Lietuviško anatomijos vardyno istorijos metmenys

Gintautas ČESNYS Vilniusi Egyetem A LITVÁN ANATÓMIAI ELNEVEZÉSTÁR TÖRTÉNETI VÁZLAT A nemzetközi anatómiai elnevezéstár alapját latin és latinosított görög szavak alkotják, amelyeket történetileg örököltek, vagy az antik nyelvek szellemében újonnan alkottak. Az arab és egyéb eredetű elnevezések ritka kivételek. Az elnevezéstár főnevekből (ren) és azok képzett alakjaiból áll, utótagokkal és előtagokkal (renalis, retrorenalis); ritkábban hibridek is keletkeznek, például egy görög és egy latin szó összekapcsolásával (lymph nodus). A latin terminusok szemantikája az elnevezett objektumok tulajdonságait rögzíti a megismerés egy adott szakaszában, emellett a rendszernek nyitottnak kell lennie arra, hogy magába fogadja a jövő tudományos tapasztalatait. Állandósága és pontossága miatt a latin évszázadokon át a tudomány nemzetközi nyelve volt. Bár a XX. században jelentősége valamelyest csökkent, mégis az orvosi elnevezéstár magja maradt, amelyet folyamatosan bővítenek és tökéletesítenek. Másfelől egy tárgy vagy jelenség, illetve annak lényege csak akkor érthető meg jobban, ha anyanyelvünkön nevezzük meg. A nemzeti elnevezéstárak hagyományai igen eltérőek. A legegyszerűbb megoldás, ha nem fáradoznak saját nómenklatúra kialakításával, hanem a latint használják, ahogyan például a törökök teszik. Sajnos ez esetben elvész a latin szókapcsolatokban rejlő szemantikai információ, amely lehetővé teszi a leírt objektum tartalmának megértését, és szükséges a terminusok logikai rendszerének elsajátításához. A második lehetőség a latin terminusok anyanyelv grammatikájához, helyesírásához és kiejtéséhez való igazítása. Így járnak el azok a népek, amelyek nyelvében sok a latin eredetű szó (olaszok, franciák, angolok). Ebben az esetben a kiejtés nagyon eltávolodik a latin eredetitől, és más népek számára az így eltorzult terminus nehezebben érthető. A harmadik lehetőség az anyanyelvű elnevezések eredeti rendszerének megalkotása, többnyire latinból fordítva, de a népnyelvi hagyományokra támaszkodva. Így tesznek legközelebbi szomszédaink, a lettek, az oroszok, a lengyelek és a németek. A nemzeti anatómiai elnevezéstárak biztosítják a latin szavak tudatos megértését. Emellett nagy értéket képviselnek, hozzájárulást jelentenek az anyanyelvhez és általában a nemzet közös kultúrájához. 55 Lietuviško anatomijos vardyno ištakomis reikia laikyti Konstantino Sirvydo (1579–1631) trikalbį (lenkų–lotynų–lietuvių) žodyną, kurio pirmasis leidimas išėjo apie 1620 m. (žinomas tik defektuotas egzempliorius be antraštinio lapo), fotografuotinis – 1997 m., o labiausiai paplitęs trečiasis Dictionarium trium linguarum – 1642 m., fotografuotinis – 1979 m. Jame užfiksuota gausi paveldėtoji lietuvių kalbos leksika, tarnybes, archaizmai, paties K. Sirvydo naujadarai, tarp jų ir iš medicinos, pvz.: negyvagimis, žinia paraikymo sąnarių (anatomija), karštinė (drugys). A latin szótárszöveg hidat teremt K. Sirvydas kora és napjaink között, és lehetővé teszi annak mérlegelését, hogy mely orvosi, különösen anatómiai elnevezések a legrégebbiek, melyek érkeztek az idők homályából, és melyek későbbi korok termékei (Butrimaitė 2000). K. Sirvydas használta szavait három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba azok az elnevezések tartoznak, amelyek beépültek az anatómiai elnevezéstárba, és ma is használatosak: az egész test megnevezése (kūnas), egyes részeié (galva, kaklas, krūtinė, nugara, pilvas, šonas, ranka, koja), a