LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXIX (1998)

Áttekintések. Recenziók. Megjegyzések. Vélemények. Recenziók. Megfigyelések Áttekintések. Recenziók. Megjegyzések

REIKŠMINGAS BALTISTIKOS VEIKALAS

Baltiisztika: feladatok és módszerek. Szerkesztette Alfred Bammesberger, Heidelberg, 1998: Universitätsverlag C. Winter, 455 o.

A több évszázados hagyományokkal rendelkező német baltiisztika egy újabb jelentős művel gazdagodott: a híres heidelbergi Carl Winter kiadó olyan könyvet jelentetett meg, amelynek a baltiisztika különböző területein kutatók igazán örülhetnek. A könyv az 1995. november 9–12-én a katolikus eichstätti egyetemen tartott nemzetközi konferencia előadásait közli. A konferenciát Alfred Bammesberger professzor, az Eichstätt-i Egyetem tanára, egyben e kötet szerkesztője kezdeményezte; tervét már 1994-ben megvitatta két másik neves német baltiistával, Rainer Eckerttel és Jochen D. Range-dzsel.

A gondosan kiadott könyv 38 előadást közöl, német, angol (5 előadás) és olasz (1 előadás) nyelven. Tematikájuk szerint öt csoportra oszlanak: a balti nyelvek (Baltisch), az óporosz nyelv, a litván nyelv, a lett nyelv, valamint egy ötödik, a konkrét csoportokba nehezebben besorolható előadáscsoport, amely különféle irodalmi, folklorisztikai és mitológiai kérdéseket tárgyal – általános kérdések (Übergreifende Fragestellungen). Az előadók földrajzi eloszlása is igen széles: Berlin, Bochum, Eichstätt, Firenze, Greifswald, Halle, Heidelberg, Jena, Krakkó, Leiden, Milánó, München, Münster, Padova, Parma, Pisa, Riga, Salzburg, University Park, Verona, Vilnius.

Magától értetődik, hogy a kötetben közölt összes előadást csak az egyes szakterületek szakemberei tudják részletesen elemezni. E rövid ismertetés célja csupán az, hogy örömét fejezze ki e nagy értékű baltiisztikai mű fölött, és legalább általánosságban bemutassa tartalmát.

Albertas Rosinas (Zur Frage der Motivierung des morphologischen Wandels in den baltischen Sprachen, 17–22. o.) áttekinti a balti nyelvek jellegzetesebb morfológiai változásait, bemutatja e változások kapcsolatát a megfelelő fonológiai változásokkal, amelyek közül a legfontosabbak a hosszú kettőshangzók megrövidülése, a tautoszillabikus an, en, in, un változásai az egyes balti nyelvekben, a hosszú magánhangzók és kettőshangzók váltakozása, valamint a balti *u eltűnése a *ō előtt.

Ambrazas Saulius tanulmánya (Diachronische Stratifizierung der grundlegenden Wortbildungstypen bei Verbalabstrakta im Ostbaltischen, 23–32. o.) a

248

a keleti balti nyelvek igéből képzett absztraktumainak történetéhez. Kutatása következtetéseit a következő sémával foglalja össze (a séma a képzett alakok képzőit mutatja be):

Wolfram Euler a balti nyelvekben a verejték és a vér elnevezéseit vizsgálja („Schweiß“ und „Blut“ in den baltischen Sprachen, p. 33–34). Alfredas Bammesberger olyan összetett szavakkal foglalkozik, amelyek első eleme *waiš–~weiš- (Baltisch *waiš–~weiš- als Erstelement von Komposita, p. 35–38).

A. Bammesberger és Simas Karaliūnas közös tanulmányában (Zu Fragen nach der ethnischen Identität der Aisten, p. 39–51) ismét megpróbálják feltárni a sok vitát kiváltó Aestiorum gentes név eredetét. Különböző népnevekből kiindulva a szerzők hajlanak arra, hogy az *Aist-, *aistr- tő eredeti jelentése is „föld, vidék, mező, termőföld” lehetett, ezek a szavak pedig tovább összefüggésbe hozhatók az indoeurópai *aidh- „égni” szóval. A tanulmány érdekes felvetése, hogy a latin succinum ’borostyán’ forrása a litván *sakinas ’nagy gyantadarab’ lehetett (vö. litván jautis – jautinas ’nagy ökör’, vaikas – vaikinas, sakai – *sakinas).

