Žodžiai kryžkelėje. I

TERMINOLÓGIA ÉS JELENKOR Jonas KLIMAVIČIUS: A SZAVAK KERESZTEZŐDÉSÉBEN. I I. Örökség: ir örökség; hagyaték, ir emlékmű, maradvány A paveldas szó (paveldą, paveldu, paveldė) feltehetően a szótáríró Antanas Lelio új szava — jo A „Litván ir angol nyelv szótárában” (Chicago, szerepel: 1915) paveldas pavaldas = inheritance — (bár a fordított részben inheritance öröklés, — öröklöttség, heritage o öröklés; —- hagyaték; ősi birtok), o jo „A ir lengyel–litván nyelvek szótárában” (V., 1919) dziedziczność örökség. A su magánhangzó-váltakozásos — pavaldas — változat talán hamarosan teljesen ne világossá vált, azonban a pavaldus melléknevet heréditaire — erblich — wacneacrsennni — még így adta meg Stasys Šalkauskis a saját „Általános filozófiai terminológiájában" (K., 1938) ir Vilius Pėteraitis „Lietuviškai angliškame žodyne“ (Miunchen, 1948)— hereditary, inheritable; biologijos reikšme Petras Avižonis vartojo pavaldumas. Jie neprigijo, tačiau nėra prigijęs paveldumas ir paveldus M ir G 1982 10 28, o — nė nėra. Visą negausią, nors praplatėjusią paveldo vartoseną, daugiausia tarpukario, pateikia akademinis LKZ IX — 1. „visuma įgimtų organizmo savybių, įgytų tėvų, pirmtakų; paveldėjimas“; iš 2. „örökség”; 3. „az elmúlt ar nemzedékek kulturális és tárgyi eredményei, amelyeket a későbbi nemzedékek használnak”: Eszmei örökség DZ. Méltóságteljesen magasodott az ir örökség a DŽ normatív mindkét kiadásában (1954 ir 1972). Benne az első jelentés éppen az, amely a nagy szótárban utolsóként szerepel — 1. „az anyagi és szellemi ir kultúra eredményei, amelyeket a későbbi nemzedékeknek adnak át; örökség”: Eszmei örökség. A biológiáé a — második, csak még ir DZ, lizenkinista, antigénetikus — 2. „a szervezet veleszületett tulajdonságainak összessége, iš amelyeket a szülőktől, ir elődöktől örökölt, és amelyek a külső környezet feltételei között változhatnak; öröklődés”. A jogi jelentésű „hagyaték” itt joggal nem szerepel. A kultúra fogalma azonban még nem vált a ir genetika örökség terminusává sem, így a Szótár a tényleges, állandó használatot, valamint a szó ne használatának elavult kísérleteit o rögzítette. 8 A használatban nem a könyvízű ideológiai paveldas, hanem a palikimas --3 volt élő. „a múlt munkái, emlékművei, jelenségei- ”: Kulturális hagyaték DZ, Természetesen a palikimast különféleképpen, negatívan is értékelték, például. : A múlt sötét hagyatéka napról napra po enyészik LKŽ VII. A megújulás éveiben Rimantas Vėbra történész elsőként kérdőjelezte meg a ir kultúrtörténeti örökséget: „Az »örökség« fogalma nem tartalmaz kötelező jelleget. Mind az embernek, mind a társadalomnak, miután örökséget kapott, lehetősége ką van iš választani: az örökséget ir ką a további élethez felhasználni vagy elvetni” („Vakarinės naujienos”, 1989 10 2). Ez azonban állítólag rombolás, a tapasztalat semmibe vétele, voluntarizmus — „a társadalom a múlt értékelésekor semmit sem dobhat į ki a történelem szemétdombjára. Ji csupán egyes jelenségeket és folyamatokat korlátozhat, ir visszaszoríthat, törekedhet azok elsorvasztására, ir más, kívánatos jų jelenségek és o folyamatok számára pedig a lehető legkedvezőbb feltételeket teremtheti meg a fejlődéshez. Vagyis örökséggel, örökléssel van dolgunk! ne su örökséggel, o su örökléssel! Ezért célszerű ir lenne az „történelmi örökség”, „kulturális örökség” stb. fogalmakra támaszkodni. ir Az „öröklés” fogalma segítene pontosabban kialakítani a történelmi gondolkodást, annak megértését, hogy miként örökli a gyermek a szülei génjeit, úgy örökli ir a társadalom a korábbi nemzedékek génjeit <->” (Uo.). Majdnem ugyanez jelent meg po 5 napok ir a ir „Literatūroje ir mene” című lapban (1989 10 7), csak itt szerepel a történelem öröklése, a kulturális örökség. “ A „Vakarinės naujienos”-ban van ir „A szerkesztőség megjegyzése” (nem kétlem, hogy ez a „Nyelvi sarok” gondozójának, a nyelvész Regina Venckutė megjegyzései). Ebben tömören megfogal2 mazott