LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XL (1998)

Rima BACEVIČIŪTĖ

Litván Nyelvi Intézet, Vilnius

A LUKŠIAI NYELVJÁRÁSBAN AZ ALSÓ NYELVÁLLÁSÚ MAGÁNHANGZÓK TERMÉSZETES ÉS POZICIONÁLIS HOSSZÚSÁGÁNAK KÜLÖNBSÉGEI

1. A nyelvészeti szakirodalomban leggyakrabban az a megszokott vélemény olvasható, hogy az [aˑ, eˑ] < *-an-, *-en és az [aˑ, eˑ] < *-à-, *-è- magánhangzók semmiben sem különböznek egymástól. Ezt állítják mind a köznyelvi rendszerről, amelyben „a hangsúlyos szótagokban a történeti és pozicionálisan hosszú [aˑ], [eˑ] kiejtése azonos” (Pakerys 1995: 33; vö. még: Vaitkevičiūtė 1960: 207, 217; Vaitkevičiūtė 1961: 31, 37; LKG 1: §17, §23; Mikalauskaitė 1976: 17), mind pedig a hozzá közel álló déli nyugati aukštaitiai nyelvjárásról, amelyben „az aˑ, eˑ < a, e monoftongusok hosszúságukban nem különböznek a hangsúly hatására megnyúlt ā, ē hangoktól” (Zinkevičius 1966: 80). Sok nyelvjárásban azonban, köztük a déli nyugati aukštaitiai nyelvjárásban is, már régóta megfigyelték a természetes (történeti) és a pozicionális hosszúságú magánhangzók oppozícióját.

A magánhangzók kettős mennyiségi különbségéről már egy évszázaddal ezelőtt írt A. Baranauskas (Baranovskij 1898: 15), különösen pedig K. Jaunius, aki világosan kijelentette, hogy a hangsúly miatt megnyúlt magánhangzók „Kaunas megyében közepes hosszúságúak (azaz kissé hosszabbak a rövideknél, de nem érnek fel a hosszúakkal)” (Jaunius 1970: 83). A hosszú és félhosszú magánhangzók oppozíciójának létezését a kaunasi nyelvjárásban védelmező megjegyzéseket későbbi munkákban is találunk (Girdenis 1971: 205; Zinkevičius 1980: 98; Pakerys 1986: 33), némelyikük pedig minőségi különbségekre is utal: a természetes hosszúságú magánhangzók nyíltabbak, sőt talán kissé nazalizáltak is lehetnek (Girdenis 1995: 172; vö. még: 1971: 205; 1981: 128). Ezt a típusú magánhangzókat kísérleti úton is vizsgálták. B. Simanavičienė (1993: 46–53) veliuona nyelvjárásról szóló vizsgálatának következtetései arra vonatkozóan, hogy az [aˑ, eˑ] < *-à-, *-è- hangmagasság- és hangmenetbeli hangsúlya a zöngés vagy zöngétlen hangkörnyezettől függ¹, arra engednek következtetni, hogy a pozicionális és természetes magánhangzók mennyiségi különbségei is fennállhatnak. A mennyiségi oppozíció létezését az Igliauka nyelvjárásban A. Kazlauskienė (1996: 128–130) műszeres és auditív vizsgálata bizonyította².

¹ A vizsgálat adatai szerint a pozicionális hosszúságú magánhangzók valódi emelkedő eső hangsúlyt csak zöngés mássalhangzók mellett kapnak. Zöngétlen mássalhangzó utó- vagy előhelyzetében a hangsúly inkább emelkedő jellegű.

² Különösen fontos, hogy ezt a különbséget maguk a nyelvjárás beszélői is érzékelik. Vagyis a szavaknak bizonyos fonológiailag releváns jegyekben különbözniük kell.

102

Ebben a munkában kísérletileg vizsgáltuk az alsó nyelvállású magánhangzók időtartamát és minőségét a lukšiai nyelvjárásban. Ez a nyelvjárás a mai nyelvjárási osztályozás szerint a nyugati aukštaitiai kaunasiak északi részéhez tartozik (Zinkevičius 1994: 26), K. Jaunius és A. Salys régi nyelvjárási felosztása szerint pedig a nyugati aukštaitiai veliuonaik közé sorolható, mivel rendszeresen megrövidíti a hangsúlytalan nyílt szóvégi [o·, e·] magánhangzókat, például: sā.ku, dā.ri, vāiku, sā.uli stb. A nyelvjárás központja Lukšiai városa (Šakiai járás), amely 8 km-re keletre fekszik Šakiųtól és 52 km-re nyugatra Kaunastól.

