Pilypo Ruigio giesmių recepcija: nuo XVIII link XX amžiaus vidurio

Acta Linguistica Lithuanica 2025, 93. kötet, 1–32. o. Tartalomjegyzék hivatkozása / Turinio nuoroda ISSN 2669-218X (online / elektroninis) Copyright © 2025 Birutė Triškaitė. A Litván Nyelvi Intézet kiadásában. Ez egy nyílt hozzáférésű tanulmány, amelyet a Creative Commons Nevezd meg! licenc feltételei szerint terjesztenek; a licenc lehetővé teszi a korlátozás nélküli felhasználást, terjesztést és sokszorosítást bármilyen adathordozón, feltéve, hogy feltüntetik az eredeti szerzőt és forrást. // Kiadta a Litván Nyelvi Intézet. Ez a cikk nyílt hozzáférésű, a „Creative Commons” Nevezd meg! licenc feltételei szerint terjeszthető, amelyek lehetővé teszik a tartalom korlátlan felhasználását, terjesztését és többszörözését bármilyen adathordozón, a szerző és a forrás megjelölésével. Received: / Gauta: 2025-10-20. Elfogadva: / Elfogadva: 2025-12-17. 1 PILYP RUIGIS ÉNEKEINEK RECEPCIÓJA: A XVIII. SZÁZADTÓL A XX. SZÁZAD KÖZEPÉIG Philipp Ruhig himnuszainak recepciója: a 18. századtól a 20. század közepéig Pilyp Ruigis születésének 350. évfordulója alkalmából BIRUTĖ TRIŠKAITĖ Litván Nyelvi Intézet E-mail-cím: [email protected] ORCID-azonosító: https://orcid.org/0000-0003-2286-4080 Kutatási területek: a 16–18. századi Porosz Litvánia írásbelisége, a kétnyelvű litván lexikográfia és az írott litván nyelv története. https://doi.org/10.35321/all93-09 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ KIVONAT A tanulmány a poroszországi litván lelkész, Pilypas Ruigys (Philipp Ruhig, 1675–1749), a 18. századi litván írásbeliség egyik legtermékenyebb alkotója himnodikus örökségével, pontosabban énekeinek recepciójával foglalkozik a poroszországi litvániai hivatalos evangélikus-lutheránus egyházi énekeskönyvekben a 18. század negyvenes éveitől a 20. század közepéig. A napjainkig fennmaradt elsődleges források felhasználásával mennyiségi és minőségi szempontból elemzi Ruigys által fordított és szerzett énekeket, amelyeket első alkalommal Jonas Berentas énekeskönyvében, az Iß naujo pérweizdėtos ir pagérintos Giesmû-Knygosban (Königsberg, 1732) tettek közzé, majd a későbbiekbe is átvettek. A poroszországi litván evangélikus-lutheránus énekeskönyvek összehasonlító elemzése feltárta, hogy Ruigys énekeinek száma a hivatalos egyházi énekeskönyvben fokozatosan növekedett: az úgynevezett Kvantas–Berentas-énekeskönyv első kiadásaiban közzétett 9-ről a későbbiekben állandósult 12 szövegre. Ezeknek az énekeknek a tartósságát jelzi, hogy mindegyikük a litván hivatalos énekeskönyv repertoárjának stabil részévé vált egészen a második világháború előestéjéig, vagyis a Pagerintos giesmių knygos utolsó kiadásáig (Klaipėda, 1936); sőt egy részüket átvették a jelenlegi evangélikus-lutheránus énekeskönyvbe, a Krikščioniškos giesmėsbe (Vilnius, 2007) is. Az elemzés azt is kimutatta, hogy ezeket az énekeket már az első kiadástól kezdve kisebb-nagyobb mértékben szerkesztették. KULCSSZAVAK: 18. századi litván írásbeliség, énekek, Pilypas Ruigys (Philipp Ruhig), a poroszországi litván hivatalos evangélikus-lutheránus énekeskönyv, Jonas Berentas (Johann Behrendt) Iß naujo pérweizdėtos ir pagérintos Giesmû-Knygos című énekeskönyve (1732). 2 ÖSSZEFOGLALÓ Ez a tanulmány Philipp Ruhig (1675–1749), a Porosz Litvániából származó lelkész és a 18. századi litván irodalom egyik legtermékenyebb alakja himnodikus örökségének szentel figyelmet, pontosabban himnuszainak recepcióját vizsgálja a Porosz Litvánia hivatalos egyházi énekeskönyveiben a 18. század negyedik évtizedétől a 20. század közepéig. A napjainkig fennmaradt elsődleges források alapján mennyiségi és minőségi szempontból elemzik a Ruhig által fordított és alkotott énekeket, amelyek először Johann Behrendt Iß naujo pérweizdėtos ir pagérintos Giesmû-Knygos [Újonnan átdolgozott és javított énekeskönyvek] című énekeskönyvében (Königsberg, 1732) jelentek meg, és a későbbi kiadásokban is szerepeltek. A porosz litván evangélikus-lutheránus énekeskönyvek összehasonlító elemzése kimutatta, hogy Ruhig himnuszainak száma fokozatosan nőtt a hivatalos egyházi énekeskönyvben: az úgynevezett Quandt–Behrendt-énekeskönyv első kiadásaiban szereplő 9-ről a későbbi kiadásokban 12-re. Ezeknek az énekeknek a tartósságát bizonyítja, hogy mindannyian az első világháború előestéjéig, azaz a Pagerintos giesmų knygos [Javított énekeskönyv] utolsó kiadásáig (Klaipėda, 1936) a hivatalos litván énekeskönyv állandó részévé váltak, néhányuk pedig bekerült a jelenlegi evangélikus-lutheránus énekeskönyvbe, a Krikščioniškos giesmės [Keresztény énekek] címűbe (Vilnius, 2007). Az elemzés azt is kimutatta, hogy ezeket a himnuszokat már az első kiadástól kezdve kisebb-nagyobb mértékben szerkesztették. KULCSSZAVAK: 18. századi litván írásbeliség, énekek, Philipp Ruhig, a Porosz Litvánia evangélikus-lutheránusai hivatalos énekeskönyve, Johann Behrendt Iß naujo pérweizdėtos ir pagérintos GiesmûKnygos (1732) [Újonnan átdolgozott és javított énekeskönyvek, 1732] című énekeskönyve. BEVEZETÉS A poroszországi Litvánia lelkésze, Pilypas Ruigys (Philipp Ruhig, 1675–1749) a 18. századi litván írásbeliség egyik legtermékenyebb alkotója: nemcsak eredeti és nagy hatású nyelvészeti művek szerzője, hanem a legfontosabb vallási szövegek fordítója is. Három évszázaddal később Ruigyst ma nemcsak a 18. század elején Poroszországi Litvániában kibontakozott híres filológiai vita résztvevőjeként, a litván nyelvről szóló Meletema (1735) című latin értekezés és annak német változata, a Betrachtung der Littauischen Sprache in ihrem Ursprunge, Wesen und Eigenschaften (1745) szerzőjeként, a kétnyelvű és kétirányú Littauisch– Deutsches und Deutsch–Littauisches Lexicon (1747) szótár összeállítójaként, az Anfangsgründe einer Littauischen Grammatik (1747) című litván nyelvtan kezdeményezőjeként tartják számon, hanem a litván nyelvre fordított énekek (1732), a Biblia (1735), valamint Christiano Langhansen (1660–1727) posztillájának (1750) egyik fordítójaként is. A königsbergi egyetemen teológiai tanulmányait befejezve és 1708-ban lelkésszé szentelve Ruigys több mint negyven éven át Valtarkiemyjében (németül 1 Walterkehmen) szolgált. A papság harmadik generációjának képviselőjeként Ruigys, lelkipásztori kötelességének tekintve a litvánok vallási nevelését, továbbá az akkoriban zajló, I. Frigyes Vilmos porosz király (Friedrich Wilhelm I, 1688–1740, uralkodott 1713–1740) által kezdeményezett reformoktól és kulturális változásoktól ösztönözve, valamint kétségtelenül nagyra értékelve nagyapjának, Katniava (ném. Kattenau) lelkészének, Teofilis Šulcának (Theophil Schultz, 1629–1673) érdemeit (lásd az 1. ábrát és a továbbiakat), aktívan bekapcsolódott a Königsbergi Egyetem teológiaprofesszorának, főudvari prédikátorának és későbbi poroszországi 1 generálszuperintendensének, Jonas Jakob Kvantasnak (Johann Jacob Quandt, QPP IV 34r; Arnoldt 1777: 108; ZM V 1528. 