LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVIII (1997)

Bronius PRĖSKIENIS

J. MILIAUSKAS-MIGLOVARA A LITVÁN NYELVJÁRÁSOKRÓL

Juozas Miliauskas-Miglovara (1845–1937) jau mokyklos suole skyrė didesnį dėmesį lietuvių kalbai negu jo amžiaus mokiniai. Besimokydamas Biržų reformatų mokykloje iš rusiškų ir lenkiškų gramatikų, galvojo: jei kada būsiąs mokytas vyras, parašysiąs lietuvišką kalbamokslį.

Rigában élve, az 1880-as évek elején elhatározta, hogy megír egy ilyen nyelvtudományi munkát. Eleinte valóban lengyel nyelven. J. Miliauskas állandóan hangsúlyozta a nyelvtudomány nagy jelentőségét. Buzgó katolikusként, aki vallásos világnézetét az ember értékének mércéjéül tekintette, a nyelvtudományt az első tudománynak nevezte. Bár „a lelki emberi élet, a hit tudománya” „mindennél szükségesebb”, mégis a második helyre kerül (VUBRS₃: 46). A nyelvtudomány nélkül „a többi tudomány sem bontakozhat ki rendesen” (VUBRS₁: 32). A nyelvtudomány jelentősége azért olyan nagy, mert a nyelvben J. Miliauskas szerint a nemzet történelme és szokásai tükröződnek. A litván ember lelki kincse mindenekelőtt a nyelvben rejlik, maga „a litván a nyelvben van”. Ezért kutatta J. Miliauskas olyan szorgalmasan, ezért védelmezte és népszerűsítette olyan lelkesen.

J. Miliauskas litván és lengyel nyelvű fejtegetései a litván nyelv történetéről, nyelvjárásairól, helyesírásáról, nyelvtanáról és szókincséről többnyire kéziratban maradtak fenn. Megemlítendők a Vilniusi Egyetemi Könyvtár Kézirattárában őrzött munkái: „A litván nyelv tudománya”, „Szó a litván nyelvtan kiadásáról”, „Szó a litván nyelv tisztaságáról”, „A litván nyelv és írás hibái” stb. Ezek a kéziratok, bár sok bennük az ismétlés és az átfedés, mintegy 480 oldalt tesznek ki. Emellett néhány nyelvészeti nézetét megjelent leveleiben és a „Viduklės kraštas” című füzetben fejtette ki.

J. Miliauskas, aki még négy osztályt sem végzett el, nem volt felkészülve nyelvészeti kutatásokra. Ezért „nyelvészeti magyarázataiban, különösen az etimológiákban sok a dilettantizmus, az alaptalan okoskodás és a naiv fejtegetés. Mindazonáltal a művelt nyelv felélesztésére, gazdagítására és fejlesztésére tett erőfeszítései, valamint az a vágya, hogy hozzájáruljon a litván írásbeliséghez és nyelvtudományhoz, azt mutatják, hogy ő is, aki magát nemesnek tartotta, /…/ saját hazája népének és kultúrájának javára igyekezett tevékenykedni” (Kruopas 1974: 140).

A XIX. században maga az élet kényszerítette ki a köznyelv fejlesztésével kapcsolatos problémák megoldását. A XVII. század végétől a žemaitai nyelvjárás hosszú időn át, mondhatni, köznyelvi írott nyelvvé vált. A XIX. század utolsó évtizedeiben, amikor a nyugati aukštaitok aktív szerepet kezdtek vállalni a kulturális életben, és ezen a nyelvjáráson megjelentek az első újságok, azt kezdték köznyelvnek tekinteni. Minden írónak nemcsak arról kellett döntenie, melyik nyelvjárásban írjon, hanem arról is, melyik nyelvjárás alapjára kell épülnie

231

az irodalmi nyelvnek. Akkoriban szinte minden író, különösen a költők, „önképző nyelvtanulmányairól volt híres /…/. Mivel nem voltak saját iskoláink, amelyek kialakították volna a litván gondolkodás- és beszédmódot, az ilyen tanulmányok elkerülhetetlen felkészülési feltételt jelentettek azok számára, akik litván verseket akartak írni, és meglehetősen sokáig szükségszerű elemként szerepeltek a litván költők életrajzában /…/” (Kubilius 1982: 46).

