Baltų ir slavų akcentuacijos klausimai

etimologizálni, és a balti nyelvek anyaga alapján, vö. lit. falė „ösvény a benőtt réten keresztül“. A szemantikát illetően vö. lett taludt „fehérnek lenni, sápadni“, tals: audeklus uz liek tala (plavas, nuoras) talat, balinat". Az itt említett pontatlanságok vagy figyelmetlenségek természetesen csekélyek, és egyáltalán nem érintik a mű lényegét. Befejezésül hozzátesszük, hogy a választott téma (a vizsgált terület nem nyelvi, hanem földrajzi terület) azzal a nagyon is reális veszéllyel járt, hogy a munka következtetései sem lépnek túl egy regionális tanulmány keretein. Egy-két esetet leszámítva, amikor a kérdés végleges megoldása a téma területi jellegéből adódóan nem volt lehetséges (pl. a balti hidronímia elterjedésének keleti határa, a -axxa, -anka, -edka, -HA, -Ha képzők keletkezésének problémája stb.), a szerzők összességében elkerülték ezt a veszélyt, következtetéseiket nem csupán a Dnyeper-- medence, hanem a szomszédos területek hidronimáinak elemzésére, illetve más szerzők kutatásaira is alapozva. Az „A Felső-Dnyeper-vidék hidronimáinak nyelvészeti elemzése“ című monográfia tudományos jelentősége valóban igen nagy. Ez egy érdekes és jelentős nyelvészeti mű, amely példaként szolgálhat arra, miként lehet a nyelvi tények elemzéséből számos más tudományág számára fontos következtetéseket levonni. A balti őshazáról, a balti–szláv „szimbiózis” hosszú időszakáról, a baltiak egykori szomszédairól stb. itt nemcsak a nyelvészek, hanem a történészek, régészek, etnográfusok, folkloristák és más tudományterületek kutatói is sok érdekes ismeretet találnak. Ez a munka nagyban hozzájárul a balti–szláv nyelvi kapcsolatok problémájának tisztázásához. | ' A. Vanagas A BALTI ÉS SZLÁV AKCENTUÁCIÓ KÉRDÉSEI R. M. Huannu-CBurbhrtų, Hmennas akuentyauns B GaaTHACKOM H CJIaBAHCKOM (cyan6a akuentyanuonsusix napaaurm), Mocksa, 1963, 178 p. A balti és szláv nyelvek intonációs és hangsúlyozási rendszereinek eredete az indoeurópai nyelvészet fontos problémája. E kérdés megoldásától részben függ e nyelvek legősibb kapcsolatainak egyik vagy másik értelmezése is. Ezért érthető, hogy a balti és szláv nyelvi kapcsolatok kutatásakor nagy figyelmet fordítanak e nyelvek akcentuációjára. į Az utóbbi években a balti és szláv ir nyelvek akcentuációjának kutatása különösen intenzívvé vált. Megjelent néhány tanulmány és ir egyéb cikk', amelyekben jelentős teret szentelnek magának a balti akcentuációnak "K. Mūlenbacha Latviešu valodas vārdnīca, Rediģējis, papildinājis, nobeidzis J. Endzelins, IV sējums, Rīga, 1929—1932, p. 128. VA. Vaillant, Grammaire comparée des langues slaves, I, 1950, Paris; a Le balti–szláv intonációk problémája, BSL, 37, 1936, p. 114 tt; J. Kurviowicz, Az indoeurópai nyelvek hangsúlyozása, Wroclaw—Krakéw, 1952, II kiad. 1958; Kr. S. Stang, Szláv hangsúlyozás, Oslo, 1957; L. Sadnik, Szláv Hangsúlyozás. I. A történelem előtti Idő, Wiesbaden, 1959; E. Nonnenmacher—Pribié, A balti-szláv nyelvekről Hangsúly és Az intonációs viszonyok és azok kvantitatív A szlovák im nyelv reflexe, Wiesbaden, 1961; J. Kazlauskas, A litván nyelv névszói hangsúlyozási rendszerének fejlődéséről, „Kalbotyra“, VII, Vilnius, 1963, p. 171—181. 