Konstantino Šakenio „Fizikos“ vadovėlio terminija

Angelė KAULAKIENĖ Lietuvių kalbos institutas KONSTANTINO ŠAKENIO FIZIKOS tankönyvének terminológiája 1. Bevezető megjegyzések K. Šakenis Fizikos című, gimnáziumoknak szánt tankönyve 1920-ban jelent meg. Három részből állt, amelyek külön könyvként láttak napvilágot: I. rész Mechanika – Hőtan (142 o.); II. rész Mágnes. Elektromosság (77 o.); III. rész Fény. Hang. Energia és munka (97 o.). E háromrészes, gimnáziumoknak szánt fizikatankönyvből 1920 és 1940 között 5 kiadás jelent meg. Fizikos című tankönyvét K. Šakenis akkor kezdte írni, amikor Voronyezsben tanított; az első világháború kitörésekor számos litván értelmiségi vonult oda vissza. A tankönyv írásakor K. Šakenis a fizikai szakkifejezésekről J. Jablonskis nyelvésszel, valamint Z. Žemaitis, P. Mašiotas és M. Šikšnys matematikussal konzultált; hetente gyűltek össze J. Jablonskisnál, hogy megvitassák a terminusokat (Šenavičienė 1982: 87). A Fizikos tankönyv első részét Voronyezsben írta meg, 1918. június elején pedig, miután visszatért Vilniusba és fizikát kezdett tanítani a gimnáziumban, sietve nekilátott a második rész megírásának. Amint a tankönyv szerzője maga írja, karácsonyig befejezte (Šakenis 1997: 199). A harmadik részt 1919-ben írta meg szülőfalujában, Veleniškiaiban (Vabalninko járás). Nem sokkal a tankönyv első kiadása után, 1922-ben K. Šakenis elkészítette a második kiadást, amelynek előszavában ezt írta: „A „Fizikámat” úgy írtam meg, hogy olyan tankönyvet készítsek az iskolák számára, amelyben a tanulók csak a legszükségesebb ismereteket találják meg. Mindenekelőtt már maga a háború teremtette körülmények kényszerítettek bennünket, akárcsak más népeket, arra, hogy lerövidítsük az iskolai tantárgyak tananyagát. Ezenkívül a szükséges elnevezések és a megszilárdult tudományos terminusok hiánya is sok nehézséget okozott. Ezért csak azért írtam meg a tankönyvet, hogy betömjem azt a hiányt, amely iskoláink létrejöttével keletkezett. Ez a második kiadás pedig már jelentősen kibővítve jelenik meg”1 (Šakenis 1997: 252). 1 Itt és másutt az idézetek, valamint a könyvek és fejezeteik címének szövege hiteles formában szerepel. A helyesírást és a központozást nem javítottuk. 66 K. Šakenis Fizika című műve abban az időszakban a gimnázium felsőbb osztályos tanulóinak egyetlen tankönyve volt. 1916–1919-ben I. Končius is írt fizikatankönyvet gimnáziumok számára, miközben Észtországban tanított; 1915 őszétől 1920-ig élt ott, miután a palangai leánygimnázium Verro városába költözött, de a tankönyvet nem nyomtatták ki. 312 oldalas kéziratát a Vilniusi Egyetem kézirattárában őrzik (Kaulakienė 1994: 18–27). V. Čepinskis Fizikos paskaitos (1923–1926) című műve kevéssé volt megfelelő a gimnázium felsőbb osztályos tanulói számára. P. Vileišis Populiariškas rankvedis fizikos című, 1899-ben Shenandóban (Pennsylvania állam) megjelent, 1905-ben Vilniusban újranyomtatott könyve, valamint P. Mašiotas és J. Dragašius tankönyvei az elemi iskolák számára készültek. Miután több éven át oroszul tanított, K. Šakenis kétségtelenül – I. Končiushoz hasonlóan – használta K. Krajēvičius akkoriban ismert tankönyvét és illusztrációit (Fizikos istorija 1988: 169). J. A. Martišius azonban megjegyzi, hogy K. Šakenis Fizika című műve kellően eredeti alkotás. 