A poroszisztikának szentelt tanulmányok között különösen érdekes Frederic Kortlandt írása (The development of the Prussian language in the 16th Century, p. 55–76), amely egymás mellé állítja mindhárom porosz katekizmus szövegét, amelyek ugyanabból a német szövegből készültek, majd egységesíti helyesírásukat és fonémikus értelmezésüket. Ez az új, a szerző által javított szöveg tanúsítja, hogy a katekizmusok nyelvük folytonosságáról vallanak, és hogy az Enchiridion nyelve valóban egy tényleges nyelvi rendszert tükröz.

F. Kortlandt egy másik tanulmánya (Two Old Prussian fragments, p. 115–120) a híres bázeli epigramma (Kayle rekyse…) és az 1583-as töredék Deues: does dantes, Deues does geitka elemzésével foglalkozik. Érdekes következtetése szerint a bázeli epigramma szavait egy német jegyezhette le, miután porosz kollégájától hallotta őket. A holland nyelvész egy másik tanulmányában (Who is Who in the Old Prussian Epigram? p. 127–128) vitatja Wolfgang P. Schmid néhány állítását a bázeli epigramma szövegének értelmezéséről, amelyeket Schmid 1982-es „Jesus, ich leid“ című tanulmányában fogalmazott meg.

A bázeli epigramma kutatóinak sorát saját érdekes tanulmányával (Anmerkungen zum Baseler Epigramm, p. 121–126) a mű szerkesztője, A. Bammesberger is gyarapítja.

Az olvasók és értelmezők tehát egyáltalán nincsenek híján az amerikai Stephen C. Mc Cluskey által 1974-ben váratlanul a Bázeli Egyetem könyvtárában felfedezett kis porosz szövegnek.

249

Oswald Panaglis (Wortfeldstudien zum Altpreussischen. Am Beispiel des Elbinger Vokabulars, p. 77–87) az Elbing-szójegyzék szókincsét elemzi. Ezúttal azonban nem a baltisztika sajátos problémái érdeklik, hanem a szójegyzék témaköre és összeállításának elvei.

Wojciech Smoczyński terjedelmes tanulmányában (Zum Morphologie des altpreussischen Artikels, p. 89–114) folytatja a porosz nyelv morfológiájának kutatását, ezúttal az úgynevezett porosz névelők (stas, sta) elemzését nyújtja.

Örvendetes, hogy a porosz nyelv aktív kutatóinak sorába egy fiatal olasz nyelvész, Alessandras Parenti is belép. A kötet közli a porosz nyelv -sna, -senna, -sennis képzős absztrakt főneveiről szóló tanulmányát (Old Prussian Abstract Nouns in -sna, -senna, -sennis, p. 129–142). A tanulmány fő következtetése, hogy ha az absztraktumok olyan másodlagos igékből képződnek, amelyek töve váltakozást mutat, akkor a -sna képző használatos; ha pedig elsődleges igékből képződnek, akkor a -sna és a -sennis képzőt használják.

A kötet litván nyelvvel foglalkozó része Zigmas Zinkevičius tanulmányával kezdődik, amely a Martynas Mažvydas katekizmusa előtti kéziratos szövegekről szól (Das Problem der litauischen handschriftlichen Texte bis Mažvydas, p. 145–150). Itt Ona Matusevičiūtė és Sigitas Narbutas által fellelt szövegeket, valamint a ferences szerzetesek litvániai tevékenységét tárgyalja.

Jochen D. Range tanulmányában (Philologisch-sprachwissenschaftliche Aufbereitung und Edition altlitauischer Texte, p. 151–164), miután röviden felidézi a német baltisztika hagyományait és a németországi egyetemeken folyó jelenlegi baltisztikai tanulmányokat, főként a régi litván szövegek publikálására összpontosít.

Guido Michelini ír (Eine wissenschaftliche Edition der Žemczuga Theologischka aus dem Jahr 1600, p. 165–169) egy fontos litván írásos emlékről, amelyet nemrégiben gondosan készített elő, és a latin eredetivel együtt adott ki: „Simonas Vaišnoras 1600. évi Žemczuga Theologischka című műve és forrásai” (Vilnius, 1997).

