Rašomosios kalbos samprata A. Savickio vertime „S. Tamosziaus à Kempis“

A LITVÁN NYELVÉSZET KÉRDÉSEI XXXVII (1997) A LEXIKOGRÁFIA ÉS A LEXIKOLÓGIA PROBLÉMÁI Rasa KALINAUSKAITĖ AZ ÍROTT NYELV FOGALMA A. SAVICKIS FORDÍTÁSÁBAN „S. TAMOSZIAUS a KEMPIS” A XIX. század eleji litván írások kiadói számára az írott nyelv filológiai problémája egybeesett a kialakulóban lévő litván kultúra modelljéről való gondolkodással. Amikor az író javaslatot tett az írott nyelv saját változatára, egyúttal arra a kérdésre is választ adott, hogy kik alkotják, és milyennek kellene lennie annak a litván olvasóközösségnek, amelyhez fordul. A nemzet kialakulásának kezdetén a filológiai döntés felelősségvállalást jelentett egy meghatározott kulturális projektért. A vallásos írások kiadójának helyzete ebből a szempontból különleges volt. Szembekerült a már a XVIII. században kialakult egyházi nyelvi hagyománnyal. Ennek a hagyománynak a Nagy-Litvániában kialakuló új litván olvasóközösségben kialakított nyelvi szokásai számára az írott szó tapasztalata volt a legfontosabb — gyakran szakrálisként, elsődlegesként értelmezve —. Még egy olyan filológiailag érzékeny ember sem, mint J. A. Pabrėža, nem merte, vagy talán nem látta szükségesnek radikálisan megváltoztatni ezt a hagyományt, azaz nem fogta fel azt saját nyelvi víziójának konkurens modelljeként (Subačius 1996: 33-35). Másfelől J. A. Giedraitis püspök által kezdeményezett egyházi írásnyelvi reform tanúsítja, hogy ez a nyelv az újonnan kibontakozó kultúra szükségleteihez igazítva kulturális projekt jelentőségére tehetett szert, és részt vehetett a XIX. századi filológiai vitákban (Prašmantaitė 1994). Az egyházi nyelv életképes kulturális projekt státusával való felruházásának kísérlete az a kontextus, amely alapján A. Savickis 1828-ban kiadott “S. Tamosziaus a Kempis” című fordítását figyelmesebben olvasva értékelhető az általa választott filológiai problémamegoldás. A. Savickis életéről kevés megbízható adat áll rendelkezésre. Feltételezik, hogy 1782 körül született a Kretingai járásban (Biržiška 1963: 385). A varniai papi szeminárium elvégzése után 1819 körül pappá szentelték, és 1836-ban bekövetkezett haláláig különböző Žemaitija-- vidéki helyeken dolgozott káplánként. Fordítás „S.” „Tamosziaus i Kempis” befejezte, amikor Tirkšliai vikáriusa volt; Tirkšliaiból körülbelül 1826-ban távozott. 1827-ben, amikor már Gargždai vikáriusaként szolgált, lefordította a „Katbas dusziu su Diewu iszimtas isz knigu Swenta Augustyna” című művet, amelyet 1829-ben adtak ki. Fennmaradt egy 1835-ben nyomtatásra előkészített, de kiadatlan fabulafordításokat és eredeti költészetet tartalmazó kézirat. A. Savickis nyelvének részletesebb kutatásai hiányoznak, a róla közzétett értékelések pedig ellentmondásosak. Z. Zinkevičius „A litván nyelv története” című IV. kötetében azt írja, hogy „A. Savickis munkáinak nyelvi alapját a žemaitis nyelvjárás képezi”, jóllehet „jelentős számú hagyomá247 nyos elem is található bennük” (Zinkevičius 1990: 126). J. Palionis „Lietuvių literatūrinės kalbos istorijoje“ című művében A. Savickis azon szerzők között szerepel, akik többé-kevésbé a žemaičiai nyelvjárást követve írtak (Palionis 1979: 188). A. Savickist illetően azonban pontosabban azt állítják, hogy „nem žemaitiškai, hanem hagyományos