Ilona Mickienė, Birutė Briaukienė. Lietuvių terminologijos aspektai: metodinė mokomoji knyga

240 Jolanta Gaivenytė-Butler | Ilona Mickienė, Birutė Briaukienė A LITVÁN TERMINOLÓGIA ASPEKTUSAI: MÓDSZERTANI OKTATÁSI KÖNYV [Elektronikus forrás] Vilnius: Vilniusi Egyetem, 2016. – 67 p. ISBN 978-609-459-710-7 JOLANTA GAIVENYTĖ-BUTLER Lietuvių kalbos institutas A Vilniusi Egyetem Kaunasi Bölcsészettudományi Kara 2016-ban adta ki a tankönyvet. Az Ilona Mickienė és Birutė Briaukienė által készített Lietuvių terminologijos aspektai [A litván terminológia aspektusai] című elektronikus kiadvány megjelentetését a Vilniusi Egyetem Kaunasi Bölcsészettudományi Karának Tanácsa jóváhagyta, két recenzens recenzálta. A kiadvány nagyon időszerű. A litván terminológiával foglalkozó kiadványokból, különösen a tankönyvekből, nincs sok. A hallgatóknak mindenekelőtt valószínűleg még mindig az 1980-ban kiadott Stasys Keinis-féle Terminologijos abėcėlė [A terminológia ábécéje] című könyvre és Kazimieras Gaivenis Lietuvių terminologija: teorijos ir tvarkybos metmenys (2002) [Litván terminológia: az elmélet és a szabályozás vázlata] című könyvére kell támaszkodniuk. Az interneten hozzáférhető volt Jūratė Lubienė terminológiai előadásainak jegyzete, továbbá megtalálhatók az Antanas Smetona és Egidijus Zaikauskas által készített, egyes terminológiai témáknak szentelt előadás-összefoglalók, az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatóságának Litván Nyelvi Osztálya által 2006-ban készített rövid terminológiai kézikönyv fordítók számára, a terminológia elméleti és gyakorlati kérdéseit pedig a szakmai nyelvnek szentelt tan- 241 Terminologija | 2016 | 23 könyvek fejezetei tárgyalják, azonban a litván terminológiának szentelt önálló, átfogó oktatási segédanyag mindeddig nem volt. A Lietuvių terminologijos aspektai [A litván terminológia aspektusai] című tankönyv a terminológia legfontosabb kérdéseit tárgyalja – az elméleti aspektusoktól indul, majd áttér a gyakorlatiakra. A könyv tizenegy fejezetből áll, amelyek bemutatják a litván terminológia fejlődését, a terminológiának mint tudományos és gyakorlati diszciplínának a kialakulástörténetét, megmagyarázzák a terminológia alapfogalmait, valamint tárgyalják a terminusok forrásait, képzését, követelményeit, hiányosságait és a terminusrendezés módszereit. A kiadvány végén a felhasznált és ajánlott irodalom jegyzéke található. A könyv előszava a szerzők következő szavaival kezdődik: „A tudomány nagy és örök, az ember élete pedig – rövid. Egyes tudományágak gyorsan megerősödnek és fejlődést érnek el, mások fejlődése pedig hosszú és lassú. A terminológia az alkalmazott tudomány egyik ága. Világszerte lassan és nehezen formálódik, mintha nem tudná, mihez csatlakozzék – a nyelvtudományhoz, az informatikához vagy valamely más tudományághoz” (5. o.). Szépen van megírva. Majdnem olyan szépen, mint ahogyan K. Gaivenis írt a „Néhány gondolat a terminológiáról” című, a Terminologijos folyóiratban megjelent cikkében: „Azt mondják, hogy a Sorbonne Egyetem udvarán egy latin feliratú napóra áll: „Sicut umbra dies nostrae” („Mint árnyék, olyanok napjaink”). A tudomány valóban nagy és örök, az emberi élet pedig rövid. A tudomány azonban nem egyenlő a tudománnyal. Egyes tudományágak gyorsan létrejönnek, hamar megerősödnek, és azonnal nagy fejlődést érnek el, mások fejlődése viszont hosszú és lassú. A terminológia a tudomány alkalmazott ága. Az egész világon lassan és nehezen alakul, mintha nem tudná, mihez csatlakozzon – a nyelvészethez, az informatikához vagy valamely más tudományághoz“ (Gaivenis 1998: 89). Tegyük fel, hogy a szerzők egyszerűen elfelejtették hozzáadni a