Terminology and text linguistics

5 1Terminologija | 2011 | 18 Terminológia és szövegnyelvészet Á G o T A F ó R I S Károli Gáspár Egyetem, TERMIK Európai Terminológiai Egyesület Kulcsszavak: terminus, fogalom, terminológia, szöveg, szövegnyelvészet 1. BEVEZETÉS A nyelv alapvető funkciója a társadalom által felhalmozott tudás kódolása, tárolása és átadása. A nyelv szerkezetét és a nyelvhasználat összetett folyamatait a nyelvészet különböző ágai eltérő módokon közelítik meg. A terminológia és a szövegnyelvészet a nyelvhasználat szempontjait különböző perspektívákból és eltérő módszerekkel vizsgálja. A terminológiai kutatás a terminust helyezi a középpontba, és alapegységként tekint rá. A szövegnyelvészeti kutatásban a vizsgálat tárgya maga a szöveg. Mindkét megközelítésben fontos kérdés, hogy a vizsgált egység milyen típusú információt tartalmaz, és azt hogyan tartalmazza. A terminusok a szöveg részét képezik. A terminuskinyerők például a terminusok szövegbeli szerepére támaszkodnak; különböző módszerekkel dolgoznak, például a szövegben való előfordulási gyakoriságuk alapján felsorolják a lexikai egységeket vagy azok kollokációit, illetve a terminusok kinyerése során a szöveg egyéb jellemzőit is figyelembe veszik. Mindkét területen több modellt is kidolgoztak a vizsgálatok elvégzésére és az eredmények megfogalmazására. Ezeket részletesen számos alkalommal publikálták (pl.: Mel’cuk, Žolkovskij 1970; Dressler 1971; Halliday, Hasan 1976; Petőfi 1979; Beaugrande, Dressler 1981; Károly 2007; Sager 1990; Laurén, Picht 1993; Temmerman 2000; Budin 2001; Cabré 2003). A magyar tankönyvek kutatása az utóbbi időben különös jelentőségre tett szert Magyarországon, és számos tanulmány jelent meg a szövegek pedagógiai vizsgálatáról, amelyek többsége kvantitatív vizsgálat. Ehhez a kutatási irányhoz az úgynevezett „kvalitatív terminológiai” vizsgálatokkal csatlakoztam, és a szövegnyelvészetnek olyan aspektusát kerestem, amely összekapcsolható a terminológiával, és 5 2 Á. Fóris | Terminológia és szövegnyelvészet szembeállítható vele (az eredményeket kutatási jelentésekben, valamint részben a Fóris 2006, 2010b munkákban publikálták). Egy másik kutatási területem a terminológia és a szótárak skálafüggetlen hálózatai (pl.: Fóris 2007, 2008). A szövegekben több szinten is jelen vannak hálózatok. A szöveg struktúrája az a hálózat, amely biztosítja a kohéziót. A fogalmak közötti hálózat teremti meg a koherenciát, amely a fogalmak által formált tudáskonfigurációként jelenik meg. A szövegen belül jelen lévő hálózatok külső hálózatokhoz kapcsolódnak, például a szerző tudáshálózatához, a befogadó előzetes tudásának hálózatához és intertextuális hátterükhöz. Beaugrande és Dressler Bevezetés a szövegnyelvészetbe című műve alapot szolgáltat a szövegnyelvészet és a terminológia bizonyos aspektusainak összehasonlításához és szembeállításához. Ezért e tanulmány célja azoknak a kérdéseknek a megvitatása, amelyek meghatározó szerepet játszanak a tudás szövegben történő kódolásában és dekódolásában. 