Acta Linguistica Lithuanica

LVII (2007), 1 – 15

Apr. riste, lit. rykštė, lett. rīkste és rokonságuk¹

BERND GLIWA

Riga

Az óporosz riste ‘vessző, hajtás’, a litván rykštė és a lett rīkste alakot eddig a litván rišti ‘köt, megköt, kévébe köt’ igével hozták kapcsolatba. Smoczyński nemrégiben vagy a litván rėžti ‘vág, karcol’, vagy a rėkšti ‘gyűjt’ igével kapcsolta össze. Korábban a kötözővesszőkre inkább olyan szavakat használtak, mint a litván vytis és az ólett wīhte, nem pedig a rykštė stb.; ez a litván rėžti ‘vág, karcol’ és a < PIE *ureh₁ǵ- ‘eltörik, elpattan’ kapcsolatára utal. Az örökölt zérófok egyik reflexe lehet a litván vìržis ‘hanga’, amely formailag eltér a lett vìrsis és az orosz бе́ре̄ск ‘ua.’ alakoktól. A litván rykštė alapjául szolgáló megújult zérófok a rýžti ‘eltűnik; megjelenik, bimbózik stb.’ és a rýkšti ‘foszlani kezd, tönkremegy’ igében is megjelenik. A ž > š változást előidézhették a következő mássalhangzók, például a jelen idejű *rýž-sta -sta- eleme, vagy a k betoldása. A litván ruõšti, rṹošti ‘előkészít, házimunkát végez’ is ide tartozhat, ha a ruõžti ‘tisztít, söpör’ folytatása. Az új zérófok új ablaut-sorozatok alapjául szolgál; vö. a litván rãžas ‘tarló, régi seprű’, raižýti ‘vág, karcol’ stb. A litván ryškùs, raiškùs ‘világos, határozott’, ryškėti ‘határozottá válik’, raiškà ‘jelentés, kifejezés’ és rėikšti ‘jelent’ szintén alapulhat a rýkšti ‘megjelenik, láthatóvá válik’ igén; hasonlóképpen a litván rãštas és a lett raksts ‘írás, minta’ a ‘karcolt jel’ jelentésből.

Míg a régebbi szakirodalom az óporosz riste – rute (E639) és a lett rīkste, rīksts, rīksts, riste (ME₃₃₃ 538f., LEV₂ 122), valamint a litván rýkštė ’vessző, hajtás, rúd’ szavakat, Zietelában pedig a rýštė, rýštė alakokat (LKŽₓₗ 707) többnyire a litván rišti ’(meg)köt’ igéhez kapcsolta, mégpedig mint olyan vesszőt, amely kötözőanyagként szolgált (LEW 734; Mažiulis 1997: 29; LEV₂ 122), Smoczyński a litván rėžti ’karcol, (le)hasít; üt’ és parýšta, parýžta ’eltűnik, csökken’ igékhez (2007: 507), vagy a rėkšti ’szed, gyűjt’ igéhez, illetve a *rīkšti alakhoz való kapcsolódást javasolja, a

¹A kutatás a Német Kutatási Alapítvány által nyújtott, „Etimológiai vizsgálatok a lett növénynevek körében” című kutatási ösztöndíj keretében készült.

1

Bernd Gliwa

letzteren mit dem Ablaut wie trýkšti: trėkšti (2007: 512). Vom Autor wurde (2008) bei der Untersuchung des litauischen Gottesnamens Dviriks für den Anschluss an lit. rėžti plädiert.

A litván rėkšti ’szed, gyűjt’ igének nincs további összehasonlítási lehetősége (Smoczyński 2007: 507), ezért elképzelhető, hogy a litván rėžti szóval azonos forrásból, mégpedig az indoeurópai *ureh₁ǵ- ’tör, szakít’ igéből kiinduló, balti nyelveken belüli fejlődés eredménye – még ha a rėkšti cirkumflexusa ennek ellent is mond. Egy megjegyzésben (Gliwa 2006: 65) a litván rakštis ’(a bőrbe fúródott) szálka’ és a rãkštas, rakštis, rãkštis ’koporsó; sír, síremlék’ szavakat is az indoeurópai *ureh₁ǵ- szóhoz kapcsolták.

Már a legrégibb balti adat, mégpedig az Elbingi szójegyzékben szereplő óporosz riste = mhd./mnd. rute ’vessző, rúd, bot, pálca’ nem támasztja alá a riste ’kötözésre használt pálca’ jelentését. Hasonló a helyzet a másik két nyelvben is. A lett rihste alakot a Manuale Lettico-Germanicum a Ruthe, Scepter, Fiddelbogen ’vessző, jogar, hegedűvonó’ szavakkal fordítja (Fennell 2002: 70); a korai litvánból pedig a rozga / virga, ferula. rikšte. _{(SD₁: 157)} adatot említhetjük.

A kötözésre használt fűzvesszőket, vagyis különösen a fűz, a madárcseresznye, a mogyoró stb. ágait, általában a litván vytis, vytėlė és megfelelői nevezik meg. Ilyen adat szerepel mind a Dictionarium trium linguarum: Wić/ restis. witis. és a witka/ dimin. witele. _{(SD₁: 192)} szótárban, továbbá a korai lettben is: Füpeckernél a wihte a következő szövegkörnyezetben szerepel: Schautrs. Ein Knüttel. ein Prügel oder Stock, damit man die Kluge oder wihte umbdrehet, valamint No kasas wihtoleem darra Kluhgas, tee ir Šihksti. Von bach=weiden macht man Weeden, die sind Zähe (Fennell 2000: 304). Bár Fennell itt óvatosan csak annyit ír, hogy „a jelentés nem világos”, a Kluhga, Sem wizze, Curl. Eine band weide, wede. adatra való utalása (2000: 278) kétségtelenül helytálló. Óporoszban a fűz, illetve egy fűzfajta megfelelő elnevezése, a witwan is előfordul (E603). Így tehát az a helyzet, hogy a rykštė és társai ugyan vesszőket, gallyakat jelöltek, de csak olyanokat, amelyeket nem kötözésre használtak. A kötözésre szolgáló vesszőkre, vagyis a fűzvesszőkre külön elnevezés szolgált – abban az időben, amikor a vesszőket és a fűzvesszőket valóban mindennapi használatban tartották. Mivel mindhárom nyelv adatai jól összehasonlíthatók, nem tételezhető fel egyszerűen késői jelentésváltozás – ez aligha ment volna végbe analóg módon mindhárom nyelvben. Ezért a rišti és a rykštė feltételezett kapcsolata diakrón szempontból rendkívül valószínűtlen

