Homonimai, homoformos ir homografai tekstynų lingvistikos požiūriu

Erika RIMKUTĖ Vytauto Didžiojo Egyetem HOMONIMÁK, HOMOFORMÁK ÉS HOMOGRÁFOK A KORPUSZLINGVISZTIKA SZEMPONTJÁBÓL 1. Bevezetés A Vytauto Didžiojo Egyetem Számítógépes Nyelvészeti Központjában összegyűjtötték és továbbra is bővítik a mai litván nyelv korpuszát, amely több mint 100 millió szóból áll (cím: http://donelaitis.vdu.lt/Tekstynas). Emellett egy 1 millió szavas, morfológiailag annotált kisebb korpuszt is összeállítanak és gondoznak. Ehhez V. Zinkevičius által létrehozott Lemuoklis számítógépes programot használják (Zinkevičius 2000: 246), amely képes megadni az írott szóalak szótári alakját, az úgynevezett lemmát, valamint megadni a morfológiai jegyeket; például a laužo alakot főnévként laužas, illetve igeként /aužyti lemmatizálja, és hímnemű főnév egyes számú birtokos eseteként, illetve a kijelentő mód jelen idejű igéjének harmadik személyeként írja le. Az összes szó vagy szóalak 47%-a morfológiailag többértelmű. Morfológiailag többértelműnek azokat a szavakat vagy szóalakokat nevezzük, amelyekhez a Lemmatizáló automatikusan két vagy több lemmát rendel, illetve amelyekhez két vagy több lehetséges morfológiai jegyet ad meg, például: namo —főnév és határozószó (namo stogas —einu namo); galimas —melléknév és igenév (galimas daiktas); laimės —főnév és ige (/d i mės kūdikis —jis laimės varžybas) stb. Az automatikusan lemmatizált és morfológiailag címkézett szövegeket még egy nyelvész is átnézi, aki megszünteti a többértelmű eseteket. Az ilyen többértelmű alakokat részletesebben elemezték. Ez új kutatási terület, ezért ki kell választani és meg kell határozni a terminusokat. Az említett alakokat a nyelvészetben különbözőképpen nevezik: grammatikai /morfológiai homonimák, homoformák, homográfok, részleges homonimák. E tanulmány célja feltárni a meglévő terminusok használatának következetlenségeit, valamint megalapozni a homoforma terminus és az új, morfológiai többértelműség terminus eltérő használatát. 33 2. A homonímia fogalma Eddig a litván nyelvészetben a morfológiai többértelműség nem kapott nagy figyelmet — a nyelvészetben a legrészletesebben csak a lexikai homonimákat vizsgálták. Ezért problémák merülnek fel a morfológiai többértelműség és egyes típusainak elnevezésével kapcsolatban is. 2.1. Homoformák és morfológiai homonimák. A nyelvészetben a morfológiai /grammatikai homonimákat ugyanazon szó fonetikailag egybeeső, eltérő grammatikai jelentéssel rendelkező alakjaiként határozzák meg, pl.: ranka (egyes szám alanyeset) és ranka (egyes szám eszközhatározói eset) (Jakaitienė 1980: 42; Co6ojieBa 1980: 78). Egyes nyelvészek nem különböztetik meg a grammatikai homonimákat a homoformáktól. Ezek lehetnek ugyanazon szó különböző alakjai (lásd a korábban említett példákat), vagy különböző szavak hasonló hangzású alakjai, pl.: sakai (főnév, alanyeset) és sakai (ige, jelen idő, egyes szám, 2. személy) (LK I 1995: 23; Barauskaitė 1979: 43-44; Drotvinas 1986: 125). E Katamba az azonos, akár azonos, akár különböző szófajokhoz tartozó alakokat szinkretizmusnak nevezi (Katamba 1994: 25). E. Jakaitienė nem azonosítja a homoformákat a morfológiai homonimákkal (Jakaitienė 1980: 42). A homoformákat a köznyelvben fonetikai szerkezetükben teljesen eltérő szavak különálló, véletlenül egybeeső alakjaiként határozza meg, pl.: kiškis (fn. egy. alanyeset) és kiškis (visszaható ige, felszólító