LIETUVIŲ AREALINĖS LINGVISTIKOS KLAUSIMAI

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

V. VITKAUSKAS

AZ ÉSZAKKELET-ŽEMAITI DŪNININKAI NYELVJÁRÁSI ALAKJAINAK NÉHÁNY MORFOFONÉMIAI DIALEKTIZMUSA

Köztudott, hogy a nyelvjárásokban és helyi beszédváltozatokban vannak olyan szavak és alakok, amelyekben bizonyos hangok története nem világos. Az „Északkeleti žemaitiai dūnininkai szótára”¹ összeállítása során meglehetősen sok ilyen eset adódott, és ezeket valamiképpen meg kellett oldani.

Azokat a nyelvjárási szavakat és alakokat, amelyeket a fonetikai törvények eltérései és annak bizonyíthatatlansága miatt, hogy szabályos nyelvjárási megfelelésről van szó, nehéz a köznyelvi megfelelőikkel összekapcsolni, morfofonémiai dialektizmusoknak nevezzük. Rendszerint van bennük valamilyen formáns, amely egy-egy magánhangzó, mássalhangzó vagy kettőshangzó szabálytalan változása következtében a szóalkotási és lexikológiai különbségtétel funkcióját nyerte el.

Feltételezve, hogy a fonetikai törvénynek a hangok adott helyzetében érvényesülnie kell, a helyi beszédváltozatok fonetikai rendszerétől való eltérésnek azokat az eseteket tekintjük, amikor bizonyos hangok jelenlétét nem lehet egyértelműen és meggyőzően szabályossággal, rendszerességgel indokolni. Ez leggyakrabban más szógyökkel, eltérő szóalkotási elemmel, nem etimologikus hangok megjelenésével, sőt valamely korábbi fonetikai törvénynek a helyi beszédváltozatokban különféle hatások, analógiák stb. következtében bekövetkező felbomlásával függ össze.

I. NÉHÁNY MORFOFONÉMIAI DIALEKTIZMUS e MAGÁNHANGZÓVAL e

Ezekben a helyi beszédváltozatokban vannak olyan szavak és alakok, amelyekben a köznyelvi i vagy más žemaitiai beszédváltozatok i(e) hangja helyett e magánhangzót ejtenek. Érdemes részletesebben megvizsgálni ennek a szabálytalan e magánhangzónak a megjelenését és váltakozását az i (e) hanggal, még ugyanazon a szón belül is. Ez az e előfordulhat a szógyökökben, a képzőkben és az összetett szavak összetevőiben egyaránt. Emellett saját szavakban és jövevényszavakban is feljegyezték.

Vizsgáljuk meg részletesebben e jelenség fontosabb eseteit.

Szógyök. 1. Egyes szavak gyökében e beszédváltozatokban a köznyelvi il vegyes hangkapcsolat helyén el található: smḗltį Drv, Krš, Vrp / smḗltę Vds „homok”, de smḗltės Pvn, Vkšn; smeltį·nc Drv, Krš, Vrp / smeltį·nc Vds, Užv „homokos terület”; kelniúoti / kelniúotę „emelgetni”, švel·ptį Drv, Krš, Vrp / švel·ptę Vds. Ide tartozik talán a vel·kinę / vėlkę·nc „húzva” igeneves alak is; vö. a nyugat-aukštaitiai šiauliškiai vil·kins alakjával, de Šakynos és Gruzdžių környékén vėlkins || vėl·kens is előfordul (néha vilkins is).

¹ A szótárról és az általa lefedett beszédváltozatokról lásd Aut., Šnektų grupės žodyno sudarymo principai, LKK XIII 79–98. A legfontosabb lakott települések: Dovėnai, Kuršėnai, Pakšteliai, Vārputėnai – Šiaulių járás; Užventis, Vidsodis – Kelmės járás; Pāvandenė, Viekšniai – Telšių járás.

7. Užs. Nr. 1026

97

Az e és į (e) ilyen váltakozása az l-t tartalmazó vegyes diftongusban olykor arra utalhat, hogy az į (e) ebben a helyzetben hajlamosabb a nyílásra, sőt akár teljesen nyílt e-vé is alakulhat (itt ez a jelenség a korábban végbement i: e váltakozással is összefüggésbe hozható, lásd alább).

A leírt nyelvjárások smėlti | smėlte szava, akárcsak a keleti felvidéki dusetiškiai nyelvjárás smē.lte alakja, nyilvánvalóan közös a lett nyelv smelte megfelelőjével (LV III 959). Valószínűleg ugyanígy magyarázható az e előfordulása a švel.pį Drv, Krš | švel.pę Vds szó egyes alakjaiban is (vö. a lett svelpt szóval), annál is inkább, mert ezekben a nyelvjárásokban megvan a šve.lpti Drv, Krš | šve.lptę Užv, Vds, Vkšn „selypít” szó is (vö. még: švelpti DŽ¹ 829). Másfelől a švelpti szó lett nyelvvel való közös eredetére vonatkozó feltevés mellett a lett nyelv hatása is feltételezhető, amire az ige használati területe utal (Žg, Škn, Vgr, Klk, Akm, Pp, Šiaudinė, Rdn, Vds, de šve.lptę Pvn, Vkšn), vagyis azok a helyek, ahol vannak vagy voltak lett települések, illetve amelyek szorosabb kapcsolatban álltak Lettországgal. Az is fontos, hogy a švelpti mellett itt a švilpiniuot Škn, Grz | švilpiniu.tį Drv, Vrp | švelpeņu.te Vds „fütyül” szavakat, a švilpis Škn, Grz | švi.l.pis Krš, Drv | švi.l.pis Rdn, Trš, Akm „síp; fütyülés”, a švilpūks Grz | šve.lpōks Rdn, Trš, Pp „síp” és más szavakat is használják. A kelnuoti | kelnuotę igéről feltételezhető, hogy másképp keletkezett, mint a köznyelvi kilnoti, azaz a tő magánhangzó-váltakozása nélkül.

2. Az északi žemaitiai (dounininkai) nyelvjárások krečiuote | krečūote „az inget vagy blúzt a nadrágon, szoknyán kívül hordani” igéjét a leírt nyelvjárások egy részében — a kuršėniai, dirvonėniai és varputėniai nyelvjárásban — csak e-vel ejtik: krečiuoti (de krę-čiuote Pvn, Užv, Vkšn). Feltehető, hogy itt — a nyugat-felvidéki nyelvjárásokhoz hasonlóan (Jurbarkas, Vadžgirys, vö. LKŽ VI 488)² — más tőmagánhangzóról van szó.

3. Az e a legtöbb más nyelvjárási és köznyelvi i helyett ezekben a nyelvjárásokban a klėję- „ragasztó” jövevényszóban is előfordul. Az e magánhangzós alak a szláv nyelvekből került át. A leírt nyelvjárásokon kívül az e tövű szót a Papilė, Akmenė, Raudėnai, Tryškiai, Telšiai, Salantai környéki dounininkai és mások is így ejtik. Hogy ez az alak nem egészen új, azt S. Stanevičius, S. Daukantas és A. Juška írásai tanúsítják, lásd LKŽ VI 37–38.