egyházi koiné nyelven“ írt (Palionis 1979: 192). Todėl atidesnis A. Savickio kalbos žvilgsnis turėtų patikslinti šį žemaičių tarmės ir bažnytinės tradicijos santykį bei sąmoningas autoriaus kalbines nuostatas. Kita vertus, jei apibrėžus šį santykį paaiškėtų, kad žemaitiški elementai yra ne sąmoninga orientacija į kokį nors teorinį modelį (pavyzdžiui, į rašomosios kalbos žemaičių tarmę), o tiesiog teksto filologinio nenuoseklumo padarinys, galbūt jie ką nors pasakytų apie gimtąją autoriaus tarmę. Bandant rekonstruoti A. Savickio požiūrį į kalbą vertime “S. Tamosziaus a Kempis”, reikia pradėti nuo jo, kaip vertėjo, angažavimosi pratarmėje “Katba pry skaitytojaus”. Iš pratarmės išryškėja dvi pagrindinės vertėjo nuostatos. Pirmiausia A. Savickiui rūpėjo tiksliai, nenukrypstant nuo originalo, išversti religinį tekstą. Todėl religinių raštų vertėjui būdingas kalbinis asketizmas, marinantis nereikalingą kalbos prabangą kaip nuodėmingą kūną: “... kožnas gieray žyna tą teysibe, jogiey ne patoguomu žodziu pamieksta Diewuy, bet iszpildimu paduota moksta ant sekima Chrystusa Pona”; “...storojaus, idant ir mažiausioy daleley neapkieyszczio paweykstu iszrožytu, ir mysles S. Rasztinika” (S.Tamosziaus a Kempis 1828: III). A nyelvnek csupán szerény közvetítőnek kell lennie, amely átadja a címzettnek az eredeti gondolatát, és nem igényel külön figyelmet önmagának. Azt mondhatjuk, hogy A. Savickius számára a nyelvi érdeklődés pusztán másodlagos, alkalmazott jellegű, és kiegészíti a papi kötelességet. A címzett iránti szent tiszteleten túl az is foglalkoztatta, hogy a vallási gondolat hozzáférhető legyen a címzett számára: “Teypogi užtaykiau buda Žemaytiszkos katbos kaypo dabar ira katbama, tykiu jogiey newienam nebus pryszyngi ir ne suprantamis žodey iszguldimi tos knigielis padieti” (S.Tamosziaus a Kempis 1828: III). A vallási felvilágosítás célja motiválja a használati kritériumot: a fordításnak meg kell felelnie az olvasó nyelvi szokásainak. A beszélt nyelv használatának kritériuma azonban, amely meghatározza A. Savickius által deklarált, a žemaitėi nyelvjárás mellett való választást, korlátozná a vallási üzenet minél szélesebb körű terjesztésének szándékát. Hogy felmerült-e ez az összeütközés A. Savickiusban, hogyan értelmezte a használatot, amelyre támaszkodott, és a “žemaitišką kalba” kérdését, annak magából a fordítás nyelvéből kell kiderülnie. A helyesírási és fonetikai alakok 1. A ze kettőshangzó írásmódja a szövegben változó. Aukštaitiškai se-t írnak a gyakoribb szavakban, amelyekben a žemaitiság a szerző számára a leginkább szembetűnő lett volna: apszwies 206 —apšvies, apszwiestays 1 —apšviestais, diena I ~ dieną, szwiesibe 6, 206 ~ šviesybę, wiena 6 —vieno, wietas 15 ~ vietas. Azonban nem kevés a žemaitiság sem, amely elárulja, hogy a szerző déli žemaitis dūnininkas: apszwit 206 —apšviečia, 1szka 203 ~ ieško, iszkoma 10 —ieškoma, iszkoti 2, 10, 207 —ieškoti, palikta 11, 12 ~ paliekta (palieka), paliktame 16 ~ paliektame (paliekame). Hogy a žemaitiságok véletlenül csúsztak a szövegbe, azt az is tanúsítja, hogy amikor A. Savickis a wiena 6 ~ vieno alakot írja, ugyanabból a tőből származó wynokiey 6 —vienokiai alakot meghagyja. 