КАЛБŲ KONTAKTAI LIETUVOS TSR

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXIII (1983)

RECENZIÓK

Az orosz nyelv mint a nemzetek közötti érintkezés eszköze / Felelős szerkesztő F. P. Filippin. — M.: Nauka, 1977. — 301 o.; Az orosz nyelv a Szovjetunió nemzeti köztársaságaiban / Felelős szerkesztő V. V. Ivanov. — M.: Nauka, 1980. — 260 o.

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet fordítanak az orosz nyelv működésének és tanulmányozásának kérdéseire a Szovjetunió nemzeti köztársaságaiban. Ezt ékesen bizonyítja az „Orosz nyelv — a Szovjetunió népei barátságának és együttműködésének nyelve” című össz-szövetségi tudományos-elméleti konferencia is (Taskent, 1979), amelyet a Szovjetunió Tudományos Akadémiája, a Szovjetunió Oktatási Minisztériuma és a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Orosz Nyelvi Intézete szervezett. Az orosz nyelv tanulmányozására irányuló kutatómunka is számottevően fellendült. Így hazánkban csupán az 1970-es években 10 össz-szövetségi konferenciát rendeztek, több mint 20, az orosz nyelv mint a nemzetek közötti érintkezés eszközének tanulmányozásával foglalkozó tanulmánykötetet és monográfiát adtak ki. Az orosz nyelv problémáival felsőoktatási intézményekben és kutatóintézetekben foglalkoznak.

Az orosz nyelv működésével kapcsolatos kutatómunka tökéletesítése céljából a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Orosz Nyelvi Intézetében létrehozták az orosz nyelvnek a Szovjetunió nemzeti köztársaságaiban, a nemzetek közötti érintkezés eszközeként való tanulmányozásával foglalkozó részleget. A részleg koordinálja a tudományos akadémiai intézetek e tárgyú munkáját, össz-szövetségi tudományos tanácskozásokat és konferenciákat szervez, szakértő kutatókat képez a nemzeti felsőoktatási intézmények számára, valamint részt vesz a nemzeti iskolák és felsőoktatási intézmények tankönyveinek kidolgozásában.

A tudományos közvélemény nagy érdeklődését keltették az „Az orosz nyelv mint a nemzetek közötti érintkezés eszköze” (1977) és „Az orosz nyelv a Szovjetunió nemzeti köztársaságaiban” (1980) című munkák, amelyeket az említett részleg a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Nyelvtudományi Intézetével, valamint a Szovjetunió Pedagógiai Tudományok Akadémiájának, a nemzeti iskolai orosznyelv-oktatással foglalkozó kutatóintézetével közösen készített (a köztársasági akadémiák nyelvészeti intézeteinek és a szövetségi köztársaságok felsőoktatási intézményeinek közreműködésével). E munkák az orosz nyelv számos problémáját — nyelvészeti, pedagógiai, szociológiai és egyéb kérdéseket — tárgyalják; hangsúlyozzák, hogy meg kell határozni az orosz és a nemzeti nyelvek társadalmi funkcióit, tanulmányozni kell működésük társadalmi színtereit, és rámutatnak az orosz nyelv működésében bekövetkezett hatalmas változásokra: valamennyi köztársaságban bővültek használatának és alkalmazásának területei.

Az orosz nyelv elterjesztésében a Szövetség köztársaságaiban jelentős szerepet játszik az általános középfokú iskola, amely az egyik

200

legfontosabb csatornája az orosz nyelv terjesztésének. A szovjet iskola jelentős eredményei ellenére a cikkek szerzői (D. Sz. Manturusina, F. P. Filin, A. V. Filippov, B. H. Haszanov, N. M. Sanszkij és mások) rámutatnak, hogy az orosz nyelv oktatásának általános helyzete a nemzeti iskolákban még mindig nem felel meg a modern élet követelményeinek, mivel az iskolát végzettek jelentős része (különösen a falusi iskolákból) gyengén beszél oroszul. Az orosznyelv-tudás elégtelenségének okát a szerzők a jó minőségű tankönyvek és oktatási segédanyagok, valamint a technikai oktatási eszközök hiányában vagy szűkösségében, a képzett szakemberek hiányában, továbbá az oktatás alacsony színvonalában látják. Még ma is gyakran előfordul, hogy maguk a nyelv- és irodalomtanárok sem tudnak kellőképpen oroszul. Ezért a szovjet russzisztika feladata az orosz nyelv oktatásának javítása a nemzeti iskolákban és felsőoktatási intézményekben, valamint a magasan képzett szakemberek képzésének fejlesztése. Javasolják annak átgondolását, hogy helyes-e a hallgatók felvétele az orosz nyelvi és irodalmi karokra. Az orosztanárok képzésének problémáival „Az orosz nyelv a Szovjetunió nemzeti köztársaságaiban” című monográfia egyik fejezete foglalkozik (V. V. Csedija, N. M. Sanszkij és A. V. Filippov tanulmányai).