Szóképző toldalék. 1. Néhány szó, amely a köznyelvben és a nyelvjárásokban -ilas képzővel fordul elő, az itt tárgyalt nyelvjárásokban -elas képzővel hangzik. Ezek: duobels Vrp | duobels Pvn, Užv „here”, ẽrz̃e.ls Pvn, Vkšn „herélt”, kre.tels Drv, Vds | kre.tė.ls Pvn, Vkšn „tiló”, sprā.gels Pkš | sprā.ge.ls Pvn, Vkšn „cséphadaró”, valamint spragẽlgā.lve Pvn, Vkšn „a cséphadaró feje”, spragẽlkuotis Pvn, Vkšn „a cséphadaró nyele” brẽ.gelā Pvn „kenderkócból készült kötelek”. (Akár a köznyelv, akár a nyugat-felvidéki nyelvjárások hatására, ezeknek a nyelvjárásoknak az egész területén csak rā-tils hangzik, többnyire brizgilā / brẽgelā, sok helyen, különösen Kuršėniai környékén, sprā.gils, kre.-tils, bár meg kell jegyezni, hogy Šakyna környékén némelyek eržels alakot mondanak. A nyelvjárások kölcsönhatása itt egyértelmű.)

Amint azt a žemaitiai nyelvjárások anyaga mutatja³, valószínűleg létezett és ma is létezik az -elas képző⁴, amely talán fonetikai okokból, az e (i) és e összeolvadása révén jött létre.

² A. Juška szótárában és Rietavasban a krečiuoti alakban feltehetőleg tévesen került át az e a nyelvjárási e-ből. ³ A szakirodalomról és bővebben lásd B. Vanagienė és V. Vitkauskas: Dar dėl kubelo, LKK XIII 222. Vö. még A. Girdenis (rec.), „Baltistica“, IV(1), 143. o.; Vl. Grinaveckis, Šiaurės vakarų dūnininkų tarmių fonetinės ypatybės ir jų raida, „Vilniaus Valstybinio pedagoginio instituto Mokslo darbai“, 11, 1960, 44. o.; V. Grinaveckis, Pluoštas žemaičių žodžių, „Kalbos kultūra“, 22, 1972, 71., 72., 74. o. ⁴ Lásd P. Skardžius, Lietuvių kalbos žodžių daryba, Vilnius, 1943, 175. o.

98

Úgy tűnik, hogy e litván származékokhoz egy-két jövevényszó is igazodott: kā·tels / kā·tē·ls „üst”, kūbels / kōbė·ls „kád”⁵, ē·sē·ls Pvn, Vkšn „szamár”. Hasonlóképpen az e magánhangzó a kūneks kō·neks „pap”, gūzeks Dry, Krš, Vrp „guzik, gomb”, mūzeka Vrp „hegedű”, mūzekuñ.c Vrp „zenész” szavakban is kialakulhatott. Ezekben az esetekben valószínűleg a felvidéki nyílt i, a žemaitiai dounininkai ė hangja (vö. a telšiškiek gō.zeks, mō.zeka alakokkal) változott nyílt e-vé. (A kunegas, kunegaikštis szavakat S. Daukantas és M. Valančius is használta, lásd LKŽ VI 891⁶; ezért talán a 19. századi írott nyelv hatása is közrejátszott, hiszen e vidék žemaitiai lakói ma is a korabeli énekeskönyvekből éneklik a kunegas, kunegaikštystė szavakat virrasztásokon és megemlékezéseken.)

Az e és į (ę) ilyen váltakozását nemcsak az į (ę) magánhangzó erősebb nyílása segíthette elő ezekben a szavakban, illetve az északi žemaitiai (dounininkai) ė hangjának sajátos megvalósulása az északkeleti dūnininkai (keleti varniškiai) nyelvjárásban, hanem az į: e váltakozás is az olyan esetekben, mint például šō·bėnė: drū·k̇opė·nis Jdr, Vvr, Šv „vastag hátsójú”, stuoršobė·nė Pvn. Ugyanezen okból jöhetett létre a *kūniks | kō·neks: kūnė·gbūvis | kōne·gbūvis „volt pap”, kūnė·kpalaiķis | kōne·kpalaiķis „rossz, hitvány pap”, s az utóbbiak analógiájára akár a kūnė·gišk s | kōne·gešk s „papos” is. Végül mindezeket általánosítva létrejöhetett a kūneks | kō·neks is. Vö. még a kūbil s szóval, amely Kuršėniai közvetlen környékén gyakoribb, de ott csak a pūskubėlis⁷ „félkád”, egyes szám birtokos esete: pūs-kubė·lė „félkádé”, dū·nkubėlis „kenyérsütő teknő”, egyes szám birtokos esete: dū·nkubė·lė „kenyérsütő teknőé” alakokban. Ott a gūziks alak is használatos, de például ugyanaz a nyelvjárási adatközlő, aki ezt az alakot mondta, rögtön utána a guzė·ksegį „gombolónő” alkalmi szót is használhatja. Több ilyen példa is van, például a falu neve lį·kšelis Krš, Vrp / lį·kėlis Vds, Užv; a köznyelvi Lyǵšilis (šils / šė·ls „hanga”), a nj. šilımdaržis Krš „üvegház” és šilema Krš, Pkš „meleg” (de šėlėma Pvn, Vds, Užv, Vkšn), valamint čibirs / če·bė·rs „Szibéria” és čibė·riškęs (šal.tis) / če·bė·reškęs „szibériai”.

E magánhangzók és į (ę) teljes zűrzavarát — különösen Kuršėniai környékén — talán még egy tényező fokozta: e nyelvjárások felvidékiesedése miatt (ez főként Kuršėniait, Dirvėnonust és Vārputėnust érinti, de másutt, még Pāvandėnė környékén is megfigyelhető) itt jelentősen átalakult a magánhangzórendszer. Amint azt a jelenlegi tények is mutatják, az i (és u) hang újkeletű⁹, és az itt korábban meglévő e (és ǝ) hangot váltotta fel¹⁰. A nyelvjárás fonetikai rendszerének jelentős változásakor mindig különféle hiperkorrekciók és alakváltozatok jönnek létre. Mivel az e és ę artikulációja nagyon közel áll egymáshoz, ezért amikor a ę i-vé vált, néha az e-ből is létrejöhetett į, és fordítva: a ę-ből e. Ezt mintha számos ilyen típusú változat is alátámasztaná, például: skīlā·uda | skēlà·uda és skelā·uda | skelā·uda „szilánk; vékony kéregféle”, skijdė·rva | skedē·rva és skedē·rva | skedē·rva „ua.”, tikšūoti és tekšūoti Drv, Krš „feküdni; tócsa módjára szétterülni”, sukļė·pa és sukļipa Dnv „megereszkedett”, stiñbirī·s és stiñbė-

⁵ E szó szláv eredetével kapcsolatos kételyekről lásd S. Karaliūnas, Dėl keleto lietuvių kalbos skolinių, LKK XII 181–183; vö. még V. Urbutis (rec.), „Baltistica“, VII (2), 205. o.

⁶ Lásd még Z. Zinkevičius, Reikšmingas žemaitiškas rankraštinis tekstas, LKK XV 181–182, 187.

⁷ Regresszív magánhangzó-hasonulás?

⁸ Lásd J. Kazlauskas, Dėl baltų *ei ir *o raidos lietuvių žemaičių tarmėse, „Baltistica“, V (1), 32–33. o.; Z. Zinkevičius, Dėl lietuvių kalbos tautosilabinių an tipo junginių pirmojo dėmens siaurėjimo, „Baltistica“, I priedas, 1972, 230–231. o.

⁹ Lásd Aut., Nauji regresyvinės balsių asimiliacijos faktai Kuršėnų šnektoje, „Kalbotyra“, XXVI (1), 81–82. o., 4. jegyzet.

¹⁰ Lásd A. Girdenis, Kada gi žemaičių tarmė atsiskyrė nuo aukštaičių? „Kalbotyra“, XXII (1), 82. o., 9. jegyzet.

7*

99

ṙ's Drv, Krš „stimburys”, vė·piza | vė·peza „tátott szájú”, paukštelėlis | paukšti-lėlis és paukštelėlis Drv, Krš, Pkš „madárkácska”, takelėlis | takilelis és takeėlėlis Krš „ösvényecske” és így tovább.