248 2. Az aukštaitizálás tendenciáját még világosabban tárja fel az uo írásmódja. Következetesen aukštaitiškai írva: apjuoktays 16 —apjuoktais, atiduotas 15 —atiduotas, atsiduoti 15 —atsiduoti, duoti 200 ~ duoti, iszjuokimas 204 —išjuokimas, 15zJuosuotays 19 —išliuosuotais, isz/uosuotu 21 —išliuosuotu, pryduoti 17 ~ priduoti. A hiperaukštaitiškos isidodame 5 —išsiduodame, neatsidos 15 ~ neatsiduos, wysotinius 5 —visuotinius formák —ha nem korrektúrahibráról van szó —arra utalnak, hogy a szerző itt az uo-t o-ként értelmezte, amelyet a žemaičiai kettőshangzósítanak. Ebben az esetben először az aukštaitiškas uo-t állították helyre, majd ezt az uo-t azonosították a žemaitiškuval, és ismét visszafordították az aukštaičių nyelvjárásba. 3. Az aukštaitizálás tendenciája az A. Savickis nyelvének legszembetűnőbb sajátosságával is magyarázható — az uo-t az aukštaitiškas ués u helyett írják. A hiperaukštaitiškas uo több esetben jelenik meg: a) A nuelőtagban, amelyet a nyelvjárásokban nu—, nu— (feszes u!) alakban ejtenek: nenuotrotis 13~ nenutrotysi, nuoeja I~ nuėjo, nuoeytu 17—nueitų, nuofudima 12~ nuliūdimą, nuoramintu 200~ nuramintu, nuopelniti11, 17~ nupelnyti, nuopelnitu 9~ nupelnytuy, nuopuolima 201~ nupuolimo, nuowargintas 21~ nuvargintas, nuowedi I~ nuvedė, nuoZemina 13~ nuzemina, nuoZeminimas 7~ nuzeminimas, nuozutuomem 19~ nuzitumem. b) A szó tövében vagy végződésében hosszú [z+]-szal — (a diinininky számára nem különül el, hol régi, hol 1 < uo): apduomoja 7—apdimoja, duoksau21~ diksaulja], duomoti 5—dūmoti, ruogoja 15~ rūgoja, szwetuoju 1~ “Sventyjy”, noha a hosszú [1]-et a tőben A. Savickis gyakrabban u-val írja: buday 17~ būdai, butinay 11, 12, 21~ bitinai, kudikelems 206~ kudikéliams; kuna 21~ kūno, nuofudima 12~ nuliūdima, sunau 203~ sūnau, Zuna 10~ žūna. A szerző intuitívan érezte a különbséget a diinininky [1] (amely a felvidéki uo-nak felel meg) és a felvidéki [1] között, azonban a nyelvi hangalakokat nem tudta tudatosan elkülöníteni, és gyakran habozott a helyesírásban. Ezt írta: buosr4—būsi, muosu 18—mūsų, ruopesnis 1—rūpesnis, užruostynyma 9~uzrustinimo, az eltérő eredetű hangokat azonosítva. Van még buti 5—būti, butu 9,19—būtų, musų 1, 18, 19~misy, nebuk 14~nebuk, rupestingi 206—rūpestingi, rupinas 21~rupinas. c) A felvidéki rövid u helyett, amelyet a žemaitėk [0]-ként ejtenek (a varniškiai [9]-et, a raseiniškiai [uz]-t használnak: „szélesebben ejtik, mint az irodalmi nyelvben, azonban más hangokkal nem helyettesítik, noha helyenként nagyon megközelítik a 0-t” — (Zinkevičius 1966: 66) a) Következetesen a feltételes módban: matituomey 5—matytumei, mokietuomey 2—mokėtumei, skaytituomey IV —-skaitytumei, stotuomemos 19~stotumemos, turétuomey 10, 13~turėtumei; b) Az -umas képzős származékokban A. Savickis ismét bizonytalankodik: dauguoma 6~daugumo, gražuoma 13~grazumo, patoguoma 13~patogumo, sunkuoma 6, 11~ sunkumo, de ramumas 20~ramumas. A dūnininkiškus [z+] elkerülése érdekében A. Savickis az uo írását azokra a pozíciókra is kiterjesztette, ahol a žemaičiai nem a hosszú [u'], hanem a feszes rövid u magánhangzót ejtik. A feltételes mód ragjának következetes írásmódja azt mutatja, hogy megpróbált magának törvényt kialakítani. Azonban ott, ahol a morfológiai kritérium már nem alkalmas saját törvényének kialakítására, 249 Savickis, mivel nem filológus, összezavair rodik, hibázik. 