Mokslinio stiliaus morfologijos ypatybės

Audronė BITINIENĖ A TUDOMÁNYOS STÍLUS MORFOLÓGIAI SAJÁTOSSÁGAI A tudományos stílust mindeddig nem vizsgálták átfogóan, mivel elsősorban a terminológiával, annak rendezésével, valamint a tudományos stílus struktúrájávo ne al foglalkoztak. Iš az igazi lexikai és szintaktikai ir elemek működése szembetűnőbben jellemzi a stílus sajátosságát, mint a morfológia. Ezért gyakran úgy vélik, hogy nem informatív, és nem képes ji tipikus nyelvi eszközök rétegét alkotni (Mistrik, 1965, 44-45). A morfológiai elemek első statisztikai vizsgálatai azonban (a tudományos és szépirodalmi stílusé, ir amelyeket e cikk szerzője végzett (Pikčilingis, azt mutatják, hogy a nyelvnek ez a 1971, 284—286), szintje képes differenciálni ir és integrálni a köznyelv különböző változatait. ir E tanulmány a tudományos ne stílus morfológiai struktúrájának teljes leírását, csupán o néhány olyan nyelvi jegy paramétereit mutatja be, amelyek a nem nyelvi és nyelvi tényezők hatásától függhetnek. ir A paraméterek differenciáló ereje különösen informatív a minőségileg eltérő stílusok – a — tudományos ir és a szépirodalmi stílus – összehasonlításakor. Az ilyen összehasonlítás akkor értelmes, ha a morfológiai struktúra vizsgálatakor az elemzés egységéül egy szövegrészletet, vagyis ne olyan mondatot o választunk, amely a szófajok valós eloszlását és korrelációját mą ir jų mutatja. Mivel a nyelvi jegyek mennyiségi változásai konkrét stilisztikai tényezőktől függhetnek, a tudományos stílus korpusza ezer szóra) rétegzett, azaz (38,5 figyelembe į vették a6stílus ir tudományágait (irányzatát). A posztstílusok elkülönítésekor figyelembe į veszik a konkrét szövegeknek a tudósok tevékenységi szférájában ir való működését, a nem nyelvi — tényezőket, ir valamint a feladó és a — címzett kapcsolatának sajátosságát. Melyek ezek a posztstílusok, és miben ir különböznek egymástól? Az elméleti posztstílus szövegei képzett címzetthez szólnak (a kommunikációs aktus mindkét résztvevőjének tudásalapja csaknem megegyezik), aki képes absztrakt kategóriákban gondolkodni, összetett ba tudományos információt szintetizálni és kreatívan elsajátítani. nę ją A feladó mintegy azonosítja magát a su címzettel: a legújabb információt közvetíti, objektivitáso ra törekedve gyakran vitatkozik ugyanazon vagy közeli su terület szakembereiar vel, és a közvetített információ megfelelő ir megértésére számít. 11 Az oktatási posztstílus feladója nem azonosítja magát a címzettel — a kommunikációs aktus mindkét résztvevőjének tudásalapja különbözik. Az ilyen típusú szövegekben különös figyelmet fordítanak a címzettre — a címzőt az érdekli, hogyan jegyzik meg a tudományos információt, vagyis fontos számára a visszacsatolás. Az oktatási szövegekben kevesebb az objektív információ, didaktikusan csak a legfontosabbat rendszerezik, amely megfelel a konkrét oktatási céloknak. Az állításokat nemcsak bizonyítják vagy kísérleti eredményekkel támasztják alá, hanem példák, illusztrációk és a szövegszervezés egyéb nonverbális elemeinek segítségével magyarázzák is. Speciális kapcsoló szerkezetekkel hangsúlyozzák a kapcsolatot a szöveg egyes részeivel, és ezáltal aktiválják a címzett figyelmét. A címzettnek nemcsak az információt kell megjegyeznie, hanem annak