Dvikalbystės problemų tyrimas Estijos TSR

LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK, XXVIII (1989) NYELVI KAPCSOLATOK IR KÖLCSÖNHATÁSOK ÁTTEKINTÉSEK, RECENZIÓK, MUTATÓ DALIA BARAUSKAITĖ A KÉTNYELVŰSÉG PROBLÉMÁINAK KUTATÁSA AZ ÉSZT SZSZK-BAN Jelenleg a kétnyelvűség problémáit intenzíven kutatják és vitatják a Szovjet-Észtországban. A viták visszhangja eljutott a szövetségi sajtóhoz is (vö. ITpasaa 04.01.1988, 09.02.1988 és mások). A problémákat a gazdaságban és a társadalmi szférákban fennálló ellentmondások, valamint az Észt SZSZK sajátos történelmi, kulturális (Savisaar 1987, 50, 54) és demográfiai körülményei érlelték meg (Vahemetsa 1987, 47). Észt SZSZK-ban az Észt SZSZK nemzeti kisebbségeit (ukránokat, finneket, belaruszokat, letteket, németeket stb.) képviselő egyoldalú kétnyelvűség formái mellett a kölcsönös kétnyelvűség következő legfontosabb formái különíthetők el —észt—orosz és orosz—észt (lásd Ilsunis 1985, 13). Már sok éve az észt—orosz és —szerényebb mértékben — az orosz—észt kétnyelvűség fejlesztése, valamint a gyakorlati intézkedések a nemzeti kapcsolatok különösen fontos kérdései. Most bizonyos intézkedéseket kezdtek megvalósítani az orosz—észt kétnyelvűség fejlesztésére is: a Tallinni Pedagógiai Intézetben létrehozták az orosz iskolák számára észt nyelvés irodalomtanárokat képző szakot, a nagyvárosokban észt nyelvtanfolyamokat szerveznek; Az 1980—1987 közötti időszakban még két észt nyelvi tankönyv is megjelent (Bammer A., Vycnsuų 3., Typy D. VueGuur sctonckoro s3s1ixKa. Taja: Banrye, 1981; Leberecht H. Rūūgime eesti keelt ||Msr roBopuM mno-3croxcxu. Tallinn:Valgus, orosz—észt társalgási szótár 1983), (Peiinax: A. K. Pyccko-3cTOHCKHH pa3roBOpHHK. 6. kiadás. 3. kiadás. Tallinn: Valgus, 1985). Folyamatosan jelennek meg az észt—orosz, illetve az orosz—észt szótárak is: 1986-ban jelent meg J. Tamm észt—orosz szótárának 6. kiadása (Tamm J. Eesti—vene sõnaraamat. Tallinn: Valgus, 1986), valamint V. Muhel orosz—észt szótárának 4. kiadása (Muhel V. Vene—eesti sõnaraamat. Tallinn: Valgus, 1982). Az Észt SZSZK Tudományos Akadémiájának Nyelvés Irodalomtudományi Intézetében nyelvi kontaktusokkal foglalkozó részleget hoztak létre az észt és a köztársaság más lakosai nyelvei közötti kapcsolatok kutatására; a részleg szótárakat és tanulmánygyűjteményeket ad ki!. Jelenleg a részleg munkatársai egy nagy terjedelmű (több mint 80 000 szavas) orosz—észt szótár összeállításának befejezésén dolgoznak, 1990-ig pedig egy háromkötetes észt—orosz szótár elkészítését is tervezik. Az észt—orosz ir és orosz—észt kétnyelvűséir get a terminológusok fejlesztik, akik különféle tudományterületek terminusainak kétnyelvű és többnyelvű szótárait nagy számban adják ki. Csak 1980—1987-ben jelent meg a latin—észt—orosz orvosi terminológiai szótár két kötete (Valdes A., 1 Boripocki CONOCTABHTEJILHOTO H3Y4CHHA JIEKCHKRA H TDAMMATHKH Ha MATepHaJIe 3CTOHCKOTO H pyccKOro s3sikos. Tamu, 1982; TIpoGjieM6i 3CTOHCKO-pyCCKOTO H |pyCCKO-- 3CTOHCKOTO /ĮBYseus (Ha marepmane Ooronckoit CCP). Tamms, 1985, és mások. 14. 