LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, IV

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

NÉHÁNY ÚJ FONETIKAI SAJÁTOSSÁG A ŽEMAITI DŌNININKAI NYELVJÁRÁSAIBAN

B. ROKAITĖ

I. Az északi tengerparti žemaitiai nyelvjárások hangsúlya és hanglejtése¹

1. Hangsúly

§ 1. a) A Mosėdisi nyelvjárásban a más žemaitiai nyelvjárásokra is jellemző, általános hangsúly-visszahúzással rendelkező főhangsúly régi és visszahúzott változata, valamint mellékhangsúly visszahúzott, átvitt és szóvégi változata fordul elő².

b) A leírt nyelvjárásban a visszahúzott hangsúly ugyanolyan erős, mint a többi žemaitiai nyelvjárásban³. Az átvitt hangsúly azonban erősségében és helyében egyaránt különbözik a többi žemaitiai nyelvjárás átvitt hangsúlyától, különösen pedig a hanglejtés-változatok tekintetében; ezért itt részletesebben is elemezzük.

§ 2. a) A nyelvjárásban az alábbiak kapnak mellékhangsúlyt átvitt helyzetben:

a) Hosszú hangsúly utáni szótagok: klùmpė ~ klùmpiai ‘klumpės’, mònė ~ mãnie, šãukùo ~ šãukoja ‘šūkauja’, vėžãm ~ vėžame, aplinkộu ~ aplinkuo ‘aplinkui’. Mivel minden hosszú hangsúly utáni szótag átvitt hangsúlyt kap, a szavaknak gyakran több átvitt hangsúlyuk van: pármùokiejė ~ pérmokėjai, kùovarnė ~ kóvarniai ‘kuosos’, pársėldaukėm ~ pérsilaukėme ‘užsilaukėme’.

¹ Ez a fejezet az északi tengerparti dōnininkai nyelvjárások hangsúlyának és hanglejtésének jellegzetesebb eseteit írja le.

Az alapul vett nyelvjárás a Litván SZSZK északnyugati csücskében, Skuodas járásban, a járási központtól 13 km-re délre fekvő Mosėdis városka (és a környező falvak — Naujočkai, Šaukliai, Įgariai, Bakščiai, Nevočiai, Miesto Kalniškiai, Šerkšniai) nyelvjárása; ez hangsúly és hanglejtés tekintetében alig különbözik az északi tengerparti dōnininkai nyelvjárások többi változatától. Lásd J. Aleksandravičius, Kretingos tarmės kirtis ir priegaidė. — „Lietuvių kalbotyros klausimai“, 1, 97—106, Vilnius, 1957.

A tanulmányban a „Lietuvių kalbos atlaso medžiagos rinkimo programos” II. kiadásában (Vilnius, 1956) megadott fonetikus átírást követjük; a hangsúlyos e, o (<i, u) és ū magánhangzók esetében azonban a cirkumflexes vagy nyújtó hanglejtésű hosszúságot nem jelöljük: azt a hanglejtés jele mutatja (pẽlns~pìlnas, kìmb~kìmba). A másodlagos nyújtó hanglejtésű hangsúlyos kettőshangzók mindkét tagját félhosszan jelöljük (rõ.n.kà~rankà), noha az első tagot valamivel hosszabban ejtjük, mint a másodikat.

² Lásd V. Grinaveckis, Šiaurės vakarų donininkų tarmių kirtis. — „Lietuvių kalbotyros klausimai“, 1, 109—117, Vilnius, 1957.

³ Lásd V. Grinaveckis, Šiaurės vakarų donininkų tarmių fonetinės ypatybės ir jų raida (a továbbiakban Švdt fonetinės ypatybės). — „Vilniaus Valst. pedagoginio instituto (a továbbiakban VVPI), Mokslo darbai“, 11, § 10—26, Vilnius, 1960.

141

β) Rövid szótag a fő-ősi hangsúlyos és a hosszú szótagban mellékes-áthelyezett hangsúlyos szótagok között: àtnesė ~ ãtnesei, mintova ~ mintuvai, pàkūrams ~ pàkuramas ‘begyújtható’, kálnėskė ~ kalniškiai ‘a hegyen élő emberek’, òšpakalis ~ užpakalis.

Ha a fő-ősi hangsúly után a nyelvjárásban csak rövid szótagok következnek, akkor mind hangsúlytalanok: ãtnesė ~ ãtnesė, mintuvus ~ mintuvus.

γ) Az a, e, ę, ǫ magánhangzók < a, e, i, u (lásd § 10).

b) A nyelvjárásban az áthelyezett hangsúly különösen erős.

A legerősebb áthelyezett hangsúly azokban a szavakban fordul elő, amelyek rövid szótagjában fő-ősi hangsúly van: dàba ~ dàbar ‘még’, šòkàm ~ šùkame, mãžàsis ~ mãžasis, įjūdėna ~ judino.

Ha a fő-ősi hangsúly hosszú szótagban van, az áthelyezett hangsúly valamivel gyengébb, de jól hallható: lýtùoc ~ lýtotas ‘esős’, nukalniòu ~ nùkalniu ‘a lejtő felé’, vėikė ~ vėikiai ‘gyorsan’.

Ha a szóban egynél több áthelyezett hangsúly van, akkor közülük a legerősebb az utolsó, vagy a szó végén álló: ekietęverbalìs ~ ekėtvirbalis, mąsùoju ~ mūsuoju ‘a miénknek’.

c) A mellékes-áthelyezett hangsúlynak akár négy hanglejtése is lehet: rövid, tört, elsődleges folyamatos és egyes esetekben középső (bővebben róluk lásd §§ 6, 7c, 10, 12).

§ 3. Általában a nyelvjárás minden szava hangsúlyos, beszéd közben azonban az egyszótagú szavak többnyire hangsúlyos szavakhoz kapcsolódnak. A nyelvjárásban kötőszók, elöljárószók, határozószók és névmások lehetnek proklitikumok és enklitikumok, például: dàbà pàkòše | uo_jau_aštùnta varàu ~ dabar ‘még’ pàkašu ‘megindulok’, o jau aštunta varau ‘megyek’; a_kõžna vàkara važiūji pri_mãmā ~ ar kožną ‘minden’ este mamai mész; ka_bòva lėgiondėnė | e_pradėjo tus_làiskus làidîte ~ amikor kórházban volt, és elkezdte azokat a leveleket küldözgetni ‘küldeni’; uo_dėlku azért nem akar elmenni; kūo_ce pìkst ont_vàka ~ miért haragszol a gyerekre.

2. Hanglejtés

§ 4. A nyelvjárásban a következő hanglejtések vannak: rövid (˘), töréses (˄), elsődleges és másodlagos folyamatos (ˇ), emelkedő (ˊ) és középső (ˋ)⁴.

Rövid hanglejtés. § 5. a) A rövid hanglejtés, akárcsak a hangsúlyt visszahúzó más žemait nyelvjárásokban, rövid szótagokban fordul elő, amelyeket az a, e, i, u, ę, ǫ magánhangzók alkotnak, a következő esetekben:

α) egyszótagú szavakban: kàs, nẽs, rẽs ~ ris, lõps ~ lùps (valamint a nyelvjárásban egyszótagúvá vált szavakban is: làps ~ lùpas, rẽc ~ rėtas, sòh ~ sùka, žėb ~ žiba);

β) visszahúzott hangsúllyal hangsúlyos szótagokban: àkmõu ~ akmuõ, svẽtės ~ svečiais, pìli ~ pilì, lùpì ~ lupi, kẽtė ~ kiti, lõpò ~ lupù;

⁴A hanglejtések tekintetében a leírt nyelvjárás főként a fő, régi hangsúlyú szavak rövid hanglejtésében (§ 5b), az e, o-n előforduló elsődleges folyamatos hanglejtésben < és az i, u-n (§ 9), a mellékes, visszahúzott hangsúly rövid hanglejtésében (§ 6), a töréses (§ 7c), valamint az elsődleges folyamatos hanglejtésben (§§ 10–12), továbbá a visszahúzott hangsúly emelkedő hanglejtésében (§ 14) különbözik leginkább a többi žemait nyelvjárástól; vö. V. Grinaveckis, Švdt fonetinės ypatybės, §§ 45–93. Itt részletesebben is ismertetjük az említett hanglejtések kiejtési eseteit.