2

Apr riste, lit rykštė, lett. rikste und Verwandtschaft

valószínű, és szinkrón szempontból a népetimológiai hatásokra és keveredésekre korlátozódik.

Másfelől nincsenek formai érvek amellett, hogy ne kapcsoljuk össze a rišti szóval, és így az indoeurópai *ureik- ‘forgat, beteker’ igével (LIV 699), különösen, mivel ehhez is vannak k-s alakok: riškėlė ‘nyakkendő, sál’, raikštis ‘kötél; a cséplőcsép nyelét és fejét összekötő rész’, reikštis ‘ua.’, lett rieksts ‘mogyoró’ a litván riešutas ‘ua.’ mellett, rieškutis ‘nyitott tenyér, marék’, a riešas ‘csukló, tenyér’ szóból, amely a *rie(k)š(C)- → rieškV- fejlődés eredménye.

Ezért csupán tárgyi megfontolások alapján azt javaslom, hogy a rykštė szót a litván rėžti ‘karcol, (le)vág; üt’ < és az indoeurópai *ureh₁ǵ- ‘törik, szakad (intr.)’ (LIV 698) igével kapcsoljuk össze; a rykštė, lett rikste és óporosz riste csak későbbi balti képzés lehet, amely az indoeurópai alaktani készletből nem magyarázható. A rykštė jelentése tehát nem kötözésre szolgáló ág, hanem az állatok terelésére vagy fenyítésére való vessző, illetve karcolásra, rajzolásra használható bot. A k betoldása mássalhangzócsoportok elé a balti nyelvekben széles körben elterjedt jelenség (Stang 1966: 3), és olykor egyszerű mássalhangzó, mégpedig s elé is előfordul: litván áuksas ‘arany’: óporosz ausis ‘ua.’; litván úoksas ‘faodú’: úostas ‘kikötő (< folyótorkolat)’ (Smoczyński 2006: 141). A betoldott k után a litván ž š-vé (a lett z s-szé) válik, például litván gražùs ‘szép’: grakštùs ‘elegáns’, brėkšti ‘hajnalodik’ az indoeurópai *bhreH₁ǵ- ‘ragyog, fénylik’ igéből (LIV 92), tūžti ‘eláraszt; megduzzad’ (LKŽ XVII 203), tūkšti ‘ua.’, ez utóbbi pedig az indoeurópai *teuh₂- ‘megerősödik’ (LIV 639) igéhez is tartozhat, illetve az innen származó képzések (Gliwa, sajtó alatt) hatása alatt állhat. Az asszimiláció azonban ellenkező irányban is végbemehet, k → g, vagy a k helyett eleve g kerülhet be: litván driegžlys a driežlys mellett, driežas ‘gyík’, valamint druožglė a druožlė mellett, drožlė ‘forgács’; vagy a g/k a gyökér részeként eredetibb: augti: aukštas.

Az óporosz riste ‘vessző’ nem mond ellent az indoeurópai *ureh₁ǵ- szóból tárgyalt származtatásnak, mivel az óporosz s egyaránt megfelel a litván s-nek és ž-nek is, például óporosz soalis (– középnémet krewtecht): litván žolė ‘fű, növény’. Ebből az indoeurópai gyökből közvetlen származtatás azonban nem lehetséges; csak későbbi, itt baltinak nevezhető képzésről lehet szó, amely a gyök más reflexeiből indul ki. Először tehát vegyük szemügyre azokat a képzéseket, amelyek közvetlenül levezethetők az indoeurópai alapnyelvből. Ilyen mindenekelőtt a litván rėžti ‘karcol, üt’ (-é- < *-eh₁-), amelynek nincs pontos lett megfelelője

3

Bernd Gliwa

és óporosz megfelelője sem, a görögben viszont megtalálható az ἔρρηξα ‘eltörtem’, továbbá rúožas ‘sáv; réteg; földdarab; régi seprű, nyél’; rúoštas ‘földdarab’ (litván -uo- < balti -ō- < indoeurópai *-oh₁-) (Smoczyński 2006: 118, 140; 2007: 512). Lett megfelelő itt sincs; ezzel azonban egybeesett volna a roza [ruôza] ‘domb, hegyhát’, amely a lett rozīt ‘nyújt, kinyújt; hajlít’ és a litván rąžinti ‘húz, nyújt’ szavakkal rokon; így legfeljebb jelentésárnyalatai alapján lehetne homofónként felismerni – e tekintetben érdekes a nyelvjárási roze ‘lombos fák sávja a tűlevelű erdőben’ (LEV_II 131). Az *urh̥ḱ- zérófokából, *r > ur alakban, a litván uržti ‘karcol, rág, súrol’ és esetleg az urkštis ‘a karám melletti szűk előtér’ (ha a jelentés ‘sáv’ stb. felől származik), illetve a gyakoribb *r > ir alakból a litván viržis ‘hangafű, Calluna vulgaris’ hozható fel. Lehetséges formai lett megfelelő lehet az urkša ‘bot, amellyel a burgonyát kikaparják a barázdából’ (ME_IV 306), ha ez nem az urkšt ‘röfög, morog’ → urkšnāt ‘röfögve túr az orrával’ (ME_IV 306) → *‘a vadkan módjára túró bot’ kerülő úton keletkezett.

