LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXIV (1994) LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS IR JŲ TYRINĖJIMAI

Zigmas ZINKEVIČIUS

ANTANAS SALYS HOZZÁJÁRULÁSA A LITUANISZTIKÁHOZ

A két világháború közötti időszak egyik nagy litván nyelvésze, Antanas Salys 1902-ben született Rėkėtėben, Salantai járásában. Szülei parasztok voltak. A salantai elemi iskolában és a telšiai gimnáziumban tanult, majd annak elvégzése után beiratkozott a kaunasi egyetemre. Itt litván és összehasonlító indoeurópai nyelvészetet tanult. Kapcsolatban állt K. Būgával, szótára szerkesztőségének titkára volt. Hallgatta K. Būga, J. Jablonskis, A. Senn és F. Brener előadásait. Būga halála után, 1925-ben P. Skardžiusszal együtt Lipcsébe utazott, hogy folytassa tanulmányait. A baltisztikát választotta, mellékszakja a szlavisztika és az összehasonlító indoeurópai nyelvészet volt. Doktori értekezését 1929-ben védte meg.

Külföldi tanulmányai befejezése után Salys 1930 és 1939 között docensként dolgozott a kaunasi Vytautas Nagy Egyetemen. Fonetikai laboratóriumot szervezett. 1940 és 1944 között a vilniusi egyetem docense, majd professzora volt; litván dialektológiát, fonetikát, lexikológiát, névtant (onomasztikát), a balti nyelvészet bevezetését, litván nyelvet, az indoeurópai nyelvek összehasonlító grammatikáját, a nyelvészet bevezetését és néhány más tantárgyat oktatott. Tagja volt a Terminológiai, a Helyesírási Reform-, a Családnév- és a Helynévbizottságnak. A „Gimtoji kalba” egyik alapítója és szerkesztőségi tagja volt. Sokat írt a „Švietimo darbas”, a „Lietuva”, a „Tautos mokykla”, a „Lietuvos aidas”, a „Naujoji Romuva”, a „Tauta ir žodis”, a „Kalba”, a „Gimtoji kalba” és más folyóiratok számára.

A Lituanisztikai Intézet megalapítása után, 1939 és 1941 között a Litván Nyelvi Osztály vezetője, 1941 és 1944 között pedig a Tudományos Akadémia Litván Nyelvi Intézetének igazgatója volt.

A háború vége felé, 1944-ben Nyugatra távozott. 1946-ig a greifswaldi és a tübingeni egyetemen tanított. 1947-ben az Egyesült Államokba költözött. A. Senn professzor segítségével állást kapott a philadelphiai Pennsylvaniai Egyetemen, ahol először docensként és rendkívüli professzorként, 1956-tól pedig rendes professzorként dolgozott. Balti és szláv nyelvészeti kurzusokat tartott. Tanítványa volt a neves amerikai baltista, W. R. Schmalstieg (Šmolstygas). Bekapcsolódott az ország nyelvészeti életébe, különféle bizottságok és társaságok tagja volt, nyelvészeti folyóiratokban publikált, valamint az emigrációban kiadott többkötetes Litván Enciklopédia nyelvészeti részének szerkesztője volt. 1972-ben Philadelphiában hunyt el.

Salys legnagyobb érdemei a litván dialektológiához fűződnek. K. Būga ösztönözte arra, hogy ezzel a területtel foglalkozzon. Különösen sokat kutatta szülőföldje, a žemaitiai nyelvjárását. Gyalog bejárta annak nagy részét, adatokat gyűjtött Litvánia más vidékeiről is, és pontosította a nyelvjárási határokat. Kérdőíves adatgyűjtési módszert alkalmazott. 1935-ben hektográffal sokszorosították előadásainak (J. Lābokas jegyzetei alapján készült) vázlatát, „Lietuvių kalbos tarmės” címmel. Ez volt addig a legrészletesebb és legkiválóbb leírása nyelvjárásainknak—

8

. A második, bővített kiadás 1946-ban jelent meg Tübingenben, egy teljesen új változat pedig a Litván Enciklopédia XV. kötetében (1968-ban). Salys összeállította a litván nyelvjárások térképét, amelyet az előadásvázlathoz és az „Archivum Philologicum” IV. kötetében megjelent cikkhez csatoltak.

