GIEDRĖ ČEPAITIENĖ

Šiauliai Egyetem

JONAS JABLONSKIS JONO ŠLIŪPAS KÖNYVÉRŐL LIETUVISZKIEJIE RASZTAI IR RASZTININKAI

KULCSSZAVAK: recenzió, Jonas Jablonskis, Jonas Šliūpas, irodalom, korszak, sajtó.

Jonas Jablonskis munkásságára rendszerint az irodalmi nyelv kialakulása és normáinak rögzítése szempontjából tekintenek. Egyéb tevékenységét kevéssé kutatták, rendszerint csupán megemlítésével érik be: J. Jablonskis közéleti személyiség, műfordító, pedagógus. A nyelvész által közölt recenziókat is többnyire csak olyan munkákként említik, amelyek a nyelvi normák rögzítésének bizonyos kritériumait tükrözik¹. Ez a tanulmány J. Jablonskis két olyan írását vizsgálja, amelyek Jonas Šliūpas könyvéről, a Lietuviszkiejie Rasztai ir Rasztininkai² című műről szólnak. Az 1890-ben Tilsitben kiadott könyvet a baltimore-i Litván Barátok Társasága finanszírozta. Ez az első litván irodalomtörténet, amely az 1547-től a XIX. század végéig született litván írásokat tekinti át; a címlap szerint a könyvet egy Litvánia-barát készítette. J. Jablonskis két publikációban tárgyalta a könyvet: az 1894-es Varpas első számának „Kritika és bibliográfia” rovatában közölt recenzióban³ (V 1894 1: 10–11), valamint az 1893-as Varpas tizenegyedik számában megjelent „S. Daukanto élete és írásai” című cikkben (V 1893 11: 165–168).

Jonas Jablonskis megjegyzései Jonas Šliūpas Lietuviszkiejie Rasztai ir Rasztininkai című könyvéről több szempontból is fontosak. Ezek az írások J. Jablonskis első recenziói; korábban nem írt ilyen műfajú írásokat. Ennélfogva bizonyos dolgokat is feltárnak

¹ J. Jablonskis publicisztikájáról néhány megjegyzés Arnoldas Piročkinas Prie bendrinės kalbos ištakų című könyvében is található (1977: 80–85).

² Így szerepel a könyv címlapján.

³ J. Jablonskis recenziójában a könyv címe így szerepel: Lietuviškiejie Raštai ir Raštininkai. Irodalomtörténeti áttekintés, készítette Lietuvos Mylėtojo. Tilsitben, 1890, 234.

G. ČEPAITIENĖ. Jonas Jablonskis apie Jono Šliūpo knygą Lietuviszkiejie Rasztai ir Rasztininkai

37

J. Jablonskio, kuris tuo metu dirbo Mintaujos gimnazijos mokytoju ir brendo kaip kalbininkas, nuostatas. Taip pat svarbu tai, kad tai pirmosios recenzijos, skirtos lietuvių literatūros istorijos veikalui; jose parodoma, kaip leidinį vertino amžininkai. Todėl derėtų išsiaiškinti, kokiais kriterijais vadovaujasi recenzentas, ką laiko teigiamais dalykais ir ką kritikuoja. Be to, recenzijos atskleidžia ir tam tikrus paties recenzento asmenybės bruožus. Šio straipsnio tikslas – parodyti, kokiais kriterijais tuomet vadovavosi J. Jablonskis, recenzuodamas Jono Šliūpo knygą Lietuviszkieji Rasztai ir Rasztininkai, ir kokius reikalavimus kėlė lietuviškų knygų autoriams.