Paola Cotticelli-Kurras (Morphosyntaktische Untersuchungen zur Bibelübersetzung von Johannes Bretke: Die Pronominalform des Adjektivs in Bretkes Evangelien, p. 171–194) Jono Bretkūnas Biblia-fordítása evangéliumi szövegében az úgynevezett névmási melléknevek használatát vizsgálja, és összeveti a litván példákat Martynas Luther Biblia-fordításának és a Vulgatának a szövegeivel.

Egy másik olasz nyelvész, Loredana Serafini Amato, aki többek között korábban könyvet adott ki az ólitván nyelv posztpozícióinak használatáról (La distribuzione della posposizione nel lituano antico, Napoli, 1976), tanulmányában (Zum ”Compendium Grammaticae Lithvanicae“ von K. Sapūnas – T. Schultz, p. 195–205) az 1673-as úgynevezett Sapūnas–Schultz-féle litván nyelvtant elemzi, külön tárgyalja helyesírását, és bemutatja a számnevek, az igerendszer, a mondattan és a szókincs jellegzetesebb sajátosságait.

Vincentas Drotvinas tanulmányával (Litauische Lexikographie in Ostpreussen: Handschriften, Publikationen, Untersuchungen, p. 207–212) mintegy összegzi Kis-Litvánia lexikográfiájának több évtizedes kutatását, és

250

a megjelentetést, hangsúlyozza, hogy Kis-Litvánia szótárai nem csupán a „Litván nyelv szótára” számára szolgáltatnak anyagot, hanem a litván kultúrtörténet fontos forrásai is.

Balduras Panzeris (Sprachverwandtschaft bei Philipp Ruhig (1745) und seinen Gewährsleuten, p. 213–227) analizuoja kalbų giminystės problemas – savotiškas lyginamosios kalbotyros užuomazgas, randamas Pilypo Ruigio veikale „Betrachtung der Littauischen Sprache, in ihrem Ursprunge, Wesen und Eigenschaften“ (Königsberg, 1745). Straipsnio autorius nurodo šaltinius, kuriais galėjo remtis P. Ruigys aptardamas šias problemas.

Bernfried Schlerath tanulmányában (Lateinisch sciens, scientēs in den Evangelien und in litauischen Übersetzungen, 229–240. o.) bemutatja, milyen sokféleképpen adják vissza a Bibliát litvánra fordítók (Jonas Bretkūnastól Česlovas Kavaliauskasig) a latin sciens, scientēs alakokat.

Elvyra Julija Bukevičiūtė tanulmánya (Zur Verwendung der diakritischen Zeichen in der preussisch – litauischen Bibel des 18. Jahrhunderts, 241–258. o.) az úgynevezett Johann Jacob Quandt-féle 1735-ös Biblia (2. kiadás: 1755) helyesírásának, pontosabban az abban használt diakritikus jeleknek az elemzésével foglalkozik.

Gertruda Bense egy igen bonyolult kérdés megoldására tesz kísérletet (Studien zu einem preussisch-litauischen Text des 18. Jahrhunderts: die „Kinderlehre“ von 1735, 259–267. o.): az 1735-ben Königsbergben kiadott „Pienas mažėms Waikėlems” című füzet szerzőségének kérdésére. Van némi alapja annak a feltevésnek, hogy a füzet összeállítóját az akkori úgynevezett Biblia-bizottság körében kell keresni. Ez a 36 oldalas füzet egyébként nemcsak a litván nyelv kutatóinak, hanem a pedagógusoknak is érdekes, hiszen olyan szépen fogalmazza meg a tanulói magatartás alapelveit: „Az oskolában nem szabad beszélgetni vagy játszani, aludni vagy enni, a könyveken heverészni vagy a könyveket széttépni, hanem illendően ülve, szívből tanulni.”

Rosemarie Lühr (Zur Genese von konzessiven Strukturen im Litauischen, 269–288. o.) a régi litván írásbeliség emlékeiben előforduló megengedő mondatok szerkezetéről ír.