A litván viržis már ebben sem egyezik a lettel, ahol az s-es alakok vannak túlsúlyban²: virsis, virsi, vērsnis, viršņi stb., bár ritkán z-s alakok is előfordulnak: virzāji, virži, virzenes; ezek az adatok Rojából, Gārsenéből és Salacából származnak, ezért nem mind magyarázható litván hatással (EO 440; ME_IV 619). A megfelelőbb virzis, virgzdu zāle elnevezést viszont egymástól különböző, botanikailag közeli rokonságban nem álló növényekre, a Stellaria fajokra, különösen az S. mediára, valamint az Anagallis arvensisre használják. Nem látok okot arra, hogy e két növényt(csoportot) sajátos felhasználásuk alapján összetévesszék, vagy közös nevük legyen. Legfeljebb mindkettő megfelelő élőhelyén nagy, sűrű, talajt borító állományok fordulhatnak elő? Ez azonban túlságosan általános magyarázat. Ezért valószínű az eltérő eredet³, és talán egyúttal

² A két balti növénynév közötti eltérést úgy hagyják figyelmen kívül, hogy kiemelik a jóval ritkább lett z-s alakokat (LEW 1264), illetve gyökéretimológiai magyarázattal és kellően meg nem indokolt gyökbővítmények feltételezésével próbálják feloldani (LEV_II 539). Brückner (1957: 634) a litván viržis esetében „ž zamiast s” alakváltozást feltételez.

³ A tyúkhúr lett virzis nevének esetében a litván viržė ‘kötél, zsineg’, virželė ‘fonál’ stb. szavakkal való kapcsolatot kell feltételezni, a kusza, puha, földön fekvő, fonálszerű szárak alapján. Hasonlóképpen Mühlenbach: „Nagyon elágazó, és sűrű növekedése miatt nehezen kibogozható tömeget alkot; ezért feltehetően [...] a varza gyökhöz tartozik.” (ME_IV 619).

4

Apr. riste, lit. rykštė, lett. rīkste und Verwandtschaft

A lett nyelvben a virsis és a virzis alakok azért különültek el, hogy elkerüljék az összetévesztést, például regionális formák alapján. A növénynév rēzti szóhoz való tartozását még szemantikailag kell megindokolni: a növényt durva seprűk készítésére használják⁴, az ezekkel való seprést pedig joggal lehet kaparásnak nevezni; vö. šluotaražis, šluotražis, illetve sudilo šluota – liko ražas (LKŽ_XV 37ff.). Másfelől a karcos hangáj is okoz karcolásokat és horzsolásokat, amiről különösen gyakran esik szó a lett dalokban, például: virziens manas kājas bada (ME_IV 620), vagy viršņi manas kurpes plēsa (ME_IV 612).

A lit. vīrzis és a lett virsis alakot rendszerint további indoeurópai, majdnem megfelelő párhuzamokkal vetik össze. Ezek közé tartoznak először is a hangája szláv nevei: lengyelül wrzos, oroszul береск, csehül vřes stb.; ezek olykor más hangaféléket is jelölnek, például Erica tetralixot, Empetrum nigrumot, Juniperus-fajokat (Boryś 2005: 712). Továbbá az óír froech és a walesi grug, amelyek az indoeurópai *uroiko- alakból származnak, valamint a görög ἐρείκη (GEW_I 551), ami az indoeurópai *uereik- alakot feltételezi. Emellett a balti nyelvekre *uerǵ-, a szláv nyelvekre pedig *uerk- alakot tesznek fel (Boryś 2005: 712)⁵. Smoczyński (2007: 761) ezt némileg másképpen magyarázza: a balti és szláv alakokat az indoeurópai *uŕk-/*uerk- zérófokára, illetve e-fokára vezeti vissza, összehasonlításul a görög ἐρείκη alakot hozva fel. Szerinte a litván -rš- asszimilációval, illetve a veržti ’szorosan összeköt’, viržėti ’ua. (iteratív)’ hatására vált -rž- hanggá. Ezzel szemben megjegyzendő, hogy a -rš- megőrződött a viršus ’fent’ szóban, és ez analógiás úton szintén elősegíthette volna a megőrződését. Emellett az akut hangsúly megmagyarázatlan marad. Az *uŕk-/*uerk- változatokban megjelenő ablautváltás mindenesetre párhuzamot talál a litván pušis ’fenyő’ szóban.

⁴ Litvániából és Lettországból erre vonatkozó konkrét adatok hiányoznak, de például a jelenkorra Bulgáriából is vannak adatok (Nedelcheva et al. 2007), a Calluna tudományos nemzetségnév pedig a görög καλλύνει ’tisztít, kiseper’ igéből származik (Genaust 1996: 118). A német Besenheide név önmagáért beszél.

⁵ Litvánra pontosabban *ur(H)ǵ-, lettre pedig *ur(H)k- alakot kellene feltenni. Ha a szláv alakok alapjául *uerk- alakot teszünk fel, felmerül a kérdés, miért nem az orosz †берех alakot kapjuk; vö. litván viršus: orosz верх. Vasmer (REW, 296) ezt úgy próbálja megkerülni, hogy a litván virkščia ’különféle növények szára, hajtása, különösen a hüvelyeseké és a burgonyáé’ szóval veti össze; eszerint -sk- képzőt tartalmaz, amely az elszórtan adatolt orosz береск miatt a szláv alakok alapjául is szolgálna. Ez tehát hallgatólagosan *uer-sk- alakot feltételez. A virkščia szóval való összehasonlítás nem tartható fenn, mivel ez k-betoldással a már említett vīržė, virželė, lett virzis stb. szócsaládjába tartozik – ezek ismét puha, rendszerint elfekvő és kúszó szárak.

