LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, II

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

EGYES BALTI NYELVEK NÖVÉNYNEVEINEK EREDETÉRŐL

A. SABALIAUSKAS

Kapor (Anethum graveolens)

1. A kapor régi kultúrnövény. Hazája valószínűleg Dél-Európa (vö. O. Schrader, Reall., 1,344; J. Hoops, Reall., 1, 468). A kaprot gyógyászati célokra már az ókori egyiptomiak is használták. Lehetséges, hogy a héberek is termesztették (vö. G. Buschan, 147).

2. Az indoeurópai nyelvekben e növénynek különféle elnevezéseivel találkozunk. Az ókori görögök ἄνηθον-nak nevezték. Ezt a szót megpróbálták a görög ἄνεμος „szél, fuvallat” szóval összekapcsolni. Azonban a görögbe akár Ázsiából vagy Egyiptomból is kerülhetett (vö. É. Boisacq, D. ét., 62). A görögből ez az elnevezés átkerült a latinba: anethum, innen pedig a francia anet(h). A többi újlatin nyelv egy része a kapor nevét a latin feniculum szóból eredezteti (vö. A. Walde, Et. Wb., 282): ol. finocchio, port. funcho, sp. hinojo, valamint fr. fenouil, ang. fennel. A románoknak és a moldvaiaknak ismét más nevük van: rom. mărăr, mold. мяряр. Ez a szó az albánban is előfordul: maráq „Feniculum officinale”. E szavak forrása a latin marathrum (vö. G. Meyer, Et. Wb., 259-60). A germán nyelveknek ismét más, tisztázatlan eredetű kaporelnevezésük van: ófelnémet tilli, középfelnémet tille, német Dill, angol dill, dán dild, svéd dill, norvég dill. A germán nyelvekből ez a szó néhány finnugor nyelvbe is átkerült: észt till, finn tilli (vö. Л. Хакулинен, 2,55).

3. A szláv nyelveknek szintén az eddig említettektől teljesen eltérő kaporelnevezésük van: ószláv копър, orosz укроп, укропина, кроп, копер (В. Даль, 2, 198; 4,485), balti кроп, ukrán кpin, bolgár копър, szerb–horvát kónap, cseh kopr, szlovák koper, lengyel копър, felsőszorb коприк (vö. F. Miklosich, Et. Wb., 129; E. Berneker, Et. Wb., 564).

A szó eredetéről különféle vélemények vannak. A. Meję (Étud., 409) jövevényszónak tartja, forrását azonban nem jelöli meg. Más nyelvészek úgy vélik, hogy a szó szláv eredetű. F. Miklošičius (Et. Wb., 129) az említett kapornévvel kapcsolja össze a csalán elnevezését: orosz csalán, bolgár csalán, cseh csalán, lengyel csalán stb. Ehhez a csoporthoz hajlik sorolni továbbá az óegyházi szláv selyem, bolgár selyem „selyem” szót is. Ezután ezeket a szavakat, természetesen mindenekelőtt a kapor elnevezését, a litván illatozni, illat, lett füstölni, füstölögni, illatozni, füst szavakkal veti össze. Szemantikai szempontból az ilyen összehasonlítás teljesen lehetséges, fonetikai szempontból azonban nehéz igazolni. Fo-

5. Kalbotyros klausimai II.

65

E kaporelnevezésnek az említett csalánnévvel való összekapcsolása fonetikailag igen megalapozott. Itt a két szó közös mássalhangzó-átvetését is megfigyelhetjük. E. Berneker (Et. Wb., 564-5) is hajlik F. Miklošič ilyen összevetésének elfogadására. Véleménye szerint a *koprъ, *kroprъ kezdetben „csalán”-t jelentett. Mivel a csalánt táplálkozásra, valamint a népi gyógyászatban is használják, egy másik növény, nevezetesen a kapor is kaphatta róla a nevét. Hasonló esetre a bbršč. szóval utal. Mindazonáltal aligha állíthatjuk, hogy ez teljesen analóg jelenség volna. Ott az egyik növény átvette a másik funkcióit és a nevét, a kapor és a csalán azonban valószínűleg túlságosan különböző növények ahhoz, hogy egymás funkcióit átvehették volna.