gondolatok olvashatók: I. Örökölni csak ne géneket lehet, de vagyont ir igen, és azzal sokféleképpen lehet bánni: „hogy sok mindent ką visszavonhatatlanul elvesztettünk, könnyelműen ar elpazaroltunk, vajon nem a to szavak a hibásak-e...” Nagyon helyes, csak a könnyelműen szóhoz feltétlenül hozzá kell tenni, hogy rosszindulatir úan. Pontosan és világosan beszél Martynas Piszkos: „De azért előtérbe került a jellegzetes osztályszemlélet, akkoriban szokásos volt az örökség szétválogatása į „a miénk" ir „nem a miénk"; „a su régiségekkel folytatott su küzdelem egybeesett a szovjet rendszer stratégiai céljaival: az új világ megteremtésével, a régi örökség elutasításával” („Kultūros barai”, 1992 7 — 8 64). 2. Jobban illene az öröklés, ne örökség: o „amikor azt mondjuk, hogy »kulturális örökség«, »történelmi ar örökség«, inkább a folytonosságot, az átvételt hangsúlyoznánk, ezért ez a főnév valójában iš pontosabb szónak tekinthető. Tehát az örökség örökölt <->". hagyaték, de — a „kötelező jelleg” nem feltétlenül ir kapcsolódik hozzá. Következésképpen a kulturális örökség szükségessége nem megalapozott vitathatatlanul. A kulturális örökség azonban már létezik. Volt valamennyi ir 10 évvel korábban R. 9 Vėbra cikkét. 1979 m. B. Piesarsko ir B. Svecevičiaus „Litván– angol szótárban” a paveldas — jelentése heritage, legacy: kultūrinis - - paveldas cultural heritage (bár létezik a ir kultūrinis palikimas — cultural heritage, praeities palikimas — the heritage of the past). Természetesen a legegyszerűbb az örökséget adminisztratív módon elhelyezni. Így ir történt például : Litvánia kulturális örökségének védelme Kaunasi Tanács L ir M 1989 48 13, Kulturális Örökségvédelmi Felügyelet A 1991 38 4, A Műemlékvédelmi Osztály Kulturális Örökségi Központja Lir M 19923 12, A Kulturális Örökségvédelmi Osztály örökség-rekonstrukciós részlege LA 199272 1. A kulturális örökség védelme terjedt a LA 1991 92 5. Iš leggyorsabban, a kulturális örökségből csak örökség marad: az örökség védelme Lir M 199036 2, Sv19901926,LA 1990 85 4, örökséggondozás A 1990 13 9, örökségjelölés, LA 1990 120 4, örökségprobléma A 1990 13 9; még a közigazgatási elnevezésekben is: Örökségvédelmi Tanács A 1990 13 9, Örökségtanács A 1990 14 8. Talán a következők alapján Nyugatot, vö. : Örökség Alapítvány (Örökség Alapítvány) Washingtonban LA 1991 91 3. < > John Major (John Major) elfogadta p a - örökség (heritage) miniszter David Melloro (Deivido Meloro) lemondását LA 1992 189 2. Azonban... Maguk az örökségvédelmi szakemberek sem — tudják helyesen hangsúlyozni, nyilvánosan gyakran azt mondják: — pavėldas, sőt teljesen összezavarják: paveldas pavėldą. Vajon hogyan hangsúlyozzák a teljesen érthetően létrejött paveldiniūikai szót A 1990 14 8 ? O Vladas Drėma mondja: „Irkas išgalvojo tokį žodį. Paveldas kaip kuvelda! (Juokiasi). Palikimas. Pakankamai išsami sąvoka" („Literatūra ir menas", 1990 12 01). Iškraipoma forma, nesilaikoma sąvokos turinio, pvz. : „Pasirodė jau ketvirtas A „Lietuvių kalbos istorijos” kötet; <->. <->. A nyelv jó földrajzi “ atlasza” mellett ez még egy tégla a történeti grammatika örökségében” („Literatūra ir menas”, 1991 07 13, A. J. Greimas). Természetesen a kulturális örökséget nem adminisztratív ir módon, sőt nem is ir sablonosan használják, pl. : A Kelet, amelyre általában gondolnak, amikor szembeállítják a Nyugattal, a KözelA keleti kultúrák öröksége, amelyek az ókori sumér–akkádtól a modern iszlámig megszakítás nélkül váltották egymást P 1990 10 110. Általában véve az örökség új használata nagyon széles körű. Vannak itt egyáltalán ir nem kanonikus dolgok. Az örökség tartalma ir konkretizálódik, pl. : A feudális — korszak kultúrájának öröksége: kúriák LA 1990 85 4. Az óváros — az örökség része, < > A 1990 13 9; ir homályosan elvontabbá válik, pl. : Most, amikor a politikai kötelékek meggyengültek, világossá válik, hogy egy csomóban csupán az örökség tart össze bennünket; mitologizálódi10 