…harmadik (innen a „getrai”) és negyedik LKŽ-jelentésében is szerepel, vö. Daukantas szótárában Pólkamasze, pùsauklės (2. köt. 474. o.) — fr. demiguêtres; Nagolenica, aukle. arba karejwio czebatas (2. köt. 22. o.) — fr. cuissard „combvéd, a lábat borító páncélrész”); valamint Daukantas „Būdas” című művének mondata: wytóro sau stajbius witnonomis tejpat joudomis auklėmis nu kótkšnių lig pat kėlių (40. o.). Összevethető továbbá a F. Nesselmanno (Nesselmann) szótárához fűzött Daukantas-jegyzetekben található bejegyzéssel is: Aukle, pl. aukles f. (Lietuvių kalbotyros klausimai, 1961. 4. köt. 313. o.), ahol S. Daukantas csupán a Nesselmann által megadott Auklys alakot javította, a jelentését viszont nem; Nesselmann pedig a következő jelentést adta meg: blau und schwarz gestreifte wollene Bänder, welche die Frauen statt der Strümpfe um ihre Waden wickeln „kék és fekete csíkos szalagok, amelyeket a nők harisnya helyett a lábszáruk köré tekernek”.

Daukantas auklėmis szavának tehát nem szabad a „cipő” jelentést tulajdonítani.

A LETT NYELV ETIMOLÓGIAI SZÓTÁRA

1992-ben a rigai „Avots” kiadó megjelentette a Konstantīns Karulis által összeállított, kétkötetes lett etimológiai szótárt (Latviešu etimoloģijas vārdnīca. I. A-O. II. P-Ž. Rīga „Avots”). A szótár tudományos szerkesztője Nyikolaj Andrejev, a szentpétervári nyelvész. Bírálói a vilniusi Simas Karaliūnas és a moszkvai Vlagyimir Toporov. A művet többek között 1993-ban Rigában habilitált doktori értekezésként is megvédték.

Magától értetődik, hogy ez a balti nyelvészet kiemelkedő eseménye: egy ilyen műre már régóta vártak nemcsak a lett, hanem a litván nyelvészek, s általában más országok baltistái is. Eddig a lett etimológiák legjobb forrásai Jānis Endzelīns megjegyzései voltak Kārlis Mīlenbahs lett nyelvi szótárában, valamint a szótár kiegészítései (Latviešu valodas vārdnīca. Red., pap., turpinājis J. Endzelins. I—IV. Rīga, 1923—1932; Endzelins J., Hauzenberga E. Papildinājumi un labojumi K. Mūlenbacha Latviešu valodas vārdnīcai. I-II. Rīga, 1934—1946). A lett nyelv rövid etimológiai szótárát Nikolaj Lapinis adta ki (Latviešu vārdu etimoloģija. I—III. Rīga,1967—1975). Úgy tudni, hogy a 19. század hetvenes éveiben a lett nyelv etimológiai szótárának megírását tervezte a lett nyelv első tudományos nyelvtanának szerzője, a német származású lett nyelvész, Dobele lelkésze, August Bielenstein (1827—1907) is. A második világháború előtt a neves lett kiadó, Ansis Gulbis eltökélte, hogy kiad egy etimológiai szótárt. A munka elvégzésére J. Endzelīns még a nyelvész Žanis Graudát (1896—1971) is ajánlotta. Az utóbbi évtizedekben a lett etimológia terén talán a rigai és göttingeni egyetemen tanult, később Svédországban és az Amerikai Egyesült Államokban oktató Benjamin Jēgers (Jegers) tevékenykedett a legsikeresebben. Ez a nyelvész azonban, aki főként a germanisztikából élt, sajnos nem rendelkezett lehetőséggel, hogy kizárólag a lett nyelv etimológiájának tanulmányozására szentelje magát. Magától értetődik, hogy a lett nyelv etimológiai szótárának készítője számára E. Fraenkel „Litván nyelvi etimológiai szótára” is különösen jó támasz (Litauisches etymologisches Wörterbuch. Heidelberg-Göttingen, 1955—1965).