J. Miliauskas úgy vélte, hogy kezdetben minden litván egyformán beszélt, később azonban az idegenek hatása megrontotta a nyelvet, és különféle nyelvjárások alakultak ki (ezeket kalbesiais-nak nevezte). A nyelvjárások a jobbágyság idején formálódtak (VUB RS⁵: 5). J. Miliauskas 1923-ban K. Būgának írt levelében egy fához hasonlítja a litván nyelvet. A fának van törzse, amely ágakat hajt, s azok védik a törzset a szelektől. Nyelvünk törzse egy nyelvjárás, ágai pedig a többi nyelvjárás (LNB RS: 1). Miután megjegyzi, hogy a litván nyelvben rengeteg nyelvjárás van – nagyjából annyi, ahányan litvánul beszélnek –, J. Miliauskas mégis kilenc nyelvjárást különböztet meg: Viduklė, Šiauliai, Marijampolė, Tilžė, Kretinga, Telšiai, Panevėžys, Anykščiai és Merkinė nyelvjárását. E felosztás során sem nyelvi jellemzést, sem földrajzi meghatározást nem ad (Jonikas 1972: 321). Mint tudjuk, K. Jaunius és A. Salys két fő nyelvjárást jelölt meg. A mai nyelvészek is ezt az álláspontot követik. J. Miliauskas a litván nyelvtan lengyelül írt bevezetőjében megjegyzi, hogy minden nyelvjárásnak a peremvidékein saját alnyelvjárásai is vannak, de ezeket nem sorolja fel. Véleménye szerint a Viduklėi nyelvjárás Litvánia nagy etnográfiai területét foglalja magában. Nemcsak a Nemunas, a Dubysa és a Jūra folyók közötti vidéket, hanem Pakapė, Kruopiai, Šakyna és Žagarė környékét is; „kisebb változtatásokkal a Nerisig (Vilija) is elér. Ez azt mutatja, hogy ez a nyelvjárás Litvánia jóval nagyobb területét foglalta el” (Jonikas 1938: 486). A Viduklėi nyelvjáráshoz hasonló a Šiauliai, Marijampolė, Telšiai, Tilžė és Kretinga nyelvjárás. Ezeket azonban kisebb-nagyobb mértékben a német és a lett nyelv hatása érte. A többi nyelvjárás – a panevėžysi, anykščiai és merkinėi – „mivel évszázadokon át jobban el volt szigetelve a Viduklėi nyelvjárástól, jobban lettesedett és valamelyest eloroszosodott” (Jonikas 1938: 486).

J. Miliauskas már első publikációiban is a žemaitai nyelvjárást részesítette előnyben. A kialakuló köznyelv szabályait ebből kellene meríteni, mivel ez nem, vagy csak a legkevésbé volt kitéve az idegen nyelvek hatásának. Miután kifejtette ezeket a gondolatokat, J. Miliauskas kezdetben azt javasolta, hogy a kérdést viták útján döntsék el. A litván irodalom ismerőihez és kedvelőihez fordulva arra kéri őket, hogy „az általuk ismert nyelvjárásban és annak szabályai szerint” írjanak, e szempontból mondjanak véleményt mások műveiről, valamint a litván nyelv általános, részleges és nyelvjárási sajátosságairól, „hogy ily módon idővel, a különböző vélemények és álláspontok összevetésével, meg lehessen alkotni az általános szabályokat, amelyek az egész irodalomban való használatra a legalkalmasabbak” (Biržiška 1937: 19). A „Raštai” című műben még világosabban és pontosabban fogalmaz: „Minden nyelvjárás jó, és mindegyiknek megvan a maga talapzata. Idővel azt a nyelvjárást fogják általánosan elfogadni, amelynek a legnagyobb és legszabadabb írásbelisége lesz” (Miglovara 1884: 32).