közvetítési formáját is. Így a kommunikációs aktus résztvevői között implicit kommunikáció zajlik. A tudományos-módszertani alstílus címzője az adott terület képzett szakembere, címzettje pedig olyan szakember, aki a legújabb, legmegfelelőbb tudományos felfedezéseket a gyakorlatban próbálja meghonosítani. Ennek az alstílusnak a szövegeiben konkrét tudományos kutatásokra vagy kísérletekre támaszkodva különféle ajánlásokat fogalmaznak meg (hatékony gyártástechnológiát, a növények és állatok legmegfelelőbb termesztési, illetve tenyésztési módját, oktatási módszert stb. jelölnek meg) az adott tudományterület tevékenységének javítása érdekében. E posztill szövegeiben a tudományos információ konkrétabb, kevésbé koncentrált formában jelenik meg. A korábban tárgyaltaktól lényegében különbözik a tudomány-népszerűsítő posztilla. Címzettje — képzett szakember, 0 címzettje — teljesen meghatározatlan (leggyakrabban más szakterület szakembere vagy speciális képzettséggel nem rendelkező személy), ezért az aktuális, érdekes tudományos információ adaptált, egyszerű formában jelenik meg: kerüli a szakspecifikus tudományos terminusokat, törekszik a konkrétságra, meggyőző erőre, sőt az egyediségre is. A közlő funkció mellett kifejező és felhívó funkció is érvényesül (Župerka, 1983, 104). A tudomány-népszerűsítő posztilla konstitutív elve a — tudományos, publicisztikai, mindennapi társalgási, sőt a ir szépirodalmi stílus sajátosságainak és nyelvi ir jegyeinek kontaminációja. A litván nyelv stilisztikai munkáiban (Pikčilingis, Župerka) teljesen 1971; megalapozottan 1983) csak a tudományos stílus egyirányú differenciálódását ismerik el, elhatárolódnak a tudományos stílus azon változataitól, amelyek egy konkrét tų tudomány sajátosságaival kapcsolatosak, és amelyeket 12 úgy határoznak meg, mint „a nyelvi elemek kiválasztása és kapcsolataik azonos témájú szövegekben (Amngpeen 1967, 27; Xopdman 1986). A tudományos stílus ilyen felosztása nem funkcionális stilisztikai jellegű, mivel figyelmen kívül hagyja a funkcionális stílust és annak alstílusait meghatározó nem nyelvi tényezők komplexumát, és kizárólag egyetlen – a tartalmi (tematikai) tényezőnek ad elsőbbséget. A tudományos stílus statisztikai módszerekkel történő vizsgálatakor azonban célszerű meggyőződni arról, hogy az egyik tudományterület (ág) szövegei különböznek-e egy másik tudományterület szövegeitől, mivel maguk a funkcionális stílusok kutatói is folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a tudományágaknak két pólusa van – a humán tudományok, illetve a matematika és a műszaki tudományok (CerrxeBuu, 1976, 42; Galperin, 1977, 310). Az egyes tudományágak szövegeinek vizsgálata feltehetően nem célszerű: jelenleg nem annyira a tudományok differenciálódásának, mint inkább integrációjának tendenciái érvényesülnek, ezért megelégedhetünk a humán, a természettudományos, valamint a matematikai és műszaki tudományok változataival. Először a szófajok funkcionálását tárgyaljuk (lásd az 1. táblázatot). I táblázat. A szófajok gyakorisága. Funkcionális Szófajok stílus Z > m Z m m = g RE |B |B |Z = if Z| 3 | z |S | 23 |35 |%|3 22 b S = = = = £ 2 a 2 glE2]® = = = a) a Mokslinis| 40,0 | 12,51 2,71 6,9 | 18,11 6,3 | 38 | 76 | 1,9 - Grožinis | 29,8 | 5, 1,21 11,1 | 23,7] 