Jaustukai kalboje ir šnekoje

J. ZABARSKAITĖ. Indulatszók a nyelvben és a beszédben 91 JOLANTA ZABARSKAITĖ Lietuvių kalbos institutas INDULATSZÓK A NYELVBEN ÉS A BESZÉDBEN A litván nyelv egyike azon kevés nyelveknek, amelyek nyelvtani leírásaiban az indulatszavakat és a hangutánzó szavakat két önálló szófajnak tekintik. A mai litván nyelv nyelvtana szerint az indulatszavakat mint önálló szófajt csak a litván nyelvben és néhány nem indoeurópai nyelvben különítik el a hangutánzó szavaktól (DLKG 2005: 469). Az indulatszavak olyan szavak, amelyekkel érzéseket vagy akarati aktusokat fejeznek ki (nem neveznek meg). Az indulatszavakéhoz hasonló nyelvi funkcióik – az érzelmi és a felhívó funkció – alapján e szófaj szavaihoz kapcsolódnak az invokatívumok, a káromkodások és a nyelvi etikett speciális lexikája. A litván nyelv kutatói az indulatszavakat nem vizsgálták behatóan. Nepavyko aptikti išsamių tyrimų (monografijų, studijų, straipsnių), skirtų vien tik jiems1. Šūksniai aprašyti LKG (1971: 698–733) ir DLKG (2005: 462–468), taip pat Aldonos Paulauskienės morfologijos vadovėlyje (1976: 243–247). Ši kalbos dalis minima leksikologijos darbuose (plg. Jakaitienė 2009: 23). Šūksniai, kaip ekspresyvūs žodžiai, vertinami nagrinėjant kalbos poveikį, pavyzdžiui, reklamos kalbos tyrimuose (plg. Blažinskaitė 2002: 125–130). Kaip ir kitą ekspresyviąją leksiką, šūksnius nelengva išversti į kitas kalbas, todėl jiems skiriama dėmesio nagrinėjant grožinio teksto vertimo teorinius ir praktinius klausimus (dėl lietuviškų keiksmažodžių vertimo žr. Balčiūnienė 2006). Nagrinėdama ekspresyviosios leksikos atrankos ir pateikimo žodynuose klausimus, apie šūksnių reikšmių aprašymo problemas yra užsiminusi šio straipsnio autorė (žr. Zabarskaitė 2006: 170–180). Apie šūksnius, kaip vieną iš raiškos būdų, rašo kalbos etiketo tyrinėtojai (Kučinskaitė 1985; Čepaitienė, Malakauskas 2006: 22–34; Čepaitienė 2007). Etnolingvistikoje nemažai dėmesio skiriama šūksniams – keiksmažodžiams arba šūksnių funkcijas atliekantiems frazeologizmams – formuliniams keiksmams bei formulinei etiketo leksikai (žr. Jasiūnaitė: a káromkodásokról1 A beszédrészek közül a indulatszavakhoz legközelebb álló igékről Irena Jašinskaitė monográfiája (1975). 92 NYELVI KULTÚRA | 82 a sértő szavak, pejoratívumok és eufemizmusok viszonyáról (1995: 35–56); a hagyományos vendégségbeli jókívánságokról – „ráivásokról” (1999: 34–45); a hagyományos, formuláris káromkodásokról a medis szóval és annak szinonimáival (2006: 265–281); a žemaitis formuláris káromkodásokról (2007: 257–276) stb. ). A más nyelvű szakirodalomban az indulatszavak lexikában és a nyelvi rendszerben elfoglalt elméleti helyének problémáit vizsgálják. A latin grammatikusok kora óta vizsgálják, hogy „igazi” szavak-e, amelyek jellegzetes szemantikai tartalommal és fogalommal rendelkeznek (Wharton 2003: 41–49). Pragmatikai szempontból az etikett szókincsét vizsgálják (vö. Rathmayr 1996; orosz fordítás 2003), és összehasonlítják a különböző nyelvekben az érzelmi élmények kifejezését (Wierzbicka 1997: 26–27; idézi Gudavičius 2007: 199). A SZÓKAPCSOLATOK FUNKCIÓIK SZERINTI OSZTÁLYOZÁSA A JAUSMUS REIŠKIANČIŲ ŽODŽIŲ IR PASTOVIŲJŲ ŽODŽIŲ hangulatjelek – a litván nyelv nehezen leírható részei. A hagyományos (leíró) nyelvtanban e nyelvi rész leírásának keretein kívül maradnak bizonyos, érzelmeket kifejező szavak és szókapcsolatok, vagy nem emelik ki kellőképpen a hagyományosan értelmezett hangulatjelektől való különbségeiket. Az érzelmeket és akarati aktusokat kifejező szavakat, amint említettük, hagyományosan hangulatjeleknek nevezik (közel állnak hozzájuk az invokációk2 – a háziállatok és szárnyasok hívására vagy hajtására szolgáló hangutánzó szavak). Az ilyen szavak nem neveznek meg és nem jelölnek semmit, nem töltenek be kapcsoló, pontosító vagy modalitási funkciókat. Akkor használják őket, amikor (többnyire tudatosan3) érzelmeket kívánnak kifejezni, pl.: e – 1. negatív értékelés, általában csalódottság, megvetés stb. kifejezésekor (emotív funkció): E, inkább ne kezdd el. E, hát csak ennyi fizetést hozott haza; 2. valakit megszólítva, a megszólított figyelmét magukra kívánva vonni (appe­llatív funkció): E, hová mész? 2 A cikk szerzője úgy véli, hogy az invokációkat célszerűbb lenne invokatívumoknak nevezni, vö. appellatívumok, expresszívumok stb. Ezt a terminust a továbbiakban a szövegben használjuk. 