678 201 Veski J. V. Latin—észt—orosz orvosi szótár. Tallinn, 1982—1983 T. 1—2.), orosz–észt kémiai terminológiai ir szótár (Orosz —észt kémiai szótár | Összeáll. J. Hiisse, H. Karik. Tallinn, 1982), tengerészeti szótár angol, észt és orosz ir nyelven (Olev K. Angol—észt—orosz tengerészeti szótár. Tallinn, 1981), kétkötetes többnyelvű állattenyésztési szótár (Állattenyésztési terminusok észt, német, angol és orosz nyelven. ja T. 1: Sertéstenyésztés, T. 2: A mezőgazdasági haszonállatok fiziológiája. Tallinn, 1983—1984). Elkészült ir az orosz—észt katonai szótár (Veskimigi E., Ernits H. Orosz—észt irodalmi szótár. Tallinn: Valgus, 1986), szövettan (Észt, orosz és angol nyelvű ja magyarázó hisztológiai terminológia | Összeállította. J. Tehver. Tallinn, 1985) ir A távközlési terminusok magyarázó segédanyagai (orosz–észt távközlési szójegyzékra | Összeállította. E. Vatter. Tallinn, 1984). Mindazonáltal a tudósok rámutatnak, hogy ezek az intézkedések önmagukban nem garantálják az orosz —észt kétnyelvűség megfelelő ir szintjét; a — legfontosabb az észt nyelv jogainak biztosítása a köztársaságban. Su nagy aggodalommal beszélnek arról, hogy Észtország Észt SZSZK-ban iš valójában nincs olyan törvény elfogadva, amelyben világosan megfogalmazták volna az észt nyelv szerepét a köztársaság társadalmi életében (Hint 1987,, 49; Ruutsoo 1987, 722), amely védené az észt nyelvet mint „az észt ir nép természetes, megkérdőjelezhetetlen jogát” (Hint 1987,)%. Az elmúlt években, amelyek nemcsak a gazdasági és ne társadalmi szférák radikális átalakításának, hanem a társadalmi lét minőségileg új ir értelmezésének kezdetét is jelzik, mélyebben vizsgálták a kétnyelvűséget, és olyan problémákat ir į vetettek fel, amelyeket hosszú ideig a konjunktúra miatt enyhítettek vagy teljesen figyelmen kívül hagytak. ir A viták további ösztönzését Észtország az Észt ir ir M. SZSZK sajtójában a lapok és folyóiratok szerkesztőségei, valamint különböző kulturális szervezetek által rendezett nyilvános beszélgetésekhez adta Hint cikke, į amelynek be címe: „A kétnyelvűség rózsaszín szemüvegen át szemlélve”, és amelyet a folyóirat „Vikerkaar“ („Szivárvány“) 1987 m. 6—7 számaiban (lásd Hint kissé 1987,, lerövidített ir „korrigált“ cikk megjelent magának a folyóiratnak az ir orosz nyelvű to változatában „Pajryra“)*. Bár a szerző egyik-másik ellenfele nem értette meg a cikkben felvetett ir legfontosabb gondolatok lényegét, vagy a maga módján értelmezte azokat (vö. Karotom 1987; Muxambuenko, Illaxnaposuu a 1987) vitában részt vevő nyelvészek, filozófusok, szociológusok, pszichológusok és más ir területek tudósainak többsége kutatásaik és megfigyeléseik adataival támogatta a szerző ir álláspontját, a kétnyelvűség új aspektusait vetette fel. Jelenleg megállapítható, hogy a kétnyelvűséget mind Észtország SZSZK-ban, mind más ir szövetségi köztársaságokban nem kutatták kellő tudományossággal (Hint 1987,, 68; Laast 1987, 70). „Nagyon sok szovjet szociolingvista szerint R. Rūtsoék következtetéseik levonásakor ne valós kutatásokra támaszkodnak, de absztrakt sémákkal spekulálnak, amelyeknek az — alapja a stagnációs időszakra jellemző Az ir „egységesség azonosságának” koncepciója. Ezért nem kapnak kellő megvilágítást a kétnyelvűség egyénre gyakorolt lehetséges negatív következményeivel, az anyanyelv második nyelv hatására bekövetkező destabilizációjával, valamint azzal kapcsolatos kérdések, hogy valójában hogyan működik a második, az ir orosz nyelv a iš kétnyelvű környezetben. t. y. (Tipp 1987,, 52; 1987,, 68, 70). 2 Po hosszas munka ir megfontolásai Észtország Szovjet Szocialista Köztársaságok A nyelvtörvényt elfogadták 1989 m. január 20 d. (lásd: : Igaz. 1989. Január 24). 