79 | 66 | 89 | 4,8 0,2 A ir tudományos-szépirodalmi stílusú iš szövegekben minden szófaj közül leggyakrabban a főneveket használják, de az eloszlás nem egyenletes. A főnevek túlsúlya a tudományos stílusban a — nominativusos stílus jellemzője. Még egy közepes hosszúságú, 17—22 tudományos stílusú mondatban is lehet daiktavardžių 7 14 (tokie sakiniai sudaro 41,6%). Pl. : A fonológia klasszikusai (például Trubeckoj) meg voltak győződve arról, hogy a fonetika és a fonológia ir teljesen önálló tudományágak (Gird, E, 14). A szóképzés jelentését az egész képzett szó szerkezete határozza meg (a 13 szóképzés alapja, a formáns, a ir jų specifikus viszony), amely a képzett szó pozíciójának su az alapszó hátterében való megnyilvánulásában bontakozik ki (Urb, ŽDT, A tudományos 149). stílusban különösen fontosak a minőségi jellemzők; azokat a főnév négyszer gyakrabban be fejezi ki, mint a szépirodalmi du stílusban használt melléknév. je Ez a két szófaj egyaránt növeli a szöveg informatív voltát, és segít a tényszerű információ átadásában (T'aJibriepuun, 1981, 28). A főnevek és ir melléknevek túlsúlya a tudományos su stílus sajátos jellemzőjével, az absztraktsággal, valamint a — nem specifikus ir tömörséggel — és statikussággal hozható összefüggésbe. A szépirodalmi stílusban az ellentétes tendenciák figyelhetők meg: az ige (és a határozószó még nagyobb) gyakorisága e szövegtípusok dinamizmusát mutatja, mivel előtérbe kerül a leírás * (és nagyobb a határozószóé) gyakorisága a szövegek ezen típusának dinamizmusát jelzi, mivel előtérbe kerül a leírás, az érvelés, amelyek a tudományos į stílusra jellemzők, valamint az ne eseményekről, a ar szereplők állapotváltozásairól stb. szóló elbeszélés. o ir (ragozott igealakok találhatók 66,5 %, a tudományos stílusban — 43,9 96). Ezért talán kijelenthetjük, hogy a tudományos és a szépirodalmi stílus releváns nyelvi jellemzője a főnevek és az ir igék aránya a szövegben (a szubsztantivitá- — si együttható —2,2 és 1,5). ir A vizsgált funkcionális stílusokat a névmások különböztetik meg egymástól. Ritkábban használatosak a tudományos, gyakrabban — a szépirodalmi stílusban. A névmások ilyen gų egyenlőtlen eloszlását a szövegek szerveződésének eltérő jellege határozza meg. A szépirodalmi stílusban a — névmások a főnevek helyettesítői (személyes névmások vannak 63,2 %, a 31,2 %, tudományos stílusban mutató névmások — 30,5 % ir 23,5 %), A tudományos stílusban pontosságra törekednek, ezért inkább maguknak a fogalmak elnevezéseinek ismétlésére hajlanak. A pontosság a partikulumok kisebb gyakoriságát, az objektivitás pedig az érzelmileg — expresszív szófajok szavainak kiküszöbölését eredményezi. A szépirodalmi stílusban a prepozíciós szerkezetek su túlsúlyát az határozza meg, hogy fő tagjuk többnyire ige, amelyet a tudományos stílusban ritkábban használnak. Másfelől a prepozíciós szerkezetek nagyobb gyakoriságát a tudományos stílusban a tudományos stílus egyik sajátos jellemzője — az absztraktság — be is előidézi, mivel „a prepozíciós szerkezetek jelentése konkrétabb a ragos esetek jelentésénél” (Paulauskienė, 1994, 387). A többi szófaj gyakoriságának különbségei nem ilyen szembetűnők, és feltehetően a korreláló szófajok gyakoriságától függenek. Milyen hatással van a tudományos stílus belső