SOCIALINĖS LINGVISTIKOS PROBLEMOS

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XIX (1979)

Vytautas VITKAUSKAS

A társadalmi tényezők hatása a tájnyelvi lexikára

A hagyományos litván nyelvjárások és beszédváltozatok faluközösségekben alakultak ki és léteztek; ezek számára szinte az egyetlen kapcsolattartási eszközt jelentették mind a külvilággal, mind egymás között. Bizonyos törvényszerűségek hatására nyelvjárásaink és beszédváltozataink változtak, csiszolták fonetikai és morfológiai szerkezetüket, igényeiknek megfelelően pedig folyamatosan módosították és bővítették a kialakult szókészletet.

A lexika változásának kérdései alapvetően különböznek a morfológia és a fonetika változásától. Bármely nyelv vagy nyelvjárás szókészlete szorosan kötődik az élethez és a különféle valóságos dolgokhoz; ez az élet pedig nagymértékben módosítja a lexikát, a nyelv úgynevezett legmozgékonyabb elemét.

A litván nyelvjárások, valamennyi beszédváltozat jelenleg történetük egyik legfontosabb szakaszát élik. A litván gazdaság és kultúra eddig nem látott ütemű fejlődésével falvaink helyzete jelentősen megváltozott. A népesség vándorlása, a városok növekedése (a fiatalok városokba költöznek) és az általános iskolázottság kiszorítja a nyelvjárásokat az életből; a hagyomány erejénél fogva a falusi lakosság idősebb tagjai körében maradnak fenn, bárhol is éljenek. Környezetük a beszédváltozatukat is megváltoztatja, elhalványítja a nyelvjárások fontos jegyeit.

Mára olyan gazdasági és kulturális helyzet alakult ki, hogy gyakorlatilag nincs olyan társadalmi réteg, amely rendszerként venné át a beszédváltozatokat és nyelvjárásokat, és mindenütt következetesen ezeken beszélne. Az unokák valamennyit megtanulnak nagyszüleiktől a beszédváltozat jellemzőiből, az iskola azonban teljes lendületes életével hat a fiatalokra, és meglehetősen jól elsajátíttatja velük a köznyelv normáit. A falvak és kisvárosok fiatalabb lakói új nyelvjárásban kezdenek beszélni, mondhatni, amelyre a köznyelvi és a helyi beszédváltozat szabályainak bizonyos fokú ötvözése jellemző¹.

A nyelvjárások és beszédváltozatok lexikájának helyzete még összetettebb. A szókészlet egyrészt az egész nép számára közös szavakból, másrészt dialektizmusokból, vagyis kizárólag az adott nyelvjárásra, beszédváltozatra vagy annak egy részére jellemző szavakból áll [Филин Ф. П., 1965, 5]. Általában, ahogy az irodalmi nyelv meghonosodik a közéletben, a beszédváltozat pedig csupán az otthon nyelvévé válik, a nyelvjárási szakszavakat egyre kevésbé használják. Ezek a nyelvjárás lexikáját jellemző dialektizmusok [Филин Ф. П., 1961, 15] a falusi lakosság összetételének heterogénné válásával (amikor egyes falvakban a helybeli, régi lakosok már kisebbségbe is kerülnek²) elveszítik kommunikációs jelentőségüket, mert a távolabbról érkezők nem értik őket. Például a Šiauliai járásbeli Urkuvėnai faluban a következő eset történt: az agronómusnő magyarázza a kolhozparasztnőnek, hogy a kluonében (azaz a pajtában) kell tartani a szénásszekeret, mire a beszélgetőtárs nyíltan ezt mondja: a mùn gaivuo nèbgerà’ | šīna aš sáuguoju | ne un klùna laikâu — számára a kluonas a pajta melletti kis rét, az udvarban. Sok ilyen félreértés adódik; a nyelvjárás tekintélye nyilvánvalóan „megingott”: a nyelvjárásban beszélők akár akarják, akár nem, kénytelenek igazodni a köznyelv használóihoz, a kolhoz vezetőihez, a szakemberekhez és a gépkezelőkhöz.

A lakosság keveredése, a köznyelv különféle kommunikációs eszközökön, iskolákon és kulturális intézményeken keresztüli térhódítása azok a tényezők, amelyek következtében a beszédváltozatok – még ha fonetikai és morfológiai rendszerüket jól meg is őrizték – lexikájukban mintegy külön életet élnek

¹ Pirmą kartą lietuvių dialektologijoje tai yra iškelta Grinaveckio V. (1974, 129—139). Kuršėnų m. kaip tik buvo vienas iš V. Grinaveckio tyrinėjimo objektų.