2. SZÖVEGNYELVÉSZET ÉS TERMINOLÓGIA A szöveg egy nyelv verbális és írott jeleinek felhasználásával jön létre. A szöveg nemcsak információt kódol, hanem biztosítja annak térben és időben történő elosztását is. Az információ természetétől függően a szövegek szerkezete és terjedelme különböző lehet. A szöveg mindig valamilyen fizikai formában létezik, behatárolt térben és időben jelenik meg, kognitív kapcsolatainak hálózata azonban mind térben, mind időben korlátlan. A szöveg a fogalmakra vonatkozó információt terminusokon keresztül kódolja; ezért a szövegek tanulmányozása során különös figyelmet kell fordítani a terminusok szövegbeli szerepére. A szövegek különböző szempontokból tanulmányozhatók. Egy adott célra összpontosító vizsgálat feltárhatja a szövegek szerkezetének általános elveit, a szöveg és egy természetes nyelv közötti kapcsolatokat, a szövegszerkezetnek a kódolt információhoz való viszonyát, illetve a szövegnek a kommunikációs folyamat egyéb összetevőihez való viszonyát. A szövegnyelvészetben végzett kutatások számos eredményt tártak fel e témákban (pl. „: Mel’cuk, Žolkovskij 1970; Dressler 1972; Beaugrande, Dressler 1981, 2002; Petőfi 1990). A terminológia és a szövegnyelvészet eltérő kiindulópontokból és megközelítésekből vizsgálja a tudás kódolásának és elosztásának kérdéseit. A terminológiai vizsgálatok a terminust állítják a középpontba, és azt tekintik alapegységnek. E tanulmányok az enkódolási folyamatban létrehozott szöveget adottnak tekintik, és meghatározzák a terminusok szerepét az információkezelésben. A szövegnyelvészeti tanulmányok a szövegre mint kutatási tárgyra összpontosítanak. A szöveget 5 3Terminologija | 2011 | 18 az információkezelés kapcsolatrendszerének komplex hálózatában vizsgálják, és leírják a belső és külső hatások jellemzőit. Ebben a megközelítésben a terminus implicit módon az információ kognitív tartalmát a nyelvi kódon keresztül megszervező nyelvi komponensként jelenik meg. A két kutatási megközelítésnek van egy közös pontja: a tudás tárolásának és szervezésének vizsgálata. A különböző megközelítések és kutatási módszerek ellenére az eredmények beilleszthetők egy közös keretbe; kiegészítik és erősítik egymást. A megismerés során fogalmak alakulnak ki a világ elemeinek leképezésére, és ezek a fogalmak a gondolkodás folyamatában rendszerbe szerveződnek, hogy lehetővé tegyék a világ sokféleségének könnyű kezelését. Egy fogalom nyelvi jele a terminus, a terminusok osztályozása révén létrejött rendszert pedig terminológiának nevezzük. A jelentés a terminus elválaszthatatlan része, és a terminológiai adatbázisokban, szótárakban, szabványokban stb. definíciókként írják le. Pierre Lévynek az értelmiségiek felelősségéről szóló tanulmánya a különböző területeken dolgozó kutatók figyelmét a terminológiai kérdések fontosságára irányította. Az Információs Társadalom című magyar folyóirat egy egész számot szentelt ennek az érvelésnek (2008/4). Lévy a kollektív intelligencia lehetőségeinek kihasználása előtt álló egyik akadályt a szimbolikus rendszerek nagy változatosságában és töredezett jellegében látja; egy konkrét probléma általában a klasszifikációs rendszerek, különösen pedig a terminológia változatossága és összeegyeztethetetlensége (Lévy 2007: web, Lévy 2008: 9). A terminológia mind az elméleti, mind az empirikus kutatásban jelentős szerepet játszik, a terminológia pontos kialakítása és leírása pedig a tudományos osztályozás és a tudományos elméletek alapja. A tudást a nyelv közvetíti, a szakmai szövegek pedig nemcsak tudást, hanem szakmai és terminológiai normákat is közvetítenek. „Ezenfelül a szövegek a tudományos feltárás és vita legelterjedtebb hordozói. Az elméletek és modellek státusza a legtöbb