Naujų darbų apžvalga

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLV (2001), 207-219 ÚJ MŰVEK ÁTTEKINTÉSE Survey of Recent Publications LITVÁNIA A kétezres évek emlékét a közelgő ezredforduló, az országot sújtó gazdasági pangás (vagyis a forráshiány), valamint a tudományszervezés és -igazgatás válsága bélyegezte meg. Mindazonáltal ezekben, a tudomány számára kedvezőtlen években sem jelent meg Litvániában elhanyagolható számú nyelvészeti kiadvány. Áttekintésüket, úgy tűnik, kényelmesebb lesz feltételesen három csoportra osztva elvégezni: új kutatásokra, régi írások tudományos kiadásaira és a litván nyelvészet örökségének publikációira. Monográfiák 2000-ben kevés új monografikus kutatás jelent meg, és ez valószínűleg a litván nyelvészet jelenlegi állapotát tükrözi. E rész legkomolyabb tanulmányának Saulius Ambrazas Daiktavardžių darybos raida XI. című monográfiáját tartanám. A litván nyelv névszói származékai. (Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2000, 352 p.). Ezzel a könyvvel a szerző következetesen folytatja a litván nyelvi szóképzés terén immár két évtizede végzett történeti kutatásait. 1993-ban ezeket a monográfia első kötetében foglalták össze. Ebben a litván nyelv igei származékait vizsgálták. A kötet elején elhelyezett bevezetésben a szerző áttekintette a szóképzés legfontosabb fogalmait és a litván nyelv történeti szóképzésének elveit. Ezeket követi ebben, a második kötetben is, amely a névszói származékok vizsgálatának van szentelve. A monográfia figyelemre méltó, és kétségtelenül több alapos nyelvészi recenziót is fog kapni, ezért megelégszem néhány, általánosabb jellegű, a lapozgatás közben a margóra feljegyzett megjegyzéssel. A szerző a névszókból képzett főnevek hét kategóriáját különíti el: a tulajdonságok, a tulajdonság birtokosai, a gyűjtőnevek, a helyek, a nőnemű személyek és állatok, a hímnemű személyek és állatok megnevezéseit, valamint a kicsinyítő képzős alakokat. A képzési kategóriák e felosztása némileg eltér az első kötet említett bevezetésében megadottól (vö. I, 10): ott a nemek szerinti különbségen alapuló megnevezéseket egy kategóriába sorolták, viszont külön kategóriát alkotnak a lakóhelyük szerinti személymegnevezések és a szülők alapján megnevezett gyermekek kategóriái. Teljesen érthető, hogy nyolc év munka során a szerző véleménye e kérdésben megváltozhatott, ám az ilyen változások magyarázat nélkül maradtak, 0 az új felosztás pedig nincs megindokolva. A könyvben a rövid előszó után külön-külön tárgyalják az egyes szóképzési kategóriákat. Itt nincs egyetlen egységes terv — a főbb szóképzési típusokkal kezdődik, majd áttérnek a többire, vagy az anyagot kronológiai elv szerint rendezik; a kategória középpontja azonban általában jól kirajzolódik, és az egyes kategóriák főbb, legproduktívabb típusai meglehetősen világosan elkülönülnek. A főnevek szóképzésének fejlődését a szerző alaposan vizsgálja, a nyelvjárások, valamint a legfontosabb régi litván írások gazdag adataira támaszkodva. A tulajdonságnevek főbb szóképzési típusait vizsgálva a szerző szükségtelenül külön tárgyalja (§ 3) a közép-felvidéki nyelvjáráson alapuló XVI–XVII. századi írásokat — ezek talán nem sokkal megbízhatóbbak, mint A. Schleicher XIX. század közepén írt meséi rekonst- 208 | ARTŪRAS JUDŽENTIS századi írásait (M. Daukša posztilláját, S. B. Chylinskis Újszövetségét, M. Petkevičius katekizmusát). A középső írott nyelvi változat fent említett szerzői olyan nyelven írtak, amelynek alapját a nyugati felvidéki nyelvjárások alképletei képezték (a mai šiauliai nyelvjárás). Később (például a 18., 21. és további oldalakon található hivatkozásokban) a monográfia szerzője így azonosítja őket. A produktív, -ysta, -ystė képzős litván származékokat összefoglalva, amelyek a szerző szerint a 16–17. századi nyugat-aukštaitisi nyelvjárásban is igen gyakoriak, a lett nyelvben viszont szinte egyáltalán nincsenek, míg a porosz nyelvben egyetlen származékot találtak: cristionisto E 794, a következtetés így hangzik: „Mindez lehetővé teszi, hogy ezen újítás központját a balti nyelvek nyugati dialektusaiban keressük” (200. o.). De hiszen a nyugat-aukštaitisi nyelvjárás a litván nyelv — a keleti balti nyelv — dialektusa, ezért ez a következtetés nem tűnik kellően megalapozottnak, vagy pontatlanul van megfogalmazva (akárcsak a 20. oldalon). Az -ikas, -ikė képzős kicsinyítő képzőkről azt írják, hogy „feltehetően a nyugati balti nyelvek dialektusaira jellemzőek, amelyeket régtől fogva a szláv nyelvek befolyásoltak” (89. o.). Ez a következtetés megalapozottabb az előzőnél, mivel a porosz nyelv szövegeiben a *-iko képzős származékok az összes kicsinyítő képző között túlsúlyban vannak, a lett nyelvben pedig az ilyen kicsinyítők ritkák (88. o.). A porosz