² Például 1975-ben a Šiauliai járásbeli Akminaičiai faluban 12 portából mindössze 5-ben éltek helyi lakosok; a többi házat már más helyekről érkezők vásárolták meg. Mára az egyedül álló tanyák száma is megfogyatkozott.

111

bendrinės kalbos leksikos [Филин Ф. П., 1965, 5]. Ypač tai matyti klausinėjant šnektų atstovus konkrečių žodžių — daiktų pavadinimų, būdvardžių. Pasakę tarmišką žodį, šnektų atstovai tuoj pat imasi jį aiškinti, manydami jo nesuprasiant. Tokių atvejų, šių eilučių autoriui tiriant žemaičių šnektas, teko patirti ypač daug. Štai, nykstant Kuršėnų apylinkėse būdvardžiui

a „nehéz” jelentésű smagūs, hallani, amint ezt mondják: diel parduosa liną sunkesnį | smagesnį Krš (DūnŽ 336). Vagyis a beszélő fejében még nem halványult el a régi szó; egy bizonyos gondolat kifejezésére akarja használni, de nem számít arra, hogy beszélgetőpartnere megérti az egyszer használt szemantikai dialektizmust, ezért a köznyelvi szót is beilleszti. Vö. még: tas prė:kọs | pale:stə̂us kẽik mē.rgū: îr abđė:rbęs Jdr (Lėlenų k.); primel̃a va | privepẽzuoje višā p Krš (DūnŽ 436); ravėjom nuvīn | be sustojima | nuplėšiem šava Krš (DūnŽ 226); pašōndzas tūokęs | blā:kas ā:udeklę Pvn (DūnŽ 247); pėlėšėja: onćē.ded Vieks̆naliai (Dūn Ž 252); pū'rū | kvī-cū: nabsie pi'mūsa Šv; pi'les niuor ōndē.ns | sāusā: ō:ntes nala:kki:si Jdr; tieva tariejē pi'leva | ešimtēne ešerāše'n Pvn; lī'n e lī'n | išpis upika: ištyinc nepārēisma Krš és még sok más példa. Az ilyen párhuzamosság a beszédben többnyire kényelmetlen, ezért a nyelvjárás beszélői, meggyőződve arról, hogy beszélgetőpartnerük valamit esetleg nem ért meg, idegenek jelenlétében kezdik kerülni azokat a jellegzetes szavakat, amelyek csak egy-egy beszédváltozatra vagy nyelvjárásra jellemzőek. Még nem is olyan régen Pāvandėnė, Vieks̆naliai és Upyna (Telšių járás), valamint Vidsodis környékén gyakran használták a perėnė „fürdőház” jelentésű dialektizmust; kulturális terminusként ezt szorította ki a pirtis szó. Csak különféle közmondások és szellemes mondások őrizték meg a régebben használt szót: perenė: kā:rštā kā: perēnė (Upyna), lūp sakīs | vė'rūn a perēnė sū'dege | a patē mē.re Pvn (DūnŽ 254). Ugyanez a helyzet a lielė „torok” szóval is, amelyet ma olykor a lėlė palēisti „kiabálni” jelentésű frazeologizmusban mondanak: žēnā buobas | biškieli kas | palēid lī:le Pvn (vö. DūnŽ 175) stb. Ilyesmivel minden litván dialektológus találkozik³ [Jonaitvtė A., 1967, 183—184]; ez a dialektizmusok eltűnésének alapvető feltétele és folyamata: ha valaki idegenekkel folytatott beszélgetésekben kerülni kezd egy-egy szót, idővel a világos dialektizmusokat saját falujának lakóival beszélve sem használja, vagy egyre ritkábban használja. Végül, ahogy a köznyelv a falusiak jelentős részének mindennapi életében egyre nagyobb teret nyer, a fiatalabb nemzedék már nem veszi át a dialektizmust, amely így ténylegesen kikerül a használatból. Így történt például Kuršėnai környékén a következő szavakkal: mėdė „erdő”, ašvienis „igásló”, rejā „csűr”, varstas „nyári gabona” stb.; ezek aktívabban (és akkor is csak néhány faluban) a század húszas éveiig voltak használatban. Később kulturális terminusokként — az iskolák, a járási és megyei tisztviselők, az iparosok, az utazó kézművesek és a béresek révén — meghonosodtak a miškas | girė, jāuja, vasarōjus szavak. Ezek talán korábban is léteztek itt, a žemaitiai nyelvjárás peremvidékén szinonimaként (az arklys szót valószínűleg ősidők óta használták), de mivel a köznyelvben is megvoltak, általánosan használatba kerültek. Ez a folyamat nagyobb nyelvjárási területet is érinthet; például a mėdė szóra már csak passzívan emlékeznek Užventis, Pāvandėnė és Vieks̆naliai környékén, sőt Tryškiai környékén is, noha Žemaitė és Lazdynų Pelėda írásaiból tudjuk, hogy a század elején ott meglehetősen aktívan használták, és még egy foglalkozás megnevezése is létezett (természetesen a beszélt nyelvben): mēdininks „erdőőr” // mē'dēni.nks. Ez a szó 1920 után hamar feledésbe merült, mert a köznyelvi norma szilárdan rögzítette a giriniṅkas⁴ alakot. A szemantikai dialektizmusokat olykor azért kezdik kerülni, mert ugyanazok a szavak a köznyelvben gyakran használatosak, és csaknem ellentétes jelentésűek: gerbti „tisztítani, rendben tartani”: gerb vaikā Krš — már az idősebbek is azt mondják: nėger vi'rešnū ju jaunī'je Krš; kamštis „a vászonba tett, a gyermeknek szopogatásra adott édesség” — ma gyakran így mondják: būtele kamštis Krš; a fiatalok már nem is ismerik a nyelvjárási jelentést. 1920 után gyorsan eltűnt a viršininkas szó „juhász” jelentése, mivel a köznyelvi viršininkas mást jelentett: „intézményt vezető személy”.

