Acta Linguistica Lithuanica

LVI (2007), 103 – 116

Megjegyzések

Megjegyzések

Megjegyzések a Marijampolė környéki helynevek kutatásáról

1. A toponímia nehéz területére fiatal kutatók nemzedéke lép. Ez mindenkit örömmel tölt el, aki valamelyest érdeklődik a nyelvészek által mindig nagyra értékelt szókincs ezen területe iránt. Különösen sokat várnak a mikrotoponímiai kutatásoktól, amelyek révén egészen új nyelvi tények kerülhetnek a tudomány fényére. Az olvasóban azonban, ha egy-egy általa ismert helynevet nem talál ott, ahol ilyen típusú helyek neveit tárgyalják, különféle kérdések merülnek fel: mit tekintünk tulajdonnévként használt toponímának, hogyan különülnek el az egyik típusba tartozó helynevek más, hasonló helyek neveitől, kellően pontosan meghatározták-e a vizsgált területet, lehet-e tájékozódni arról, hol található az egyes megadott toponíma?

Hasonló kérdések kezdtek felmerülni egy valamelyest Marijampolė környéki emberben is, aki figyelmesebben átnézett két, e vidék helyneveiről szóló tanulmányt. Az első munka Marijampolė járás valamennyi toponímájának tárgyalását tűzte ki célul (Sviderskienė 2005), a második viszont csak erdőnevekkel foglalkozik, ám már az egész Marijampolė megyében (Sviderskienė 2006).

Mindkét munkában ugyanazt az utat választották a toponímák képzési elemzéséhez: a helyneveket aszerint csoportosítják, hogy milyen szótípusokból erednek, illetve milyen képzési módokkal jöttek létre. Vagyis jól kitaposott ösvényeken haladnak, amelyek irányát világosan kijelölték Aleksandras Vanagasnak, Litvánia vízneveit kutató munkái (lásd Vanagas 1970; 1984). Dalia Sviderskienė statisztikai adatokat is felhasznál, továbbá a második cikk megkísérli összehasonlítani a Litvánia egymástól távol eső területein található erdők neveit (Sviderskienė 2006: 58–59).

A szerző által megadott eredet és képzési csoport a konkrét helynevek esetében szinte nem vet fel kétséget. E tekintetben más megközelítést csak néhány tény magyarázatának kapcsán érdemes felvetni, miután átgondoltuk, hogyan különülnek el a toponímák a közszavaktól, és milyen hiányosságai lehetnek a mai, objektumok szerinti részletes helynévosztályozásnak (lásd 1.1).

1.1. A toponíma fogalmáról és a toponímák osztályozásáról

A részletes toponímialeírásokban és kutatásokban leggyakrabban arra keresünk magyarázatot, hogy a gyakorlatban mit tekintünk toponímának. Amikor kisebb objektumok elnevezéseivel találkozunk, a

103

Pastabos

valójában nem is olyan egyszerű megállapítani, hol van szó köznévről – a hely valamely típusát megnevező (nomenklatúra-)szóról –, és hol tulajdonnévről, vagyis egyértelmű helynévről. Például hogyan állapítható meg, hogy a mélyedés egy szokásos bemélyedést jelöl-e, vagy egy sajátos, meghatározott helyet – a Dūburį? Mikor van szó égeresről, és mikor már az Alksnyno nevű helyről; mikor csupán tóparti területről, és mikor a tulajdonnévi Paežerėről? Tucatnyi tőzeglápban lévő kis gödröt láttam, azaz vízzel teli mélyedéseket, amelyekből tőzeget bányásznak vagy bányásztak; de nem csupán egyetlen Dūrpinyčios nevű helyet is ismerek – sajátos, meghatározott helyet, ahol egykor tőzeget bányásztak. Nem állítjuk, hogy ilyen tulajdonnév nem létezhet.

A tárgyalt cikkekben ezekről a kérdésekről nem esik szó. A szerző vakon támaszkodik kizárólag a Litván Nyelvi Intézetben őrzött Történeti Helynévtárra (Sviderskienė 2005: 91–94; 2006: 52). Ez a kartoték kétségkívül a nemzet és az állam felbecsülhetetlen értékű kincse, de vajon úgy kell-e rá tekinteni, mint valamilyen ikonra, és nem gondolni arra, hogy hiányos, pontatlan vagy nem egészen megbízható adatok is lehetnek benne? Az említett kartoték alapját a XX. század 4. évtizedében tanítók és erdészek által kitöltött kérdőívek alkotják. Mindenütt a helynév és a köznév megkülönböztetésére, illetve pontos lejegyzésére azok a helyből származó tanítók vagy erdészek lehettek képesek, akik különösen felelősségteljesen és gondosan végezték e foglalkozásokat, és nemegyszer bejárták azt a vidéket, ahonnan a kitöltött kérdőívek származnak. Valószínűleg nem minden erdész ismerhette jól az erdőgazdaságától több tucat kilométerre fekvő kis erdők, különösen azok egyes részeinek nevét.

