Knyga apie rytinių slavų kalbų susidarymą

KÖNYV A KELETI SZLÁV NYELVEK KIALAKULÁSÁRÓL O. M. O uann, ObpasoBanne f35IKa BOCcTOUKbIX C/taBsK, MockBa—Jlennarpan, 1962. 294 p. Bár F. Filin könyve' a szláv, különösen a keleti szláv nyelvek történetének szakaszait hivatott megvilágítani, számos helyen a balti nyelveket is érinti. A szláv alapnyelv kialakulásának kérdése szorosan összefügg a balti és a szláv nyelvek legősibb kapcsolatainak problémájával. Ezért F. Filin több helyet szentel a balti–szláv nyelvek érintkezésének (123—130. o.). Mindenki előtt ismert, hogy a balti nyelvek állnak a legközelebb a szláv nyelvekhez. F. Filin rámutat, hogy e közelség (ezzel a szóval láthatólag a balti és a szláv nyelvek sajátos közös vonásait nevezi, vagyis azokat a közös vonásokat, amelyek az indoeurópai nyelvcsalád más csoportjaiból hiányoznak) kialakulásának és jellegének kérdésében egymással homlokegyenest ellentétes hipotéziseket állítottak fel. Felfogása szerint a vélemények ilyen nagyfokú eltérése abból fakad, hogy a nyelvtudomány jelenleg még nem rendelkezik objektív kritériummal a nyelvek rokonsági fokának meghatározására. Ezért a lingvogenetikai kapcsolatok magyarázatában szubjektivizmus is előfordulhat. Különösen hangsúlyozandó F. Filinnek az a gondolata, hogy ilyen objektív kritérium két okból nem létezik: először, az összehasonlított jelenségeket mint a nyelvi rendszerek elemeit még nem vizsgálták kellőképpen; másodszor, a jelenségek relatív kronológiája ismeretlen. F. Filin kategorikusan szemben áll a balti–szláv alapnyelv koncepciójával, amelynek véleménye szerint nincs szilárd tudományos alapja. Véleménye szerint tanulságos az a tény, hogy e koncepció hívei nem tudják rekonstruálni a balti–szláv alapnyelvet; a kutatási gyakorlatban megelégszenek a szláv és az indoeurópai alapnyelvvel. F. Filinnek igaza van, amikor azt mondja, hogy a balti–szláv alapnyelv hipotézisének hívei elméleti fejtegetéseiben tendenciózusság jellemző a tények kiválasztásában és magyarázatában, valamint apriorizmus és anti­historizmus. Az anti­historizmus és a jelenségek kronológiájának figyelmen kívül hagyására példaként azt az állítást hozza fel, amelyet V. Georgijev védelmez, miszerint a litván nyelv, amelyre a fonetikai és morfológiai konzervativizmus jellemző, szinte helyettesíthetné az írásban nem rögzített közös szláv alapnyelvet. A balti–szláv alapnyelv hipotézise híveinek említett módszertani hiányosságai különösen világosan láthatók abból, hogy egyáltalán nem tudnak megegyezni az alapnyelv létezésének és felbomlásának idejében. A francia szlavista, A. Vaillant úgy véli, hogy Tacitus és Ptolemaiosz korában a baltiak és a szlávok még egy nyelvet beszéltek, amely korszakunk első századaiban bomlott fel, amikor a germán törzsek (gótok és gepidák) elárasztották a balti–szláv területeket. J. Safarewicz feltételezi, hogy a balti–szláv alapnyelv felbomlását az iráni törzsek beáramlása idézte elő (a szkíták — i. e. a VII. századtól, a szarmaták — i. e. a III—IV. században). T. Lehr-Splawiński a balti–szláv alapnyelv felbomlását a távoli ókorba, körülbelül i. e. 1500—1300-ra helyezi. V. Georgijev azt állítja, hogy a balti–szláv alapnyelv az i. e. III. évezredben létezett, és már az i. e. II. évezred elején felbomlott. ! A litván nyelvészeti irodalomban erről már írtak, lásd K. Korsakas, Összehasonlító nyelvészet és a szovjet litván filológia feladatai, „A litván nyelvészet kérdései”, 6. köt., Vilnius, p. 5—20. 