LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, II LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

MEGJEGYZÉSEK A BALTI ÉS A SZLÁV NYELVEK LEGRÉGEBBI KAPCSOLATAINAK KÉRDÉSÉHEZ

V. MAŽIULIS

Ha a 19. századi indoeurópai nyelvtudomány (A. Schleicher, az újgrammatikusok stb.) meglehetősen egységesen ragaszkodott a balto-szláv alapnyelv hipotéziséhez [amelyet nem más, mint A. Schleicher nyelvek „családfájának” elmélete (Stammbaumtheorie) hívott életre], később ezzel kapcsolatban más nézetek is kialakultak. A korabeli Oroszország egyik legjelentősebb nyelvésze, J. Baudouin de Courtenay (J. Baudouin de Courtenay) az újgrammatikusokkal ellentétben úgy vélte, nincs alap a balto-szláv alapnyelvről beszélni, mert az „ellene” szóló érvek legalább olyan számban vannak, ha nem nagyobb számban, mint az „érte” szólók; J. Baudouin de Courtenay azonban állításait nem fejtette ki részletesebben. Elsőként a neves francia nyelvész, A. Meillet (A. Meillet) próbálta érvekkel alátámasztani a balto-szláv alapnyelv nemlétét. A „Les dialectes indoeuropéens” (Paris, 1908) című tanulmányában K. Brugmann balto-szláv alapnyelvről alkotott koncepcióját bírálva arra a következtetésre jutott, hogy a balti és a szláv nyelvek genetikai kapcsolatait a párhuzamos fejlődés elve alapján kell magyarázni. A hagyományosan gondolkodó újgrammatikusok számára A. Meillet újdonsága természetesen eretnekségnek tűnt. Mások, különösen a legújabb kori nyelvészek számára azonban (nem csupán a balto-szláv alapnyelv hívei számára) korántsem volt és ma sem elfogadható. A balti nyelvek neves kutatója, J. Endzelīns, A. Meillet-hez hasonlóan nem hajlik arra, hogy elismerje a balto-szláv alapnyelvet, a problémát azonban A. Meillet-től eltérően oldja meg. J. Endzelīns a „Славяно-балтийские этюды” (Харьков, 1911) című munkájában rendkívüli alapossággal áttekintve a balto-szláv hasonlóságokat és különbségeket arra a következtetésre jut, hogy a baltiak és a szlávok különálló indoeurópai elődnépektől származnak, amelyek különálló (bár egymáshoz meglehetősen hasonló) nyelvjárásokat beszéltek, majd később a közös együttélés korszakát élték át — a „balto-szláv korszakot” (l. c., 200—201. o.)¹. Pontosan ugyanezt a véleményt vallotta² nagy nyelvészünk, K. Būga is — a probléma legjelentősebb kutatója a balti helynévkutatás szempontjából, aki élete utolsó éveiben különösen szkeptikusan tekintett a balto-szláv alapnyelv hipotézisére. „Más nyelvészek — írta K. Būga — úgy vélik, hogy azok a nyelvi közösségek, amelyekből meglehetősen sok van a balti és a szláv nyelvekben,

¹ Vö. még J. Endzelīns, Lekcijas par baltu valodu salīdzināmo gramatiku, 6, Rīgā, 1927; J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika, 18, Rīgā, 1951; Я. Эндзелин, Древнейшие славяно-балтийские языковые связи. — „Труды Академии наук Латвийской ССР“, 2, 67—82, Рига, 1953; vö. Вопросы языкознания, 4, 125, Москва (1952)

² K. Būga, Kalbų mokslas bei mūsų senovė. — „Draugija“, 20, 9—10, Kaunas (1913). K. Būga, Rinktiniai raštai, 1, 407—408, Vilnius, 1958.

5

…azt mutatják, hogy a baltiaknak és a szlávoknak az indoeurópai alapnyelv után külön alapnyelvük is volt. Én ebben nem hiszek, mert egyetlen olyan nyelvi tényt sem találok, amely feltétlenül arra kényszerítene bennünket, hogy elismerjük az állítólagos balti-szláv alapnyelvet. A balti és a szláv nyelvi közösségek csupán azt mutatják, hogy a baltiak ősidők óta a szlávok szomszédságában éltek, vagyis az indoeurópai korszak óta³. Egyesek⁴ úgy vélik, hogy K. Būga teljes mértékben A. Meillet koncepciójának híve volt, ezzel azonban nem lehet egyetérteni. K. Būga balto-szláv alapnyelvet egyértelműen tagadó álláspontja még nem jogosít fel bennünket arra, hogy azt mondjuk, K. Būga ellentmondott J. Endzelīns koncepciójának, mert K. Būga, miközben mindig hangsúlyozta a balti és a szláv nyelvek különleges közelségét, e nyelvek kontaktuson alapuló fejlődésének elvét vallotta (nem kis részben J. Schmidt „hullámelméletének”⁶ hatására); vö. „a nyelvi közösségek azt mutatják, hogy a baltiak sokkal hosszabb ideig éltek a szlávok szomszédságában, mint az itáliaiak a keltákéban”⁵. Úgy tűnik, hasonló nézetet vallott Endzelīnshez hasonlóan Pr. Skardžius is⁶. J. Endzelīns elméletének javára (illetve a balto-szláv alapnyelv ellen) nemrég számos racionális megfontolást hozott fel a neves szovjet szlavista, S. Bernštein professzor, a tudományok doktora (С. Б. Бернштейн) „Балто-славянская языковая сообщность” című tanulmányában⁷, amelynek fő gondolatát a szerző következő szavai fejezik ki röviden: „Cikkünkben éppen a Verkehrsgemeinschaft-ról (ezt a kifejezést a szerző a továbbiakban a сообщность szóval fordítja — V. М.), vagyis a balti és a szláv nyelvek azon közösségéről lesz szó, amely nem az indoeurópai alapnyelvből való közös eredetük, hanem a jóval később, az indoeurópai korszak után kezdődő és jóval a mi időszámításunk előtt véget érő hosszú érintkezés következtében alakult ki”⁸.

