LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, IV

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

AZ OPTATÍVUSZ TÖRTÉNETÉBŐL

J. KAZLAUSKAS

§ 1. A litván nyelvjárásokban az optatívusz alakjai igen változatosak. Egyetlen grammatikai kategóriának sincs annyi változata, mint az optatívusznak. A litván nyelvjárásokban ma szélesebb körben a következő optatívuszi alakokat használják:

egyes szám 1. személy būčiau, būčia, būčio, būč, būčiu, būtųu (būtau), būčiobe, būčiap (būtiap), būčiobi, būtum, būčium;

egyes szám 2. személy būtum, būtumei, būtumi, būtųi (būtai), būtumbe, būtumbei;

többes szám 1. személy būtum(e), būtumėm(e), būtumim, būtumiam, būtūm (būtūme), būtum, būtumbe, sukutumbėmės;

többes szám 2. személy būtut(e), būtumėt(e), būtumit, būtųt (būtūte), būtūl, būtūtbe, sukutumbėtės;

3. személy būtų, būtų, butu, būt, būtum, būtun, būčube, būčubi.

Ha hozzávesszük a XVI–XVII. századi litván írásokban előforduló optatívuszi alakokat, a kép még tarkábbá válik:

egyes szám 1. személy būčiau, būčia, būčio, būtumobiau;

2. személy būtumbei, būtumbi, būtumei, būtum, būtumb;

többes szám 1. személy būtumbim(e), būtum(e), būtumim(e), būtumb;

2. személy būtumbit(e), būtumit(e), būtumbo, būtumbet;

3. személy būtų (būtun).

§ 2. Az optatívusz alakjainak ilyen változatossága régóta foglalkoztatja a kutatókat. A baltikumi optatívusz vizsgálata, mondhatni, az összehasonlító-történeti módszer megjelenésétől kezdve megindult. Írt róla A. Schleicher¹, F. Bopp², A. Bezzenberger³, J. Schmidt⁴, O. Wiedemann⁵, V. Porzezinski⁶ (elemzése gazdag nyelvjárási és régi

¹ Lásd A. Schleicher, Handbuch der litauischen Sprache, 228. skk., Prag, 1856; Compendium der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprachen, 841, Weimar, 1866.

² Lásd F. Bopp, Vergleichende Grammatik..., 3³, § 685 és köv., 1861.

³ Lásd A. Bezenberger, Beiträge zur Geschichte der litauischen Sprache..., 214 és köv., Göttingen, 1877; Lettische Dialekt-Studien, 72 és köv., Göttingen, 1885; Litauische Forschungen, 16 és köv., 39, Göttingen, 1882; Über die Sprache der preussischen Letten, 97 és köv., Göttingen, 1888; BB 26, 175 és köv.

⁴ Lásd KZ, 24, 305, 1879.

⁵ Lásd O. Wiedemann, Das litauische Präteritum, 184 és köv., Straßburg, 1891; Handbuch der litauischen Sprache, 111, Straßburg, 1897.

⁶ Lásd B. K. Поржезинский, Къ исторіи формъ спряженія въ балтійскихъ языкахъ, 56 és köv., Москва, 1901.

73

az írásos emlékek anyaga), E. Berneker⁷, J. Zubaty⁸, K. Brugmann⁹, F. Specht¹⁰, J. Endzelin¹¹, H. Pedersen¹², Ch. Stang¹³, V. Pisani¹⁴, J. Otrębskis¹⁵. Az egyes optativusi formák kialakulását gyakran különbözőképpen magyarázzák. A kérdésben vallott eltérő nézetek száma csaknem annyi, mint maguké a formáké. Némelyikük fölött eljárt az idő, és vannak olyanok is, amelyeket nem támasztanak alá kellőképpen a litván nyelv tényei. Szinte valamennyi szerző túl kevés litván nyelvjárási anyaggal rendelkezett, és keveset tudott e formák nyelvjárásokbeli elterjedtségéről.

§ 3. A fent említett tudósok F. Bopp és V. Pisani kivételével nem kételkednek abban, hogy a litván optativus supinumból és a segédige -bime alakjából jött létre. E. Berneker, aki teljes joggal nem fogadja el V. Poržežinskis felvetését, miszerint egyetlen supinum mindhárom személyben használatos lehetett optativusi jelentésben, azt feltételezi, hogy a balti nyelvekben az optativus rendszerébe bekerült az imperativus *-tōd (óind -tād, görög -τω, latin -tod, -to) alakja, amelynek maradványa a lett 3. személyű suktuo-s, a litván suktu (rövid -u-val)¹⁶. F. Bopp¹⁷ és V. Pisani¹⁸ szerint a litván-lett optativus első összetevője az indoeurópai imperativus volt -tu végződéssel (vö. az indo-iráni -tu, a hettita -du alakot), amelyet az óind nyelvben potenciális jelentésben is használhattak.

Az optativus második összetevőjének (-bime és más alakok) eredetéről is eltérő vélemények hangzottak el. A többség (F. Bopp, A. Schleicher, J. Schmidt, V. Poržežinskis, E. Berneker, A. Bezzenberger, O. Wiedemann, J. Zubaty) a būti ige optativusának tartja. K. Brugmann kétséget kizáróan kijelenti, hogy ez az alak praeteritum. Ch. Stang szintén hajlik arra, hogy praeteritumnak tekintse. J. Endzelin eredetét illetően mindkét lehetőséget nyitva hagyja, és nem zárja ki a második nézetet sem, bár az nem magyarázza meg, miért van két tő (-bei és -bime) ugyanabban a paradigmában¹⁹.

Különösen nagy nehézséget okoz a kutatóknak az egyes szám első személyű būčia, -čio, -čiau alakok eredete. Bár sokat fáradoztak a kérdésen, e formák eredete mindmáig tisztázatlan. Nem született olyan hipotézis, amelyet megbízhatónak lehetne tekinteni.

§ 4. Felszólító mód vagy supinum? Ezt a kérdést fel sem kellene vetnünk, ha V. Pisani nem vetette volna fel mostanában. Ő F. Bopp felvetését támogatja

⁷ Lásd E. Berneker, AfslPh, 25, 485, 1903 (a 6. jegyzetben említett V. Poržežinskis művének ismertetése).

⁸ Lásd J. Zubaty, IFA, 16, 55 és köv., 1904. (A 6. jegyzetben említett V. Poržežinskis művének ismertetése).

⁹ Lásd K. Brugmann, IF, 30, 348 és köv., 1912; Grundriss der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprachen, 2², 3, 513 és köv. Strassburg, 1916 (a továbbiakban: Grundriss).

¹⁰ Lásd F. Specht, Litauische Mundarten, 2, Leipzig, 1922 (lásd később: Optativ).

¹¹ Lásd J. Endzelin, Lettische Grammatik, § 695 és köv., Riga, 1922; FBR, 15, 11, 1935; FBR, 17, 166, 1937; Latviešu valodas gramātika, § 695 és köv., Rīga, 1951 (a továbbiakban: Gramatika).

¹² Lásd H. Pedersen, Études lituaniennes, 56, København, 1933.

¹³ Lásd Ch. Stang, Das slavische und baltische Verbum, 249. skk., Oslo, 1942 (a továbbiakban: Verbum); Die litauische Konjunktion jeib und der lit.-lett. Optativ (Norsk Tidsskrift for Sprogvidenskap, 18, 348. skk.).

¹⁴ Lásd V. Pisani, L'ottativo (congiuntivo) baltico e il trattamento di ō in sillaba finale in gotico e baltico. — „Studi Baltici”, 9, 34. skk., 1952.

¹⁵ Lásd J. Otrębski, Gramatyka języka litewskiego, 3, 230. skk., Warszawa, 1956.

¹⁶ Lásd AfslPh, 25, 486.

¹⁷ Lásd F. Bopp, i. m., § 685.

¹⁸ Lásd V. Pisani, i. m., 40.

¹⁹ Lásd J. Endzelins, Gramatika, § 695.

74

az eszmét, és egész cikkében igyekszik azt a litván és lett nyelvi tényekkel alátámasztani. Ennek az eszmének az alapja a litván és lett egyes szám 3. személyű, -tu (rövid -u) alakjainak téves értelmezése. Ezenkívül sok litván és lett nyelvjárási optatívuszi alak kialakulása tisztázatlan. A lényegét megragadni nem tudó állítások könyvről könyvre, cikkről cikkre járnak napjainkig.

A rövid -tu az optatívuszi alakok rendkívüli megrövidülése következtében jött létre. Ezért E. Berneker feltevése sem felel meg a valóságnak, miszerint a litván -tu és a lett -tuos az imperativusi *-tōd alakból származik. Mind a litván -tuos (turietō̜s ~ turētuos Vieksniai, suktu̜os Šakyna), mind a lett -tuos más visszaható igealakokkal való analógia következtében jött létre, mivel az egyszerű, -u végű alakok mellett a visszaható alakok mindig -uos végűek (vö. litván suku: sukuos, lett velku: velkuos)²⁰. Amint a supinum -ty végződése -tu alakra rövidült, a többi személy visszaható alakjai alapján itt is könnyen létrejöhetett a -tuos végű visszaható alak.

Mindkét elmélet már eleve megbízhatatlan, már csak azért is, mert sem a balti, sem a hozzájuk közel álló szláv és germán nyelvekben nem maradtak fenn *-tu vagy *-tōd végű imperativusok. Továbbá nincs olyan litván nyelvjárás, amely akár csak némileg is kétségessé tenné, hogy optatívuszi alakjai valóban a supinum alapján alakultak ki.

