ACTA LINGUISTICA LITHUANICA

XLVI (2002), 81–119

A „horog” alak nominációs rendszerének megjelenése a litván nyelvjárásokban

Rolandas Mikulskas

Lietuvių kalbos institutas, Vilnius

A „horog” fogalma egy nyelvileg releváns prototipikus alak példája. Minden litván nyelvjárásnak megvan a maga névrendszere a görbült alakú eszközökre, amelyek ehhez az alakhoz vagy az azt kifejezni képes legáltalánosabb terminushoz kapcsolódnak. Az ilyen onomasziológiai rendszerek hierarchikusan rendeződnek: az egyes elemek és a rendszert uraló általános terminus között hiponímiai kapcsolat áll fenn. A nyelvjárások onomasziológiai rendszereinek földrajzi határait a „horog” alakot jelölő általános terminusok elterjedési területei határozzák meg. Elvi megközelítésre van szükség ahhoz, hogy a Litván Nyelv Szótárának cédulagyűjteményeiben található hatalmas adatmennyiség alapján megállapítsuk ezeket az általános terminusokat az egyes nyelvjárásokban. Jelen tanulmány célja ezen elvek megfogalmazása. Remélhető, hogy mutatis mutandis más nyelvileg releváns alakok általános terminusainak megállapításában is segítséget nyújtanak.

1. FIGURATÍV NOMINÁCIÓS RENDSZEREK

1.1. A nyelv mint jelenség alapja az emberi értelem veleszületett képessége arra, hogy a valóságot szimbolikusan kezelje (Karaliūnas 1997: 200). A valóság szimbolikus kezelése annak egyfajta percepciós formájaként értendő. A folytonos valóság észlelése, vagyis felfogása a tudatban bizonyos diszkrét elemek – képzetek – révén történik. Ezeket belső sémákként, modellekként kell felfognunk, amelyek genetikailag vagy kulturálisan meghatározott elvárásokként nyilvánulnak meg, és meghatározzák a valóság szelektív észlelését. A képzetek, amelyek általánosítva a valóság bizonyos töredékeire irányulnak, azok tudati elsődleges reprezentációjának szimbólumaivá válnak. A valóság ilyen elsődleges szimbolizálása teremti meg a nyelv mint konvencionális jelek rendszere kialakulásának előfeltételeit.

1.2. A nyelvi jelenségek kutatói közül sokan egyetértenek azzal a gondolattal, hogy a valóság egyéb reprezentációi között elménkben a vizuális képek talán a legfontosabbak (lásd Karaliūnas 1997: 228–229, Greimas 1989: 118–122). Éppen a vizuális képeket jellemzi a figuratív szintézis, amelynek során a konkrét képekből bizonyos általános képzetek jönnek létre, és absztrakt szimbolikus értékre tesznek szert. A térbeli objektumok, amelyek objektív valóságként tárulnak szemünk elé, csak akkor válhatnak a nyelvi szimbolizmus forrásává, ha elsajátítják a természetes jel invariáns jellegét. Ez úgy érhető el, hogy a valóság konkrét objektumait a lehető leginkább le-

¹ A valóságon itt és a továbbiakban mindazt értjük, amire az észlelő egyén felfogása irányul, vagyis egyfajta előnyelvi

82 |

ROLANDAS MIKULSKAS

kevésbé pontos geometriai alakzatok, figyelembe sem véve rendeltetésüket. Az eseményekhez kapcsolódó, véletlenszerű tárgyak világa ily módon az alakzatok világának szintjére cserélődik, amely véges leltárt foglal magában. A fent említett figuratív szintézis tehát lényegében redukciós művelet, amelynek során általános alakzatok jönnek létre. Ezek az alakzatok már a szubsztancia rendezésének és szervezésének bizonyos sémáiként működhetnek. Az általános alakzatok további elemzése során az elemi térkategóriákból álló, a nyelvben megfelelőkkel rendelkező oppozíciókat állapítunk meg, például: egyenes vs. görbe, domború vs. homorú, zárt vs. nyitott, teli vs. üres stb.

1.3. Az így értelmezett világ egyes alakzatai (amelyek rendszerint valamely szempontból fontosak a nyelvi közösség számára) különféle nominációs rendszerek szerkezetének magjává válhatnak. Vegyük például a „kör” alakzatát. Kategoriális megközelítésben a „kört” zárt görbeként értelmezzük, vagyis fogalmának kialakításához már a priori jelen lévő kategoriális oppozíciókra van szükség az elmében: görbe vs. egyenes és zárt vs. nyitott. A „kör” mint lényegi alakzat számos szó – a valóság tárgyainak megnevezései – szemantikai szerkezetében felismerhető. Például vegyük a ratas, ratėlis (fonó-) megnevezéseket, továbbá a žiedas, lankainis, ratlankis, skrytuolė (ilyen eszköz), a skridinys, kamuolys és így tovább. Az utóbbi két szó jelentésének alapját valószínűleg összetettebb térbeli alakzatok – a „korong” és a „gömb” – fogalmai alkotják, amelyeket a korábban említett térkategóriák mellett további oppozíciók egészítenek ki: teli vs. üres, homorú vs. domború. Az itt felsorolt szavak közül némelyek a valóság nagyon konkrét tárgyait jelölik, például: ratlankis, skrytuolė, lankainis; mások több ilyen tárgy megnevezésére is alkalmasak, például: ratas (szekér-, vízimalom-, gépkerék stb.), žiedas (házassági gyűrű, kaszagyűrű, láncszem stb.), kamuolys (fonalgombolyag, füstgomolyag, labda stb.). Az utóbbiakról azt mondjuk, hogy referenciájuk tágabb, jelentésük pedig általánosabb. Ezért könnyen felvesznek származékos jelentéseket, és gyakran átvitt értelemben is használatosak. A jelentésátvitel az adott esetben rendszerint a megnevezett tárgyak figuratív hasonlóságán alapul. Így beszélhetünk az évek kerekéről, az idő kerekéről (zárt ciklusról), az ostromgyűrűről stb. Minél általánosabb egy szó jelentése, annál több lehetősége van arra, hogy valamely alakzat nevévé, annak nyelvi szintű képviselőjévé váljon. Ez a képviselő válhat a többi megnevezést egyesítő szerkezeti maggá is, ha az általuk megnevezett tárgyak lényegi figuratív hasonlóságot mutatnak.

1.4. Az elmondottakból világos, hogy a nyelvben nem csupán a természetes világ megjelenési formáját alkotó elemi térkategóriáknak vannak megfelelőik. A nyelvi nominációs egységek rendszerében megfelelőik vannak azoknak az alakzatoknak is, amelyek e világ vizuális megjelenítésének szemiotikai kódját alkotják, és amelyeket e térkategóriák kombinációi hoznak létre. Egy kellően homogén etnolingvisztikai térben – amelyet ideális esetben egyetlen nyelv nyelvjárásai alkotnának – meglehetősen megbízhatóan beszélhetünk e figurák készletének egyetemességéről. Ez pedig a nyelvjárásokban olyan nominációs rendszerek kialakulását eredményezi, amelyek az e figurákat megnevező elnevezések tekintetében korrelálnak egymással. A figuratív megközelítés látóterébe eső alakzatoknak megfelelő fogalmak a nominációs rendszerek tagjait egyesítő tényezővé válnak, míg az e figurák legjobb megjelenítésére képes elnevezések e rendszerek domináns elemeivé lesznek. A vizuális alakzat fogalmához legszorosabban kapcsolódó elnevezés a nominációs rendszer többi tagjához képest a legáltalánosabb jelentéssel és a legtágabb referenciával rendelkezik. Ez utóbbi nem csupán magában foglalja a rendszer többi tagjának referenciáját, hanem figuratív hasonlóság alapján új valóságbeli tárgyak megnevezésével tovább is bővíthető, amelyeknek

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 83

a nyelvben már többnyire van valamely más nominációs jegy alapján kialakult, meghonosodott elnevezésük. E körülmény folytán a legáltalánosabb jelentésű elnevezésekről úgy beszélhetünk, mint amelyek a legnagyobb nominációs potenciállal rendelkeznek.

1.5. A szóban forgó nominációs rendszerek úgy alakulnak ki, hogy az általános megnevezés nominációs körébe bevonják az adott alakzat tárgyainak más elnevezéseit is. Az ilyen rendszert alkotó megnevezés és a többi megnevezés között BEFOGLALÁSI, más néven hiperonima–hiponima viszonyok jönnek létre. Ez azt jelenti, hogy bizonyos kommunikációs helyzetekben a megnyilatkozások létrehozásakor az általános jelentésű elnevezések választhatók a specifikus jelentésű elnevezések helyett. Például a beszélő (feladó), amikor egy megítélése szerint kevésbé tájékozott hallgatóhoz (címzetthez) fordul, a denotátum leírására tágabb referenciájú elnevezést választhat. Ezzel mintegy a „közös tudásra” hivatkozik. E tekintetben a megnevezések közötti HELYETTESÍTÉSI viszonyokról beszélhetünk. Az egyetlen alakzat fogalma alá tartozó megnevezések hierarchikusan rendezett leltára gazdaságossága miatt előnyös a nyelvhasználó számára. A megnyilatkozások létrehozásakor történő megnevezésválasztás szempontjából ez a rendszerszerű modell látszólag hatékonyabb, mint a munkavégzés vagy a logikai dedukció szabályaira épülő más analógiák.

1.6. A nyelvi közösség számára fontos alakzatok egyike, amely rendszerint jól tükröződik különféle nyelvek szókészletében, a prototipikus „horog” alakzat. A „horog” alakzat fogalma által formált elnevezésrendszert nem véletlenül választottuk vizsgálatunk tárgyául. Először is, egyszerűsége miatt maga az alakzat könnyen felismerhető a valóság megfelelő formáiban. Másodszor, a fogalma alá tartozó tárgyak könnyen számba vehető munkaeszközök listáját alkotják. Harmadszor, a gazdálkodási tevékenység hasonló jellege miatt minden litván nyelvjárás beszélői nagyjából ugyanazokat a munkaeszközöket használták már régóta. Nem véletlen, hogy ezen eszközök elnevezései jól tükröződnek a Lietuvių kalbos žodynas cédulagyűjteményében (a továbbiakban: LKŽK). Az innen gyűjtött használati példák nemcsak a görbe alakú konkrét eszközök sajátosságait teszik világossá, hanem azokat a munkákat is, amelyek elvégzésére egészen a közelmúltig, olykor pedig még ma is használták őket. Ezért könnyű következtetéseket levonni e szavak – elnevezések – szemantikai szerkezetéről. Az LKŽK emellett bővelkedik olyan kontextuspéldákban (előre látható kommunikációs helyzetekben), amelyekben az említett terminusok egyike a másik helyébe lép. Ezekből következtethetünk az elnevezések rendszerszerű (helyettesítési) kapcsolataira.

A „horog” alakzat nominációs rendszerének tagjait egy görbe alakú tárgy (eszköz) képe egyesíti. Fogalmának kialakításában fontos szerepet játszik az elemi térkategóriák görbe vs. egyenes oppozíciója. A nyelvi nominációk szempontjából releváns „horog” alakzat azonban nem deduktív úton posztulált geometriai alakzat, hanem inkább absztrakció révén indukált invariáns, amely valamennyi görbe alakú eszközre jellemző. Ennek lényegi eleme nem csupán a görbeség, hanem a közös akasztási funkció fogalma is.

A litván nyelv különböző használati régióiban a „horog” alakzat nominációs rendszere sajátos megjelenési formákat ölt. Ezért beszélhetünk a „horog” formájú eszközök elnevezéseinek areális, vagyis nyelvjárási rendszereiről. Az egyes nominációs rendszerek földrajzi határait az általános elnevezések elterjedése jelöli ki. Ezek az elnevezések (amelyeket később ÁLTALÁNOS NOMINÁTOROKKÉNT határozunk meg) a litván szókészlet kutatója számára nem annyira maguktól értetődők. Az LKŽK által a különféle görbe alakú eszközök megnevezéseiről szolgáltatott bőséges adatok alapján bizonyos módszertant követve kell őket meghatározni. E módszertani alapelvek megfogalmazásának szenteljük lényegében ezt a tanulmányt. Egyúttal

84 |

ROLANDAS MIKULSKAS

Reméljük, hogy ezek az elvek mutatis mutandis más, a nyelvi közösség számára jelentős alakok általános megnevezéseinek megállapítására is alkalmasak lesznek. Emellett e módszertan alkalmazásával a nyelvjárási adatok révén általánosságban is ellenőrizhető a hierarchikus szerkezetű elnevezési modell működőképessége.

2. A „KABLIO” alak általános megnevezéseinek nyelvjárási meghatározására szolgáló módszertan

2.1. A LKŽ és LKŽK adatait csak futólag áttekintve is világossá válik, hogy a litván nyelv különböző használati régióiban a „horog” alak nominációs rendszere eltérő kifejezésmóddal rendelkezik. Amikor az eltérő kifejezésmódról beszélünk, mindenekelőtt arra gondolunk, hogy a különböző régióknak megvan a maguk legáltalánosabb jelentésű szava, amely a legalkalmasabb a „horog” alak megnevezésére. A „horog” alakú eszközök többi regionális elnevezése ehhez a legáltalánosabb elnevezéshez képest helyezkedik el (kap státuszt), és így sajátos, kizárólag az adott régió nyelvhasználóira jellemző nominációs rendszert hoz létre. Azoknak a területeknek a határai, ahol a szóban forgó alak valamelyik nominációs rendszere meghonosodott, nem esnek teljesen egybe a nyelvjárások határaival. Az utóbbiakat, mint ismeretes, a nyelv kutatói bizonyos fonetikai megfelelések alapján határozzák meg. A nyelvjárások azonban kétségtelenül nemcsak fonetikájukban különböznek. Inkább ugyanazon nyelv regionális változatainak tekinthetők, amelyekre minden szinten sajátos rendszerszerű jegyek jellemzők, vagyis nemcsak fonológiai és morfológiai, hanem szintaktikai, valamint lexikai jegyek is. A nyelvjárások kialakulását az egyes régiók sajátos etnosza határozza meg, és ez tartja fenn stabilitásukat. Ezt az etnoszt pedig társadalmi, politikai, közigazgatási és egyéb tényezők formálják. A nyelvjárás nem az etnosz, mint történetileg kialakult emberi genotípus egyetlen megnyilvánulási formája. Sajátos szokásokban és anyagi kultúrában is megnyilvánul. Ez utóbbihoz kötődik legszorosabban a nyelvjárás szókincse. Ez a nyelv (nyelvjárás) rendszerének legmozgékonyabb rétege. A nyelvjárások közötti interferencia során az egyik nyelvjárás szerkezeti elemei átterjedhetnek egy másik nyelvjárásra. A nyelvjárások keveredésére kétségtelenül leginkább a határvidékeken találunk példát. A nyelvjárás mint nyelvi rendszer zárt rendszer. Az egyik nyelvjárás csak akkor kölcsönöz a másiktól fonémát vagy morfémát, ha benne „megteremtődnek az új elem bevezetésének előfeltételei, mégpedig azért, hogy módosítsák a kialakult strukturális egyensúlyt, kitöltsék a rendszer üres rekeszeit stb.” (Karaliūnas 1997: 343). A nyelvjárások szókincse sokkal nyitottabb a kölcsönzésre. Az anyagi tárgyakat (például különféle eszközöket) megnevező szavak az utóbbiak átvételével együtt könnyen vándorolhatnak egyik nyelvjárásból a másikba. Idővel a kölcsönszavak a szemantikailag rokon lexikai csoportokba beilleszkedve bizonyos státuszra tehetnek szert, és gyakran perifériára szorítják a megfelelő tárgyak saját elnevezéseit.².

2.1.1. A „horog” alak nominációs rendszereinek nyelvjárási meghonosodási határait e rendszerek központi elnevezésének elterjedése alapján határozzuk meg. A mondandót megelőlegezve elmondjuk, hogy e rendszerek használati területei nagyjából a fő nyelvjárások határain belül helyezkednek el, bár a határvidékeken helyenként túl is nyúlnak azokon. Példaként említhető a nyugati aukštaitiaiak

²Az elnevezés státuszán annak a rendszer központi elnevezéséhez viszonyított helyét értjük. Ettől közvetlenül függ a szó nominációs potenciálja (nominációs értéke, nominációs súlya) a rendszerben.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 85

a kaunasi nyugati oldalán használatos általános vašžo elnevezés, amely messze benyúlik a dél-žemaitiai raseiniai nyelvjárás területére. Egyes nyelvjárások határain belül akár két tárgyalt nominációs rendszer is használatos. Például a žemaitiaiaknak, mint látni fogjuk, két általános elnevezés – a kōbinio és a kebėklio³ – által dominált nominációs rendszere van. Természetesen ezek a nyelvjárás különböző területein terjedtek el. A szűkebb referenciájú elnevezések különböző nominációs rendszerekbe tartozhatnak. Például a gėmbė ‘falra szerelt ruhafogas’ az egész žemaitiai területen használatos, tehát mind a kōbinio, mind a kebėklio nominációs rendszerében. Ugyanaz a szó a nyelvjárási határok átlépésével más státuszt kaphat a nominációs rendszerben. Így például a vašžas, amely a nyugati aukštaitiai kaunasiak (a nyugati oldal) „horog” alakjának nominációs rendszerében központi elnevezés, a žemaitiai nyelvjárásban csupán a tűzhely fölé tartósan rögzített üstakasztót jelenti (nyug. aukšt. vaškaras). A keleti aukštaitiaiak általános elnevezését, a kab­lys szót a kelet-poroszországi litvánok csak a trágya forgatására szolgáló eszköz megnevezésére használták, és így tovább.

2.2. Hosszabban szeretnénk időzni e nominációs rendszerek központi elnevezésének kifejezésmódjánál, és részletesebben megvizsgálni az ezzel összefüggő, a szó NOMINÁCIÓS POTENCIÁLJA fogalmát is. Minden nyelvjárás egy vagy több „horog”-analógja tehát saját domináns nominációs rendszerei zónáira osztja a litván nyelv használati területét. Úgy tűnik, hogy ezek a legáltalánosabb jelentésű szavak eredetükben, belső formájukban, valamint az ezekből következő szemantikai tulajdonságaikban is különböznek. Például a keleti aukštaitiai kab­lys, a žemaitiai kobi­nys vagy kebėklis⁴ képzésük révén a kabinti igéhez kapcsolódnak: rendre az -ys, -inys, -eklis képzővel alkotott származékok, amelyek még megőrizték az eszköznevek (nomina instrumenti) képzésének jelentését. Elnevezésként továbbra is a függesztés funkciójának nominációs jegye motiválja őket. Hasonlóképpen a nyugati aukštaitiai kaunasiak keleti sarkában elterjedt kūkis is az itt használatos kūkti igéből ered, amelynek jelentése: ‘hajlik, görbül’. Ezért ez az általános elnevezés közvetlenül a görbe forma nominációs jegyével motivált. A függesztés funkciójának szemantikai jegye itt a formai jegyből következtethető ki. A nyugati oldalon elterjedt vašžo képzésbeli jelentése ma már aligha fejthető meg. A mai nyelvhasználó számára ez az elnevezés teljesen etimológiai átláthatóságát vesztette. Arról sincs értelme beszélni, mi motiválta képzését a dél-aukštaitiai és a keleti aukštaitiai vilniusi nyelvjárásokban meghonosodott kriūkas⁵ kölcsönszó esetében. Később megvizsgáljuk, mennyiben járultak hozzá e szavak szemantikai sajátosságai ahhoz, hogy saját nominációs rendszereikben domináns helyzetbe kerüljenek. Már most feltételezhetjük azonban, hogy a belső forma és a nominációs motiváció említett különbségei valamelyest eltérő irányba terelhették belső szemantikai fejlődésüket. Hiszen a képzésbeli jelentésüket megőrző szavak szemantikai derivációját (legalábbis egy ideig) a KIINDULÓ nominációs jelentés is befolyásolhatja. A szerkezeti motivációjukat elvesztett vagy azzal soha nem rendelkező szavak (kölcsönszavak) viszont szabadabban vesznek fel új jelentéseket; ezek számát inkább a nominációs szükségletek és a használat kényelmessége határozza meg.

