Balsių derinimo polinkis galūnių vediniuose

LITUÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XXXVIII (1997) Gražina AKELAITIENĖ A MAGÁNHANGZÓ-HARMÓNIA TENDENCIÁJA A TOLDALÉKOS SZÁRMAZTATÉKOKBAN Az „Archivum Philologicum” című, 1938-as kiadványban megjelent P. Skardžius „A magánhangzók asszimilációjáról” című tanulmánya. A keleti aukštaitis nyelvjárások olyan tényeire támaszkodva, mint a kuma-fa., ba-ga, naša, azt állítja, hogy „a magánhangzók gyakran hasonító módon hatnak egymásra, mind progresszívan, mind regresszívan” (Skardžius 1938: 40-44). Ilyen asszimilációs jelenségeket nemcsak a nyelvjárásokban talál, hanem a köznyelv bizonyos szavaiban is. A lietván nyelv vakaras, vasara, nugara, vabalas szavainak korábbi változataiként a *vekeras, *vesera, *vebelas, *nugera alakokat tartja, és úgy véli, hogy eredeti e-jük valószínűleg a szomszédos a hatására változott a-vá. Az említett tanulmány, továbbá a magánhangzók nyelvjárásokbeli asszimilációja, amelyet több nyelvész is leírt (lásd: Girdenis, 1962; Skirmantas, Girdenis 1972; Vitkauskas 1974; Babickienė 1991), arra ösztönzött, hogy figyelmet fordítsunk a morfonológiai magánhangzó-váltakozás /6/>/4/ helyzetére, és ennek megfelelően értelmezzük a váltakozás működését. Az /e/->/a/váltakozás kétségtelenül az egész lietván nyelvi morfonológiai rendszer magva. Mint ismeretes, ez az indoeurópai alapnyelvből örökölt *e:*0 váltakozás tükröződése. Az /e/~/a/váltakozás produktivitása fonológiailag könnyen magyarázható: valamennyi helyzetben, az abszolút szókezdő helyzet kivételével, a /e/és /a/fonémák között kiegészítő disztribúció áll fenn (lásd Pakerys 1971: 18-19; Girdenis 1981: 128; 1995: 148). Csak a morfonológiai /e/~/a/váltakozás különbözik a fonológiai oppozíciótól az irányát tekintve: itt az elülső sorozat magánhangzója, az /e/ tekintendő jelöletlen tagnak; mivel az alaptörzshöz tartozik. Így a képzési oppozíciókban kialakul a <e/a> tőmorfonéma. A <e/a> morfonéma leggyakrabban a képzőképzésű igeneves főnevekben fordul elő. E tekintetben a leginkább jelöltek az -a végződésű származékok: ezek teszik ki a <e/a> morfonémát tartalmazó, képzőképzésű főnevek 6596-át. A <e/a> morfonéma általában szonoráns mássalhangzók környezetében fordul elő (az ilyen szerkezetű tövek 7896-ot tesznek ki)!. Az R típusú mássalhangzók vagy egyedül alkotják a szóban forgó tövek finálisát, vagy egy két-, nagyon ritkán háromelemű finális kezdőhangjai: Sneria->isnara, prakerpa->prakarpa, įteigė-> įtaiga, skėlia->skala, paremia->parama. Daž1 Feltételesen, a szótag fonológiai szerkezetének értelmezése alapján, ebbe a csoportba sorolhatók a Kert-, /eid-típusú tövek is. E tövek kettőshangzói felbontódnak, vagyis centrumuknak csak a /&/ magánhangzó tekintendő, azért, mert a kef/tė->kaita típusú képzési oppozíciókban csak a kettőshangzó első elemei váltakoznak. Dérül tehát, hogy itt, akárcsak más esetekben, vizsgálható, milyen leíró morfonéma található a fonegyüttesben; a finaléban mellette általában egy szonáns áll mų <e/a>. 