3 Feltételezhető, hogy az ember által öntudatlanul kiejtett hangok nem szavak, mivel nem tartoznak a beszédaktushoz, amely nyelvi cselekvésen alapul. Ez utóbbinak célja, hogy a gondolatot a lehető legpontosabban fogalmazza meg a címzett (a hallgató vagy az olvasó) számára. Az oi hang nem lesz szó, ha öntudatlanul ejtik ki, például az ujj megvágásakor (Zaikauskas 2002: 10; Jakaitienė 2009: 144–149). Felmerül azonban a kérdés, minek tekintsük az ember által öntudatlanul kiejtett valamely hang leírt vagy elbeszélt változatát, amely a szövegben vagy az elbeszélésben szemantizálódik, azaz lexikai jelentést kap, például: Ee, most már jól emlékszem, fiacskám (itt az ee öntudatlanul kiejtett töltelékszó, amely a beszédben a szünet kitöltésére szolgál – és ismételt elbeszélés vagy a helyzet leírása után is ezt a jelentést fogja hordozni). Szónak tekinthető-e az ilyen szemantikai képződmény vagy az öntudatlanul kiejtett indulatszó, amelyet később a helyzet írásbeli vagy szóbeli elbeszélésekor használnak? J. ZABARSKAITĖ. Az indulatszók a nyelvben és a beszédben 93 ech – sóhaj kifejezésére (érzelmi funkció): Ech, nehéz sors volt! ehe – a figyelem felkeltésére, többnyire közvetlen megszólítás nélkül (felhívó funkció): Ehe! – kiáltotta a sarok mögül. ei – a figyelem felkeltésére, általában közvetlen megszólítással (felhívó funkció): Hé, menjünk együtt. fe – 1. az undor kifejezésére (érzelmi funkció): Pfuj, hagyd abba! ; 2. undorodva (érzelmi funkció): Pfuj, milyen pattanásos. fi – az undor modoros kifejezésére (érzelmi funkció): Fúj, milyen ízetlen. fu – 1. az undor kifejezésére: Fúj, milyen piszkos kutya; 2. pasibjaurint: Fu, netikęs pasibjaurint: Nesuprantu tų naujų si merga. fui – 1. stipresniam pasibjaurėjimui reikšti: Fui, nevalgyk tų vaisių; 2. labiau papapročių – fui.4 Invokatyvai dera prie jaustukų, nes kaip žodžiai (nors ir iš leksikos periferijos) atlieka apeliatyvinę funkciją. Šalia visiems žinomų ciu ciu ciu; kac kac; kic kic – daugelis invokatyvų yra visiškai pamiršti, mažai vartojami arba visai nevartojami, pvz.: koš – arklio arba žirgo šaukimo garsažodis: Koš, koš, koš abrako! Ob. Košius, košius, koš, koš, koš Zp. py – ančiukus, žąsiukus šaukiant ar juos mėgdžiojant: Py py py – teip mes šaukiam ančiukus Gs.5 Néha a litván nyelvre nem jellemző hangkapcsolatokból is állhatnak, vö.: tpruka – a tehenet, borjút hívva (rendszerint ismételve): Tpruka tpruka, te duonos Dgl. Tpruka tpruka, žaloj! Slm. A hagyományos grammatikákban az invokatívuszokat a felkiáltószók egyik fajtájaként mutatják be (LKG 1971: 715–718; DLKG 2005: 466–467). A háziállatok és baromfik hívására vagy terelésére szolgáló hangutánzó szavak agrár múltunk részei, értékes nemzeti örökségünk. Bőven találhatók a folklórban, sok van belőlük az LKŽe-ben és annak cédulagyűjteményében is. Az invokatívuszokat nagyon kevéssé kutatták, és csaknem kihalóban vannak. Ugyanazt az érzelmi funkciót, mint az indulatszók, a káromkodások, a lexikai periféria egységei is betöltik, amelyek a rendszerben az indulatszók és a 4 A készülő Általános litván nyelvi szótárból származó további példákat szándékosan válogattuk, hogy megmutassuk, milyen gazdag, változatos és sokszínű az indulatszók nyelvi csoportja között ingadoznak. Az indulatszók fi:fu:fui hármas oppozíciója a fonoszemantika – a nyelvi ikonizmus megnyilvánulásának értelmezése – tárgya. 5 Ha másként nincs jelezve, a továbbiakban a cikkben a Litván nyelv szótárából származó példák szerepelnek (LKŽe 2005). 