Albertas Rosinas. „Mikalojaus Daukšos tekstų įvardžių semantinė ir morfologinė struktūra“

202 | RECENZIÓK ALBERTAS ROSINAS, MIKALOJUS DAUKSA SZÖVEGEINEK NÉVMÁSI SZEMANTIKAI ÉS MORFOLÓGIAI STRUKTÚRÁJA. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2001, 163 p. Sajátos névmásosztályozási rendszert kialakítva, nemcsak a litván köznyelv (Rosinas 1984; 1996), hanem a balti nyelvek névmásainak szemantikai struktúráját is leírva (1988a), e nyelvek névmásainak eredetét és fejlődését is kutatva és áttekintve (1988a: 157–226; 1995), prof. Albertas Rosinast joggal nevezik a balti nyelvek névmásai legjelentősebb kutatójának. A 2001-ben megjelent könyv a Litván Nagyfejedelemség első írásos emlékeiben — Mikalojaus Dauksas Katekizme és Postilėje — található névmások szemantikai és morfológiai struktúrájának elemzésével foglalkozik. Ez a monográfia a korábbi kutatások folytatásaként, pontosításaként, rendszerezéseként és összegzéseként jellemezhető, nemcsak azért, mert a tudományos kutatás tárgyául ismét a névmási osztályt választotta, hanem Dauksas szövegei miatt is: egyes névmások használatát Dauksas Postilėjében már korábban leírták (Rosinas 1988b: 186; 1991: 53–55), bemutatták a névmások paradigmáit és alakjait (Rosinas 1995: 18; 42–43 stb.), sőt egyes szavak grafikai megjelenítésének sajátosságait is tárgyalták (vö. Rosinas 1994: 83–84). Az új könyv Előszavában a szerző Dauksas szövegeinek értékét tárgyalva sajnálattal állapítja meg, hogy e szövegek adatait a nyelvészek munkáiban többnyire még mindig csak „valamilyen hipotézis vagy a nyelvfejlődés valamely törvényszerűségének alátámasztására” használják (8. p.), holott a rendszerszerű nyelvvizsgálat (az atomisztikussal ellentétben) lehetővé teszi „az archaizmusok és innovációk könnyebb meghatározását, [...] a változások feltételeinek, belső indítékainak és tendenciáinak kiemelését” (8. p.), és lehetővé teheti „egyes szavak grammatikai státusának megváltoztatását” (ugyanott). Ebben a könyvben, akárcsak a szerzőnek a mai litván nyelv névmásrendszeréről korábban közölt leírásaiban (vö. Rosinas 1984: 10–12; 1996: 18–20), ugyanazt — nem névmási, hanem melléknévi — státuszt őrzi meg a tūlas szó („a tūlas szó nem névmás, hanem melléknév” (153. p.)) és a *kok(i)s tok(i)s szókapcsolat („jelentése: „csekély, jelentéktelen”, akárcsak a mai nyelv šioks toks kifejezésének” (14. p.)), a savas szó grammatikai meghatározása azonban más: „Az úgynevezett birtokos visszaható „névmás”, a savas, -a nem névmás, hanem a svetimas, -a melléknévvel szembeállított melléknév.” (153. p.) (vö. még: „A személyhez nem kapcsolódó kijelentések [...] azt mutatják, hogy [...] az alanyeseti alakok nem a visszaható birtokos névmás jelentésével, hanem a birtokos melléknév jelentésével rendelkeznek. [...] a tárgyalt kontextusokban a szó vizsgált alakjai nem helyettesítenek semmilyen főnevet vagy névmást, [...] jelentésük melléknévi: „nem idegen, közeli, magához tartozó” (32–33. p.).) A Daukšos szövegeiből a névmási leltárba bekerül a visoks, -ia, amely nem szerepelt a mai litván nyelv névmási jegyzékében (vö. Rosinas 1996: 19). A szerző a szó Daukšos szövegeiben való használatát diakrón szempontból értékelve (107–108.; 111–112. o.) azt állítja, hogy „a visokias szó csak egyes számú alakjai hordozták az általánosító névmás jelentését, míg a többes számú alakok a „különféle“ melléknévi jelentést (108. o.). A névmási leltárba bekerült szavakat a monográfia eredetük és képzésük szempontjából is tárgyalja: „Daukšos szövegeinek névmási leltárát alapvetően a balti és a litván alapnyelvből örökölt névmások alkotják; csupán néhány létezést kifejező névmás (nėkas, nékuris, nėkurie, nékokis) lengyelből való tükörfordítás, míg a *kojnas általánosító névmás [...] a belarusz x4>KkexH8, kano szavakból átvett jövevényszó (153. o.). A szerző véleménye szerint „a kaskas(g) relatív névmás Daukšos újítása, amely a wifsa kas összetett általánosító névmás elemeinek újraértelmezésével alakult ki olyan mondatokban, amelyekben a kas relatív névmás szerepel, és az általánosító névmás második elemének a relatív névmáshoz való kapcsolásával“ (154. o.). A szerző az előszóban megjelöli e munka céljait: először is „azonosítani Daukšos szövegeinek névmási leltárát, meghatározni azok funkcióit és jelentéseit, valamint azokat a szemantikai megkülönböztető [...] jegyeket, amelyek elválasztják egymástól a névmásokat, és bizonyos alosztályokba kapcsolják őket“ (8. o.), másodszor pedig „Daukšos ([...] és más XVI–XVII. századi szerzők) szövegeinek adatai alapján megmagyarázni [...] az adesivus és az allativus [...] neutralizációjának feltételeit és belső indítékait“ (8. o.). RECENZIJÓK | 203 E célok megvalósítása két részre osztja a könyvet: az első, a rendszerszerű leírás követelményeit teljesítő részre, amelyben megfigyelhető a szerző által kidolgozott névmási osztályozási és szemantikai elmélet alkalmazása a Daukša szövegeiben található névmások leírásakor, valamint a második részre, amely egyes posztpozicionális helyhatározói esetek (az adesszívusz és az allativusz) kialakulásának és hasonulásának feltételeit, illetve