A recenzija elemző műfajú írás, amely a recenzió szerzőjének a recenzált műhöz való viszonyát és értékelését közvetíti. A recenzió legjellemzőbb vonásának rendszerint kritikai jellegét tekintik, amely gondolkodásra ösztönzi az olvasót (Bitinienė 2007: 95; Marcinkevičienė 2008: 152). Noha megkülönböztetnek tudományos és publicisztikai recenziókat, ezt a különbséget feltehetően a nyelvi megformálás tükrözi, hiszen csak az a recenzió jó, amely a mű olyan aspektusait tárja fel, amelyeket kizárólag az adott szakterület hozzáértő szakembere ismerhet fel (Bitinienė 2007: 95).

Mint már említettük, a Lietuviszkieji Rasztai ir Rasztininkai című könyv Lietuvos mylėtojas álnéven jelent meg, J. Jablonskiui azonban ismert volt a szerző személye. A szöveg nagy részében nem említi a szerző vezetéknevét, csupán annyit mond róla, hogy „ismert emigránsunk, aki Amerikában telepedett le” (V 1894 1: 10). Recenziójában J. Jablonskis megismerteti az olvasót a könyv felépítésével, kiemeli annak erényeit és hiányosságait.

A recenzens megjegyzi, hogy a könyv röviden tárgyalja a XVI–XVIII. századi írásbeliséget (1–23. o.), míg a XIX. századi kiadványok csaknem tízszer akkora terjedelmet kapnak (23–222. o.). Rámutat, hogy a XVI–XVIII. századi írásbeliségről szóló fejezetben „a szerző – amint az várható volt – nem gyűjtötte össze az összes anyagot írásainkról”⁴ (V 1894 1: 10). J. Jablonskis ugyanakkor igazolja ezt az aránytalanságot, „mert jelenleg egy ember számára aligha volna elvégezhető egy ilyen munka, különösen ha távol él a hazájától” (V 1894 1: 10). Ennek a fejezetnek mégis komoly szemrehányás jár: ismeretei „egyáltalán nincsenek összekapcsolva népünk történelmével” (V 1894 1: 10).

A recenzió részletesebben tárgyalja a XIX. századi írásbeliséget. J. Jablonskis szerint a szerző itt „mintegy 35 különböző értékű íróról beszél, D. Poškától és A. Strazdelis tiszteletestől kezdve, és M. Jankus, valamint A. Bur- gróf életével zárva

⁴ Mindenütt az eredetiből idézünk.

38

KALBOS KULTŪRA | 85

bosát” (V 1894 1: 10). Lényegében ezt a részt a recenzió kedvezően értékeli. J. Jablonskis ezt írja: „Aki közelebbről szeretne megismerkedni XIX. századi irodalmunkkal, annak feltétlenül szüksége lesz a tárgyalt könyvben összegyűjtött ismeretekre.” (V 1894 1: 10). Ugyanakkor a fejezetet bírálatok is érik. A nyelvész a kiadvány következő vonásait tartotta kifogásolhatónak:

1) a szerző sok helyütt csupán újramondja, amit a litván írásbeliség egyik vagy másik jeles alakja állított, ám ezt mindenféle értékelés nélkül teszi, ezért az olvasó számára homályban marad az ismertetett művek valódi értéke;

2) egyes szerzőkről nem objektív vagy elfogult tájékoztatást ad;

3) a litván írásbeliségben vannak fontos dolgok, amelyekről a könyv szerzőjének tudomása volt, ő mégis elhallgatta őket.