differenciálódása a szófajok funkcionálására? A főnevek gyakorisága mint a tudományos stílus releváns jegye kevéssé függ az alstílus sajátosságaitól (a legtöbb főnév a tudományos irányzat oktató alstílusának szövegeiben található 14 po — 42.2 9%) ar (csak a természettudományi szövegek különböznek — 42,1 %). A melléknevek eloszlása még stabilabb, mivel az ingadozás amplitúdója még az egy százalékos határt sem lépi át. A névmások gyakoriságában azok a módszertani szövegek különbözne- (4,5 96), k, amelyekben hajlamosak folyamatosan ugyanazokat a fogalommegnevezéseket ismételni (egyáltalán nem be releváns). Az ellentétes tendencia a bölcsészettudományi szövegekre jellemző (a névmások aránya 9,0 %). Jų a szerzők a kifejezés változatosságára törekednek, a kapcsolatok új árnyalatainak és a kiemelésnek az eszközeit keresik (a partikula aránya 2,4 %). A főnevek és melléknevek (36,3 %), kisebb (9,8 %0 gyakorisága nagyobb a ir névmások, igék (8,8 9%), (19,0 %), határozószók, (7,7 96) ir sőt a partikula viszonylagos (3.7 %) aránya a tudományos-ismeretterjesztő szövegekben azt mutatja, hogy a nem szakértő címzetthez való igazodás a beszédrészek į sajátos eloszlását alakítja ki. A továbbiakban még két paramétert vizsgálunk meg: a főnévi — esetek és az igeidők eloszlását. ir 2 táblázat. A főnévi esetek gyakorisága wn «3 wn I] w ji = 8 < «© m I — § “2 =e € < Funkcionális stílus z = = Z = = = 5 | | E i |“ | 2 Z = m= I] = x] v 2 > X Žž o = > A Tudományos 27,2 | 41,7 „2 | 138 | 63 6,8 Szépirodalmi 30, 26,8 | 29 |240 | 7,8 6,8 1,1 Amint látható, a tudományos és szépirodalmi ir stílust a főnévi esetek sajátos szerkezete különbözteti meg. Nyelvi állandónak, azaz nem releváns jegynek tekinthető a helyhatározói eset, amelyet mindkét funkcionális stílus szövegeiben egyenletesen használnak; nyilvánvalóan o releváns nyelvi jegy viszont a birtokos eset. A birtokos — eset túlsúlya (a nominativusszal együtt eléri a su 68,8 96) a tudományos szövegekben su összefüggésbe hozható a spe15 A tudományos stílus egyik sajátossága — az elvontság: a főnévvel kifejezett tulajdonság nemcsak önállóbbként, hanem elvontabbként is értelmezhető annál a tulajdonságnál, amelyet melléknév fejez ki (a főszóval kölcsönös konkretizációs kapcsolatban áll). Más szóval, a főnévnek az összetett szerkezetű képződményekhez (gyakran terminusokhoz) való kapcsolódási képességétől függ a birtokos eset, részben pedig a részes eset gyakorisága is (az igéből képzett főnevek vonzzák őket, amelyek különösen gyakoriak az elméleti szövegekben). A szépirodalmi stílusban a tárgyeset csaknem kétszer gyakoribb, mint a tudományos stílusban. E ragozott eset gyakorisága kétségtelenül összefügg a stílus már említett sajátosságával — a dinamizmussal: az ige gyakran korrelál a főnév tárgyesetével, részben pedig az eszközhatározói esettel is. Ezért a szépirodalmi stílus sajátosságát feltáró releváns nyelvészeti jegy — a tárgyeset gyakorisága. Mindkét funkcionális stílus rendszerszerűsége meghatározza a többi eset — az alanyeset, a részes eset és az eszközhatározói eset — eloszlását. A birtokos esetű főnevek egyenletesen oszlanak meg nemcsak a különböző alstílusok, hanem a különböző tudományágak szövegeiben is (a bölcsészettudományi szövegekben kevesebb a birtokos eset —38,4%). A