1925-ben a kaunasi Litván Egyetemen kedvező értékelést kapott. Ezenkívül minden egyes kiadás (Vilniusban, Tilsitben és Marijampolėban jelent meg) új témákkal, történeti ismeretekkel és litván példákkal bővült (Martišius 1996: 17). K. Šakenis Fizikos című tankönyvének mind az öt kiadását és tudományos színvonalát maguk a fizikusok értékelték és tárgyalták (Fizikos istorija 1988: 170–172; Martišius 1994: 4–5). Ez a tanulmány kizárólag az első kiadás terminológiáját elemzi. A tankönyv a gimnáziumi fizika teljes tananyagát felöleli. Részei a következő, meglehetősen részletes fejezetek: Bevezetés (I. A fizika tárgya. II. A testek tulajdonságai. III. Mértékek és számítás); Mechanika (I. Mozgás és erők. II. Erők összetétele és felbontása. III. A testek egyensúlya. IV. A legegyszerűbb gépek. V. Folyadékok. VI. Gázok); Hőtan (I. A hő tényezői. II. Kalorimetria. III. Gőzök. IV. Meteorológiai tárgykörök); Mágnes; Elektromosság (I. Elektrostatika. II. Elektromos áram. III. Elektromágnesség. IV. Légköri elektromosság); Fény (I. Bevezetés. II. Tükrök és lencsék (lencsék). III. Spektrumtan. IV. Optikai műszerek); Hang; Energia és munka. Amint a felépítésből látható, az első rész a mechanikával foglalkozik. Emellett további kémiai és meteorológiai fejezeteket is tartalmaz. A Fizikos második része a mágneses és elektromos jelenségek vizsgálatának van szentelve. E- 67 je dalyje, beje, išdėstomas, kaip nurodo J. A. Martišius (1996: 17), ir tuo metu gana naujas radioaktyvumo reiškinys. Spausdinama duomenų apie pirmąsias telefono ir telegrafo linijas Lietuvoje. Trečiojoje dalyje išdėstytos šviesos, garso, darbo ir energijos temos. A korábban közölt fejezetekből vagy alfejezetekből látható, hogy címük egy része egyszavas, például: szem (III 59), ampermérők (II 40), méret (I 9), elektromosság (II 12), fémek (I 104), molekulák (I 4), látás (III 60), spektrum (III 32), spektroszkóp (III 38), fajsúly (I 6), voltmérők (II 40) stb. A fejezet- vagy alfejezetcímek túlnyomó többsége két- vagy többszavas szókapcsolat, például: fajsúly (I 15); kisugárzott hő (I 114); összetett mozgás (I 21); súlymértékek (I 13); a katódsugarak tulajdonságai (II 52); magnetoelektromos gép (II 73); a fénysugár törése prizmában (III 25); távolságmérés szemmel (III 64); az elektromosság áramlása a vezető felületén (II 17); az erő által érintett tárgyak mozgása (I 24); a test képe síktükörben (III 12); a súlymértékekkel kifejezett légnyomás (I 81); az erő kifejezése a tömeg és a gyorsulás szorzataként (III 83); a gőz feszítőerejének változása a hőmérséklet változásakor (I 131); a szórólencsék elé helyezett testek képei (III 31) stb. Olyan fejezetcímek is előfordulnak, amelyek egyszerűen mondatokból állnak, például: a centrifugális erő csökkenti a tárgy súlyát (I 30); minden munkát emelési munkával fejezünk ki (III 89); a fénysugár két párhuzamos síkkal határolt testen halad át (III 24) és hasonlók. Általában a legtöbb fejezet vagy alfejezet nyelvezete világos, egyszerű és érthető, a terminusok pedig pontosak és helyesek. Ez nyilvánvalóan J. Jablonskis jelentős érdeme. Amint I. Šenavičienė megjegyzi, J. Jablonskis szigorúan megkövetelte, hogy a terminusokat a tárgy vagy fogalom lényegének megfelelően alkossák meg, a más nyelvekben használatos elnevezések etimológiájától függetlenül; ugyanakkor nem volt a terminusok válogatás nélküli litvánosításának híve, és Z. Žemaitis szerint csodákra volt képes. Úgy tűnt, hogy a neves nyelvész a terminusokról ítélve valamiféle különleges, csak általa elérhető nyelvi ösztönre hagyatkozik, és pontosan megkülönbözteti a nyelvben élő szavakat azoktól, amelyek idegenek a litván nyelvtől – ahogyan a jó zenész füle a teljes spektrumban is felismeri a hamis hangot (Šenavičienė 1982: 87). K. Šakeni számára kétségkívül hatással