V. Machek (Rost., 165) másképpen magyarázza e kaporelnevezés eredetét. Véleménye szerint szláv tőről van szó. E kapornevet az orosz кропило „Oenanthe phellandrium”, a lengyel kropidło, az orosz (o) кроп, укроп „forrásban lévő víz” szavakkal is összekapcsolja. Eszerint e tő eredeti jelentése „főzni, forralni” lett volna, a kropъ, kopr, kropidło szavak pedig főzéshez használt növényeket jelentettek volna. Ha ez az etimológia helyes, akkor a kapor az ember által használt legrégibb kultúrnövények egyike volna. V. Machek a Rost., 165. kötetben így ír: „Anethum — jedna z nejstarších pěstovaných rostlin” Ez a magyarázat azonban szintén nagyon kétséges. Mindenekelőtt ezen az összevetésen kívül semmilyen más érv nincs arra, hogy a kapor jelentőségét és régiségét tekintve ennyire kiemelkedő növény volna. Másfelől az укроп szót valószínűleg nem lehet elválasztani a кропить igétől (vö. A. Meillet, Étud., 219). Továbbá, ha a kapor ilyen fontos és régi növény lett volna, akkor ennek az elnevezésnek talán más indoeurópai nyelvekben is elő kellene fordulnia, holott jelenleg csak a szlávoknál találjuk meg.

Így a szláv kaporelnevezést egyelőre tisztázatlan eredetű szónak kell tekintenünk.

A szláv nyelvekből ez a kaporelnevezés más nyelvekbe is átkerült: albán kopër, magyar kapor. Később az oroszból a Szovjetunió más népeinek nyelvei is átvették: baskír укроп, moksa укроп, kazah укроп, burját-mongol укроп, oszét укроп, evenki укроп, csuvas укроп, tuvai укроп stb.

4. E növény litván neve, a krapas szintén a szlávból kölcsönzött szó. Ez a szó valószínűleg a lengyelből került a litvánba (vö. A. Brückner, Fw., 96; Pr. Skardžius, Lw., 109; E. Fraenkel, Et. Wb., 288). Már K. Sirvydas szótárában is megtaláljuk (Di., 104). A litván nyelv valamennyi nyelvjárásában előfordul.

A lengyelből kölcsönzött, Latgale lett nyelvjárásaiban előforduló kropas (Summent, 153; vö. E. Fraenkel, Et. Wb., 288) is.

5. A lett nyelvben leginkább a kapor dille elnevezése használatos. Már a 17. századi lett nyelvemlékekben is előfordul: G. Mancélis (Phras. lett., XVI) ezt írja: „Dillen, Dilles”, J. Langijas (Wb., 27) pedig: „Dilles, Dill, herba”. Így a Gluck-féle bibliafordításban is ezt találjuk: „juhs dohd ah to desmitu Teesu no Mehtrehm, Dilles un Kimmines” (vö. J. Sehwers, 305). A lettek ezt a kaporelnevezést a német nyelvből vették át.

A németből ez a szó a litvánba is átkerült: dilė (L. k. žd., 2,375), dilutė (L. k. žd., 2,381; J. Dagys, 23). A litvánban azonban csak nagyon ritkán használatos.

66

6. Az óporosz nyelv emlékeiben nem találjuk a kapor nevét. Igaz, találunk egy porosz helynevet, Crapiten (G. Gerullis, Ort., 71), amely valószínűleg a Krape (ilyen porosz személynév) és az -it- képző összetételéből keletkezett. A litvánban is előfordulnak a Krapaitis, Krāpas családnevek. Nehéz azonban megállapítani, hogy ezek a személynevek a kapor nevéből vagy valamilyen más szóból származnak-e.

7. Az indoeurópai nyelvekben tehát számos kapornévvel találkozunk. A szláv nyelvekben közös, bizonytalan eredetű kapornév él. Ezt a kapornevet a lengyelből vették át a litvánok és néhány lett nyelvjárás beszélői. A lettben egyébként német eredetű kapornevet használnak. Ez olykor néhány litván nyelvemlékben is előfordul. Az óporosz nyelvről semmi biztosat nem mondhatunk.

Kömény (Carum carvi)

1. A köményt már az ókorban is nagy mennyiségben használták fűszernövényként. Dioszkoridész (De mat. med., 3, 61) szerint a legjobb köményt az egyiptomiak, különösen a Nílus-delta lakói termesztették (vö. G. Buschan, 148). Hippokratész az abesszin köményt egyenesen királyinak nevezi — κύμινον βασιλικόν (vö. V. Hehn, 206). Itt valószínűleg a Cuminum Cyminum köményfajról van szó. Európában a Carum carvi köményfaj terjedt el leginkább. E növény magjai már előkerültek a svájci Robenhausen cölöpházainak ásatási leletei között (vö. G. Buschan, 149).