A nyelvjárások osztályozásakor Salys lényegében K. Jaunius nyomdokait követte. Önálló közép-aukštaitiai nyelvjárást különített el (középvidéki aukštaitiaiak). A nyugati aukštaitiai nyelvjárást (nyugati aukštaitiaiak) a hangsúlytalan szóvégi o és ė ejtése alapján három alnyelvjárásra osztotta: déli (déliek, ahol az o és ė változatlanul megmarad), középső (veliūonaiak, ahol u-vá, illetve i-vé alakulnak) és északi (žiemiaiak, ahol a és e hangzik). A keleti aukštaitiaiakat (keleti aukštaitiaiak) az an típusú hangkapcsolatok és az ą, ę nazális magánhangzók fejlődése alapján pantininkusokra (az akutus változatok megmaradtak, a cirkumflexusok az o, ę fokáig szűkültek)¹, pontininkusokra (mindegyik szűkült)² és puntininkusokra (az u, i fokáig szűkültek) osztotta; utóbbiak területén belül különítette el a rotininkusokat (a hangsúlyos, nem szóvégi a-t ɔ-vá változtatják); ezen a területen belül a dadininkusokat (a mai kupiškėnaiakat), a panininkusokat (később žadininkusoknak nevezték őket, és az o helyett még mindig hosszú ā-t ejtenek), valamint a žalininkusokat (a hangsúlytalan helyzetben továbbra is félhosszú a-t ejtenek). A kelet-litván területből, amely Jaunius idejében a kaunasi kormányzóság határain kívül feküdt, Salys külön aukštaitiai alnyelvjárást alakított ki: a dzūkokét. A žemaitiai területet – a korábbi dialektológusokhoz hasonlóan – a köznyelvi uo, ie hangmegfelelések alapján ūnininkusokra (ū, ī), donininkusokra (ọu, ei) és dounininkusokra (ō, ē) osztotta. A már korábban ismert č, dž affrikáták megfelelői alapján különítette el a tengerparti žemaitiaiakat (pajūriečiaiak, akiknek a váltakozó szótagokban nincs č, dž hangjuk) és a žemaitiai dzūkokat (č, dž helyett c-t, dz-t ejtenek).

Salys sokat dolgozott a történeti dialektológia területén. Igyekezett tisztázni a nyelvjárási sajátosságok kialakulását és azok időrendjét. Jelentős tanulmánya a „Kelios pastabos tarmių istorijai”, amely 1933-ban jelent meg az „Archivum Philologicum” IV. kötetében. A múlt extralingvisztikai helyzetét is kutatta. Disszertációja („Die žemaitischen Mundarten”) ennek a témának szólt; 1930-ban jelent meg a „Tauta ir žodis” VI. kötetében.

Mindezeket a kérdéseket gyakran nem lehet elválasztani a történeti grammatikától, amelyhez Salys számos munkájában jelentős megjegyzésekkel és gondolatokkal járult hozzá. Különösen említést érdemel az -ai végű megszólító esetekről szóló tanulmánya, amely 1952-ben angolul jelent meg az olasz „Studi Baltici” folyóirat IX. kötetében.

A nyelvjárások kutatása szorosan összefügg a fonetikával. Salys e terület magasan képzett szakembere is volt, a modern fonetika litvániai úttörőjének tekinthető. Tudását és képességeit gyakorlati célokra is alkalmazta: lefektette a köznyelvi kiejtés alapjait.

Egy másik terület, amelyen Salys igen tevékenyen dolgozott, különösen emigrációban élve, a lexikológia és a lexikográfia volt. Korábban egy ideig a Litván Nyelvi Szótár Bizottságának tagjaként dolgozott. 1950-től bekapcsolódott a külföldön megjelenő nagyszabású „Lietuvių rašomosios kalbos žodynas” (Wörterbuch der litauischen Schriftsprache) szerkesztésébe. A. Sennnel együtt készítette elő e szótár (amely 1932 óta jelenik meg) III–V. kötetét. Jelentősen gazdagították azokat a népnyelv, különösen a žemaitiaiak szókincsével, és rendezték a hangsúlyozást. A munkát 1968-ban fejezte be.

^1,2 Valójában ezek közül a hangok közül sem mindegyik, és nem is az egész területen alakul így.