hivatkozást. A kiadvány első fejezete a litván terminológia fejlődésével foglalkozik. Olvasásakor először az tűnik fel, hogy a szerzők a terminológiáról szólva felváltva használnak két szót – a terminológiát és a terminológiakészletet. A terminusok összességét litvánul valóban kétféleképpen nevezik meg: a terminológia két jelentését rögzíti a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas (DLKŽ 2015), a Kalbotyros terminų žodynas (KTŽ 1990) és a Tarptautinių žodžių žodynas (TŽŽ 2013). Stasys Šalkauskis már 1925-ben, a „Terminologijos teorija ir lietuviškoji filosofijos terminija” című tanulmányában felhívta a figyelmet a terminologija szó két jelentésére, és két szó használatát javasolta. S. Šalkauskis szerint a terminija szóval kellene megnevezni „egy bizonyos tudomány vagy művészet technikai terminusainak összességét”, a terminologija pedig „a terminija tudománya vagy legalábbis elmélete” (Šalkauskis 1991: 10). Az ilyen 242 Jolanta Gaivenytė-Butler | a terminologija és a terminija megkülönböztetése a kortárs litván lexikológiai és terminológiai munkákban, valamint a köznyelvnek vagy a szaknyelvnek szentelt tankönyvekben megszokott (vö. Gaivenis 2002; Jakaitienė 2010; Rutkienė 2015; Vladarskienė 2013; Bielinskienė et al. 2014). A terminologija szó két jelentésének megkülönböztetése a köznyelvi szótárakban, illetve a terminologija terminija jelentésében való használata nem terminológiai munkákban aligha kifogásolható, egy terminológiával foglalkozó munkában azonban ez a változatosság zavaró. Nem volna meglepő, ha a hallgatókban felmerülne a kérdés, vajon nem különösen régi tudományág-e a litván terminológia, hiszen a szerzők, miután leírták, hogy „a litván terminológia kezdete nem az első nyomtatott litván könyvekhez, hanem sokkal korábbra tehető”, ugyanazon az oldalon még hozzáteszik, hogy „az európai nyelvek terminológiáját abban az időben, amikor az első litván könyveket írták, még csak elkezdték kialakítani” (6. o.). Úgy tűnik, hogy a szerzők terminusnak tekintenek minden speciális vagy absztrakt fogalmat megnevező szót. Martynas Mažvydas, Mikolajus Daukša és Konstantinas Sirvydas munkáit említve ezt írják: „Az első litván könyvek szerzői <...> jó alapokat vetettek a köznyelv további fejlődéséhez. Munkájuk a litván terminológiában is nyomot hagyott. Bár az akkori litván terminológusok munkája sem szervezett jellegű, sem világos elvekkel rendelkező nem volt, és a fordított források határozták meg [sic], mégis nem egy terminusuk emlékeztet ma is e könyvek szerzőire” (7. o.). M. Mažvydas, M. Daukša és K. Sirvydas munkáinak jelentősége a litván nyelv fejlődése szempontjából kétségtelen, de aligha nevezhetők terminológusoknak. Itt nem ártana ismét felidézni S. Šalkauskist, aki ezt állította: „Ahhoz, hogy a fogalmat jelentő szó napjainkban a terminus nevét nyerje el, szükséges, hogy az általa kifejezett fogalom <...> valamely tudomány kutatási objektumainak körébe tartozzon. Így nem minden fogalmat jelentő szó tudományos terminus, noha minden terminus fogalmat jelentő szó” (Šalkauskis 1991: 14). Később, a harmadik fejezetben, a szerzők elmagyarázzák, miben különbözik a terminológia a terminusállománytól (S. Šalkauskist is említik), de a további fejezetekben ismét felváltva használják e két terminust. Talán célszerűbb lett volna a könyvet a terminus, a terminológia és a terminológia fogalmának ismertetésével kezdeni, majd elbeszélni a litván terminológia és terminológiai kutatás fejlődésének történetét. A tankönyv második fejezete szinte darwini módon „A terminológia eredetelméletei” címet kapta. Az eredetelméletekről nem esik benne szó, de megkísérelték áttekinteni a terminológiának