Idővel J. Miliauskas nézetei a köznyelv kialakulásának kérdéséről egyre kategorikusabbá váltak. Ha kezdetben azt javasolta, hogy viták útján döntsék el, melyik nyelvjárást kell az írott nyelv alapjául választani, később, amikor már

232

A nyugati aukštai táncjárás alkalmasságában szinte senki sem kételkedett; ő Viduklė táncjárásának elkötelezett híve lett. Leveleiben, beszélgetéseiben és írásaiban mindig ugyanazt ismételgette: kizárólag ezen a táncjáráson kell írni. Több érvet is felsorolt. Először is, a tanult emberek már régóta a Viduklė táncjárást tartották az igazi litván nyelvnek. Az írásbeliség ott alakult ki először. Másodszor, később Gediminas és más uralkodók ezen a táncjáráson adtak ki különféle utasításokat. Harmadszor, a XVIII–XIX. század első felében a litván írók ezt ismerték el igazi litván nyelvnek. Negyedszer, L. Ivinskis ezen a táncjáráson adta ki naptárait. M. Valančius (akit J. Miliauskas minden esetben a legnagyobb tekintélynek tartott), jól ismerve a telšiai és raseiniai táncjárást, „szerette elismerni a viduklėi táncjárást” (VUBRS₂: 7). Végül K. Jaunius is írt ezt-azt az említett táncjáráson. Nagy kár, hogy senki sem írt litván nyelvtant ezen a táncjáráson. Így Viduklė vidékéről ered a litván nép és nyelve története. Viduklė vidéke Litvánia szíve, etnográfiai központja. A régi viduklėi táncjárás nemcsak írásbeliségünk első bölcsője volt, hanem már akkor tudták róla, hogy a litván nyelv törzseként a legjobb, a leghelyesebb, és a szavak legszebb hangzásával rendelkezik. Hogy megmutassa a Viduklė táncjárás előnyeit, J. Miliauskas az „Anykščių šilelis” két versszakát írta át ezen a táncjáráson. Véleménye szerint a részlet „az én írásmódommal világosabban van kifejtve, mint ahogyan ő maga írta” (LMABRS: 4). J. Miliauskas szerint miért kellene a „megrontott” táncjárásoknak előnyt adnunk, „ha még él és egészséges az eredeti beszéd, amelyet nincs szándékunk megvetni, mint egy elnyűtt ruhát: hiszen semmiféle divat nem illik egy régi és élő nyelvhez” (VUBRS₄: 12). A többi táncjárás eltért eredeti formájától, a saját törzsétől. Az első litván írásbeliség „letért a helyes útról, és a tilžėiek, valamint a marijampolėiek beszédmódja felé fordult” (VUBRS: 4). J. Miliauskas megjegyzi, hogy mindannyiunknak ismernünk kell a táncjárásokat, de „egy művet (azaz nyelvtant – B.P.) író embernek először alaposan meg kell tanulnia a nyelvet, valamennyi táncjárásával együtt /…/” (Jonikas 1938: 485). Úgy tűnik azonban, hogy a táncjárások elsajátítása inkább az általános műveltséghez és tájékozottsághoz szükséges. A nyelv alapjául pedig annak törzsét, vagyis a Viduklė táncjárást kell vennünk. Hiszen „minden fát a törzse, nem pedig az ágai alapján ismerünk és értékelünk” (VUBRS₄: 9). A Viduklė táncjárás más táncjárásokkal csak akkor egészíthető ki, ha „valami megkopott (elhasználódott) benne, a többiben pedig megmaradt /…/” (Jonikas 1938: 487). A Viduklė táncjárás nemcsak a többi táncjárás forrása, hanem ezt értik meg legjobban valamennyi táncjárás képviselői. Ennek a táncjárásnak a szavait könnyű latin ábécével leírni. Más nyelvek példájára is hivatkozik: azoknak több táncjárásuk van, de csak egy, a tudomány által elismert táncjáráson írnak.

Amikor litván nyelvtan írását tervezte, J. Miliauskas véleményt mondott a már megírt nyelvtanokról. Azt mondta, sokat tanult és merített A. Schleicher munkáiból, különösen F. Kuršaitis nyelvtanaiból. A megírandó nyelvtan szerzője számára azonban ezek elégtelennek tűntek, mert nem a megfelelő táncjárásra épültek. Ezért határozta el, hogy „maga ír olyan nyelvtant, amely jobban tükrözi a litván nyelvet” (Jonikas 1938: 483).

J. Miliauskasnak a korábbi nyelvtanokról alkotott véleménye, a táncjárásokról alkotott nézetéhez hasonlóan, változott. Kezdetben viszonylag kedvezően ítélte meg F. Kuršaitis és A. Schleicher nyelvtanait, később

233

ezeket, valamint J. Jablonskis nyelvtanát is a litván nyelvre nézve egyenesen károsnak tartotta, mert a német és lengyel nyelv hatása által befolyásolt táncjárásokra épültek (Kruopas 1975: 130).