9

Később a litván nyelv történeti szótárának összeállítását tervezte. E célból 1969-ben Litvániába látogatott, és kartotékokból, valamint más forrásokból gyűjtött adatokat. Olyan szótár összeállítását ígérte, amely kiemeli a 19. század végi és a 20. század eleji új szavakat, amelyeket a nyelvészek egyébként nehezen ismernek fel, mivel még az etimológiai szótárakba is bekerülnek (például E. Fraenkelébe) öröklött szóként, és így félrevezetik a kutatókat. Kár, hogy váratlan halála megakadályozta e nagyon szükséges mű elkészítésében.

A. Salys sokat tett a tulajdonnevek kutatásáért. Jelentősek a régi litván személynevekről szóló tanulmányai (például Jogáila, Kęstutis, Márgaris, Mindaugas, Žygimantas...), számos keresztény névről (Jãckus, Jadvyga, Jókimas, Jokūbas, Juõzapas, Jùrgis, Jùslas, Kãsparas, Kazimieras, Klėm konsultas, Kristijõnas, Kristupas, Laurynas, Marijà, Onà...), családnevekről (Doneláitis, Ivìnskis, Juškà...) és helynevekről (Karaliáučius, Kaũnas, Kėdainiai, Klaipėda, Krėtingà, Marijámpolė, Maskvà, Vìlnius, Nėmunas...), amelyeket enciklopédiákban és más kiadványokban tettek közzé. Salys különösen sokat tett Litvánia névanyagának litvánosításáért. A vilniusi térség felszabadítása után ő irányította a helynevek és családnevek hiteles litván alakjainak megállapítását, és szerkesztette a megfelelő szótárakat, amelyek nyomtatását már megkezdték, de a háború és a megszállások félbeszakították. Sok erőfeszítést tett a klaipėdai térség és Kelet-Poroszország régi litván névanyagának megőrzéséért, valamint a gyengén dokumentált helynevek rekonstruálásáért. Ezt a munkát mindenütt felelősséggel és becsületesen végezte; soha nem alakított át mesterségesen litvánná szláv vagy német neveket (sajnos később Kelet-Poroszországban az oroszok és a lengyelek kíméletlenül megváltoztatták őket). 1956-ban Salys névjegyzéket állított össze a Juozas Andrius által készített és az Egyesült Államokban kiadott Litvánia-térképhez.

A helynévtan történeti kutatása természetes módon vezetett a régi balti törzsek múltjának tanulmányozásához, amelyet K. Būga kezdett meg. Salys litván és külföldi enciklopédiákban írt e kérdésekről, és számos cikkében is érintette őket.

Salys még a telšiai gimnázium diákjaként kezdett érdeklődni a köznyelv gyakorlati kérdései iránt; mint később maga elmondta, erre litvántanára, Matas Untulis ösztönözte. Az egyetemi tanulmányok tovább erősítették érdeklődését, ahol J. Jablonskis előadásait hallgatta. Később maga az élet vonta be a köznyelv ápolásának munkájába. Szakemberként különféle bizottságokban, a Litván Nyelvi Társaság tevékenységében, valamint a „Gimtoji kalba” szerkesztőségi munkájában kellett részt vennie. A köznyelv fejlesztésének kérdéseiről számos cikket írt. Más folyamatban lévő munkákhoz is hozzájárult: elkészítette a „Vargo mokykla” I–II. részét, egyike volt a „Kalbos patarėjas” (1939) szerkesztőinek, és így tovább.

Salys odaadóan figyelte a köznyelv fejlődését. Gyorsan reagált a gyakorlatban felmerülő, javításra szoruló jelenségekre. Sokat tett azért, hogy a rosszul alkotott szavakat szabályosabbakkal váltsák fel. Élő nyelvérzéke volt, és képes volt jó új szavakat alkotni, a népnyelv mintájára. Az általa javasolt új szavak többsége meghonosodott, és ma már nem könnyű megkülönböztetni őket a régi öröklött szavaktól. Ilyen szavak például: póbūdis, póžiūris, rankininkas, senatis, slaigmenà ‘meglepetés’ (Fraenkel szótárába is bekerült!), šviesómatis, tarmėtyra, laršà, tolìmatis és mások. Különösen sokat gazdagította a különféle szakterületek terminológiáját. Erre a célra népi szavakat is felhasznált, például grūdalas ‘edzőhabarcs’, núospaudas ‘prés’, slogūtis ‘rémálom’ és mások. Neki tulajdonítják-