Anélkül, hogy részletesen tárgyalnánk a balti és a szláv nyelvek genetikai rokonsága kérdése történetének alakulását (hiszen ezzel már számos munka foglalkozik), hozzá kell tennünk, hogy J. Endzelīns, K. Būga, E. Fraenkel (E. Fraenkel), Chr. Stang, M. Vasmer (M. Vasmer), L. Bulachovszkij és más kutatók (balti és szláv nyelvészek, indoeurópai nyelvészek, továbbá régészek stb.) alapvető kutatásai ellenére a balti és a szláv nyelvek legrégibb kapcsolatainak problémája végső megoldása kétségtelenül még sok munkát igényel⁹. Mindenesetre el kell mondani, hogy napjainkban mind az egyes nyelvek, mind a rokon nyelvek tanulmányozásában egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a tipológia; a balti és a szláv nyelvek legrégibb kapcsolatainak vizsgálatában például V. Ivanov és V. Toporov meglehetősen eredményesen alkalmazza¹⁰.

A balti és a szláv nyelvek legrégibb kapcsolatai eredetének vizsgálata e tanulmányban

³ K. Būga, Šis-tas iš lietuvių ir indoeuropiečių senovės. — „Tauta ir žodis“, 2, 106, Kaunas, 1924; plg. dar op. cit., 1, 431.

⁴ Plg. pvz., „Славянская филология (Philologie slave)“ (toliau — СФ) 1, 8, Москва (1958).

⁵ K. Būga, op. cit., 106.

⁶ Pr. Skardžius, Lietuvių kalba, jos susidarymas ir raida (nurodoma pagal СФ, 1, 31. — V. M.).

⁷ Žr. СФ, 1, 45—67.

⁸ СФ, 1, 45.

⁹ Egyes nyelvészek (különösen a balto-szláv alapnyelv hívei közül) úgy vélik, hogy e probléma alapvető kérdése (vagyis a balto-szláv alapnyelv létezése és hasonlók) mára véglegesen megoldódott, amivel korántsem mindenki ért egyet.

¹⁰ Žr. В. В. Иванов и В. Н. Топоров, К постановке вопроса о древнейших отношениях балтийских и славянских языков (IV Международный съезд славистов), Москва, 1958.

6

a problémát nem szándékozunk tárgyalni, hanem csupán néhány konkrét megjegyzésre szorítkozunk bizonyos kérdésekkel kapcsolatban, amelyeknek van némi jelentőségük e nyelvcsoportok legrégibb kapcsolatainak kutatásában¹¹.

I Lie. duomi, demi, ssl. damb tő

§ 1. A nyelvészek már több mint száz éve vizsgálják a lie. duomi, duosti, duo-dąs, ssl. damb, dastō, dadetō, dadų és lie. demi, desti, dedąs jelen idejű tövét. A fő nehézség az, hogy a rekonstruált reduplikált előalakok közül sok, a *dōd(a)mi, illetve *dedh(a)mi¹², magánhangzózása nem felel meg az indoeurópai alapnyelvi *dedōmi, illetve *dedhēmi alakokénak (amelyeket rendszerint a szkr. dadāmi, dadhāmi, gör. δίδωμι, δίθημι¹³ stb. alapján rekonstruálnak). Erre az eltérésre számos magyarázat létezik (lásd a 7. oldalon a 12. lábjegyzetet), amelyek rendszerint a *dō-, illetve *dhē- tő és a megfelelő reduplikált jelen idejű tövek kontaminációjából indulnak ki (ezenkívül vö. a 8. oldalon a 17. lábjegyzetet); bárhogy legyen is, így továbbra is tisztázatlan marad az egyes számú, hosszú magánhangzós tővégződés eltűnése (vö. szkr. dadāmi, gör. δίδωμι stb.).

2. J. M. Kořinek másképp magyarázza a lie. duomi, ssl. damb alakokat¹⁴. Véleménye szerint a balti és a szláv *dōmi, *dōme a régebbi *dōmi, illetve *dōmes alakokból származik, amelyek nem egyebek, mint indoeurópai alapnyelvi formák, csakhogy minden számban elvesztették a reduplikációs szótagot¹⁵. J. M. Kořineknek a reduplikált múlt időről szóló magyarázatai azonban—

¹¹ Itt ugyanazokat a gondolatokat és ugyanazt az anyagot közöljük (bár helyenként kissé másképp szerkesztve), amelyek az alábbi brosúrámban szerepeltek: Заметки к вопросу о древнейших отношениях балтийских и славянских языков (IV Международный съезд славистов), Вильнюс, 1958.

¹² Az előbalti, illetve előbalti és előszláv, hasonló reduplikációs tövű alakokat a lie. duomi, ssl. damb, lie. demi alakok közvetlenül vagy kompromisszumos formában rekonstruálják: A. Schleicher, Litauische grammatik, 253—254, Prag, 1856; G. Mahlow, Die langen Vocale AEO in den europaeischen Sprachen, 84—85, Berlin, 1879; O. Wiedemann, Das litauische Präteritum, 54—55, Strassburg, 1891; O. Wiedemann, Handbuch der litauischen Sprache, 114, Strassburg, 1897; K. Brugmann, Grundriss... 2 Band, Teil 3, 1 Lieferung, 110 ir kt., Strassburg, 1913; W. Vondrák, Vergleichende slavische Grammatik, 1, 506 ir kt., Göttingen, 1906; A. Leskien, Grammatik der altbulgarischen Sprache, 188—189, Heidelberg, 1909; A. Meillet, Le slave commun, 207—208, Paris, 1934; A. Meillet, Introduction... 204, Paris, 1934; R. Trautmann, Baltisch-slavisches Wörterbuch, 47, 56—57, Göttingen, 1923; Chr. Stang, Das slavische und baltische Verbum, 21—22, 268, Oslo, 1942; A. Vaillant, lásd Bulletin de la société de linguistique de Paris, 40, 22 (bár korábban másképp, lásd Revue des études slaves, 14, 30 stb.); A. Баян, Руководство по старославянскому языку, § 222, Москва, 1952; Я. С. Отрембский, Славяно-балтийское языковое единство. — „Вопросы языкознания“ (a továbbiakban — ВЯ), 6, 35—36, (1954); J. Otrębski, Gramatyka języka litewskiego, 3, § 430, Warszawa, 1956; J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika, 723 ir kt., Rīgā, 1951; M. Vasmer, Russisches etymologisches Wörterbuch, 1, 327, 347, Heidelberg, 1953; В. Георгиев, Към въпроса за балтославянската езикова общност. — „Български език“, год VIII, 2, 107, (1958).

¹³ „A görög eloszlás (ε az aorisztoszra és a perfektumra, ε a jelen időre) másodlagos” — E. Schwyzer, Griechische Grammatik, II Lief., 648, München, 1939.

¹⁴ J. M. Kořinek, A *dō- „adni” tő jelen idejű alakjai a szláv és balti nyelvekben. — „Listy filologické“, ročník 65, Praha, 445—454, 1938.