142

γ) mellékes, végső hangsúllyal hangsúlyos szótagokban: mẽr.gà ~ mergà, kàtės ~ katės, vìnis ~ vinis (többes számú végződés), gã.i.dùs ~ gaidžius, pẽ.r.štų ~ pirštų.

b) A nyelvjárásban rövid hanglejtéssel ejtik azokat az a, e hangokat, amelyek a köznyelvi tvirtagaléknak felelnek meg, olyan két- és többszótagú szavakban, amelyekben a hangsúly visszahúzódott, például: làpė ~ ląpei, žádám ~ žádame, ràšòm ~ ràšant, kàtė ~ kàtei; nẽšęs ~ nẽšinas, kėlõu ~ kėliau ‘keliui’, sènė ~ sėnei, vėdėns ~ vėdinas.

§ 6. A nyelvjárásban a rövid hanglejtés azokban a rövid szótagokban is előfordulhat, amelyek visszahúzott hangsúlyt kaptak (vö. § 2a), például: dėdėlė ~ dideliai, išnešiau ~ išnešiau, kàtėnų ~ kàtinų ‘katinui’, lópėtą ~ lópėtai, óndėnėi ~ vandenie ‘vandeniui’, pàvedai ~ pavėdžiau, sèšerėi ~ sèserie ‘seseriai’. Ugyanilyen esetben a rövid szótag más dounininkų nyelvjárásokban is visszahúzott hangsúlyt (és rövid hanglejtést) kap, például: pàžastė ~ pažastiai, kòbėlõu ~ kūbilu ‘kubilu’ (Grūšlaukė), šòlinė ~ šūlinėje (Kulai I, Skuodo járás), àpkaklėms ~ àpkaklėms ‘apikaklėms’ (Seda), òždòralis ~ užduralis ‘vieta už durų, kiemas’ (Alsėdžiai), pàvakarė ~ pavakarė (Gadūnavas, Telšių járás).

Töréses hanglejtés. § 7. A töréses hanglejtés a köznyelvi tvirtapradénak felel meg, és a nyelvjárásban ugyanazok a hosszú magánhangzók és kettőshangzók ejtődnek vele, mint a köznyelvi tvirtapradéval, például: lìkst ~ lygsta, lùpa ~ lūpa, šlūta ~ šluota, tiẽls ~ tėvas.

Az említett eseten kívül a nyelvjárásban töréses hanglejtéssel ejtik még:

a) a, e, ę, ǫ + l, m, n, r, i, u hangkapcsolatból a szóvégi hangok rövidülése következtében keletkezett másodlagos kettőshangzókat, például: stàls ~ stālas, šlàm ~ šlāma, tvàns ~ tvānas ‘potvynis’, gārs ~ gāras, kẽl ~ kẽla ‘kelia’, sēm ~ sēma ‘semia’, sēns ~ sēnas, kẽrs ~ kẽras, pẽl ~ pila, žẽls ~ žilas, vežẽms, ~ vežimas, mẽn ~ mina, kòl ~ kūla ‘kulia’, stòm ~ stūma ‘stumia’, kòr ~ kūra ‘kuria’, klẽus ~ klėvas, lẽi ~ lėja ‘lieja’. A nyelvjárási töréses hanglejtés helyett a köznyelvi a, e hangok ebben az esetben tvirtagaléval, az i, u pedig rövid hanglejtéssel ejtődnek, mivel a köznyelvben ezek és a mássalhangzók külön szótagban vannak.

b) az igék személyragjainak hosszú szótagjait (a köznyelvi tvirtagalé helyett), például: radāu ~ radāu, skaitāu ~ skaitāu, žẽnā ~ žinai, nešẽ ~ nešėi, rašẽs ~ rašys, skaitīs ~ skaitys; valamint a jövő idő egyes szám harmadik személyét (a köznyelvi rövid hanglejtés helyett), például: lìs ~ lŷs ‘lis’, gīs ~ gŷs ‘gis’, būs ~ būs ‘bus’, džūs ~ džiūs ‘džius’, lūš ~ lūš ‘luš’.

c) a (többnyire) visszahúzott hangsúlyú hosszú szótagokat, például: brõngė ~ brāngiai, dáilė ~ dailiai, dẽrbā ~ dirbai, šūokā ~ šōkai, tīlēm ~ tyliame ‘tylime’, vàkõu ~ vaikuo ‘vaikui’, pàbẽngė ~ pabengė ‘pabaigė’, pàplūotis ~ paplotis ‘paplotis’, àprùmba ~ āprumbą ‘sijono juosmenį’, pàršūove ~ pāršovė, pavàlgìsi ~ pavalgysi, mùosiedie ~ Mósėdėje ‘Mosedyje’, plāukiuosēm ~ plaukiosime, ràtpiedē ~ rātpėdžiai ‘stipinai’, sòt rēnkies ~ sutrenkės ‘susitrenkė’, vàkščiuodams ~ vaikščiodamas.

d) az a, e hangokat a hangutánzó szavakban, például: màkt ~ mākt, bākst ~ bākst, bāpt ~ bāpt, klẽpt ~ klēpt.

Elsődleges folyamatos hanglejtés. § 8. Az elsődleges folyamatos hanglejtés a köznyelvi tvirtagalének felel meg, és a nyelvjárásban ugyanazokban az esetekben fordul elő, mint a köznyelvi tvirtagalé, például: kùods ~ kuōdas, mālė ~ mālo ‘malė’, rūktė ~ rūkti, sėgė ~ sėgė, tīsti ~ tįsti, trūmps ~ trūmpas, tẽršč ~ tirštas.

143

Ahogyan néhány más žemaitiai nyelvjárásban is, itt ezzel a hangsúlyozással a következő magánhangzókat ejtik: a, e (az 1k rövid magánhangzók helyett):

a) Az igék előtagjaiban és az elsődleges főnévi igenévi alakokban, például: ãtvėdė ~ àtvėdė, nėlęs ~ nelesa, lākte ~ lākți, vėšte ~ vėšti.

b) Birtokos névmásokban: tãvo ~ tàvo, sãvo ~ sàvo.

c) A középfokú melléknevek képzőjében az e magánhangzó (kivéve azt az esetet, amikor az e a regresszív magánhangzó-hasonulás következtében zártabbá válik, és középső hangsúlyozással ejtik, lásd § 15 c)), például: jaunėsne ~ jaunėsne, mažėsne ~ mažėsne.

§ 9. A nyelvjárásban az elsődleges folyamatos hangsúlyozással ejtik az ę, ǫ magánhangzókat, ha alapvető-ősi hangsúllyal hangsúlyosak, és az 1k rövid hangsúlyú i, u hangoknak felelnek meg. Ilyen ę, ǫ olyan szavakban fordul elő, amelyeknek nincs áthelyezett hangsúlyuk, például: lėpa ~ lipo, kėba ~ kibo, šešėra ~ iširo, nutėka ~ nutiko ‘megesett’, palėka ~ paliko, pražėla ~ pražilo, snėga ~ snigo, blėzgė ~ blizgė, nudrėškęs ~ nudriskęs, kėštė ~ kišti, rėštė ~ rišti, abūdo ~ abūdu, adbōka ~ atbuko, bōva ~ buvo, pōva ~ puvo, šōta ~ siūto, dōgnos ~ dūgnas, smōkte ~ smukti.

Az ę, ǫ magánhangzók elsődleges folyamatos hangsúlyozása – akárcsak az a, e hangoké – a rövid hangsúlyból fejlődött ki e magánhangzók hosszúvá nyúlása következtében. Más žemaitiai nyelvjárásokban az ę, ǫ ebben az esetben félhosszú, és középső hangsúlyozással ejtik őket.

§ 10. A nyelvjárásban az elsődleges folyamatos hangsúlyozás hosszú ejtésű, áthelyezett hangsúlyú szótagokban is előfordulhat⁵. Az áthelyezett hangsúlyú szótag elsődleges folyamatos hangsúlyozását így ejtik:

1. Az ősi cirkumflex hangsúly helyett:

a) a tőben: àtkàlte ~ àtkalte ‘átkal­té’ (: kalti), ėžgóustis ~ išgąstis (: išsigąsti), pašárdis ~ pašardis (: žaizdas), pagrūóvis ~ pagrūovis (: griovi), paláukis ~ paliaukis (: liaukos), patálkis ~ patalkis (: talką), pavėržis ~ paviržis (: vi̇ržti duoti), paláukė ~ Pàlaukė (Skuodo járásbeli falu) (: laukás), pərlėke ~ pérėkė (: lėkti);

b) a képzőkben: rūkštinė ~ rūgštynė ‘sóska’, nūotrine ~ nōtrynė, rūpūže ~ rūpūžė, pąrąmbūotis ~ Pàrambuotis (a Mosėdžio környéki szántóföld egy része) (: Rambuòtis ‘családnév’);

c) az első tag végződésében: gėrūoje ~ gėrojo, gėrōji ~ gėraji, mažūosės ~ mažosios, mažōje ~ mažąją.