10

a következő nyelvészeti szakkifejezéseket: balsynas ‘magánhangzórendszer’, priebalsynas ‘mássalhangzórendszer’, garsų perkaita ‘német Lautverschiebung’, įgarsis ‘Anglitt’, išgarsis ‘Abglitt’, jungmė ‘angol liaison, a szóvégi mássalhangzó egyesülése az utána következő szó kezdő magánhangzójával’, perilgì garsai ‘a hosszúaknál hosszabb hangok’, pertrumpi garsai ‘a rövideknél rövidebb hangok’, pilnãgarsis ‘orosz полногласие’, prãtaras ‘német Einsatz’ és mások.

A. Salys tudományos és nyelvművelői öröksége gazdag és rendkívül értékes. Különböző litvániai és külföldi kiadványokban szétszórtan megjelent, nehezen hozzáférhető cikkeit felesége, S. Salienė és a Litván Katolikus Tudományos Akadémia gondoskodásának és anyagi támogatásának köszönhetően négy vaskos „Raštai” kötetben adták ki Rómában; a kiadásra Petras Jonikas készítette elő őket. Az első kötetben (1979) a köznyelv különféle kérdéseiről szóló írások kaptak helyet, a második kötet (1983) a névanyagnak szentelték, a harmadik (1985) különféle más cikkeket tartalmazott, a negyedik (1992) pedig a dialektológiát tárgyalta. Ezzel nagy szolgálatot tettek a litván tanulmányoknak és általában a nyelvtudománynak.

ANTANAS SALYS HOZZÁJÁRULÁSA A LITVÁN NYELVTUDOMÁNYHOZ

Összefoglalás

Az első és a második világháború közötti időszak egyik legkiemelkedőbb litván nyelvésze Antanas Salys, aki jelentősen hozzájárult a litván nyelvjáráskutatáshoz. „A litván nyelvjárások” (Lietuvių kalbos tarmės) című monográfiája mindmáig az egyik legalaposabb és legkiválóbb tanulmány a litván nyelvjárásokról. Ő készítette el a nyelvjárások első térképét. A. Salys a történeti nyelvjáráskutatáshoz is hozzájárult, különösen a žemaičiai (szamogit) nyelven kívüli helyzetre vonatkozó, a 13–16. századra irányuló tanulmányaival. Nyelvjárástani munkái a történeti nyelvtannal és a fonológiával egyaránt foglalkoznak. A tudóst joggal tekinthetjük a litvániai modern fonológia atyjának.

A másik terület, amelyen A. Salys kiválóan teljesített, a lexikológia és a lexikográfia volt. A. Sennel együtt összeállította egy jelentős szótár, a „Az írott litván nyelv szótára” (Wörterbuch der litauischen Schriftsprache) 3. és 4. kötetét; ebbe felvette az úgynevezett vidéki litván nyelv szavait és kifejezéseit, különösen a žemaičiai nyelvjárás szókincsét, és rendszerezte a litván hangsúlyozást. Sajnos már nem maradt ideje a litván nyelv történeti szótárának összeállítására, pedig megígérte, hogy megírja. Ebben a szótárban A. Salys a 19. század végi és a 20. század eleji neologizmusokat kívánta értelmezni. Sok ilyen neologizmust gyakran összetévesztettek régi litván szavakkal, sőt etimológiai szótárakba is felvettek. A. Salys az onomasztika terén végzett tanulmányairól, valamint az ősi balti törzsekről és nyelvükről folytatott kutatásairól is ismert.

Külön említést érdemelnek a standard litván nyelv egységesítésére és fejlesztésére irányuló törekvései. Számos olyan neologizmus szerzője, amelyek később a standard litván nyelv részévé váltak.

Művei négy kötetének 1979–1992-es megjelenésével a nyelvészek számára hozzáférhetővé váltak a tudós tudományos és gyakorlati munkái, amelyek nagy értéket és érdeklődésre tarthatnak számot a modern nyelvészet számára.

11