indítékait tárgyalja és indokolja. A monográfia szerkezetében ez külsőleg szinte egyáltalán nem tükröződik: a könyv Előszóból, a kifejtésből — A névmások szemantikai és morfológiai szerkezete, Következtetésekből, valamint a szakirodalom, a források és a rövidítések jegyzékéből, továbbá angol nyelvű összefoglalóból és következtetésekből áll (The semantic and morphological structure of pronouns in Mikalojus Dauksa’s texts). Csak a Tartalomjegyzékben (5–6. o.) látható a paragrafusokra való hivatkozásokból (az „Įvardžių semantinė ir morfologinė struktūra (§ 1–45)“ című fejezethez beillesztett „1.10. Postpoziciniai vietininkai: kilmė, funkcijų pakitimų vidiniai motyvai (§ 46–48)“) részben az a kísérlet, hogy elkülönítsék a kifejtésnek ezt a részét, amely nem csupán a névmások, hanem más névszók posztpozicionális helyhatározói eseteinek eredetét és fejlődését tárgyaló problémákat is vizsgálja, s elméleti általánosításaival nemcsak a régi írások kutatása és leírása, hanem a történeti grammatika szempontjából is fontos. Miután értékelte a prielinksnis prieg névutóval, valamint az adesszívusszal és az allativusszal alkotott szintaktikai szerkezetek között megfigyelt bizonyos korrelációt (136. o.), a „Postpoziciniai vietininkai [...]“ című fejezetben a szerző tárgyalja a Daukša szövegeiben található, „adesszívuszi“ szerkezetű mondatok (prieg + dativusz) felépítését (136–137. o.), és azt állítja, hogy az ilyen szerkezetek a morfológiai adesszívuszforma pozicionális változatai. Itt kerül bemutatásra a Daukša szövegeiben gyakori prieg + genitívusz szerkezet is, amelynek elsődleges jelentése „allatívuszi“ volt (137. o.). A Daukša szövegeinek anyagára támaszkodva a szerző részletesebben alátámaszthatja a már korábban felvetett feltevést (vö. Rosinas 1995: 64) az egyes számú adesszívusznak a dativusz és a *p(r)ei posztpozíció kapcsolatából való eredetéről (143–144. o.). Rosinas véleménye szerint más szimmetrikus prepozíciós szerkezetek analógiája azt mutatja, hogy „az összetevők helyének felcserélése nincs hatással az összetevők morfológiájára — ugyanaz a prepozíció (posztpozíció) által kormányzott eset marad meg mind a prepozíció, mind a posztpozíció után“ (144. o.). A dativusszal nem egyező u-tövű adesszívusz tárgyalásakor felmerül a Jono Kazlausko és Vytautas Mažiulis véleményét támogató feltevés, miszerint az enklitikus posztpozíció az adesszívusz kialakulásának idején „hozzánőhetett az u-tövű dativus -u végű alakjához” (144. o.). Az o-tövű névszók adesszívuszának eredetét vizsgálva a monográfia szerzője nem kételkedik abban, hogy „a főnevek egyes számú adesszívusza az egyes számú dativusból és a *prei utópozícióból alakult ki” (147. o.). Az a tény, hogy a régi írásokban a dativusi struktúrával össze nem függő többes számú adesszívuszok használatosak (147. o.), annak elutasításával magyarázható, hogy a többes számú adesszívusz alakjai a többes számú inesszívusz alakjaiból a pi(e) posztpozíció hozzánövésével keletkeztek (147—148. o.), mivel a szerző véleménye szerint ez az elmélet nem képes megmagyarázni a balti nyelvek inesszívuszi és adesszívuszi alrendszerére jellemző aszimmetriát, valamint azt az igényt, hogy posztpozíciós többes számú inesszívusz alakuljon ki, miközben az indoeurópai alapnyelvből örökölt, -su végű többes számú lokatívusz áll rendelkezésre (147-148. o.). A monográfia e részében tárgyalják egyrészt a -su(m)p végű többes számú adesszívusz kialakulásának lehetséges feltételeit (149-150. o.), másrészt a belső motivációkat is: azt, hogy a -sump végű többes számú adesszívusz alapjául a régi, -su végű lokatívuszt választották, a „fonetikailag egybeeső, vagyis szinkretikus, dativusi és lokatívuszi alakok használata egyes számú inesszívuszi és Plg. Az előszóban: „a névmások szintén névszók, és egyben más névszók (főnevek, melléknevek, számnevek) helyettesítői is. Idővel a hímnemű névmások hatással voltak más névszók ragozására” (9. o.). A szövegben itt-ott elhagyott, a névmás genitivusi alakját jelölő egyeztető névmás miatt azonban az a benyomás keletkezhet, hogy a névmás nem tartozik a névszók osztályába, vö.: „az egyeztető névmások és a névszók [...] inesszívusza is használatos” (141. o.), „a statikus igékkel [...] mind az egyeztető névmások, mind a névszók adesszívusza [...] az inesszívusz szinonimája” (142. o.). 204 | RECENZIÓK adesszívuszi szerkezetekben” (151-152. o.). Rosin véleménye szerint ez a választás „a ragvégződések morfjainak természetes egységesítési folyamataként” nevezhető meg (152. o.). A monográfia fő részében — amely Daukša szövegei névmásainak szemantikájá és morfológiájának leírását szolgálja (§1-45) — az olvasó megtalálja a Névmási viszonyok című rövid bevezetőt (10. o.), valamint Daukša szövegeinek leltárjegyzékét, amelyet megjegyzések kísérnek; ezek pontokba szedve tárgyalják a tūlas szó névmási leltárba való fel nem vételének problémáját. E rész további alfejezeteiben Daukša szövegei névmásainak bemutatása feltárja a szerző által korábban létrehozott névmásosztályozási rendszert, amely szerint a névmások hat osztályba sorolhatók: személyes (participiális, nem