3 1686–1772) litván nyelvészeti projektjébe, ezáltal hozzájárulva a XVIII. században Porosz Litvániában kibontakozó litván vallásos irodalom fellendüléséhez. Nem véletlen, hogy Ruigys azon litván írásbeliségi alkotók egyike, akiknek litván nyelvészeti hagyatéka különböző szempontokból jelentős kutatói figyelmet kapott. Ruigys himnuszéneklési hagyatékát is vizsgálták a litván hivatalos evangélikus-lutheránus énekeskönyv (1732) szerves részeként. Mindazonáltal mindeddig nem születtek külön kutatások a későbbi énekeskönyvekben 2 található énekeinek recepciójáról, ezért e tanulmány Ruigys tevékenységét mint énekfordítóét és -alkotóét helyezi előtérbe, és figyelmét énekeinek a porosz litvániai énekeskönyvekben való működésére összpontosítja körülbelül a XX. század közepéig, pontosabban 1936-ig, amikor megjelent a második világháború előtti utolsó evangélikus-lutheránus énekeskönyv, a Pagerintos giesmių knygos. Ruigys énekeinek recepcióját tárgyalva mindenekelőtt abból kell kiindulni, hogy a litván evangélikus-lutheránus énekeskönyvekben közzétett énekeinek pontos száma még mindig nem teljesen világos. Ezt a porosz kultúra és a litván írásbeliség történetírói eltérően adják meg. Íme, a XVIII. század végén a trempųi lelkész, Gotfrydas Ostermejeris (Gottfried Ostermeyer, 1716–1800) az első litván énekeskönyvtörténetben, az Erste Littauische Liedergeschichte (Königsberg, 1793) című műben azt állította, hogy Ruigys „[g]iesmynui davė 12 giesmių, viena jų originali“ („Ʒum Geſangbuch hat er 12 Lieder geliefert, von denen eins ein Originalſt ck iſt“). Ugyanennyi, Ruigys által fordított és szerzett énekre csaknem másfél száz év elteltével Ansas 3 Bruožis is hivatkozott: a Mažosios Lietuvos buvusiejie rašytojai ir žymesniejie lietuvių kalbos mylėtojai (1920) című tanulmányában megemlítette, hogy Ruigys „versta yra 11 giesmių, be to[,] vieną yra pats sutaisęs“. Minden valószínűség szerint Ostermejerit követve, Vytautas Jurgutis és Valerija Vilnonytė által közzétett, a Ruigys-féle Lietuvių kalbos kilmės, būdo ir savybių 4 tyrinėjimas (1986) című értekezés kommentárjaiban szintén 12 éneket említenek, amelyek közül 11 fordítás, egy pedig eredeti. Vaclovas Biržiška viszont az Aleksandrynasban (11963, 21990) nemcsak Ruigys énekeinek számát nevezte meg, hanem még azt az énekeskönyv-kiadást is említette, amelyben véleménye szerint valamennyi megjelent: „1732 m. naujam Kvanto-Berento giesmynui 5 pateikė 12 giesmių, iš kurių vieną originaliai parašė, o visas kitas išvertė“. Másfelől Guido Micheliniʼo, a poroszországi Litvánia énekeskönyveinek történetét részletesen kutató monográfiájában, a Jono Berento Ißnaujo pérweizdėtos ir pagérintos Giesmû Knygos. Mörlino traktato pritaikymas poezijoje (2010) című műben 9 Ruigys-éneket vetnek össze német eredetijükkel, így mintegy 6 teljesen eltérő számukra engednek következtetni. A litván írásbeliség historiográfiájának szentelt művekből származó adatoknak be kellett kerülniük a tájékoztató kiadványokba. Mindazonáltal az itt említett Ruigys-énekek száma némileg eltér: Mažosios Lietuvos 7 2 A porosz litván énekeskönyvekről bővebben lásd: Michelini 2009, különösen 97–131; 2010. A Pilypas Ruigys énekeinek – amelyeket az úgynevezett Kvantas–Berentas-énekeskönyv első kiadásában tettek közzé – a német eredetikkel való kapcsolatáról lásd: Michelini 2010: 162–175. 3 Ostermeyer 1793: 259–260; Ostermejeris 1996: 421. 4 [Bruožis] 1920: 27. 5 Ruigys 1986: 414. 6 BržA II 21. 7 Lásd. Michelini 2010: 162–175. 4 Az enciklopédiában (2009), a 8 Kis-Litvánia enciklopédiájának 9 kézikönyvében (2015), valamint az Egyetemes Litván 10 Enciklopédiában (2011) Ruigi 11 énekét jelzik. A tanulmány célja, hogy elsődleges forrásokra támaszkodva értékelje Ruigi hozzájárulását az Isztrutyi püspöke, Jonas Berentas (Johann Behrendt, 1667–1737) által összeállított Iß naujo pérweizdėtos ir pagérintos Giesmû-Knygos (Königsberg, 11732), vagyis az úgynevezett Kvantas–Berentas-énekeskönyv repertoárjához, és megvitassa Ruigi énekeinek recepcióját a hivatalos evangélikus-lutheránus énekeskönyv későbbi szerkesztéseiben és kiadásaiban a XX. század közepéig, két szempontra összpontosítva: 11 1) hányat közülük tettek közzé; 2) milyen jellegű volt szerkesztésük. Az elemzés történeti összehasonlító és analitikus leíró módszerekkel történik. 1. RUIGI ÉS KORTÁRSAI TANÚSÁGAI LITVANISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL (ÉNEKEK) Ruigys, kuris telkėsi Prūsijos Lietuvos kunigų gretose ir darbavosi rengiant lietuviškus religinius raštus, savo rankraštinės presbiterologijos Preußische Presbyterologie (iki 1772) straipsnyje apie Valtarkiemio kunigą Ruigį, be svarbiausios biografinės informacijos, tik užsiminė apie 1705 m. pasirodžiusį jo teologinį traktatą apie senovės stabus ir vienintelį lituanistinį veikalą – traktatą apie lietuvių kalbą, tačiau nei giesmėms, nei kitiems religiniams tekstams, net Biblijos vertimui, neskyrė nė žodžio (plg. 1. ábra ): 1708. Philipp Ruhig. ‹Reg. Pruſſus.→› ⌜Cattenau-⌝Pruſſus. ‖ 1708-ban született ♀ post 20. Trin. ʒu Schloß ‖ D[.] németek által ordinálva. Cattenauban született 1675-ben. Március 31. ‖ Itt iktatták be 1708-ban. D[omi]n[i]ca[m] 24. p. Trin. ‖ Vitatkozott P[rae]ſide D[.] Wegner de Scr[iptur]ae S. ‖ 1703-ban egy Tract[atus]t is kiadott de idolo omniu[m] ‖ primo 4° 1705-ben, ugyanígy de Lingva Litvanica. ‖ Ős[ei] Meißenből származnak, ahonnan az ősei. ‖ Ősapa George Ruhig Burgermeiſter ‖ Liebenwerdában, akinek fia, Paul Ruhig ‖ mérnök és kapitány volt a memeli Wibranƶen fölött. ‖ ⌜Egy fiú, Philipp Ruhig Paſt. Enckel vnd ‖ anyai ágon Theophili Schulʒen ‖ mindkét részről kattenaui lelkész⌝ ⌜† 1749. ‖ 5. Április. ‖ eltemetve ‖ [?]7. Április.⌝. 12 8 Vö.: „Nagyban hozzájárult az 1735-ös Biblia és az 1732-es Quandt–Behrendt-énekeskönyv elkészítéséhez (ebben 11, R[uigius] által szerzett és fordított ének lett kinyomtatva)“ (MLE IV 143). 9 MLEŽ 496. E kézikönyv angol (2014-es) és német (2018-as) változata szintén 11 Ruigius-éneket említ (MLEŽa 561; MLEŽv 612). 10 Vö.: „nagyban hozzájárult a Biblia (1735) és J. J. Quandt és J. Behrendt énekeskönyvének (1732; ebben 11 [Ruigius] által szerzett és fordított ének lett kinyomtatva) elkészítéséhez“ (VLE XX 412). 11 Mennyiségi szempontból már elemezték Petro Gotlybo Milkaus (Peter Gottlieb Mielcke, 1695–1753), a Jurbarko (németül Georgenburg), később pedig Mielkiemio (németül Mehlkehmen) lelkésze, valamint Pilypas Ruigius munkatársa által a litván nyelvű írások készítése során szerzett énekeit és azok recepcióját a 18. századtól a 20. század első feléig terjedő énekeskönyvekben (lásd: Triškaitė 2021: 98– 116). 12 QPP IV 34r. A Kvanto-kézirat idézetében a → nyíl azt jelzi, mire lett javítva. A ⌜ ⌝ jelek a később beírt szavakat vagy mondatokat különítik el (a sor fölött, a margón vagy a lap második üres hasábjában). A gótikus betűkkel írt kéziratban előforduló latin szövegrészleteket (szavakat vagy azok részeit) idézéskor dőlt betűvel adjuk vissza. Bővebben 5 1. ábra. QPP IV 34r: Kvantas a Valtarkiemio-i Ruigys lelkészről a Preußische Presbyterologie című kéziratos műben; GStA PK: XX. HA Hist. StA Königsberg, Hs, Nr. 2, Bd. 4 1708. Ruigys Fülöp, Kattenaui porosz. Dr. Deutscho által ordináltatott 1708-ban, a Szentháromság utáni 20. vasárnapot követő pénteken. A pilisi [templomban]. Kattenauban született 1675. március 31-én. Itt iktatták be 1708-ban, a Szentháromság utáni 24. vasárnapon. Szentháromság. Dr. Wegner vezetésével 1703-ban a Szentírásról disputált, továbbá 1705-ben értekezést adott ki az ókori bálványokról, 4° [formátumban], valamint a litván nyelvről. Ősei 13 Meissenből származtak, ott nagyapja, Ruigys György Lybenverda polgármestere volt, ennek fia, Ruigys Pál pedig mérnök és a Klaipėdában állomásozó újoncok kapitánya. Ruigys Fülöp lelkész fia és anyai ágon Šulcas Teofil unokája volt; mindketten Katniavában szolgáltak lelkészként. 