94 NYELVI KULTÚRA | 82 frazeologizmus. Az LKG az indulatszók jelentéseinek leírásában nem tárgyalja a káromkodásokat. A képszerű lexika és frazeológia sajátos részét alkotják. A káromkodások lehetnek egylexémásak: Rupūžės! Ördögök! Az őket a nominációs funkciót betöltő szavaktól elsősorban az intonáció különbözteti meg. Érdekes, hogy a káromkodásokat gyakran nemcsak a közönséges szavaktól eltérő intonációval ejtik, hanem a hangok szokatlan megnyújtásával vagy megrövidítésével is. Aleksas Girdenis például a jelenség következő illusztrációját közli: a szokatlanul megrövidített magánhangzók hátterében álló intenzív hosszú mássalhangzók haragot fejeznek ki, ezért a rupūžės káromkodást körülbelül így ejtjük: rruppūžes (Girdenis 2003: 37). A káromkodások egy másik csoportját az úgynevezett formuláris káromkodások alkotják: Bárcsak száraz fákon járnál! Sug; Menj a pokolba! Žd; A fenébe veled! A francba; Ragadjon magához a mocsár! Švnč6 (Jasiūnaitė 2006: 265–281). Alakjuk szerint az ilyen káromkodások közel állnak a frazeologizmusokhoz, jelentésük szerint pedig – az indulatszókhoz. A címke lexikája – a köszönések, bocsánatkérések, részvétnyilvánítások, a vendéglátással és a munkával kapcsolatos jókívánságok stb. – betöltött megszólító funkciójuk alapján szintén az indulatszókhoz közel álló szavak. Közülük sok névszói eredetű indulatszó (Evalda Jakaitienė terminusával – névszói szerkezetből kialakult indulatszó (vö. Jakaitienė 2009: 156)), illetve indulatszóvá vált névszói szerkezet: labas, labukas, labutis, sveiki gyvi, būkit sveiki, iki, sudie, lik sveikas stb. Az indulatszó funkcióját igealakok is betölthetik. Néha a nominációs funkciót betöltő, azonos alakú homonimákkal való nyilvánvaló kapcsolatuk osztályozási zavarokat okoz, például a Litván nyelv mai szótárában (DLKŽe 2003) nem tekintik indulatszóknak az atleisti és atsiprašyti igék atleiskite / atleisk és atsiprašau alakjait. Pusztán jelentésük kognitív aspektusa miatt ezeket a formákat–szavakat külön lexikográfiai szócikkekben kellene bemutatni, az etikett szókincséhez tartozó indulatszókként. Az etikett szókincse alakja szerint lehet egylexémás és kétlexémás nyelvi egység (dėkui, labai ačiū, į sveikatą), valamint – az átkozódásokhoz hasonlóan – frazeologizmusokhoz közel álló állandósult szókapcsolat (padėk Dieve, garbė Jėzui Kristui; gero garo – a szaunába menet mondott jókívánság). A hagyományos, munka és vendéglátás alkalmával mondott formuláris jókívánságok gyorsan eltűnnek, pl. : Sveikas murkt! – Dėkui gurkt! Srv; Šakni trakni! – A fenébe! TDr I 34 (Kdn); Adottnak adott, jónak jó! Bržr7 (Jasiūnaitė 1999: 34–45). 6 A példák forrásainak rövidítései – a szerző cikkében idézett formában. 7 Rövidítések – a szerző cikkében idézett formában. J. ZABARSKAITĖ. A nyelvi és beszélt nyelvi indulatszók 95 A KAPCSOLATOK EREDET SZERINTI OSZTÁLYOZÁSA Eredetük szerint az indulatszók kétfélék. Sok közülük univerzális, több JAUSMUS REIŠKIANČIŲ ŽODŽIŲ IR PASTOVIŲJŲ ŽODŽIŲ nyelvre jellemző, akaratlagos és akaratlan kiáltásokból alakult ki, vö.: ach, och, cha, ha, mmmm, vai stb. Ezeket elsődleges eredetű indulatszóknak tekintik. Az invokatívumok egy része szintén az elsődleges eredetű indulatszók közé sorolható. Az ilyen típusú indulatszók másik része az imitációs szavakkal vagy képutánzó szavakkal8 kapcsolatos, e figyelemre méltó lexika egy újabb része pedig onomatopoetikus eredetű lehet. Példaként az alia invokatívum elemzése hozható fel. Ezt a szót valaminek az elijesztésekor, elkergetésekor használják, például: alia, aliai – A liba gágog: amikor közel van – alia! alia!, amikor pedig távol van, akkor – aliai! aliai! Vö. Állatok hívására vagy hajtására szolgáló hangutánzó szó. Mivel ez a kifejező kis szó nem a valóság hangját vagy látványát utánozza, és nem imitálja az átélt érzékletet – nem tekinthető indulatszónak. Szóvá vált nem nyelvi