A kartoték kérdőívein a helynevek többsége ékezetjelölés nélkül szerepel. Ez már önmagában is jelentős hiányosság, amely kétségeket ébreszthet afelől, hogy minden esetben sikerült-e megkülönböztetni a toponimát a köznévi helymegjelöléstől.

A cikk szerzőjének, aki feltehetően nem tudott expedíciókat szervezni azokba a helységekbe, amelyek toponimáit vizsgálja, ezt világosan el kellene ismernie, és már munkái címében is hangsúlyoznia kellene, hogy mindent kizárólag az említett kartoték adatai alapján vizsgál. Nem egészen helytálló a kizárólag a kartoték adataira támaszkodó, Marijampolė járásbeli erdőnevek vizsgálatának eredményeit Mickienė Telšiai járás azonos objektumairól szóló leírásával összevetni (Mickienė 2004), mivel Mickienė négy éven át külön expedíciókat szervezett a saját járásában, amelyek során a vizsgált helynevek több mint felét gyűjtötték össze.

1.1.1. A tulajdonnévnek a köznévtől (apelativumtól) való megkülönböztetésében bizonyos nyelvtani és hangsúlyozási jegyek segíthetnek.

A cikk szerzője is megemlíti, hogy a lakott helyek neveinek jelentős része csak többes számban használatos (pluralia tantum), vö.: Amalviškiai, Prienai, Šakai. Ritkábbak a nem lakott helyeket jelölő többes számú nevek: Bebrusai tó, L akajai tó, Sausiej i rét (Daukšiai mellett).

A tulajdonnevek jelentős része egyes számú is lehet (singularia tantum), vö. a településnevekkel: Liubavas, Padovinys, Sasnavà, Šilavótas …, valamint más helynevekkel: Jevónis

104

Pastabos

folyó, Šlavantà folyó, Alksnynas erdő stb. Tehát az Alksnynas erdő és a Beržynas erdő, tulajdonnévi toponimává válva, csak egyes számban használatos, és ebben különbözik az alksnynas – alksnynai, beržynas – beržynai. Azt azonban, hogy mikor használják itt mindkét szám alakjait, és mikor csak az egyiket, egyértelműen csak a helyiek tudják megmondani.

Nem egy nyelvjárásban a tulajdonnevet a közszótól a hangsúly helye vagy csupán a hangsúlyozás módja különbözteti meg. Marijampoléban a -ýnas képzős közszói származékokat ugyanúgy hangsúlyozzák, mint a köznyelvben – az első szótagon van a hangsúly, és itt nem vándorol (1. hangsúlytípus). A helyneveket viszont valószínűleg szándékosan más helyre tett hangsúllyal vagy legalább más hangsúlytípussal használják, vö. kal̃nas, kalnynas, de Kal̃nymai (falu), Kal̃niškė (erdő), nendrynas – nendrynai, de Nendrynai (3) (mező). Hasonlóan vándorló hangsúlyt mutatnak a szerző által közölt lakott helyek nevei is: Paršeliai (: paršėlis), Pietariai (:pvd. Pietaris), Šeštokai (:pvd. Šeštokas) (Sviderskienė 2005: 100). A helynév hangsúlyának helye akár a családok többes számú megnevezésétől is eltérhet, vö. Kýbartas – Kýbartai (családnév), de a település neve Kybártai. Mivel a szerző a legtöbb helynevet hangsúlyjelölés nélkül közölte, e helynevek kialakulási folyamatait sem tudta megadni. Sok ilyen helynevet azonban e terület legújabb szótárai megjelölnek hangsúly szerint (Razmukaitė, Vitkauskas (sud.) 1999; Pupkis ir kt. (red., sud.) 2002).

1.1.2. Figyelembe kellene venni a toponimák szemantikai névalkotását is – azt a metonimikus (metaforikus) fejlődést, amelynek során a toponima köznevekből vagy más tulajdonnevekből alakul ki, például: Blusynė szántó, Kaktà rét, Kepūrė rét, Senóvė szántó, rét stb. (Sviderskienė 2005: 103). Talán egyes képzett vagy összetett nevek is összefüggésbe hozhatók ilyen szemantikai névalkotással: Kakariekinė erdő, Šilakojis mš, Žomčiakalnis mš stb. (Sviderskienė 2006: 54).

2. A helynevek kiválasztásának és bemutatásának módjai

A tárgyalt tanulmányok szerzője kipróbálta a helynevek kiválasztásának és bemutatásának mindkét alapvető módszerét: az areálisat (Sviderskienė 2005) és az objektumalapút (vagyis a toponimák az általuk megnevezett objektumok szerinti csoportosítását) (Sviderskienė 2006). Igazság szerint mindkét munkájában kombinálja ezt a két módszert. A továbbiakban a szóalkotási és a néveredeti elemzés módszereit alkalmazza. A legfontosabb az, hogy melyik szempontnak hol biztosít elsőbbséget.