A litván nyelv eldöntendő kérdő mondatait Giovani Gobber tárgyalja (Entscheidungsfragesätze im Litauischen: Zu ihren Formen und Funktionen, 289–296. o.).

Alfred Bammesberger a litván įščios, tévas, trínka, yra szavak közül néhánynak az eredetét és szóalkotási kérdéseit magyarázza (Etymologie und Wortbildung: Litauische Beispiele, 297–304. o.). Kitér egy új, gyakorlatias litván–német szótár jellegére is (Ein neues Wörterbuch Litauisch-Deutsch, 315–318. o.).

Az új litván lexikográfiának szenteli tanulmányát William R. Schmalstieg is (Lithuanian Post-Independence Dictionaries, 305–314. o.). Felhívja a figyelmet a szótárak illusztráló anyagában bekövetkezett változásokra, miután Litvánia visszanyerte függetlenségét. Csodálja lexikográfusaink leleményességét, akik a szovjet években kerülve a vallással kapcsolatos illusztráló anyagokat, a Tiszteld apádat és anyádat mondatot Jonas Jablonskisnak tulajdonították.

251

Janina Jakelait ytė (Das Litauische im diplomatischen Verkehr: Probleme und Aufgaben, p. 319–329) a mai litván diplomáciai nyelv hiányosságait vizsgálja.

Frank Heberlein cikkét (Aufgaben einer synchronen komparativen Baltistik, p. 331–344) a litván nyelv oktatásának gyakorlati problémáinak szenteli.

A lett nyelvészeti fejezet a neves olasz baltista, Maria Teresa Ademollo Gagliano cikkével kezdődik (Eredit à lessicali indoeuropee in lettone, p, 347–357), amelyben a kizárólag a lett nyelvre jellemző, régi indoeurópai eredetű szavak sorát tárgyalja (agrs ‘korai’, āires ‘sás’, asins ‘vér’, dēt ‘szopni’, grīva ‘(folyó)torkolat’, grūts ‘nehéz’, ģuovs ‘tehén’, jumis ‘kettős kalász’, kauns ‘szégyen’, sieva ‘feleség’, sirpis ‘sarló’, smiet ‘nevetni’, *suvs, vö. suvēns ‘malac’, sviedri ‘izzadság’, vepris ‘kanmalac’).

Peter Vanags cikke (Die altlettischen Texte und einige Probleme ihrer Erforschung, p. 359–369) a régi lett szövegek problémáival foglalkozik. Egyébként nemrég habilitációs disszertációját is megvédte erről a témáról a Vilniusi Egyetemen.

Ojaras Būsas (Eine Streitfrage der lettischen Namenkunde (Ortsnamen mit Paun-), p. 371–376) szerint a Paun- elemet tartalmazó lett helynevek lehetnek lettek, egyes rétnevek és folyónevek azonban (vö. lett Paunupis) valószínűleg finnugor eredetűek.

Az olasz szerzők népes sorát Pietro U. Dini cikke is gazdagítja (Ein unbeachteter altlettischer Zweizeiler (1607) von Hieronymus Megiser, p. 377–382), amely egy mindeddig a kutatók figyelmét elkerülő kétsorost elemez, melyet Hieronymus Megiser német humanista tett közzé Luther Márton többnyelvű Kis katekizmusában.

A könyv utolsó része, mint említettük, a baltisztika vegyes problémáival foglalkozik. Elsőként a baltisztikáért rendkívül sokat tett német filológus, Friedrich Scholz cikke olvasható (Zum Problem des Zeitpunkts der Entstehung einer eigenständigen Schönen Literatur in den Ländern des Baltikums, p. 387–400), amely a balti országok (Litvánia, Lettország, Észtország) szépirodalmának kialakulását tárgyalja. F. Scholz, mint tudjuk, kiváló könyvet adott ki a témáról: „Die Literaturen des Baltikums: Ihre Entstehung und Entwicklung” (Opladen, 1990).¹

Liane Klein (Aspekte der Vermittlung eines baltischen Literaturverständnisses, p. 401–408) elsősorban a litván irodalom példáira támaszkodva elemzi a balti országok XX. század eleji irodalmának fejlődését.