³Az északnyugati sarokban gyakrabban előforduló kibėklį alakot ugyanazon elnevezés fonetikai változatának tekintjük.

⁴ kebėklis <kabėklis a magánhangzók regresszív hasonulása miatt; ez utóbbi alakot Ski̇rsnemunėben és Merkinėben jegyezték fel, rendre az ajtó beakasztása, illetve a falra akasztás jelentésében.

⁵ Dėl kriūkas, kriūkas, krūkas, krūgas fonetinių skirtumų žr. Mikulskas (1995: 64); patogumo dėlei toliau vartosime vieną, kriūko formą.

86 |

ROLANDAS MIKULSKAS

2.2.1. A tárgyalt szavak eltérő belső szemantikai szerkezete és az ebből feltehetően következő, a lexikai egységekhez fűződő, némileg más paradigmatikus kapcsolatok ellenére az általuk saját nominációs rendszereikben elfoglalt hely azonos: ezek a legáltalánosabb megnevezések, amelyek a rendszer valamennyi tagjára kiterjedő referenciát fednek le. Úgy tűnik, ezt a státuszt nem belső szemantikai fejlődésük sajátosságainak köszönhetően érték el. Hiszen a figuratív világ látásmódja és a nyelv között fennálló kölcsönös kapcsolat folytán e látásmód alakjainak (mentális képeinek) a nyelvben saját megfelelőik vannak: nyelvi jelek (szavak). Ha egyetértünk abban, hogy a reprezentatív funkció a nyelv alapvető funkciója, akkor az ilyen alakzatok legjobb megnevezésére alkalmas szavak megjelenését maga a nyelv keletkezése programozza. Így a vizsgált „horog” alakzat legáltalánosabb megnevezésére a nyelvhasználó elkerülhetetlenül talál egy vagy más „legmegfelelőbb” szót. Ez utóbbi a hierarchikus nominációs rendszer dominánsa, hiperonimaként viszonyul a rendszer többi tagjához. Ez a befogadás elvén alapuló névrendszer, akárcsak a legáltalánosabb megnevezés szerepe, a priori gondolkodásunk jellegéből következik. Mint ismeretes, a megismerő az őt körülvevő külvilág észleleteit hasonlósági kapcsolatok alapján logikai tárgyosztályokba sorolja. A vizsgált hierarchikus nominációs rendszerek e logikai osztályok nyelvi szintű, töredékes tükröződései.

2.2.2. A szó nominációs potenciájáról beszélni annyi, mint a referenciájáról beszélni⁶. Könnyen belátható, hogy a legáltalánosabb megnevezés referenciája az említett nominációs struktúrákban a rendszer valamennyi tagjának referenciáját magában foglalja. E megnevezés nominációs potenciájáról szólva azt kellene tisztáznunk, hogy ez mennyiben függ a rendszerben elfoglalt központi helyzetétől, és mennyiben a szemantikai szerkezetétől. Ez utóbbi fogalom a szó szemantikai derivációját, többjelentésűségét feltételezi. A nomináció lényegét a valóság objektumainak a megnyilatkozások létrehozása során történő megjelöléseként meghatározva a szavakat tekintjük a nomináció alapegységeinek. Ezeket kétoldalú nyelvi jeleknek tekintjük, amelyeknek saját kifejezési formájuk és fogalmi jelentésük van. A nominációs aktus során ezek a nyelvi jelek a valóság objektumaira utalnak (denotálják őket), vagy absztrakt fogalmak esetén önmagukra. Így a megnyilatkozásban a szavak konkrét jelentésre tesznek szert. Másrészt a kommunikációs aktus során, amikor konkrét valóságokra utalunk, a „többjelentésű” szó mindössze egyetlen jelentése valósul meg. A nominációs aktusban tehát az úgynevezett AKTUÁLIS FUNKCIONÁLIS SZÓ szerepel (vö. Jakaitienė 1988: 28).

2.2.3. Nincs értelme a szövegben megvalósult szó nominációs potenciájáról beszélni. Egyes nyelvészek azonban, például Nikitinas (1983: 9–11), annak nominativitásáról beszélnek; ezt a szó (nominátor) azon képességeként értelmezik, hogy más megnyilatkozásbeli elemek nélkül, önállóan kifejezze (a megértés során aktualizálja) a hozzá kapcsolódó jelentést. Így a szó nominativitását a megvalósult szövegben szintaktikai autonómiája függvényének tekintik. Még az egyes szófajok eltérő nominativitásáról is beszélnek, amely meghatározza azok későbbi szintaktikai szerepét. E tekintetben állítólag a főnév és a főnévi szerkezetek nominativitása a legnagyobb. Nikitinas felfogása szerint a szövegben megvalósult nominátor grammatikailag jelölt (markírozott). Állítása szerint azonban a nyelvi rend-

⁶Azok a nyelvészek, akik a referenciát a beszéd síkjához tartozó fogalomként értik, itt a SZÓ REFERENCIÁLIS POTENCIÁLJÁRÓL (Telija 1977: 136), A HIPERONIMA REFERENCIÁLIS TARTOMÁNYÁRÓL (Nikitin 1983: 29), illetve A MEGNEVEZÉS DENOTATÍV POTENCIÁLJÁRÓL (ibid., 31) beszélnek.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 87

rendszerében létezik a jelöletlen nominátor. Ezután Nikitin (ibid., 22) azt állítja, hogy ezt a nominátort olyan lexémaként lehet jellemezni, amely sok beszédnominátor számára invariáns jelentéssel rendelkezik. A jelöletlen nominátor jelentése nem csupán a konkrét megnyilatkozásokban használt szavak absztrakciója. Ez a jelentés a jelöletlen nominátor egyik jelentéseként van megnevezve.

2.2.4. A jelöletlen nominátor fogalmához közel áll a VIRTUÁLIS SZÓ felfogása. Jakaitienė (1988: 28) szerint ez sem csupán a konkrét beszédben megjelenő szavak absztrakciója, hanem „a nyelvi rendszer objektíve létező egysége, amely a beszélő közösség tagjainak tudatában egy bizonyos tartalomhoz kapcsolódik”. A nyelvi rendszer nominációs egységeinek és rendszerszerű kapcsolatainak vizsgálatakor a virtuális szó terminusa igen hasznos volna. A nyelvben ez a virtuális szó nem többértelmű szóként, hanem egységes szó-jelként tölti be a nominátor funkcióját, amelyet bizonyos ELSŐDLEGES JELENTÉS jellemez⁷. Ez az elsődleges jelentés a szónak mint kétoldalú nyelvi jelnek elválaszthatatlan része. A nyelvhasználók számára egyszerűen ismert, és a szó jelentéseként felismerhető. Éppen ez a jelentés játssza a legfontosabb szerepet abban, hogy konkrét nyelvi helyzetekben megfelelő nominátort válasszunk a valóság objektumai számára. A virtuális szavak tehát a nyelvhasználó nominációs egységeinek készletét alkotják. Ha a nominációs aktus kiindulópontjának a virtuális szót tekintjük, akkor a többi jelentésről az elsődleges jelentés beszédben történő konkrét megvalósulásaiként kell beszélnünk. E jelentések némelyike meghonosodik a nyelvhasználatban, szabályossá válik, ezért szintén a tudás, a nyelvi kompetencia (vagyis a nyelvi rendszer) részének tekinthető. Közöttük és az elsődleges jelentés között gyakran továbbra is érezhető szemantikai derivációs kapcsolat. A nyelvi kompetencia a származékos jelentéseken keresztül abban nyilvánul meg, hogy a nyelvhasználó, miközben megjegyzi őket és felismeri az elsődleges jelentéshez fűződő kapcsolatukat, olyan szabályokat sajátít el, amelyek révén további jelentéseket tud létrehozni, vagyis (hasonlósági vagy érintkezési kapcsolatok alapján) ugyanazzal a szóval a valóság megfelelő objektumait tudja megnevezni (vö. Nikitin 1988: 72).

2.3. A „horog” alakzat nominációs rendszereinek kifejeződését a litván nyelvjárásokban vizsgálva fontos megtanulni azonosítani a legáltalánosabb jelentésű virtuális szavakat, vagyis a rendszerek alapvető nominátorait. Ezt olyan konkrét megnyilatkozások vizsgálatával kell elvégezni, amelyekben nominátorként aktuális funkcionális szavak szerepelnek. Utóbbiak jelentésének megállapításában nemcsak a megnyilatkozások szintaxisa segít, hanem azokból kikövetkeztethető beszédhelyzet (a kommunikációs szituáció) is. A vizsgálathoz az LKŽ cédulaanyagában rögzített megnyilatkozásokat használjuk. A nominációs rendszerekről – akárcsak a nyelvi rendszerről – egyébként csak szinkrón szempontból van értelme beszélni. Mivel az LKŽK-ban összegyűjtött anyag szinte az egész huszadik századot felöleli⁸, kétségtelenül rögzíti a nyelvjárásokban végbement lexikai változásokat is. A tárgyalt nominációs rendszerek modelljének megalkotásakor azonban elkerülhetetlenül le kell mondanunk az összegyűjtött anyag diakrón megközelítéséről, vagyis úgy kell tekintenünk, hogy az a litván nyelvjárások szókészletének egy bizonyos statikus állapotát tükrözi⁹. Ez nem jelenti azt, hogy

⁷Az elsődleges jelentés terminusát a diakrónia árnyalata nélkül használjuk, amely itt nem volna helyénvaló, amikor a nyelv mint rendszer kérdéseiről beszélünk. Itt egyszerűen (amint később látni fogjuk) a többi, származékos jelentéshez viszonyított elsőbbséget jelenti.

⁸K. Būga 1902-ben kezdte gyűjteni az anyagot.

⁹ Karaliūnas (1997: 45), komentuodamas F. de Saussure’o teiginį, jog statinėje lingvistikoje be sąlyginio duomenų supaprastinimo joks įrodymas nesąs galimas, kalba, kad, nors absoliuti būsena apibūdinama pakitimų nebuvimu, praktiškai kalbos būsena nesanti taškas, bet ilgesnis ar trumpesnis laiko tarpas, kai pakitimų suma esanti minimali. Tas tarpas gali būti dešimt metų, žmonių karta, šimtmetis ar netgi daugiau.

88 |

ROLANDAS MIKULSKAS

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a vizsgált megnevezések történeti fejlődésének egyes aspektusait. Hiszen a nyelvet szinkrón módon szemlélve nemcsak a megnevezések közötti rendszerszerű összefüggések ragadhatók meg. Sok megnevezés szemantikai szerkezetében még elevenen érzékelhetők a szóalkotási motivációs vagy a szemantikai derivációs kapcsolatok. Ezek a szó történeti fejlődésének eredményei, és egyébként az etimológia külön tudományága vizsgálja őket; ha azonban a nyelvhasználók elevenen érzékelik, és új megnevezések létrehozására használják fel őket, akkor a nyelv szinkróniájának is valós tényezői.

2.3.1. A vizsgált „kampó” alakzat nominációs rendszereinek leltárát főként különféle mezőgazdasági eszközök és háztartási tárgyak megnevezései alkotják, valamint a gazdálkodással szorosan összefüggő mesterségek szerszámainak nevei. Ezeknek a görbe formájú eszközöknek vagy szerkezeteknek gyakran több, különböző nominációs jegyek alapján alkotott nevük van. Vegyük például a szénát oldalról kiemelő szerszám (hosszú rúd, amelynek a végén egy, olykor akár három foga van) megnevezéseit. Az LKŽ a következő példákat tartalmazza: pešėklis, peštukas, šienpešys (šienpešis, šienpeša, šienpešė) – ezek a rendeltetésre utalnak, míg a kobinyš, kablys, kūkis megnevezések nominációs jegye (a mai nyelvhasználó szemszögéből) a görbe forma. Még ugyanabban a nyelvjárásban is használhatják ugyanannak az eszköznek több nevét. Például az észak-szamogit telšiai nyelvjárásban a kōbinio (Žarėnai, Telšiai, Alsėdžiai, Žemaičių Kalvarija) mellett a šienpešis (Plateliai, Šatės, Skuodas) és a šienpešys (Alsėdžiai) is használatos; a nyugati aukštaitis kaunasi nyelvjárásban pedig a peštuko (Veliuona, Serėdžius, Aukštoji Panemunė) mellett a kūkis (Zapyškis, Darsūniškis) is előfordul. Hogy a beszélő a beszéd során melyik nevet választja az egyik vagy másik görbe formájú eszköz megnevezésére, feltehetően egyaránt függ a név nyelvjárási elterjedtségétől és a kommunikáció körülményeitől.

2.3.2. Ha e szerszámok változatos megnevezései közül ki akarjuk emelni a legáltalánosabb jelentésűeket, az egyes megnyilatkozások vizsgálatakor két dolgot kell figyelembe vennünk. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk az ilyen megnevezések lehető legtágabb referenciáját. A nominációs rendszerben elfoglalt, már említett (a priori meghatározott) helyzetük miatt ezek a megnevezések bizonyos kommunikációs helyzetekben a megszokottabb, specifikusabb szerszámnevek helyébe léphetnek. Különféle körülmények között fordulhat elő, hogy az egyik általánosabb terminus egy másik, specifikusabb terminust helyettesít. Tegyük fel, hogy az adatközlő a kérdező és lejegyző számára egy „ismeretlen” terminust próbál egy megszokottabb, általánosabb jelentésű hiperonimával körülírni. Ilyen beszédhelyzet rajzolódik ki például egy Varniai-ban lejegyzett mondatból: A lenfejeket levágják, kifésülik fésűkkel, úgymond 6–7 kampóval. Vagy egy másik példa: Az uradalomban ilyen kampókkal forgatják a trágyát (Šakyna). Itt a tágabb jelentésű terminust egy szűkebb jelentésű helyett használják, hogy „kiegyenlítsék” a beszélő és a hallgató tájékozottsága közötti különbséget. Más esetekben a beszélő azért használja az általános megnevezést, mert nem jut eszébe egy szerszám ritkán használt neve; például a Kantaučiai-ból származó mondatban: Hiszen volt neve annak a kampónak, nem? A terminuscserét ösztönző beszélgetési körülményekből másfélék is adódhatnak.

2.3.3. Másfelől, amikor megállapítjuk, hogy az egyik vagy másik megnevezés referenciája a legtágabb, figyelmet kell fordítanunk e megnevezés szemantikai szerkezetére is, vagyis többjelentésű szóként kell rekonstruálnunk. Mivel a beszédaktusokban ez az általános szó számos konkrét jelentésben jelenik meg, meg kell határoznunk, mely jelentései regulárisak (megszilárdultak a használatban), és melyek alkalmiak, az adott beszédhelyzetre, a jelentésátviteli szabályok alkalmazásával levezetve az elsődleges jelentésből.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 89

Egyes reguláris jelentések annyira meggyökeresednek a használatban, hogy a nyelvhasználók rendszerint közvetlenül a szóhoz kapcsolják őket, ahogyan a szignifikátum a szignifikánshoz kapcsolódik. A reguláris jelentések száma nemcsak a szó nominációs potenciáljáról tanúskodik, hanem a nyelvi rendszerben is rögzíti azt. Itt nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a vizsgált szavak általános (vagy nominációs szempontból elsődleges) jelentése nem valamiféle használati jelentésekből elvont absztrakció, hanem a nyelvben ténylegesen működő egyik szójelentés. E jelentésben a szó nemcsak az említett helyettesítő esetekben használatos, hanem hasonlító szerkezetekben is a hasonlítás alapjaként jelenik meg, például: Anyám úgy összegömbölyödött, mint egy kriūkūtis (Jieżnas); Összeaszott, mint egy kobinis (Klyk̇oliai) stb. Más esetekben az általános jelentésű szavakat körülírásra használják, például: A kobinio medžio-ből (vagyis egy „kampó” alakú kétágú fából) készítenek eszközöket a bőrök kifeszítéséhez (Žiḋikai). A metaforákban is rendszerint ezt az általános jelentést használják ki (vö. az Ėriškiai-ból származó mondattal: A darvak kampója dél felé károgva vonult). Ide kell sorolnunk továbbá az úgynevezett determinatív összetételeket is: kabli anosis (Papilys, Palėvenė, Ėriškiai, Miežiškiai, Pagiriai), kriūkanosis (Rūdninkai, Peleṡa), kakianosis (Prienai), kabliadantis (Krekenava), kriūkagalvis (Rudamina) és így tovább. Ezekben az első összetételi tag szintén a görbe formájú tárgy általános jelentését képviseli.

Ezért amikor megpróbáljuk felvázolni az említett megnevezések jelentésrendszerének modelljét, első helyre ezt a görbe formájú tárgyra vonatkozó általános jelentést kell állítanunk. A szinkrónia szempontját követve a többi reguláris jelentést ennek az általános jelentésnek a derivátumaiként kell tekintenünk, még akkor is, ha a diakrónia szempontjából némelyikük korábban jelenhetett meg a használatbanⁱ⁰. És bár a reguláris jelentések a nominációs aktusokban gyakran látszólag közvetlenül is szerepet kaphatnak, a kutatónak ezekben az esetekben is fel kell ismernie a háttérben meghúzódó elsődleges jelentést.

2.4. Egy ilyen egységes nominátor szemantikájába mélyebben behatolva elkerülhetetlenül választ kell adnunk arra, honnan ered az elsődleges jelentés derivációs ereje, hogyan függ össze a megnevezés nominációs potenciáljával (ez utóbbi a szón túlmutató rendszerszerű kapcsolatokat feltételez), és milyen az elsődleges jelentés szemantikai szerkezete.

2.4.1. El kell ismernünk, hogy a tárgyalt megnevezések kiemelkedő státusza a nominációs rendszerekben, vagyis nagy paradigmatikus értéke (a terminushoz lásd Ufimtceva 1977: 24.), nagyrészt az elsődleges jelentés derivációs erejétől, illetve az onomasziológia szintjén a nominációs jegy erősségétől függ. Az ilyen szavaknak rendszerint a legtöbb származtatott jelentésük van, vagy ugyanazon nominációs jegy alapján ezek nevezhetik meg a valóság legtöbb objektumát. Nyelvi szempontból éppen ezek a szavak alkalmasak leginkább arra, hogy a figuratív látásmód képeit reprezentálják. Ez az alkalmasság abból ered, hogy e szavak elsődleges jelentésének fogalma a lehető legszorosabban kapcsolódik a megfelelő alakzathoz. Esetünkben azt kell feltételeznünk, hogy az elsődleges jelentésben kifejeződő görbeség fogalma kapcsolódik a legszorosabban a „kampó” alakzathoz. Nyilvánvaló tehát, hogy a tárgyalt megnevezések elsődleges jelentésének derivációs ereje a jelentésstruktúrájukban domináló görbe-

¹⁰ Így tűnik, a kōbinio esetében is: a feljegyzések sokasága mintha arra utalna, hogy ez a szó korábban elsősorban a széna kihúzására vagy más célra használt, görbe végű hosszú rudat jelentette. Ez a megnevezés még ma is verseng a nyelvjárásban a šienpešio és a vertėklio nevekkel. Hasonlóképpen e szó szamogit vagy dél-aukštaitis nyelvjárási használata – vagyis attól a területtől távolabb, ahol a „kampó” alakzat elsődleges megnevezéseként jelenik meg – mintha arra utalna, hogy a litván nyelvben korábban akasztóeszköz megnevezésére használták.