Az első tanulmányt areálisnak nevezhetnénk, mivel a toponimák körét először a marijampolėi járásra korlátozza (Sviderskienė 2005: 91–118). Ám itt is három fő, a megnevezett objektumok szerinti csoportban mutatja be a helyneveket: 1) víznevek, 2) lakott helyek nevei és 3) földterületeket jelölő toponimák. Az utóbbiakat nem csoportosítja kisebb onimákra.

A második tanulmány fő támpontjai az objektumalapú drimonimák (erdőnevek), ám ezeket csak egy bizonyos, de már kiterjedt areából (a marijampolėi körzet-

105

Pastabos

krities) (Sviderskienė 2006: 49-62). Toliau ir čia toponimai tiriami pagal darbą ir kilmę.

A szerző nem magyarázza meg, miért tért át az areális megközelítésről az objektumalapúra. Valószínűleg ezt az utat nem annyira Aleksandras Vanagas átfogó víznévtani tanulmányát követve választotta (Vanagas 1970), hanem inkább mai kollégái példáját követve: a lápok és mocsarak neveiről (helonimák – Bilkis 1998), az utak és ösvények neveiről (hodonimák – Mickienė 2002), az erdőnevekről (drimonimák – Mickienė 2004), a szántók és mezők neveiről (agronimák – Endzelytė 2004) stb. szóló kutatások nyomán.

Hasznos a toponimákat areák és a megnevezett objektumok fajtái szerint is kiválasztani, továbbá a két módszert kombinálni. Mindegyik módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai, illetve bizonyos problémákat vet fel.

A helynevek areális kiválasztása feltárja az adott tájra jellemző toponimaképzési és eredetbeli sajátosságokat, amelyeket rendszerint az etnikai eredet határoz meg. Ugyanakkor háttérbe szorulnak azok a toponimajegyek, amelyek az objektumtípusok és -fajták megnevezéseinek kialakulási folyamatára jellemzőek. Az utóbbi tendenciákra a helynevek második típusú kiválasztási és bemutatási módja világít rá, ez azonban árnyékban hagyja azt, ami csak az adott tájra, egy-egy nyelvjárásra vagy akár egy egész dialektusra jellemző, és ami a legfontosabb: a különféle onimák közös vonásait, illetve azt, hogy az egyik objektum neve függ a másikétól; vö. Āmavas tó, Amavė folyó, Amalviškiai falu

Ha a helyneveket kisebb objektumok szerint választják ki és mutatják be, a legnagyobb veszélyek a kisebb és a legkisebb toponimikát fenyegetik. Milyen veszélyekről van szó?

Egyetlen névvel illethetnek egy tőzeglápot, egy rétet, egy legelőt, és ezen a területen még facsoportok vagy bozótosok is nőhetnek. Melyik onimához tartozik? Az ilyen táj legszemléletesebb példája a Žuvintas-palios (lásd 4.2). A földmérők magas- és síklápokként sorolják be őket. A helyiek inkább sajátos erdőnek tekintik őket, mint valamilyen mocsárnak (lásd 3.2). Belül pedig magaslatok, rétek, valamint szabad térségeken álló nyír- vagy fenyőligetek is találhatók, amelyeknek ismét saját nevük van. Vajon összegyűjti és közli-e mindezeket valamely, egész Litvánia onimáit kutató szakembere? Ha ugyanaz a toponima két vagy három leírásba is bekerül, az csekély baj. A nyelvtudomány számára egyértelmű veszteség, ha elvesznek a különféle onimák között, amelyeket a kutatók eltérően értelmeznek, és végül „senki földjén” maradnak. Hogy ez a félelem nem alaptalan, azt a szerző által a későbbiekben közölt, véletlenül kimaradt toponimák listája is mutatja (lásd a „Függeléket”).

Véleményünk szerint a települések, a vízrajzi objektumok, talán pedig a legnagyobb erdők neveit és azok szóalkotási típusait érdemes egész Litvánia vagy egy nagyobb régió léptékében tárgyalni, a kisebb és legkisebb toponimákat viszont célszerűbb kisebb areák – egykori járások, plébániák vagy eldership-ek – szerint bemutatni. A kisebb onimák areális kiválasztása azonban

106

Pastabos

kiegészítő hely nélkül?

Pastabos

A búožė (kulák) mint a gazdag gazdát elítélő megnevezés csak a szovjet korszakban jelent meg. A Búožinė mocsár azt jelenti: „olyan hely, ahol ezek a növények – a buožės – nőnek”.

Az összetett víznevek közül hiányzik a vidéknek ez a mellékágakkal rendelkező patakja – Uósupelis (lásd Ilgūnas 1995). Az -anta képző egyetlen példájaként pedig a Šlavantà folyónevet adják meg, noha ez a folyó keletről az Amalvo-tóba torkollik, és ez a hely sohasem tartozott a marijampolėi járáshoz.