147 /fy/, Az inicialéban a morfonéma mellett általában 47 o maga az inicialé, akárcsak ir a finalé, rendszerint bináris. Így a gyökök általánosított morfonémsu ájának <e/a> szerkezeti képlete a következő: (C)RVR(C)(C). Mivel az inicialéban a morfonéma mellett általában /v/ a 0 döntőben -/n/ esetében várható, hogy <e/a> gyakran mássalhangzók között fordul elő /v/és /n/. Gyakorlatilag a ši valószínűség szinte nem valósul meg: a kombináció ...v <e/a>n... tik šaknyje pasitaikėse (tv<e/a>nk-), (v<e/a>ng-) (užtvanka, atvanga). Abipus šaknies centro esančių priebalsių deriniai yra įvairūs, ir nė vienas iš jų dažnumu kiek labiau neišsiskiria. Tik atkreiptinas dėmesys į į tai, kad vienoje nė šaknyje morfonema <e/a> nepasitaikė tarp vienodo tipo R priebalsių. Tai visiškai suprantama, nes dviejų vienodų balsingųjų priebalsių deriniai (homogeninės sekos) abipus šaknies centro lietuviškuose žodžiuose apskritai reti (žr. Karosienė 1985: 27-28). A végződésképzős származékok tőhangzóinak -a összehasonlításakor látható, hogy középen az /e/ fonéma nagyon ritkán fordul elő: úgy tűnik, csak az išgesos (<išgėso), delsa (< delsia), kerčia («kertasi), išpeika(<-išpeikė), nėpena(+-- nesipeni), seka («séka), apsema (<+apsemia), sutema (<sutémo), nétesa (<-nėtesi) szavakban. Úgy tűnik, bizonyos korreláció figyelhető meg a formáns és a tő középső elemének kifejeződése között. A -a formáns, amikor olyan tövekhez kapcsolódik, amelyekben más sorozatú, azonos emelkedésű /&/4 magánhangzó található, annak váltakozását implikálja: a hátsó sorozatú magánhangzóval kifejezett végződés mintegy „előidézi” a tő magánhangzójának sorozat szerinti változását (hátrább képzését). A formáns e „hatása” a következő sémával szemléltethető: 1 OR viv {seg-} + {a} —> {sag}-a Vike ——V Vv (lek-) + {-a} —> {lak} a Az ilyen implikáció mintegy a szomszédos morfémák magánhangzóinak sorszempontú egyeztetési hajlamára, egyfajta asszimilációra utal, amely a magánhangzó-harmónia elérésére való törekvéssel magyarázható. A tő magánhangzójának változása kissé másképpen is értelmezhető. A /e/->/a/ váltakozás igen gyakori előfordulása az -a végződésű származékokban azt a gondolatot sugallja, hogy a tő végső és kezdő mássalhangzóit keménység tekintetében igyekeznek összehangolni. Mintegy regresszív fonémahatási láncreakció megy végbe: a formáns magánhangzójától függő tővégi keménység mintegy implikálja a tő magánhangzójának hátrébb képzését; a tő középpontjában megjelent hátsó sorozatú magánhangzó implikálja a kezdő mássalhangzó keménységét (Ce~VueCe«{-a}). Ennek az értelmezésnek csupán egy-két olyan származék mond ellent, amelyben az -a előtt a tő lágy tővégi mássalhangzója áll: kančia, aplaidžia, ūžmačia. 1 Így értelmezve természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy az elöl képzett magánhangzók előtti palatalizáció morfonológiai jelenség, hanem azt, hogy itt a fonológiai pozíció feltételeket teremt a tő középpontjának morfonológiai változásához. 