tudományban nem jobb, mint az elfogadott diskurzusmód státusza. Maguk a tudósok mindaddig nem tartozhatnak egy tudományos közösséghez, amíg el nem sajátították annak diskurzusra és érvelésre vonatkozó konvencióit” (Beaugrande, Dressler 1981: 211–212). A fentiekből következik, hogy célszerű a tudományos szövegeket mind a szöveg, mind a fogalom szempontjából megközelíteni. A jelen tanulmány a szövegek és a bennük szereplő, információ közvetítésére szolgáló terminusok kapcsolatára összpontosít. Ez a megközelítés a terminusok szövegbeli szerepét kívánja vizsgálni. 5 4 Á. Fóris | Terminológia és szöveglingvisztika 3. A SZÖVEGSZERŰSÉG SZABVÁNYAI A szövegnek több típusa és formája különböztethető meg; A szövegek különböző célokra készülhetnek (például lírai vers vagy szervizkönyv), eltérő hosszúságúak lehetnek (például többkötetes könyv vagy távirat) stb., de vannak bizonyos közös jellemzőik, amelyek minden létrehozott szövegben megtalálhatók. Ezeket a jellegzetes vonásokat a szövegszerűség normáinak nevezzük. Ezek az alapelvek olyan jellemzőkre vonatkoznak, amelyek jelen vannak a nyelvi struktúrákban, a fogalmi kapcsolatokban, a kommunikáció aspektusaiban és a kognitív folyamatok rendszerében, és amelyek tükröződnek a szövegekben. A szövegek jellemzőinek szövegnyelvészeti megközelítésében a terminusokat nem kezelik explicit módon, azonban mindig implicit módon jelen vannak a fogalmi kapcsolatok (a fogalmak közötti kapcsolatok) megfejtésében. Beaugrande és Dressler (1981) akkor tekintenek egy írásművet szövegnek, ha azt diskurzusban használják, és megfelel a szövegszerűség hét normájának. Ezek a kohézió, a koherencia, az intencionalitás, az elfogadhatóság, az informatív jelleg, a szituacionalitás és az intertextualitás. Bár ez a hét norma széles körben ismert, a továbbiakban részletesen tárgyalom őket (idézetek segítségével), és kifejtem terminológiai aspektusaikat. 1. „Az első normát kohéziónak nevezzük; ez azokat a módokat érinti, amelyek révén a felszíni szöveg komponensei, vagyis a ténylegesen hallott vagy látott szavak, kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz egy szekvencián belül. A felszíni összetevők grammatikai formák és konvenciók szerint függnek egymástól, oly módon, hogy a kohézió grammatikai függőségeken alapul” (Beaugrande, Dressler 1981: 3). A kohézió szövegközpontú fogalom, ami azt jelenti, hogy a kohézió a szöveg felszíni elemeiben (annak grammatikai és lexikai elemeiben és jellemzőiben) van jelen, ahogyan azok a szöveg fizikai (verbális vagy írott) formájában megjelennek. Nyelvészeti kutatási módszerekkel vizsgálható. Halliday és Hasan a kohéziót grammatikai és lexikai kapcsolatokként értelmezik; bevezetik és kifejtik a lexikai kohézió fogalmát, amely azt jelzi, hogy a szöveg fogalmi hálózata kohéziót alkot (Halliday, Hasan 1976: 238–239; Hasan 1984). Hasan a lexikai kohézió két típusát különbözteti meg: az általános lexikai kohéziót és az eseti kapcsolatokat. Az ilyen kapcsolatokat mind az általános nyelvi szövegekben, mind a speciális célokra írt szövegekben lehet és kell vizsgálni. A lexikai-szemantikai kapcsolatok vizsgálata terminológiai szempontból is fontos, mivel a fogalomra utaló terminus megnevezője rendszerint valamilyen lexikai egységként jelenik meg a szövegben. A befogadó a szöveget koherens 5 5Terminologija | 2011 | 18 egységként értelmezi, ha a benne található terminusok előzetes tudásának ugyanazt a mentális képét (fogalmakat és fogalmi kapcsolatokat) aktiválják. Ezért a terminusok a fogalmi információ közvetítésével jelentősen hozzájárulnak a szöveg kohéziójához. A terminus nyelvi komponense lehetővé teszi, hogy a terminusokat a nyelvi kód lényeges elemeiként beillesszük a szövegkohézióba (Fóris 2010a). 