90 |

ROLANDAS MIKULSKAS

… jellemzőjét. Ez a jellemző valamennyi származtatott jelentés szemantikai összetételébe beletartozik, és azokhoz képest hiperszemaként¹¹ jelenik meg. Ily módon az elsődleges jelentés és a származtatott jelentések között hiperonimikus (inklúziós) viszonyok alakulnak ki. Az egyes (származtatott) jelentésekben használt szavak a nyelvben konkrét, görbe formájú eszközök megnevezéseiként jelennek meg; ezeket AKTUÁLIS NOMINÁTOROKNAK nevezhetnénk. Mivel – mint már említettük – ezeknek az eszközöknek rendszerint más megnevezéseik is vannak (amelyek a valóság e tárgyainak más jellemzőit állítva jönnek létre), az említett aktuális nominátorok a nyelvben ezekkel versengve egyúttal a legáltalánosabb jelentésű szóval való hiponimikus viszonyba vonják őket. Így jöhetnek létre az említett nominációs rendszerek.

2.4.2. A jelentések számának kritériumát alkalmazva előzetesen már elkülöníthetjük a „horgok” alakját megnevező főbb tájnyelvi szavakat. Meghatározásuk pontosabb módszertanát később tárgyaljuk. Most megkíséreljük megvizsgálni e szavak elsődleges jelentésének szemantikai összetételét, figyelmet fordítva a képzési jelentésre ott, ahol az még eleven. Mint már említettük, a kelet-aukštaitiai kablys, az északkelet-zemaitiai kobinys, illetve az északnyugati, nyugati és délnyugati zemaitiai kebėklis (kibėklis) olyan, a kabinti ‘akaszt’ igéből képzett, képzővel ellátott származékok, amelyek még őrzik a cselekvő eszköz jelentését. E tekintetben semmiben sem különböznek az ebben a munkában tárgyalt más eszköznevektől, például: pešėklis, peštukas, vertėklis, vertyklė stb. Az ilyen elnevezésekben a nominációs jegyet a szóösszetétel első tagja fejezi ki. Ezt rendszerint a képzés alapjául szolgáló ige által megnevezett cselekvés mutatja. Ez a cselekvés határozza meg a származékkal megnevezett eszköz általános rendeltetését vagy funkcióját. Vagyis a kablys képzését tekintve olyan eszköz, amellyel valamit kabinti ‘akasztanak’, míg a pešėklis ennek megfelelően olyan eszköz, amellyel valamit pešti ‘tépnek’, és így tovább. Elképzelhető, hogy a konkrét eszközök elnevezésekor ezen az úton jártak: olyan eszközök kaptak nevet, amelyekkel meghatározott konkrét munkákat végeztek. Ezért az ilyen elnevezések az általános képzési jelentés mellett azonnal a munka jellegének megfelelő konkrét lexikai jelentést is felvették.

2.4.3. Az ilyen nomina instrumenti elnevezéseknek szintén lehetnek származtatott jelentéseik. Számuk feltehetően attól függ, milyen tág az elsődleges jelentésükben kifejezett cselekvés fogalma. Joggal állíthatjuk, hogy az akasztás cselekvésének fogalmát kifejező elnevezések referenciája tágabb, mint az elfordítás vagy a tépés cselekvésének fogalmát kifejezőké. Így az ilyen szavak elsődleges jelentésének derivációs ereje nagyobb, ezért több származtatott jelentésük is lehet. Meg kell azonban jegyezni, hogy azok az elnevezések, amelyek elsődleges jelentésében a funkció nominációs jegye dominál, az elnevezések közötti kapcsolatok rögzülése szempontjából nem kedvezőek. A fogalmak és az őket reprezentáló szavak között kialakuló rendszerszerű kapcsolatok szempontjából fontos a szemantikai jegyek állandósága. Egy-egy eszköz elnevezését jellemző funkcionális nominációs jegy viszont nem állandó. Hiszen az eszközök rendeltetése gyakran változik, rendeltetésüktől eltérően is használhatják őket, más szóval ugyanazokat az eszközöket többféle funkcióra is felhasználhatják. Például a pešėklis nemcsak a szénapadlásról való széna kihúzására használatos, hanem a lenáztató gödörből való len kihúzására is; a būsokas¹² használatos

¹¹ Šį terminą vartoja Nikitinas (1988: 61) kalbėdamas apie intensionalo semantinę struktūrą. Intensionalu jis vadina semantinių požymių visumą, apibrėžiančią denotatų klasę. Semantine apimtimi intensionalas atitiktų mūsų pirminę reikšmę.

¹² Ha pedig a megnevezés eredetéhez fordulunk, látni fogjuk, hogy a szó kezdettől fogva a hajó kampóját jelölte (németül: Bootshaken), vagyis olyan kampót, amellyel a hajót el lehet tolni vagy magunkhoz lehet húzni.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 91

nemcsak tűz esetén az épületek falainak bontására, hanem szükség esetén a kútból való vízveder kiemelésére és hasonlókra is.

2.4.4. Úgy tűnik, sokkal célszerűbb az eszközöket alakjuk szerint rendszerszerűen csoportosítani, ehhez a figuratív észlelés repertoárjából egy vagy másik térbeli alakzatot rendelve hozzájuk. Mindenesetre a nyelvi elemzés azt mutatja, hogy a „kampó” alakú eszközök és a hozzájuk hasonló tárgyak nominációs rendszerei ilyen módon jönnek létre. A térbeli konfigurációk fogalmai azért alkalmasak szemantikai csoportosításra, mert a nyelvhasználók nagyjából egyformán értelmezik őket. Emellett az ezekre alapozott nominációs jegyek tartósabbak a megfelelő funkcionális jegyeknél. Az alapvető fogalmak taxonómiája tehát a figuratív észlelés horizontján bontakozik ki. Az ilyen alapon létrejövő nominációs rendszerek megfelelnek elménk természetes hajlamának, hogy a külvilág tárgyait képek formájában érzékelje.

2.4.5. Visszatérve a korábban említett, a kabinti igével képzésüket tekintve még kapcsolatban álló „kampó”-alakú elnevezésekhez, könnyen észrevehető, hogy elsődleges jelentésük szerkezetében az akasztó funkció jegye SZÜKSÉGSZERŰEN implikálja a görbe forma jegyét. Másképpen fogalmazva: minden akasztásra szánt eszköz egy „kampót” feltételez. Idővel az akasztó funkció jegye, amely a képzés során a legfontosabb volt, átadja elsőbbségét az általánosabb, ennélfogva taxonómiailag hatékonyabb görbe forma jegyének. Így a kablio, kabinio bei kebeklio elnevezések elsődleges jelentésének szerkezetében a görbe formát jelölő széma válik meghatározóvá. Ettől kezdve ez határozza meg a származtatott jelentések jellegét. Az akasztó funkció jegye egyébként nem tűnik el az említett elnevezések elsődleges jelentésének összetevői közül. Csupán helyet cserél a görbe forma jegyével, vagyis most a formajegy implikálja a funkciót.

2.4.6. A nyugati aukštaitiai kaunasiak keleti részén használt, legáltalánosabb jelentésű szó, a kūkis, a -is képzővel alkotott származék a kūkti ‘hajlik, görbül’ igéből. Mivel ez az ige ugyanazon a területen használatos, az említett nyugati aukštaitiai beszélők számára a kūkis és a kūkti közötti kapcsolat továbbra is élő: a származékot és az alapszót a görbe formára utaló közös szemantikai jegy kapcsolja össze. Ennek köszönhetően a kūkis cselekvés eredményét megnevező (nomina acti) képzési jelentése még jól érzékelhető a később kialakult, konkrétabb eszköznevek jelentései mellett. Ebben az esetben a képzés jellege folytán a szó elsődleges jelentésének derivációs ereje kezdettől fogva az abban domináló, görbe formára utaló nominációs jegyen alapul. Ez utóbbi természetesen szükségszerűen magában foglalja az akasztó funkció általános jegyét. Mindkettő az elsődleges jelentés alapját alkotja. Ezt – ahogyan egyébként a korábban tárgyalt esetekben is – úgy jellemezhetnénk, mint ami bármely görbe formájú eszközt, vagy egyszerűen „kampót” jelent.

2.4.7. A nyugati aukštaitiai kaunasiak nyugati részén a „kampó” alakját legáltalánosabban megnevező szó a vąšas. Ha szigorúan a szinkróniát követjük, egyszerű szónak kell tekintenünk. Ez azt jelenti, hogy a mai nyelvhasználó számára ennek a szónak nincs sem képzési szerkezete, sem képzési jelentése. A tájnyelvi adatok összehasonlításából arra következtethetünk, hogy a vąšas jelentése korábban szűkebb lehetett. Úgy tűnik, ez az elnevezés a FELAKASZTÁS funkciójához kapcsolódik. A zemaitiaiaknál például a vąšas olyan „kampó”, amelyre a tűzhely fölött főzéskor felakasztják az üstöt. A déli aukštaitiai nyelvjárás délkeleti részén vąšų néven nevezik a kútgém „kampóval” ellátott rúdját. A nyugati aukštaitiai šiauliškiai nyelvjárásban a vąšas szót már alig jegyezték fel, de az általuk használt vąškaras (vąškarys, vąškarys), amely itt üstöt vagy vödörfület, függesztőszíjat jelent, arra utal, hogy e nyelvjárás beszélői számára a vąšas valaha szintén akasztóeszközt jelentett.

92

ROLANDAS MIKULSKAS

Visszatérve e megnevezés eredeti jelentésének és derivációs erejének kérdésére, az utóbbit úgy tűnik, csak a szó szemantikai struktúrájában domináns, görbült formai jeggyel kell összefüggésbe hozni. Kétségtelenül szükségképpen magában foglalja az általános akasztási jegyet, ez utóbbi pedig a megnevezett tárgyak eszközfunkcióját. A vąšas azonban virtuális szóként, amely bármely más görbült formájú eszközt is megnevezhet, nem tekinthető a képzési jelentés hordozójának. Ezért a korábban tárgyalt megnevezésekhez képest alkalmasabbnak kell lennie másodlagos nominációkra. Az általa lefedett más megnevezések taxonómiájának is kevésbé bonyolultnak kell lennie. Szinkrón szempontból egyszerűen megállapodás kérdésének kell tekinteni, hogy a nyelvhasználók figuratív látásuk egyik alakzatának megnevezésére a vašo hangalakot választották. E megnevezés legtágabb referenciája (és így elsődleges jelentésének derivációs ereje) egyszerűen a rendszerben elfoglalt legmagasabb státuszán alapul, amely viszont a szó jelentésének és a beszélő agyában élő „kablio” alakzat képzetének legszorosabb kapcsolatából fakad.

2.4.8. Ugyanezt elmondhatnánk a kriūkas megnevezésről is. Kölcsönszó lévén természetesen nincs képzésileg motiválva. E szó nominációs potenciálja és elsődleges jelentésének derivációs ereje egyszerűen a görbült formájú eszközök megnevezéseinek rendszerében elfoglalt helyével függ össze. A Lietuvių kalbos atlaso (LKA, 56) adatai szerint a kriūkas (és fonetikai változatai) ajtóra függeszthető eszköz jelentésben egész Litvániában elterjedt. A „kablio” alakzat legáltalánosabb megnevezéseként ez a szó csak a déli aukštaitis nyelvjárás déli részén, és talán az aukštaitis vilniškiai nyelvjárásban használatos.

A litván nyelvjárásokban a kriūkas valószínűleg valamilyen külföldről érkezett, mezőgazdasági munkákhoz használt eszközzel vagy más háztartási szerkezettel együtt terjedt el. Ez akár a már említett, ajtóra függeszthető eszköz is lehetett. Egy ilyen megnevezés a szóban forgó nominációs rendszerekben nem indított el szerkezeti változásokat, hanem periférikus helyet foglalt el bennük. Elterjedése az említett peremnyelvjárások nominációs rendszerében mindenekelőtt az ezeken a területeken élő kétnyelvű embercsoportokkal hozható összefüggésbe¹³. Feltehető, hogy a helyi kétnyelvű közösségnek a megfelelő nominációs rendszereket összehasonlító tagja a belarusz „kablio” alakzatmegnevezést, kpyk, alkalmasabbnak tarthatta (például tágabb referenciája miatt), mint annak litván megfelelőjét. A litván nyelvjárás nominációs rendszerében meghonosodva a kriūkas kiszorította perifériára a saját általános megnevezését, vagyis szerkezetileg átalakította az adott nominációs rendszert.

2.5. Ha a rendelkezésünkre álló LKŽK-anyagból próbáljuk elkülöníteni a „kablio” megfelelőit, és a lehető legpontosabban kijelölni elterjedésük határait a litván nyelvjárásokban, kétféle úton járhatunk. Az első utat választva abból indulnánk ki, hogy egy megnevezés megnevezőerejét a szabályos jelentéseinek száma alapozza meg. Így az LKŽK-ban összegyűjtött különféle, görbült formájú megnevezések közül az általánosabbakat kiválasztva a JELENTÉSEK SZÁMÁNAK kritériumát alkalmaznánk. A második úton azoknak az eseteknek a felkutatása volna a legfontosabb, amikor a vizsgált szavakat a legáltalánosabb jelentésükben használják, vagyis közvetlenül a „kablio” alakzatot nevezik meg. Az ilyen jelentések nyelvi (nyelvjárási) rendszerbeli TÉNYLEGES működéséről már beszéltünk. Ebben az esetben az LKŽK-ban található kommunikációs aktusok töredékeinek – a megnyilatkozásoknak – a szemantikai szintaxisára kell a legnagyobb figyelmet fordítani. Itt nemcsak az imént említett esetekre gondolunk.

¹³ Žr. Karaliūnas (1997: 356), kur autorius teigia, jog „kalbos įtakos laidininkai ir interferencijos sukėlėjai yra bilingviai visuomenės nariai“.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 93

atvej us, kai bendriausios reikšmės žodžiai atlieka lyginimo standarto funkciją lyginamosiose konstrukcijose, bet ir kai jie vartojami (paprastai predikatyvo pozicijoje) nusakomojo (atributyvinę ar kvalifikatyvinę) funkciją. Pastarieji vartojimo atvejai paprastai susiję su senosios ir naujosios informacijos (temos ir temos) santykiu pasakyme. Subjekto pozicijoje esančio žodžio turinys predikatyvinės deskripcijos ne IDENTIFIKUOJAMAS (pasakymas tuomet būtų beprasmis!), bet KVALIFIKUOJAMAS, įtraukiant jį į platesnės apimties sąvoką. Tarp abiem žodžiais reiškiamų sąvokų (tarp abiejose pozicijose esančių nominacijų) nustatomas hiponiminis-hiperoniminis santykis¹⁴. Į komunikacijos aktą naujai įvedant objektą (introdukcinėje pozicijoje), jo pavadinimas taip pat pasirenkamas kuo bendresnės reikšmės, t. y. nurodantis į tų objektų klasės požymius. Pvz.: Jis tokį kobinuką parašė (Tauragė). Į objektų klasę nurodo ir tokiais atvejais šalia pavadinimo vartojamas egzistavimo reikšmę turintis rodomasis ar nežymimasis įvardis (plg. dar: An tos meškerės kokį ten kōbinį užkabino (Sedà)). Greitomis čia suminėjome toli gražu ne visus atvejus, kai pasakymuose pavadinimas vartojamas bendriausiąja reikšme, tad ir tiesiogiai atsiskleidžia kaip vienos ar kitos tarmės virtualusis „kablio“ figūros pavadinimas. Prie šių dalykų dar grįšime.

2.5.1. A két itt bemutatott módszert összehasonlítva könnyen észrevehető, hogy a második úton kapott eredményekkel kényelmesen ellenőrizhetők (vagy módosíthatók) a jelentésszám-kritérium alkalmazásával nyert adatok. Ezért további kutatásunkban megpróbáljuk összehangolni a két módszerrel kapott eredményeket. Egyetlen módszer azért sem elegendő, mert az LKŽK adatai hiányosak és egyenetlen jellegűek. Az első utat követve az egyes előfordulásokból rekonstruálnunk kell a többjelentésű szót (a lexikográfus útja), és benne fel kell ismernünk az elsődleges (nominatív) jelentésű virtuális szót. Ideális az volna, ha az LKŽK-ban összegyűjtött példák kellőképpen és adekvát módon (azaz nagyjából a használat gyakoriságának megfelelően) tükröznék a vizsgált szavak egyes jelentéseinek nyelvjárási elterjedtségét. Sajnos egyes nyelvjárásokból nincs elegendő adat még egyik vagy másik jelentés megerősítéséhez sem, noha az adott nyelvjárás beszélői kétségtelenül ismerik a megfelelő görbült formájú eszközöket. Ezért a virtuális szót bizonyos feltevések alapján kell rekonstruálni. Az ilyen adathiány befolyásolhatja a szóban forgó nominációs rendszerek elterjedési határainak pontosabb meghatározását. A második utat követve a keresett virtuális szót nem az egyes használati esetekből absztraháljuk, hanem közvetlenül a szó szignifikatív jelentéséből állapítjuk meg. Itt az adatok mennyisége kevésbé fontos; elég egyszerűen tudni, hogy az adott nyelvjárásban „így mondják”, vagyis egy bizonyos szintaktikai pozícióban (az ott meghatározott szemantikai funkciót betöltve) az egyik, nem pedig a másik szót használják.

2.6. Most részletesebben tárgyaljuk a jelentésszám-kritérium módszerét. Alkalmazásakor két feltevésből indulunk ki. Az első szerint a nyelvi szinkrónia síkján a szó jelentéseinek száma nominációs potenciáljának mérőszámává válik. A második feltevés szerint az úgynevezett tárgyi helyzet azonos a litván nyelvjárások által lefedett területeken. Külön-külön vizsgáljuk meg mindkét feltevést.

2.6.1. Az első feltevés magyarázatakor megjegyezzük, hogy az maga is egy másik feltevésen alapul: azon, hogy a szó általános, fogalmi jelentése idővel az egyes jelentésekből alakult ki

¹⁴ A definíció nem más, mint az alany által jelölt fogalom taxonomikus megformálása. Ebben nyilvánul meg a megnyilatkozás régi (az alanyhoz kapcsolódó) információjának átvitele a tudás (a réma) új szintjére.

94 |

ROLANDAS MIKULSKAS

a tárgyakat¹⁵ megnevező szavak jelentéseit. A nyelv szinkrón rendszerében azonban ez az általános jelentés az utóbbiak alapjává vált, és ez határozza meg a szómegnevezés új lehetőségeit. Most már az általános jelentésről mint elsődlegesről beszélünk, a többi jelentés pedig ehhez képest származékos. Számuk nem csupán az elsődleges jelentés derivációs erejéről tanúskodik. Ezek a jelentések a nyelvhasználó tudatában bizonyos szemantikai paradigmává, modellé álltak össze, amelynek alapján megtanulja őket gyarapítani. Ezen az úton keletkeznek az új nominációk is.

2.6.2. A nyelvi rendszerben a szó nemcsak általános jelentésében használva, nominációs szóként rögzül (a terminusról lásd Jakaitienė 1988: 24), hanem származékos, különösen rendszeres jelentései révén is. Továbbá nemcsak nyelvi (szó-jelekből álló) emlékezetként, hanem kompetenciaként is (az elsajátított szemantikai derivációs szabályok révén). A szó származékos jelentéseinek számát külsőleg a nyelvi közösség nominációs igényei szabályozzák. Itt jutunk el a tárgyak egyenlő előfordulására vonatkozó második feltevéshez a nyelvjárásokban. A litvániai nyelvjárási közösségek gazdasági tevékenységének általunk már említett hasonlósága azt is eredményezné, hogy az általuk használt hajlított formájú eszközök azonosak. Elméletileg véve a vizsgált, horog alakú eszközöket jelölő általános elnevezéseknek mindezeket az eszközöket le kellene fedniük. Ezért igen valószínű, hogy e nevek szemantikai paradigmájában legalább némely, az említett eszközöket megnevező jelentés rendszeresként rögzül. Most már szigorúbban fogalmazhatjuk meg a jelentések számára vonatkozó kritériumot: A RENDSZERES JELENTÉSEK SZÁMA A SZÓ NOMINÁCIÓS POTENCIÁLJÁNAK MUTATÓJÁVÁ VÁLIK.

