de gyermekeink gyermekeinek idejében majd előkerül. Én magam azt mondom és írom (bár nem tudom jobban), hogy „pjauti”, „spjauti”, „bjaurus”, „labjau”, de „sunkiau”, „geriau”. Ha „pjauti”-t stb. írok, nem tudnám megkülönböztetni a „pjauti” = schneiden, pautas ‘Ei’ bei senprūs. peuse ‘Fichte’ (mes rašytum *piausė). De ez mind semmiség! Ha Jablonskis úr és Būga azt mondják nekünk: „Írjatok egységesen »pjauti«, »geriau«, »labjau«”, akkor mindannyian így írunk majd, és örülünk, hogy végre egységes az írásmód. Amíg ti ketten nem javítjátok ki a tankönyvet, egyesek azt mondják: „Mi »labjau«-t ejtünk, de »geriau«-t írunk”, mások pedig: „Miért kell ugyanazt a kettőshangzót egyszer »lab-jau«-nak, máskor »ger-iau«-nak írni!” Ennek sosem lesz vége!

Ön megemlítette Žemaitė-t. Olyan asszony ő, akinek az írásai nagyon tetszenek nekem. Igaz, mi, Kis-Litvánia fiai, sok germanizmust használunk a nyelvben, de tudjuk, mi a tiszta és mi a nem tiszta nyelv. Žemaitė nyelve a legszebb. Nem mesterkélt. A Šviet. darbą vagy valamely más mai írást olvasva bosszankodom a minden szükség nélkül újonnan alkotott szavakon, a mondatszerkezeten stb. Be kell vallanom, gyakran nem értem, mit írnak ezek az emberek: σκοτεινοί εἰσιν². Žemaitė és az Ön írásaiból tanulok igazán litvánul írni, vagyis tisztán és „ungekünstelt”³, ahogy a német mondja. Amikor a Mažvydas-előszavamat írtam, úgy írtam, ahogy anyám megtanított litvánul beszélni, vagyis nem szépen, de nem is minden ok nélkül kiforgatott módon. Szándékosan írtam egyszerűen; legközelebb már jobban fogok írni.

Remélem, 8 nap múlva el tudom küldeni Önnek a „Mažvydast”. — Jövő nyáron Vilniusban és másutt is régi litván írásokat fogok keresni. Szilárdan hiszem: találok!

Szívből kívánok jó egészséget

Az Ön tisztelője

Jurgis Gerulis

Kronprinzstrasse 15.

¹ hiány

² sötétek

³ természetesen, egyszerűen

A. S.

ADATOK F. KURŠAITIS ÉLETRAJZÁHOZ

1. F. Kuršaitis apjának, Mikelisnek J. Šnelerhez írt levele

A Litván Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattárában (Liudvikas Rėza-gyűjtemény, F 228—624) található egy nevezetes kis-litvániai nyelvész, Frydrichas Kuršaitis (1806—1884) apjának, Mikelis Kuršai-

206

čio (1780?—18...?) levele Johan Šneler lelkészhez. A levelet 1839. június 19-én írták Lenkviečiaiból (Lengwethen, ma a Nemani járás Lunino községi központja), és a konfirmandus Liutkus útján küldték Gastasba (Heinrichswalde, ma Slavsk). V. Biržiška által említett Seikviečiai (Aleksandrynas. Chicago, 1965. 3. köt. 172. o.) a levél írási helyének téves olvasatából adódik.

Lenkviečiai templommal rendelkező település, Ragainėstől mintegy 10 km-re délre. A templom 1732—1735-ben épült, a salzburgiak letelepedése után pedig 1741-ben plébániát alapítottak (Hubatsch W. Geschichte der evangelischen Kirche Ostpreußens, Göttingen, 1968. Bd. 2. S. 111). Amint L. Rėza írja (Kurtzgefaßten Nachrichten von allen seit 1775 an den evangelischen Kirchen in Ostpreußen angestellten Predigern... Königsberg, 1834. S. 151), Šneleris (Johann Schneller, szül. 1786) 1824-ben szentelték pappá; először Lenkviečiaiban, majd Gastasban szolgált, ahol feltehetőleg a plébániai iskolák felügyelete is feladatai közé tartozott.