fej tájékaié (veidas, smakras, kakta, momuo, pakaušis), a végtagok részeié (kirkšnis, šlaunis, blauzda, kelis, petys, alkūnė, delnas, pirštas, nykštys), valamint a rendszereké és szerveké (oda, nagas, plaukas, ausis, burna, lūpa, dantis, gomurys, kaulas, sąnarys, širdis, inkstas, krūtis, bamba). A második csoportba azok a szavak tartoznak, amelyek jelentése az idők során beszűkült, kibővült vagy megváltozott (plaštaka – ma nem palma, hanem manus; smegenys – csak medulla, de nem gingivae). A harmadik csoportot olyan jó, ám az anatómiai elnevezéstárban meg nem honosodott szavak alkotják, mint a nugarkaulis (a meghonosodott terminus: slankstelis), bruvis (– szemöldök), kiaušas (– koponya), rietas (– comb), stomuo (– testmagasság), jeknos (– máj), gysla (– ideg). Pirmuosiuose profesionalios medicininės publicistikos bandymuose Vincas Kudirka (1858–1899) vartojo jau įsišaknijusius anatomijos pavadinimus (plaučiai, krūtinė, burna, dantys, žarnos, širdis, gysla (– vena), inkstai, smegenys, sąnariai), taip pat terminus (skilvis), gal ir savo sugalvotus, kurie vėliau neprigijo (dirksniai, driksniai, sunkė (– arterija), sunkinis kraujas, gyslinis kraujas ir kt.). Vincas Kudirka (Kudirka 1889, 1895) pirmasis mėgino pavadinti audinius žodžiu au-da, atkakliai ieškojo gleivinės, plėvės, dangalo lietuviškų terminų, tačiau ne visai vykusiai visus juos bendrino žodžiu plonė – smegenų plonės, pilvo slidplonė, pilvaplonė, plonės aplink širdį, jungplonė (– jun- 56 szájpadlási vékony része. A garat, a gége és a máj, valamint a hasnyálmirigy elnevezéseivel is küszködött, folyamatosan összekeverte őket. Érdekes a mirigy megfelelőjének keresése, amely végül nem honosodott meg: nyál-, verejtékmirigy vagy kis mirigy. A hivatásos anatómiai elnevezéstár mint elnevezési rendszer vitathatatlan úttörője Jonas Basanavičius (1851–1927) volt. A Litván Irodalmi és Folklórintézet kézirattárában fennmaradt kézzel írt „Anatómiai és orvosi elnevezések anyaga”, amely mintegy 270 anatómiai elnevezést tartalmaz orosz, latin és litván nyelven, valamint néhány német és lengyel megfelelőt. Valamilyen orosz orvosi szakkifejezés-szótárt használt, szülőföldje (Pilviškiai, Skiriaudžiai, Marijampolė) lakóitól hallott szavakra és F. Kuršaitis (1806–1884) szótárára támaszkodott (1870, 1883, 1894). Az anyagot feltehetően akkor gyűjtötte, amikor Jonas Basanavičius már visszatért Litvániába (körülbelül 1908–1912 között). A szótár vázlatában szinte az egész test, annak részei és szervei szerepelnek, olyan elnevezésekkel, amelyek már K. Sirvydas korától elterjedtek. Az újabb jellegű litván szavak közül említsük meg J. Basanavičius által használt alakokat: sudėjimą, pašonę, sprandą, vidurius, pakinkį. Sikeresen nevezte meg a mozgásszervi rendszer általános részeit (griaučiai, antkaulis, kremzlė, raumuo, sausgyslė), a csontok felszínével és kapcsolataival összefüggő képződményeket (vaga, skiauterė, a?tis, siūlė, maumuo, skliautas), egyes csontokat (šonkaulis, mentė, noragas, priekalas), a splanchnológia (zsigeri szervek) tárgyait (raukšlė, vartai, šner-vės, plaučiai, liežuvis, liežuvėlis, stemplė, tulžies pūslė, tiesioji žarna, taukinė, bambos virkštelė, makštis, varpa), valamint egyes testnedveket (pra-kaitas, seilės, tulžis, sėkla). J. Basanavičiustól eredhet a pitvar, nyaki verőér, a fül előcsarnoka és dobhártyája elnevezések használata is. Érdekes, hogy a nemi szervek elnevezései mellett olyan szinonimák is szerepelnek, amelyek ma már vulgárisan