Žodžiai kryžkelėje. I

TERMINOLOGIJA IR DABARTIS Jonas KLIMAVIČIUS SZAVAK A KERESZTEZŐDÉSBEN. I 1. Örökség és örökölt tulajdon; hagyaték és emlékmű, maradvány A paveldas szó (pãvelda, pãveldu, pãvelde) minden bizonnyal Antanas Lelis szótáríró új szava — „Litván és angol szótárában” (Chicago, 1915) ez áll: paveldas = pavaldas — inheritance (jóllehet a fordított részben inheritance — paveldėjimas, paveldėjystė, o heritage — paveldėjimas; palaikas; tėvonija), „Lengyel és litván szótárában” (V., 1919) pedig a dziedziczność megfelelője paveldas. A magánhangzó-váltakozással képzett változat — pavaldas — talán hamarosan nem bizonyult egészen világosnak, ám a pavaldus — héréditaire — erblich — наследственный melléknevet Stasys Šalkauskis még megadta „Általános filozófiai terminológiájában” (K., 1938), valamint Vilnus Peteraitis a „Litván–angol szótárában” (München, 1948)—hereditary, inheritable; biológiai értelemben Petras Avižonis a pavaldumas szót használta. Ezek nem honosodtak meg, de a paveldumas sem honosodott meg (M ir G 1982 10 28), a paveldus pedig egyáltalán nem létezik. A ritka, bár kibővült pãveldo szóhasználat egészét, javarészt a két világháború közötti időből, a tudományos LKŽ IX közli. 1. „a szervezet veleszületett, a szülőktől, elődöktől örökölt tulajdonságainak összessége; öröklődés”; 2. „hagyaték”; 3. „a korábbi nemzedékek kulturális vagy mindennapi életbeli vívmányai, amelyeket a későbbi nemzedékek használnak”: Idėjinis paveldas DŽ. Méltóságteljesen magasodott a paveldas a normatív DŽ mindkét kiadásában is (1954 és 1972). Ebben az első jelentés éppen az, amely a nagy szótárban utolsóként szerepel — 1. „az anyagi és szellemi kultúra későbbi nemzedékeknek átadott vívmányai; hagyaték”: Idėjinis paveldas. A második jelentés biológiai, ráadásul a DŽ-ben liszenkói, ant genetikai: 2. „a szervezet veleszületett, a szülőktől, elődöktől örökölt, a külső környezet feltételei között változni képes tulajdonságainak összessége; öröklődés”. A jogi „hagyaték” jelentést itt indokoltan nem vették fel. A kulturális fogalom és a genetika szakkifejezése azonban a pãveldas sem lett, vagyis a Szótár nem a tényleges, állandósult szóhasználatot rögzítette, hanem a szó használatának elavult kísérleteit. 8 A tényleges szóhasználatban nem a könyvízű idėjinis paveldas, hanem a palikimas élt – 3. „a múlt alkotásai, emlékei, jelenségei”: Kultūrinis palikimas DŽ₂. A palikimas megítélése természetesen változó volt, akár negatív is, például: Tamsus praeities palikimas nyksta diena po dienos LKŽ VII. A nemzeti újjászületés éveiben Rimantas Vebra történész elsőként vonta kétségbe a kultúra és a történelem palikimas fogalmát: „A »hagyaték« fogalmában nincs benne a kötelező jelleg. Mind az embernek, mind a hagyatékot kapó társadalomnak lehetősége van választani, mit vesz át a hagyatékból a további élethez, és mit vet el” („Vakar inės naujienos”, 1989 10 2). Ez azonban állítólag rombolás, a tapasztalat semmibevétele, voluntarizmus — „a társadalom a múlt értékelésekor semmit sem dobhat a történelem szemétdombjára. Csupán egyes jelenségeket és folyamatokat korlátozhat, elfojthat, eltűnésüket segítheti elő, másoknak, a kívánatosaknak pedig a lehető legkedvezőbb feltételeket teremtheti meg a kibontakozáshoz. Vagyis nem hagyatékról, hanem öröklődésről van szó! Ezért az »történelmi öröklődés«, »kulturális öröklődés« és hasonló fogalmakat kellene használni. Az »öröklődés« fogalma segítene pontosabban alakítani a történelmi gondolkodást, azt a felismerést, hogy ahogyan a gyermek a szülei génjeit örökli, úgy a társadalom is a korábbi nemzedékek génjeit örökli <~>” (Uo.). Majdnem ugyanez öt nappal később a „Literatūroje ir mene” című lapban is megjelent (1989 10 7), itt azonban istorijos paveldėjimas, kultūros paveldėjimas szerepel. A „Vakar inėse naujienose” című lapban „A szerkesztőség megjegyzése” is olvasható (nem kétlem, hogy Regina Venckutė nyelvész, a „Nyelvi sarok” támogatója jegyzi). Röviden két gondolatot fogalmaz meg: 1. Paveldėti nemcsak genus, hanem turtą is lehet örökölni, az örökölt vagyonnal pedig többféleképpen lehet bánni: „hogy sok mindent visszavonhatatlanul elveszítettünk, könnyelműen elpazaroltunk, aligha a szavak tehetnek róla...” Nagyon igaz, de a lengvabūdiškai mellé feltétlenül oda kell tenni a piktavališkai szót is. Martynas Purvinas pontosan és világosan fogalmaz: „De előbukkant a jellegzetes klasszikus szemlélet, a hagyaték »a miénkre« és »nem a miénkre« való, akkoriban megszokott felosztása; az elavultságok elleni küzdelem egybeesett a szovjet rendszer stratégiai céljaival: az új világ megteremtésével, a régi hagyaték elvetésével” („Kultūros barai”, 1992 7 — 8 64). 2. Jobb volna nem paveldėjimas, hanem paveldas: „ha azt mondjuk: »kulturális örökség«, »történelmi örökség«, jobban hangsúlyoznánk a folytonosságot, az átörökítést, így ezt a főnevet valóban pontosabb szónak lehetne tekinteni, <~>”. Tehát a paveldas örökölt hagyaték, de neki sem feltétlenül van „kötelező jellege”. Vagyis a kultūros paveld szükségessége nem megalapozott kétségbevonhatatlanul. A kultūros paveldas azonban már létezik. Az R. előtti tíz évben is volt belőle valamennyi. 9 Vėbros cikkében. 