2. A vizsgálathoz a következő szópárokat választottuk: grąžtas – kraštas, šąla – kãla, patręšęs – patręšęs, patręšus – patręšus; ezekből rövid mondatokat alkottunk, amelyek jól szemléltették a vizsgált párok jelentését. A vizsgált szavak többnyire az utolsó előtti pozícióban álltak: aštrùz grã:štaz bū:davų ‖ vìsas krã:šta(s) sūdėgì ‖ ilgai šā-la šì·met ‖ senėi_įėu kā.la ta._stūba ‖ biškì patrē.šes tas_mē.dis ‖ smārkei patrē.šes ta._pìeva ‖ būvù gerai patrē.šus ta:z_braš kēs ‖ ta_o·bels patrē.šus įėu_būvù. A mondatokat véletlenszerű sorrendbe keverték, és közéjük a vizsgálat szempontjából irreleváns mondatokat is beiktattak. Az anyagot egy magnetofonszalagra A. Bacevičius (szül. 1930) bemondó hangjáról vették fel, a szöveg szerzője pedig közvetlenül a számítógép memóriájába rögzítette. Mindkét bemondó a vizsgált nyelvjárás beszélője volt. A felvételek készítésekor az adatközlő, miután meghallgatta a kifejezően elmondott mondatot (a vizsgálat szempontjából irrelevánsakat is), szabadon, a lehető legsemlegesebb hanglejtéssel megismételte azt. Ez lehetővé tette az olvasás során jelentkező természetellenes beszédhanglejtés elkerülését³. A mondatokat ötször ismételték meg.

Később a magnetofonszalagról a felvételeket szintén átvitték a számítógép memóriájába, és a P. Kasparaitis által készített „Kalbam44” beszédhang-elemző programmal dolgozták fel. A program a képernyőn megjeleníti a bevitt jel oszcillogramját, amely alapján a jel különálló hangokra bontható; a kijelölt hangszakasz hosszát a program automatikusan méri. Ugyanez a program lehetővé teszi a hangok spektrális elemzését is: a képernyőn a jel dinamikus spektrogramja, a formánsok pályájának változása, valamint a szegmens spektrális metszete látható.

3. Az adatokat statisztikailag értékeltük. A hosszúságmérések elvégzése után kiszámítottuk a számtani átlagot x̄, a standard eltérést s, amely azt mutatja, hogy a vizsgált jegy értékei mennyire térnek el az átlagtól, valamint a 95%-os konfidenciaintervallumot. Emellett az eredmények szignifikanciáját a Student-féle kritériummal is ellenőriztük. Ezeket a számításokat számítógéppel, A. Girdenis programjának segítségével végeztük.

3.1. A kapott eredményeket az 1–2. táblázatban mutatjuk be.

³ Plg. I. Mažiulienės (1996: 46–47) darbo metodiką.

103

Magánhangzók időtartama egyes szavakban

1. táblázat

Példák | n | x̄ (ms) | s (ms) | 95%-os konfidenciaintervallum | t-érték grąžtas | 10 | 203 | 29 | 182 ÷ 224 | 5,42 > 3,92 kraštas | 10 | 151 | 8 | 145 ÷ 157 šąla | 10 | 209 | 13 | 199 ÷ 218 | 6,40 > 3,92 kala | 10 | 173 | 12 | 165 ÷ 182 patrėšęs | 10 | 203 | 23 | 185 ÷ 219 | 6,37 > 3,92 patrėšęs | 10 | 152 | 9 | 145 ÷ 159 patrašiūs | 10 | 223 | 17 | 210 ÷ 235 | 9,56 > 3,92 patrašius | 10 | 161 | 11 | 153 ÷ 169