Tehát az e magánhangzót tartalmazó morfofonémikus dialektizmusok ezekben a žemaitiai dūnininkai nyelvjárásokban különféle okokból alakultak ki: a) egy másik tő- vagy képzőbeli magánhangzó hatására; b) feltehetőleg a származékos szavakban korábban végbement és csak maradványokat hagyó magánhangzó-váltakozás miatt (amely az e megjelenését az alapszóban is előidézhette); c) az i további nyíltabbá válása, illetve az itt tárgyalt nyelvjárások keleti részén a korábbi e nyílt e-re cserélődése révén (ennek következtében párhuzamos, e-t és i-t (ė-t) tartalmazó szógyökök és alakok, sőt talán hiperkorrekciók is létrejöttek).

II. U MAGÁNHANGZÓS MORFOFONÉMIKUS DIALEKTIZMUSOK:

Ezekben a nyelvjárásokban az u magánhangzó: a) ugyanabból a forrásból származik, mint a köznyelvi ū: lū·pa | lū·pa, plū·pti | plū·pte „ütni”; b) *ō-ból fejlődött (>a köznyelvi és a felső-aukštaitiai uo megfelelője): dū·k | dū·k ~ duok, jū·ks ~ juokas; c) egyes szavakban a köznyelvi uo-nak felel meg, de nem különbözik a többi žemaitiai nyelvjárás u hangjától: sū·des | sū·des „korom”; d) a köznyelvi ą-nak felel meg: kū· ~ ką Drv, Krš, Vrp, olykor Užv, Vds, sū·malinis | sū·malinis „törkölyből készült”. Az utóbbi két esetben többnyire bizonyos szóalakbeli eltérések teszik lehetővé, hogy ezeket morfofonémikus dialektizmusoknak tekintsük.

A szó töve. 1. Ha összevetjük e nyelvjárások némelyik szavát más žemaitiai nyelvjárások megfelelő szavaival, azt látjuk, hogy a köznyelvi uo helyén az északi žemaitiai dounininkai is u-t ejtenek¹¹. Például: sū·des | sū·des | sū·dęs „korom, koromlerakódás”, sū·dinc | sū·denc „kormos”, nušisū·dinis | nu·sesū·denes „bekormozódott” (vö. sū·dęs Trk, Vkš, Jdr, Žr, Tl, Ms, Lk, sū·des Pp, Rdn, Trš, sū·dė·nc Mžk, Klk, Trš, Rdn, Lk, Jdr, nusesū·denes Trš, Rdn, Žr, Jdr, Ms); sū·sti·s | sū·stis „ingerlékenynek lenni; mozogni; rosszul égni”: kuo tas vaı·ks tā·p sū·sā·s Krš (vö. sū·stėis, sū·sā·s Akm, Pp, Vkš, Sd, Gd — az LKŽ szerint a szomszédos nyugati aukštaitiai nyelvjárásokban is él a sū·stis || sū·sties „mozogni, dörzsölődni: sū·ses i sū·ses | sė·dė·k kai žmō·gus Škn”)¹². Vagyis lehetséges, hogy más tövekről van szó, hiszen „a žemaitiai nyelvjárások ū, ų, ō fonémái nem feltétlenül az uo fokozaton keresztül keletkeztek, hanem közvetlenül ō-ból is eredhettek”¹³.

2. E nyelvjárások u magánhangzójának eredete némely jövevényszóban nem világos¹⁴. Például: pū·ks „pehely” (és pū·kinc | pū·kė·nc „pelyhes”, pū·kinti | pū·kė·nte „pelyhesíteni”), spū·lė | spū·lė „orsó”, ū·sta· | ū·stā· „bajusz” (és u·stuofus | u·stuōros „bajuszos”, u·stū·c „bajuszos”) valamint az ã·ū· | ã·ęū· „köszönöm, hálás köszönet”¹⁵ szóban.

A dūnininkai (déli žemaitiai) kiejtése alapján a tőbeli u magánhangzóról és annak eredetéről nehéz bármit is megállapítani. A dounininkai (északi žemaitiai) itt rendszerint ųu kettőshangzót ejtenek:

¹¹ Žr. Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija (toliau — LD), Vilnius, 1966, p. 85.

¹² Amint a nyelvjárási adatok mutatják, a köznyelvi suosti ige is a žemaitiai nyelvjárásra jellemző szó. S. Karaliūnas adatai, miszerint a suosti használatos Gegužiņében, Vadokliaiban, Vajasiškisben, Žilinuiban és Biržaiban, teljesen megbízhatatlanok. Lásd S. Karaliūnas, Iš lietuvių kalbos jo-kamieninių veiksmažodžių istorijos, LKK XIV 96—97.

¹³ Lásd S. Karaliūnas, i. m., 60. o. Vö. még J. Kazlauskas, i. m., „Baltistica”, V(1), 29. o. és köv.

¹⁴ Lásd Vl. Grinaveckis, Šiaurės vakarų dūnininkų tarmių fonetinės ypatybės ir jų raida, „Vilniaus Valstybinio pedagoginio instituto Mokslo darbai”, XI, 1960, 73. o.; V. Grinaveckis, Žemaičių tarmių istorija, Vilnius, 1973, 190—191. o.

¹⁵ E szó eredetéről lásd V. Urbutis, Dabartinės baltarusių kalbos lituanizmai, „Baltistica”, V(1), 48—49. o.

100

põuks Jdr, Vvr, Lk, Trš, Pp, Mžk, Sd, Ms stb. (ott szintén põukė·nc, nusė-pūkī·nte), špūlė Lk, Jdr, Vvr, Krtn stb. (špōlė || špūlė Trš), õustā· Rdn, Trš, Akm, Pp, Nv, Tl, Jdr, Vvr stb. Hasonlóképpen ejtik az ãčū szót is Rdn, Trš, Nv, Tl, Jdr, Vvr stb. (ã·čū Pp, mint vā·ku̇). Eszerint a dūnininkai nyelvjárásokban olyan alakok vannak, amelyek a köznyelvi pu̇ōkas, špūolė, u̇ōstai és ãčiuo formákkal vethetők össze.

A donininkai (nyugat-žemaitiai) nyelvjárásokban feljegyezték az õ·znā· ~ u̇ōznai alakot Sg, Prk területén, „bajusz”¹⁶; továbbá põ·ks ~ pu̇ōkas Sg, põ·kens ~ pu̇ōkinas Sg, vö. pokens TDr VII 104 (Klaipėda közelében). Itt e szavak töve és végződése is egyértelműen az o· magánhangzót tartalmazza, amely a köznyelvi uo-nak felel meg. Csak az orsó megnevezése ingadozik: špõ·lė Plik, Krg, Dov, Kin (Sakūčių falu), viszont špū·lė Prk, Sg, Rmč, Rsn területén, špū·le Klp, Rsn területén.¹⁷

Néhány szót a szomszédos nyugati és a nem távoli keleti aukštaitiai nyelvjárások is uo kettőshangzóval ejtenek: pu̇ōks Šl, špūola Šl (Žuvininkų falu, 1 km-re a várostól keletre), Mšk, Jnš, Lnkv, špūolė Grz, Kž stb.

A dūnininkai nyelvjárások e szavainak és alakjainak köznyelvi megfeleltetése igen bizonytalan és bonyolult kérdés, mivel az u· magánhangzó eredete többféleképpen értelmezhető. Bár első pillantásra a többi žemaitiai nyelvjárás ou, o· hangjaival közös eredetűnek tűnik, e jövevényszavak u· magánhangzója közös areát alkot az északnyugati aukštaitiai nyelvjárások déli részén használatos pu·kai, špū·le (ū·stai⟧ alakokkal; a Šakyna és Gruzdžiai környékén használt alak egyértelműen a kuršėnai nyelvjárás ū·sta· („bajusz”) szavából származó jövevényszó.