2. Az ősi akut hangsúly helyett:

a) a tőben: pàmūote ~ pāmotė (: motė), pàtėvis ~ pātėvis (: tėvas), pàlūpis ~ pãlūpis (: lūpa), pàšėnis ~ pašienis (: šiena), pàšūostė ~ pašostė (: šostas), pòšpūrė ~ pùspūrė (: pūras);

b) a képzőben: pēiškūne ~ Paeiškūnė (Skuodo járásbeli falu) (: az Eiškūnas folyó, Skuodo járás);

c) az első tag végződésében: gėrājė ~ gērajai, pėrmōjuoju ~ pirmuojuoju ‘az elsőnek’, mūsōjuoju ~ mūsųoju ‘a mienknek’ (Grūšlaukė); dėrbōntūosiems ~ dirbančiosioms, dėrbōntējė ~ dirbantieji, ētōntējė ~ ēinantieji (Kretinga)⁶.

⁵ Az áthelyezett hangsúllyal hangsúlyos, elsődleges folyamatos hangsúlyozású szótagokat más donininkai nyelvjárásokban is így ejtik. Leírásukhoz a Lietuvių kalbos ir literatūros instituto dialektológiai gyűjteményeiben található, Grūšlaukė, Kartenos, Kulų I km. (Skuodo járás), Sedos és Alsėdžių nyelvjárásából származó anyag példáit használtuk fel. A helyet csak akkor tüntetjük fel, ha a Mosėdžio nyelvjárásban másképp ejtik.

⁶ Lásd J. Aleksandravičius, Kretingos tarmės veiksmažodis. — „VVPI Mokslo darbai“, 8, 138, Vilnius, 1959.

144

3. Az a, e, ė, o < a, e, i, u:

a) a névelővel ellátott alakok egyes számú alanyesetében: gėrãsis ~ gėrasis, mažãsis ~ mažasis, pàštarãsis ~ paštarasis, pėrmãsis ~ pirmasis, mònãsis ~ manasis;

b) előtagos és összetett szavakban: àpkãklė ~ ãpkaklė ‘gallér’, àpnãšris ~ ãpnašris, pàvakàrė ~ pavakarė, pàrsãkė ~ pėrsakė, pàrdarė ~ pėrdarė ‘újrafestette’, pàréję ~ pėrėjo, pùsesėrė ~ puseserė, pùšmėrgėlė ~ pušmergelė, pàrė.sa ~ pėrišo, pàrlė.pa ~ pėrlipo, pàršp.ka ~ pėrsuko (valamint az -alis képzővel alkotott szavakban: ǫždùralis ~ užduralis, ekietvėrbàlis ~ ekėtvìrbalis, òšpãkãlis ~ užpakalis);

c) az igék -av-, -in-, -ij-, -ur- képzőiben: baltãva ~ baltavo, òugãva ~ úogavo, jọdėna ~ judino, èšmalagėna ~ išmalagino, paklàbėna ~ paklàbino, vàrgė.na ~ vargino, kãulė.je ~ kaulijo, gràjėje ~ grąžijo, sovìtõ.ra ~ suvyturo ‘feltekerte’.

§ 11. Azok az esetek, amikor az eltolódott hangsúly a szó tövére esik⁷, és elsődleges nyújtott intonációja van, legvilágosabban a ragozási paradigmában mutatkoznak meg:

Egyes szám Többes szám Alanyeset pãtàlkis ~ pãtalkis pãtàlkė ~ pãtalkiai Birtokos eset pãtàlkė ~ pãtalkio pãtàlkų ~ pãtalkių Részes eset pãtàlkõu ~ pãtalkiuo pãtàlkėms ~ pãtalkiams Tárgyeset pãtàlkį ~ pãtalkį pãtàlkùs ~ pãtalkius Eszközhatározói eset pãtàlkõ ~ pãtalkiu pãtàlkės ~ pãtalkiais Helyhatározói eset pãtàlkie ~ pãtalkėje pãtàlkùs ~ pãtalkiuose

A nőnemű főnevek az eltolódott hangsúlyt elsődleges nyújtott intonációval a többes szám alanyesetében is megtartják (vö. pãmõtes ~ pãmotės, pàšùostės ~ pašùostės).

Ha az elsődleges nyújtott intonáció az a, e, o magánhangzókon van (àpnãšris ~ ãpnašris, šùlėnė ~ šùlinė, àpõšė ~ apušė), akkor az egyes szám eszközhatározói és a többes szám tárgyeseti alakjai nem kapnak eltolódott hangsúlyt, például:

Egyes szám Többes szám Alanyeset àpkãklė ~ ãpkaklė àpkãklės ~ ãpkaklės Birtokos eset àpkãklės ~ ãpkaklės àpkãklų ~ ãpkaklių Részes eset àpkãklė ~ ãpkaklei àpkãklėms ~ ãpkaklėms Tárgyeset àpkãklę ~ ãpkaklę àpkãkles ~ ãpkakles Eszközhatározói eset àpkãkle ~ ãpkakle àpkãkliems ~ ãpkaklėmis Helyhatározói eset àpkãklie ~ ãpkaklėje àpkãklės ~ ãpkaklėse

Azoknak a névelővel ellátott alakoknak a paradigmájában, amelyek első tagjának végén az eltolódott hangsúlyhoz elsődleges nyújtott intonáció társul, a következő esetekben ejtik ezt az intonációt: a hímnem egyes számú alanyesetében (az elsődleges nyújtott intonáció az a magánhangzón van), a birtokos és tárgyesetben, valamint a nőnem egyes számú tárgyesetében és többes számú alanyesetében, például:

⁷A képzőben eltolódott hangsúlyú szavak elsődleges nyújtott intonációja ugyanazokban az esetekben fordul elő, mint a tőben eltolódott hangsúlyú szavaké.

10. Kalbotyros klausimai, IV

145

Vienaskaita

V. geràsis ~ gẽrasis geróji ~ geróji

K. gerũoje ~ gẽrojo gerũosės ~ gerõsios

N. gerõjûu ~ gẽruoju gerãjë ~ gẽrajai

G. gerõji ~ gẽraji gerõję ~ gẽrają

Įn. gerõjo ~ gerúoju gerõje ~ gerãja

Vt. geramẽje ~ geramẽje gerũjoje ~ gerõje

Daugiskaita

V. gerẽje ~ gerẽji gẽrũosės ~ gerõsios

K. gerũjų ~ gerũjų gerũjų ~ gerũjų

N. gerẽsėms ~ gerẽsiems gerũosėms ~ gerõsėms

G. gerũsus ~ gerũsius gerũoses ~ gerõsias

Įn. gerãsės ~ geraisiais gerũosiėms ~ gerõsėmis

Vt. gerũsūs ~ gerũsiųse gerũosėse ~ gerõsėse

A Kretinga és Grušlaukė nyelvjárásaiban az elsődleges folytonos hanglejtés a hangsúly-áthelyeződés első tagjának végén a régi éles hanglejtés helyett is megjelenik (vö. § 10).

§ 12. a) A természetüknél fogva cirkumflexes szótagok hangsúly-áthelyeződéses folytonos hanglejtése a dounininkai nyelvjárásokban kétségtelenül ősi örökség, éppúgy, mint a visszahúzott hangsúly folytonos (lásd § 13) és előretolt (lásd § 14) hanglejtése.

b) A természetüknél fogva cirkumflexes szótagok eltolódott hangsúlyának folyamatos intonációja sok esetben metatónia következtében alakulhatott ki, vö. pašùostę ~ pašostė és lit. pasõstė: sóstas.

c) Az eltolódott hangsúlyú végső szótagoknak mindig circumflexus intonációjuk van.

d) Ha az elsődleges-ősi hangsúly hosszú szótagban van, akkor az eltolódott hangsúlyú ę, ǫ magánhangzók félhosszúak, és középső intonációval ejtendők: várgę.na ~ várgino, kaũlę.je ~ kaũlijo, páršǫ.ka ~ pérsuko; ha viszont az elsődleges-ősi hangsúly rövid szótagban van (amelyet az a, e, ę, ǫ vagy i, u magánhangzók alkotnak), akkor az említett magánhangzók eltolódott hangsúllyal hosszúak, és folyamatos intonációval ejtendők: sǫšlà-pėna ~ sušlapino, ápǫšė ~ ápūšė.