J. Miliauskas úgy vélte, hogy korábban írásbeliségünk lassan ugyan, de sikeresen formálódott. Véleménye szerint a XIX. század második feléig a litván írásbeliség könnyű és érthető volt, a helyzet pedig a sajtótilalom éveiben változott meg. Ekkor a korábban alkotó írók szinte letették a tollat. Helyüket olyan emberek vették át, akik az orosz iskolákban rossz szellemmel fertőződtek meg, és nem tanultak meg rendesen litvánul beszélni és írni. A tilžėi litván sajtóval együtt új irányzat jelent meg a litván írásbeliségben, különféle bonyodalmakkal.

Amikor megindult az „Aušra”, amely a nyugati aukštai táncjárásra épült, J. Miliauskas nemcsak žemaitiai táncjáráson írt szövegeket küldözgetett neki, hanem saját helyesírását is ajánlgatta. A folyóirat azt írta aktív munkatársának, hogy „helyesírásunkat (ortográfiánkat) Schleicher állította fel /…/” (Aušra: 120), ő azonban továbbra sem vette figyelembe a szerkesztőség utasítását. Az „Aušra” pedig továbbra is javította a viduklėi táncjáráson írt műveit. A szerzőt természetesen nem elégítették ki ezek a javítások. J. Miliauskas a „Raštuose” fejti ki helyesírási elveit. Később is tartotta magát hozzájuk. Élete végéig elégedetlen volt mind a litván nyelv tudományos kutatásával, mind gyakorlati használatával. Véleménye szerint a függetlenség visszaállítása után a nyelvi helyzet még rosszabb lett. J. Miliauskas a jelenlegi írott nyelv kifejezést többnyire idézőjelbe teszi. Ez nem tiszta, hanem papírnyelv; mindenféle bonyodalom van benne.

J. Miliauskas megpróbálja megmagyarázni, miért alakult ki ez az egyenesen katasztrofális nyelvi helyzet. A fő ok a Viduklė táncjárás feladása az írásban és a beszélt nyelvben. „A viduklėi beszédmódtól való eltávolodás következtében – írja K. Būgának címzett levelében kertelés nélkül – az írásban megszámlálhatatlan hiba honosodott meg” (LNBRS: 5).

J. Miliauskas, miután viszonylag részletesen ismertette a nyelvi helyzetet, amelyet rossznak tartott, és annak okait, a kiutat is megjelöli. Ez nagyon egyszerű. Nem kell valahol máshol keresni a litván nyelv tökéletességét. Az a Viduklė táncjárásban rejlik, ezért vissza kell térni hozzá, mint a legérthetőbb és legjobb táncjáráshoz. J. Miliauskas meg van győződve arról, hogy éppen az ő nyelve, amely erre a táncjárásra épül, tökéletes. Ezért makacsul ragaszkodott a maga viduklėi helyesírásához. Valóban makacs volt, mint egy igazi žemaitis. Bántotta, hogy a saját költségén kiadott „Viduklės krasztas” című füzet nem aratott sikert: könyvesboltokat járt vele, de senki sem vásárolta meg. Nyilván a különös viduklėi helyesírás miatt. Ennek ellenére meg volt győződve arról, hogy ez az igazi helyesírás. A „Viduklės krasztas” ajándékozásakor ezt írta bele: „Úgy írok, ahogyan litvánul írni kellene” (LA), „Véleményem szerint az én írásmódomat kellene általánosan elfogadni” (Juškevičius 1995: 112). Helyesírását a litván helyesírás reformjával foglalkozó bizottságnak is ajánlgatta. K. Būgának írt levelében azzal érvel, hogy „minden tudományunk (itt a nyelvtudományokra gondol – B.P.) még mindig néma, amíg a litván nyelv tudományában nincs kijavítva a nyelv, egyetlen, legtisztább litván élő beszédre támaszkodva” (LNBRS: 7).

234

A XIX. század elején S. Valiūnas verses levélben figyelmeztette D. Poškát, hogy szótáríráskor ne tekintse a viduklėi nyelvjárást nyelvünk mércéjének:

Ne bizakodj, /.../

Hogy Viduklė a belső szamogiták által kapta a nevét, hogy annak az egy vidéknek a nyelve sem romlott meg (Valiūnas 1976: 207).

