KÖNYV A KELETI SZLÁV NYELVEK KIALAKULÁSÁRÓL

Ф. М. Филин, Образование языка восточных славян, Москва—Ленинград, 1962. 294р.

Noha F. Filin könyve¹ a szláv, különösen a keleti nyelvek történetének egyes szakaszait kívánja bemutatni, számos helyen a balti nyelvekkel is foglalkozik. A szláv alapnyelv kialakulásának kérdése szorosan összefügg a balti és a szláv nyelvek legrégibb kapcsolatainak problémájával. Ezért F. Filin több helyet szentel a balti–szláv nyelvi érintkezéseknek (123–130. o.).

Köztudott, hogy a balti nyelvek állnak a legközelebb a szláv nyelvekhez. F. Filin rámutat, hogy e közelség (ezzel a szóval, úgy tűnik, a balti és a szláv nyelvek sajátos közös vonásait nevezi meg, vagyis azokat, amelyek az indoeurópai nyelvek más csoportjaiban nem találhatók meg) eredetének és jellegének kérdésében egymással homlokegyenest ellenkező hipotézisek születtek. Megítélése szerint a véleménykülönbségek azért ilyen nagyok, mert a nyelvtudománynak egyelőre nincs objektív kritériuma a nyelvek rokonsági fokának meghatározására. Ezért a nyelvgenetikai viszonyok magyarázatába szubjektivizmus is vegyülhet. F. Filin gondolatát különösen fontos hangsúlyozni: az ilyen objektív kritérium két okból hiányzik. Először: az összehasonlítható jelenségeket mint a nyelvi rendszerek elemeit még nem vizsgálták kellőképpen; másodszor: a jelenségek relatív kronológiája ismeretlen.

F. Filin határozottan szembefordul a balti–szláv alapnyelv koncepciójával, amelynek véleménye szerint nincs szilárd tudományos alapja. Megítélése szerint tanulságos, hogy e koncepció hívei nem tudják rekonstruálni a balti–szláv alapnyelvet; a kutatási gyakorlatban a szláv és az indoeurópai alapnyelvekkel boldogulnak.

F. Filinnek igaza van, amikor azt mondja, hogy a balti–szláv alapnyelv hipotézisének híveire jellemző a tények megválogatásában és értelmezésében megmutatkozó tendenciózusság, az apriorizmus és az antihistorikus szemlélet. Az ilyen antihistorikus szemléletre és a jelenségek kronológiájának figyelmen kívül hagyására példaként V. Georgijev álláspontját említi, aki szerint a fonetikai és morfológiai konzervativizmusáról ismert litván nyelv szinte pótolhatná a lejegyzésben nem rögzített közös szláv alapnyelvet. A balti–szláv alapnyelv hipotézise híveinek módszertani hiányosságai különösen világosan mutatkoznak meg abban, hogy egyáltalán nem tudnak megegyezni az alapnyelv fennállásának és felbomlásának idejéről. A francia szlavista A. Vaillant úgy véli, hogy Tacitus és Ptolemaiosz korában a baltiak és a szlávok még egy nyelvet beszéltek, amely időszámításunk első századaiban bomlott fel, amikor a germán törzsek (a gótok és a gepidák) elözönlötték a baltiak és a szlávok területét. J. Safarewicz feltételezi, hogy a balti–szláv alapnyelv felbomlását az iráni törzsek betörése idézte elő (a szkítáké a Kr. e. 7. századtól, a szarmatáké a Kr. e. 3–4. században). T. Lehr-Splawiński a balti–szláv alapnyelv felbomlását a távoli ókorba, hozzávetőleg Kr. e. 1500–1300-ra teszi. V. Georgijev azt állítja, hogy a balti–szláv alapnyelv a Kr. e. 3. évezredben létezett, és már a Kr. e. 2. évezred elején felbomlott.

¹ A litván nyelvészeti szakirodalomban már írtak róla; lásd: K. Korsakas, Lyginamoji kalbotyra ir tarybinės lietuvių filologijos uždaviniai, „Lietuvių kalbotyros klausimai“, 6. köt., Vilnius, 5–20. o.