voltak J. Jablonskis tanácsai a megfelelő szó vagy terminus kiválasztásakor. Íme, hogyan magyarázza a elektroszkóp fogalmát 68 és a hővezetést: „Ez egy egyszerű üvegpalack (üvegedény), amelynek dugóját szigetelőanyagból, például kaucsukból kell készíteni. A dugón keresztül egy fémrudat vezetnek a az üvegpalackba, végén egy b golyóval. A rúd végére két szalmaszálat mm, vagy két vékony papírlapot erősítenek. Ha egy amalgámmal dörzsölt üvegrudat közelítünk a b golyóhoz, akkor a két lapocska azonnal eltávolodik egymástól, és szöget zár be egymással. Ugyanis a rúdból a vezetőn, b a keresztül elektromosság jut a lapocskákba, és azonos elektromossággal feltöltődve igyekeznek eltávolodni egymástól” (II 14–15). „Az életben gyakran kell kihasználnunk a kis mennyiségű gázok hővezetését. A tél közeledtével szobáink ablakaira második keretet szerelünk, hogy a szoba melegebb legyen. A hőt nem annyira a második üvegréteg tartja vissza, mint inkább a két keret közötti légréteg. Gyakran hallani, hogy a szűk cipőben jobban fázik a láb, mint a tágasban, mert a tágas cipőben több felmelegedett levegő van, amely visszatartja a hőt. A tél közeledtével a fiatal fákat szalmával igyekszünk körülkötözni, mert a szalma és a benne lévő levegő nehezen engedi át a hőt. Ugyanez mondható el a gyapjúról, a tollakról és más hasonló anyagokról, amelyek belsejében levegő van. Ha ezeket a tárgyakat összenyomjuk, úgyhogy kevesebb levegő marad bennük, a hővezetés is megnő” (I 114). 2. A tankönyv terminológiája K. Šakenis Fizikos című tankönyvének terminológiáját általános, fizikai, valamint az akkori fizikához szorosan kapcsolódó más tudományok terminusai alkotják, például: visszhang (III 74), szem (III 59), szén (II 31), tengely (II 60), hullám (III 74), munka (III 91), égés (I 97), nedvesség (I 134), füstölő (I 92), járás (III 5), vég (III 11), teljesítmény (III 91), gőz (I 136), hang (III 71), kisülés (II 13), erő (III 85), szalag (III 67), szög (III 72), negyed (III 6–7), üreg, mélyedés (III 60), szikra (II 76), test (III 35), ív (II 51), mező (II 56), táblázat (II 8), lencse (III 73–74), láng (III 40), mértékek (I 9), anyag (III 10–11), keverékek (I 123), levegő (I 87), alap (III 38), kar (I 15), fonál (III 25), rost (III 17), előlap (III 81), kerék (III 75), látás (III 60), mutató (II 40), bontás (I 33), különbség (I 88), csiga (I 49), réteg 69 (III 69), sugár (III 14), áram (II 71), küllő (III 14), oszlop (I 61), összetétel (I 32), súly (I 13), emelő (I 49), oldal (II 34), árnyék (III 5), hő (I 11), fény (III 50), rés (II 52), csattanás (III 71), kép (III 14), csengő (II 60), tükör (III 10), forrás (II 50), érték (III 96), rezgés (III 69), villám (II 76), gyűrű (II 71) stb. Szinte mindegyikük fajfogalmakat jelölő terminusok alaptagjaként szerepel, például: szem: hosszú sz., rövid sz. (III 62); hullám: visszavert h. (III 74), hangh. (III 74), levegőh. (III 81), főh. (III 74), hosszú hullámok (III 70), gömbhullámok (III 70), vízhullámok (III 70); nedvesség: abszolút n. (I 135), abszolút légn. (I 134), légn. (I 134), relatív n. (I 135), relatív légn. (I 134); vég: hegyes v. (III 11), behúzott v. (I 89), fogyatkozási v. (III 9); erő: légköri e. (I 81), eredő e. (III 87), elektromos e. (II 75), elektromos átengedőképesség e. (II 41), mozgási e. (III 85), centrifugális e. (I 29), feszítő e. (III 76), párhuzamos erők (I 38–39), mágnes e. (II 3), acélmágnes e. (II 9), polarizációs elektromos átengedőképesség e. (II 47), felbontó e. (I 38), nyomó e. (I 38), áramerősség e. (II 29), összetevő erők (I 36), súly