A dūnininkai ã·čū / ā·čū alakjának -u· végződése és a határozószók -uo végződése közötti kapcsolatot a Raseiniai környéki nyelvjárások ã·čū alakjai mutatják Rs, Vdk, Nmk területén (valamint a pavìežui, pavãndeniui, apsukūi és hasonló alakok).

Az ū·sta· / ū·stā· szó, amelynek csak a dūnininkai õustā· (részben pedig a donininkai õ·znā·) alakjában van megfelelője, csak u̇ōstai formában vethető össze a köznyelvivel (valamint uostōrius, uostōtas).

Bonyolultabb a helyzet az špū·lė / špū·lē szóval, amelyet a dūnininkai nyelvjárásban a Kūrtuvenai – Vaiguva – Girdiškė – Tauragė – Vainutas vonaltól északra használnak¹⁸. Ez az area csupán néhány kilométeres szakaszon (Šiauliai város nyugati környékén) érintkezik a nyugat-aukštaitiai špū·le ~ špūlē alakkal; ez sokakban gyanút ébreszt arra nézve, hogy a tőmagánhangzó eredete közös az e jövevényszó aukštaitiai változatával. Az aukštaitiai szóétól eltérő hangsúlyozás, valamint a dūnininkai špōulie alakkal való közössége és valamennyi žemaitiai nyelvjárás magánhangzórendszerének közös eredete a dūnininkai špū·lē / špū·lē alak köznyelvi špuolė alakra való átvezetése mellett szól. A donininkai špū·lē / špū·lē alakban az u· magánhangzó annak következtében is megjelenhet, hogy e nyelvjárásokban az uo (ie) hangmegfelelés magánhangzói u· / i·¹⁹.

A pū·kā· szó közös eredete a dūnininkai pūukā· és a donininkai pō·kā· alakkal (valamint a nyugat-aukštaitiai pu̇ōkai Kž területén) lehetővé tenné a dūnininkai alakok puokai (puōkinas, nusipūokinti) köznyelvi formára való átvezetését is, jóllehet ehhez még alaposabban meg kellene vizsgálni a Žemaitija alatti aukštaitiai nyelvjárási övezet egészét.

3. Nem világos a būtojo dažninio laiko kifejezésére szolgáló segédige, a liuobėti, liuoba, -ėjo²⁰ (DŽ¹ 347) tőmagánhangzóinak eredete sem.

¹⁶ Vl. Grinaveckis, Az északnyugati dūnininkai nyelvjárások fonetikai sajátosságai és fejlődésük, 73. o.

¹⁷ A špūlē szó és változatai elterjedésére vonatkozó adatokat A. Jonait y tė „A litván nyelv atlasza” lexikai kötetéhez készített térképéről vettem (nyomdában).

¹⁸ E vonaltól délre a nyugat-aukštaitiaiakkal közös špulē alak használatos, vagy špū·lį Skdv területén.

¹⁹ Žr. V. Grinaveckis, Žemaičių tarmių istorija, Vilnius, 1973, p. 195—196.

²⁰ Lásd bővebben: J. Aleksandravičius, A kretingai nyelvjárás igéje, „A Vilniusi Állami Pedagógiai Intézet tudományos munkái”, VIII, 1958, 113—115. o.; Aut., A būtojo dažninio laiko az északkeleti žemaitiai nyelvjárásokban, LKK IV 157—164.

101

Ezt a szláv jövevényszót (FrnW 378, 381) a žemaitiai így ejtik²¹:

a) A donininkai nyelvjárásaiban: lo·bėi / lo·b‘ėi / lo·bėti (itt a segédigei funkciókon kívül „kedvelni, megszokni” jelentése is van).

b) A dounininkai nyelvjárásaiban: lôub ~ liūoba Krtn, Kal, Kl, Pp, Akm, olykor Rdn; lū·b ~ liūba Mžk, Sd, Tl, Lk, Eig (vajon ezt a formát nem befolyásolta-e a másik, szemantikailag közeli szláv jövevényszó, a liūbyti); lô·b ~ liūoba Krt, Vvr, Jdr, Ms, Skd. A lô·b alak o· magánhangzója feltehetőleg proklízis miatt jött létre, továbbá azért, mert nincsenek rokon szavai, és a mondatokban ténylegesen közbevetésként szerepel; az ilyenek pedig hajlamosak a rövidülésre és a szabálytalan hangváltozásra, vö. rúoc / rūoc < ródos, murúoc / mərúoc < mùn ródos. Így a lôub helyett idővel a lô·b kiejtés terjedt el; vagyis itt a köznyelvi litvánba (lk.) uo kettőshangzót kell átírni. Ugyanezen okból keletkezett a lôb ~ liūoba alak is Viekšniaiban.

c) Az északi dūnininkai (varniškiai)²² nyelvjárásaiban: a lú·b / lū·b tőmagánhangzója ugyanazt a problémát veti fel, mint a špuolė, puõkas, uõstai, ãčiūo szláv jövevényszavaké; továbbá nem tudni, hogy a lú·b / lū·b-re nem hatott-e ugyanúgy valami, mint a dounininkai egy részének lô·b alakjára. Ha azonban figyelembe vesszük a szomszédos nyugati aukštaitai nyelvjárások liūob alakját, valamint azt a nagyobb žemaitiai dounininkai nyelvjárási területet, ahol lôub fordul elő (az ebből kialakult lô·b, lôb alakokkal együtt), feltételezhető, hogy a dūnininkai lú·b / lū·b alak tőbeli u < hangja is eredetileg uo volt.

A liuob- tő a žemaitiai nyelvjárásokban az ott korábban érvényes (a szláv jövevényszavakra vonatkozó) *ō > ou / u· / o· hangtörvény következtében jött létre (vö. põuks / pū·ks / pǝ·ks, õustā· / ū·stā· / ū·sta / ū·stai Rs, Vdk, Trg, Gr / ō·znā). A lū·bi·ti / lū·bi·te ’kedvelni’ jelentésű jövevényszó nyilván később került át, a liuobėti pedig korábban.

4. A leírásban tárgyalt dūnininkai nyelvjárások egyes kölcsönszavakban a köznyelvi litván (lk.) rövid u helyett hosszú, feszes hangképzésű u· magánhangzót ejtenek. Például: gū·mā Pvn, Užv. Vds, Vkšn ’gumi’ (vö. még gū·ma Grz), rū·sas ’orosz’ (vö. rū·sas Grz, Škn), rū·šišk‘s / rū·šešks ’orosz’, jū·riņc (gagā·riņc) / jū·rē·nc ’Jurijus’ (így alakult ki feltehetőleg szláv nyelvekből a brū·c ’tisztátalanság; rossz ember, gazember’, bru·dã·cije ’nagy gazember’ alak is). Itt a köznyelvi litván és a szláv nyelvek kissé feszes u magánhangzója (legalábbis a žemaitiaiak és az elő-zemaitiai nyugati aukštaitaiak fülének) nem igazodott a saját, meglehetősen nyílt u / ǝ magánhangzóikhoz, hanem hosszúként kezdték ejteni. (A dounininkai, akik hangrendszerükben a magánhangzók regresszív hasonulása miatt feszes rövid u-t is használnak, ezekben a szavakban olykor nem ejtik a hosszú magánhangzót, hanem a saját feszes rövid u-jukat illesztették ide: gùmā²³ Trk, Mžk, rùsā Klk). Ezekben a vizsgált nyelvjárásokban a hosszú u hang fejezte ki és tette érzékelhetővé a köznyelvi litván és a szláv nyelvek hangsúlyos u magánhangzóját. Így fonetikai dialektizmusok kis csoportja alakult ki, de teljes következetesség nincs (vö. grūpi / grǝ·pę, rūškė / rǝškė ’oroszok’).