240

F. Filin azzal az ellentétes nézettel sem ért egyet, amelyet főként A. Zen képvisel: eszerint a balti és a szláv nyelvek egymástól függetlenül váltak ki az indoeurópai nyelvi közösségből, és közöttük szorosabb érintkezés sem volt.

F. Filin saját álláspontja a balti és a szláv nyelvek legrégibb kapcsolatairól nem új. A szerző szerint az indoeurópai nyelvi közösség keretein belül már kialakult egy olyan nyelvjáráscsoport, amelynek beszélői meglehetősen szoros és hosszan tartó kapcsolatban álltak egymással. Ezek a rokon nyelvjárások, miközben nem különültek el a többi indoeurópai nyelvjárástól, sajátos újításokkal gazdagodtak, és számos közös változáson mentek keresztül. E nyelvjáráscsoportba tartoztak a protobalti és a protoszláv nyelvek elődei. Az indoeurópai nyelvi közösség felbomlásával a protobalti és a protoszláv nyelv különvált; rendszereik nem voltak azonosak, de napjainkig hasonlóak maradtak. Ebből F. Filin arra következtet, hogy a balti és a szláv nyelvek érintkezése kisebb megszakításokkal történetük egész ideje alatt fennállt, mert ellenkező esetben el kellett volna veszíteniük nyelvi közösségüket (illetve balti–szláv újításaikat) is. Véleményünk szerint a balti és a szláv nyelvek régi kapcsolatainak ez a koncepciója egyszerű és érthető; kellőképpen megmagyarázza a balti és a szláv nyelvterületet átszelő izoglosszák kialakulását.

Vitatott F. Filin azon állítása, hogy a balti és a szláv nyelvek közelsége (illetve balti–szláv újításaik) az ókor utolsó és időszámításunk első századaiban fennálló szoros kapcsolatot jelez a régi baltiak és szlávok között, mivel e nyelvek fonetikai, morfológiai és lexikai újításai állítólag túlságosan nyilvánvalóak. Úgy tűnik, ezek az újítások akkor is fennmaradtak volna napjainkig, ha a korszakváltás idején a balti és a szláv nyelvek közötti érintkezés teljesen megszakadt volna, mivel a balti–szláv újítások keletkezésük indítékát tekintve feltehetően jóval korábbi korszakok következményei. F. Filinnek azért volt szüksége arra az állításra, hogy a korszakváltás idején szoros kapcsolat állt fenn a balti és a szláv nyelvek között, hogy erre támaszkodva meghatározhassa a szlávok őshazáját. Hogy a Pripjaty folyó medencéje valóban a balti és a szláv törzsek aktív érintkezésének térsége lehetett, mielőtt a szlávok észak és északkelet felé terjeszkedtek, azt az ott található balti és szláv helynévanyag mutatja.

Pozitívumként kell megemlíteni a szerző kritikai szemléletét. Ez azonban olykor tagadásba csap át. Miután például ismerteti a slovėne etnonima eredetére vonatkozó hipotéziseket, a szerző egyiket sem tartja megbízhatónak, és mindet elveti, miközben maga nem vállalkozik a kérdés magyarázatára. Véleményünk szerint a szerző valószínűleg téved, amikor azt állítja, hogy „a slovėne származtatása a Slova névből vagy más hasonló helynévből apriorisztikus és bizonyíthatatlan” (56. o.). A Slovėne származtatása a Slova névből (vö. poláb Zlowe, német Schlawe, kasub Slow-no) a szláv szóalkotás szempontjából teljesen lehetséges, vö. poliane: pole, gorozane: gorod, seliane: selo². Ezt a szóalkotási típust a szláv nyelvek legközelebbi rokonai, a balti nyelvek is ismerik. A balti nyelvek párhuzamai némiképp a szóban forgó szláv etnonima eredetét is megvilágíthatják. A litván nyelvben az -ėnas képzőt meglehetősen széles körben használják a helyi lakosok származásának megjelölésére, például: žmo-

² Plg. K. Būga, Rinktiniai raštai, III, Vilnius, 1961. d. 714.