e. (III 86–87), vonzó e. (II 8–9), súrlódási e. (III 89); szög: visszaverődési sz. (III 72), a teljes belső visszaverődés határszöge (III 24), törési sz. (III 25), fénytörési sz. (III 25), eltérési sz. (II 10); szikra: elektromos sz. (II 26); test: diamágneses testek (II 57), elektromosan töltött t. (II 19), átlátszatlan t. (III 3), nem világító t. (III 13), képzeletbeli t. (III 67), paramágneses testek (II 57), polírozott testek (III 44), átlátszó t. (III 3), folyékony testek (I 5), csúszó t. (III 86–87), kopott t. (III 64), világos t. (III 5), világító t. (III 4), sötét t. (III 3); lencse: kétoldalt homorú l. (III 62), kétoldalt domború l. (III 62), kétoldalt domború lencse koronüvegből (III 50), gyűjtőlencsék (III 29), domborúan homorú l. (III 26), domborúan homorú lencse flintüvegből (III 50), síkhomorú l. (III 26), síkdomború l. (III 26), szórólencse (III 31); mértékek: negyedmértékek (I 10), metrikus mértékek (I 9), hatodmértékek (I 10); anyag: átlátszatlan a. (III 4), átlátszó a. (III 4); levegő: ritkítatlan l. (I 87), közönséges l. (I 89), ritkított l. (I 88), sűrített l. (I 87), sűrű l. (I 90), rezgő l. (III 80); összetétel: keresztirányú ö. (III 25); nyaláb: széttartó n. (III 17), sugárnyaláb (III 3); látás: l.: két szemmel (III 63); szám: fordulatszám (II 57), a húr rezgéseinek száma (III 76); felbontás: erőfelbontás (I 33), mágneses felbontás (II 8); csiga: mozgócsiga (I 50), közönséges 70 cs. (I 50); áram: elektromos á. (II 28), indukált á. (II 65), egyenáramú á. (II 30), polarizációs á. (II 47), polarizált á. (II 46), hirtelen á. (II 28); oszlop: higanyoszlop (I 61), folyadékoszlop (I 67), vízoszlop (I 79); emelő: másodrendű e. (I 48), elsőrendű e. (I 49); árnyék: teljes árnyék (III 5); hő: párolgási rejtett h. (I 126), cseppfolyósodási rejtett h. (I 122), kisugárzott h. (I 114); fény: foszforeszkáló f. (III 50), színes f. (III 50); kép: fordított k. (III 57), a test fordított k. (III 56), visszavert k. (III 50), test k. (III 5), nagyított k. (III 56), a test pozitív képe (III 50), látszólagos k. (III 12), valódi k. (III 57); tükör: domború t. (III 19), sík t. (III 11), gömbtükör (III 13); forrás: elektromos f. (II 50), energiaforrás (III 94), áramforrás (II 51), fényforrás (III 6) stb. Az ilyen, alaptagként szereplő szavak egyaránt származnak nyelvjárásokból és régi forrásokból – K. Sirvydas, J. Brodovskis, F. V. Hakas, P. Ruigys, F. Kuršaitis, M. Miežinis, A. Juška és mások szótáraiból –, valamint későbbi forrásokból, amelyek a népnyelv szavait rögzítették (például: számítás (III 9), fordulat (II 66), szélső vég (II 10), vihar (II 11), részecskék (I 113), gázok (I 77), gyorsulás (I 20), mennydörgés (II 76), felmelegedés (III 43), feszültség (II 22), tekercs (II 68), fok (I 12), dőlés (I 51), mérés (III 64), eltérés (II 10), készülék (III 59), felület (II 17), lemezke (II 31), eszköz (I 85), illesztés (III 61), permet (I 91), féltengely (II 10), félkar (I 40), látvány (I 49), nyugalom (I 18), mutató (I 84), vonás (III 42), gömb (III 90), tulajdonságok (II 52), terjedés (III 69), íz (I 99), szín (III 35), álló súly (III 14), üveges (II 25), tolattyú (I 86), összetétel (I 33), forgattyú (II 59), függőón (I 6), súly (I 38), hatodrész, -a (I 10–11), inga (I 56), vonzás (II 3), háromszög (III 24), zúgás (III 75), csövecskék (II 51–52), alacsonylátás (III 56), lámpa (III 52), tűzhely (III 17) és hasonlók). Másfelől K. Šakenis terminológiájának jelentős része olyan új szóalkotás, amelyet már más szerzők megalkottak és használtak, például: szemüveg (III 