A lett kultúrával kevésbé ismerős emberekben némi csodálkozást

186

kelthet a szótár szerzőjének személyisége, amelyről itt beszámolunk. Konstantīns Karulis (szül. 1915-ben) 1932 és 1942 között jogot tanult a Lett Egyetemen. Már 1931-től cikkeket közölt az akkori lett népszerű újságokban és folyóiratokban. Nemrégiben a lett sajtóban olvashattuk érdekes visszaemlékezéseit lett újságíróként a berlini politikai élet forgatagáról a második világháború előestéjén. K. Karulis 1934-ben már kiadta első könyvét. A második világháború alatt tanított. 1944-ben besorozták a híres Lett Légióba. 1945 és 1947 között a Távol-Keleten tartózkodott… Rigába visszatérve elvégezte a Lett Egyetem jogi karát. A Tudományos Akadémián jogtanácsosként dolgozott. Különböző tanfolyamokon gyorsírást tanított. 1957 és 1964 között a Lett Tudományos Akadémia Nyelvi és Irodalmi Intézetében dolgozott. 1959-ben a lett gyorsírás történetéből kandidátusi disszertációt védett meg. 1964 és 1975 között a Lett Tudományos Akadémia Központi Könyvtárában dolgozott. Több könyvet adott ki, amelyek közül különösen említésre méltó a „Lett könyv az évszázadok során” (Latviešu grāmata gadsimtu gaitā. Riga, 1967), valamint a „Jānis Reiteris és fordítása” (Jānis Reiters un viņa tulkojums. Riga, 1986). Másokkal együtt összeállította a köznyelvi lett szótárt (Latviešu valodas vārdnīca. Riga, 1987). Sokat írt a lett nyelv történetének, a gyorsírásnak és a bibliográfiának kérdéseiről, és nyelvészeti munkákról közölt recenziókat. Az utóbbi néhány évtizedben azonban ideje legnagyobb részét etimológiai szótára összeállításának szentelte. Valóban talán különös, hogy a szűk szakosodás korában egy jogász és újságíró vállalkozott ilyen munkára. Egyébként megemlíthetjük, hogy az egyik legátfogóbb angol etimológiai szótár (A Comprehensive Etymological Dictionary of the English Language. I—II. Amsterdam. London. New York, 1966—1967) szerzője, Ernest Klein sem germanista, hanem a sémi nyelvek és irodalmak szakértője, neves zsidó vallási vezető.

Magától értetődik, hogy bármely mű értékelésekor elsősorban nem azt kell nézni, ki írta, hanem azt, hogyan írta meg. Reméljük, hogy K. Karulis szótárát részletesen értékelik majd a lett nyelvészek. Ez a mű azonban a litván nyelv, különösen annak története szakértői számára is nagyon hasznos. Mindenekelőtt bemutatja és kritikailag értékeli mindazt, amit eddig a balti nyelvészet e területén elértek. A mű erőssége talán a szavak története. Nagyon fontos, hogy a szótár sok esetben tisztázza, ki alkotta az adott lett szót (itt különösen gyakran találkozunk J. Alunāns és A. Kronvalds nevével), és hol használták először. Bőségesen közöl etimológiai szakirodalmat is. K. Karulis saját magyarázatait külön jellel jelölte a szótárban. Ezek a magyarázatok kétségeket ébreszthetnek. Az etimológia azonban a nyelvészetnek az a területe, ahol mindig sok a kétség.

A szótár végén egy terjedelmes tanulmány is megjelent „Indoeurópai nyelvek és etimológia” címmel. Olyan kérdéseket tárgyal, mint az indoeurópai nyelvcsalád, az indoeurópai őshaza, a balti és szláv kapcsolatok, a balti őstörténet, az indoeurópai alapnyelv, az indoeurópai nyelvek fonetikai rendszere és annak lett nyelvi változásai, az etimológia feladatai és módszerei, a lett nyelv etimológiai kutatásának története stb. A szerző ezzel a tanulmánnyal nyilvánvalóan azt kívánta elérni, hogy műve ne csak a nyelvészek, hanem a szélesebb olvasóközönség, a saját anyanyelvük iránt valamelyest érdeklődők számára is hozzáférhetőbb legyen.