1979-ben B. Piesarsko és B. Svecevičiaus „Litván–angol szótárában” paveldas – örökség, hagyaték: kultūrtörténeti örökség - - kulturális örökség (bár létezik a kultūrinis palikimas – kulturális örökség, a múlt öröksége – a múlt hagyatéka kifejezés is). Természetesen a legkönnyebb az örökséget adminisztratív úton meghonosítani. Így is történt, például: Litvánia Kulturális Örökségvédelmi Kaunasi Tanácsa L ir M 1989 48 13, Kulturális Örökség Felügyelőség A 1991 38 4, A Műemlékvédelmi Főosztály Kulturális Örökség Központja L ir M 1992 3 12, A Kulturális Örökség Főosztály örökség-rekonstrukciós osztálya LA 1992 72 1. A leggyorsabban a kulturális örökség védelme terjedt el, LA 1991 92 5. A kulturális örökségből csak az örökség: az örökség védelme L ir M 1990 36 2, Šv 1990 19 26, LA 1990 85 4, örökség gondozása A 1990 13 9, örökségmegjelölés LA 1990 120 4, az örökség problémája A 1990 13 9; még az adminisztratív elnevezésekben is: Örökségvédelmi Tanács A 1990 13 9, Örökségtanács A 1990 14 8. Talán a nyugati mintát követve, vö.: Heritage Foundation (Örökség Alapítvány) Washingtonban LA 1991 91 3. <-> John Major (Džonas Meidžoras) elfogadta David Mellor (Deividas Meloras) örökségügyi miniszter lemondását, LA 1992 189 2. Azonban... Maguk az örökség szakértői sem tudják helyesen hangsúlyozni – nyilvánosan gyakran pavėldas-t mondanak, sőt teljesen összekuszálják: paveldas – pavėlda. Vajon hogyan hangsúlyozzák a meglehetősen érthetően megalkotott paveldininkai szót? A 1990 14 8. Vladas Drėma pedig ezt mondja: „És ki találta ki ezt a szót? A paveldas olyan, mint a kuvelda! (Nevet.) Hagyaték. Meglehetősen átfogó fogalom” („Literatūra ir menas”, 1990 12 01). A szóalak eltorzul, a fogalom tartalmát figyelmen kívül hagyják, például: „Megjelent a „Litván nyelvtörténet” negyedik kötete; <->. <->. A nyelv kiváló földrajzi „atlasza” mellett ez újabb téglája a történeti nyelvtan hagyatékának” („Literatūra ir menas”, 1991 07 13, A. J. Greimas). Természetesen a kulturális örökség kifejezést nem adminisztratív, sőt nem is sablonos értelemben is használják, például: A Kelet, amelyre rendszerint gondolunk, amikor a Nyugattal állítjuk szembe, a közel-keleti kultúrák öröksége: ezek az ókori sumér-akkádtól a mai iszlámig megszakítás nélkül váltották egymást P 1990 10 110. Általában az örökség új használata igen széles körű. Vannak itt egészen képtelen dolgok is. Az örökség tartalma konkretizálódik is, például: A kúriák a feudalizmus korának kulturális öröksége LA 1990 85 4. Az óváros az örökség része, <-> A 1990 13 9; máskor pedig homályosan elvonttá válik, például: Most, amikor a politikai kötelékek meggyengültek, kiderül, hogy vér szerint csak ahhoz az örökséghez kötődünk 10 révén LA 1990 81 3; mitologizálódik és költőivé válik is, például: Ó, tudod, nem az érzés fogyott el,/ csak szétszóródtak a virág szirmai —/ tegnap nem láttad a szülői udvart,/ Stebeikėliai kerítésének füvét,// amely embert és Hazát egyaránt gyógyít,/ szent örökségekből sarjad —/ senki sem emelte fel, eltaposták/ erőnk alapjainál L ir M 1990 17 10, M. Karčiauskas. A terminussá váló örökség jelentéstartománya hirtelen kitágult, és talán szélesebb lett a korábbi hagyaték fogalmánál – ez természeti, történelmi, vallási, gazdasági és egyéb örökség: a Világörökség-listán jelenleg 69 országban található 322 kulturális és természeti örökségi helyszín szerepel KB 1992 3 53; És mi lesz a litván örökség sorsa a kalinyingrádi területen LA 1992 147 15; Történelmi és ontológiai örökségünk ŠA 1991 8 1; Litvánia történelmi öröksége LA 1992 229 1; A KLR-t egykor a kínai nép értékes örökségének tekintették; <-> M ir G 1990 1 14; nemzeti örökség LA 1993 139 12; etnikai örökség KmT 1989 82 1; az ellenállás örökségének anyaga LA 1992 112 9; A függetlenség a Nemunas és a Daugava partján – örök eszményünk szép virága – a balti népek évezredes küzdelmeinek öröksége Vlt 1992 9 7; hadászati örökség LA 1992 70 8; vallási örökség LA 1992 51 3; keresztény örökség Mt 1992 1 124; katolikus örökség GK 1990 15 6; ortodox bizánci örökség P 1990 10 111; Népünk legértékesebb értékei, mint a szabadság, az iránta való vágy, annak keresése, az igazság melletti határozott kiállás, az Egyház öröksége GK 1990 15 6; A hit örökségét megőrző idősebbek továbbadják azt a fiataloknak LA 1993 68 5; a gazdasági örökség folytonossága A 1990 44 12; helyreállított gazdasági örökség Vlt 1991 6 5; Jogi örökségünk; <-> — a jogi anakronizmusok panoptikuma, LA 1992 13 7. Világosan látható itt, hogy az örökség jelentésének fejlődése nem genetikai, biológiai motivációs irányban, hanem társadalmi irányban halad, olykor még valamiféle „végrendeleti” hajtást is eresztve, például: öröklés útján visszavette a földet LA 1992 116 6. Jellemző, hogy annak az örökségnek, amely talán a legközelebb áll a kulturális örökséghez, van a legkevesebb példája: tudományos örökség LA 1992 71 4; építészeti örökség KB 1992 3 51, Rusne építészeti és városrendezési öröksége LA 1991 75 7; a litván költészet öröksége Mt 1992 4 80, S.Geda; örökségi irodalom, örökségi könyvek KB 1992 1 3. Hamar kiderült, mi a probléma. Kezdetben ez talán elkerülhetetlen. Az azonban igazán rossz, hogy három év alatt sem csökkentek a hibák. 1. Visokio paveldo labai gausu, tačiau jis dar neužėmė tos palikimo vietos, kurią jam skyrė paveldo pradininkai. Lygiagre tus palikimo var- 11 A második, sőt akár a negyedik örökség évében való bevezetése túlzott tunyaságra vall. Például: Az etnikai kultúrát – akárcsak az egész kultúrát – a kéziratokban, múzeumokban felhalmozott történelmi hagyaték (örökség), valamint az élő hagyomány alkotja LA 1991 209 9; a kultúra és a természet természeti öröksége, de természeti és történelmi hagyaték, ismét történelmi és természeti örökség Vlt 1993 5 6, Č. Kudaba. Mindmáig legalább ilyen gyakran használatos önmagában a hagyaték: Litvánia kulturális hagyatéka KB 1992 5 59; a parasztok a történelmi nemzet részei, akik valós igényt tartanak a történelmi Litvánia politikai és kulturális hagyatékára KB 1992 7—8 103. Némelyütt talán a hagyaték is megmarad. A „Litvánia kulturális koncepciójának vázlata” című dokumentumban (V., 1990), ahol már szerepel a kulturális örökség, O. Balakauskas zeneszerző és V. Daujotytė irodalomtudós a hagyaték kifejezést használja (65., 69. o.). Továbbra is a megszokott módon: A kéziratos hagyatékból KB 1992 7—8 100; irodalmi hagyaték P 1990 9 184; tudományos hagyaték LA 1990 85 4; a KGB levéltári hagyatéka LA 1992 153 4; még a katolicizmus hagyatéka LA 1993 62 5. 