mint terminustudománynak a fejlődését. Ebben a fejezetben leginkább K. Gaivenisre támaszkodtak, és röviden tárgyalták S. Šalkauskis, Eugen Wüster, Dmitrij Lotte és Valerija Danilenko terminológiai 243Terminologija | 2016 | 23 elméleteit. Pontosítani lehetne azoknak a szerzőknek a vezetéknevét, akiknek munkáira S. Šalkauskis támaszkodott: nem Venderyes, hanem Vendryes; a középkori filozófust, D. Scotust litvánul általában Jonas Dunsas Škotas (Joannes Duns Scotus) néven nevezik. K. Gaivenis, amikor a nemzedéke terminológusai által legjobban ismert orosz tudósok munkáiról írt, felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi terminológusok munkái nem jutottak el a litvániai könyvtárakba, ezért keveset tudtak róluk. Ma a litván egyetemi könyvtárakban nem nehéz külföldi terminológusok munkáira rátalálni. Legalább néhány vezetéknevet meg lehetett volna említeni. A fejezet valamiért a tudományos nyelv főnevesítésre és terminologizálásra való hajlamának kritikájával zárul. A tudományos nyelv sajátosságairól írni valószínűleg jobban illett volna az ötödik, „A terminusok – a tudományos nyelv alapja” című fejezetbe. A fejezet elején hivatkozás található J. Gaivenytė E. Wüsterről szóló cikkére (10. o.), de abban semmi ehhez hasonló nincs leírva. Valójában a szerzők K. Gaivenis E. Wüster és Helmut Felber terminológiaelméleteiről szóló könyvrészletére támaszkodtak (Gaivenis 2002: 110–111). A terminológia és a terminológia fejlődésének áttekintése után a terminus magyarázatára térnek át. A harmadik fejezetben: „A terminus. A terminus és a szó, a terminus és a fogalom kapcsolata” című rész sok mindent próbál átfogni: a terminológiával mint rendszerrel kezdődik, megemlíti a terminusokkal szemben támasztott követelményeket (ezekről a kilencedik fejezet szól majd), meghatározza a terminust, megpróbálja bemutatni a terminus és a szó kapcsolatát, magyarázza a terminus szűkebb és tágabb értelmezését, beszél a kváziterminusokról és a pszeudoterminusokról, elmondja, mi a terminológia és a terminológia tudománya, megkülönbözteti a terminológia két irányzatát, elmagyarázza, mi a terminográfia, tárgyalja a professzionalizmusok fogalmát, és elmondja, milyen kapcsolatok kötik össze a fogalmakat és a terminusokat. A terminus és a szó viszonyáról beszélve a szerzők kissé összekeverik a dolgokat. A könyvben ez áll: „A szó és a terminus faj–nem viszonyban áll egymással – a szó fogalma tágabb; a terminusok a szavak egy bizonyos fajtáját, pontosabban funkcionális és szemantikai fajtáját alkotják. A terminus fogalma azonban nem fér el a szó keretei között, mivel a terminus nem feltétlenül szó. Vagyis a nyelvben bizonyos szó- (vagy szimbólum-)kapcsolatoknak is meghatározott jelentésük és használati területük van. Az ilyen szókapcsolatokat összetett terminusoknak tekintik. Következésképpen a terminus fogalma túllépi a szó határait” (12. o.). Ha a szó és a terminus faj- (pontosabban fajés nem-) viszonyban áll egymással, és a szó fogalma tágabb, akkor hogyan lépheti át a terminus fogalma a szó határait? A szerzők a szó és a terminus kapcsolatáról szólva hivatkoznak K. Gaivenis könyvére, ebben a könyvben azonban az ellenkezője áll: „A „szó” és a „terminus” fogalma nem áll nem–faj viszonyban, mivel 244 Jolanta Gaivenytė-Butler | a terminusok nem csupán a szavak egy bizonyos fajtáját alkotják. Ezenkívül a „terminus” fogalma a „szó” határai közé sem fér be, mivel a terminus lehet egyetlen szó, de állandósult szókapcsolat is” (Gaivenis 2002: 14). Valójában St. Keinysszel (Keinys 1980: 15-16) volt egyetértés, csak a forrásmegjelölés nélkül közölt gondolataihoz hozzáadtak néhány mondatot K. Gaivenis könyvéből. Egyébként