participiális, visszaható) ($4— 10); birtokos ($11), mutató (melléknévi, konkrét főnévi, abszolút és minőségi demonstratívumok, közvetett rámutató névmások, a mutató névmások kettős száma) ($12— 22), elkülönítő (§23-24), emfatikus ($26—27) és kognitív névmások (kérdő, létezést kifejező, határozatlan, határozott, általánosító, kölcsönös, tagadó és vonatkozó) ($28—44). A kutatás összefoglalásai A Daukša-szövegek névmásainak differenciális jegyei és szemantikai struktúrája című részben találhatók (§45). A főnévi frázisban való helyfoglalás lehetősége alapján a szerző Daukša szövegeinek névmásait (akárcsak a mai litván nyelv névmásait, vö. Rosinas 1996: 144) két osztályba sorolja: „főnévi névmásokra, amelyek csak főnévi pozícióban használatosak, és melléknévi névmásokra, amelyek mind főnévi, mind melléknévi pozícióban használatosak” (132. o.). A Daukša-szövegek vizsgált névmási struktúráját differenciális jegypárok segítségével írja le, amelyek a szintagmatikus és paradigmatikus Daukša-szövegekbeli névmási viszonyok vizsgálata során rajzolódtak ki. Az ilyen párokhoz Daukša szövegeinek névmásait leíróan tizenhét* szolgál (132–134. o.). E jegyek együttesének alapján a névmások mátrixban (133. o.) jelennek meg, míg a szemantikai osztályozás és a rendszerszerű kapcsolatok hierarchiája a kiemelt 17 differenciális jegy alapján a Névmás-azonosítás dendrogramjában (134—135. o.) tükröződik. Rosin által létrehozott névmási osztályozás már szilárdan meghonosodott a litván nyelvtudományban, és nehéz volna megkerülnie vagy elhallgatnia azt bárkinek, aki a névmások osztályozásának vagy leírásának problémáit vizsgálja. Ezt a monográfiát a szerző korábbi munkáinak összefüggésében úgy lehetne értékelni, mint a szerző által korábban kidolgozott rendszer alkalmazását a régi írások névmásainak leírására. Ezért ebben a recenzióban is a monográfiára a régi írások kutatásaként tekintünk. Daukša szövegei névmásainak szemantikáját leírva (lásd a tartalomjegyzéket §1-45) a szerző azt a módszertant alkalmazza, amelyet a névmások szerkezetének és paradigmáinak elemzésére már első monográfiájában, a Lietuvių bendrinės kalbos įvardžių semantinė struktūra (1984) címűben alkalmazott, majd a későbbiekben tökéletesített —Baltų kalbų įvardžiai (1988a: §12-79), valamint a Lietuvių bendrinės kalbos įvardžiai (1996: §12-71) című művekben, továbbá a könyv Az Előszóban a szerző emlékeztet arra, hogy az ismétlődés elkerülése érdekében a bonyolultabb elméleti kérdéseket a monográfiában nem tárgyalja, és azt tanácsolja, hogy használják az 1996-os monográfiát, amelyben az elméleti dolgokat részletesebben magyarázza (8. o.). De néha a könyvbe régóta bizonyított dolgokat is átemelnek. Például a Daukšos szövegeiben szereplő névmások 9 sorba sűrített leltárát (10–11. o.) három oldalon át húzódó Megjegyzések kísérik (11–14. o.), amelyekben teljes egészében újraközlik a „Dėl tiilas, —a statuso ir kilmės” című cikket (Rosinas 1986: 30–33), és nem kevesebb mint 4 hivatkozást fűznek hozzá, jóllehet csak az utolsó kettő tartalmaz valamelyest kiegészí2 A mai litván nyelv névmási rendszerének leírásakor a szerző kezdetben 20 differenciális jegypárt különített el (Rosinas 1984: 115; 1988a: 146–148), később pedig 19 pár maradt (vö. Rosinas 1996: 145–147): az olyan névmási szókapcsolatokat, mint az vienas antro, ebben a monográfiában csupán a reciprok/nem reciprok jegypárral írják le, elhagyva a nem differenciáló/- differenciáló jegyekkel történő jellemzést. Ugyancsak elhagyták az olyan differenciális jegyeket, mint a sokaság/nem sokaság és a választó/nem választó, amelyekre szükség volt a mai litván nyelv olyan névmásainak leírásakor, mint a kai kas és daug kas; keletas és visi, visa, abu; kiekvienas és bet kuris (Rosinas 1996: 146–147). RECENZIJOS | 205 mos, de a könyv szempontjából valóban nem szükséges információt. Úgy tűnik, mintha újra azt bizonygatnák, hogy a tūlas szó „soha nem volt névmás” (14. o.). A monográfia kontextusában komolytalannak tűnik az a kísérlet, hogy ismét egy 1987-ben több tanulóés hallgatócsoportban elvégzett pszicholingvisztikai kísérlettel érveljenek (l. 11–12. o.). Emlékeztetnek arra, hogy Jaunius és Skardžius a tūlas szót melléknévnek tartotta (12. o.)), de említés nélkül marad, hogy Palionis is a DK Žodžių formų rodyklė című művében az adj. megjegyzéssel közli a tūlas szót. (azaz adjectivum, melléknév) (Palionis 1995: 737). A tanulmányrész teljes újraírása úgy hat, mintha a szerző kísérlete volna arra, hogy mennyiségileg ellensúlyozza a védett állítással kapcsolatos kétségeit, amelyek a tūlas Daukšas szövegeiben megfigyelhető kifejezésbeli sajátosságainak vizsgálata során merültek fel, például: „bizonyos kontextusokban a tūlas felveheti a »nem egy« vagy »több« jelentést, és közeledhet a viszonylagos nagy számot kifejező egzisztenciális névmásokhoz [...]