Az optatívusz képzésének helyes megértését akadályozza az a V. Poržežinskij idejétől elterjedt nézet, hogy a supinum kezdettől fogva az optatívusz valamennyi számának és személyének alakjaként használható volt. E. Berneker teljes joggal kételkedett ebben, mivel ilyen helyzetet nehéz még elképzelni is. Ch. Stang szintén úgy véli, hogy kezdetben valamennyi optatívuszi személy és szám alakjaként a tiszta supinum szolgált²¹. J. Endzelynas is támogatja V. Poržežinskij nézetét²². Nincs okunk továbbra is erre a nézetre támaszkodni.

§ 5. A 16–17. századi litván nyelvemlékek szinte mindegyikében -b- elemmel képzett optatívuszt találunk. A lett nyelv régi írott emlékeiben és nyelvjárásaiban is fennmaradtak -b- elemmel képzett alakok. Ebből arra következtethetünk, hogy a litván–lett közös korszakban az optatívusz supinumból és egy olyan segédigéből alakult ki, amelynek töve b- mássalhangzóval kezdődött. Ez a segédige idővel hozzátapadt az előtte álló supinumhoz, és így szintetikus optatívuszi alakok jöttek létre. Idővel a segédige önállóan ragozott igealakként eltűnt, a supinummal egybeolvadva pedig olyan posztpozícióvá vált, amely elveszítette az optatívusz morfológiai jelentését, és eltűnésre ítéltetett²³. E posztpozíció morfológiai jelentésének elhalványulását a 3. személyű alak (suktu) is gyorsította, amelyben ősidők óta nem volt posztpozíció (lásd § 16). A posztpozíció eltűnését az optatívusz személyragozási rendszere és annak jóval rövidebb 3. személyű alakja is elősegítette. A 3. személyű alak a balti nyelvekben az ige központi formája. Ennek alapján mind a poroszok, mind a litvánok, mind a lettek jelentős számú új alakot alkottak. Az optatívusz posztpozíciója gyorsabban tűnt el a hosszú, több szótagú igealakokban (pasivaiškėtuombime és másutt). A keleti dzūk nyelvjárásokban, ahol b- elemű optatívuszt használnak, annak második összetevője különösen ritkán maradt fenn a több szótagú igékben.

²⁰ A lett suktuos alakhoz vö. J. E n d z e l i n s, Gramatika, § 705.

²¹ Ch. S t a n g, Verbum, 251.

²² Lásd J. E n d z e l i n s, Gramatika, § 696.

²³ A morfológiai jelentésüket elveszítő elemek eltűnéséről lásd K. B ū g a, Rinktiniai raštai, 1, 578. skk., összeállította Z. Zinkevičius, Vilnius, 1958. Valószínűleg K. Būga is hasonló következtetésre jutott volna, ha befejezi az itt hivatkozott cikket.

75

Az optatívusz utótagjának eltűnésével az egyes litván és lett nyelvjárásokban a következő optatívuszi személyragozási rendszernek kellett kialakulnia:

Első típus Második típus egyes szám 1. személy suktumbiau (ott, ahol suktum volt, ez alakult ki), 2. személy suktumbei; suktum, 3. személy suktų, többes szám 1. személy suktumbime, suktum, 2. személy suktumboite. suktum.

Az új rövid alakok mellett kétségtelenül még egy ideig a régi hosszú alakok is használatban lehettek. A második típus nyomai a litván nyelvben is fennmaradtak, vö.: egyes szám 1. személy suktum (Biržai), būčium (Viekšniai, a būčiu és a būtum kontaminációjából), 2. személy suktum (széles körben elterjedt), 3. személy suktų, többes szám 1. személy suktum (széles körben elterjedt), 2. személy suktum²⁴, nebutum-te ChB 16¹. žynotum-te ChB 26²⁰.

A lett nyelvjárásokban a második optativusi típus meglehetősen elterjedt²⁵, itt azonban a 3. személyben is bevezették a -tum-os alakot, mert a -tum személyekre nézve közömbössé vált. Ez teljesen érthető. Ilyen típus a žemaitiai és a kelet-poroszországi aukštaitiai nyelvjárásokban is elterjedt lehetett, vö. a 3. személy alakjai: neštum < neštum és neštõm < neštumi²⁶, amelyek a žemaitiaiak szinte teljes lakóterületén használatosak, továbbá a kelet-poroszországi aukštaitiai paskubin-tum, darytum²⁷ alakjai. A lett nyelvjárásokban a suktum mellett a suktu alakot is használják mindhárom személyben. Az optativus mindhárom személyének azonos suktu alakja abból ered, hogy a suktum alakot mindhárom személy jelentésében használták. Ugyanis az egyes szám 3. személyének új suktum alakja mellett az egyes szám 3. személyében a régi suku is használatos lehetett, vö. a kelet-poroszországi aukštaitiai darytum || darytu || daryt²⁸ alakokat, a žemaitiai nešto < neštu < neštų és neštūm < neš-tum alakokat. A suktum egyes szám 3. személyű alakkal való analógia hatására a suktu alakot is kezdték minden személy jelentésében használni; ezt az is elősegítette, hogy a suktu alak igen jól illett az egyes szám 1. személyéhez, mivel megfelelt minden ige egyes szám 1. személyének²⁹. A lett nyelvjárásokban az egyes szám 1. személy -tu-s alakja mellett használatos az egyes szám 2. személy -ti-s alakja is, amelyet újonnan, az o- és a-tövű igék egyes szám 2. személyű alakja alapján alkottak³⁰.

§ 6. A második optativusi típus (lásd § 5) valamennyi litván és lett nyelvjárásban használatos lehetett: egyesekben korábban, másokban később. Csak a lett nyelv volt

²⁴ Vö. A. Schleicher, Handbuch, 229. ²⁵ Vö. J. Endzelīns, Gramatika, § 697. ²⁶ neštumi úgy keletkezett, hogy a neštum alakhoz hozzátették az i-tövű igék -i végződését (a többi személy alakjához hasonlóan, amelyek megegyeztek az i-tövű alakokkal); vö. ezért a visszaható alakot is: neštumis>neštomes, amely ia-tövűvé vált: neštumias. ²⁷ A. Bezzenberger, Litauische Forschungen, 39 és 1. jegyzet. ²⁸ Ugyanott. ²⁹ J. Endzelīns alaptalanul magyarázza másként a suktu alakot, a korábban említett V. Poržezinskij-féle elképzelésre támaszkodva; lásd J. Endzelīns, Gramatika, § 698. ³⁰ J. Endzelīns alaptalanul próbálja ezt a -ti-t a késői litván -tai-jal összekapcsolni. J. Endzelīns második feltevése értékes; lásd Gramatika, 896. A lett egyes szám 2. személyű -tib alak lehet a -tub és -ti kontaminációja, ahogyan J. Endzelīns gondolja (896), de valószínűbb, hogy a -ti-ből és a később hozzáadott -b-ből alakult ki; vö. a keleti dzūkai többes szám 2. személyű būtūtėbe alakját és e cikk 82. oldalát.

76

és jobban tűri a különböző személyek alakjainak azonosságát. A litván nyelvjárások ezzel szemben nem tudták elviselni, hogy az alakok személyek tekintetében közömbösek legyenek (kivéve az egyes szám 2. személyének -tum végű alakját). Ezért a második típust átalakították:

egyes szám 2. személy suktum, 3. személy suktų, többes szám 1. személy suktum, 2. személy suktut.

A régi posztpozíciós optativusi alakok az új rövid alakok megjelenése után természetesen nem tűntek el azonnal.

Azt az állapotot, amikor az új optativusi alakok mellett még a régiek is használatban voltak, igen jól tükrözik az 1653-as kėdainiai kiadványok, vö. a „Knigos No-bažnistes” egyes szám 2. személyű alakjai: -tumbei (Nepażieystum bey 80) és -tum (noretum 68), a „Sumos” többes szám 1. személyű alakjai: -tum(e)³¹ (apturetume 13) és -tumbim(e) (garbintumbim 8). Hasonló állapot maradt fenn a keleti dzūkai nyelvjárásokban is, vö.:

egyes szám 2. személy sùktum || suktum̃ és sùktumbėis, többes szám 1. személy sùktum || suktum̃ és sùktumbėmės, 2. személy sùktūt || suktū̃ (újonnan alkotott alakok) és sùktumbėtės³².

Mivel a posztpozíció eltűnésével új, személyjelölés nélküli alakok keletkeztek, ezt az állapotot pedig a litván nyelv nem tudta elviselni, az egymás mellett használt új és régi hosszú alakok kereszteződéséből egy további új optativusi típus alakult ki. Az 1653-as „Maldose Krikščioniškose” és „Sumoje” művekben már az egyes szám 2. személyének -tumei (būtumei 2) alakja is előfordul, amely a -tum és a -tumbei kereszteződésével jött létre; a „Sumoje” az új többes szám 1. személyű alakot is használja: tumim(e) (galetumime 9), amely semmivel sem ritkább, mint a -tum(e) vagy a -tumbim(e) alak. K. Širvydas írásaiban az egyes szám 2. személye csak -tumei, a többes szám 1. személye csak -tum(e) és -tumim(e), a többes szám 2. személye pedig -tumit(e) alakban szerepel; ezekből az alakokból azonban világosan látszik, hogy ha nem is Širvydas életének idején (Širvydas a normatív megfontolások miatt kerülhette a -bime, -bite végű alakokat), de valamivel korábban Širvydas nyelvjárásában használatos volt a -bei, -bime, -bite alakú optativus.