A. A. Metsa szerint a nemzeti iskolák orosztanáraival szemben különleges követelményeket támasztanak: sokoldalú nyelvészeti képzettséggel kell rendelkezniük, ismerniük kell mindkét nyelv (az anyanyelv és az orosz) sajátosságait, aktív típusú kétnyelvűnek kell lenniük, kétnyelvű tudatossággal kell bírniuk, vagyis ismerniük kell az adott nyelvek rendszereiben fellelhető hasonlóságok és különbségek valamennyi területét; bármely beszédhelyzet elemzésekor gyorsan és világosan fel kell ismerniük ezeket a hasonlóságokat és különbségeket, továbbá meg kell érteniük az interferencia okait, jellegét, mértékét és negatív hatásának fokát (Sanszkij, N. M., Filippov, A. V. Az orosz nyelv és irodalom nemzeti iskolai tanárainak képzésével kapcsolatos aktuális problémák. — In: Az orosz nyelv a Szovjetunió nemzeti köztársaságaiban. M., 1977, 122. o.).

A szerzők új kurzusok bevezetését vagy a régiek korszerűsítését javasolják a felsőoktatási tantervekben. Különös figyelmet kell fordítani az orosz és a nemzeti nyelvek összehasonlító nyelvtanára. A taskenti konferencián K. Musteikis megjegyezte: „Az orosz nyelv nemzeti iskolai oktatásának javítása megköveteli az orosz nyelv mélyreható és sokoldalú leírását is, különböző nyelvek szempontjából. Az ilyen leírás elősegíti az orosz nyelv szerkezeti sajátosságainak teljesebb és mélyebb elemzését, sajátosságainak feltárását, egyúttal pedig elsajátítása nehézségeinek megállapítását” (Musteikis, K. V. Előretekintő szemlélet. — In: Az orosz nyelv — a Szovjetunió népei barátságának és együttműködésének nyelve. M., 1981, 219. o.). „Ezenkívül szükség van jó minőségű tantervek és programok kidolgozására (figyelembe véve az egyes nemzeti nyelvek sajátosságait, valamint a köztársaságok és területek életkörülményeit) az orosz nyelv felsőoktatási oktatásához” (Filin, F. P. Az orosz nyelv és irodalom nemzeti iskolai tanárainak képzésével kapcsolatos aktuális problémák. — In: Az orosz nyelv a Szovjetunió nemzeti köztársaságaiban. M., 1977, 12. o.).

201

Mivel a Szovjetunióban a kétnyelvűség és a többnyelvűség mindinkább elterjedt jelenséggé válik, a monográfiák különösen nagy figyelmet szentelnek a bilingvizmusnak. A szerzők megjegyzik, hogy napjainkban a Szovjetunió valamennyi népét érinti a kétnyelvűség, és hogy a kétnyelvűség társadalmi jellemzőiben jelentős változások mentek végbe. Elemzik a kétnyelvűség lényegét a Szovjetunióban.

A bilingvizmus korántsem homogén jelenség, ezért mélyreható és sokoldalú kutatást érdemel; ilyen kutatások számos nemzeti köztársaságban eredményesen folynak. A Szovjetunió nemzeti köztársaságaira a „tágabb értelemben vett kétnyelvűség” jellemző, amely a második nyelv viszonylagos ismeretét, valamint azt feltételezi, hogy az illető bizonyos mértékben, a kommunikáció meghatározott területein képes használni azt (Дешериев Ю. Д., Протченко И. Ф. Основные аспекты двуязычия и многоязычия. – В кн.: Тезисы научной конференции, посвященной проблеме двуязычия и многоязычия, М., 1969, с. 6–7). A teljes bilingvizmus (Л. К. Граудина és М. Б. Семенова állítása szerint), amely két nyelv egyformán folyékony ismeretét jelenti, egészen addig, hogy az ember képes fordítás nélkül gondolkodni rajtuk, ritkán fordul elő – a lakosságnak csupán kis hányadánál. A szerzők ezért joggal jegyzik meg, hogy a kétnyelvűség a lakosság különböző csoportjaiban igen egyenetlenül terjedt el, és elterjedése bizonyos mértékig az etnikai környezettől függ. Amint számos monográfia szerzője rámutat, a nyelvi folyamatok társadalmi tényezőktől függenek: a különböző társadalmi és korcsoportok tagjai nem egyformán tudnak oroszul. A Szovjetunió különböző népeinél a kétnyelvűség általános jellemzői eltérnek a városi és falusi lakosok, a saját etnikai közegükben vagy más nemzetiségűek között élők, valamint a különböző neműek körében.