mód, egy. II. sz.); Homoformáknak tekintendők azok a szavak is, amelyeknek fonetikailag nem egy, hanem több alakjuk esik egybe. Például: a) igék, amelyeknek fonetikailag csak a főnévi igenévi alakjuk és az abból képzett alakok esnek egybe: gesti, gęsta, geso „a tűznek, fénynek kialudni, elhalványulni” és gesti, genda, gedo „alkalmatlanná válni®; b) főnevek és melléknevek vagy melléknévi igenevek (egyes szám részes és helyhatározói eseti, valamint többes szám alanyés részes eseti alakjaik különböznek): bendras „mindenkihez tartozó” és bendras „haver, barát” (Jakaitienė 1980: 43). Az LK I az ilyen eseteket a részleges homonimák közé sorolja, igaz, ott csak igék szerepelnek (LK I 1995: 24). Az LK I a homoformák között a fonetikailag egybeeső eseteket tárgyalja (LK I 1995: 23), de felmerül a kérdés, minek tekintendők azok az egybeeső esetek, amelyek kiejtésükben különböznek, pl.: naujos parduotuvės atidarymas —atidarytos dvi naiijos parduotuvės. V. Drotvinas ugyanazon szófajok azonosan és eltérően ejtett alakjait szabályos homo34 formáknak nevezi (Drotvinas 1986: 93). Más nyelvészek nem tesznek említést ugyanazon szó eltérően ejtett alakjairól. 2.2. Homoformák és részleges homonimák. E. Jakaitienė a részleges homonimákat olyan szavakként határozza meg, amelyek közül az egyik szó valamennyi alakja egybeesik a másik szó alakjainak egy részével. Leggyakrabban az ilyen homonimapár egyik szava a ragozható szófajok közé tartozik, a másik pedig a nem ragozható szófajok közé, pl.: greta — főnév és határozószó, deja — főnév és indulatszó (Jakaitienė 1980: 43). Az LK I-ben szereplő részleges homonimák definíciójából (LK I 1995: 24) arra lehet következtetni, hogy a homonímia e típusa egybeesik az E. Jakaitienė által korábban már említett homoformákkal (Jakaitienė 1980: 43), pl.: rausti, rausia, rausė „ásni, túrni” és rausti, rausta, raudo „pirossá válni”. A KTZ homoformáknak az eltérő szavak azonosan ejtett és írt alakjait tekinti (KTZ 1990: 79). Eszerint a homoformák közé nem sorolhatók ugyanazon szó több, egymással egybeeső ragozott alakjai. A homoformák ilyetén meghatározásával elmosódik a különbség a homoformák és a részleges homonimák között, mivel az utóbbiakat „olyan homonimákként határozzák meg, amelyeknek nem minden morfémája egyezik meg teljesen, vagy amelyek különböző szófajokhoz tartoznak” (KTZ 1990: 80). Ezt a homonimatípust a greta — főnév és határozószó — példája illusztrálja, míg a homoformákra a varu — határozószó és a varas főnév eszközhatározós esete — példát adták (KTŽ 1990: 79-80), ezért nem látható különbség a részleges homonimák és a homoformák között. 2.3. Homoformák és homográfok. A tanulmány szerzője számára a legtöbb bizonytalanságot az azonos vagy különböző szavak olyan alakjainak elemzése okozta, amelyek prozódiai elemeikben, azaz a hangsúly helyében, a hanglejtésben vagy a magánhangzó időtartamában különböznek — hogyan nevezzük őket: homográfoknak vagy homoformáknak? A homográfokat leggyakrabban olyan különböző szavakként vagy azok alakjaiként határozzák meg, amelyek írásban azonosak, de kiejtésük eltérő (vagy a hanglejtésük, vagy a hangsúly helye különbözik), pl.: dušti „hűlni, nem forróvá válni” és aūšti „világosodni, hajnalodni” (Jakaitienė 1980: 44; LK I 1995: 23; KTŽ 1990: 23-24; Palmer 1981: 101; Drotvinas 1986: 91-92; Barauskaitė 1979: 44). Így úgy tűnhetne, hogy a prozódiai elemekben különböző, többértelmű eseteket homográfoknak kellene