nyelven kívül meglehetősen gyakoriak egyes žemaitisi és nyugat-aukštaitisi nyelvjárásokban is. Vagyis ezeket a nyelvjárásokat a nyugati balti nyelvek dialektusainak tekintik, akárcsak a porosz nyelvet. Valószínűleg a kurzusok, skalvok és nadruvok szubsztrátumára gondolnak, erről azonban a szerző sehol sem tesz említést. A helynevek névszói képzésének kategóriája a szerző szerint „teljesen új, a litván nyelv talaján kialakult” (63. o.; hasonlóképpen a 207. oldalon is). Ezt a nézetet e kategória fő képzői, a -idė/-ydė, -udė képzők támasztják alá; -inis, -inė. A képzési kategóriához periférikusan hozzárendelt képzőket azonban a lett nyelvben is használják helynevek alkotására: vö. laukums, klajums; maiznica, viesnica; augstiene, priediene, talán még bagažnieks és mások. A szerző semmit sem említ e lett képzéstípusok litván megfelelőikkel való kapcsolatáról. Talán párhuzamos fejlődés eredményei, vagy egy közös képzési kategória kiindulópontjai? A könyv meglehetősen részletes, német nyelvű összefoglalót tartalmaz (326–345. o.), amely nemcsak a balti, hanem általában az indoeurópai nyelvek kutatói számára is hozzáférhetőbbé teszi. Mindnyájuk számára nagyban megkönnyítik a monográfia használatát a litván képzési affixumok (235—240. o.) és a litván szavak (beleértve a monográfia mindkét kötetében tárgyalt szavakat, 241—325. o.) mutatói. A könyvet a monográfia első részében (1993) észlelt hibák helyesbítéseinek jegyzéke zárja (sajnos meglehetősen hosszú). Ez a monográfia valóban értékes műve a balti nyelvtudománynak. A nyelvtudományi tanulmány címe az új Zigmas Zinkevičius-könyvnek is: Lietuvių poteriai (Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2000, 272 p.). A szerző korábbi munkái, valamint más nyelvészek és történészek művei alapján készült. A téma érdekes, kevéssé kutatott; a rövid imaszövegek elemzése feltárja a litván nyelv fejlődésének általános képét. A könyv élénk, érzelmes nyelven íródott, helyenként publicisztikai stílusban. Majdnem egynegyedét történelmi kérdéseknek szenteli, amelyekre ez az áttekintés nem tér ki. A könyv érdekes és hasznos, a német nyelvnek a legrégebbi imáinkra gyakorolt hatásáról szóló fő gondolata meggyőző. Mindazonáltal az olvasót fárasztják az ismétlések, és vannak elégtelenül megalapozott állítások. A litván nyelvről a XIII–XV. században írva a szerző sok esetben a nyelvészeti kísérlet adataira támaszkodik. Ez időnként a szerző egyetlen érve. Mindazonáltal egy ilyen kísérlet, siai gE ee ÚJ MUNKÁK ÁTTEKINTÉSE | 209 az indoeurópai alapnyelvből rekonstruált adatok. Az ilyen rekonstrukció útján nyert szöveget nem lehet a litván imák eredeti formájának tekinteni, és XIII–XIV. századi vagy későbbi keltezéssel beilleszteni „Az imaszöveg változásainak kronológiai táblázatába” (p. 200—226). A „Litvánia kereszténnyé tétele és az imák” című fejezet a lengyel nyelv hatására az imák nyelvében azok írásbeli rögzítéséig bekövetkezett változásokat vizsgálja. Mivel ebben a fejezetben nincsenek hivatkozások, nem tudni, mire alapozza a szerző azt az állítását, hogy a vizsgált tükörfordítások már az első kéziratos bejegyzések vagy könyvek előtt létrejöttek. Annál is inkább, mivel a könyv későbbi részében csaknem ugyanezeket az eseteket a későbbi források nyelvének vizsgálata során tárgyalja. Nem mindig vették kellőképpen figyelembe az eredeti szövegeknek a fordított litván szövegekre gyakorolt hatását. Például a kötőszó nélküli szerkezetet Vaišnoras Žemčiūgos teologiškos žegnonėjében a 115b lapon archaizmusnak tekinti (138. p.), holott a latin eredetiben ezen a helyen sincs kötőszó. Z. Zinkevičius Mažvydas imádságainak nyelvét megvizsgálva többek között a következő következtetésekre jut: „Mažvydas azt [a Hitvallás változatát] helyezte a katekizmusába, amelyet maga is ismert, és amelyet minden valószínűség szerint az anyjától tanult, csupán kissé hozzáigazította Sekliucjanas szövegéhez” (128. p.); „semmiképpen sem állítható, hogy a Hitvallást Mažvydas Sekliucjanas katekizmusából fordította” (127. p.). Állításait a szerző Mažvydas és Seklucianus katekizmusainak eltéréseivel támasztja alá. Mažvydas írásai nyelvének neves kutatója, Chr. Stang az 1929-ben Oslóban megjelent Die Sprache des litauischen Katechismus von Mažvydas című tanulmányában, miután összevetette Mažvydas szövegét lehetséges eredetijeivel, a következő következtetésre jutott: „Mžv. da die litauische Tradition berūcksichtigt hat, wo er es, ohne von seinen Vorlagen (Seklucjan 1545 und Malecki) abzuweichen, tun konnte“ (p. 16). Stang tanulmányában megállapította, hogy bizonyos esetekben, amikor Mažvydas eltér Seklucjantól, Malecki katekizmusára támaszkodott. Ezek az esetek legalább felét alkotják azoknak a példáknak, amelyekre (a 127. és 128. oldalon) Z. Zinkevičius