148 Az -as végződésű, tövükben <e/a> morfonémát tartalmazó származékok feleannyian vannak, mint az -a végződésű származékok. Ebből azonban nem kellene arra következtetni, hogy az -as végződésnek másféle hatása van. Hiszen általában az -as végződésű származékok száma kétszer kisebb, mint az -a végződésű származékoké (lásd Urbutis 1961: 29, 47). A képzés alapjának /e/ magánhangzója csak néhány származékban maradt meg: paveldas («pavéldi- ), ūžperas (+ūžperi), apkepas (+apkepa- ), pénas (<péni), aptepas (<aptepa), atmenas (+ atmena). Morfonológiailag jelentős az, hogy az említett végződés morfonémáját <e/a> tartalmazó származékok száma jóval nagyobb, mint a termékenyebb -/s végződésű származékoké. Ez csupán megerősíti a korábban megfogalmazott feltevést a tő középpontjának a formáns megjelenéséhez való igazítására irányuló tendenciáról — a magánhangzók sajátos regresszív asszimilációjáról. Következtetni lehet arra, hogy a hátulsó magánhangzókat tartalmazó formánsok egyértelműen hajlamosak olyan tövekhez kapcsolódni, amelyekben ugyanabba a sorba tartozó magánhangzók vannak. Amikor a formáns /e/ magánhangzót tartalmazó tövekhez kapcsolódik, az /e/ magánhangzó /a/-vá változik, és létrejön a tő középpontjának és a formáns magánhangzójának harmonikus /a/../a/ sorozata. Mivel az említett származékok közül sok olyan tövekre épül, amelyekben a /2/ fonéma már az előtagban is megtalálható, homogén háromtagú /a/.. /a/.../a/ magánhangzósorozat jön létre, például: apžvalga pražanga parama, pastaba; kerítés, takarmány, szegély, anyajegy, karám. Figyelembe véve az <e/a> morfonémával jellemzett tövek legtipikusabb szerkezeti modelljét (a magánhangzó R típusú mássalhangzók között áll), a tőmagánhangzó artikulációjának a toldalék magánhangzójának artikulációjához való igazodási tendenciája a szomszédos morfémák kapcsolatát bemutató sémával fejezhető ki: — {RVR} + {Va} —> RVRV Fordított kapcsolatról is beszélhetünk: a szóban forgó tő allomorfikus megvalósulása arról tájékoztat, hogy a származék második szerkezeti eleme —a legnagyobb valószínűséggel— az -a vagy -as végződés. Ha a váltakozás és a toldalék megvalósulása közötti kapcsolatot így értelmezzük, logikus lenne arra a következtetésre jutni, hogy a váltakozást a toldalék komponensének kell tekinteni“. Egy másik származékvégződés, a -jus, amely szintén hátsó sorozatú magánhangzót tartalmaz, kevésbé egyértelműen korrelál az <e/a> morfonémával, mivel e végződés igékből képzett származékai viszonylag ritkák, az <e/a> morfonémával pedig csak néhány tő rendelkezik, például /ékia—>lakius. A melléknevek képzésében az <e/a> morfonéma gyakrabban működik együtt az -us végződéssel, mint az -as végződéssel: kvapūs, laidūs, landus, talpus. Ez azonban nem a végződéseknek a tő megvalósulására gyakorolt eltérő hatását mutatja, hanem a származékok összlétszámától függ. ! Végződés -is más jellegű, mennyiségi, morfonológiai váltakozásokat implikál. V. Urbutis a váltakozásokat nem tekinti a formatívum komponensének (lásd Urbutis 1978: 231). 149 Az /e/->/a/ váltakozás valószínűsége, amikor a melléknévi paradigma végződései a tőhöz kapcsolódnak, kisebb. Morfonémát A <e/a> morfonémát tartalmazó 7596 melléknevek az összes olyan származékot alkotják, amelyeknek a lexéma alapjául szolgáló igei tövében /e/ fonéma volt. Következésképpen a főnévi végződések morfonológiai hatása a szótőre nagyobb, mint az azonos kifejezésű melléknévi végződéseké.