2. Ahol a kulturális hagyaték, örökség kifejezés szerepelt, ott természeténél fogva nem mindig megfelelő. Túlságosan kategorikus és nyilvánvalóan téves azt állítani, hogy semmit sem lehet kidobni. Nem is kell sokat kidobni: magától kihullik. Hiszen van kulturális pangás, hanyatlás, sőt elfajulás is – akkor meg minek az öröksége? Legfeljebb a különös esetek példáit lehet meghagyni az emberi ostobaság kiállítására. A szemünk láttára tűnt el a környezetből és a tudatból a szocialista realizmus „kultúrájának” egész rétege, a szovjetizmus „ikonjainak” sokasága; ha nem kellett, másodnyersanyagként végezte, vagy piacokon és más csereügyletek révén szétszóródott a világ különcséggyűjtőinek gyűjteményeiben. Nem lett belőle örökség. Örökségről akkor beszélhetünk, ha megvalósul a hagyaték elfogadása, van örökös, és igazolják az öröklési jogokat, ha a kulturális hagyaték részt vesz a társadalom kulturális körforgásában. Az örökség nem azért jön létre, hogy eltemesse a hagyatékot, hanem csak korlátozza: az örökség nem az egész hagyaték, hanem csupán az örökölt hagyaték. Leonidas Žilevičius helyesen írja „Ki fogja kutatni az orosz levéltárakat?” című, „Gondolatok örökségünkről és hagyatékunkról” alcímű cikkében: „Nem vagyok nyelvész, de úgy gondolom, hogy kulturális örökségünkről beszélve nem szorítkozhatunk egyetlen szóra. Csak azt örököljük, amit szüleink, nagyszüleink, dédszüleink hagytak ránk. Ha azonban az örökölt szellemi vagy anyagi javakat „barátaink” vagy szomszédaink elvették, és csak nézegethetjük őket – sőt, gyakran még azt sem engedik –, akkor szerintem hagyatéknak kellene neveznünk” („Literatūra ir menas”, 1992 04 29). Ő maga is különbséget tesz: Litvánia örökségének és az elszállított hagyatéknak az általános kataló- 12 gusa. A hagyaték lehet ismeretlen helyen, megtalálatlan, elveszett vagy megsemmisült is. Az örökség örökölt: meg nem semmisített, el nem lopott, el nem rejtett, megőrzött, nagy becsben tartott, gazdával és élettel bíró hagyaték. Így létezhet a hagyaték öröksége is; és mivel gondoskodni kell arról, hogy ne enyésszen el, ne vesszen oda, beszélhetünk az örökség továbbhagyományozásáról az utódokra, az örökség fennmaradásáról vagy az örökség sorsáról. A legnagyobb felelőtlenség a mindenféle örökség bősége, amely valójában csupán szerencsétlen hagyaték; ha pedig genetikai szempontból néznénk, ahogyan R. Vėbra javasolta, változékonyságot, mutációkat, elfajulást jelentené: megszabadulni a totalizmus örökségétől A 1991 50 3; a totalitarizmus irigylésre nem méltó öröksége A 1991 20 2; a gyanakvás a kommunizmus korának öröksége A 1991 20 2; A világ kettéosztásának mentalitása a kommunizmus öröksége, amely még sokáig beárnyékolja Litvánia közéletét LA 1991 75 2; a szovjet rendszer öröksége A 1991 39 3; az imperialista örökség terhe LA 1992 236 5; a megszállás éveinek nyomasztó öröksége A 1991 53–54 3; a szovjet évek kevéssé örvendetes öröksége D 1991 38 3; Jalta öröksége LA 1991 87 6; rossz örökség LA 1992 36 3; a társadalmi gondolkodás destruktív öröksége Prsk 1991 8 498; Litvániában ma a tehetetlenül megmerevedett örökség küzd az árnyékos jelennel L ir M 1992 15 14. Nem megfelelő a elpusztított örökség helyreállítása sem. Itt a hagyaték is használatos – totalista, szovjet kori, szocialista, kommunista, valamiért posztkommunista is, nehéz és bénító –, de ritkábban; az örökség van túlsúlyban. Összegzés: Az örökség bevezetése nem zökkenőmentes, az örökség és a hagyaték megkülönböztetése nem következetes és határozott, és nem tudni, mikor ér véget. A emlékmű ügye még rosszabb. Elsőként Jūratė Markevičienė szólalt fel: „<-> érdemes volna elhagyni magát az „emlékmű” kifejezést, vagy legalább szűkíteni a használatát. Ez a szó nem elég tág jelentésű: az emlékezet jelét jelenti, tehát az örökség funkcióinak csupán egyikét jelöli, és az emlékmű korát fejezi ki. Ez lehetővé teszi, hogy az örökség tárgyait egy kalap alá vegyük a mai képződményekkel, amelyek, miközben még formálódnak, máris a „szocializmus győzelmét” képviselik az említett Emlékművek jegyzékében” (A litván kultúra koncepciójának vázlata, 38. o.). Egy igazság, amelyet csak éppen nem mondtak ki: el lehet ismerni a tökéletlen rendszert – a gyűjtőfogalom a örökség, a részek pedig a emlékművek. Következetesebb volna: a részek a maradványok! A többes számú maradványok azonban a köznyelvben legalább beszélőinek fele számára váratlanul kétértelmű vagy akár félreérthető szóvá vált – 1. „az elhunyt által hátrahagyott tárgyak; örökség” DŽ, „az elhunyt által hátrahagyott tár- 13 Az első jelentés (és a maradvány alak) Litvánia nyugati részének sajátossága, a második főként az írott nyelv szovjetizmusának terméke; ez azonban elegendő volt ahhoz, hogy a köznyelvben blokkolja az első jelentést, valamint a S. Stanevičius és S. Daukantas írásaiból ismert „az ősi kultúra maradványai” jelentést, amely jól illene a hagyatékhoz. A régiség mint „régi múzeumi tárgy” inkább az elfeledett múlt egyedi maradványainak gyűjtéséhez és váratlan megtalálásához kapcsolódik; még múzeumiasabbnak tűnik, mint az emlékmű, ráadásul egyáltalán nem illett a régi lerombolásának és az új megteremtésének nagyszabású eszméjéhez. Nem honosodott meg a maradványok, maradvány szó, az emlékmű viszont egészen jól megfelel: az emlékművek „egy adott civilizáció evolúciójának vagy egyes történelmi eseményeknek a tanúi” (J. Bučas – A litván kultúra koncepciójának vázlata, 43. o.). Ma a „megemlékezésre emelt építmény” jelentése a legelterjedtebb; P. Ruigys és F. Kuršaitis szótáraiból is ismert, de nem kizárólagos. Egyszerűen ennek folytatása és kiterjesztése a „múlt maradványa” jelentés: kulturális emlékművek, kőkori emlékművek, ókori emlékművek, történelmi emlékművek, népi építészeti emlékművek, természeti emlékek, nyelvi emlékművek, írásos emlékek, irodalmi emlékek, sőt: ugyanannak a szónak különböző vagy kettős betűkkel való leírása a nyelv fonetikai és szemantikai emlékének számít J. Jurginis – Livóniai krónikák, V., 1991, 21. o. Mindkét jelentés az élő nyelv jelentésén alapul: 3. „ami emlékként megmarad; amit emlékül készítenek, hagynak vagy adnak”. Adj már egy kis emléket Skapiškis. Legalább emlékül [vagyis emlékműnek] adj néhány almát [vagyis almát] Palanga. A szülők emléke az a korbács Raudėnai. Anyám emlékét is őrzöm – egy kendőt Vidiškiai (LKŽ IX). Így a kulturális emlékmű jelentése igen tág lehet, és nem feltétlenül „egyes értékes tárgyakat” jelent, ahogyan J. Markevičienė állítja az UNESCO-ra hivatkozva, kizárva a „komplexumokat”, a „területeket” és hasonlókat (A litván kultúra koncepciójának vázlata, 38. o.). J. Bučas teljes joggal írja mellette: a nemzet agrárkultúrájának emlékműve a történelmileg kialakult falusi táj (Uo., 42. o.). Ő is a világra hivatkozik, amely azonban az ellenkezőjét állítja: „Az 1964-ben Velencében elfogadott, a műemlékek védelméről szóló nemzetközi chartában szerepel, hogy a kulturális emlékmű fogalma egyaránt magában foglal egyedi alkotásokat és városi vagy falusi típusú együtteseket, <~>” (Uo., 43. o.). Ugyanez szerepel a Litván Köztársaság kulturális javak védelméről szóló törvénytervezetében is: 24. cikk. A területi kulturális emlékművek védelme és kezelése D 1992 8 7. 