2. „A második szabványt koherenciának nevezzük, és arra vonatkozik, hogy a szöveg szövegszerűségének komponensei, vagyis a felszíni szöveg alapjául szolgáló fogalmak és kapcsolatok konfigurációja milyen módon hozzáférhetők kölcsönösen és relevánsak egymás számára. Egy fogalom olyan tudáskonfigurációként (kognitív tartalomként) definiálható, amely többé-kevésbé egységesen és következetesen felidézhető vagy aktiválható az elmében <...>. a kapcsolatok azok a fogalmak közötti összeköttetések, amelyek egy szövegbeli világban együtt jelennek meg: minden kapcsolat magán viselné az általa összekapcsolt fogalom megnevezését. <...> Néha, bár nem mindig, a kapcsolatok nincsenek explicit módon kifejtve a szövegben, vagyis nem közvetlenül a felszíni szöveg kifejezései aktiválják őket” (Beaugrande, Dressler 1981: 4). A koherencia szövegközpontú fogalom, mégpedig abban az értelemben is, hogy a szöveg fizikai létezésében jelenik meg, és nyelvi eszközökkel tanulmányozható és állapítható meg. Ez utóbbi jellemző révén a szövegszerűségnek ez a mércéje – a kohézióval együtt – a nyelvészet területéhez tartozik. Ez a jellemző a szöveg kognitív tartalmára utal, amely térben és időben egyaránt tág határok között jelenik meg. A kognitív tartalmat fogalmak közvetítik, és megértésüket megkönnyíti a közöttük fennálló kapcsolatok rendszere. A fogalmakat megnevező terminusok hordozzák a szövegben kódolt tudáselemek közötti speciális és időbeli kapcsolatokat. A tudományos szövegek egyik jelentős célja a kognitív tartalom fogalmi rendszerének koherens bemutatása. A terminusok – mint a fogalmak megnevezői és egyúttal jelentésük hordozói – fontos szerepet játszanak a szövegekben; pontos és következetes használatuk elősegíti a koherenciát. 3. „A szövegszerűség harmadik mércéjét ekkor intencionalitásnak nevezhetnénk; ez a szövegalkotó azon attitűdjére vonatkozik, hogy az előfordulások együttesének kohézív és koherens szöveget kell alkotnia, amely alkalmas a szövegalkotó szándékainak megvalósítására, például az ismeretek terjesztésére vagy a tervben meghatározott cél elérésére” (Beaugrande, Dressler 1981: 7). Az intencionalitást felhasználóközpontú fogalomnak tekintjük abban az értelemben, hogy bár ez az elv a szöveget jellemzi, mivel az nyelvi kódon keresztül jut el a befogadóhoz, vizsgálata és létezésének oka a szöveg nyelvi jellemzőin kívül esik. A szöveg létrehozója alakítja ki a 5 6 Á. Fóris | Terminológia és szövegnyelvészet szöveg szándékát szolgáló kohéziót és koherenciát. Ebből következik, hogy a szöveg célja meghatározza, hogyan jelenik meg a kohézió és a koherencia; például a szöveg célközönsége és célja fontos tényezők: a tudományos szöveg íródhat a terület széles körű ismeretével rendelkező szakemberek számára, vagy olyan hallgatók számára, akik éppen csak ismerkednek az alapokkal. Ezért ez a szövegszerűségi norma a tudományos szöveg kulcsfontosságú jellemzője, mivel bármely ilyen szöveg (pl. egy tanulmány, egy tankönyv, egy szabvány) létrehozójának szándéka az, hogy meghatározott