³Hasonlóképpen a Belorusz SZSZK litván nyelvjárásaiban meghonosodnak a belorusz nyelv szavai, mint a tárgyak és jelenségek leggyakrabban hallott, hivatalos elnevezései (lásd Vidugiris A., 1974, 123—124).

⁴ Medės arealą žr. Lietuvių kalbos atlasas. 1977, t. 1. 113 žem. (Komentarai, p. 191—192) (žr. dar Vitkauskas V., 1977, p. 58).

112

Amikor a társadalmi életben így „rendezik” a lexikai ügyeket, rendszerint nehéz összekapcsolni azokat a törvényszerűségeket, amelyek szerint változik a nyelvjárások szókészlete, és amelyek következtében bizonyos szavak eltűnnek, feledésbe merülnek vagy passzív használatba kerülnek. Az élet úgy alakította, hogy a nyelvjárási lexika jelentős része mintegy az emlékezetben él, és csak időnként, ha valamit pontosabban kell jellemezni, vagy az idősebb nemzedék emberei élénkebben, szokatlanabbul akarják megfogalmazni, mintha a tudatalatti távoli áramlataiból kerülnek elő a ritkán használt (a szülőktől, ősöktől tudatosan elsajátított, ősidőktől örökölt) szavak és szóalkotások.

A litván lexikográfiában néha egy-egy szót csak szaggatott vonallal jelölnek, vagy mindössze egyetlen nyelvjárásból adatolnak; ha azonban tovább kérdezősködünk, az ismert elterjedési területtől távolabb is előkerülhet a teljesen azonos alak. Például A. Nepokupnius (1976, 185) által vizsgált goštauta szó az LKŽ szerint csupán a nyugat-aukštaitiai (a Nemunas mentén élő), a keleti és a dzūk nyelvjárások sajátja, és ebből bizonyos következtetéseket von le. 1976—1977 nyarán azonban teljesen véletlenül megkérdeztek néhány kuršėnai asszonyt egy virágocska nevéről, és ezt hallották: guoštauta· rauduoņa· ži·d | dau.k smułkų· ži·dėlių; daržūkuo guoštautas įsti· pusės. Ha más dialektológusok (például A. Jonait yte) máshol is feljegyzik ezt a szót, a helyzet alapvetően megváltozik: a goštauta(s) szót Litvánia sok részén használják, csak valamivel passzívabb, ezért a beszélt nyelvből ritkábban jegyzik fel. Évről évre és valahányszor valamelyik nyelvjárással vagy nyelvjárási beszédmóddal foglalkozunk, ilyen és hasonló meglepetéseket, alakokat, hangsúlyozási „újdonságokat” hallani. Ez nyelvtudományunk komoly problémája, mert nyelvjárásaink passzív szókészletét csak hosszabb megfigyelések után lehet feltárni. Korábban eszünkbe sem jutott volna, hogy Kuršėnai környékén ilyen szavak is vannak: švinė [Būga K., 1908, 174]: ta švinė ’besúgó’, tig žmonės įied, šāryti ’mohón enni’, šėkštė ’hosszú rúd’: tūokes šė·kštės iškė·ltas, šilūenti ’nevelni, hizlalni’: prašulė·nusi jau, paršūka, šlaptrydą ’folyadékot kedvelő ember’: tūoks šlaptrī·dā biėdū į biėdū, šliōparnis ’rendetlen ember’: šluōparnis | apsilė·idusi, šnarva ’aki mindenhová benyomul’: tūoks šnarva | kad biėda, tapnoti ’ferdén járni, billegni’: ū·dega nulė·idis (madár) | tik tapnūo tapnūo snapėli, taškūs, -i ’pazarló’: taškė briūolieni | nieka netūr, tratūs, -i: uoį traũ bioba | pipirų melni·če, tūlas ’csoport’: tū·la tuokį žmuonių, žiu-bulys ’felvillanó tárgy’: tuokų žubulūku prisakstīta į suknikį, žiurkšlynas ’szeméttel teleszórt hely’: tuokį žurkšlinā· un skardže pri kuršėnų, žlábena ’síró ember’: žlā·bena mā·uk sā·u | neįešk mūn niervų, isibā·isėti: isibā·isiejį ana·m tī· darbā stb.