hangzanak. Külön említést érdemelnek a neurológiai terminológia megalkotására tett kísérletek. Az általa használt terminusok: csomó, mag, tekervény, agy, nyúltvelő, kisagy mindmáig fennmaradtak; az idegek megnevezései közül (járulékos, arc-, nyelv- és orrideg, nyelvmozgató, szemmozgató, szagló-, látó-, hármas és bolygóideg) viszont csak néhány honosodott meg, és azok is megváltozott alakban. J. Basanavičius olyan elnevezései, mint szemüreg, terpietis, ondóhólyagocskák, szűzhártya, vékonybél, félkörös csatorna, hashártya, szívburok, keresztcsont igen közel állnak a mai használathoz. Az érdekes, de meg nem honosodott terminusok közül említhető: gyvyslė (arté- 57 1. ábra. J. Basanavičius kéziratának fakszimiléje ria), agyi érhártyácska (nervus), szalag (ligamentum), ágyékcsont (columna vertebrarum), csonk, farokcsont (os coccygis), répa (patella), ív (clavicula), csikló (clitoris), herezacskó (scrotum), rekesz(izom) (diaphragma), nyelvfék (frenulum linguae). Külön említést érdemel a kinövés (processus) és az idegfonat (plexus), amely talán pontosabb, mint a ma használt nyúlvány és fonat. J. Basanavičius nem tudott megfelelő elnevezéseket választani a lábfej és a kéz, valamint a medencecsont részeihez és az agyhártyákhoz; a torok megnevezése még mindig bizonytalan volt, a lépet és a hasnyálmirigyet összekeverték, sokat gondolkodtak a szem felépítésének litván megfelelőin (még nem ismerték a ínhártyát, szaruhártyát, retinát, érhártyát, szemlencsét, szivárványhártyát, kötőhártyát). J. Basanavičius nem tudta lefordítani a cellula, cochlea, concha, ovarium, ductus ejaculatorius, epiglottis és más latin szavakat. 58 2. ábra. J. Basanavičius szóalkotási példája latin szavakat. Nagy erőfeszítést tett a glandula fordítására, legalább több fordítási változatot javasolt (gelaža, grumulus, žirnukas, virukas), a liauką szót pedig csak a sertések szervezetében létezőnek vélte. Később éppen ez utóbbi elnevezés honosodott meg. A szótár vázlatából kirajzolódnak J. Basanavičius terminusalkotási elvei. Először is, nem élt vissza az -inis képzős melléknevekkel, gyakran főnévi birtokos esetet használt: az arc idege, a nemi szervek (– szervek), a fültőmirigyek gelažionisa (– mirigy), a nyelv alatti gelažionis, a nyaki verőér. Másodszor, a főnevek előtagos származékait népszerűsítette: nyak – tarkó, térdhajlat – térdhajlat, szív – pitvar, fog – fogköz stb. Végül J. Basanavičius meghagyott néhány, feltehetően nagyon meghonosodott, nehezen fordítható latin terminust, ahogyan a mai anatómiai névanyagban is előfordulnak: aorta, artéria, ideg, szerv, prosztata, miológia, oszteológia, szindeszmológia, szplanchnológia. Egyébként az anatómia négy fejezetének címét egészen ügyesen fordította (a tudomány az izmokról, csontokról, ízületekről és zsigerekről). A ma meghonosodott fasciát J. Basanavičius nem vette fel, helyette az izomhártya elnevezést javasolta. 59 J. Basanavičius tehát mintegy megkoronázta anatómiai névanyagunk fejlődésének azt a korszakát, amikor Litvániában még nem volt orvosi felsőoktatási intézmény, és a terminológiával egyes lelkes emberek foglalkoztak. A litván anatómiai névanyag – akárcsak általában az orvosi névanyag – igen élénk fejlődése a Kaunasi Litván Egyetem megalapításával kezdődött. Kezdetben az orvostanhallgatók német és orosz nyelvű tankönyvekből tanultak, ezért szükségessé vált anyanyelvű tankönyvek készítése, és így a litván orvosi, mindenekelőtt anatómiai terminusok felkutatása is. Ezeket nemcsak anatómusok, hanem