231 a hangsúlyozási paradigmák rendszerének közös indoeurópai alapja” (o. 3). Véleményünk szerint a könyv szerzője a kitűzött feladatot kiválóan teljesítette. Jo A kutatási adatok alapján arra lehet következtetni, hogy ir a balti–szláv nyelvek hangsúlyozási rendszerei ide. a hangsúlyozási rendszer folytatása. A gondosan összegyűjtött, elemzett és ir ellenőrzött anyag egyértelműen azt mutatja, hogy a litván nyelv baritonikus paradigmájának valamennyi névszava (kivéve a tőben hosszú, su nem apofonikus magánhangzóval rendelkező csoportot) megfelel a görög és az ir óind nyelvek azonos paradigmájú névszavainak. Ugyanígy a litván nyelv ir mozgó hangsúlyú paradigmájának névszavai megfelelnek az említett, nem mozgó hangsúlyú bų oxitonikus paradigma névszavainak (p. 83). Ide. A „baritonikus hangsúlyozási paradigma – mozgó hangsúlyú — oxitonikus paradigma” szembeállítás lényegében fennmaradt a iš szláv nyelvekben. ir V. Illics-Szvityics egyike azoknak, akik a iš balti-szláv nyelvek, egyrészt, ir valamint az óind és a görög iš nyelv, másrészt, hangsúlyozási ir rendszereit egyenértékűnek tartják. iš Ezzel szemben a hagyományos nézetek képviselői a balti-szláv ir nyelvek hangsúlyozási rendszereit az ind és görög nyelvek hangsúlyozási iš rendszereiből levezetettnek tekintették. Iš új V. Iljics-Szvityics megközelítéséből egy másik alapvető állítás következik: a balti nyelvek hangsúlyváltakozása ősi, örökölt indoeurópai jelenség. iš a nyelvi közösség korszakából. Ezért az ir indoeurópai nyelvi közösség számára rekonstruálható az oxitonikus ne paradigma (ahogyan a klasszikus nyelvészet képviselői tették, akik főként az óind és a görög nyelvek adataira támaszkodtir ak), hanem a mozgó hangsúlyú paradigma (o. 12). Sőt. Megfigyelték, hogy az óind és a görög ir nyelvben egyértelmű tendencia mutatkozott a kolumnáris paradigmatikus hangsúlyozás rögzítésére (a tőben vagy a végződésir ben), tų ezért a nyelvek hangsúlyváltása reliktumjellegű. Például óind. ind. vfkas „farkas” ir gör. *Adxog „farkas” bariton, litván. o farkas (o. 40—41, 85, 115, hanem ne 11, 44) mozgó hangsúlyú paradigma ragozása). (4 Az apofónia elmélete szerint a magánhangzó csak hangsúlytalan helyzetben redukálódhatott, ezért fel kell tételeznünk, hogy ezek az óind és ógörög nyelvi szavak szintén a ir mozgó hangsúlyú paradigmához tartoztak. -Ebben az értelemben a litván nyelv archaikusabb, mint az óind és az ógörög nyelv. ir Mindezt szem előtt tartva a tárgyalt mű szerzője ezt írja: „Ezért a balti–szláv nyelvek ir hangsúlyának mozgása balti–szláv újítás, de egy olyan archaizmus ne visszatükröződése lehet, amely az óind és az ógörög nyelvekben eltűnt” (162. o.). ir A balti–szláv nyelvi egység hívei a tų hangsúly visszahúzódását tekintik nyelvi į innovációnak az akutos tővel rendelkező egyes régi oxitonokban*. Ezt a jelenséget ma új módon lehet értelmezni. A balti–szláv nyelveknek az óind és ir ógörög nyelvek oxitonjainak megfelelő, meglehetősen nagy ir számú baritonja azt mutatja, hogy a balti–szláv hangsúly-visir szahúzódás szabályos jelenség: a régi oxitonok tövében álló hosszú, ablaut nélküli magánhangzsu óból bal5 Vö. 5. OrpemM6cknū, ChnaBano-Ganrniūckoe s35iKk0B0e emuHcrso, BS, a balti és szláv nyelvekben baritonok Ne 5, A szerző pontatlan állítása szerint egyes északnyugat-zemait nyelvjárások az elsődleges akútusos szótagokban két intonációt állítanak szembe egymással (az egyiket a hangsúly visszahúzódása révén létrejött, a másikat pedig a régi hangsúlyos szótagok intonációját), míg az elsődleges cirkumflexusos szótagokban csak egy intonációjuk van (66. o.). 