A nyelvjárási lexika jelentős része a köznyelv és a megváltozott életkörülmények hatására eltűnik, használata teljesen megszűnik; néha az idősebbek még kimondják, a fiatalabb nemzedék azonban egyáltalán nem veszi át⁶. Itt nagyon nehéz olyan törvényszerűségeket megállapítani, amilyenek például a fonetikában és a morfológiában vannak. A lexika, amely változásaival a legjobban tükrözi az életet, még rejtélyeket is felvet. Tegyük fel, ma már nem könnyű megmagyarázni, miért szorulnak ki a használatból a keleti varniškiai nyelvjárásban — akárcsak Žemaitija számos részén — az olyan szavak, mint az apėnt ’újra’, atmatā ’ugar’, atskalā ’tartalék’, aukštkaupais ’bőségesen’, blākštas ’vágás, ütés’, dēinauti ’udvarolni’, diginiūoti ’készülődni, öltözködni’, drežti ’lustálkodni’, dūlbis ’lusta ember’, dumblūoties ’elborul az ég’, kārdyti ’akadályozni’, krēistis ’büszkélkedni’, maigūs ’álmos’, mazīyti ’kínozni, gyötörni’, preikšas ’szerető’ [Vitkauskas V., 1972a, 438; 1972b, 82, 13 išn.] stb. Vajon a nyelvjárások lexikájának belső fejlődési folyamatai állnak-e itt a háttérben, vagy a köznyelv bizonyos hatása — ma szinte lehetetlen megmondani.

Mivel a nyelvjárások lexikáját csak most kezdik vizsgálni, és a szavak földrajzi elterjedését is most kezdik bemutatni, nem rendelkezünk a nyelvjárási lexika vizsgálatának átfogó történetével sem,

⁵Ezt a szót Akmenė és Šakyna környékén jegyezte fel. A dialektológusok anyaggyűjteményében Kelmė környékéről (Kuslėkiai faluból) is találtak egy goštauto-adatot.

⁶Azt, hogy más nyelvjárásokban is eltűnnek a dialektizmusok, nyelvészeti szakirodalmunk már említi (lásd Grinaveckienė E., 1967, 165—170; Vidugiris A., 1970, 255 és másutt).

8. Užs. Nr. 1554

113

nincsenek adatolt feljegyzéseink arról, hogy bizonyos dialektizmusok mikor és hogyan kezdtek eltűnni. Végül a nyelvjárási rendszerek erősen felgyorsult felbomlása már nehezen teszi lehetővé bármiféle szabályszerűség nyomon követését a szavak eltűnésében, annak megállapítását, hogy mely szavak merülnek feledésbe, és miért.

Sok kérdés megoldásában segítenének a speciális, rendszerező szaknyelvi szótárak. Lehetővé teszik a nyelvjárási rendszer alaposabb megismerését és a lexikai differenciálódás jobb megértését. A lexika ilyen részletes vizsgálata feltárja a nyelvjárási szókincs összetételét, a szavak stiláris használatát és sajátos használati jellemzőit. Jó példaként szolgálhat erre M. Kucala lengyel dialektológus részletes szaknyelvi szótára (1957), amely speciális lexikai csoportokat tartalmaz (német, svéd és más nemzetek nyelvészeinek munkái alapján). Az M. Kucala elvei szerint készült hasonló szótárak lehetővé tennék a litván nyelvjárási lexika átfogó és alapos vizsgálatát, valamint annak megállapítását, hogy pontosan mely dialektizmusok szorulnak ki a használatból. M. Kucala nyelvjárási lexikai csoportosítása apró alcsoportokkal (przyroda — praca — życie fizyczne człowieka — życie umysłowe i psychiczne — życie społeczne) [Kucała M., 1957, 340] számos közös vonást mutat R. Hallig és W. von Wartburg univerzális ideográfiai szótárának sémájával (idézi: Принципы, 1976, 340), és így minden kétséget kizáróan segíthet megérteni a különféle nyelvek bármely nyelvjárásának, tehát a mi nyelvjárásainknak a szókincsbeli sajátosságait és lényegét, sőt talán a dialektizmusok eltűnésének sajátosságait is láthatóvá teheti. Ehhez jelentős előkészítő munkára van szükség, legalább egy köznyelvi ideográfiai szótárra, amely alapján a nyelvjárások lexikája is meghatározott csoportokba sorolható. Az ábécérendes szótárak csupán a lexikai anyag egészét vagy egy részét mutatják be.