Sajnos lakott helyek nevei is kimaradtak – hiányoznak a közvetlenül Marijampolė mellett fekvő, később a város részévé vált falvak nevei: Degùčiai, Kvietiškis, Kumelionys, Liepynai, Mokolaĩ, Tarpučiai (bár a Tarpučiai gázló szerepel), a várostól távolabb pedig Trakiškiai falu; talán még egy-két másik hely is kimaradt.

A helynevek lokalizálása terén a legrosszabb a helyzet. A lápok, tavak, rétek, szántók, művelt földek, tőzeglápok és egyéb objektumok többségének helyét egyáltalán nem jelölik meg, például: Degùmas mocsár, Šuniabalė mocsár, Alksna erdő, Bedruskė szántó, rét, Dubiojì rét, Gėraitė legelő, erdő, Kūlios rét, Šenkalis bozótos, Žárdis legelő, Žiógis rét stb. Ezek nem azonosíthatók, ahogyan a Új temető, a Régi kis temető, a Temető-patak, Kert-patak sem – ismét nem tudni, melyik temetőről, kinek a kertjéről van szó. Itt nyilván Marijampolė városi temetőjére és a városi kertre utalnak, de ezt pontosabban nem mondják ki. Minden templomos falunak vagy nagyobb falunak volt temetője, és magában Marijampolėben is számos kert lehetett.

Įprasta nurodyti, į kur upė įteka (plg. Savukynas ir kt. 1963), tai taip pat padeda upėvardį lokalizuoti. Šiame darbe ir į tai nekreipiama dėmesio.

Az egykori Marijampolėi járás lakott helyeire vonatkozó utalások néha érthetetlenek vagy egyenesen félrevezetők, például: Nàrtas falu – az LDVN Liudvinavas járást jelenti, amely különálló volt. A Babalìnė és a Výsniālaukis falvaknál a PDVN – Padovinẏs – utalás szerepel, amely szintén a Liudvinavas járáshoz tartozott. Nehéz megérteni, hogyan került ide a Krosna járásbeli Šeštokai vasútállomás, illetve a Šilavotas járásbeli Rūdiškės falu. A lokalizációs rövidítések között Vilkaviškis megyei helyeket is találunk: Gražiškiai, Rasiùs, sőt Lazdijai, Prėnai is (ibid. 115), amelyek semmit sem adnak hozzá a Marijampolėi járásra vonatkozó ismereteinkhez.

Lakott helyek neveiből lokalizációs utalás nélkül sincs hiány. Talán nem is szükséges ilyen utalás, ha nagyobb falvak neveit közlik, de ha a tárgyalt helynevek jegyzékeiben tanyák, magányos települések, falurészek stb. szerepelnek, a lokalizálás nélkül az olvasó nem fog eligazodni, például ilyen településekkel találkozva: Abromýne tanya, Birbynė tanya, Kailýnė magányos település, Kleinýnė magányos település, Palaikýnė tanya és hasonlók.

4.1. Marijampolė megye területe és határai

4.1.1. Jelenleg Marijampolė megye nagyobb, mint amekkora a két világháború közötti Litvániában volt; különösen fontos, hogy a mai Marijampolė megye területe jelentősen eltolódott

108

Pastabos

nyugatra és északra – magában foglalja a korábbi Vilkaviškis és Šakiai járások területét is. Másfelől az egykori Marijampolė járáshoz tartozó Prienai járás területének egy része ma Kaunas megyéhez van sorolva. A korábbi Marijampolė járás déli területének egy része Alytus megyéhez került. A mai Kalvarija és Kazlų Rūda önkormányzatok területei a két világháború közötti Litvánia Marijampolė járásához tartoztak. Mindez a drimonimák (erdőnevek) gyűjtési területének meghatározását és az egyes erdők lokalizálását is befolyásolja.

4.1.2. A Marijampolė járás drimonimái (erdőnevei) és lokalizálásuk

Az erdőnevek (drimonimák, litvánul „erdőnevek”) kutatásának hagyományai meglehetősen szegényesek. Az utóbbi időben mindössze egy-két nyelvészeti leírás jelent meg ezen a területen (Mickienė 2001, Mickienė 2004). Így a korábbi Marijampolė járás drimonimáit tárgyaló Sviderskienė is számos nehézséggel szembesült. E terület kiterjedésének és határainak változása nem a legbonyolultabb kérdés, bár figyelmen kívül hagyása jelentősen ide vagy oda billentheti a toponimák kiválasztását, számbavételét és lokalizálását.

Nagyobb, a tanulmányban egyáltalán nem tárgyalt problémát jelent, hogy konkrét esetekben miként különítsük el az erdőneveket a lápok, tőzeglápok, legelők és hasonló objektumok neveitől; illetve bevonjuk-e az erdőrészletek neveit, valamint az ott előforduló rétecskék, „szigetek”, utak, ösvények és dombocskák neveit. Hogyan adjuk meg mindezek lokalizálását? Ha mindenütt gyűjtjük még a legapróbb helyek neveit is, aligha bízhatunk még a folyamatosan bővített és gazdag Helynévtárban sem.