Másodlagos folyamatos intonáció. § 13. Ezt az intonációt csak az elvonással hangsúlyozott, hátulról számított második, hosszú szótagok viselik, ha a végződés rövid, például: gõ.r.bė ~ gurbė ‘a tyúk fészkében’, kẽ.ž.i.mė ~ kiemė, kél.i.n.tà ~ kelintą, pàbõ.n.gà ~ pabangą ‘vég’, prìgì.m.tà ~ prigimtą ‘veleszületett’, sù.n.ki ~ sunki, šã.u.kǫ ~ šaukiu ‘kiáltok’, tùorà ~ torà ‘kerítés’.

Előretolt intonáció. § 14. Az elvonással hangsúlyozott szavaknak előretolt intonációjuk van. Ezzel az intonációval ejtendők a természetüknél fogva akut magánhangzók és kettőshangzók, például: aukštã ~ aukštai, gálvą ~ galvą, jáunų ~ jaunų, káltną ~ kaltinai, káilėnė ~ kailiniai, kūokį ~ kokį, pláuką ~ plaukai, plúonų ~ plonų, pėmdėlė ~ pemdėlė, sélpnin ~ silpnyn, stúorās ~ storais, žiobėlės ~ obelės, žáltīs ~ žaltys.

Középső intonáció. § 15. A nyelvjárásban középső intonációval ejtendők:

a) Azok a magánhangzók és kettőshangzók, amelyeket elvonással hangsúlyoznak, amikor a hangsúly a cirkumflexus végződésről a cirkumflexus végződés előtti szótagra húzódik vissza, például: dọ.ubė ~ duobė, lá.ukū ~

146

laukų, kȯ.rtȯs ~ kurtȯs ‘süketek’, mã.žãs ~ maišais, vã.rlȯ ~ varlė, žvã.igždė ~ žvaigždė.

b) Az elvonással hangsúlyozott magánhangzók és kettőshangzók a többszótagú szavak hátulról számított harmadik vagy további szótagjaiban (kivéve azt az esetet, amikor ezek a magánhangzók vagy kettőshangzók természetüknél fogva cirkumflexusosak, vö. § 14), például: liežuvìs ~ liežùvius, rėištȯvȯs ~ riestuvùs, šaldėnùs ~ saldinių, dùmblėna ~ dumblina, rù.kštėnȯ ~ rūgštinių, šàukȯntȯs ~ šaukànčios ‘kiáltók’, brãuktȯvė ~ brauktuvė.

c) A regresszív magánhangzó-asszimiláció által érintett e, i, u, ősi hangsúly alatt, például: kėlì ~ kėli, pìeti ~ pėti, mù.sis ~ mùsys ‘legyek’, vì.nis ~ vynys, de: kėlė ~ kėlio, pėte ~ pėčio ‘a vállé’.

II. Az an, en (> a, ę, a, e) diftongusok változásai az északi dounininkai nyelvjárásokban

§ 16. A régi an, en diftongusok, amelyek a köznyelvi ą, ę hangoknak felelnek meg, az északi dounininkai nyelvjárásokban mindenütt ǫ, ę hanggá fejlődtek; ezek idővel e terület egyes helyein diftongizálódtak, ǫu, ęi hanggá váltak.

Az ilyen eredetű ǫu, ęi diftongusok az északi tengerparti dounininkai nyelvjárásokban (Skuodas, Mosėdis, Ylakiai, Salantai⁸, Grūšlaukė, Darbėnai), valamint az északkeleti dounininkai nyelvjárási terület sarkában (Klykoliai, Viekšniai, Akmenė, Papilė) fordulnak elő⁹.

§ 17. a) Az említett területen a szó tövében a köznyelvi ą, ę hangoknak megfelelő ǫu, ęi diftongusok hangsúlyosak (akut vagy cirkumflex hangsúllyal) és hangsúlytalanok egyaránt lehetnek, például:

α) főhangsúllyal hangsúlyosak: kȯunsis ~ kąsnis, ǫužȯuls ~ ąžuolas, žȯusla ~ žąslai, galȯustė ~ galąsti; drȯusė ~ drąsiai (Klykoliai); spȯusla ~ spąslai ’csapda’, ǫušȯs ~ ąsas ’kampó’, skłȯustis ~ skląstis, spręstė ~ spręsti, paspęistė ~ paspęsti, tęiūs ~ tėvas ’karcsú, vékony’ (Mosėdis); skęište ~ skęsti, gręištė ~ gręžti (Grūšlaukė);

β) mellékhangsúllyal hangsúlyosak: rȯ.u.stùs ~ raštus, drȯ.u.šȯs ~ drašus, grȯ.u.š-tùs ~ gražtus; žȯusė ~ žąsė ’lúd’ (Akmenė); ȯ.ušù ~ ašų (Viekšniai); skę.i.s-tȯ ~ skęstų, grę.i.žȯ ~ gręži (Grūšlaukė);

γ) hangsúlytalanok: drȯusȯms ~ drašumas, žȯusiena ~ žąsiena; grȯužėn ~ gražina (Klykoliai); tęišėms ~ tęšimas, gręižėms ~ gręžimas; tęivȯms ~ tėvūmas (Mosėdis).

b) A ąžuolas ’tölgy’ szóban a ǫu diftongus olyan különálló nyelvjárásokban is előfordul, amelyekben az an, en < ǫ, ę hanggá fejlődött, például: ǫužȯls ~ ąžuolas, ǫužùlìns ~ ąžuolynas (Židikai); ǫužȯuls ~ ąžuolas, ǫu-žȯulėlis ~ ąžuolėlis (Stro peliai és Dupułčiai, Kretinga járás); ǫužȯuls ~ ąžuolas (Tickinai, Rietavas járás), de: kȯunsis ~ kąsnis, galȯustė ~ galąsti stb.

§ 18. a) Ylakiuose a magánhangzó-asszimiláció regresszív hatására az akut hangsúlyú an diftongus, valamint az akut és cirkumflex hangsúlyú en diftongus az ǫn, ęn közbeeső fokozaton át > ǫ, ę hangból u˙, i˙ hanggá fejlődött: kansnis > kȯnsnis > kȯsnis > kùsnis, brensi > bręnsi > bręsi > brisi, skensi > skęnsi > skęsi ~ skįsi; a cirkumflex hangsúlyú an diftongus asszimilációja nem érvényesül, például: žȯusis ~ žąsys, žȯ.usė ~ žąsėje ’a lúdban’. Az akut és cirkumflex hangsúlyú an eltérő ejtése

⁸ Ylakiuose és Salantuose csak a köznyelvi ą ~ ou, a köznyelvi ę pedig ~ ė.

⁹ Ez a fejezet az említett északi dounininkai nyelvjárási területen a régi an, en diftongusok változásainak ismertetésére szorítkozik, és megadja a vizsgált jelenségek elterjedését.

147

arra enged következtetni, hogy más leíró nyelvjárásokban is a tőhangsúlyos an hangzók asszimilációját korábban érintette, mint a mellékhangsúlyosat.

b) Ylakiaitól nyugatra, a Skuodas és Mosėdis nyelvjárásában, ahol a regresszív magánhangzó-asszimiláció meglehetősen erős, még a tőhangsúlyos ų < an sem változik meg; úgy tűnik, hogy az ųn, en itt korábban módosult, és a megindult magánhangzó-asszimiláció már nem tudta őket szűkebbé tenni. Erre utal az is, hogy ezekben a nyelvjárásokban az asszimiláció a tőhangsúlyos an kettőshangzó első elemét szűkíti (vö. § 34 g).

§ 19. A szó végén az ou, ei < ąñ, eñ a következő esetekben ejtődik:

a) Hangsúlyos szóvégen:

α) a kas, tas, anas, katras, tatras névmások egyes számú tárgyesetében (a katras névmásra visszautaló névmás): kõu ~ ką, tõu ~ tą, ānõu ~ aną, kàtrõu ~ katrą, tàtrõu ~ tatrą;

β) a cselekvő jelen idejű hímnemű melléknévi igenevek egyes és többes számú alanyesetében: biėgõus ~ bėgąs, bènėšõu ~ benešą, dērbõus ~ dirbąs, krìokõu ~ krioką ‘kriokia’, nèdērõu ~ nederą, sãkõus ~ sukąs, šã.ukõus ~ šaukas ‘šaukias’, tràškõus ~ traškąs; nèlõubõus ~ neliuobąs (Grušlaukė).

b) A névszói alakok első tagjának végén, pl.: gẽrõuji ~ gerąjį, pẽrmõuje ~ pirmąją, mū̃sõuji ~ mūsųjį, pẽgõuji ~ pigiają ‘pigųjį’ (Grušlaukė). Mosėdis és Salantai környékén azonban már o-t hallani: gẽrõji ~ gerąjį, mažõje ~ mažąją, jōudõji ~ juodąjį.