Noha a recenzált kiadvány a litván irodalom áttekintése, J. Jablonskis nem irodalmárként, hanem nyelvészként értékeli. Rámutat, hogy az olvasó számára nem világos, miként kell megítélni Mikolajus Akelaitis vagy Mykolas Miežinis tiszteletes munkáit. J. Šliūpo könyve valóban minden megjegyzés nélkül közli M. Akelaitis naiv szóetimológiáit, ezért az olvasó tudományos tényeknek vélheti azokat. J. Šliūpas például azt írja, hogy M. Akelaitis a nyelvtudományra támaszkodva, a Rzut oka na starożytności narodu litewskiego című könyvében (Szentpétervár, 1885) kimutatta: a Šatrija hegy neve a szanszkrit s’ath és adri szavakkal hozható összefüggésbe, amelyek jelentése „tiszteletre méltó hegy”; a Kárpátok neve egy ismeretlen karp néphez kapcsolódik, e nép neve pedig állítólag „juhnyírókat” jelent; a trák törzs nevét a litván draikus szóval vetik össze, ami J. Šliūpas szerint azt jelenti, hogy „szétszóródott, kötelék nélkül élő emberek” (LRR 1890: 93–94); M. Akelaitis az orosz nép nevét a Rusnė-sziget nevéből származtatta, amit J. Šliūpas szintén kétségtelen tényként ad elő (LRR 1890: 94). J. Šliūpas egy másik M. Akelaitis-könyvből is hoz példákat: a List otwarty do pana Leonarda Niedzwiedzkiego című műből (Párizs, 1887); ebben a szerző azt állítja, hogy felfedezte a tőváltakozás törvényét, amely megmutatja, miként változhatnak meg a szavak egy nyelven belül, illetve egyik nyelvből a másikba kerülve. M. Akelaitis így vélte bizonyítani, hogy különböző nyelvek rokon szavai a „skargas, skundas, klage, lugeo”. J. Šliūpas ezt a kis fejezetet M. Akelaitis idézetével zárja, miszerint követői „a nyelvtudomány tudományát viszik előre, a német tudomány fölé emelkedve” (LRR 1890: 96). Érthető, hogy ilyen nézeteket nem fogadhatott el J. Jablonskis, aki klasszikus filológiai tanulmányokat végzett.

G. ČEPAT tienė. Jonas Jablonskis apie Jono Šliūpo knygą Lietuviszkieji Rasztai ir Rasztininkai

39

J. Jablonskis recenziójában arra hívja fel a figyelmet, hogy a könyv igen nagy teret szentel Andrius Vištelis-Višteliauskasnak, munkásságát azonban egyáltalán nem bírálja. A kiadványban valóban úgy tűnik, hogy ez a személy a 19. századi litván irodalomtörténet legfontosabb alakja: több mint 30 oldalt szentelnek neki (LRR 1890: 136–168), csupán a Jonas Basanavičiusról szóló fejezet hosszabb néhány oldallal. J. Šliūpas könyve hangsúlyozza, hogy A. Vištelis-Višteliauskas kevéssé ismert személyiség volt, noha nagy hatást gyakorolt Jurgis Miksas⁵ra, Martynas Jankus⁶ra, Jonas Basanavičiusra és más litván értelmiségiekre. E rövid fejezet nagy részét A. Vištelis-Višteliauskas leveleiből vett részletek alkotják (a könyv nem tünteti fel, ki volt a címzettjük); a bennük kifejtett gondolatokat mintegy az Aušra című lapban megjelent versek részletei támasztják alá. A szerző életének áttekintése tehát töredékesen jelenik meg; szó esik a litván identitásról alkotott felfogásáról és a litván–lengyel viszonyról, valamint arról, hogy A. Vištelis-Višteliauskas beszélt a litván nyelv helyzetéről, és hangsúlyozta a litván nyelvtan szükségességét.