2. táblázat

A magánhangzók összesített időtartama

Példák | n | x̄ (ms) | s (ms) | 95%-os konfidenciaintervallum | t [aˑ] < *-an- | 20 | 206 | 22 | 195 ÷ 216 | 7,29 > 3,57 [aˑ] < *-ā- | 20 | 162 | 15 | 155 ÷ 169 [eˑ] < *-en- | 20 | 213 | 22 | 202 ÷ 223 | 10,18 > 3,57 [eˑ] < *-ē- | 20 | 156 | 11 | 150 ÷ 160 hosszabbak | 40 | 209 | 9 | 194 ÷ 224 | 7,18 > 5,96 rövidebbek | 40 | 159 | 10 | 143 ÷ 176

Láthatjuk, hogy a történeti és a helyzeti hosszúságú magánhangzók között egyértelműen szignifikáns időtartam-különbség van: a konfidenciaintervallumok sehol sem metszik egymást, nem fedik át egymást. A Student-féle kritérium értékei szintén azt mutatják, hogy ez a különbség szignifikáns, mivel minden esetben nagyobbak a 99,9%-os valószínűség kritikus értékénél.

A mennyiségi különbség még világosabban látható az eredmények összesítésével (lásd a 2. táblázatot): a konfidenciaintervallumok itt sem metszik egymást, a Student-féle kritérium értékei pedig jóval (a hátul képzett magánhangzók esetében kétszer, az elöl képzetteknél pedig majdnem háromszor!) nagyobbak a kritikus értéknél. A rövidebb és hosszabb magánhangzók átlagos időtartamának aránya összességében 1: 1,3.

3.2. A természetes és a pozicionális hosszúságú magánhangzók közötti mennyiségi különbséget szemléletesen mutatja a pontdiagram is. Ha az első koordinátanegyed ordinátatengelyén a pozicionális hosszúságú magánhangzók időtartamát (ms), az abszcisszatengelyen pedig a megfelelő párban szereplő, természetes hosszúságú magánhangzók⁴ időtartamát tüntetjük fel, olyan grafikus ábrázolást kapunk, amely kiválóan szemlélteti e magánhangzók mennyiségi különbségeit (lásd az 1. ábrát).

⁴ Az ábra áttekinthetősége érdekében a koordinátarendszer origója nem 0 ms, hanem 100 ms.

104

1. ábra. A magánhangzók időtartamának pontdiagramja

Valamennyi pont az átló egyik oldalán helyezkedik el, némelyik pedig nagyon messze esik tőle – vagyis a két változat jelentősen különbözik.

4. Megkíséreltük e magánhangzók minőségi paramétereinek elemzését is. A „Kalbam44” programmal elemeztük a hangszegmensek spektrális metszeteit, majd a formánsok átlagértékeit egy A. Girdenis által készített speciális formánsértékelő programmal becsültük meg, amely bizonyos képletek alapján (lásd Piotrovskij 1960: 29) kiszámítja a kompaktussági (C¹⁰3), a bemollikussági (b¹⁰3) és a tonalitási (T) indexeket (a nagyobb T magasabb magánhangzótimbre, a kisebb, különösen a negatív érték pedig mélyebbet jelez).

4.1. Mivel a zöngés hangok megkülönböztető jegyeit az első két formáns határozza meg, a továbbiak pedig gyakran csupán a beszélő egyéni sajátosságait vagy expresszív tartalmát közvetítik, a hangok akusztikai tulajdonságainak elemzésekor elsősorban ezekre támaszkodunk. A férfi- és női hang spektrumát külön vizsgáltuk, mivel a férfi- és női hang akusztikai jellemzői jelentősen különböznek, noha bizonyos állandó arányok fennmaradnak. A jelen vizsgálatban a férfi- és női hang spektrális elemzésének eredményei is hasonlóak, csupán a női hang formánsai jóval magasabbak a magasabb hangszín következtében. Ezért a férfihang méréseit mutatjuk be, amelyek áttekinthetőbb képet adnak. Érdemes külön tárgyalni az elülső és hátulsó artikulációjú magánhangzók minőségét is.

