Antons Breidaks

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLVI (2002), 249-253 IN MEMORIAM ANTONS BREIDAKS 1932 01 25 — 2002 02 24 A független Lettországban egyre inkább újjáéledő latgál nyelvészetet és kultúrát fájdalmas sorscsapások érik. Antonina Rekéna csak közvetlenül halála előtt érhette meg élete fő művének, a Kalupes izloksnes vardnicának a megjelenését. Mintha csak azért érkezett volna haza meghalni az Egyesült Államokból, a Wisconsini Egyetem professzora, Valdis Zeps. A szülőföldjére, Latgalába már visszatértek a Harvard Egyetem egykori hallgatójának és professzorának, Jezups L elisnek a földi maradványai. Még nem feledtük a lengyel nyelvész, Stanistaw Franciszek Kotbuszewski tragédiáját. F. év február 24-én „a túlvilágra”, ahogy a lettek mondanák, eltávozott Antons Breidaks, az elmúlt évtizedek latgal nyelvészetének legaktívabb művelője. Különösen szomorú, hogy mindannyian, akiket itt megemlítettünk, túl korán hagyták el kedvelt nyelvészeti területüket. Antons Breidaks 1932. január 25-én született Kelet-Lettország tavakkal és tavacskákkal tarkított szegletében, Ludza járás, Pilda község, Malzūbi falujában. 1951-ben elvégezte a ludza-i középiskolát. Az iskolában különösen a kémiát és a fizikát kedvelte. Gyermekkorában átvészelt tuberkulózisa azonban arra késztette, hogy az „Iegkönnyebb” tudományt — a filológiát — válassza. 1951–1956 között Rigában, a Lett Egyetemen lett nyelvet és irodalmat tanult. Igaz, kezdetben inkább az irodalom érdekelte, de hamarosan teljesen elmerült a nyelvészetben. Különösen a sok vitát kiváltó Pildas izloksne című kurzusdolgazatával vált ismertté. Ebben a munkában kezdte először kifejteni „lázadó” gondolatait a latgalei nyelvjárások történetéről. 1956–1967 között A. Breidaks nem messze szülőföldjétől — a régi lettországi katolikus központban, Aglonában — tanított. 1967–1980 között — a Lett Tudományos Akadémia Nyelvés Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Itt dolgozva A. Breidaks megvédte kandidátusi disszertációját, amelynek címe: Az augšzemnieki nyelvjárás latgalei nyelvjárásainak nyelvjárási lexikája és történelmi kapcsolatai. 250 | IN MEMORIAM 1981–1983 között A. Breidaks a Lett Tudományos Akadémia „Zinatne” kiadójában dolgozott. 1983–1987 között — a daugavpilsi pedagógiai intézet oktatója volt (1986-ban docens). 1987–1993 között a Lett Egyetemen tanít. 1990-ben a Vilniusi Egyetemen megvédi habilitációs disszertációját A lett nyelv latgalei nyelvjárásainak fonetikája: diakrónia és szinkrónia címmel. 1992-ben A. Breidaks professzori címet kap. 1993-ban ismét szülőföldjére, Latgaléba utazik — 1995-ig a Rēzeknei Főiskolán professzor. 1995-től a Lett Nyelvi Intézetben és a Daugavpilsi Pedagógiai Egyetemen (a korábbi Daugavpilsi Pedagógiai Intézetben) dolgozik. Súlyos betegség után Rigában hunyt el, és ismét, ezúttal már örökre, visszatért Latgaléba. Fiának urnáját szülei sírja fogadta be (Ludzai járás, Isnauda község, Apliužņi temető). A. Breidaks szorgalmas nyelvész, minden tekintélytől független igazságkereső volt. Talán nem mindenütt sikerült megtalálnia az igazságot, a lett nyelvtudományt azonban, különösen a latgall nyelvjárások történetét, jelentős