¹⁵ J. M. Kořinek magyarázatait támogatja: E. Fraenkel, Baltische Sprachwissenschaft in den Jahren 1938—1940, 11—12, Helsinki, 1941; E. Fraenkel, Die baltischen Sprachen, 92 és köv., Heidelberg, 1950; E. Fraenkel, Litauisches etymo-

7

Az ős tövet — óegyházi szláv dadetъ, dady, litván duodąs (vö. szanszkrit dadat, görög διδοὺς), valamint a 2. többes, 2. kettős és 3. egyes számú alakot — véleményem szerint meglehetősen mesterségesen rekonstruálják¹⁶.

§ 3. Mindenekelőtt azt kell mondani, hogy e kérdés megítélésében két nézőpont, illetve két alternatíva lehetséges. Az egyik, hagyományos nézet szerint e igék praesens töveinek reduplikációja az indoeurópai alapnyelv koráig nyúlik vissza (lásd § 4–§ 8); a másik szerint később is kialakulhatott, az indoeurópai nyelvjárások izoglosszás újításaként (lásd §11).

§ 4. Az első alternatíva szerint a legmegbízhatóbbnak látszó feltevés az volna, hogy a litván duomi, demi és az óegyházi szláv dambъ csak az egyes számú alakokban veszítette el a reduplikált szótagot: vagyis az egyes számú alakokban e két praesens tőnek nem volt *-d- mássalhangzója a végződés előtt; vö. például a szanszkrit és a görög paradigmákat: dádāmi (dá-dāsi, dádāti: dadmās stb.), δίδωμι (δίδως, δίδωσι: *δίδομεν > δίδομεν stb.), τίθημι (τίθης, τίθησι: *τίθεμεν > τίθεμεν stb.) és így tovább.

§ 5. A balti (vö. a szláv és más) nyelvekben az atematikus, s általában minden ige egyes számú alakjainak tőszámú szótagjai sohasem haladják meg a többes és kettős számú alakokét; vö. azonban: szkr. dádāmi: dadmās, dadvás, gör. δίδωμι: *δίδομεν > δίδομεν stb. Ezért a balti (és szláv) nyelvekben az egyes számú *dedōmi, *dedēmi alakok reduplikációs tövei az egyes számban fonológiai-morfológiai szempontból elszigetelődtek (kiesésük következett be):

egyes szám 1. *dōm(e)i többes szám 1. *dedmē kettős szám 1. *dedvā praes. act. participium *dedan(t)s

2. *dōs(e)i 2. *destē 2. *destā

3. *dōti 3. *dedint(i), -ant(i).

egyes szám 1. *dēm(e)i többes szám 1. *dedmē kettős szám 1. *dedvā praes. act. participium *dedan(t)s

2. *dēs(e)i 2. *destē 2. *destā

3. *dēti 3. *dedint(i), -ant(i).

§ 6. A tőmagánhangzók minőségi (és mennyiségi) szembenállása, vagyis *-ō-: *-ē- miatt az egyes számú *dōmi, *dōsi, *dōti tő *-ō- magánhangzója az egész praesens tőben általánosulhatott¹⁷ (vö. litván ēmi: *imē ≈ szkr. emi: imās, litván esmi: *smē ≈ szkr. asmi: smas stb.):

egyes szám 1. *dōm(e)i többes szám 1. *dōdmē kettős szám 1. *dōdvā praes. act. participium *dōdan(t)s

2. *dōs(e)i 2. *dōstē 2. *dōstā

3. *dōti 3. *dōdint(i), -ant(i).

§ 7. A harmadik egyes számú alak *dōti a 2. többes számú *dōstē, a 2. kettős számú *dōstā, a 3. többes számú *dōdint(i), -ant(i) és a praes. act. participium *dōdan(t)s alakhoz való viszonyában (vö. 3 sg. ēsti: 2 pl. ēste, 3 pl. *ēdint(i), -ant(i), praes. act. participium *ēdan(t)s stb.) *dōstē-vé alakult. A többes szám első személyében a *-d- szabályosan kiesett az -m- előtt, s ennek megfelelően a kettős szám ugyanilyen személyű alakjában is¹⁸, kétségtelenül nem függetlenül a megfelelő hatástól, az egyes számú

logisches Wörterbuch, 112, Heidelberg, 1955; V. Machek, Etymologický slovník jazyka českého a slovenského, 81 (azonban vö. „jen 3. plur. stč. dadie z dā-d-redupl.“), Praha, 1957. Hasonlóképpen vö. O. Szemerényi, Zwei Fragen des urslav. Verbums. — Études slaves et roumaines, 1, 7—14, (1948); ez a munka azonban, akárcsak J. Safarewicz munkája [J. Safarewicz, Przyczynki do zagadnienia wspólnoty bałto-słowiańskiej. — Sprawozdania z czynności i posiedzeń P.A.U., 46, Nr. 8, 199—202, (1945)], a szerző számára nem volt hozzáférhető.

¹⁶ Vö. Endzelīns kritikai megjegyzéseit is a 3. sg.-ről — J. Endzelīns, op. cit., 724.

¹⁷ Ebben az esetben a tőbeli -ō- például a *dōt(e)i (infinitivus) alakban aligha gyakorolt hatást, vö. *dēt(e)i > lit. dėti, azonban demi, desti, ószl. dĕti, de dežǫ (lásd alább).

8

a szám első személyű alakjának¹⁸ (amelyben *-d- nem volt, lásd fent). Hasonlóképpen keletkezett az ószl. damo, dasi, dastõ, damž, daste, dadetõ alakok töve is (part. praes. act. dady, -ąšta), valamint a dabē, daste, daste, -ta alakoké.

§ 8. A demi ige paradigmájában a tőmagánhangzók mennyiségi szembenállása miatt, azaz -ē- (sg.): -ē (pl., du. és a megfelelő participiumok), az -ē- magánhangzó terjedt el (emellett több praesensbeli alakban is ilyen tőmagánhangzó-mennyiség fordul elő). A litvánban a *dēm(e)i a *dōm(e)i alakhoz hasonlóan fejlődött, de a praesens tőmagánhangzója ē-¹⁹, a *-d--es alakokban pedig a *dedmē, *dedvā eltűnt, úgy tűnik, analógia útján (egyáltalán nem fonetikailag!) a *dōmē, *dōvā alakokhoz (lásd fent), továbbá a *ēdmē > *ēmē, *ēdvā > *ēvā és más alakok mintájára, annál is inkább, mivel egyes számban a *dēm(e)i (a régebbi *dēm(e)i helyett) nem tartalmazta a *-d- elemet; így jöttek létre a lit. demi, desi, destis stb. Hasonlóképpen fejlődött ennek az igének a szláv praesens paradigmája is, amely meglehetősen korán tematikussá vált — ószl. deždą < *dedjǫ < *demi (a paradigma szempontjából analóg alakok azonban: ószl. damb, dasi stb.), vö. ószl. viždǫ (vö. az atematikus felszólító módot: viždь): lit. veimu ‘keresek’ (Dieveniškės — Lingua Posnaniensis 5, 72-73) < *veimi < *veidmei; vö. A. Meillet, Le slave commun, II éd., 206. o.