J. Jablonskis igen szigorúan ítéli meg ezt a fejezetet. Azt is mondhatnánk, hogy itt kő kövön nem marad. Még J. Šliūpas által idézett A. Vištelis-Višteliauskas-versek és a hozzájuk fűzött magyarázatok is kifogásolhatók számára: „itt minden kritika nélkül találunk megjegyzéseket V-ko dalocskáiról, amelyek – az igazat megvallva – egyáltalán nem sikerültek” (V 1894 1: 10). A könyvben idézett A. Višteliauskas-féle gondolatokat J. Jablonskis igen indulatosan bírálja: „V-o [Višteliauskas] fecsegése az avatatlan olvasó szemében talán valódi fejtegetéssé és tudományos megállapítássá válhat.” (V 1894 1: 10). A recenzens A. Višteliauskas állításainak két fő területére irányítja bírálatát: 1) a megalapozatlan etimológiákra; 2) a különböző nyelvek egymáshoz való viszonyának értelmezésére. J. Jablonskis teljesen sikertelen etimológiákként említi J. Šliūpas könyvének példáit, amelyek szerint rokonságban áll a lit. motina, a fr. matin ’reggel’ és a lengy. mowa ’beszéd’ (egyébként A. Višteliauskas további „rokonait” is felsorolta ennek a szónak: mutter, mater, madre, sőt a „litván” muterkė szót is). J. Jablonskis A. Višteliauskasnak a különböző nyelvek egymáshoz való viszonyáról alkotott elképzeléseit is újra idézi. Ezek ma mosolyt keltenének, ám a 19. század végi olvasó – különösen, ha nem rendelkezett nyelvtudományi ismeretekkel – igaznak fogadhatta el őket. J. Jablonskis ironikusan idézi A. Višteliauskas alábbi gondolatait: „A lengyeleknek átformált litván nyelvük van, nem más. A németeknek szavaik fele litván a saját rendi nyelvükben, csak borzasztóan átformálva; a litván nyelv, mint a lengyel anyja, nem taszíthatja el és nem vetheti meg a saját”

⁵ Jurgis Mikšas (1862–1903) – Kis-Litvánia sajtójának munkatársa, az Aušra mozgalom tagja, fordító.

⁶ Martynas Jankus (1858–1956) – Kis-Litvánia sajtójának munkatársa, az Aušra mozgalom tagja, nyomdász.

40

KALBOS KULTŪRA | 85

lányát” (V 1894 1: 10). A recenzens így vonja le a következtetést: „V-s [Višteliauskas] azok közé a mi nyelvészeink közé tartozik, akik a litván nyelvet tartják minden nyelv, Ádám és Éva nyelvének anyjának.” (V 1894 1: 10). J. Jablonskis egyúttal J. Šliūpast is bírálja. Véleménye szerint „[e]zt a tudatlanságot és házi nyelvészeink gyenge oldalát a „Lietuv. R. ir R.” szerzőjének feltétlenül tisztáznia kellett volna, és nem kellett volna az efféle fecsegést kutatásnak neveznie” (V 1894 1: 10). J. Jablonskis tehát a tudományosság kritériumát támasztja a kiadvánnyal szemben.

J. Jablonskis azonban itt némileg elfogult. Egyet lehet érteni a naiv etimológiákkal és a nyelvek egymás közötti viszonyával kapcsolatos kifogásaival. A nyelvész viszont recenziójában egyáltalán nem tesz említést J. Šliūpas könyvének más, A. Višteliauskasra vonatkozó tényeiről: a litván nyelv akkori helyzetéről vallott nézeteiről, a litván nyelvtan szükségességéről és egyebekről.