Az ókori szlávok a köményt szertartásokon használták, amikor az újszülöttet befogadták közösségükbe (vö. Л. Нидерле, 183).

A gabonafélék között valami elszenesedett köménymaghoz hasonlót találtak a Gabrieliškiai várdomb ásatási leletei között (vö. W. Swederski, 245). Megbízhatóbb adatok híján azonban nem vonható le következtetés a kömény akkori litvániai termesztéséről.

2. Az indoeurópai nyelvek többségében ugyanaz a köményelnevezés használatos; ezt többnyire kölcsönzés útján vették át egymástól.

A görög köményelnevezés, a κύμινον, valószínűleg sémi nyelvekből származó kölcsönszó; vö. héber kammōn, arámi kammōnā, asszír kamūnu stb. (vö. O. Schrader, Real., 1, 655). Ha összevetjük e sémi nyelvi köményneveket a göröggel, feltűnik bizonyos magánhangzó-eltérés, ezért egyesek, például P. Kretschmer (KZ, 29, 440-1), hajlanak arra, hogy kételkedjenek ebben a nézetben. A fenti keleti köménynevekkel a görög σκάμμωνία alakot kapcsolja össze, a χάμων mellett (latinul scammonia), amely „valamiféle kúszónövény”. Meg kell azonban jegyezni, hogy a régi keleti jövevényszavak magánhangzói gyakran eltérnek egymástól, ezért úgy tűnik, a nyelvészek többsége joggal tartja a görög κύμινον szót a fent említett sémi nyelvi köménynevekkel azonos tövűnek (vö. O. Schrader, Real., 1, 655; K. Lokotsch, Et. Wb., 84; Weigand, 1, 1169; E. Berneker, Et. Wb., 681; V. Machek, Rost., 157; A. Brückner, St. et., 239).

A görögből ez a köményelnevezés átkerült a latinba — cuminum —, majd innen különböző utakon a germán és újlatin nyelvekbe: ófelnémet kumil < kümīn, középfelnémet kumin, német Kümmel, angol cumin, svéd kummin, dán kommen, holland komijn, olasz comino, spanyol comino, portugál cominho, román chimen,

67

mold. kùmen. Ez a szó más európai nyelvekbe is átkerült: magyar kőmény, finn kumina (vö. T. E. Karsten, IF, 26,249), észt köömen stb.

3. A köménynek ez az elnevezése a szláv nyelvekben is megtalálható: ószláv kjuminъ, orosz тмин, тминъ, тминь, тминок, тминъ (В. Даль, 4,408), belorusz кмен, ukrán кмин, cseh kmín, szerb–horvát kömin, lengyel kmin, szlovén kumin, kum, čimin (vö. F. Miklosich, Et. Wb., 117; E. Berneker, Et. Wb., 681). Amint látjuk, a szláv nyelvekben e szó különféle hangtani változatai fordulnak elő. Ezeket azzal lehet magyarázni, hogy a szó különböző forrásokból került át, illetve már a szláv nyelvekben alakultak ki.

4. A balti nyelvekben is megtalálható ennek a tőnek a köményelnevezése. Ezekbe is különböző utakon jutott el.

A litván nyelvjárásokban és írott emlékekben e név különféle hangtani változatai fordulnak elő: kmynas, akmynas, ikmynas, kȯynas, knȳnas, kimȳnas, kȯmelis, kimulis, kėmelis, kemelys (vö. J. Dagys, 74).

Az irodalmi nyelvben használt, a nyelvjárásokban pedig leginkább elterjedt alak a kmynas. Már régi írásos emlékeinkben is előfordul (C. Szyrwid, Di., 86; M. Daukša, P., 314). Ennek a szónak a belarusz vagy a lengyel nyelvből kellett átkerülnie a litvánba (vö. A. Brückner, Fw., 95, 101; Pr. Skardžius, Lw., 104; J. Otrębski, Tw., 3,29).

A litván nyelvben a km— mássalhangzó-kapcsolat szokatlan. Ezért a könnyebb kiejtés érdekében egyes nyelvjárásokban a km— két szótagra bomlott, így jöttek létre az alakok: akmynas (Rk, Sdk, Zr, Trgn), ikmynas (Všk, Grž), kimynas.