4. A korabeli žemaičiai to többségéhez hasonlóan A. Savickis írás közben megkülönbözteti a žemaitišką [e] ir [i-]. Elég következetesen [e] az amZynu y. jelöli 207—amžinų, dydi 19—didį, myslik 208~mislyk, pyktay 20~piktai, tykiu III~tikiu, užtykra 202—už tikro, wys 6—vis, wysokios visokios, Zemaytyszkos1I1~zemaiti§kos. 205~ Bár van aukštaitir iškas garbinu I1~garbinu, taip pat a bendratis formái így íródnak —#, [i-] jelöli az i-t; dariti 16~daryti, giwenima 1~gyvenima, ira 16, 18, 19—yra, klausiti 6—klausyti, knigielis IV —knygelės, nikstanczius 18—nykstančius, padarik 6~padaryk. De itt is található kevertség: apraszyti11~aprasyti, neprysakal~neprisako, ty/6,8~tyli. 5. A. Savickis helyesírása a žemaitiszi e magánhangzó diftongizálódását is tükrözi [ie]: apturieja l1~apturéjo, bieda 9, 206~ bėda, biegi 204~bégi, diel 204~dé€l, garbie 8, 203, 204 ~garbe, greda 12~géda, gieribe 203 ~gérybe, girdietus 9~girdétus, mokieti T~mokéti, niera 6, 7(2x), 206~néra, parkratinieti 18~perkratinéti, furieti 200~turéti. Mindazonáltal számos példa az aukštaitisi helyesírási hagyomány felé való hajlást mutatja: de/(III(2x), 19, 204(3x), 205—dėl, galeja 18—galėjo, galetuomem 18—galėtumėm, /etays 14-—-lėtais, mileti 205(2x)~myleti, pargaleti 7—pergalėti, te 7~tie (tėra). Az /gali utáni példák a lengyel hagyományhoz való igazodást is mutathatják. 6. Az o magánhangzót következetesen aukštaitisi módon jelöli: mafonis 17—malonės, moksfas 207~mokslas, noreme 11~noriame, pasirodau 207~pasirodau, roda 10~rodo, sztowie 203—šlovė, Zynoti11~zinoti, Zmogus7, 21 ~zmogus. Csak ritkán csúszik be egy žemaitisi kettőshangzó: kuo 11~ko. Hogy A. Savickis az aukštaitisi o jelölését választotta, azt az is mutatja, hogy már az o-t írja az uo kettőshangzó helyett: neatsidos 15~neatsiduos, rsrdodame 5-—išsiduodame, wysotinius 5—visuotinius. 7. Következetesen visszaállítja az aukštaitisi ar, ze kettőshangzókat, amelyeket a žemaitiaiak gyakrabban egyhangúsítanak: butynay 21~biitinai, dayktas 20—daiktas, daktaray 6~daktarai, eyti 20~eiti, iszmanay 4~iSmanai, pakarney 11~pakarniai, paweyksfay I1~paveikslai. Néhol figyelmetlenségből a žemaitisi kiejtés szerint ír: dydesne 4~didesniai, nobazna III, 1~nuobaznai, uwozZnia IIl~uvozniai (az uwozney 11~uvozniai mellett). 8. A felső-ausztriai kevert kettőshangzókat: [an], [am] an, am jelöli: amZius 10~amzius, apfankis 206~aplankes, dangaus 206~dangaus, eynantem 12~einanciam, giwenanczios 204~gyvenancios, fankiey 10, 13, 20~tankiai. Az en kettőshangzót en vagy ¢ jelöli (a sventgyökben): giwenk 208~gyvenk, kent 21 (2x)~kencia, kientieti 207~kenteti, Zenkluosi 207~zenkluose; szwentabliway 4~S$ventablyvai, szwetu 2—šventu, szwetuoju 1~Sventyju. Az in kettőshangzót yn-nel írják, mintha a žemaitisztikusan kitágított e-vel lenne: pryszyngus 20—priešingus, pažyndams 20~pazindamas, pazynti 206, 207~pazinti, pažynties 14~pazinties, pryszyngus 20~prieSingus, pryszynties 15~prieSintis. Mindazonáltal hajlanak arra, hogy keskeny r-rel írják: diewobayminga 12~dievobaimingo, garbink 13~garbink, 7szminti 13~iSmintim, nuoramintu 204~nuramintu, paniekinti 205 ~paniekinti. Prasprista u/su paplatéjusiu žemaitišku [0]: fego/12~tegul. 