A recenzió jelentős része azt mutatja be, hogyan tárgyalja a könyv a Lietuviszkiejie Rasztai ir Rasztininkai Antanas Baranauskas személyiségét és munkásságát. A recenziónak ebben a részében J. Jablonskis nem lát semmi pozitívumot. A recenzens azt írja, hogy az említett könyv szerzője megígérte, hogy nem említi az Oroszországban élő írók nevét (V 1894 1: 11), és ő maga is helyesli ezt az álláspontot. Ez érthető: a könyv és recenziója egyaránt a sajtótilalom időszakában jelent meg, amikor mind a litván írásművek szerzőit, mind terjesztőiket üldözték. Ezért a könyv olyan szerzőket tárgyal, akik a megjelenésekor már halottak voltak. Kivételt Antanas Baranauskas jelent. J. Jablonskis a könyv szerzőjének hibájának tartja e szerző nevének említését, mert ez veszélybe sodorhatja az érintettet. J. Šliūpast azért is bírálja, mert nem annyira A. Baranauskast, a költőt, mint inkább A. Baranauskast, az egyházi személyt állítja a középpontba, mégpedig gyermekkori benyomásaira támaszkodva. J. Jablonskis szerint „az olvasó hiába keresne a férfiról szóló cikkben bírálatot a „Šilelis”-ről és magának az írónak az értékelését” (V 1894: 11). Valóban, a Lietuviszkiejie Rasztai ir Rasztininkai című könyvben nincs részletes értékelés az Anykščių šilelis című elbeszélő költeményről. A könyv szerzője csupán annyit mond, hogy „[d]alai közül a legjobb a maga felépítésében az „Anykszsciu Szilelys”” (LRR 1890: 83). J. Šliūpas itt A. Baranauskas saját magyarázatát idézi arról, hogy mikor és hol íródott a „Šilelis”, majd felsorolja a költemény ismert kiadásait: 1861-ben Laurynas Ivinskis kalendáriumában, 1875-ben Leopoldo Geitler, 1892-ben pedig Hugo Weber (LRR 1890: 83) közreműködésével jelent meg. A recenzió szerint a könyv szerzője azt veti A. Baranauskas szemére, hogy túlzottan vallásos volt („naponta néhány órát feláldozni a tanulásra, miközben középkori imák elmondásával tölti az időt” (LRR 1890: 82)), mintha nem értené A. Baranauskas rendjét. J. Ja-

G. ČEPATIENĖ. Jonas Jablonskis apie Jono Šliūpo knygą Lietuviszkiejie Rasztai ir Rasztininkai

41

blonskis recenziójában nem említi J. Šliūpas A. Baranauskasról közölt további tényeit (a litvánok és lengyelek viszonyáról, illetve a püspök „nemesi” és „paraszti” viselkedéséről), csak ennyit mond: „Hogy ebben mennyi az igazság és a hazugság, valóban olyan „szörnyű”-e az az ember, egyelőre nehéz tudnunk; <...> az ilyen egyes embereket becsmérlő megjegyzések nélkül a szerzőnek feltétlenül meg kellett volna lennie, mert ezt kívánta maguknak a „Raštai”-nak az érdeke és értéke.” (V 1894 1: 11). J. Jablonskis egyúttal elfogultsággal vádolja a könyv szerzőjét: „Mindenből kitűnik, hogy L. M-jas, miközben A. B-io gróf házában élt (82. o.), különös gyűlöletet táplált iránta, és hogy „bosszút álljon” rajta, felhasználta a saját „Raštai ir Raštininkai” című művét.” (V 1894 1: 11). J. Jablonskis recenzensi elvárásai között tehát egy újabb is kirajzolódik: a szerzőnek feltétlenül tárgyilagosnak kell maradnia.

A recenzió utolsó bekezdése a litván újságoknak szól. J. Jablonskis szerint a könyv kevés figyelmet szentel a litván sajtónak (223–229. o.). Pozitívumként említi, hogy a könyv mind Porosz Litvánia, mind Amerika újságjait megnevezi (Keleivis, Tilžės Keleivis, Garsas, Nemuno Sargas, Aušra, Šviesa, Lietuvių Balsas). J. Jablonskis ugyanakkor bizonyos elfogultságot is észrevesz. Ironikusan így fogalmaz: „A legtöbb jót a Lietuv. Balsasról és annak egykori szerkesztőjéről, J. Šliūp úrról mond; a „R. ir R.” szerzője nem sajnálta a szavakat, csak hogy Šliūp úr felmagasztalva, minden oldalról igazolva és védelmezve kerüljön ki belőle....” (V 1894 1: 11). Mivel tudjuk, hogy J. Šliūpas maga a könyv szerzője, az irónia érthetővé válik. A recenzenst bántja, hogy a könyv egyáltalán nem szól a Varpasról és az Ūkininkasról (mint ismeretes, ezek az újságok a nemzeti öntudat ébresztői voltak, és akkoriban nagy, 1000–2000 példányos példányszámban jelentek meg). J. Jablonskis következő megjegyzése jól mutatja csalódottságát: „Úgy látszik, L. M-jas szemében ezek alacsonyabb rendűek mindenféle „Laiškai”, „Keleiviai” és „Ceitungas” lapnál.” (V 1894 1: 11).

