HARALD BICH LMEIER

Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg

Sächsische Akademie der Wissenschaften zu Leipzig

Mainzer Akademie der Wissenschaften und der Literatur

Tudományos kutatási területek: indogermanisztika, onomasztika (hely- és víznevek), óiráni tanulmányok (szintaxis).

Rolandas Kregždys

A balti mitologémák etimológiai szótára I: A christburgi szerződés

Tudományos monográfia

Vilnius: Lietuvos kultūros tyrimų institutas, 2012, 624 S. ISBN 978-9955-868-50-7

A jelen monográfia (hogy a könyvet miért nevezik žodynas ’szótár’-nak, tulajdonképpen nem világos, különösen, mivel az alcímben a „mokslo monografija” megjelölés szerepel) lenyűgöző áttekintést nyújt az olvasónak a szerző balti mitológiáról szerzett ismereteinek egyes részterületeiről. A szerző célja a balti mitologémák etimológiai feltárása. A még nem különösebben elterjedt mitologéma fogalma alatt Rolandas Kregždys olyan szavakat ért, amelyek szakrális konnotációval rendelkeznek. Műve gyakorlati jelentőségét pedig a balti ősi mitológiai motívumok és koncepciók rekonstrukciójában látja (14., 507. o.). E kötet kutatásainak alapjául — amelyet minden bizonnyal még legalább egy további kötetnek kell követnie — a teljes körű anyagvizsgálat biztosítására a vonatkozó tényadatok szolgálnak (különösen a nevek tágabb értelemben vett anyaga), amelyeket a Német Lovagrend és a porosz törzsek között 1249. február 2-án kötött christburgi békeszerződés tartalmaz. Ezt a főként onomasztikai anyagot, valamint a benne tükröződő nyugatbalti törzsek mitológiai képzeteit a Baltikum tágabb összefüggésrendszerében helyezi el, továbbá olyan adatokkal is összeveti, amelyek megtalálhatók például Tacitus Germania című művében, Orosius Historiae adversum paganos című munkájában, illetve későbbi forrásokban, például Peter von Duisburg Chronicon terrae Prussiae című művében vagy még későbbi alkotásokban, például Grunau műveiben. Ezeket az eredményeket pedig terjedelmesen és részletesen, főként a megfelelő

Recenzijos / Reviews

207

HARALD BICHILMEIER

a germánoknál, az italikusoknál és más népeknél (különösen a görögöknél és az indiaiaknál) megfigyelhető jelenségekkel veti össze. Célja mindig az is, hogy a (nyugati) balti viszonyokról alkotott képet megszabadítsa attól a — a szerző megítélése szerint e jelenségek vizsgálatakor még mindig érvényesülő, részben lekezelő — nézőponttól. Ez minden esetben sikerül neki. Világosan rámutat arra, hogy a mitológia valamennyi jelensége végső soron indoeurópai örökség, amely a germánoknál, az italikusoknál stb. is kimutatható.

A könyv a litván (9. o. sk.) és az angol előszó (11. o. sk.), valamint a kutatás tárgyával, az annak vizsgálatához alkalmazandó módszerekkel és különféle terminusok tisztázásával foglalkozó bevezetés (13–49. o.) után négy fejezetre tagolódik. Az I. fejezet Christburg 1249-es szerződésének fakszimiléjét, a latin szöveg átírását és litván fordítását közli (50–72. o.). A II. fejezet a Curche teonima magyarázatának van szentelve (73–155. o.). A III. fejezet a Tulissones és Ligaschones hieronimákkal foglalkozik (156–229. o.). A IV. fejezet pedig a nap- és holdkultusz balti, szláv és más indoeurópai népek népi mitológiájában való tükröződését tárgyalja (230–500. o.). Valamennyi fejezet közös vonása, hogy a címben megjelölt téma valójában csak kiindulópontja a jóval szélesebb körű vizsgálódásoknak.

A könyvet litván (500–505. o.) és angol összefoglaló (506–526. o.), valamint több jegyzék és mutató zárja (527–623. o.). Ezek közül a bibliográfia (527–579. o.) gazdagságával tűnik ki, és jól érzékelteti, milyen kiterjedt tájékozódást folytatott a szerző a könyv megírásához. Ugyanakkor ebből a bibliográfiából az is kiderül, hogy a szerző számára nyilvánvalóan nem minden területen állt rendelkezésre egyformán teljes körű, szükséges szakirodalom, illetve nem ismerte annak egészét. A vizsgálat széles látóköre mellett ez nem meglepő, és a teljesség aligha érhető el: a balti, szláv és más indoeurópai nyelvek történeti-összehasonlító nyelvészetéről, mitológiáról, néprajzról, történelemről és egyebekről van szó.