fiziológusok, patológusok, klinikusok és természettudósok is alkották. Ebben az időszakban különösen kiemelkedővé vált leghíresebb szemészünk, Petras Avižonis (1875–1939) érdeme. Gyermekkora óta szerette anyanyelvét, kapcsolatban állt Jonas Jablonskįvel (1860–1930) és más nyelvészekkel, két kis nyelvtant írt, szerkesztett és fordított; P. Avižonis kifogástalan szemiológiai névanyagot alkotott, amelyről Pranas Skardžius (1899–1975) így nyilatkozott: „Bátran állíthatjuk, hogy saját szakterületének orvosi terminológiáját ő rendezte el a legjobban az összes orvosi szakterület közül. Ő volt az egyetlen orvos, aki – mondhatni – szenvedélyesen foglalkozott nyelvi kérdésekkel” (Skardžius 1939: 114). A híres szemorvos már 1920-tól részt vett a Terminológiai Bizottság munkájában, gyakran tanácskozott annak elnökével, Jonas Jablonskįvel, valamint Juozas Balčikonis nyelvésszel (1885–1969), ami írásai nyelvének kifogástalanságát biztosította (Puzinas 1979). A szem anatómiai nómenklatúrájának kialakításában két szakaszt különíthetünk el: a Senatviškieji akių pakitimai című cikkben (1929) P. Avižonis meghonosította az ínhártya, szaruhártya, szivárványhártya, pupilla, üvegtest, érhártya elnevezéseket, a híres Akių ligų vadove című műben (1940), amely már a szerző halála után jelent meg, pedig a szemcsarnokot, retinát, szemlencsét, szemhéjakat, könnytavat, könnyzacskót, szemüreget használta. Mindezek a szavak meglepően gyorsan meghonosodtak; tökéletes szóalkotásuk mindmáig etalon mindazok számára, akik a litván terminológiával foglalkoznak és foglalkozni fognak. Kaip nurodė Salezijus Pavilonis (1919–1998), reikšmingiausią vaidmenį tada atliko Jurgis Žilinskas (1885–1957), padedant Anatomijos instituto bendradarbiams (Pavilonis 1993). Jis dalimis paskelbė anatomijos vadovėlio metmenis (Neurologijos paskaitos, 1923; Osteologija ir sindesmologija, 1932; Splanchnologija, 1934). Pirmoje dalyje dar randame tik lotyniškus terminus, o kitose – jau ir lietuviškus, tokius, kurių dauguma vartojama iki šiol. Pažymėtina griežta J. Ži- 60 linsko és munkatársai szóalkotási rendszere. Például a csontokat leggyakrabban összetett főnevekkel nevezték meg (ékcsont, sarokcsont stb.), a savós hártyák elnevezései is egységes, azonos elven alapuló képzési módot követtek (hashártya, mellhártya, szívburok); találó elnevezéseket kaptak a fogak (metszőfogak, szemfogak, kisőrlők, nagyőrlők), a szövetek (kötőszöveti, hámszöveti stb.); sok összetett elnevezésre az -inis képzővel alkotott mellékneveket használták, hasonlóképpen nevezték el az emésztő és a légzőkészüléket is. A belső szervek és részeik, a gégeporcok, a mirigyek és a csőszerű szervek falának burkai elnevezései szilárdan meghonosodtak a használatban. Kiemelendők a találó főnevek: nyálkahártya, izomhártya, valamint a bélrendszer átgondolt felosztása. Az első anatómiai oktatási segédanyagok azonban nem tudták felölelni a teljes terminológiát. A syndesmologia, a myologia és a neurologia szinte érintetlen maradt, és még a jóval előrehaladottabb splanchnologiában is maradtak hiányosságok: nem sikerült elkerülni a következetlenségeket (olykor csak latin terminusokat közöltek – isthmus faucium, tunica fibrosa pharyngis stb.); túl gyakran használtak mellékneveket a főnév birtokos esete helyett (szájpadívek); előfordultak olyan szerencsétlen tükörfordítások, mint a gyomorba való bemenet, gyomorból való kimenet (azaz gyomorszáj, gyomorkapu), illetve a nyombél leszálló (vagyis lefelé haladó) része. S. Pavilonis