A levél a címből és három oldalnyi (34,5 cm × 20 cm-es formátumú), gótikus kurzívval írt, apró, meglehetősen kusza kézírású szövegből áll. A levélpapírt jelentős nedvesség érte, a tinta átütött rajta, ezért a szöveg helyenként nehezen olvasható. A nehezebben megfejthető részek értelmezésében F. Hintze (Hinze) berlini nyelvész segített, akinek ezért köszönetet mondok.

A levél tartalmából arra lehet következtetni, hogy Šneleris lelkész nemrég látogatta meg M. Kuršaitis iskoláját, Kuršaitis pedig most mintegy összegzi saját szemszögéből a látogatás eredményeit, és szeretné felidézni szükségleteit. Levelében Kuršaitis beszámol szűkös anyagi helyzetéről, romló egészségéről és a tanítás nehézségeiről. A levélből az is kitűnik, hogy az iskola szűkében volt a különféle oktatási eszközöknek. Kuršaitis alázatosan közbenjárást kér egy litván Biblia beköttetéséhez, valamint egy nagyobb, kényelmesebben használható térképet kér.

M. Kuršaitis fiának, Frydrichas Kuršaitis nyelvésznek az életrajzából tudjuk, hogy nem egészen fiatalon kezdte meg tanulmányait a königsbergi egyetemen: tanulmányai előtt apja iskolájában volt segéd, majd a környékbeli elemi iskolákban tanított. Az egyetemre 1836-ban beiratkozva (vagyis huszonnyolc évesen) még ”két évre félre kellett tennie tanulmányait” (lásd Tumelis J. Fridricho Kuršaičio autobiografija // Žmonės ir kalba. V., 1977. P. 144). M. Kuršaitis levele némileg megvilágítja Frydrichas fiatalkorának ezt az időszakát. A fiú, a königsbergi egyetem hallgatója, kénytelen volt megszakítani tanulmányait: mintegy fél évig betegeskedett, majd orvosa tanácsára utazott. Emellett abban az időben a tolvajok alaposan kifosztották.

A levél a Kuršaitis-dinasztia legkorábbi fennmaradt írásos dokumentumainak egyike. Jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy valószínűleg ez Mikelis Kuršaitis egyetlen fennmaradt levele, amely hiteles adatokat közöl a 19. század első felének kis-litvániai iskolai viszonyairól, és közvetlen információkat őrzött meg Frydrichas Kuršaitis professzorról. Tartalmával a levél a Kuršaitis nyelvészek életrajzát is szépen kiegészíti (lásd Kaunas D. Kelios pastabos kalbininkų Kuršaičių biografijai // Mūsų kalba. V., 1983. Nr. 1. P. 50—53).

Közöljük a levél németből litvánra fordított változatát.

207

[Cím]

Őméltóságának

Schneler lelkész úrnak

Heinrichswaldéban

Liutkus konfirmandus útján*

[1. o.]

Lenkviečiai

1839. június 19.

Méltóságod

Ma rövid idő alatt elfelejtettem legalázatosabban kérni Méltóságodat.

1. Már régen szükséges beköttetni a litván iskolai Bibliát, mielőtt teljesen szétfoszlana. Naponta használnom kell tanításhoz, mert olvasásra csak ez áll rendelkezésünkre, mivel az iskolában nincs zárható könyvszekrény; az iskola saját litván Újszövetségét és bibliai történetét pedig ellopták. Kérem, engedje meg, hogy az iskolai pénztár terhére beköttethessem a Bibliát.

2. Az írás, különösen a szépírás tanításakor nem tetszik a kézírásom, és maga a kezem is, akárcsak a szemem, megöregedett; már semmit sem tudok javítani rajta. Alázatosan kérem, hogy az elhasználódott, helyesírási útmutatókat tartalmazó táblákat az iskola költségére küldjék el. Az öreg szememmel a földrajz tanítása is nehezen megy, mert a térképlapok formátuma túl kicsi számomra; ezért azt is szeretném,

[2. o.]

egy nagy térképet.