Az újabb szakirodalom hiánya, valamint az indiai és iráni tudományterületek kutatási szokásaiban való bizonyos járatlanság különösen szembetűnő: Jan Gonda munkái teljesen hiányoznak, Paul Thieme és Michael Witzel munkáira pedig csak kivételesen hivatkozik. Thomas Oberlies védikus tárgyú munkái éppúgy teljesen hiányoznak, mint Jean Kellens és Éric Pirart aveszta tárgyú munkái, míg Martin L. Westtől mindössze egyetlen cím szerepel. Szokatlan a KEWA „EWA I–III”-ként, az EWA pedig „EWA I_a–III_a”-ként való idézése (529. o. és passim). Összességében az említett témakör újabb német, angol és francia nyelvű szakirodalmának jelentős része hiányzik.

208

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Rolandas Kregždys

Baltų mitologemų etimologijos žodynas I: Kristburgo sutartis

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hiányzó munkák bevonása más következtetésekhez vezetett volna, ám a több mint 1500 címet felsoroló, egyébként igen részletes bibliográfia fényében hiányuk mégis hiányosság.

Megjegyzendő továbbá, hogy Kregždys az óind átírásakor még a már évtizedek óta szokatlan <ç> jelet használja a ma szokásos <ś> helyett.

A könyv legnagyobb erőssége kétségkívül a feltárt mitológiai összefüggések elemzése. Ezeket számos, meglehetősen tömör ábra szemlélteti, amelyek tömörségük miatt olykor jelentős elemző munkát követelnek az olvasótól.

Az etimológiának szűkebb értelemben szentelt különféle részekben különösen kiemelendő az alaposság, amellyel Kregždys felsorolja és megvitatja a korábbi javaslatokat: a tudománytörténeti áttekintés példaértékű. Ugyanez érvényes a mitológiáról és néprajzról szóló szakirodalom feldolgozására is (különösen a balti és szláv anyagot illetően).

Az etimológia módszereinek általános kezelésében azonban akad némi problematikus vonás: mivel a vizsgált szavak tágabb értelemben a szakrális szférába tartoznak, és ezekben gyakran a szóanyag tabuisztikus eltorzulásai is megfigyelhetők, Kregždys abból indul ki, hogy például a metatéziseket (fonémák és teljes szótagok átrendeződését), a (rendellenes) szinkópékat és hasonló jelenségeket már a kezdetektől be kell vonni az elemzésbe. Inkább azonban az volna a helyes, ha az ilyen hangváltozási folyamatok — amelyekkel a fiatalgrammatikusok korától az indoeurópai nyelvészetben általánosan elfogadott hangváltozási törvények és kivétel nélküliségük elve nem számol — csak az etimológiák feltárásának legvégső eszközei lennének. Ellenkező esetben visszatérünk e tudomány 19. századi korai korszakához, amikor (mai nézőpontból) szinte bármi lehetséges volt.

Következésképpen előnyben kell részesíteni azt az etimologizálást, amely ilyen kiegészítő feltevések nélkül is értelmes eredményre jut. A mitológia, a néprajz és az etimológia érintkezési területe azonban véleményem szerint eleve meglehetősen veszélyes terep, ahol könnyen körkörös következtetések csapdájába eshetünk: előfordulhat, hogy egy szokás valamely eleme arra késztet bennünket, hogy a hozzá kapcsolódó istenségnevet vagy hasonlót egy bizonyos módon etimologizáljuk, majd ebből arra következtessünk, hogy az adott szokás az istenség nevéből ered, és így tovább.

Recenzijos / Reviews

209

HARALD BICHLMEIER

A jelen könyvben ilyen például a Ligaschones, amelyet a porosz *gali-šōnīs ‘a halottak papja’ alakra vezetnek vissza (221f., 503, 523. o.). Ez persze csak akkor lehetséges, ha feltételezünk egy önmagában indokolatlan metatézist az első tagban, valamint annak egy olyan szemantikai eltolódását, amely másutt nem adatolható: a porosz tárgyesetű gallan, alanyesetű *galis, -as ugyanis éppúgy, mint a litván gãlas és a lett gals, először is ‘vég, perem’, és csak másodlagosan ‘halál’ jelentésű, ‘halott’ viszont soha. Itt már a hihetőség bizonyos határaiba ütközünk. Végső soron ugyanez érvényes a Tulissones < *d/tulinōsīs ‘a lelkek ura’ etimológiájára is (218ff., 503, 523. o.).