16. Lietuvių kalbos morfologinė sandara ir jos raida

241

mivel azokat, akik a Gāmē Gāmē és a Nōtē folyók mellett éltek, gamēnais-nak és notēnais-nak kezdték nevezni. Ezekből a köznevekből később tulajdonnevek is keletkeztek: Gamėnai, Notėnai³. Érdekes, hogy a szláv Slova helynévnek van megfelelője a balti nyelvekben is; vö. litván Slavė (a Šventoji bal oldali mellékfolyója; Anykščiai, Slavėnų falu). Ahogyan a Slavė partvidékének lakóit slavėnai-nak nevezték (innen ered később a Slavėnai falu neve), ugyanígy a Slova lakóit is nevezhették slov-ėnė⁴-nek. Egyébként a *k’lotu-/*k’leu- tő meglehetősen elterjedt⁵ a litván helynévanyagban.

Nehéz hitelt adni F. Filin azon állításának is, hogy az antai etnonima a török nyelvekből ered (61. o.). Aligha érthetünk egyet a szerzővel abban is, hogy a szláv–indoárja–iráni kapcsolatok, amelyek e nyelvek között számos közös izoglosszát eredményeztek, csak az i. e. I. évezred közepén kezdődtek, amikor a szkíták és a szarmaták beköltöztek Dél-Oroszország sztyeppéire (139. o.). Úgy véljük, hogy ezek a kapcsolatok jóval régebbiek lehetnek. Ellenkező esetben e nyelvek közös izoglosszái nem terjedtek volna ki az óind nyelvterületre.

A könyvben szereplő egyes állítások már elavultak, az újabb kutatások megcáfolták őket; ilyen például a kurók balti finn törzsként való besorolása⁶ (130. o.), illetve az az állítás, hogy a balti–iráni közvetlen nyelvi kapcsolatok nem figyelhetők meg⁷ (142. o.).

Megemlítünk néhány kisebb pontatlanságot is, amelyek a balti (főként litván) anyagban fordulnak elő. A szerző a krėvs szót (62. o.) litvánnak tekinti. Tudomásunk szerint azonban sem a litvánoknál, sem a letteknél nem található meg a szó ilyen alakja. A lett nyelvben csak a krieūs alak van meg „orosz” jelentésben. K. Būga az oroszok megnevezésére a krėvis, kriēvas szavakat használta. A krēvis „orosz” és a krieviai „keleti szláv törzsek” alak S. Daukantas írásaiból ismert, és valószínűleg az ő szóalkotásai⁸. A litván nyelvben a felsorolt alakok egyike sem ismert, ezért jobb nem hivatkozni rájuk.

F. Filin néhány jövevényszót régi litván (balti) szónak tart. Íme néhány példa erre:

A litván aduos, adua „alig” (198. o.) szláv jövevényszó; vö. orosz odua, belarusz odua (hasonlóan a ledua az orosz ledua, lengyel ledwo alapján).

³ Plg. Pr. Skardžius, Lietuvių kalbos žodžių daryba, Vilnius, 1943, p. 238; Ю. Бальчиконис, Названия литовских населенных пунктов от названий рек и озер, „Lingua Posnaniensis“, t. 7, Poznań, 1959, p. 248 tt.

⁴ Vö. J. Otrębski, Die Herkunft der Bezeichnung slovėne „Lingua Posnaniensis“, 7. köt., 263. o. és köv.

⁵ Plg. Lietuvos TSR upių ir ežerų vardynas, Vilnius, 1963, p. 166 tt.