nevezni, de az LK I-ben az áll, hogy „vannak olyan homoformák is, amelyek írásban azonosak, de hangsúlyuk különbözik” (LK I 35 1995: 23). A következő példákat hozzák fel: „balrų ir baltų (balti és fehér), dovanos és dovanos (ajándék és ajándékozni- ), mano és mano” (LK 1 1995: 23). V. Drotvinas a homoformák mellett a supančios (ige, jelen idő, kijelentő mód, egyes szám, III. személy) és a sūpančios (melléknévi igenév, nőnem, egyes szám, birtokos eset vagy többes szám, alanyeset) példákat adja meg (Drotvinas 1986: 91). Ezek a példák a hangsúly helyében is különböznek, noha a homoformák közé sorolják őket. A hangsúly helyében különböző homoformák fogalma logikusnak tűnik, mivel morfológiailag annotált szövegek elemzésekor számos olyan formát figyeltek meg, amelyek kiejtésükben különböznek (a homoformák mintegy 20 százaléka prozódiai elemekben különbözik) (lásd Rimkutė 2002: 91-92). Felmerül azonban a kérdés, milyen kritériumok alapján lehet megkülönböztetni a homoformákat a homográfoktól, ha a homoformák esetében nem szükséges a fonetikai azonosság. Talán a kiejtésükben különböző homoformáknak csak ugyanazon szó formáit kellene tekinteni, pl.: mama (egyes szám, alanyeset) és mama (egyes szám, megszólító eset), gali (a galėti „tudni, képesnek lenni” ige jelen idejű kijelentő módjának egyes számú II. személye) és gali (a galėti „tudni, képesnek lenni” ige jelen idejű kijelentő módjának egyes számú III. személye), a homográfok pedig — különböző jelentésű szavak lennének, pl.: kartis „bot” és kartis „keserűség- ”, illetve kartis „a ló nyaka; az a hely, ahol a sörény nő”. Az LK I. és V. Drotvinas által megadott példák azonban nem ugyanazon szó prozódiai elemekben különböző formái, hanem különböző jelentésű szavak. Ezenkívül nem mindig világos, hogy ugyanazon szó vagy különböző szavak formáiról van-e szó. Így úgy tűnik, hogy a prozódiai elemektől eltérő különböző szavak vagy szóalakok homoformáknak tekinthetők. E homoforma-- felfogást magyarázó további kritérium az, hogy a homográfokat gyakran eltérő jelentésű szavakként jellemzik, ezt azonban nem minden nyelvész hangsúlyozza; például az LKE szerint a homográfok azonosan írt szavak vagy szóalakok (LKE 1999: 248). Gyakran egybeesik ugyanazon főnév több esete. Magától értetődik, hogy ezek nem eltérő jelentésű szavak. Ezért nem világos, hogy a homonímia mely részéhez sorolhatók a hasonló alakok. O. S. Ahmanova azokat az eseteket, amikor ugyanazon szó alakjait eltérően ejtik, homografikus szóalakoknak nevezi, és hangsúlyozza, hogy ezek nem homográfok (AxvManosa 1986: 436). V. Drotvinas a homoformákat, a homográfokat és a homofónokat komonimikus szóalakoknak javasolja nevezni (Drotvinas 1986: 91). Ez a terminus elfogadhatónak tűnik, ezért a prozódiai elemektől eltérő szóalakokat homografikus vagy homonimikus szóalakoknak lehetne nevezni, de a hosszú terminus helyett egy rövidebbet választottak — egyszerűen homoformákat. Már említettük, hogy az elemzést részben a vizsgált objektum — az automatikusan morfológiailag annotált korpusz — határozza meg, ezért a homoformák fonetikai különbségeibe nem mélyedünk bele túlságosan, mivel ehhez részletesebb kutatások szükségesek. Ezek a kritériumok vezettek ahhoz, hogy a homoforma terminus használata kissé módosult. A félreértések elkerülése érdekében a morfológiailag annotált korpuszban található morfológiailag többértelmű formák elemzésekor abból indulunk ki, hogy a különböző