62), fedő (I 136), törvény (II 33), szén (I 101), jelenség (I 3), összefüggés (II 49), térfogat (I 17) stb. (lásd: Lietuvių kalbos žodynas 1–20, 1941–2002), vagy J. Jablonskis javasolt, például: oxigén (I 97), szám (II 57), egység (III 95) (Žemaitis 1966: 196, 199). A tankönyvben használt egyes szavak egyáltalán nem szerepelnek az akadémiai Lietuvių kalbos žodynas című szótárban, például: eredő (I 34), átlós (I 35), behúzhatóság (III 44), szigetelő (II 12), záró (II 58– 71 59), félárnyék (III 5), félvezető (II 13), másfél égő (I 101), szórósság (III 44), derékszögű (II 34), szorítók (II 10), lámpácska (II 32). A Fizika tankönyvben számos kölcsönzött (többnyire latin és görög eredetű) szakkifejezés is szerepel, amelyeket ma is használnak a fizika terminológiájában, például: aberráció (III 50), aerosztát (I 85), amplitúdó (III 69), analízis (III 41), anód (II 48), készülék (II 60), központ (I 40), dina (III 84), ekvivalens (II 45), elektromosság (II 12), elektrolit (II 44), elektromágnes (II 56), elem (II 31), energia (III 91), erg (III 91), fizika (I 3), fonográf (III 81), gramm (I 13), gramofon (III 82), műszer (III 80), kalória (II 49), katód (II 48), kinematográf (III 67), együttható (III 90–91), mágnes (II 11), mágneseződés (II 6), mágnesesség (II 9), mágnesezés (II 9), tömeg (III 84), megaerg (III 91), fém (II 46), mikroszkóp (III 53), molekula (II 9), monokord (III 77), motor (II 75), objektív (III 54), pólus (II 6), potenciál (II 30), prizma (III 65), reakció (I 96), szifon (I 92), skála (I 12), szolenoid (II 63), spektrum (II 6), spektroszkóp (III 38), telefon (II 68), távíró (II 58), távcső (III 56), hőmérséklet (I 110), hang (III 75) stb. Némelyiküknek kissé eltérő, ma szokatlan fonetikai vagy morfológiai alakja van, például: akkumulátor (II 48), alumínium (II 51), harmónia (III 75) és harmonikus hangok (III 80), cézium (III 37), cilinder (I 136), egyenlítő (II 10), elektrolízis (II 46), elektromágnesség (II 56), képlet (II 40), gallium (III 42), hipotézis (II 64), vonal (II 76), lítium (III 37), mechanika (III 84), sugár (II 55), rubídium (III 37), másodperc (I 19) stb. Kevesebb a francia, német vagy más nyelvből származó jövevényszó, például: repülőgép (I 85), amalgám (II 12), akkumulátor (II 40), disszonancia (III 75), szigetelés (II 13), hangvilla (III 70), kondenzátor (II 24), gép (III 89), polarizáció (II 47), rezonancia (III 74), hangszín (III 80). A Fizika tankönyvben csak egy-két közvetlen orosz vagy német jövevényszó található, például: réz-szulfát: réz-szulfát (II 44), határvonal (I 52), orsó (II 66), orsócska (II 56), torony (I 70). K. Šakenis, felismerve a nemfogalmi és fajfogalmi terminusok megkülönböztetésének szükségességét, igyekezett több fajfogalmi terminust alkotni. Az ilyen fölérendelt és alárendelt terminusok akár bizonyos terminuscsaládokat is alkothatnak, például: tengely: szem tengelye, főtengely, lencse főtengelye, tükör főtengelye, melléktengely, 72 lencse melléktengelye, tükör melléktengelye; munka: erőmunka, emelési munka, gépek munkája, negatív munka, pozitív munka; sugarak: anódsugarak, alsó sugarak, a megfigyelt test alsó sugarai, visszavert sugarak, színtelen sugarak, kémiai sugarak, megtört sugarak, kilépő sugarak, katódsugarak, párhuzamos sugarak, törő sugarak, széttartó sugarak, beeső sugarak, röntgensugarak, melegítő sugarak, fénysugarak, sötét, láthatatlan sugarak, urán- és tóriumsugarak, felső sugarak, a Volta-ív sugarai, a megfigyelt test sugarai; ellenállás: elem ellenállása, külső ellenállás, térbeli