“; „Aligha kellene e két, szűkített jelentésben használt tūlas-eset miatt“ ezt a szót a névmások közé sorolni. Ezt még az sem tenné lehetővé, hogy a tūlas egyetlen alkalommal korrelál a kuris névmással a névmási mondatban [...] DP 574,“ (13. o.). A munkát, amely hatalmas mennyiségű anyag kiválogatását és áttekintését igényelte, az Előszó szerényen „a Daukšas-- szövegek nyelvének rendszerszerű leírásában mutatkozó hiány pótlására tett kísérletként” jellemzi (8. o.), megjegyezve, hogy „mindeddig nem rendelkezünk (Pranas Skardžius »Daukšas akcentológiája« című munkáját kivéve) a Daukšas-- szövegek nyelvének olyan szinkrón leírásaival, amelyek lehetővé tennék nyelve rendszerszerű képének kialakítását” (8. o.). Bár a szerző nem részletezi, mi szükséges a rendszerszerű vizsgálathoz, a monográfiát olvasva nyilvánvaló, hogy egyetért a Skardžius említett művében kifejtett és alkalmazott rendszerszerű leírás alapelveivel*, mivel a monográfiában a Daukšaés Ledesma- -katekizmusok összevetett megfelelései mindössze néhányszor szerepelnek (65.; 66.; 105.; 115.; 140.;..?), míg a Wujek Postillájának szövegrészleteivel való összevetések egyáltalán nem jelennek meg. A lengyel megfelelések megerősítenék azoknak a következtetéseknek az állításait, amelyek a tárgyalt szerkezetekre gyakorolt eredeti hatás meglétéről vagy hiányáról szólnak; például az adesivus és az allativus funkcióinak változásait tárgyalva azt állítja, hogy „az említett változások nem idegen hatások miatt alakultak ki [...]” (139. o.), ám a Daukšaés Ledesma- -katekizmusok összevetett példáira támaszkodva éppen ennek mond ellent, vö.: „Az allativus használatáról Daukša szövegeiben szintén óvatosan azt állíthatnánk, hogy a lengyel eredeti elöljárós szerkezetei inspirálták [...] (140. o.)”. A Daukša szövegeiben a birtokos névmások használatáról szóló következtetésében a szerző azt állítja, hogy „amint azt a manas és tavas paradigmáihoz közölt példák mutatják, a manas, tavas birtokos névmásokat gyakran reflexív módon, a lengyel eredeti mintája szerint használják (lásd Rosinas, 1988, 176–179)” (37. o.). Bár nincs okunk kételkedni a következtetésben, mégis kényelmesebb lenne, ha legalább néhány lengyel megfeleltetést is megtalálnánk, mivel az 1988-as monográfiában is csak a lengyel eredetik hatásáról szóló következtetés szerepel (lásd Rosinas 1988a: 179), amely „A személyes I. és II. személyű névmások használatának egyik sajátossága a régi litván írások nyelvében” című tanulmányra utal; ebben egyetlen példát közölnek Merkelis Petkevičius katekizmusából, az eredetivel összevetve (lásd Rosinas 1973: 168). Az eredeti megfelelések hiányoznak a Daukšának a nem megfelelően választott formáért felrótt vádak mellett is; például a 122. oldalon az áll, hogy „a Daukša szövegeiben előforduló tas vagy fis névmási formák helyettesítése a kuris vonatkozó névmás formáival nem tűnik helyesnek”, valamint hogy „A kuris helytelen formáinak ilyen használati esetei Daukša szövegeiben másutt is előfordulnak”, de nem említik, hogy a megadott mondatokban a Kureis jodjeis (DP 10,) a Ktoremi flowy fordítása, míg a kuriūfsia daiktūfsia (DP 582,,) a w fordítása. Nem két példáról van szó — maga a szerző háromnál többet is megad: „[...] DP 265,,; ; „[...] DP 2574, 4; [...] DP 257, és egyebek.” (13. o.), hanem két jelentésről, amelyekben a tūlas használatos: 1) „nem egy”; 2) „több” . * Skardžius véleménye szerint „az egész vizsgálatához [....] az összes vizsgálandó anyagot [...] kell felhasználni” (idézve: Skardžius 1999: 49), fontos figyelembe venni az autentikusságot, de a Daukša nyelvéből vizsgált példákat nem szükséges statisztikailag nyilvántartásba venni (Skardžius 1999: 49-50); az érthetőség és a könnyebb eligazodás érdekében célszerű néhány szó lengyel jelentését is megadni (Skardžius 1999: 42). 206 | RECENZIJOS ktorych r3ecjach. A lengyel megfelelőket és a szövegek sajátosságait figyelmen kívül hagyva (102. o.) következtetések olvashatók a fordításról: „Az abu névmás alakjait Daukša néha nem egészen szerencsésen a rodomųjų įvardžių” tit du formomis alakokkal cseréli fel, noha ezt a szöveg logikája nem követeli meg, vö. : Tare iam’ Jefus. Mité[si Wiefpati Diewą tawa ijg wifsos Pirdies tawos /ir ijg wifsos dūpios tawos /ir išg wifso hūmo tawo | ir i5g wifsų [ity® tawų. Tatdig yra didjeufes ir pirmiaufias prifakimas. O antras patéogus yra tam. Milėfsi ūrtimą tawą kaip fawė pati. Tūsė dwieiūfe' (=abieiūsė) prifakimūfe vifwiro wifsas 36konas ir Pranafai. DP 342,“ (p. 102). Palyginus su Wujeko tekstu („Na tych dwu® pr3ykazaniach 3awiJnat wByftek 3akon“) matyti, kad Daukša laikėsi originalo ir gali būti, kad tai daryti jam buvo privalu ir dėl teologinių priežasčių, nes rodomojo įvardžio forma suderinta su skaitvardžiu yra lyg adresas, nurodantis, kuris iš Dievo prisakymų aptariamas ar apibendrinamas, plg. : O kurg yra pitie/kurié bito idant' Wiefpatis Chriftus lieptų nepatogus daiktus? Néffag iei anie žmones fenamė jokone turėdami teip [ykius/ir befkaicziaus prifakimu ir ceremonių nig Diéwo | ir ne turėdami tos papatpos/kurę mes nų tyrim jokonę nauiamčiimę)/gateio wienok' iBpildit' wiffus anūs prifakimus: O kaipog męs krikfegionis pildit' iy ne turime/kurié tiektai wiéng prifakimą turime | tatai yra/ Mitek'. DP 463 „„. : Kamég virakinas | toii défjmtis pri[ffaūkimy? Kétféle kifogás a meiléggel kapcsolatban /te ¢ft tifffe: mitek Wiéfipaty Diewą gnt’ wifffo /o artimą