Szinte egész Szamogitiában előfordul a koȳnas alak. Ez az alak disszimiláció révén keletkezett a kmynas alakból. A v és az m ilyen váltakozása egy másik nazális hang mellett más indoeurópai nyelvekben is megfigyelhető: lengyel nyelvjárások świntarz < cementarz (vö. M. Niedermann, Tiž, 2,440), olasz nov<ero < lot. numerus, késői szanszkrit śravaṇa < śramaṇa, vimamsā < mimāmsā (vö. J. Wackernagel, KZ, 43,282). A litvánban ilyen váltakozást látunk a bezvėnas < bezmėnas < belorusz бязмен szóban is (vö. E. Fraenkel, IF, 53,127). Ugyanilyen eredetű alak a lett nyelvjárásokban is előfordul: bazvanc (vö. M. A. Alksnis, FBR, 12,26).

Linkuva és Šeduva környékén olykor előfordul a knȳnas alak, amely asszimiláció útján keletkezett a kmynas alakból.

Kelet-Poroszország litván szótáraiban a knyvai alakot találjuk (vö. P. Ruhig, Lex., 1, 65; Chr. Mielcke, Wb., 1, 125; G. Nesselmann, Wb., 223). Ez az alak metatézis útján keletkezhetett a kūynai alakból; vö. lett senalas; litván šėlenos, lett notal; litván nuolat, lett gazore < garože (vö. I. Endzelins, La. Gr., 235). Mivel ez az alak az élő nyelvben nem fordul elő, a szótárakban való megjelenését másképpen is megpróbálják magyarázni. Ez az alak D. Klein kéziratos szótárában található meg (=Lexicon Lithuanicum in usum eorum..., vö. G. Gerullis, KZ, 50, 233). Ott a kūynai helyett tévesen jegyezhették le, innen pedig más szótárakba is átkerülhetett (vö. Pr. Skardžius, Lw., 105).

Az -l- képzős alakok a német nyelvből kerültek át a litvánba, amint azt e szó földrajzi elterjedése is mutatja (Kbr, Vrb, Nm, Sdr, Gl, Plv, Snt, Grš). G. Nesselmann szótárában (Wb., 353) a lauk-kmynai alak mellett azt találjuk

68

és a laukkkimmėlei alakot. Ezek a német Feldkümmel mintájára alkotott tükörfordítások (vö. K. Alminauskis, 78).

5. A lett nyelvben is megtaláljuk a kömény ugyanezen tövű nevét. A nyelvjárásokban és más nyelvemlékekben e név különféle változataival találkozunk: ķimene, ķimins, ķimens (EM, 2, 381; EH, 1, 703), ķimenis (EH, 1, 703), ķimans (EH, 1, 702), ķimuni (EH, 1, 703), ķimele (EM, 2, 381), ķėmele (EM, 2, 373), ķėmeles (EM, 2, 376), ķiemeles (EM, 2, 390), ķinepes (EM, 2, 382).

A ķimene alak valószínűleg a németből kerülhetett át a lettbe, vö. német cimen, vagy az oroszból (vö. EM, 2, 381). J. Ževeris (306) hajlik arra, hogy orosz jövevényszónak tekintse.

Az -l- képzős köményelnevezés forrása a német nyelv volt. A ķimeles alakot már G. Mancelis szótárában is megtaláljuk. A ķėmele, ķieme le alakok valószínűleg a német alsónémet kömel szóból erednek (vö. J. Sehwers, 66, 306; EH, 1, 707).

A ķermeles alak valószínűleg a ķėmeles alakból keletkezett az r mássalhangzó betoldásával. Az ilyen r-betoldás a magánhangzó és a mássalhangzó közé, különösen jövevényszavakban, különféle nyelvekben előfordul; olykor a lett nyelvjárásokban is találkozunk vele: iegārtnis < iegātnis, mēr telis < mētėlis, kārsis < kāsis, pār taga < pataga, paērg lis < paeglis (vö. J. Endzelīns, KZ, 44, 60; La. Gr., 237-8).

Meglehetősen különös a ķinepes alak. Valószínűleg a kaņepes „kender”, sinepes „mustár” szavak hatására jött létre. Jellemző, hogy a ķinepes szó egyik helyen köményt, máshol kendert, megint máshol pedig mustárt jelent (vö. EM, 2, 382).