tartalmat és meghatározott mennyiségű ismeretet mutasson be a befogadónak. A szöveg létrehozójának elméjében meglévő tudás a terminusok használatán keresztül az intencionalitás alapját képezi. A szövegalkotó kiválasztja azokat az elemeket, amelyek megfelelnek a szándékának. A céltudatos kohézió és koherencia megfelelően kiválasztott terminusokkal és nyelvi struktúrákkal érhető el. A szándékosság túlmutat a szöveg fizikai korlátain, és a szövegalkotó, illetve a befogadó fogalmi rendszerei közötti kapcsolatokra támaszkodik. A szövegalkotó a szöveg fogalmi tartalmát és nyelvi struktúráját saját tudása, valamint a befogadónak tulajdonított tudás alapján alakítja, és így létrejön a kohézió és a koherencia. Ezért ahhoz, hogy kohézív és koherens szöveget hozzunk létre, ismernünk kell (vagy legalább feltételeznünk kell) a befogadó tudását, valamint azokat a terminusokat, amelyekben az ilyen tudás kódolva van. 4. „A szövegiség negyedik normája az elfogadhatóság lenne, amely a szövegbefogadó azon attitűdjére vonatkozik, hogy az előfordulások halmaza kohézív és koherens szöveget alkosson, amely valamilyen haszonnal vagy relevanciával bír a befogadó számára, például ismeretek megszerzését vagy egy tervben való együttműködés biztosítását szolgálja. Itt is tekinthetnénk a kohézió és koherencia fenntartását a szövegbefogadó önálló céljának, oly módon, hogy az anyagot szükség szerint biztosítják, illetve a zavarokat eltűrik. A következtetésalkotás művelete <...> szemléletesen mutatja be, miként támogatják a befogadók saját hozzájárulásaikkal a szöveg értelméhez a koherenciát.” (Beaugrande, Dressler 1981: 7–8). Az elfogadhatóság felhasználóközpontú fogalom, amely a szöveget a befogadó nézőpontjából értékeli. Noha a befogadóhoz kapcsolódó jellemző, egyúttal a szöveget a szöveg és a befogadó közötti kapcsolatokban való megjelenése szerint is minősíti. Az, hogy létrejön-e a szöveg kohéziója és koherenciája, a befogadóktól, valamint tudásuktól, céljaiktól és érdeklődésüktől függ. A felszíni szöveg létrehozásakor a túlságosan leegyszerűsített, illetve a fogalmilag túl összetett struktúrák használata erősen befolyásolja annak 5 7Terminologija | 2011 | 18 a befogadó számára való használhatóságát. A befogadó számára nem megfelelő terminusszint és a terminusok közötti kapcsolatok nem feltétlenül hozzák létre a koherenciát, és ezáltal korlátozhatják az elfogadhatóságot. A szöveg elfogadhatóságát a befogadó előzetes tudásának és a szövegben kódolt tudásnak a kapcsolatai határozzák meg, és közös terminuskészleten keresztül érhető el. 5. „A szövegszerűség ötödik standardját informatív jellegnek nevezik, és arra vonatkozik, hogy a bemutatott szöveg előfordulásai milyen mértékben várhatók vagy váratlanok, illetve ismertek vagy ismeretlenek/bizonyosak.” <...> A nagy mértékben informatív előfordulások feldolgozása a szokásosnál nagyobb erőfeszítést igényel, ugyanakkor ennek megfelelően érdekesebb is. „Óvatosságra van szükség, nehogy a befogadók feldolgozási folyamata túlterhelődjön, és ezáltal a kommunikáció veszélybe kerüljön” (Beaugrande, Dressler 1981: 8–9). Az informatív jelleg szintén felhasználóközpontú fogalom, és egyben a szövegben megjelenő, a befogadó nézőpontjából értékelhető jellemző is. Ugyanazt a szöveget a befogadó előzetes tudásától függően különböző módokon lehet megközelíteni. Például egy tankönyv szövegében kódolt tudásnak