A recenzens összegzésként ezt mondja: „Ezekkel a szavakkal zárom a régóta megjelent könyvről szóló ismertetésem; tartalma, így vagy úgy, nagyon érdekes” (V 1894 1: 11). Ez a rövid megjegyzés elsősorban két dolgot mutat: 1) a recenzens réginek tekinti a négy évvel korábban megjelent könyvet, ezzel közvetve azt sugallva az olvasónak, hogy sok újabb könyv is van; 2) noha a recenzió számos bírálatot tartalmaz, J. Jablonskis pozitívan zárja írását, és arra biztatja a Varpas olvasóit, hogy érdeklődjenek a recenzált könyv iránt.

J. Jablonskis „S. Daukanto gyvenimas ir raštai” című cikkének szövege azt mutatja, hogy létrejötte szintén a Lietuviškieji Raštai ir Raštininkai című könyvhöz kapcsolódik. A nyelvész ezt írja benne: „Hogy milyen keveset tudunk Simanas D.-ről, abból is megérthetjük, hogy a „Lietuv. raštų ir raštininkų” (Tilžė-”

42

KALBOS KULTŪRA | 85

1890-ben) munkásságának és tevékenysége értékelésének mindössze azt a helyet tudta szentelni, amelyet A. J. Višteliauckasnak, a számunkra kevéssé ismert, nemrég elhunyt írónknak adott“ (V 1893 11: 165). J. Jablonskis cikke tehát mintegy kiegészítése a Simonas Daukantas életéről és munkásságáról szóló ismereteknek. J. Šliūpas csupán röviden tekintette át S. Daukantas életének legfontosabb szakaszait (tanulmányait a Vilniusi Egyetemen⁷, munkáját Rigában és Szentpéterváron), és a megjelenés éve szerint sorolta fel az általa készített kiadványokat. Emellett általános következtetést vont le arról, hogy a történelem ösztönzi a saját nemzetünk iránti érdeklődést (LRR 1890: 37).

J. Jablonskis azt mondja, hogy Eduardo Volteris cikkére, egy meg nem nevezett személytől kapott anyagra és maga S. Daukantas végrendeletére támaszkodik. Így néhány ténnyel egészíti ki S. Daukantas életrajzát. J. Jablonskis azt írja, hogy apja, Jurgis D., királyi jobbágy, erdőőr volt; S. Daukantas tanulmányait a trikinai plébános, Sim. Lopacinskis segítette; S. Daukantas 1814-ben elvégezte a négyosztályos iskolát Žemaičių Kalvarijában; nem tudni, hogy Vilniusban tanulva kapcsolatban állt-e „a híres Ad. Mickevičiusszal és néhány rokonszenves diákkörrel“; filozófiai magiszteri fokozatot szerzett Dorpátban (Tartu); egész életében nőtlen maradt. J. Jablonskis felhívja a figyelmet arra, hogy S. Daukantas „rendkívül művelt férfi volt, kiváló történész, ismerte és levelezett kora leghíresebb, nemzetének ügyeit kutató barátaival, Pabrėžával⁸, Kazim. Maigysszel⁹, Voigt karaliaučiausi professzorral¹⁰ és sok másokkal“; maga S. Daukantas pedig visszautasította, hogy életrajzot és bibliográfiát írjon (V 1893 11: 165–167).