A képzők elkülönülése. Ahogy egész Žemaitijában (és néha a nyugati aukštaitaiak egyes vidékein is), úgy a vizsgált nyelvjárásokban is a köznyelvi litván uo kettőshangzó helyett a képzőkben -ūklis, -ūlas, -ūlis, -ė (ūlis, -ė), -ūlys, -ūmenė, -ūnė, -ūnis hangalakok fordulnak elő.

Képzős példák: girtū·klis || girtū·klis ’iszákos’ (vö. girtū·klis Plt, Tl, Rdn, Pp, Rsn, Sg, Prk, girtū·klis StnŽ 82, girtukle Mž 30; lásd az LKŽ III 351-ben közölt girtūklė, girtuklis stb. szavakat), svirū·klis ’ingó’ Krš (vö. svi.rū·klis Rdn, Trš); ūobu·ls ’alma’ Pvn, Vkšn (vö. ūobu·ls End, Jdr, Pln; lásd az LKŽ VIII 990 ōbulas || ōbūlas); ācpiṇdu·lis || ā·cpi.ndū·lis ’tükröződés’ (vö. ācpi.ndū·lis Slnt, āc-

²¹ Lásd Z. Zinkevičius, LD 357.

²² A déli dūnininkai nyelvjárások (a raseiniaiak egy része) – Gr, Trg, Erž, Vdk, Stl, Žlp, Nmk, Rs, Kln, Paupys — csak a köznyelvi litvánnal közös, múlt idejű ismétlődő alakokat használják.

²³ Doc. A. Girdenis közlése, de vö. gū·mā, rū·sos Ms, Skd (B. Vanagienė közlése)

102

nindu·lis Žg; lásd LKŽ I² 433 ātspindūlis, ā·tli·ku·lis | ā·tli·kū·lis „valamilyen megmaradt tárgy”, (vö. ā·tli·kū·les Skd; lásd LKŽ I² 398 ātlykūlės, ātlykūliai, ātlykūlis; kérdéses azonban, hogy az atli·kū·lis Up, Šv alakot az atlykūlis mellé kellett-e sorolni, amikor más dūnininkai nyelvjárásokban -ūlis képzővel keletkezett), ā·dži·ndu·lis „a szoptatás abbahagyása után ismét szoptatni kezdett gyermek” Pvn, Vkšn, Vds, Užv (vö. ādži·ndu·lis Slnt, Brs, lásd ātžindūlis | atžindulīs LKŽ I² 454), prā·gi·dru·lē Vkšn, Pvn „derült égboltfolt”; kūndu·līs Pkš, Drv | kóndu·līs Pvn, Vkšn, Vds „mag”; (vö. kóndu·lē Trš, Rdn), uóbu·līs „alma” Drv, Krš, Vds (vö. uóobu·līs Rdn, Trš, Pp; lásd még LKŽ VIII 990 obu·līs | obūlīs), ži·du·līs Krš, Pvn, Vkšn „gyűrűsujj” (vö. ži·du·līs Rdn, židu·līs Pp, Akm; LKT 492 žydūlė); didū·menī | dedū·menę „előkelőség, előkelők” (vö. dedū·menę Trš, Rdn, Ub, Jdr, lásd még LKŽ II² 486 didūmenė), jaunū·menī | jaunū·menę „ifjúság” (vö. jaunū·menę Jdr, jaunū·menę Trš, Rdn, Pp, Klk; lásd még LKŽ IV 313 jaunumėnė | jaunūmenė), karū·menī (régi karū·minį | karū·menę „hadsereg” (vö. karū·menę Kin, Jdr, End, karū·menę Lk, Trš, Tl, Pp, Klk, karū·mė·nę Sg; lásd LKŽ V 288 karūmenė, kariūmeniškas, LKŽ V 349 karūmenė), kitū·menī „más emberek” Drv (vö. LKŽ V 909 kitūmenė | kitūmenė, de ott a kitūmenė szóhoz hozzáadták Karklėnai alakját, a kitūmenė formát, amelyet a ketū·menę alakból állítottak helyre, azt szabályos dūnininkai sajátosságnak tekintve); muómu·nī | muómu·nę „nagymama” (vö. muómu·nę Als, Tl, Brs, Pln; lásd LKŽ VIII 344 mómūnė, mómūnis; az összes žemaitaitól csak az Užventis alak tér el: mómūone „ugyanez”, bár ezt is, mint minden žemaitait, muómu·nę alakban ejtik), šėršu·nc | šė·ršū·nc „darázs” (vö. šė·ršū·nis Rsn, Kin, šė·ršū·ns Ms, Slnt, Lkž, Tl, Pkl, Pln és másutt).

A képzők hangsúlyos u· magánhangzója mindenki szerint egy másik képzőmagánhangzó, amely magánhangzó-váltakozás, apofónia következtében keletkezett; a hangsúlytalan magánhangzóval kapcsolatban azonban különféle kétségek merülnek fel. Úgy vélik, hogy hangsúlytalan helyzetben a *ō-ból mind a dūnininkai, mind a dounininkai nyelvjárásokban szabályosan alakult ki ez az u·²⁴.

Különféle képzett alakok alaposabb vizsgálatakor „szabálytalan” jelenségeket is megfigyeltek. Például: rūžūlīs Ms, Lnk, Šts, Skd „ražulys”, vōmboulė Šts, Ms, Dr, Pln, Lpl | vāmbolē Krg (donininkai!) | vōmboulīs Trš (Dauginių k.) „ganajtúróbogár”, ā·cpi·ndūlis | ācpi·ndūlis Jdr, End „visszatükröződés”, ā·tži·ndūlis | atži·ndūlis Vvr, Jdr, Grg, žī·doulēs ~ žydūolės LKT 69 (Dr)²⁵, šė·ršūnę Vkš | šė·ršūns Trk „darázs”, kó·ndūls (kóndoulā) Ms „mag”, pi.nkoulē·lę Plt, Vrd „a levágott állat csontocskája”, pāki.šou·lis Grg „kenőpénz”, ūo·pōpūnę Plt „aki nagyon érzékeny, fél a fájdalomtól”, kārūnęs Ms, Skd, Jdr „aki mindenhová felmászik”, lōndūnęs Ms, Jdr, Vvr, Rt „kerülő”, lēžōunēs Ms, Skd, Tv „betegség, amikor felázik a lábujjak közötti bőr” stb.

Ezek a tények arra utalnának, hogy itt mintha nem volna szabályszerűség. Összetett folyamatok játszódtak le, amelyek következtében a keleti dounininkai nyelvjárások, valamint egyes donininkai nyelvjárások a képzőkben általánosították az u· < *ō hangot. Ebben különösen nagy szerepe volt a regresszív magánhangzó-hasonulásnak, amelynek következtében a *žīdōlijas (*žīdōlīs) > žīdūlis > ži·du·līs | židulīs alak lett. (A nyugati žemaitai dounininkai nyelvjárásokban, amelyeket ez a hasonulás nem érintett, gyakran -ōulis képző található.) A szó belsejében álló uu diftongust (diftongoidot?) kényelmetlen ejteni; minden ragozott alakban u· | u-vá alakult, és ez a szó egész paradigmájára kiterjedt. Tehát itt a regresszív magánhangzó-hasonulással és a paradigma alakjainak későbbi kiegyenlítődésével összefüggő jelenségről van szó (különösen a dounininkai nyelvjárásban megindult a hangsúly előtti hosszú magánhangzók rövidülése). A magánhangzó u· ilyen esetben való kialakulását bonyolítja az analógia közrejátszása is.