Amint látjuk, a balti és a szláv nyelvekben azonos tövű, idegen eredetű köménynevek vannak. Ez az elnevezés különféle úton került az említett nyelvekbe. A balti nyelvek egy része a szlávból, más része pedig a germán nyelvekből vette át a kömény nevét. Az óporosz nyelv köményelnevezéséről semmilyen adatunk nincs.

Torma (Cochlearia armoracia)

1. A. de Candolle (43, 553) e növény őshazájának Kelet-Európát tartja. A Fekete-tenger partvidékén vad torma terem. Elvadult tormával olykor Litvánia és Lettország területén is találkozhatunk (vö. P. Snarskis, 381; P. Galenieks, 2,344). A növény ókori használatáról nincsenek megbízható adataink. P. Einhorn Historia lettica című művében (35) azt írja, hogy a lettek nem használnak fűszernövényeket (vö. J. Sehwers, 305).¹

2. Az indoeurópai nyelvekben a tormának különféle elnevezései találhatók. Ezek az elnevezések azonban többnyire nem régiek: szomszédos nyelvekből származnak, vagy viszonylag nemrég alkotott összetett szavak a saját nyelvekben, amelyek egyik eleme valamely más növényt, leggyakrabban a „retket” jelöli; vö. portugál rabano de cavalo (rabano „retek”, cavalo „ló”), angol horse-radish, svéd pepparrot (peppar „bors”; innen a finn piparjuutti), német Meerrettich. A növény svéd neve arra utal, hogy a svédeknek a borsot korábban kellett megismerniük, mint a tormát.

3. A szláv nyelvekben megvan a torma régi elnevezése: óegyházi szláv chrěnъ, orosz хрен, belarusz хрэн, ukrán хрін, bolgár хрян, szerb-horvát хрен, szlovén hren, cseh křen,

¹ P. Einhorn azonban itt talán a keleti országokból importált fűszernövényekre (borsra stb.) gondolhatott.

69

ócs. cseh chřen, szlovák chren, lengyel chrzan, felső-lauszi khrěn, alsó-lauszi kšėn, poláb chrón (vö. F. Miklosich, Et. Wb., 90; E. Berneker, Et. Wb., 402; A. Будилович, 1,91; M. Vasmer, Et. Wb., 3,271; F. Sławski, Sl.et., 1,84).

E név eredetét többféleképpen próbálták magyarázni. Ezek a magyarázatok azonban egyelőre nagyon kevéssé meggyőzőek. J. Lioventakis (AfslPh, 37,384) nagyon mesterkélten próbálta rekonstruálni az indoeurópai *kerāinō-s, *(s)kerāinō-s, *kserainō-s előzményalakokat, és ezeket a szkr. kśárā-h „égető, maró”, illetve a lat. seresco „szárítok” szóval hozta kapcsolatba. Ugyancsak sikertelen az a kísérlete (ZfslPh, 7,407), hogy a torma nevét a holland schrijnen „csíp, éget” szóval kapcsolja össze. Ha ezek az összehasonlítások szemantikai szempontból indokoltak is, fonetikailag nehezen lehetségesek. Más hasonló magyarázatokról vö. M. Vasmer, Et. Wb., 3,271; F. Sławski, Sl.et., 1, 84.

A szláv tormanévvel valószínűleg azonos tőből származik a gör. χεράν is. Ezt a szót már Theophrastos is említi. Ő (IX, 15,5) ezt írja: „...növények, amelyeket egyesek vad reteknek (ῥάφανον ἀγρίαν), más orvosok pedig kerāinnak neveznek” (vö. O. Schrader, Reallex., 2,55). A görögök és a szlávok is valamely keleti nyelvből vehették át ezt a tormanevet (vö. V. Machek, LP, 2,158; Rost., 66).

A szlávok közvetítésével az említett tormanév különféle utakon más nyelvekbe is átkerült: középfelnémet krēn, krēne, francia cran, macedón román (aromán) hreanu, dákoromán (dacoromán) hrean (vö. A. Rosetti, 44), moldvai хрян stb.

Később ez a szó az oroszból a Szovjetunió számos más nyelvébe is átkerült: erzja köpēn, baskír керян, tadzsik хрен, kazah хрен, lezg хрен, oszét хрен, burját-mongol хрен, avar хрен, csuvas хе̌рен, tuvai хрен stb.

4. A szlávból ilyen tormanév a balti nyelvekbe is átkerült. Ezt a szót már K. Sirvydas szótárában is megtaláljuk (Di., 27). A litvánba az oroszból vagy a beloruszból kerülhetett át (vö. Pr. Skardžius, Lw., 110; A. Brückner, Fw., 97; J. Otrębski, Tw., 3,26; В. И. Костельницкий, 218).