Evalda Jakaitienė sem tekinti a „szó” és a „terminus” fogalma közötti kapcsolatot tisztán nem–faj viszonynak (Jakaitienė 2010: 182). Érdekes, vajon a tankönyv szerzői melyik álláspontot támogatnák. Pontosítani kellene azt az állítást, hogy „a terminija és terminologija szavak a köznyelvben egynél több jelentéssel bírnak” (13. o.) (a terminija szó csak egy jelentésben használatos). A negyedik fejezetben azt magyarázzák el, mi a meghatározás, és bemutatják a meghatározások hiányosságait. Az utóbbi években a fogalom megkülönböztető jegyeinek meghatározását hajlamosak definíciónak, eredményét pedig meghatározásnak nevezni. Ezt a terminust nemcsak terminológusok használják (vö. Jakaitienė 2010; Rutkienė 2015). A tananyag harmadik fejezetében az áll, hogy „a fogalmat meghatározó leíró állítást, amely segít megkülönböztetni azt a kapcsolódó fogalmaktól, meghatározásnak nevezik” (16. o.), és megkülönböztetik az intencionális (= intenzionális) és az extenzionális (= ekstenzionális) meghatározásokat, a negyedik fejezetben azonban a meghatározásokat definícióknak nevezik. A „A meghatározás fogalma” című alfejezet így kezdődik: „A definíció a fogalom tartalmának feltárása <…>. A terminológiai szócikket alkotó állításnak meg kell magyaráznia, mi a fogalom. A fogalmak kiválasztása után ki lehet gyűjteni a fogalmak meghatározásait, és pontosítani lehet, hogy a terminusok megfelelnek-e a fogalmaknak. Ez azonban nem ilyen egyszerű. A terminográfiai munkában egyetlen tudomány fogalmainak meghatározásait sem lehet csoportként felhasználni, mivel: a) számos fogalomnak nincs meghatározása; b) a tudományos szakirodalomban a meghatározásokat csupán hozzávetőleges magyarázatokkal helyettesítik; c) számos meghatározás elavult, logikátlan; d) számos létező meghatározás nem rendelkezik a meghatározott fogalom sajátosságait kiemelő elegendő és szükséges jegyekkel. Következésképpen folyamatosan felül kell vizsgálni a meghatározásokat és a fogalmakat, azaz el kell vetni az elavult, nem tudományos meghatározásokat, és újakat kell alkotni” (18. o.). Ez a kezdés nem egészen világos. Mi kerül kiválasztásra és kiválogatásra, honnan és miért? Hol találhatók ezek a nem megfelelő meghatározások – szótárakban, tudományos munkákban, tankönyvekben? Miért nem lehet a terminográfiai munkában a „fogalommeghatározások csoportját” felhasználni? Azok, akik terminográfiai munkát végeznek, általában képesek megfogalmazni és pontosítani a meghatározásokat (vagy ebben a terminológusok segítenek nekik). Az alfejezet végén ez áll: „A meghatározás nem korlátozhatja a tudományos gondolkodást. Leggyakrabban szóbeli, a matematikai képletek pedig például 245Terminologija | 2016 | 23 csak segédanyagok. Vagyis ha valamely fizikai jelenséget csak matematikailag írunk le, akkor lényegében nem tárjuk fel a fogalom tartalmát. Vannak azonban olyan fogalmak, amelyek meghatározásakor nem boldogulunk matematikai képletek nélkül” (19. o.). Hogyan korlátozzák a meghatározások a tudományos gondolkodást? Miért többnyire szóbeli jellegűek? A meghatározások mindig szóbeli jellegűek. A szakemberek alighanem a képletből is megérthetik a fogalom lényegét. A következő bekezdésben ez áll: „Ha a meghatározásokban többjelentésű tas terminas vartojamas“ (p. 19). Sunku įsivaizduoti, kaip praktikoje taikomas reikalavimas apibrėžtyje nurodyti daugiareikšmio termino reikšmę. terminusokat kell használni, akkor meg kell adni, milyen jelentésben A „A meghatározás megalkotásának elvei és hiányosságai” című alfejezetben csak a hiányosságokról esik szó. Az elvek „A meghatározás fogalma” című alfejezetben vannak felsorolva. Ebben az alfejezetben ez áll: „A terminusok hiányosságai azért keletkeznek, mert a terminus megalkotásakor felhasznált meghatározásnak szintén voltak hiányosságai. Minden tudományos fogalomnak pontosnak kell lennie” (19. o.).