felkiáltás, amely akarati jelzés. Közel állnak hozzá az olyan invokatívuszok, mint az ulia, uli, oliui, tule. Az alia invokatívusz az alioti, -iója, -iójo igével áll kapcsolatban, amelynek jelentése „kiáltással hajtani, űzni, kergetni, elriasztani”, pl.: alioti – Jį visi kaip šunį alioja Jž. Mit kiabálsz így, talán nyulat, vagy netán farkast láttál! Ut. Gyerekek, ne űzzétek a kecsegét – többé már nem fog felrepülni Užp. Ernst Fraenkel a Litván nyelv etimológiai szótárában (Fraenkel 1962 I: 7) úgy véli, hogy az ősi indoeurópai alioti ige hangutánzó szóból ered. Az alia invokatívum az ember nem nyelvi hangját, kiáltását jelöli. Akkor válik szóvá, amikor jelentést nyer – „valamit hajtani, elűzni”. A hasonló fonetikai szerkezetű hangutánzó szavak, amelyek az emberre jellemző nem nyelvi kiáltást jelölik, számos különböző nyelvben elterjedtek, pl.: a szuahéli ala azt jelenti, hogy az ember türelmetlenséget vagy csodálkozást érez, az óangol ēalā pedig a csalódottság, a bánat érzését és a vigasz iránti vágyat fejezi ki. Hasonló érzéseket fejeznek ki így a katalánok – ai las, a dánok – helaas, a franciák – hélas, finnül pedig az alas kiáltás jelentése: „le”, „ereszd le”. Így az egyik legelterjedtebb, indulatszó-invokatívummá vált kiáltásnak a különböző nyelvekben ma eltérő, de egymással összefüggő jelentései vannak. Ez a szó fonoszemantikai oppozícióban állhat az aly invokatívummal: alia : aly. Korrelál a közeli invokatívumok fonoszemantikai oppozícióival 8 Az utánzószók imitativumainak vagy képi utánzószóinak fogalmáról bővebben lásd: Zabarskaitė 2003: 146–148. 96 NYELVI KULTÚRA | 82 megfelel a kitűzött célnak. Az e hang kissé mélyebb hangfekvésű és rövidebb időtartamú; az alia valószínűleg inkább olyankor ulia/ule : uli; olia/ole : oly; tule : tuly ir pan. Kai norima ką pavaryti šalin, nesąmoningai pasirenkamas tas invokatyvas, kurio paskutinis garsas geriau választják, amikor egy háziállatot vagy madarat nem parancsolóan, hanem elriasztva akarnak elkergetni. A hosszú y magasabb hangfekvésű, hosszabb időtartamú magánhangzó, amely az aly invokatívumnak több erőt és intenzitást kölcsönöz. Valószínű, hogy a beszélő az aly indulatszót választaná, amikor valamit erőteljesebben kellene elkergetni. A többi, úgynevezett – másodlagos eredetű indulatszó különféle szokásokból, hagyományokból és hiedelmekből alakult ki, pl.: dievmyly – a meglepetés, a váratlanság érzésének kifejezésére: Dievmyly, hogy én többé ne lássam ilyet csinálni An; Istenem, de mérges! An; Miért is, Istenem, van köztetek olyan sok, aki csak a szépséget kedveli? A. Baran. Ezek olyan indulatszók, amelyeknek szemantikai alapjuk van, és többnyire lexikai jelentéssel rendelkező, nominális funkciót betöltő szavakból származnak. A kizárólag tulajdonnevekből származó indulatszók, például a Jergau jergau, forrása deiktikus funkciót betöltő, lexikai jelentéssel nem rendelkező szó. A másodlagos eredetű indulatszók és frazeológiai kapcsolatok (formulaszerű káromkodások, jókívánságok) kulturális, vallási és társadalmi tapasztalatból alakultak ki, és az etnolingvisztika értékes forrását jelentik. A pragmatika kutatói egy kanonikus példát mutatnak be, amelyben feltárul az indulatszók mindkét típusának játéka: Elsődleges eredetű indulatszók Másodlagos eredetű indulatszók Páciens: Vigyázzon azzal a tűvel! Fogorvos: A francba! Sajnálom. Fogorvos: Hoppá. Páciens: Basszus! Vedd ki azt a rohadt valamit az arcomból! Páciens: Jaj! (vö. Ameka 1992: 11)9. A nyelvtanok általában az elsődleges indulatszó-eredetű, egylexémás indulatszavakat tárgyalják (A, milyen kövér vagy! J; A, elrontottam! Kp; A a a – és a te 9 A litván nyelvre fordításkor az erre a helyzetre legjellemzőbb indulatszavakat választjuk, vö. : Páciens: Legyen óvatos a tűvel! Fogorvos: Jaj! Páciens: Áu! Fogorvos: A fenébe! Elnézést! Páciens: S...! Húzza ki azt az átkozott tárgyat az arcomból! J. ZABARSKAITĖ. A hangutánzó szavak