Homonimai, homoformos ir homografai tekstynų lingvistikos požiūriu

Erika RIMKUTĖ Vytauto Didžiojo universitetas HOMONIMÁK, HOMOFORMÁK ÉS HOMOGRÁFOK A KORPUSZLINGVISZTIKA SZEMSZÖGÉBŐL 1. Bevezetés A Vytauto Didžiojo Egyetem Számítógépes Nyelvészeti Központjában létrehozták és folyamatosan bővítik a Dabartinės lietuvių kalbos tekstynas nevű korpuszt, amely több mint 100 millió szóból áll (cím: http://donelaitis.vdu.lt/Tekstynas). Szintén összeállítás és feldolgozás alatt áll egy 1 millió szavas, morfológiailag annotált korpuszminta. Ehhez V. Zinkevičius Lemuoklis nevű számítógépes programját használják (Zinkevičius 2000: 246), amely képes megadni az írott szóalak szótári alakját, az úgynevezett lemát, továbbá morfológiai jegyeket is megjelöl. Például a laužo alakot főnévként laužas, vagy igeként laužyti lemmatizálja, és hímnemű főnév egyes számú birtokos eseteként, illetve kijelentő mód jelen idejű ige harmadik személyű alakjaként elemzi. Az összes szó, illetve szóalak 47%-a morfológiailag többértelmű. Morfológiailag többértelműnek azokat a szavakat vagy szóalakokat nevezzük, amelyekhez a Lemuoklis automatikusan két vagy több lemát rendel, vagy amelyekhez két vagy több lehetséges morfológiai jegyet ad meg, például: namo – főnév és határozószó (nãmo stogas – einu namõ); galimas – melléknév és melléknévi igenév (galimas daiktas); laimės – főnév és ige (lái-mės kūdikis – jis laimės varžybas) stb. Az automatikusan lemmatizált és morfológiailag megjelölt szövegeket nyelvész is ellenőrzi, aki megszünteti a többértelmű eseteket. Az ilyen többértelmű alakokat korábban részletesebben elemezték. Ez új kutatási terület, ezért ki kell választani és meg kell határozni a terminusokat. A nyelvészetben az említett alakokat különféleképpen nevezik: grammatikai / morfológiai homonimák, homoformák, homográfok, részleges homonimák. A tanulmány célja, hogy feltárja a jelenlegi terminushasználat következetlenségeit, és indokolja a homoformák terminus eltérő, valamint a morfológiai többértelműség új terminus használatát. 33 2. A homonímia fogalma A litván nyelvészetben mindeddig kevés figyelmet szenteltek a morfológiai többértelműségnek – a nyelvészetben leginkább csak a lexikai homonimákat vizsgálták részletesen. Ezért merülnek fel problémák azzal kapcsolatban, hogyan nevezzük meg a morfológiai többértelműséget és annak egyes típusait. 2.1. Homoformák és morfológiai homonimák. A nyelvészetben a morfológiai / grammatikai homonimákat ugyanazon szó fonetikailag azonos, de eltérő grammatikai jelentésű alakjaiként határozzák meg, például: ranka (egyes számú alanyeset) és ranka (egyes számú eszközhatározói eset) (Jakaitienė 1980: 42; Соболева 1980: 78). Egyes nyelvészek nem különböztetik meg a grammatikai homonimákat a homoformáktól. Ezek lehetnek ugyanazon szó különböző alakjai (lásd a korábban említett példákat), vagy különböző szavak hasonló hangzású alakjai, például: sakai (főnév, alanyeset) és sakai (ige, jelen idő, egyes szám, második személy) (LKK I 1995: 23; Barauskaitė 1979: 43–44; Drotvinas 1986: 125). F. Katamba az azonos alakú, akár azonos, akár különböző szófajokhoz tartozó formákat szinkretizmusnak nevezi (Katamba 1994: 25). E. Jakaitienė homoformų netapatina su morfologiniais homonimais (Jakaitienė 1980: 42). Homoformas apibrėžia kaip atskiras, atsitiktinai sutampančias bendrinėje kalboje savo fonetine struktūra visiškai skirtingų žodžių formas, pvz.: kiškis (dkt. vns. vard.) ir kiškis (sngr. vksm. liep. nuos. vns. II asm.). Homoformomis laikytini ir tokie žodžiai, kurių fonetiškai sutampa ne viena, o kelios formos. Pavyzdžiui: a) veiksmažodžiai, kurių fonetiškai sutampa tik bendratis ir iš jos padarytos formos: gesti, gęsta, geso „ugniai, šviesai nykti, blėsti“ ir gesti, genda, gedo „darytis netinkamam“; b) daiktavardžiai ir būdvardžiai ar dalyviai (skiriasi jų vienaskaitos naudininko ir vietininko, daugiskaitos vardininko ir naudininko formos): bendras „priklausomas visiems“ ir bendras „bičiulis, draugas“ (Jakaitienė 1980: 43). LK I tokie atvejai priskirti prie dalinių homonimų, tiesa, ten minimi tik veiksmažodžiai (LK I 1995: 24). LK I prie homoformų aptarti fonetiškai sutampantys linksniai (LK I 1995: 23), bet kyla klausimas, kuo laikytini sutampantys linksniai, kurie skiriasi tarimu, pvz.: naujos parduotuvės atidarymas – atidarytos dvi naujos parduotuvės. V. Drotvinas tų pačių kalbos dalių ir vienodai, ir skirtingai tariamas formas vadina reguliariosiomis homo- 34 formomis (Drotvinas 1986: 93). Kiti kalbininkai neužsimena apie to paties žodžio skirtingai tariamas formas. 2.2. Homoformák és részleges homonimák. E. Jakaitienė a részleges homonimákat olyan szavakként határozza meg, amelyek közül az egyik szó összes alakja megegyezik egy másik szó alakjainak egy részével. Az ilyen homonimapár egyik tagja leggyakrabban a ragozható, a másik pedig a ragozhatatlan szófajok közé tartozik, például: greta – főnév és határozószó, deja – főnév és indulatszó (Jakaitienė 1980: 43). Iš LK I pateikto dalinių homonimų apibrėžimo (LK I 1995: 24) galima spręsti, kad ši homonimijos rūšis sutampa su anksčiau jau E. Jakaitienės minėtomis homoformomis (Jakaitienė 1980: 43), pvz.: rausti, rausia, rausė „kasti, knisti“ ir rausti, rausta, raudo „darytis raudonam“. A KTŽ homoformáknak tekinti a különböző szavak azonos kiejtésű és írású alakjait (KTŽ 1990: 79). Következésképpen ugyanazon szó több egyező esete nem sorolható a homoformák közé. A homoformák ilyetén meghatározása mellett elmosódik a homoformák és a részleges homonimák közötti különbség, mivel az utóbbiakat „olyan homonimákként határozzák meg, amelyeknek nem minden morfémája esik teljesen egybe, vagy amelyek különböző szófajokhoz tartoznak” (KTŽ 1990: 80). Ezt a homonimatípust a greta – főnév és határozószó – példa szemlélteti, míg a homoformák példájaként a varu – határozószó és a varas főnév eszközhatározói esete – szerepel (KTŽ 1990: 79–80), így nem látszik különbség a részleges homonimák és a homoformák között. 2.3. Homoformák és homográfok. A cikk szerzőjének leginkább azoknak az azonos vagy különböző szavaknak az alakjainak elemzése okozott bizonytalanságot, amelyek prozódiai elemeikben, vagyis a hangsúly helyében, a szótag hanglejtésében vagy a hang időtartamában térnek el: minek nevezzük őket, homográfoknak vagy homoformáknak? A homográfokat általában olyan különböző szavakként vagy azok alakjaiként határozzák meg, amelyek írása azonos, de kiejtésük eltérő (vagy a szótag hanglejtése, vagy a hangsúly helye különbözik), például: austi „enyhülni, hűvössé válni” és aūšti „virradni, hajnalodni” (Jakaitienė 1980: 44; LK I 1995: 23; KTŽ 1990: 23–24; Palmer 1981: 101; Drotvinas 1986: 91–92; Barauskaitė 1979: 44). Így úgy tűnhet, hogy a prozódiai elemekben eltérő, többértelmű eseteket homográfoknak kellene nevezni, az LK I azonban azt írja, hogy „vannak olyan homoformák is, amelyeket ugyanúgy írnak, de hangsúlyuk eltér” (LK I 35 1995: 23). A következő példákat hozzák fel: „baltų és baltų (báltai és báltas), dúovanos és dovanõs (dovanà és dovanóti), māno és māno” (LK I 1995: 23). V. Drotvinas a következő példákat sorolja a homoformák közé: supánčios (ige, jövő idő, E/3) és supančios (részes igenév, nőnem, egyes szám birtokos vagy többes szám alanyeset) (Drotvinas 1986: 91). Ezek a példák szintén a hangsúly helyében térnek el, mégis a homoformák közé sorolják őket. A hangsúly helyében eltérő homoformák fogalma logikusnak tűnik, mivel morfológiailag annotált szövegek elemzésekor számos eltérő kiejtésű alakot figyeltek meg (a homoformák mintegy 20%-a prozódiai elemeiben különbözik) (lásd Rimkutė 2002: 91–92). Felmerül azonban a kérdés, milyen kritériumok alapján lehet megkülönböztetni a homoformákat a homográfoktól, ha a homoformák esetében nem szükséges a fonetikai azonosság. Talán a kiejtésükben eltérő homoformáknak csak ugyanazon szó alakjait kellene tekinteni, például: mamà (egyes szám alanyeset) és mãma (egyes szám megszólító eset), galì (a galėti ige jelen idejének E/2 alakja) és gãli (a galėti ige jelen idejének E/3 alakja), a homográfoknak pedig az eltérő jelentésű szavakat, például: kártis „bot” és kàrtis „keserűség”, vagy kártis „a ló nyaka; a sörény növekedési helye”. Az LK I-ben és V. Drotvinasnál szereplő példák azonban nem ugyanazon szó prozódiai elemeikben eltérő alakjai, hanem különböző jelentésű szavak. Ráadásul nem mindig világos, hogy ugyanazon szó vagy különböző szavak alakjairól van-e szó. Így úgy tűnik, hogy a prozódiai elemeikben eltérő különböző szavak vagy szóalakok homoformáknak tekinthetők. A homoformák ilyen értelmezését egy további kritérium is magyarázza: a homográfokat gyakran eltérő jelentésű szavakként írják le, ezt azonban nem minden nyelvész hangsúlyozza; például az LKE szerint a homográfok azonos írású szavak vagy szóalakok (LKE 1999: 248). Gyakran ugyanazon főnév több esete is egybeesik. Magától értetődik, hogy ezek nem eltérő jelentésű szavak. Ezért nem világos, a homonímia melyik kategóriájába tartoznak az ilyen alakok. O. S. Achmanova azokat az eseteket, amikor ugyanazon szó alakjainak kiejtése eltérő, homográf szóalakoknak nevezi, és hangsúlyozza, hogy ezek nem homográfok (Ахманова 1986: 436). V. Drotvinas a homoformákat, a homográfokat és a homofónokat a homonim szóalakok elnevezéssel javasolja illetni (Drotvinas 1986: 91). Ez a terminus elfogadhatónak tűnik, ezért azokat a szóalakokat, amelyek prozódiai elemeikben különböznek,... 36 nevezhetők homográf vagy homonim szóalakoknak, de a hosszú terminus helyett egy rövidebb változatot választottunk – egyszerűen homoformák. Már említettük, hogy az elemzést részben a vizsgált objektum – az automatikusan morfológiailag annotált korpusz – határozza meg, ezért a homoformák fonetikai különbségeit nem vizsgáljuk túl részletesen, mivel ehhez alaposabb kutatásokra van szükség. Ezek a kritériumok vezettek ahhoz, hogy a homoformák terminus használata némileg módosult. A morfológiailag annotált korpuszban található, morfológiailag többértelmű alakok elemzése során a félreértések elkerülése érdekében abból indulunk ki, hogy a különböző vagy azonos szófajokhoz sorolt, de hangsúlyhelyük, hanglejtésük vagy magánhangzójuk hosszúsága tekintetében eltérő ragozott alakok egyaránt lehetnek homoformák és homográfok, például: karaliaus sostas – karaliaũs ilgai, nãmo stogas – einu nãmo, sėdi šẽniai – tai atsitiko seniai. Így egyes homoformák – az azonos főnévi esetalakok – homográfok lehetnek, ha a kiejtés szempontjából vizsgáljuk őket; a homográfok pedig homoformák vagy ugyanazon szavak különböző esetalakjai lehetnek, ha morfológiai szempontból vizsgáljuk őket. A legegyszerűbb megoldást választottuk: minden morfológiailag többértelmű alakot homoformának tekintünk, függetlenül attól, hogy prozódiai jegyeik különböznek-e, a homográfok terminust pedig egyáltalán nem használjuk. 2.4. A homonímia egyéb esetei. Egyes nyelvészeti munkákban nem teljesen világos, milyen körbe tartoznak a homoformák: kizárólag azonos szófajú szavak alakjai alkotják-e a homoformákat, vagy a különböző szófajú szavak alakjai is. V. Urbutis és az LKE által közölt példák alapján arra lehet következtetni, hogy homoformának tekinthetők egyes azonos alakú, de különböző szófajokhoz tartozó szóalakok, például: grūdo – a grūdas főnév egyes számú birtokos esete és grūdo – a grūsti ige múlt idejének III. személyű alakja (Urbutis 1956: 4; LKE 1999: 247–248); így nem világos, hogy az azonos alakú, azonos szófajú szóalakok is homoformának tekinthetők-e, például a tapo alak (a többi főalak különbözik: tapyti, tapė és tapti, tampa). Az LKE-ben szereplő homográf-meghatározásból nem világos, miben különböznek a homográfok a homonimáktól és a homoformáktól, mivel itt ez áll: „a homográfok a szokásos helyesírás szerint azonosan írt nyelvi elemek (szavak vagy szóalakok). A litván nyelv homográfjai többnyire homonimák is”, például: kasa „fonat” – kasa „pénzügyi műveletek helye” (más nyelv- 37 vészek felfogása szerint a kasa valódi / abszolút homonima; ez a példa homográfnak volna tekinthető, ha a kasa főnév és a kasti ige jelen idejű, III. személyű alakja megegyezne). A varpas főnév egyes számú birtokos esete, a varpo, valamint a varpyti ige jelen idejű, III. személyű alakja, a varpo szintén homográfnak számít (más nyelvészeti munkákban homoformának nevezik). Az LKE azt is megjegyzi, hogy az eltérően ejtett homográfok egyáltalán nem ritkák (például: aušti – aušti, perėjimas – perėjimas, giria – giria) (LKE 1999: 248). A nyelvészeti munkákban még hiányzik az olyan esetek tárgyalása, amikor két vagy több ragozhatatlan szófaj esik egybe, például: kaip, ir, tik, iki; ezek is a homoformák közé sorolhatók-e, vagy a többértelműség valamely más esetének kell tekinteni őket (a cikk szerzője ezeket a ragozhatatlan szófajok homoformái közé sorolja (lásd 3. Morfológiai többértelműség). 3. Morfológiai többértelműség Az eddigiekből világos, hogy a nyelvészeti munkákban használt terminológia eltérő. A félreértések elkerülésére, vagyis annak egyértelművé tételére, hogy valójában mit elemzünk – homoformákat, homográfokat vagy részleges homonimákat –, az általánosabb morfológiai többértelműség terminust választottuk. Ez a jelenség magában foglalja: 1) a ragozott és ragozhatatlan alakokat; 2) a különböző és azonos szófajú szavak szóalakjait; 3) a bizonyos alakjaikban, prozódiai jegyeikben különböző, illetve teljesen egybeeső szóalakokat vagy szavakat. A többértelműség terminus nemcsak a morfológiai jegyeikben eltérő homoformák elemzésekor használatos, hanem a képzésbeli (például ištvirkėlis – dobilėlis: ugyanaz a képzőelem eltérő jelentéseket ad), a lexikai-szemantikai (például a valódi homonima, a žiedas), a szintaktikai-szemantikai (például a mokytojo pakvietimas szerkezetben a különböző szintaktikai viszonyok miatt nem világos, hogy a tanár hív-e meg valakit, vagy őt magát hívják meg), illetve a szövegszintű (például jis čia išsėdėjo visą vakarą: a jis és čia deixisek értelmezéséhez tágabb kontextus szükséges) többértelműség tárgyalásakor is. Fontos jelezni, hogy a morfológiai többértelműség elemzése meglehetősen sajátos: az írott, hangsúlyjeleket nem tartalmazó szavakat vizsgálja 38 alakok. Az automatikus morfológiai elemzést végző program, a Lemuoklis nem rendelkezik semmilyen ismerettel az elemzett szavak szemantikájáról vagy használati gyakoriságáról, ezért a szavakat a kontextustól függetlenül elemzi. Emiatt olykor olyan homoformákat is talál, amelyek csak elméletileg lehetségesek; például a kokio alak morfológiailag leírható a „minőség” jelentésű kokis főnév, illetve a koks névmás alakjaként. A morfológiailag annotált korpuszban a homoformák három típusa különböztethető meg: 1) ragozható, 2) ragozható és ragozhatatlan, valamint 3) kizárólag ragozhatatlan szófajok homoformái. Az első típust a következő példák szemléltetik: sukalė šuniui b ū d ą – išsiugdė gerą b ū d ą (a būdą alak egyezik, amely a būda vagy būdas főnév egyes számú tárgyesete lehet); svarbi p a s l a p t i s – išdavė p ą s l a p t i s (a paslaptis főnév egyes számú alanyesete és többes számú tárgyesete egyezik). A második esetben például egy főnévi alak, egy határozószó és egy elöljárószó esik egybe: atvyko su mano p r i e š a i s – p r i e š a i s matau mišką – stovi p r i e š a i s mane. A ragozhatatlan szófajok homoformái közé tartozik az ir szócska: lehet kötőszó, partikula és határozószó. Amint a példákból látható, homoformának tekinthetők azok a szavak vagy szóalakok is, amelyeket eltérően ejtenek. A morfológiai többértelműség mint jelenség mindezeket a homoformatípusokat magában foglalja. Így az automatikusan morfológiailag annotált korpuszban homoformákat elemzünk, nem pedig homográfokat vagy homonimákat. Mivel írott szóalakokat elemzünk, elsősorban a morfológiai, nem pedig a fonetikai vagy szemantikai különbségekre összpontosítottunk. Az elemzés jellegéből adódóan megváltozott a homoformák fogalma, ezért azok részben a homográfokat és a részleges homonimákat is magukban foglalják. A cikk szerzője úgy véli, jobb egyetlen egyértelmű terminust választani, mint a homonímiához kapcsolódó több, egymással összefüggő terminust. Remélhető, hogy a homoformák ilyen felfogása a morfológiailag többértelmű alakok elemzésében idővel meghonosodik. 4. Következtetések A cikk azt vizsgálja, hogy a nyelvészek milyen, a homonímiához kapcsolódó terminusokat használnak, és hogyan kellene megnevezni az automatikus morfológiai elemzés során feltárt, morfológiailag többértelmű alakokat. 39 1. A nyelvészeti munkákban ugyanannak a terminusnak többféle értelmezése található: 1) a homoformákat és a morfológiai / grammatikai homonimákat azonosnak vagy a homonímia különböző részeinek tekintik; 2) a homonímia meglévő meghatározásaiból nem világos, hogy a homoformák a következőkből állnak-e: a) azonos vagy különböző szófajú szavak alakjaiból, b) ugyanazon szó fonetikailag azonos vagy eltérő alakjaiból; 3) egyes nyelvészek ugyanazokat az alakokat homoformának, mások részleges homonimáknak nevezik; 4) egyes helyeken azt állítják, hogy a homoformák kiejtése azonos, máshol pedig azt, hogy kiejtésük eltérhet; 5) pontatlanul határozzák meg azokat a kritériumokat, amelyek alapján megkülönböztethetők a homoformák, a homonimák és a homográfok; 6) nem világos, minek tekintik a funkciószók egybeeséseit. 