köszönhetően LA 1990 81 3; ir k, poetizálódik, pl.: tudod, hogy az érzés O kimerült,/csak szétszóródtne ak a virág szirmai —/nem láttad szülőudvarod este,/Stebeikėliai kerítés menti füvei,//amelyek embert és Hazát is gyógyítanak,/ szent örökségből nőnek ki —/senki sem magasztalta fel, letaposták/erőnk alapjainál L és M 1990 17 10, M. Karčiauskas. A terminologizálódó örökség fogalmának terjedelme hirtelen kibővült, és talán szélesebbé vált, mint a korábbi hagyatéké — ez a természeti, történelmi, vallási, gazdasági és egyéb örökség: A Világörökségi Listán jelenleg 322 kulturális és természeti örökségi objektum szerepel, amelyek 69 államban találhatók KB 1992 353;O koks lietuviškojo paveldo likimas Kaliningrado srityje LA199214715;Mūsų istorinis ir ontologinis paveldas ŠA 1991 8 1; Litvánia történelmi öröksége LA 1992 229 1; A KLR ušu a kínai nép értékes örökségének tekinti,<- -> Mir G 1990 1 14; nemzeti örökség LA 1993 139 12; etnikai örökség KmT 1989 82 1; az ellenállási örökség anyaga LA 1992 112 9; A függetlenség a Nemunas és a Daugava mellett — örök eszményünk gyönyörű virága — a baltiak évezredes küzdelmeinek öröksége Vlt 1992 9 7; katonai örökség LA 1992 70 8; vallási örökség LA 1992 51 3; keresztény örökség Mt 1992 1 124; katolikus örökség GK 1990 15 6; ortodox bizánci örökség P 1990 10 111; Nemzetünk legdrágább értékei, mint a szabadság, annak vágya, törekvése, az igazság melletti határozott elköteleződés, az Egyház öröksége GK 1990 15 6; A hit örökségét megőrző idősebbek továbbadják azt a fiataloknak LA 1993 68 5; a gazdasági örökség folytonossága A 1990 44 12; helyreállított gazdasági örökség Vlt 1991 6 5; Jogi örökségünk, <-> — ez a jogi anakronizmusok panoptikuma LA 1992 13 7. Itt világosan látható, hogy az örökség jelentésének fejlődése nem genetikai, biológiai motivációs irányban halad, hanem társadalmi irányban, időnként még valamiféle „testamentumot” is kibocsátva, pl.: a földet öröklési rend szerint visszavette LA 1992 116 6. Jellemző, hogy abból az örökségből, amely talán a kulturális örökséghez áll a legközelebb, van a legkevesebb: tudományos örökség LA 1992 71 4; építészeti örökség KB 1992 3 51, Rusne építészeti, illetve urbanisztikai öröksége LA 1991 75 7; a litván költészet öröksége Mt 1992 4 80, S. Geda; örökségi irodalom, örökségi könyvek KB 1992 1 3. Hamar megmutatkozott, mi nincs rendben. Kezdetben ez talán elkerülhetetlen. Az azonban valóban nagyon rossz, hogy a bajok három év alatt sem csökkennek. 1. Mindenféle örökségből nagyon sok van, azonban még nem foglalta el azt az örökségi helyet, amelyet az örökség úttörői kijelöltek számára. Az örökség párhuzamos használata már a második, sőt a negyedik örökségi 11 évben is túlzott ar lassúságot mutat. Pl. : Az etnikai kultúrát mint ir egészet a kézirattárakban, múzeumokban felhalmozott történelmi örökség (hagyaték), valamint az élő O hagyomány, a ir kultúra természetes LA 1991 209 9; öröksége, ir továbbá a természeti és pa történelmi hagyaték, illetve ismét a történelmi természeti örökség alkotja ir Vit 1993 5 6, Č. Kudaba. Mindeddig nem kevésbé használatos pusztán a hagyaték ir kifejezés: Litvánia kulturális hagyatéka, a parasztok a KB 1992 5 59; történelmi nemzet részei, akik ténylegesen igényt tartanak a történelmi į Litvánia poli - tikulturir ális örökségét KB 1992 7—8 103. Az örökség néhol talán ir megmarad. A „Litván kultúra koncepciójának vázlatában” (V., ahol 1990), már kulturális örökség van, zenész O. Balakauskas ir irodalomtudósnő V. Daujotytė az örökség kifejezést használja (o. 65, 69). Továbbra is úgy van, ahogy megszokott Iš volt: a kéziratos KB 1992 7—48 100; örökség irodalmi öröksége P 1990 9 184; tudományos örökség LA 1990 85 4; a KGB archívumi öröksége, sőt a LA 1992 1534; katolicizmus öröksége is LA 1993 62 5. 