összhangban kell lennie a befogadó diákok információfeldolgozási kapacitásával. Ha egy szövegben túl sok új információ (legyen az fogalmi vagy nyelvi) található, a befogadók nem biztos, hogy fel tudják dolgozni, ha pedig túl kevés, unalmasnak találják. Ezért a célközönség előzetes tudása, életkora stb. az informatív jelleg kulcsfontosságú tényezői. Az optimális informatívértékű szöveg létrehozását az ismert terminusok koherens használata, valamint az új fogalmakat és terminusokat hordozó információknak a befogadó meglévő tudásához való igazítása teszi lehetővé. 6. „A textualitás hatodik normája szituacionalitásként jelölhető, és azokra a tényezőkre vonatkozik, amelyek a szöveget relevánssá teszik egy előfordulási helyzetben” (Beaugrande, Dressler 1981: 9). A szituacionalitás felhasználóközpontú fogalom, amely az adott szöveg és a külső világ közötti kapcsolatra vonatkozik az előfordulási helyzetben. A szituacionalitás elérését jelentősen befolyásolja a szövegben előforduló terminusok és az adott helyzetben szokásosan használt terminusok közötti kapcsolat. Például egy baráti beszélgetésben a formális vagy költői terminusok használatát ironikusnak vagy sértőnek lehet érzékelni. Egy tudományos dolgozatban a szakmai terminusok használata megnehezítheti a szöveg megértését, ugyanakkor megkönnyíti a kommunikációt a műhelyben. 5 8 Á. Fóris | Terminology and Text Linguistics 7. „A szövegiség hetedik standardját intertextualitásnak nevezzük, és azokat a tényezőket érinti, amelyek egy szöveg felhasználását egy vagy több korábban megismert szöveg ismeretétől teszik függővé.” „<...> Az intertextualitás általánosságban felelős a szövegtípusok mint tipikus jellemzőmintázatokkal rendelkező szövegosztályok kialakulásáért” (Beaugrande, Dressler 1981: 10). Az intertextualitás befogadóközpontú fogalom, amely a szövegnek a befogadó által korábban feldolgozott más szövegekhez való viszonyát jellemzi. A befogadó könnyebben azonosítja a kapcsolatokat azokban a szövegekben, amelyek hasonló szövegiségi standardokkal rendelkeznek; a hasonló keretek, sémák és tervek alkalmazása (ibid. 90) jelentősen megkönnyíti a szövegfeldolgozást. A különféle szövegtípusok (egy recept, egy tudományos tanulmány, egy műszaki brosúra, egy regény stb.) létezése annak az eredménye, hogy a szövegalkotók olyan intertextuális jellemzőket igyekeznek létrehozni, amelyek csökkentik a befogadó feldolgozási erőfeszítéseit. Az intertextualitás kulcsfontosságú a szabványok és a tankönyvek szövegei számára. Az oktatás folyamatosan építi a fogalmi és terminológiai rendszert, a szövegek közötti kapcsolatok szerepe pedig döntő jelentőségű. Például a számok fogalma több év alatt alakul ki. Egy új kifejezést (pl.: irracionális számok) tartalmazó szöveg feldolgozása más, évekkel korábban feldolgozott szövegekre (a természetes számokra, egész számokra, törtekre vonatkozó szövegekre) támaszkodik, és előfeltételezi ezek ismeretét. Az ilyen kapcsolatokat gyakran nem ültetik el kifejezetten a szövegben, és a befogadó a szöveg feldolgozása közben hívja elő a megértéséhez szükséges ismereteket. A tankönyvek szövegében fontos a koherencia követelményeinek megfelelő, intertextuális szövegek kialakítása. A közoktatásban tanított tantárgyak jól megírt tankönyvei mind egyenként, mind összességükben megfelelnek az intertextualitás követelményének azáltal, hogy mind