a nyelvben és a beszédben 97 gi éneklés! Jnšk), másodlagos eredetű, egyés olykor kétszavas hagyományos indulatszók. Hagyományosan külön csoportként különítik el az invokatívumokat, az egyés kétszavas káromkodásokat azonban nem választják külön. Úgy véljük, hogy ezeket külön indulatszócsoportként célszerű lenne elkülöníteni, mivel eredetforrásaik, szemantikájuk és felépítésük csak rájuk jellemző sajátosságokkal rendelkezik. A hagyományos nyelvtani leírások indulatszókról szóló fejezeteiben nem tárgyalják a hagyományos formuláris káromkodásokat sem, amelyek szemantikai giniai jaustukai (Kad tave devyni perkūnai užmuštų!; Kad jus giltinė pagrobtų!; szerkezetük alapján – frazeológiaiA pokol nyeljen el! ; lásd Jasiūnaitė 2007: 257–276), valamint a hagyományos formuláris etikettmondásokat sem (munka, vendéglátás, szaunázás közben és egyéb helyzetekben, pl. Man į sveikatą, neprietėliams į kvarabą KrvP (Vlkv)). Az ilyen frazeológiai képződmények leírása az indulatszók rendszerében hozzájárulna e jelenség teljesebb feltárásához, és világos helyet találna e képződményeknek a litván nyelv lexikai rendszerében, továbbá a kutatások számára is hasznos lenne. AZ INDULATSZÓK ÉS A HANGUTÁNZÓ SZÓK VISZONYA Az indulatszók tudományos és oktatási célú osztályozásakor és leírásakor (a lexikológiai kurzust hallgató hallgatók, fiatal lexikográfusok számára) néha nehéz megkülönböztetni az összetettebb indulatszókat a hangutánzó szóktól. Ellenőrizhető a DLKŽ-ben, amely megkülönbözteti az indulatszókat és a hangutánzó szavakat, az LKŽe azonban nem olyan forrás, amely segíthetne e két szófaj osztályozásában, mivel az indulatszókat és a hangutánzó szavakat ugyanazzal az interj. rövidítéssel jelöli (interjection). Vö. az LKŽe ritkább indulatszóinak példáit: acit interj. cit. (šaukiant): Akit, te ordítasz! Gs. áh, indulatszó (?) 1. N add: Áh, add nekem a te fiadat BB 1 Kir 17, 19. áh indulatszó. lásd ač 1: Add nekem a feleségedet, mert ideje elmenni hozzá BB 1 Móz 29, 1 áh indulatszó. K I 575: Hé, ide, 21. hé, nézd (a hitetlenség, meglepetés kifejezésére). 2 ácsá indulatszó. Kukú! (kakukk) Ácsá! (az ember válasza) Gsz. köszönöm interj. köszönöm: A köszönömért nem maradsz adós, a zsebedbe is kell majd nyúlni Sln. Zavarok néha azért is keletkeznek, mert a indulatszók, akárcsak a hangutánzó-hangfestő szók, nem töltenek be nominációs funkciót, hasonló alakúak (ragozhatatlan, rövid szócskák), és vannak közös használati jellemzőik – gyakran ismételve használják őket. Fő különbségük 98 KALBOS KULTŪRA | 82 az, hogy a hangutánzó-hangfestő szók az úgynevezett ikonikus lexikához10 tartoznak. Az indulatszók, mivel nem arbitrá­ris nyelvi jelek11, közel állnak az egyszerűbb szerkezetű jelekhez – az indexekhez12 (litvánul ezeket a jeleket utalásoknak lenne célszerű nevezni). Hangutánzókkal a beszélő / író, hogy hatást gyakoroljon a hallgatóra / olvasóra (ezek a szavak közel állnak az expresszívumokhoz; erről lásd e tanulmány következő fejezetét), egy általa hallott hang által kiváltott objektív benyomást utánoz (Varpelis dilin dilin po pamokų Lkš), egy látott képet (Berniokas kai užsėdo sartį, tai kabaldai, kabaldai ir pralenkė mum Vad), egy átélt érzést (Kliokt kliokt ėmiau vemti Šts). A mus arba valią, kuriuos koks įspūdis arba pojūtis sukėlė (tai gali būti ir objektyvus potyris, ir subjektyvus noras). hangutánzók szubjektív érzéseket fejeznek kiJAUSTUKŲ IR EMOTYVŲ BEI EKSPRESYVŲ SANTYKIS Felmerülhet a jogos kérdés, hogy miért hasonlítják az érzelmeket kifejező, külön szófaji státusszal rendelkező vizsgált lexikát a használati szint egységeihez – a szemléletes igékhez és névszókhoz, azaz az expresszívumokhoz és emotívumokhoz. A hangutánzók és a más szófajokhoz tartozó szavak közötti különbségek feltárásával jobban kiemelhető az előbbiek szemantikai és funkcionális természete, valamint felépítése, mivel az expresszívumok és emotívumok szemantikai struktúrájában