2. Mindenütt, ahol kulturális örökség volt, az örökség természeténél fogva nem lehet megfelelő. Túlságosan szigorú, ir egyértelműen helytelen azt állítani, hogy egyáltalán semmit sem lehet kidobni. nė Nem kell sokat kidobni, mintha magától kihullana. Hiszen létezik kulturális stagnálás, hanyatlás, sőt elfajulás is, akkor minek az örökség? jo Hacsak nem azért, hogy megőrizzük a furcsaságok és az emberiség ostobaságai kiállításának példáit. A szemünk iš láttára ir eltűnt a környezettudatosság egész rétege a szoc.-ból. a realizmusz „kultiirosai”, a szovjetizmus „ikonjai”, ha nem kerültek másodlagos nyersanyagkį ént hasznosításra, piacokon és egyéb ir cserék révén szétszóródtak a világ különlegességgyűjteményeiben. Nem vált kų örökséggé. Örökség akkor van, amikor megtörténik a hagyaték elfogadása, van örökös, az öröklési jogok megerősítése, amikor a kulturális hagyaték részt vesz a társadalom kulturális körforgásában. Az örökség azért érkezik, hogy eltemesse a hagyatékot, de korlátozni kell: az örökség nem a ne teljes hagyaték, o hanem csak az jo örökölt — hagyaték. Helyesen írja o Leonidas Žilevičius a cikkéje „Ki fogja kutatni Oroszország archívumait?” su alcímmel „Gondolatok az örökségünkről és ir hagyatékunkról”: „Nyelvész ne vagyok, mégis úgy gondolom, hogy amikor kulturális örökségünkről beszélünk, nem korlátozódhatunk egyetlen szóra. Csak azt örököljük, amit ką szüleink, nagyszüleink, dédszüleink ránk hagytak. Ha azonban az örökölt szellemi és anyagi ar javakat a „barátok” vagy a szomszédok elragadták, csak ir į megnézhetjük őket, gyakran o ir to megtenni pedig nem — engedik, úgy gondolom, hagyatéknak kellene nevezni” ir („Literatūra ir menas”, 1992 04 29). Így különbözir teti meg: Litvánia örökségének és az elszállított hagyatéknak az általános kataló12 gusa. A hagyaték lehet, ir hogy ki tudja, hol van, lehet megtalálatlan, ar eltűnt vagy megsemmisült. Az örökség — megörökölt: el nem pusztított, el nem lopott, el nem rejtett, őrzött, megbecsült, gazdával ir rendelkező élő hagyaték. Így lehet örökséghagyaték, mivel ir gondoskodni kell arról, hogy ne o tűnjön el, ne pusztuljon el; beszélhetünk az örökség utódokra hagyásáról, az örökség fennmaradásáról vagy az ir örökség sorsáról. | A legnagyobb felelőtlenség a mindenféle örökség sokasága, amely csupán szerencsétlen hagyaték, ha genetikailag szemlélnénk, ahogyan — o R. Vėbra javasolta, változékonyság, mutációk, elfajulás lenne: megszabadulni a totalitarizmus A 1991 50 3; örökségétől nem irigylésre méltó totalitarizmus-örökség A 1991 202; a gyanakvás a kommunizmus korának öröksége A 1991 20 2; A világ kettéosztásának mentalitása a — kommunizmus öröksége, amely még hosszú ideig beárnyékolja Litvánia közéletét a szovjet rendszer öröksége LA 1991 75 2; A 1991 39 3; az imperialista örökség terhe LA 1992 236 5; a megszállás éveinek nyomasztó öröksége a szovjet évek A 1991 53—54 3; öröksége, amely nem tölt el örömmel D 1991 38 3; A jaltai örökség LA 1991 87 6; rossz örökség LA 1992 36 3; a társadalmi gondolkodás destruktív öröksége Prsk 1991 8 498; Litvániában ma tehetetlenül megmerevedett örökség küzd az árnyékszerű jelennel L ir M 1992 15 14. A megsemmisített örökség helyreállítása sem megfelelő A 1990 17 14. Itt használatos az örökség — a totalitárius, szovjet korszakbeli, szocialista, kommunista, valamiért posztkommunista örökség is, nehéz és bénító, de kevésbé; az örökség van túlsúlyban. Következtetés: Az örökség bevezetése nem zökkenőmentes, az örökség és a hagyaték megkülönböztetése nem következetes és határozott, és nem tudni, mikor ér véget. Az emlékmű ügye még rosszabb. Elsőként Jūratė Markevičienė kezdett sürgetni: “<-> érdemes volna lemondani magáról az „emlékmű” terminusról, vagy legalább szűkíteni a használatát. Ez a szó nem elég átfogó — emlékezeti jelet jelent, tehát az örökség funkciói közül csak egyet jelöl, és nem határozza meg az emlékmű jellegű objektum korát. Ez lehetővé teszi, hogy az örökség objektumait összevonjuk azokkal a mai képződményekkel, amelyek még formálódóban vannak, de már „a szocializmus győzelmeit” képviselik az említett