2. A terminológia egyenetlensége és az elemzés meglehetősen sajátos jellege miatt a morfológiai többértelműség terminust választottuk; ezt olyan jelenségként értelmezzük, amely magában foglalja: 1) a ragozható és ragozhatatlan alakokat; 2) a különböző és azonos szófajú szavak alakjait; 3) az olyan szóalakokat vagy szavakat, amelyek bizonyos alakjaikban, prozódiai elemeikben különböznek, illetve teljesen egybeesnek. 3. Az automatikusan morfológiailag annotált kis korpusban a szóalakok több mint 47%-a többértelmű. Ezeknek a konkrét szóalakoknak a megnevezésére a homoformos terminust választották. Megkülönböztethetők 1) a ragozható, 2) a ragozható és ragozhatatlan, 3) a kizárólag ragozhatatlan szófajok homoformái, amelyek prozódiai elemekben, vagyis a hangsúly helyében, a hangsúly típusában vagy a magánhangzó hosszúságában különbözhetnek. A homoformos terminus a hagyományosan homográfoknak vagy részleges homonimáknak tekintett alakok egy részét is magában foglalja. LITERATŪRA А х м а н о в а О. С. 1986: Словарь омонимов русского языка, Москва. B a r a u s k a i t ė J. 1979: Leksikologijos pradmenys [Leksinė semantika], Vilnius. D r o t v i n a s V. 1986: Pagrindinės leksikologijos sąvokos, Vilnius. J a k a i t i e n ė E. 1980: Lietuvių kalbos leksikologija, Vilnius. 40 Katamba F. 1994: English Words. London and New Your. KTŽ 1990: K. Gaivenis, S. Keinys. Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas. LK I 1995: Lietuvių kalba, Vilnius. LKE 1999: Lietuvių kalbos enciklopedija, Vilnius. Palmer F. R. 1981: Semantics, Cambridge. Rimkutė E. 2002: Homoformos dabartinės lietuvių kalbos tekstyne. – Lituanistica 2 (50), 86–101. Соболева П. А. 1980: Словообразовательная полисемия и омонимия, Москва. Urbutis V. 1956: Lietuvių kalbos leksikos homonimų susidarymo būdai (Filologijos mokslų kandidato disertacijos autoreferatas), Vilnius. Zinkevičius V. 2000: Lemuoklis – morfologinei analizei. – Darbai ir Dienos 24, 246–273. HOMONYMS, HOMOFORMS AND HOMOGRAPHS FROM THE VIEWPOINT OF CORPUS LINGUISTICS Summary The article deals with a small part of the corpus of the Lithuanian language, which was automatically tagged. The corpus with morphological tags has shown a high level degree of ambiguity of the language: about 47 percent of word forms are ambiguous. In the Lithuanian linguistics traditionally the greatest attention has been devoted to the lexical homonyms. Other levels of ambiguity have not been analysed. For this reason it was necessary to define the main terms of the morphological ambiguity and to solve the problematic issues of the relevant terminology. It was difficult to define what are the main differences between homographs, homonyms and homoforms. Traditionally in linguistics it is affirmed that homoforms must coincide phonetically, while homographs are pronounced differently. This article shows that some homoforms can differ by the place of accent, the quality of vowels or intonation. Homoforms were analysed instead of homographs or homonyms, because the main attention was devoted to morphological but not phonetic or semantic differences. Erika RIMKUTĖ Vytauto Didžiojo universitetas Donelaičio g. 58, Kaunas E. paštas [email protected] Gauta 2003-03-18 41