§ 20. Klykolių, Akmenė, Viekšniai és Papilė környékén a szóvégi hangsúlyos lk ą-nak ul vagy u’ felel meg, pl.: tū̃u || tū̃~tą, ānũ ~ aną, kàtrũ ~ katrą, jāunũji ~ jaunąjį (Klykoliai); kũ ~ ką (Akmenė, Viekšniai); šã.ukõus ~ šaukąs ‘šaukias’, vė.rkũ ~ verką ‘verkia’ (Papilė).

§ 21. a) Hangsúlytalan szóvégi helyzetben a cselekvő jelen idejű hímnemű melléknévi igenevek egyes és többes számú alanyesetében az lk ą-nak o felel meg, pl.: dãros ~ darąs, ētos ~ eitąs ‘einas’, ē̇sos ~ ęsąs, sãko ~ saką, neprimãtos ~ neprimątąs, rãšo ~ rašą, sotiņko ~ sutinką¹⁰.

b) A névszókban a mellékhangsúlyos -an elveszíti az -n-t és megrövidül, pl.: dėina ~ dieną, mažā ~ mažą, ōntra ~ antrą, pẽlva ~ pilvą, sēna ~ seną, vẽina ~ vieną.

Csak az északkeleti sarokban (Klykoliai, Akmenė) fordul elő a névszókban a régi mellékhangsúlyos -an helyett kétféle alak: -a-val és -o-val. Itt így mondják: ẽlga ~ ilgą, rōnka ~ ranką, tėva ~ tėvą, valamint: lãzdo ~ lazdą, pẽjūkoko ~ pijūką ‘girtuoklį’, rōnko ~ ranką, vẽino ~ vieną.

§ 22. a) A régi mellékhangsúlyos en kettőshangzó (> lk e) a hangsúlytalan végződésben, akárcsak a többi žemaitai nyelvjárásban, ahol az en > eñ¹¹-né vált, e-vé alakult. Az e hang < eñ helyén a következő alakokban fordul elő:

α) a névszók egyes számú tárgyesetében: pẽlę ~ pėlę, sēnę ~ sėnę, žẽmę ~ žemę, žõlę ~ žolę;

β) a múlt idejű hímnemű melléknévi igenevek egyes számú alanyesetében: rãšęs ~

10 Az ou kettőshangzót a hangsúlyos, az o-t pedig a hangsúlytalan cselekvő jelen idejű hímnemű melléknévi igenév-végződésben azok a nyelvjárások is ejtik, amelyekben az lk ą, ę helyén a tőben o, e áll (azoknak a nyelvjárásoknak a peremén, ahol az lk ą, ę ~ ou, ei), pl.: blėzgõu ~ blizgą, de: bãdos ~ badąs (Kalnalis, Kretinga járás); kėlõus ~ ketąs ‘žadas’, de: barõmstos ~ berąmstąs (Stropliai, Kretinga járás).

11 Lásd V. Grinaveckis, Švdt fonetinės ypatybės, §§ 144, 168.

148

írt, nézett ~ varrt, járt ~ járt; elaludt ~ elaludt, leült ~ leült (Klykoliai).

b) Külön kiemelendők a múlt idejű hímnemű melléknévi igenevek többes számú alanyeseti alakjai. Klykoliai, Akmenė és Viekšniai nyelvjárásában ezeknek az igeneveknek kétféle alakja használatos: -ę és -ęi végződéssel, például: biegę || biegęi ~ bėgę, nėšę || nėšęi ~ nėšę (Viekšniai), prikėpę || prikėpęi ~ prikėpę, bō.vę ~ būvę, nusepęrkę ~ nusipirkę, gėmęi ~ gimę (Klykoliai).

Az északi tengerparti dounininkas nyelvjárások egy részében (Kretingos¹², Mosėdžio) a visszaható melléknévi igeneveknek is vannak -ęi végű alakjai.

§ 23. A szóvégi helyzetben a régi, hangsúlyos és hangsúlytalan akut an helyén ǫ vagy a hangzik. A -ǫ hang < -án alakban az északi dounininkas terület nagyobb részén és a délnyugati sarokban fordul elő. A -a és -ǫ < -án közötti határ hozzávetőlegesen a Klykoliai—Akmenė—Alsėdžiai—Gargždai átló lehet. Ettől északnyugatra a szóvégi án ǫ-vé alakul. Itt az egyes számú eszközhatározói esetben így mondják: gálvo ~ gálva, lãzdõ ~ lazdã, jáunõ ~ jáuna, mažõ ~ mažã, šãkõ ~ šakã, mãšino ~ mãšina, plõtõ ~ plutã, plūnksno ~ plūnksna; rǫ.n.ko ~ rankã (Klykoliai).

Az akut -an > -ǫ miatt ezekben a nyelvjárásokban a nőnemű és hímnemű egyes számú eszközhatározói alakok fonetikailag egybeestek, így a sǫ mažõ vãkõ (~ kisgyerekekkel) és a sǫ mažõ gálvo (~ kis fejjel) kiejtése teljesen egyforma.

Az említett, a -án > -ǫ és -a alakokat elválasztó átló nagyjából párhuzamos az am, an, em, en > om, on, em, en délkeleti határával, ami amellett szól, hogy az említett kettőshangzók változása, amely északon kezdődött, délkelet felé haladt. A kettőshangzók változásának, amely elérte az említett vonalat, a -an kettőshangzó szóvégi -n hangját már eltűnt állapotban kellett találnia, ezért az egyedül maradt -a nem változhatott -ǫ-vé.

§ 24. A szó végén a régi, hangsúlyos és hangsúlytalan akut en > ę hangzik. A ę hang < én alakban a következő helyzetekben fordul elő:

a) az -ę tövű szavak nőnemű egyes számú eszközhatározói és többes számú tárgyeseti alakjában: sėnę ~ senę, kãtę ~ katę, kãtęs ~ katės, kãrvęs ~ kárves;

b) egyes számú helyhatározói esetben: pǫudę ~ pūode, lã.u.kę ~ laukę, męšę ~ miškę, dǫgnę ~ dugnę.

Az első esetben (egyes számú eszközhatározó és többes számú tárgyeset) az akut -en nem alakul -ę-vé a Klykoliai, Akmenė és Papilė környéki keleti peremvidéken. Vagyis a keleti részen az -én > -ęn fejlődés során a szóvégi -n már eltűnt.

III. A magánhangzók regresszív asszimilációja a dounininkai nyelvjárásokban

§ 25. Egyes dounininkai nyelvjárások vokalizmusát regresszív magánhangzó-asszimiláció érintette.

Ez a regresszív magánhangzó-asszimiláció a dounininkai nyelvjárások meglehetősen nagy területét foglalja magában: a lett határnál, Kulų I km. (Skuodo járás) mellett kezdődő határ Mosėdisen át halad, keletről elkerüli Salantust, délen eléri Plungęt, Žarėnait, Pavandenęt

¹²Lásd J. Aleksandravičius, Kretingos tarmės veiksmažodis. — „VVPI Mokslo darbai“, 8, § 73, Vilnius, 1959.

149

(északon még a dunininkai nyelvjárás területét is eléri), Luokė mellett halad el (azt nem éri el), majd Raudėnai és Papilė mellett egészen Klykoliaiig.

Az említett területen a regresszív magánhangzó-asszimiláció következtében a szó belsejében álló magánhangzók zártabbá váltak (e, ę ~ ė, ė ~ a esetében), vagy nem nyíltak meg (a rövid i, u esetében). A regresszív magánhangzó-asszimiláció a következő esetekben figyelhető meg: a) a szóvégi i < į, im, iš előtt; b) a szóvégi u < un, uo előtt (zárt szóvégben); c) i, ie, uo, im előtt. A magánhangzó-asszimiláció azonban az említett területnek nem minden részén hat minden esetben, és nem is mindenütt egyformán: egyes helyeken erősebb, máshol kisebb mértékű a magánhangzók zártabbá válása.

Ez a fejezet azt tekinti át, mi jellemző a regresszív magánhangzó-asszimilációra, és miként változnak meg az egyes magánhangzók az asszimiláció következtében a különböző dounininkai nyelvjárásokban.