A legnagyobb meglepetést az okozza, hogy a tanulmány mindössze három más helynevekből származó, összetett birtokos szerkezetű erdőnevet említ (Sviderskienė 2006: 55). Hová tűntek az ilyen szerkezetű legnagyobb Marijampolė környéki erdők vagy erdőtömbök nevei – Būktos miškas, Kazlų Rūdos miškai, Prienų šilas? Ezek minden fiziográfiai litvániai térképen szerepelnek (lásd például: Suvalkijos kraštas, 2003), enciklopédikus jellegű munkákban (Kviklys 1996) stb.

A megjegyzések terjedelme nem teszi lehetővé, hogy részletesebben tárgyaljuk az erdőnevekkel kapcsolatos összes említett problémát. Csak egy, a megjegyzések szerzője által jól ismert esetet veszünk szemügyre: Žuvinto palių, amely más, erdőnevekkel kapcsolatos problémákat is megvilágíthat.

Kad Marijampolės drimonimų apraše Žuvinto palios neminimos (žr. Sviderskienė 2006: 49–62), gali būti lėmusi viena iš dviejų priežasčių: (1) arealo teritorijos ir ribų suvokimas, (2) pažiūra, kad šis ir kiti palių vardai nesusiję su drimonimais, t. y. miškų vardais.

4.1.3. Mint már említettük (lásd 3.1), a két világháború közötti Litvánia Marijampolė járásának területe több helyen délebbre nyúlt, mint ma. E járás határai a

109

Pastabos

Alytus megyével a Žuvintas-tavon haladtak keresztül – a tó északi és északnyugati, valamint keleti része Marijampolė járáshoz tartozott. Az ezeket az oldalakat körülölelő paliák is elválaszthatatlanul hozzá tartoztak. Csak néhány évtizede, a Žuvintas-rezervátum központjának a tó déli oldalára helyezésével kerültek az összes Žuvintas körüli palia és a hozzájuk kapcsolódó rétek Alytus megyéhez. Ma e megye határa Daukšiai közelébe tolódott, a régóta kapsok lakta és birtokolt területekre. Furcsa, hogy a nyelvészeti helynévleírásban a helyi nyelvjárásokról egyáltalán megfeledkeznek.

4.1.4. A Žuvinto pālių név valószínűleg azért marad ki Sviderskienė leírásából, mert minden mérlegelés nélkül elfogadja azt az álláspontot, hogy a paliák neveinek semmi közük a drimonimákhoz (erdőnevekhez). De hogyan magyarázható akkor, hogy az erdészek által összeállított és kiadott Lietuvos miškų vardyne erdőnevek szerepelnek, például Pālių Bālos (a Marijampolėi járás és erdőgazdaság Buktos erdészkerületében), továbbá Pālių mišk. (a Prienai járás és erdőgazdaság N. Ūtos erdészkerületében) (Brukas ir kt. 1994: 163)? Mindkét, az erdészek által említett helynév az akkori Marijampolė járáshoz tartozott. A szóban forgó szótár a Pālios mišk. nevet a Lazdijai járás Veisiejai erdőgazdaságának Stalai erdészkerületében is feltünteti (Ibid.).

A szerzőt egyáltalán nem érdeklik a paliák, és még csak fel sem veti, vajon az e szót nevükben hordozó lápok (mocsarak?) nem állnak-e kapcsolatban az erdőkkel; úgy tűnik, szilárdan hisz Laimutis Bilkis rendkívül tág helonima (mocsárnév) fogalmában (lásd Bilkis 1997: 40–43).

Két dolgot kellene tisztázni: (1) miért került be a Žuvinto palios név (és nem a mocsaraké) számos térképészeti és enciklopédikus kiadványba, valamint más munkákba; (2) hogyan és miért használják a helyiek olyan gyakran a palių nevet, amelyet régtől fogva nem azonosítottak sem a lápokkal, sem pedig, még kevésbé, a mocsarakkal?

4.1.5. A Žuvinto pālių név számos, a két világháború közötti Litvániában készült térképen szerepel, és rendszerint az erdőkével azonos színnel emelik ki. A nevet megtaláljuk Antanas Salys, a Nyugaton kiadott térképek tulajdonneveinek szakértője által összeállított helynévjegyzékekben is (Salys 1983: 266, 569).

Mai nyelvészeink helynévszótáraiból sem tűnt el a Žuvinto pālių név (lásd Razmukaitė, Vitkauskas 1994: 220; Pupkis ir kt. (red., sud.) 2002: 447); igaz, itt a „láp” vagy a „láp és tőzegláp” magyarázatot fűzik hozzá.

A Žuvinto palias (azzal a megjegyzéssel, hogy a helyiek egyszerűen Pālios néven nevezik őket) a Bostoni Lietuvių enciklopedija (1966: t. 35, 434) ismerteti; a több paliarész-nevet is tartalmazó leírás megjelent továbbá (1960: t. 21, 420) és más enciklopédikus munkákban. B. Kviklys különösen részletesen ír a paliákról (Kviklys 1996: 193–200). T. Zubavičius (1978), aki a Žuvintas-tóval együtt szemléletesen és rendkívüli részletességgel tárgyalja az összes paliát, e vidék számos helynevét is közölte.