§ 9. Még néhány megjegyzés e igék többes szám harmadik személyű (3pl.) alakjáról. Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy a 3 pl. alak és a praesens aktív participium alakja közötti bizonyos formatív viszony — korreláció — az indoeurópai nyelvekben meglehetősen világosan látható (a formáns *-nt-²⁰). Ha a balti alapnyelvben valóban létezett (ebben mindannyian biztosak vagyunk) a 3 pl. olyan alakja, amely (ebben az esetben) az ószl. dadetъ, dadǫtъ, a szkr. dadati, dadhati stb. alakoknak felel meg, akkor azt, vagyis a *dōdint(i), *dōdant(i), *dedint(i), *dedant(i) alakokat közvetett úton talán olyan kifejezések participiumi alakjai őrzik, mint: nėr kas duodą, nėr kas dedą (Dusetos, Antazavė stb.) ²¹. [Korábbi hipotetikus feltevésemet (és a hozzá tartozó lábjegyzetet)²², miszerint D. Klein nyelvtanának 3 sg. pl. du. alakjai, a dūd, (pra)ded, közvetve talán a protobalti 3 pl. *dōdint(i), *dedint(i) alakokra utalnak, most minden alapot nélkülözőnek tartom.] Mivel e két, valamint más atematikus igék praesens aktív participiumának formánsa, úgy tűnik, már igen régi idők óta az -ant- <, az indoeurópai *-ont-²³ (nem pedig -int-!), ezért a régebbi 3 pl. alak, *dōdint(i), *dedint(i) helyett (vö. ószl. dadetъ) létrejöhetett a korábban említett 3 pl.

¹⁸ Vö. „Der Dual davē, vēvē, ēvē (javē) hat analogischen d- Schwund nach 1. Ps. Sg. und. Pl.“ — N. van Wijk, Geschichte der altkirchenslavischen Sprache, 1, 53, Berlin u. Leipzig, 1931.

¹⁹ A lit. demi, nem pedig *démi alakhoz vö. K. Būga. — „Tauta ir žodis“, 1, 402; K. Būga, Kalba ir senovė, 1, 158, 213; K. Būga. — Archivum Philologicum, 1, 62.

²⁰ Talán e két alak valóban egyetlen alakból ered (?) — vagyis igei-névszói, illetve participiumi alakból, amely idővel bekerült az ige paradigmájába?

²¹ Erről bővebben lásd J. Endzelin IF 33, 124—125, (1914). J. Endzelynas, Baltų kalbų garsai ir formos, 161—162, Vilnius, 1957; J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika, 708—712; Chr. S. Stang, Das slavische und baltische Verbum, 233—234, Oslo, 1942; vö. F. Specht KZ, 56, 121, (1929).

²² Lásd B. Мажюлис, Заметки к вопросу о древнейших отношениях балтийских и славянских языков, 9 (18—24. sor felülről és 4. lábjegyzet), Вильнюс, 1958.

²³ „Unzweifelhaft lag aber uridg. Abstufung in dem Partizip der meisten athematischen Verba“ (A. Thumb, Handbuch des Sanskrit, 1, 223, Heidelberg, 1905). A balti (szláv stb.) participiumi formáns, az -ant- (szl. *-ont-), itt a közvetlen (a közvetett — *-nt-) esetek alakjainak tövéből általánosult; vö. például a régi, participiumi eredetű lit. dantis, porosz dantis, szkr. dantam (acc. sg.); datās (acc. pl.), gr. ὀδόντα, (eol.) ἔδοντες (pl.); lat. dentem, óír dét, gót tunþus stb.

9

az alak és a partic. praes. act. korrelációjának, valamint a megfelelő tematikus alak példájának köszönhetően) új, -ant- képzős alak jött létre, vagyis *dōdant(i), *dedant(i), vö. az ószláv dadǫtъ, az orosz dadym²⁴ stb.

§ 10. A litván adok paradigma tematizációjára (igaz, meglehetősen későn), más okok mellett²⁵ feltehetően a praesens verbi finiti és a praesens verbi infiniti tövének korrelációja²⁶ is hatással lehetett. Nagyjából ugyanez mondható el a szláv *demi paradigmájának — amely meglehetősen korán tematikussá vált — praesens-tövéről is.

§ 11. A korábban említett alternatíva (§ 4 — § 8), illetve az itt tárgyalt igék praesensbeli reduplikációjának az indoeurópai alapnyelv idejére való visszavetítése, úgy tűnik, vitatható is lehet, mivel a reduplikáció ilyen visszavetítése az indoeurópai alapnyelvbe végső soron csak a megfelelő indo-iráni, görög és részben örmény nyelvi tények alapján történik. Ismeretes azonban, hogy az indo-iráni, görög és örmény nyelvek külön dialektuscsoportot alkotnak [vö. Bonfantes (Bonfante), Porcigo (Porzig), Kraės (Krahe) és mások munkáit], amelynek számos olyan sajátossága van, amely megkülönbözteti más indoeurópai nyelvektől (vö. az igeragozási idők rendszerét, az augmentumot stb.). Arra, hogy a litván duomi, demi praesensbeli töveinek talán soha, tehát az indoeurópai alapnyelvben sem volt reduplikációjuk, úgy tűnik, más indoeurópai nyelvek tényei is utalnak; vö. például a hettita tahhi ’veszek’ (valószínűleg az indoeurópai *dō- ’adni’ igéből), temi ’beszélek’ (vö. a jelentésfejlődéssel — ószláv děti ’tenni; mondani’), tehhi ’teszek’ [mindkét alak feltehetőleg az indoeurópai *dhē- ’tenni’ igéből ered (a reduplikáció nem idegen a hettitától, de nem olyan képzőelem, mint például az óindben vagy a görögben)]. Ezért az óind dadāmi, dadhāmi, a görög δίδωμι, τίθημι stb. reduplikációja e nyelvek dialektuscsoportjának újításaként volna tekinthető. Ezzel összefüggésben a balti (és szláv) nyelvek e két ige praesensbeli alakjainak a régi formát kellene visszaállítaniuk (szerkezetileg az indoeurópai alapnyelvi alaknak felelve meg):

E. 1. *dōm(e)i T. 1. *dōmē

2. *dōs(e)i 2. *dōtē

3. *dōti²⁷ 3. *dōnti stb.