233 lettek (Hirt törvénye). V. Dibas hasonló jelenséget figyelt meg az itáliai és kelta nyelvekben is, ahol a hangsúlyos tőmagánhangzók hosszúsága megmaradt, a hangsúlytalanok pedig megrövidültek, vö. lat. fūmus, lit. dūmai, lat. dūmi, szerb-horv. nlM és gör. 9064 „bátorság”, óind. dhūmdhē. Vagyis az itáliai és kelta (akárcsak a balti és szláv) nyelvekben a hangsúly a végződésből a tőre húzódott vissza. A Rigvéda legrégebbi részeiben is a többtagú összetett szavak második komponenseként említett okszitonok hangsúlya visszahúzódik a tőre, azaz baritonokká válnak, pl. : Śakadhūmas". Ezzel kapcsolatban a recenzált munka szerzője ezt írja: „Vagyis a hangsúly visszahúzódása egy nem apofonikus hosszúságú szótagra, úgy tűnik, nem specifikusan balti-szláv, hanem dialektális ide. folyamat volt, amely esetleg közvetlenül összefüggött a laringális gyengülésének (és kiesésének), valamint az újonnan kialakult (nem apofonikus) hosszúságok megfelelő tonális erősödésének folyamatával” (164. o.). A recenzált munkában közölt adatok ellentmondanak J. Kurilowicz azon állításának, hogy az ide. 0-tövű főnevek, amelyek a baritonikus és okszitonikus mozgóhangsúlyú paradigmákat alkotják, a balti és szláv nyelvekben egyetlen mozgóhangsúlyú paradigmává olvadtak össze. V. Ilić-Svitić a litván nyelv állandó hangsúlyú paradigmájának tizenkilenc példáját adja, amelyek más ide. a nyelvek baritonjait, és ezáltal világosan megmutatja, hogy ez az egybeesés tisztán szláv folyamat volt (119. o.). Így ezt az egybeesést nem lehet a balti és a szláv nyelvek közös újításának tekinteni. A balti, valamint a szláv nyelvek és az indoeurópai nyelvi közösség akcentuációs rendszereinek kapcsolatát megerősíteni, egyes akcentuációs jelenségeket új módon értelmezni a szerzőket a régi litván írásokból, nyelvtanokból és szótárakból, valamint a litván nyelvjárásokból összegyűjtött gazdag és hiteles anyag tette képessé*. A továbbiakban megemlítünk egy-két pontatlanságot vagy véleményünk szerint vitatható állítást. 1954, 42. o. J. Aleksandravičius „Kirtis ir” című cikkére hivatkozik. }] sugebėjo patvirtinti balti ... a hangsúly a kretingai nyelvjárásban” (LKK, I, 1957, p. 97 és köv.). A cikk azonban rámutat arra is, hogy az eredeti cirkumflexusos szótagoknak szintén két intonációjuk van: a középső, amely a hangsúlynak a tőre való visszahúzásakor keletkezett (vö. laikda~laikai és žėima ~zZiema), valamint a cirkumflexusos a régi hangsúlyos szótagokban (vö. ldiks~laikas, žčima--žiėmą). Ezenkívül a cikk a középső intonációt a következőképpen jellemzi: „A középső intonáció jelentősen rövidebb a végső hangsúlynál, megszakítás nélkül ejtik. 6 B. A. Ilu6o0, Cokpamtenne A0JArOT B KeJIbTO-HTA/IHNŪCKHX S53bIKAX H ero 3HaueHHe ans Gaaro-caasanckoft Ho HHNOeBponefickof akuenrosorun, BCH, Ne 5, 1961, p. 18. "TH. Skold, Az akcentus akut szótagokra való visszahúzódásáról, ZslPh, IV, 1927, 143. o. 8 Az irodalomjegyzékből hiányoljuk K. Būga, Kirčio ir priegaidės mokslas, „Lietuvių kalbos žodynas“, I. füzet, Kaunas, 1924, p. XIX—LII (=K. Būga, Rinktiniai raštai, III, Vilnius, 1961, p. 19—84) és A. Laigonaitė, Literatūrinės lietuvių kalbos kirčiavimas, Vilnius, 1959 című munkáját. 