JOLANTA ZABARSKAITĖ

Litván Nyelvi Intézet

INDULATSZÓK A NYELVBEN ÉS A BESZÉDBEN

A litván nyelv azon kevés nyelvek egyike, amelyek nyelvtani leírásaiban az indulatszavakat és a hangutánzó-hangfestő szavakat két önálló szófajnak tekintik. A mai litván nyelv nyelvtana szerint az indulatszavakat mint külön szófajt csak a litván nyelvben és egyes nem indoeurópai nyelvekben különböztetik meg a hangutánzó-hangfestő szavaktól (DLKG 2005: 469).

Az indulatszavak olyan szavak, amelyek érzéseket vagy akarati aktusokat fejeznek ki (nem neveznek meg). Az indulatszavakéhoz hasonló nyelvi funkcióik – az emocionális és az apellatív funkció – alapján e szófaj szavaihoz sorolódnak az invokatívumok, a káromkodások és a nyelvi etikett speciális szókincse is. A litván nyelv kutatói nem vizsgálták behatóan az indulatszavakat. Nem sikerült kizárólag nekik szentelt átfogó kutatásokat (monográfiákat, tanulmányokat, cikkeket) találnom¹.

Jaustukai aprašyti LKG (1971: 698–733) ir DLKG (2005: 462–468), be to, Aldonos Paulauskienės morfologijos vadovėlyje (1976: 243–247). Ši kalbos dalis minima leksikologijos darbuose (plg. Jakaitienė 2009: 23). Jaustukai, kaip ekspresyvūs žodžiai, vertinami nagrinėjant kalbos poveikį, pavyzdžiui, reklamos kalbos tyrimuose (plg. Blažinskaitė 2002: 125–130). Kaip ir kita ekspresyvioji leksika, jaustukai yra nelengvai išverčiami į kitas kalbas, todėl jiems skiriama dėmesio nagrinėjant grožinio teksto vertimo teorinius ir praktinius klausimus (dėl lietuviškų keiksmažodžių vertimo žr. Balčiūnienė 2006). Nagrinėdama ekspresyviosios leksikos atrankos ir pateikimo žodynuose klausimus, apie jaustukų reikšmių aprašymo problemas yra užsiminusi šio straipsnio autorė (žr. Zabarskaitė 2006: 170–180). Apie jaustukus, kaip vieną iš raiškos būdų, rašo kalbos etiketo tyrinėtojai (Kučinskaitė 1985; Čepaitienė, Malakauskas 2006: 22–34; Čepaitienė 2007).

Az etnolingvisztikában jelentős figyelmet fordítanak az indulatszavakra – a káromkodásokra, illetve az indulatszavak funkcióját betöltő frazeologizmusokra –, vagyis a formulás káromkodásokra és a nyelvi etikett formulás szókincsére (lásd Jasiūnaitė: a károm-

¹ Az indulatszavakhoz legközelebb álló szófajnak, a hangutánzó-hangfestő szavaknak Irena Jašinskaitė monográfiát szentelt (1975).

J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje

91

mažodžių, pejoratyvų bei eufemizmų santykį (1995: 35–56); apie tradicinius vaišių linkėjimus – „užgėrimus“ (1999: 34–45); apie tradicinius formulinius keiksmus su žodžiu medis bei jo sinonimais (2006: 265–281); apie žemaičių formulinius keiksmus (2007: 257–276) ir kt.).

A más nyelvű szakirodalom az indulatszavak lexikonban és a nyelvi rendszerben elfoglalt helyének elméleti kérdéseit tárgyalja. Már a latin grammatikusok korától foglalkoznak azzal, vajon „valódi” szavak-e, amelyeknek jellegzetes szemantikai tartalmuk, fogalmuk van (Wharton 2003: 41–49). Pragmatikai szempontból az etikett szókincsét vizsgálják (vö. Rathmayr 1996; orosz fordítás: 2003), valamint összehasonlítják a különböző nyelvekben az érzelmi élmények kifejezését (Wierzbicka 1997: 26–27; idézi Gudavičius 2007: 199).

AZ ÉRZELMEKET KIFEJEZŐ SZAVAK ÉS ÁLLANDÓ SZÓKAPCSOLATOK FUNKCIÓK SZERINTI OSZTÁLYOZÁSA

A litván nyelvben az indulatszók nehezen leírható szófajt alkotnak. A hagyományos (leíró) nyelvtan a szófaj leírásának körén kívül hagy néhány érzéseket kifejező szót és szókapcsolatot, vagy nem emeli ki kellőképpen azok különbségeit a hagyományos értelemben vett indulatszóktól. Az érzéseket és akarati aktusokat kifejező szavakat, mint már említettük, hagyományosan i n d u l a t s z ó k n a k nevezik (közel állnak hozzájuk az invokációk² – a háziállatok és baromfik hívására vagy elűzésére szolgáló hangutánzó szavak). Az ilyen szavak nem neveznek meg és nem jelölnek semmit, nem töltenek be összekötő, pontosító vagy modalitásjelölő funkciót. Arra használjuk őket, hogy (többnyire tudatosan³) érzéseket fejezzünk ki, például:

e – 1. negatív értékelés, rendszerint csalódás, megvetés stb. kifejezésére (érzelmi funkció): E, inkább ne kezdj bele. E, csak ennyit dobott oda fizetésként; 2. valaki megszólításakor, a figyelmének felkeltésére (felhívó funkció): E, hová mész?

² A cikk szerzője úgy véli, hogy az invokációkat célszerűbb volna invokatívumoknak nevezni, vö. felhívószók, expresszívumok stb. A szöveg további részében ezt a terminust használjuk.

³ Úgy vélik, hogy az ember által akaratlanul kiejtett hangok nem szavak, mivel nem tartoznak a beszédaktushoz, amely nyelvi cselekvésen alapul. Ez utóbbi célja, hogy a gondolatot a lehető legpontosabban fogalmazza meg a címzett (hallgató vagy olvasó) számára. Az oi hang nem szó, ha akaratlanul ejtik ki, például amikor valaki megvágja az ujját (Zaikauskas 2002: 10; Jakaitienė 2009: 144–149). Felmerül azonban a kérdés, minek tekintsük az ember által akaratlanul kiadott hang leírt vagy elbeszélt változatát, ha a szövegben vagy az elbeszélésben szemantizálódik, vagyis lexikai jelentést kap, például: Ee, most már jól emlékszem, öcsém (itt az ee akaratlan töltelékszó, amely a beszédben szünet kitöltésére szolgál – ezt a jelentést hordozza majd akkor is, ha a helyzetet újra elbeszélik vagy leírják). Szónak tekinthető-e az ilyen szemantikai képződmény, illetve az akaratlanul kiejtett indulatszó, amelyet később a helyzet szóbeli vagy írásbeli elbeszélésekor használnak?