E. 1. *dem(e)i T. 1. *demē

2. *des(e)i 2. *detē

3. *deti 3. *denti stb.

Vö. a svéd tôm, tôs, tót, tômes, tót, tónt stb. (figyelemre méltó a tő magánhangzójának viszonya — *de-mi > *de-mei > litván de-mi: dē-ti, *de-mi > ószláv de-ždǫ: dē-ti, vö. litván ėmi, ószláv jamb: óind admī stb.). Így a balti és szláv nyelvek egy bizonyos korszakában létező 3. többes számú *dōnti, *denti alakról beszélhetünk, amelyet később a tematikus 3. többes számú alakokkal való korreláció alapján, például *vedant(i), *nārint(i) stb., *d-ōnt(i), *d-entį²⁸ alaknak értelmeztek. Mivel ez a hely volt a leggyengébb he-

²⁴ Vö. П. С. Кузнецов, Историческая грамматика русского языка, 280, Москва, 1953.

²⁵ Vö. J. Endzelins, op. cit. 725 (felülről a 4. sortól).

²⁶ Az Endzelis által megadott gyökér *dōdant(i) 3. többes számú alakkal való korrelációja *dōdant(i) (lásd J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika, 724) a balti, illetve különösen a litván nyelvben talán nem mond ellent annak, hogy a régi litván írásokban a 3. egyes számot a többes és kettős szám harmadik személyére is kiterjesztették, a duomi (és demi) tematikus praesensalakok pedig úgy tűnik, később keletkeztek (amikor a 3. többes szám már régen eltűnt).

²⁷ Vö. a védikus dāti..., lásd A. A. Баранников, Элементы сравнительно-исторического метода в индологии ВЯ, 2, 49, (1952).

10

a paradigmában [az egyszerű *dō-, *dē- mellett egy egyfonémás gyök,²⁸, valamint más okok miatt is: például a balti és szláv nyelvek atematikus igéi 3. többes számú alakjainak nagy többségében több szótag van, mint a többi (atematikus) alakban, különösen a többes számúakban, vö. lit. ēmi, óegyházi szláv jamb: óegyházi szláv jadętъ, balti *smē: óegyházi szláv sątъ stb.], ezért a 3. többes számú alakban megjelenhetett a -d-²⁸ (vagyis *dō-nti > *dō-d-nti > *dō-d-inti, *de-nti > *de-d-nti > *de-d-inti), talán a következőkhöz hasonlóan, amelyekből eredetileg hiányzott a -d-²⁹: lit. aumi „szövök”: austi „sző”, audžas (vö. szkr. otum „szőni” stb.), lit. giemi „énekelek”: gėsti „énekel”, giedàs (vö. óorosz azamu „kukurékolni (a kakas)”, szkr. gāyati „énekel”, gī-tas „(el)énekelt” stb.), lit. čiaumi „tüsszentek”: čiausti „tüsszent”, čiaudas (vö. lett škaunt, szkr. kṣauti „tüsszent” stb.),³⁰ vö. lit. eimi „megyek”, eiti „megy”: óegyházi szláv idǫtъ, orosz idym (óegyházi szláv idǫ stb. = orosz idy stb.) stb. Ha a *dōdant-, *dedant- alakok -d- hangja valóban ilyen eredetű volna, akkor a lit. duosti, desti, óegyházi szláv dastъ stb. alakok képzése, illetve az -s- megjelenése magától értetődő lenne.

§ 12. Az atematikus lit. duomi, demi, óegyházi szláv damb, *demb (≥dežd) alakok mellett a szláv és balti nyelvekben a következőket találjuk: óegyházi szláv dajo (dajati), dějo (dějati), lett dēj „(a tyúk) tojást rak” [dēt „(tojást) rak”]. Úgy tűnik, hogy ezek a párhuzamos alakok az aspektuális jelentésekkel függtek össze³¹. Vö. még lit. joja: védikus yāmi, óegyházi szláv jadǫtъ, jadǫ (vö. óegyházi szláv idǫtъ: lit. eimi); lit. stoju, óegyházi szláv stajǫ: gör. ἵστημι < ἵσταμι; óegyházi szláv vějo, gót waia „fújok”: szkr. vāti, gör. ἄησι stb.

II. A balti és szláv enklitikus személyes névmásokról

§ 1. A balti és szláv nyelvekben a személyes névmás mindhárom személyének vannak hangsúlytalan, illetve enklitikus alakjai: lit. mi, ti, si (-i, feltehetőleg *-ei-ből), óegyházi szláv mi, ti, si (-i valószínűleg *-oi-ból). Azt szokás mondani, hogy más indoeurópai nyelvekben csak az első és a második személynek vannak megfelelő alakjai, például szkr. me, te, gör. μοι, σοι (Homérosznál τοι). Azt állítják, hogy az ilyen paradigmák csak a balti és szláv nyelvekben közösek³². Az ilyen állítások azonban még nem bizonyítják, hogy a balti és szláv nyelvek említett sajátossága kizárólag erre a két nyelvi csoportra jellemző jelenség volna; feltehető, hogy végső soron az indoeurópai alapnyelv régi maradványa, vö. gör. μοι, τοι, οἱ stb.³³ Mindhárom személyben találunk megfelelő, azonos tövű enklitikus alakokat például a hettita nyelvben is: -mu „nekem, engem”, -ta „neked, téged”, -ši „neki, magának”³⁴ (ezeknek a hettita enklitikumoknak többes számú alakjaik is vannak-

²⁸Ezt a gondolatot moszkvai kollégám, V. Toporov közölte velem (1958. május 20-án).

²⁹Hasonló esetekben vajon nem lehetne-e (?) a mássalhangzós -d--t egy régebbi *-n--ből származtatni (amely később disszimiláció révén -d--vé vált a jelen idejű 3. többes számú alakban és a megfelelő praes. act. part.-ban); vö. bizonyos szempontból a balti praesens -n-a képzőt?

³⁰Talán hasonló(?) eredetű a -d- az okozati igeképzőben, a vė-d-inti alakban is (vö. ges-inti stb.).

³¹Vö. például A. Meillet, Le slave commun, II éd., 208, 223. A. Meillet, Introduction... VIII éd., 219.