5

Bernd Gliwa

az óporosz peuse ’fenyő’ és a görög πεύκη mellett, bár az óporosz peuse esetleg zérófokból ered (Smoczyński 2007: 493). Leginkább úgy tűnik, hogy itt a ragozás különböző alakjai általánosultak; vajon e ragozás hangsúlymintája a litván akut hangsúlyt is megmagyarázhatná?

Benseler (BGD 305) megjegyzi, hogy a görög ἐρείκη nem a „mi” hangánkat, a Calluna vulgarist jelöli, hanem egy pontosabban meg nem határozott, cserjeszerű növényt, amelyet Genaust (1996: 233) Erica arboreaként azonosít. Természetesen nem zárhatók ki más vagy tágabb jelentések sem, de a Pliniusnál szereplő, hangából származó méz hangsúlyozása (GEW₁ 551) nem mond ellent annak, hogy a növényt Calluna vulgarisként azonosítsuk – Erica arboreaként sem. A hangafélék közé tartozó Besenheide Görögországban és Törökország egyes részein őshonos (Zander 2000: 246), így elterjedése sem akadály. Ha eltekintünk a növénynevek pontos formai egyezésének gondolatától – amely egyébként is szinte soha nem található meg, különösen olyan növény esetében, amely az indoeurópaiak feltételezett őshazáinak többségében nem nő –, és ehelyett a szemasiológiai megfeleléseket részesítjük előnyben, akkor elsőként a görög ἐρείκη ’hanga’ és az ἐρείκω ’összetör, szétzúz, széttép, szétreped’ közötti egyezés tűnik fel. Akár Erica arboreaként, akár Calluna vulgarisként azonosítjuk, mindkettő durva seprűként való használatával már korábbi időkben is számolhatunk (Nedelcheva et al. 2007). A szláv alakokra jelenleg nem tudok értelmes javaslatot adni.

A litván vìržis *urh́ǵ- alakból való származtatása mindenesetre azzal az előnnyel jár, hogy a hangsúly várható módon megmagyarázható, szemben a *urǵh- alakból eredő vìržis ’lószerszámon lévő kötél’ szóval (vö. LIV 688). A lett és a szláv alakok hangsúlyozása itt a litvánétól is eltér: lett vìrsis, szerbhorvát vrês, orosz ве́рек (Rudzīte 1993: 103).

A rēkšti ’szed, leszakít’ szó kapcsán felmerül az érdekes kérdés, hogy a -k- betoldása okozza-e a metatóniát. Ilyen eseteket kellene felhozni, ha fontolóra vesszük a rēkšti szó rēžti szóhoz való tartozását. Az adatok többsége az ilyen okból bekövetkező metatónia ellen szól: brēkšti ’hajnalodik’ < az indoeurópai *bʰreh́ǵ- alakból, úokṣas < *tiosas (Smoczyński 2006: 141), plúokštas a plúoštas mellett: ’rost(köteg), bojt’. Elszórt ellenpéldák: bróžti ’le-

6

Apr. riste, lit. rykšte, lett. rikste und Verwandtschaft

„csíkoz, csúszik, maga után húzza a lábát” és brõkšti „lehúz, lecsúszik” esetében érvényesülhet a homofón, hangutánzó hatásra befolyásolt brõkšti „vajat köpül”: braškėti „nyikorog, recseg” hatása. Ráadásul a rẽžti esetében a ritka rẽžti változat is előfordul, így nem zárható ki teljesen, hogy a képzés közvetlenül a rẽžti / rẽžti alakból indult ki. Másfelől a rẽkšti-nek eltérő jelen idejű alakjai vannak, nevezetesen rẽškia és rẽškia (LKŽₓᵢ 415). Ez arra utal, hogy a főnévi igenévben, a rẽškė alakból kiindulva általánosított balti nyújtásfokról van szó, amelynek semmi köze a laringális hatáshoz. Előfeltétele egy új, csak a balti korban vagy az egyes nyelvekben kialakult e-fok, amely például a rýkšti „széthullik, szétesik, felhasad, szálakra bomlik” alapján jött létre újra. Így valószínűvé válik, hogy a k-betoldás nem a régi -ē- und -úo-fokokban ment végbe, hanem később, mindenekelőtt az új zérófokban. Erre utal az óporosz riste: lett rīkste, rīksts, rīksts, riste: litván rýkšte szembeállítása is. Az új i-fok oka kezdetben feltehetőleg az volt, hogy a zérófok hiányát érzékelték, miután az örökölt, virž-, illetve urž- kezdetű alakokat már nem tekintették a szócsaládhoz tartozónak. Három forgatókönyv lehetséges. Először: tiszta analógia; mivel az e- és o-fokban akut hangsúlyú hosszú magánhangzó szerepel, ezt a zérófokra is átvitték. Az eredmény azonos azzal, amit a *(u)rehₕ́-: *(u)rohₕ́-: *(u)rihₕ́- alapján várnánk, így a korai új zérófokkal járó folyamat lehetősége sem zárható ki. Másodszor: kezdetben rövid i-t tartalmazó zérófok állt fenn, *rīž⁶, amelyből y nyújtásfokként jött létre, például múlt idejű alakokban. Ekkor azonban először ȳ-t kellene várnunk, az ý esetében pedig metatóniát kellene feltételeznünk, szófajváltással, hiszen a praeteritumtő főnévi igenévben való általánosítása esetén a hangsúly megmarad (lásd a példákat Kazlauskas 1968: 351). Harmadszor: az előzőhöz hasonlóan, azzal a különbséggel, hogy a ȳ nyújtásfok a jelen idejű n-infixumot tartalmazó -in- összevonásából keletkezett, például a rýja, gýja, šlýja alakokban, a rýti, gýti, šlýti (ý a iH-ból C előtt) főnévi igenevek, valamint a rìjo, gìjo, šlìjo (ì laringális hiatusból, az iH-ból V előtt) múlt idejű alakok esetében (Smoczyński 2003: 19, 40; Hyllested, Gliwa, megjelenés alatt). Itt is szükség volna