92

KALBOS KULTŪRA | 82

ech – sóhaj kifejezésére (érzelmi funkció): Ech, nehéz sors jutott nekünk!

ehe – figyelemfelkeltésre, többnyire közvetlen megszólítás nélkül (felhívó funkció): Ehe! – kiáltott fel a sarok mögül.

ei – figyelemfelkeltésre, rendszerint közvetlen megszólítással (felhívó funkció): Ei, menjünk együtt.

fe – 1. undor kifejezésére (érzelmi funkció): Fe, dobd el!; 2. valami undorítónak találásakor (érzelmi funkció): Fe, milyen pattanásos.

fi – undor maníros kifejezésére (érzelmi funkció): Fi, milyen ízetlen.

fu – 1. undor kifejezésére: Fu, milyen piszkos kutya; 2. valami undorítónak találásakor: Fu, milyen hitvány lány.

fui – 1. az erősebb undor kifejezésére: Fui, ne edd meg azokat a gyümölcsöket; 2. fokozott undor kifejezésére: Nem értem ezeket az új szokásokat – fui.⁴

Az invokatívumok az indulatszók közé sorolhatók, mert szavakként (még ha a lexikon perifériájához tartoznak is) felhívó funkciót töltenek be. A mindenki által ismert ciu ciu ciu; k ac kac; kic kic mellett sok invokatívumot teljesen elfelejtettek, ritkán használnak, vagy egyáltalán nem használatosak, például:

koš – a ló hívására szolgáló hangutánzó szó: Koš, koš, koš abrako! Ob. Košius, košius, koš, koš, koš Zp.

py – kiskacsák, kislibák hívásakor vagy utánzásukkor: Py py py – így hívjuk a kiskacsákat Gs.⁵

Néha a litván nyelvre nem jellemző hangkapcsolatokból is állhatnak, vö.:

tpruka – tehén, borjú hívásakor (többnyire ismételve): Tpruka tpruka, tessék, kenyér Dgl. Tpruka tpruka, jaj! Slm.

Kaip jaustukų rūšis invokatyvai pateikiami tradicinėse gramatikose (LKG 1971: 715–718; DLKG 2005: 466–467). Naminų gyvulių ir paukščių šaukimo ar varymo garsažodžiai yra mūsų agrarinės praeities dalis, vertingas tautinis paveldas. Jų gausu tautosakoje, daug yra LKŽₑ ir jo kartotekoje. Invokatyvai labai mažai tyrinėti ir beveik nykstantys.

Az érzelmi funkciót, akárcsak az indulatszók, a káromkodások is betöltik; ezek a lexika perifériájához tartozó egységek, amelyek a rendszerben az indulatszók és a frazeologizmusok között ingadoznak.

⁴A készülő Bendrinės lietuvių kalbos žodyno további példáit tudatosan válogattuk ki, hogy bemutassuk, milyen gazdag, változatos és sokszínű nyelvi csoportot alkotnak az indulatszók. Az indulatszók fi:fu:fui hármas oppozíciója a fonoszemantika, vagyis a nyelvi ikonizmus megnyilvánulásának értelmezési tárgya.

⁵ Ha nincs másként jelezve, a továbbiakban a cikk példái a Lietuvių kalbos žodyno (LKŽₑ 2005) című szótárból származnak.

J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje

93

frazeologizmusok. Az LKG az indulatszók jelentésének leírásában nem tárgyalja a káromkodásokat. Ezek a képszerű lexika és a frazeológia sajátos részét alkotják. A káromkodások lehetnek egylexémásak: Rupūžės! Velniai! A nomináló funkciót betöltő szavaktól elsősorban az intonáció különbözteti meg őket. Érdekes, hogy a káromkodásokat gyakran nemcsak a közönséges szavakétól eltérő intonációval ejtik, hanem a hangok szokatlan megnyújtásával vagy megrövidítésével is. Aleksas Girdenis például így szemlélteti ezt a jelenséget: a szokatlanul rövid magánhangzók hátterében ejtett intenzív, hosszú mássalhangzók haragot fejeznek ki, ezért a rupūžės káromkodást hozzávetőleg így ejtjük: rruppūžes (Girdenis 2003: 37).

A káromkodások másik csoportját az úgynevezett formulás káromkodások alkotják: Kad tu nueitum per sausas medžius! Sug; Eik tu velniop! Žd; Kad tau bala kur! Sug; Kad tave raistas priglaustų! Švn⁶ (Jasiūnaitė 2006: 265–281). Formájuk alapján az ilyen káromkodások közel állnak a frazeologizmusokhoz, jelentésük alapján pedig az indulatszókhoz.

Az e t i k e t t s z ó k i n c s – az üdvözlések, bocsánatkérések, részvétnyilvánítások, vendéglátáshoz és munkához kapcsolódó jókívánságok stb. – betöltött megszólító funkciójuk révén szintén az indulatszókhoz közel álló szavak. Közülük sok névszói eredetű indulatszó (Evalda Jakaitienė terminusával: névszói kifejezésből kialakult indulatszó (vö. Jakaitienė 2009: 156)), illetve indulatszóvá vált névszói kifejezés: labas, labukas, labutis, sveiki gyvi, būkit sveiki, iki, sudie, lik sveikas stb.

Indulatszóként igealakok is működhetnek. Néha az azonos alakú, nomináló funkciót betöltő homonimákkal való nyilvánvaló kapcsolatuk osztályozási zavart okoz. Például a Dabartinės lietuvių kalbos žodyne (DLKŽ_e 2003) az atleisti és atsiprašyti igék atleiskite / atleisk és atsiprašau alakjai nem minősülnek indulatszónak. Pusztán jelentésük kognitív aspektusa miatt is külön szótári szócikkekben kellene szerepeltetni ezeket az alakokat-szavakat, az etikett szókincséhez tartozó indulatszóként.

Az etikett szókincse formáját tekintve lehet egylexémás vagy kétlexémás nyelvi egység (dėkui, labai ačiū, į sveikatą), és – a káromkodásokhoz hasonlóan – frazeologizmusokhoz közel álló állandósult szókapcsolat (padėk Dieve, garbė Jėzui Kristui; gero garo – jókívánság, amikor valaki szaunába megy). A hagyományos, munkához és vendéglátáshoz kapcsolódó formulás jókívánságok gyorsan eltűnnek, például: Sveikas murkt! – Dėkui gurkt! Srv; Šakni trahni! – Trakni šakni! TDr I 34 (Kdn); Duotas duotam, geras geram! Bržr⁷ (Jasiūnaitė 1999: 34–45).

⁶ A példaforrások rövidítései – a cikk szerzője által használt idézési formában.

⁷ A rövidítések – a cikk szerzője által használt formában.

94

K A L B O S K U L T Ū R A | 82

AZ ÉRZELMEKET KIFEJEZŐ SZAVAK ÉS ÁLLANDÓ SZÓKAPCSOLATOK EREDET SZERINTI OSZTÁLYOZÁSA

Eredetük szerint a indulatszók kétfélék. Sok közülük univerzális, több nyelvre jellemző, akarattal irányított és önkéntelen felkiáltásokból alakult ki, vö.: ach, och, cha, ha, mmmm, vai stb. Ezeket elsődleges eredetű indulatszóknak tekintik.