250 9. Diftongų rašymas žodžių šaknyje vietoj bk. g, į atspindi tarmėje išlaikytą nosinį garsų tarimą. Šaknyje išlikęs nosinis iszyganstame [4]: 19—išsigąstame, ne nuosigansk 203~nenusigask, spanstus 200—spąstus. Formose iszpaZynsta 21~ispazjsta, paZynsta 3, 6, 16, 21—pažįsta. Nors išlaikomas nosinis [/], bet yra sugrisiu ir 203~sugrjsiu. Ezt a nazalizált kiejtést az északi žemaičiai déli részének ir sok tagja megőrizte (az északi és nyugati žemaičiai másik része a tőben denazalizálta az orrhangzós magánhangzókat (Zinkevičius 1966: 75-79). Az írás következetlensége miatt nehéz eldönteni, hogy mely esetekben jelölte Savickis orrbetűvel az orrhangzós kiejtést, és mikor írt csak automatikusan, az egyházi iratok hagyományának hatására. A sventtőben Savickis orrbetűvel jelölte a kettőshangzót (ez közvetve tanúskodhatna a tőben megőrzött orrhangzós [g] kiejtésről — ebben a tőben a [¢] ($ves-) váltakozik a tautoszillabikus en-nel). A cselekvő jelen idejű melléknévi igenév nominativusa mellett a nuosižeminans 3~nusizemings alakot az iszsiauksztinąs 3~1ssiaukštinąs, nemokas 208—nemokąaąs — azaz alakban is leírják. Itt a 4 jel az orrhangzós kiejtést jelölheti. A cselekvő múlt idejű melléknévi igenév többes számú nominativusa mellett (ebben a pozícióban a žemaičiai megőrzik a 11—(vö. Zinkevičius 1966: 77) mokiusins 8~mokiusys alakot, megtalálható a galeje 20—galėję, prydawę 20~pridave, skaytę 8—skaitę alak is — azaz és itt a nazális ejtés is jelölve lehet. Azonban a g, ¢ hagyományosan azokban a pozíciókban is le van írva, amelyekben nem jelöl nazális ejtést. A hangsúlytalan egyes számú accusativus ragját (amely a zemaicseknél denazalizálódott — vö. Zinkevičius 1966: 76) így írják: dayktą 17~daikta, mafone 202, 204—malonę, sumnenę 206—sumnenę, szfowe 9—šlove (a daleli 9—dalelę, didibe 207—didybę, karaliste 2—karalystę, sargibe 9~sargybe, teysibe III, 207~teisybe alakok mellett). Valószínűleg az írásos hagyomány határozta meg a névmások accusativusának írásmódját is: manę 4, 201 ~mane, sawe 3(2x), 5, 6(2x), 7, 13, 209—save. Itt a nazális írásjegyek nem jelölik a nazalizált ejtést — így csak a nyugati és keleti aukštaitis nyelvjárásaiban ejtik: muni, tavi, savi; a végződés magánhangzója megnyújtott 7, tehát átírva, vö. Zinkevičius 1966: 298 —299). A névmások genitivusa így íródik: manies 203~manes, sawies 3, 7, 17~saves, tawies 203~taves. Ezek a példák azt mutatják, hogy A. Savickis hajlamos követni az egyházi írásbeliség hagyományát, míg a megőrzött n-t tartalmazó alakok valószínűleg akaratlanul csúszhattak be. Morfológia 1. A szövegben gyakran tükröződik a žemaitai végződésredukció: farnau 3, 17, 21 ~tarnauja, fefur 1—teturi, užwed 16~uzveda. A. Savickis azonban igyekszik helyreállítani a jelen idő harmadik személyének végződését: abgauna 5—apgauna, atweda 17~atveda, eyna 1~eina, ira I(2x), III, IV, 1, 2, 3...~yra, trokszta I11~troksta. Előfordulnak sajátosan transzponált formák is: £ikra 9 “tiki”. A főnevek és melléknevek a-tövű egyes számú nominativusát A. Savickis aukštaitisi módon írja: amžynas 5—amžinas, dayktas 20—daiktas, Diewas 19—Dievas, teysingas 6-—teisingas. Igyekszik megtartani a mozgó a-t az olyan igealakokban is, mint eydamas 3~eidamas, fszguldidamas 111~iSguldydamas, uwožodamas I1~uvozodamas. Žemaitai alakok is előfordulnak: apleyzdams 207~apleisdamas, regiedams 203~regédamas. 