⁶ Esetleg lett riksna „csík”, valamint riksna „ua.” (ME₃ 525, 538). Világosabb, ám bizonytalan kronológiájú a rövid i jelenléte az azonos szerkezetű indoeurópai *bʰrehₕ́- gyökből képzett alakokban, nevezetesen brìžes „borona”, brìžinti „simít, dörzsöl, fűrészel”, brìžterti „odafest, ír”, továbbá brýžis „mész, csík”, brẽžti „megrajzol”, bruõžas „vonal, csík; vonás, tulajdonság”.

7

Bernd Gliwa

A rýkšte, rýšte alakok akut hangsúlyának magyarázatához metatóniára volna szükség. A metatónia önmagában elképzelhető, ha az akut csak a főnevekben fordulna elő. Azonban a rýkšti „szétesik, szétválik, felszakad, rostokra bomlik” és a rýžti „fogy, eltűnik; rügyezik, megvastagszik; hozományt határoz meg” alakban is megtalálható. A š-t tartalmazó változatok a ž-s alakok helyett alighanem a sta-képzővel magyarázhatók (Smoczyński 2007: 507); a rýžta jelen idejű alak pedig a rýža mellett -sta-infixumra utal – ebben az esetben azonban a ž főnévi igenévből és múlt időből az egész lexémára történt általánosításával.

A kizárólag igei képzésű rýžti „fogy, elhalványul (égi testről); eltűnik, elrejtőzik” a réžti „levág, elpusztít” mellett, valamint a rýkšti „szétesik, szétválik, felszakad, rostokra bomlik” származék is a láužti „eltör (tárgyas)”: lūžti „eltörik (tárgyatlan)” mintáját követi, ahogyan a plýšti „szakad, hasad, rostokra bomlik (tárgyatlan)” is a plėšti „tép, szakít (tárgyas)” mellett. A tárgyatlan igék jelen idejű alakjai itt is -sta-képzősek: lūžta és plýšta; további n-infixum nem mutatható ki.

A réžti „bevés, megjelöl (valamit világossá tesz)” mintájára keletkezett a rýžti „rügyezik, megvastagszik (láthatóvá válik)” és a rýkšti „láthatóvá válik; megjelenik, felbukkan” is. Úgy tűnik viszont, hogy az (at)rýžti „meghatározza a hozományt; ellát”: atrėžti (žemę, dalį) „kimér és elhatárol egy darab földet; meghatározza a hozományt” igepárban nem történt jelentésváltozás; vö. szemantikailag továbbá skirti dalį, krauti „meghatározza a hozományt” (szó szerint: „elhatárol”). Ugyanezzel az ablautfokkal továbbá litván ryžė, ryžmė, ryžtas „csík”. Ebből egyrészt új o-fok keletkezett: rãžas „száraz szár, tarló; régi seprű”, valamint további, a szokásos e: a: i/y ablautmintát követő származékok, például a šerkšnas, šarmas, širmas (Gliwa 2005). Kiegészíthető még a rakštis „(a bőrbe fúródott) szálka” és a rãkštas, rakštis, rãkštis „koporsó; sír, síremlék”⁸ is; eredetileg talán a tömör fából kivájt, kiüregesített koporsó megnevezése? Másrészt új o-fok keletkezett, amely egy i-ablautsorhoz illenék: litván raižyti „bevés, levág”, formailag iteratív képzés a réžti „bevés, levág” igéből; szerkezetileg teljesen azonos a braižyti „rajzol”: brýžis alakokkal.

⁷ A régi zérófok, *pḷHk-, a litvánban *pilš- vagy *pùlš- alakot eredményezne; ilyen alakok nem fordulnak elő.

⁸ Egyébként rendszerint a litván rakti „piszkál, bököd” szóhoz sorolják.

8

Apr. riste, lit. rykštė, lett. rīkste und Verwandtschaft

„vonal, csík”, brėžti „megrajzol”, brūožas „vonal, csík; vonás, tulajdonság” (indoeurópai *bʰreh₁gʰ-) vagy a plėšyti „szakad, hasad, rostokra bomlik (tárgyatlan)” a plýšti „szakad, hasad, rostokra bomlik (tárgyatlan)” iteratív alakjaként; továbbá plėšti „tép, szakít (tárgyas)”, valamint plėštas „ék”, (at)plaiša „forgács, háncs”, plaišinti „hasít, repeszt” stb.; vagy braidýti „gázol” a bristi „ua.” mellett, továbbá brastà „gázló” (indoeurópai *bʰredʰ-).

Fentebb egyrészt a k-betoldást, másrészt a -sta-képző használatát tettük felelőssé a -ž-, -gž- helyett megjelenő -š-, illetve -kš- alakokért. A ž azonban mássalhangzó előtt már önmagában is š-vé válhat⁹. Például: težė, težis, težlà, težlis, tešlė, tešlis „vargánya”, a tėžti „csúszóssá válik; felpuhul; megduzzad”, tižti „ua.”, tažėti „csöpög, tipeg”, težėti „csöpög, szivárog”, tāžinti „megcsöpögtet”, težlynė „mocsár, iszap”, valamint tẽšlas „tészta” szavakhoz; továbbá k-betoldással: tekšoti „áll (vízről, pocsolyáról)”, tãškas „fröccsenés, pont” (Gliwa 2006: 64ff.). Vagy a lūžnà, lūšnà „kunyhó, viskó” a lūžti „eltörik, szétesik (tárgyatlan)”, laušiuoti „eltör, összekuszál, ütlegel”: láužti „eltör (tárgyas)” szavakhoz; gùštà: gùžtà „fészek”, gùštáuti: gùžtáuti „fészekrakásra alkalmas helyet keres”; gošti: gõžti „növekszik, terjed (növényekről), elburjánzik”.