Az elsődleges eredetű indulatszók közé az invokatívok egy része is besorolható. Az ilyen típusú indulatszók másik része utánzó szavakhoz vagy hangutánzó szókhoz kapcsolódik⁸, e különös lexika egy további része pedig onomatopoetikus eredetű lehet. Példaként az alia invokatív elemzése hozható fel. Ezt a szót valaminek az elriasztásakor, elűzésekor használják, például:

alia, aliai – A liba aliozik: ha közel van – alia! alia!, ha távol van, akkor – aliai! aliai! Vr.

Ez az állatok hívására vagy terelésére szolgáló hangszó. Mivel ez az expresszív szó nem utánozza a valóság hangját vagy képét, és nem imitál érzékelt benyomást, nem tekinthető hangutánzó szónak. Szóvá lett nem nyelvi felkiáltás, amely az akarat megnyilvánulása. Hasonló hozzá az olyan invokatívok sora, mint ulia, uli, oliui, tule. Az alia invokatív az alioti, -ioja, -iojo igével függ össze, melynek jelentése: „kiáltással hajtani, űzni, elkergetni, megijeszteni”, például:

alioti – Mindnyájan úgy hajtják, mint a kutyát alioja (vö. Mit kiabálsz úgy alioji, talán nyulat láttál, vagy farkast! Ut. Gyerekek, nealiokit a gólyát – többé nem repül vissza Užp.

Ernst Fraenkel a Lietuvių kalbos etimologiniame žodyne (Fraenkel 1962 I: 7) című műben úgy véli, hogy az ősi indoeurópai alioti ige hangszóból ered. Az alia invokatív az emberi hang nem nyelvi megnyilvánulását, a felkiáltást jelöli. Akkor válik szóvá, amikor jelentést nyer: „valamit elűzni, elkergetni”. Hasonló fonetikai szerkezetű hangszavak, amelyek az emberre jellemző nem nyelvi felkiáltást jelölik, számos különböző nyelvben elterjedtek, például: a szuahéli ala azt jelenti, hogy az ember türelmetlenséget vagy csodálkozást érez, az óangol ēālā pedig a csalódottság, bánat érzését és a vigasz utáni vágyat fejezi ki. Hasonló érzéseket fejeznek ki a katalánok is – ai las, a dánok – helaas, a franciák – hélas; finnül az alas felkiáltás jelentése: „lefelé”, „engedd le”. Így az egyik legáltalánosabb, indulatszó-invokatívvá vált felkiáltásnak a különböző nyelvekben ma eltérő, de egymással összefüggő jelentései vannak. Ez a szó fonoszemantikai oppozícióban állhat az aly – alia: aly invokatívval. Ez összefüggésben áll a rokon invokatívok fonoszemantikai oppozícióival

⁸ Plačiau apie ištiktukų imitatyvų arba vaizdo ištiktukų sąvoką žr. Zabarskaitė 2003: 146–148.

J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje

95

ulia/ule: uli; olia/ole: oly; tule: tuly és így tovább. Amikor valamit el akarnak űzni, öntudatlanul azt az invokatívot választják, amelynek utolsó hangja jobban megfelel az elérni kívánt célnak. Az e hang valamivel mélyebb tónusú és rövidebb időtartamú; az alia inkább akkor választandó, ha nem parancsolóan akarnak elriasztani egy háziállatot vagy madarat. A hosszú y magasabb tónusú, hosszabb időtartamú magánhangzó, amely nagyobb erőt és intenzitást kölcsönöz az aly invokatívnak. Valószínű, hogy a beszélő az aly indulatszót választaná, ha valamit erőteljesebben kellene elűznie.

A többi, úgynevezett másodlagos eredetű indulatszó különféle szokásokból, hagyományokból és hiedelmekből alakult ki, például:

dieomyly – a csodálkozás, meglepetés érzésének kifejezésére: Dievomyly, hogy ilyet téve többé ne lássalak An; Dievomyly milyen mérges! An; De miért, dieomyly van köztetek olyan sok, aki igazán széppé akar válni? A. Baran.

Ezek olyan indulatszók, amelyeknek szemantikai alapjuk van; többnyire lexikai jelentéssel rendelkező, nominációs funkciót betöltő szavakból származnak. A kizárólag tulajdonnevekből eredő indulatszók, például a Jergau jergau esetében a forrás egy deiktikus funkciójú, lexikai jelentés nélküli szó. A másodlagos eredetű indulatszók és frazeológiai kapcsolatok (formulás káromkodások, jókívánságok) kulturális, vallási és társadalmi tapasztalatból erednek, és értékes etnolingvisztikai forrást jelentenek.

A pragmatika kutatói egy közismert példát hoznak fel, amelyben a kétféle indulatszó játéka bontakozik ki:

ELSŐDLEGES EREDETŰ INDULATSZÓK

MÁSODLAGOS EREDETŰ INDULATSZÓK

Beteg: Vigyázzon azzal a tűvel!

Fogorvos: A fenébe! Sajnálom.

Fogorvos: Hoppá.

Beteg: A francba! Húzza ki azt az átkozott izét az arcomból!

Beteg: Jaj!

(Ameka 1992: 11 nyomán)⁹.

A nyelvtanok általában az elsődleges, felkiáltó eredetű, egylexémás indulatszavakat tárgyalják (A, de kövér vagy!]; A, ezt rosszul csináltam! Kp; A-a-a – és a tiéd

⁹ Magyarra fordításkor az adott helyzetre legjellemzőbb indulatszavakat választjuk, vö.: Beteg: Vigyázzon a tűvel! Fogorvos: Jaj! Beteg: Jaj! Fogorvos: A francba! Bocsánat! Beteg: A francba...! Húzza ki azt az átkozott izét az arcomból!

96

KALBOS KULTŪRA | 82

éneklése!]nšk), másodlagos eredetű egylexémás és olykor kétlexémás hagyományos indulatszavakat.

Hagyományosan külön csoportként különítik el az invokatívumokat, az egylexémás és kétlexémás káromkodásokat azonban nem választják külön. Úgy véljük, hogy indokolt lenne ezeket az indulatszavak önálló csoportjaként kezelni, mivel eredetük, szemantikájuk és szerkezetük csak rájuk jellemző sajátosságokkal bír.

A hagyományos nyelvtani leírások indulatszavakkal foglalkozó fejezetei nem tárgyalják a hagyományos, formulás káromkodásokat sem, amelyek szemantikai szerkezetük alapján frazeológiai indulatszavak (Üssön agyon téged kilenc mennykő!; Ragadjon el benneteket a halál!; Vigyen el téged a mocsár!; lásd Jasiūnaitė 2007: 257–276), valamint a hagyományos, formulás udvariassági kifejezéseket sem (munka, vendéglátás, fürdőben való mosakodás közben stb., például: Egészségemre, az ellenségeimnek pedig nyavalyára KrvP (VIkv)). Az ilyen frazeológiai alakulatok indulatszórendszerbeli leírása hozzájárulna a jelenség teljesebb feltárásához, és világos helyet jelölne ki számukra a litván nyelv szókészleti rendszerében, emellett a kutatások számára is hasznos lenne.