J. Jablonskis cikke a litván bibliográfiában elsőként adta közre S. Daukantas műveinek rendszerezett leírását (a kiadványokat történeti, filológiai, a nép számára hasznos olvasmányokat tartalmazó füzetekre, valamint vallási tárgyú könyvekre osztja). S. Daukantas írásainak nyelvéről csak nagyon röviden esik szó. Azt mondja, hogy žemait nyelvjárású, jelentős mennyiségű lett szóval és szerkezettel; olykor

⁷ Egyébként vajon nem J. Šliūpas könyvéből terjedt-e el a legenda, hogy S. Daukantas gyalog érkezett a Vilniusi Egyetemre (LRR 1890: 34).

⁸ Jurgis Ambraziejus Pabrėžáról (1771–1849), a litván vallásos irodalom alkotójáról, a botanikai terminusok megalkotójáról és költőről van szó.

⁹ Kazimieras Maigys (1800–kb. 1858) nemcsak levelezett S. Daukantasszal, hanem a Kelet-Aukštaitijában maga gyűjtötte népdalokat is elküldte neki. Több birtok irányítójaként leveleiben arról panaszkodott, hogy a parasztok nem bírnak dolgozni. Ez arra ösztönözte S. Daukantast, hogy gazdálkodási tanácsokat tartalmazó füzeteket készítsen (lásd Merkys 1991: 135, 146).

¹⁰ Profesorius Johanas Voigtas (Johann Voigt) (1786–1863) – žinomas istorikas, išleidęs 9 tomų Prūsijos istoriją (Geschichte Preussens von den ältesten Zeiten bis zum Untergang der Herrschaft des Deutschen Ordens 1525), kryžiuočių ordino istoriją (Geschichte des deutsche Rittersordens). Šiais darbais S. Daukantas rėmėsi, rašydamas istorijos veikalus (žr. Kaunas 1996: 326, 438; Merkys 1991: 167).

G. ČEPATITENĖ. Jonas Jablonskis apie Jono Šliūpo knygą Lietuviszkieji Rasztai ir Rasztininkai

43

kötetlen szerkezetek figyelhetők meg. Maga J. Jablonskis is érti, hogy ezek csupán jelentéktelen megjegyzések, ezért azt írja: „nyelvének kutatását és irodalmunkban szerzett valódi érdemeinek értékelését későbbre hagyom. Egyelőre mindenféle anyagot kellene gyűjteni és közzétenni a „Varpas“-ban – életéről, írásairól, kéziratairól....“ (V 1893 11: 168). J. Jablonskis tehát ebben a cikkben nem annyira azt vizsgálja, hogy mi hangzott el S. Daukantasról J. Šliūpas könyvében, hanem inkább arra törekszik, hogy annak anyagát új tényekkel és saját megjegyzéseivel egészítse ki.

KÖVETKEZTETÉSEK

1. Jonas Jablonskis számára minden litván kiadvány fontos volt; még a Mintauja gimnáziumának tanáraként, vagyis pályája és tevékenysége kezdetén is arra törekedett, hogy recenzálja őket, vagy új tényekkel egészítse ki a róluk szóló ismereteket.

2. A recenziók azt mutatják, hogy J. Jablonskis tágabb perspektívából tekintett a könyvre: arra törekedett, hogy a könyv története elválaszthatatlan legyen a nemzet általános történetétől.

3. A litván irodalomtörténeti kiadványt recenzáló szerző nyelvész szemével tekint a műre. A recenziókban olyan nyelvészeti meglátások rajzolódnak ki, amelyek J. Jablonskis későbbi munkásságában is megmutatkoznak. Fontosak az etimológiáról, a nyelvek egymáshoz való viszonyáról és hasonlókról szóló megjegyzései.

4. J. Jablonskis számára fontosak az objektivitás és a tudományosság elvei; éppen ezeket hiányolja a recenzált könyvből (vö. az egyes szerzőknek szentelt terjedelemre, az A. Baranauskasról szóló fejezetre, a periodikus sajtóra stb. vonatkozó megjegyzéseket).