2.6.3. Elvileg nem nehéz megkülönböztetni a szó rendszeres jelentéseit az alkalmiaktól. Az utóbbi jelentésekben használt szavak értelmezése rendszerint a kontextustól függ. Ezért az ezekre támaszkodó nominációkat közvetettnek nevezzük. Csak egy közbeiktatott kontextuális szó (szavak) révén érthetők meg (vö.: A darvak kampója délnek elkrúkogott (Eriškiai) – a horog nominációjának értelmezéséhez itt a TÁMPONTUL SZOLGÁLÓ szó a darvak). A közvetett nominációhoz kifejezésbeli okokból folyamodnak; a megnevezett objektumnak van más, megszokott elnevezése. Természetesen itt is felismerhető bizonyos rendszeresség, például „kampónak” szokás nevezni a görnyedt (öreg) embereket vagy az emberek orrát stb. Mivel az ilyen jelentések (funkcionális szavaké) meghatározott körű kontextuális (támpontul szolgáló) szavaktól függenek, nominativitásuk – M. V. Nikitin terminusával élve – igen csekély. Ezek a nominációk inkább a beszédaktusokhoz, mintsem a nyelvi rendszerhez tartoznak.

2.6.4. A rendszeres jelentésű szóhasználat sokkal kevésbé függ a kontextustól. A kutató a használat gyakorisága alapján ismeri fel őket. Feltételezzük, hogy ezt a gyakoriságot legalább hozzávetőlegesen tükrözik az LKŽK adatai. A cédulaanyag említett egyenetlen gyűjtése miatt azonban nem célszerű kizárólag az előfordulások számára támaszkodni¹⁶. Itt a nyelvi ér-

¹⁵ Amikor tárgyakról beszélünk, itt nem a valóság konkrét objektumaira, hanem azok osztályaira gondolunk. A hajlított formájú eszközök különféle elnevezései (még a szűk rendeltetésűeké is) már keletkezésükkor sem konkrét eszközök neveként jöttek létre, hanem bizonyos osztályokat jelöltek. Nominációjuk tehát kezdettől fogva a megfelelő eszközcsoportok (lényegi) közös jegyeinek kiemelésén alapult. Csak a beszédaktusokban utalunk velük egy konkrét pešeklisre, egy konkrét kanabėkasra stb.

¹⁶ Az LKŽ szócikkei alapján még óvatosabban kellene következtetni a jelentéshasználat gyakoriságára, következésképpen rendszerességére is. Érthető, ha a választott lexikográfiai módszer miatt, az adatok hiányában egyik vagy másik jelentést nem minősítik rendszeresnek, ám gyakran előfordul, hogy itt ezt a státuszt nyilvánvalóan alkalmi használat kapja.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 95

A szemantikusok körében széles körben alkalmazott BELSŐ INTROSPEKCIÓ módszere. Már említettük, hogy egyes jelentések annyira meghonosodtak a használatban, hogy a beszélők tudatában gyakran közvetlenül a szó hangalakjához kapcsolódnak, úgy, mint a szignifikátum a szignifikánshoz. A beszédaktusokban a szavakat ezekben a jelentésekben önálló nominátorokként használják. Bizonyos értelemben ezeket is (egyjelentésű) nominációs szavaknak tekinthetnénk. Így a kutató, kezében az egyjelentésű használat néhány vagy akár számos esetével, a jelentés rendszerességéről kiegészítő módon a nyelvérzéke alapján is ítélhet, amely megmutatja neki, milyen szorosan kapcsolódik az adott jelentés a szó hangalakjához. A szemiotika terminusaival szólva, feladata ebben az esetben az lenne, hogy a belső belátás útján meghatározza a nominációk „jelszerűségének” fokát¹⁷.

2.6.5. Ezek belső kritériumok, amelyek a nyelvhasználatra és a kompetenciára támaszkodva határozzák meg a jelentések rendszerességét. Nem zárhatók ki azonban a külső, a nominációs igényekhez kapcsolódó kritériumok sem. Hiszen konkrét esetünket tekintve a legvalószínűbb, hogy a horog alakú eszközök általános elnevezéseinek szemantikai paradigmáiban azok a jelentések a legrendszeresebbek, amelyek a gazdasági tevékenység során leggyakrabban használt eszközökre utalnak. Ezek a nyelvi közösség tagjai számára a legismerősebbek, és a nyelvben is leggyakrabban említik őket. Tehát ha kiválasztjuk ezeket az eszközöket, joggal számíthatunk arra is, hogy általános szóval való nominációjuk rendszeres. Véleményünk szerint e szerszámok kiválasztásához két kritérium elegendő. Először is, a vizsgált szavakkal jelölt eszközt Litvánia egész területén használni kell (és a megfelelő jelentésnek ismertnek kell lennie). Másodszor, ezeknek az eszközöknek a régi mesterségekhez kell kapcsolódniuk. Az LKŽK anyaga azt mutatja, hogy ahhoz, hogy megbízhatóan megítéljük a „horog” megfelelőinek meghonosodását valamely nyelvjárásban, elegendő adatokat gyűjteni hat-hét leggyakoribb eszköz nominációjáról ezekkel az általános jelentésű szavakkal.

2.6.6. Mindezt szem előtt tartva olyan eszközöket választottunk ki, amelyek a következő munkák elvégzésére szolgálnak: trágya kivetése a szekérből, széna kihúzása a kazalból vagy a szénapajta végéből, horgászás, hurkolás, kötelek sodrása. Az alábbiakban e szerszámok megnevezéseit a legszélesebb referenciával (a legtöbb jelentéssel) rendelkező, meghatározott helyeken adatolt, görbe alakú eszközökre vonatkozó nevekkel együtt rögzítjük. Már megállapítottuk, hogy a legtöbb jelentése a következő szavaknak van: kebėklis (kibėklis), kobinys, kablys, kriūkas, kūkis, vašas. Az LKŽK-ban gyűjtött olyan megnyilatkozások példáit véve, amelyekben ezek a szavak a fent említett eszközökre utalnak, úgy tekintjük, hogy ez a referencia tanúsítja a vizsgált szavak megfelelő rendszeres jelentéseit, amelyek meghatározásaként szolgálhatnak a fent felsorolt eszközök rendeltetésének leírásai. Másképp fo-

¹⁷A jelentés rendszerességének kérdése részben összefügg a többjelentésű szó jelentésének státuszával a nominációs eszközök rendszerében. Ez utóbbi a szójelentések (designátumok) és az általános designátor közötti kapcsolat erősségének meghatározásaként értelmezhető. Nikitin (1983: 59) szerint e kapcsolat erősségét mindenekelőtt a következő tényezők határozzák meg: a) A NOMINÁCIÓ MÓDJA (azaz hogy a designátum és a designátor kapcsolata közvetlen vagy közvetett); b) A HASZNÁLAT GYAKORISÁGA; c) REFERENCIÁLIS ELÉGSÉGESSÉG (közvetlen nomináció révén a jelentés nagyobb referenciális elégségességre tesz szert, mint közvetett nomináció révén); d) SZÓKÉPZÉSI KAPCSOLATOK (az a szójelentés, amelynek hosszabb a derivációs lánca, magasabb státuszra tarthat igényt); e) SZINTAGMATIKUS LEXIKAI KAPCSOLATOK (lexikai kollokációs képesség); f) A JELENTÉS KONKRÉTSÁGA VAGY ELVONT VOLTA (a konkrét jelentések élesebben vésődnek be a beszélő tudatába, ezért könnyebben aktiválódnak benne). Ebből a felsorolásból kutatásunk szempontjából a szókapcsolatokról szóló pont tűnik a legfontosabbnak. Ha nincs adat valamely jelentés nyelvjárásbeli elterjedtségéről (és így rendszerességéről), közvetve annak alapjául szolgáló származékok használata tanúskodhat róla. Például a vašúoti ige (a bőr puhítása) elterjedtsége a kaunasi nyugati aukštaitis nyelvjárás délnyugati részén a vašas alapszó használatáról is tanúskodik ezen a területen a bőrpuhító eszköz jelentésében, jóllehet az LKŽK-ban erről nincs adat (bővebben lásd Mikulskas 1995: 59–60).

96 |

ROLANDAS MIKULSKAS

… alapján földrajzilag rögzítjük az említett hat szó használatát a következő rendszeres jelentésekben: ‘eszköz a trágya kocsiról való lerakására’, ‘eszköz a szénának a boglyából vagy a szénapajta végéből való kihúzására’, ‘horgászeszköz’, ‘horgoláshoz használt eszköz’, ‘kötélcsavaró szerkezet’. Ezekhez még egy valamivel általánosabb jelentést is hozzáadunk – ‘valaminek felakasztva történő húzására szolgáló eszköz’. Így meghatározhatnánk annak a szónak a jelentését, amely általánosabb rendeltetésű eszközre utal. Hosszú, görbe végű rúdként írhatnánk le, amelyet rönkök folyóból való kihúzására, víz merítésére, kútba esett vödör kiemelésére, illetve épületek falának tűz esetén történő bontására stb. használnak. Hogy világosabb legyen, miről van szó, néhány példát mutatunk be Kelet-Aukštaitijából:

1. Az emberek vödrökkel, meg kabliaisgyűlnek össze ott, ahol ég valami, úgy szokott lenni (Leliūnai).

2. Leakadt a vödör, most horoggal próbáljuk kihalászni kabliu (Krinčinas).

3. Kablỹs, amellyel a lent húzzák ki a markából (Naujamiestis)¹⁸.

Ezt a jelentést azonban azért is választottuk ki külön, mert ez határozta meg számos, olyan igéből képzett származék jelentését, amelyeknek egyes általunk kiválasztott főnevek az alapszavai. Vegyük például az alábbi származék igéket: važúoti (: važàs) és kabliúoti (: kablỹs). Egyrészt e származékok jelentései további példákkal szemléltetik alapszavaik megfelelő jelentéseinek elterjedtségét a nyelvjárásban. Másrészt akár azt is állíthatnánk, hogy az utóbbiak az előbbiek révén mintegy „gyökeret vertek” az egyik vagy a másik nyelvjárásban. Ezt az elképzelést az említett származék igék átvitt értelmű használata is alátámasztja, amely egyebek mellett közvetve az alapszavak jelentésének bővüléséről, s ezzel együtt az adott nyelvjárásban rejlő tágabb megnevezési lehetőségeikről is tanúskodik. Például két különálló nyelvjárásban (a nyugati és a keleti aukštaitijaiban) a képzési jelentésük szerint ‘az alapszóval megnevezett tárggyal (görbe formájú eszközzel) manipulálni’ jelentésű származék igék asszociatív módon egy másik, külsőleg hasonló cselekvést kezdenek jelenteni: ‘(kanállal) kapkodva enni, falni’; ám az említett nyelvjárások mindegyikében erre „saját” szó szolgál: a nyugati aukštaitijaiaknál ez a (iš)važúoti, a keleti aukštaitijaiaknál pedig a (iš-, pa-, už)kabliúoti.

2.6.7. Azokat a helyeket, ahol a „horog” alakjának köznyelvi elnevezéseit a fent felsorolt 6 jelentésben adatolták, a cikk végén táblázatban és térképen mutatjuk be. E módszert alkalmazva ideális esetben a táblázatba felvett minden egyes településen mind a hat jelentésben adatolnánk az adott köznyelvi elnevezés használatát. Sajnos a cédulaanyag egyenetlen és nem szisztematikus gyűjtése miatt adatai ebből a szempontból hiányosak¹⁹. Ezért – abból kiindulva, hogy a nyelvjárásokra, következésképpen szókincsükre is bizonyos fokú egységesség jellemző – úgy tekintjük, hogy a táblázatban feltüntetett és a térképen jelölt helyeken²⁰ az említett elnevezéseket rendszeresen mind a hat jelentésben használják (a térképen e tény hangsúlyozására még egységes jelölést is alkalmazhatunk)²¹. Így előzetes képet kapunk a „horog” megfelelőiről és azok nyelvjárásokban való kompakt elterjedéséről

¹⁸ Vö. még az itt elterjedt frazeologizmust: su kabliù traukti žõdį (iš burnõs) ‘nehezen szóra bírni, például: Tik kalbėk nuėjus, kad nereikt traukt su kabliukù žõdžio iš burnõs (Surėdigis).

¹⁹ Például a kāblio elterjedési területén ez a használat nagyjából kellő mértékben csak a Kupiškisi járásban adatolt. Több éven át egymás után K. Vosyl y tė dr. vezetésével a LKŽ munkatársainak expedíciói indultak ebbe a járásba.

²⁰ Feltéve, hogy ezek a helyek nincsenek távol az elnevezés kompakt használati területétől.

²¹ E feltételezés elfogadása után óvatosan kell következtetni a jelentés rendszerességének fokára annak nyelvjárási adatolásainak számából. Csak a L.KŽK-ban előforduló szokatlanul nagyszámú adatolás jelezné e jelentés népszerűségét, és fordítva.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 97

képet. A köznevek használatának, és ezzel együtt az általuk dominált nominációs rendszerek elterjedésének határait később azoknak a nyelvjárási megnyilatkozásoknak a rögzítésével pontosítjuk, amelyekben ezek a nevek közvetlenül saját szignifikatív jelentésükre utalnak.

2.7. Korábban a nominációs rendszerek struktúráját tárgyalva a helyettesítési viszonyokról beszéltünk. Most, mielőtt megtennénk az újabb lépést, amely lehetővé teszi a KÖZÖS NOMINÁTOROK²² nyelvjárásokbeli elterjedésének pontosítását, szeretnénk alaposabban megvizsgálni a HELYETTESÍTÉS terminus alkalmazásának lehetőségeit és kutatásunk szempontjából vett hasznát. Előtte azonban részletesebben kell tárgyalnunk a terminussal szorosan összefüggő REFERENCIA fogalmát. Ez utóbbit – amint annak már világosnak kell lennie – a szó-elnevezés megnevező lehetőségeinek (nominációs potenciáljának) leírására használjuk. A szavak mint nyelvi jelek reprezentálják, illetve – a kommunikáció során – helyettesítik a valóság nem nyelvi objektumait. Mint már említettük, ezt úgy teszik, hogy az utóbbiakat általánosítva fejezik ki. A szó tehát nem a valóság valamely konkrét tárgyát szimbolizálja, hanem annak egyfajta ideálját, amelyet az adott tárgyfajta lényegi vonásai alkotnak. Ezek a vonások vagy jegyek alkotják a szónak mint nyelvi jelnek a konceptuális tartalmát. A nyelvhasználat szempontjából a szó-jel intenzionális tulajdonságú. Egy vagy más konceptust kifejezve mindig a valóság objektumainak valamely osztályára irányul, azaz elnevezésként az osztály valamennyi elemére alkalmazható, képes megnevezni őket. Sőt, egyes szavakkal kifejezett konceptusok tágassága (az őket alkotó jegyek közössége) azt eredményezi, hogy hasonlóság alapján egy másik objektumosztály elemeit is megnevezhetik. Így a nominációs tevékenység során a szűkebb terjedelmű objektumosztály beolvad a tágabb terjedelmű osztályba. Az objektumosztályok elemei – akár tágabb, akár szűkebb osztályokról van szó – mint lehetséges megnevezési objektumok alkotják a szó-elnevezés referenciáját. Ez a szó mennyiségi jellemzője, amely a megnevezésként lehetséges nominációk körét tükrözi. Azt mondhatnánk, hogy az elnevezés referenciája a nyelvi tudatban korábbi kommunikációs szerepeinek emlékeként, valamint (részben ezektől függő) jövőbeli kommunikációs szerepeinek elővételezéseként létezik. Meghatározásában azonban nemcsak a korábbi használati esetek összessége játszik szerepet, hanem az elnevezés paradigmatikus értéke, vagyis a saját nominációs rendszerében elfoglalt státusza is.

Az elmondottakból világos, hogy a szó referenciáját a nyelvi sík fogalmaként értelmezzük. Meghatározza az elnevezésnek mint a nyelv nominációs rendszere egységének terjedelmét. Nikitin (1988: 50) a fogalmak és jelentések (lényegében nem tesz különbséget közöttük) terjedelmének leírására az extenzionál terminust használja (a jelentéstartalmat kontenzionálként határozva meg). A referencia viszont e nyelvész számára a beszéd síkjának fogalma, vagyis annak nevezi, amire a konkrét megnyilatkozásban megvalósuló szó utal (amit megnevez). Mivel ezek a kérdések számunkra is fontosak lesznek, rájuk a DENOTÁCIÓ terminust alkalmazzuk. A szó mint tágabb vagy szűkebb referenciájú elnevezés a megnyilatkozásban megvalósulva a valóság konkrét objektumára vagy objektumosztályára utal, illetve azt denotálja (jelöli). Így tehát itt lehet konkrét denotációja (egy konkrét tárgyat jelöl), vagy általános denotációja (az osztály bármely tagját, illetve az egész osztályt jelöli in corpore). Az alábbiakban három žemaitiai nyelvjárási megnyilatkozást mutatunk be, amelyekben ugyanannak a vertėklė elnevezésnek eltérő a denotációja:

²²Úgy véljük, hogy ez az újonnan bevezetett terminus pontosabban határozza meg a vizsgált hierarchikus struktúrájú nominációs rendszerek központi elnevezését mint a másodlagos nominációk eszközét. A továbbiakban azonban egyáltalán nem mondunk le a régi terminusról sem: a köznévről.

98 |

ROLANDAS MIKULSKAS

1. A vertėklėvel szokták a trágyát a mezőn lefordítani [a szekérről] (Gir diškė).

2. Az a vertėklė, hát ez a köröm így beakadt (Endriejavas).

3. Azzal ott vertėklėkkel vették ki [valamit] (Seda).

A vertėklė, mint látjuk, olyan eszköz, amellyel a trágyát a mezőn a szekérről lefordítják. A helybeliek többnyire kampós fogú villaként, ritkábban kobinysként vagy kebėklisként írják le. Lényegében ez alkotja a szó jelentésének kontenzionálját, vagyis szemantikai tartalmát. Ennek az elnevezésnek a referenciája a trágyalerakó eszközök osztálya. Tágabb nominációra aligha használható (legalábbis erre nincs adat). Az első két esetben a verteklė ezen eszközök teljes osztályát képviseli, tehát denotációja a vertėklėk osztálya. Ez egybeesik az elnevezés sui generis referenciájával²³. A harmadik példában konkrét verteklėkről van szó, amelyeket egy konkrét munka elvégzésére használtak. Ebben az esetben az elnevezés denotációja konkrét, és nem esik egybe a nominációs rendszer egységeként vett referenciájával. Egyébként itt is felfedezhető, ha úgy tetszik, az említett eszközosztályra való utalás. A konkrét denotáció esetében azonban ez az utalás mintha háttérbe szorulna. Úgy mondhatnánk, hogy a kommunikáció szintjén nem válik láthatóvá, mivel a közvetített információ és a kommunikációs feladat szempontjából fölösleges lenne az osztályra is utalni. Az információ befogadóját, a hallgatót rendszerint csak az üzenet tartalma érdekli. A megnyilatkozás kutatója számára azonban az is mindig fontos, hogy mi reprezentálja ezt a tartalmat. Ezért nehéz nem észrevennie, hogy beszéd közben a konkrét dolgokra való utalásra mindig tágabb szemantikai terjedelmű egységeket használnak. A konkrét megnyilatkozást ugyanis a nyelvi rendszer szempontjából is vizsgálja: a megnyilatkozás elemeiben, a szavakban mindig a nominációs rendszer tágabb vagy szűkebb referenciájú egységeinek megvalósulásait látja. Röviden: a kommunikációs aktus hétköznapi résztvevője számára a szavak többnyire csupán a valóság azon objektumait helyettesítik, amelyekről szó van; a nyelv kutatója számára viszont a reprezentálás mellett leíró funkciót is betöltenek.