Konstantīns Karulis műve az első lett nyelvi etimológiai szótár…

187

… amely sok szempontból érdekes és hasznos a litván nyelv kutatói számára is. Hiszen összefoglalja a lett nyelv szókincsének több évtizedes kutatását; még e szótár hiányosságai vagy hibái is további kutatásokra ösztönöznek.

Algirdas Sabaliauskas

LETT NYELVÉSZETI MŰVEK AUSZTRÁLIÁBAN

Fennell T. G. The First Latvian Grammar J. G. Rehehusen’s ”Manuductio ad linguam lettonicam...”. Fakszimile, jegyzetekkel ellátott fordítással és kommentárral. Latvian Tertiary Committee. Melbourne 1982. — 369 p. Seventeenth Century Latvian Grammatical Fragments. Szöveg, fordítás és kommentár. Latvian Tertiary Committee. Melbourne 1982. — 322 p. Georg Dreszell’s Gantz kurtze Anleitung zur Lettischen Sprache. Szöveg, fordítás, kommentár, konkordancia. Latvian Tertiary Committee. Melbourne 1984. — 452 p.

Trevor G. Fennell ausztrál nyelvész gyermekkorában lett emigránsok gyermekeivel barátkozott, és valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy ez az iskolapadban szövődött barátság és első aktív lett nyelvórái meghatározzák majd későbbi tudományos pályáját. Talán kijelenthetjük, hogy a lett nyelvészet egész történetében egyetlen más országbeli nyelvészt sem találunk, aki annyit tett volna a lett nyelv kutatásáért, mint T. G. Fennell. Elég felidézni a lett emigráns Henrik Gelsennel közösen készített, háromkötetes lett nyelvkönyvét, az ”A Grammar of Modern Latvian” című művet (Vol. 1—3, The Hague-Paris-New York, 1980. 1370 p.)¹, valamint a lett nyelv történetének kérdéseiről írt számos tanulmányát. T. G. Fennell azonban különösen sokat tett a lett nyelvészetért azzal, hogy régi lett nyelvemlékeket tett közzé és kutatott. Itt három ilyen kiadványt szeretnénk bemutatni.

Az első könyvben az 1644-ben megjelent első lett nyelvtan, Johan Georg Rehehusen ”Manuductio ad linguam lettonicam” című műve szerepel, amely T. G. Fennell szerint „minden hiányossága ellenére rendkívül érdekes a lett nyelvtani elmélet keletkezésével és fejlődésével foglalkozó kutatók számára”. Ez a kiadás nagyon fontos, mivel mindmáig csupán egyetlen eredeti példány fennmaradása ismert; ezt az uppsalai egyetemi könyvtár őrzi. Igaz, 1901-ben Augustas Bylenšteinas kiadta ezt a nyelvtant, ám a megfelelő másolatok alapján készítette el kiadását, és természetesen nem kerülhette el bizonyos hiányosságok megjelenését. Ezúttal a nyelvtan szövegének fakszimiléje az angol fordítás mellett jelenik meg. Ezt igen részletes kommentár és valamennyi lett szó jegyzéke követi. A címszavak a mai lett helyesírás szerint szerepelnek benne (a főnevek alanyesetű, az igék főnévi igenévi alakja). Angol fordítást is kapnak, alakjaikat pedig (az eredeti helyesírással) szintén felsorolják. Ez a jegyzék egykor nagyon hasznos lesz a lett nyelv történeti szótárának leendő…

¹ Plg. Blinkeną A. Latviešu gramatika cittautiešu skatījumā. — ZA Vēstis, 1982, 4. P. 135—137; Schmalstieg W. R. (Rec.) — General Linguistics, 1982. V. 22, No. 2. P. 139—142.

188