1. Az e magánhangzó

§ 26. a) Az e magánhangzó az asszimiláció következtében az egész területen zártabbá válik, de nem minden említett esetben. Az e mindig zártabbá válik, ha a szó a régi helyén hangsúlyos, és az e közvetlenül olyan szótag előtt áll, amelynek magánhangzója i < į, im, ie, például: mė.dis ~ mėdis, še.nis ~ šėnis, mė.di ~ mėdi, še.ni ~ šėni (Kulai I, Skuodo járás, Skliaustė, Mažeikių járás); miedis ~ mėdis, šienis ~ šėnis, miedi ~ mėdi, šieni ~ šėni (Seda, Makščiai, Alsėdžių környéke); rietis ~ rėtis ‘seb’, liežgis ~ lėžgis ‘cipőnyelv’, iežis || ė.žis ~ ėžis, gienis ~ gėnis ‘harkály’, puodelis ~ puodėlis, kaiškelis ~ kaišeklis ‘hámozó’, kieli ~ kėli ‘utat’, trieti ~ trėti ‘harmadikat’, miesi ~ mėsi, oštieksi ~ užtėksi (Mosėdis); liepšis ~ lėpšis ‘egy gombafajta’, šonielis ~ šunėlis, pieti ~ pėti, jauniesnis ~ jaunėšnis, nunieši ~ nunėši (Papilė); pamėsi ~ pamėsi, bevėši ~ bevėši (Tryškiai); skaniėšnis ~ skanėšnis, parviėši ~ parvėši (Girininkai, Raudėnų környéke); darbiė.lis ~ darbėlis, laukieli ~ laukėli (Klykoliai).

b) Ha az e hangsúlytalan, vagy elvonó hangsúlyt kap, nem válik zártabbá, például: vėži ~ veži, nėši ~ neši, gėri ~ geri (Mosėdis, Seda).

§ 27. a) Az u < un előtt az e magánhangzó csak akkor válik zártabbá, ha hangsúlyos, és az u lágy mássalhangzó után következik, például: mė.du ~ mėdžių, še.nu ~ šėnių (Kulai I, Skliaustė); miedu ~ mėdžių, šienu ~ šėnių (Seda, Makščiai); miedžu ~ mėdžių (Papilė); mielėniu ~ mėlēnių ‘áfonyák’ (Tryškiai); kielu ~ kėlių (Girininkai); žiemu ~ žėmių, trė.pu ~ trėpių ‘lépcsőket’, lentielu ~ lentėlių, de: trėpės ~ trėpės, žėmės ~ žemės, lentėlės ~ lentėlės (Mosėdis).

b) Az u < un előtt az e magánhangzó nem válik zártabbá:

α) Ha hangsúlytalan (vagy elvonó hangsúlyt kap), például: kėlių ~ kelių, šešių ~ šešių, pečių ~ pečių, pelių ~ pelių (Mosėdis); gėrėšniu ~ geresnių (Papilė); de: gerėšniu ~ geresnių (Mosėdis).

β) Ha a következő szótag kemény mássalhangzóval kezdődik, például: mėtu ~ metų (Seda), pėtru ~ Petrų (Mosėdis).

Úgy tűnik, hogy az e magánhangzóra nem az u < un, hanem a lágy mássalhangzó hat; ennek azonban ellentmondanak azok az esetek, amikor a lágy mássalhangzó nem teszi zártabbá az e magánhangzót (vö. kėlę ~ kėlio, mergelė ~ mergėlė). Ebből következik, hogy ebben az esetben az e magánhangzó zártabbá válásához az u < un és a lágy mássalhangzó együttes hatása szükséges. Más magánhangzók (u, ė) akkor is asszimilálódnak, ha az u < un magánhangzójú szótagot kemény mássalhangzó vezeti be (lásd §§ 31, 33b).

§ 28. Az e magánhangzót nem mindenütt asszimilálja az u < uo (zárt szóvégben) és az ie. Leggyakrabban ebben az esetben az e változatlanul nyitott marad, és csak az északabbra fekvő nyelvjárás-

150

A magánhangzók (Kulai I, Židikai, Vieksniai) ę-vé alakulnak; így mondják: mėdžius ~ medžius, šėnius ~ senius, mėdūs ~ medžiu̇se, šėnūs ~ seniu̇se, mėdie ~ mėdėje, šėnie ~ šėnėje.

§ 29. A hangsúlyos e magánhangzó néha a szó végétől távolabb eső szótagban is zártabbá válik, ha az nem közvetlenül az i(ė) < ī, in magánhangzót tartalmazó szótag előtt áll, például: ṡieserę ~ seserį: pas am̃nios ṡieserę tarnavau (Girininkai); ḋiebesis ~ ḋėbesės: ḋiebesis kūoks įoudžausis ūuo li̇.taus kēlę laša nukrė.ta (Papi̇lė); ṡieseręs ~ seserys: mėna dvę ṡieseres (Tryškiai); ṡiepeti ~ šėpeti: ṡiepeti mọn padėrpiomęt (Klykoliai).

§ 30. A zártabbá vált e magánhangzót kétféleképpen ejtik: e-nek és ie-nek. Az északi részen (Kulai I, Ylakiai, Skliaustė, Vieksniai) e hallható, délebbre (Mosėdis, Seda, Papilė, Tryškiai, Alsėdžiai) pedig ie. Nehéz pontosabb határvonalat megállapítani, mivel gyakran ugyanazon a területen az e és az ie ejtés is hallható (Mosėdis, Klykoliai).

A zártabbá vált, régi hangsúlyozással hangsúlyos e magánhangzót középfokú hanglejtéssel ejtik.

2. ɔ ~ ą, ę ~ ę magánhangzók

§ 31. A magánhangzó-asszimiláció az ɔ (< ɔn < an) ~ ą, ę (< ęn < en) ~ ę hangzókat is érinti.

a) Az ɔ ~ ą az asszimiláció következtében mindig zártabbá válik, u̇-vé alakul; így ejtik: žu̇sis ~ žąsys, žu̇si ~ žąsi, kȧsnis ~ kąsnis, ku̇sni ~ kąsni, žu̇su̇ ~ žąsų, ku̇snius ~ kąsnius, ru̇stu ~ rąstų, ru̇stus ~ rąstus (Seda, Skliaustė); žu̇.sie ~ žąsėje, žu̇.sies ~ žąsėse (Seda).

Azokon a helyeken, ahol ɔu ~ ą, a terület nagyobb részén (Mosėdis, Kulai I, Vieksniai) szintén így mondják (žu̇usis ~ žąsys, ku̇snis ~ kąsnis). Ylakiai kivétel: ott az akut hangsúlyú magánhangzó zártabbá válik, a cirkumflex hangsúlyú viszont nem asszimilálódik; így mondják: ku̇snis ~ kąsnis, ku̇sni~kąsni, ku̇snius ~ kąsnius, de: žu̇se ~ žąsi, žu̇.usie ~ žąsėje.

Úgy tűnik, hogy az akut és a cirkumflex hangsúlyú an >lk ą hangokat nem egyidejűleg érintette az asszimiláció. Lásd még: § 18 a.

b) Az ę ~ ę hangzó zártabbá válása Ylakiai és Židikai környékén figyelhető meg. Az ę ~ ę hangzót a szóvégi uo (< ā) is asszimilálja, például: sk̇iṡte ~ skėsti, sk̇iṡe ~ skėsi, sk̇iṡčio ~ skėščio, u̇ṡčio ~ tęščio (Ylakiai); sk̇iṡti ~ skėsti, sk̇iṡi ~ skėsi (Skliaustė).

Így az ɔ ~ ą és ę ~ ę a magánhangzó-asszimiláció következtében a szóban forgó terület északi, középső részén zártabbá válik.

3. Az i, u magánhangzók

§ 32. A magánhangzók regresszív asszimilációja miatt a rövid i, u, amint korábban (§ 26) említettük, nem szélesedik meg. Megjegyzendő, hogy az i, u asszimilációja olykor nem megy végbe, noha ezen a területen az e magánhangzó szűkebbé válik (Šaukliai, a Mosėdis környéke, részben Tryškiai); másfelől azonban az i, u akkor sem szélesedik meg, ha hangsúlytalan, vagy ha elvonó hangsúlya van, vagyis ugyanabban az esetben, amikor az e nem asszimilálódik (vö. §§ 26 b, 27 b).