A dialektizmusokat (lexikai, alaktani, hangsúlyozási) általában két tényező szorítja ki a használatból: 1) a köznyelvből eredő, nagy tekintéllyel bíró, már az egész nemzet által használt terminusok; 2) az eltűnő tárgyi valóságok és az élet különféle jelenségei. Ezek minden nemzet nyelvészei számára ismert axiómák, amelyek bármely nyelvjárás vagy dialektus vizsgálatakor nyilvánvalóan igazolódnak. A nyelvjárási lexika nagymértékben függ a köznyelvtől, ezért azokban a nyelvjárásokban maradnak fenn jobban a dialektizmusok, amelyek teljes nyelvi rendszere jelentősen különbözik a köznyelvitől, és amelyek általában megőrzik a hagyományokat (a nyugati žemaitiaiak kretingai nyelvjárása, a nyugati varniškiaiak, valamint a keleti aukštaitiaiak panevėžysi nyelvjárásai). Ezt a „Lietuvių kalbos atlaso” I. kötetének anyaga is mutatja: világosan látható, hogy a különféle lexikai dialektizmusok kūlis, pūrā, pvlē, črulis és mások (vö. Vitkauskas V., 1966, 155—168) jól fennmaradtak a nyugati žemaitiaiaknál. Általában jól fennmaradnak azoknak a jelenségeknek, tárgyaknak és állapotoknak a megnevezései, amelyeknek nincs köznyelvi megfelelőjük, vagy amelyek a hagyományos életkörnyezethez kötődnek — különféle ételek: patarmāsas „mártás”, putrā „kásás étel”, kastinys, spirgutis „pirított kendermag”, šližikai „ilyen karácsonyesti étel” (bár a šautas „levélleves” szó már szinte teljesen feledésbe merült, DūnŽ 366; használatból kopik ki a meisa „hús”, kiaūšis „tojás” — ez utóbbi szó más okok miatt is visszaszorul: amikor egy piacra autóval utazó idős asszony azt mondta, hogy nespā’usketes | trā’uketes | kaūšus su-trā’iški-ste, nagy nevetés támadt — legközelebb az ilyen idős asszony fél majd így beszélni, és akarva-akaratlanul a köznyelvi szóhoz folyamodik, noha sokan még mindig a következő alakokat használják: kiaušynė „tojásrántotta”, kiaušpir kis „tojásvásárló”, kiaušininkas „ugyanez”, kiauš-geris, -ė „aki tojást iszik”, vö. DūnŽ 134). A betegségek elnevezései továbbra is élnek: blusinės | blusiniai „kanyaró”, krūopas „diftéria”, diegliai „ilyen lóbetegség”, gerstėklis „zörej a mellkasban”, landuonīs | landuonė „körömágygyulladás (Panaritium)”, liepėlė „ilyen tályog a köröm körül”, pārauga „kelés”, sintis „asztma”, pūtminys „duzzanat”, slōgos „nátha”, slūogtis „náthácska”, vilkis „szürkehályog” (de vannak hanyatló vagy akár már kihalt szavak is: žibinkščiai „ilyen gyermekkori betegség, mumpsz”, kādugas „görcsök”, kaškis „rüh”) és mások. A köznyelvi megnevezések gyakran érthetetlenek a nyelvjárások beszélői számára; az orvostudomány és a konyhaművészet egészen másképp nevezi ezeket, ezért a hatás kisebb, bár változásokra is akad példa. Természetesen ilyenkor néha az adott nyelvjárásban létező szinonimasor azon tagja válik döntővé, amely lényegében egybeesik a köznyelvi szóval. Például ezekben a nyelvjárásokban régtől fogva a következőket mondták: kaškis, šū.skis ir ni’žas, žibinkštė | žib’iŋkštė· ir kaulkes | kaulė.kes. E szinonimasor azon alakjai, amelyeket a köznyelvi niežas és kiaulytės szavak támogatnak, mára általánosan elterjedtek, míg a többi alakot csak az idősebb nemzedék használja, vagy gyakrabban fordulnak elő összehasonlításokban:

114

például: prisikabina kap kažkis Krš, nanų sekretà’u kãp nu šọ.skę Pvn és hasonlók.