kaip paty fawe/drin' Wiefipatiés Diewo. Röviden [akani/wiffas 30konas Diewo virakinas$ faldseuséme priffikime meifes DK 88.. A szöveg eredetivel való összevetésének hiánya miatt néha felületesen állapítják meg a vizsgált szerkezet jelentését. Pl. az abszolút demonstratívum a prieg elöljáróval való használatának leírásában azt állítják, hogy: „A »továbbá« jelentésben Daukša szövegeiben [...] a prieg tam kapcsolategyüttes használatos” (137. o.), noha nehéz elhinni, hogy a megadott DP 73,, példában a budamas állapotige + prieg tam által kifejezett predikátum nem a térbeli viszonyok kifejezésére, hanem a szerző által tulajdonított „továbbá” jelentésben használatos (amely rendszerint csak akkor jelenik meg, amikor a prieg tam kapcsolategyüttest a pr3y tym, pl. prieš tam’ DP 299,, vagy az išy owfem, pl. prieš tam DP 22, alapján fordítják- ). Vö. a megadott mondat Nes 3idas intikeio iog Wieppatis budamas prieg tam’gaiéio ij pafweikini (DP 73,) eredetijét (Bo 3yd uwiersyt je Pan bedoc obecnym/- mogt go uzdrowic), valamint a szomszédos kontextust (3ydg paliteiimu- /o pahonj jod3iu pafweikino DP 74.). Lehetséges, hogy a szerző, tudva arról, hogy Palionis professzor éppen készíti Daukša és Wujek postillájának összevető kiadását, abból indult ki, hogy az olvasó maga, különösebb nehézség nélkül képes lesz összevet5 A tárgyalt esetben a Tiisé dwieitisé nem egyszavas (az egyszavas kettősszámú alakokról lásd a 103. oldalt) a fiz mutató névmás lokatívuszi alakja és a nem mutató névmások kettősszámának esete (vö. 57–60), hanem két külön szó, amelyek közül csak az első mutató névmás, vö. Daukša szövegeiben a mutató névmások inessivusi használatát konkrét számú imákat jelölő számnevekkel: M. És a többi szükséges tárgyat hol imádkozzuk? Mo. Tofsė pekiofemaldofsė/kurios pafkui tie dwi eit DK 53 (M. A drugich r5ec3y potrzebnych kędy prošimy? V. W drugich pigci prošbach. LK 33, |); Kog Diewiep prafom toff¢ feptiniofé matdoffé? DK 51, (Cjego3 prosiemy w tych Siedmi prosbdch | ktore 5d tym idą? LK 32,). Emellett maga a szerző sem adja meg a monográfia 59–60. oldalán, a mutató névmások kettős számú paradigmáit tárgyalva, a tuodu mutató névmás inessivusi kettős számú alakját. A névmások kettős számáról továbbá Rosinas (1995: 51–53), vö. „A kettős szám genitivusának és locativusának különleges alakjai a litván nyelvben nincsenek” (Zinkevičius 1980: 182); a mai nyelv kettős számú locativusi alakjai: tuddviese, tiédviese (Andronov 1999: 155). A tuodu, tiedvi névmások kettős számú locativusi alakjait Ambrazas, szerk. (1994: 280) nem közli. * DP 342, írva: sitų —J. S. 7, DP342-ben ez áll: dwieitsė —J. P. A régebbi (mint a 16. század elejétől meghonosodó dwuch, dwoch, dwoch új képzés) közös birtokos és helyhatározói alakot, a dwu<*devoju formát használják (Klemensiewicz et al. 1955: 339). * Mikolajus Daukša 1599-ben megjelent Postilė című könyvéről és forrásairól lásd: Karaciejus (2001: 187–201), Judžentis (2001: 213–214). RECENZIÓK | 207 a Daukša-féle Postilė bemutatott szövegrészleteit lengyel megfelelőikkel. A monográfia nem említi Czestaw Kudzinowski „Indeks — Stownik do „Daukšos Postilė” című munkáját, amely lehetővé teszi, hogy gyorsan megtekintsük nemcsak az adott szó lehetséges lengyel megfelelőit, hanem magának a szónak a használt alakjait és előfordulási koordinátáit is'?, ezek alapján pedig meghatározzuk használatának gyakoriságát. A recenzált monográfiában a névmások Daukša szövegeiben való használatának mennyiségi helyzete nincs konkretizálva, és csak általánosító kijelentésekkel jellemzik, például: „és mások” (107.; 137.; 138. o.); „néha“ (102. o.); „alkalmanként használatosak“ (99. o.); „egyáltalán nem használatosak“ (14. o.); „leggyakrabban használatos“ (117. o.). Ezért különösnek tűnik az a megjegyzés, amely a formák használatát nem Daukša szövegeiben részletezi: „Például Vilento „Enchiridionjában” a 23 többes számú inessivus közül 17 -su végű, és csak 6 -sa végű“ (148. o.). Noha Daukša szövegei névmási leltárának azonosítása a monográfia egyik célja (lásd 8. o.), a névmások fő jegyzékét (10–11. o.) a monográfia magyarázatok nélkül közli, és az olvasónak korrigálnia kell azt az első benyomását, hogy benne — a grafikus írásmódot figyelembe véve — Daukša szövegeinek névmásai betűrendben szerepelnek, a fő formák szerint rendezve, pontosvesszőkkel választva el a különböző jelentéscsoportokba tartozó névmásokat, vesszőkkel pedig a szomszédos formákat vagy a paradigma bizonyos tagjait (például a birtokos esetű alakokat). E rendelkezések egyikét sem követik következetesen, és mivel nincs mutató, annak ellenőrzéséhez, hogy a forma helyesen van-e leírva, előfordulhat, hogy alaposabban át kell lapozni a könyvet, ugyanis: —néha nem világosak a grafikus jelölés választásának indokai, pl. a leltárban- ,,abeia, abeias; ūbeietas“ (10. o.), a 106. oldalon pedig a főnévi abeia kerül bemutatásra, példákat közölnek, és a grafikai változatokat tárgyalják, amelyek között még a leltárban szereplő abeia-val azonos sincs. A szinoptikus táblázatban (132. o.), valamint a mátrixban (133. o.) szintén abeia szerepel; —következetlenül