Ha ez így van, felmerül a kérdés, hogy a litván ruõšti, rūõšti „elvégez, előkészít”, valamint a lett rosīties „elvégez, előkészít; tevékenykedik, cselekszik” is hozzácsatolható-e a tárgyalt szócsaládhoz – annál is inkább, mivel a letten és litvánon kívül csak bizonytalan összehasonlítási lehetőségek adódnak. A cirkumflex nem kizáró ok, mindazonáltal – a ruõžti „bevés, karcol; kiseper” esetéhez hasonlóan – denominális képzésre utalhat. Kezdetben mindkét balti nyelvben csak egy ablautfok mutatkozik – ha eltekintünk a litván riáušės „tumultus, lázadás, puccs” szóval vont párhuzamtól (LEW 750). A lengyel ruch stb. (LEW 750, LEW^II 129) további összevetése egy indoeurópai *reus- gyököt feltételez, amelyre a szláv és balti nyelvekben a ruki-szabály hatott¹⁰. Ez a gyök azonosítható a *reus- „túr” gyökkel; balti alakjaként ekkor a litván raũšti „kapar, túr” vethető össze (LIV 511; Boryś 2005: 528). A Riáušės „kavarodás” jelentése szemantikailag – átvitt értelemben ugyan – jól beilleszthető ide.

⁹ Ennek pontos feltételei és az esetleges regionális tendenciák részletesebb vizsgálat tárgyát képezhetnék.

¹⁰ A litván au alapján az aušra szóból, az auksas szóval szemben.

9

BERND GLIWA

de mi a helyzet a többi balti formával? Különösen, hiszen akkor a balti *rō(u)š- alakot is meg kellene magyarázni¹¹, illetve az (kelet)balti *rauš- → ruoš- átmenetet.

Szemantikailag két lehetőség körvonalazódik. Egyrészt a ruõžti ’kisöpör’ igéből kiindulva, általánosítással: ruõšti ’elvégezni a ház körüli munkákat’, illetve ruõšti ’kisöpör → előkészíteni a vendégek fogadására, ünnepségekre → általános értelemben előkészíteni’. Másrészt feltűnik a jelentésbeli megfelelés: ryžtis: ryžtingas, pasirýžęs¹² a ruošis: pasiruošęs mellett.

Fent már tárgyaltuk a rýžti jelentésfejlődésének lehetőségeit. Ebben az esetben a rėžti ’bevés, megjelöl (valamit világossá tesz)’ → rýžti ’világossá válik’ magyarázat tűnik a legmegfelelőbbnek. Eredetileg tehát nem valaminek a minőségi előkészítéséről volt szó, hanem egy terv vagy magatartás egyértelművé válásáról, amint az például a žąsinas ryžtai atsigręžė į berniuką ’a gúnár határozottan a fiú felé fordult’ példamondatban vagy a ryžtas balsas ’határozott hang’ szókapcsolatban (LKŽ_XI 774) megmutatkozik. Mivel azonban az ilyen jelentések lényegében a visszaható alakokra korlátozódnak, legalábbis a ruošti esetében az elsőként említett szemantikai fejlődésből kell kiindulni – feltéve, hogy jogos a ruõžti-hez való kapcsolás.

A balti nyelvek szavainak egy további nagy csoportját alkotják a lit. rãštas, lett raksts ’írás, írásmű’ körébe tartozó kifejezések; ezek a *ureh̑ǵ--ből kiinduló fejlődésként értelmezhetők. Karulis szerint ezt Karaliūnas már korábban javasolta (LEV_II 103), ám a javaslat az irodalomjegyzékben nem szerepel.

Karulis a raksts alakot a rakstīt ’ír’ igéből képzett alaknak tekinti; ez pedig iteratív képzésként jött létre a rakt, lit. ràkti ’ás, karcol, piszkál’ igéből, a lēkt: lēkāt: lakstīt mintájára (LEV_II 102). Ekkor tulajdonképpen külön kellene választani a litván és a lett szavakat, mert ebben az esetben nem rašyti, hanem †rakstyti volna várható, mégpedig éppen

¹¹ Die ausführliche Untersuchung von Karaliūnas (1987: 174–215) zur Problematik der Apophonie uo: au verzichtet zwar auf Laryngale und ist daher in mancher Hinsicht erneuerungsbedürftig. Allerdings brächte dies kaum neue Erkenntnisse bezüglich der erst (ost)baltischen Apophonie uo: au.

¹² A melléknévből főnévvé való átmenetre jellemző metatónia: rýžtas ’bátor, energikus’ melléknév → rýžtas ’bátorság, érvényesülési akarat, felelősség’, anélkül, hogy ehhez tőváltásra lenne szükség (Hyllested, Gliwa, nyomtatás alatt)

10

Apr. riste, lit. rykštė, lett. rikste und Verwandtschaft

a litvánban megfigyelhető minta: lėkti: lakštyti. Ennek megkerülésére Fraenkel a piešti hatását feltételezi (LEW 702). Amint Fraenkel is elismeri (LEW 702), a lit. raštas, lett raksts pár valójában arra enged következtetni, hogy egy k ékelődött be; ez különösen a lettben igen elterjedt jelenség, vö. lit. pìrstas: lett pirksts ’ujj, lábujj’. „Mindazonáltal helyénvaló [...] a lett ’írni’ és ’írás’ szavakat a lit. rãkti ’hegyes tárggyal piszkál, kiás’, lett rakt ’ás’ stb. szavakkal kapcsolatba hozni” (LEW 702). Azt nem mondja meg, miért helyénvaló ez, de nyilván azért, mert a *raš- tőhöz nem találhatók megfelelő összehasonlító adatok. Smoczyński (2007: 500f.) így foglalja össze: „Bez dobrej etymologii”.