Emlékműjegyzékben" (A litván kulturális koncepció vázlatai, p. 38). Egy igazságot, amelyet itt nem mondtak ki, még el lehetne ismerni — tökéletlen rendszerként: a hagyaték gyűjtőfogalom, részei pedig — az emlékművek. Következetesebb lenne: részei — maradványok. A többes számú maradványok azonban a köznyelvben legalább használóinak fele számára váratlanul kétértelmű, sőt ar félreérthető szóvá váltak — 1. „az elhunyt által hátrahagyott tárgyak; hagyaték” DZ, „az elhunyt által hátrahagy13 ott vagyon; hagyaték” DZ; 2. „az elhunyt ember maradványai, holttest” DZ, „elhunyt ember teste, testmaradványok" DZ. Első jelentése (és maradvány) a Litvánia nyugati részének sajátossága, a második főként írásbeli szovjetizmto us, de ez elegendő volt ahhoz, hogy a köznyelvben blokkolja az első jelentést, ir su ja amely a S. Stanevičius ir S. és Daukantas írásaiban őrzött „az ősi kultúra maradványai” jelentéshez kapcsolódott, így megfelelően illeszkedett az örökséghez. | Seniena su „régi múzeumi tárgy” inkább az elfeledett ókor egyes maradványainak gyűjtéséhez, váratlan megtalálásához kapcsolódik, még múzeumibbnek tűnik, mint az emlékmű, ráadásul egyáltalán nem illett a régi lerombolásának és az új megalkotásának nagyszerűségéhez. A maradványok nem maradtak fenn, a „palaikas” szó azonban már egészen jól illik az emlékműre: az emlékművek „egy bizonyos civilizáció fejlődésének vagy egy különálló történelmi eseménynek a tanúi” (J. Bučas, —Lietuvos kultūros koncepcijos metmenys, 43. o.). Az „emlékező építmény” ma legelterjedtebb jelentése, amely már P. Ruigys és F. Kuršaitis szótáraiból is ismert, nem kizárólagos. Ennek egyszerű folytatása és kibővítése a „múlt maradványa” jelentés: kulturális emlékek, kőkorszaki emlékek, ókori emlékek, történelmi emlékek, népi építészeti emlékek, természeti emlékek, nyelvi emlékek, írásos emlékek, irodalmi emlékek, sőt: ugyanazon szó különböző vagy kettős betűkkel való leírása a nyelv fonetikai és szemantikai emlékének tekintendő J. Jurginis, —Livonijos kronikos, V., 1991, 21. o. Mindkettő az élő nyelv jelentésén alapul —3. „ami emlékként megmarad; amit emlékül készítenek, hagynak vagy adnak”: Duok an[t) paminklo Skapiškis. Ben[t] paminkluo [t.y. paminklui] atnešk obulų [t.y. obuolių] Palanga. A szülők emlékműve ez a sodrófa Raudėnai. Da[r] mamos paminklą turiu —skarelę Vidiškiai (LKŽ IX). Így a kulturális emlék jelentése igen tág lehet, nem szükségképpen, ahogyan az UNESCO-ra támaszkodó J. Markevičienė állítja, „egyes értékes objektumok”, nem pedig „együttesek”, nem „területek” stb. (Lietuvos kultūros koncepcijos metmenys, p. 38). Teljesen megalapozottan írja J. Bučas mellettük: a nemzet agrárkultúrájának emléke – történelmileg kialakult falusi táj (Uo., p. 42). Ő is a világra hivatkozik, de olyasmire, ami az ellenkezőjét állítja: „Az 1964-ben Velencében elfogadott nemzetközi műemlékvédelmi chartában szerepel, hogy a kulturális emlék fogalma magában foglalja mind az egyedi alkotást, mind a városi vagy falusi típusú együtteseket, <->” (Uo., p. 43). Így van ez a Litván Köztársaság kulturális értékeinek védelméről szóló törvénytervezetben is: cikkely. 24 A — kulturális emlékek területeinir ek védelme D 19928 7. 14 J. Markevičienė érve, miszerint a paminklą kifejezés nem megfelelő azért, mert egyesek a műemlékekhez szoc.-ot csatoltak ir és ne kezelése napjainkban mindig értékes kulturális tárgyakat, akkor vetődik fel, amikor lehet tų A „műemlékek” elhagyása. Akkor ez érv ar lenne? A másik érve, amely szinte ellentétes — „ez a kifejezés a védelem egy sajátos múzeumi típusát feltételezi, amelyet nem lehetett sem tájakra, sem városokra ir alkalmazni” (Uo., p. 38). Po pár évvel később még továbbfejlesztik: „Tehát „a »műemlékké — nyilvánítás« nem rossz módja annak, hogy jy elválasszuk az embereket a múlttól, idegenné tegyük a kulturális örökséget. Hiszen a hagyományos környezet, amelyet egy ar múzeum mo panoptikumi kiállítási tárgyává alakítottak, csupán