1749. április 5-én halt meg, április [?]7-én temették el. 14 15 A másik porosz presbiterológia, a Kurzgefaßte Historische Nachrichten von allen im Königreiche Preußen befindlichen Kirchen und Predigern bei denselben (1757) szerzője, Friedrich Pastenaciʼs (1718–1770) csak megemlítette, hogy Ruigys egyéb vallási és nyelvészeti művei mellett néhány éneket is lefordított, konkrét számukat azonban nem adta meg: Er war ein recht fertiger Litthauer, und hat an der Ueberſetʒung des A. und N. Teſtaments, welche 1733 heraus gekommen, fleißig gearbeitet. M. Langhansen [gyermek-]prédikációs könyvéből az evangéliumokról szóló első tizenegy prédikációt ő fordította, valamint néhány éneket is. <…> erről a második világháború után a litván kutatók által elveszettnek tartott, és nemrégiben a tudományos forgalomba 16 visszakerült kéziratos Kvant-műről, amely a litván írásbeliség alkotóinak életrajzai szempontjából fontos forrás, lásd. Triškaitė 2018: 125–176. 13 Kvant a „de Lingva Litvanica” értekezés említésekor (QPP IV 34r) minden valószínűség szerint Ruigys nyelvészeti művére gondolt, amelyet kezdetben, még 1708 előtt, latinul írtak meg, később kijavítottak, és 1735-ben Meletema címmel elküldtek Angliába, a Londonban élő földinek, Vilkus Dávidnak (David Wilke, Wilkins, 1685– 1745), hogy ott kiadják, végül azonban 1745-ben Königsbergben németül nyomtatták ki Betrachtung der Littauischen Sprache in ihrem Ursprunge, Wesen und Eigenschaften címmel (lásd: Zinkevičius 2008: 164– 165). 14 Az idézet töredékének fordítását lásd még. Blažienė 2020: 27. 15 Más források szerint Ruigys 1749. április 6-án halt meg (lásd Pastenaci 1757: 109; Arnoldt 1777: 108; BržA II 20; ZM V 1528). 16 A szögletes zárójelekben [ ] feltüntetett összetett szóelemet kézzel írták be a kiadvány margójára. 6 1745-ben kiadott egy kritikai értekezést a litván nyelvről, 1747-ben pedig egy litván–német és német–litván lexikont, amely az első, amelyet Poroszországban nyomtattak. Fia, Paul Friedrich Ruhig, aki akkoriban a königsbergi litván szeminárium tanára volt, ugyanabban az évben szintén kiadott egy litván grammatikát, amelyet apja átnézett és javított. 17 Ő igazi, vérbeli litván volt, és buzgón fordította az Óés Újszövetséget, amely 1733-ban jelent meg. Lefordította Langhansen m[agiszter] első tizenegy, az evangéliumról szóló prédikációját 18 Gyermekprédikációk, valamint néhány ének. <…> 1745-ben kiadta a litván nyelv kritikai vizsgálatát, 1747-ben pedig a litván–német és német–litván szótárt, amely az első Poroszországban nyomtatott szótár. Fia, Povilas Frydrichas Ruigys, aki akkoriban a königsbergi Litván Nyelvi Szeminárium tanára volt, éppen ugyanabban az évben szintén kiadott egy litván nyelvtant, amelyet apja átnézett és továbbfejlesztett. Ruigys saját énekeiről, akárcsak más vallási szövegek – a Biblia és Langhansen Kinder-Postille című prédikációgyűjteménye – fordításáról két nyelvészeti mű előszavában tett említést: a Betrachtung der Littauischen Sprache in ihrem Ursprunge, Wesen und Eigenschaften című értekezésben (Königsberg, 1745) és a kétnyelvű, valamint kétirányú Littauisch– Deutsches und Deutsch–Littauisches Lexicon című szótárban (Königsberg, 1747). A szótár előszavában Ruigys kijelentette: 1723-ban más confraterekkel együtt bevonták az új-, majd az Ószövetség lefordításába. Als ſolche Arbeit A. 1733. befejeződött, továbbá néhány éneket is, és elküldte M. Langhansen úr első tizenegy prédikációját, nekiláttam ennek a szótárnak ʒu 19 fertigen. 1723-ban más konfráterekkel együtt engem is bevontak az Újszövetség, majd később az Ószövetség fordításába. Amikor ez a munka 1733-ban befejeződött, és már elküldtem néhány éneket, valamint Langhanzen úr [magiszter] első tizenegy prédikációját, elkezdtem megírni ezt a szótárt. 20 Íme, amit Ruig a traktátus előszavában írt: <…> ISTEN kegyelméből az új Bibliaés énekfordítás elkészült, és engem is megbíztak vele. 21 17 Pastenaci 1757: 108–109. 18 Figyelemre méltó, hogy valójában 1733-ban fejezték be az Ószövetség fordítását, miközben az Újszövetséget már 1727-ben kiadták, a teljes litván Bibliát pedig 1735-ben nyomtatták ki. 19 Ruhig 1744-05-11: [4r]. 20 Ruigys 1986: 384. 21 Ruhig 1745: 4. 7 <…> [I]sten kegyelméből eljött az idő a Biblia és 22 az énekek újbóli lefordítására, és ezt rám is bízták. Amint látható, Ruigys művei előszavaiban megemlíti, hogy részt vett három műfaj vallási szövegeinek fordításában: a Biblia (mind az Újszövetség, mind az Ószövetség), a prédikációk és az énekek fordításában. Ruigys megfogalmazásai arra utalnak, hogy ezt a tevékenységet az egyházi elöljáróság megbízásából vállalta (valószínűleg Quant vagy Berent meghívására). Ruigys sem a szótár, sem a traktátus előszavában nem árulta el énekeinek számát. A litván írásbeliség historiográfiájában, amint már említettük, számukra vonatkozó adat kissé eltérően szerepel (lásd a Bevezetést). Ezért a továbbiakban fontos tisztázni, mit tanúsítanak az elsődleges források – a napjainkig fennmaradt Porosz Litvánia hivatalos evangélikus-lutheránus egyházi énekeskönyvének kiadásai és szerkesztett változatai. 2. HÁNY RUIGYS-ÉNEKET TETTEK KÖZZÉ A HIVATALOS POROSZ LITVÁNIAI EVANGÉLIKUS-LUTHERÁNUS EGYHÁZI ÉNEKESKÖNYVBEN? 2.1. Ruigys énekei első alkalommal 1732-ben jelentek meg – az istenwerderi Berent püspök által összeállított, megújított hivatalos evangélikus-lutheránus énekeskönyv, az Iß naujo pérweizdėtos ir pagérintos Giesmû-Knygos első kiadásában, amely Königsbergben, Johann Friedrich Reussner nyomdájában látott napvilágot (lásd a 2. ábrát). Ezt és a későbbi 23 kiadásokat a már említett königsbergi egyetemi teológiaprofesszor és főudvari prédikátor, Quandt felügyelete mellett adták ki. Ez az úgynevezett Quandt–Berent-énekeskönyv. Ennek az új énekgyűjteménynek az alapjául Daniel Klein (1609–1666) énekeskönyvének, a Naujos Giesmjû Knygosnak (Königsberg, 1666) harmadik kiadása szolgált, amely Naujos pagérintos Giesmjû-Knygos (Königsberg, 1705) címmel jelent meg, és Friedrich Sigismund Schuster (1671–1750) készítette elő. Az úgynevezett Quandt–Berent-énekeskönyv még ötször jelent meg: 21735, 31738, 41740, 51745, 61748-ban. 24 Ez az énekeskönyv lényegében folytatta a korábbi énekeskönyvekben élő hagyományt, hogy megnevezzék az énekek szerzőit; az új szövegek fordítóit vagy szerzőit azonban – a korábbi századokban élt elődeiktől eltérően – nem vezetéknevükkel, hanem kriptonimekkel jelölték; e különbség okát maga Quandt magyarázta meg az énekeskönyv német nyelvű előszavában: hogy az elhunyt énekszerzők és fordítók nevei ne merüljenek feledésbe, az élőkben pedig ne támadjon a 25 büszkeség kísértése. 