3. táblázat

Az [aː] < *-an- és [aː] < *-ā- magánhangzók formánsértékei férfihang esetén⁵

Példa F₁ (Hz) F₂ (Hz) F₃ (Hz) C.10³ T gržtas 675 1326 2410 888 34 kraštas 685 1353 2320 889 61 šala 675 1320 2564 888 3 kala 703 1340 2525 893 5

⁵ Vö. a női hang grąžtas F₁=728 Hz, F₂=1410 Hz; kraštas F₁=785 Hz, F₂=1498 Hz; šala F₁=728 Hz, F₂=1369 Hz; kala F₁=785 Hz, F₂=1398 Hz.

105

Mint tudjuk, a hátsó nyelvállású magánhangzók mind mély hangszínűek; ezt a széles és nagy szájüregi rezonátor határozza meg, amely a nyelv hátrahúzódásakor alakul ki. Ezt a második formáns is jelzi, amely az alacsony frekvenciatartományban található. Az [a] típusú, eredendően hosszú magánhangzók F₂ értéke azonban valamivel alacsonyabb, mint a pozicionálisan hosszú magánhangzóké. Vagyis a történetileg hosszú magánhangzók hangszíne mélyebb, amit a nyelv nagyobb mértékű hátrahúzódása határoz meg. Az eredendően hosszú magánhangzóknak az első formánsa is valamivel alacsonyabb, tehát kissé magasabb nyelvállásúak, nyíltabbak. Az alacsonyabb, az F₃-tól jobban eltávolodó két első formáns az [a·] <*-an- nazalitásának ismertetőjegye is; ezért megállapíthatjuk, hogy a spektrális elemzés megerősíti a feltevést, miszerint ezek a magánhangzók bizonyos mértékben megőrizték nazalitásukat. A harmadik formánsok értékei is különböznek: a történetileg hosszú magánhangzók esetében jóval magasabbak.

A spektrumeloszlás alapján az alsó nyelvállású magánhangzók a legkompaktabbak, mivel mindkét formáns nincs túlságosan távol a spektrum közepétől (≈ 1000 Hz). A történetileg hosszú magánhangzók kissé kevésbé kompaktak, de mélyebb hangúak (lásd a 3. táblázatot). A bemoll jelleg szempontjából ezek a magánhangzók semlegesek (b.10³ =168), mivel az ajkak nem vesznek részt az artikulációban.

A formánsok egymáshoz viszonyított helyzete a grafikonon is látható (lásd a 2. ábrát).

2. ábra. Az [a·] < *-an- (----) és [a·] < *-a- (—) magánhangzók spektruma a következő szavakban: grąžtas és kraštas⁶

4.2. Az [e·] és [æ·] magánhangzók artikulációja meglehetősen változékony, ezért akusztikai tulajdonságaik is változnak. Különösen változékony az [æ·] magánhangzó: a kiejtés kezdetén az F₁ és az F₂ az [e·] magánhangzó formánsainak tartományába esik, a végén viszont ez a hang nagyon hasonlóvá válik az [a·]-hoz – nyíltabb, kompaktabb és mélyebb hangszínű lesz. Ezért e magánhangzók szegmentális spektrumát három helyen mértük: a hang kezdetén, közepén és végén. A számítások az alábbi táblázatban láthatók.

⁶ Hasonló grafikus képet mutatna a šala – kala szavak összevetése is.

106

A férfihang [e·] < *-ėn/[e·] < *-ė és [æ·] < *-æn/[æ·] < *-àè-v magánhangzóinak formánsértékei⁸

Példák | F₁ (Hz) | F₂ (Hz) | F₃ (Hz) | C.10³ | T patrėšęs | 576 / 605 / 626 | 1930 / 1787 / 1621 | 2580 / 2529 / 2379 | 828 / 842 / 857 | 399 / 320 / 247 patrėšęs | 587 / 615 / 610 | 1775 / 1714 / 1605 | 2471 / 2414 / 2326 | 839 / 849 / 855 | 337 / 269 / 259 patrėšus | 613 / 690 / 677 | 1627 / 1412 / 1351 | 2451 / 2349 / 2353 | 853 / 885 / 887 | 246 / 90 / 59 patrėšus | 623 / 627 / 678 | 1555 / 1448 / 1377 | 2363 / 2297 / 2249 | 860 / 869 / 886 | 216 / 163 / 95

Láthatjuk, hogy az [e] típusú magánhangzók formánsjellegzetességei a kiejtés során mind változnak. Az első formáns szinte folyamatosan emelkedik, a második pedig süllyed. Ez különösen a kemény mássalhangzó előtt figyelhető meg (/—C pozícióban).