Ez a tormanév (krienas) minden litván nyelvjárásban használatos. A latgalei lett nyelvjárásokban is ismerik (vö. P. Galenieks, 2,344).

5. A lett nyelvjárásokban és az irodalmi nyelvben azonban egy másik, nem szláv eredetű tormanév használatos. A nyelvjárásokban és a különféle nyelvemlékekben e név több változata fordul elő: mārrutks (EM, 2,584), mēr-rutks, mērāutks (EM, 2,620), mēr(r)uks (EH, 1,809), mārrakas (EM, 2,583), māraka (J. Endzelīns, La. Gr., 76). Ezek a szavak német kölcsönszavak, csupán a szó második tagját fordították le (vö. J. Sehwers, 78). A hangtani változatosság a kölcsönzés forrásául szolgáló alakok különbözőségével (alsónémet mahrreddick, középalnémet merredich), illetve a lett nyelvben bekövetkezett változásokkal magyarázható. Az utolsó két alak asszimilációval jött létre. Az ilyen magánhangzó-asszimiláció a balti nyelvekben teljesen szokatlan, ezért lehetséges, hogy itt a lív nyelv hatásával van dolgunk (vö. J. Endzelīns, La. Gr., 76).

A lett nyelvben e tőhöz tartozó tormanév is található, amelynek második tagját nem fordították le: mērdīķis (EM, 2,618; J. Sehwers, 299).

Ezek a tormanevek már a 17. századi lett nyelvemlékekben is megtalálhatók. G. Manc elis (Phras. lett. XVI) ezt írja: „Merrettich, Swāti Rutki, Mahra — Rutki”, I. Langijas (Wb., 114) pedig: „Mahrrutki, Meerettig. Sonst heissen sie swāhti Rutki” (vö. J. Sehwers, 299).

70

Ennek a tőnek a második összetevő nélkül is előforduló tormaelnevezésemárėne (EH, 1,792).

6. A torma elnevezéseit áttekintve azt látjuk, hogy a szláv nyelvekben van egy régi, bizonytalan eredetű tormaelnevezés. Ez az elnevezés más indoeurópai nyelvekbe is átkerült, köztük a balti nyelvekbe. A litván nyelvjárásokban és a latgalei lett nyelvjárások egy kis részében fordul elő. A többi lett nyelvjárás német eredetű összetett tormaelnevezést használ, rendszerint lefordított második összetevővel. Az óporosz nyelv tormaelnevezéséről semmilyen adatunk nincs.

RÖVIDÍTÉSEK

alb. — albán

angl. — angol

aram. — arámi

asyr. — asszír

aukšt. — aukštaiši

avar. — avar

balt. — belarusz

bašk. — baskír

bulg. — bolgár

bur.-mong. — burját-mongol

ček. — cseh

čuv. — csuvas

dan. — dán

erz. — erzai

est. — észtek

evenk. — evenkik

gr. — görögök

hebr. — héberek

ide. — indoeurópaiak

isp. — spanyolok

it. — olaszok

kazach. — kazahok

lat. — lettek

lenk. — lengyelek

lezg. — lezgek

liet. — litvánok

lot. — latinok

luž. — szorbok (lausitziak)

mokš. — moksa nép

mold. — moldvai

norv. — norvég

oland. — holland

oset. — oszét

polab. — poláb

port. — portugál

pranc. — francia

rum. — román

rus. — orosz

sen. — ókori

serb.-chrv. — szerb-horvát

skr. — szanszkrit

sloven. — szlovén

slovk. — szlovák

ssl. — óegyházi szláv

suom. — finn

svéd — svéd

tádzsik — tadzsik

tuvai — tuvai

ukrán — ukrán

magyar — magyar

közép — közép

német — német

žemait — žemait

Gl — Gelgaudiškis, Šakių r.

Grš — Griškabūdis, Naumiesčio r.

Grž — Gružiai, Joniškėlio r.

Kbr — Kybartai

Nm — Kudirkos Naumiestis

Plv — Pilviškiai, Vilkaviškio r.

Rk — Rokiškis

Sdk — Sudeikiai, Utenos r.