vagy azonos szófajokhoz rendelt, a hangsúly helyében, a hanglejtésben vagy a magánhangzó időtartamá36 ban nem egyező ragozott formák egyaránt lehetnek homoformák és homográfok, pl.: karaliaus sostas—karaliaiis ilgai, namo stogas —einu namo,sėdi séniai —taiatsitiko seniai. Így egyes homoformák — az egyező főnévi esetek — homográfok lehetnek, ha a kiejtés szempontjából vizsgáljuk őket, míg a homográfok homoformák vagy ugyanazon szavak eltérő esetalakjai lehetnek morfológiai vizsgálat esetén. A legegyszerűbb változatot választottuk — minden morfológiailag többértelmű formát, függetlenül attól, hogy különböznek- -e prozódiai elemeikben vagy sem, homoformának tekintünk, a homográf terminust pedig egyáltalán nem használjuk. 2.4. A homonímia egyéb esetei. Egyes nyelvészeti munkákban a homoformák köre teljesen egyértelmű: homoformákat csak az azonos, illetve a különböző szófajú szavak formái alkotnak. A V. Urbutis és az LKE által közölt példák alapján arra lehet következtetni, hogy homoformának tekintik a különböző szófajokhoz tartozó szavak egyes egyező formáit, pl.: grūdo — a daiktavardžio grūdas vns. rövidítés és a grūdo — a grūsti ige főnévi igenévi alakja határozószó 1. III. személy (Urbutis 1956: 4; LKE 1999: 247–248), ezért nem világos, hogy homoformáknak tekinthetők- -e ugyanazon szófaj szavainak egybeeső alakjai, például a tapo (a többi fő alak eltér: tapyti, tapė és tapti, tampa). Az LKE-ben megadott homográfmeghatározásból nem világos, miben különböznek a homográfok a homonimáktól és a homoformáktól, mivel itt ez áll: „homográfok ~ a szokásos helyesírás szerint azonosan írt nyelvi elemek (szavak vagy azok alakjai). A litván nyelv homográfjai többnyire egyúttal homonimák is“, pl.: kasa „fonat“ — kasa „pénzügyi műveletek helye“ (más nyelvne ar ty 37 észek értelmezése szerint a kasa valódi /abszolút homonima; ez a példa akkor tekinthető homográfnak, ha egybeesne a kasa főnév és a kasti ige jelen idejű I. 3. személyű alakok). A varpas főnév egyes számú birtokos esete a varpo alakja és a varpyti ige jelen idejű I. 3. személyű varpo alakja szintén homográfoknak (más nyelvészeti munkákban — homoformáknak) tekintendő. Az LKE azt is írja, hogy a különbözőképpen ejtett homográfok szintén nem számítanak ritkaságnak (pl.: dust — porosodni, péréjimas — átmenet, giria — erdő, giria — dicséri) (LKE 1999: 248). A nyelvészek munkáiban még hiányzik az olyan esetek tárgyalása, amikor két vagy több ragozhatatlan szófaj egybeesik, pl.: kaip, ir, tik, iki; illetve hogy ezek szintén a homoformák közé sorolandók-e, vagy a többértelműség valamely más esetének tekintendők (e cikk szerzője az ilyen eseteket a ragozhatatlan szófajok homoformái közé sorolja (lásd 3. Morfológiai többértelműség). 3. Morfológiai többértelműség Az eddig kifejtettekből világos, hogy a nyelvészeti munkákban közölt terminológia eltérő. A félreértések elkerülése végett, hogy mégis mi kerül elemzésre — homoformák, homográfok vagy részleges homonimák —, az általánosabb morfológiai többértelműség terminust választottuk. Ez a jelenség magában foglalja: 1) a ragozható és ragozhatatlan formákat; 2) a különböző és azonos szófajú szavak formáit; 3) azokat a szóformákat vagy szavakat, amelyek bizonyos formákban, prozódiai elemekben különböznek, illetve teljesen egybeesnek. A többértelműség terminusa nemcsak a morfológiai jegyekben különböző homoformák elemzésekor használható, hanem a szóképzési (pl. ištvirkėlis — dobilėlis: ugyanaz a képző különböző jelentéseket ad), a lexikai-szemantikai (pl. a valódi homonima žiedas), a szintaktikai-szemantikai (pl. a mokytojo pakvietimas szerkezetben a különböző szintaktikai kapcsolatok miatt nem világos, hogy a tanár hív-e meg valakit, vagy őt magát hívják meg), valamint a szövegbeli (pl. jis čia išsėdėjo visą vakarą: a jis és čia deiktikus elemek megértéséhez tágabb kontextus szükséges) többértelműségről szólva is. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a morfológiai többértelműség elemzése meglehetősen specifikus — az írott, hangsúlyjelek nélküli szóformákat elemzik. A morfológiai elemzést végző Lemuoklis programnak nincs semmilyen ismerete az elemzett szavak szemantikájáról és használatuk gyakoriságáról, ezért a szavakat a kontextus figyelembevétele nélkül elemzi. Ezért néha olyan homofon alakokat is találunk, amelyek csak elméletileg lehetségesek; például a kokio alak morfológiailag leírható a „minőség” jelentésű kokis főnévként és a koks névmásként. A morfológiailag annotált korpuszban a homofon alakok három típusa különül el: 1) a ragozható, 2) a ragozható és nem ragozható, 38 valamint 3) a kizárólag nem ragozható szófajok homofon alakjai. A homofon alakok első típusát a következő példák szemléltetik: sukalė šuniui b i d ą — išsiugdė gerą b ii d ą (egybeesik a būdą alak, amely lehet a būda vagy a būdas főnév egyes számú tárgyesete); svarbipaslaptis-išdavėpaslaptis (egybeesik a paslaptis főnév egyes számú alanyés többes számú tárgyesete). A második esetben például egybeesik a főnévi alak, a határozószó és az elöljárószó: atvyko su manopriešais-priešaismatau mišką —stovi priešais mane. A nem ragozható szófajok homofon alakjai közé sorolható az ir szócska — lehet kötőszó, partikula és határozószó. Amint a bemutatott példákból látható, homofon alakoknak tekintjük azokat a szavakat vagy szóalakokat is, amelyeket eltérően ejtenek. A morfológiai többértelműség mint jelenség a homoformák valamennyi említett típusát magában foglalja. Így az automatikusan morfológiailag annotált szövegkorpuszban homoformákat elemeznek, 0 nem pedig homográfokat vagy homonimákat. Mivel írott szóalakokat elemeznek, elsősorban a morfológiai, 0 nem pedig a fonetikai vagy szemantikai különbségekre fordítottak figyelmet. Az elemzés jellegéből adódóan megváltozott a homoformák fogalma, ezért azok részben a homográfokat, részben pedig a részleges homonimákat is magukban foglalják. A cikk szerzője úgy véli, hogy jobb egyetlen egyértelmű terminust választani, mint több, egymással összefüggő homonímia- -terminust. Remélhető, hogy a morfológiailag többértelmű alakok elemzése során a homoformák ilyen értelmezése idővel meghonosodik. 4. Következtetések A cikk azt vizsgálja, hogyan használják a nyelvészek a homonímiával kapcsolatos terminusokat, és hogyan kellene megnevezni az automatikus morfológiai elemzés során feltárt morfológiailag többértelmű alakokat. 39 1. A nyelvészeti munkákban ugyanazon terminusnak több eltérő értelmezését állapították meg: 1) a homoformákat és a morfológiai /grammatikai homonimákat a homonímia ugyanazon vagy különböző részeinek tekintik; 2) a homonímia meglévő meghatározásaiból nem világos, hogy a homoformákat alkotják-- e: a) azonos vagy különböző szófajú szavak szóalakjai, b) ugyanazon szó fonetikailag azonos vagy egymástól eltérő alakjai; 3) egyes nyelvészek ugyanazokat az alakokat homoformáknak, mások — részleges homonimáknak nevezik; 4) egyes helyeken azt állítják, hogy a homoformák kiejtése azonos, másutt — hogy kiejtésük eltérhet; 5) pontatlanul határozzák meg a homoformák, a homonimák és a homográfok elkülönítésének kritériumait; 6) nem világos, minek tekintendők a funkciószavak szófaji egybeesései. 