Száz év elteltével J. Miliauskui nem is egy hasonló levelet írhatott volna valaki. Ő azonban bizonyára semmiféle visszhangra nem talált volna. J. Miliauskas ebben a tekintetben meg volt győződve saját igazáról.

IRODALOM ÉS FORRÁSOK

A u š r a – Auszra. Laikrasztis iszleidžiamas Lietuvos milėtųjų. Tilžėje, 1883, Nr. 4.

B i r ž i š k a V. 1937: 1883. évi „Raszliavos pacztas“. – Mūsų senovė 2, Nr. 1(6), Kaunas.

J o n i k a s P. 1938: Juozo Miliauskio gramatikos prakalba. – Mūsų senovė 2. Nr. 3(8), Kaunas.

J o n i k a s P. 1972: Lietuvių bendrinės rašomosios kalbos kūrimasis antroje XIX a. pusėje, Čikaga: Ped. Lituanistikos institutas.

J u š k e v i č i u s E. 1995: Aušrininkų palikimas Kauno technologijos universiteto bibliotekoje. – Knygotyra 22(29), Kaunas.

K r u o p a s J. 1974: J. Miliauskio (Miglovaros) leksikografiniai darbai. – Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai. A serija 3 (48).

K r u o p a s J. 1975: J. Miliauskio (Miglovaros) leksikografiniai darbai. – Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai. A serija 1 (50).

K u b i l i u s V. 1982: XX amžiaus lietuvių lyrika, Vilnius: Vaga.

LA – Lietuvos aidas, 1933. március 18.

LMABRS – a Litván Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára, F 267 – 694.

LNBRS – a Litván Nemzeti M. Mažvydas Könyvtár Kézirattára, KB 22–104.

M i g l o v a r a J. 1884: Rasztai, Įvairės eilas. Pirmas pluukštas, Tilžiej.

V a l i ū n a s S. 1976: Ant marių krašto, Vilnius: Vaga.

VUBRS – a Vilniusi Egyetemi Könyvtár Kézirattára, F D 902.

VUBRS₁ – a Vilniusi Egyetemi Könyvtár Kézirattára, F D904.

VUBRS₂ – a Vilniusi Egyetemi Könyvtár Kézirattára, F 1 F192.

VUBRS₃ – a Vilniusi Egyetemi Könyvtár Kézirattára, F1 D1074 (Įvairės dogmas).

VUBRS₄ – a Vilniusi Egyetem Könyvtárának Kézirattára, F1 D1074 (Klaidas Lietuvi-szkoses Kalbos ir Raszta).

VUBRS₅ – a Vilniusi Egyetem Könyvtárának Kézirattára, F1 D1074 (Visokes musu Ga-dines).

J. MILIAUSKAS-MIGLOVARA A LITVÁN NYELVJÁRÁSOKRÓL

Összefoglaló

J. Miliauskasnak a litván nyelvjárásokról alkotott nézetei főként kézirataiban találhatók. Kilenc litván nyelvjárást különböztet meg: a viduklėit, a šiauliait, a marijampolėit, a tilžėit, a kretingai, a telšiait, a panevėžysit, az anykščiait és a merkinėit, de sem nyelvi jellemzőiket nem írja le, sem földrajzi határaikat nem határozza meg. J. Miliauskas jelzi, hogy e nyelvjárások mindegyike alnyelvjárásokra oszlik, de nem sorolja fel őket. Amikor felmerült az a kérdés, hogy melyik nyelvjárás legyen az alapja a litván írott nyelvnek

235

a nyugati aukštait nyelvjárást kétségtelenül a legalkalmasabbnak tartották erre a célra. Ezzel az állítással ellentétben azonban J. Miliauskas ragaszkodott ahhoz, hogy írásban kizárólag a viduklėi nyelvjárást használják, és érveit tényekkel támasztotta alá.

J. Miliauskas úgy vélte, hogy Litvánia függetlenségének évei alatt a litván nyelv állapota még rosszabbá vált, és ennek fő oka az volt, hogy a tudományos kutatásban és a gyakorlati használatban egyaránt elvetették a viduklėi nyelvjárást. E rendellenes helyzetből az egyetlen kiutat a viduklėi nyelvjáráshoz való visszatérés jelentette, amelyen véleménye szerint első írásaink születtek.

236