3 A cikk litván nyelven jelent meg a következő gyűjteményben „Gondolatok az anyanyelvről“ (V., 1989). 202 A tudósok különösen veszélyes akcióként jelölik meg a szociolingvisztika legfontosabb fogalmainak és terminusainak metaforikus használatát (Ruutsoo 1987, 723), amely alapot szolgáltat megalapozatlan állításokhoz és következtetésekhez (erről bővebben lásd ITanne 1985, 10—11), valamint elhamarkodott gyakorlati intézkedésekhez. Abszurdnak tekintik a „Második anyanyelv” terminust (Vahemetsa 1987, 49; Laast 1987, 70)*. Kétségbe vonják, mennyire megalapozott nyelvészeti szempontból a nyelvek anyanyelvre, orosz nyelvre, a Szovjetunió népeinek nyelveire és idegen nyelvekre való felosztása, mivel nyelvészeti szempontból az „idegen” (ész. vdorkeel „idegen nyelv”) minden nem anyanyelv (Hint 1987,, 51; 1987,, 69). Amikor a fogalmakat „átrendezik- ”, mesterségesen elkülönítik az orosz és az úgynevezett idegen nyelvek oktatásának módszertanát. Mindazonáltal az, „hogy a Szovjetunió népei között nincsenek politikai határok, nem könnyíti meg e népek nyelveinek elsajátítását, ezért az orosz nyelv közel százmillió szovjet ember számára lényegében idegen nyelv” (Hint 1987,, 51; vö. még Laast 1987, 70). A „kétnyelvűség” fogalmának instabil és metaforikus használata a szovjet szociolingvisztikai szakirodalomban (ITsuis 1985, 31) arra késztet, hogy a meglévő statisztikai adatokat is kritikusabban szemléljük. Az Észt SZSZK észt lakossága körében az orosz nyelvet beszélők száma az 1970. és 1979. évi szovjet népszámlálási adatok szerint 10 év alatt 4,5 9,-kal csökkent (1970-ben a köztársaságban élő észtek 27 9%-a beszélt oroszul, míg 1979-ben 23,3 9%-ot tettek ki), noha az észtet anyanyelvüknek valló lakosok száma ez idő alatt csak csekély mértékben növekedett (lásd Ilazus 1985, 14—16). Ezek a statisztikai adatok azonban mégsem tükrözik az észt—orosz kétnyelvűség valós szintjét®, mivel „valamely nyelv, különösen a második nyelv szabad használatának problémáját sehol sem vizsgálják komolyan” (ITsunb 1985, 31; a kiemelés tőlem —D. B.). A népszámlálás eredményei alapvetően a megkérdezett személynek a saját nyelvi képességeiről alkotott szubjektív véleményétől függenek. Ezért „számos kuriózumszámba menő eset fordul elő, amikor az emberek, különösen az általános iskolák felsőbb osztályainak tanulói, akik nem rosszul tudnak oroszul, úgy tartják, hogy nem beszélik folyékonyan ezt a nyelvet. Formálisan valószínűleg igazuk van, hiszen nem tudnak tökéletesen oroszul. Valójában tévesen gondolják, mert orosznyelv-tudásuk alapvetően betölti a legfontosabb funkciót — a népek közötti érintkezés eszközének szerepét” (ITsuure 1985, 32). Érthető és nem vitatható, hogy a mai világban egy második (harmadik, negyedik stb.) nyelv tudása szükséges, és ez különösen aktuális a kis népek képviselői számára (Ruutsoo 1987, 724). Mindazonáltal bármely második nyelv elsajátításakor nem elegendőek csupán a gyakorlati indítékok (mindennapi élet, munkafeltételek, óvodák és az általános oktatási rendszer, információforrások stb.). Nem kevésbé fontos a kulturális motiváció is, amely „a nyelvtanulásnak valóban önkéntes ösztönzést ad” (Hint 1987,, 51). E tényező figyelmen kívül hagyása és az adminisztratív eszközök túlértékelése aggodalomra ad okot, mivel „az adminisztratív eszközökkel ráerőltetett kétnyelvűség egész népekkel való kísérletezés, amelynek előre nem látható következményei lehetnek. „Ebben az esetben még a kisebb hibák is tragédiává válhatnak, amely akár több nemzedéket is érintene” (Hint 1987,, 51). A szövetségi köztársaságok lakosságának tömeges és szükséges kétnyelvűségéről szóló tézis közzététele után aggodalomra adott okot a kétnyelvűség egyoldalúsága az Észt SZSZK-ban (Vahe4 Szociológiai terminusként N. Karotom (1987) védelmezi. 