kíváncsisáar got és ámulatot kelthet, megrendíthet, mint minden, ami halott. Ez azonban nem képes felébreszteni azt a szeretetet, amelyhez élet szükséges" („Literatūra ir menas”, 1992 01 18). Ez helyes, azonban az embereket a múlttól az is elválasztotta, hogy a hagyatékot kiválogató és osztályozó, múzeumba ne rendező, formába o öntő emlékmű kifejezés, valamint az, hogy – amint maga J. Markevičienė helyesen mondja, „a hagyományok gyökereit elvágták” (Lietuvos kultūros koncepcijos metmenys, 38. o.). Természetesen el lehetne vetni az emlékművet, talán más okokat és bizonyos ir nyelvi érveket is lehetne találni erre — az emlékmű szó jelentésének fejlődése nem következetes, láncszerű, hanem elágazó és ellentmondásos: az élő nyelvben az emlékműnek egészen nem „monumentális” jelentései is vannak --4. „jel, nyom”: Azok a házak összedőltek, már nyoma sincs Gruzdžiai (valamint Salamiestis, Kūpiškis, Zi6ébiskis); 5. „ami önmagához csak nagyon kevéssé hasonlító állapotban maradt fenn (nagyon leromlott, lesoványodott emberről, állatról vagy jelentéktelen tárgyról szólva)” Plateliai, Alsėdžiai, Satés, Salantai (LKŽ IX). De mit javasoltak és próbálnak használni az emlékművek helyett? Az ezeregyedik unalom: bürokratikus örökségi objektumok LKKM 38, J. Markevičienė, kulturális örökségi anyagi objektumok L és M 1992 3 8, J. Markevičienė. Emberibb, de ugyanolyan kényelmetlen kétszavas örökségi értékek LKKM 38, továbbá 42, 43, J. Bučas, csak egyikük — emlékművek, a többi nem: és mindez kulturális örökségi érték, amelyek többsége emlékműstátusszal rendelkezik és állami védelem alatt áll Uo. 42; az emlékműstátusz megadása az örökségi értéknek Uo. 43; marad továbbá az emlékművi érték Uo. 43, 44, valamint a kulturális örökség szintjeinek, típusainak, fajtáinak és csoportjainak <->emlékművi értéke Uo. 45. Még pár év elteltével is, amikor már működött a Litván Tudósok Szövetsége mellett az Örökségkutatási Osztály, továbbra sem volt világos számukra, „mit nevezzünk hagyatéknak, mit örökségnek, mi a kulturális objektum, mit ismerjünk el kulturális értéknek, mit nevezzünk műemlékvédelmi, örökségvédelmi objektumnak?” (Jurgis 15 o ką Bučas. Örökségvédelmi objektum. A műemlék fogalmának rövid története. — „Literatira Ir menas", 1992 02 22), bár a múlt védelmét is említik [0 J. Markevičienė téziseinek címe — Kulturális örökség (az élettér védelme) LKKM 37). Ir az örökség értékei itt nem teljesen világosak, mintha — egységes rendszerként állnának szemben az egyes műemlékekkel, mintha válogatott örökségi objektumok lennének: nem általában a hagyatékot kell megőrizni, hanem az örökség értékeit mint si egységes területi rendszert (a — ką hagyatékot a múlt hagyja — ránk, az örökség az, ami jogilag megillet bennünket, az örökség értékei — ką a kiválogatott iš örökséggel kulturális önazonosságként (=önazonosságként) rendelkezünk. Ez továbbra is kiemelkedő, ir reprezentatív, presztízsérté- — kű kulturális emlék, kulturális érték; az, hogy több volna, mint kulturális objektum, egyáltalán nem kerül elutasításra, csupán azt — állítják, hogy „sokkal többféle múltbeli értéket kell ir megőrizni, mint amennyit az emlék jelenlegi fogalma diktál.” Ilyen terminológiai zűrzavarnak nem szabad ir lennie, a megoldás egyértelmű. J „Markevičienė, miután az új képzésekről beszélt, L ir M 1992 3 8, következetesen eljuthatott tą volna a megoldáshoz. Iš a kultúratudomány és a ir hozzá közel álló különféle területek valójában következetesen iš használják a nyelvészetből — kölcsönzött teljes terminológiai rendszert: új képzés, jövevényszó, származékszó, pl. : Az óvárosi újképzések apologétái néhány sorra ir támaszkodnak is ICOMOS ''a történelmi városok védelméről szóló nemzetközi chartának VN 1988 295 2. Először is, a monarchiává vált Litvánia iš hangsúlyozná, hogy ji — nem ir neologizmus, sőt ne XX a század elejének állama LA 1990 87 6. Főként kölcsönzött koncepciókat használunk (bár akadnak szép ir kivételek), noha a