2.7.2. Azok a megnyilatkozások, amelyekben a tágabb referenciájú elnevezések szűkebb terjedelmű objektumosztályokat vagy azok konkrét elemeit – a valóság objektumait – denotálják, lehetővé teszik számunkra, hogy a nominációs aktus során fennálló helyettesítési viszonyokról beszéljünk. Pontosabban azok az esetek érdekelnek bennünket, amelyekben a helyettesítés funkcióját a lehető legtágabb referenciájú köznevek, vagyis a vizsgált nominációs rendszerek domináns elemei töltik be. Először azonban azt kell tisztáznunk, mennyire indokolt a helyettesítés terminus használata. A beszélő a megnyilatkozás megalkotásakor a nominációs rendszer készletéből választja ki a szó-elnevezéseket, saját szándékaitól, a hallgató tájékozottságától, a kommunikációs helyzettől – általában véve a beszélgetés körülményeitől – függően. Például a vizsgált eszközökről beszélve az egyik elnevezést választja, amikor a saját közegéből való emberrel érintkezik, akivel a beszéd csupán a közös munka része, a cselekvések összehangolásának eszköze; ugyanannak az eszköznek egy másik nevét választja, ha idegen közegből származó emberrel beszél (az LKŽK-ben szereplő megnyilatkozásokban a hallgató gyakran a szavak lejegyzője, egy nyelvész, vagyis városi közegből való ember). Az utóbbival beszélve a beszélő inkább igyekszik leírni a kérdezett tárgyat, mintsem pusztán rámutatni. Így a „közös tudásra” apellálva „kiegyenlítődik” a kommunikációs aktus résztvevőinek eltérő tájékozottsága. Ilyen esetekben rendszerint a köz-

²³A második esetben az általános denotációt még egy, a létezés jelentését hordozó demonstratívum is rögzíti.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 99

A tágabb jelentésű szó a szóban forgó eszköz fajtához való tartozását jelöli. Az ilyen megnevezés arra utal, hogy az eszköz egy szűkebb vagy tágabb eszközosztályba tartozik (amelyet a jegyek, illetve a jegyek és a funkció hasonlósága alapján alakítanak ki). A közös megnevezés olykor csupán leíró funkciót tölt be, anélkül, hogy bármit is denotálna²⁴. Ez rendszerint predikatív leírásokban fordul elő, például:

Fordító – a trágyát a szekérből kifordítani való kobiny s (Židikai).

Ha tehát a beszélőnek sikerül megfelelően megoldania a kommunikációs feladatot, akkor elmondható, hogy minden beszédaktus során „megfelelő” megnevezést választ. Ezért pontatlan volna a kommunikáció szintjén egyes megnevezések másokkal való felváltásáról beszélni. Ha szándékosan másik megnevezést választana, a megnyilatkozás általános jelentése is megváltozna. A kutató azonban, aki előtt a nominációs rendszer hierarchikusan rendezett modellje áll, beszélhet arról, hogy bizonyos kommunikációs körülmények között a rendszer egyes egységei (többnyire tágabb referenciájúak) más egységeket (szűkebb referenciájúakat) helyettesíthetnek. Ebből a szempontból a helyettesítés terminusa a beszélő megnevezésválasztását az egynyelvű nyelvi tudat mozgásaként írja le: az általánosabb jelentésű (tágabb referenciájú) megnevezések helyettesítik a szűkebb referenciájú specifikus terminusokat, de nem fordítva. Legközelebbi feladatunk annak megtanulása, hogyan ismerjük fel ezeket a helyettesítési eseteket a megnyilatkozásokban, valamint hogy legalább nagy vonalakban bemutassuk azokat a kommunikációs körülményeket, amelyek között ez a megnevezés-„csere” rendszerint végbemegy.

2.7.3. A LKŽK által gyűjtött nyelvjárási megnyilatkozáspéldák azok a minimális kontextusok, amelyek alapján legalább hozzávetőlegesen következtetni lehet a lezajlott beszélgetés körülményeire: a beszélő kommunikációs beállítódására, a hallgató típusára, a beszédhelyzetre stb. Ugyanazon nominációs rendszer területeinek megnyilatkozásait összehasonlítva, amelyek megvalósításakor különböző referenciájú (hiponimikus kapcsolatban álló) megnevezéseket választanak, gyakran következtethetünk a különböző választások indítékaira. Például vö. a Viekšniaiból származó mondatokkal:

1. Hová tetted a verteklį, menni kell kifordítani a trágyát a szekérből?

2. A trágyát a kōbiniu-val kell kifordítani.

Az első esetben, a megszokott beszédhelyzetben, amikor a címzett a saját közegből való, a közös gazdasági tevékenységben részt vevő ember, a konkrét eszközt az adott helyen szokásos szóval nevezik meg (északabbra a vertūklė, nyugatabbra pedig a vertēklė alak is használatos). Itt a valóság egy konkrét tárgyát denotálják. A második esetben viszont a beszélő feltehetően egy másik közegből (a városból) érkező ember kérdésére azt magyarázza el, hogy általában milyen eszközzel fordítják ki a trágyát (a földeken a szekérből). Itt a denotáció általános: egy bizonyos eszközfajta osztályára utal, azt írja le. A megnevezés denotációja az utóbbi megnyilatkozásban a lezajlott beszélgetés kikövetkeztetett körülményeiből válik világossá; sok hasonló esethez hasonlóan nem rögzül a szöveg szintjén. Az ilyen rögzítésre azonban szintén van lehetőség. A tárgyak osztályába tartozásra rendszerint egzisztenciális jelentésű határozatlan vagy mutató névmások utalnak, például:

²⁴Az ilyen nem referenciális szóhasználat kutatásunk szempontjából való hasznáról később szólunk.

100 |

ROLANDAS MIKULSKAS

3. Az istállóban trágyát ilyen horgas eszközökkel érdemesTOKIAIS kobiniais (Šakyna).

A denotáció rögzítése nyelvtani eszközökkel is lehetséges, például a múlt idejű gyakorisági igealak használatával, vö.:

4. Vertekle segítségével LIUOB VERSTI (= hordta) a trágyát [a szekérről] a mezőre (Girdiškė).

A (2, 3) példákban, amelyekben az eszközt ugyanaz a szó nevezi meg, amely ezen a területen az általános nominator szerepét is betölti, az elnevezés referenciája és denotációja közötti viszony nem nyilvánvaló. Elméletileg e két mennyiség kétféle lehet. A Kobinys ezen a területen elsősorban a hajlított formájú eszközök egész osztályára referál. Ebben az esetben referenciája tágabb lenne, mint a szóban forgó mondatokban denotált trágyahordó eszközök osztálya. Csak a használat további vizsgálatával derülhet ki azonban, hogy e szónak lehet-e a tárgyalt eszközre vonatkozó szabályos jelentése is. Ekkor referenciája megegyezne ugyanennek az eszköznek a másik elnevezése, a verteklių (vertyklės, vertekles) referenciájával, ez pedig az említett megnyilatkozásokban megegyezne az eszközosztály denotált terjedelmével (vö. ebből a szempontból a 4. példát).

2.7.4. Ha egy adott területen megvizsgáljuk ugyanannak az eszköznek több elnevezése elterjedtségét, kiderül, hogy rendszerint egy elnevezés dominál, a másik (vagy a többi) pedig jóval ritkábban fordul elő. Nem feltétlenül az eszköz sajátos neve ez, amely többnyire a funkciójára utal. Egy-egy eszköz (vagy szerkezet) fő elnevezése az adott területen elterjedt általános nominator is lehet. Szabályos jelentéseiről beszélünk. Az utóbbiak tartalmát alkotó valamely eszközosztály lényegi jegyei ilyenkor „beleférnek” az általános elnevezés elsődleges jelentésébe, amely, amint már tisztáztuk, rendszerint a tárgyak figuratív észlelésének tükröződése. Állításainkat néhány példával szemléltetjük. Az északi žemaitis telšiai és a déli žemaitis varniai nyelvjárás északkeleti peremvidékén (a területet a Šatės – Alsėdžiai – Plungė – Rietavas – Laukuva – Karklėnai – Šaukenai – Kuršėnai – Šakyna – Žagārė vonallal lehetne körülhatárolni; lásd a cikk végén található térképet) a hajlított formájú eszközök általános megnevezésére a kobinẏs szót használják. Ugyanezen a területen ugyanezzel a szóval nevezik meg rendszeresen a széna tépésére szolgáló eszközt is. Néhány adatközlő arra a kérdésre, hogy mi a kobinẏs, közvetlenül erre az eszközre utal (ami a jelentés státuszáról tanúskodik), például:

1. A kobinys olyan eszköz, amellyel szénát tépnek (Telšiai).

Vö. még:

2. A kobinys nagy volt. Három ilyen kis kobinukas (az utóbbi szó jelentése általános) (Akmenė).

Az említett terület északnyugati részén egy másik elnevezés is előfordul, amely közvetlenül az eszköz rendeltetésére utal. Néhány változatát jegyezték fel: šienpeša (Mažeikiai), šienpešis (Šatės, Sedā), šienpešė (Šatės, Barstyčiai, Gegrėnai)²⁵. Az e jelentésben a megnyilatkozásban megvalósuló kōbinio denotációja lehet konkrét, de lehet általános is, amikor a szóban forgó eszközök egész osztályára utal. Ez utóbbi esetben a kōbinio denotációja nem terjed túl egy hasonlóan használt specifikus elnevezés, például a šienpešio általános denotációján. Tegyük fel, hogy pél-

²⁵E származék változó töve azt mutatja, hogy az elnevezés nem állandósult és nem terjedt el széles körben.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 101

mondatban: A szénahúzóhoz kemény, kemény tölgy kell (Šatės) helyett szénahúzó megnevezésként a kōbinio is használható. Mindazonáltal, mivel azon a területen, amelyről beszélünk, a kobinȳs a „horog” alakzat általános megnevezéseként is használatos, alkalmazásakor gyakran pontosítják a megnevezett eszköz rendeltetését²⁶, például:

3. Az orrod olyan, mint a szénahúzó (Žemaičių Kalvarija).

4. Szénahúzó (Šatės).

5. Készíts egy szénahúzót (Luokė).

Ebből a szempontból vö. még egy mondattal a kebėklio (kibėklio) elterjedési területéről:

6. Készíts egy új szénahúzót, a régi eltört (Mósėdis).

Hasonlóképpen beszélhetnénk a kāblį eszköznév „trágya forgatására szolgáló eszköz” jelentésű használatáról is. A példák azt mutatják, hogy e név ilyen használata megszokott. A jelentés rendszerességét az ezen a területen használt megfelelő származék is megerősíti: kabliuoti ’a trágyát horoggal forgatja’ (Dusetos, Surviliškis). Vö. még:

1. Vidd magaddal a horgot, mert különben nem lesz mivel kiforgatnod a trágyát az udvarban (Kamajai).

Látnád, hogyan forgatja Adolis a trágyát horoggal – hát, az apja sem ér a nyomába! (Surviliškis).

Egyes helyeken a szóban forgó eszköz egy másik megnevezését is feljegyezték: mėšlakablis (Šimónys). Az ilyen összetett szó keletkezése könnyen megmagyarázható. Mivel ezen a területen a kablýs egyúttal a „horog” alakzat általános megnevezése is, a megkülönböztetés kedvéért az eszközt mėšlakabliu néven nevezik, azaz a kāblio egyik fajtájaként.

2.7.5. Most már világos kell legyen, hogy a tárgyalt esetekben nehéz helyettesítési viszonyokról beszélni. E szempontból alighanem többre jutunk, ha azokra a görbe alakú eszköznevekre fordítjuk figyelmünket, amelyek nem egyúttal a terület általános megnevezései. Például a kebėklio használati területén az említett, szénahúzásra szolgáló eszköz rendszeres neve a pešėklis. Ez azt jelenti, hogy szokásos beszédhelyzetben valószínűleg éppen ezt a nevet használják, vö.:

A pešekliuval húzd – sokkal könnyebb és gyorsabb (Kuliāi).

Más kommunikációs helyzetben ezen a területen a pešėklis helyett a tágabb referenciájú kebėklio név használható.

2.7.6. A tárgyalt példák lehetővé teszik a helyettesítés fogalmának pontosabb meghatározását. Helyettesítésről tehát akkor van értelme beszélni, ha egyrészt a nyelvjárás megszokott megnevezését bizonyos kommunikációs körülmények között általános jelentésű megnevezés váltja fel, másrészt a megszokott megnevezés jelentése nem tartozik az általános megnevezés rendszeres jelentései közé.

²⁶ További vizsgálatunk szempontjából fontos megjegyezni, hogy a megnevezés pontosításának szükségessége azt tanúsítja, hogy ezen a területen általános jelentésben használják.

102 |

ROLANDAS MIKULSKAS

2.8. Könnyű belátni, hogy a helyettesítési esetek az általános megnevezések egyik vagy másik nyelvjárásban való használatáról tanúskodnak. E névcserék nyilvánvaló példái segíthetnek pontosabban meghatározni az általános referenciájú szavak elterjedésének határait. Ebből a szempontból sokat segíthet a nyelvjárásokban olyan megnyilatkozások vizsgálata, amelyekben a ruhák felakasztására szolgáló eszköz („fali kampó”) megnevezéseit használják. Hiszen ez az egyszerű ruhafogas kétségtelenül minden litván paraszt házában megtalálható volt vagy ma is megtalálható. Számos nyelvjárásban az említett eszköznek saját, régóta megszokott elnevezése van: az LKŽK adatai szerint a nyugati, északi és déli žemaitiai varniškiai nyelvjárásban erre a gėmbė szót használták, a nyugati aukštaitiai kauniškiai, a déli aukštaitiaiak egy része (a délnyugati sarokban), a keleti aukštaitiai uteniškiai és a szomszédos vilniškiai pedig a ruhák felakasztására szolgáló eszközt vagis néven nevezik. A továbbiakban számba vesszük azokat a nyelvjárási megnyilatkozásokat, amelyekben ezeket a megszokott elnevezéseket általános megnevezések váltják fel, vagyis a kabliu, vašų, kukiu, kebekliu ar krūku.

2.8.1. A gėmbė és a vagis helyettesítési eseteit hozzáadhatjuk az általános megnevezések szabályos jelentéseinek táblázatához, külön oszlopban feltüntetve őket. Ahogy már említettük, a helyettesítési esetek nem nyújtanak teljes körű tájékoztatást az általános megnevezések litván nyelvjárásokban való használatáról. Csupán pontosítják az általános elnevezések más módokon megállapított elterjedési határait. E tekintetben azonban ez a módszer nem mindenütt segíthet. Mindenekelőtt azért, mert Litvánia egyes régióiban úgy tűnik, hogy az említett elnevezéseket egyáltalán nem használják, vagy ritkán fordulnak elő. Ha hihetünk az LKŽK adatainak, sem a vagis, sem a gėmbė nem a falra akasztás fő megnevezése a nyugati aukštaitiai šiauliškiai nyelvjárásban. A Vagis (és még kevésbé a gėmbė) feltehetően nem ismert sem a keleti aukštaitiai vilniškiai déli sarkában, sem a déli aukštaitiaiak keleti részén. Mivel ezekből a régiókból hiányoznak az adatok, azt sem tudjuk megmondani, milyen szavakkal nevezik itt leggyakrabban az említett eszközt.

2.8.2. A vagis vagy gėmbė elnevezéseket használó nyelvjárásokban a helyettesítési esetek keresésekor szintén néhány megszorítást kell tenni. Például a vagio ar gėmbės kablio dominanciaterületén (amelyet a Žeimėlis – Linkuva – Pakruojis – Šeduva – Baisogala – Surviliškis – Pagiriai – Siesikai – Širvintos – Kriaunos – Molėtai – Labanoras – Linkmenys – Salakas – Zarasai vonallal határozhatunk meg; lásd a tanulmány végén található térképet) a ruhák falra akasztására szolgáló eszköz kétségtelenül e szó egyik szabályos jelentése. Ezt nemcsak a számos példa bizonyítja, hanem az itt elterjedt, e jelentésből képzett képzett alak, a kablinė (menyasszonyi segítő) is, valamint az ehhez a helyzethez²⁷ kapcsolódó frazeologizmusok, például: pasodinti ant kablėlio (Salamiestis), sėsti ant kablėlio (Anykščiai), ant kablėlio palikti (Surdegis) és így tovább. Csak a terület keleti részén, főként az uteniškiai nyelvjárásban fordul elő itt a kāblio mellett még a vagio (Šimónys, Duókiškis, Sudeikiai), valamint a kablėlio (Utena, Alanta, Antázavė) elnevezés. Ezért a kāblio dominanciaterületén – amint korábban megállapítottuk – nehéz lenne a szóban forgó eszköz megnevezésének helyettesítéséről beszélni. Így amikor táblázatba foglaljuk azokat a helyeket, ahol a kab-lys falra akasztás jelentésben való használatát rögzítették, ezúttal nem helyettesítési eseteket jelölünk, hanem e szó egy további szabályos jelentését, amely más jelentésekkel együtt tanúskodik az általános megnevezés regionális elterjedtségéről.

2.8.3. Helyettesítési eseteket bátran kereshetünk azokban a nyelvjárásokban, amelyekben a vagis a falra akasztás fő megnevezése. Ezek a nyugati aukštaitiai kauniškiai és a déli aukštaitiaiak délnyugati sarka.

²⁷A legfiatalabb menyasszonyi segítőt rendszerint az asztal végébe ültették (ültetik), a ruhafogas mellé, tehát nem túl megtisztelő helyre.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 103

A déli aukštaitiaiak délnyugati sarkában. Ezekben a nyelvjárásokban a vągi bizonyos kommunikációs körülmények között rendre a vąžas, kūkis vagy a krūkas. elnevezésekkel helyettesítődött.

2.8.4. A žemaitiaiak körében, ahogy már említettük, a ruhák felakasztására szolgáló eszköz legelterjedtebb neve a gėmbė. A többi elnevezés jóval ritkábban fordul elő²⁸. A megszokott gėmbės megnevezést a žemaitiai nyelvjárásban rendre a kebėklio (kibėklio) vagy a kōbinio általános megnevezések válthatják fel.