²⁴ Lásd Z. Zinkevičius, LD, 86; A. Girdenis, V. Žulys (rec.), „Baltistica“, VIII (2), p. 200.

²⁵ J. Laučiūtė darbėni feljegyzése

103

következetesen fel kellene venni a szótárakba a következő képzőkkel alkotott alakokat: -ūklis, -ūlas, -ilis, -ė, -ulys, -ūmenė, -ūnė, -ūnis.

Az előtagok eltérései. 1. A nu- névutó, illetve a nu- előtag (különösen a névszókban) a u magánhangzót tartalmazza, akárcsak valamennyi žemaitai. Akár proklízis²⁶, akár magánhangzó-váltakozás eredménye ez, a žemaitai nyelvjárás egészében elterjedt, szabálytalan jelenség. A nu- előtaggal dialektizmusok egész sora keletkezett, például: nùˑbraukas | nùˑbraukas „lehúzások”, nùˑlaida | nùˑlaida „a tető ereszének lejtése”, nùˑsaika | nùˑsaika „mérték; következetesség”, nùˑluŋka | nùˑloŋka | nùˑlòŋka „meghajlás; olyan személy, akitől meghajlást várnak”, nùˑluŋkãˑuti | nùˑloŋkãˑute „folyton engedni”, nùˑšìrdùs | nùˑšẽˑrdòs „őszinte”, nùˑsaĩˑkùs | nùˑsaĩˑkós „mértékletes”, nùˑvaĩˑzùs | nùˑvaĩˑzòs „képszerű, szép”, nùˑdalẽˑ „folyamatosan; mindegyiket külön”, nuˑkal̃nùˑ „lefelé a lejtőn”.

A névszókban a nyelvjárási nu- — a nyugati nyelvjárásokban következetesen mind a névszókban, mind az igékben — a köznyelvi és a nyugat-aukštaitai nyelvjárási nu- helyett hangzik, például: nuˑbãˑlėlis „aki elfehéredett” Pvn, Vkšn, nuˑsìˑgìˑvėˑnėlis | nuˑsìˑgìˑvėˑnėlis „aki elszegényedett”, muˑskòˑridėlis „szegény ember” Užv, Vds, nùˑmanùs | nùˑmanõs „értelmes”. Ez a nyelvjárások sajátos szóalkotási típusa²⁷, amelyet a szótárakban, különösen a tájnyelvi szótárakban, ki kellene emelni.

A nu- előtag — (és a nu névutó) ilyen, szabálytalannak tartott esetként való magyarázatának mindössze egyetlen tény mond ellent: a dounininkai nõùšokas „tetőeresz” (és a nõùšokėnė melléknév): LKT 25 (Dr), Krt, Pln (Babrungėnai falu), Rt és másutt.²⁸

Az ilyen nõùšokas alakok, akárcsak a prẽic (dounininkai) | prẽc (donininkai), még izoglosszákat sem alkotnak (mintha elszórt adatok volnának), és a következő gondolatokat vetik fel. A žemaitai a *nā-, *prei- alakokból korábban a nuo-, prie- (> nõu- | nù- | noˑ; *prẽi- | pri- | prẽ-) formákat használhatták; később azonban, proklízis és regresszív magánhangzó-hasonulás következtében, az u, i magánhangzókat általánosították (emellett szerepet játszhatott az úgynevezett polarizáció is, amikor az erősebb, világosabban hangzó, kényelmesebben ejthető hang terjed el).

E megfontolások ellenére itt mégis szerepet játszott az analógia, a proklízis és számos más, szabályos hangváltozással nem magyarázható tényező; ezért a nu- — (és a pri-) képzett alakok fonetikai dialektizmusoknak tekinthetők (a nõùšokas, prẽic | prẽc alakok csupán kivételek, a magánhangzórendszer korábbi fejlődésének maradványai lennének).

2. Ezekben a nyelvjárásokban olykor a köznyelvi sa- előtag helyett su- hangzik. Mivel ezek a nyelvjárások azok közé tartoznak, amelyek megőrizték az „orrhangú” magánhangzókat, ezt külön kell vizsgálni.

Ismeretes, hogy ezekben a nyelvjárásokban bizonyos esetekben a hosszú u a köznyelvi ą helyett hangzik. Például:

a) A névmások egyes számú tárgyesetében (Kuršėnai, Dirvėnėnai és Vārputėnai környékén következetesen, máshol csak alkalmanként): kūˑ ~ kã, tūˑ, ānū, kātrū stb.

b) E nyelvjárások keleti részén a cselekvő igenemű hímnemű melléknévi igenevek többes számú alanyesetében (mindig): skẽnū „szednek”, šnẽkū, dẽdū, dūˑdūˑ ~ duodą, žìnū, māˑtū, sāˑkūˑ (a nyugati nyelvjárásokban: dūˑdūˑn, žẽnūn), valamint az egyes számú alanyeset hangsúlyos végződésében: šnẽkūˑs, dirbūˑs, augūˑs, nẽšūˑs (a nyugati nyelvjárásokban: šnẽkūˑnc, dẽrbūˑnc, augūˑnc) stb.

²⁶ Žr. J. Endzelīns, Darbu izlase, I, Rīgā, 1971, p. 429; Z. Zinkevičius, LD 85.

²⁷ Vl. Grinaveckis, Az északnyugati dūnininkai nyelvjárások fonetikai sajátosságai és fejlődésük, 73. o.

²⁸ A. Girdenis docens közlése.

104

Ezek az esetek a lexikai alakok lk.-ba való átültetése szempontjából aligha bírnak jelentőséggel, de itt figyelemre méltó hasonlóságot mutatnak az lk. są- előtagjával képzett származékok ingadozó ejtésű alakjai: egyes alakokat minden nyelvjárásban kizárólag sú- előtaggal használnak; másokat keleten sú-, nyugaton pedig sô·n- előtaggal; végül egy harmadik esetben valamennyi vizsgált nyelvjárás a sú·n- / sô·n- alakot használja. Pl.:

a) sú·malinis / sû·malinis „sąmalinis”, sú·muoni / sû·muone „megértés, felfogás” / sôlęg anū: sô·muones kėta·p ėše·n Užv /, sû·miež·inc Vds, Užv / sû·miež·inc Pvn, Vkšn „szemétdomb”, sû·narì·s „a kantárszíjak összekapcsolása”, sû·mals / sû·mals „durva őrlemény”, sû·plavas / sû·plavas „összeömlések”, sû·plavi·nis / sû·plavi·nis „moslékos”, sû·sūta „rendetlen ember”;

b) sû·sprundis / sô·nçprandis „sąsprandis”, sû·maišis / sô·nmaištis „keveredés”;

c) sûncu·ka / sô·nçū·ka „kanyar, görbe vonal”, de sû·suka / sû·soka „összeszáradt darabka”; ta sû·suka a neįjedusį Drv, sūncmauga / sô·ncmauga „ami össze van szorítva”.

Mi okozza ezt az egyenetlenséget? Azok a nyelvjárások, amelyek az n-et s, š, z, ž előtt megőrzik (az úgynevezett nazális magánhangzókat megőrző zóna), ebben az esetben, amint láttuk, erősen ingadoznak. A keleti nyelvjárások sû·sprundis, sû·maištis alakjaiban az u· talán újonnan alakult ki, akárcsak a tū·, katrū alakokban (vö. még Pakšteliai községben: žū·sis, žū·sū).

Az első csoport azonban továbbra is megmagyarázatlan marad, ahol valamennyi leírt nyelvjárás kizárólag a sû- alakot használja. Lehetséges, hogy itt a sû- előtag a magánhangzó-váltakozás következtében alakult ki a są- (san-, sam-) előtag változataként? Ezt a feltevést mintha bizonyos adatok is alátámasztanák.