Az említett keleti dzūkai nyelvjárásokban szintén előfordulnak kereszteződés útján létrejött alakok, vö.:

egyes szám 2. személy sùktumės a sùktum̃ és sùktumbėis mellett, többes szám 1. személy sùktumėnės a sùktum̃ és sùktumbėnės mellett, 2. személy sùktumėnės a sùktumbėtės mellett.

Kereszteződés útján jött létre a žemaitiai dounininkų nyelvjárásokban előforduló többes szám 1. személyű, -tumim végű alak, valamint az ugyanezekben a nyelvjárásokban meglehetősen elterjedt, -tumi végű többes szám 2. személyű alak. A žemaitiai dounininkų nyelvjárásokban az -tumiām végű többes szám 1. személy sokkal elterjedtebb, mint az -tumim végű, és ia-tövű, akárcsak azok az i-tövű igék, amelyek ott ia-tövűvé váltak (vö. tyliam). A žemaitiai nyelvjárásban az i-tövű igék mintájára az optativus egyes szám 1. személyű alakja is kialakulhat, vö. būčiau (Viekšniai és másutt).

³¹ -e a többes szám 1. személyben az einame, nešėme és így tovább mintájára alakult ki.

³²A keleti dzūk nyelvjárásokból számos adatot J. Kardelytė bocsátott a szerző rendelkezésére. Egy részük a Vilniusi Egyetem hallgatóinak diplomamunkáiból származik, egy részüket pedig maga a szerző gyűjtötte Palūšė környékén.

77

A saktum és saktumbei kereszteződéséből keletkezett egyes szám 2. személyű suktumei alak a saktum mellett széles körben használatos a žemaitai ūnininkai nyelvjárásaiban és szinte valamennyi aukštaitai nyelvjárásban, a dzūk kivételével. A saktum és saktumbei kereszteződéséből egyes szám 2. személyű suktumi³³ alak is keletkezett (visszaható: suktumės), amely a žemaitai donininkai nyelvjárásaiban terjedt el.

§ 7. Ha a többes szám 1. személyű, -umime végződésű alak kereszteződéssel jött létre, teljes joggal feltehető a kérdés, hogy a -tumėm(e) alak nem keletkezhetett-e a -tumbėme és -vum kereszteződésével. A -tumėm(e) végződésű többes szám 1. személyű alak Litvánia teljes területének csaknem egészén elterjedt, kivéve a žemaitai donininkai, a dzūk és a dzūk peremnyelvjárások jelentős részét. Egyes helyeken kizárólag ez használatos, másutt mellette a -tum végű forma is előfordul (pazanavykiai kapsai³⁴, Dotnuva, Palomenė, Baisogala, Alunta, Kupiškis, Lyduokiai, Raguva, Skapiškis, Svėdasai, Troškūnai, Gerviniai stb.). A -tumėm(e) új képzés is lehetne, amely az ē-tövű igék múlt idejű, többes szám 1. személyű alakjának mintájára, az egyes szám 2. személyű -tumei hatására keletkezett; ennek -ei végződése egybeesett a múlt idő 2. személyű alakjának végződésével³⁵ (vö. § 10). Vannak azonban litván nyelvjárások, amelyekben az egyes szám 2. személyben -tum, a többes szám 1. személyben pedig -tumėm(e) használatos (Alunta, Dusetos, Pašvitinys, Pandėlys, Palomenė, Biržai stb.). Természetesen ezekben eltűnhetett a -tumei végű forma, ahogyan egyes nyelvjárásokban eltűnt a többes szám 1. személyű -tum végű alak is; de az is lehet, hogy ez az alak sohasem képződött meg. Itt a -tumėme forma valószínűleg a -tum és -tumbėme alakok kereszteződésével jött létre.

Azt, hogy a -bē- többes számban is elterjedt volt, a lett nyelvben előforduló többes szám 1. személyű celtubem, celtubemes és többes szám 2. személyű butubet³⁶ alakok mutatják. A keleti dzūk nyelvjárásokban hasonló optatívuszi alakok használatosak:

egyes szám 1. személy sùktóbė, sùktóbės,

2. személy sùktumībės,

3. személy sùktī,

többes szám 1. személy sùktumībėmės,

2. személy sùktumībėtes.

J. Endzelynas helyesen sejtette, hogy a litván būtumēm a būtumbēm alakból, a lett byutumem pedig a *būtumbēm és a būtubēm³⁷ alakból eredhet; keletkezésüket azonban valószínűtlen disszimilációval magyarázta. Valójában a mi -tumėm végű alakjaink, akárcsak a -tumim végűek, a párhuzamosan létező -tum és -tumbėme alakok kereszteződéséből származhatnak. Természetesen tévedés volna azt hinni, hogy mindenütt, ahol használatosak, a -tumėm végű alakok így és

³³ suktumi ezekben a nyelvjárásokban keskeny -i hangot tartalmaz, amely a -ī hangból ered; nyilvánvalóan más igék (a- és i-tövűek) egyes szám 2. személyű, -i < -ī végű alakjai gyakoroltak hatást.

³⁴ Lásd J. Senkus, Lietuvos TSR MA Darbai, Serija A, 2 (5), 133, 1958.

³⁵ Ch. Stang úgy vélte, hogy számos nyelvjárásban a -tum optatívuszi tőként értelmeződött, amelyhez ezután jelen vagy múlt idejű ragokat kezdtek kapcsolni. Így jöttek létre a -tumei, -tumi, -tumėme, -tumime végű alakok; lásd Ch. Stang, Verbum, 250. Amint azonban a -tumime keletkezésének korábbi elemzése megmutatta, ilyen folyamat aligha mehetett végbe, lásd § 6. A -tumėme keletkezését másként magyarázza J. Otrembskis; lásd J. Otrębski, Gramatyka języka litewskiego, 3, 233.

³⁶ Később ezek az alakok az ē-tövű igékkel együtt a-tövűekké válhattak, vö. sanggathubam; lásd J. Endzelīns, Gramatika, § 696. A rövid -u-(celtubem) a 3. személyű celtu hatására jöhetett létre; lásd J. Endzelīns, ugyanott. Hasonló módon, vagyis a 3. személy alapján jöhettek létre a Daukša Postillájában előforduló, igen ritka alakok: dariŕubit 499₂₇, estŕubit 499₃₈, giartubit 499₃₈ stb. Egyes lett nyelvjárásokban a celtubem típusú alakokból a grammatikai jelentését vesztett posztpozíció eltűnésével a celtu optatívusz is kialakulhatott (lásd még § 5).

³⁷ Lásd J. Endzelīns, FBR, 15, 11.

78

kialakultak. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a -tumėm alak sok helyen a -tumim(e) alak helyett is kialakulhatott, amely a -tum és -tumbime alakok kontaminációjából keletkezett. Az optatívusz ragozásának kiegyenlítése során a -tumim alak az ė-tövű igék múlt idejű alakjainak mintájára is átalakulhatott, mert egyes szám 2. személyű -tumei alakja (amely a -tum és a -tumbei kontaminációjából keletkezett) egybeesett az ė-tövű igék egyes szám 2. személyű -ei alakjával. Emellett a -tumėm alak egyes helyeken a szomszédos nyelvjárásokból is átvándorolhatott; vö. a -tau, -tai végű dzsuk alakok elterjedését a padzuki kapsai nyelvjárásban, ahol ezek a -čiau, -tum, -tumėi végű alakok mellett használatosak³⁸.

§ 8. Mažvydas az optatívusznak egy másik típusát is tanúsítja, amelyben a -bi- nemcsak többes számban, hanem egyes számban is megjelenik:

egyes szám 2. személy butumbi, 3. személy butu, többes szám 1. személy butumbim, 2. személy butumbit.

A žemaitiai douininink nyelvjárás egyes szám 2. személyű suktumi alakja a suktumbi és a suktum kereszteződéséből keletkezett (lásd § 6).

Arra, hogy Mažvydasnál az egyes szám 2. személyben -bei végződés is volt, az egyes szám 1. személyű issakiumbiau alak utal, Mž 521¹⁸.

§ 9. A régi litván nyelvemlékekben (B. Vilentas, J. Bretkūnas, M. Daukša, S. Vaišnoras, M. Petkevičius írásaiban, az 1605. évi katekizmusban, az 1653. évi kėdainiai kiadványokban) az optatívusz harmadik típusát találjuk:

egyes szám 2. személy būtumbei, 3. személy būtų, többes szám 1. személy būtumbime, 2. személy būtumbite.

§ 10. Az utóbbi három típus közül a legősibb az utolsó, mivel megőrizte az óindoeurópai atematikus optatívusz ablautját: egyes számban a *-(i)jē fokot, többes számban az -ī- fokot; vö. ólatin siēm, siēs, siēt, sīmus, sītis, sint. A *-bīme, *-bīte alakok -bime, -bite alakra rövidültek, vagy enklitikus helyzetük miatt, vagy az i-tövű igék hatására³⁹. Ch. Stangnak az a feltevése, hogy a būtumbei, būtumbiau alakok az ē-tövű igék mintájára alakultak ki⁴⁰, már csak azért is teljesen megbízhatatlan, mert a būtumbei alak szinte minden régi nyelvemlékben elterjedt, az optatívusz ragozásának pedig nem lehetett köze az ē-tövű igékhez (inkább az i-tövű igék jelen ideje hathatott rá), ha elfogadjuk Ch. Stang nézetét, miszerint a -bime régi preteritum. E magyarázat alapján az sem világos, miért csak az egyes szám 2. és 1. személye vette át az ē-tövű végződéseket, míg a többes számot nem érintette ez a hatás. Azzal kapcsolatban merül fel a legtöbb kétség, hogy a -bime optatívuszi eredetű-e, hogy a litván nyelv, miután az atematikus igék ragozásából kiküszöbölte a magánhangzóváltakozást, aligha őrizhette meg a régi indoeurópai ablautot a -bi- igék optatívuszi ragozásában is. Új optatívuszunk kialakulásának kezdete azonban régi korokra, még a litván–lett közös korszak idejére nyúlik vissza. J. Endzelynnel együtt azt kell feltételeznünk, hogy az optatívusz akkor alakult ki, amikor a szóvégi *-m még nem változott át

³⁸ Lásd J. Senkus, i. m., 133.