A keleti varniškiaiak (az északkeleti žemaitiai dūnininkai) nyelvjárásainak lexikáját R. Hallig és W. von Wartbog univerzális lexikai sémája alapján vizsgálva itt csupán néhány ilyen alfejezetet szeretnénk áttekinteni: az „Univerzum” részen belül az „Égbolt és égitestek” témát, annak „Égbolt és égitestek”, valamint „Levegő és szelek” ágával, továbbá az „Ember” fejezet „Testrészek” és „Az ember (életének) általános jellemzése” alfejezeteit (az „Ember mint élőlény” című fejezetből).

Bár az „égbolt és égitestek” témakör dialektizmusai nem túl változatosak, a hagyományos nyelvjárásban meglehetősen jól fennmaradtak: sietnis „csillár”, grigo ratai „Göncölszekér”, aušros žvaizdė „hajnalcsillag”, žvaizdės „csillagok”. A fiatalabb nemzedék már nem veszi át őket, inkább köznyelvi alakokat használ, bár a holdfázisok neveit, pilnijà „telihold”, tárpijos „az újhold és a telihold közötti időszak”, dėlčius „fogyó hold” szavait szinte mindenki használja. A légköri jelenségek elnevezései — a dialektizmusok — meglehetősen változékonyak. Egyeseket a többség használ (áudra, brėkšma, brėkšti, drabna, graustinis, pėtvėjis, pašvīstė, vėšulas, žáibas / žėibas), másoknál változatok kezdenek kialakulni (gydrė ir pagadà, orarykštė ir vaiorykštė / vaiorykštė), megint mások lassanként feledésbe merülnek (dujà „szitáló eső”, dujòti „szitál az eső”, gaidryties „kitisztul”, apyžlėja, žlėja „besötétedik”).

A lexikai osztályozás szerint a „Testrészek” alfejezethez tartozó különféle dialektizmusok viszonylag jól fennmaradnak. Bár az orvosok a mai, kiterjedt egészségügyi ellátás következtében különösen nagy hatással lehetnek a nyelvjárásra, a testrészek sajátos megnevezései mégsem szorulnak ki a használatból. Például az orvosok gyakran mondják ugyan a következő neveket: žarnù, skraũdis, smilkinys, de a helyi szavak, gròbas, pilvūkas, plónimas / plónyma szilárdan fennmaradnak; olykor csupán a következő alakokat mondják: skrañdis, smilkýs (?), és a falusiak számára új szerv neveként megjelenik az aklōji žarna (megváltozott hangsúllyal). A fiatalabbak körében is szilárdan használatosak a következő szavak: bùlė „a fenék egyik fele”, čiùrnis „csukló”, dugnõlis „vastagbél”, mómūnė „szegycsont”, nugárkaulis „gerinc”, smágenės / smágenys „agy”, kulkštinas „a láb csontocskája”, kráuklas „borda”, stáibulas „a kar csontja”, uõstai „bajusz”; megőrződik egy másik hangsúlyozás: gerklė, gerklę, subinė; a tő megváltozik: dėlna „tenyér”, nósė „orr”, kùlšė „comb”. Különösen népszerűek — még a kisvárosok és városok nyelvjárásközi változatának beszélői is használják — a fej, a száj, a szemek, a torok, a csontok és az ajkak képszerű, humoros megnevezései: krámė, mùržė, putrálakė, rùkė, veizolai, gamarinė, vėpšlos, žábtai, žióplos, piñkaulis, pyškaulis, stibýnas, stibýnkaulis „lábszárcsontok”. A fonetikai sajátosságok némileg „kiegyenlítődnek”: az giñsla alakot a gysla, niñkštis (Pãvandenė környékén) alak helyett a nykščiu (1) váltja fel, a skingsrōbis helyett pedig a skygrobiù; a köznyelvi tőváltozatot választják: ausė — ausis és így tovább.