110

Pastabos

Igaz, az újabb enciklopédikus kiadványok is valamennyi paliót lápnak sorolják be. A paliók nevei sajátos módon szétszórva és megnevezve szerepelnek a meglehetősen részletes Suvalkijos kraštas turistatérképen is (itt sok más kisebb erdőnév is fel van tüntetve). A Žuvintasi Tájvédelmi Körzet rezervátumának területén itt találjuk a Buktos pelkę-t, tőle nyugatra a Buktos mišką-t, délebbre, a Žaltytis-tó irányában a Palių Balų mišką-t, a Dovinė folyó jobb partján pedig már a Žuvinto pelkę-t. Igliaukától keletre, további egy tucat kilométerre található a Palių durpynas, amelynek északi, Šlavanta folyó melletti része a Palių miškas. Micsoda névváltozatosság! A palios összetett földrajzi nevek önálló alkotóelemévé válik, amelyet könnyen más elemek, például a pelkės, balos. szavak helyettesítenek.

4.1.6. A Daukšiai-vidék lakói, akik éveken át bogyókat és gombát gyűjtöttek, vadásztak a Žuvintas lápjaiban, és 1944–50 között a partizánok soraiban harcoltak a megszállók ellen, ismerik e paliók és részeik néhány nevét.

A Žuvintas paliókat ezen a néven, továbbá Didžiosios palios néven, illetve egyszerűen Palios néven is emlegették. Belső részeiknek több külön nevük volt – Lygės, Dėgsnės, Beržukai, Pušelės –, a széleken pedig Raistas, Skabytų salaitė, Pušynas (Pušynė), Išdagas, Salos… volt a nevük. A fák nevét viselő lápterületek egyszerű lápnak tekintendők-e?

A Dovinė jobb partján a falvak szerint folytatódtak ugyanazok a Žuvintas-paliók; azoknak a falvaknak a nevét viselték, amelyek mellett elterültek: Daukšių palios su Raistu ir su Burbulių salaite; délkelet felé továbbhaladva Vidgirėlių (Daukšių) giria ar palios, még délebbre pedig Miknonių palios, Riečių palios.

Liūliškis, Plyniai és részben Daukšiai falvai választották el a Žuvintas-paliókat az északra, néhány kilométer hosszan elnyúló Amalvo pālių területétől, amelynek déli szélét Plynių palaitės néven is emlegették. Az Amalvas valamennyi palióját, a Nagy (Žuvintas-)palióktól megkülönböztetve, olykor Palaitėmis néven hívták. A palių és a palaičių közötti különbség Vincas Mykolaitis-Putinas előtt is ismert volt (lásd LKŽ_IX 265), hiszen édesanyja Amalviškiből származott. A Pynių palaitės északi peremén volt a Kavaliaiško šilelis ir Kirtiklio šilelis (lásd Brizgys 1993: 14; Labutis 2002: 173).

A helyiek számára a palios elnevezés megszokott volt – talán kezdetben éppen a Žuvintas-paliók tulajdonneveként – Palios¹ (pluralia tantum). Úgy tűnik, a pelkės szó új keletű itt, és a limnológia vagy más szakterületek képviselői honosították meg. A paliókat, vagy általában a lápokat balomis nevezni pedig csak úgy lehet, ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk a Daukšiai környékén beszélt nyelvjárás használóinak nyelvét: ők nem keverik össze a paliókat (vagy lápokat) a balà – bãlos szó alapjelentésével: „vizes mélyedés, tócsa, kis nyílt vízfelület, ahol a víz a felszínen látható”. Egyébként a szótárak nem közlik a főnév többes számú

¹ A Palios feltehetően a szudávok és a jatvingok régi neve, amely egy keresztes lovagok útleírásában is szerepel – ezért megbocsáthatatlan volna félretolni, és egy általánosabb jelentésű szóval, a pelkė szóval, vagy még rosszabb, a balos szóval helyettesíteni. A palios szót csak többes számban használják; nem pėlkė – pėlkės, és nem is balà – bãlos.

111

Pastabos

a bãlos főnév többes számú alakját. Az összes Žuvinto balos, Buktos balos, Palių balų miškas elnevezés feltehetően orosz térképekről származik, mivel az orosz nyelvnek nincs külön, pontos megfelelője a láp megnevezésére: a болото szót használja.

A helyiek értelmezése és a használati hagyományok alapján a palios inkább lápos erdő, mint valódi láp. Különleges terület ez, ahol akár összefüggő erdős részek is lehetnek; mondhatni félig erdő, félig láp. A helyiek megkülönböztetik a Nagy (Žuvintas-)paliókat a Buktos-erdőtől.