§§Lehet-e pontosságot megkövetelni egy fogalomtól? A fogalmat megnevező terminusnak pontosnak kell lennie, a meghatározásokban pedig pontosan tükröződniük kell a fogalmak lényeges, megkülönböztető jegyeinek. Emellett a terminusok hibái nem csupán hiányos meghatározások miatt fordulhatnak elő. A rövid, ötödik, „A terminusok – a tudományos nyelv alapja” című fejezet két bekezdésből áll. Az első bekezdésben általános jellegű fejtegetések olvashatók a terminusoknak a tudomány fejlődésében és a nyelv változásában betöltött jelentőségéről, a másodikban pedig a litván terminusok rendezéséről esik szó, és felsorolják azokat a litván nyelvészeket, akik terminológiából védték meg disszertációjukat. Egyébként Aušra Rimkutė és Markas Paura kimaradtak az említésből. 2016-ban Liudmila Mockienė is megvédte terminológiai tárgyú disszertációját. A terminológiai kutatásokról alighanem a második fejezetben lett volna célszerűbb beszélni. Zavarba ejtő a K. Gaivenis könyvében közölt, a kontextusból kiragadott információ az elkészített „10 000 szabványosított terminusszótárról” (22. o.). Úgy tűnik, hogy a Litvániában kiadott terminológiai szótárakról van szó, miközben K. Gaivenis ezt a számot E. Wüsterrel és munkásságának a terminológia nemzetközi szabványosítására gyakorolt hatásával kapcsolatban említette. A „Terminuskalsifikatsioon” című hatodik fejezetben a terminusokat formai, tartalmi és egymáshoz való viszonyuk szempontjából osztályozzák. Az egyszerű terminusok felosztása a következő: „1) elsődleges (egyszerű) szavak (akis); 2) származékos szavak (képzett szavak) (akiniai); 3) összetett szavak (összetételek) (kreivaakis)” (23. o.) (vajon a kreivaakis terminus?). Ezt a felosztást ki kellene javítani, mivel az összetett szavak szintén származékok. Nyilvánvalóan egyszerű szavakra, képzett szavakra és összetett szavakra gondoltak. A „A terminológia forrásai” című hetedik fejezetben három fő forrást tárgyalnak: a saját nyelv lexikáját, a szóalkotás eszközeit és más nyelvek 246 Jolanta Gaivenytė-Butler | lexika. A nemzetközi és a litván terminus viszonyát szemléltető példákat K. Gaivenis könyvéből vették. Lehetett volna jellegzetesebb eseteket is keresni. Ahhoz az állításhoz, hogy „a litván szó mellett megvan annak nemzetközi megfelelője, azonban ő a szópár passzív tagja” (27. o.), a nuomaris – epilepsija példa szerepel. Aligha használják ma gyakrabban a nuomaris szót. A Raštija.lt honlapon elérhető Pszichológiai terminusok szótárában (PTŽ 1993) és Orvosi terminusok szótárában (MTŽ 1980): nuomaris, lásd epilepsija. A nemzetközi terminusok valóban a nuovala – placenta és a perdanga – diafrag ma párok aktív tagjai, csupán azt lehet megkérdőjelezni, hogy ilyen párok egyáltalán léteznek-e a kortárs terminológiában. A tankönyv kétféle nemzetközi terminust különböztet meg: „az igazi nemzetközi terminusokat, amelyeket a világ tudományában latinosított formában használnak, és egyik nyelvben sem változtatják meg sem az írásmódjukat, sem nem írják át őket más ábécékkel”, valamint a más nyelvekből közvetlenül vagy közvetítő nyelveken keresztül kölcsönzött „nem latin terminusokat” (27. o.). Kár, hogy a szerzők nem közöltek ilyen terminuspéldákat, mert nem világos, milyen „latinosított” terminusokról van szó. Pontos ez a felosztás? K. Gaivenis szerint „a terminológiánkba bekerülő nemzetközi szavak többnyire az ógörög és a latin nyelvből származnak. Nyelvünk fonetikai, morfológiai és helyesírási törvényei, valamint szabályai szerint