14 J. Markevičienė érve, miszerint a emlékmű kifejezés nem megfelelő, mert egyesek számára a műemlékek mellett a társadalmi jelenkor nem mindig kulturális értékű tárgyai is megdöbbentőek voltak, éppen akkor merül fel, amikor le lehet mondani ezekről az „emlékművekről”. Vajon akkor ez érv lenne? Egy másik, szinte ellentétes érve: „ez a kifejezés egy különleges, múzeumi típusú védelmet feltételez, amelyet sem tájakra, sem városokra nem lehetett és nem is lehetett alkalmazni” (Uo., 38. o.). Pár évvel később ezt továbbfejti: „Tehát az »emlékművé nyilvánítás« nem rossz módja annak, hogy az embereket elválasszák múltjuktól, idegenné tegyék számukra a kulturális örökséget. Hiszen a hagyományos környezet múzeumi vagy panoptikumi kiállítási tárggyá alakítva csak kíváncsiságot, csodálkozást vagy meghatottságot kelthet, mint minden, ami halott. Ám szeretetet nem képes ébreszteni, amelyhez élet kell” („Literatūra ir menas”, 1992. 01. 18.). Ez igaz, de az embereket a múlttól nem az emlékmű kifejezés választotta el, hanem az, hogy az örökséget kiválogatták, osztályozták és múzeumba zárták, ahogyan maga J. Markevičienė helyesen mondja: „a hagyományok gyökereit elvágták” (Lietuvos kultūros koncepcijos metmenys, 38. o.). Természetesen le lehet mondani az emlékmű szóról, talán más okokat és bizonyos nyelvi érveket is lehetne találni erre – az emlékmű szó jelentésfejlődése nem következetes, láncszerű, hanem elágazó és ellentmondásos: az élő nyelvben az emlékmű szónak egyáltalán nem „monumentális” jelentései is vannak -- 4. „jel, nyom”: Tos trobos nugriuvo, nebė[r] nė paminklo Gruzdžiai (valamint Salamiestis, Kupiškis, Žiobiškis); 5. „ami önmagához való nagyon csekély hasonlóságot őriz meg (nagyon leromlott, lesoványodott emberről, állatról vagy jelentéktelen tárgyról szólva)” Plateliai, Alsėdžiai, Šatės, Salantai (LKŽ IX). De mit javasoltak és próbálnak használni az emlékművek helyett? Az ezeregyedik unalmas, bürokratikus örökségi objektumok LKKM 38, J. Markevičienė, a kulturális örökség anyagi objektumai L és M 1992 3 8, J. Markevičienė. Emberibb, de ugyanolyan kényelmetlen kétszavas kifejezés az örökségi értékek LKKM 38, valamint 42, 43, J. Bučas, csakhogy ezek közül az egyik emlékmű, a másik nem: És mindez a kulturális örökség értéke, amelynek többsége műemléki státusszal rendelkezik és állami védelem alatt áll Uo. 42; az örökségi érték műemléki státusszal való felruházása Uo. 43; megmarad továbbá az műemléki érték Uo. 43, 44, valamint a kulturális örökség szintjeinek, típusainak, fajtáinak és csoportjainak <-> műemléki értéke Uo. 45. Még pár év elteltével is, amikor már működött a Lietuvos mokslininkų sąjunga mellett a örökségtudományi részleg, maguk sem tudták világosan, „mit nevezzünk hagyatéknak, mit örökségnek, mi kulturális objektum, mit ismerjünk el kulturális értéknek, mit” 15 nevezzünk műemlékvédelmi, és mit örökségvédelmi objektumnak?” (Jurgis Bučas. Az örökségvédelmi objektum. A műemlék fogalmának rövid története. — „Literatūra ir menas”, 1992. 02. 22.), noha még a a múlt védelme kifejezés is előfordul [J. Markevičienė téziseinek címe pedig: Kulturális örökség (az életkörnyezet védelme) LKKM 37]. Az örökségi értékek jelentése sem teljesen világos itt — mintha egységes rendszert alkotnának, szemben az egyes emlékművekkel, mintha az örökség kiválasztott objektumai lennének: nem az örökség egészét kell védeni, hanem az örökségi értékeket mint egységes területi rendszert (hagyaték — amit a múlt ránk hagy; örökség — ami jog szerint illet meg bennünket; örökségi értékek — amit az örökségből kiválogatva kulturális önazonosságunk részeként birtoklunk (=önazonosságként). A kulturális emlékmű is — kivételes, reprezentatív, presztízsértékű kulturális érték, több mint kulturális objektum — nem kerül teljesen elvetésre; csupán azt állítják, hogy „sokkal több és változatosabb múltbeli értéket kell védeni, mint amennyit a jelenlegi emlékmű fogalma előír”. Ilyen terminológiai zűrzavar nem lehet, és a kiút világos. J. Markevičienė, amikor az új szavakról írt L és M 1992 3 8, következetesen eljuthatott volna ehhez a megoldáshoz. A kulturális tudomány és számos hozzá közel álló terület ugyanis következetesen használja a nyelvészetből kölcsönzött teljes terminusrendszert — új szó, jövevényszó, származékszó, például: Az óvárosban megjelenő új szavak védelmezői az ICOMOS történelmi városok védelméről szóló nemzetközi chartájának néhány sorára is hivatkoznak VN 1988 295 2. Először is, a monarchiává váló Litvánia azonnal hangsúlyozná, hogy nem új szó, sőt nem is a 20. század elején létrejött állam LA 1990 87 6. Többnyire kölcsönvett koncepciókat használunk (akadnak szép kivételek is), ám mint kiderül, ezek a kölcsönzések nem mindig jó minőségűek L és M 1983 46 6. <--> az akkoriban jóváhagyott származékokkal és magatartással szembeni kontrasztot a szocialista ideológiával való szembenállással hozták összefüggésbe KB 1988 9 32. <--> modernitás <--> mint a nyitottság és pluralizmus származékszava KB 1993 2--3 106. A Veldinys szót J. Baronas 1932-es „Orosz–litván szótára” az örökség szinonimájaként használta (наследство — szülői