5 1965-ben és 1973-ban az Észt SZSZK Tudományos Akadémiája Történeti Intézetének szociológusai az Észt SZSZK lakosságának észt—orosz és orosz—észt kétnyelvűségét vizsgálták, megkülönböztetve a második nyelv ismeretének három fokozatát, ezért eltérő eredményekre jutottak (IT 171 5 1985, 33). be 203 metsa 1987, 47). Az elmúlt évtizedben a köztársaságban az észt—orosz kétnyelvűség gyakorlati megvalósítására számos intézkedést hajtottak végre: fejlesztik az orosz nyelv oktatását az iskolában, az orosz nyelv tanítására folyóiratot kezdtek kiadni, „Pycckuii s3bIK B 3cTOHCKOI mkojie“. Nőtt még az orosz nyelvű kiadványok relatív súlya is, az operákat kizárólag orosz nyelven állítják színpadra. Az észt—orosz kétnyelvűség fejlesztésére 1977-ben a Tudományos Akadémia mellett létrehozták az Észt SZSZK orosz nyelvi problémáival kapcsolatos tudományos munka koordinációs tanácsát. Észtország SZSZK-ban az észt nyelv funkcióinak beszűkülése is megfigyelhető (Kallas 1987, Ruutsoo 1987, 718). Egyes oktatási intézményekben, például Narva, Sillamäe, Kohtla-Järve valamennyi középfokú szakképző iskolájában, a tallinni rendőriskolában, a Vasúti Közlekedési Technikumban kizárólag oroszul folyik az oktatás; vegyes gyermekóvodákat hoznak létre; csökken az anyanyelvű sajtótermékek száma, különösen a külföldi szerzők műveinek fordításaié, a tudományos ismeretterjesztő irodalomé, valamint a nép történelmével és kultúrájával foglalkozó kiadványoké; szűkítik az anyanyelvű televíziós műsorok terjedelmét (Ruutsoo 1987, 720—721). Az észt nyelvet a tudományból is kiszorítják, ezért kétségessé válik, hogy célszerű-e a bölcsészettudományi disszertációkat kizárólag oroszul megírni (Ruutsoo 1987, 719—720). A közintézményekben és a munkaközösségekben, különösen a városokban, az észt nyelvet fokozatosan kiszorítja az orosz nyelv (Ruutsoo 1987, 718). Észtország SZSZK-ban az anyanyelv presztízsének csekély mértékű csökkenését is megállapítják (Savisaar 1987, 54, Ruutsoo 1987, 717). Az észt nyelvet gyengén beszélik a helyi, nem észt nemzetiségű lakosok (Vilo 1987): a hivatalos statisztikai adatok szerint az észtül beszélő helyi oroszok aránya 10 év alatt az 1970. évi 12,8 9%-ról 1979-ben 11,5 945-ra csökkent, miközben az orosz nemzetiségű lakosok száma ez idő alatt növekedett. Az ukrán—észt, valamint a lett—észt kétnyelvűség is eltűnőben van (ITsuure 1985, 15). Ez a helyzet az észt mint a köztársaság legfontosabb kommunikációs nyelvével szembeni komolytalan hozzáállás miatt alakult ki. „Sok orosz iskolában az észtórák formális tantárggyá váltak, sőt nem feltétlenül szükséges speciális végzettséggel rendelkező pedagógust alkalmazni” (Vahemetsa 1987, 48). Az orosz—észt kétnyelvűség elégtelen szintjét a migránsok alacsony kulturális orientációja, valamint az olyan kulturális motiváció hiánya is meghatározza, amely ösztönözné őket a helyi lakosság nyelvének megtanulására és a köztársaság kultúrája iránti érdeklődésre (Hint 1987,, 49). A