Az embert jellemző dialektizmusok nagyobb része, különösen a képszerű kifejezések, jól fennmarad. Sokukat még a nyelvjárásközi változat képviselői (Kuršėnai, Užventis) is használják: badvìšà „szegény ember”, bėbis, -ė „bolond”, blérbynė „fecsegő”, cỹpynė „aki visítozik, kuncog”, érgla „tréfamester”, gàgris „nagy darab ember”, gargãras „aki mindenbe beleüti az orrát”, girmakšlỹs, -ė „dicsekvő”, gribìšas, -ė, krùčas, -ė „tolvaj”, išpėpa, ištìža „szerencsétlen”, knėpšė „ügyetlen nő”, lėderga, lėrva „szemérmetlen, rendetlen”, mautùvas „aki sokat eszik”, lùtis, -ė „aki rövid lábú”, miegrágtis, -ė „aluszékony”, mùgulis, šùtulis „aki komolytalanul viselkedik”, paližókas, -ė „nyalakodó”, smùrglažė, snarglėda „kölyök”, snópa „tökfilkó”, stýpla „nagyon magasra nőtt ember”, stumtùvas, šliaužtùkas / šliaužtùvas „aki mindenféle munkát elvégez”, šatrijà „féktelen nő”, šaválka „csavargó”, škrãbalas „aszalódott öregember”, tepėrna „aki lassan beszél”, terliūzas „pufók”, užmiršoklis, -ė „aki mindent elfelejt”, vėbra „tökfilkó”, žlebérna „aki kelletlenül eszik”, és még sok más. A nyelvi vágy

⁷ Svyruavęs šio žodžio kamienas jau K. Donelaičio laikais (žr. Donelaitis K., 1977, 174; plg. Kabelka J., 1964, 120). Apie i-kam. perėjimą į ē-kamieną žr. Zinkevičius Z., 1966, 224—225.

8*

115

A képszerű, csípős megfogalmazás, úgy látszik, nem engedi feledésbe merülni ezeket a lexikai dialektizmusokat, bár egy-egy közülük már ritkán használatos, például lūbis, -ė „tökfej”, pludungis, -ė „kicsapongó, mihaszna”; a fonetika változik: malāgis, -ė – melāgis.

Hasonló a helyzet sok más szemantikai csoportban is. Bár egyes helyeken a régi dialektizmusok még tartják magukat, a köznyelv hatása nagy: számos szinonima kikerül a használatból, a szóalkotást és a szabálytalan fonetikát a köznyelvi megfelelőik váltják fel. Különösen gyorsan tűnnek el a régi hiedelmekhez kapcsolódó szavak (gabija „szent tűz”, indėvė „gonosz szellem” stb.), valamint az egykori mesterségek, különféle szerszámok és tárgyak megnevezései; ezeket ma már csak a legidősebbek ismerik, vagy egyáltalán nem használják.

A dialektizmusok fennmaradása tehát számos tényezőtől függ: a kultúra fejlődésétől, a köznyelv élet különböző területein való térhódításától, valamint a nyelvjárás vagy a dialektus belső folyamataitól és szükségleteitől. Különösen fontos, és a tudomány számára feltétlenül rögzítendő a passzív nyelvjárási szókincs, amely falvaink régi nemzedékének kihalásával gyorsan fogyatkozik, de expresszív, átvitt értelemben használva még fennmarad. Így például az itt leírt nyelvjárásokból eltűnt a žemaitiai kaitėti „érdekelni” ige, egyik alakját azonban főnévként kezdték használni a megkövült kas ne kaitė „könnyű neki” kifejezésben (kas ne kāiti vi'nā buoba: gi'vėnti Krš DūnŽ 118⁸). Az egykori igével való kapcsolat megszakadásával teljesen érthetetlen alakok keletkeznek: kas ne kāitra | ka miotin'na vai.kùs prīvė'iz DūnŽ 118. A dóbstė „szakadt, rongyos ruha” szó mostanra eltűnőben van, viszont megjelent a gyakoribb, képszerű diopštį senį „teljesen leromlott öregember” kifejezés. Még az egyház is felhagyott a bevezetési szertartásokkal és a hozzájuk kapcsolódó terminussal, ám aki először érkezik valahová, könnyedén mondja: pė'rma kārta | če mõ.na į'vedi'bas Pvn, če mūna į'vedi'bas | vešk par u.t.ra pūsi Krš. Úgy tűnik, a brūžo játékot már senki sem játssza, valójában már maga a játék és a frazeologizmus sem létezik; amikor azonban a kicsapongás kerül szóba, gyakran mondják: mūša brūža su blėdi'nums į negražė' susi'ga Krš (Urkuvėnų k.), dār vė'plšas pi'ni'utas | puo krū'mus brūža mūš Krš (Akminaičių k.). A ripkos játékot sem játssza már senki, de a nūosi kā'p ripkas keini's „elnehezültél” hasonlat még hallható. Egyes szavak csak hasonlatokban, közmondásokban maradnak fenn: nelīka nieka ne spā'ga „egy cseppet sem” (L. Ivinskui számára ez köznyelvi főnév volt, „csepp” jelentéssel), dọ kā'p vī'ne | kā'p saulā' brūolė' Pvn (DūnŽ 315) stb. Régen olyan litván szavakat használtak, mint a mergvaikis „házasságon kívül született gyermek”, kalinys „börtön”, skārda, mišlius | mišīnys „ilyen gabonafélék”, dvilinikės „takaróhuzat”; ma többnyire a beikartas, turmā (gyakran a kalėjimas váltja fel), blēka, miešānas, cikōlas használatos. Itt még a köznyelv sem tud mit kezdeni.