az érzelmi-expresszív elem szintén nyelvi jelenlétük alapja. Azokat a szavakat, amelyek nem csupán egy cselekvést, tárgyat, jelenséget, állapotot stb. neveznek meg, hanem a megnevezett denotátumról további expresszív információt is közölnek, a szakirodalomban expresszívumoknak nevezik (Jakaitienė 2009: 164). Például a lassan és nehezen járó ember értékelésére a beszélő a dūlint expresszívumot választhatja: 10 Az ikonikus szó olyan szó, amelynek nincs nominációs jelentése, azaz nem nevezi meg a valóságot, hanem utánozza, imitálja azt. A legegyszerűbb példa az onomatopoézis, pl.: kukū, miau, kre, kva stb. Ez a nyelvi lexikai ikonizmus esete. 11 Az arbitrális jel – szabadon választott kifejezési sík, amelynek tartalma valami rajta kívül létezőt jelent. A szemiotikában az arbitrális jeleket szimbólumoknak nevezik. A lexikológiában – olyan szavak, amelyek nominációs jelentéssel rendelkeznek. A jelek fajtáiról és jellemzőiről bővebben (Fiske 1998: 57–114 ). 12 Az index – olyan jel, amelynek kifejezési síkja egy megállapodott jelrendszerben a tartalmi síkra utal (ODP 190–191). J. ZABARSKAITĖ. Emotikonok a nyelvben és a beszédben 99 Én dūlinu, azaz ügyetlenül, lustálkodva, könnyedén megyek J. Dūlina galvą nuleidęs Škn. A kutya is megérti – ha leszidod, behúzott füllel elkullog Pbs. Valamilyen ember kullog az úton Vžns. Ahogy kullogsz, úgy kullogsz hazafelé Gs. Kullogj csak lassan, mi utolérünk An. Látta, ahogy a róka átkullogott a mezőn Mš. A litván nyelv különösen gazdag a mozgást (járást, futást, utazást), valamint az evést és ivást kifejező szemléletes igékben: plumpinti „nehezen menni”: A gyerek bekecsben nehézkesen megy át a mezőn Jnš. A ház körül járok-kel­ek – még a cipőim is tiszták Bsg; kicenti „lassan, apró ügetéssel futni, poroszkálni”: Utánam poroszkált, miközben egy hosszú bottal hadonászott rš. Jó volt a kancácska: csak poroszkál és poroszkál, lépésben nem megy Lnkv. A napnyugati oldalra átlendülve poroszkál Slm. Egy ilyen leromlott kancácskával poroszkál Jnšk. Poroszkáljanak a lovak – nem fáradnak el: rövid az út Rs. Rudis mindig velem poroszkált, elkísért engem Vb. A gyerekek az ösvényen poroszkáltak Lnkv; kliaukti „mohón inni, szürcsölni”: Most már minden segítő sört szürcsöl Pbr. A sűrű kását mindenki eszi, a híg darakását senki sem szürcsöli Ml; marmalyti „enni, falni“: Marmalyk, i kvit KlvrŽ. Mindezeknek a szavaknak a lexikai jelentés domináns expresszív komponense van, amely természetesen összefügg az érzelmekkel. Az expresszivitásra törekvő beszélő nem elégszik meg pusztán a száraz információval, hanem egy szemléletes szó kiválasztásával arra törekszik, hogy az információ címzettje ne csak értelmével fogadja be azt, hanem érzelmeivel is értékelje az expresszív által létrehozott képet13. Az expresszívumok és az indulatszók fő megkülönböztető jegye az, hogy az előbbiek nominációs funkciót töltenek be, objektíven, konkrétan leírható denotátummal állnak kapcsolatban; az expresszív elem mint konnotatív komponens ugyan dominál jelentésszerkezetükben, de nem az egyetlen. Az indulatszók denotátuma (egy konkrét érzés és (vagy) akarati aktus egy konkrét helyzetben) individuális; akkor írható le, amikor az indulatszó szóbeli vagy írott elbeszélésben jelenik meg. Az indulatszó jelentése mindig határeseti: a nyelvi rendszerben nagyon elvont – „érzést kifejezni”, minden egyes beszédaktusban pedig nagyon konkrét – „fájdalmat kifejezni”, „bánatot kifejezni”, „örömöt kifejezni”, „félelmet kifejezni”, „csalódást kifejezni” stb. Az emotívumok szintén olyan szavak, amelyek megmutatják a beszélő valaki iránti érzelmeit (bővebben lásd Jakaitienė 2009: 161–164). Miben különböznek ezek a szavak az érzéseket kifejező indulatszavaktól? Az emotívum használatakor a beszélő / író nem 13 Dūlina fáradt ember vagy állat – a hallgatóban együttérzést igyekeznek kiváltani, amely a lassú cselekvés miatti elégedetlenséggel vegyül; marmalyja éhes, mohó, azzal nemigen törődő ember, hogyan néz ki – az undor érzését és stb. igyekeznek kiváltani. 