§ 33. a) A rövid i, u következetesen nem szélesedik meg a szóvégi i(ę) < ī, in, ie előtt. Tryškiait és Šaukliat kivéve — itt ḋu̇ręs ~ duris, šu̇nęs ~ šunis hangalakot mondanak — az egész területen nem szélesedett i, u-t találunk, például: ki̇.bis ~ kibis, pli̇.kšis ~ plikšis, pi̇.gi ~ pigį pigų, li̇.ksi ~ liksi, nupli̇.ksi ~ nupliksi, ki̇ši ~ kiši, ku̇.kštis ‘szénakazal’, žu̇.ži ~ žūži, lu̇.psi ~ lūpsi, du̇ris ~ duris (Mosėdis); vi̇.ni ~ vinį, vi̇nis ~ vinys, pu̇.sni ~ pūsnį, pu̇snis ~ pusnis

151

(többes szám tárgyeset, Kulai I, Skliaustė, Ylakiai, Seda, Makščiai); pili ~ pili, krūpis ‘varangy’, šūni ~ šūni, lūpi ~ lupi, sūki ~ suki (Vieksniai); ikišė ~ ikiši, rū-rė ~ turi, krū.pi ~ krūpi, mū.sis ~ mūsis ‘legyek’ (Papilė); mi.ge ~ migi, bi.tes ~ bitys, aveiži.nes ~ avižinis (Tryškiai); pali.kse ~ paliksi, neb-mi.kse ~ neb-migsi, snū.ke ~ snūki, ū.gne ~ ūgni, sprū.kse ~ sprūksi (Girininkai).

Hasonlóképpen az i, u olykor a szóvégtől távolabbi szótagban sem szélesedik meg (hangsúlyos helyzetben), például: rū.denį ~ rudenį, de: rodenelis ~ rudenėlis (Mosėdis, Papilė); dū.kteres ~ dukterys (Rudupiai, Telšių raj.), rū.dimi ~ rudenį (Viekšniai), di.deles ~ didelis (Tryškiai).

b) A szóvégi, hangsúlyos és hangsúlytalan u(ə) < um, uo előtt (zárt szóvégen) a rövid i, u az asszimiláció hatására többnyire nem szélesedik meg, például: vi.ku ~ vikių, ki.bu ~ kibų, muosedi.šku ~ mosėdiškių, kriu.pu ~ kriūpių, pi.gū ~ pigū, biči ~ bičių, gjū ~ giu, rugūš ~ rugiūs (Mosėdis); viniu ~ vinių, pūsniū ~ pusnių, pūsū ~ pušų, žūvū ~ žuvų (Kulai I, Skliaustė, Ylakiai, Seda, Makščiai); pū.su ~ pusių (Papilė); ū.pi ~ ūpį, dū.rū ~ durų, lū.bo ~ lūbų (Tryškiai); rū.blo ~ rūblių (Girininkai).

Csak Mosėdis és Papilė nyelvjárásában szélesedik meg a rövid u, ha hangsúlytalan (vagy elvonó hangsúlya van), az u < um, uo előtt, és o-vá válik, például: pōšū ~ pušų, ōtū ~ utų, blōšū ~ blusų, ōsnū ~ usnų (Mosėdis); mdsū ~ mušų, šōnū ~ šunų, rōgū ~ rugių (Papilė). Papilėben az u az ie előtt is szélesedik, például: pōšie ~ pušyje ‘pušyje’, dōktie ~ dukte, pōšie ~ pušėje; másutt viszont ebben a helyzetben i, u fordul elő: pūsnie ~ pusnėje, pūšie ~ pušėje, ūgnie ~ ugnėje, žūvie ~ žuvėje (Kulai I, Ylakiai, Skliaustė, Seda); migie ~ migėje, duktie ~ dukte (Mosėdis).

c) A vizsgált terület északnyugati részén (Kulai I, Ylakiai, Seda) az i, u a szóvégi uo ~ o (<ɑ) előtt sem szélesedik meg; itt ezek a formák használatosak: palkčiuo ~ palkčio, riščio ~ riščio, lūpčio ~ lūpčio (Ylakiai); lūpčio ~ lūpčio, de: likčio ~ likčio (Kulai I); ou ~ uo előtt (Seda): riščou ~ riščiuo, lūpčou ~ lūpčiuo.

Láthatjuk, hogy az i, u az egész területen a legkövetkezetesebben az i (< ī, im, ie) előtt nem szélesedik meg, minden esetben pedig az északi részen.

4. Kettőshangzók

§ 34. A regresszív magánhangzó-hasonulás a kettőshangzók és a mássalhangzó-kapcsolatok (többnyire hangsúlyos) első tagját (e, ę, o, i, u) ugyanazokban az esetekben érinti, mint az önálló magánhangzókat (lásd § 25), például:

a) ei — pėilis ~ peilis, pėilu ~ peilių, pėili ~ peili (Mosėdis, Seda, Viekšniai: még pė.i.lius ~ peilius is); mažėiku ~ Mažeikių (Viekšniai); pėiksi ~ peiksi, lėsi || lėsi ~ leisi (Mosėdis);

b) ui — zūikis ~ zuikis, kūilis ~ kūilis, zūiku ~ zuikių, zū.i.kūs ~ zuikius, kūilu ~ kūilių (Kulai I, Skliaustė, Ylakiai, Seda, Viekšniai); knūisis ~ kniuisis ‘szúnyog’, knūisi ~ kniuisi, knūisu ~ kniuisių (Mosėdis). Délebbre délre (Makščiai) azonban az ui > oi-vá válik, például: zōikis ~ zuikis, kōilis ~ kūilis, kōili ~ kūili;

c) el, er — késik ~ késik (Seda); merül ~ merül, fordul ~ fordul, őrködik ~ őrködik (Mosėdis);

152

d) és — birsi ~ birsi, mirsi ~ mišsi, dirbi ~ dirbi, pirti ~ pirti (Mosėdis); šir.dė ~ širdėję (Kulai I, Skliaustė, Ylakiai, Seda, Makščiai); žirnios žirnius, žvirbli ~ žvirblį, oždirpse ~ uždirpsi (Papilė); piršle ~ piršlį (Rudupiai);

e) ul — kūlsi ~ kūlsi, pulsi ~ pulsi, mulkis ~ mulkis (de: mólko ~ mulkiu), smulki ~ smulkį ‘apró szeműt’ (Mosėdis); bülbu ~ bülbių (Papilė);

f) ur — jürgis ~ Jürgis, lürbis ~ liurbis, smürglis ~ smürglis ‘takony’, kюрmi ~ kюрmi, kюрmiu ~ kюрmių, kюрksi ~ kюрksi, bürgi ~ bürgi ‘mormog, motyog’, de: lór.bo ~ liurbíu, kór.mo ~ kюрmiu (Mosėdis).

g) Megemlítendő, hogy a regresszív hasonulás következtében az om, on, em, en kettőshangzók első tagja (o, e) is zártabbá válik. Sedában és Skliaustėben a szóvégi i (< ī, in, ie) és u (< un, és uo zárt szóvégben) az om, on első tagját mindig hasonítja, például: pūntis ~ pántis (de: pónčio ~ pánčiu), pūnti ~ pánti, pūntie ~ pántėje, pūntu ~ pánčiu, pūntus ~ pánčius; rúnku ~ rañkų, dú.n.tū ~ dantų, žūmbis ~ žambis, rümstis ~ ramstis. Hasonlóképpen az u < un előtt az em, en kettőshangzók első tagja is zártabbá válik, például: pĩ.n.kų ~ penkių (Židikai, Ylakiai); gĩmbu ~ gémbių, miã.kų ~ ménkių, mi.n.čiū ~ menčių (Seda).

A vizsgált terület északnyugati részén (Ylakiai, Mosėdis, Kulai I) a hasonulás miatt csak a nyomatékos kettőshangzó első tagja záródik: itt így mondják: pūntis ~ pántis, pūnti ~ pánti, pūntie ~ pántėje, pūntu ~ pánčiu, pūntus ~ pánčius (továbbá: sām.tis ~ sámtis Mosėdyje), de: rō.n.ku ~ rañkų, dó.n.tū ~ dantų.

Az am, an, em, en az n, m hatására om, on, em, en-né alakult, majd a következő szótag szűk magánhangzójának hatására az om > um-má, az on > un-ná, az em > im-mé, az en > in-né vált.