Amint fentebb tárgyaltuk, megfelelő körülmények között š származhat ž-ből. Szemantikailag sincs nagy különbség ahhoz a javaslathoz képest, hogy a raštas alakot a rãkti ’piszkál...’ igével hozzuk kapcsolatba. A rėžti ’karcol’ alapige ugyanilyen alkalmas, sőt alkalmasabb. A szemaziológia klasszikus példája a lat. scribere ’ír’ ← ’karcol, kapar’; további példákat lásd Karulisnál (LEV_II 102f.). A fokváltakozási sorban az a-t tartalmazó alakokhoz vezető átmenetet az idősebb ē, uo mellett a rãžas ’száraz szár...’ alak is kétségtelenül igazolja. A kiindulópontot azonban vélhetően a raštas, rašmuo ’bevésés, jel’ főnevekben látom: ezek valószínűleg igéből, illetve a *rašti, *ražti igék participiumából származnak; vö. rėžis ’bevésés, bemetszés; vonal...’. A lit. rašyti és a lett rakstīt ’ír’ igék viszont főnévből származnak, vö. baslỹs: bãšlyti, burnà: bùrnyti, ginčas: ginčyti stb. (Skardžius 1943: 535). Végül az rãkti körüli szócsaládban semmi sem utal a jelek, szimbólumok és írás irányába történő fejlődésre, szemben a rėžti szócsaláddal.

Ha a rykšti ’világossá válik; előkerül, megjelenik’ igét – ahogy fentebb tettük – a rėžti igéhez kapcsoljuk, akkor elkerülhetetlen, hogy a ryškùs, rá iškus, raiškùs ’világos, észrevehető, feltűnő’, ryškėti ’világossá válik’, raiškà ’kifejezés’, rėikšti ’jelent’ alkotta teljes szócsaládot is ide kapcsoljuk, annál is inkább, mivel ezeknek még a lettben sincsenek megfelelőik.

Visszatérve a vizsgálat kiindulópontjához – a rykšte alakhoz: ebből származik a lit. rykštėnė ’Solidago sp.’. A kérdés csupán az, hogy népi vagy könyvnyelvi növénynévről van-e szó. Megfelelői: lit. tvira, auksarykštė (LBŽ), lett zeltgalvītes, zeltslotiņa, zeltrīste, zelta rīkstes stb. (EO 457), németül Goldrute stb. Mivel az egyetlen őshonos faj, a Solidago

11

Bernd Gliwa

A virgaurea az ¹³és emellett a mai jelzőként használt aranyvessző botanikai (nemzetség)megnevezés is volt (Genaust 1996: 685); a latin virga jelentése „vessző, gally”, az aureus pedig „aranyszínű”. Sok esetben nehéz eldönteni, hogy tükörfordításról van-e szó, például az auksarykštė esetében, vagy csupán azonos indíttatású nevekről (vö. Marzell 2000: IV 390f.). A rykštė kifejezés ugyanis növénynevekben is előfordul, például a Šv. Jurgio rykštė, Juozapa rykštė, Arono rykštė, Erodo rykštė „Gladiolus sp.” (Genelytė 2004: 53f.; LKŽ_XI 611) elnevezésekben, amelyek nyilvánvalóan nem szakkifejezésként keletkeztek. Növénytani elnevezésként azonban biztosan értelmezhető a tvira, tvyra,¹⁴ nemzetségnévként és a Solidago: solidus „szilárd” megfelelőjeként. Ugyanez érvényes a rykštinis alakra a kettős növénytani nevekben: egyszerűen a latin virgata. fordítása.

Végül még megjegyzendő, hogy a rykštė kapcsolatba hozása a rėžti igével, nem pedig a rišti igével, végre ésszerű magyarázatot tesz lehetővé a Diviriks istennévre. A kevés adat a 13. századi orosz krónikákból származik, és a legtöbb kutató egyetért abban – noha nincs rá perdöntő bizonyíték –, hogy a viharisten Perkūnast jelöli. Így már nincs szükség katolikus teológiára ahhoz, hogy a pogány istennevet „Isten ostora” értelemben magyarázzuk a *Dievo rykštė alak alapján; a viharistent annak vehetjük, aminek közvetlenül látszik: *Dievarykštis, „istenverő”, aki villámlik, mennydörög és lecsap. A rišti „kötni” ige körüli szócsaláddal ellentétben a rėžti „bevésni, megütni” igét kifejezetten a vihar leírásakor is használják: Griausmas kaip rėžė, ir užmušė kumelę „A vihar lecsapott, és agyonütötte a kancát” (LKŽ_XI 514; Gliwa 2008).

¹³ Egy meglehetősen gyakori, tekintélyes, akár 1 m magas növény, amelynek seb- és gyógynövényként való felhasználása miatt népi nevei is lehettek. Régi szótárakban sajnos nem találhatók rá szócikkek.

¹⁴ Az elsődleges források, vagyis a botanikusok, nem közöltek hangsúlyjelöléseket. Az LKŽ_XVII 305. oldalán szereplő hangsúlyadatok, amelyek Niedermann litván irodalmi nyelvi szótárán alapulnak, talán hihetőek, ám megtévesztő pontosság látszatát keltik.