106 NYELVI KULTÚRA | 82 Az indulatszavakat használó elbeszélő nem egyszer megismétli őket. Aki nem használ indulatszavakat, egyáltalán nem használja őket. Némely esetben az mams ar valiai reikšti, o kaip pertarai, pasakojimo tempui reguliuoti, pauindulatszavakat nem az érzések nyelvi kitöltésére stb. használják. Ezekben az esetekben partikula funkcióját töltik be. Amint már elhangzott, az indulatszavak használatának ezeket az elsődleges adatait pontosítani és kiegészíteni kellene, továbbá meg kellene vizsgálni az indulatszavak használatát a párbeszédekben. Úgy tűnik, hogy a beszélt nyelvnek ezen a területén gyakrabban kellene használni őket. A nyelv ezen részének alaposabb használati vizsgálatához elemezni kell a partikulák használatát a városi beszélt nyelvben. Az elektronikus hangulatjelek használata az információtechnológia nyelvében nem szoríthatja ki az élő nyelv szavait, amelyek – különösen a másodlagos eredetűek – sokkal több, a nyelv elevensége, a nemzeti identitás és a nyelv társadalmi története szempontjából fontos dolgot őriznek, mint amilyennek első pillantásra tűnhet16. KÖVETKEZTETÉSEK A hangutánzó szavak formális szerkezetére való korlátozódás helyett, figyelembe véve a nyelvben betöltött hasonló vagy azonos funkciókat, valamint használatukat, a nyelv ezen részéhez több nyelvi jelenséget lehet sorolni, mint amennyit jelenleg a hagyományos nyelvtanokban elkülönítenek. A partikulák szubjektív érzéseket vagy akaratot fejeznek ki, amelyeket valamely benyomás vagy érzékelés – ez lehet objektív tapasztalat és szubjektív kívánság is – váltott ki. Kommunikációs jelekként a partikulák állandósult utaló jelekhez állnak a legközelebb. Jelentésük a nyelvi rendszerben nagyon elvont: „érzést kifejezni”, minden egyes beszédaktus során azonban nagyon konkrét: „fájdalmat kifejezni”, „bánatot kifejezni”, „örömöt kifejezni”, „félelmet kifejezni”, „csalódást kifejezni” stb. Daher sind konsequente und umfassende Untersuchungen ihres Gebrauchs unerlässlich, um den Platz der Emotiva im Sprachsystem und ihre Rolle in der lexikalischen Hierarchie aufzudecken sowie Methoden für ihre Darstellung in Wörterbüchern und beschreibenden Datenbanken und in annotierten Korpora zu entwickeln. Solche Untersuchungen würden auch Ergebnisse in entgegengesetzter Richtung liefern – sie wären für die Ethnolinguistik von Nutzen. Ebenso wichtig ist es, die Verwendung litauischer Emotiva in der Umgangssprache und in der Sprache der Informationstechnologien zu fördern. 16 Im Jahr 2010 schreibt die Abteilung für die Verbreitung wissenschaftlicher Erkenntnisse und die Popularisierung der Sprache des Instituts für die litauische Sprache, Lituanistikos židinys, einen Wettbewerb für Schüler und Studierende aus – digitale Smileys möglichst interessant und vielfältig zu entschlüsseln. J. ZABARSKAITĖ. Emotiva in Sprache und Rede 107 LITERATŪRA Ameka F. 1992: Interjections: The universal yet neglected part of speech. – Journal of Pragmatic 18, 101–118. Balčiūnienė I. Übersetzung von Schimpfwörtern. A Litván Fordítók Szövetségének szemináriumán-vitaülésén elhangzott előadás. – Internetes hozzáférés: www.lvs.lt Bally Ch. 1952: A nyelv és az élet, Zürich: Max Niehans Kiadó. Blažinska itė D. 2002: A zsargonizmusok motivációja a reklámban. – 75, 125–131. Nyelvi kultúra Čepaitienė G. 2007: A litván nyelv etikettje: szemantika és pragmatika, Šiauliai: a Šiauliai Egyetem kiadója. Čepaitienė G., Malakauskas A. 2006: A köszönet szemantikája és kifejezésmódja. – Acta humanitarica universitatis saulensis 1, 22–34. DLKG 2005: A mai litván nyelv grammatikája, Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet. DLKŽe 2003: A mai litván nyelv szótára. Főszerkesztő S. Keinys. 