2. A terminológia egységességének hiánya és az elemzés meglehetősen sajátos jellege miatt a morfológiai többértelműség terminusát választottuk, amely olyan jelenségként értelmezendő, amely magában foglalja: 1) a ragozható és a ragozhatatlan alakokat; 2) a különböző és azonos szófajok szavait; 3) bizonyos alakokban, prozódiai elemekben különböző, valamint teljesen egybeeső szóalakokat vagy szavakat. 3. Az automatikusan morfológiailag annotált szöveggyűjteményben az alakok több mint 47%-a többértelmű. E konkrét alakok megnevezésére a komoformák terminust választották. Megkülönböztetünk 1) ragozható, 2) ragozható és nem ragozható, 3) kizárólag nem ragozható szófajok homoformáit, amelyek prozódiai elemeikben, azaz a hangsúly helyében, a hanglejtésben vagy a magánhangzó időtartamában különbözhetnek. A homoformák terminusa magában foglalja a hagyományosan homográfoknak vagy részleges homonimáknak tekintett alakok egy részét is. IRODALOM Axmanosa O. C. 1986: Caoeapb omonumos pycckoeo a3bika, Mocksa. Barauskaitė J. 1979: A lexikológia alapjai (Lexikai szemantika- ), Vilnius. Drotvinas V. 1986: A lexikológia alapfogalmai, Vilnius. Jakaitienė E. 1980: A litván nyelv lexikológiája, Vilnius. 40 Katamba F 1994: English Words, London and New Your. KTŽ 1990: K. Gaivenis, S. Keinys. A nyelvészet terminológiai szótára, Kaunas. LK 11995: Litván nyelv 1, Vilnius. LKE 1999: A litván nyelv enciklopédiája, Vilnius. Palmer EF. R. I981: Szemantika, Cambridge. Rimkutė E. 2002: A jelenkori litván nyelv korpuszának homoformái. —Lituanistica 2 (50), 86-101. Cooboacesall A 1980: Closoobpazosame.ivnas no.aucesmus u omorumus, MockBa. Urbutis V. 1956: A litván nyelv lexikai homonimáinak kialakulási módjai (A filológiai tudományok kandidátusának disszertációs autoreferátuma), Vilnius, Zinkevičius V. 2000: Morfematik- — ai elemző. — Művek ir Napok 24, 246-273. HOMONIMÁK, HOMOFORMÁK ÉS HOMOGRÁFOK A KORPUSZLINGVISZTIKA SZEMPONTJÁBÓL Összefoglalás A tanulmány a litván nyelv korpuszának egy kis részével foglalkozik, amelyet automatikusan címkéztek. A morfológiai címkékkel ellátott korpusz megmutatta a nyelv nagyfokú a kétértelműségét: a szóalakok mintegy 47 százaléka kétértelmű. A litván nyelvészetben hagyományosan a lexikai homonimáknak szentelték a legnagyobb figyelmet. A kétértelműség más szintjeit nem elemezték. Ezért szükségessé vált a morfológiai kétértelműség fő fogalmainak meghatározása, valamint a kapcsolódó terminológia problematikus kérdéseinek megoldása. Nehéz volt meghatározni, melyek a fő különbségek a homográfok, a homonimák és a homoformák között. A nyelvészetben hagyományosan azt állítják, hogy a homofonoknak fonetikailag egybe kell esniük, míg a homográfok kiejtése eltérő. Ez a cikk kimutatja, hogy egyes homofonok eltérhetnek a hangsúly helyében, a magánhangzók minőségében vagy az intonációban. A homofonokat vizsgálták a homográfok vagy homonimák helyett, mert a fő figyelem a morfológiai, nem pedig a fonetikai vagy szemantikai különbségekre irányult. Erika RIMKUTE Beérkezett 2003-03-18 Vytautas Nagyfejedelem Egyetem Donelaitis g. 58, Kaunas E-mail [email protected] 41