AZ INDULATSZÓK ÉS A HANGUTÁNZÓ SZAVAK VISZONYA

Az indulatszók tudományos és oktatási célú osztályozásakor és leírásakor (a lexikológiai kurzust hallgató diákok, fiatal lexikográfusok számára) olykor nehéz megkülönböztetni az összetettebb indulatszókat a hangutánzó szavaktól. Ellenőrzésképpen fel lehet ütni a DLKŽ-t, amely különbséget tesz az indulatszók és a hangutánzó szavak között; az LKŽₑ azonban nem olyan forrás, amely segíthet e két szófaj osztályozásában, mert ott az indulatszók és a hangutánzó szavak egyaránt azonos rövidítéssel vannak jelölve: interj. (interjection). Vö. néhány ritkább indulatszó példáját az LKŽₑ-ből:

acit interj. cit (csitít): Acit, te ordítós! Gs.

ač interj. (?) 1. N duokš: Add nekem a fiadat BB 1 Kir 17, 19.

ači interj. lásd ač 1: Ači-m nu mana moteri, nesa čėsas yra eiti jospi BB 1 Móz 29, 21.

1 ačià interj. K I 575: Nini, nézd csak (a váratlan esemény és a meglepetés kifejezésére).

2 ačià interj. Kukū! (kakukk) Ačia! (feleli az ember) Gs.

dėku interj. köszönöm: Köszönettel nem lehet viszonozni, a zsebbe is kell majd nyúlni Sln.

Zavar olykor abból is adódik, hogy az indulatszók a hangutánzó szavakhoz hasonlóan nem töltenek be nominációs funkciót, formájuk hasonló (ragozhatatlan, rövid szócskák), és vannak közös használati sajátosságaik – gyakran ismétlésben fordulnak elő. Fő jellemzőjük

J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje

97

A különbség az, hogy a hangutánzó és hangulatfestő szavak az úgynevezett ikonikus lexikához tartoznak¹⁰.

A partikulák, mivel nem önkényes nyelvi jelek¹¹, az egyszerűbb szerkezetű jelekhez – az indexekhez¹² – állnak közel (magyarul ezeket a jeleket utalásoknak lehetne nevezni). A hangutánzó és hangulatfestő szavakkal a beszélő / író, hogy hatást gyakoroljon a hallgatóra / olvasóra (ezek a szavak közel állnak az expresszívumokhoz; erről lásd a cikk következő fejezetét), utánozza azt a tárgyilagos benyomást, amelyet a hallott hang keltett benne (Varpelis dilin dilin po pamokų Lkš), a látott kép (Berniokas kai užsėdo sartį, tai kabal­dai, kabaldai ir pralenkė mum Vad), a megtapasztalt érzés (Kliokt kliokt ėmiau vemti Šts). A partikulák azokat a szubjektív érzéseket vagy akaratot fejezik ki, amelyeket valamely benyomás vagy érzés váltott ki (ez lehet objektív tapasztalat és szubjektív vágy is).

A PARTIKULÁK, AZ EMOTÍVUMOK ÉS AZ EXPRESSZÍVUMOK KÖZÖTTI KAPCSOLAT

Jogosan merülhet fel a kérdés, miért vetjük össze az érzelmeket kifejező, önálló szófaji státusszal rendelkező lexikát a használat szintjén jelentkező egységekkel – a szemléletes igékkel és főnevekkel, vagyis az expresszívumokkal és emotívumokkal. A partikulák és a más szófajokhoz tartozó szavak közötti különbségek feltárása jobban megvilágíthatja az előbbiek szemantikai és funkcionális természetét, valamint szerkezetét, mivel az expresszívumok és emotívumok szemantikai struktúrájában az érzelmi-expresszív elem szintén a nyelvbeli létük alapja.

Azokat a szavakat, amelyek nemcsak megneveznek egy cselekvést, tárgyat, jelenséget, állapotot stb., hanem az említett denotátumról további expresszív információt is közvetítenek, a szakirodalom expresszívumoknak nevezi (Jakaitienė 2009: 164). Például, ha a beszélő egy lassan és nehézkesen járó embert akar jellemezni, választhatja a dūlinti expresszívumot:

¹⁰Az ikonikus szó olyan szó, amelynek nincs nominációs jelentése, azaz nem nevezi meg a valóságot, hanem utánozza, imitálja azt. A legegyszerűbb példa az onomatopoeia, például: kukū, miau, kre, kva és hasonlók. Ez a lexikai ikonizmus egyik esete a nyelvben.

¹¹Az önkényes jel olyan szabadon választott kifejezési sík, amelynek tartalma valami rajta kívül létezőt jelent. A szemiotikában az önkényes jeleket szimbólumoknak nevezik. A lexikológiában ezek olyan szavak, amelyeknek nominációs jelentésük van. Bővebben a jelek típusairól és jellemzőiről (Fiske 1998: 57–114).

¹²Az index olyan jel, amelynek kifejezési síkja a tartalom síkjára utal egy megállapodáson alapuló jelrendszerben (ODP 190–191).

98

KALBOS KULTŪRA | 82

Én dūlinu, azaz ügyetlenül, lustán, könnyedén megyek J. Dūlina lehajtott fejjel Škn. A kutya is megérti – rászólsz, hát dūlina, lesunyt fülekkel Pbs. Vajon milyen ember dūlina az úton Vžns. Úgy dūlyt, ott dūlyt haza Gs. Dūlink te csak lassan, majd utolérünk An. Látta, ahogy a róka átkel a mezőn dūlino Mš.

A litván nyelv különösen gazdag a mozgást (járást, futást, utazást), valamint az evést és ivást kifejező szemléletes igékben:

plumpinti „nehezen járni”: A bundás gyermek plumpina át a mezőn Jnš. Hazafelé plumpinu – tiszta a cipőm Bsg; kicenti „lassan, apró ügetésben futni, kocogni”: Utánam kiceno, hosszú botját lengetve rš. Jó kis kanca volt: mindig kicena, és kicena, nem lépésben megy Lnk. Nyeregbe ülve, és kicena Slm. Egy ilyen szépen kikent kis kancával kicena Įnšk. Hadd kicena a csikócska – nem fárad el: nincs messze az út Rs. Rudis mindig velem kicendavo, elkísért Vb. A gyerekek kiceno a tóhoz Lnkv; kliaukti „mohón inni, kortyolni”: Most már minden segítő kliaukia a sört Pbr. A sűrű kását mindenki megeszi, a híg darakását senki sem nekliaukia Ml; marmalyti „enni, falni“: Marmalyk, igyál, te kölyök KlvrŽ.

Mindezeknek a szavaknak a lexikai jelentésében az expresszív komponens dominál, amely természetesen az érzelmekkel függ össze. Az expresszivitásra törekvő beszélő nem elégszik meg a puszta információval, hanem szemléletes szó választásával arra törekszik, hogy az információ címzettje ne csak értelmével fogadja be azt, hanem az expresszív által létrehozott képet érzelmileg is értékelje¹³.