5. A recenziók pozitív hangvétellel zárulnak – a könyvek szerzőit és más kulturális szereplőket egyaránt arra ösztönzik, hogy a litván nemzet számára fontos műveket hozzanak létre.

FORRÁSOK ÉS IRODALOM

LRR – Lietuviškieji Raštai ir Rasztininkai: Raszliszka peržvalga parengta Lietuvos Mylėtojo, Tilsit, 1890.

V – Varpas – irodalmi, politikai és tudományos havi újság (1889 januárjától 1906-ig jelent meg Tilsitben és Ragnitban).

Bitinienė A. 2007: Publicistinis stilius, Vilnius: Vilniaus pedagoginio instituto leidykla.

Kaunas D. 1996: Mažosios Lietuvos knyga: Lietuviškos knygos raida, Vilnius: Baltos lankos.

44

KALBOS KULTŪRA | 85

Marcinkevičienė R. 2008: Žanro ribos ir paribiai: Spaudos patirtys, Vilnius: Versus aureus.

Merkys V. 1991: Simonas Daukantas, Vilnius: Vyturys.

Piročkinas A. 1977: Prie bendrinės kalbos ištakų, Vilnius: Mokslas.

Beérkezett: 2012. 12. 02.

JONAS JABLONSKIS A KÖNYVRŐL

LIETUVISZKIEJIE RASZTAI IR RASZTININKAI

(LITVÁN ÍRÁSOK ÉS ÍRÓK)

JONAS ŠLIŪPÁTÓL

Összefoglalás

Jonas Jablonskis műveit általában a köznyelv kialakulása és standardizálása szempontjából vizsgálják. Egyéb tevékenységeit kevéssé kutatták. Jablonskis megjegyzései Jonas Šliūpas könyvéről – az első litván írástörténetről, amely az 1547-től a 19. század végéig^th tekinti át a litván írásbeliséget – 1893–1894-ben jelentek meg a Varpas című újságban. Jablonskis megjegyzései fontos történelmi tényt jelentenek, és megmutatják, hogyan értékelték a kiadványt a kortársak. Ezek az írások Jonas Jablonskis első recenziói is. A recenziók írásakor Jonas Jablonskis a mintaui gimnázium tanáraként dolgozott. Emellett feltárják Jablonskis fejlődő nyelvészre jellemző nézeteit.

Jablonskis megjegyzéseiből a következő következtetések vonhatók le: 1) Jablonskis minden litván kiadvány iránt érdeklődött; Mintauában dolgozva igyekezett recenzálni őket, vagy új tényekkel kiegészíteni azokat; 2) Recenzensként Jablonskis arra törekszik, hogy objektív legyen: a könyvről a szerzőhöz fűződő kapcsolatától függetlenül ír; 3) A recenziók azt mutatják, hogy Jablonskis tágabb összefüggésben szemlélte a könyvet: célja az volt, hogy a könyv története összekapcsolódjon a nemzet közös történetével; 4) A recenziók pozitív hangvétellel zárulnak, ily módon arra buzdítva mind a szerzőt, mind a kulturális élet más szereplőit, hogy a litván nemzet számára fontos műveket készítsenek; 5) A recenziókban olyan nyelvészeti megfigyelések is megjelennek, amelyek Jablonskis későbbi tevékenysége szempontjából fontosak lesznek.

KULCSSZAVAK: recenzió, Jonas Jablonskis, Jonas Šliūpas, irodalom, korszakok, időszaki kiadványok.

GIEDRĖ ČEPAITIENĖ

Šiaulių universitetas

P. Višinskio g. 38, LT-76352 Šiauliai

[email protected]

G. ČEPAITIENĖ. Jonas Jablonskis apie Jono Šliūpo knygą Lietuviszkieji Rasztai ir Rasztininkai 45