³²Lásd például Я. С. Отрембский, Славяно-балтийское языковое единство ВЯ, 6, 35 (1954); J. Otrębski, Gramatyka języka litewskiego, 3, 137, Warszawa, 1956; a harmadik személyre vonatkozó megfelelő adatokat más indoeurópai nyelvekből mások sem közölnek, például J. Endzelynas, Baltų kalbų garsai ir formos, 148.

³³Lásd K. Brugmann, Grundriss... 2 Band, 2 Teil, 1 Lief., 407, Strassburg, 1909.

³⁴Lásd И. Фридрих, op. cit., 73.

11

ezek a formák, vö. ezzel kapcsolatban a szláv, indo-iráni stb. ³⁵ megfelelő tényeket), amelyek minden bizonnyal régebbi *me, *te, *soi³⁶ alakokból származnak; továbbá vö. ezeket az enklitikus névmásokat a (hettita) birtokos enklitikus névmásokkal, pl. dat. sg. -mi, -ti, -ši³⁷ (ezek a possessivumok különösen a hettita „Óbirodalom” írásaiban fordulnak elő). Ha a -mu, -ta (és többes számú alakjaik) dativusi és accusativusi jelentésűek, akkor a -ši (és többes számú alakja) csak dativusi ³⁸ jelentésű. Úgy tűnik, hogy az első és második személyű hettita enklitikumok jelentése bizonyos kapcsolatban áll az tónusos személyes névmásokkal: uk „én”, zik „te” (egyes és többes számban), amelyek accusativusát, dativusát, sőt nominativusát is ugyanaz az alak fejezheti ki.

2. A részes és tárgyeseti³⁹ jelentések meglehetősen világosan megfigyelhetők a litván enklitikus engem, téged alakokban, például: nemipatika Br. Pred. 2. 17, pamijakik Br. I Mos. 37. 16, Tob. 5. 17; ebből engem öröm fakad K. 13, Pamijāke T. Ap. G. 11. 9, Neti adott KS 176, dekawojameti KM. 11; Anas engem veda K. 18, miért engem övezel T. Mat. 27.46, hogy téged tiszteljünk K. 209, hogy téged megismerjenek az emberek K. 218 stb.⁴⁰ Hasonló jelentése volt a (meglehetősen korán visszaható partikula szerepét felvevő) si enklitikus elemnek is; ezek a jelentések, igaz, még a mai nyelvben is megfigyelhetők, például: felveszem magamra a cipőt: felkelek az ágyból, vö. lett aunies kājas!: kelj fel korán! stb. Ezenkívül úgy tűnik, vannak olyan tények is⁴¹, amelyek arra utalnak, hogy a engem, téged, őt enklitikus elemeknek birtokos esetű jelentésük is volt⁴², amely feltehetően régi; vö. szkr. me, te (dat. -gen.). A szláv mi, ti, si (úgy tűnik) csak részes esetet jelent⁴³. Ha a balti nyelvekben e három enklitikus elem régebbi jelentései valóban részes-birtokos esetűek voltak, akkor a tárgyeseti jelentést a keleti balti nyelvekben nemcsak J. Endzelīns feltevései alapján kellene magyarázni⁴⁴, hanem a hangsúlyos személyes névmás birtokos és tárgyesete közötti viszony⁴⁵ hatásával⁴⁶ is (a hettitákra vonatkozóan lásd fentebb). Másrészt az indoeurópai nyelvekben e három enklitikus elem — régi hangsúlytalan szócskák — esetragjai

³⁵ Feltételezik, hogy régebben a balti nyelvekben is így volt; lásd J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika, 915 (ott a szakirodalom is).

³⁶ Lásd H. Kronasser, Vergleichende Laut-und Formenlehre des Hethitischen, 142, 144, Heidelberg, 1956.

³⁷ Vö. „Possessifs -mi-: -ti: -ši- = μοι, τοι, οἱ etc.“ — J. Kuryłowicz, „Le hittite“. — Reports for the Eighth International Congress of Linguists, Vol. II, 295, Oslo, 5—9 August 1957.

³⁸ Lásd И. Фридрих, op. cit., 73; H. Kronasser, op. cit., 142—144.

³⁹ A dativusi mi, ti alakok a régi litván írásokban sokkal gyakrabban fordulnak elő, mint az accusativusiak — E. Hermann, Litauische Studien, 69, Berlin, 1926.

⁴⁰ A példák A. Bezzenberger, Beiträge zur Geschichte der litauischen Sprache, 163—164 alapján valók (a szerző és a rövidítések feltüntetésével), Göttingen, 1877.

⁴¹ Lásd E. Hermann, op. cit., 74 és köv.

⁴² Ennek eltűnése meglehetősen korán kezdődhetett.

⁴³ A balti nyelvekben fennmaradt hasonló (azaz kizárólag dativusi) jelentésmaradványokhoz vö. E. Hermann, op. cit., 73.

⁴⁴ J. Endzelīns, l. c.

⁴⁵ Lásd J. Endzelīns, op. cit. 505 és köv.; J. Endzelynas, Baltų kalbų garsai ir formos, 147—148 (§ 300, § 302).

⁴⁶ Hasonló módon a régi balti tónusos alakokat is kiszoríthatták (amelyek egy bizonyos időtől kezdve az enklízis sajátosságait is felvették; a szláv nyelvekkel kapcsolatban vö. A. Байан, op. cit., 411; Н. ван-Бейк, История старославянского языка, 280, Москва, 1957): *mēn, *tēn, *sēn (vö. óporosz mien, tien stb., továbbá óegyházi szláv mę, tę, sę, szkr. mām, tvām; lásd J. Endzelynas, op. cit., 148), valamint a hangsúlytalan (csak enklitikus) *mē, *tē, *sē alakokat (amelyekre talán az óporosz si utal, ha valóban *sē-ből származik; vö. szkr. mā, tvā, gör. με, σε < *tFe stb.; lásd J. Endzelynas, l. c.).

12

jelentéseik talán már ősidők óta morfológiailag nem különülhettek el szigorúan⁴⁷.