többi eset ingadozási amplitúdója pedig statisztikailag informatív, gyakorlatilag ko azonban csak a tudományos stílusú szövegek létrehozásának lehetséges sokféleségét mutatja. Az elméleti szövegekben kevesebb tárgyesetű (10,5%), de több alanyesetű (30,0 96) főnév található. Ugyanezen esetek gyakorisága differenciálja a humán tudományos szövegeket: a birtokos eset gyakoriságának csökkenésével (38,4 96) nő az alanyesetű (29,2%) és a tárgyesetű (15,9 96) főnevek gyakorisága. A kis összehasonlító aránnyal rendelkező esetek — a részes eset és az eszközhatározói eset — ingadozási amplitúdója kevéssé függ az extralingvisztikai tényezők hatásától (az ingadozási amplitúdó 0,8%). A tudományos ismeretterjesztő szövegek esetgyakorisági struktúrája statisztikailag nem informatív: lényegében csak a birtokos eset részének alanyeseti iš (36,7 96), iš (28,8 %) gyakorisága o különbözik, a többi eset eloszlása viszonylag állandó. Következésképpen az ir ilyen típusú szövegekben sztereotipikus kifejezésmódra való į hajlam körvonalazóne dik: három (akárcsak a szépirodalmi stílusban), o két esetű főnevek alkotják a szöveg nagy részét. Ugyanezek a sztereotipikussági tendenciák figyelhetők meg az igeidők funkcionálásának összehasonlításakor is (Lásd a 3. táblázatot). 16 3 táblázat. Az igeidők gyakorisága || Funkcionális Az igeidők stílusa | FA | o | m | Jelen | Múlt Múlt | Jövő | egyszeri gyakori Tudományos 73,3 | 23,7 0,4 2,5 Szépirodalmi 27,4 62,5 3,6 | 6,5 Látható, hogy az igék igeidejeinek gyakorisága a két funkcionális stílus szövegeiben lényegesen eltér, mivel a iš két fő igeidő, a jelen idő és az egyszerű múlt idő használatának ellentétes tendenciái figyelhetők meg: a — tudományos ir stílusban a jelen idő több — mint háromszorosan meghaladja az egyszerű múlt idő alakjainak számát, a szépirodalmi stílusban pedig sokkal gyakrabban használják az egyszerű múlt időt. A jelen idő a tudományos szövegekben – a 2,5 szépirodalmiakkal ellentétben – általánosító jelentésben (elvont főnevek kontextusában) használatos, ezért az elvontság és a konkrétság szembeállítása is felismerhető. A tudományos szövegben fontos a valóság jelenségeinek, azok kapcsolatainak, folyamatainak vagy ir törvényszerűségeinek rögzítése és megállapítása, amelyek nemcsak a feladó, hanem a címzett számára is aktuálisak. Pl. : Szinte minden porcos hal a tengerben él (Mač SG, 86). A nyelvi rendszert szabályok és elvont elemek alkotják (Gird F 71). Egyes mondatokban a jelen idejű cselekvés jelentése teljesen elhalványul, az ige pedig az alany állandó tulajdonságát jelöli (ez a jelentés nagyon közel áll a melléknevek vagy a melléknévi igenevek jelentéséhez), pl. Az albuminok vízben oldódnak (Jas O Ch 65); A sötét kérgű fák a napos oldalon nagyon felhevülnek (Dag AE 58); A tüdőben a hemoglobin oxigénnel egyesül <...