hagyaték, palakai, liktinė, veldinys, veldėmė, paveldas), S. Šalkauskis pedig 1938-as „Általános filozófiai terminológiájában” az említett melléknév, a pavaldus mellett használta a szokásos paveldo (veldinys — héritage – Erbe, Erbschaft — наследство, bár nemcsak általános filozófiai, hanem egészen konkrét, nem filozófiai értelemben is: Az örökletes betegség szerencsétlen veldinys), a mai normatív lexikográfiában pedig ismeretlen használatból (talán csak J. Baronas szótárából?) átvett, a jogban azonban nem használt „örökölt vagyon, hagyaték” jelentésben szerepel DŽ1 (DŽ2 – és „vel- 16 dimas”), mintegy két évtizeddel ezelőtt terminusként szilárd helyet szerzett a nyelvészetben (K. Būga a veldėme alakot használta, mások később a örökölt szó, örökölt szókészlet kifejezést). Tehát a gyűjtőfogalom a kulturális örökség, az egyedi egység pedig a veldinys (az LKŽ IX ritka változatként említi a paveldinys alakot). A Veldinys sokkal jobb, mint a nem rendszerszerű perėminys, „ami átöröklődik, elsajátítódik”; A kereszténység más vallásokból átvett elemei DŽ. A Veldinys a paveldėjimas szó többes számú használatára is alkalmas lenne: Így kezdve verset és prózát olvasni, az ember hátrébb húzódik, és eltűnődik, mennyi ilyen örökség hozott el a távoli múltból napjainkig szóló táviratot az eredeti világképről, mennyi jóslatot és archetipikus képet ŠA 1992 16 7. Általános következtetések: E terminuscsoport átalakítása nem teljesen átgondoltan kezdődött, rendszertelenül, nehézkesen és vontatottan zajlott, és szinte félúton befejezetlenül maradt. Aligha megalapozott az a hit, hogy a szavakkal – ha pontosabbnak véljük őket – le lehet küzdeni a tevékenység nehézségeit. A megkezdett munkát azonban alaposabb megfontolás után határozottan be kell fejezni. 2. Előmunka és munkába állítás; elvégzett munka és teljesítmény; haszonmunka stb. Az új szó, az įdarbis az orosz /задел./ tükörfordítása; alakja nem teljesen azonos, de jobb. Az įdarbis első ízben az 1966-os „Orosz–litván közgazdasági szakkifejezések szótárában” szerepel. Az 1967-es általános „Orosz–litván szótárban” azonban az įdirbis még nem található: задел — 1. közg. megkezdett termelés; 2. tartalék, többlet, felesleg; 3.<->. Az 1982-es „Orosz–litván szótárban” már szerepel, de még körülíró szinonimákkal: задел — előmunka, megkezdett termelés; a megkezdett termelés [félkész termékeinek] tartaléka. Az orosz задел már az 1790-es akadémiai szótárban is szerepel, használata azonban máig nem szilárdult meg teljesen: az 1955-ös 17 kötetes szótár így magyarázza: 1. „előrehaladott munka, amely lehetővé teszi a következő műveletek megszakítás nélküli végzését”; 2. „félkész termékek, munkadarabok készlete”, míg az 1985-ös 4 kötetes szótár szerint: 1. „megkezdett és előrehaladott munka, amelyet folytatni kell”; 2. „ami tartalékként készült, nem pedig a folyó termelés számára”. Az enciklopédikus szakkifejezés-szótárak azonban egyértelműen azt mondják, hogy ez a termelés befejezetlen termékeinek, illetve az építkezés közbenső munkáinak meghatározott mennyisége (normája), amely a további munkák megszakítás nélküli, akadálytalan folytatásához szükséges, nem pedig valamiféle félretett 2—880 17 atsargos (Политехнический словарь.М., 1989). Antra vertus, įsidėmėtina, kad 1955 m. 17-tomyje 3aдeл žymimas spec., o 1985 m. 4-tomyje – jau šnek. – tai jau daugiareikšmiškumui ir reikšmės neapibrėžtumui plati dirva. A litván nyelv általános normatív lexikográfiájában az įdirbis rögtön nem szak. vagy közg. értelemben szerepel, hanem így: „megkezdett, előrehaladott és tovább folytatandó munka” (DŽ₂). Tehát itt az įdirbis afféle „a termelés vagy a munkák kezdeti része”, nem pedig „befejezetlen vagy közbenső termék”. A korabeli, akkor még igen ritka használat is éppen ezt tükrözte: < > a lakóterület legalább 20 százalékát használatba adjuk, megbízható alapot teremtve T 1985 136 2. A nemzeti újjászületés kezdetén az įdirbis – főként egy tevékeny közgazdásznő erőfeszítéseinek köszönhetően – átvitt, meghatározatlan jelentésben terjedt el, és nyelvészi reakciót váltott ki. Régebben valóban azt mondták: megcsináltam, van kezdetem, egy kis kezdetem (és jó kezdet fél siker); erre a lelkes kezdeményezők váratlanul felkapják a divatos įdirbis szót, gyakran csak fél füllel hallva a már terminussá vált alakot, anélkül, hogy tudnák, hogy szakkifejezés. Semmi jó nincs benne, talán sok ostobaság sincs, de a tolakodó, meghatározatlan használat mindenképpen jelen volt. Arra azonban semmi ok azt hinni – ahogyan Vytautas Būda teszi („Gimtoji kalba”, 1990 8–9 26) –, hogy az įdirbis itt kiszorítja a tapasztalatot, és hogy a tapasztalatnak kellene kiszorítania a betolakodó įdirbist. Hiszen nagyon nem ugyanaz: tapasztalatból lehet bőven, míg įdirbisből egy szemernyi sem. Az įdirbis már a munka eredménye. Az įdirbis használatának láza időközben lecsengett, az įdirbis ritkábban fordul elő, de egy másik hiba továbbra is gyakori: nyelvtanilag helytelenül mondják: įdirbis a politikába, a kultúrába TV 1993 01 27. Itt talán a jelentés is közelebb áll az átvitt értelmű hozzájárulás jelentéséhez. Helyesen: a politika, a kultúra įdirbise, vagy valaminek a hozzájárulása a politikához, a kultúrához. A szavak kedvelőinek és a szótári forrásokat keresőknek, továbbá a paronímia veszélyét szem előtt tartva egy másik hasonló szóra is fel kell hívnom a figyelmet, amely még a DŽ₁ és DŽ₂ szótárba is bekerült: az įdarbis „munkába való befogadás” jelentésben: Itt a feleségemmel magunk az įdarbis, ő pedig, amikor megérkezett, gombászni hívja Klovainiai. Vendégségbe jött, éppen az įdarby idején Kaltinėnai. Az LKŽ IV az įdarbis szót Girkalnisból és Gružiaiból is idézi. Kétségtelenül összefügg az įdirbti 3. visszaható jelentésével: „belevetni magát a munkába, nekilátni a munkának”: Ha egyszer belemerül a munkába, még enni sem megy Bartninkai. Ehhez a dologhoz alaposan nekiláttak, hogy kivizsgálják és megértsék Jablonskis (LKŽ II₂). Tehát az įdarbis maga a munka, a folyamat, az įdirbis pedig annak