12

Apr. riste, lit. rykštė, lett. rikste und Verwandtschaft

IRODALOM

BGD = [G. E.] BENSELER, Benselers Griechisch-Deutsches Wörterbuch, bearbeitet von A. KAEGI. 17. Auflage – unveränderter Nachdruck der 15. Auflage, 1931. Leipzig: Verlag Enzyklopädie, 1990.

BORYŚ, W. 2005: Słownik etymologiczny języka polskiego. Kraków: Wydawnictwo Literackie.

BRÜCKNER, A. 1957: Słownik etymologiczny języka polskiego. Warszawa: Wiedza Powszechna.

EO = I. ĒDELMANE, A. OZOLA, Latviešu valodas augu nosaukumi. Rīga: Augsburgas institūts, 2003.

FENNELL, T. G. 2000: Fürecker’s Dictionary: A Concordance II N–Ž. Rīga: Latvijas akadēmiskā bibliotēka.

FENNELL, T. G. 2002: A Concordance to the Manuale Lettico-Germanicum II P–Ž. Rīga: Latvijas akadēmiskā bibliotēka.

GENAUST, H. 1996: Etymologisches Wörterbuch der botanischen Pflanzennamen. Basel–Boston–Berlin: Birkhäuser.

GENELYTĖ, A. 2004: Liaudiškų fitonimų motyvacija (šiaurės panevėžiškių ir kitų lietuvių kalbos tarmių lyginamasis aspektas). Daktaro disertacija. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

GEW = H. FRISK, Griechisches etymologisches Wörterbuch I. Heidelberg: Winter, 1960.

GLIWA, B. 2005: Baltische Bestattungsrituale im Spiegel ihrer Bezeichnungen: litauisch šermenys und šarvojimas, altpreussisch sirmen. Acta Linguistica Lithuanica 53, 9–21.

GLIWA, B. 2006: Studien zu litauischen Pflanzennamen im indogermanischen Kontext. Rozprawa doktorska. Kraków: Uniwersytet Jagielloński.

GLIWA, B. 2008: Der litauische Gottesname Diviriks. In memoriam V. Toporov. Beiträge zur Namenforschung 43 (1), 25–35.

GLIWA, B., im Druck: Apr. tubo – filcz (E 448). Res Balticae.

13

Bernd Gliwa

Hyllested, A., B. Gliwa, megjelenés alatt: Metatónia a litván képző nélküli származékokban. In: Th. Olander, szerk., Stressing the past. Koppenhága.

Karaliūnas, S. 1987: Baltų kalbų struktūrų bendrybės ir jų kilmė. Vilnius: Mokslas.

Kazlauskas, J. 1968: Lietuvių kalbos istorinė gramatika. Vilnius: Mintis.

LBŽ = J. Dagys, red., Lietuviškas botanikos žodynas. Kaunas: L. Vailionis, 1938.

LEV = K. Karulis, Latviešu etimoloģijas vārdnīca I–II. Rīga: Avots, 1992.

LEW = E. Fraenkel, Litauisches Etymologisches Wörterbuch II. Heidelberg–Göttingen: Winter, Vandenhoeck & Ruprecht, 1965.

LIV = H. Rix és mtsai., Lexikon der indogermanischen Verben. Die Wurzeln und ihre Primärstammbildungen. 2. kiadás. Wiesbaden: Reichert, 2001.

LKŽ = A litván nyelv szótára I–XX. Vilnius: Mintis, Mokslo ir enciklopedijos leidybos institutas, Lietuvių kalbos institutas, 1956–2002.

Marzell, H. 2000: Wörterbuch der deutschen Pflanzennamen I–V. Köln: Parkland.

Mažiulis, V. 1997: Prūsų kalbos etimologijos žodynas IV. R–Z. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

ME = K. Muhlenbachs, Lettisch-Deutsches Wörterbuch I–IV. Szerkesztette és folytatta J. Endzelīns. Riga, 1923–1932.

Nedelcheva, A.M., Y. Dogan, P.M. Guarrara, 2007: Plants traditionally used to make brooms in several European countries. Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine 3: 20 (http://www.ethnobiomed.com/content/3/1/20).

REW = M. Vasmer, Этимологический словарь русского языка I. Németről fordította és kiegészítésekkel ellátta O. N. Trubacsov. Moszkva: Progressz, 1964.

Rudzīte, M. 1993: Latviešu valodas vēsturiskā fonētika. Rīga: Zvaigzne.

SD₁ = Szyrwid, C. 1621. Dictionarium trium linguarum. Vilnius: Acad. Jesu. Faksimile in: K. Pakalka, Hrsg., Senasis Konstantino Sirvydo žodynas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijos leidybos institutas, 1997.

Skardžius, P. 1943: Lietuvių kalbos žodžių daryba. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

14

Apr. riste, lit. rykšte, lett. rikste und Verwandtschaft

Smoczyński, W. 2003: Hiat laryngalny w językach bałto-słowiańskich. Kraków: Wydawnictwo Uniwersytetu Jagiellońskiego.

Smoczyński, W. 2006: Laringalų teorija ir lietuvių kalba. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. [Bibliotheca Salensis, 2.]

Smoczyński, W. 2007: Słownik etymologiczny języka litewskiego. Wilno: Uniwersytet Wileński.

Stang, C. 1966: Vergleichende Grammatik der baltischen Sprachen. Oslo, Bergen, Tromsø: Universitetsforlaget.

Zander, R. 2000: Handwörterbuch der deutschen Pflanzennamen. 16. Auflage in Bearbeitung von W. Erhard, E. Gotz, N. Bödecker, S. Seybold. Stuttgart: Ulmer.

Bernd Gliwa

Latvijas universitāte

Baltu valodu katedra

Visvalža iela 4a, LV 1050 Rīga

[email protected]

15