nyelvészek, pszichológusok és pedagógusok nagy kétségeit váltja ki a második nyelv tanításának korai megkezdése — óvodáskorban, az első osztályban (Hint 1987,, 68—69)*. Amint azt a gyermekek nyelvi fejlődésének kutatásai mutatják, a gyermek anyanyelve nyelvtanának alapjait ötödik—hatodik életévében sajátítja el. A nyelv stilisztikai eszközeinek tanulása csak a tizedik életévben kezdődik. A nyelvi stílus és a nyelvi etikett készségei sajátíthatók el a legnehezebben (Kuresoo, 1984). „Ha egy másik nyelven való kommunikációt még azelőtt kezdik meg, hogy az anyanyelv stílusának árnyalatait felfognák, az anyanyelv stilisztikailag fejletlen maradhat. Ilyen esetben két nyelven beszélve nivellálódnak a stílusjegyek és a nyelvi árnyalatok. Sok kétnyelvű ember második ® Erről már 1938-ban írt az Tartui Egyetem rektora, A. Koort professzor: „Az a vélemény, hogy a korai kétnyelvűség elősegíti a gyermek intellektuális és lelki fejlődését, megalapozatlan. A korai kétnyelvűség nem teszi kétszer nagyobbá a gyermek intellektuális és lelki fejlettségét, hanem ellenkezőleg, — felére csökkenti azt” (Koort A. Kakskeelsus ja viikelaps. P. 36 //Akadeemia. 1938. Nr. I P. 33—43). Lásd még: Jacikevičius A. A többnyelvűség pszichológiája. V., 1970. 204 nyelvek (rosszabb esetben — ir az anyanyelvi) kultúra legmagasabb szintjét ir így nem érik el” (Hint 1987,, 53). A tudósok felhívják a figyelmet ir į arra, hogy ha túl korán kezdik két nyelven működtetni, a beszédszervek koordinációjának fejlődése zavart szenved, dadogás alakulhat ki, diszgráfia jelentkezhet. Be erre utal, hogy a két nyelv hatása alatt álló gyermek, akinek nincsenek szilárd alapjai az anyanyelvi nyelvtanban, az egyik nyelv grammatikai modelljét a másik nyelvre lį alkalmazza (Kuresoo 1984; Tipp 1987,, 53). A pszicholingvisták iš a gyermek nyelvi fejlődésének lehetséges zavarai közül a legveszélyesebbnek a fogalmak elégtelen kialakulását, az elvont fogalmak meghatározatlanságát és a velük való műveletvégzés ir bizonytalanságát tartják. A tudósok nem tagadják, hogy a kétnyelvű gyermek szókincse jóval nagyobb, mint az egynyelvű környezetben felnőtt kortársáé, csakhogy a kétnyelvű gyermeknek kevesebb teljesen kialakult fogalma van, és bizonytalanul bánik velük. A kétnyelvű gyermek általános pszicholingvisztikai műveltsége jóval alacsonyabb, ir mint az egynyelvűé (Tipp 1987,, 54). A kétnyelvűség pozitív aspektusainir ak, annak a ténynek a tagadása nélkül, hogy bizonyos esetekben a gyermekek több nyelven ir is folyékonyan és tökéletesen beszélhetnek (Tipp 1987,, 49), arra utal, hogy „a kétnyelvűség negatív jelenségei sokkal veszélyesebbek a gyenge pszichés alkatú, kis és közepes képességű ir gyermekek számára. Amikor az ilyen gyermekeket kétnyelvűvé į tesszük, teljesen megalapozott egyes tudósok retorikai kérdése: kétnyelvűség vagy félnyelvűségar ?“ (Hint 1987,, 54). į, A félnyelvűség, vagyis a két nyelv hatásának kitett gyermek (és felnőtt) azon képtelenségének tünetei, hogy gondolatait egy nyelven világosan fejezze ki, a nem kellően kialakult fogalmak, az absztrakt gondolkodás nė alacsony szintje, a grammatikai kapcsolatok meg ir nem értése, a 1) helyes mondatok alkotására való képtelenség, a beszédszervek elégtelen koordinációja 2) ir 3) (Hint 1987,, 53). Šį jelenségét a második nyelv túl korai, kényszerített ir oktatása okozza, a gyermek érettségi szintjének és képességeinek į figyelmen kívül hagyásával (Ruutsoo 1987, ir 650). A külföldi tapasztalat különösen óvatosságra int a vegyes óvodák létrehozásával kapcsolatban. Az anyanyelven beszélő óvodában az óvodáskor végére a gyermek pszicholingvisztikne ailag akár egy évvel is į lemaradhat. 