ă gpt 5.2: Ck5.2: 2.0.0; 5.2.0. Végződés -is más jellegű, mennyiségi, morfonológiai váltakozásokat implikál. Erre hatással lehet a tővégi minősége. A melléknév számos ragozott alakjának – a főnevektől eltérően – lágy mássalhangzós végződése po van (at/aidžiam, atlaidžiū, atlaidžiamė), ezért valószínű, hogy a tővég kevésbé implikálhatja a magánhangzó hátrább képzését, mint a főnévi tövekben. A jelenlegi nyelvben megfigyelt tendencia, a ko gero, bizonyos diakrón feltételezések megfogalmazását teszi lehetővé. Mint ismeretes, a litván névszókban elterjedt az /a/ vokalizmus /a/ (lásd: Karosienė 1987: 45). Lehetséges, hogy a /2/ fonéma gyakorisága a főnév tövében diakronikusan egy ilyen egyeztetési tendenciára utal, még az egyszerű szavakban is (nem a képzett szavakban). Hiszen a főnevek többségének -as vagy -a végződése van, így bennük is gyakran harmonikus, egymással szomszédos szótagok (és morfémák) közötti magánhangzó-illeszkedés alakul ki. IRODALOM Babickienė Z. 1991: A magánhangzók regresszív asszimilációja a kretingiškių nyelvjárásokban. —Lietuvių kalbotyros klausimai 29, 15-25. Girdenis A. 1962: A magánhangzó-asszimiláció jelenségei a Tirkšliai nyelvjárásban. —Ka/botyra 4, 141-151.]}יצן_久久爱 knickknack relationally. content produced translation. Ensure no issue. But user asked Lithuanian to Hungarian, citations retain names/formulas. maybe line. We return only JSON structured. Good.񟿿alc? Need maybe Girdenis A. 1981: A fonológia. Vilnius: Mokslas. Girdenis A. 1995: A fonológia elméleti alapjai. Vilnius: Petro ofsetas. Karosienė V. 1985: A kezdő és záró mássalhangzók kombinációja az egyszótagú főnévi tövekben. —Kalbotyra 36(1), 18–31. Karosienė V. 1987: A főnévi tövek statisztikai jellemzői. —Ka/botyra 38(1), 44-55. Pakerys A. 1971: A magánhangzók pszichoakusztikai hasonlósága. —Ka/botyra 23(1), 17-33. Skardžius P 1938: A magánhangzó-asszimilációról. —Archivum Philologicum 7, 40-44. Skirmantas P, Girdenis A. 1972: Progresszív magánhangzó-asszimiláció a déli „dounininky“ nyelvjárásokban. —Kalbotyra 24(1), 91-96. Urbutis V. 1961: A mai litván nyelv végződésképzésű főnevei. Ka/botyra 3, 27— 60. Urbutis V. 1978: A szóalkotás elmélete. Vilnius: Mokslas. Vitkauskas V. 1974: A magánhangzók regresszív asszimilációjának új működési tényei a kurseniai nyelvjárásban. Kalbotyra 26(1), 81–85. A MAGÁNHANGZÓK KIEGYENLÍTŐDÉSÉNEK TENDENCIÁJA A SZÓKÉPZÉSI VÉGZŐDÉSEKBEN Összefoglalás A jelen cikk morfológiai szempontból értelmezi a /e/— /a/ magánhangzó-váltakozás folyamatát. A nyelvjárásokban meglehetősen gyakran megfigyelhető magánhangzó-asszimilációra támaszkodva azt állítják, hogy a levezetési tő kifejezési formáját a hozzáadott szóalkotási formánsok, a -a, -as főnévi végződések implikálják, vö.: ei i —> saga, tek +8) —> Jaka, {keit-}+{-a} —> kaita, {paser-}+{-as} —> pašaras, Sl aha iki dia 150 {palenk’-}- +{-as} —> palankas. t — Az egymást követő morfémák magánhangzóinak ilyen kiegyenlítődését (ez tendencia, semmiképpen sem törvényszerűség) morfonológiai regresszív hasonulásként kell tekinteni. 151