1. A žemaitiai nyelvjárások – nem csupán az itt leírtak – attól függetlenül, hogy az lk. ą magánhangzóját miként ejtik, ezekben a szavakban u·-t ejtenek: sû·soka „sąsūka” Pkl, Lc, Mžk, Žeml, Trk, Lž — „Kalbotyra” IX 71, sû·sū·ka „sąsūka” Kal, Šts, Gršl, sû·và·rgis „teher”, sû·và·rta „két összehányt barázda” Slnt, sû·tiemis „alkonyat” Sd, sû·kala „ami össze van verve”, sû·gruva Skdv, sû·malenis „sąmalinis” Lkv (itt gyakrabban sô·nmalenes), Šv, Jdr, többes szám alanyeset sû·našas „sąnašos”, sû·nešà·ls „amit összehordanak” Grg, Šts, sû·grõ·n-das „ami le van kaparva” Brs, Vgr, sû·mūone „megértés, felfogás” Ms, határozószó sû·groužà·s „visszatérve” Šts, sû·sokekle· „támasztékok (az ekében)” Pp és mások (vö. még sûvaržà „a taliga kötele” Ldv).

2. A nyugati és középső felvidéki nyelvjárások némelyikében is számos ilyen képzett alak használatos (az új osztályozás szerint a kaunasi és šiauliai nyelvjárásokban): sû·trauko·s „összehúzódott emberek” LKT 200 (Plv), sû·nari·s Kps (Tursučiai falu), Plv, sû·naris Gs „ízület”, sû·varža „a borona része” Ldvn, Gž, Šn, Gs, Žvr, Nm (LKT 194), Prn, Brb, Brt. (vö. sû·varža „ua.” Plv), sû·varà „a szekér rudazatát összefogó vas” Ldvn, sû·vara Brb: ji kap sû·vara „nagyon megnőtt, sovány”, (vö. sûvara Arm), sû·vė·la „összekócolódott ember” Plv, Dkš, Brb, Klvr, Alk, sû·našo·s „sąnašos” Dkš, sû·linkis „kanyar” Žg, Škn, sû·tema Kt, Pun, (-ū·-) Ldvn, (-à) Kps (Tursučiai falu), vö. még sû·tema Knv, Eiš, Prl, Rod, sûotema Pšš, Lnkv, Rm, Trs²⁹, sû·tė·mini·s „alkonyat” Dkš, sû·malini·s „őrlemény” Dkš (A. Juška Veliuonából sūspanda „scisk” alakot jegyzett fel) stb. Vö. még J. Bretkūnas írásából a mondatot: „…dassiliteia ghis Sussilenkimo (viršuje sunari) ia Strenu“ BB 1 Moz32, 25.

Mivel a nyugati felvidéki (kaunasi) nyelvjárások esetében nem feltételezhető, hogy a „nazális” ą~u· szabályos megfeleléséről lenne szó, arra kell következtetni, hogy létezett egy sû- előtag, amelynek maradványai egyes nyelvjárásokban konzerválódtak, rendszerint még összefüggőbb nyelvjárási területet sem alkotva. Ezek a felvidéki előtagok

²⁹ A sūtemà szó és változatai elterjedésére vonatkozó adatokat B. Vanagienė „A litván nyelv atlasza” lexikai kötetéhez készített térképéről vettük (nyomdában).

105

A su- és sū- viszonya (sumalti és sūmalinys, sutemti és sūteminys, sumęsti és sūmetinys Dks) azt mutatja, hogy hasonló viszony állhatott fenn ezek között is: sutemti — sū-tema, suvėrti — sū-vara, sulinkti — sū-linkis és így tovább. (Egyes nyelvjárásokban a suo- előtag is kialakult, például: šuomaistis Bsg, šuopratis „megértés, sejtés” Škn, Grz; a žemaičiai nyelvjárásokban só-: šuo-malin is „sąmalinis” Ms, Skd, šuomizinis Ms („sąmežynas”).

Ezért felmerül a gondolat, hogy a žemaitiai nyelvjárásokban is létezhetett a su- előtag, különösen azokban az esetekben, amikor az úgynevezett nazális magánhangzókat a žąsis, lįsti típusú szavakban általában megőrző nyelvjárások közül szinte egyetlenegyben sincs ebben az előtagban n. Úgy tűnik, hogy a žemaitiaiaknak ebben az esetben a są- előtag sū-, so- változatai voltak meg, amelyek különálló szavakban maradtak fenn, mivel új származékaik már nem keletkeznek.

A keleti aukštaitiai és a nyugati dzūkiai (déli aukštaitiai) nyelvjárásokban, ahol a litván ą és ū egybeesett, nehéz megállapítani, melyik származék melyik előtaggal rendelkezik. A nyugati aukštaitiaiaknak azonban vannak egyértelmű, sū- előtaggal képzett származékaik, amely csak elszigetelt helyeken maradt fenn. Ez talán még inkább egy korábbi állapotot tanúsít, hiszen „az areális nyelvészet elvei szerint az a nyelvi jelenség vagy tény, amely marginális vagy egymástól távol eső areákban létezik, régebbi annál a nyelvi jelenségnél vagy ténynél, amely központi vagy összefüggő areában terjedt el”³⁰. Bár V. Pisani felvetését³¹ nem lehet abszolút érvényűnek tekinteni, ebben az esetben a są- előtag sū-, suo-, so- változatainak korábbi létezése egyértelmű. A származékok csekély száma, a nyelvjárások kölcsönhatása és a litván irodalmi nyelv hatása miatt itt sok minden összekeveredett és megváltozott, de a nyelvjárási szótárakban rögzíteni kell a sū-, suo-, so- dialektizmusokat.

Így a leírt žemaitiai nyelvjárások első csoportjának (a) szavai valószínűleg a su- előtagváltozatot tartalmazzák. Talán nem mindegyik ilyen szóban volt meg ez eredetileg; lehet, hogy itt általánosítás történt (ennek megtörténtét a vizsgált keleti nyelvjárások sū·sprundis alakja is mutatja a nyugati sô·nçprondis mellett), de a rendszertől való eltérésük ellenére a sū- előtagváltozat származékainak tekintendők.

A sū- előtagváltozat valószínűleg olyan főnevekben is előfordul, mint a nesūtaika Prn (LKŽ VIII 700, K. Būga feljegyzése), a Gs összetételének része. A nesūdera „olyan ember, akivel nem lehet megegyezni” Dglš, Vdš (LKŽ VIII 698), nesūdrau da „a fegyelem hiánya; aki nem fegyelmezhető” Dglš (LKŽ VIII 698); nesūklausa „nézeteltérés” Dv (LKŽ VIII 698), nesūprata „értetlen ember” Dglš (LKŽ VIII 699), nesūtaika „viszály” V. Pietaris, nesūteika „viszály” Dglš, Smn (LKŽ VIII 700) alakok talán hibás átvitelei a litván irodalmi nyelvi alakoknak. Amint azt a Prienai és Geistarai nesūtaika alakok, az LKŽ cédulaanyagának Simnóból származó nesūteika és Dieveniškėsből származó nesūklausa alakjai mutatják (ezek olyan nyelvjárások, amelyekben a rövid hangsúlyos magánhangzók nem nyúlnak meg), ezekben az alakokban szóba sem jöhet a su- előtag. A hosszú u· kiejtés az összes említett keleti dzūkiai (vilniusi aukštaitiai) nyelvjárásban, ahol a beszélők könnyen megkülönböztetik a nesū·teika ~ nesūteika Dglš, Vdš alakot a tū·ri ~ tūri alaktól. Az LKŽ nesūdrau da, nesūteika alakjai a szótárkészítők azon vélekedéséből erednek, hogy itt egyszerű rövidmagánhangzó-nyúlásról van szó; ennek a nézetnek azonban ellentmond a szavak földrajzi elterjedése, a magánhangzó-nyúlás izoglosszája és maga a hosszú u· kiejtése. Végül az LKŽ cédulaanyagának adatai azt mutatják, hogy itt a sū- előtagváltozattal képzett származékokról van szó (V. Pietaris nesūtaika alakja csupán helyesírási kérdés).