Sdr — Sudargas, Šakių járás

Snt — Sintautai, Kudirkos Naumiesčio járás

Trgn — Tauragnai, Utenos járás

Vrb — Virbalis, Kybartų járás

Všk — Vaškai, Linkuvos járás

Žr — Zarasai

71

LITERATŪRA

1. M. A. Alksnis, Filologu biedrības raksti, 12, 26-48, Rīgā (1932).

2. K. Alminauskis, Die Germanismen des Litauischen, Kaunas, 1935.

3. E. Berneker, Slawisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg, 1908-13.

4. É. Boisacq, Dictionaire étymologique de la langue grecque, Heidelberg-Paris, 1916.

5. A. Brückner, Die slavischen Fremdwörter im Litauischen, Weimar, 1877.

6. A. Brückner, Słownik etymologiczny języka polskiego, Kraków, 1927.

7. А. Будилович, Первобытные славяне, 1, Киев, 1878.

8. G. Buschan, Vorgeschichtliche Botanik der Cultur- und Nutzpflanzen der alten Welt auf Grund prähistorischer Funde, Breslau, 1895.

9. A. De Candolle, Der Ursprung der Culturpflanzen, Leipzig, 1884.

10. J. Dagys, Lietuviškas botanikos žodynas, Kaunas, 1938.

11. B. Даль, Толковый словарь живого великорусского языка, 1-4, Москва, 1955.

12. Daukšos Postilė, fotografuotinis leidimas, Kaunas, 1926.

13. J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika, Rīgā, 1951.

14. J. Endzelin, Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen, 44, 46-69, Göttingen (1911).

15. EH— J. Endzelīns, E. Hauzenberga, Papildinājumi un labojumi K. Mühlenbacha Latviešu valodas vārdnīcai, 1-2, Rīgā, 1934-46.

16. EM— J. Endzelīns, K. Mühlenbacha Latviešu valodas vārdnīca, 1-4, Rīgā, 1923-32.

17. E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg, 1955-8.

18. E. Fraenkel, Indogermanische Forschungen, 53, 123-34, Berlin-Leipzig (1935).

19. P. Galenicks, Latvijas PSR flora, 2, Rīgā, 1955.

20. G. Gerullis, Die altpreussischen Ortsnamen, Berlin-Leipzig, 1922.

21. G. Gerullis, Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen, 50, 233, Göttingen (1922).

22. Л. Хакулинен, Развитие и структура финского языка, 2, Москва, 1955.

23. V. Hehn, Kulturpflanzen und Hausthiere in ihrem Übergang aus Asien nach Griechenland und Italien sowie in das übrige Europa. Siebente Auflage. Neu herausgegeben von O. Schrader mit botanischen Beiträgen von A. Engler, Berlin, 1902.

24. J. Hoops, Reallexikon der germanischen Altertumskunde, 1, Strassburg, 1911.

25. T. E. Karsten, Indogermanische Forschungen, 26, 236-58, Strassburg (1909).

26. В. И. Костельницкий, Русско-литовские языковые связи по словарным материалам литовского языка, Ленинград, 1953 (rankraštis).

27. P. Kretschmer, Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen, 29, 381-483, Gütersloh (1888).

28. L. k. žd. — J. Balčikonis, Lietuvių kalbos žodynas, 2, Kaunas, 1947.

29. J. Loewenthal, Archiv für slavische Philologie, 37, 377-94, Berlin (1920).

30. J. Loewenthal, Zeitschrift für slavische Philologie, 7, 406-8, Leipzig (1930).

31. K. Lokotsch, Etymologisches Wörterbuch der europäischen (germanischen, romanischen und slavischen) Wörter orientalischen Ursprungs, Heidelberg, 1927.

32. V. Machek, Česká a slovenská jména rostlin, Praha, 1954.

33. V. Machek, Lingua Posnaniensis, 2, 145-161, Poznań (1950).

34. A. Meillet, Études sur l’etymologie et le vocabulaire du vieux slave, Paris, 1902.

35. G. Meyer, Etymologisches Wörterbuch der albanesischen Sprache, Strassburg, 1891.

36. F. Miklosich, Etymologisches Wörterbuch der slavischen Sprachen, Wien, 1886.

37. G. H. F. Nesselmann, Wörterbuch der littauischen Sprache, Königsberg, 1851.

38. Л. Нидерле, Славянские древности, Москва, 1956.