alkalmazzák az ábécérendet: a leltárban pontosvesszővel elválasztva szerepelnek a „Jawo; [awgs®, holott fordítva kellene: „fawęs; fawo“, vö. a „Visszaható névmások“ című fejezetben a birtokos eset változatait: először,, fawé, fawė, fawės, fawęs, fawįs“ (24. o.), majd „fawo, sawo, Jaw6“ (o. 25); —következetlenül jelölik a rekonstrukció jelét azon névmások előtt, amelyek alanyeseti alakja Daukša szövegeiben nincs adatolva, pl. a nėkas névmás csillag nélkül szerepel a jegyzékben (10. o.), a szinoptikus táblázatban (132. o.), valamint a szöveg 96. oldalán, noha a 97. oldalon ez áll: „Daukša a Postillában néha a kas helyett a fordításból származó *nėkas alakot használja, amelynek ugyanaz a jelentése: „valaki“. És fordítva, a listában „néhány” jelöléssel szerepel; „néhány” (10. o.), a 98. oldalon pedig a nem összeálló „kettő, néhány” határozott névmásokat tárgyalják. A rekonstrukciós jel nélkül ezek a névmások a névmások szinoptikus táblázatában (132. o.), valamint a mátrixban (133. o.) szerepelnek; —a listában csak a főnevet helyettesítő névmások hímnemű alakjai szerepelnek, pl. „tis, iiffai” (10. o.), a szinoptikus táblázatban (132. o.) és a mátrixban (133. o.) azonban az iis elkülönítve szerepel; ii. A szövegben nincs egységesítve a hímés nőnemű névmások (például patis, -i; Pitas, -a; kokis, -i/-ia; tokis, -i/-ia; tas, -a) bemutatása sem — egy vagy két különálló névmásról van-e szó, vö.: „Toks 10 A DP nyelvének kutatói számára készült kézikönyv nem került be sem az irodalomjegyzékbe, sem a források jegyzékébe, jóllehet Palionis a DK szóalakmutatójának (Palionis 1995: 627–748) szerzőjét nem hagyta figyelmen kívül, és megjegyzéseket is közölt róla (pl. 140. o.). Kiegészítéseket vagy megjegyzéseket Kudzinowski munkájához is lehetett volna fűzni. Kudzinowski ezeket Wujek 1596-os kis posztillájának kiadásából közölte. Daukšos Postilės eredetéről lásd még Urbutis (1978: 84) és Palionis (2000: 17—21) véleményét. 12 * Pl. a monográfia 79. oldalán a kito mėto szókapcsolat tárgyalásakor idézett DP-mondat koordináták nélkül szerepel, azokat azonban az olvasó könnyen megállapíthatja Kudzinowski indexe segítségével: DP 318, „L. 208 | RECENZIÓK a névmás patis, pati. Különféle, főnevekkel alkotott szerkezetekben fordul elő [...]” (86. o.), „A patis, -i névmás szerkezeteket alkot [...]” (87. o.), „A patis, -i névmások ezekben a szókapcsolatokban kiemelik [...]” (86. o.), „A patis, -i névmások paradigmái [...]” (87. o.); — a leltárban nem szerepel minden névmás (nem mindegyiknek az alapalakja), pl. a mutató létezést kifejező névmások közül nincs bemutatva a *tiekas, vö. a szövegben: „Az elemek meghatározatlan mennyiségét a *tiekas névmás is kifejezi, amelynek alakjai időnként előfordulnak Daukša szövegeiben, és amely a mutató létezést kifejező névmások közé sorolandó [...]” (99. o.). A szövegben felsorolt melléknévi jellegű határozatlan névmások közül („wienas, kuris, kokis, kokfai, nėkuris, nėkokis, kaškokis, kuris nor(int), koksfai nor(int)“ (97. o.) kimaradt a koksfai nor(int) összetett forma. Az ilyen kihagyásokat a mutató figyelmen kívül hagyhatóvá tenné. Szükségessége azért is nyilvánvaló, mert a táblázatokban és a dendrogramon „helyhiány miatt” (135. o.) az alosztályoknak csak egy-egy képviselője szerepel, az alosztályok leírásában pedig ugyanaz a névmás több helyen is tárgyalható, mivel ezt a szemantikai felosztás követeli meg, pl. az azonos grafikai megjelenésű személyes visszaható fawo (25. o.) és a birtokos névmási fawo (csak a 33. oldalon szerepel a „lásd a visszaható névmások paradigmáját” utalással); A névmások kettős számának leírása két részre tagolódik: a mutató névmások kettős számát a „A névmások kettős számának használata” című fejezet tárgyalja (57–60. o.), míg „a balti alapnyelvből örökölt egyszavas kettős számú alakokat” (103. o.) a „Közösségi névmások” című fejezet tárgyalja; Hasonlóképpen tárgyalja a senki névmást is: a Tagadó névmások című fejezetben (113–114. o.), valamint a senki más összetétel tagjaként a Megkülönböztető névmások című fejezetben (80–81. o.)); —a leltári jegyzékben korrektúrahibák maradtak, például a rejtélyes ne kioks névmás (10. o.), amelyet a szövegben maga a szerző sem tárgyal. Korrektúrahibának tekinthető a személyes egyes számú participiális névmások mi, ti atonikus alakjainak eltérő közlése is: a mi a mi többes számú participiális névmás jelentésmezejében szerepel, mivel vessző választja el: „mes, mūfų, mi” (10. o.), az atonikus ti alakot pedig teljesen önálló névmásként, pontosvesszőkkel elválasztva közli: „fawas; ti; tokis, toks, tokfai; tu, tawęs, tawo” (11. o.). A monográfia szövegében ezeket az alakokat az egyes számú személyes participiális névmásokról szóló fejezetben írja le: „A tárgyalt aš és tu névmások közvetett eseteinek ortotonikus alakjain kívül atonikus alakok is előfordulnak [...]