> (Jas O Ch 202). A művészi kép megalkotásának alapja — nem annyira a jelen, mint inkább a már lezajlott események (összefoglalás konkrét képpel). A szépirodalmi stílusban uralkodó elbeszélés az ige valamennyi idejének, köztük a múlt gyakori idejének céltudatos váltakozását feltételezi. A jelen idő gyakorisága egyáltalán nem függ a tudományos stílus magját alkotó alstílusoktól, valamivel inkább ingadozik azonban a különböző tudományágak szövegeiben, mivel a természettudományos művek bevezető részeiben és a kísérletek leírásakor valamivel gyakoribb az egyszerű múlt idő (25,7 96, vö. a jelen idővel —72,3 96). Az egyszerű múlt idő gyakorisága tekintetében a különböző 17 alstílusok szövegei csak nagyon csekély mértékben különböznek. Csak a módszertani szövegekben feltételezi az elméleti kísérletek menetéről és a lehetséges eredmények gyakorlatban való alkalmazásáról szóló elbeszélés ennek az időnek nagyobb arányát. A jövő idő, amely viszonylag egyenletesen oszlik meg a humánés természettudományos szövegekben, differenciálja a fizikaés matematikai szövegeket. Az okfejtésben, és különösen a tételek bizonyításakor, szükséges elem (ezen szövegtípus hagyománya) — a jövő idő, pl. : Most megadjuk a valószínűségi változó várható értékének általános definícióját. A <...> valószínűségi térben definiált <...> valószínűségi változó várható értékének a <...> integrált nevezzük (Kub TTMS 165). Az igeidők differenciálják a tudományos ismeretterjesztő szövegeket, mivel a túlsúlyban lévő jelen idő (65,7 96), a ritkábban használt egyszerű múlt (28,8%) és a viszonylag gyakran előforduló jövő idő sajátos struktúrát alkot, amelynek paraméterei nem metszik a szépirodalmi (5,3 96) stílus igeidő-használatának paramétereit. su Iš a tárgyalt paraméterekből világossá válik, hogy a funkcionális stílusok morfológiai struktúrája nagymértékben függ (nem passzív, ahogyan azt gyakran gondolják) a nem nyelvi tényezők hatására különböző funkcionális ir stílusokat különíthet el. O a tudományos stíluson belül a paraméterek többsége ingadozik, de a tudományos stílus normáin belül marad. Pontatlan lenne azt állítani, hogy a különböző tudományágak szövegei sajátos tudományos stílusban íródnak. A tudományos ismeretterjesztő alstílus helye továbbra is tisztázatlan, mivel a vizsgált paraméterek egy irányban ingadoznak. Ezért a tudományos ismeretterjesztő stílus külön is vizsgálható, mivel a különböző funkcionális stílusok kölcsönhatásának szintjén némileg eltérő struktúrával rendelkezik. Rövidítések Dag AE - Dagys J. Növényökológia. — V.: Mokslas, 1980. Gird F — Girdenis A. Fonológia. — V.: Mokslas, 1981. Jas OCh - Jasinskas L. ir és mtsai. Szerves kémia. — V.: Mokslas, 1979. Kub TTMS - Kubilius J. Valószínűségszámítáir s, matematikai statisztika. — V.: Tudomány, Urb 1980. ŽDT - Urbutis V. Szóképzési elmélet. — V.: Tudomány, 1978. Irodalom 1. Mistrik J. Szlovák stilisztika. Pozsony: szlovák. ped. nakl-vo, 2. 1965. Paulauskienė A. A litván nyelv morfológiája: Előadások litvanisták számára. V.: Tudományos ir Enciklopédiák Kiadója, 3. 1994. Pikčilingis J. A litván nyelv stilisztikája. V.: Mokslas, 1971. T. I. 4.Župerka K. A litván nyelv stilisztikája. V.: Mokslas, S. 1983. Auapeecs H. ŐT. Cramicruxo-KoMOHHaTOpHbIė MCeTO/IbI B TEOPETHUCCKOM J TIpHKJIAJIHOM 5S3bIKO3HAHHMH. JL: Haya, 1967. 6. Xo dd én Ő. Hayunsrii cT17b — COLBIOJIEKT — SI3LIKOBBIC borbélyok COIU1OJIMIH= rBugruueckKuli acriekT Hayunoli peun// Turrojiorist Tekcra B (DyHKIMOHaJIbHO CTHJMcruuecKoM acriekTe. [lepms, 1990. C. 4-10. 7. CenkenBuy M. Il CriunicTHKa HayUHOIl peun H JHTEPATYPHOC pellakKTHpoO“ része. M.: Boicurast urkojia, 1984. 8. Taxabmepin WM P. Teker Kak 00BEKT BIHIBHCTHUCCKOTO HCCJIC/IOBalHDIS1, M.: Hayxa, 1981. 19