72

39. M. Niedermann, Tauta ir Žodis, 2, 438-44, Kaunas, 1924.

40. J. Otrębski, Wschodniolitewskie narzecze twereckie, 3, Kraków, 1932.

41. A. Rosetti, Influența limbilor slave meridionale asupra limbii române (sec. VI-XII), București, 1953.

42. Ph. Ruhig, Littauisch-Deutsches und Deutsch-Littauisches Lexicon, Koenigsberg, 1747.

43. O. Schrader, Reallexikon der indogermanischen Altertumskunde, 1, Berlin, 1917.

44. J. Sehwers, Sprachlich-kulturhistorische Untersuchungen vornehmlich über den deutschen Einfluss im Lettischen, Leipzig, 1936.

45. Pr. Skardžius, Die slavischen Lehnwörter im Alt litauischen, Kaunas, 1931.

46. F. Slawski, Słownik etymologiczny języka polskiego, 1, Kraków, 1952-6.

47. P. Snarskis, Vadovas Lietuvos TSR augalams pažinti, Vilnius, 1954.

48. W. Swederski, Acta Sociatatis Botanicorum Poloniae, 3, Nr. 2, 242-52, Warszawa (1926).

49. C. Szyrwid, Dictionarium trium linguarum. Quinta editio, Vilnae MDCCXIII.

50. M. Vasmer, Russisches etymologisches Wörterbuch, 1-3, Heidelberg, 1950-7.

51. J. Wackernagel, Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen, 43, 277-98, Göttingen (1910).

52. A. Walde, Lateinisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg, 1910.

53. F. L. K. Weigand, Deutsches Wörterbuch, 1, Giessen, 1909.

О ПРОИСХОЖДЕНИИ НАЗВАНИЙ НЕКОТОРЫХ РАСТЕНИЙ В БАЛТИЙСКИХ ЯЗЫКАХ

А. И. САБАЛЯУСКАС

Резюме

Укроп (Anethum graveolens)

Укроп является давно известным культурным растением. В индоевропейских языках встречаются разные названия этого растения. Славянские языки имеют общее название укропа (русск. укроп, укр. кріп, чеш. kopr и др.). Происхождение данного названия неясное. Вернее всего, оно имеет тот же корень, что и славянское название крапивы (русск. крапива, чеш. kopřiva, болг. коприва и др.).

Литовцы название укропа (krãpas) позаимствовали у славян, скорее всего у поляков.

Из польского языка это название попало и в некоторые диалекты латышского языка (kropas). Но вообще в латышском языке употребляется название укропа немецкого происхождения (dille). Иногда такое название (dilė, dilutė) обнаруживается и в литовском языке.

О названии укропа в древнерусском языке что-нибудь определённого сказать трудно.

73

Тмин (Carum carvi)

Исторические данные показывают, что тмин является давно известным культурным растением. В большинстве индоевропейских языков обнаруживается одинаковое название тмина. В греческий язык оно (κύμινον), по всей вероятности, проникло из семитских языков. Из греческого языка это название попало в латинский язык (cuminum), а оттуда разными путями — в другие европейские языки.

В литовских диалектах больше всего употребляется название тмина (kmynas), позаимствованное у славян. В литовском языке это слово испытывало разные фонетические изменения: akmynas, ikmynas, kūmnas, knūnas, kitūnas. В небольшой части диалектов употребляется название тмина (kimelis), позаимствованное из немецкого языка.

В латышский язык название этого растения попало тоже двумя путями: из немецкого и русского языков. Немецкого происхождения являются формы с формантом -l- (kimele, kēmele, ķimele), а русского — без этого форманта (ķimene, ķimins, ķimens и др.). Разные фонетические варианты названия тмина (kērneles, ķinepes) возникли уже на почве латышского языка.

О названии тмина в древнепрусском языке нет никаких данных.

Хрен (Cochlearia armoracia)

В индоевропейских языках встречаются разные названия хрена. Но эти названия чаще всего не являются древними. Древнее название хрена обнаруживается в славянских языках (русск. хрен, болг. хрян, польск. chrzan и др.). Славянское название хрена, вернее всего, является того же происхождения что и греческое χεράνιον. Из славянских языков это название проникло и в другие европейские языки.

У славян название хрена позаимствовали и литовцы (krienas). Это название обнаруживается и в некоторых латгальских диалектах латышского языка.

В большинстве латышских диалектов употребляется название mār(r)utks и разные фонетические варианты этого слова. Данное название латыши позаимствовали из немецкого языка, только второй компонент перевели на латышский язык (ruts „редька“).

О названии хрена в древнепрусском языке нет никаких данных.