szerkezetükben, mind tartalmukban a korábbi tankönyvi szövegekre támaszkodnak. A fent tárgyalt szövegszerűség mind a hét normája fontos a szövegek kommunikációs folyamatban betöltött szerepe szempontjából. A különböző szövegek különböző megközelítésekkel értékelhetők, ezért az egyik esetben más elvek játszanak fontosabb szerepet, mint a másikban. Egy szöveg megalkotásakor azonban minden normát be kell tartani, és egy szöveg értékelésekor mindegyiket figyelembe kell venni. Az egyes elvek hatását az adott helyzettől függően kell mérlegelni. A kvantitatív kutatási módszerek lehetővé teszik a felszíni szöveg tanulmányozását. A kohézió részleteire vonatkozó gondosan megtervezett vizsgálatok értékes adatokat szolgáltatnak, amelyeket szövegek létrehozására és értékelésére lehet felhasználni. 5 9Terminologija | 2011 | 18 A kvalitatív kutatási módszerek lehetővé teszik a fogalmak, a szövegekben kódolt ismeretek és azok szövegbeli kapcsolatának tanulmányozását. Annak eldöntéséhez, hogy egy szöveg megfelel-e a fogalmak kódolására, tárolására és terjesztésére vonatkozó követelményeknek, a tartalmát kell tanulmányoznunk, nem csupán a felszíni szerkezetét. Ez magában foglalja a szövegben kódolt belső fogalmi rendszerek, valamint a hozzájuk kapcsolódó külső fogalmi hálózatok (azaz a szakterület teljes fogalmi rendszerének) tanulmányozását. Ezek a fogalmi kapcsolatok terminusokban nyilvánulnak meg, amelyeket a szövegnyelvészet a szövegszerűség normáinak szempontjából, a terminológia pedig a terminus jellemzői alapján közelít meg. Mindkét megközelítés hangsúlyozza a szövegek értékelése fogalmi szempontjainak jelentőségét. 4. JELENTÉS ÉS ÉRTELEM Mivel ismerjük a szövegnyelvészet és a terminológia alapfogalmait (pl.: fogalom, jelentés), szükséges részletesebben megvizsgálni a szövegek és a terminusok szerepét a kommunikáció összetett folyamatában. A szövegek tartalmának vizsgálatában a koherencia játssza a kulcsszerepet. A koherencia lehetővé teszi a terminusok közötti kapcsolatok megértését, és megkönnyíti a szöveg kognitív tartalmának eloszlását. A kognitív tartalom vizsgálatához ki kell dolgoznunk a jelentés fogalmát. Beaugrande és Dressler (1981: 84) a következőképpen különböztetik meg a jelentést és az értelmet: „Ha a jelentést egy nyelvi kifejezés (vagy más jel) tudás megjelenítésére és közvetítésére irányuló potenciáljának (azaz virtuális jelentésének) megjelölésére használjuk, akkor az értelem kifejezéssel jelölhetjük a szövegben előforduló kifejezések által ténylegesen közvetített tudást. Számos kifejezésnek több virtuális jelentése van, de normális körülmények között egy szövegben csak egyetlen jelentés érvényesül. Ha a szándékolt jelentés nem válik azonnal világossá, meghatározatlanság áll fenn. „A tartós meghatározatlanságot kétértelműségnek nevezhetjük, ha feltehetően nem szándékos, illetve polivalenciának, ha a szöveg létrehozója valóban több jelentés egyidejű közvetítését szándékozta” (Beaugrande, Dressler 1981: 84). Beaugrande és Dressler szövegnyelvészeti megközelítésében egy nyelvi kifejezés jelentése egy virtuális jelentéselem konkrét megvalósulása. Például a father kifejezésnek egy adott szövegben a következő jelentések egyike lehet: egy gyermeket nemző ős, egy gyermek szigorú nevelője, egy gyermek gondoskodó és szerető gyámja. Bármely adott szövegben a father kifejezés a fenti jelentések egyikében fordul elő.