rendezik őket, és normatívakká válnak” (Gaivenis 2002: 58–59). A nemzetközi terminusokról tovább írva azt állítják, hogy „jelenleg a nemzetközi terminusokhoz nagyon intenzíven alkotnak litván megfelelőket”, ezért „növekszik a nemzetközi és a saját terminusok szinonímiája” (27. o.). Az ilyen szinonímia példájaként megadott vaakumas (=vakuumas) és tuštuma terminusok nem szinonimák. Igaz, hogy a nemzetközi terminusok litván megfelelőit megalkotják, de nagyon kétséges az az állítás, hogy ez „nagyon intenzíven” történik. K. Gaivenis és Angelė Kaulakienė már 1996-ban, a KTU-ban tartott előadásukban felhívták a figyelmet az ellentétes tendenciára – a terminológia nemzetközivé válására és a litván megfelelőket kereső szándék hiányára (Gaivenis, Kaulakienė 2014: 232). Aligha tűnt el ez a tendencia. A kölcsönszavak helyének áttekintését a terminológiában egy helyes megállapítás zárja: „A legfontosabb, hogy a kölcsönszavak ne szorítsák ki a használatban meghonosodott litván terminusokat, és a terminusrendszerben megmaradjon a megfelelő arány a saját (nemzeti) és az idegen (nemzetközi) terminusok között” (30–31. o.). Pontosan ugyanez olvasható a Lietuvių kalbos enciklopedija terminologija című szócikkében is (LKE 2008: 553), ezért fel kellene tüntetni a hivatkozást (erre az enciklopédia-szócikkre hivatkozás nélkül az első fejezetben is támaszkodtak (7–8. o.)). 247Terminologija | 2016 | 23 A terjedelmes nyolcadik fejezet a terminusok képzésével foglalkozik. A teljes könyvnek körülbelül az egyötödét teszi ki. A fejezet bevezető része meglehetősen terjengős és csapongó, ugyanazokról a dolgokról újra meg újra szó esik benne; például a fő képzési módokat háromszor említik, kétszer állapítják meg, hogy „a terminológiában a szóképzésnek óriási szerepe van, mivel az egyszavas terminusok és az összetett terminusok többsége képzett szó” (egyszer megjelölik, hogy St. Keinysre támaszkodtak, máskor nem) (32. o.), továbbá K. Gaivenisre hivatkozva még azt is rögzítik: „a képzett szavak alkotják az egyszavas terminusok nagy részét” (33. o.). A fajfogalmak megnevezéséről szólva azt állítják, hogy „a tudomány nyelvében meg kell nevezni a bonyolultabb, köztük a fajfogalmakat. Az ilyen fogalmakat egyszavas terminusok jelölik, de ezekből összetett terminusokat alkotnak, pl. halmaz – absztrakt halmaz, nyílt halmaz, végtelen halmaz” (33. o.). Mi történik? Bár hivatkozás nincs, látható, hogy a gondolat pontatlanul lett átmásolva a Terminologijos abėcėlė című műből (onnan származnak a példák is). St. Keinys azt írta, hogy a fajfogalmakat gyakran „egyszavas terminusok jelölik, de mindazonáltal itt többnyire összetett elnevezésekkel élnek” (Keinys 1980: 17). Egyébként a matematikai terminusok: absztrakt halmaz, nyílt halmaz. A rész további részében felidézik a terminusokkal szemben támasztott egyik követelményt: „Új szó alkotásakor tudni kell, hogy a helyesség a terminusokkal szemben támasztott egyik legfontosabb követelmény. A Köztársaság szabványában a helyességet úgy határozzák meg, mint a hangsúlyozási, helyesírási, nyelvtani, szóalkotási, grammatikai és használati szabályoknak való megfelelést (LR standartas, 2009) [sic]” (33. o.). Furcsa meghatározás egy még furcsább dokumentumban. Mi az a „köztársasági szabvány”? Erről a kiadványról aligha tudhatunk meg többet, mivel a felhasznált irodalom jegyzékében nem szerepel. Az „Egyszavas terminusok” című, meglehetősen részletesen alfejezetekre tagolt első alfejezet az egyszerű terminusok képzését tárgyalja (a képzők, ragok és előtagok segítségével képzett származékokat, valamint az összetételeket). A képzős származékokat két kisebb alfejezet tárgyalja: az igéből képzett