kölcsönszavak, amint kiderül, mindig jófajta kontrasztot ne jelentenek; az akkoriban jóváhagyott L ir M 1983 46 6. <-> származékok használatához való viszonyulást a szocialista ideológiával való szembeállítás ir határozta meg su KB 1988 9 32. <-> a modernitás mint <-> a pluralizmus nyitottságból eredő változata ir KB 1993 2--3 106. Örökség 1932 m. J. A báróé A „Orosz–litván szótárban” az örökség szinonimájaként használták — (HacneacTBo a szülők hagyatéka, maradványok, hagyaték, örökség, örökrész, örökség), o S. Šalkauskis 1938 m. A „Bendrojoje filosofijos — terminijoje” említett melléknév, a pavaldus mellett, a szokásos paveldo (veldinys — heritage — Erbe, Erbschaft wacneactso — helyett, bár csak általános ne filozófiai, de teljesen konkrét, nem filozófiai ir jelentésben: A paveldima liga szerencsétlen veldinys), a mai normatív lexikográfiában ismeretlen használatból származóként szerepel iš (vagy csak J. Baron szótárából?) átvett, ám a jogban nem használatos „örökölt vagyon, hagyaték” jelentésben DZ, (DZ, — ir „vel16 4. A važis — jelentésne e: vežimas Mi az a važis? Úgy tűnik, furcsa kérdés: — amivel utaznak, amivel szállítanak, az a važis, állítólag a szekér. Így botlik ir meg az ember, ne természetesen egy teljesen sima dolgon. Fél baj lenne, hiszen — mindent tudni, mindent tudni nem lehet. Az egész baj az, hogy megfeledkeznek a közmondásról: ha nem tudod, ne mondd, kérdezz utána. Tehát azért írják, remélve, talán még „gazdagítani” a nyelvet: Tehát a lovak visszatérnek. <->. A pihenő alatt boldogan kapott lovaglásra su egy lovat, ro reggelente ar pedig üzletekbe T 1976 75 4. <> kefirt szállító kocsik jártak į A 1990 39 8. Nem titok, hogy minden kollektívában vannak szorgalmas, becsületes, tehetséges emberek, ir akik „az egész szekeret húzzák” Ugyanott. Iš tų -iak (reggeliek!), a nem megfelelő tų idézőjelekből a nyelvi gondatlanságra lehet következtetni. A költő ir azonban téved, és ir félrevezeti a gyerekeket: Kocsikázz, befogva / A deres kancát / Nővér Elenytė/ Útnak indult į K. Kubilinskas. A kicsik évei. V., 1972, p. 319. Téved a fordítónő: Ó, ha látta volna a magas rangú praetort,/ amint a va žy cirkusz közepén gördül, a porban, Jupiter ruháját/ pompásan viselve, Juvenalis. Szatírák/ Ford. A. Bendoriūtė. V., 1983, p. 77. Görögország tele van hazugsággal: hogy egy egykori ferdén a/ Hellészpontoszon iš átívelő híd ir egyenes lett volna, hogy hajók száguldhattak volna át rajta Ugyanott 82. A kelet-aukštaitisiek nevetnének, 0 csodálkoznának, mi pedig lapozzunk vissza DZ,: vazis vazys (2), (4) — „gražios išeiginės rogės su su sėdynėmis“. Va štai tau! Prisiminkime: čiužus vazis. Pasitelkime poeziją: Sniegulės pinasi. Varpeliai šaukiasi./ Kaip dūmas lygumos bekraštės!/ Važelis gieda margaraštis/ Šarmotoj lygumoj palaukės./ Sniegulės pinasi. Varpeliai šaukiasi A. Jasmantas. Költészet. V., 1992, p. 38. Egyébként a Szótárhoz hozzá kellett volna fűzni a tarm. jelzést. — tájszó vagy pontosabban kelet-aukštaitiszi — kelet-aukštaitiszi szó (a terület hozzávetőleges, mivel még nincsenek adatok — a „Lietuvių kalbos atlase” csak a munkaszánok megnevezései vannak feltérképezve, a „Lietuvių 0 kalbos žodyno” betű szerinti V kötete még nem jelent meg). A köznyelvben nem honosodott meg, használata -- akár kockázatos is lehet, félreérthető, pl. : Ki fogja varrni az ágytakarókat, ki készít majd díszes szánokair t? LA 1990 47 3. A Szótár a drabstinėti ir szónál — egyetlen, de nem megfelelő szemléltető példát közöl: Szánon szánkázik, sarat fröcsköl. Legfeljebb hóolvadáskor, tavasz felé. Nem hihetünk ir az újságnak, amely novemberben a szánkóval való közlekedésről ír. Most csodálkozva térjünk magunkhoz: važis — „szán”, de hiszen ezek ir pa-vaz-omis su vannak! Ir azon a területen, ahol A „pavazos” kifejezéssel nevezik (között 23 Joniškisben és Rokiškisben, Lettországtól Rozalimóig, Raguváig, Šimoniųig szánnal közlekednek. Tehát teljesen szabályo- — san közlekedik! És a szekér? Kinek