szerint indokolatlanul részesítették előnyben a kepenims alakot a jėknas helyett; a nemi szervek területén pedig a gėda elnevezést tették hivatalossá. J. Žilinskas a cellula terminust narveliu alakban fordította; a lastėle elnevezést később Jurgis Elisonas biológus (1889–1964) vezette be, aki a két világháború között több zoológiai tankönyvet írt. J. Žilinskas által javasolt terminusokat a Vytautas Magnus Egyetem természettudományi és orvostudományi tekintélyei eltérően fogadták. Vladas Lašas fiziológus (1892–1966) és Janina Mackevičaitė-Lašienė patológus (1897–1993) továbbra is két szóval nevezték meg a csontokat (homlokcsont, nyakszirtcsont, halántékcsont), a gyomrot pedig skilviu néven említették; saját izomelnevezéseket alkottak, és vitattak bizonyos szervneveket (például: kepenis). Pranciškus Šivickis biológus (1882–1968), aki az Amerikai Egyesült Államokban végezte tanulmányait, az angolszász mintát követve latinosított elnevezéseket használt, noha ezeknek már volt anyanyelvi megfelelőjük (faringas, laringas, duodenas, uteras, sőt ekskrecijos duktai, deferentinis duktas stb.). Egyáltalán nem meglepő, hogy ezek az idegenszerű alakok nem honosodtak meg, hiszen, mint láthatjuk, nyilvánvalóan ellentmondtak a litván terminológia és annak megalkotása hagyományának (Pavilonis 1993). 61 A második világháború után hiány volt a litván oktatási segédanyagokból, és nem volt elegendő erő gyors elkészítésükhöz, ezért egy jó Vlagyimir Tonkov (1872–1954)-tankönyv oroszból való lefordításához folyamodtak (Tonkovas 1957, 1958). Legfontosabb fordítói, Salezijus Pavilonis és Artūras Jurgutis (1909–1967), új korszakot nyitottak az anatómiai terminológia alapvető, a bázeli nomenklatúrához (B.N.A.) igazodó rendezésében. A fordítók több J. Žilinskas-féle terminust módosítottak vagy javítottak (a stuburkaulį slankstelisre, a bevardį kaulą dubenkaulisra, a gėdikaulį gaktikaulisra, a pleištikaulį és kulnikaulį pedig pleištakaulisra és kulnakaulisra cserélték), új litván ízület- és szalagelnevezéseket alkottak, az izmok terminusait pedig egységes elv szerint hozták létre. Utóbbiak túlnyomó része a latin elnevezések meglehetősen pontos fordítása volt, csak ritka esetben nyertek más jelentést (például: galvos sukamasis raumuo – m. sternocleidomastoideus, dvilypis blauzdos r. – m. gastrocnemius, plekšninis r. – m. soleus stb.). A kaunasi anatómus Jadvyga Dobrovolskaitė-Tiknienė tapasztalatait felhasználva új myologiai terminusokat is kidolgoztak; a kraujo indai elnevezést Jonas Šopauskas (1900–1968) fiziológus javaslatára a krauja gyslės váltotta fel; megalkották vagy pontosították az agy részeinek, magvainak és idegeinek elnevezéseit is (Pavilonis 1993). Az 1950-es évek végén, amikor megkezdődött a litván orvosi terminológiai szótár anyagának gyűjtése, ismét foglalkoztak az anatómiai terminológiával is. S. Pavilonis és A. Vaitilavičius cikket közölt (Pavilonis, Vaitilavičius 1959), amely arra hívta fel nemcsak az anatómusokat, hanem a nyelvészeket és az egész orvosi közösséget is, hogy kritikusan értékeljék az addig javasolt elnevezések némelyikét. Úgy tűnik, hogy ezek az erőfeszítések később mind a tankönyvekben, mind a jelenleg közölt terminológiában meghonosítottak olyan terminusokat, mint smegenų gumburas, antgumburis, pagumburis, ausies būgnelis és skiltelė, nugaros (nem stuburo) smegenys, sėklidė, tarpupplautis, tarpietė, dvylykapištės žarnos ir smegenų sturmuo (bulbus), pėda (nem letena), antkaulis (nem apykau-lis), žiedinis