251 2. Žemaitai módon írják a hangsúlytalan harmadik személyű végződést: buwa 8, 10~volt, megfontol 6-—-megfontol, lát 5~a „lát“ és a jelen idő többes szám első személye: bowijamos 18~bovijamés, storojemos 5(2x), 208—storojamės, fureme 10~turime. 3. A gyakori žemaitiškai feltételes és felszólító módú alakok: ati/sieczio 201~atilséCiau, mokieczio 3, 201~mokéciau, norieczio 16~noreciau, mokietuomey 2~mokétumei, furietuomey 10~turétumei, sforokies I~storokis. 4. Mind a felnémetesítési tendenciát, mind Savickis következetlenségét mutatja a főnevek eseteinek, különösen a részes és a helyhatározói esetnek az írásmódja. A hímnemű egyes számú részes esetet Savickis aukštaitiai módon írja: Drewuy IV, 2, 3, 10, 19, 205— Dievui, darbuy 209—darbui, giwenimuy 209~gyvenimui, Zmoguy 14—žmogui. Az aukštaitiai helyhatározói alakok mellett —amžynoi 6—amžinoj, knigelei I--knygelėj, mažiausioy I11~ mažiausioj, Wylniuje (címlap)—- Vilniuje —zemaitiai alakok is vannak: fosko 201—l1osko[je], pradzio 16~pradzio[je], Zyrkszluse (címlap) —Tirkšliuose, Zodziuse 9—žodžiuose. Gyakrabban fordulnak elő más esetek zemaitiai alakjai, például a birtokos eseté: foskas 2~loskos, malonis 2—malonės, wales7,10-—valios. Mindazonáltal így írja: Bažniczios1--Bažnyčios, pariszkados 18 ~pariškados. 5. Az apie, per, prie, prieš igekötők- /elöljárószók a fordításban zemaitiai alakúak: Apey 1, 2, 3(2x), 14, 18; par 11, par paniekinima 2~ per paniekinimą, parskaytima [I~perskaitymo; pry Diewa 11, 18, 203~ prie Dievo, pry skaytitojaus I--prie skaitytojo; prysz 19, prysz Diewa 3~ prieš Dievą. Lexika 1. A fordítás lexikája az egyházi nyelv hagyományához és használatához igazodik. A szerzőt nem zavarják az egyházi írásokban normává vált idegenszerűségek: cziesas 17, czystas 6, misle 5, mizerna 6, pakajaus 204, pakuta 19, proces 19, sumneni 3 stb. Felváltva használatos a žemaitis įvardis ans (anam 12, ano 204, anus 17(2x), 18) és a aukštaitis jis (Jo 2, Jem 2, jisai 7). Az olvasó, akinek nyelvi szokásaihoz igazodnak —a žemaitis éppúgy, mint az aukštaitis—, a követett nyelvhasználat pedig egyházi. A helyesírás, a fonetika, a morfológia, valamint a lexika elemzése azt mutatja, hogy az A. Savickis szövegében előforduló žemaitis alakokat nem tudatos döntés, hanem a szerző nyelvi szokásainak spontaneitása határozta meg. Mivel a žemaitis alakok nem egy elvont írottnyelvi modellt, azaz a formák megválasztását és összehangolását képviselik, megállapítható, hogy ezeket a žemaitis nyelvjárás sugallta, és a szerző megkísérelte ezt a nyelvjárást bemutatni. 1. A dūnininkai nyelvjárásról tanúskodik az aukštaitis 7e helyett előforduló 7 (lásd: A helyesírás és a fonetika alakjai, 1). 2. Az A. Savickis anyanyelvi nyelvjárásának azonosításában fontos érv a hiperaukštaitis uo az aukštaitis ués u helyett (lásd: A helyesírás és a fonetika alakjai, 3). Így csak egy dūnininkas szerző tévedhetett. 3. A múlt idejű cselekvő igenév többes számú alanyesetének végződése252 je Savickio által a ¢: végén írt alak 20—galėję, prydawę 20—pridavę, skaytę 8~skaite. A visszaható alakban azonban mokiusins 8~mokiusjs alak m. Si megőrzése a hangsúlytalan ¢ kiejtést tükrözi ebben a pozícióban [en] ar [en] jámborság a žemaičiai nyelvjárásban. Eközben a kretingiškiai nyelvjárás területén redukáltként ejtik [e] (Lásd: Zinkevičius 1966: žem. sz. 50). 