22 Ruigys 1986: 108. 23 Jelenleg ennek az énekeskönyvnek az első (1732-es) kiadásából csupán egyetlen példány ismeretes; ezt a berlini Porosz Kulturális Örökség Állami Könyvtárában őrzik (németül Staatsbibliothek zu Berlin – Preußischer Kulturbesitz; SBB PK: En 9820) (lásd Kaunas 1986: 269; LBP 18, Nr. 135). 24 LB I 45, Nr. 135. Erről az énekeskönyvről bővebben lásd: Michelini 2009: 97–131; 2010. 25 Az első kiadás egyetlen ma ismert példánya (lásd a 23. lábjegyzetet) mindenféle előszó nélkül maradt fenn. Quandt legkorábbi ismert előszava a második kiadásból származik, lásd: Quandt 1735-12-01: [VII–VIII]. 8 2. ábra. G1732: címlap; SBB PK: En 9820 A Ruigio énekei mind az első, mind a későbbi kiadásokban a „P. R. P. W.“ kriptonimmal vannak jelölve, azaz lat. P[hilippus] R[uhigius,] P[astor] W[alterkemensis] (litvánul Pilypas Ruigys, Valtarkiemio lelkésze) (lásd a 3., 4. ábrát), ezért könnyű azonosítani őket. E kriptonimokból kitűnik, hogy az 1732. évi kiadásban összesen 9 Ruigys-éneket tettek közzé. Emlékeztetni kell arra, hogy az úgynevezett Kvantas–Berentas-énekeskönyv első kiadása a főrészből (G1732 1–358, Nr. 1–301) és az „APPENDIX arba Kittos naujos Gieſmes ßwė ey pridėtos” című függelékből (G1732 359–408, Nr. 302–335) állt. Ruigys énekei az énekeskönyv mindkét részében megtalálhatók. A főrészben hat éneke található: 26 1) „Dabar su angelų pulku“ (G1732 8–9, Nr. 10), 2) „Jėzus miels atėjo“ (G1732 13–14, Nr. 27 14), Itt és a továbbiakban azokat abban a sorrendben sorolják fel, amelyben ebben az énekeskönyvkiadásban szerepelnek. 26 27 A különböző énekeskönyvekben Ruigio énekeinek címeit (amelyek egybeestek az ének első sorával) némileg eltérően írták, ezért itt és a továbbiakban mai helyesírással közöljük őket. Azokban az esetekben, amikor egy konkrét énekeskönyv-kiadásra hivatkozunk, megőrizzük az autentikus helyesírást. 9 3. ábra. G1732 199: Ruigio Johann Franck „Jesu, meine Freude” („Jézus, az én örömöm”) című énekének fordításából származó részlet; SBB PK: En 9820 3) „Jézus, az én örömöm” (G1732 199–200, 182. sz.) (lásd a 3. 28 ábrát), 4) „Ne bosszankodj így, szívem” (G1732 204–206, 186. sz.), 5) „Ó, hogyan szerethetjük ezt a világot” (G1732 343–344, 292. sz.), 6) „Ó, mily szép ég” (G1732 356–357, 300. sz.). A függelékben Ruigio további három éneke szerepel: 7) „Jézus, én kedvesem” (G1732 375–376, 314. sz.), 8) „Mit tehetek én, bűnös” (G1732 381–382, 318. sz.), 9) „Az ég legkedvesebb napocskája” (G1732 401–403, 330. sz.). E Ruigio szövegeivel gazdagították a hivatalos énekeskönyv repertoárját, több tematikus énekcsoport kibővítésével. A főrész első két éneke a „Karácsonyi” című fejezetbe került, 28 A későbbi kiadásokban (legkésőbb az 1745-ben megjelent ötödik kiadástól) ennek az éneknek a kezdősorát „Jézus, örömömre” változtatták (erről bővebben lásd a 4. fejezetet). 16 a nyelvet lefordítva Flittner és Scriver éneke 61 után. Az énekek fordításakor megőrizte az eredeti szerkezetet, vagyis a fordításokat 62 nem rövidítette meg (lásd a 2. táblázatot). 2. táblázat. A XVIII–XX. század első felének poroszországi litván evangélikus-­lutheránus énekeskönyveiben közölt Pilypas Ruigys-énekek Ruigys énekeinek (G1732, ← „Jesu, meine címei Ruigys által Freude” (6 str.)67 (strófák lefordított énekek Johann Franck (a strófák száma) „Ó, gyönyörű égbolt” (9 str.) ← „Schöner (1605–1659) „Ó, hogyan (8 str.) szerethetjük ezt a világot“ ← „O wie Leben“ (8 str.)64 mögen wir doch unser Heinrich Alberti (1604–1651) Himmelssaal” (9 str.)63 Simon Dach „Most az „Most lássunk hozzá a Engelein“ (4 angyali sereggel” (4 száma) str.) ← Peter (von) (1569–1620) Hagen „Az ég „Der lieben Sonnen Licht und str.)65 Pracht“ napocskája, (9 str.) legkedvesebb” ← Christian Scriver „Isten Szentlelke” (13 (1675–1749) német eredeti címei str.) –Pilypas Ruigys (1629–1693) (6 str.) (a strófák száma) Az énekek szerzői „Jézus, örömömre” (1618–1677) „Jézus, én kedvesem“ (10 str.) ← „Jesus, meine G1735: „Jézus, Zuversicht“ Louise Henriette von Brandenburg Lásd: (9 str.)66 (1627–1667) örömöm”) (10 str.)68 „Eljött a kedves Jézus” (4 str.) ← „Unser Heil ist kommen” (4 str.)69 Heinrich Alberti 61 Michelini 2009: 282, 301. 62 A német eredetik szerzőinek és a strófák számának meghatározásakor Alberto Friedrich Wilhelm Fischer Kirchenlieder-Lexicon című művére (I–II. köt., 1878, 1879) támaszkodtunk, továbbá felhasználtuk a jelenlegi evangélikus-lutheránus énekeskönyvet, a Krikščioniškos giesmės-t (2007), amelyben az énekek mellett feltüntetik a szöveg és a dallam szerzőit, valamint a fordítókat, továbbá Guido Michelini (2009; 2010) kutatásaira is támaszkodtunk. A Ruigio által fordított három ének – Albert „Unser Heil ist kommen”, Dach „Schöner Himmelssaal” és Hagen „Nun laßt uns mit den Engelein” című éneke – Fischer művében nincs megemlítve, szerzőségükhöz lásd: Koch 1973 [1867]a; 1973 [1867]b; valamint Michelini 2010: 225–226. 63 Koch 1973 [1867]b: 190. 64 Fischer 1879: 216. 65 Koch 1973 [1867]a: 276; 1973 [1867]b: 257; Wackernagel 1990 [1870]: 333. 66 Fischer 1878: 111. 67 Fischer 1878: 378–379. 68 Fischer 1878: 390–396. 69 Koch 1973 [1867]b: 196, 278. 17 „Mit tehetek én, (7 str.) (1618–1678) bűnös“ ← „Ach was soll ich Sünder Johann Flittner Reben“ (10 str.)71 „Egy csepp szőlőbor“ (10. versszak) ← „Ein 1627–1694) machen“ Tröpflein von den (7 str.)70 Erasmus Finx (Francisci, „Ne „Weg, mein Herz, mit den Gedanken“ (12. versszak)72 szomorkodj így, (1607–1676) szívem“ (12. versszak) ← Paul Gerhardt „Ébredj (7. most, lelkem“ (7. versszak) ← „Wohl auf, Herz und Gemüte“ Michael Schernack versszak)73 (1622–1675) 4. RUIGIO ÉNEKEI SZERKESZTÉSÉNEK TENDENCIÁI 4.1. Ruigys énekeit már 1732 előtt szerkeszteni kezdték, amikor azok először megjelentek a Quandt–Behrendt-énekeskönyv első kiadásában. A második világháború előestéjéig csupán Ruigys énekeinek szerkezete maradt változatlan, vagyis a strófák száma (vö. G1732 és G1936). Ostermeier szerint Ruigys felháborodott, hogy „Jėzau, džiaugsmas mano“ című fordított énekének kezdete el lett rontva: a Quandt–Behrendt-énekeskönyv első kiadásaiban ez jelent meg: „Jėzau, mano džiaugsmas, ir širdies penukšlas“, ezért a fordító az énekeskönyv összeállítóját, Behrendtet és segítőtársát, Milkust okolta. És valóban, mind az első, mind a második kiadásban 74 ilyen fordítás szerepel: „IEʒau mano D augſmas, ir Sʒirdiês Penukßlas“ (G1732 199, Nr. 182; G1735 229, Nr. 206). Feltehető, hogy az ének szövegének szerkesztésekor a fordítást a német eredetihez közelítették: Franck éneke, amely először 1653-ban jelent meg Johann Crüger Praxis pietatis melica című énekeskönyvében, a következő szavakkal kezdődik: „IEſu meine freude / Meines hertʒens weyde“. Később ezt a helyet kijavították, valószínűleg úgy, ahogyan Ruigys eredetileg lefordította. A javítás a Quandt–Behrendt-énekeskönyv ötödik kiadásában látható: „Iėʒau Dʒaugſmas mano, kurs man Sʒird gano“ (G1745 252, Nr. 248). A fordításnak ez a változata a 20. század negyvenes éveit is elérte: „Iẽʒau, Dʒiaugſmas mano, kurs man Sʒird gano“ (G1936 252, Nr. 248). Megemlítendő, hogy Ostermejer a litván énekeskönyvek történetének megírásakor Ruigys szinte valamennyi énekét kifogásolta: „Jėzus, mano mielasis“, „Dvasia Dievo tu šventoji“, „Pabusk dabar, dūšele“, „Nesitūžyk taip, širdele“, „Dangaus saulelė mieliausia“, „Ak, kaip galim svietą šį mylėti“, „Ak, gražus dangau“, „Lašelis vynuogėlių“. Ruigys legértékesebb munkájának a lexikográfiai művet – a kétnyelvű szótárt – tartva, Ostermejer kritikusan ítélte meg alkotói 75 tehetségét és fordításait, és azt állította, hogy „költészete nem tiszta, inkább merev és nehézkes, ugyanez mondható el az eredeti énekről is“. E kritikus értékelést figyelembe véve valószínűsíthető, 76 70 Fischer 1878: 26–27. 