2.8.5. Mind a gėmbės, mind a vągio helyettesítési esetei végső soron az általános megnevezések saját nyelvjárásukban való elterjedtségéről tanúskodnak. E szavak szemantikai szerkezetét közelebbről megvizsgálva azonban úgy tűnik, hogy e két megnevezés helyettesítése nem minden esetben egyformán motivált. Például a vągis számos nyelvjárásban megőrizte a fa szög, karó, ék és hasonló tárgy jelentését. Ezért a ruhák felakasztására szolgáló vągis eszközt mindenekelőtt a falba BEVERT fa karóként fogják fel (vö.: In-kalk vągi stienon, bus nor guncė an ko pakart (Seirijai)). Kétségtelen, hogy egy ilyen akasztóeszköz akkor kényelmesebb, ha görbe. Az LKŽK feljegyzéseiben azonban igen ritkák azok a szövegkörnyezetek, amelyekben megjelenik e megnevezés görbeségszemája (nyilvánvalóan nem ez a szó elsődleges jelentése), vö.:

1. Vągis – KŪKIS ruhák vagy más tárgyak felakasztására (Daukšiai).

2. Láttam – van egy GÖRBE cseresznyeág, jó vągelis lesz belőle (Sudeikiai).

Ezért arra kell következtetnünk, hogy bár a vągio megnevezés a görbe alakú eszközök nominációs rendszeréhez tartozik, a görbeségszéma elmosódottsága miatt mégis periférikus helyet foglal el abban. Az általános megnevezések közé inkább nem az alak hasonlósága, hanem a közös akasztási funkció alapján került. Amint korábban megállapítottuk, az utóbbit az általános megnevezésekben szükségszerűen implikálja a görbeségszéma²⁹. Nem véletlen, hogy több olyan esetet jegyeztek fel, amikor a vągi helyett a vąžas vagy a krūkas áll, vagyis képzésileg nem motivált (etimologizálatlanná vált) megnevezések, mint amikor a kūkis szerepel. Mivel a kūkti ‘görbül, lehajlik’ igével fennálló élő képzési kapcsolat miatt az utóbbi túlságosan nyilvánvalóan kapcsolódik a görbeség jegyéhez.

2.8.6. A gėmbė esetében egészen más a helyzet. Az LKŽK-ben számos olyan szövegkörnyezet található, amely azt mutatja, hogy e szó szemantikai szerkezetében a görbeség jegye dominál. Mindenekelőtt azok a megnyilatkozások, amelyekben a gėmbė hasonlítási mérceként szerepel, például:

1. Összegörnyedt, mint a gėmbė (Priekulė).

2. A disznók összeaszalódtak (vagyis lesoványodtak, összegörnyedtek), mint a gėmbės (Telšiai).

²⁸Közülük megemlítendő a kėngė (Plungė, Eržvilkas), valamint a nyugaton előforduló kabinōkšlis (Palanga, Kretinga, Endriejavas), kabinōklis (Židikai, Mosėdis), kabinėklis (Švėkšna). Az utóbbi megnevezéseket nyilvánvalóan a funkció mint nominációs jegy motiválja, vagyis a (pa)kabinti. igével állnak kapcsolatban. Ezek a ruhafogast önállóan, a görbeség jegyének közvetítése nélkül nevezhetik meg. Mažeikiai városában a knābio megnevezést is feljegyezték. Ez a szó a knābti ‘görbül, lefelé hajlik’ igével fennálló élő képzési kapcsolata miatt általánosabb jelentéssel is bírhat. Szemantikai szerkezetében a hajlottság / görbeség szemája dominál, ezért ez a megnevezés több hasonló külsejű tárgyat is jelölhet, így a falra akasztásra szolgáló eszközt is. Elképzelhető, hogy ezúttal a megszokott gėmbės megnevezés helyébe lép.

²⁹Így például egy tipikus, helyettesítést ösztönző kommunikációs helyzetben ezt mondják: A ruhákat a kukūtisra AKASZTOTTUK, sem szekrényünk, sem fogasunk nem volt (Gizai).

104 |

ROLANDAS MIKULSKAS

Valamint az úgynevezett determinatív összetételek is, például:

3. Az orra olyan, mint a gomb, mindenki gembnosà-nak nevezi DunŽ (Dirvėnonai).

A fent említett kifejezésekben a gėmbė egy görbe formájú tárgy általános jelentését veszi fel, feltehetően a hasonló kontextusokban jóval gyakrabban előforduló kōbinys vagy kebėklis szavak miatt, valamint az utóbbi megnevezések és a gėmbė között kialakult szinonimikus viszonyok következtében³⁰, vö.:

1. Aszott, összegömbölyödött – igazi kobiny̆s (Kuršėnai).

2. Az a disznó olyan aszott, mint egy kobinys (Klykoli̇ai).

3. Amikor az ember megöregszik, minden ujja begörbül, mint a kōbinys (Laukūva).

4. Hát én ilyen kebėklisbe görnyedtem volna, ha orvost hívtam volna (Judrėnai).

5. Az ujjak olyanok, mint a kebėkliai (Kvėdarna).

Talán az ilyen módon kialakult általános jelentés miatt a gėmbė időnként bizonyos görbe formájú eszközöket is meg tud nevezni, például a horgászbot „horgát” (Salantai, Kuliai), illetve a kötelek sodrására szolgáló eszközt (Tirkšliai, Akmenė). Ez utóbbi eszköz esetében a gėmbė elnevezés a denotátumok hasonlósága miatt is átvihető – mindkét eszközt a falba rögzítik.

Az, hogy a gėmbė már régtől fogva a görbeség/hajlottság jegyét hordozza szemantikai szerkezetében, a szó keleti aukštait nyelvjárásokban (kupiškėnai, anykštėnai és északi uteniškiai) ismert ‘kanyar, hajlat’ jelentéséből, valamint a mellette használatos igéből: (iš)gemb(i)uo-^ti31 is kitűnik. E szempontból vö. még a panevėžiškiai nyelvjárásban használatos pėr(si)gėmbti ‘át(tekeredni), el(tekeredni)’ igével³².

Tehát nyilvánvaló, hogy a kobinys vagy kebėklis (kibėklis) a gėmbė elnevezését az általános, görbe alakra utaló jegy alapján helyettesíti.

Végső soron nem számít, hogy a helyettesítés a szóban forgó eszköz funkciója vagy a formai hasonlóság alapján történik-e – ezen az úton mindkét esetben további információhoz jutunk az általános megnevezések litván nyelvjárásokbeli elterjedéséről.

2.9. Most részletesebben tárgyaljuk azokat az eseteket, amelyekben a szóban forgó megnevezéseket a kifejezések a legáltalánosabb jelentésben használják, vagyis közvetlenül a „horog” alakját nevezik meg.

³⁰ A szinonimikus kapcsolatok a gėmbė említett összetételekben való használata révén is megerősödnek: gembnosà (Dirvėnonai), gembnõsis, -ė (Gegrėnai). Bár a *kobinianosis, -ė vagy a *kebeklianososis, -ė összetételek nincsenek adatolva (vö. más nyelvjárások hasonló kablanõsis, -ė; važanõsis, -ė, kukanõsis, -ė, riukanõsis, -ė alakjaival), az ilyen összetételek és a hasonlító kifejezések szemantikai szerkezete közötti hasonlóság miatt (ezek az összetételek könnyen hasonlító szerkezetekké alakíthatók át. – Erről bővebben lásd Mikulskas 1995: 69–70) az összetétel kontextusa a szóban forgó szempontból megfelel a megfelelő hasonlítás kontextusának. Egyébként azoknak az összetételeknek a hiánya, amelyek első tagját az említett általános megnevezések alkotnák, a korlátozó összetételi szabály működésével magyarázható. Ez a szabály korlátozná a kettőnél több szótagú első tagot tartalmazó összetételek létrejöttét. Ezzel szemben a hasonló, kétszótagú első taggal alkotott összetételek a žemaitiai nyelvjárásban is gyakoriak, például: oknosà (Žemaičių Kalvarija, Šatės, Barstyčiai), kabnosà (Ylakiai). Ez a szabály azonban nyilvánvalóan nem érvényesül a litván nyelv más nyelvjárásaiban, vö.: važkamõsis, -ė (Vadvžgiris, Skirsnemunė, Gelgaudiškis, Plokščiai, Keturvalakiai), kabeliānos, -ė (Dusetos, Tauragnai).

³¹ A gėmbė analógiás képzésű származéka a szabályos *gembėti helyett, mivel a *gembas vagy *gembis névszók nincsenek adatolva.

³² Történeti szempontból a gėmbė ennek az igének – a gėmbti-nek – lehetne végződésképzős származéka, amely még ma is megőrizte a cselekvés eredményének (nomina acti) jelentését. Az ige és a főnév földrajzi elterjedése arra utal, hogy ez a képzési kapcsolat mára megszakadt.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 105

Az így használt szó jelentése mint a nyelv nominációs rendszerének egysége megegyezik elsődleges jelentésével, szemantikai terminusokkal élve pedig a szó szignifikátumát alkotja. Látni fogjuk, hogy az ilyen megnyilatkozások többségében ezek az elnevezések egy, másik elnevezéssel már a kommunikációs aktusba bevezetett denotátumra vonatkozóan LEÍRÓ funkciót töltenek be³³. E denotátum jellemzésének mintájaként szolgálva nincs konkrét denotációjuk. Más esetekben közvetve írják le a denotátumot: a tágabb objektumosztályba sorolják, vagy (helyettesítés esetén) rámutatnak erre az osztályra.

2.9.1. A leíró funkció összefügg azzal a tulajdonsággal, hogy a főnévi elnevezés nemcsak reprezentálja a denotátumot, hanem egyúttal le is írja azt (lásd Nikitin 1988: 25). Például amikor egy ilyen elnevezés bevezeti a denotátumot a kommunikációs aktusba – rendszerint alanyi pozícióban –, mindkét funkciót betölti. Ugyanez az elnevezés predikatív pozícióban használva csak leíró funkciót tölt be. Ezt a funkciót egy másik (vagy ugyanazon!) elnevezéssel már a megnyilatkozásba bevezetett denotátumra vonatkozóan tölti be, egy deduktív módon meghatározott fogalmat kifejezve. Ez utóbbit a leírt objektum lényegi jegyei alkotják (esetünkben a görbület és az, hogy bármilyen akasztási művelet elvégzésére alkalmas). Ezért még az olyan megnyilatkozások sem tautológiák, mint a város az város, falu az falu, hanem van értelmük – alanyaik saját szignifikatív jelentésük révén definiálódnak (lásd Nikitin 1983: 73–74). Az ilyen látszólagos tautológiák azonban nyilvánvalóan a kommunikáció perifériájához tartoznak. Ezeket a kifejezéseket stilisztikai eszközként használják, amely lehetővé teszi a gondolat tömör megfogalmazását. Az ilyen predikációs³⁴ leírások túlnyomó többségében a predikatív pozícióban tágabb referenciájú elnevezés áll, mint az alanyi pozícióban. Éppen az ilyen megnyilatkozások elemzése lenne hasznos kutatásunk számára. A minket érdeklő, hasonló szerkezetű tájnyelvi megnyilatkozások áttekintése után megállapíthatjuk, hogy predikatív pozícióban a leíró funkciót leggyakrabban a nyelvjárás általános nominátora – a „horog” alakjának elnevezése – tölti be. Így közvetlen adatokat kapunk arról, hogy ezek az elnevezések milyen elterjedtek az egyes nyelvjárási területeken. E tények rögzítése mellett azonban érdemes volna elgondolkodni azon, hogy az ilyen elnevezések leírásra való kiválasztását mennyiben határozza meg a kommunikációs feladatok megoldásának belső logikája, és mennyiben igazodik a szintaktikai pozíciók követelményeihez.

2.9.2. E kérdés megválaszolásához először idézzük fel, hogy az ilyen predikációs leírások lényege az: ugyanazt a denotátumot, amelyet már bevezettek a megnyilatkozásba egy szűkebb referenciájú elnevezéssel, egy tágabb referenciájú, rokon elnevezés révén határozzák meg (vagy írják le). Más szóval, a predikáció aktusában az elnevezések között nemi-faji viszony jön létre. A megvalósult megnyilatkozás (vagyis a szintaxis) szintjén maradva csupán azt állapíthatjuk meg, hogy az elnevezések mondatbeli szerepei RÖGZÍTIK szignifikatív jelentésüket. A többértelmű szó intenzionálja ezeken a pozíciókon a legegyszerűbbé, extenzionálja pedig a legtágabbá válik. Ezért képes arra, hogy

³³ Rusų kalbininkė Arutjunova (1977: 304) ją vadina ATRIBUTYVINE arba KVALIFIKATYVINE funkcija. Lietuvių kalbininkų dažniau vartojamas APIBŪDINAMOSIOS funkcijos terminas.

³⁴A leírás közvetett jellegére helyezve a hangsúlyt, itt a PREDIKATÍV leírás terminust is használhatnánk. A PREDIKÁCIÓS (nem predikatív!) leírás terminust azért választottuk, hogy kiemeljük bizonyos szintaktikai szerkezetek leíró rendeltetését. Mivel magát a predikáció aktusát fejezik ki, lényegében logikai definícióként működnek. A predikatívum pedig csupán ezen aktus fogalmi partnere.

106 |

ROLANDAS MIKULSKAS

egy szűkebb terjedelmű elnevezést implikálni, miközben azt saját megnyilvánuló jegyei alapján minősíti. Fordítva viszont a megnyilatkozás értelmetlenné (valójában tautologikussá) válna, ha feltételeznénk, hogy a predikatív (vagy egy másik, mint később látni fogjuk, leíró) pozícióban a többértelmű elnevezés valamelyik – akár leggyakoribb – jelentésének határain belül marad. Nyilvánvaló tehát, hogy a mondatban betöltött szerepek bizonyos határok között meghatározzák a szó szemantikai ingadozását: a sajátos jelentéstől az általánosig. Ezt világosan mutatják a nemrég említett látszólagos tautológiák is. A megvalósult megnyilatkozások összességét, az úgynevezett usust szem előtt tartva kijelenthetjük, hogy az elnevezések szintaktikai szerepei a nyelv nominációs rendszerében rögzítik bizonyos szemantikai paramétereiket, amelyek a nyelvhasználók kompetenciájaként mutatkoznak meg. Amikor azonban olyan megnyilatkozásokat alkotunk, amelyekben általános elnevezések töltenek be leíró funkciót (mint később látni fogjuk, ezek nem feltétlenül explicit módon kifejezett predikációs leírások), gyakran nem hagyatkozunk kizárólag erre a kompetenciára. Egyrészt az ilyen megnyilatkozások rendszerint egy tágabb szövegbe illeszkednek, amelyben az új és a régi információ sajátos váltakozása figyelhető meg. E váltakozás következtében a megnyilatkozásban használt elnevezések szemantikája nemcsak a szintaktikai pozíciótól, hanem a megnyilatkozás aktuális tagolásától is függővé válik. E tagolás megértését bizonyos szövegbeli jelzések segítik a hallgató számára: mutató vagy határozatlan névmások (például: az, ilyen, milyen (is) stb.), amelyek a megnyilatkozásban a határozott vagy határozatlan artroid szerepét töltik be. „A határozatlan artroid – írja Rosinas (1996: 69) – arra készteti a címzettet, hogy figyeljen rá: az artroidot megjelölő elem után jelölt információ következik, és a címzett az aktuális fókuszszal találkozik. Ezzel szemben a határozott artroid azt jelzi a címzettnek, hogy utána jelöletlen információ következik, és hogy a címzett egy eltűnt fókusszal találkozik.” Másrészt – és ez kutatásunk szempontjából a legfontosabb – a fent említett okokból az általános elnevezések mellett használt névmások, amelyek egyúttal a létezést is kifejezik, képesek denotációjukat a leírt objektumok egy bizonyos osztályának határai között rögzíteni. A leíró általános elnevezések denotációit ily módon a leírt elnevezések denotációihoz igazítva további azonosító jelölőkké válnak a hallgató számára. A leíró elnevezés denotációjának azonosítását ráadásul nemcsak a létezést kifejező artroidok segítik, hanem az elnevezést jelölő szavak is, vö.:

Vasiūkai – FA kakukkok (fonatok készítéséhez) (Šunskai).

*Vasiūkai – ILYEN kakukkok (fonatok készítéséhez).

2.9.3. A szavak szemantikájának említett szintaktikai függése ellenére könnyen belátható, hogy a beszélőnek, a megnyilatkozást létrehozó személynek a választása határozza meg, hogy bizonyos szintaktikai pozíciókba a legtágabb referenciájú elnevezések kerülnek. A választás kérdése tehát a kommunikációs feladatok szintjén dől el. A megnyilatkozás létrehozása előtt a beszélő (tudatosan vagy sem) felméri a kommunikáció körülményeit, ezek alapján fogalmazza meg a kommunikációs feladatokat, és előre számba veszi a megvalósításukhoz szükséges eszközöket. Természetesen kompetens nyelvhasználóként ismeri a választott elnevezések fent említett „pozicionális” jelentésváltozásait.

Az LKŽK-megnyilatkozások elemzése azt mutatja, hogy a legjellemzőbb kommunikációs helyzet, amelyben a beszélő a legáltalánosabb jelentésű szavakat választja a denotátumok leírására, az, amikor a beszélgetés másik résztvevőjét, a hallgatót kevésbé tájékozottnak tartja az említett dolgokról-

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 107

…horgokat. A kommunikációs aktus résztvevői közötti tájékozottságbeli egyenlőtlenség megszüntetése tehát az általános megnevezések választásával történő megnevezés fő indítéka lehet. E választás logikája az volna, hogy ily módon mintegy a „közös tudáskincsre” hivatkozunk. Ez akkor is így történik, ha feltételezzük, hogy az úgynevezett közös tudáskincs (ezúttal az általános megnevezések képviselik) nem lépi túl a beszélő nyelvjárásának határait, és a beszélgetőtárs, egy másik nyelvjárás vagy a város képviselője számára ismeretlen lehet a megnevezésre használt szó.

A beszélgetőpartnerek tájékozottságának ilyen kiegyenlítése nem az egyetlen indítéka annak, hogy a denotátumok megnevezésére általános nominátorokat választanak. Amint később látni fogjuk, ezeket a megnevezéseket modellként használják, hogy a személyek vagy tárgyak külsejét minél szemléletesebben és kifejezőbben írják le. Ezúttal a beszélgetés mindkét résztvevője – a beszélő és a hallgató – ugyanannak a nyelvjárásnak, ugyanannak a környezetnek a képviselője lehet. A választás indítéka itt pragmatikai. Igaz, az így használt megnevezések rendszerint már nem szabadok, leggyakrabban állandósult lexikai környezettel rendelkeznek. A megnyilatkozások létrehozásakor nem lehet velük szabadon élni: a nyelv lexikai készletéből már kész fordulatokat választanak.

2.9.4. Az előző tárgyalásban nagyobb figyelmet szenteltünk azoknak a megnyilatkozásoknak, amelyekben az általános megnevezések a predikatív pozícióban, vagyis az állítmány névszói részeként vagy állítmányi jelzőként töltenek be megnevező funkciót. A puszta leírás céljából azonban ezek a megnevezések értelmezői vagy nem egyeztetett jelzői pozícióban is felhasználhatók, továbbá módhatározóként is állhatnak. Amint látni fogjuk, a mondatban különféle szintaktikai funkciókat betölthető hasonlító szerkezetekben is többnyire általános megnevezések szolgálnak összehasonlítási alapul.

2.10. A továbbiakban az LKŽK legjellemzőbb megnyilatkozásait (vagy rövidebb kontextusait) vesszük szemügyre, amelyekben az általunk vizsgált megnevezések tisztán leíró funkciót töltenek be, vagyis közvetlenül az egyik vagy másik nyelvjárás általános nominátoraiként jelennek meg. Amint már említettük, ezek és a hozzájuk hasonló esetek segítenek pontosabban meghatározni a „horog” alakzat megnevezéseinek használati területeit. Ezért az összeállított táblázatot még egy oszloppal egészítjük ki: ebbe azokat a helyeket írjuk be, ahol a tárgyalt megnevezések bármely „horog” alakú szerszámot, olykor pedig egyszerűen egy görbe alakú tárgyat jelenthetnek.