§ 3. Az óegyházi szláv sę, a porosz sien(sin) < *sēn, si, < *sē (talán; lásd a 46. lábjegyzetet a 12. oldalon) megfeleltethetőnek látszik a litván nyelv visszaható -se partikulaelemével. Ezt (a -si mellett) régi írásainkban találjuk, például Mažvydasnál⁴⁸: raschose 13₁₄, kiesiese 21₁₆, makase 38₁₀, ₁₁, skaitose 13₁₄, pradestyse 17₅, 40₁, prasidėase 21₉, biakiese 32₆–₇ stb. (mellette: pradestysy 14₁, dabaisey 34₁₅, giestyśy 54₂ stb.); Bretkūnas Bibliájában: dabaiase Luk. 6, 7, piktinasse Mat. 13, 21, biotumse Jer. 32, 39, budawiose Ap. G. 9, 31; Bretkūnas Postillájában: mokintuse I 33₁₂, randasse I 86₂; Vilentas Enchiridionjában: testojese 28; „Summa (‘…Ewangeliv… Kiedaynise… 1653)“: isedoutumey 21₂₁₉. A régi írások -se partikulaelemét, úgy látszik, a mai nyelvjárások is megerősítik, mégpedig a déli žemaitiai nyelvjárások [ahol a -se partikulaelem -e-je nem lehet a -i hang žemaitiai ejtésének eredménye], valamint a velük érintkező nyugati felső-litván nyelvjárások: šakose a šakos mellett, pasidarė (Pagramantis)⁴⁹, pėštise, vaipytise, šukiotise, pėšase, vaipose a pėštis, vaipytis, pasišukuok mellett (Girdžiai, Skirsnemunė, Šimkaičiai), sukūose, sukėse (Agilas, Tovė, Lūja)⁵⁰ stb. A litván -se (szemantikailag nem különbözik a -si-től) úgy látszik, a kelet-balti *sēn, illetve *sē alakból (acc. sg.; a végződéshez vö. savę, tavę, manę) ered. E forma alapján feltételezhető, hogy a keleti baltiban más névmási enklitikumok tárgyeseti alakjai is megvoltak: *mēn, illetve *mē, *tēn, illetve *tē⁵¹, vö. porosz mien, tien, sien, si, óegyházi szláv mę, tę, sę, szanszkrit mām, tvām, mā, tvā.

§ 4. Ezenkívül el kell mondani, hogy a balti és a szláv nyelvek a visszaható igék mindhárom személyében a személyes névmásoknak csak a harmadik személyű enklitikumát használják — a visszaható elemet; mindazonáltal igen hasonló jelenség figyelhető meg a hettita visszaható igealakokban is, ahol a visszaható partikula mindhárom igei személyben -za, amely esetleg a *sē⁵² alakból ered, vö. porosz si < *sē (lásd fent), latin sē.

III. A balti és szláv számnevekről⁵³

§ 1. A balti „1” tőszámnév tövét tekintve nemcsak a szláv nyelvekben mutat párhuzamokat. Az indoeurópai „2” — „4” számnevek (a balti, illetve litván abù és a szláv, illetve óegyházi szláv oba viszonyát vö. a görög ἀμφω és a latin ambo viszonyával) a balti és szláv nyelvekben ragozási rendszerüktől függően fejlődtek. Az indoeurópai ragozhatatlan „5” — „9” számnevek morfológiai sorsa eltér a balti és a szláv nyelvekben. A balti „100” számnév a protoindoeurópai nyelv közvetlen maradványa,

⁴⁷ Vö. E. Hermann, op. cit., 78 és másutt.

⁴⁸ J. Gerulis (1922-es) kiadása alapján idézve.

⁴⁹ Lásd P. Jonikas, Pagramančio tarmė, 66, Kaunas, 1939.

⁵⁰ Lásd J. Gerullis és Chr. Stangas, Lietuvių žvejų tarmė Prūsuose, 47 és másutt, Kaunas, 1933.

⁵¹ Kelet-Litvánia nyelvjárásaiban (az összes dzūk nyelvjárást beleértve) a két régi alak, *sei és *sen (> *sin > -si), fonetikailag egybeeshetett egyetlen si alakban; hasonlóképpen a lettben is a *sei és *sēn (> *sie > si) egyetlen -si-vé válhatott.

⁵² Lásd H. Kronasser, op. cit., 145.

⁵³ A számnevekről bővebben lásd: B. Мажюлис, Литовские числительные и соотношение балтийских числительных с числительными других индоевропейских языков (диссертация и автореферат), Москва, 1955; В. Мажюлис, Индоевропейская десятичная система числительных ВЯ, 4, 53—59 (1956); Kai kurie lietuvių kalbos gramatikos klausimai, 40—64, Vilnius, 1957.

13

miközben a balti „1000”-nek a szláv és germán nyelvekben is vannak párhuzamai. A balti, szláv és germán tőszámnevek „11”–„19” között bizonyos hasonlóságokat mutatnak, amelyek valószínűleg párhuzamos fejlődési jelenségek. A balti, szláv, valamint germán „20”–„90” tőszámnevek szókapcsolatokként (nem összetett alakokként!) indoeurópai alapnyelvi reliktumok, nem pedig új képzések⁵⁴. A balti és szláv szorzószámnevek tipológiailag meglehetősen közel állnak egymáshoz, vö. azonban más indoeurópai nyelvek ugyanezen számneveit.

§ 2. Ha a keleti balti nyelvek és valamennyi szláv nyelv a „kilenc, kilencedik” számnévben a régebbi n- helyett kezdő d--t mutat [vö. lit. devyni, devintas (de porosz newīnts), óegyházi szl. devętь, devętь], akkor ez talán a balti (keleti) és a szláv nyelvek párhuzamos jelensége; vö. óegyházi szl. nebo: lit. debesìs, lett debess, és valószínűleg óegyházi szl. domъ: lit. nãmas (ahol a régi balti *d- keleti balti n--dé válhatott⁵⁵), továbbá vö. hieroglifikus hettita tapas „ég”: kűltepei hettita nepiš „ugyanott”, hieroglifikus hettita adamai|azamai „név”: gör. ὄνομα⁵⁶.

§ 3. A balti többes számú számnevek képzése alighanem a „2” tőszámból indul ki: lit. dveji, dvėjos, dvėja, lett divēji, divejas (: balti *d(u)vō, *dvei és *dvei- tő), porosz *dwaien (:dwai) ≈ abbaien (:dwai), vö. óegyházi szl. dъvoji, dъvoje (=dъva, dvė és *dvoi- tő), szkr. dvayas „kettős”, gör. δοιοί „ugyanaz” stb. A dveji analógiájára van treji [és? (bizonyos tekintetben) ketveri (: *ketveres⁵⁷)], vö. dъvoji, troji [és četvorъ, četverъ (: *ketveres⁵⁷)]. A dveji alak létrejöttét a balti (és a szláv) nyelvekben alighanem az is elősegítette, hogy amikor a *dvō, *dvei számnevet többes számú főnevekkel használták, ellentmondás keletkezhetett (*d(v)ō, *dvei — kettős számú alakok, a többes számú főnevek pedig többes számú alakok), amelyet a dveji alakkal küszöböltek ki. Általában véve a balti számnevek képzési és morfológiai rendszere sok esetben hasonló a szlávhoz. Arra azonban fel kell hívni a figyelmet, hogy a balti nyelvek legrégibb, vagyis közös indoeurópai számnevei közvetlenül az indoeurópai alapnyelv reliktumai, a későbbi, vagyis nem közös indoeurópai számnevek pedig megfelelően hasonlítanak a szláv, valamint a germán és néhány más indoeurópai nyelv számneveihez.