ellenállás, áramellenállás, belső ellenállás stb. A összetett terminusok fajfogalmi tagjait alkotó melléknevek és igenevek azonban igen gyakran nem egységes módon szerepelnek: egyesek névmási, mások egyszerű alakban. Az összetett terminusok ilyen változó fajfogalmi tagjai variánsoknak tekinthetők, például: hullám: visszaverődött h. (III 73) és visszaverődött hullám (III 74); erő: állandó erő (I 24) és állandó erejű (III 83); hirtelen erő (I 25) és hirtelen fellépő erő (I 25); test: folyékony test (I 4–5), de szilárd test és szilárd test (I 4), rezgő test (III 10) és rezgésben lévő test (III 16); sugarak: színtelen fehér sugarak (III 50) és színtelen fehér sugarak (III 41), sárga sugarak (III 41) és sárga sugarak (III 41), beeső sugár (III 24) és beeső sugár (III 11), színes sugarak (III 65) és színes sugarak (III 41), világos sugarak (III 16) és fénysugarak (III 45), meleg sugarak (III 44) és meleg sugarak (III 47); teljes árnyék (III 5) és teljes árnyék (III 4). A Fizikos tankönyvben a fajfogalmi tagok variálódásának más típusai is megfigyelhetők, például: energia: kémiai energia (III 93) és a kémia energiája (III 93), hőenergia (III 94) és termikus energia (III 96); szög: beesési szög (III 21), beesési szög (III 14), esési szög (III 72) és beesési (esési) szög (III 10), látási vagy látható szög (III 63); mutató: abszolút törésmutató (III 22) és abszolút törésmutató (III 22); sugarak: összetartó sugarak és összegyűjtött sugarak (III 3); sűrítő: sík sűrítő (II 26), lapos sűrítő (II 24) és lemezes sűrítő (II 24); tükör: homorú tükör (III 52), homorú tükör (III 59) és homorú tükör (III 13). Következésképpen a Fizikos tankönyv terminológiájára jellemző a variánsok használata. Egy másik sajátossága a szinonímia. A szinonímia megadásának többféle módját különböztethetjük meg. Először is, amikor az egyik szinonimát zárójelben adják meg, vagy az vagy kötőszóval kapcsolják össze, például: fordított, negatív vagy negált kép (III 49), de fordított kép (úgynevezett negatív) (III 49); nitrogén vagy fojtógáz (I 100) és nitrogén (fojtógáz) (I 77); elektromos teljesítmény vagy potenciál (II 22), de elektromos teljesítmény (potenciál) (II 21); galvanométer vagy 73 áramerősség-mérő (II 34), de galvanométerek (áramerősség-mérők) (II 34); a mágnes dőlésszöge vagy inklinációs szöge (II 10), de dőlésszög (inklinációs szög) (II 10); egyszerű mikroszkóp vagy nagyítóüveg (III 52), de egyszerű mikroszkóp (nagyítóüveg) (III 52); spektívek vagy távcsövek (III 56–57), de spektív (távcső) (III 56); látszólagos vagy képzelt kép (III 12), de látszólagos (képzelt) kép (III 30); lencsék (lencsék) (III 26), de lencsék (üveglencsék) vagy lencsék (III 26). Másodszor, amikor a zárójelben megadott vagy a vagy kötőszóval összekapcsolt szinonimák egyike a tankönyv másik helyén már nem kap hangsúlyt, például: indukciós vagy szekunder áram (II 65), de indukciós áram (II 66); anyag mennyisége vagy tömeg (III 84), de tömeg (III 84); pozitív vagy valódi (tényleges) kép (III 49), de a test pozitív képe (III 49); kétoldalt domború (kidudorodó) lencse (III 26), de kétoldalt domború lencse (III 45); menet (tekercsmenet) (II 73), de menet (II 66); elnyelőképesség (abszorpció) (III 44), de elnyelőképesség (III 44); négyzet (kvadrát) (III 6), de négyzet (III 6–7); a külső (külső) ellenállás (II 37), de külső ellenállás (II 37); forrás (energiaforrás) (II 49), de elektromos forrás (II 50); teljes (egész) belső visszaverődés (III 23), de teljes belső visszaverődés (III 24). A szinonimák fent említett megadásmódjaiból egy további