4.2. Annak eldöntését, hogy maguk az úgynevezett objektumok mely kategóriába tartoznak, a szakemberekre kellene bízni. Általában a kisebb helynevek objektumok szerinti részletes csoportosítása arra kényszerít, hogy a nyelvi tényeket abba a fiókba gyömöszöljük, amelyet a szakemberek kijelölnek.

Úgy véljük tehát, hogy a palios közelebb áll az erdőkhöz, mint a tavakhoz, tavacskákhoz, valódi pocsolyákhoz és lápokhoz, amelyek felszínén víz áll. Nem természettudományi szakember szemszögéből nézve a paliók neveit nem szabad kihagyni az erdőnevek vizsgálatából.

4.3. A Žuvintas, az Amalvas és a hozzájuk közeli paliók áttekintéséből kitűnik, milyen nehéz elhatárolni a drimonimákat (erdőneveket) más helynevektől. Ez pedig jelentősen módosíthatja az erdőnevek eredetéről és képzéséről szóló teljes leírást, valamint az egyes helynévtípusok százalékos arányait.

A leginkább sajnálatos az, hogy még ha figyelmen kívül hagyjuk is a paliók és a drimonimák kapcsolatát, a tanulmányban (Sviderskienė 2006: 49–62), miután futólag áttekintettük a Lietuvos miškų vardyną-t és a térképeket, számos ilyen típusú helynevet hiányolunk (lásd a Függeléket, amely a paliók és részeik neveit is tartalmazza).

4.4. A Marijampolė megyei erdőnevek lokalizálása sem meggyőző. Az erdészek az erdőket erdőgazdaságok és erdészkerületek szerint adják meg. Természetesen megszokottabb a helyüket a legközelebbi lakott település alapján meghatározni. A nagy kiterjedésű erdők (Kazlų Rūda, Buktos stb.) azonban jelentős területet fednek le, ezért több néven is szerepelhetnek. A szerző egy település nevét használja, de már a dabartinį közigazgatási beosztás alapján, például Ašminta (Prienų járás), Gudeli ai (Marijampolės sav. t.). A rövidítések jegyzékében egészen különös utalásokat is találunk: Liubāvas (Kalvarijos sav. t.), miközben maga Kalvarija – Marijampolės sav. t.. A Kazlų Rūda helynév jelentheti magát az ilyen nevű kisvárost, de a Kazlų Rūda önkormányzati területet is. A megjegyzések szerzője által ismert Beržynas (ha ugyanarról az erdőről van szó) Igliškėliai községhez tartozott (ma Igliauka eldershiphez), Gudeliai pedig, amelynek rövidítése itt szerepel, jóval messzebb van.

4.5. A tárgyalt munkák értékét a vizsgált helynevek alapszócsoport és képzés szerinti elemzése határozza meg. Elismerésre méltó, hogy a szerző nem törekszik szigorúbb általánosításokra (Sviderskienė 2005: 59).

A munka gyenge pontjai: (1) nincs megmagyarázva, hogyan különíthető el a helynév a közszótól

112

Pastabos

a hely nevének; (2) a vizsgált helynevek areája és határai nem világosak; (3) túl kevés figyelmet fordít a helyek lokalizálására; (4) a vizsgálatra kijelölt areákban található helynevek közül meglehetősen sok elemzetlen maradt, sőt említésre sem került, mivel a szerző nem használta fel kellő mértékben a nyomtatott forrásokat. Hasznos lett volna a tanulmányban vizsgált összes helynév jegyzékét közölni.

Remélhető, hogy a kritikai megjegyzések nem tántorítják el a szerzőt a még nem vizsgált helynevek olyannyira szükséges kutatásától, hanem inkább arra ösztönzik, hogy nagyobb figyelmet szenteljen a nyelvi tényeknek, és ne kerülje az elméleti fejtegetéseket.

Függelék: a Marijampolės járásból kihagyott erdőnevek

Agūrkiškės erdő – KzR

Alksnynė erdő – Ldv

Āmalvo kisebb mocsarai (Pãnausupio, Plýnių) (Igliškėlių, Gudelių és Liudvinavo község²).

Ąžuolų Būdos erdő KzR

Balbieriškio erdő Blb

Barsukynės erdő KzR

Beržūkai (Žuvinto mocsarának része) Ldv

Beržiniškės erdő KzR

Brėdžkampio erdő KzR

Bubnabalė erdő Ldv

Bužgirė erdő KzR

Būktos erdő Ldv

Burbulių salaitė (Daukšių mocsarának része) Gdl

Dalgine erdő.

Daukšiai lápjai Gdl

Dėgsnės (Žuvinto lápjának keleti része) Ldv

Dėgsnės erdő Prn

Nagy lápok (Žuvinto lápjánál) Ldv

Ėgležeris erdő Prn

Gojėlis erdő Krsn

Gorija erdő KzR

Griešiai erdő KzR

Grigaičiai erdő KzR

² A hozzávetőleges lokalizálás a háború előtti Litvánia közigazgatási felosztása alapján történik.