³⁹ Lásd J. Endzelīns, Gramatika, § 683; Ch. Stang, Verbum, 198.

⁴⁰ Lásd Ch. Stang, Verbum, 250.

79

-n-be, hiszen ellenkező esetben a -un- ū--vá alakult volna (vö. top <*tanpa), és a lett nyelvjárásokban nem lennének sukum alakok (lásd § 5). Mind a porosz, mind a litván nyelvemlékek csak a XVI. századból — meglehetősen késői időkből — származó nyelvhasználatot rögzítik, mégis találunk bennük nyomokat a régi váltakozásra, vö. esti és a santyji, eiti „megy” igenevét, valamint az igenév többes számú alanyesetét: entis; a enti < *jent határozói igenevet (vö. az óind yant⁴¹). Lásd még § 14.

Természetesen aligha gondolhatjuk, hogy egyes litván és lett nyelvjárásokban az optativusban akkor szűnt meg a magánhangzó-váltakozás, amikor a b- még nem olvadt össze a supinummal (vö. óind többes számú syāma, dadhyāma, görög εἴημεν az εἴμεν helyett, latin sim az siēm helyett). Ezzel ellentmond a XVI. századi litván nyelvjárási adatok és a mai nyelvjárási adatok összevetése is (a régi nyelvemlékekben a -tumbim(e), -tumbit(e); -tumim(e), -tumit(e) alakokat találjuk, míg ma a litván nyelvjárásokban a -tumėm, -tumėt alakok a legelterjedtebbek). Az optativus személyragjainak rendszere tehát meglehetősen későn egyenlítődött ki, alkalmazkodva az igeragozási rendszerhez. Egyes nyelvjárásokban ez még a posztpozíció eltűnése előtt történt, vö. Mažvydas egyes szám 2. személyű būtumbi alakját, valamint a keleti dzsúk többes szám 1. személyű suktumbėmės alakját (és a lett celtubem alakot); másutt már a posztpozíció eltűnése és a kontaminációs alakok kialakulása után. A nyelvjárásokban az optativus ragozásának kiegyenlítődése két irányban ment végbe: egyes helyeken a többes számú alakok szolgáltak alapul, amelyek egybeestek az i-tövű igék jelen idejének megfelelő alakjaival (būtumb-ime=tyl-ime), másutt pedig az egyes szám 2. személyű alak, amely egybeesett az ē-tövű igék múlt idejének megfelelő alakjával (būtumb-ei vagy būtum-ei=kel-ei). Egyes nyelvjárásokban az i-tövű igék jelen idejű ragozása nyomán jött létre az egyes szám 2. személyű būtumbi alak, más nyelvjárásokban pedig az ē-tövű igék múlt idejű ragozásának mintájára alakult ki a többes szám 1. személyű suktumbėmės, a 2. személyű suktumbėtės, továbbá a többes szám 1. személyű būtumėm és 2. személyű būtumėt alak.

Az optativus posztpozíciójának tehát a régi bhū- tő optativusi alakjaivá kellett alakulnia: *bh(ų)īē->*bjē->*bē és *bh(ų)ī->*bi-. Akik szerint itt nem optativusról, hanem praeteritumról van szó, azok a régi litván nyelvemlékek és nyelvjárások bi(i) „volt” alakjára, valamint a lett biju „voltam” alakra hivatkoznak, mivel szerintük az optativus → praeteritum jelentésváltozás nehezebben magyarázható, mint a praeteritum → optativus. A litván-lett optativusi bi- praeteritummá válása azonban könnyen érthető. Az optativusi *bhū- egyes számú ragozásának ugyanis egybe kellett esnie a praeteritumi bē- ragozásával, vö. nābe (Lit. Mundarten I 154), porosz be, bei (kibővített -i-vel), óegyházi szláv bē (aoristus, imperfektumi jelentésben használva). Ezért a régi optativus eltűnésével a bi- tő könnyen praeteritumi jelentést kaphatott. Később ennek az igének az egyes szám 3. személyű alakja a tematikus igék jelen idejű 3. személyű -ti végződését vehette fel⁴², mivel el kellett kerülni az egyszótagú alakot, a balti nyelvekben pedig eltűnt az „elsődleges” és „másodlagos” személyragok közötti különbség. A lettben a bi- másodlagos -jā. elemmel bővült.

§ 11. A praeteritumi *bē- alighanem fennmaradt a bet kötőszóban és a bet kas névmásban, kelet-litván bēt kas alakban (K. Būga Aist. stud. 56). Az egyes szám 3. személyű *bē éppúgy, mint a *bi, a jelen idejű -ti végződéssel bővülhetett. Hogy itt a *bēti maradványával van dolgunk, azt a következő mondatok mutatják:

Volt miért meghajolni! „nem kellett volna meghajolnia, minek hajolna meg akárki is!”;

⁴¹ Lásd E. Fraenkel, Sprachliche, besonders syntaktische Untersuchung des kalvinistinio litauischen Katekismus des Malcher Pietkiewicz von 1598, 28, Göttingen, 1947.

⁴² Lásd Ch. Stang, Verbum, 198; E. Fraenkel, ZfSlPh, 20, § 61, 1950.

80

Volt miért kérnie! „nem kellett volna kérnie, minek kérjen akármit is?” (Birštonas, Paliūšė).

A buvo kam, buvo ko szerkezetek a fent említett mondatokban mintegy úton vannak afelé, hogy elnyerjék a bet kas névmás jelentését. A nes kötőszót egyes nyelvjárásokban a bet jelentésében használják⁴³, vö.: amikor a lombot letépve másnak adta, hiszen magának nem volt kedve letépni nu gōslibės DB 237. Általában véve a nes és a bet jelentésárnyalatai közel állnak egymáshoz. A nes kötőszó etimológiáját J. Endzelynas⁴⁴ tisztázta: a nes a *neest(i) alakból származik (vö. szláv je greta jestb), amelyet olyan kérdésként használnak, amelyre megerősítő választ várunk; vö. a francia n’est-ce pas?. Ha a nes < a *neest(i) alakból ered, akkor a bet a *bēti alakból származhat. Proklitikus helyzetben a *bēti bet alakra rövidült, a keleti aukštaitis nyelvjárásban pedig a ē hosszúsága a bēt kas névmásban azért maradt fenn, mert a bet megőrizte a hangsúlyát⁴⁵.

Nekünk tehát szintén volt *bē- aoristusunk a bū⁴⁶ aoristus mellett; vö. óind abhūt, görög ἔφυ, óegyházi szláv by; ahogyan a szlávoknak is van bē aoristusuk a by aoristus mellett.

Ha a bet kas csak az imént leírt módon jött létre, akkor erősen kétségbe vonható, hogy a by kas névmás első tagja, a by, a lengyel nyelvből kölcsönzött volna⁴⁷. A bet kas-hoz hasonló módon, a *bhū- gyök optativusából is létrejöhetett (amelyet talán már praeteritumi jelentésben is használtak), még mielőtt a *bī bi-vé vált volna. Hogy az optativus is állhatott az említett névmás első tagjaként, azt a következő mondatok mutatják:

Lenne miért segíteni! „nem kell segíteni, minek segítene bárkinek is!”;

Lenne miért kérnie! „nem kellene kérnie, minek kérne akármit is!” (Birštonas).

Csakhogy a būt itt kétértelmű: ebben a nyelvjárásban a būtų alakból is, a būta alakból is származhat, vö. Būta ko čia prašyt! (Paliūšė). Ez a kérdés külön vizsgálatot igényel.

§ 12. A leghosszabb ideig a *bhū- tő optativusának 3. személyű alakjai maradtak fenn: be és bi. be < *bē (vö. a keleti dzsúk egyes szám 2. személyű praustumbe és praustumbės alakját). A bhū- tő optativusának egyes szám 3. személyű alakja a bi pedig a többes szám 3. személyű alakja lehet: bi < *bī < bint (vö. az azonos funkcióban mellette használt -be és -bi alakokkal Apse nyelvjárásában, lásd alább). Modális partikulumként még meglehetősen sokáig használhatták őket. A be modális partikulum, amely a cselekvésnek irreális árnyalatot kölcsönöz, a mai úgynevezett összetett kezdeti jelen időt is létrehozta: már indultam volna otthonról, de vendégek érkeztek, ezért otthon maradtam; én is már indultam volna otthonról, de elkezdett szakadni az eső, így otthon kellett maradnom; épp azt a kést kereste, de mire odanézett, a féreg már továbbmászott⁴⁸. Később a be partikulum elvesztette ezt a modális árnyalatot, és egyszerű be- igekötővé vált, vö. Már vetettünk, de eleredt az eső — abbahagytuk a vetést⁴⁹.

Ilyen modális partikulumként a be vagy a bi használatával a keleti dzsúk az optativust is kialakították, amelyet a régi képzésű optativus mellett használnak, vö.:

⁴³ Lásd E. Fraenkel, KZ, 60, 237. skk., 1933.