támaszkodik, ezért az idézett következtetések nem kellően megalapozottak. Nincs megjelölve, honnan származnak a „Poteriai XVIII-XIX a. Mažojoje Lietuvoje ir už etninių žemių“ című fejezetben idézett szövegek. Az eredetik idézésekor nem sikerült elkerülni a hibákat. Például Daukša katekizmusának imáit „az ottani helyesírással“ (98. o.) átírva a mū/fų szó egyetlen f-fel van írva, az S3wetoii szóban nincs diakritikus jel az o fölött, a /ėdi helyett /ėdi áll, a Sjwetq szó kisbetűvel van írva, a /5wėtą szóban pedig a ¢ után már nem maradt diakritikus jel; néhány további helyesírási eset is vitatható. Simonas Vaišnoras Žemčiūga teologiškuose pavyzdžiuose (138. p.) taip pat elgėsi kelias klaideles —parašyta chriklcjonilchkoie, turi būti —Chrikfc3oniflehkaie; be to, pavyzdžių vieta kelis kartus nurodyta netiksliai. Senųjų raštų duomenys knygoje pateikiami keliais skirtingais būdais: vienais atvejais —taip, kaip rašoma originale, kitais —perrašyti dabartine rašyba, dar kitais —atkurti dabartinėje bendrinėje kalboje. Toli gražu ne visada aišku, kurį bemutatási változatot pasirinko autorius konkrečiu atveju. Knygoje pateiktos santraukos vokiečių, lenkų ir rusų kalbomis. Šaltiniai nurodomi pakaitomis su literatūra. Literatūros sąrašas atrinktinis: jame, pavyzdžiui, nėra minėtosios Ch. Stango studijos, specialiai skirtos Mažvydo katekizmo kalbai. A könyv használatát a mellékelt mutatók segítik: a „Szavak, alakok és kifejezések” mutatója (254–262. o.), valamint a „Családnevek (személynevek)” mutatója (263–267. o.). Vidas Kavaliauskas Bendrinės lietuvių kalbos priesaginių veiksmažodžių kirčiavimas (A standard litván nyelv képzős igéinek hangsúlyozása; Vilnius: Algarvė, 2000, 232 o.) című monográfiája egy nemrég megvédett doktori disszertáció alapján készült. Ezt maga a szerző jelzi az előszóban (8. o.), és különösen nyilvánvaló a bevezetésből (9–18. o.), amely megőrizte a disszertációk számára kötelező szerkezetet: a kutatás tárgya és célja, időszerűsége és újdonsága stb. Még a munka elméleti és gyakorlati jelentősége is e követelményeknek megfelelően került felsorolásra (18. o.). Valóban mindent rövi- 210 | ARTŪRAS JUDŽENTIS debben és elegánsabban lehetett volna elrendezni. Egyébként a disszertáció szövegének ilyen gyors előkészítése nyomtatásra és közzététele valóban üdvözlendő és követendő példa. A könyv a kilenc leggyakoribb képzővel (-uoti, -inti, -(i)oti, -ėti, -auti, -telėti, -inėti, -enti és -yti) képzett igék hangsúlyozását vizsgálja. Az egyes képzőszármazékok hangsúlyozását keletkezésük, morfonológiai, grammatikai és szemantikai sajátosságaik magyarázzák; figyelembe veszik a képzők akcentuáló erejét és egyéb tényezőket. A tényanyag a Jelenkori litván nyelv szótárának harmadik kiadásából (1993) származik. Egyes esetekben a szerző e szótár két korábbi kiadását, valamint a litván nyelv más normatív hangsúlyozási műveit, továbbá a többkötetes Litván nyelv szótárát is felhasználta. Az adatokat a Jelenkori litván nyelv visszafelé rendezett szótárának segítségével pontosították. A könyv a vizsgált igei képzők szerint kilenc részre tagolódik. A képzők sorrendjét produktivitásuk határozta meg. Ez a sorrend nem kényelmes — szerkezetileg közeli -ėti, -telėti és -inėti képzős származékok hangsúlyozását jobb lett volna egymás után tárgyalni. A könyv minden része, gyakran a kisebb fejezetek és alfejezetek is, a korábbi kutatások áttekintésével kezdődik, ezért elkerülhetetlenek voltak a szükségtelen ismétlődések (vö. 47–49. és 51. o.). A tömörség és a számos hivatkozás miatt az ilyen áttekintésekben könnyű összezavarodni (vö. 26–28. o.). A könyv részei következtetéseket tartalmaznak, amelyeket viszont a záró következtetések foglalnak össze (212–220. o.); ezekben a kutatás eredményeit a képzők hangsúlybeli tulajdonságai szerint csoportosítva mutatják be. A könyv francia nyelvű összefoglalóval (221–223. o.) és a hivatkozott irodalom jegyzékével (224—230. o.) zárul. Bizonyos kétségeket ébresztenek a szerzőnek a hangsúlyozási normák kérdéseivel kapcsolatos gyakori megjegyzései. Ezeket nem támasztják alá külön kutatások: a mai köznyelv igéinek hangsúlyozását a könyv egy normatív mű adatai alapján vizsgálja (ezeket gyakran összeveti más normatív vagy elméleti művek adataival), nem pedig az élő nyelvhasználat alapján. Vagyis a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas harmadik kiadásában közölt norma megváltoztatását sok esetben főként magának a szótárnak az adatelemzésére támaszkodva javasolják. Nem zárt kör ez? Ezen az úton haladva nem az élő nyelv tényei, nem a nyelvjárások normájának alapja, hanem az általános következetességi és rendszerszerűségi elvek a meghatározók. Figyelmet érdemel egy másik dolog is: nem minden, amit a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas tartalmaz, a köznyelv ténye: nyelvjárási szavak és archaizmusok is találhatók benne. A könyvben e szótár valamennyi adata rendszerint egyenértékűként, egyetlen rendszerhez tartozóként kerül tárgyalásra: „Itt <...