⁵⁴ Így gondolja például A. Meillet, Introduction... VII éd., 413.

⁵⁵ A Заметки к вопросу о древнейших отношениях... című füzetemben, 18. o., szerkesztési hiba csúszott be, vagyis hiányzik ez a zárójelbe tett kiegészítés.

⁵⁶ A hettita n-: d- hangváltásról ezekben a szavakban (a d- megjelenése nem világos) lásd J. Gelb, The Contribution of the new Cilician Bilinguals to the Decipherment of Hieroglyphic Hittite. — „Bibliotheca orientalis“, vol. VII, Nr. 5, 140 (1950); S. Alp, Bemerkungen zu den Hieroglyphen des hethitischen Monuments von Imamkulu. — „Archiv Orientální“, vol. 18, Nr. 1—2, 8 (1950); H. T. Bossert, Die phönizisch-hethitischen Bilinguen vom Karatepe. — „Oriens“, vol. II, Nr. 1, 110 (1949); H. T. Bossert, Die phönizisch-hethitischen Bilinguen vom Karatepe. — „Jahrbuch für kleinasiatische Forschung, Band II, H. 2, 187; Goetze, The linguistic Continuity of Anatolia as shown by its proper names. — „Journal of Cuneiform Studies“, vol. VIII, Nr. 2, 77 (és a 59. jegyzet) (1954); J. Friedrich, Hethitisches Wörterbuch, Lief. 4, 334, Heidelberg, 1954; H. Kronasser, op. cit., 228—229.

⁵⁷ A balti *ketveres, szláv *ketveres talán a régebbi balti *ketvares, illetve szláv *ketvores (nom. sing.) alakból ered (balti *-a- > -e-, szláv *-o- > -e- talán „asszimiláció” következtében; vö. gör. (ión) τέσσερες, ahol „-e- prob. par assim. vocalique” — E. Boisacq, Dictionnaire étymologique de langue grecque, 960, Heidelberg—Paris, 1916), vö. szkr. catvāras, gör. (dór) τέτορες stb. (a četvoro alak -o-ja aligha régi).

14

IV. Egyéb apró megjegyzések

§ 1. A keleti balti és valamennyi szláv ō-tövű főnév birtokos esetében -ā végződést találunk, vö. lit. vilko (nyelvjárási vilkā), lett vilka, óegyházi szl. vlьka, a poroszban azonban -as van [vö. végződések: porosz nom. sing. deiw's, gen. sing. deiwaś — hettita nom. sing. attaš „apa”, gen. sing. attaś; porosz nom. sing. gijwan „élet” (semlegesnem), gen. sing. gīwas — hettita nom. sing. pedan „hely” (semlegesnem), gen. sing. pēdaś]. Mind a balti, mind a szláv nyelvekben ez a birtokos esetű típus (vagyis az -ā végződésű) aligha lehet különösen régi: ezt nemcsak a porosz nyelv nem támasztja alá, hanem általában az említett tőnek az egyes indoeurópai nyelvjárásokban eltérően kialakult alakjai sem. Úgy vélik, hogy a keleti balti és a szláv birtokos eset -ā végződése genetikailag kapcsolatban áll az ablativusszal (amely egy bizonyos időben az egyes indoeurópai nyelvjárásokban paradigmatikus alakká válhatott⁵⁸). Ezt a hagyományos tételt úgy tűnik, J. Otrębski érvei még nem döntik meg⁵⁹.

* * *

A következtetések helyett

Bár nem kívánok állást foglalni a balti és a szláv nyelvek ősi kapcsolatainak eredetére vonatkozó kérdésben, mégis hajlok arra, hogy úgy véljem: az itt említett régi (valamint innovatív) balti és szláv nyelvi hasonlóságok — „párhuzamok” — nem igénylik a hagyományos balti–szláv alapnyelv (illetve a balti és szláv nyelvek genetikai egységének) hipotézisét; egyelőre elegendő a nyelvi differenciálódás és integráció azon elveire támaszkodni, amelyeket J. Endzelýnas jelölt meg.

JEGYZETEK A BALTI ÉS A SZLÁV NYELVEK LEGRÉGEBBI KAPCSOLATAINAK KÉRDÉSÉHEZ

В. П. МАЖЮЛИС

Összefoglalás

A tanulmány elején néhány történeti adatot közöl a balti–szláv kérdés megoldására tett kísérletekről, főként a kiváló tudós, J. Endzelīns elméletére összpontosítva. A tanulmány szerzője egyáltalán nem törekszik arra, hogy külön megoldást adjon a balti és a szláv nyelvek legrégibb kapcsolatainak kérdésére; csupán konkrét megjegyzések sorát fejti ki, amelyek azonban bizonyos mértékben összefüggnek ezzel a problémával. A balti–szláv „adni”, „tenni” igék jelen idejű tövével kapcsolatos két alternatívát vizsgálva a szerző kétségbe vonja hagyományosan rekonstruált ősalakjukat: *dōdmi, illetve *dedmi. A következő három al-

⁵⁸ Plg. Fr. Specht, Der Ursprung der indogermanischen Deklination, 371, Göttingen, 1947; Fr. Specht, Zum Ersatz des Ablativs, 69, 127 (1948).

⁵⁹ Lásd Я. Отрембский, op. cit., 31.

15

A cikk szakaszai az enklitikus személyes névmásokról, a számnevekről és a balti és szláv nyelvek birtokos esetéről szólnak (a litván vilko, az orosz волка típusú alakokról).

A cikk részletesebb összefoglalása fölösleges, mivel ugyanazokat a tényeket és gondolatokat tartalmazza, amelyeket a szerző az „Észrevételek a balti és szláv nyelvek legősibb kapcsolatainak kérdéséhez (IV. Nemzetközi Szlavista Kongresszus)” című füzetében már kifejtett. Vilnius, 1958.

21