⁶ A kurók balti nyelvéről lásd J. Endzelin, Über die Nationalität und Sprache der Kuren, „Finnischugrische Forschungen“, 12. köt., 1912, 59—72. o.; Zu den kurischen Bestandteilen des Lettischen, „Indogermanische Forschungen“, 33. köt., 1913, 96—104. o.; V. Kiparsky, Die Kurenfrage, „Annales Academiae Scientiarum Fennicae“, 42. köt., 1939; K. Būga, Lietuvių kalbos žodynas, Kaunas, 1924, LXXXIX-CXXXIII. o. (= K. Būga, Rinktiniai raštai, III, Vilnius, 1961, 156—251. o., a kérdés szakirodalmával); E. Fraenkel, Die baltischen Sprachen, Heidelberg, 1950, 60—62. o.

⁷ A balti–iráni nyelvi kapcsolatokról lásd B. H. Топоров, О. Н. Трубачев, Лингвистический анализ гидронимов Верхнего Поднепровья, Москва, 1962, 231. o. és az ott hivatkozott szakirodalmat.

⁸ Plg. Lietuvių kalbos žodynas, VI, Vilnius, 1962, p. 558, 576.

242

A lit. bōgnas (122. o.) bognà, bagnà, bagmà „Moor, Sumpf” szintén szláv jövevényszó, vö. szl. *bagno.

A lit. *aornas (145. o.) valószínűleg sajtóhiba (i)ōvaras, (i)ōvaras helyett (ólit. jāvaras, jāvoras) „Platane, Schwarzpappel”; germán jövevényszó (vö. ófelnémet āhorn), amely a szláv nyelveken keresztül került át (vö. belarusz javor és lengyel jawor „Ahorn”)⁹.

A lit. karštas, kerštas, karštas „Sarg” (172. o.) szláv nyelveken keresztül (vö. orosz korsta, kerstā, belarusz korsta) az ugor-finn nyelvekből került át (vö. észt kirst és finn kirstu „Kasten”).

A lit. kárpa, kárpė, kárpis, karpas „Cyprinus carpio” (116. o.) valószínűleg szláv jövevényszavak (vö. lengyel karp „Karpfen”).

A lit. midùs (93. o.) „Met. Honigwein” germán jövevényszónak tekintendő (vö. gót *midus, ófelnémet metu), a balti eredetű medùs. mellett.

Előfordulnak pontatlanul leírt és hangsúlyozott litván szavak: tūksantis, trūdėsintys (38. o.), miesą (93. o.), mūsos (102. o.), spiau (105. o.), taūkas, káūti (107. o.), žirnis (113. o.), kumėlė (114. o.). Helyesen így írandók és hangsúlyozandók: tūkstantis, trys dešimtys arba trisdešimt, mėsą (acc. sg. mėsą), mūsos (gen. pl. musų), vagy māsas, mūsai, mūsai, spiaujų, tāūkas, káūti, žirnis, kumėlė. Bizonyos esetekben korszerűsíteni kellene a közölt litván példák helyesírását; így például a aszwa, š (93. o.) helyett ašū, šuō. írandó. Úgy tűnik, arra sincs jogunk, hogy a porosz hal nevét, a suckis-t (Elbingi szójegyzék, 560) žūlis-nak olvassuk (133. o.).

F. Filin szóban forgó munkája világos képet ad a szláv alapnyelv kialakulásáról, fejlődéséről és felbomlásáról, valamint az egyes (keleti) szláv nyelvek létrejöttéről. Megvilágítja továbbá a szláv nyelvek őstörténeti kapcsolatait más nyelvi egységekkel (például a balti nyelvekkel). F. Filin közérthetően megírt könyve nemcsak a szakemberek számára hozzáférhető. A litván nyelvtudomány művelőinek is érdemes volna elgondolkodniuk egy hasonló mű megírásán, amely közérthetően mutatná be a balti nyelvek történetének szakaszait, a litván nyelv eredetét és fejlődését, valamint más nyelvekkel való kapcsolatait.

S. Karaliūnas

⁹ Plg. E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg-Göttingen, p. 195.

¹⁰ Žr. K. Būga, Rinktiniai raštai, II, Vilnius, 1959, p. 710.

16*