A vizsgált žemaitiai nyelvjárások morfofonemikus dialektizmusai tehát a következőképpen alakultak ki: a) a tő- és a képző magánhangzójának eltérése miatt; b) a nu- előtag (és a nu’ névutó), valamint a są- előtag su- változatának kialakulása miatt.

³⁰ S. Karaliūnas, Kai kurie baltų ir slavų kalbų seniausiųjų santykių klausimai, LKK X 56.

³¹ Б. Пизани, Общее и индоевропейское языкознание, — Общее и индоевропейское языкознание (Образ литературы), Москва, 1956, р. 112—114.

106

В. ВИТКАУСКАС

NÉHÁNY MORFOFONEMATIKAI DIALEKTIZMUS AZ ÉSZAKKELETI ŽEMAITAI DŪNININKAI NYELVJÁRÁSAIBAN

Összefoglaló

A nyelvjárásokban és a helyi beszédváltozatokban vannak olyan szavak és alakok, amelyek egyes hangjainak története nem világos. Az ilyen nyelvjárási szavakat, amelyeket a hangváltozási törvények eltérése miatt nehéz a megfelelő irodalmi nyelvi szavakkal és alakokkal összekapcsolni, és amelyek szabályos nyelvjárási formákhoz tartozása nem bizonyítható, morfofonematikai dialektizmusoknak kell nevezni, ezzel is hangsúlyozva a nyelvjárások morfofonematikai rendszerével való bizonyos kapcsolatukat.

I. e magánhangzót tartalmazó MORFOFONEMATIKAI DIALEKTIZMUSOK

Bizonyos szavakban és nyelvtani alakokban, amelyekre a nyugati aukštaitiai nyelvjárásban, a žemaitai nyelvjárások nagy részében, valamint az irodalmi nyelvben az i magánhangzó jellemző, az északkeleti dūnininkai nyelvjárásokban e magánhangzóval ejtik őket.

Az őshonos litván szavakban ilyen e előfordul: 1) a szó tövében, például: smė́lṭi | smė́lte „homok”, vö. a nyugati aukštaitiai smiltis; švél.pṭi „fütyülni”, vö. az švilpti az irodalmi nyelvben; krė́čuóti „blúzt vagy inget kívül hordani”, vö. a dūnininkai krė́čuóte; 2) a képzőben, például: diobels / diobels „lóhere”, vö. az irodalmi nyelvi dóbilas; krė́tels / krė́t’els „mennydörgés”, vö. az irodalmi nyelvi krėtilas.

Néha jövevényszavakban is előfordul, például: kātels / kāˈtēˈls „üst”, vö. az irodalmi nyelvi kātilas; ėˈsēˈls „szamár”, vö. az irodalmi nyelvi asilas; kǫneks / kǫˈneks „pap”, vö. az irodalmi nyelvi kunigas; muzyka (Varputėnai) „zene”, vö. az irodalmi nyelvi mūzika.

Ez a jelenség a következőkkel magyarázható: 1) az i magánhangzónak a nyitottabb, feszítetlen e felé történő feltételezett jelentős elmozdulásával; egyes esetekben az e nyílt, feszítetlen magánhangzóvá való teljes átalakulásával is; 2) a származékszavakban valaha feltehetően létezett e: i (e) magánhangzó-váltakozással, amely napjainkig csak maradványként maradt fenn; 3) hiperkorrekciók kialakulásával, amikor a kuršėnai, dirvėnai és varputėnai nyelvjárásokban az e magánhangzó i-vé változik (a nyugati aukštaitiai nyelvjárás hatására).

II. MORFOFONÉMIAI DIALEKTIZMUSOK AZ u MAGÁNHANGZÓVAL

Ez a magánhangzó a vizsgált nyelvjárásokban néhány esetben szabálytalanul jelent meg. Más tő vokalizmusa figyelhető meg a sūˈdes | sūˈdes „korom”; sūˈstiˈs | sūˈstiˈs „ingerlékenynek lenni” stb. szavakban.

Az -āklis, -āklē, -īlas, -ūlis, -ūlys, -ūmene, -ūnē, -ūnis képzőkben ezek a nyelvjárások u-t használnak az irodalmi nyelv uo-ja helyett. A magánhangzó szabálytalan megjelenését a žemaitiai (és olykor a nyugat-aukštaitiai) nyelvjárások teljes anyaga bizonyítja, mivel valamennyi ilyen képző szűkebb vagy tágabb körben u magánhangzóval ejtődik minden alnyelvjárásban.

A hangsúlyos képzők (girtūˈklis „iszákos”; didūˈmenį | dedūˈmenę „tudni”) kétségtelenül más képzőhangzót tartalmaznak. A hangsúlytalan helyzetben álló magánhangzó sokkal bizonytalanabb, mivel úgy tartják, hogy hangsúlytalan helyzetben a *o-ból minden žemaitiai nyelvjárásban szabályos fejlődéssel keletkezett. A dūnininkai nyelvjárásokban (különösen nyugaton) azonban ezekben az esetekben sok a kivételnek tűnő alak, mivel ou: rǫu̯ǫulis diftongust ejtenek „nyújtózás” jelentésben (Mosėdis, Šatės); žīˈdūles „meddő virágok” (Darbenai); pàkiˈšūlis „megvesztegetés” (Gargždai, de ugyanott rātazgūˈle „valami göcsörtös”) stb.

Így tehát itt nem feltétlenül érvényesül szabályos fejlődés. Ennek oka valószínűleg a magánhangzók regresszív hasonulása: *žīdǫlis (*žīdōlis) > *žīdul̄is > žīˈduˈlis | žīˈdul̄is. A szó belsejében álló ǫu diftongus kiejtése nagyon kényelmetlen, ezért u/u-vá alakult, majd később azokban az esetekben is így ejtették, amelyekre ez a hasonulás nem terjedt ki. Következésképpen itt nem világos, szabályos jelenséggel, hanem az analógia hatásával van dolgunk.

107

Ahogyan valamennyi žemaitiai nyelvjárásban, úgy itt is az irodalmi nyelv пио elöljárószó és a пио- igekötő пи / пи, пи́- / пи́- alakban hangzik. Mindössze egy kivétel van — a пюйокаѕ „tisztítási hulladék”, amelynek még összefüggő elterjedési területe sincs. Ennek a пи- (пи-) / пи alaknak a *по előzményből való keletkezése szabálytalan, amit talán a proklízis, esetleg a regresszív hasonulás jelenléte, sőt talán a polarizáció okoz.

A vizsgált nyelvjárásokban az sę- igekötőt sūn- / sōn-, sū- / sī- alakban ejtik; ez utóbbi nem felel meg a nyelvjárások hangtani törvényeinek, mert itt az úgynevezett „nazális” magánhangzókat n-nel ejtik. Kiderül, hogy az irodalmi nyelv sę- igekötője egyes szavakban szinte valamennyi žemaitiai és számos nyugat-aukštaitiai nyelvjárásban sū- alakban hangzik (már Bretkūnas műveiben is előfordul). Ebben az esetben a sū- az sę- igekötő változata (ahogyan a suo-, so- is). Itt a rövid u-t sem lehet írni, mivel például a nesūteika „viszály” (Simnas); nesūklausa „engedetlenség” (Dėjaniškės) semmiképpen sem bizonyítja a rövid magánhangzó megnyúlását.