. Daukšos Postilėjében [...] a hangsúlytalan formák szintén a második helyet foglalják el a névmás, az ige és az igekötő után, és részes és tárgyeseti jelentéssel bírnak” (16. o.). Itt hasznos lenne az eredeti megfelelőkkel való összevetés is, mivel a Daukšos Postilėjében előforduló hangsúlytalan személyes névmási formák ritka (Kudzinowski indexében 14-et jelöltek meg) választását bizonyos lengyel igék" enklitikus részes esetű mi, ci < ti alakokkal vagy azok rövidített változataival való kombinációi“ befolyásolhatták, vö. „Atfakifiūr' (Odpowiemci) 478;; : lįkiūt arba rodiiūt (rad3ec) 514;pardodiliūi (Poka3ec) 200,,; patirėdiliu (okašeč) 250,,; rėdiiūti (radzed) 165,,; teikiūt (rad3ed) 248,; teikiūi (radsec) 170,,; Tepataiminit (Niechči okaje |...) oblicše) 258,,; kuriūfmi dawėi (ktrores mi dat) 154,; Pamirėdik (Vkaj mi) 84,; Parédikim (Vkaj mi) 64,,; ; pritaifkim' (dopušč mi) 512,; Temi tūmpi (Niech mi fle) 602,,. A bemutatás módját illetően is: noha az atonikus formák a szerkezet részét képezik, és kizárólag enklitikus pozícióban használatosak, a leltárban való lejegyzés ezt nem tükrözi (amint azt részben a Következtetések is bemutatják, vö.: „Az ortotonikus formák mellett [...] Daukša néha atonikus formákat is használ, mi, ti (-m, -t) [...]” (155. o.)). A szövegben Daukša idézésekor arra sem fordítanak figyelmet, hogy a 13-mal jelölt sf kapcsolat nem jellemző Daukša szövegeire (a szokásos változat az fs). A Daukšos által a szükséges radjec-megfelelő keresése során felmerült nehézségeket a mellette megadott szinonimák mutatják: lįkiūi vagy rodiiūi DP 514. Vö.: „az enklitikus névmások mi, ti alakjai más nyelvek névmásainak dativusait is megfeleltetik (vö. óegyházi szláv mi, ti [...J)“ (Ambrazas 1979: 119). 14 15 RECENZIÓK | 209 hogy a Postillában a megrövidült atonikus alakokat többnyire (a teikiūr DP 248.,; DP 64., kivételével) különleges jelekkel is jelölik (t' vagy f; m’), pl. „Atsakijfiūt [...] DP 478.“ (17. o.) (A DP-ben így írva: Atfakifiūt'). Nem világos, mi alapján került egyik vagy másik névmási írásváltozat a leltárba, és a monográfia milyen pontossággal törekszik Daukša szövegei példáinak visszaadására, noha a szerző időnként tárgyalja Daukša szövegeinek bizonyos helyesírási sajátosságait és grafikai megjelenítését (pl. „a wirefné's írásmódja wirefnemként olvasandó. Ez az abreviatúra egyik eszköze [...]“ (79. o.); a 18. oldalon az mgs, iys... írásokról közölt megfontolások, valamint az, hogy ezek alapalakokat jelölnek-e). A monográfiában Daukša szövegei idézeteinek visszaadására vonatkozó szabályszerűségek egy része könnyen kikövetkeztethető, például nemcsak a fent említett f)-eket hagyják figyelmen kívül; f; m), hanem más különleges karakterek is, például: p; & 7 (például p. 13: wieniftefp (wieniftefp helyett) DP 276_,; p. 137: prieg tan?’ (prieg tam’ kellene lennie) DP 73,; p. 92 DP 9,: Kuriū (Kuriit)) és így tovább. Gyakran betűk maradnak ki, kerülnek hozzáadásra vagy cserére, például: p. 41: kanceliariioi, vö.: kancelliariioi DP 10 „; p. 16-17: „Idant išpildinis Fod5ei kuriūs bitoio | iog kuriūsmi dawéi ne prajudjeu ne wieno ij iy DP 154, |“ (vö.: Idant išpilditus' jodgjei kuriūs bitoio | iog kuriūfmi dawéi ne prašudjeu ne wiéno iš' iy); p. 122: o per wūrią ir geteši gatibe ifmanos | kuriūfia daiktūfia vigul’ wifsa garbe pafaulo DP 582,, „(vö.: o per wūrią ir getešį galibe ifmanos | kuriūfsia daiktūfsia vigul’ wifsa garbė pafaylo); 97. o Buwog wel iūfė kaškokis kitas apreiBkimas iemus viguljs (plg. DP 230,: Buwog wel iūsė kaškokis kitas apreiBkimas iiémus viguljs). Néha az egész szót, sőt magát a névmást is tévesen írják át, pl.: „Kaip abu lexikai változat Daukšos szövegeiben az abeias névmás szerepel [...): Ant galo abeias pafiktonioiimas ir DangiBkas ir žmonipkas | draugia yra fudėty DP 536,,“ (102. o.) Vö. a DP-ben így írva: Ani gato abeies pafiklonioiimas ir DiewiBkas ir žmonipkas | draugid yra fudėtų; 13. o.: per akis sau butų fugrišę wienifte[p, vö.: per akis iaubutu fygrišę wieniftefp DP 276.,; A DP 1926-os kiadásában valóban nehezen olvasható a nőnemű egyes számú inessivus abieioié DP 141,, amelyet a szerző abieieié-ként fejt fel (103. o.), vö. Kudzinowski (1977: 1) által megadott abieioié. Előfordul, hogy nem létező szót írnak be (pl. 102. o.: Ko padarit ir negal ieig abeietas nebis wienos ir tiefios wieros. Nes téwas tęs ant fawos wieros | O motina wel ant fawos; DP paraSyta: Ko padarit negal ieig abeietas nebus wienos ir tiefios wieros. Nes tėwas tęs ant fawos wieros | O motina wel ani fawos DP 70,, „) arba praleidžiamas esamas (pvz., p. 97: pradéio nauius mokftus nė kokfai Thamopius Muncérus DP 204,,, plg. DP parašyta: pradéio nauius mokftus sét’ nė koksai Thamopius Muncérus). Daukšos szövegeinek átdolgozásai nem egységesen vannak feltüntetve: egyes helyeken csillaggal, pl. a 117. oldalon: „szintaktikailag helytelen lenne a mondat: *ne wieng priejaftj fmérties ne randi iamė“; máshol csak nyíllal, felváltva hol régi, hol mai betűkkel, pl. a Daukšára jellemző betűkkel közölt, az előző mondatrészletet ismétlő és a lehetséges „kas“ átalakulását pozitív általános névmássá jelző átdolgozás: „Kas c3jė néregi /kaip ėft tikri 36d3ai Wieppaties DP 22,.,—Wifsi cjė regi“ (93. o.) úgy tűnik, mintha valóban Daukšos Postilėjéből vették volna. A névmásokat a leltárban, a táblázatokban és a szövegben bemutatva a szerző kerülte a mai nyelvre jellemző lejegyzést. Időnként azonban a Daukša szövegeiben előforduló névmáshasználat helyességét a mai nyelv kodifikációs szabványai alapján értékelik. Egyes inesivusok használata fordításként kerül bemutatásra Ciavél a „Nepastebėta M. Daukšos rašybos ypatybė“ című tanulmányban megismétli a Rosinas (1994: 83–84) által elkövetett hibát: „Mindeddig, úgy tűnik, nem vették észre, hogy ilyen rövidítés előfordult volna a lett és a litván régi írásokban. [...] A nazális betű rövidítését néha M. Daukša posztillájának szövegében is kötőjellel jelölik“ (ugyanott, 83. o.).