5.2.1. Az alsó magánhangzókat /—C’ pozícióban összehasonlítva látható, hogy a történetileg hosszú magánhangzók F₂-je a teljes kiejtés alatt magasabb marad, mint a pozicionálisan hosszúaké – hangszínük magasabb, artikulációjuk elöl képzett és feszítettebb (formánsaik távolabb vannak a „semleges” beszédhang spektrumától). A pozicionálisan hosszú magánhangzó kevésbé feszes, hátrébb képzett és mélyebb hangszínű.⁹ A kiejtés kezdetén a pozicionálisan hosszú magánhangzónak magasabb az első formánsa, a végén azonban az eredendően hosszú magánhangzó F₁-je ugrik magasabbra; a pozicionális magánhangzóé kissé lefelé süllyed. A történetileg hosszú magánhangzónak a kiejtés teljes ideje alatt jóval magasabb a harmadik formánsa.

E magánhangzók kompaktsága is változik. A kiejtés elején és közepén a pozicionálisan hosszú magánhangzó kompaktabb, a végén pedig az eredendően hosszú magánhangzó. E magánhangzók tonalitása nagyon ingadozó, de bármennyire változzanak is, a történetileg hosszú és a helyzeti hosszú magánhangzók közötti különbség megmarad. A kiejtés elején és közepén a történeti magánhangzó hangja jóval magasabb, a végén pedig a pozicionálisan hosszú magánhangzó tonalitási indexe valamivel nagyobb.

5.2.2. Ezeket az alsó magánhangzókat /—C pozícióban összehasonlítva még markánsabb változékonyságuk figyelhető meg. A kiejtés kezdetén az első formánsok közötti különbség csekély: a helyzetileg hosszú magánhangzó F₁-je kissé magasabb, ám ezután csak nagyon kis mértékben emelkedik, míg az eredendően hosszú magánhangzó F₁-je jóval magasabbra ugrik. A szakasz közepén a formánsok közötti különbség meghaladja a 60 Hz-et. A kiejtés végén azonban a különbség vi-

4. táblázat: ⁷

⁷ A három formánsszám a kiejtés kezdetén, közepén és végén végzett méréseket jelzi.

⁸ A női hang ugyanezeket a formánsviszonyokat mutatja.

⁹ Mennyiségi szempontból ezek a magánhangzók különböznek a leginkább.

107

… teljesen eltűnik. A történeti hosszú magánhangzó F₂ formánsai csak kezdetben magasabbak, akárcsak a /—C’ pozícióban; később a formánsok az alacsony frekvenciák tartományába kerülnek, a hangok mély hangszínűvé válnak, a formánsok viszonya pedig ugyanolyan, mint az [a] típusú magánhangzóké: a pozicionális hosszúságú magánhangzó második formánsa magasabb. A szakasz végén tehát a történeti hosszú [æː] magánhangzó hangszíne mélyebb. A történeti hosszúságú magánhangzó harmadik formánsa mindvégig magasabb.

Kezdetben a pozicionális hosszúságú magánhangzó kompaktabb, középen a természetes hosszúságú magánhangzó, a végén pedig a különbség elmosódott. A hangszínindex egyértelműen jelzi mind a hangok dinamikáját, mind a köztük lévő különbségeket (lásd a 4. táblázatot). Kezdetben ismét, akárcsak a /—C’ pozícióban, a történeti hosszúságú magánhangzó hangmagassága jóval nagyobb; a szakasz közepén és végén viszont a pozicionális hosszúságú magánhangzóé magasabb, hasonlóan az [a] típusú magánhangzók esetéhez.

A labializáltsági index ebben az esetben sem mutat semmilyen különbséget (b.10³=167), mivel e magánhangzók artikulációjában az ajkak sem vesznek részt.

A formánsok pályáinak változását ábrázoló grafikonok is a megfelelő viszonyokat mutatják (lásd a 3. és 4. ábrát).

3. ábra. Az [eː] < *-eɪ- (---) és az [eː] < *-è- (—) magánhangzók formánspályáinak változása /—C pozícióban.