71 Fischer 1878: 162–163. 72 Fischer 1879: 340. 73 Fischer 1879: 406. 74 Bővebben lásd: Ostermeyer 1793: 112–113; Ostermejeris 1999: 356–357. 75 Ruigio énekeinek értékelését lásd: Ostermeyer 1793: 124–128; Ostermejeris 1999: 361–363. 76 Ostermeyer 1793: 260; Ostermejeris 1996: 421. 18 amikor Ruigio énekeit átvette saját énekeskönyvébe, a Giesmes ßwentos Bažnyczoje ir Namėj’ giedojamos-ba, többé-kevésbé ugyanúgy szerkesztette is őket. 4.2. Az 1732-es és 1735-ös kiadásokban közzétett Ruigio-énekek összehasonlító elemzése tanúsítja, hogy szerkesztésük alapvetően nyelvi jellegű. Ezekben az énekekben megfigyelhető javítások megfelelnek a G1735 szövegei szerkesztésének általános tendenciáinak. 77 Leginkább ortográfiai javítások találhatók. Így például Klein Grammatica Litvanica (Königsberg, 1653) című litván nyelvtanában rögzítették a <ć> diakritikus jelet a lágy affrikáta [č’] jelölésére, amelyet következetesen alkalmaztak a G1732-ben, a három évvel 78 később megjelent G1735-ben azonban kitartóan a <cʒ> kétjegyű írásjegyre cserélnek, egyúttal elhagyva a palatalizációt jelölő <i>-t is, vagyis [č’] <ć> → <cʒ>, pl.: ſėdinćiamui G1732 8 → ſėdincʒamui G1735 11; krikßćionißkay G1732 14 → krikßcʒonißkay G1735 16; ne kenćiu G1732 199 → ne kencʒu G1735 230; taćiau G1732 204, 205 → tacʒau G1735 238; mylėćiau G1732 206 → mylėcʒau G1735 239; ßiôs G1732 376 → G1735 ßôs 67. A [ž] és [ž’] mássalhangzók jelölésére a <Ʒ> helyett rendszeresen a diakritikummal ellátott írásjelet <>, vagyis [ž] és [ž’] <Ʒ> → < > használnak, pl. : Ʒmones G1732 8 → mones G1735 11; Ʒémês G1732 199 → émês G1735 230; Ʒodij ʼ G1732 204 → odij ʼ G1735 237. Igaz, ez az írásjel már időnként előfordult a G1732-ben is. Ugyancsak megváltozik a [dž’] affrikáta írásmódja, vagyis <dʒ> → <d >, pl.: ſpindʒuſi G1732 401 → ſpinduſi G1735 321; paſſidʒaugdama G1732 401 → paſſidaugdama G1735 321; ſaldʒey G1732 357 → ſald ey G1735 395. Balsis [ ·] vis dažniau atspindimas Kleino sukurtu rašmeniu <ė>, t. y. [ ·] <e> → <ė>, pvz.: tewißkay G1732 199 → tėwißkay G1735 230; tyleti G1732 199 → tylėti G1735 230; paſleptas G1732 343 → paſlėptas G1735 382. Kai kurių morfologinių formų rašyba buvo pataisyta. Pavyzdžiui, taisyta giedamosios nuosakos 3-ojo asmens galūnės rašyba po priebalsės <j>: te ſmarkauje G1732 199 → te ſmarkauja G1735 230; te ruſtauje G1732 199 → te ruſtáuja G1735 230. Taip pat pakeista su priesaga -ant sudarytų esamojo laiko padalyvių rašyba po tos pačios priebalsės: ſaugojent G1732 199 → ſaugojant G1735 229; lojent G1732 199 → lojant G1735 229. Vis dažniau vartojamas akūtas, žymėjęs ne tik platesnį, ilgesnį balsių tarimą, bet ir kirčiuotą skiemenį, o dedamas ant dvibalsių ir mišriųjų dvigarsių kartu suponavo ir 79 tvirtapradę priegaidę, pvz.: gelbti G1732 8 → gélbti G1735 11; Meilês G1732 199 → Méilês G1735 230; gers G1732 204 → gérs G1735 237; galim G1732 343 → gálim G1735 381; Pakajaus ‘ramybės’ G1732 402 → Pakájaus G1735 321; ten G1732 357 → tén G1735 395. Fonetinio lygmens taisymų yra vos keletas. Paprastai taisomi [ ·] ir [ie], [o·] ir [uo] painiojimo atvejai, atsiradę dėl Prūsijos Lietuvos vakarų aukštaičių patarmėms būdingo 77 Az 1735-ös kiadásban közzétett énekek szerkesztési tendenciáiról részletesebben lásd: Triškaitė 2020: 62–67. 78 Lásd: Klein 1653: 4–5. 79 Lásd: Klein 1653: 2. 19 e hangok kiejtésének hasonlóvá válása, más szóval a [ ·], [o·] diftongizálódása és az [ie], [uo] monoftongizálódása miatt, pl.: apgiedints G1732 382 → apgėdints G1735 141; Lėpſn G1732 205 → Liepſn G1735 239; nėkaddôs G1732 205 → niekaddôs G1735 239; Waldůnui ‘uralkodónak’ G1732 9 → Waldonui G1735 12. Pasitaiko morfologinio lygmens korekcijų. Pavyzdžiui, taisoma daiktavardžių ir būdvardžių daugiskaitos inesyvo galūnė, pvz.: iness. pl. m. Elgimůſa G1732 8 → Elgimůſe G1735 11; Wargůſa G1732 8 → Wargůſe G1735 11. Tokią taisymų kryptį veikiausiai įkvėpė Kleino gramatikoje nustatyta taisyklė, kad moteriškosios giminės daugiskaitos inesyvo formose rašoma -sa, o vyriškosios – -se. Taip pat paminėtinas priešdėlio pavedinio keitimas suvediniu: paſſigrießijom ‘nusidėjome’ 80 G1732 205 → ſuſſigrießijom G1735 239. Tiesa, šis taisymas gali būti siejamas ir su stilistiniais motyvais. Prie šio pobūdžio taisymų veikiausiai priskirtinas ir toks prieveiksmio pavidalo keitimas, kai atsisakyta netipiškai pridėtos dalelytės g(i): Dėlg ʼ to G1732 8, 9 → Dėl to G1735 11, 12. Néhányszor megváltozott a lexika: ô G1732 8, 381 → ir G1735 11, 141; Mároſe G1732 205 → Iuroſe G1735 239; Patėßa G1732 356 → Pagalba G1735 394. Javították a G1732 fennmaradt korrektúrahibáit, pl. : Skan mmo G1732 206 → Skanummo G1735 239; E kit G1732 199 → Eikit G1735 230. Valószínűleg a korrektúrahibák közé tartoznak a következő esetek is: acc. sg. f. Karalyſte G1732 344 → Karalyſt G1735 382; Ranka G1732 375 → Rank G1735 66; Nakti G1732 403 → Nakt G1735 322; acc. sg. m. Iėʒu G1732 401 → Iėʒ G1735 321. 4.3. Amint említettük, a Kvanto–Berento énekeskönyv harmadik (1738) és negyedik (1740) kiadásából jelenleg egyetlen fennmaradt példány sem ismert, ezért nincs adat arról, hogyan szerkesztették bennük Ruigys énekeit, illetve hogy egyáltalán szerkesztették-e őket. 4.4. Új szerkesztési tendenciákat tükröznek Ruigys énekei az ötödik (1745) Kvanto–Berento énekeskönyv-kiadásban. Elsőként azt kell megemlíteni, hogy a második kiadáshoz képest szabályszerű fordított javításokat figyeltek meg. Így a kétjegyű affrikáta <d > → <dʒ>, pl. : Daugſmas G1732 199, G1735 229 → Dʒaugſmas G1745 252; Daugſmui G1732 200, G1735 230 → Dʒaugſmui G1745 252; Daugſm G1732 205, G1735 238 → Dʒaugſm G1745 261; ne geid iu G1732 204, ne geid u G1735 238 → ne geidʒu G1745 261; Kerd us ‘pásztor’ G1732 204, G1735 238 → Kerdʒus G1745 261; atleid G1732 205, atléid G1735 238 → atléidʒ G1745 261; Sud ia ‘bíró’ G1732 343, Sud a G1735 382 → Sudʒa G1745 398; glaud ey G1732 375, G1735 66 → glaudʒey G1745 71; did u G1732 403, G1735 322 → didʒu G1745 334. Ugyanez a tendencia más hasonló esetekben is megmarad, pl. : Slowês G1732 375, G1735 66 → Sʒlowês G1745 71; Gro ybe G1732 401, G1735 321 → Groʒybe G1745 333. Az akúto használatában ingadozás tapasztalható. Egyrészt a G1745-ben továbbra is folytatódnak a G1735-ben megfigyelhető törekvések e diakritikus jel elhelyezésére, amely rendszerint e magánhangzók szélesebb, hosszabb kiejtését vagy a hangsúlyos szótagot, egyúttal pedig az erős kezdőhangsúlyt jelöli, pl. : Skarbas ‘vagyon’ G1732 199, G1735 Lásd Klein 1653: 29. 