240 F. Filinas nem ért egyet ir az ellentétes állásponttal, amelyet főként A. Zeno védelmez, ir miszerint a balti iš és szláv nyelvek ide. a nyelvi közösségből kiváltak, egymástól függetlenül, hogy szorosabb ir kapcsolat álljon fenn közöttük jų nė nem lévén, Maga F. Filin nézete a į balti és szláv ir kapcsolatok legkorábbi történetéről nem új. A szerző úgy véli, hogy még az indo-európai nyelvi közösség keretei között kialakult dialektuscsoport, amelynek beszélői meglehetősen szoros, tartós ir kapcsolatban álltak. A rokon dialektusok, mivel nem voltak elszigetelve a többi indo-európai dialektustól, különleges újításokkal gazdagodva ir sok közös változáson mentek keresztül. Ebben az indo-európai a dialektuscsoportban létező ir protobalti protoszláv nyelvek ősei. Az indoeurópai nyelvcsalád felbomlásakor. a nyelvi közösség szempontjából az ir egymástól elkülönült protobalti és protoszláv nyelvek, amelyek rendszerei, bár nem azonosak, napjainkig hasonlóak maradtak. Iš to F. Filin arra a következtetésre jut, hogy a balti és a szláv nyelvek ir kontaktusa kisebb megszakítássu okkal a nyelvek egész története során fennállt, mert tų ellenkező esetben el kellett volna veszíteniük nyelvi közösségüket ir (ill. balto-szláv innovációk). Véleményünk szerint a régi ir balti–szláv nyelvi kapcsolatok ilyen koncepciója könnyen érthető; kellőképpen ir megmagyarázza a ji balti szláv nyelvek areálján áthaladó izoglosszák ir kialakulását. Vitatott F. Filin azon állítása, hogy a balti és ir szláv nyelvek rokonsága (illetve a balti–szláv újítások) szoros kapcsolatot jelez a régi balti és szláv nyelvek között az i. e. utolsó, illetve az i. sz. első ir évszázadokban, mivel állítólag túl nyilvánvalóak a fonetikai, ir morfológiai és lexikai nyelvi újítások. ir tų Úgy tűnik, hogy ezek az újítások napjainkig fennmaradtak volna abban az esetben is, ha a korszakváltás idején a balti és szláv nyelvek ir közötti kapcsolat teljesen megszakadt volna, mivel a balti–szláv újítások, legalábbis keletkezésük ir indítékát tekintve, láthatóan sokkal korábbi korszakok következményei. A korszakváltás idején fennálló szoros balti–szláv nyelvi kapcsolatokra vonatkozó állítás ir F. Filinnek azért volt szüksége, hogy erre támaszkodva meghatározhassa a szlávok őshazáját. Hogy a Pripjaty folyó medencéje iš valóban a balti és szláv törzsek ir aktív vų kapcsolatainak területe lehetett, még a szláv terjeszkedés észak, északkelet į felé való ir megindulása előtt, azt az ott megtalálható balti–szláv ir toponímia mutatja. Pozitívumként meg kell említeni a szerző kriticizmusát. Néha azonban ez tagadásba fordul át. Így például, miután előadta a slovėue etnonim eredetére vonatkonė zó hipotézisir eket, a szerző nem talál egyetlen megbízhto atót sem, mindet elveti, miközben maga nem vállalkozik a kérdés magyarázatára. Véleményünk szerint a szerző valószínűleg téved, amikor