> a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas (1993) által közölt összes képzett ige hangsúlyozását vizsgálja” (p. 8). Ezért a levont következtetések pontatlanok lehetnek. Például (p. 24—25) két, -uoti képzős ige — gruoduoti és varpučiuoti — hangsúlyozását vizsgálja. Ezek kivételt képeznek azon általános szabály alól, amely szerint a főnevekből képzett, e képzős igeszármazékokat a képzőn hangsúlyozzák. A fent említett két ige azonban dialektizmus (erre maga a szerző is utal), ezért nem kellene őket a többi megfelelő származékkal azonos szinten vizsgálni, és nem kellene bevonni őket az általános statisztikai számításokba. A szerző sajátosan értelmezi az összehasonlító módszert: ez állítólag a tudományos szakirodalom által közölt tények összevetése, a nyelvjárási hangsúlyozási változatok és a köznyelvi normák összehasonlítása és hasonlók (p. 18). A könyv bővelkedik statisztikákban, amelyeket meglehetősen ügyesen táblázatok és színes diagramok formájában mutat be. A nyelvezet gördülékeny és szabályos. Mindössze egy-két korrektúrahibát észleltek: a „DZ, fiksavęs daugelio veiksmažodžių kirčiavimo gretybių” mondatban (31. o.) a daugelio helyett daugelį, vagy a gretybių helyett gretybes szerepelhetne; nem világos a „Tai apsunkina aiškinantis tokių veiksmažodžių priesaginio kirčiavimo priežastis” mondat (76. o.) — talán kimaradt valami? ÚJ MUNKÁK ISMERTETÉSE | 211 Mint a fiatal tudós egyik első munkája, a könyv jó benyomást kelt, és további alapos és körültekintő, a litván nyelv hangsúlyozását vizsgáló kutatások reményét kelti. Aldona Paulauskienė. A litván nyelv kultúrája (Kaunas: Technologija, 2000, 256 p.). A szerző az előszóban azt írja, hogy ez a könyv „nem hagyományos tankönyvként, hanem közérthetően megírt monográfiaként jelenik meg” (7. o.), és „az eredeti szociolingvisztikai munka elnevezést is kiérdemelheti” (8. o.). Mindazonáltal a könyv elsősorban a hallgatóknak szól (7. o.), ezért ebben az ismertetésben részletesebben nem tárgyaljuk. Régi írások kiadásai Még a nehéz időkben is folytatódott, bár nem akadályok nélkül, a régi litván írások kiadása. E munka szervezője — Vytautas Ambrazas; nevét mindkét, a 2000-es években megjelent kiadvány előszavai is említik. Elsőként Guido Michelinis szerkesztésében jelent meg a Martyno Mažvydo raštai ir jų šaltiniai című könyv (Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2000, 731[1] o.). A könyv címoldalai félrevezetők: a könyv nem valamiféle önálló szerzői munka, például Mažvydas írásairól és azok forrásairól szóló monográfia — benne Mažvydas műveinek fakszimilei és eredetijei vannak kinyomtatva. Michelinis a könyv összeállítója vagy előkészítője és szerkesztője, az ő tollából származik a bevezető tanulmány (8–18. o.), a szövegkritikai jegyzetek, Mažvydas szövegeinek első soraik szerinti jegyzéke (715–725. o.), a felhasznált források jegyzéke (726–729. o.) és a válogatott bibliográfia (729–730. o.). A könyv Mažvydas valamennyi művét tartalmazza: a katekizmust (61—139. o.), amelyet a toruńi egyetem példányából nyomtattak újra; S. Ambrapfeijus éneke (141–153. o.), a Kėrnik könyvtár példánya alapján újranyomva; Forma Chrikstima (155–196. o.), a Toruńi Egyetem példánya alapján újranyomva; Paraphrasis (197—210. o.), az Uppsalai Egyetem példánya alapján újranyomva, valamint a Gesmes Chriksczoniskas (211–654. o.), J. Gerulis 1923-as Mosvid című könyve alapján újranyomva. A legrégebbi litván nyelvemlékek 1570-ig (Heidelberg: Winter). Ezenkívül a kiadvány végén Mažvydas leveleinek fénymásolatai is helyet kaptak a berlini archívumból (655–693. o.). Első alkalommal közlik a könyvben az összes litván szöveg mellett azok forrásait is. A források kiválasztásakor a szerkesztő korábbi Chr. Stango, P. U. Dinio, D. Pociūtė és J. Trilupaitienė kutatásaira támaszkodott, szükség esetén ellenőrizte és pontosította azokat. Mažvydas énekeskönyvének dallamkutatása, az énekek dallamforrásainak meghatározása — főként Michelini érdeme. Mivel a Mažvydas-katekizmus Toruńi Egyetemen őrzött példányát nemrégiben fotomechanikai úton közzétették, és még könnyen hozzáférhető mindenki számára, ebben a kiadványban célszerűbb lett volna egy másik, vilniusi példányát közölni, amelynek 1974-es publikációja gyengébb minőségű. A könyv bevezetőjében, litván, német (19–31. o.; fordította Saskia Drude) és angol (32–43. o.; fordította Jonas Steponaitis) nyelven, a legtöbb helyet Mažvydas énekeskönyvének szentelik. Tárgyalják annak tartalmát, felépítését, vizsgálják a szerkesztő személyének problémáját, megadják a