skydo raumuo stb. A szerzők több vitatott kérdést is felvetettek, amelyekre mindmáig nem született válasz. Először is a pa- és po- előtagok használatáról van szó. A pažasties, pakinkio, pasmakrės, papilvės analógiákra támaszkodva a szerzők határozottan amellett érveltek, hogy a latin sub- előtagot pa- formában kell fordítani, nem pedig po- alakban, ahogyan a nyelvészek javasolták és ma is javasolják. Talán emiatt a későbbi eredeti litván tankönyvben a pa- előtaggal képzett melléknevek kerültek túlsúlyba: paakinis, pasąnarinis, 62 pasmegeninis, pamentinis, paodinis és sok más. Később kompromisszumot kerestek, és az új képzések többségében az alsó helyzet jelentésére specializálódott po- előtagot hagyták meg. Másodszor, az attribútív funkciójú, cselekvő és szenvedő melléknévi igenevek, valamint ez utóbbi és a főnév birtokos esetének ingadozásáról: jungiančioji ar jungiamoji arterija, kylančioji ar kylamoji aorta, perveriančiosios ar perveriamosios, blauzdikaulį maitinančios ar blauzdikaulio maitinamosios arterijos, uodžiamasis ar uoslės nervas, kramtomasis ar kramtymo raumuo, virškinamasis ar virškinimo aparatas stb. Harmadszor, a szerzők nem merték határozottan javasolni a slėsnos és slėsnokaulių elnevezést a pontatlan és kétértelmű pado ir padikaulių helyett; talán ezért honosodtak meg később az utóbbi terminusok. S. Pavilonis és A. Vaitilavičius által támogatott elnevezések közül néhány később nem honosodott meg. Például a szerzők a plicą terminus fordítására a klostė szót javasolták, a raukšlėmis szóval pedig csak az időskori arcváltozásokat és a nyálkahártya rendellenes képződményeit kívánták jelölni; mégis a raukšlė honosodott meg, míg a klostėmis szóval valamiért csak az ízületi tok synovialis hártyájának képződményeit nevezik. A Valvula semilunaris fordítására a delčiniu vožtuvu alakot javasolták, manapság azonban a pusmėnulinis vožtuvėlis használatos. A szerzők az išangę (anus) elnevezést javasolták, de az csak az išeinamosios angos szinonimájaként maradt fenn. Az Integumentum commune terminust a szerzők erőfeszítéseinek köszönhetően a litván tankönyvben valószínűleg bendrąja kūno danga alakban fordították, ma pedig inkább a kūno dangalas elnevezés felé hajlanak. A korábban próbált perdangos használatát mára feladták (talán indokolatlanul?), a nemzetközi diafragmos elnevezést megtartották. A formálódó anatómiai terminológiát a párizsi nomenklatúrához (P.N.A.) igazították A. Jurgutis Osteologijoje című művében (1965), valamint A. Jurgutis és munkatársai középiskolai orvosi tanintézetek számára készült tankönyvében, a Žmogaus anatomija (1967) című műben. A terminológia továbbfejlesztésének következő lépését egy litván nyelvű tankönyv (Pavilonis és mtsai 1972, 1984) előkészítése jelentette; szerzői a korabeli legjelentősebb litván anatómusok, Salezijus Pavilonis, Rimvydas Stropus (szül. 1936), Kazimieras Tamašauskas (1936–1998) és Adolfas Urbonas (1922–1995) voltak. A második kiadás (1984) elkészítéséhez csatlakozott Vytautas Gavelis (szül. 1927) és Regina Mikėnienė (szül. 1931). A terminusok rendezésénél a párizsi (1955) nomenklatúrát használták a New York-i (1960) és a wiesbadeni (1965) módosításokkal együtt; a második kiadásban pedig figyelembe vették a tokiói (1975) módosításokat is. A legfontosabb anatómiai terminusok bekerültek a Medicinos terminų žodyną (Astrauskas és mtsai, 1980) című szótárba, amelynek előkészítésében sok nyelvész is részt vett- 63 nink. A szótár nagy előnye, hogy jelölve van