sajátosság is kirajzolódik: a litván és a nemzetközi terminus nem egyenértékűsége, például: csíkok (vonalak) (II 52), de vonalak (csíkok) (III 41) és csavarmenet (barázda) (III 81); sugár (radius) (I 29) és küllő (radius) (III 6). A terminusok megnevezéseinek változatosságával összefüggő szinonímia és variánsosság azt mutatja, hogy a korabeli fizikai terminológia még kialakulóban volt, és a terminológiaalkotás valamennyi szakaszára jellemző sajátosságot magán viselte (Kaulakienė 1997: 56–62). Bár az említett terminusok többsége – különösen az elő- és utótagi képzőkkel alkotott származékok – bizonyos képzési kategóriákba sorolható: cselekvések, tulajdonságok, a cselekvés eredménye, cselekvők és cselekvésre jellemző tulajdonságok hordozói, főnévi tulajdonságok hordozói, eszközök, gépek, készülékek vagy más különféle eszközök (ezeket leggyakrabban melléknevek nevezik meg). K. Šakenis Fizikos című tankönyvében cselekvéseket, tulajdonságokat, jelenségeket és eszközöket megnevező terminusok találhatók, például: számbavétel, gyorsulás, melegedés, mozgás, keményedés, változás, esés, csökkenés, eltérés, távolodás, alkalmazkodás, folyósodás, összeszá- 74 molás (I 36), ábrázolás (III 47); porozitás (I 8), vezetőképesség (I 114), hasznosság (III 62), szigetelőképesség (I 6), állandóság (III 95), különbözőség (II 4), szóróképesség (III 96), rugalmasság (I 131), súly (I 6), nedvesség (I 63), sűrűség (I 83), távolság (III 63), egyenletesség (II 23); sikló (III 69), forgattyú (I 138), tolóka (I 86), csavar (I 51), hajtómű (I 136). Néhány, a cselekvés kategóriáját jelölő terminus változó alakban fordul elő, például: futás és áramlás: az elektromos áramlás vagy csúszás oka (II 29), valamint vezetőnk csak kis mértékben akadályozza az elektromos áram folyását (II 29); törés és törésjelenség: a fénysugarak törése kétoldalt domború lencsében (III 26), valamint a sugár színétől (árnyalatától) függ annak törése is (III 33). A tankönyv általában igyekszik megkülönböztetni az -imas/-ymas, -umas képzőkkel, illetve az -a, -as, -is végződésekkel alkotott származékokat; az utóbbiak mennyiséget, dimenziót jelölnek, például: magasság: Mindkét csőág magassága legfeljebb 30 centiméter (I 88); nagyság: Ahhoz, hogy megértsük, mit tehet az erő egy bizonyos tárggyal, feltétlenül ismernünk kell az erő nagyságát (I 32); sebesség: Sebességen általában azt a centiméterben mért utat értjük, amelyet a tárgy egy másodperc alatt tesz meg (I 19); nyomás: Most már világos, hogy az erőt nyomással vagy súlyegységekben lehet mérni (I 23); súly és térfogat: Tehát egy tárgy térfogatának meghatározásához a tárgy grammban kifejezett súlyát el kell osztani a relatív sűrűséggel stb. Ezt a felfogást, amely nemcsak a fizika, hanem más tudományterületek mai terminológiájában is nyilvánvaló, K. Šakenis kortársa, I. Končius is követte (Kaulakienė 1993: 32–43). K. Šakenis tankönyvében azonban még gyakran összekeverednek a cselekvőket, illetve az eszközöket vagy készülékeket megnevező terminuskategóriák, például: galvanométer vagy árammérő (II 34); kereső vagy keresőeszköz (III 56); egyszerű mikroszkóp vagy nagyítóüveg (III 52); akadályozó és hajtó: Az a testet mozgató erő, amely a testet tolja, a hajtóerő; az Fh szorzat a hajtóerő munkáját jelenti, a q erő pedig akadályozó erő, tehát qh az akadályozó erő munkája (III 88). Ennek talán az is az oka, hogy sem P. Vileišis, sem I. Končius nem különböztette meg ezeket a megnevezési kategóriákat. Másfelől, a második kiadás előszavában megfogalmazott elvhez tartva magát – miszerint a tankönyvben „a tanulók csak a számukra legszükségesebb ismereteket találhassák meg” (Šakenis 1997: 252) –, úgy tűnik, kevés figyelmet fordított a terminusok egységesítésére. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a korabeli fizikai terminológia még kialakulóban volt. 75 3. Következtetések 1. Konstantino Šakenisnek, akárcsak elődeinek és kortársainak (P. Vileišisnek, I. Končiusnak), az írásaiban a Fizikos tankönyv terminológiája szilárd alapra, a litván lexikára épült. A tankönyv szavainak többsége az élő nyelvből származik. 2. A Fizikos tankönyvben jól láthatók a terminológiai normálás kritériumai: a) az idegen szavakhoz igyekeztek litván megfelelőket választani (megalapozott terminológiai szinonímia alakult ki); b) a fajfogalmak megnevezésére leggyakrabban a melléknevek vagy melléknévi igenevek határozott alakjait használják (ez a terminusok alárendeltségi viszonyait eredményezi); c) jelentésük alapján megpróbálják elkülöníteni az -imas/-ymas, -umas képzőkkel, illetve az -a, -as, -is végződésekkel alkotott származékokat; az utóbbiakat mennyiségek és méretek megjelölésére használják. 3. A terminusok változatosságából és szinonímiájából arra lehet következtetni, hogy a fizikai terminológia akkoriban még kialakulóban volt, és a terminológiaalkotás valamennyi szakaszára jellemző sajátosságot mutatta. LITERATŪRA Fizikos istorija 1988: Fizikos istorija Lietuvoje. I (1579–1940). Autorių kolektyvas: P. Brazdžiūnas, H. Horodničius, H. Jonaitis, A. Puodžiukynas, I. Šenavičienė; Vilnius. Kaulakienė A. 1993: Lietuvių fizikos terminografijos pradmenys. – Lituanistica 1(13). Kaulakienė A. 1994: Rankraštinio Igno Končiaus fizikos vadovėlio kalba. – Lituanistica 3(19). Kaulakienė A. 1997: Pirmųjų fizikos vadovėlių mechanikos terminai. – Terminologija 4. Martišius J. A. 1994: Apie Konstantino Šakenio rašytinį palikimą. – Mokslo Lietuva 20(94). Martišius J. A. 1996: Konstantinas Šakenis – pirmųjų lietuviškų fizikos vadovėlių autorius. – Fizikų žinios 11. Šakenis K. 1997: Iki „Vaizdų ir minčių nelaisvėje“, Vilnius. Šenavičienė I. 1982: Fizikos raida Lietuvoje (1920–1940), Vilnius. Žemaitis Z. 1966: Lietuviškos matematinės terminologijos istorijai. – Lietuvių kalbotyros klausimai 8. 76 TERMINOLOGY OF KONSTANTINAS ŠAKENIS’ TEXTBOOK FIZIKA (PHYSICS) Summary Konstantinas Šakenis’ textbook Fizika (Physics) for gymnasia was published in 1920. It consisted of three parts, which were published separately: Part I. Mechanics. Heat; Part II. Magnets. Electricity; Part III. Light. Sound. Energy and Work. During the period from 1920 until 1940 five editions of this text-book in three parts were published. The paper analyses terminology of the first edition of three parts of Šakenis’ Fizika in 1920. The analysis of the terms of this text-book can be summarised by the following conclusions. First of all, the terminology of Šakenis’ Fizika, similarly to the writings of his contemporaries (Petras Vileišis, Ignas Končius), was based on the Lithuanian vocabulary. Secondly, an abundance of variants and synonyms of terms shows that at that time the terminology of physics was still in the process of formation and had all features of the period of terminology creation. Thirdly, the criteria of terminological normalisation of Konstantinas Šakenis are obvious – motivated synonymy, matters of subordination of generic and specific terms, category groups of terms. Angelė KAULAKIENĖ Gauta 2002-09-25 Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-2055 Vilnius E. paštas [email protected] 77