eredménye, mennyisége. Az összmennyiség jelentésű išdirbis némileg másként különbözik az įdirbistől: „az elvégzett munka mennyisége, teljesítmény; ami elkészült; befejezett termelés”. Ettől is különbözik a többjelentésű, csaknem kizárólag nyelvjárásokban vagy elavult írott nyelvben élő 18 išdarbis (išdarbė) szó. A nyelvjárásokban leggyakrabban, és a köznyelv számára lehetőségei révén is potenciálisan fontos, minőségi jelentésben használatos – 4. „a megmunkálás módja, minősége”: Ennek a vászonnak silány a kidolgozása Alksnėnai. A kidolgozás minősége szerint fizetnek: ha jobban dolgozol, többet kapsz, ha rosszabbul, kevesebbet Joniškėlis (LKŽ IV). A nyelvjárások egy másik kifejezése, a žemės išdarbis jelentése: „földbérlet (bérbevétel) részes művelésre, mintha ledolgozásért történne”; ennek ellentéte a nuodarbė: „bérbeadás díjazásért vagy ledolgozásért” (a nuodarbė – nūdarbė földrajzi nyelvjárási szó jelentése „munka, a munka gyümölcse” is. Kié az a láda, amit munkával szereztetek? Šimkāčiai, LKŽ VII), továbbá – a nuodarbis szóval együtt, nyelvjárási változataival – „a föld megművelése, a mezei munkák elvégzése”. A Nuodarbis jelentése „a munka sikere” is; van egy nuodarbūs melléknév is: 1. „munkára kedvező, alkalmas”: munkára kedvező év, munkára alkalmas nyár; 2. „gyorsan dolgozó, rendesen munkálkodó”, valamint a megfelelő nuodarbiai határozószó: „rendesen, szabályosan, következetesen, végig”, továbbá az írott nyelvi nuodarbiui alak, amelynek különleges, szükséges jelentése: „az elvégzett munkáért, teljesítménybérben”. Teljesítménybérben fizetnek (LKŽ VII; az nuodarbis, nuodarbūs és nuodarbiai a DŽ₁ és DŽ₂ szótárban is szerepel). Itt láthatjuk, milyen szorosan kapcsolódik egymáshoz a népi és a tudományos terminológia, milyen lehetőségeket kínál az élő nyelvjárási beszéd, és milyen váratlan, a terminológia számára szükséges lehetőségekkel gazdagítja a litván nyelvet a rá oly jellemző tőbeli magánhangzó-váltakozás. 3. Sem nem fekete-fehér, sem színtelen kép, sem színes Amikor elterjedt a színes fényképezés, akkor a filmek is színesek voltak. Bár valójában a filmek nem színesek, csak előhívás után válnak azzá. Ugyanez mondható el a fotópapírról is. A színes – film, papír vagy fénykép, valamint a filmművészet, film, dia, másolat, illetve a másoló- és sokszorosító készülék – legmegfelelőbb ellentéte a fekete-fehér, nem pedig az egyszerű. Leggyakrabban így is használják, csak nem ritkán a nem megfelelő egyszerű alakban: fekete-fehér (=fekete-fehér⟧) film KV 1992 43 1, másolás: színes (=színes⟧) és fekete-fehér (=fekete-fehér⟧) LA 1992 251 6. Valamiért másként alakult ez a televíziózás korában. Az LTE XI jól írja: színes és fekete-fehér (monokróm) televízió, de már hibásan: színes és sajnos fekete-fehér képet adó (monokróm) televízió. Primitív logikával nézve itt a színes televízió — egyáltalán nem 19 színes, hanem fekete-fehér televízió, amelyet az újságírók nagyon sokáig makacsul színesnek neveztek: kékes képernyő (talán véletlenül használták a kék képernyő kifejezést VN 1984 225 3) [a moziképernyőtől többféleképpen próbálták megkülönböztetni: nagy és kis képernyők L 1981 37 7, kékes (televíziós) és nagy (moziteremi) képernyő T 1983 294 4, a nagy mozivászon és a videofilmek kis képernyői KmT 1987 185 2, S. Valiulis, otthoni képernyő KV 1977 33 1]. A képcső elnevezése még jobban összezavarta a dolgokat. Az FTŽ, amely a színes és fekete-fehér televízió kifejezést adja meg, sajnos ezt írja: színképcső. Az LTE V még elfogadhatóan használja a színes televízió képcsöve, de egészen alkalmatlanul a fekete-fehér televízió képcsöve kifejezést. A PolŽ.-ben minden rendben van: színes és fekete-fehér televízió, színes televíziókészülék, színes és fekete-fehér képcső. Az NŪE is teljesen következetes: színes és fekete-fehér televíziókészülék (90, 92), színes (91) és fekete-fehér (90) képcső [csak a nem jelzős alakokat használják helytelenül: színes inverziós fényképészeti filmek, színes negatív film és fekete-fehér negatív és inverziós fényképészeti filmek 412, színes és fekete-fehér papír 413, színes és egyszerű fényképek 412]. A nyelv legegyszerűbb logikája és a józan ész szerint a képcsövet és a készüléket arról kell elnevezni, milyen képet mutat — színesnek és fekete-fehérnek. Ha a nyelvérzék ezt az egyszerű dolgot sem képes felfogni, akkor nemcsak ezek a szavak, hanem maga a nyelv élete is nagyon komor válaszúthoz érkezett. Ha valaki nem érti, mit jelent a színes televízió vagy képcső, akkor sok minden megakadást okoz és zavarba ejt: kemény és lágy víz, kemény és puha tehén (és a keleti aukštaitiai nyelvjárásban a tehén „folyik” — ezért vezetik ki a tehenet), kemény szájú ló, keményen hizlalni való disznó, kemény búza cséplésre, zsíros föld, zsíros tréfa, zsírosan beszél, magas kamat, száraz bor (azaz fanyar, savanykás — németül herber Wein), száraz borscs (nem készítik), száraz böjt (tej nélkül is), száraz mise (áldozás nélkül — lásd F. Rablė. Gargantiua ir Pantagriuelis/Vert. D. Urbas. V., 1970, p. 591, 826), száraz törvény, száraz eredmény, száraz fulladt („olyan, aki előbb elájul, majd hirtelen elsüllyed. A hangszalagok görcse miatt a víz nem jut a tüdejükbe” NŪE 251), meleg szín, hidegfegyver, hangos terem, gyors út, élő hús, élősúly, vágósúly,... Vajon az orvosok és újságírók, fordítók nem irtották-e ki majdnem teljesen a mély alvást? A tudományos terminológia használói közül vajon hányan mondanák meg, mi az a nyugtalan alvás? [kiauras 9. „nyugtalan, érzékeny, éber (alvásról)” LKŽ V]. És vajon a tehenet áthajtani vagy elaltatni, szénavilla, szemcsepp, patkányméreg nem hasonlítanak-e egyáltalán a méhméregre? És vajon felrobbannak-e a fák? Az újságokban valóságos zűrzavar uralkodik: színes és fekete-fehér képet adó televí- 20 zió T 1990 43 4, színes és fekete-fehér képet adó televíziók, „fekete-fehér” „Šileliai” LR 1990 44 1, fekete-fehér kép VŽ 1990 18 2, fekete-fehér fénykép VN 1990 38 1, A 1990 35 8, L ir M 1990 30 3, R 1990 259 2, fekete-fehér fényképek LA 1992 243 