113

Pastabos

Gudelių erdő KzR

Ivóniškio erdő GDL

Kazlų Rūdos erdő KzR

Kavaliaùško kiserdő Ldv

Kirtiklio kiserdő Ldv

Klebiškio erdő Prn

Kliñiškių erdő KzR

Kupstinė erdő KzR

Lýgės (a Žuvinto-mocsár déli része) Ldv

Meškãpievių erdő Prn

Mikalãvo erdő KzR

Miknonių mocsarak (a Žuvinto-mocsár déli része) Gdl

Pãgraičio erdő Šil

Pãlių mocsarak (lásd: Žuvinto-mocsarak) Ldv

Pãlių erdő Prn

Plýnių kis mocsarai (az Amalvo-mocsár déli része) Ldv

Prienųi erdő Prn

Fenyves (a Žuvinto-mocsár déli része) Ldv

Rūdupioi erdő Prn

Rudžiųi erdő Sns

Runkiųi erdő KzR

Sasnavõsi erdő Ssn

Skabýtųi szigetecske Ldv

Skriaudžiųi erdő Ssn

Skeršabalioi erdő Prn

Šunskųi erdő (Šunskagirė) Šns

Ùosiabalėi erdő Ldv

Ùtos liget Prn

Valavičiųi erdő Šns

Varnabūdės-i erdő Ssn

Žalióji (Būktos erdő)

Žiegždžiųi erdő Prn

A Žuvintai (Nagy) mocsárvidékei Ldv, Gdl

114

Pastabos

FORRÁSOK (IRODALOM)

ATSŽ = A Litván SZSZK közigazgatási-területi beosztásának kézikönyve I, szerk. Z. Noreika, V. Stavinskas, Vilnius: Mintis, 1976.

Bilkis, L. 1997: Lietuvių helonimai: termino teikimas, sąvoka, vieta toponiminėje sistemoje. Lituanistica 1 (29), 35–37.

Bilkis, L. 1998: Lietuvių prisaginės darybos helonimai. Daktaro disertacijos santrauka. Vilnius.

Brizgys, V. 1993: Gyvenimo keliai. Vilnius: Lietuvos rašytojų sąjunga.

Brukas, A. ir kt., sud., 1994: Lietuvos miškų vardynas I. Kaunas: Lietuvos miškininkų sąjunga.

Endzelytė, R. 2004: Šiaurės vidurio Lietuvos vandenvardžių daryba. Lituanica 2000, 4 (60), 63–77.

⁴DLKŽ = A mai litván nyelv szótára. 4. kiadás. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2005.

Ilgūnas, G. 1995: Prie Sasnos ir Šešupės. Surgūčių, Sasnavos ir Kantališkių kaimų istorijos ir etnografijos bruožai. Vilnius: Lietuvos archyvų departamentas.

Kviklys, B. 1996: Mūsų Lietuva. 3 t. Bostonas: Lietuvių enciklopedija.

Labutis, V. 1997: Žuvinto ir jo apylinkių vietų vardai. Kalbos kultūra, 18 sąs.: 56–69.

Labutis, V. 2002: Daukšių krašto žodynas. Vilnius: Alma Litera

Litván enciklopédia 21. köt. 1960. Boston: Lietuvių enciklopedijos leidykla, 1960; 35. köt. 1966.

Mickienė, I. 2004: Telšių rajono toponimų daryba. Daktaro disertacijos santrauka. Kaunas.

Pupkis, A. ir kt., red., sud. 2002: Vietovardžių žodynas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

Razmukaitė, M., Vitkauskas, V., sud., 1994: Vietovardžių kirčiavimo žodynas. Vilnius: Kultūra.

Salys, A. 1983: Raštai. T. 3. Roma: Lietuvos Katalikų Mokslo Akademija.

115

Pastabos

Savukynas, B. ir kt., sud., 1963: Lietuvos TSR upių ir ežerų vardynas Vilnius. Valstybine politinės ir mokslinės literatūros leidykla, 1963.

Subačius, K. 2006: Sūduvos kraštas nuo priešistorinių laikų iki XX a. III dešimtmečio. Marijampolė. TeleSATpressa.

Szuvalkija vidékének térképe. Vilnius: Briedis, 2003

Sviderskienė, D. 2005: Marijampolės apskrities Marijampolės valsčiaus vietovardžių darb os ir kilmės polinkiai, Acta Lituanica Lithuanica 52, 91–118.

Sviderskienė, D. 2006: Marijampolės apskrities dr imonimų darb os ir kilmės polinkiai. Acta Lituanica Lithuanica 54, 49–62.

Vanagas, A. 1970: Lietuvos TSR hidronimų daryba. Vilnius: Mokslas.

Vanagas, A. 1981: Lietuvių hidronimų etimologinis žodynas. Vilnius: Mokslas.

Zubavičius, T. 1978: Žuvintas ir jo gyventojai. Vilnius: Mokslas.

Vitas Labutis

Vilniusi Egyetem

Litván Nyelvi Tanszék

Universiteto g. 5, LT-01122 Vilnius, Litvánia

116