2.10.1. A tisztán predikatív leírásokkal kezdjük. Néhány példát közlünk:

1. Vašiukai – fa KUKIČIAI a pančiam vỳt (Šunskai).

2. Vāgis – KUKIS ruhák vagy más tárgyak felakasztására (Daukšiai).

Az LKŽK-ben nincs sok ilyen megnyilatkozás. Ezekben vagy a válaszadó határozza meg a szógyűjtő által kérdezett szerszám nevét, vagy maga a szógyűjtő határozza meg a később idézett megnyilatkozásban használt megnevezést. Az utóbbi esetben csak akkor támaszkodhatunk a meghatározásra, ha megbízhatóan tudjuk, hogy a szógyűjtő az adott nyelvjárás képviselője.

Először is megjegyezzük, hogy szerkezetüket tekintve az ilyen mondatok sajátos alakok, amelyekben az alanyi pozícióban álló megnevezések jelentését az összetett állítmány névszói részének pozícióját elfoglaló megnevezések jelentésével azonosítják. Szemantikailag az ilyen azonosítás azért lehetséges, mert a kizárólag szignifikatív jelentéssel rendelkező predikatív szó ugyanazt a fogalmat aktualizálja az alany jelentésében is. A két megnevezés extenzionálisan (denotációját tekintve) a predikatívumok funkciójára vagy anyagára utaló kifejezésekkel egyenlítődik ki

108 |

ROLANDAS MIKULSKAS

jegyekkel. Ezeket az egyszerűség kedvéért azonosító artroidokkal helyettesíthetnénk. Ekkor a mondatokat így írhatnánk át:

1°. *Vašiūkai – ILYENEK a kukučiai.

2°. *Vāgis – ILYEN a kūkis.

Kommunikációs szempontból azonban ezek a mondatok nem egyenletek, és nem is tautológiák – üzenetet hordoznak, amely a beszélőnek azt a szándékát fejezi ki, hogy az egyik megnevezést a másikon keresztül jellemezze. Formálisan ez a jellemzés vagy leírás közvetett módon történik: az alany megnevezésével bevezetett denotátumot egy hiperonimikusan magasabb eszközosztályhoz rendeli. A Kūkis ezekben a megnyilatkozásokban a „horgok” osztályának bármely eszközét reprezentálja. A magasabb objektumosztályhoz rendelés, illetve a megnevezések közötti nem-fajta viszony megállapítása azonban, amint már említettük, nem a szóban forgó megnyilatkozások végső célja, hanem csupán a kívánt denotátum jellemzésének módja. Ezért az ilyen megnyilatkozások jelentésének feltárásakor nem annyira arra kell figyelni, hogy a predikatív pozícióban álló megnevezés szignifikátumának jelentése a „horgok” hiperonimikusan magasabb osztályára utal, hanem arra, hogy ily módon az osztály tárgyainak lényegi jegyei – a görbe forma és az általános akasztási rendeltetés – nyilvánulnak meg. Ezek válnak az alanyi pozícióban a megnyilatkozásba bevezetett denotátum minősítésének eszközévé.

2.10.2. Időnként két megnevezés közötti hiponima-hiperonima viszony egy minimális párbeszédrészletből válik világossá, például:

3. – Hiszen volt neve annak a kobinėsysnek?

– Vāšas (Kantaučiai).

Az első beszélgetőtárs, aki nem emlékszik a zsémogit fazékfelfüggesztő eszköz nevére (ez már archaizmussá vált), egy általános megnevezéssel helyettesíti azt. A második beszélgetőtárs eszébe juttatja ezt a nevet: ez a vāšas. A megnyilatkozásokat létrehozó kommunikációs helyzet az informáltság egyenlőtlenségének korábban említett kiegyenlítése, csak éppen fordított irányban. A bemutatott párbeszédrészletben az általános megnevezés leíró funkciója nem annyira nyilvánvaló, hiszen a nem-fajta megnevezések közötti viszony két személy megnyilatkozásainak metszéspontjából válik világossá. E két személy párbeszéde azonban könnyen visszavezethető a már tárgyalt predikatív leírásra. Kiindulópontként vegyük a párbeszéd második résztvevőjének teljes válaszát: (annak a kōbinio neve ) vāšas, ami azt implikálja, hogy a vāšas olyan kobinėsys. A párbeszédrészlet ilyen átalakításakor az első mondat mutató névmását, a tas szót, amely itt valójában a határozott artroid funkcióját tölti be, egy másik mutató névmással, a toks szóval kell helyettesíteni; ez a téma és réma inverziója következtében határozatlan artroiddá válik. Mindkét esetben ezekre az artroidokra a létezést kifejező jelentés jellemző, amelynek lényege, hogy a kōbinio denotátumát egy bizonyos kōbinių alosztály képviselőjeként azonosítják. Más szóval, ezekkel (a korábbi példákban ezt a jelzők tették) a kōbinio denotációja a vāšo denotációjára szűkül, amely itt a fazékfelfüggesztő eszközök osztályával egyenlő. A megnevezések által kifejezett fogalmak terjedelmének ilyen kiegyenlítése teszi lehetővé az adekvát predikatív leírást, amely, mint láttuk, lehet explicit és implicit is. Ilyen át-

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 109

Implicit, vagy „fordított” predikatív leírás egyetlen megnyilatkozásban is rejtezhet, például:

4. És ha nagyobb üstöt akasztasz fel, akkor MELYIK kobinys, úgy szoktuk mondani, hogy vašas(Notėnai).

Az egyszerűség kedvéért írjuk át ezt a megnyilatkozást így: MILYEN (nagyobb üst felakasztására alkalmas) kobinyst neveztünk vašasnak, vagy még egyszerűbben: MILYEN (nagyobbat) kobinyst neveztünk vašasnak. Ez utóbbi megnyilatkozás azt implikálja, hogy a vašas egy MILYEN (nagyobb) kobinys, vagy egyszerűen: a vašas egy ILYEN kobinys.

2.10.3. Amint már említettük, a tájnyelvi gyűjtőnév a leíró funkciót ragozatlan jelzőként (5) vagy értelmezőként (6, 7) tölti be, például:

5. Kobinys fájából készítik az okust a bőrök okuolására (Židikai).

6. A lenfejeket levágják, fésűkkel kifésülik, vagyis 6–7 kobinys segítségével (Varniai).

7. Tudják, sarlók, kampók ILYEN (Daugailiai).

Ezek a jelzőszóval korreláló elnevezések funkciójukat tekintve közel állnak a predikatívumokhoz, vö.:

Kōbinio medis → fa, amely olyan, mint egy kobinys.

Sarlók, kampók ILYEN → sarlók, amelyek olyanok, mint a kampók.

Ehhez kapcsolódóan vizsgáljunk meg két tipikus helyettesítési esetet, vö.:

8. A belsejét teljesen kivésték vésőkkel, ilyen kampókkal vájták ki (Juodupė).

9. Ha valamilyen süteményféle volna, akkor talán felakaszthatnád (Alksnėnai).

A Lietuvių kalbos atlaso adatai szerint az első mondatban a kabliuko nevű eszköz neve, amelyet Juodupėn és környékén használnak, vedegà (lásd LKA₁ 87 (33. térképszám)). A második mondatban a kūkis helyettesíti a hasonló helyzetekben használt eszköz különleges nevét, a prikis-t (német jövevényszó). Feltételezhetjük, hogy az utóbbi megnyilatkozásban az általános tájnyelvi megnevezés használatát nem annyira a kommunikációs helyzet (a beszélő és a hallgató eltérő tájékozottsága), mint inkább a tervezett tevékenység jellege teszi szükségessé. A kívánt művelet elvégzésére itt bármilyen, a prikį-hez hasonló eszköz megfelelne, például egy peštukas vagy egy kanabēkas. A „horog” alakzat általános megnevezései, amikor ezekben az esetekben a konkrét eszközök megnevezéseit helyettesítik, egyúttal leíró funkciót is betöltenek az illető eszközökkel kapcsolatban. Használatukkor gyakran mintha a „közös tudáskészlethez” is folyamodnánk. E megnevezések mellett leggyakrabban létezést kifejező határozatlan névmások (artroidok) fordulnak elő, amelyek főneveik denotátumát meghatározva azt azonosítják a ki nem mondott hiponim–hiperonim viszony tagjainak denotátumával. Az ilyen megnyilatkozásokban valójában szintén predikatív leírások rejlenek. Vegyük például az első megnyilatkozás számunkra fontos részét: a belsejét ilyen horgokkal kaparta ki könnyedén úgy is kibővíthetnénk, hogy a belsejét vedegákkal kaparta ki, amelyek olyan horgok.

110 |

ROLANDAS MIKULSKAS

2.10.4. A közös megnevezések olykor nem nemzetség–faj viszonyban álló, két névvel megnevezett objektumok közötti kapcsolat feltárására szolgálnak a predikatív leírásokban, hanem különféle más valóságos objektumok leírásának modelljeiként. Ezek a nevek, amelyek az állítmány névszói részeként szerepelnek, nem alanyesetben, hanem eszközhatározói vagy helyhatározói esetben állnak. Az ilyen leírások jelentése közel áll a hasonlatokéhoz, vö.:

10. Már a rozs is olyan, mint a krūkel iuosa, pedig még mindig nem aratják (Armōniškės);

≈a rozs már olyan, mint a krūkeliai³⁵.

11. Krūkel ių [yra] jo dziūbas (snapas) (Žietela);

≈az ő csőre olyan, mint a krūkelis.

A hasonlatokhoz hasonlóan itt a közös megnevezéseket nem referenciális módon, vagyis konkrét denotáció nélkül használják.

2.10.5. A mondatokban az összehasonlító kifejezésekbe beépülő közös megnevezések az összehasonlítási mérce szerepét töltik be (az összehasonlító kifejezések szerkezetéről bővebben lásd Ambrazas, szerk. 1996: 634). Maguk az összehasonlító kifejezések ekkor leíró funkciót töltenek be. Esetünkben a görbült alakú tárgyhoz való hasonlóság alapján (amelyet a „horog” általánosított képe képvisel) a cselekvés alanyát (12, 13, 14), tárgyát (eszközét) (15), vagy magának a cselekvésnek az eredményét (16, 17, 18) írják le. A mondatban ezek a kifejezések ennek megfelelően az állítmány névszói részeként, jelzőként vagy módhatározóként állhatnak. Vö. a következő mondatokkal:

12. Az orrod olyan, mint a vąšiūkas (Ketūrvalakiai).

13. Az ujjai éppen olyanok, mint a kebėkliai (Kvėdarna).

14. A lánya púposan maradt, mint a kobinȳs (Žagarė).

15. Sarlóval vágták, hát olyan volt, mint a kabliai, talán láttál már ilyet? (Saldūtiškis).

16. Az anyós ott összegömbölyödött, mint a kriūkutis (Lėipalingis).

17. Görnyedten jár, mint a kriūkas (Jiežnas).

18. Az a disznó úgy összeaszott, mint a kobinȳs volt (Klȳkoliai).

Az első négy mondatban az összehasonlítás minden tekintetben végbemegy. Más szóval a főnevekkel megnevezett két dolog (és személy) minden tekintetben összehasonlításra kerül, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy az összehasonlítás alapjául szolgáló orr, ujjak, lánya, sarlók egyszerűen az összehasonlítási mércét jelölő vašiūkas, kebėkliai, kobinys, kabliai azonosítódnak. Kétségtelen, hogy ez az összehasonlítás, vagy azonosítás, a két összehasonlítási partner közös szemantikai jegyén alapul: a görbült alakon.

Az utolsó három mondatban a személy vagy állat, illetve a görbült alakú szerszám összehasonlításának kritériumát az összegömbölyödött, (jár) meggörnyedve, összeaszott állítmányok fejezik ki. Ez a kritérium a görbült forma (az utóbbi esetben az összehasonlítás kritériuma közvetetten jelenik meg: a džiūti ige tudatunkban mindig olyan cselekvésekkel társul

Egy másik nyelvjárásban a túlérésnek ezt a tulajdonságát másképpen predikálják, vö.:³⁵

1. A rozs teljesen megérett, nincs, aki learassa (Nemajūnai).

2. Már így megértek az árpa szemek (Pilviškiai).

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 111

olyan megnevezésekkel, mint görbül, hajlik stb.). A beszélő, a megnyilatkozás létrehozója szemszögéből úgy fogalmazhatunk, hogy a görbe forma jegyét az első főnevek által megnevezett alanyok esetében igék predikálják, és ezenfelül az etalont kifejező általános „horog” megnevezésekkel rögzítik (határozzák meg). Úgy tűnik, így ezek a megnyilatkozások összehasonlító szerkezet formáját öltik. E szerkezet mindhárom tagja – az összehasonlítás partnerei – koherens szemantikai egységet alkot. Másfelől a hallgató, a megnyilatkozás befogadója szempontjából a szóban forgó egység csak akkor lehetséges (vagy az összehasonlítás csak akkor értelmes), ha szemantikai összhang van a tagjai között. Ez azt jelenti, hogy az őket képviselő három szóban közös szemantikai jegy van.

2.10.6. Lényegében összehasonlítással, csak nagyobb bizonyossági fokkal, a következő megnyilatkozásban is találkozunk:

19. Megszáradt, összegöndörödött – igazi kobinäys (Kuršėnai).

A leíró funkciót a kāblio vedinys sukablėti igei származéka is betölti a következő mondásban:

20. Teljesen összegörnyedt, most meg mintha kiegyenesedett volna (Antašava).

Itt az úgynevezett szemantikai aktánsminimalizációval van dolgunk, amikor ezek beépülnek a predikatív szó jelentésébe (lásd Jakaitienė 1988: 68). Valójában e megnyilatkozás első része könnyen kifejthető így: hasonlóvá vált a kāblį, vagy úgy: olyan lett, mint a kāblýs. Tehát ezúttal is összehasonlítás rejlik a megnyilatkozásban.

2.10.7. A leíró funkciót módhatározó tölti be, amelyet az általános megnevezés eszközhatározói esete vagy elöljárószóval álló eset fejez ki (a nyelvjárásokban itt illativus is előfordulhat), például:

21. A darvak horog alakban repülnek (Kuktiškės).

22. Az a lassú munkás bizony csak horog alakban ül (Švenčionys).

23. Megfeketedett, horoggá görnyedt, miközben DunŽ-t temette (Kuršėnai).

24. Már öreg, meggörnyedt kriūkelin ZtŽ.

25. Vajon én is ilyen kebėklį görnyednék-e, ha orvost fogadtam volna? (Judrėnai).

26. Amikor az ember megöregszik, az összes ujja horoggá hajlik, úgyhogy még kiegyenesíteni sem tudja (Laukuva).

Ezek a módhatározók a predikátum cselekvését, rajta keresztül pedig az alanyt írják le (vagy pontosítják), a hasonlító kifejezésekhez hasonló módon – a „kampó” alakjához való hasonlóság alapján. A mondat három tagja – az alany, a predikátum és a módhatározó – között ténylegesen ugyanaz a szemantikai összhang áll fenn, mint a hasonlító kifejezésben. A predikátum itt gyakran közvetlenül utal a szemantikai összhang alapjára, ahogyan a hasonlító kifejezésben a vonatkozási szempontra: a görbe alakra. Vö. a 23–26. megnyilatkozás predikátumait: összegörnyedt, meggörbült, (bučio) meggörnyedve, meggörnyed. Ezek a megnyilatkozások könnyen átalakíthatók hasonlító kifejezésekké – csak a tulajdonság predikációjának bizonyossága, illetve lehetősége változik meg. Vö.: összegörnyedt egy kōbinį kapálás közben → összegörnyedt, mint egy kōbinys kapálás közben.

2.10.8. Az úgynevezett determinatív összetételeket (bővebben lásd róluk Urbutis 1978: 173–174) szintén a hasonlító kifejezésekhez közel álló kontextusoknak tekinthetjük. Valójában az ilyen összetételek egész hasonlító kifejezések alapján jöttek létre. Például a kablianōsis olyan valaki, akinek az orra olyan, mint egy kablýs. Tehát ezekben az összetételekben az első tagnak az a szerepe, hogy a hasonlítás mércéjeként szolgáljon.

112 |

ROLANDAS MIKULSKAS

mércéül. Az ilyen összetett szavakban a leírt objektum (vagy a hasonlítás alapja) rendszerint az emberi orr, vö.:

27. Csúnya ez az öreg, kablenosis (Ėriškiai).

28. Jaj, de csúnya, micsoda kukianosis (Prienai).

29. Hogy is mehetnék hozzád feleségül, ha te kriūkanosis vagy, és amúgy is olyan csúnya vagy! (Pelesà).

30. Az apja is vaškanosis volt, és minden gyereke ilyen (Veliuona).

Előfordul azonban, hogy ilyen hasonlóságot más testrészeken is észlelnek, és nemcsak embereknél, vö.:

31. Az a kabliadantis semmit sem fog csinálni! (Krekenavà).

32. Te kriūkagalvi, hová mész! (a lóról mondták) (Rudaminà).

A példák azt mutatják, hogy az ilyen összetételek pragmatikai irányultságúak, negatív konnotációjúak. Ennek ellenére első tagjuknak többnyire e tekintetben semleges, általános megnevező denotatív jelentése van. Nem egy konkrét, görbe alakú eszközt jelölnek, amelynek valamely feltűnő jegye pragmatikai névadásra indíthatna, hanem a „kampó” általános alakját képviselik. Természetesen itt minden nagyobb területi egységnek megvan a maga reprezentánsa, amint azt a példák is mutatják. Az egy vagy két alapvető referensjegyre támaszkodó, legáltalánosabb jelentésű megnevezések alkalmasak leginkább a referens figuratív leírására. E megnevezések determinált összetételei azonban kifejezési szempontból nem emlékezetesek – negatív konnotációjuk feltehetően a beszélő pragmatikai hozzáállásából és korábbi, megfelelő használataikból ered. Talán ezért hoznak létre a nyelvjárásokban gyakran hasonló összetételeket olyan első tagokkal, amelyek konkrét, görbe alakú eszközöket jelölnek. Pragmatikai megfontolásból érthetően a kifejezőbb jegyekkel rendelkező reprezentánsokat választják. Úgy tűnik, így keletkeztek a žemaitiai nyelvjárásban a gembnōsis, -ė, oknošà összetett megnevezések, a nyugati aukštaitiai nyelvjárásban a vaškamōsis, -ė, a keleti aukštaitiai nyelvjárásban pedig a kabelanōsis, -ė. Azt is említettük már, hogy e konkrét és az analóg kontextusokban előforduló általános megnevezések között szinonimikus viszonyok alakulnak ki. Emiatt egyes szűkebb jelentéskörű megnevezések, például a gembė vagy kabelis referenciája kiterjedhet; ezekkel alkalmanként vagy rendszeresen más, görbe alakú eszközöket is megnevezhetnek⁳⁶.