benne a hangsúly. Sajnos ebben sem sikerült elkerülni a sajnálatos pontatlanságokat, kétértelműségeket és vitatható elnevezéseket. Az 1998-as Terminologia Anatomica kiadást követve új latin–litván anatómiai terminológiai jegyzéket készítettek elő kiadásra; ebben sok mindent igyekeztek egységesíteni és pontosítani. E munka sikerét majd a fiatal oktatói és hallgatói nemzedék ítéli meg. A XXI. század anatómusainak is lesz még tennivalójuk, mert bármit is fejlesztünk, a tökéletesítésnek nincsenek határai. LITERATŪRA A s t r a u s k a s V. ir kt. 1980: Medicinos terminų žodynas, Vilnius. A v i ž o n i s P. 1929: Senatviškieji akių pakitimai. – Kosmos 1. A v i ž o n i s P. 1940: Akių ligų vadovas, Kaunas. B a s a n a v i č i u s J. Anatomijos ir medicinos vardyno medžiaga (rankraštis), Lietuvių literatūros ir tautosakos instituto rankraštynas, P–2–628. B u t r i m a i t ė I. 2000: Sirvydo žodynas – lietuviškos anatominės terminologijos šaltinis. – Vilniaus universiteto Medicinos fakulteto Studentų mokslinės draugijos LII konferencija, 2000 m. gegužės 8–12 d. Programa ir pranešimų santraukos, Vilnius. J u r g u t i s A. 1965: Osteologija, Vilnius. J u r g u t i s A. ir kt. 1967: Žmogaus anatomija, Vilnius. K u d i r k a V. 1889, 1895: Hygiena: I. Arbata. II. Kava. III. Tabakas. IV. Alkogolis ir alkogolizmas. – Varpas, 1889, 1–3, 8–11; 1895, 9–11. P a v i l o n i s S. 1993: Lietuviškosios anatomijos terminologijos evoliucijos apybraiža. – Acta musei historiae medicinae et pharmaciae Lithuaniae 1. P a v i l o n i s S., V a i t i l a v i č i u s A. 1959, 1960: Kai kurių lietuviškų medicinos terminų kritinė apžvalga. – Sveikatos apsauga, 1959, 3; 1960, 10. P a v i l o n i s ir kt. 1972, 1984: Žmogaus anatomija, Vilnius. Pirmasis lietuvių kalbos žodynas. Konstantinas S i r v y d a s 1979: Dictionarium trium linguarum, Vilnius. P u z i n a s J. P. 1979: Avižonio rūpinimasis medicinos terminija. – P u z i n a s J. Profesorius medicinos daktaras Petras Avižonis, Čikaga. S k a r d ž i u s P. 1939: Avižonis. – Gimtoji kalba 8. T o n k o v a s V. N. 1957, 1958: Normaliosios žmogaus anatomijos vadovėlis 1, 2, Vilnius. 64 AN ESSAY ON THE HISTORY OF LITHUANIAN ANATOMICAL TERMINOLOGY Summary The history of Lithuanian anatomical terminology begins in 1620, when a Polish-Latin-Lithuanian dictionary by Konstantinas Sirvydas (1579–1631) was published. In the first publicistic writings in medicine, Vincas Kudirka (1858–1899) used some anatomical terms that have survived until now. Jonas Basanavičius (1851–1927) started the creation of Lithuanian medical nomenclature as a system. Between the two world wars, Jurgis Žilinskas (1885–1957) and his colleagues tried to unify the system, and Petras Avižonis (1875–1939) quite successfully created terms in eye structure and ophthalmology in general. After the Second World war, Lithuanian anatomical terminology developed when translating Russian hand-books and preparing an authentic Lithuanian text-book of anatomy for university students (1972, 1984), as well as by working on the Dictionary of medical terminology (1988). Salezijus Pavilonis (1919–1998) and Kazimieras Tamašauskas (1936–1998) distinguished themselves especially. Nevertheless, Lithuanian anatomical terminology is far from perfect and future generations of anatomists will have much to do. Gintautas ČESNYS Gauta 2002-06-06 Vilniaus universitetas, Medicinos fakultetas M. K. Čiurlionio g. 21, LT-2009 Vilnius E. paštas [email protected] 65