⁴⁴ Lásd J. Endzelīns, IMM, 2, 122, 1927. Egyetértett vele F. Specht, lásd KZ, 57, 281, valamint E. Frenkel, lásd KZ, 60, 237, 1933.

⁴⁵ E. Frenkel alaptalanul véli úgy, hogy a bēt a by hatására rendelkezik hosszú ē-vel; lásd ZfslPh, 20, § 60.

⁴⁶ A bū-ra vonatkozóan lásd F. Specht, KZ, 59, 58; 62, 142.

⁴⁷ E. Frenkel véleménye ez; lásd E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wörterbuch, 42, Göttingen, 1955. skk.

⁴⁸ Lásd J. Jablonskis, Rinktiniai raštai, 1, 311, 316, összeállította J. Palionis, Vilnius, 1957.

⁴⁹ Lásd ugyanott, 316.

6, Kalbotyros klausimai, IV.

81

egyes szám 1. személy sùkčōbe, 2. személy sùktùmbe || sùktùmbeis, 3. személy sùktūbe, többes szám 1. személy sùktùmbe || sùktùmbėmės, 2. személy sùktūbe || sùktūbėtės.

Úgy tűnik, hogy a keleti dzsuk nyelvjárásokban, a -bėme… posztpozíció eltűnésével, az új optatívuszi alakok (vö. 2. személy sùktum) túl kevéssé voltak jellegzetesen optatívusziak, ezért modalitásjelölő partikula került eléjük, hogy optatívuszi jellegüket kiemelje: be. Egyes nyelvjárásokban ilyen szerepet a bi partikula tölt be, vö. praustùžbi, eitùbi (Lazūnai). Néhány más nyelvjárásban az optatívuszi jelleg kifejezésére mindkét partikula szolgált — a be és a bi —, vö. egyes szám 3. személy būtùbe ir papraustùbi (Apsas)⁵⁰. A posztpozíciós partikula megrövidülésével létrejött az egyes szám 1. személy nemiegóčiap, užgírščiap (Apsas)⁵¹, gyventup (Lazūnai) stb. Az ilyen modalitásjelölő partikula megrövidülésével a régi írásos emlékek optatívuszi alakjai is létrejöttek:

egyes szám 2. személy peržegnotumb K1M 147; többes szám 1. személy atneštumb K1M 142, užmigtumb K1M 186, atsigautumb K1M 185⁵².

Végül a lett nyelvben is találunk hasonló alakok nyomait, vö. egyes szám 1. személy kolpotub, egyes szám 2. személy bywutùb, sacytùb; duib, sistìb⁵³ (lásd § 5, 28. jegyzet).

A szláv nyelvekben párhuzamos jelenségekkel találkozunk. Az óegyházi szlávban a bimb még ragozódott, később az aorisztosz bychb alakjainak hatása alá került, végül pedig azok felváltották. Később a bychb ragozhatatlanná vált, és mindhárom optatívuszi személyre általánosult az egyes szám 1. és 2. személyű by alakja, amely már modalitásjelölő partikulává vált.

§ 13. Ha a litván optatívusz a *bhū- optatívuszából, nem pedig a múlt időből alakult ki, akkor fel kell tételeznünk, hogy a szláv optatívusz is így keletkezett. E. Frenkel szerint a szláv bi az *būi optatívuszi alakból származik, és a litván bui ’légy’, többes szám buite alakkal hozza kapcsolatba, amelyet Volter Linkmenyiből közölt⁵⁴. Linkmenyiben azonban būj, többes szám 2. személy būjite van, ezek az alakok pedig újonnan keletkeztek. Ezt a nyelvjárás felszólító módjának rendszere mutatja⁵⁵, vö.:

1. bū, būn, būj; griū, griūn, griūj; 2. griau, griaun; mau, maun; 3. šluo, šluoj; atsista, atsistoj; 4. šìžau, šìžaun; riešutai, riešutaun; 5. knáisioj, láipoj; 6. didėį, mažėį; 7. blogin, gerin.

Hogyan jött létre az alakoknak ez a változatossága? Valamennyi indoeurópai nyelvben a tőbeli felszólító mód egyes szám 2. személyű alakja puszta tő volt. Valószínűleg az ilyen felszólító módú alak

⁵⁰Lásd E. Ginaveckienė, Lietuvos TSR MA Darbai, A sorozat, 2 (9), 180, 1960. ⁵¹Lásd E. Ginaveckienė, Lietuvos TSR MA Darbai, A sorozat, 2 (9), 180, 1960. ⁵²Lásd még Pirmoji lietuvių kalbos gramatika, 87; A. Bezzenberger, BGLS, 214, 7. ⁵³Lásd J. Endzelīns, Gramatika, 894. skk. ⁵⁴Lásd E. Fraenkel, Sprachliche, besonders syntaktische Untersuchungen..., 33. ⁵⁵Lásd J. Kardelytė, Lietuvių kalbotyros klausimai, 1, 184, Vilnius, 1957.

82

A balti nyelvekben az optatívusz maradványai: duo, išěi, nèj, lett ej⁵⁶. A litván nyelvben egyes alakjai egybeestek az igék főnévi igenévi tövével (vö. duo és duo-ti), amelyet aztán felszólító értékben kezdtek használni. Így keletkeztek a bū, griū, šluo, šūkau és egyéb alakok. Hogy ezek nem új keletűek, azt a kezdő hangsúlyú akcentus cirkumflexszé válása vagy megrövidülése mutatja; vö. griau < *griau, riešutau < *riešutau, atsista < *atsistā.

A Linkmenys nyelvjárásban, akárcsak a keleti dzsuk nyelvjárásokban, felszólító értékben a régi optatívuszi alakokat is használják, amelyek gyakran egybeesnek a jelen idő 2. személyű alakjaival, vö. žālgai, ródai, žadĭes, barĭes stb. Emiatt szoros kapcsolat alakult ki a jelen idejű alakok és a felszólító mód között⁵⁷. A jelen idő 2. személyű alakjai hatottak a felszólító mód alakjaira: a bū, riešutau stb. mellett a 2. személyű būnĭ, riešutāuni stb. alapján létrejöttek a būn, riešutaūn, šluo, atsistoj, knáisjoj, láipioj stb. alakok. A šluoj, stoj stb. mellett könnyen létrejöhettek a būj, grī̄j alakok is a bū, griū alakokból. Amint látható, a litván optatívuszban *bui alak nem lehetett.

§ 14. Az egyes szám 1. személyű būčiau, būčia stb. alak a sajátos formája miatt (—t-j- és a -b- hiánya miatt) valóságos rejtély. V. Poržezinskio magyarázatát jogosan elvetve E. Berneker úgy vélte, hogy a sukčiau a suktumčiau és *suktu (vö. lett suktu) alakok kereszteződésével jött létre; a sukčia és sukčio alakokat E. Berneker nem merte megmagyarázni („vor sukcza und sukczo muss ich die Waffen strecken”)⁵⁸. Ch. Stang, ezt az alak eredetét a litván történeti grammatika egyik nehezebb kérdésének tartva, a -čia végű alakot az igés ējā-tövű főnevek egyes számú alanyesetének tekinti, és elismeri, hogy tisztázatlan marad, miért lett itt egy ilyen alanyeset az optatívusz 1. személye⁵⁹. Az eddig e kérdésben felvetett hipotézisek közül a fent említett Ch. Stang-féle hipotézis a legvalószínűbb⁶⁰, bár aligha felel meg a valóságnak. Az alak tehát tisztázatlan.

A litván nyelvjárásokban ma a legelterjedtebbek az egyes szám 1. személyű, -čiau, -čia végű alakok, amelyeket számos nyugati és keleti aukštait nyelvjárásban használnak. Mellettük gyakran előfordulnak a -č végű alakok is (a veliuonisiak és egyes keleti aukštait nyelvjárások). Vannak nyelvjárások, amelyekben mindkettőt használják: a -čiau és a -č végűeket (a litván halászok nyelvjárásában, Biržaiban, Molėtai környékén, Utenában, Pagramantisban, Gerviniai, Nemakščiai környékén stb.). Vannak olyan nyelvjárások is, ahol a -č forma a -čia mellett fordul elő (Alunta, Kuktiskės, Dusetos, Pasvalys stb.). Végül egyes nyelvjárásokban csak a -čiau végű alakot használják (Dotnuva stb.), másokban csak a -čia végűt (Žasliai stb.), megint másokban pedig csak a -č végűt (Debeikiai stb.). A žemaitiai dounininkai nyelvjárásaiban a -čio alakot használják.

Nem kétséges, hogy a -č a megrövidülés következtében jött létre. Elterjedtségük alapján nehéz megállapítani, hogy melyik alakból (a -čiau vagy a -čia végűből) rövidült. Egyvalami világos: ez a megrövidülés nem szabályos fonetikai rövidülés. Nem könnyű megmondani, melyik a régebbi alak: a -čiau, -čia vagy a -čio. Igaz, a keleti aukštait nyelvjárásokban találkozunk -čias vagy -čios végű visszaható alakkal (Svedasai, Alunta, Pa-

⁵⁶ Lásd F. Specht, KZ, 55, 182; E. Fraenkel, Balticoslavica, 2, 41; IF, 55, 85.

⁵⁷ Egyes nyelvjárásokban (Dieveniškėsben, Apse környékén) a jelen idő egyes szám 2. személyű alakját kezdték felszólító értelemben használni.

⁵⁸ Lásd AfslPh, 25, 488.

⁵⁹ Lásd Ch. Stang, Verbum, 252 és köv.

⁶⁰ J. Otrembskis magyarázata teljességgel hihetetlen; lásd J. Otrębski, Gramatyka języka litewskiego, 3, 233 és köv.; V. Pizani hajlik arra, hogy a *-tjau alakot „deuterotetikus” jövevénynek tekintse; lásd Studia Baltici, 9, 41, 1952.