2.10.9. Az általános megnevezés elterjedtségéről más jellegű összetételek is tanúskodnak: a vaškarà, vaškaras szavak a nyugati aukštaitiai kaunasi nyelvjárásban az üst tűzhely fölé függesztésére szolgáló eszközt jelölik (az utóbbi jelentheti a kút emelőszerkezetének rúdját is, amelynek „kamp-

³⁶ Például a nyugati aukštaitiai kaunasi vaškarà (vaškaras) nemcsak a vaškamōsis, -ė összetételben kapja meg a hasonlítási mérce általános jelentését, hanem ennek megfelelően hasonlító szerkezetekben és metaforikus megnevezésekben is, vö.:

1. Az orra olyan, mint a vaškarà (Sintautai).

2. Már megint a saját vaškaròsat ne dugd ide, kedvesem! (Lukšiai).

Itt a vaškarà (vaškaras) ugyanúgy a valóság tárgyainak figuratív modellezését szolgálja, mint az analóg kontextusokban jóval gyakrabban előforduló vašas. A jelentések szélesebb köre azonban ezúttal nem jellemző a vaškarai (vaškarui) szóra. Úgy tűnik, a még eleven szóalkotási jelentés miatt az általános megnevezési potenciál kihasználatlan marad.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 113

liu“). Mint tudjuk, a žemaičiai nyelvjárásban a vašas a bogrács felakasztására szolgáló eszközt jelenti. A nyugati aukštaitis kauniškiai nyelvjárás nyugati részén a vašu bármely görbe alakú szerszám megnevezése lehet, amellyel egyébként többnyire szabadon lehet manipulálni. Nyilvánvaló tehát, hogy a vašo megnevezés a szóban forgó bográcsakasztó (vagy hasonló) eszközre legalább két okból nem megfelelő: egyrészt többértelműsége, illetve tág referenciája, másrészt az eszköz sajátossága, vagyis helyhez kötött rögzítése miatt. Ezért joggal feltételezhetjük, hogy motiváció támad egy megfelelőbb megnevezés összetétellel történő megalkotására. Így jön létre a vašk aras ar vaškarà. Képzésük jelentését így határozhatnánk meg: „eszköz, amellyel valamit (pa)karti (felakasztanak) a vašu végére”. Itt az első képzési alapelem, a vašas, általános értelemben akasztóeszközt jelent, ami természetesen szükségképpen magában foglalja a görbeség szemantikai jegyét. Esetünkben tehát a görbeség szemája közvetetten fejeződik ki. Ez különbözteti meg ezeket az összetételeket a korábban vizsgáltaktól (konkrétan a vašanósio összetételtől), amelyekben ezt a szemát a tagok hasonló módon közvetlenül fejezték ki³⁷.

2.10.10. Ritkábban fordulnak elő az olyan típusú összetételek, mint a mėšlakablis (Šimónys) vagy a mėšlakriukš (Léipalingis). Ezek szintén a közös megnevezéseknek a saját nyelvjárásaikban való elterjedtségéről tanúskodnak. Létrejöttük okát ugyanúgy magyarázhatjuk, mint a korábban tárgyalt összetételek esetében: a túl tág referenciájú általános megnevezések nem mindig alkalmasak a szűk rendeltetésű eszközök megnevezésére, ezért a jelentéstartományukat összetétellel szűkítik.

2.10.11. A görbe alak tulajdonságát megtestesítő általános megnevezés metaforikusan használható valamely, e tulajdonsága révén kitűnő objektum megnevezésére. A metaforák, tudvalevőleg, pragmatikai indítékokból jönnek létre és használatosak a nyelvben. Rendeltetésük nem az, hogy a beszédaktusokban megnevezett denotátumokat reprezentálják, hanem hogy valamely szempontból jellemezzék őket. Ez a jellemzés azonban nem közvetlenül történik, hanem egy másik objektum (az objektumok osztálya) szokásos megnevezésének segítségével. Ez a hasonlósági viszonyok megállapításával, vagy hétköznapi szóval élve, a valóság két tárgya közötti bizonyos hasonlóság felismerésével lehetséges. A metaforák tehát lényegüket tekintve rejtett hasonlatok (vö. Nikitin 1983: 56; 84). Esetünkben a metaforikusan megnevezett objektumok köre meglehetősen szűk: többnyire ugyanazok a tárgyak, amelyek az összehasonlító kifejezések alapjául szolgálnak: az emberi test, egyes részei, ritkábban más dolgok (pl. repülő darvak sora), vö.:

33. Milyen kezei voltak, most meg kabliai (Šaukotas).

34. A kōbinio (az aszott öregemberét) még álmomban sem láthatom. DuÑŽ (Raudėnai).

35. A darvak kablya dél felé elvonult (Eriškiai).

A görbe alak közös tulajdonsága különösen nyilvánvaló az orr és a görbe formájú eszköz összevetésekor. Ezért gyakran ez válik a jelentésátvitel alapjává, amikor a vašas, kablys és így tovább közvetlenül az orrot (vagy csőrt) jelenti. Például a Ko nuleidai savo kablį? (Šiauliai) mondatban ily módon a jól ismert nulėisti nosį „elkeseredik” frazeologizmus helyettesíti; vö. még:

³⁷ Egészen más jelenségről tanúskodnak a nyugati aukštaitis šiauliškiai nyelvjárásban használt, formailag hasonló összetételek. Amint korábban említettük, itt a vaškans, vaškaris ar vaškarýs bogrács vagy vödör fülét, illetve szíját jelenti. Az ilyen összetételek képzési jelentése tehát: „az a hely, amelynél a vašas lóg (felakasztásra szolgál)”. Ez utóbbi megnevezés a nyelvjárásban szinte egyáltalán nincs adatolva, de az összetétel megalkotásakor a šiauliškiai nyelvjárás beszélői nagy valószínűséggel, a szomszédos žemaičiai nyelvjárás beszélőihez hasonlóan, a szóban forgó bográcsakasztó eszközt nevezték így.

114 |

ROLANDAS MIKULSKAS

36. Álmomban a kampót felakasztva [a kislányok bölcsője mellé] (Surdegis).

A közös szemantikai jegyek alapján gyakran találós kérdéseket alkotnak. Így azok lényegi denotátumait metaforákkal kódolják. E jegyek kitalálásával megfejtjük a találós kérdést. Vö. ugyanannak a találós kérdésnek két, különböző helyről származó változatát:

37. Az egyik végén villa, a másikon bajusz, középen meg olyan, mint egy labda (Didvyžiai) [fecske].

38. Az egyik végén villa, a másik végén horog, latin ruhák, idegen nyelv (Pilviškiai).

Kutatásunk szempontjából fontos megjegyezni, hogy ugyanannak a találós kérdésnek ezekben a változataiban a köznevek különálló dominanciaövezeteket képviselnek.

A köznevek metaforikusan megfelelő grafikai alakzatokat, például betűjeleket is megnevezhetnek, vö.:

39. Oroszul nehéz az olvasás – csupa kacifántos betű (Priekulė).

40. Ő ilyen kis kampócskát írt, madárkát rajzolt, megtanította azt a gyereket (Tauragė).

E nevek némelyike igeképzős származékok alapjául szolgál, például:

41. Ezt a levelet ilyen kacifántosra írtam, de szépen, csinosan nem tudtam [írni] (Endriejavas).

A köznevek terminszerű kifejezésekben való megjelenésének tárgyalása után végül bemutatható a teljes táblázat, amely világosan szemlélteti az általuk dominált nominációs rendszerek földrajzi eloszlását. A köznevek areális eloszlása még világosabban látható a táblázat adatai alapján készített térképen. Azokat a helyeket, ahol e neveket mind a hat rendszeres jelentésben használják, valamint azokat, ahol csak szignifikatív jelentésben jegyezték fel, ezen a térképen azonos jelekkel ábrázolják. A rendszeresebb helyettesítési eseteket is jelölik.

3. ZÁRÓ MEGJEGYZÉSEK

3.1. A figuratív hasonlóságon alapuló nominációs rendszerekben domináló elnevezések alkalmassága a térbeli alakzatok fogalmainak megnevezésére azok szemantikai struktúráinak az alakzatokéval való IZOMORFIÁJÁBÓL következik. Az ilyen elnevezések jelentésstruktúrájának magját a megnevezett alakzatok lényegi (vagyis a nyelvi közösség tagjai számára fontos) jegyei alkotják. Ezek a jegyek formálják az elnevezések nominációs (elsődleges) jelentését, amelyet a nyelvhasználók jelképes jelentésükként ismernek fel. Az elnevezés nominációs jelentése a beszédaktusok során alapvető szerepet játszik azon valóságos objektumok denotálásában, amelyeket figuratív hasonlóság kapcsol össze. Az ezekből a denotációkból kialakuló rendszeres szójelentések a nominációs jelentéshez képest másodlagosnak (származtatottnak) tekintendők.

3.2. A nyelvjárásokban a „kampó” alakzat általános elnevezései az azonos alakú, BEVONÁS útján kialakult eszköznevek domináns változatai. Szinkrón szempontból az általános elnevezések legnagyobb megnevező ereje (nominációs potenciálja) abból ered, hogy a rendszer hierarchiájában a legmagasabb pozíciót foglalják el, amely viszont kizárólag e nevek szemantikai struktúráinak a „kampó” alakzat megfelelő reprezentálásához való alkalmazkodásából következik, és nem függ eredetüktől vagy belső formájuktól. Az utóbbiak által előfeltételezett névképzési kapcsolatok a megvalósult szöveg szintjén válhatnak aktuálissá, ha ezeket az elnevezéseket a képzésük alapjául szolgáló igék mellett használják. Ezért ezek a névképzési kapcsolatok a megnyilatkozás befogadója (címzettje) számára fontosabbak, mint létrehozója (feladója) számára. Ez utóbbinak, úgy tűnik, inkább megfelel a denotátumok figuratív hasonlóságán alapuló, rétegzett névtaxonómia.

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 115

elfoglalt legmagasabb pozíciójából a rendszer hierarchiájában, amely viszont kizárólag e nevek szemantikai struktúráinak a „kampó” alakzat megfelelő reprezentálására való alkalmasságából következik, és nem függ eredetüktől vagy belső formájuktól. Az utóbbiak által implikált névképzési kapcsolatok a megvalósult szöveg szintjén aktualizálódhatnak, ha ezeket az elnevezéseket a képzésük alapjául szolgáló igék mellett használják. E kapcsolatok tehát a megnyilatkozás befogadója (címzettje) számára jelentősebbek, mint annak létrehozója (feladója) számára. Ez utóbbinak, úgy tűnik, inkább megfelel a denotátumok figuratív hasonlósága alapján rétegződő névtaxonómia.

3.3. A „kampó” alakzat általános megnevezéseinek elterjedésében a nagyobb nyelvjárási vagy alnyelvjárási határok bírnak a legnagyobb jelentőséggel. Például a žemaitiai nyelvjárást beszélők által használt kebėklis (kibėklis) és kobinys elnevezések területi eloszlásában meghatározó a kretingai és telšiai északi žemaitiai nyelvjárási változatok közötti határ. Hasonlóképpen a nyugati aukštaitiai kaunasi változatot beszélők által használt vąšas és kūkis nevek földrajzi elterjedése szempontjából jelentős a zanavykai és kapsai etnikai csoportok közötti különbség. Történeti szempontból kijelenthető, hogy ugyanazok a politikai, közigazgatási, fizikai stb. tényezők, amelyek a nyelvjárások fonetikai különbségeit előidézték, sajátos nominációs rendszereiket is kialakították. Szinkrón szempontból azt a tényt, hogy bizonyos nominációs rendszerek a lexikára jellemző mozgékonyság ellenére többé-kevésbé fennmaradnak a nyelvjárási határokon belül, azzal kellene magyarázni, hogy a nyelvjárások a zárt nyelvi rendszer vonásait mutatják. A nominációs egységeket tekintve tehát különálló nyelvekként működnek. Ez azt jelenti, hogy azok az emberek, akiknek beszédmódja jelentősen különbözik a szomszédaikétól, különálló etnikai csoportként, „a mieinkként” azonosítják magukat; egymás között kommunikálva a valóság tárgyainak számukra megszokott elnevezéseit használják, és szükségtelenül nem engednek helyet mások, „nem a mieink” által használt megfelelőiknek. A nyelvjárás sajátos nominációs rendszere miatt más nyelvjárások (vagy nyelvek) hasonló elnevezéseit kisebb-nagyobb alkalmazkodás nélkül nem fogadják el. Más szóval, ha átveszik őket, meg kell találniuk a helyüket (meg kell szerezniük egy bizonyos pozíciót) a megfelelő nominációs alrendszerek hierarchiájában.

RÖVIDÍTÉSEK

Dūnž–Vitkauskas, V. 1976: Šiaurės rytų dūnininkų šnektų žodynas, Vilnius: Mokslas.

LKA₁ – A litván nyelv atlasza 1. Lexika, szerk. K. Morkūnas, Vilnius: Mokslas, 1977.

LKŽ – A litván nyelv szótára 1–19, szerk. J. Balčikonis, J. Kruopas, K. Ulvydas, V. Vitkauskas, 1941–1999.

LKŽK – A litván nyelv szótárának cédulagyűjteménye: Litván Nyelvi Intézet.

ZtŽ – Vidugiris, A. 1998: Zietelos šnektos žodynas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

LITERATŪRA

Ambrazas, V., red. 1996: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

Arutjunova, N. D. 1977: Номинация и текст. Серебренников, Б. А., Уфимцева, А. А., ред., Языковая номинация: Виды наименований, Москва: Наука, 304–357.

Greimas, A. J. 1989: Semiotika. Darbų rinktinė, sudarė R. Pavilionis, Vilnius: Mintis.

Jakaitienė, E. 1988: Leksinė semantika, Vilnius: Mokslas.

Karaliūnas, S. 1997: Kalba ir visuomenė: Psichosociologiniai ir komunikaciniai kalbos vartojimo bruožai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Mikulskas, R. 1995: Žodžių vōkas, vokūoti kilmė onomasiologiniu požiūriu. Lituanistica 4 (24), 58–74.

116 |

ROLANDAS MIKULSKAS

1 LENTELĖ. BENDRŲJŲ „KABLIO“ FIGŪROS PAVADINIMŲ PAPLITIMAS TARMĖSE

Riestos formos

Įrankis

įrankio pavadinimas

Mėšlui iš

Šienui iš kūgio

Kam traukti

Meškeriojimo (pp. mažybinė forma)

vežimo versti

ar šalinės galo pešti

pakabinus

mažybinė forma

kablys

SRv, Km, Ds, Kp

SKp, SDk, SLK

Nj, Krč, Ut, Lel, Kp; Klp, Nd, Jrb Sur; Jnš, prk.: SRv, Bsg, Skrb, Všk, Ppl, Vb, Slm, Alz, Kp, Šmn, SKp, PnmR, Rk, Č, Km, Dkk, Žr, Aln, Kkl, Ukm, Pg, Er, Tr, An, Sb; Jrb

važąs

Erž, Vdk

Snt, Jrb, Skr; Rmš, Nmj, prk.: Pjv, Plv, Pžrl, Pnma, Al, Mrs

Všt, Gs

kūkis

Krok, Pun, Jz

Zp, Drs

Ss, Ūd, Jz, Prn

Bgt, Skrd, Šil, Jz, Ūd, Ldvn

kebėklis (kibėklis)

Klvrž, Plt, Slnt, Grsl, Ms, Šts, Yl; Žr, Žd

Tž, Kv, Slnt, Šts

Plt; Nm

kobinys

Vkš, Škn; Šl, Btg

Akm, Rdn, Lk, Žr, Tl, Als, Klvrž, Šts

Brs, Žr, Varn, Vkš, Trk; Vn, Šl, Kv

Sd, Trk, Krš, Žr

kriūkas

Vs, Lš, Lz, Dv; Aps, Brsl

Drsk, Mrc

Krsn, Smn, Srj, Rud, Nč, Žt, Lz, Dv; Švnc, Skdt, Plv

Sn, Mrk, Žt, Auk; Švnc, Rš, Upn

Pastabos: 1) vietų santrumpos tokios pat kaip LKŽ; 2) po kabliataškio pateikiamos vietų, esančių toli nuo kompaktiško pavadinimų vartojimo ploto, santrumpos; 3) po pažymos prk. pateikiamos vietų, kuriose užfiksuoti tokie veiksmažodiniai vediniai kaip kabliuoti ar vašiuoti santrum-

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 117

Nėrimo (ppr. mažybinė forma)

Įtaisas virvėms vyti (gali būti mažybinė forma)

Gembė, vagis

Bet koks riestos formos įrankis

Tarmės

BSG, SKP, PC

PS, SKP, JDP, ZR, ŽL

SML, PAĮ, PS, SLM, KP, SKP, JDP, RK, DS, TRGN, SSK, KUR, AN, SUR; ŽSL

KRKN, UPT, ĖR, MŽS, PPL, KPR, ANTŠ, PLVN, ŠMM, PND, JDP, DGL, SLD, KTK, SUG, ALN, KKL, ŠR, PG; ŠVNČ, ŠKT, ŠL

Rytų aukštaičiai: panevėžiškiai, kupiškėnai, anykštėnai, širvintiškiai, uteniškiai

ErŽ, PnmŽ; Grd, Nmn

Šn, Mrj, Kt, Gž, VlkV, Grš, Vlkj, Jd, Grk, Btg, Vdk; Jsv, Ldv, Gdž, Grl, Vv, Krok

Jrb, Snt, Mrj; Tlž

Kt, Gs, Gž, Grš, Lkš, Snt, Slv, Erž, Vdžg, Rs, Grk, Stak, Ar, Jd, PnmŽ, Rdd, Lkč, Vlkj, Vl, Plk; Jsv, Prn

Vakarų aukštaičių kauniškių vakarinė pusė

Al, Brb, Mrj, Gž

Rmš, Nmj, Brb, Gdl, Šil

Vv, Gž

PnmA, Prn, Ūd, Krok, Dks, Mrj, Klvr, Alk, Plv, Šn, Grl

Vakarų aukštaičių kauniškių rytinė pusė

Klp, Sg, Vn, Kv, Kl, Plt, Slnt, Lkž, Ms, Yl, Brs, KlvrŽ, Sd; Lpl, Lž

Vyž, Šll

Als, KlvrŽ, Sd, Šts, Nt, Pln, End, Jdr, Kv, Šll, Prk

Vakarų žemaičiai, pietų žemaičių vakarinė pusė, šiaurės žemaičiai kretingiškiai

Sd, Šts, Žr, Užv, Rdn, Škn, Krp; Rd

Žlb, Krš; Slnt, Prk

Šts, Žd, Sd, Trk, Akm, Klk, Žg, Škn, Krš, Rdn, Krkl, Lkv, Knt; Kv, Trg, Šlv, Mšk

Šiaurės žemaičiai telšiškiai, pietų žemaičių varniškių rytinė pusė

Klvr, Kpč, Drsk, Vrn, Vlk, Dsm, Dg, Pun

Rdm, Bd, Pns, Sn, Srj, Lš, Drsk, Pls, Zt, Lz

Klvr, Vrn, Pls, Zt, Lz; Sdk

Rdm, Bd, Lzd, Švn, Sn, Kpč, Lp, Rud, Pls, Zt, Arm, Dv, Rūd, Dsm, Jz

Pietų aukštaičiai (išskyrus šiaurinį kampą), kai kurios rytų aukštaičių vilniškių salos

pos. Ppr. jie turi perkeltinės reikšmės ‘godžiai (kabinat) valgyti’ ar ‘skobti’ ir taip netiesiogiai nurodo į savo pamatinius daiktavardžius, kaip bendros paskirties kabinimo įrankių pavadinimus.

118 |

ROLANDAS MIKULSKAS

1 PAV. BENDRŲJŲ „KABLIO“ FIGŪROS PAVADINIMŲ PAPLITIMAS TARMĖSE

„KABLIO“ FIGŪROS NOMINACINĖS SISTEMOS RAIŠKA | 119

Nikitin, M. V. 1983: Лексическое значение слова: Структура и комбинаторика, Москва: Высшая школа.

Nikitin, M. V. 1988: Основы лингвистической теории значения, Москва: Высшая школа.

Rosinas, A. 1996: Lietuvių bendrinės kalbos įvardžiai: Funkcijos ir semantika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

Telija, V. N. 1977: Вторичная номинация и ее виды. Серебренников, Б. А., Уфимцева, А. А., ред. Языковая номинация: Виды наименований, Москва: Наука, 129–221.

Ufimtseva, A. A. 1977: Лексическая номинация. Серебренников, Б. А., Уфимцева, А. А., ред. Языковая номинация: Виды наименований, Москва: Наука, 5–85.

Urbutis, V. 1978: Žodžių darybos teorija, Vilnius: Mokslas.

Rolandas Mikulskas Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, 2055 Vilnius, Lietuva

Gauta 2002 05 07