és a névszóból képzett származékokról szóló rész, ezért például a cselekvésre jellemző tulajdonság hordozóinak és helyeknek az elnevezései két különböző helyen kerülnek tárgyalásra. Talán kényelmesebb lenne, ha ezekről egy helyen esne szó. Gondosabban kellene megválasztani a példákat: a cselekvésre jellemző tulajdonság hordozójának példájaként a tyrimas, az önkéntes cselekvés példájaként pedig a gydymas szó szerepel. Kétséges az az állítás, hogy a -tė, (i)uotė képző a mai litván nyelvben „csak terminusok képzésére használatos” (36. o.). Nem lehet nem egyetérteni azzal az állítással, hogy „az összetett terminusok könnyen és rendszeresen segítenek az egynemű fogalmak elnevezésében” . Ez világosan látható a bemutatott példákból (savidulka, vėjadulka). Csakhogy aligha helyes ez a tei- 248 Jolanta Gaivenytė-Butler | tés: „Az összetett terminus jelentését tekintve gyakran egységesebb, meghatározottabb, speciálisabb, mint az alapjául szolgáló szószerkezet. Ezért az összetett szavak alkalmasak a pontosabb, tartalmasabb, jelentéstelibb kifejezésmódra” (43. o.). Az összetételekről szóló alfejezet végén megmagyarázza, mely szófajok lehetnek összetett szavak. A bemutatott példáknak (dalgiakotis, rudauodegis (katinas), kažkas, dvidešimt, bukagalvis, silpnaširdis, protligė) kevés közük van a terminológiához. Ebben az alfejezetben több, nem igazán terminológiai (legalábbis nem a modern terminológiához tartozó) példa is előfordult: žabaras, skystimas, kartumynai, vočiukė, apysakaitė, rankytė, upokšnis, užkandinė, dainius stb. A nyolcadik fejezet második alfejezete, a „Terminológiai szószerkezetek” az összetett terminusoknak szól. Figyelmet kell fordítani arra, hogy az összetett terminusok elemeit a fejezet elején komponenseknek, a végén pedig elemeknek nevezik. Kétes helyességű példák szerepelnek: iris žirklikės, minus stiklai, augalaiindikatoriai. Az alfejezet röviden bemutatja, milyen szintaktikai kapcsolatokkal köthetők össze az összetett terminusok elemei, de az összetett terminusok szerkezetét és az elemek számát nem vizsgálja. A hallgatók számára hasznos lenne megismerni az elemek elrendezésének sorrendjét is. A kilencedik fejezet a terminusokkal szemben támasztott követelményeket tárgyalja. A szerzők hét követelményt különböztetnek meg, amelyeket melléknevekkel neveznek meg. Nem lenne szokatlan a szövegben azt írni, hogy „a terminusnak pontosnak kell lennie”, de a követelmények (és az alfejezetek) címeként jobb lenne főneveket használni, annál is inkább, mivel e fejezet első alfejezete azzal az állítással kezdődik, hogy „a helyesség a terminusok egyik legfontosabb nyelvi követelménye” (47. o.). Ebben az alfejezetben említett szabványok jelzetekkel rendelkeznek, amelyeket pontosan kellene feltüntetni: a „Terminologijos principai ir metodai” szabvány (1115-90) jelzete LST 1115-90 kell hogy legyen, és ezt a szabványt nem a 980: 704-87 nemzetközi szabvány alapján, hanem az ISO 704-87 alapján készítették. A szabályosságot, pontosságot, rendszerszerűséget, rövidséget, stiláris semlegességet és szóalkotási célszerűséget meglehetősen részletesen írták le – ezekre néhány bekezdéstől csaknem három oldalig terjedő terjedelem jutott, míg az egyértelműséget egyetlen mondatban jellemezték. Erről a követelményről vagy többet kellett volna írni, vagy egyáltalán nem kellett volna megemlíteni. Az egyértelműséget úgy határozták meg, mint „azt a követelményt, hogy a terminus belső formája világosan közvetítse a fogalmat” (47. o.). Az egyértelműségből hiányzik az egyértelműség. Mi a „terminus belső formája”? A terminus pontosságának jellemzésekor a szerzők három terminuscsoportot különítenek el: helyesen