Az expresszív elemek és az indulatszók legfőbb megkülönböztető jegye, hogy az előbbiek nominációs funkciót töltenek be, objektíven, konkrétan meghatározható denotátumhoz kapcsolódnak; az expresszív elem konnotatív komponensként jelentésstruktúrájukban ugyan domináns, de nem az egyetlen. Az indulatszó denotátuma (egy konkrét érzés és/vagy akarati aktus egy adott helyzetben) egyedi; ezt akkor lehet meghatározni, amikor az indulatszó szóbeli vagy írott elbeszélésben jelenik meg. Az indulatszó jelentése mindig határjellegű: a nyelvi rendszerben nagyon elvont – „érzést kifejezni” –, az egyes beszédaktusokban pedig nagyon konkrét – „fájdalmat kifejezni”, „bánatot kifejezni”, „örömöt kifejezni”, „félelmet kifejezni”, „csalódottságot kifejezni” stb.

Az emotívumok is olyan szavak, amelyek megmutatják a beszélőnek valaki iránti érzéseit (bővebben lásd Jakaitienė 2009: 161–164). Miben különböznek ezek a szavak az érzéseket kifejező indulatszóktól? Az emotívumot használva a beszélő / író nem

¹³Dūlina a fáradt ember vagy állat – a hallgatóban együttérzést kíván kelteni, amelyet a lassú cselekvéssel szembeni elégedetlenség színez; marmalyja az éhes, mohó, a külsejével kevéssé törődő ember – célja az undor érzésének kiváltása stb.

J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje

99

nemcsak megnevezi a szóban forgó tárgyat vagy alanyt, cselekvést, állapotot, tulajdonságot, hanem értékeli, jellemzi, és feltárja az iránta érzett érzelmeit is. Ha a beszélő úgy véli, hogy a fej rossz, semmirekellő, elmarasztalóan megítélt, akkor a megnevezésére a makaulė emotívumot választja makaulė:

Olyan fájdalmasan beütöttem a makaulę abba a gerendába, hogy még jólesett rš. Az árulókat pont a makaulę vágom! Žem. Ne nyúlkálj, még a kanállal kapsz a makaulę! Pgr. Védd el a makaulę a fénytől (ne takard el) Jrb. Kapkodj, kapkodj, még szétrepeszted a makaulę valahol Vvr. Felépült, és még át is lyukasztja (átüti) neki a makaulę Srv. Verd a makaulę, hogy ne emelje fel többé Alk. [A pofájára] egyetlen makaulę is leverte, három-négy kinő a helyére S.Dauk. Az esze már nem fér el a makaulėj Smn. Szarvakkal sújtott a farkas makaulę PP 28.

Az emberekben rendszerint más emberek keltenek pozitív vagy negatív érzéseket, ezért a legtöbb emotívum az embert vagy testrészeit, jellemvonásait, személyiségjegyeit írja le, például:

kepša „tökfilkó, bolond”: Otthon elég ravasz, de idegenek között teljesen kepša Bgs; žvėga „fecsegő, szószátyár”: Amit meglát vagy meghall, már szalad is elmondani žvega J. Fárasztó ilyen žvegós hallgatása Ktk. Amikor azok a žvegós összejönnek, nincs hiány beszédből és nevetésből Krs; kleišys „kifelé álló lábú, görbe lábú, sántikáló”: Már megint idekocog az a kleišys Al. Nézd csak, a mi kleišys (kliša ló) idefutott S.Dauk.

Ezek a szavak megnevezik a valóságot, miközben értékelik is, és negatív vagy (ritkábban) pozitív érzéseket tárnak fel vele kapcsolatban. Az indulatszóktól azonban ugyanaz a tulajdonság különbözteti meg őket, amellyel az expresszívek is rendelkeznek: lexikai jelentésük struktúrájában szintén van nominációs komponens. Az emotívum lexikai jelentésének konnotatív komponense lehetővé teszi a beszélő / író számára, hogy magyarázat vagy leírás nélkül, takarékosan – vagyis a megfelelő szemléletes szó kiválasztásával – fejezze ki az ábrázolt valóság iránti érzéseit. Az indulatszóval a beszélő / író saját szubjektív belső érzeteiből, beállítódásaiból (az etikett szókészlete tekintetében), tapasztalataiból fakadó érzéseit fejezi ki. Az érzés vagy az akarat forrása maga a beszélő / író; az emotívumok esetében az érzések forrása a szubjektíven értékelt valóság.

Összefoglalva megállapítható, hogy az indulatszóknak egyedi denotátumuk van, amely csak akkor írható le, amikor az indulatszó szóbeli vagy írott elbeszélésben jelenik meg, mert a beszélő / író az indulatszóval saját magával vagy saját beállítódásaival kapcsolatban fejezi ki érzéseit.

100 KALBOS KULTŪRA | 82

A INDULATSZÓK PRAGMATIKAI MEGKÖZELÍTÉSBEN. A LEXIKOGRÁFIAI LEÍRÁS PROBLÉMÁJA

Az elsődleges indulatszók csupán arra utalnak, hogy a beszélő / író érez valamit, vagy akar valamit, ám ahhoz, hogy megértsük, pontosan milyen ez az érzés, kívánság, akarat, további információra van szükség: intonációra, nyelvi és nem nyelvi (testbeszédbeli) kontextusra stb. Például az oi indulatszó az érzelmek és élmények teljes skáláját jelentheti – az örömtől a csalódásig, a kellemes testi érzésektől a fájdalomig. A káromkodások nem mindig a valósággal kapcsolatos negatív érzéseket fejeznek ki; olykor azért is káromkodnak, hogy általában erős, „túlfűtött” érzelmeket fejezzenek ki (pl. meglepetést, nagy csodálkozást, sőt a hirtelen jött sikert is stb.). Az etikett szókincsének jelentése szintén függ a használat konkrét helyzetétől, a különféle társadalmi megállapodásoktól, a beszélő / író más emberekhez fűződő viszonyának jellegétől, sőt még a világnézetétől is stb. Mindez azt mutatja, hogy az indulatszók és az „indulatszói” frazeologizmusok vizsgálata lehetetlen a modern pragmatikai kutatások alapjául szolgáló fogalmi-módszertani kiindulópontok és módszerek nélkül. Az indulatszók vizsgálatához szükség van a „pragmatikai kiindulópontra: a kontextus nélkül lehetetlen használatra, ahol a kontextust igen tág értelemben kell felfogni” (Rathmayr 1996). Az indulatszók vizsgálatához és leírásához szükségesek a pragmatikai kutatók által tárgyalt expresszivitási paraméterek.

Nem nyelvi paraméterek

Nyelvi paraméterek

Szituáció

Kontextus

Gesztusok, mimika

Stilisztikai alakzatok

Beszédmód

Hanglejtés

Hangszín

Szupraszegmentális nyelvi elemek

A beszéd hangereje

(vö. Bally 1952)

Miközben a nyelvészek azt próbálják kideríteni, hogy az indulatszók „igazi” szavak-e, a lexikográfusoknak a szótárírás hagyományát követve meg kell magyarázniuk ezeket a szavakat az új szótárak készítésekor és a régiek szerkesztésekor. Az indulatszók lexikográfiai leírásakor, mivel jelentésük eltér a szimbólumszavakétól és az ikonikus szavakétól, azt kell megvizsgálni, hogy az indulatszót milyen pragmatikai helyzetekben használják leggyakrabban, vagyis melyik indulatszóval fejezik ki leggyakrabban a tipikus érzéseket. Ahhoz, hogy általánosítsuk, mintegy elvonatkoztassuk az indulatszó lexikai jelentését, elemezni kell a használati kontextust. Egyes esetekben ahhoz, hogy tisz-

J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje

101

…hogy a jaustuk leksikai jelentését a kutatók és a használók számára egyaránt érthetően és részletesen lehessen leírni, elegendő lehet a mikrokontextus, különösen, ha a jaustuk másodlagos eredetű, és szokásos helyzetekben használják, például: labas, ačiū. Ha a jaustukot nem mindig szokásos, hanem a körülmények által egyértelműen behatárolt helyzetekben használják, jelentésének meghatározásához tágabb kontextusra lenne szükség, például: cit., brrr. A kontextus elemzésének nagyon átfogónak kell lennie, ha a jaustuk használati helyzetét nem lehet konkrétan jellemezni. Ez sok elsődleges jaustukra jellemző, például: aaa, ai, ak stb.