4. Az ir affrikáták és az affrikátamentes formák feltehetőleg úgy lettek jelölve, ahogyan akkoriban a szerző nyelvjárásában ejtették őket. Mindössze néhány, a dúnyininkai nyelvjárásra különösen jellemző, más tőhöz tartozó alak van: kalcze 12—kaltė, už kalczias 12~uz kaltes. Alaposabban megvizsgálva nem látható, hogy a szerző az afrikátásságot a nyelvjárásból átvett, a felvidékiek és az alföldiek fontos megkülönböztető sajátosságaként fogta volna fel, és megpróbálta volna összehangolni a szöveg felvidékiesítésének általános tendenciájával. A névszói paradigma helyreállítása után koherens rendszer rajzolódik ki: sng. Nom. — Gen. dydzia 16~ didžio, nepryderanczia 11~nepriderancio, priZodzia 3~prizodzio, smercze 21, 204~smercio, Zodzia 6~Zzodzio, Zodze 206—žodžio Dat. kalbantem 9~kalbanéiam, nuosiZzeminantem 13~nusiZzeminanciam, žodziui 9, 209~žodžiui Acc. — In. antszkrycziu 202~antszkryCiu Loc. — pl. Nom. Zžodey III, 1, 2~Zodziai Birtokos eset: nepryderancziu11~neprideranéiy, weyzancziu 14 ~veizanciy, Zodziu 1, 4, III, 11, 206, 207~ZodZiy Részes eset Zemaytems 11~Zemaiiams, Zodems 9, 11~zodZiams Tárgyeset dydzius 8, 14~didzius, iszkadyienczius 5~iSkadijancius, nikstanczius 18~nykstanczius, fusczius 8~tuscius, Zodzius 2, 205—žodžius Eszközhatározói eset dydeys 8, 13~didziais, Zodeys 206~Zodziais Helyhatározói eset Zodziuse 9~zodZiuose. A bemutatott paradigmában törvényszerűen megőrződik az „affrikáták törvénye- ”: a többes szám nominativusában, dativusában és instrumentalisában nincsenek affrikáták. Az egyes szám genitivusában az affrikáták megőrződnek. Ez a nyugati žemaitis terület keleti részének és a „középső” žemaitis nyelvjárásnak a megkülönböztető jegye, amelyben az affrikáta nélküli genitivus található (vö. Zinkevičius 1966: 142). Az affrikátarendszer tehát egybeesik a žemaitis terület mai részének kiejtésével, és egy újabb érv amellett, hogy A. Savickis anyanyelvjárása a dūnininkai nyelvjárás volt. A fordítás nyelvének sajátosságait röviden összefoglalva több következtetés is levonható. „S. Tamosziaus a Kempis” nyelve A. Savickisnek az egyházi írásbeliség hagyományához való tudatos igazodását mutatja. Ezért némileg pontosítani kell a fordítás előszavában megfogalmazott két álláspont értelmezését. Bár A. Savickis azt állítja, hogy megőrzi a „žemaitis nyelv jellegét”, valójában tudatosan inkább a felvidéki nyelvjárásra alapozza írott nyelvét. A 253 žemaitis nyelvjárás alakjai a szövegben gyakrabban akkor jelennek meg, amikor spontán módon áttörnek a szerző nyelvi szokásai. Ugyanez mondható el a használat („ahogyan most beszélnek”) elsőbbségéről is. Savickis nem a beszélt žemaitis nyelvre, hanem az egyházi írások hagyományára támaszkodik. Az élő nyelvhasználat formái csak szórványosan bukkannak fel. A felvidéki nyelvjáráshoz való igazodást szem előtt tartva pontosabban meghatározható az egyházi írások hagyományának az a része, amelyhez A. Savickis fordítása kapcsolódik. Ez valószínűleg Giedraitis püspök környezetének szövegei, ahol igyekeztek nem eltérni a XVIII. századi hagyománytól. Ismert költemény, amellyel A. Savickis meg akart felelni főnökének, Giedraitisnak (Palionis 1979: 193). Giedraitis írásainak nyelve azonban egy bizonyos, tudatosan választott kulturális projektet képviselt (eltekintettek a párhuzamos lengyel szövegtől, és megpróbálták megtisztítani a lexikát (Zinkevičius 