4. ábra. Az [æː] < *-æɪ- (---) és az [æː] < *-à- (—) magánhangzók formánspályáinak változása /—C pozícióban.

108

6. A természetes és a pozicionális hosszúságú alsó magánhangzók közötti különbségeket az alaphang és az intenzitás grafikonjai is szemléltetik (lásd az 5–10. ábrát). A grafikonokat a WINCECIL22 beszédhang-elemző számítógépes programmal készítettük.

5. ábra. Az [aː] magánhangzó < *-ãi intenzitása (önkényes dB-egységekben) és alaphangja (logaritmikus Hz-skálán) a grã.stas szóban

6. ábra. Az [aː] magánhangzó < *-à- intenzitása és alaphangja a krā.štas szóban

7. ábra. Az [eː] magánhangzó < *-en- intenzitása és alaphangja a patré·šęs szóban

109

8. ábra. Az [eː] < *-ė- intenzitása és alapfrekvenciája a patrė.šęs szóban

9. ábra. Az [æː] < *-ǣn- intenzitása és alapfrekvenciája a patrė.šus szóban

10. ábra. Az [æː] < *-æ̀- intenzitása és alapfrekvenciája a patrė.šus szóban

Láthatjuk, hogy mind az elülső, mind a hátulsó képzésű, történeti eredetű és helyzeti hosszúságú magánhangzók alaphanggörbéi különböznek: az összes történeti magánhangzó görbéje emelkedő jellegű, a helyzeti hosszúságúaké pedig ereszkedő vagy emelkedő–ereszkedő. A hang végén a hátulsó képzésű magánhangzók alaphanggörbéje valamivel magasabbra emelkedik, ezért e magánhangzók alaphang-tartománya szélesebb (lásd az 5. ábrát). A helyzeti hosszúságú magánhangzók közül a [æː] magánhangzó görbéje esik a legalacsonyabbra a hang végén – alaphang-tartománya a legszélesebb.

110

A történeti eredetű és helyzeti hosszúságú magánhangzók az alaphang csúcsának helyzetében is különböznek: a történeti magánhangzóknál ez közelebb van a hang végéhez, a helyzeti hosszúságúaknál pedig a hang kezdetéhez.

E magánhangzók intenzitása hasonlóan változik: szinte valamennyi történeti magánhangzó intenzitásgörbéje kissé emelkedik, a helyzeti hosszúságúaké pedig ereszkedik. A helyzeti hosszúságú magánhangzók intenzitáscsúcsai korábban jelentkeznek, mint a természetes hosszúságú magánhangzóké.

6.1. A Lukšių nyelvjárás alsó magánhangzóinak mennyiségi és minőségi vizsgálatai azt mutatják, hogy közöttük valóban jelentős különbségek vannak. A magánhangzók időtartamának mérései egyértelműen igazolják, hogy a Lukšių nyelvjárásban a természetes hosszúságú magánhangzók 1:1,3 arányban hosszabbak a pozicionális hosszúságú magánhangzóknál. Ezt a statisztikai adatok is mutatják.

6.2. Az alsó történeti és pozicionális magánhangzók között minőségi különbségek is vannak. A hátsó sor természetes hosszúságú magánhangzói mélyebb színezetűek, kissé kevésbé kompaktak, és alacsonyabb hangmagasságúak, mint a megfelelő pozicionális hosszúságú magánhangzók. Mindkét első formánsuk alacsonyabb értéke egyértelműen a fennmaradt nazalizációra utal. Az elülső sor természetes hosszúságú magánhangzói magasabb színezetűek, kompaktabbak és magasabb hangmagasságúak, mint a pozicionális magánhangzók; mivel artikulációjuk változó (különösen a [zɛː] magánhangzóé), kiejtésük végén a különbségük nagyon hasonló az [a] típusú magánhangzókéhoz.

6.3. Az alsó természetes hosszúságú és pozicionális hosszúságú magánhangzók közötti különbségeket az intenzitás és az alaphang görbéi is mutatják: a természetes magánhangzók görbéi enyhén emelkednek, a pozicionálisaké pedig csökkennek.

6.4. Ezek a következtetések lehetővé teszik annak megbízható kijelentését, hogy a Lukšių nyelvjárásban valóban létezik kétféle rövid alsó magánhangzó.¹⁰

Beérkezett: 1998. 07. 02.