Állítható, hogy mind a jaustukok tudományos elemzéséhez (amely kétségtelenül új, érdekes, a nyelvfejlődés és az etnolingvisztika szempontjából jelentős tényeket tárna fel), mind a lexikográfiai gyakorlathoz szükség van a jaustukok pragmatikai vizsgálatára.

A JAUSTUKOK AZ ETNOLINGVISZTIKA ÉS A KORTÁRS HASZNÁLAT SZEMPONTJÁBÓL

A társadalmi, kulturális és vallási viszonyokból kialakult, másodlagos nominációs szókészlet egészéhez hasonlóan a jaustukok, a formulás káromkodások és jókívánságok, valamint az ezekhez a viszonyokhoz kapcsolódó etikett szókincse is sokat elárul róluk. E területen Birutė Jasiūnaitė nyelvész végezte a legtöbb munkát. A litván etnolingvisztikai világ rekonstruálásakor képszerű szókincsre és frazeológiára támaszkodik. A kutató formulás káromkodásokat és jókívánságokat vizsgált, de az egyetlen lexémából álló jaustukokra és invokatívumokra még nem fordított figyelmet.

A jaustukok és a hozzájuk közel álló képszerű szókincs használati kontextusát, helyzeteit, gyakoriságát stb. szinte egyáltalán nem kutatták. Például Dalia Blažinskaitė, amikor a zsargonreklámokban való használatának motivációját vizsgálja, felhívja a figyelmet a zsargonszerű jaustukok hei, ups használatára. Arra a következtetésre jut, hogy ezek általában „a zsargon használatának legkevésbé motivált” esetei (Blažinskaitė 2002: 129). Arról azonban nem esik szó, hogy a reklám nyelvében miért választanak idegen jaustukot.

Az etnolingvisztikai szempontú, a használat vizsgálatával összehangolt, komplex jaustuk-kutatások igen érdekes eredményeket hozhatnak, különösen, ha más nyelvek érzelmi kifejezési formáival, szemantikájával és pragmatikájával vetjük össze őket. A. Wierzbicka például bemutatja, mennyire eltér a Isten nevét tartalmazó jaustukok jelentése. Állítása szerint az angol God!, Christ!, Jesus! jaustukok haragot fejeznek ki, míg a lengyel Boże!, Chryste! inkább ijedtséget, a német Mein Gott! pedig kellemetlen

102

KALBOS KULTŪRA | 82

meglepetést jelez, a francia Mon Dieu! pedig melankolikus töprengéssel kapcsolatos, és így tovább. A szerző úgy véli, hogy az ilyen jaustukhasználat összefügghet a nép vallásosságával (Wierzbicka 1999: 26–27; idézi: Gudavičius 2007: 199).

A jaustukok használatának, motivációjának és nemzeti összetevőjének vizsgálata hasznos lehet a litván jaustukok nyelvhasználatbeli terjesztésének ösztönzésében. Ez különösen időszerű most, amikor a litván nyelv új változata, az információs technológia nyelve alakul ki. Ez tömör, ezért érdemes volna érzelmek kifejezésére litván rövid szavakat javasolni, mielőtt helyüket teljesen átvenné a nemzetközi zsargon. Többet kellene népszerűsíteni a litván jaustukokat. A cikk szerzője már írt arról, mit tehetnek ezen a téren a lexikográfusok azzal, hogy tudatosan választják meg az összeállítás alatt álló szótárak irányát: „a litván másodlagos jaustukok népszerűsítése a fiatalok nyelvében uralkodó ups helyett a szótárszerkesztők választásának kérdése” (Zabarskaitė 2006: 177).

A PARTIKULÁK HASZNÁLATA A NYELVJÁRÁSOKBAN

A litván nyelvjárásokban használt partikulaformák tendenciáiról nem sikerült kutatást találni. Itt a Lietuvių kalbos tarmių chrestomatijos (LKTCH 2004) szövegeiből származó adatokat közlünk. Ezeket a szövegeket azért választottuk, mert lejegyzett nyelvjárási beszélt nyelvi anyagról van szó. Az érzelmeket kifejező lexika minden típusára kerestünk példákat. Az adatok a szövegek korlátozott terjedelme miatt nem teljes körűek; kétségkívül a Litván Nyelvi Intézet nyelvjárási archívumának¹⁴ adataival kellene kiegészíteni őket. Ezért néhány kirajzolódó tendencia nem erősíthető meg teljes bizonyossággal, noha érdekesek és további kutatásra érdemesek.

Úgy tűnhet, hogy a partikulaformák különösen gyakoriak a nyelvjárási beszédben, valójában azonban meglehetősen ritka jelenségről van szó. Leggyakrabban valamely esemény vagy párbeszéd felidézésekor, a múltról szóló elbeszélésekben, mesékben és hasonlókban fordulnak elő.

Egy másik tendencia, amelyet valószínűleg a részletesebb kutatások is megerősítenek, hogy az LKTCH szövegeiben a nők jóval gyakrabban használnak partikulaformákat.

A felvidéki és a samogit nyelvjárások 19: 3 aránya figyelemre méltó, de ellenőrzésre szorul, mivel az LKTCH-ben jóval kevesebb samogit szöveg található. A nyelvjárási korpuszban azt is érdemes lenne megvizsgálni, hogy véletlenül-e, de az LKTCH-ben a samogitok által használt partikulaformák káromkodások és formuláris szitkok, míg a felvidékiek által leggyakrabban használtak másodlagos partikulaformák, amelyekben Istent és a szenteket említik.

¹⁴ A Litván Nyelvi Intézet nyelvjárási archívumáról bővebben lásd: www.lki.lt

J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje

103

A nyelvjárási szövegekben talált partikulaformák választéka csekély; formuláris szitokból egyetlenegy van, jókívánságot nem találtunk, ami valószínűleg arra utal, hogy ez a lexikai örökség a mai nyelvjárásokban csaknem teljesen eltűnt.

Leggyakrabban Isten (Jézus) nevének említésével kapcsolatos partikulaformák fordulnak elő; egyetlen esetben szerepel az o Jackau: partikulaforma.