80 20 230 → Skárbas G1745 252; Darbas G1732 199, G1735 230 → Dárbas G1745 252; Lutas ‘oroszlán’ G1732 204, G1735 238 → Lút[as] G1745 251. Másrészt ellenkező eseteket is rögzítettek: durnódams ‘bolondozva’ G1732 199, G1735 230 → durnodams G1745 252; begedódams G1732 199, G1735 230 → begiedod[ams] G1745 252; Mónai ‘csalás’ G1732 199, G1735 230 → Monai G1745 252. Az előző kiadásoktól eltérően az ötödikben nyilvánvaló tendencia mutatkozik a -oti igeképzőben álló akut, valamint a szótőben és a képzőkben lévő cirkumflex elhagyására, például: jėßkóti G1732 204, G1735 238 → jėßkoti G1745 261; kilnóti G1732 13, G1735 16 → kilnoti G1745 17; paſſidabóti ‘óvakodni’ G1732 204, G1735 238 → paſſidaboti G1745 261; kôl G1732 375, G1735 66 → kol G1745 71; nôr G1732 199, G1735 230 → nor G1745 252; apſaugôt G1732 8, G1735 11 → apſa[u]got’ G1745 12; aibôt G1732 199, G1735 230 → aibot G1745 252. Újdonság ebben a kiadásban az is, hogy szabályosan megváltozott a Dievas és Jėzus, Kristus nevek helyett a mondatban használt jis és tu névmások írásmódja: korábban általában nagy kezdőbetűvel írták őket, a G1745-ben azonban mindenütt kisbetű látható, például. : Iis G1732 200, G1735 230 → jis G1745 253; Io G1732 204, G1735 238 → jo G1745 260; Iam G1732 401, G1735 321 → jam G1745 333; I G1732 381, G1735 141 → j G1745 148; Taw G1732 344, G1735 382 → taw G1745 398; Tawês G1732 199, Taw s G1735 229 → taw[ s] G1745 252; Tawe G1732 357, Taw G1735 395 → taw G1745 409; Tu G1732 356, G1735 395 → tu G1745 409; Taw ſpi G1732 357, G1735 395 → taw ſpi G1745 409; Tawimʼ G1732 357, G1735 395 → tawimʼ G1745 409. A főnevesült névmási melléknévi és névmási alakokat kis kezdőbetűvel igyekeznek írni: Gerrujû G1732 356, 357, G1735 394, 395 → ger[r]ujû G1745 408, gerru[jû] G1745 409; Pikteji G1732 344, G1735 382 → piktieji G1745 398 (ebben a példában az is látható, hogy <e> helyett <ie> áll); Sawujû G1732 357, G1735 395 → ſawu[jû] G1745 409; Smutnujû ‘a szomorúaké, a csüggedteké’ G1732 381, G1735 141 → ſmutnujû G1745 148 (vö. a Sudnoj ʼ ‘az utolsó ítéleté’ melléknevet: G1732 382, G1735 141 → ſudnoj ʼ G1745 149). A redukált végződéseket igyekeztek következetesebben aposztróffal visszaadni, például. : Swiets G1732 199, G1735 230 → Swiet’s G1745 252; atſtókit G1732 199, G1735 230 → atſtokit’ G1745 252; důkit G1732 199, G1735 230 → důkit’ G1745 252; ißklut ‛kiszabadulni, megmenekülni’ G1732 205, G1735 238 → ißklút’ G1745 261; priim G1732 205, G1735 239 → priim’ G1745 261; kreipkit G1732 376, G1735 67 → kreipkit’ G1745 71; gywen G1732 382, gywén G1735 141 → gywén’ G1745 149; u miegt G1732 402, G1735 321 → u miegt’ G1745 334. Az aposztrófot a szótagok számából „kivetett” magánhangzó helyén is írják: Prießninks G1732 199, G1735 230 → Prieß’nink’s G1745 252. A korábbiakhoz hasonlóan itt is találhatók fonetikai szintű javítások: korrigálták a [ ·] és [ie], valamint az [o·] és [uo] keveredésének eseteit, pl.: dowanůja G1732 8, G1735 11 → dowanoja G1745 13; Nėkai G1732 199, G1735 230 → Niekai G1745 252; paſilėkt G1732 205, G1735 238 → paſiliekt G1745 261; Pikteji G1732 344, G1735 382 → piktieji G1745 398; elgſôs G1732 344, G1735 382 → elgſůs G1745 398; dėſos G1732 381, G1735 141 → dėſůs G1745 148. G1745 tanúsítja, hogy ebben a (vagy talán már az 1740-es) kiadásban kijavították Ruigio „Jėzau, džiaugsmas mano” című énekének a kezdetét, amelynek szerkesztése miatt annak idején panaszkodott 21 (lásd a 4.1. fejezetet): IEʒau mano D augſmas, ir Sʒirdiês Penukßlas G1732 199, G1735 229 → Iėʒau Dʒaugſmas mano, kurs man Sʒird gano G1745 252. Említést érdemel továbbá, hogy ebben a kiadásban grafikai szintű változások is vannak: feltehetően a nyomda lehetőségei miatt a <ė> betűjel mellett a [·] magánhangzót ettől kezdve váltakozva <ẽ>-vel is jelölik, miközben a fonetikai érték változatlan marad, pl.: atėjo G1732 13, G1735 16 → atẽjo G1745 16. 4.5. A Kvanto–Berent-féle énekeskönyv úgynevezett hatodik (1748-as), vagyis utolsó kiadása nem sokban különbözik az ötödiktől (1745); a Ruigio-énekekben rögzített csekély számú javítások lényegében ugyanazokat a G1745-ben alkalmazott szerkesztési elveket tükrözik. Egy-két változás láthatólag csak az írásjelek szintjén, illetve egyes diakritikus jelek elhelyezésében figyelhető meg. 4.6. Az úgynevezett klasszikus Šimelpenigis-féle énekeskönyvben közzétett Ruigio-énekekben sem figyelhetők meg újabb, jelentősebb szerkesztési irányok (vö. G1748 és G[1752], G1757). Mindazonáltal itt különféle, egyedi jellegű javítások is találhatók, például elhagyják a redundáns visszaható partikulumot: neſʼbijókis G1732 204, G1735 238, G1745 260, G1748 260 → nebijókis G[1752] 260, nebijókis’ G1757 260; az o kötőszót időnként a bet vagy ir kötőszóval cserélik fel: ô wey G1732 204, o wey G1735 238, G1745 260, G1748 260, G[1752] 260 → bet wey G1757 260; ô G1732 204, o G1735 238, G1745 261, G1748 261, G[1752] 261 → ir G1757 261; a szintaktikai szerkezeteket is korrigálják: Tai dara Dwaſe ßwenćiama G1732 9, Tai dara Dwaſe ßwencʒama G1735 12, tai dara Dwaſe ßwencʒama G1745 13, G1748 13 → tai Darb’s Dwaſês ßwentinnancʒôs G[1752] 13, G1757 13 stb. Érdemes megemlíteni, hogy Šimelpenigis énekeskönyveiben egyes nyomdai jelek grafikája is megváltozik, pontosabban – az orrhangú magánhangzókat jelölő, áthúzással ellátott nyomdai jeleket „orrjellel” ellátott nyomdai jelek váltják fel: < > → <ą>, < > → <ę> (a másik két orrhangú magánhangzót jelölő nyomdai jel azonban továbbra is áthúzással marad: < > és < >), pl. : Diew G1732 8, G1735 11, G1745 12, G1748 12 → Diewą G[1752] 12, G1757 12; miel G1732 8, G1735 11, G1745 12, G1748 12 → mielą G[1752] 12, G1757 12; Mergél G1732 13, G1735 16, G1748 16 → Mergélę G[1752] 17, G1757 17. 4.7. A Keber által 1832-ben kiadott énekeskönyvben közölt Ruigio-énekekben, összevetve a 18. század második felének elején még maga Šimelpenigis által szerkesztett szövegekkel, már fontos szerkesztési újítások is megfigyelhetők. Elsőként azt kell megemlíteni, hogy 81 erősödő tendencia mutatkozik a megelőző szótag magánhangzójának rövidségét jelölő mássalhangzó-kettőzés elhagyására, pl.: dangißkaſſis G1732 205, G1735 239, G1745 261, G1748 261, G[1752] 261, G1757 261 → dangißkaſis G1832 300; diddeli G1732 205, G1735 239, G1745 262, G1748 262, G[1752] 262, G1757 [2]62 → dideli G1832 300; labbay G1732 205, G1735 239, G1745 262, G1748 262, G[1752] 262, G1757 [2]62 → labay G1832 300; Meddus G1732 200, G1735 230, G1745 253, G1748 253, G[1752] 253, G1757 253 → Medus G1832 289; mielaſſis G1732 8, G1735 11, G1745 12, G1748 12, G[1752] 12, G1757 12 → mielaſis G1832 14; tikkraſis G1732 8, G1735 11, G1745 12, G1748 12, G[1752] 12, G1757 12 → tikraſis G1832 14, bár a változatosság továbbra is 81 Keber énekeskönyvének nyelvi sajátosságairól lásd Kabašinskaitė 2001: 45–47. 