3. Mivel egész télen ízületi fájdalomtól szenvedtem, majd közvetlenül ezután pünkösdig sárgaságban betegeskedtem, ezért rendkívül nagy erőfeszítést igényel tőlem, hogy az iskolát megfelelően irányítsam. Ez a legfőbb oka annak, hogy felkeltem az ágyból; tanítványaimmal csak most kezdem a tananyagot. Ezért nagyon alázatosan kérem, hogy itt juttassanak nekem támogatást. Mivel kötelességeimben soha nem voltam rest, és szerény tudásomat és erőmet a legnagyobb buzgalommal használtam fel; továbbá szerény jövedelmem nem elég a megélhetésemre, az órákra való felkészülés pedig sok időt igényel, ezért el kell hagynom a tanítási feladatokat. A legalázatosabban kérem Méltóságodat, járjon közben, hogy csekély fizetésemhez megkapjam a már régen megígért és mindmáig remélt pótlékot, hiszen még gyermekeimet is segítenem kell, akik szerény jövedelmem mellett is sokba kerülnek; én pedig szintén szeretnék élni.

4. Méltóságodnak szeretném elmondani karaliaucsi egyetemi hallgató fiam helyzetét is. Egy ideje, körülbelül fél éve betegeskedik; az orvos azt tanácsolta neki

[3. o.]

* A szögletes zárójelben a fordító által kiegészített rövidítések vagy az érthetőség kedvéért betoldott szavak szerepelnek.

208

hogy valamelyest utazhasson, Elbingbe, Porosz Hollandiába és másutt járt, és az utazásról visszatérve üresen találta a ruhásszekrényét és az ágyát, ruháit, fehérneműit és ágyneműjét pedig ellopták.

5. Nálam felejtett könyveit (Ön) a levél kézbesítőjével megkapja.

Mély tisztelettel

maradok

az Ön Méltóságának

legalázatosabb szolgája

Kuršaitis

2. O. Vitulskis levele F. Kuršaičiui

F. Kuršaitis fiatalkori éveinek megvilágításához Oto Vitulskis (Otto Witulski) levele is adatokat szolgáltat, amelyet a leendő nyelvésznek írt. Ez Vitulskis Kuršaitsihoz írt válasza, 1830. november 25-én kelt.

Magáról Vitulskiskiről keveset tudunk. Gumbinėből származott, 1794-ben, vagyis 36 évvel korábban költözött Poroszország Hollandiájába, és a porosz hollandiai körzet Kalthofo (Adlig-Kalthof) uradalmának intézője volt. A levélből kitűnik, hogy nem németesedett el (”én, öreg litván lévén, szeretem hazám népét”). Öregnek tartja magát (”Ön megbocsát nekem, öregembernek”). Nem tudni, mikor halt meg: Kuršaitis az 1845-ben írt önéletrajzában Vitulskiskiről úgy beszél, mint ”aki már meghalt”. V. Biržiška Wittalskis alakban írja a nevét (lásd: Aleksandrynas. Čikaga, 1965, T. 3. P. 172), de Kuršaitis iratai között magát a levelet nem említi. — 1830 őszén Vitulskis Braunsbergben találkozott Frydrichasszal (aki nyilván az apja levelében említett, orvosi ajánlásra tett utazás céljából tartózkodott ott), és elvitte őt Karaliaučiusba. Ismeretségük véletlen volt, Kuršaitis számára azonban jelentőséggel bírt. Vitulskis, az iskola felügyelőjeként, ajánlotta Kuršaitist, és 1831-ben felkérte, hogy a Kalthofo iskolában önálló tanítóként dolgozzon; Kuršaitis Vitulskis gyermekeit is tanította (bővebben lásd: ”Žmonės ir kalba”, P. 143). Kalthofe-i tanítóskodása alatt Kuršaitis a korábbi helyeinél jobb fizetést kapott, és félre tudott tenni további tanulmányaira.

Vitulskis levele a ”Tilžės keleivis” 1889-es évfolyamának 7. számában, a 141—142. oldalon jelent meg. Köszönet J. Tumelisnek, hogy javasolta a közlését.

Uram!

Az Ön 3-i levelét megkaptam és örömmel elolvastam. Mivel Ön igen megdicsér azért, hogy Braunsbergből Karaliaučiusba együtt hoztam el Önt, az ilyen, az emberek barátjaként nekem kijáró megtiszteltetés szükségtelennek tűnik, hiszen úgy vélem, az a kötelességem, hogy emberként embertársamnak — még ha nem is ismerem — szolgálatára legyek, anélkül, hogy magamat gyötörném; csak azért örültem, vagyis az Ön levele azért okozott örömet, mert abból olyannak ismertem meg Önt, amilyennek tartottam.