Hát, megvarrta, o Jackau. A másik meg lenbe öltözött, gyapjúval szőtte be, és abban a blúzban ment a templomba, szeresd Ist. Ó, Jézus, mennyit sírtam. (Rokiškis gyűjtőpont, nő, szül. 1902; LKTCH 133)¹⁵

Ó, Istenkém, mint a pelyhek (a lányokról). Nem tudom megenni azokat a palacsintákat jaj, Istenem. (Jurgeliškės gyűjtőpont, Švenčionys járás, nő, szül. 1907; LKTCH 113–114)

Mit csinálnak most a nők, hát. No, most, szeresd, Isten, mind kiöltöznek, na, selyemrongyokba, lám, abba öltöznek. Énekeltünk, zengett a dal, szeresd, Isten, falu. No és hol vannak most a dalok, hát. (Verksnionys gyűjtőpont, Rokiškis járás, nő, szül. 1901; LKTCH 147–148)

Azt mondja az a nő: „Ó, Istenem, hát mit nem csináltam én, u Jézus Mária, elfelejtettem egy bűnt megvallani. Mi lesz most?” (Elbeszélés az első gyónásról, Pabaiskas gyűjtőpont, nő, szül. 1940; LKTCH 166–167)

Istenem, hát egészen, mit is mondhatnál. Mi bizony, annak idején, ó mindenfélét (énekeltünk). (Musninkai gyűjtőpont, Širvintos járás, nő, szül. 1920; LKTCH 171)

Istenem, de kár azokért a kacsákért. Istenem, bizony. (Eržvilkas gyűjtőpont, nő, szül. 1919; LKTCH 220)

Gyakoribb felkiáltások még az ai/ajajai, például:

Szóval ahogy nekiláttunk összehordani azokat a szénaboglyákat, aztán mindet széthánytuk, és kitörtük ott azokat a sima szalmaszálakat. Ajajai. (Minkunų gyűjtőpont, Rokiškio járás, nő, szül. 1938; LKTCH 135)

Ai, azt rögtön visszavágják nekünk, nem is várnak sokáig (a fiúk és lányok énekelve csúfolódnak). (Čiulų gyűjtőpont, Molėtai járás, nő, szül. 1928; LKTCH 138)

Vagy ha eljött valamelyik szomszédasszony, ai, mondja, bizonyára gonosz szemmel nézett rá. (Történet a boszorkányokról, lettországi gyűjtőpont, Daugavpils járás, Baltmuiža, nő, szül. 1897; LKTCH 141)

Azt mondja az anyja: „Ai, őket már nem mentették meg, te majd megmented. –Ai, mama, süss nekem egy zsemlét, és elmegyek.” (Mese, Karsakiškio gyűjtőpont, nő, szül. 1917; LKTCH 190)

A járást akkor tüntetjük fel, ha a gyűjtőpont neve esetleg ismeretlen az olvasó számára. Az érthetőség kedvéért a zárójelbe a cikk szerzőjének kiegészítései vagy magyarázatai kerültek.¹⁵

104

KALBOS KULTŪRA | 82

Hasonlóképpen használatosak az oi/ojei felkiáltások is, például:

Hát, ahogy mondják az emberek, a kutya már – oi – hát ott öt-hat évet él. Ai, egyszer odament hozzá egy róka, egy kis róka. (Történet a kutyáról, Jurgėnų gyűjtőpont, Pasvalys járás, nő, szül. 1904; LKTCH 188)

Nekem is előfordult, én nem nagyon félek, de akadtak olyan emberek, hogy ha megcsípi őket egy méh – oi oi oi oi oi. (Történet a méhekről, Kučiūnai, férfi, szül. 1928; LKTCH 95)

Oi, farkasok voltak, farkasok. (Pelesa, nő, szül. 1908; LKTCH 97)

Oi! Két szekérnyit adnak, meg tizenkét hektárnyit. (Kupreliškio gyűjtőpont, nő, szül. 1916; LKTCH 157)

Ojei, kár – egyszerre hét bárányt (megevett a farkas). (Lazūnai, nő, szül. 1889; LKTCH 120)

Gyakoriság szerint a szövegekben talált harmadik indulatszó az a, például:

„Uram, – mondja – már mondja is: – nahát, egy ilyen kövér, tenyészbika megdöglött. – A, akkor fogják, ássák el az egész bőröstül.” (Lieporių gyűjtőhely, Šiauliai környéke, férfi, szül. 1904; LKTCH 73)

„Mentem, – mondja, – az egész falun át, és senki sem fogadott be éjszakára. A. Aztán – mondja – ránk tör az éjszaka, hová legyek én, öregember?”: „A, adj, nagyapácskám.”

A, az úr pedig fogta a puskát, és az ablakhoz állt. „Mindjárt jön Klimas inget lopni, hát – mondja – lecsapom a fejét.” Uhu. És csak áll. (Mese, Varėna, férfi, szül. 1894; LKTCH 92–93)

Nos, ha megtekered a kis zsinórt, ahogy megtekeredik, összehúzódik. Ezért emelkedik fel. Aha. (Az őrlésről, Punskas, férfi, szül. 1914; LKTCH 99)

Az egyszer előforduló indulatszók: ačiū, aha, uhu, például:

Köszönöm nekik, felkelt, elment, hívta a fiát, gyorsan kihívta a mentőket. (Mančiūšėnai gyűjtőhely, Širvintų járás, nő, szül. 1923; LKTCH 170)

Ana, aha, az útra esett, és holtan fekszik. (Varanavas, nő, szül. 1921; LKTCH 97)

A žemaitiai szövegekben egy lexémából álló ige és egy formuláris megnyilatkozás található:

Cséphadaróval, és mégis, rupiūže, győzött. A cár, rupiūže, be kell zárni azt a templomot. Na, oi, itt nagy mészárlás volt. (Kražių gyűjtőpont, férfi, szül. 1918; LKTCH 214)

Én pedig bebújtam egy üres csizmába, és most, te átkozott ördög, azon az éjszakán jött méheket lopni. Én, ördög, farkasnak jöttem. (Sausgalvių gyűjtőpont, Šilutė járás, férfi, születési év ismeretlen; LKTCH 283)

J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje

105

Aki indulatszavakat használ, gyakran ismétli őket. Aki nem használ indulatszavakat, egyáltalán nem használja őket. Egyes helyeken az indulatszavakat nem érzelmek vagy akarat kifejezésére használják, hanem töltelékszóként, a történet tempójának szabályozására, a beszédszünetek kitöltésére stb. Ilyenkor partikula funkciót töltenek be.

Amint már szó volt róla, ezeket az indulatszavak használatáról szóló elsődleges adatokat pontosítani és kiegészíteni kellene, továbbá meg kellene vizsgálni az indulatszavak párbeszédekben való használatát. Úgy tűnik, a beszédnek ezen a területén gyakrabban kellene előfordulniuk. A szófaj használatának alaposabb vizsgálatához elemezni kell az indulatszavak városi köznyelvi használatát. Az információs technológia nyelvében használt elektronikus hangulatjeleknek nem kellene kiszorítaniuk az élő nyelv szavait, amelyek – különösen a másodlagos eredetűek – jóval több, a nyelv elevensége, a nemzeti identitás és a nyelv társadalmi története szempontjából fontos dolgot őriznek, mint amennyit első pillantásra gondolnánk.¹⁶.