§ 35. Említettük azokat az eseteket, amikor a szóvégi magánhangzó hasonító hatást fejt ki (§ 25—34). Előfordul, hogy a vizsgált terület egyes helyein nemcsak a szóvégi, hanem a képző magánhangzója vagy kettőshangzója is hasonít, például Sedában: ī — kunkulinė ~ kankulynė ‘tejes leves’, bulbìnė ~ bulbynė, pūsninė ~ pusnynė, lumditę ~ landyti, grūnditę ~ grandyti; ie ~ ē — kintietę ~ kentėti (kī.n.ti ~ kenti, kintie-jāu ~ kentėjau, de: kę.n.tọ ~ kentų), kūndietę ~ kandėti, skumbiete ~ skambėti; uo ~ o — rúnkiotę ~ rankioti, krumsniotę ~ kramsnoti; in — virpinte ~ virpinti, smirdinte ~ smirdinti, pabrunginte ~ pabranginti, didinte ~ didinti, dulkintę ~ dulkinti, dirbintę ~ dirbinti.

§ 36. A regresszív magánhangzó-hasonulás áttekintése után a dounininkai nyelvjárások említett területén látható, hogy minden magánhangzó (e, ə ~ ą, e ~ ę, i, u) hasonulás hatása alatt áll az északi részen — Seda, Židikai és Ylakiai környékén. A hatás erőssége szerint jobban elkülönül a középső rész — Mosėdis, Seda, Papilė, Tryškiai, Alsėdžiai —, ahol az e > ie-vé, az e > ẹ-vé, az e > ie-vé válik.

Az önálló magánhangzókat tekintve a hasonulás legszélesebb körben és legerősebben az e magánhangzót érinti, amely egyes helyeken kettőshangzóvá (ie) is válik.

Jelentős szerepet játszik (különösen az e magánhangzó esetében) a hangsúly: a hangsúlyos magánhangzók hajlamosak zártabbá válni (bár nem mindig).

§ 37. A regresszív magánhangzó-hasonulás nem túl régi jelenség. Erre utal az ei kettőshangzó zártabbá válása: a szó közepén az ei először monoftongizálódik, és csak azután, a magánhangzó-hasonulás hatására, zártabbá válik, és ẹ-vé vagy ie-vé alakul: parėsi > parėsi > parėsi; pakreikši > pakreikši > pakreikši; išskleisi > ešklėsi ~ ešklėsi; lėsi > lėsi > lėsi. Mivel a feltevések szerint az ei kettőshangzó Mažvydas után kezdett monoftongizálódni, a regresszív magánhangzó-hasonulás későbbi korok jelensége lehet.

153

A DOUNININKAI ŽEMAITAI NYELVJÁRÁSAINAK FONETIKÁJÁRÓL SZÓLÓ NÉHÁNY ÚJ ADAT

Б. П. РОКАЙТЕ

Összefoglalás

I. A tanulmány első része a mosėdėi nyelvjárás jellegzetes hangsúlyozási és intonációs eseteit írja le.

Ebben a nyelvjárásban, akárcsak a többi žemaitai tengerparti nyelvjárásban, öt különböző hangsúlytípus van: az alapvető ősi, az alapvető visszahúzott, a mellékes visszahúzott, a mellékes szóvégi és a mellékes áthelyezett. A nyelvjárásban különösen erős a mellékes áthelyezett hangsúly. Mellékes áthelyezett hangsúlyt kap minden hosszú hangsúly utáni szótag (veikē ~ veikiai ‘gyorsan’) és azok a rövid szótagok, amelyek az alapvető ősi hangsúlyt viselő szótag és egy mellékes áthelyezett hangsúlyú hosszú szótag között állnak (dėdelē ~ dideliai ‘nagyon’). Bizonyos esetekben a hangsúly utáni a, e, ẹ, ǫ magánhangzók is mellékes áthelyezett hangsúlyt kapnak (gėrasis ~ gėrasis ‘jó’, pãrėję ~ pérėjo ‘átment’, grãjėję ~ grãjijo ‘játszott’, pãršǫ.ka ~ pérsuko ‘megcsavarta’).

A nyelvjárásban öt intonáció van: rövid, ereszkedő, megszakított, emelkedő és középszintű.

A tanulmány részletesebben azokat az intonációhasználati eseteket ismerteti, amelyek erre a nyelvjárásra jellemzőek, a többi žemaitai nyelvjárásból pedig hiányoznak, mégpedig: 1) amikor a a, e magánhangzók a mellékes áthelyezett hangsúlyú szavakban rövid intonációjúak (rãtã ~ rãtai ‘szekér’, šenė ~ šenėi ‘öregasszonynak’); 2) amikor az e, ǫ < valamint az i, u magánhangzók emelkedő intonációjúak (bǫva ~ bùvo ‘volt’, kėba ~ kibo ‘kapaszkodott’); 3) amikor a mellékes áthelyezett hangsúly alatt álló magánhangzók, kettőshangzók vagy kettőshangzós kapcsolatok rövid, megszakított vagy emelkedő intonációjúak (ėšnėšiau ~ išnėšiau ‘kivittem’, dẽrbã ~ dirbai ‘dolgoztál’, pãmtuǫce ~ pãmotė ‘mostohaanya’); 4) amikor a visszahúzott hangsúly alatt álló magánhangzók, kettőshangzók és kettőshangzós kapcsolatok ereszkedő intonációjúak (gãlvà ~ galvà ‘fej’).

II. A tanulmány második része az ősi kettőshangzós kapcsolatok an, en sorsát írja le az északi dounininkai nyelvjárásokban.

Az északi dounininkai nyelvjárásokban az ősi kettőshangzós kapcsolatok an, en ǫ, ẹ hangokká alakultak, amelyek egyes helyeken ǫu, ẹi alakot eredményeztek.

A szó tövében a ǫu, ẹi kettőshangzók (az irodalmi nyelvben ą, ę) hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetben egyaránt előfordulnak (drǫusė ~ drąsiai ‘bátran’, drǫsǫms ~ drąsumas ‘bátorság’, gręištė ~ gręžti ‘fúrni’).

A szó végén az an > ǫu, en > ei hangsúlyos helyzetben és névmási alakokban fordul elő (kǫu ~ kã ‘mi, kit’, dẽrbǫus ~ dirbãs ‘dolgozó’, gėrǫuji ~ gėrąji ‘jó’, dẽrbėi ~ dirbė ‘dolgoztak’). Hangsúlytalan helyzetben az en > e (bǫ.vęs ~ bùvęs ‘volt’, kãte ~ kãtė ‘macskát’); az an > ǫ jelen idejű melléknévi igenevekben fordul elő (ėtos ~ ėitas ‘menő’). Más esetekben az an > a alakban jelenik meg (rǫnka ~ ranka ‘kezet’).

154

A régebbi diftongikus kapcsolat -án > -o vagy -a. A diftongikus kapcsolat -án > -o az északi dounininkai nyelvjárások nagy részében. A diftongikus kapcsolat ên (Klykoliai, Akmenė és Papilė kivételével) > ẹ.

III. A harmadik rész a magánhangzók asszimilációját írja le, amely a dounininkai nyelvjárások nagy részére jellemző.

Az asszimilációs hatás következtében ezekben a nyelvjárásokban az e > magánhangzó ẹ vagy ie lesz; az e (az irodalmi nyelvben e) > i, az o (az irodalmi nyelvben a) pedig > u-vá (mėdis || mė.dis ~ mēdis ‘fa’, ski̇sti ~ skesti ‘elsüllyedsz’, žąsis ~ žąsys ‘libák’), míg az i, u magánhangzók nem váltak nyíltabbá, ahogyan várható volna, hanem megőrizték ősi alakjukat (vi.nis ~ vinys ‘szegek’, többes szám alanyeset, šu.ni ~ šuni ‘kutyát’, de: vėnėis ~ viniės ‘szegek’, egyes szám birtokos eset, šōniō ~ šuniū ‘kutyával’).

A leírás során megadják az egyes esetek elterjedésének határait, és több példát hoznak arra, amikor a regresszív magánhangzó-asszimiláció hatására megváltozik a diftongus vagy diftongikus kapcsolat első eleme (pėilis ~ pėilis ‘kés’, pūntis ~ pāntis ‘utak’), valamint amikor a képző magánhangzója, diftongusa vagy diftongikus kapcsolata asszimilálja az előző szótagok magánhangzóit (kunkulīne ~ kankulȳne ‘lisztből készült tejes leves’, skumbiete ~ skambėti ‘csengeni’).

A magánhangzók regresszív asszimilációja különösen markánsan jelentkezik a dounininkai nyelvjárások északi részén (Mosedis, Ylakiai, Židikai, Seda, Viekšniai).