A dialektizmusok működésének és eltűnésének a mai nyelvjárásokban nincsenek határozott törvényszerűségei. Sok múlik a nemzet társadalmi és kulturális életén, magának a nyelvjárásnak a rendszerén (a köznyelvhez közelebb álló nyelvjárásokkal érintkező változatok kisebb különbségei még gyorsabban tűnnek el), végül pedig a tájnyelven beszélők igényein (az expresszív szókincs tovább marad fenn). Egyvalami biztos: ma mindannyiunknak, nyelvészeknek a nyelvjárási szókincsre kell fordítanunk a figyelmünket, és azt nagy ütemben kell gyűjtenünk.

Literatūra

Būga K. Aistiški studijai. Peterburgas, 1908.

Donelaitis K. Raštai. V., 1977.

Grinaveckienė E. Lietuvių literatūrinės kalbos ir tarmių sąveika. — Kn.: Lietuvių kalba tarybiniais metais. V., 1967.

Grinaveckis V. Žemaičių miestų interdialektų fonetinės ypatybės. — Lietuvos TSR Mokslų Akademijos darbai. Serija A, 1974, t. 1 (46).

Jonaitienė A. Tarmių sąveikos ir niveliacijos reiškiniai šiaurės vakarų aukštaičių šnektose. — Kn.: Lietuvių kalba tarybiniais metais. V., 1967.

Kabelka J. Kristijono Donelaičio raštų leksika. V., 1964.

Kučala M. Porównawczy słownik trzech wsi Małopolskich. Wrocław, 1957.

^⁹ Paulausko J. (1977, 117) padaryta veiksmažodžio forma: kas ne kaitėja, bet tai jau išvertimas į bendrinę kalbą, o ne transponavimas: kaitėja šnektoje skambėtų *kā.atie.

116

Paulauskas J. Lietuvių kalbos frazeologijos žodynas. K., 1977.

Vidugiris A. Dainavos šalies žmonių tarmė. — Kn.: Merkinė. V., 1970.

Vidugiris A. Gervėčių tarmės leksiniai dialektizmai. — Lietuvos TSR Mokslų Akademijos darbai. Serija A, 1974, t. 1(41).

Vitkauskas V. Apie kai kurių žemaitiškių žodžių vartojimą. — Lietuvių kalbotyros klausimai. V., 1966, t. 7.

Vitkauskas V. Pastabos dėl Žemaitės raštų kalbos. — Kn.: Žemaitė. V., 1972.

Vitkauskas V. Šnektų grupės žodyno sudarymo principai. — Lietuvių kalbotyros klausimai. V., 1972, t. 13.

Vitkauskas V. Žodyno turtai žemėlapiuose (rec.) — Kultūros barai. V., 1977, Nr. 12.

Zinkevičius Z. Lietuvių dialektologija. V., 1966.

Непокупный А. П. Балто-славянские языковые связи. — Киев, 1976.

Принципы описания языков мира. М., 1976.

Филин Ф. П. Проект „Словаря русских народных говоров“. — М.—Л., 1961.

Филин Ф. П. Словарь русских народных говоров. Л., 1965, ч. 1.

Lietuvos TSR Mokslų Akademijos Lietuvių kalbos ir literatūros institutas

ВЛИЯНИЕ СОЦИАЛЬНЫХ ФАКТОРОВ НА ДИАЛЕКТНУЮ ЛЕКСИКУ

Резюме

В настоящее время литовские народные говоры быстро нивелируются. Ускоренными темпами из употребления выходят лексические, семантические и другие диалектизмы. Основные причины этого процесса: а) наплыв в говоры слов литературного языка; б) отмирание реалий, явлений. Как показывает лексический материал жемайтских говоров (окрестности Куршенай, Ужвянтис, Павандяне, Видсодис), относительно хорошо сохраняются в этих говорах названия специфических предметов, явлений, экспрессивная лексика, часто употребляемая даже представителями интердиалекта (г. Куршенай, г. Ужвянтис).