KÖVETKEZTETÉSEK

Ha nem korlátozódunk az indulatszavak formális szerkezetére, hanem figyelembe vesszük a nyelvben betöltött hasonló vagy azonos funkcióikat és használatukat, e szófajhoz több nyelvi jelenséget sorolhatunk, mint amennyit a hagyományos nyelvtanok jelenleg számon tartanak.

Az indulatszavak szubjektív érzelmeket vagy akaratot fejeznek ki, amelyeket valamilyen benyomás vagy érzékelés váltott ki – ez lehet objektív tapasztalat és szubjektív vágy is. Kommunikációs jelként az indulatszavak a legközelebb az indexikus jelekhez állnak. Jelentésük a nyelvi rendszerben nagyon elvont: „érzelmet kifejezni”, míg minden egyes beszédaktusban nagyon konkrét: „fájdalmat kifejezni”, „bánatot kifejezni”, „örömöt kifejezni”, „félelmet kifejezni”, „csalódást kifejezni” stb. Ezért ahhoz, hogy feltárjuk az indulatszavak helyét a nyelvi rendszerben, szerepüket a lexikai hierarchiában, valamint kidolgozzuk a szótári bemutatásuk és az adatbázisokban, annotált korpuszokban való leírásuk módszertanát, következetes és átfogó vizsgálatukra van szükség. Az ilyen vizsgálatok az ellenkező irányban is eredményeket hoznának – hasznosak lennének az etnolingvisztika számára is. Fontos továbbá ösztönözni a litván indulatszavak használatát a köznyelvben és az információs technológia nyelvében.

¹⁶ 2010-ben a Litván Nyelvi Intézet tudományos ismeretterjesztő és nyelvnépszerűsítő részlege, a Lituanistikos židinys versenyt hirdet diákoknak és egyetemi hallgatóknak: fejtsék meg a digitális hangulatjeleket minél érdekesebben és változatosabban.

106 KALBOS KULTŪRA | 82

LITERATŪRA

Ameka F. 1992: Interjections: The universal yet neglected part of speech. – Journal of Pragmatic 18, 101–118.

Balčiūnienė I. Keiksmažodžių vertimas. Pranešimas, skaitytas Lietuvos vertėjų sąjungos seminare-diskusijoje. – Prieiga per internetą: www.lvs.lt

Bally Ch. 1952: Le Langage et la vie, Zurich: Max Niehans Éditeur.

Blažinskaitė D. 2002: Žargonybių motyvacija reklamoje. – Kalbos kultūra 75, 125–131.

Čepaitienė G. 2007: Lietuvių kalbos etiketas: semantika ir pragmatika, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla.

Čepaitienė G., Malakauskas A. 2006: Padėkos semantika ir raiška. – Acta humanitarica universitatis saulensis 1, 22–34.

DLKG 2005: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

DLKŽ 2003: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. Vyr. red. S. Keinys. 4 leidimas (elektroninis variantas), Vilnius: Lietuvos kalbos institutas. – Prieiga per internetą: www.lki.lt

Fiske J. 1998: Įvadas į komunikacijos studijas, Vilnius: Baltos lankos.

Fraenkel E. 1962: Litauisches etymologisches Wörterbuch. Band I. Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht.

Girdenis A. 2003: Teoriniai lietuvių fonologijos pagrindai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

Gudavičius A. 2007: Gretinamoji semantika, Šiauliai: Šiaulių universitetas.

Jakaitienė E. 2009: Leksikologija, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla.

Jasiūnaitė B. 1995: Endriejaviškių pejoratyvinė leksika. (Neigiamieji žmogaus apibūdinimai). – Kalbotyra 44(1), 35–58.

Jasiūnaitė B. 1999: „Į tavo sveikatą, į mano žyvata!“ Tradiciniai vaisių linkėjimai. – Lituanistica 2(38), 34–45.

Jasiūnaitė B. 2006: Medžias Rytų Lietuvos folklore. – Baltistica 41(2), 265–283.

Jasiūnaitė B. 2007: Žemaičių formulniai keiksmai. – Tautosakos darbai 34, 257–276.

Jašinskaitė I. 1975: Lietuvių kalbos ištiktukai, Vilnius: Mintis.

Kučinskaitė A. 1985: Lietuvių kalbos etiketas, Vilnius: Mokslas.

KTŽ 1990: K. Gaivenis, S. Keinys. Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas: Šviesa.

LKG 1965, 1971, 1976: Lietuvių kalbos gramatika 1–3, Vilnius: Mintis.

J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje

107

LKTCH 2004: Lietuvių kalbos tarmių chrestomatija. Sudarė: R. Bacevičiūtė, A. Ivanauskienė, A. Leskauskaitė, E. Trumpa, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

LKŽₑ 2005: Lietuvių kalbos žodynas 1–20 (elektroninis variantas). Red. kolegija: G. Naktinienė (vyr. redaktorė), J. Paulauskas, R. Petrokienė, V. Vitkauskas, J. Zabarskaitė, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. – Prieiga per internetą: www.lkz.lt

ODP 1996: S. Blackburn. Oxford Dictionary of Philosophy, Oxford–New York: Oxford University Press.

Paulauskienė A. 1976: Lietuvių kalbos morfologija, Vilnius: Mokslas.

Rathmayr R. 1996: Pragmatik der Entschuldigungen, Köln, Weimar, Wien: Böhlou Verlag.

Wharton T. 2003: Interjections. Language and the ‘showing/saying’ continuum. – Pragmatics & Cognition 11(1), 39–91.

Wierzbicka A. 1999: Język–umysł–kultura, Warszawa: PWN.

Zabarskaitė J. 2003: Ištiktukų reikšmių pateikimas žodynuose. – Leksikografijos ir leksikologijos problemos, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 136–150.

Zabarskaitė J. 2006: Ekspresyvioji lietuvių kalbos leksika ir vartosenos žodynai. – Aiškinamųjų bendrinės kalbos žodynų aktualijos, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 170–180.

Zaikauskas E. 2002: Teoriniai performatyvų pagrindai. Humanitarinių mokslų daktaro disertacija, Vilnius: VUB Rankraščių skyrius.

Gauta 2009 11 11

INTERJECTIONS IN LANGUAGE AND SPEECH

Summary

Interjections make up a part of speech which is much more complex and varied than it looks at first sight. Without limiting to their formal structure and considering similar or equivalent functions and usage, the part of speech might include more linguistic phenomena than are usually attributed to interjections in traditional grammars.

In dialects interjections are not so numerous. They are mostly used in re/telling a story, i.e. in telling about the past, in fairy-tales etc.

108

KALBOS KULTŪRA | 82

Research into the usage of interjections, their motivation and expression of national identity could promote their more frequent usage. This is particularly relevant today, when we can witness the evolvement of the language of information technologies. To identify the position of interjections in the system of language, to clearly define their role in the lexicon, to include them in dictionaries and define in the databases and annotated corpora, further detailed and consistent research into their usage would be indispensable. Such research could also contribute to ethno-linguistic investigation.

JOLANTA ZABARSKAITĖ

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius

[email protected]

J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje

109