További példa a Curche teonima etimologizálása (vö. még PKEŽ² 491–493). Ezt /Kurkē/ < porosz *Kurkis/-īs/-as ‘a szarvasmarha istene’ alaknak értelmezi, és az ősbaltira(?) *Kur-va-ka- ‘akié a szarvasmarha’ alakra vezeti vissza (108ff., 502, 522. o.). A *kur-v- tőalakot dialektális formaként magyarázza, amely esetleg az eredetileg várható *kar-v- alakból, valamiféle regresszív hasonulás révén keletkezett. A középső *-va- elem állítólag kiesett. Ehhez a következőket kell hozzáfűzni: a középső *-va- kiesésére Kregždys nem hoz valódi párhuzamokat, mivel valamennyi példájában a kiesés más hangkörnyezetben mutatkozik, mint amilyen itt fennáll. Annak feltételezése, hogy a *kur-v- (porosz curwis ‘ökör’; vö. még PKEŽ² 497–499) másodlagos dialektális vagy expresszív forma, nem szükségszerű; az ősi indoeurópai *k̑r̥h₂-uo- ‘szarvas, szarvakkal ellátott’ alakra is visszavezethető, akárcsak a walesi carw ‘szarvas’ (Nussbaum 1986, 8). Mivel a fent említett középső szótag szinkópéja nem bizonyítható véglegesen, a teonima alapjaként végső soron az ősi indoeurópai *k̑r̥h₂-ko- > ősbaltira *kurka- ‘szarvas, szarvakkal ellátott’ képzés is elképzelhető.

Ez a két példa elegendő lehet. Egy ilyen átfogó vállalkozású könyvben, mint a jelenlegi, további megjegyzéseket is lehetne tenni (különösen az egyes etimológiákkal kapcsolatban), ez azonban az alapvető értékelésen nem változtatna: Kregždys valóban alapos és alapvető áttekintést nyújtott a témáról. A különféle tudományterületekről merített adatok bősége lenyűgöző, a téma korábbi feldolgozásait bőségesen felhasználta. Az előadásmód követhető és jól tagolt. Kregždys etimológiai magyarázatait illetően bizonyára nem mindenki (indoeurópai nyelvész) fog minden ponton egyetérteni vele; ez a hangtörvények kivétel nélküliségének eleve bizonyos mértékig érvényen kívül helyezett előfeltevéséből következik. A bemutatott összteljesítmény mellett ez nem nyom sokat a latban, feltéve, hogy emiatt sehol sem alakult ki mégis az iménti értelemben vett körkörös érvelés. A szerzőnek sok sikert kívánhatunk e monumentális projekt további munkálataihoz, az olvasónak pedig annak mielőbbi befejezését – és talán e kutatásra érdemes egész témakör olyan rövid bemutatását is, amely valóban szótár jellegű.

210

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Rolandas Kre gždys

Baltų mitologemų etimologijos žodynas I: Kristburgo sutartis

IRODALOM

EWA – Mayrhofer Manfred. Etymologisches Wörterbuch des Altindoarischen. 3 kötet. Heidelberg: Winter, 1992–2001.

KEWA – Mayrhofer Manfred. Kurzgefaßtes etymologisches Wörterbuch des Altindischen. 3 kötet. Heidelberg: Winter, 1956–1976.

Nussbaum Alan Jeffrey 1986: Head and horn in Indo-European. (Untersuchungen zur indogermanischen Sprach- und Kulturwissenschaft 2) Berlin – New York: de Gruyter.

PKEŽ² – Mažiulis Vytautas. Prūsų kalbos etimologijos žodynas. Második, javított és bővített kiadás. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras, 2013.

Beérkezett 2014. április 5-én.

HARALD BICH LMEIER

Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg

Orientalisches Institut: Seminar für Indogermanistik und Allgemeine Sprachwissenschaft

Heinrich-und-Thomas-Mann-Str. 26, 06108 Halle (Saale)

[email protected]

Sächsische Akademie der Wissenschaften zu Leipzig

Arbeitsstelle Jena: Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen

Zwätzengasse 12, 07743 Jena

[email protected]

Mainzer Akademie der Wissenschaften und der Literatur

Digitales Familiennamenbuch Deutschlands

Geschwister-Scholl-Str. 2, 55131 Mainz

[email protected]

Recenzijos / Reviews

211