azt állítja, hogy „a slovėne levezetése iš a Slova vagy bármely más iš hasonló helynévből a priori, bizonyíthatatlan“ ir (p. 56). Slovėne képzése iš Slova (vö. poláb Zlowe, ném. Schlawe, kasub Slow-no) képzési vy szempontból teljesen lehetséges, vö. poliane: pole, gorožane: gorod, seliane: selo?. Ilyen szóképzési típussal rendelkeznir ek a szláv nyelvek legközelebbi rokonai, a — balti nyelvek. A balti nyelvek analógiái némileg megmagyarázhatják az említett ir szláv etnonim eredetét. A litván nyelvben a -énas képzőt meglehetősen széles körben használják a helyi lakosok származásának jelölésére, pl. žmoVö. 3 Būga, Rinktiniai raštai, III, Vilnius, K. A litván nyelv morfológiai szerkezete és fejlődése 1961. p. 714. 16, A lit. bognas (122. o.) bogna, bagna, ir bagma „Moor, Sumpi” szintén szláv jövevényszó, vö. szl. 941 *bagno. A lit. *aornas (145. o.) minden bizonnyal sajtóhiba a (j)évaras, (j)évaras (ó. lit. javaras, javoras) „Platane, Schwarzpappel” helyett, amely germanizmus (vö. ófelnémet ahorn), és a szlávokon keresztül került be (vö. fehérorosz javor és lengyel jawor, „Ahorn”)- ®. }]}-R? Wait malformed string. Need JSON valid, exact array length 10. Last translation clean. Let's output. ажәлар тру. Need preserve typo punctuation maybe. Ensure A lit. karstas, keistas, karštas „Sarg“ (172. o.) a szláv nyelveken keresztül (vö. or. korsta, kersta, fehérorosz korsta) az ugor-finn nyelvekből került át (vö. észt kirst és finn kirstu „Kasten- ”). A lit. karpa, kdrpé, karpis, karpas „Cyprinus carpio” (116. o.) valószínűleg szláv jövevényszavak (vö. lengyel karp „Karpien- ”). A lit. midūs (93. o.) „Met, Honigwein” germanizmusnak tekintendő (vö. gót *midus, ófelnémet metu), a balti eredetű medūs mellett. Előfordulnak pontatlanul leírt és hangsúlyozott litván szavak is: tūksantis, trydésimtys (38. o.), miésa'® (93. o.), mūsos (102. o.), spidu (105. o.), taūkas, kaati (107. o.), zirnis (113. o.), kumėlė (114. o.). Írandó és hangsúlyozandó: tūkstantis, trys dėšimtys vagy trisdešimt, mésa (acc. sg. mėsą), mūsos (gen. pl. musū) vagy mūsas, mūsai, mūsai, spiduju, taukas, kduti, žirnis, kumėlė. Bizonyos esetekben korszerűsíteni kellene a közölt litván nyelvi példák helyesírását, például az aszwa, š (93. o.) helyett ašva, šuo írandó. Ugyanígy, úgy tűnik, nincs jogunk a porosz nyelv halnevét, a suckis-t (Elbingi szójegyzék, 560) žūkisnek olvasni (133. o.). F. Filin tárgyalt munkája világos képet ad a szláv alapnyelv kialakulásáról, fejlődéséről, felbomlásáról, valamint az egyes szláv (keleti) nyelvek létrejöttéről. Továbbá megvilágítja a szláv nyelvek más nyelvi (például balti) egységekkel való őstörténeti kapcsolatait. F. Filin közérthetően megírt könyve nemcsak a szakértő olvasó számára hozzáférhető. A litván nyelvészet munkatársainak is érdemes lenne elgondolkodniuk egy hasonló művön, amely közérthetően ismertetné a balti nyelvek történetének szakaszait, a litván nyelv eredetét és fejlődését, valamint más nyelvekkel való kapcsolatait. S. Karaliūnas 9 Vö. E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wėrterbuch, Heidelberg-Gėttingen, 195, o. 10 Lásd. K. Būga, Rinktiniai raštai, II, Vilnius, 1959, 710. o.