kutatásokkal gazdagította. A lett, litván, orosz, lengyel és bolgár kiadványokban megjelent számos cikken kívül megírta a „A nyelv eredete” (Valodas izcelšanas, Riga, 1981) című népszerű könyvecskét. Önálló könyvecskeként adta ki a felsővidéki nyelvjárás latgall nyelvjárásainak fonetikai atlaszát (Augšzemnieku dialekta latgalisko izlokšnu fonėtikas atlants, Daugavpils, 1996). A. Breidako utolsó nagyobb munkája A baltisztika bevezetése (Ievads baltu valodnieciba, Daugavpils, 1998–1999, I–II) volt. A korábbi, hasonló jellegű kiadványoktól A. Breidako könyve talán leginkább azzal különbözik, hogy széles körben felhasználja a régészek kutatásait. Újdonságot jelentenek itt Raisa Denisova antropológus munkáinak felhasználása is. A nyelvész arra törekedett, hogy itt korábbi kutatásait is összefoglalja. 1981-ben kiadta A nyelv eredete (Valodas izcelšanas) című népszerű könyvecskét. Az elmúlt évtizedben A. Breidaks számos cikket publikált a latgali folyóiratokban. E cikk szerzője A. Breidakkal először 1953 tavaszán találkozott a Lett Egyetemen megrendezett hallgatói tudományos konferencián. A leendő vilniusi egyetemi professzort, Jonas Kazlauskast (1930–1970), valamint e cikk szerzőjét az akkor még fiatal lett egyetemi oktató, Marta Rudzite mutatta be a másodéves hallgató Anton Breidaknak. A. Breidaks már akkor is kitűnt hallgatótársai közül nyelvi műveltségével, önálló gondolkodásával és választott szakterülete iránti szeretetével. Élete nem volt könnyű. Emlékeztessen rá Anna Rancane lett költőnő még 1987-ben Anton Breidaknak szentelt, latgali nyelvű versének e versszaka is: Latgalu raksteiba: besakūks satas vita, tur, kur akmins uz akmina... ! Vö. Dr. habil. philol. Antons Breidaks. Bibliográfia. Szerk. I. Jansone. Riga, 2002. A kiadványban A. Stafecko Valodniecibai ziedots mūžs című cikke is megjelent, 3–7. o.; vö. még. Ruza, V., In memoriam Antons Breidaks, Daugavpils Egyetem. Humanitárius Tudományok Közlönye, 2002 (1), 124-126. IN MEMORIAM |251 Nos, a kő a kövön marad, a szavakat a faágakról, a völgyekben összegyűjtve, dalba foglalja, és megemlékezik nyelvedről, szürke öregasszony, — a mélyből felkel a régi, rég elfeledett fájdalom. (Literatūra un maksla, 1987 03 13). Antons Breidaks už savo tėvų kalbą daugiau nebesidžiaugs ir žodžių į dainą nedės. Algirdas Sabaliauskas OLEGAS TRUBAČIOVAS 1930 10 23 — 2002 03 09 Skaudų smūgį patyrė rusų slavistika: po sunkios ligos mirė vienas žymiausių jos atstovų Olegas Trubačiovas, talentingas mokslininkas, palikęs ryškius pėdsakus ir baltų kalbų moksle. O. Trubačiovas gimė 1930 m. spalio 23 dieną Volgograde. 1952 m. baigęs Dniepropetrovsko universitetą, 1952–1955 m. mokėsi Maskvos valstybinio M. Lomonosovo universiteto aspirantūroje (vad. S. B. Bernšteinas). 1955–1961 m. dirbo SSRS mokslų akademijos Slavistikos institute. Nuo 1961 m. iki mirties pagrindinė O. Trubačiovo mokslinė veikla buvo susijusi su Rusų kalbos institutu. 5 Latgall írás: orgonabokor a kerítés helyén, ott, ahol kő kövön... Nem, kő kövön marad, a szavakat a fák ágaiból, a gyepréteg alól gyűjtik össze, dalba rendezik, és örvendezik az apák nyelve, a megalázott árva — a mélyből felbukkan egy régi, rég elfeledett fájdalom.