Az Olaszországban dolgozó, a litván nyelvet csodálatosan jól beszélő Nikolajus Mikhailovas az utóbbi időben különösen a balti mitológia iránt érdeklődik. A könyvben közölt cikkében (Baltische Mythologie. Der aktuelle Zustand der Forschung: Pro-

¹ A Vilniusi Egyetem 1998. szeptember 29-én tiszteletbeli doktori címet adományozott Friedrich Scholz professzornak.

252

bleme und Perspektiven, p. 409–416) áttekinti a balti mitológia kutatásának jelenlegi helyzetét, és megkísérli meghatározni kutatásának legfontosabb irányait.

Magdalene Huelmann, aki nemrég értékes monográfiát jelentetett meg a litván és lett munkadalokról (Die litauischen und lettischen Arbeitslieder. Ein Vergleich, München, 1996)² kutatásának eredményeit az általunk tárgyalt kötetben is összefoglalja (Aspekte des litauischen und lettischen Arbeitslieds, p. 417–426).

A könyvet a neves német baltista, Rainer Eckert tanulmánya zárja (Brauchtum und Folklore im Ostbaltischen: Zum Johannisfest (lett. Jāņi: lit. Joninės, und zu den Johannisliedern, p. 427–455), amely a balti népek folklórja kutatásának legfontosabb problémáit röviden áttekintve a Szent János-napi ünnep lett népdalokban való tükröződését elemzi. Valójában alighanem egyetlen más nép népköltészetében sem találunk ennyi szép, ennek az ünnepnek szentelt versszakot.

Nem lehet nem örülni ennek az értékes kiadványnak. Már csak az őszinte köszönet marad a konferencia szervezőjének és a kötet szerkesztőjének, Alfred Bammesberger professzornak, a katolikus eichstätti egyetem oktatójának, aki a könyv előszavában a litván szavak mellett városa Litvániához fűződő bizonyos kapcsolataira is emlékeztetett: „A háború után litvánok egy csoportja telepedett le a környékünkön. Most is szeretnénk fenntartani a kapcsolatokat Eichstätt és Litvánia között, de ennek a nemzedéknek már csak teljesen békés kapcsolatokat”.³

Amint említettük, a művet a híres Carlo Winter kiadó adta ki. Érdemes megjegyezni, hogy ez a kiadó 1879-ben kezdett litván tárgyú könyveket megjelentetni és terjeszteni. Ezen a téren tehát nincs párja.

Algirdas Sabaliauskas

PIETRO DINI. LE LINGUE BALTICHE

Pietro Dini litván és balti tárgyú könyveinek polcára pillantva úgy tűnik, mintha a gólyák hoznák neki ezeket a könyveket. A L’anello baltico (Genova, 1991), H. J. Lysius, Katekizmas (Vilnius, 1993), L’inno di Sant’Ambrogio di Martynas Mažvydas (Roma, 1994), Repubbliche baltiche (Milano, 1994) mellett a földrajzi

² Vö. Kudirkienė L. Lituanistica, 1997, 3 (31), p. 141–143.

³ 1945–1949 között Eichstättben litván gimnázium működött. A. Bammesberger professzor a gimnázium jubileumának megünneplése céljából az Egyesült Államokban és Kanadában megjelenő litván sajtóban felhívást intézett az iskola egykori diákjaihoz és tanáraihoz. A felhívást követően „nagyon sok jó visszajelzés érkezett: egykori tanárok és egykori diákok egyaránt elmesélték élményeiket és emlékeiket” (Darbininkas, 1998. V. 28.) Megemlítendő, hogy az eichstätti litván gimnáziumban ismert litván nyelvészek, Stasys Barzdukas, Izabelė Matusevičiūtė és Sergejus Treigys tanítottak. A művészeti képzést neves építészünk, Vytautas Žemkalnis (Landsbergis) oktatta. Az első évfolyam 55 végzőse közül 1946. május 14-én itt érettségizett a Litván Köztársaság jelenlegi elnöke, Valdas Adamkus is, vö. Rudys S. Eichstaeto lietuvių gimnazija, Lietuvių švietimas Vokietijoje. Szerk. V. Liulevičius, Chicago, 1969, p. 322–341.

253