234 a hangsúlyozott fonéma kevésbé feszült, mint a végső intonációé. A végső intonációtól ji hangjának ir emelkedése és változása különbözteti meg” (LKK, I, 1957, p. 105). Tehát a középső hangsúly különálló intonáció, amely eltér a végződő hangsúlytól. Ebből ir következik, hogy a cirkumflexes ir szótagok, akárcsak az akutosak, két intonációt különböztetnek meg. | Nem érthetüsu nk egyet a szerzőnek a litván pūrai, lett pari® hangsúlyozásáról vallott véleményével (p. 77—78). A szerző előtt ismeretlen maradt az a tény, hogy a žemaitis nyelvjárásokban a pūrai mellett 2 ir 4 a. p. előfordul a ir pūrai (1 akcentuációs paradigma; vö. szerb-horvát pir, pra). Így hangsúlyozzák Babrungėnaiban, Darbėnaiban, Klaipėdában (a pūrai su mellett), Kretingában, Palangában, Pikeliuose, Sedában, Skuodában (a pūrai su mellett 2 ir 4 a. o.). Ha egyetértsu enénk a szerzővel abban, hogy a pūrai szó állítólag régi bariton, akkor a lett nyelvben ennek kellene lennie *pūri (=lit. pūra:) su emelkedő intonációval. Ebben az esetben nehéz lenne megmagyarázni a lett törött intonációt, amely azt mutatja, hogy ez a szó a mozgó hangsúlyú paradigmához tartozott. | Valószínűleg egy semleges nemű tő főnevével 0 van dolgunk (vö. s. orosz pyro „Spelt“, talán, pr. tiszta „Trespe“ a régi o-tövű hímnemű főnevek mellett, vö. gr. mupbe, skr. pūrah). A mozgó hangsúlyú ju paradigma egyes száma (pūri balt. iš sing. *parén, vö. gr. mpd) hangsúlyának helye szembeállítható a litván állandó hangsúlyú paradigma többes számával (pūrai iš balt. pl. *pdra; lásd még len 4 a. p. iš balti. lind egyes szám mellett. *linon, vö. gör. *»tvov). A litván cirkumflex kétféle eredetű lehet: kialakulhatott a mozgó hangsúlyú paradigma egyes számú alakjainak későbbi mo általánosításával a többes számra (a régebbi baritonikus alakok helyett), šį vagy egy szűk területen használt szó más balti iš nyelvjárásokból (legvalószínűbben a kuršokéból) való átvétele į révén. Tekintettel ir arra, hogy e ir szó litván és lett alakjai a nyugati területeken, főként a kurónok lakta vidéken használatosak, ez nem kizárt. Lit. kéz összevesu tése a germán *wrdnhé „sarok“ (o. 24) fonetikai, szemantikai ir szempontból ir kétséges; ez az be összevetés semmi világosat nem ad a szerző gondolatának alátámasztására (vö. a germán megfelelő okszitonikus alakját). A germán *armaz „kéz, a kar felső része” (vö. gót. arms) ir litvánul: armai (az armos i. mellett) „a kerék azon része, ahová a rúd be van illesztve” – a szemantikai fejlődés párhuzamának illusztrálására „az, ami meghajlott” > A „kéz” lehetősége elvetendő, mivel a litván arma.ilafmos germanizmusnak számít'®. Sokkal megbízhatóbb a ranka rifikti etimológia. A balti anyag aligha segít meghatározni a régi : szerb–horvát szavak hangsúlyát (p. ar szerb–horvát.นัฒนา We need translate exact last weird? Lithuanian 151). Ir serbų-chorv. tik, tūka „Fett“, ir lat. zsírok „Fett“, zsíros a „fett, feist“ metatóniával nem ir feltétlenül rendelkezik, vö. lit. ? A régebbi forma piri (-r-); a pūrfi a kvieši=lit. alapján keletkezhetett búza „Weizen“, lásd E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wėrterbuch, HeidelbergGottingen, köt., 1955 p. 671. 0 K. Baga, Rinktiniai raštai, II, Vilnius, 1959, p. 531; K. Alminauskis, Die Germanismen des Litauischen, Teil I: Die deutschen Lehnwérter im Litauischen, Lipcse, 1934, p. 27; Lietuvių kalbos žodynas, Vilnius, 1941, p. 251; E. Fraenkel, LEW, 16. o. 235