22 elkerülhetetlen. A kettős mássalhangzók meglehetősen rendszeresen megőrződnek az -immas és -ummas absztrakt főnévi képzőkben, pl. : Suſſimėgimmas G1732 8, G1735 11, G1745 12, 82 G1748 12, G[1752] 12, G1757 12 → Suſſimėgimmas G1832 15. Fokozatosan visszatérnek továbbá a mássalhangzók palatalizációjának <i> betűvel való 83 jelöléséhez is, pl.: mylėćiau G1732 206, mylėcʒau G1735 239, G1745 262, G1748 262, G[1752] 262, G1757 [2]62 → mylẽcʒiau G1832 300; Kerd us G1732 204, G1735 238, Kerdʒus G1745 261, G1748 261, G[1752] 261, G1757 261 → Kerdʒius G1832 299; Klyſtanćiujû G1732 204, Klyſtancʒujû G1735 238, G1745 261, G1748 261, G[1752] 261, G1757 261 → Klyſtancʒiujû G1832 299; ne geid iu G1732 204, ne geid u G1735 238, ne geidʒu G1745 261, G1748 261, G[1752] 261, G1757 261 → ne geidʒiu G1832 299. Megjegyzendő, hogy a Kvanto–Berent-énekeskönyv első kiadásában bizonyos esetekben, leggyakrabban a <ć> mássalhangzó és a <dʒ> affrikáta után, Klein deklarált szabályait követve, már használtak ilyen, a mássalhangzók lágyságát tükröző jelet. Más jellegű javítások közül az esetrag megváltoztatását említhetjük: Garbe taw Diewui wiſſaday G1732 8, G1735 11, Garbe taw, Diewui wiſſaday G1745 12, G1748 12, G1757 12 → Garbe taw, Diewe, wiſſaday G1832 14. Érdemes megemlíteni a grafikai szintű változást is – a [·] magánhangzót jelölő nyomdai betűk cseréjét, vagyis <ė> → <ẽ>, pl. : Tėw G1732 8, G1735 11, G1748 12, Tėwą G[1752] 12, G1757 12 → Tẽwą G1832 14; Iėʒus G1732 13, G1735 16, G1748 16, G[1752] 16, G1757 16 → Iẽʒus G1832 16(c); norėjo G1732 13, G1735 16, G1748 16, G[1752] 16, G1757 16 → norẽjo G1832 16(c); mylėti G1732 14, G1735 16, G1748 17, G[1752] 17, G1757 17 → mylẽti G1832 16(c). 4.8. Kuršaitis szerkesztésének talán legszembetűnőbb, Ruig énekeiben tükröződő vonása a kettős mássalhangzók még következetesebb és radikálisabb elhagyása, pl. : Gerrummo G1732 205, G1735 239, G1745 262, G1748 262, G[1752] 262, G1757 [2]62, Gerummo G1832 300 → Gerumo G1877 262; prigimm s G1732 204, G1735 238, G1745 260, G1748 260, prigimmęs G[1752] 260, G1757 260, G1832 299 → prigimęs G1877 260; wiſſaday G1732 8, G1735 11, G1745 12, G1748 12, G[1752] 12, G1757 12, G1832 14 → wiſaday G1877 12, bár időnként még mindig átcsúsznak a korábban szokásos helyesírás esetei is. Ugyancsak még határozottabban térnek vissza a mássalhangzók palatalizációjának a <i> betűvel való rendszeres jelöléséhez, pl.: monû ‘žmonių’ G1732 9, G1735 12, G1745 13, Ʒmonû G1748 13, G[1752] 13, G1757 13, G1832 15 → moniû G1877 13; ißneßoti G1732 13, G1735 16, G1745 17, G1748 17, G[1752] 17, G1757 17, G1832 16(c) → ißneßioti G1877 17; krikßćionißkay G1732 14, krikßcʒonißkay G1735 16, G1745 17, G1748 17, G[1752] 17, G1757 17, G1832 16(c) → krikßcʒionißkay G1877 17; Awélû G1732 204, G1735 238, G1745 261, G1748 261, G[1752] 261, G1757 261, G1832 299 → Awéliû G1877 261; Angelėlams G1732 205, G1735 82 Mivel Keber énekeskönyvében az -immas, -ummas képzős absztraktumokat továbbra is kettős mássalhangzókkal írják, lásd Kabašinskaitė 2001: 45. 83 Keber énekeskönyvében a lágyság jele a lágy mássalhangzók után került bevezetésre [č’], [dž’], [š’], [ž’] (Kabašinskaitė 2001: 45). 23 238, G1745 261, G1748 261, G[1752] 261, G1757 261, Angelẽlams G1832 300 → Angẽlẽliams G1877 261. Használatba kerülnek az orrhangzós betűk vagy a cirkumflexusszal ellátott <u> a megfelelő névmási alakok utolsó előtti szótagjában, pl.: acc. sg. f. Sʒwentaje G1732 13, G1735 16, [ßw]entaje G1745 17, ßwentaje G1748 17, G[1752] 17, G1757 17, ßwentaję G1832 16(c) → ßwentąję G1877 17; acc. sg. m. mielaj G1732 13, G1735 16, G1745 17, G1748 17, G[1752] 17, G1757 17, mielaji G1832 16(c) → mieląj G1877 17; gen. pl. Gundintujû G1732 205, G1735 238, G1745 261, G1748 261, G[1752] 261, G1757 261, Gundintujù G1832 299 → Gundintûjû G1877 261; gen. pl. Bėdnujû ‘a nyomorultaké’ G1732 8, G1735 11, G1745 13, B[ẽ]dnujû G1748 13, Bėdnujû G[1752] 13, G1757 13, B[ẽ]dnujû G1832 14 → Bẽdnûjû G1877 13. Javítják az [ė] és [ie] keveredésének eseteit, pl.: teber G1732 204, tebėr G1735 237, tebẽr G1745 260, teb[ė]r G1748 260, tebėr G[1752] 260, G1757 260, tebẽr G1832 299 → tebier G1877 260; praes. 2 sg. wertės G1732 204, G1735 238, wert[ẽ]s G1745 260, wertės G1748 260, wertés G[1752] 260, wertės G1757 260, wertẽs G1832 299 → werties G1877 260; Ne wienėmʼs Gerrėmʼs G1732 204, G1735 238, G1745 261, G1748 261, Ne wienėms Gerrėmʼs G[1752] 261, G1757 261, Ne wienẽms Gerẽmʼs G1832 299 → Ne wieniems Geriemʼs G1877 261; nėkin G1732 205, G1735 238, G1745 261, G1748 261, G[1752] 261, G1757 261, nẽkin G1832 299 → niekin G1877 261. A morfológiai szintű javítások közül említést érdemel, hogy Ruigys „Jėzus miels atėjo” című énekében a -ėlis képzővel képzett származékszót a -ulis képzővel képzett származékszóval cserélték fel: Pawargelis G1732 13, G1735 16, Pawargėlis G1745 17, G1748 17, G[1752] 17, G1757 17, Pawargelis G1832 16(c) → Pawargulis G1877 17. Másfelől nem zárható ki, hogy ezt a korrekciót stiláris megfontolások ösztönözhették. 4.9. Az 1936-ban, az akkor már a Litván Köztársasághoz tartozó Klaipėdában, a „Lituania” nyomdában kiadott Pagerintos giesmių knygos című, a második világháború előtt utolsóként megjelent evangélikus-lutheránus énekeskönyvben Ruigys énekeinek új szerkesztési irányai nem figyelhetők meg. Csupán még következetesebben tartották magukat a már a XIX. században alkalmazott nyelvi szerkesztési elvekhez, például kijavították a korábbi kiadásokban átsiklott mássalzó-kettőzési eseteket (különösen a <ſſ>-sel), és még következetesebben helyezték el a mássalhangzók palatalizációját jelölő <i> betűjelet. Igaz, Kuršaitis által javasolt pavargulis képzési változatát nem fogadták el, visszatértek az egykor használt, -ėlis képzős származékszóhoz – pavargėlis. A marios szó marės alakra változott, és egy másik paradigma szerint ragozták. A központozást is felülvizsgálták: újra meghatározták a mondathatárokat, a mondaton belül pedig pontosították annak szegmentálását, illetve más központozási jeleket választottak (például pontosvessző helyett kettőspontot). Domas Kaunas szerint rendkívül nagy terjedelme (696 ének) miatt ezt az énekeskönyvet kedvezőtlenül ítélték meg. Ezenkívül az akkori társadalom nem értett egyet az énekek nyelvét illetően, amely néhány évszázad alatt már jelentősen eltávolodott a tényleges használattól: a hívők idősebb nemzedéke meg akarta őrizni a 24 stabilitást, és nem támogatta a nyelvi változásokat, az értelmiség viszont azt követelte, hogy az 84 énekeskönyv nyelvét gondosan szerkesszék át a korabeli normák szerint, sőt azt is javasolták, hogy a gót betűs írásról térjenek át a latin betűsre. Darius Petkūnas kutatásai tanúsítják, hogy a Litván Evangélikus Lutheránus Konzisztórium a Litván Evangélikus Református 85 Konzisztóriummal együttműködve ökumenikus, köznyelvi énekeskönyv előkészítésére törekedett, azonban az új énekgyűjteményt 1942-ben csak a reformátusok nyomtatták ki. Anélkül, hogy részleteznénk, miként sikerült az ökumenikus énekeskönyv készítőinek megvalósítaniuk céljaikat, miért nem hagyták jóvá azt a lutheránusok, és anélkül, hogy elemeznénk a 20. század második felében Litvániában, illetve a diaszpórában működő evangélikus lutheránus énekeskönyveket, mégis röviden megállapítható, hogy Ruigio énekeinek három évszázadon át tartó fennállása során a legintenzívebben