LITERATŪRA

Baranovskij 1898: Барановский А. Заметки о литовскомъ языке и словаре. Санктпетербургъ: Типогр. Имп. Акад. наукъ.

Girdenis A. 1971: [Rec.] Lietuvių kalbos tarmės (chrestomatija). – Baltistica 7 (2), 201–209.

Girdenis A. 1981: Fonologija, Vilnius: Mokslas.

Girdenis A. 1995: Teoriniai fonologijos pagrindai, Vilnius.

Jaunius K. 1970: Kauniškių tarmė. – Drotvinas V., Grinaveckis V. Kalbininkas Kazimieras Jaunius, Vilnius: Mintis, 81–84.

LKG 1 – Lietuvių kalbos gramatika, 1: Fonetika ir morfologija / Ats. red. K. Ulvydas, Vilnius: Mintis, 1965.

Kazlauskienė A. 1996: Dve jop a žemutinių balsių kiekybė Igliaukos šnektoje. – Kalbotyra 45(1).

Mažiulienė I. 1996: Centrinės šiaurės žemaičių tarmės prozodija. – Kalbotyra 45 (1), 30–115.

Mikalauskaitė E. 1975: Lietuvių kalbos fonetikos darbai, Vilnius: Mokslas.

¹⁰ Baigdama norėčiau už vertingas pastabas padėkoti prof. habil. dr. A. Girdeniui.

111

Pakerys A. 1986: Lietuvių bendrinės kalbos fonetika, Vilnius: Mokslas.

Pakerys A. 1995: Lietuvių bendrinės kalbos fonetika, Vilnius.

Piotrovskij 1960 – Пиотровский Р. Г. Еще раз о дифференциальных признаках фонем. – Вопросы языкознания, №6, 24–38.

Simanavičienė B. 1993: Dvejopa [ā, ē] < *-ā-, *-ē- priegaidė veliuoniečių šnektoje. – Kalbotyra 42 (1), 46–53.

Vaitkevičiūtė V. 1960: Lietuvių kalbos balsių ir dvibalsių ilgumas, arba kiekybė. – Lietuvių kalbotyros klausimai 3, 207–217.

Vaitkevičiūtė V. 1961: Lietuvių literatūrinės kalbos balsinės ir dvibalsinės fonemos. – Lietuvių kalbotyros klausimai 4, 19–47.

Zinkevičius Z. 1966: Lietuvių dialektologija, Vilnius: Mintis.

Zinkevičius Z. 1980: Lietuvių kalbos istorinė gramatika 1, Vilnius: Mokslas.

Zinkevičius Z. 1994: Lietuvių kalbos dialektologija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

UNTERSCHIEDE DER HISTORISCH SOWIE DER POSITIONELL NIEDRIGEN LANGVOKALE IM DIALEKT VON LUKŠIAI

Zusammenfassung

In der linguistischen Literatur wird behauptet, daß sich in der litauischen Gemeinsprache und den Dialekten die historisch sowie positionall niedrigen Langvokale nicht unterscheiden. Der vorliegende Beitrag begründet die quantitativen und qualitativen Unterschiede dieser Vokale in der Mundart von Lukšiai.

Die experimentellen Untersuchungen und statistischen Berechnungen zeigen, daß die Dauer historisch sowie positionell niedrigen Langvokale im Verhältnis 1:1,3 steht. Auch die Qualität dieser Vokale weist Klangunterschiede auf: die historischen Langvokale der hinteren Reihe weisen einen niedrigeren Timbre auf, sind weniger kompakt, zeichnen sich durch einen niedrigeren Ton aus. Die beiden ersten niedrigeren Formanten weisen die erhaltene Nasalierung auf. Die historischen Vokale der vorderen Reihe weisen einen höheren Timbre auf, sind kompakter, zeichnen sich durch einen höheren Ton aus.

Von den Unterschieden der historisch sowie positionell niedrigen Vokale zeugen auch die Kurven der Intensität sowie des Haupttones: bei den historisch niedrigen Vokalen klingen die Schwingungen ein wenig auf, während sie bei den positionsbedingten abklingen.

112