1—2 Ne Az anyanyelven oktató iskolában a lemaradás felgyorsul (kutatási adatok szerint az ilyen körülmények között 12 felnőtt tų gyermek nyelvtudás szempontjából egyéves gyermek 8—9 szintjén maradhat) (lásd: Hint 1987,, 49). Ezért azokban az országokban, amelyekben több nyelvet beszélnek (Svédországban, Finnországban, Kanadában), a második nyelv oktatását csak a 2—3. osztályban kezdik meg. A nyelvi érintkezéseket vizsgáló nyelvészek rámutatnak annak lehetőségére, hogy a másik, nagyobb nemzet nyelve által befolyásolt anyanyelv destabilizálódik. „Amikor a kultúrák különböznek, vagy egyenértékűek, nincs ok a gyors asszimilációtól tartani. A nyelvi struktúra destabilizációjától azonban van okunk tartani. Mindenekelőtt maga a nyelvhasználat legmagasabb szintjei válnak meghatározatlanná — a stílus sajátosságai, az egyik vagy másik helyzethez illő nyelv iránti ar érzék, a nyelvi etikett. Fokozatosan kezdik összekeverni a szavak jelentéseit ir és a szavak egymás közötti kapcsolatait. Po ezek hatására más nyelvek befolyása alatt változnak ir a mondatmodellek és a nyelvtani formák használatának gyakorisága, pontatlanná válik a szavak vonzata, behatolnak más nyelvek parazitaszavai és tükörfordításos frazeologizmusai, végül pedig még a kiejtés is megváltozhat” (Hint 1987,, 55). 205 Ezek a röviden megvilágított problémák számos Észtország Észt SZSZK-beli nyelvész, pszichológus, szociológus, filozófus és író gondolatainak gyümölcsei. Először főként publicisztikai formában felvetve, különböző tudományterületek kutatóinak vizsgálatára kellene számot tartaniuk (Hint 1987,, 69). A kétnyelvűség ir tudományos alapjai és az igazsághoz való hűség számos elhamarkodott, kellően át nem gondolt lépést segítene elkerülni. IRODALOM Tipp M. A ja demokrácia nyelve // Tovább, 29. május, 1987,. tipp M. A kétnyelvűség nézetei rózsaszín szemüveg nélkül // Szivárvány. 1987». Sz. 6. P. 51—56; 7. sz. 46–50. o. Utalás M. Kétnyelvűséja g, kettős érzület // Szivárvány. 1987,. sz. 9. P. 67—70. Kallas T. Ezek a bonyolult nyelvi kapcsolatok //Sirp ja vasar, 1987. március 6.; 1987. március 13. Karotom N. A nyelvről, a kétnyelvűségről és a nemzetiségi kapcsolatokról //Ohtuleht, 1987. november 12. Kuresoo U. Az anyanyelvoktatás problémái és a nyelvtervezés //Keel ja kirjandus. 1984. 12. sz. 713–725. o. Laast A. Még a kétnyelvűségről //Vikerkaar. 1987. 9. sz. 70—71. o. Ruutsoo R. A nyelvről, a kultúráról és a nyelvökológiáról //Keel ja kirjandus. 1987. 10. sz. 587. o.— 598; nr. 11. 646. o.—654; nr. 12. 716. o.—724. Savisaar E. Eesti rahvussuhetest: 1970.—1980. aastad. I. //Vikerkaar., 1987. Nr. 9. 50. o— 56. Vahemetsa A. A kétnyelvűségről úgy, ahogyan az a társadalomban ténylegesen létezik //Vikerkaar. 1987. 8. sz. 47—49. o., Vilo A. Valóban egyenrangúak vagyunk- -e //Edasi, 1987. október 13. Muxammuenko B. PO., Illaxusaposuu A. M. He creaver pnpaMarmauposBars //Panyra. 1987. 11. sz. Naam D. H. A nemzeti nyelvek fejlődése a Szovjetunióban és a kétnyelvűség mai problémái [[Az észt–orosz és orosz–észt kétnyelvűség problémái (az Észt SZSZK anyagai alapján). Tallinn, 1985. 5–39. o.