szövegek forrásait és az énekek dallamainak eredetét. A szöveg meglehetősen bonyolultan van megfogalmazva, és az ismétlések sem kerülhetők el. Itt összegzik a szerző által a tudományos folyóiratokban 1997—1999-- ben közzétett tanulmányokat, bár új állítások és következtetések is szerepelnek. A bevezető röviden ismerteti és kritikailag értékeli Mažvydas örökségének korábbi kutatói által végzett munkákat. A Jono Palionis által kifejezetten ehhez a kiadványhoz írt alapos tanulmány, „Martyno Mažvydo rašyba” (44—60. o.), értékesebbé teszi a könyvet, és megalapozza Mažvydas írásainak nyelvére vonatkozó további kutatásokat. Mažvydas műveinek fakszimiléi a könyvben a „Baltų lankų” kiadó fotóreprodukciói alapján jelennek meg, amelyeket az 1993-ban kiadott Martynas Mažvydas című könyvében használtak fel. A katekizmus és egyéb írások. 212 | ARTŪRAS JUDŽENTIS Az új kiadványban ezeket a fényképeket kissé lekicsinyítették, ezért a kisebb vagy töredezett szöveg (például a katekizmusé és S. Ambrafleijus énekéé) nehezebben olvasható. A címlapok fakszimiléi a kiadványban ezzel szemben kinagyítva szerepelnek, ami szintén eltávolítja őket az eredetitől. A fordítás eredetijeit a szerkesztő mai latin betűkkel közli, más esetekben pedig írásmódjukat modernizálja. Az eredetik átírásakor (legalábbis a lengyelek esetében) nem sikerült elkerülni a hibákat. Például az 1948-as utánnyomásból S. Rospond által összeállított Druki mazurskie XVI w. című könyvben J. Seklucianus 1545-ös katekizmusának átírásakor a zlonkow helyett zlonkov szerepel (77. o.), a Cwartha szó után hiányzik a pont (78. o.), a Siodmy helyett Syodmy kellene álljon (79. o.), a Dziewigt helyett. Dziewigte kellene álljon. (80. o.), az arab I. helyett j. kellene álljon (81. o.), kimaradt a fordított ferde vonal \ a wszechmogączego és stworziciela szavak között (uo.), a Trzecy helyett Trzeczy kellene álljon (uo.), a Syodmi helyett. Syodmynek kellene lennie. (82. o.), a Wierzę helyett —wierzę (ugyanott, kétszer), megváltoztatták az Oicže nasz ima strófái számozásának helyét, annak harmadik strófájában kimaradt két fordított ferde vonás (83. o.), ugyanilyen vonás maradt ki a božego és pod szavak között (85. o.), új sorból kellett volna kezdeni a 70 iest Vo ciele szavakkal kezdődő bekezdést (ugyanott), a Christusa szó után nem hagytak szóközt (ugyanott), a novy helyett nowy kellene legyen (87. o.), a bysciekol iek helyett bysciekolwiek kellene legyen (89. o.), a Niecyn helyett Nieczyn kellene legyen (101. o.). Ezek a hibák okot adnak arra is, hogy kétségbe vonjuk a többi közölt — latin és német nyelvű — eredeti átírásának pontosságát. Azokban az esetekben, amikor Mažvydas szövegeinek eredetije vagy azok fakszimiléje a kiadó rendelkezésére állt, fényképes közlésük csak növelte volna a szövegek megbízhatóságát és a könyv értékét. Például miért ne lehetett volna kihasználni az alkalmat, és kinyomtatni a Litván Tudományos Akadémia könyvtárában nemrég megtalált J. Seklucianus-katekizmus jó minőségű fakszimiléjét (egyébként ugyanarról a példányról van szó, amelynek fénymásolatait S. Rospond 1948-ban közzétette)? A fénymásolatok alatti jegyzetekben a kiadó kijavítja a nyomdahibákat, és magyarázza a szövegek nehezen olvasható helyeit (vö. 68. o.). Az ilyen jegyzetek száma nem nagy. Mažvydas katekizmusához fűzött jegyzetek áttekintésekor néhány javítás és helyreállítás kétségeket ébresztett. Néhány megjegyzésben a kijavított vagy megmagyarázott szó mellett, zárójelben, azok más formái is fel vannak tüntetve: kragis MK 18, kraugisra javítva, és mellette feltüntetve (= kraughis) (78. o.); hasonlóképpen a nehezen olvasható MK 25,,,, esetet schwentągi formaként magyarázták, mellette pedig feltüntették (= schwentąghi) (85. o.); flad MK 21,, siadra javítva, és mellette feltüntetve (= sėdi) (81. o.); fauweta MK 30,, sau weta formában magyarázva, és feltüntetve (= wieta) (90. o.); ij [tai ima MK 31, „ijstaitima formára javítva, és mellette feltüntetve (= ijstatima) (91. o.). Mit jelentenek a zárójelben beírt formák? Talán a javítások javításai? Palionis ebben a könyvben megjelent tanulmányában megállapította, hogy a /j/-t Mažvydas nemcsak hétféleképpen jelölte, hanem „az azt jelölő grafémák, valamint grafémaegyüttesek (digrafok) eloszlása az egyes kiadványokban nem volt egyenletes” (49. o.). Ezenkívül ugyanott az áll, hogy „az /j/ hangot az MK-ban gyakrabban az i, g grafémákkal és az ij digráffal jelölték- ”. Ezért a schwentągi = schwentqghi és kraugis = kraughis javításoknak nincs alapjuk. A weta forma wieta alakra javítása szintén kétséges: az e betű „nem ritkán, különösen az MK-ban, még a [ie] kettőshangzót is jelölte” (46. o.). Annál kevésbé megalapozott a siad = sėdi javítás, mivel a /ė/ fonémát „Mažvydas első írásaiban (MK, GA) grafikailag nem jelölték” (46. o.). A vizsgált megjegyzésekben Mažvydas ij digráfját ij-ként írják át: például az MK 28. esetét presiprawijges alakban írják át (88. o.), nem pedig presiprawyges alakban. A fénymásolattal együtt közölt lengyel forrás átírásában azonban ugyanazt (ugyanazon nyomda által használt) ij digráfot következetesen y betűvel adják vissza (vö. például a Ktor3ij, thijm, godnij stb. szavak átírását ugyanazon az oldalon). A kiadó megjegyzéseiben hibák is vannak: a glaufiti MK 10 alakot tévesen klausyti alakra javították (y-nal) (71. o.); az MK 25. esetével kapcsolatban tévesen azt írják, hogy „hiányzik a kiemelő jel a testament után” (helyesen: a után ÚJ MŰVEK ÁTTEKINTÉSE | 213 testamen) (85. o.); jadziustus MK 28, tévesen a tus szavakra javítva (a helyett o-val) (88. o.); Schwnetgie MK 45, tévesen Schwetaie alakra javítva (ą helyett a-val) (105. o.). Az újranyomtatott szövegek eredetihez való viszonyának magyarázatát zavarja a fényképek alatti feliratok indokolatlan változatossága, vö.: szó szerinti fordítás, lényegében szó szerinti fordítás, többnyire szó szerinti fordítás, majdnem szó szerinti fordítás, nem teljesen szó szerinti fordítás; szabadon fordítva, szabadabb fordítás, meglehetősen szabad fordítás, részben szabad fordítás, meglehetősen szabad fordítás; szabad átdolgozás, szabad fordítás, átdolgozás. Vajon mindegyikük a fordítás és forrásai közötti eltérő viszonyt jelenti? A könyv végén Mažvydas szövegeinek első sorok szerinti jegyzéke található, amely a Dainora Pociūtė által összeállított, hasonló „XVI–XVII. századi poroszországi és litvániai egyházi énekek jegyzékétől” (lásd: Pociūtė, D. 1995: XVI–XVII. a. protestantų bažnytinės giesmės, Vilnius: Pradai, 147—178) abban különbözik, hogy misei zsolozsmarészleteket is tartalmaz, amelyeket Pociūtė nem tekint önálló énekeknek; ezenfelül röviden jellemzi az egyes énekek eredetije és fordítása közötti viszonyt. Egyébként ezek a jellemzések nem teljesen egyeznek meg a fakszimilékhez fűzött megfelelő megjegyzésekkel. A könyv a Litván Köztársaság Seimasához tartozó Állami Litván Nyelvi Bizottság költségén jelent meg (grafikus: Alfonsas Žvilius). Ez valóban értékes baltisztikai kiadvány. Ez a Martynas Mažvydas című kiadványt váltja fel. Katekizmas ir kiti raštai (Vilnius: Baltos lankos, 1993), azonban nem pótolja az 1974-es Martynas Mažvydas című kiadványt. Pirmoji lietuviška knyga (Vilnius: Vaga). J. Gerulis által összeállított Mažvydas című könyv. A Seniausieji lietuvių kalbos paminklai iki 1570 metams (Kaunas: Švietimo ministerijos leidinys, 1922) és annak 1923-as heidelbergi kiadása – legalábbis addig, amíg meg nem találják a Karaliaučiuje őrzött Gesmes Chriksczoniskas című művet – az elsődleges forrás értékével bír. Mikalojaus Daukšos 1599-es Postilė című műve és forrásai. A kiadást Jonas Palionis készítette elő (Vilnius: Baltos lankos, 2000, 1331[5] p.). A kiadványt litván (p. 7-8) és német (p. 9-10) előszó vezeti be, ezt követi a rövidítések jegyzéke (p. 11-12), valamint a „1599 metų postilė ir jos leidimai” című bevezető tanulmány (p. 13— 22). Ezek után következnek a „Tekstologiniai komentarai” (p. 23—35). A 36. oldaltól kezdődik a fordítás és eredeti szövegének párhuzamos fakszimilekiadása. Az örömöt, amelyet Daukšos postilės új tudományos kiadásának megjelenése váltott ki, hamar elnyomja a nyomtatás gyenge minősége miatti bosszúság. Ennek a Postilė-kiadásnak az alapjául a Lietuvos Nacionalinė Martyno Mažvydo bibliotekoje őrzött, Otonas Praniauskas tulajdonát képező példány szolgált. Amikor 1926-ban kiadták a Postillát, ez a példány segédpéldányként szolgált: róla csak néhány lapot és a „Tévedések” utolsó oldalát fényképezték újra. E két kiadás tehát különböző fordítási példányokon alapul. Palionis véleménye szerint Litvániában a legjobb állapotban fennmaradt és legteljesebb Simonas Stanevičius példánya (vö. 1. o.), ezért jogosan merül fel a kérdés, miért nem ez a példány lett az új kiadás alapja — talán a lenyomat minősége jobb lett volna? Csak találgatni lehet, hogy ezt Simonas Stanevičius ebben a könyvben hagyott aláhúzásai és javításai akadályozták meg (7. o.). Az új kiadást az 1926-os kiadással (Daukšos Postilla. Fényképes kiadás, Kaunas: Lietuvos universiteto leidinys) összehasonlítva látható, hogy mindkettő minősége legfeljebb egyenértékű (holott háromnegyed évszázad választja el őket!). Ez különösen nyilvánvaló a 279–280. és a 620—621. oldalak összehasonlításakor, amelyeket mindkét kiadásban ugyanarról az eredetiről nyomtattak újra: a négy oldal közül csak az első tűnik valamivel jobban nyomtatottnak az új kiadásban; a másik három az 1926-os könyvben élesebb. Hasonlítsunk össze még néhány helyet a két kiadásban: az už tą didį susimilimą io 5 kifejezésben a korábbi kiadásban minden nazális betű látható, az újban viszont — csak a didį szóban; az új kiadásban a bedrinikais 6,; szóban egyáltalán nem látható az e betű diakritikája, a kantrumas 9,, szóban az első k és így tovább betű egyáltalán nem olvasható. 