83

Iušė, Tverečius, Kuktiškiai stb.). Mintha azt mutatná, hogy -čia < *-tjá, de ez félrevezető lehet.

Az ilyen nehéz helyzetben valamelyest segítenek eligazodni a régi litván nyelvemlékek adatai. Mažvydas -čia végű formákat használ (negalėčia 10₁₈). B. Vilentas -cžia és -cʒo, J. Bretkūnas -cžia, -cʒau és -cʒo, M. Daukša — -cʒe és -cʒio, K. Širvydas -čia és -čio, az 1653-as kiadványok — -čia és -čio, D. Kleinas pedig -čiau végű formákat használ. Amint látható, a -čio végű forma, amely ma úgy tűnik, csak a žemaitiai dounininkai nyelvjárásaiban fordul elő, korábban jóval elterjedtebb volt, és a -čia mellett használták. Ez a forma kétségtelenül újonnan, a visszaható alakok analógiájára keletkezett. Az egyszerű -čia végű forma mellett létrejött a visszaható -čiás(i) is, mivel ott, ahol az igék egyszerű alakja -a végű, a visszaható alak -ās végű, vö. 1. személy többes szám prausiama és prausiamos stb. Ugyanígy jött létre, mint ahogy a 3. személyű turėtu mellett a visszaható turėtuos (lásd § 4), illetve az egyes szám 1. személyű új alak, a turėčiu mellett a visszaható turėčiuos (Viekšniai). Némely nyelvjárásban (a žemaitiai dounininkai nyelvjárásokban, valamint néhány régi nyelvemlékben) a visszaható alak mintájára az egyszerű -čio is megjelent⁶¹; vö. az ugyanilyen típusú új alakokat: patrepšėmo, pašokėmo (TŽ III 433), Kupiškis stb. Ezenkívül a žemaitiai egyes számú 1. és 2. személyű sakāu, sakāi; darāu, darēi alakok is a visszaható sakāusi, sakāisi; dariāusi, darēisi alakokból keletkeztek a régebbi sakāu, sakāi stb. helyett. Másképp nem magyarázható a žemaitiai szavak végének éles hangsúlya. Elképzelhető, hogy a visszaható -čiás(i) újonnan jött létre az egyszerű -čia mellett, míg a -čio a visszaható alakból származik. Miután ehhez az alakhoz hozzátapadt a be modális partikula, egyes keleti dzūk nyelvjárásokban az egyes szám 1. személyű sūkčiōbe alak is létrejött.

Most a -čiau és a -čia viszonyát kell tisztázni. A -čia a *-tjáu alakból származhat. A *-tjáu *-tjá alakra rövidülhetett, az akutos hosszú szóvégi magánhangzók és az ie, uo kettőshangzók analógiájára. Ha a szóabszolút végi akut -áu -āu-vá is válhat (vö. sakāu), akkor itt, az optativusi alakban szabálytalanul megrövidülhetett. Az optativusi alakokra ugyanis jellemző a szabálytalan rövidülés. Az optativus 3. személyű -t alakja a dzūk és közép-litván, valamint a keleti aukštaitis nyelvjárásokban -t-vé rövidült. Sok olyan nyelvjárásban, amely nem rövidíti a szóvégi végződéseket, az egyes szám 1. személyű rövidült būč alakot használják. Ezenkívül vö. az egyes szám 1. személyű šākčia, bēgčia || šōkčia, bēgčia; 2. személyű šāktum || šōktum; 3. személyű šākt || šōrt alakokat (Linkmenys) stb. Az ilyen szabálytalan rövidülés a felszólító mód és a jövő idő alakjaira is jellemző (vö. az egyes szám 1. személyű būs, eīs alakokat a végződéseket nem rövidítő nyelvjárásokban).

Hogy az -áu -a-vá rövidülhet, azt a palā < palāuk mutatja.

Később, az igeragozási rendszerben elszigetelődve, a -čia végű forma a nyelvjárásokban ismét -čiau-vá alakulhatott (a sakiau mintájára).

A dėčia, būčia hangsúlyozása, amely a nyelvjárásokban és Daukša „Postiléjében” is előfordul, később a -tų végű harmadik személyű alakok végződésén lévő hangsúly hatására alakulhatott ki.

Így minden nyelvjárási változat alapja a -čia végű forma lehet < -*tjáu. Az egyes szám 1. személyű alaknak régtől fogva optativusi jelentése van. A régi litván nyelvemlékekben nincs példa arra, hogy b- posztpozíciója volna. A supinumból és a -biau elemből képzett egyes szám 1. személyű alak igen ritka a régi nyelvemlékekben (csak a nusidetumbi-au (1 előfordulás, 1605-ös katekizmus) és a išsakitumbi-au Mž 52₁₈).

⁶¹ Vö. Ch. Stang, Verbum, 251.

84

Mindez az optativus egyes szám első személyű alakjának archaikus voltát, régi optatívuszi jelentését mutatja. Ha feltesszük, hogy alapja egy igei főnév, több olyan tényezővel találkozunk, amely egyértelműen ellentmond főnévi eredetének. Ha főnév, akkor miért nincs -b- formánsa? Miért kellett az egyes szám első személyben főnevet bevezetni, nem pedig supinumot? Erre nem adtak választ, és aligha lehet egyáltalán választ adni.

Régi optativusunk engedélyező és felszólító módúvá vált. A régi optativus jelentésének változásával, felszólító módba való átmenetével függ össze a supinum optativusi rendszerbe való áthelyezése is (lásd § 16). A litván nyelvjárásokban fennmaradtak a régi optativus valamennyi személyű alakjának maradványai: egyes szám 2. személy sākai, 3. személy tesākai, többes szám 1. személy sāk aime, 2. személy sākaite. Mindmáig csak az egyes szám 1. személyű alak maradványait nem találták meg. A felszólító mód jelentése miatt ez az alak nem kerülhetett át a felszólító mód rendszerébe. Ha nem vehette fel a felszólító mód jelentését, akkor fennmaradhatott, és az új optativus rendszerébe léphetett mint annak 1. személyű alakja.

Az atematikus igék optativusának egyes szám 1. személyű alakja a következő lehetett: *likjęm ‘maradnék’, *migjęm ‘aludnék’ (vö. szkr. iyām, ólatin siēm stb.). A „másodlagos” végződések eltűnésével és tematikus igék végződéseivel való helyettesítésükkel létrejött a *lik-jēd vagy *likjēuo alak, amelynek *likjau alakba kellett fejlődnie (vö. a sakiau létrejöttét). Ez az új optativus rendszerében is fennmaradhatott, vö.

egyes szám 1. személy likčiau,

2. személy likt umbei,

3. személy liktum stb.

Amikor a balti nyelvekben az igék alakjait a tőmagánhangzó-váltakozás szempontjából kiegyenlítették, szinte valamennyi atematikus ige optativusának egyes szám 1. személyű alakja ugyanaz volt, vö. *duojau, *dėjau stb.

A többi személyből a rendszer révén a 1. személybe is átkerülhetett a t, így jött létre: *liktjau, *duotjau stb. Innen később, amikor az egyes szám 3. személyű alak hangkapcsolatát, a un-t végződésként értelmezték, az 1. személyű -jau végződést a supinum tövéhez kezdték illeszteni: daryt-, miegot- stb. A *-tjau közvetlenül a főnévi igenév tövéhez is járulhatott, vö. a jövő idő képzését. A lett -tjau alaknak -šu alakba kellett átalakulnia, és egybeesnie a jövő idő egyes szám 1. személyű alakjával. Nem meglepő, hogy itt az atematikus igék alakja terjedt el. Hasonló jelenségek más nyelvekben is előfordulnak. Egyes szláv nyelvekben (szerbben, szlovénben) mindössze néhány atematikus igének a -mi végződése már történeti időkben minden igére kiterjedt.

Felmerülhet a kérdés, miért az atematikus igék alakja terjedt el, nem pedig a tematikusoké. Ez teljesen érthető okokból történt: a tematikus igék egyes szám 1. személyű alakja (*sākam, *vežėm, *tylīm) jól illett ahhoz az esethez, amikor a 3. személy a régi optativus alakját használta. Az ilyen alaki változatosság miatt azonban egyáltalán nem illett az új optativus rendszerébe, amelyben minden igető alakja azonos. Ehhez az új rendszerhez az atematikus igék egyes szám 1. személyű alakja illett a legjobban; ez terjedt el az optativus egyes szám 1. személyű alakjaként.

Az egyes szám 1. személyű alaknak ez az eredete csak tovább erősíti, hogy az optativus utópozíciói, a -bei, -bime, -bite optatívuszi eredetűek (lásd § 10).

§ 15. A déli dzsukoknak sajátos optatívuszuk van, amelynek képzése mindmáig nem teljesen világos:

85

Egyes szám 1. személy: būtáu, 2. személy: būtái, 3. személy: būtų. Többes szám 1. személy: būtūm (būtūmė), 2. személy: būtūt (būtūtė).

A többes szám 1. és 2. személyű alakjai kétségkívül újabbak. A 3. személyű alakhoz būtų igazítva alkották meg őket, a régebbi būtum, būtut alakokat véve mintául, amelyek még előfordulnak ebben a nyelvjárásban: a 3. személyű -ų végződést a 62. lábjegyzetben említett módon az összes személy alakjába bevezették.