4. kiadás (elektronikus változat), Vilnius: Litván Nyelvi Intézet. – Elérhető az interneten: www.lki.lt Fiske J. 1998: Bevezetés a kommunikáció tanulmányozásába, Vilnius: Baltos lankos. Fraenkel E. 1962: Litván etimológiai szótár. I. kötet. Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht. Girdenis A. 2003: A litván fonológia elméleti alapjai, Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet. Gudavičius A. 2007: Összehasonlító szemantika, Šiauliai: Šiauliai Egyetem. Jakaitienė E. 2009: Lexikológia, Vilnius: Vilniusi Egyetem Kiadója. Jasiūnait ė B. 1995: Az endriejaviškiek pejoratív lexikája. (Negatív emberábrázolások). – Nyelvészet 44(1), 35–58. Jasiūnait ė B. 1999: „A te egészségedre, az én žyvatámra!” Hagyományos lakomai jókívánságok. – Lituanistica 2(38), 34–45. Jasiūnait ė B. 2006: A fa Kelet-Litvánia folklórjában. – Baltistica 41(2), 265– 283. Jasiūnaitė B. 2007: Žemaičių formuliniai keiksmai. – Tautosakos darbai 34, 257–276. Jašinskaitė I. 1975: Lietuvių kalbos ištiktukai, Vilnius: Mintis. Kučinskaitė A. 1985: Lietuvių kalbos etiketas, Vilnius: Mokslas. KTŽ 1990: K. Gaivenis, S. Keinys. Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas: Šviesa. LKG 1965, 1971, 1976: Lietuvių kalbos gramatika 1–3, Vilnius: Mintis. 108 NYELVI KULTÚRA | 82 LKTCH 2004: A litván nyelvjárások chrestomathiája. Szerkesztette: R. Bacevičiūtė, A. Iva nauskienė, A. Leskauskaitė, E. Trumpa, Vilnius: Litván Nyelvi Intézet. LKŽe 2005: A litván nyelv szótára 1–20 (elektronikus változat). Szerkesztőbizottság: G. Naktinienė (főszerkesztő), J. Paulauskas, R. Petrokienė, V. Vitkauskas, J. Zabarskaitė, Vilnius: Litván Nyelvi Intézet. – Elérhető az interneten: www.lkz.lt ODP 1996: S. Blackburn. Oxford Dictionary of Philosophy, Oxford–New York: Oxford University Press. Paulauskienė A. 1976: A litván nyelv morfológiája, Vilnius: Mokslas. Rathmayr R. 1996: A bocsánatkérések pragmatikája, Köln, Weimar, Bécs: Böhlou Verlag. Wharton T. 2003: Indulatszók. A nyelv és a „mutatás/mondás” kontinuuma. – Pragmatics & Cognition 11(1), 39–91. Wierzbicka A. 1999: Nyelv–elme–kultúra, Warszawa: PWN. Zabar skaitė J. 2003: Az indulatszók jelentéseinek bemutatása a szótárakban. – A lexikográfia és lexikológia problémái, Vilnius: A Litván Nyelvi Intézet kiadója, Zabar skaitė J. 2006: A litván nyelv expresszív lexikája és a 136–150. használati szótárak. – A köznyelvi magyarázó szótárak aktualitásai, Vilnius: A Litván Nyelvi Intézet kiadója, 170–180. Zaikauskas E. 2002: A performatívumok elméleti alapjai. Bölcsészettudományi doktori értekezés, Vilnius: a VUB Kézirattára. Beérkezett: 2009. 11. 11. A KÖZBESZÓLÁSOK A NYELVBEN ÉS A BESZÉDBEN Összefoglaló A közbeszólások olyan szófajt alkotnak, amely sokkal összetettebb és változatosabb, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Ha nem korlátozzuk magunkat a formális szerkezetükre, hanem figyelembe vesszük a hasonló vagy egyenértékű funkciókat és használatot, ez a szófaj több nyelvi jelenséget is magában foglalhat, mint amennyit a hagyományos nyelvtanok általában a közbeszólások közé sorolnak. A nyelvjárásokban a közbeszólások nem olyan számosak. Leginkább egy történet el-/újraelmondására, azaz a múltról való beszámolásra, mesékben stb. használják őket. J. ZABARSKAITĖ. Jaustukai kalboje ir šnekoje 109 A közbeszólások használatának, motivációjának és a nemzeti identitás kifejezésének kutatása elősegíthetné gyakoribb használatukat. Ez különösen ma releváns, amikor tanúi lehetünk az információs technológiák nyelve fejlődésének. A közbevetések helyének azonosításához a nyelv rendszerében, a szókészletben betöltött szerepük egyértelmű meghatározásához, valamint ahhoz, hogy bekerüljenek a szótárakba, és meghatározzák őket az adatbázisokban és annotált korpuszokban, nélkülözhetetlen lenne használatuk további részletes és következetes kutatása. Az ilyen kutatás az etnolingvisztikai vizsgálatokhoz is hozzájárulhatna. JOLANTA ZABARSKAITĖ Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius [email protected]