209

Most, legkedvesebb Uram! Ön a mi utazásunk alkalmával azt kérte, hogy igyekezzem helyet szerezni Önnek a kelet-poroszországi vidékeken, mivel a litván, vagy pontosabban a gumbinėi vidéken ezt nemigen remélheti ilyen hamar. Kérésének eleget téve valamit ajánlani szeretnék Önnek, és ha ez megfelel Önnek, ajánlatom négy hétre az ”Oberlandba”, vagy pontosabban Kelet-Poroszország vidékére juttathatja. Ha ez tetszene Önnek, egy uradalomban laknánk, és szinte ugyanúgy járnánk el, mint amikor Braunsbergből Karaliaučiusba utaztunk. — Iskolánk tanítója május hónapjában meghalt, és mivel nem akartam alkalmatlan embert helyére állítani, én — az iskola patrónusaként — elintéztem az ügyet, és egy fiatalemberrel taníttatom tovább a gyermekeket.

Mindeddig még senkit sem hívtam meg ebbe az iskolába, most azonban — miután megismertem Önt — Önt választottam; ezért az elhunyt tanító állásának betöltését Önnek szánom. Önnek kell elnyernie ezt a tanítói állást, és ha akár az ég is leszakadna, ne ijedjen meg attól, hogy négy uradalom tartozik iskolai társulásunkhoz, és Önt segédtanítóként kellene alkalmaznunk. Dehogyis! Legfeljebb 40 iskolás gyermek van, és a felük az iskolában lakik. Ezek jobbágygyerekek, de vannak köztük az uradalmi intézők gyermekei is; ez az Ön tanításától és az uradalmi intézők kívánságától függ, ezért semmit sem ígérhetek. Ön azonban azt állította, hogy latinul is alaposan tud tanítani, ami különösen jól jönne a fiamnak, Rudolfnak, aki Holland városában jár iskolába. Őt és a kisebbeket mindjárt Önre bízhatnám; továbbá mindenekelőtt megígérem Önnek, hogy ha gyermekeimet otthon, magánórákon tanítja, minden jövedelmét pénzben megkaphatja, és az asztalomnál étkezhet, amíg meg nem nősül, és egyik gyermekemet tanítja. Ugyanígy az otthonomban Önről is gondoskodunk.

Most, Uram, gondolja át alaposan, de válaszoljon, amilyen hamar csak tud, mert lehet, hogy a hatóság azt kéri, hogy tanítót nevezzek ki. A lelkész és a püspök már jóindulattal gondol Önre; csak küldje el nekem a szükséges bizonyítványokat: 1/ születési bizonyítványt, 2/ arról, hol tanított, 3/ hol volt korábban tanító, és 4/ mennyi ideig volt segédtanító. A hatóság ilyen bizonyítványokat kérne tőlem, mivel Önt egy másik tartományból hívom meg. Most pedig, kedves Kuršzati, tegyen, ahogy jónak látja; bennem barátra talált, az Úristen összehozott bennünket, ezt az ajánlatot meg tudom tenni Önnek; ezen a helyen nem vallhat kudarcot, még akkor sem, ha felesége és hat gyermeke van. Írja meg azt is, tud-e zenét tanítani, mert nálunk sokkal több templom van, mint szélmalom, ami Litvániában éppen fordítva van; így ha tud orgonán játszani, jó orgonistaállásra számíthat ezen az iskolai helyen. Én, öreg litván lévén, szeretem hazám népét, noha 1794 óta ezen a vidéken élek; azt a szeretetet, amelyet hazám népe iránt érzek, ezen a vidéken is kiérdemeltem. Ismétlem, kedves Kuršzati, rábeszélni nem az én dolgom; gondolja át mindezt a saját belátása szerint, és válassza azt, ami Önnek a legjobb. Ha nem hisz a szavaimnak, nézze meg a mellékelt írást, amelyből kiderül, mit kap itt a tanító; ilyen tanítót kell kapnunk, és ha — ahogy

210

Már mondtam – és az Ég összeomlik. Bocsásson meg nekem, az öregembernek, hogy befejezem levelemet, mert az óra tízet üt, a szemem gyenge, a háznépem pedig lefekszik. Ezért kedves Kuršaitisemnek jó éjszakát kívánok, és válaszát szinte már várom; akár felbélyegzett, akár nem, én csak jóindulattal búcsúzom litván honfitársamtól, és magamat hűséges szolgájának nevezem.

Kalthof, Porosz Hollandia mellett, 1830. november 25.

Wittulski.

Szerkesztette Vincentas DROTVINAS

211