3, fekete-fehér litográfiák SMD 1993 76, még fekete-fehér és színtelen mozi TMkt 1978 62 4, fekete-fehér kép Ašr 1990 10 30 (és a videoklipek „black white” stílusa ugyanott — ez a kutya elásva!). A fekete-fehér igazi ostobaság. Olyan, mint a sötét-világos, vörös-kék... A fekete-fehér jószág fekete-tarka (a fehér-fekete fehér-tarka) (nyj. kė́ršas), a fakó-fehér fakó-tarka, šėmas (azaz világos-, sötét- vagy kékesszürke) és fehér szürke-tarka, a barna-fehér barna-tarka, a sötét szőrszálakkal kevert fehér őszes (átv. „megőszült”) [vöröses ősz vagy szürkés, zöldes: zúzmarás]. A fekete-fehér vagy fehér-fekete madár, illetve kutya tarka, bár a tarka jelentése tágabb is — „különböző színű” (a pettyes, apró foltokkal tarkított madár: pettyes). Rossz érzés, hogy talán már csak a dalokban maradtak meg a tarka galambok, a kutyatenyésztők, különösen az amatőrök pedig minduntalan ilyeneket írnak: márványos dog, fekete-fehér orosz spániel, fekete-fehér collie kölykök. És némely újságírói szem már divatos sablonná teszi a fekete-fehéret: De nekem különös módon tetszik ez a fekete-fehér udvar, mintha egy fényképlemezről való volna LR 1990 30 2 — talán grafikusan megjelenített vagy egyszerűen tarka, szürke? A „fekete-fehér” történelmi korszak értelmezése 1918-tól T 1990 216 3 — talán egyoldalú, kategorikus, tudománytalan, felületes? Ugyanilyen helytelen és divatos a új-régi: <-> a posztkommunista országok új-régi uralkodó rétegének jól ismert portréja LA 1992 168 7. Bár akad legalább egy helyes alak is: Régi-új birodalom illata terjeng LA 1992 165 5. <-> újraéled a régi-új hatalomnak való behódolás LA 1992 253 4 [Ezek a paradoxonból születtek: az (igazán) új az elfeledett (igazán) régi; egyébként gyakran szemantikailag rettenetesen eltorzítva: az új az, ami jól elfeledett régi, az újdonság jól elfeledett régiség lásd „Gimtoji kalba”, 1991 10 12]. Ugyanilyen helytelen az aktuális vörösesbarna (barnásvörös) vagy fehéresvörös is. E szemantikai és életbeli abrakadabra nyelvtanilag helyesen így volna: vöröses barna (barnás vörös), fehér vörös, bármilyen szokatlanul hangzik is. A sakk és a dáma fehér-fekete mezői R 1990 93 6 helyesen fehér-feketék. Ilyen meggondolatlanul, ostobán nevezik meg a zászlókat és zászlócskákat is: kékes-sárga VN 1990 188 — 189 4, LR 1990 184 1, vörös-fekete 21 LR 1990 184 1, vöröseskék LA 1991 252 6, fehéresvörös LA 1991 200 3, fehéreskék KV 1992 51 3, fehéressárga LA 1992 204 3. Véssük az eszünkbe, még ha így is világosabb a világosnál: az ilyen határozószói szerkezetek melléknevekkel árnyalatokat fejeznek ki, nem pedig színkombinációkat. Az ilyen árnyalatok, ahogyan itt ezekkel a szerkezetekkel mondják, nem is létezhetnek. Kötőjellel vagy gondolatjellel is írják: fehér-piros zászló A 1991 415, fehér-piros-fehér zászló LA 1992 60 1, piros-fehér-zöld LA 1993 29 9. Így írják a ruhák vagy egyenruhák színkombinációit is: Szoknyák<~>. Kedvelt színkombinációk: fekete-fehér, kék-fehér, zöld-piros, tintaszínű (=sóskaszínű vagy sós lé színű)-zöld, lila-zöld stb. Kelet-Litvánia, V., 1992, p. 167. A művészettörténészek kötőjelek nélkül is írnak: Kétségtelen, hogy a lap dekoratív ereje nagyon nyilvánvaló. A fekete, fehér és piros szín együttese önmagában alapvető LA 1993 14 16. Az 1938-as litván alkotmányban ez áll: Nemzeti színek – sárga-zöld-piros (idézi: Lietuvos valstybės konstitucijos. V., 1989, p. 59). A Litván Köztársaság jelenlegi alkotmányában (V., 1993) sajnos szokatlan módon: Az állami zászló színei – s á r g a, z ö l d, p i r o s (p. 13). A „Lietuvių kalbos rašybos ir skyrybos” (V., 1992) szabályai (p. 54–58) itt megengedik a k ö t ő j e l használatát, bár a példák tematikája nem csoportosított, egyoldalú és hiányos — éppen a zászlók színkombinációi és egyéb színösszeállítások, különféle keverékek hiányoznak (pl.: mozaik tölgy-kőris-mahagóni parketta, alma-ribizli-vörösáfonya-lé, hársfavirág-menta tea). Kötőszó és elválasztójel nélkül csak az állandósult páros kifejezéseket helyes írni: reggel-este, nappal-éjjel, nagy-kicsi, magas apa. Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy 60 évvel ezelőtt, a „Gimtoji kalba” legelső számában (1933. 1. 12.) arra a kérdésre, hogy helyes-e a orosz-litván szótár kifejezés, igenlő választ adtak. Az érvelés azonban gyenge. A feketésvörös szerkezetre hivatkoznak, amelynek elsődleges jelentése „a feketeségen át vörös” [tehát árnyalat; a pro „valaminek a részleges tulajdonságát jelezve” jelentéséhez lásd pro IV 1, LKŽ X; mondják még: a feketeségen átüt a vörös, ~a], szokatlan, alkalmi jelentésben pedig „fekete és vörös színű”; hasonlóképpen a fekete-vörös kendő összetétel jelentése „fekete-vörös kockás”. Ez nem jellemző nyelvhasználat, csupán egy előfordulási eset, egy alkalmi használat. Az LKŽ IV fekete-vörös szava csak azt jelenti: „sötétvörös”. Maga a válaszadó jellegzetesen így ír: fekete-vörös kockás, nem pedig így: feketésvörös. A szótár pedig régóta orosz-litván nyelvi szótár, nem pedig oroszosan litván. 22 4. A szekér nem kocsi Mi az a važis? Furcsa kérdésnek tűnik – ami jár, szállít, az važis, vagyis szekér. Így botlik meg az ember, persze nem teljesen sík terepen. Ez még csak fél baj lenne – hát mindent tudhat és mindent megtanulhat az ember? Az igazi baj az, hogy elfelejtjük a közmondást: ha nem tudod, ne mondj semmit, inkább kérdezz. Így aztán írnak, talán abban a reményben, hogy „megrövidítik” a nyelvet: Így hát visszatérnek a lovak. <~>. Pihenőidejében boldog volt, hogy ló vontatta szánnal vagy važisszal kocsikázhatott, illetve lovagolhatott T 1976 75 4. <~> reggelente važik indultak útnak, hogy kefirt vigyenek a boltba A 1990 39 8. Nem titok, hogy minden közösségben vannak szorgalmas, becsületes és tehetséges emberek, akik „az egész važist húzzák” Uo. 6. A reggeli važikról szóló megfogalmazásból és a szerencsétlen idézőjelekből a nyelvi gondatlanságra következtetek. De még a költő is téved, és félrevezeti a gyerekeket: Važit befogva / Szürke kancával. / Elenyté nővér / Útnak indult K. Kubilinskas. A kicsik évei. V., 1972, 319. o. A fordító is téved: Ó, bárcsak látta volna a praetori važist a magaslaton, / amint az út közepén, porfelhőben gördülve, Jupiter öltözékét viseli, / Juvenalis, Szatírák Ford. A. Bendorūtė. V., 1983, 77. o. Görögország tele van hazugsággal: állítólag a Hellespontoszon át / hajókból egyenes hidat építettek, s važik is átkelhettek rajta Uo. 82. A keleti aukštaitis nevetne és csodálkozna; mi pedig lapozzuk fel a DŽ-t: važis (2), važys (4) – „szép, üléses ünnepi szán”. No lám! Emlékezzünk: csúzló važis. Hívjuk segítségül a költészetet: Hópihék fonódnak. Harangvirágok hívnak./ Mint füst, végtelen síkság!