1990: 112; Prašmantaitė 1994). A „Tamosziaus a Kempis” szerzője csupán csatlakozott ehhez a projekthez, amikor a nyelvre nem a születő kultúra képviselőjeként, hanem a vallási szándékok közvetítőjeként gondolt. Egy bizonyos magatartásra emlékezve, amelynek normáit a XIX. századi vallásos írások kiadói számára az egyházi hagyomány tekintélye írta elő, felmerül a gondolat, hogy A. Savickis filológiai passzivitását a fordítás vallásos jellege határozhatta meg. Hiszen A. Savickis verseket és meséket fordított, illetve ezek szerzője is volt. A világi írások nyelvének és poétikájának vizsgálata választ adhatna arra a kérdésre, hogy a vallásos tematika korlátozta-e Savickis nyelvi gondolkodását. Sok szerző feltételezi, hogy A. Savickis a Kretingai járásban született (jóllehet a járás XVIII. századi kiterjedése ismeretlen; az emberek elbeszélései szerint Kretingához tartozott Švėkšna, Judrėnai és más helyek, ahol dūnininkiškai nyelvjárásban beszéltek). A žemaitis nyelvjárás egyes alakjai, amelyek spontán módon átsiklottak A. Savickis tudatos nyelvi beállítottságainak cenzúráján, lehetővé teszik a szülőföldi nyelvjárás identitásának tisztázását. A dūnininkiški aukštaiti 7e megfelelői, az uo-val képzett hiperaukštaitiški alakok, valamint az affrikáták rendszere és a cselekvő nemű melléknevek többes számú nominativusában megőrzött 17 azt tanúsítják, hogy a szerző dūnininkiški žemaitis volt. Ez egy újabb titok, amely A. Savickis egyébként is rejtélyes életrajzában is kirajzolódott. IRODALOM Biržiška V. 1963: A/eksandrynas. XVIII–XIX. század, Chicago, 497. Palionis J. 1979: A litván irodalmi nyelv története, 320. Prašmantaitė A. 1994: J. A. Giedraitis žemaitis püspök — Az Újszövetség fordítója. —Senoji Lietuvos literatūra 3, A tizenkilencedik századba lépve, Vilnius: Pradai, 172—340. Subačius G. 1996: Jurgis Ambraziejus Pabrėža. —A litván újjászületés történetének tanulmányai 8, A személy: a nemzet és az állam között, Vilnius. Tamosziaus a Kempis, 1828: Tamosziaus a Kempis Az Úr Krisztus követéséről szóló négy könyve... latin nyelvből žemaitis nyelvre... lefordította Antona Sawicki pap, Tyrszkluse (Vilniusban). Zinkevičius Z. 1966: Litván dialektológia, Vilnius: Mokslas. Zinkevičius Z. 1990: A litván nyelv története 4, A litván nyelv a XVIII–XIX. században, Vilnius: Mokslas. 254 MEGÉRTÉS OF ÍROTT NYELV IN A FORDÍTÁS OF „S, TAMOSZIAUS a KEMPIS” BY ANTANAS SAVICKIS Összefoglalás A nyelv of „S. Tamosziaus a Kempis” a szerző an vallásos of írások hagyománya felé mutat orientációt Antanas Savickis a 18. század irányába, of ami azt jelenti, of hogy tudatosan erőfeszítéseket tett az írásra Másfelől Savickis szövegében számos he spontán fonetikai, morfolóto giai és lexikai formája található a žemaitis nyelvjárásnak, amelyek bizonyítják, hogy žemaitis volt.valamint Savickis művében észrevehető a szerzőnek a vallási írások hagyománya felé való orientációja in Aukštaitish dialektus. On A Kempis 18. századi hagyománya felé, ami azt jelenti, hogy tudatosan törekedett arra, hogy írjon Mindeddig a szakemberek azt feltételezték, hogy Savickis Kretinga körzetében született (žemaitėši dialektus), nyelvének elemzése azonban lehetővé teszi annak fenntartását, hogy anyanyelvi dialektusa a Dél-Žemaitija körzeté volt (žemaitėši–dūnininkai alnyelvjárás). 255