šnak indėkse pateikti DP rašmenys Kudzinowskio indekse pateikiami su cirkumflekso (i, i) ženklu (plg. Kudzinowski 1977: 30: paklidelūp 436,,; p. 240 giwgtiibime 568.,). Vö. még. Rosinas (1995: 28). 210 | RECENZIÓK régi, például: az inesivus famę esetében azt mondják, hogy „A szóban forgó inesivus abszolút demonstratívum jelentésében való használata nem más, mint a lengyel nyelv megfelelő szerkezetének közvetlen tükörfordítása [...]J“ (65. o.). Hasonlóképpen értékeli az elvont főnevek inesivusát is, vö.: „A helyet (vagy helyeket) inesivussal kameg vagy illativussal kanag szokás jelölni: a válaszokat rendszerint a litván nyelvre jellemző, konkrét helyjelentésű főnevekkel adják meg [...] Daukša szövegeiben azonban előfordulnak olyan esetek, amikor a helyet (vagy helyeket) a litván nyelvre nem jellemző, elvont főnevekkel jelölik az inesivus kameg esetében [...]“ (92. o.). Rosinas a közös jelentésű névmás inesivusát, a wiffamét is a lengyel nyelv betű szerinti tükörfordításaként mutatja be, és megjegyzi, hogy „Az abszolút általánosító névmás inesivusa, amellyel helyek halmazát jelölik, idegen a litván nyelvtől“ (105. o.), valamint hogy „Az összes többi eset alakja szabályos, és a mai nyelvben is használatos“ (105. o.). A szerző a tagadó névmásokról szólva hangsúlyozza, hogy megőrizték ősi sajátosságaikat (113. o.), és hogy „Az archaikus használat Daukša valamennyi szövegének tagadó névmásai közül a niekas esetében különül el“ (113. o.), de nem említi a niekas tagadó névmásnak a mai litván nyelvre nem jellemző inesivusi használatát (igaz, a monográfiában nem közli a niekas névmás paradigmáját), amelyet korábbi munkáiban többször is hangsúlyozott: „A kontextusok azt mutatják, hogy a niekasnak nincs helyhatározói esete“ (Rosinas 1984: 107); „A kontextusokból látható, hogy sem a lett nekasnak, sem a litván niekasnak nincs helyhatározói esete“ (Rosinas 1988a: 136); „A kontextusokból látható, hogy a niekasnak nincs helyhatározói esete“ (Rosinas 1996: 136). Bár Daukša Katekizmusában nincs meg a niekas névmás inessivusa, a Postilėben a niekas tagadó névmás inessivusa, amelyet a Wujek Postilėjében található ni w cjym alapján fordítottak, négyszer fordul elő (lásd Kudzinowski 1977: 505): Bet nij/iog Dwasia S. ne eft’ miekam’- ma3e[ne/- žada ią iiémus ani fawos wietos atsiųft' DP 216, (mi w cjym mnieyfy); Weluokai, semmiben sem vétkes pap, DP 109 (Cidrtowi ni w ¢iym nie priyiwatay); krikftiimas Jono butų niekame [kirus nig Chriftaus DP 23 _ (ni w ciym rojny); mus iffmoke/iog ne wiénu daiktu gréicieus welino ne pérgatefsime/kaip’ kad’ io niekame* ne pakiufsime DP 109, (ni w cjym nie vftuchamy). A könyvben szerkesztési hibák is maradtak, például : „Az inessivusi pozícióban az inessivus tame alakot használják az instrumentalus vagy más esetek helyett“ (65. o.), „az o-tövű lokatívusz lokatívusza *-ei végződéssel“ (146. o.), „a tarti, byloti, kalbėti igét dativusszal és allativusszal használják“ (23. o.), „Az f/ūwi DK 210, alaknak az inessivushoz való hozzárendelése helytelen“ (lásd DK 720); itt a dativus funkcióit tölti be“ (140. o.). A 11. oldalon található lábjegyzetnek: „Az említett szótárakban a titlas szót nem tekintik névmásnak — mellette nincs meg az įv. jelölés“ egy kétértelműen megfogalmazott mondatot kellene kísérnie: „A főnév és a melléknév pozíciójában a rūlas, -a szó használatos, amelynek jelentése „gyakori, nem egy, sok minden“ (lásd DLKŽ, 1972, 867), „gyakori, nem egy“ (DLKŽ, 1993, 861), és hagyományosan névmásnak tekintik“ . Ugyanazon név írásmódja nincs egységesítve: „csupán két kétségtelenül hiteles kiadványa maradt fenn — Jakub Ledesma Katekizmusa és Jakub Wujek Postilėjének fordítása“ (7. o.) (vö. az eredeti írásmóddal: Przez D. Jūkuba Ledezma és Przez D. JAKVBA WVYKA) és másutt. 17 O apie ni w cjym žr. Klemensiewicz et al. (1955: 320, 321). 18 Ezt a formát Skardžius is megadja (1999: 227). 19 A megadott formát /žiwisunku datívuszként nehéz értékelni, még akkor is, ha megjelenését az eredeti hatásával magyarázzuk, vö.: : Jog pigėus numirt tūrimė| nékaip iy pageifi: ir iirimé fu didė fargibė /faugoi wi[Jus priffakimus io /bragindami iūs fawididjėus ant wiffy daikty/kurie yra gnt’ to Paffaulo. (Abowiem rdciey vmrzeč mamy nijli go obrašič: y mamy tej pilnie 3achowdc wfytko priykdjdnie iego | wažgc go fobie wigcey/nijli ktorą rieci na šwiečie. LK 43,,). A mai litván nyelv jelenlegi szempontjából is nehéz hasonló kontextusban lehetségesnek elismerni a branginti sau szószerkezetet, holott Daukšas írásaiban az inessivus jóval népszerűbb, mint manapság.