Az egyes szám 1. és 2. személyű alakjai is újonnan keletkeztek, az a-tövű igék ragozásának mintájára. Ahogyan a 3. személyű bėgo mellett létezik az egyes szám 1. személyű bėgau és a 2. személyű bėgai alak, úgy keletkezett a būtų mellett az egyes szám 1. személyű būtau és a 2. személyű būtai alak. A szóvégi éles hangsúly azzal magyarázható, hogy a hangsúly a būtų hangsúlyának hatására került ide, még abban az időben, amikor a hangsúly utáni éles hangsúlyt még világosan megkülönböztették.

§ 16. K. Brugmann zseniálisan felismerte, hogy azok a szláv nyelvek, amelyeknek az igeneves és segédigés szerkezetből alkotott optatívuszuk van, archaikusabb állapotot őriztek meg, mint a balti nyelvek, amelyek az igenevet supinumra cserélték.⁶³ Már korábban A. Leskien Bretkūnas „Postilės” című művéből olyan irrealitást kifejező feltételes mondattípust emelt ki, amelyben a jeib kötőszó kizárólag igenévvel fordul elő, ám ő ezt véletlenszerű jelenségnek tartotta.⁶⁴ Ch. Stang egy kiváló tanulmányában⁶⁵ ilyen mondattípust mutat be M. Mažvydas és M. Daukša írásaiból, vö.:

jeib Pons Diews mums nepagelbas... Ir nepretelu neramdas Jau butumbim praszuwe Mž 337;

jeib mums bernelis negimes || Butu wissas swiets prapules Mž 192.

E mondatokra támaszkodva Ch. Stang merész és teljesen megalapozott következtetést vont le: a jeib kötőszó b mássalhangzója igei eredetű (ugyanolyan, mint az optatívusz -bime, -bite eleme), a jeib mums bernelis negimęs, jeib Pons... mums nepagelbas szerkezetek pedig azt mutatják, hogy a litvánoknál is megvolt az ašė bi bylo. típus.

Ch. Stang e kiváló következtetését az én szülőnyelvjárásom (Birštonas) is alátámasztja, ahol még használatos a jép < jeib kötőszó, például:

1. jép jis neatėjys, nežinia, ką būtum dary; jép neužšaly, būtum apsidirbį; jép mylėjys, būtum gerai gyveny; 2. jép ateina, būtum išvaž iavy; jép žinau, kad jis man koją pakiš, nebūtau gyvys.

A második típusú mondatokban a jelen idejű igealakok állnak a jelen idejű igenév helyett, mivel ebben a nyelvjárásban a jelen idejű igenév alanyesete kihalt. Ez annak az igenévnek a helyettesítése, amely Mažvydas írásaiban is előfordul.

Egyet kell értenünk Ch. Stanggal abban, hogy korábban volt perifrasztikus jelen és múlt idejű optatívuszunk.

Úgy vélem, a litván és lett nyelvben az ilyen optatívusz maradványa az elbeszélő mód is. Jelentését J. Jablonskis szépen jellemezte: „Az elbeszélő nyelven valamit elbeszélő vagy elmondó ember úgy beszél, mintha ő maga volna az illető dolog

⁶² Vö. J. Otrębski, Gramatyka, 232. ⁶³ Lásd K. Brugmann, IF, 30, 349; Grundriss..., 2. 2³, 513. ⁶⁴ A. Leskien, IF, 14, 103, 1903. ⁶⁵ Lásd Ch. Stang, Die litauische Konjunktion jeib und der lit.-lett. Optativ.— „Norsk Tidsskrift for Sprogvidenskap“, 18, 348—356.

86

aki nem vizsgálta meg, valójában nem tudja, úgy tűnik, csak úgy mondta, ahogyan maga hallotta vagy találta valahol. Ezt a „közvetett”, elbeszélő beszédet leggyakrabban „egyenes”, nyílt, óvatos emberek használják, azok, akik ha valamit maguk nem tudnak biztosan, elbeszélés közben azt is megvallják, hogy azt valóban nem tudják”⁶⁶. Ezt a jelentést optativusszal lehetett kifejezni. Az oratio obliqua más indoeurópai nyelvekben (germán, görög, italikus nyelvekben) is optativusszal fejeződik ki. Később az ilyen perifrasztikus optativusban az optativusi jelentés terhe a participiumra tevődött át, és a jelentését vesztett bi vagy be partikula eltűnhetett.

A litván nyelvben tehát fennmaradtak a régebbi perifrasztikus optativus maradványai, amelyek abba az időbe visznek vissza bennünket, amikor a supinumot még nem használták az optativus kifejezésére.

Felmerül a kérdés, miért és hogyan váltotta fel itt a participiumot a supinum?

A supinum belépése az optativus rendszerébe a régi optativus jelentésváltozásával függ össze. A régi optativus 3. személye megengedő jelentést kapott, a 2. személy pedig felszólító módú jelentést. Hogy az optativus már régen megváltoztatta korábbi jelentését, azt nemcsak a keleti aukštaitis nyelvjárások mutatják, ahol az optativus a teljes felszólító módú rendszert alkotja, hanem számos nyelvjárásunk is, amelyekben még találunk fennmaradt optativusi alakokat felszólító módú jelentésben, vö. kláusai (hallgass) Linkuva, tylý (hallgass) Svedasai, imý, bėgý, nešý (vegyél, fuss, vigyél) Kretinga⁶⁷. Csak később cserélődtek fel az optativus alakjai sok nyelvjárásban, feltehetően, a -ki képzővel újonnan alkotott felszólító móddal. A lett nyelvben is vannak nyomai annak, hogy az optativust felszólító módú jelentésben használták.

Nem tudjuk, milyen jelentésben használták a képzett jelen idejű és múlt idejű optativust, ahogyan azt sem tudjuk, milyen szerepet játszott egyáltalán az optativus a mellékmondatokban. Hogy ott jelen volt, azt ilyen mondatok mutatják: nėr kas valgai (nincs, aki egyék), atsiras kas darai, nėr kas dirbie (dirbų)⁶⁸.

A korábban idézett mondatok⁶⁹ azt mutatják, hogy a jelen idejű optativust múlt idejű jelentésben is használják, pontosan ugyanabban a jelentésben, mint a múlt idejű optativust, vö. jép ateina (ateinąs), būtum išvažinėję. Hogy az ilyen, jelen idejű képzésű optativusnak valóban lehetett múlt idejű jelentése, azt ez a mondat is mutatja: Kad tasai ne būtų ėssąs piktadėja, ne išdavę būtumbime io taw DP 163.

Fel kell tételeznünk, hogy mind a jelen idejű, mind a múlt idejű képzésű optativusnak múlt idejű jelentése volt. Úgy tűnik, hogy a litván nyelvben, más indoeurópai nyelvekhez (germán, avesztai, latin) hasonlóan, új optativusi múlt időt hoztak létre. A litvánban ezt a * bhū- ige optativusából, valamint jelen vagy múlt idejű participiumból képezték.

Amikor a régi optativusi alakok imperativusszá váltak, a perifrasztikus optativusi alakok múlt idejű jelentésük miatt nem helyettesíthették az egyszerű optativusi alakokat. A participiumot itt egy időre közömbös igealaknak kellett felváltania. Az infinitivus és a supinum egyaránt időre közömbös alak. Miért nem az infinitivus, hanem a supinum váltotta fel a participiumot?

⁶⁶ Lásd J. Jablonskis, Rinktiniai raštai, 1, 524, összeállította J. Palionis, Vilnius, 1957. ⁶⁷ Lásd E. Grinaveckienė, Lietuvos TSR MA Mokslo darbai, serija A, 2 (9), 181, 1906; J. Aleksandravičius, Vilniaus Valstybinio pedagoginio instituto Mokslo darbai (Lietuvių kalba ir literatūra), 8, 117, 1959. ⁶⁸ Lásd J. Jablonskis, Rinktiniai raštai, 1, 460. ⁶⁹ Lásd 86. o.

87

A supinum jelentése szorosabban kapcsolódhatott az optativushoz, mint a főnévi igenévhez. Néhány olyan célhatározói mellékmondatban, ahol a főmondatban verbum movendi állt, régtől fogva használhattak supinumot, vö.: Elment a piacra, hogy borsót vegyen (vásároljon). Elment, hogy lovakat hozzon (visszahozzon). Átment a szomszédhoz, hogy tejet hozzon (Palūšė).

Más, hasonló típusú mondatokban, ahol a főmondatban nem volt verbum movendi, optativust használhattak, például: *veszünk kenyeret, hogy ők egyenek. A régi optativusi jelentés gyengülésével itt az optativust az elsődleges mondatokkal való analógia hatására könnyen felválthatta a supinum. A hasonló típusú mondatokban a supinum így optativusi jelentésárnyalatot is felvehetett.

Talán ezért az új optativus 3. személyű alakja régtől fogva tiszta supinum. Ch. Stang úgy véli, hogy a supinumnak is volt 3. személyű bi alakja, amelyet azonban kötőszó mellett használtak; rövid alakja miatt idővel enklitikummá vált, összeolvadt a kötőszóval, vagyis egy ideig így mondták: jeib tudná: ha tudnánk, míg végül a jeib kötőszóvá nem vált⁷⁰. Ez lehetséges.

De mindenekelőtt: a korábban említett nyelvjárásban, ahol a jėp = jeib kötőszót használják, senki sem mondja azt, hogy *jep tudná, eljönne, hanem csak ezt: ha tudná, eljönne. Ez a szerkezet archaikus. Másodszor, továbbra is tisztázatlan, miért kerültek más személyekben a -bime, -bite enklitikus helyzetbe. Hiszen a *bhū- ige optativusának szabad helye kellett legyen a mondatban, hasonlóan ahhoz, ahogyan a szláv nyelvekben is volt.