a jelenlegi lutheránus énekeskönyv, a Krikščioniškos giesmės (2007) előkészítésekor szerkesztették őket: itt Ruigio neve alatt közzétett 8 szöveg változtatta meg leginkább eredeti formáját. A szerkesztés jellege nemcsak nyelvi (vagyis a helyesírást, központozást, lexikát, morfológiát és szintaxist javították), hanem a művészi kifejezésre is kiterjed, továbbá szerkezeti változások is történtek (vagyis csökkentették a strófák számát). Az átvett énekek között nemcsak fordítások vannak, hanem Ruigio saját szerzeménye, a „Dvasia Dievo tu šventoji” című ének is, csak jelentősen lerövidítve: a 13 strófából 6 maradt meg. Az új énekeskönyv szerkesztői szerint a litván himnodia kulturális örökségének megőrzésére, valamint a régi énekeknek az énekgyűjtemény repertoárjába való felvételére irányuló törekvés, ugyanakkor a jelenlegi evangélikus közösség igényeinek figyelembevétele elkerülhetetlenül arra késztette a szerkesztőket, hogy a régi szövegeket radikálisabban szerkesszék: ne csupán a lexikai és szintaktikai idegenszerűségekről, valamint az archaikus szavakról és azok alakjairól mondjanak le, hanem biztosítsák a szabályos verselési szabályokat követő gördülékeny verselést is, az ének szövegét a dallamhoz igazítsák, azaz a dallam ritmikáját a szabályos beszéd természetes hangsúlyozásával hangolják össze, éneklés közben a szövegek lehető legjobb artikulációjára törekedjenek, továbbá a tartalmi ismétlődések elkerülése érdekében csökkentsék a strófák számát stb. 86 5. KÖVETKEZTETÉSEK 1. Az elsődleges forrásokon alapuló elemzés lehetővé tette Ruigys hozzájárulásának rekonstruálását a hivatalos evangélikus-lutheránus egyházi énekeskönyv repertoárjának bővítéséhez. Egyfelől feltárta, hogy a litván énekeskönyv fokozatosan bővült Ruigys által fordított és szerzett énekekkel. Másfelől megerősítette Ostermejernek, az első litván énekeskönyvtörténet, az Erste Littauische Liedergeschichte (1793) szerzőjének állítását, miszerint Ruigys összesen 12 énekkel járult hozzá a litván énekeskönyvhöz. 2. Ruigys énekei, amelyeket először Berent Iß naujo pérweizdėtos ir pagérintos Giesmû-Knygos című énekeskönyvében (Königsberg, 11732) tettek közzé, a hivatalos litván evangélikus-lutheránus egyházi énekeskönyv repertoárjának állandó részévé váltak, és nemcsak a XX. század negyedik évtizedéig maradtak fenn, hanem némelyikük – igaz, erősen korszerűsített formában – napjainkig is eljutott. 84 A Klaipėdában 1936-ban és korábban (1930-ban) megjelent Pagerintos giesmių knygos akkori megítéléséről, valamint az értelmiség törekvéseiről lásd Kaunas 1996: 618–619. 85 Bővebben a háború előtti evangélikus-lutheránusoknak az általános litván nyelven kiadandó énekeskönyv megjelentetésére irányuló erőfeszítéseiről lásd: Petkūnas 2012: 7–26; a lutheránusok és a reformátusok által közösen készített ökumenikus énekeskönyvről, valamint az 1942-ben kizárólag a reformátusok által jóváhagyott és kinyomtatott énekgyűjteményről lásd: Petkūnas 2019: 41–68; a szovjet korszakban az általános nyelv normái szerint készített énekeskönyvről, valamint annak három kiadásáról (Maldų ir giesmių knygelė 11956, Giesmių ir maldų knygelė 21982, 31988) lásd: Petkūnas 2023: 54–77. 86 Az új evangélikus-lutheránus énekeskönyv, a Krikščioniškos giesmės szerkesztési elveiről részletesebben lásd: Kiseliūnaitė 2012: 59–65. 25 3. Biržiška véleményével ellentétben az úgynevezett Kvantas–Berentas-énekeskönyv első (1732-es) kiadásában Ruigys 9 éneke jelent meg (ezt már Michelini kutatásai is feltételezték). Ezek az e kiadásban szereplő új énekek mintegy 12 százalékát tették ki. Pontosan ugyanennyi jelent meg a másodikban (1735) is. Egyelőre nincsenek adatok Ruig énekeiről a harmadik (1738) és a negyedik (1740) kiadásban, mivel jelenleg egyik kiadás egyetlen példánya sem ismert. Mindazonáltal az elvégzett elemzés feltárta, hogy a hivatalos énekeskönyv repertoárja a XVIII. század közepéig új Ruig-énekekkel bővült: az ötödik (1745) kiadásban további 3 éneke jelent meg, más szóval összes számuk 12-re emelkedett. Így hozzávetőleg a XVIII. század ötödik évtizedétől kezdve mindezeket a Ruig-énekeket egészen a második világháború előestéjéig újranyomtatták: a Pagerintos giesmių knygos utolsó kiadásában (Klaipėda, 1936) még mindig 12 Ruig-ének található. A jelenlegi evangélikus-lutheránus énekeskönyvben, a Krikščioniškos giesmėsben (Vilnius, 2007) is megtalálhatók, csak egyharmaddal kevesebb – 8, köztük Ruig eredeti éneke, a „Dvasia Dievo tu šventoji”, jóllehet jelentősen lerövidítve és szerkesztve. Ruig énekeinek ez a csaknem három évszázadon át tartó továbböröklődése tartósságukról és a mai lutheránus közösség számára való aktualitásukról tanúskodik. 4. Ruig énekei nemcsak a hivatalos evangélikus-lutheránus énekeskönyvben jelentek meg: például közölték őket Ostermejer énekgyűjteményében, a Giesmes ßwentos Bažnyczoje ir Namėj’ giedojamosban (Karaliaučius, 1781), mind a 12-t pedig átvették Milkaus Sénos ir naujos krikßczonißkos Giesmės (Karaliaučius, 1806) című művébe. 5. A Kvanto-Berento-énekeskönyv első (1732-es) kiadásától kezdve Ruigys énekeit kisebb-nagyobb mértékben szerkesztették. Ezeknek az énekeknek a XVIII–XX. század első felének énekeskönyveiben végzett szerkesztéséről készült áttekintés feltárta, hogy alapvetően a nyelvi javítások domináltak. Ezek több szintet érintettek: leggyakrabban a helyesírást és a központozást javították, de időnként fonetikai, morfológiai, lexikai és szintaktikai korrekciók is előfordultak. Egyes javításokat stilisztikai indítékok ösztönözhettek. Valószínű, hogy Ruigys énekei tárgyalt, markánsabb javítási tendenciái az egyes énekeskönyvek szerkesztésének általános tendenciáit, valamint szerkesztőik idővel változó nyelvi nézeteit is tükrözték. FORRÁSOK G1732: Ißnaujo pérweiʒdėtos ir pagérintos Gieſmû=Knygos [Newly Revised and Improved Hymn Books] / kurrůſe brangiáuſos ſénos ir naujos Gieſmes ſuraßytos / Diewui ant Garbês / ir Pruſû Karalyſteje eſantiems Lietuwninkams ant Dußû Ißgánimo / podraug ſu Maldû=Knygomis / kurrůſe ne tiktay ſénos, bet ir naujos Małdos randamos yra, Karalaucʒuie, Anno 1732. Iſſpauſtos Iono Prideriko Reuſnero; SBB PK: En 9820. (Internetes kiadvány: Jonas Berentas, Újra átnézett és javított énekeskönyvek, 1732, dokumentumhű átirattal és szóalak-konkordanciákkal, szerk. B. Triškaitė, V. Zinkevičius, Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2025. Online elérhető: https://seniejirastai.lki.lt.) G1735: Újra átnézett és javított Énekeskönyvek [Newly Revised and Improved Hymn Books] / amelyekben a legdrágább régi és új énekek le vannak írva / Isten dicsőségére, valamint a Porosz Királyságban élő litvánok lelkének üdvösségére, egyúttal 32 ZM V: „Köztes kézirat” az óporosz evangélikus lelkészi adattárhoz 5: Obereignertől Rzadtkiig [A „Köztes kézirat” az óporosz evangélikus lelkészi adattárhoz 5: Obereignertől Rzadtkiig], F. Moeller gyűjteményei alapján szerkesztette W. Müller-Dultz, R. Heling, W. Kranz, Hamburg: az egyesület saját kiadása [az Ostund Westpreußen e. V. családkutatásáért. Források, anyagok és gyűjtemények az óporosz családkutatáshoz (QMS)], 2014.