/ A kis szán margarétákat énekel/ A dérlepte mezőn, a rét szélén./ Hópihék fonódnak. Harangvirágok hívnak A. Jasmantas. Költészet. V., 1992, 38. o. Egyébként a Szótárnak hozzá kellett volna tennie a nyj. jelölést – tájszó, vagy pontosabban a kelet-litván jelölést: keleti aukštaitis szó (elterjedési területe hozzávetőleges, mert még nincsenek adataink – a „Litván nyelvatlaszban” csak a munkaszánok neveit térképezték fel, a „Litván nyelv szótárának” V betűs kötete pedig még nem jelent meg). A köznyelvben nem honosodott meg, használata még kockázatos is – nem biztos, hogy megértik, például: Ki varrja az ágytakarókat, ki készít majd díszes važikat és szekereket LA 1990 47 3. A botladozó szerző és a Szótár is – a drabstinė szónál – egyetlen, ám alkalmatlan példát közöl: Važival járnak-kelnek, sarat fröcskölnek. Legfeljebb az olvadás idején, tavasz felé. Az újságnak sem lehet hinni, amikor novemberben važellel való kocsikázásról ír. Most, miután elcsodálkoztunk, térjünk észhez: a važis „szán”, de hát annak is vannak szánaljai! És azon a vidéken is, ahol a „szánaljakat” lenkének hívják (között 23 Joniškistől és Rokiškistől Lettországig, Rozalimasig, Raguvõsig, Šimonysig), szánnal utaznak. Tehát egészen következetesen – szánnal! És a szekér? Van, ahol már szekér, máshol még csak kerekek; itt kerék, ott keréktengely (a lettek nagyon következetesek: „szekér, kerekek” – rati, „kerék” – rienis). A „Lietuvių kalbos atlaso” adatai szerint a szekér a Nemunas és a Neris közötti területen (a Merkys felső folyását és bal partját kivéve), valamint a Nemunas bal partján használatos, a Dubysa torkolatától pedig egy keskeny sávban a jobb parton is, egészen Klaipėdáig. A fennmaradó területen többnyire kerekek a használatosak, de nem összefüggően: apró szekér-szigetek és vegyes használatú foltok tarkítják. Egyébként ott a szekér nem a négykerekű járművet jelenti, hanem annak „testét” (ebben az értelemben a szán szekere kifejezés is előfordul), vagy a rakományát – a szállítmányt (hasonlóképpen Dubičiuose a kerekek rakományát rātine néven mondják); az üres jármű pedig a kelet-aukštaitiai vežėčia (vežėtys), de nem akármilyen, hanem rendszerint egy bizonyos fajta, főleg munkára használt, leggyakrabban trágyaszállító (a szénaszállító – kerekek, Marcinkonyse – rātinos, a szép, könnyű pedig – rateliai). A kerekek vidékén más elnevezések is vannak, sajnos ezek nem litvánok. A szekér területén a kerekek is előfordulnak, de csak frazeológiai kifejezésekben. Talán furcsállja valaki a kerekek szót? Lapozza fel a LKŽ XI. kötetét, és még furcsábbat talál: az egyes számú kerék vagy a ratelis, ratukas, račiukas azt jelenti... „kerékpár”. És a kocsi kereke nem egész Litvániában eszterga, van még esztergált kerék (ritk.), jóval keskenyebb, mint a kerekek, de a déli határ közel azonos (Kintai-Šilutė-Juknaičiai-Žemaičių Naumiestis-Žvingiai-Veliuona), majd észak felé fordul és nagyon kanyargós lesz (Surviliškis-Ramygala -Steigviliai-Pasvalys-Biržai- Nemunėlio Radviliškis). A népköltészetben lehetnek zavaró keveredések is: Gurulnak a kerekek, gurulnak a kis kerekek, gurulnak a kis esztergált kerekek Luokė (a néprajzi együttes „Patal kiau vakarone” című lemeze). Úgy forog, mint a kerék utolsó esztergája – annak, aki még nem hallotta, talán furcsán hangzik? A rokka, a žemaitiai fonókerék, a rātinis, a rātino esztergája – ez is furcsa. Pedig a rokka kereke talán még valamely nemzetközi terminológiai kódexnek sem tetszene. Az élő nyelv számára azonban mindez saját, igaz és szilárd. Persze a köznyelvi szótárban az esztergák mellé illene a tájny. jelölés, a kerekek magyarázatában pedig az esztergák szintén nem megfelelő. Örülhetünk annak, hogy a kerékgyártót körültekintőbben magyarázzák: „kerekek és fa kocsialkatrészek készítője”. Egyébként a szánoké is... Hogyan alakult ez ki? Nyilván a szánnal való közlekedést (važiu, valamint szánnal, tájny. ragėmis, rāgutėmis,...) važiuota, a kerekeken való közlekedést (ratais) pedig rieteta, riedėta, míg a tekinių esetében tekėta. Később, hosszú idő alatt, ez a rendszer megváltozott; az új rendszer nem egységes. De szilárdan tartja magát, és senkinek sem engedik, hogy a nyelvi adatokat önkényesen megváltoztassa vagy összekeverje. A Važis szán, és ez szent. 24 Rövidítések I. Szótárak, enciklopédiák, könyvek DŽ1 – A mai litván nyelv szótára. V., 1954 DŽ2 – A mai litván nyelv szótára. V., 1972 FTŽ2 – Fizikai szakkifejezések szótára. V., 1979 LKKM – A litván kultúra koncepciójának vázlata. V., 1990 LKŽ – Litván nyelvi szótár. V., 2. köt., 1969. 4. köt., 1957. 5. köt., 1959. 7. köt., 1966. 9. köt., 1973. 10. köt., 1976. 11. köt., 1978 LTE – Litván szovjet enciklopédia. V., 5. köt., 1979. 11. köt., 1983 NŪE – Háztartási enciklopédia. V., 1987 PolŽ2 – Politechnikai szótár. V., 1984 II. Időszaki sajtó A -- „Atgimimas” Ašr -- „Aušrinė” D -- „Dienovidis” GK -- „Gimtasis kraštas” KB -- „Kultūros barai” KmT -- „Komjaunimo tiesa” KV -- „Kalba Vilnius” LA -- „Lietuvos aidas” L és M -- „Irodalom és művészet” LR -- „Lietuvos rytas” M és G -- „Tudomány és élet” Mt -- „Metai” P -- „Pergalė” Prsk -- „Proskyna” R -- „Respublika” SMD -- „7 meno dienos” ŠA -- „Šiaurės Atėnai” T -- „Tiesa” TMkt -- „Tarybinis mokytojas” TV -- Televízió Vlt -- „Viltis” VN -- „Vakarinės naujienos” VŽ -- „Vilniaus žinios” A számok az éveket, lapszámokat és oldalakat jelölik (TV -- dátum) 25