orientáló terminusokat, semleges terminusokat és helytelenül orientáló terminusokat. Javítandó a semleges terminusok jellemzése: „Semleges terminusoknak tekinthetők mindazok a terminusok, amelyek szóbeli jelentését nem lehet megállapítani. Ilyen ter- 255Terminológia | 2016 | 23 LITERATŪRA AETŽ 2010: Aiškinamasis elektrotechnikos terminų žodynas: lietuvių k., vokiečių k., anglų k., prancūzų k., rusų k. Vyr. red. Stasys Žebrauskas, Kaunas: Technologija. Prieiga per internetą: http://terminai.vlkk.lt, [žiūrėta 2016-11-15]. Baranauskienė R., Šarkauskienė S., Juzelėnienė S. 2016: Mokslo darbų metodiniai nurodymai lituanistams: metodinė mokomoji knyga. Elektroninis išteklius, Kaunas: VU KHM, 79 p. Prieiga per internetą: http:// www.knf.vu.lt/dokumentai/failai/katedru/lietuviu/MOKSLO_DARB%C5%B2_METODINIAI_NURODYMAI_LITUANISTAMS.pdf [žiūrėta 2016-12-08]. Bielinskienė A., Kazlauskienė A., Rimkutė E., Tamošiūnaitė A. 2014: Lietuvių bendrinė kalba: normos ir vartosena. Vadovėlis aukštųjų mokyklų studentams, Kaunas: VDU, Vilnius: Versus aureus, 416 p. CHTŽ 2003: Daukšas K. et al. Chemijos terminų aiškinamasis žodynas. 2-asis patais. ir papild. leid., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Prieiga per internetą: http://terminai.vlkk.lt [žiūrėta 2016-12-05]. DLKŽ 2015: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. 7-as patais. ir papild. leid.; elektroninis variantas, Vilnius: LKI. Prieiga per internetą: http://www.lkiis.lki.lt [žiūrėta 2016-11-15]. Gaivenis K. 1991: Lietuviškų terminų vaizdingumo klausimu. – Lietuvių kalbotyros klausimai 29, 26–31. Gaivenis K. 1994: Kalbiniai ir loginiai terminų reikalavimai. – Terminologija 3, 204–213. Gaivenis K. 1998: Keletas minčių apie terminologiją. – Terminologija 5, 89–92. Gaivenis K. 2002: Lietuvių terminologija: teorijos ir tvarkybos metmenys, Vilnius: LKI l-kla, 148 p. Gaivenis K., Kaulakienė A. 2014: Ekstralingvistiniai terminų norminimo principai. – Kazimieras Gaivenis. Rinktiniai raštai, Vilnius: LKI, 229–235. Jakaitienė E. 2010: Leksikologija. Studijų knyga. Antras pakartotinis leidimas, Vilnius: VU l-kla, 351 p. Kaulakienė A. 2009: Lietuvių fizikos terminijos raida, Vilnius: Technika, 439 p. Keinys St. 1980: Terminologijos abėcėlė, Vilnius: Mokslas, 116 p. Klimavičius J. 2003: Lietuvių terminografija: praeities bruožai, dabarties sunkumai ir uždaviniai. – Terminologija 10, 9–32. KTŽ 1990: Gaivenis K., Keinys St. Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas: Šviesa, 278 p. LKE 2008: Lietuvių kalbos enciklopedija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras, 634 p. LKTŽ 2008: Gaivenytė-Butler J., Keinys St., Noreikaitė A. Lietuvių kalbos terminų žodynai. Anotuota 19002005 bibliografijos rodyklė, Vilnius: LKI, 260 p. MTŽ 1980: Astrauskas V. et al. Medicinos terminų žodynas, Vilnius: Mokslas. Prieiga per internetą: https:// www.raštija.lt [žiūrėta 2016-11-15]. PTŽ 1993: Psichologijos terminų žodynas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Prieiga per internetą: https://www.raštija.lt [žiūrėta 2016-11-15]. Rutkienė L. 2015: Technologijų specialistų profesinė kalba: sistema ir vartosena. Vadovėlis, Vilnius: Technika, 160 p. Šalkauskis S. 1991: Raštai 2, Vilnius: Mintis, 351 p. TŽŽ 2013: Tarptautinių žodžių žodynas, Vilnius: Alma littera, 896 p. Umbrasas A. 2013: Lietuvos Respublikos terminų bankas: 10 metų po įstatymo priėmimo. – Terminologija 20, 96–122. Vladarskienė R. 2013: Kūrybinių industrijų specialybės kalbos kultūra. Vadovėlis, Vilnius: Technika, 127 p. Beérkezett: 2016-12-19 Jolanta Gaivenytė-Butler Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius E-mail: jolanta.gaiven[email protected]