már szekere van, kinek még csak kerekei; ahol kerék, máshol küllős kerék (a nagyon következetes lettek: „szekér, kerekek” — rati, „kerék” — ritenis). A „Litván nyelvatlasz” adatai szerint a vežimas a Nemunas és a Neris közötti területen használatos (kivéve a Merkys felső ir folyásának bal partját) ir a Nemunas bal partján, o a Dubysa torkolatától — ir a Klaipėda felé vezető keskeny szakasz jobb oldalán. A fennmaradó részben — főként ratai, de nem összefüggően, 0 a vežimas szócsoport használatának apró közbeékelődéseivel, sőt tiszta szigeteivel is. Egyébként ott a vežimas négykerene kű járművet jelent, de annak „karosszériáját” (ebben a jelentésben a rogiy vežimas is előfordul) vagy tartalmát — važtą (hasonlóan Dubičiuose a ratų tarinys ratinė); üres rytų aukštaičių vežėčios (vežėtys), de szintén nem mindegyik — általában — meghatározott, o különösen munkára — szolgáló, leggyakrabban trágyaszállító (szénaszállító — ratai, Marcinkonysė — ratinos, szép, könnyű — rateliai). A Ratų vidékén több elnevezés is van, sajnos azonban ezek nem litvánok. A szekér jelentésében a „ratai” is előfordul, de csak frazeologizmusokban. Talán furcsa valakinek a „ratai”? Lapozza fel az LKŽ XI. kötetét, még furcsábbat talál — az egyes számú ratas vagy ratelis, ratukas, račiukas jelentése… „kerékpár”. A szekér kereke sem használatos egész Litvániában; van még a tekinis (ritk. tekinys), a sokküllős kerék is, de a déli határvonal közel van (Kintai–Šilūtė–Juknaičiai–Žemaičių Naumiestis–Zvingiai–Veliuona), azután észak felé fordul és nagyon kanyarog (Surviliškis–Ramygala–Steigviliai–- Pasvalys–Biržai–- Nemunėlio Radviliškis- ). A néphagyományban kevert alakok is előfordulhatnak: Ried ratai, riedratukai, ried mažieji tekinukai Luokė (a „Patalkių vakaronė” című néprajzi együttes lemeze). Sukas kaip tekinis ratų paskutinis — annak, aki még nem hallotta, talán furcsa? A ratelis, a žemaičiai rokka, a ratinis, ratino tekinis — ez is furcsa? Hiszen még a ratelio kereke sem tetszene talán valamelyik nemzetközi terminológiai kódexnek. A beszélt nyelv számára azonban mindez természetes, valódi és szilárd. Természetesen a köznyelvi szótárban a tekini szóhoz illene a „nyj.” minősítés, a kerekek magyarázatában pedig a tekiniai szintén nem megfelelő. Örülni lehet annak, hogy a racius körültekintőbben van megmagyarázva -- „a szekér ir fa kerékalkatrészeinek készítője”. Egyébkéir nt a szánok... Hogyan történt ez? Nyilván a pavažine nevű szánkótalppal (szekérrel, valamint szánnal is, nyelvjárási szánokkal, kis szánokkal,...) szekérrel hajtották, kerekes (kerekek- -- en) gurult, gördült, a küllős kerekeken pedig - gördült. Később ez a rendszer túl hosszú idő alatt megváltozott, az új - nem egységes. De szilárdan ji fennmarad, senkinek ir sem szabad önkényesen megváltoztatnia, összekevernie a nyelvi adatokat. A szán -- szent. ir 24 ~ be --A mai D FTZ LKKM LKZ LTE NUE PolZ, ASr A --„AusrinD GK KB KmT KV LA LirM LR MirG Mt P Prsk R SMD SA T TMkt TV Vit VN VZ Rövidítések I. Szótárak, enciklopédiák, könyvek --A jelenkori litván nyelv szótára. V., 1954 litván nyelv szótára. V., 1972 --Fizikos terminų žodynas. V., 1979 --A litván kultúra koncepciójának vázlata. V., 1990 --Litván nyelvi szótár. V., 2. köt., 1969. 4. köt., 1957. 5. köt., 1959. 7. köt., 1966. 9. köt., 1973. 10. köt., 1976. 11. köt., 1978 --Lietuviškojitarybinėenciklopedija. V.,T.5,1979.T.11,1983 -- Háztartási enciklopédia. V., 1987 --Politechnikai szótár. V., 1984 II. Periodikus sajtó -- „Atgimimas” e” --„Dienovidis” --„Gimtasis krastas” --„Kultūros barai” --„Komjaunimo tiesa“ -- „Kalba Vilnius” --„Lietuvos aidas" --„Literatura ir menas“ --„Lietuvos rytas" --„Mokslas ir gyvenimas“ --„Metai” --„Pergale” --„Proskyna” --„Respublika” == „7 meno dienos” --„Šiaurės Atėnai” -- „Tiesa” --„Tarybinis mokytojas” --Televízió -- Viltis” --„Vakarinės naujienos” --„Vilniaus žinios” A számjegyek éveket, számokat és oldalszámokat jelölnek (TV – a dátumot) 25