Úgy látszik, az ókorban a 3. személyben tiszta supinum állt. Később, más személyek példájára, helyenként a 3. személyű supinumot is az optativus bi vagy be alakjával kezdték használni. Mivel azonban itt erre nem volt szükség, hamar összeolvadhatott a kötőszóval.

Vagyis a legvalószínűbb, hogy kezdetben ez állt:

* jei būme žinotum, és * jei žinotum būme, * jei būte žinotum, és * jei žinotum būte. * jei žinotum.

Később helyenként ilyen alakok jelenhettek meg:

* jei būme žinotum, és * jei žinotum būme, * jei būte žinotum, és *jei žinotum būte, * jei bi žinotum. * jeibi žinotum.

Még később a *bime optativusi jelentése gyengült, és jelentésbeli terhének egyre nagyobb részét kellett átvennie a supinumnak. A harmadik személyben nem volt szükség ragvégződésre, mert az igék más 3. személyű alakjainak sem volt ragvégződésük. A nyelv személyragok elkülönítésére irányuló igénye miatt a többi személyben általánosult a bhū- optativus enklitikus helyzete, a supinum pedig vele együtt egyetlen alakká olvadt. A harmadik személyű be, bi alak összeolvadt a kötőszóval.

Rövidítések

AfslPh — Szláv Filológiai Archívum, Berlin, 1876-tól.

BB — Hozzájárulások az indogermán nyelvek ismeretéhez, Göttingen, 1877—1906.

⁷⁰ Lásd Ch. Stang, i. m., 353.

88

BGLS — A. Bezzenberger, Hozzájárulások a litván nyelv történetéhez... Göttingen, 1885.

ChB — Chyliński litván Bibliája. Újszövetség. II. kötet, kiadta Czesław Kudzinowski—Jan Otrębski, Poznań, 1958.

DP — Postilla Catholica... Per Kuniga Mikolai D a v k s z a. Wilniui 1599. Naudotasi 1926 m. fotografuotiniu leidimu.

FBR — A Filológiai Társaság közleményei, Riga, 1921-től.

IF — Indogermán kutatások, Strasbourg, 1892-től.

IFA — Az indogermán nyelv- és ókortudományi hírmondó, az Indogermán kutatások melléklete, Strasbourg, 1892-től.

IMM — A Közoktatási Minisztérium havi folyóirata.

KIM — D. Klein, Naujos Labbay priwalingos.... Maldu knygeles.... Karalauczuje, 1704.

KZ — Összehasonlító nyelvészeti folyóirat az indogermán nyelvek területéről, 1852-től.

Mž — M. Mažvydas, A litván nyelv legrégibb emlékei 1570-ig, Kaunas, 1922.

ZfslPh — Szláv Filológiai Folyóirat.

AZ OPTATÍVUS TÖRTÉNETÉBŐL

И. И. КАЗЛАУСКАС

Összefoglalás

A litván–lett optatívusz kialakulása mindmáig tisztázatlan. Vitatott kérdés, hogy mi az optatívuszi alakok második összetevője: optatívusz vagy a *bhū- tő praeterituma. Nem teljesen világos, mi az első összetevő: supinum vagy imperativus (V. Pisani cikkének megjelenése után). Az sem világos, hogyan és miért kerülhetett be a supinum az optatívusz rendszerébe. A kutatók az egyes nyelvjárási optatívuszi alakok eredetét illetően is eltérő véleményen vannak. Különösen nem világos az egyes szám első személyű alak eredete (-čiau, -čia). A jelen tanulmány ezekkel a kérdésekkel foglalkozik.

A cikk bizonyítja, hogy nincs ok kételkedni abban, hogy az optativus első alkotóeleme a supinum. Az optativusi alakok második alkotóeleme optativus, nem pedig a *bhū- tő praeterituma, mert 1) erre utal az optativus posztpozíciójának jelentése és a magánhangzó-váltakozás (-bei: -bime), amelyet másképp erőltetettség nélkül nem lehet megmagyarázni, és nincs is rá szükség, mivel az optativus sajátos ragozásában ez a váltakozás késői időszakig fennmaradhatott; 2) az optativusi *bi- (<*bī-) tő könnyen felvehette a praeteritum jelentését, mivel e tő egyes számú alakjai (*bē<*bjē) egybeestek a bē- praeteritum ugyanezen alakjaival, vö. litván nyelvjárási niabē ’nem volt’, porosz be, bei, óegyházi szláv bē. A -be< -*bē modális partikula segítségével, amelyet a keleti dzsukiai nyelvjárásokban

89

… az optativus képződhet, az *bhū- tő optativusának egyes szám 3. személyű alakja maradványának kell tekinteni, a -bi partikulát pedig, amelyet egyes nyelvjárásokban ugyanebből a célból a -be mellett használtak, valószínűleg a többes szám 3. személyű alakja maradványának (-bi<*-bi<*-bint).

Az *bhū- tő optativusa legkésőbb a litván–lett korszakban egyetlen szóvá olvadt össze a supinummal. A szerző által ismert, a litván nyelv optativusának mindkét számban szereplő 2. személyű, valamint többes szám 1. személyű nyelvjárási alakjai mind erre az összetett alakra vezethetők vissza.

A 3. személyű alak (būtų) hatására, amelyben soha nem volt posztpozíció, a posztpozíció — amely az *bhū- tő optativusából alakult ki — elveszítette morfológiai jelentését, és eltűnőben lett. Így a hosszú, posztpozíciós alakok mellett rövid alakok is megjelentek (vö. nyj. egyes szám 2. személy sùktū̃ || sùktū̃beis, többes szám 1. személy sùktū̃ || sùktū̃bėmės). Az lett nyelv nyelvjárásaiban az optativusnak ez az új, -tum végű típusa használatos (itt a 3. személynek is -tum végű alakja van, mivel személy szerint közömbössé vált). Világos maradványai és nyomai fennmaradtak a litván nyelvjárásokban is (vö. legalábbis: egyes szám 1. személy suktum, egyes szám 2. személy suktum, többes szám 1. személy suktum, többes szám 2. személy suktum vagy suktut (új képzés a suktum helyett, az ige 2. személyű alakjainak hatására), 3. személy suktų, suktum). A lett irodalmi nyelvben valamennyi személyben használt suktu alak eredetét tekintve a 3. személy alakja lehet, amelyet a suktum mintájára kezdtek valamennyi személyben használni (vagy a suktubem... alakból keletkezett, amikor a posztpozíció morfológiai okokból eltűnt: -bem...).

Az ige ragozási végződéseinek rendszere hatására számos litván nyelvjárásban a rövid és hosszú, posztpozíciós alakok kereszteződésével az optativus egy további típusa alakult ki, például egyes szám 2. személy -tumei (az egymás mellett használt -tumbei és -tum alakokból), -tumi (a -tumbi és -tum alakokból), többes szám 1. személy -tumim (a -tumbim és -tum alakokból), -tumėm (a -tumbėm és -tum alakokból) stb. Erre a kereszteződéses folyamatra világosan utalnak az 1653-as kėdainiai kiadványok; vö. az itt egyidejűleg használt többes szám 1. személyű alakokat: -tum(e), -tumbim(e) и -tumim(e).

A litván nyelvjárásokban az optatívusz végződéseinek rendszere két irányban egyenlítődött ki: egyes nyelvjárásokban az egyes szám 2. személyének alakja alapján, az -ė tövű igék ragozásának mintájára, másokban pedig a többes számú alakok alapján, az -i tövű igék ragozásának mintájára.

A dél-dzukk optatívusz būtai, būtái... új képződmény. Az akutusszal ellátott végződés azzal magyarázható, hogy a hangsúly būtų hatására a szó végére húzódott, amikor a hangsúly utáni szótagok akutuszos intonációja világosan kiejtődött.

Варианты формы 1-го л. ед. ч. на -č, -čio, -čiau объясняются как новообразования, восходящие к -čia. -čia могло произойти от *-tjàu, которое могло сократиться в *-tja вместе с другими акутированными долгими звуками ввиду того, что формам оптатива свойственно незаконное сокращение (ср. būt<būči, būč<būčia и др.). Форма на *-tjàu

90

a tematikus optatívusz átalakult alakjaként magyarázható (vö. óind iyām, ólatin siēm stb.), vagyis *likjēm>*likjēō (*likjēuo)>*likjau „maradt volna”. Mivel jól illeszkedett az új optatívusz ragozási rendszeréhez, minden igére kiterjedt. A többi személy alakjainak hatására (liktumbei stb.) -t- elemet kapott, vagyis *likjau>*liktjau lett belőle. Arra, hogy a -č- végű alak optatívuszi eredetű lehet, az is bizonyíték, hogy nem kapcsolódott hozzá a tő optatívusza, *bhū-.

A szupinum megjelenése az optatívusz rendszerében szorosan összefügg az ősi optatívusz jelentésének megváltozásával. Az ókori emlékek és a litván nyelv egyes nyelvjárásainak adatai alapján úgy tűnik, hogy a litván–lett nyelvben, akárcsak néhány más indoeurópai nyelvben, létezhetett egy összetett optatívuszi praeteritum, amelyet a *bhū- tő participiumából és optatívuszából képeztek. Az ősi optatívusz jelentésének megváltozásakor ezek a praeteritumi alakok múlt idejű jelentésük miatt nem helyettesíthették azt. Ezért ezekben az alakokban a participiumot a szupinum válthatta fel, mint az igeidő szempontjából semleges igealak. A szupinum egyes mellékmondatokban optatívuszi jelentést vehetett fel.