В. Ю. Михальченко (Функционирование русского языка в Литовской ССР и его взаимодействие с литовским языком. – В кн.: Русский язык как средство межнационального общения. М., 1977, с. 190) megjegyzi: „az orosz–nemzeti kétnyelvűség elterjedésével, az orosz nyelvnek a nemzetek közötti érintkezés eszközeként való széles körű működésével, valamint az orosz és a nemzeti nyelvek kölcsönhatásának folyamataival összefüggésben a beszédkultúra kérdései napjainkban különösen időszerűvé válnak”. Más szerzők véleménye szerint is nagyobb figyelmet kell fordítani az orosz beszéd kultúrájára. Az oroszul nem beszélő lakosság körében az orosz beszédkultúra emelésének mindannyiunkat foglalkoztató feladatnak kell lennie, hogy ne orosz szavaknak a nemzeti nyelvek szabályai szerint „összeragasztott” keverékét, hanem a nyelvet sajátítsák el. A beszédkultúrát nyilvánvalóan nemcsak az orosz lakosság, hanem a számos nem orosz nemzet és népcsoport vonatkozásában is vizsgálni kell, amelyek számára az orosz nyelv a nemzetek közötti érintkezés eszköze (Исаев М. И. Панорама языковой жизни народов СССР. – В кн.: Русский язык как средство межнационального общения. М., 1977, с. 26).

Az orosz nyelv mindenütt való elterjedtsége ellenére az orosz beszédnek minden egyes nemzeti közegben, különösen nemzeti nyelvi környezetben, megvannak a maga sajátos kiejtésbeli, lexikai,

202

szemantikai és szintaktikai sajátosságai. Ezért az utóbbi időben gyakran esik szó az orosz nyelv nemzeti és területi változatairól, különösen annak szóbeli formájáról. Ф. П. Филин azonban így fogalmaz (указ. соч., с. 55): „...az orosz nyelvnek nem lehetnek »nemzeti változatai«... Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az orosz irodalmi nyelv normarendszere egységes és oszthatatlan, és kötelező mindazok számára, akik az orosz nyelvet használják.” Úgy tűnik, nem nemzeti változatokkal, hanem az orosz beszéd, illetve az orosz irodalmi nyelv normáinak megsértésével van dolgunk. Az úgynevezett nemzetiségi és területi eltéréseket az irodalmi normától az orosz nyelv oktatásának javításával kell felszámolni.

A figyelmünket felkeltő munkák a kétnyelvűség körülményei között vizsgálják és osztályozzák az orosz nyelv fonológiai, morfológiai és szintaktikai szintjén az etalontól való eltéréseket. A különféle típusú interferenciáról és azokról az egyéb tényezőkről szólva, amelyek a különböző nemzetiségűek orosz beszédére hatnak, továbbá az interferencia okait feltárva és elemezve azokat az objektív nehézségeket, amelyekkel más nemzetiségűek az orosz nyelv tanulása során szembesülnek, a szerzők egyöntetűen arra a következtetésre jutnak, hogy az orosz nyelvnek elterjedésének egész területén helyesnek és egységesnek kell lennie.

Csak néhány olyan kérdést érintettünk, amelyet a legfontosabbnak és legidőszerűbbnek tartottunk. A könyvek más problémáknak is helyet adnak, nemcsak az orosz beszéd kultúrájával, a bilingvizmussal, az orosz nyelv nemzeti köztársaságokban való oktatásával vagy a nemzeti pedagógusok képzésével kapcsolatosaknak. A bőséges tényanyagnak köszönhetően képet kapunk az orosz és a nemzeti nyelvek különböző szintű (fonetikai, morfológiai és lexikai) kölcsönhatásáról, valamint azokról a mélyreható folyamatokról, amelyek a nemzeti nyelvek hatására mennek végbe az orosz nyelvben. Számos nyelvi interferenciajelenséget elemeznek. Sok szerzőt foglalkoztatnak azok a feltételek, amelyek elősegítik az orosz nyelv terjedését a nemzeti köztársaságokban; gazdag statisztikai, szociológiai és történeti adatokat közölnek annak bizonyítására, hogyan változott az orosz nyelv működése a különböző társadalmi szférákban. Különösen érdekesek azok a fejezetek, amelyek az oroszul alkotó nemzeti írók műveinek szintaktikai felépítését elemzik. Ezekben megmutatkozik a nemzeti nyelvek és az orosz nyelv szókincsének kölcsönös hatása, szó esik a nyelvek antroponímiai kölcsönhatásáról és más kérdésekről is.

Külön fejezetekben annotált bibliográfia található az orosz nyelv nemzeti köztársaságokban való tanulmányozásának és oktatásának kérdéseiről, a nemzeti iskolák számára készülő orosznyelv-tankönyvek minőségének javításáról, valamint az orosz nyelvnek a Szovjetunió nemzeti köztársaságaiban való működéséről.

Регина ВЯНСАЙТЕ.