16* 214 | ARTŪRAS JUDŽENTIS Daukša a postillát valószínűleg Wujek Kis katolikus postillájának második kiadásából fordította, a fordítást pedig véglegesen annak harmadik kiadása alapján szerkesztette — erre a következtetésre a művek felépítésének, tartalmának és szövegbeli eltéréseinek összehasonlítása alapján jutottak (17–20. o.). Ennek alapján a könyvben a fordítás mellett fénymásolási eljárással újranyomtatják a postilla harmadik kiadásának lengyel szövegét, amelyet egy mikrofilmről vettek át; ezt a mikrofilmet Wojciech Smoczynski bocsátotta a Litván Nyelvi Intézet rendelkezésére a Krakkói Jagelló Egyetem könyvtárából. Sajnos a lengyel eredeti ebben a kiadványban gyenge minőségű, számos helyen egyáltalán nem olvasható (vö. például 133. (43.), 293. (131.) o.: a betűk „elmosódtak”, a belső részek nélküliek, a diakritikus jelek elmosódottak. Egyáltalán nem érthető, miért nem használták fel a Vilniusi Egyetem könyvtárában található eredeti példányokat (az ezekre vonatkozó tájékoztatásért köszönetet mondok Jurgis Pakerisnek): a Lituanisztikai olvasóteremben őrzött, Jurgis Lebedys gyűjteményéből származó, jó minőségű, bár kissé hibás második kiadást (jelzete 25 SK-15), a jelenleg restaurálás alatt álló, tehát talán szétszedett és fényképezésre alkalmas harmadik kiadást (jelzete II 5343), valamint a Ritka Nyomtatványok Osztályán őrzött, nemrég restaurált negyedik kiadást (jelzete II 1658)? Ezek megkönnyítették volna az előkészítő és a kiadó munkáját, a nyomat minősége pedig valószínűleg összehasonlíthatatlanul jobb lett volna. A lengyel eredeti szövegét az előkészítő a litván szöveg alapján, oldalakra bontva közli. Az ilyen felosztás a nyelvek grammatikai szerkezetének és szókincsének különbségei, illetve a szabadabb fordítás miatt csak feltételes lehet. Egyes esetekben kétségeket ébreszt, például a 245. és 246. oldal találkozásánál eltűnt a mutató névmás (valószínűleg f0). Nem lett volna egyszerűbb nem feldarabolni a sorokat, hanem az egész utolsó sort az oldal végén közölni, és megismételni a következő oldal elején? A bevezető tanulmány végén Palionis felveti a posztilla fordítójának problémáját. Figyelemre méltó ez a következtetése: „a DP szövegét olvasva és az eredetivel összehasonlítva megfigyelhető, hogy valójában egyes helyei bizonyos nyelvi sajátosságok tekintetében jelentősen eltérnek” (21. o.). A „Szövegtani megjegyzések” című fejezetben a szerkesztő megjelöli Daukša fordításának és az eredeti három kiadásának szembetűnőbb eltéréseit: a fordító által kihagyott vagy hozzáadott részeket, a fordítás pontatlanságait. Ezeket az eltéréseket a szövegben elfoglalt helyük szerint egymás után, rendszerezés nélkül közli. Egyesek fontosak a fordítás eredetijének (kiadásának) megállapításához, mások pedig csupán a fordítás technikáját tükrözik (vö. 12., 40., 54., 72., 76., 92. és néhány más megjegyzést). Az „Errata” fejezetben (1304—1331. o.) „a fordító vagy a nyomda nyilvánvalóbb hibái” szerepelnek. A hibajegyzék összeállításakor Palionis — mint maga is jelzi — Eduardo Volter javításaira támaszkodott. Egyes javításokat elhagytak, másfelől Volter jegyzékét kiegészítették a 457—630. oldalon található hibák hiányzó helyreigazításaival. A jegyzékben nemcsak e kiadás fordításának fakszimilehibáit javítják, hanem az 1926. évi kiadás hibáit is (ezeket csillagok jelölik). Ebbe a jegyzékbe nem kerültek bele Daukša saját maga által észrevett hibáinak „Paklidimus teip pataisik” című helyreigazításai. Fényképes úton ezeket sem nyomtatták ki, vagyis az új kiadásban egyáltalán nem maradtak meg: a kutatónak ismét az 1926. évi kiadást kell keresnie, amelyben az említett jegyzék öt oldalt foglal el. Egyébként ebben a jegyzékben érdekes dialektológiai megjegyzések is találhatók. A rövidítések jegyzékében (11. o.) szembeötlő hibák találhatók: az adj. és conj. rövidítésekhez nem illenek a magyarázatok. Nem lehet nem egyetérteni a szerkesztő véleményével, miszerint a fordítás nyelvét még alaposan és átfogóan kell vizsgálni. Az ilyen kutatásokhoz éppen a tudományos fordításkiadás rakja le az alapokat. Sajnos a vizsgált kiadvány nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. A régi írások kritikai kiadásait nem csupán egy évtizede használják, ezért rendkívül gondosan és körültekintően kellene elkészíteni őket. A könyvbemutatón mind a szerkesztő, mind a kiadó vezetői panaszkodtak a kiadványra a Kulturális Minisztérium által szánt időés pénzhiányra — talán százezer litára —. A könyvbemutatón mind a szerkesztő, mind a kiadó vezetői panaszkodtak a Kulturális Minisztérium által a kiadványra szánt idő és pénz — talán százezer litas — hiányára. A könyv bemutatása során mind a szerkesztő, mind a kiadó vezetői panaszkodtak a Kulturális Minisztérium által a kiadványra szánt idő és pénz — talán százezer litas — hiányára. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy kiadói tevékenységünknek leginkább a legegyszerűbb felelősségérzet hiányzik. ÚJ MUNKÁK ÁTTEKINTÉSE | 215 Válogatott írások Nyelvészetünk tudományos örökségének áttekintett években megjelent publikációiból viszonylag sok látott napvilágot. Ezek mintegy ellensúlyozzák az új alapvető kutatások hiányát. Ide tartozik Kazys Ulvydas akadémikus válogatott kötete, a Lietuvių kalbos prieveiksmiai (Összeállította Elena Valiulytė, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2000, XXXIII+463[- 1] p.) és Jonas Kazlauskas Rinktiniai raštai című kötete (1. A litván nyelv történeti grammatikája. Fakszimile kiadás. Sajtó alá rendezte Albertas Rosinas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2000, XXIV +414[2] p.; II. Cikkek, recenziók, nyelvművelés... Összeállította és sajtó alá rendezte Albertas Rosinas, Vilnius: Tudományos és Enciklopédia-kiadó Intézet, 2000, 324 p.). E kiadványok alapján célszerű áttekinteni az ilyen jellegű publikációk összeállításának és szerkesztésének néhány közös kérdését, ezért mindkettőt felváltva, a tárgyalt témák szerint tekintjük át. A tárgyalt kiadványok összeállításának elvei eltérőek. Jonas Kazlauskas általában valamennyi tudományos és tudományos értékkel bíró munkát összegyűjtötte, Kazys Ulvydas pedig — a határozószók és a határozószói képzés kérdéseivel foglalkozó cikkeket és tanulmányokat. Ez utóbbi könyv tematikus összeállítási elve például indokolttá teszi az akadémiai Lietuvių kalbos gramatikos II. kötetének teljes fejezetét, valamint a nemrégiben közzétett „Nekaitomosios kalbos dalys pirmosiose lietuvių kalbos gramatikose” című tanulmány újraközlését. Ez korántsem Ulvydas teljes tudományos hagyatéka. Egy külön kötetet, mintegy ennek folytatásaként, nyelvművelési kérdésekről szóló számos cikke alkothatna. A két kiadványban közös, hogy nem tartalmaznak kéziratokból közölt új munkákat. Mindkét könyv, ahogy illik, bevezető tanulmányokkal kezdődik, amelyek nyelvészetünk klasszikusainak életét és munkásságát tekintik át. A könyvek bevezetőit tanítványaik, maguk is már ismert nyelvészek, kutatási területük tekintélyei írták: Ulvydas könyvéhez — Vytautas Ambrazas és Elena Valiulytė, Kazlauskas könyvéhez pedig — Aleksas Girdenis és Albertas Rosinas. A bevezető tanulmányok nem elégednek meg Ulvydas vagy Kazlauskas munkáinak egyszerű áttekintésével, hanem feltárják tudományos munkájuk elméleti alapjait és kutatási módszertanát, továbbá rövid, de találó értékelést adnak műveikről. Így például Ulvydas szerkesztette Lietuvių kalbos gramatika című művéről ezt írják: „nem a nyelvtani szerkezet leírásának elmélete, hanem a nyelvtani jelenségek sokféleségének következetes vizsgálata teszi ezt a művet szilárd alapzattá mind a nyelvi normák megállapítása, mind a további kutatások számára“ (p. XXVI). Az ilyen, mindkét könyvben egy bizonyos időbeli perspektívából elismert tudósok által adott értékelések önmagukban is érdekes és értékes dolgok, amelyek feltárják nyelvészetünk további fejlődését. A vizsgált kiadványok bevezető tanulmányai szerzőik nézeteiből fakadó lényeges különbségeket is mutatnak. Ulvydas életének bemutatásakor nem elégednek meg pusztán a tényekkel és dátumokkal, hanem igyekeznek feltárni a jeles nyelvész személyiségjegyeit; tanárként és kollégaként, a kultúra és a társadalom szereplőjeként emlékeznek rá (vö. különösen p. XXIVXXV). Ezt a szemléletet tükrözik a fényképek is (XII–XXIII. o.), amelyeken Ulvydát tudományos barátaival és munkatársaival, családja körében és tanítványaival, munkaasztalánál és pihenés közben látjuk. Kazlauskas könyvében ezzel szemben szinte semmi sincs az elhunyt személyes életéről, kapcsolatteremtési módjáról, jellembeli sajátosságairól — a cikk szerzői ezeket a dolgokat egyértelműen elkülönítették tudományos és közéleti életétől, tudatosan elhatárolódtak tőlük. Ebben a könyvben nagyon hiányoltam Kazlauskas fényképeit az egyetemen, a hallgatókkal, hétvégeken... A családdal készült szép fényképeket és a címoldalak portréit elhomályosítják az oklevelek és diplomák fénymásolatai (nem kevesebb mint hét!), valamint az emlékművek és emléktáblák képei. A szerkesztők az újraközlendő szövegek szerkesztésének hasonló elveit követték. Ulvydo válogatásában a szövegeket beszkennelt formában közlik (a könyv szövegét nyomdai előkészítésre a Litván Nyelvi Intézet kiadója készítette elő); ezekben kijavították „a felfedezett sajtóhibákat vagy egyértelmű tévedéseket, továbbá