Sociolingvistinis šnekamajai kalbai būdingos leksikos tyrimas

GIEDRIUS TAMAŠEVIČIUS Litván Nyelvi Intézet A BESZÉLT NYELVRE JELLEMZŐ SZÓKINCS SZOCIOLINGVISZTIKAI VIZSGÁLATA BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK A beszélt nyelv, különösen pedig a rá jellemző szókincs kutatása Litvániában mindmáig újdonságnak számít. Az angol, német, orosz, skandináv és más nyelvek kutatói már évtizedek óta foglalkoznak ezzel a területtel. Talán ezért a litván nyelvtudományban mindmáig nincs egyértelmű megállapodás arról, mit kell beszélt nyelvnek, szlengnek és zsargonnak tekinteni (vö. Miliūnaitė 2005: 47). Evalda Jakaitienė a litván nyelv szókincsét a Lietuvių kalbos leksikologijoje című művében a köznyelvi és a beszélt nyelvi szókincsre osztja. Az utóbbihoz a nyelvjárási szókincs, a zsargonszókincs és a szleng tartozik. A köznyelv határain kívül eső szleng a szótár alapszókészletével együtt alkotja az össznemzeti szókincset (Jakaitienė 1980: 67)1. Gintautas Akelaitis pontosítja ezt a felosztást, amikor azt állítja, hogy a beszélt nyelv tágabb értelemben az egész beszélt nyelvhasználatot magában foglalja. Ez lehet: 1) nyilvános, amelyre a köznyelvi követelmények vonatkoznak, 2) magánjellegű (nyelvjárási vagy félig nyelvjárási), 3) zsargon (Akelaitis 2002: 55). Ez a cikk egy olyan kutatást mutat be, amelyben G. Akelaitis felosztását követve a beszélt nyelvi szókincshez sorolják a beszélt nyelvi stílusárnyalatot hordozó köznyelvi szavakat (amelyek bekerültek a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas című szótárba – a továbbiakban DLKŽ), a nyelvi közösség nagy többsége által ismert és széles körben használt, nyelvjárási eredetű szavakat, valamint a zsargonszókincset. 1A zsargonszókincs meghatározásában a szerzők többsége egyetért: „olyan szavak vagy szókapcsolatok, amelyeket egyes társadalmi vagy szakmai csoportok beszélt nyelvében használnak” (vö. Jakaitienė 1980: 76). Nehéz egyértelmű határt húzni a zsargon és a szleng között – a két terminust gyakran szinonimaként használják (Orlova 2004), de talán a legszembetűnőbb különbség az, hogy a szlengszavakat a nyelvi közösség nagy többsége ismeri és széles körben használja, a zsargonszavakat viszont nem, kivéve, ha bekerültek a szlengszókincsbe (vö. Jakaitienė 1980: 66; Orlova 2004). 206 KALBOS KULTŪRA | 81 A KUTATÁS JELLEGE A litván nyelvtudományban kevés kutatást végeztek a beszélt nyelvről. A beszélt nyelv kutatásának szociolingvisztikai aspektusáról, a nyelvjárásokat és azok kölcsönhatását vizsgálva, Laima Grumadienė írt (1996: 190–198). Vizsgálták a töltelékszavak (Akelaitis 2002), a ragok (Savickienė 2000), a kicsinyítő képzős alakok beszélt nyelvi használatát (Savickienė 2006), valamint a gyermeknyelv sajátosságait (Kamandulytė 2006). A beszélt nyelvről és az érzelmi-expresszív lexikáról a DLKŽ kapcsán Violeta Černė írt (Černiutė 2000: 160–179). Bár a beszélt nyelv szókincsének kutatása iránti igény már jó egy évtizeddel ezelőtt felmerült (Vaicekauskienė 2002), e terület részletesebb vizsgálatai mindmáig hiányoznak. Az eddig elvégzett munkák közül megemlíthető a kaunasi serdülők szlengjének 1999-ben végzett kutatása (Lėgaudaitė 2003). A beszélt nyelv különféle kutatásainak lendületet gyakran az új, fejlett technológiák megjelenése és a beszélt nyelvi korpuszok létrehozása ad (vö. Savickienė 2000). A beszélt nyelvi adatok hiányát ma jelentős problémaként tartják számon mind a fordítók (Kohrs 2007: 148), mind azok a kétnyelvű szótárak szerkesztői számára, amelyekben a litván az alapnyelv, mind pedig a litvánul tanuló más anyanyelvűek számára (Melnikienė 2006: 112–113). A szótárak és a tényleges használati tendenciák közötti eltérés gyakran a közéleti írott nyelvben is szembetűnő, amikor a köznyelvi szavakat új, beszélt nyelvre jellemző, a DLKŽ-ben azonban nem szereplő jelentésekben kezdik használni. Ilyen esetek nem ritkák a sajtóban (pl. „A reformátorok elkezdenek gombászni”. Algimantas Šindeikis cikkének címe. Veidas, 2008 11 17), a televízióban vetített filmek fordításának felirataiban (pl. „Tehát, »felakasztotta« őt a Vatikánban?” A „Szentivánéji szexkomédia” című filmből, amelyet a litván televízió 2008 10 01-én vetített). Divatos vulgarizmusok és zsargonizmusok gyakran még a politikusok nyilvános beszédeiben is előfordulnak (pl. „Akkor tudják meg, hogy a partnereik »ki-szúrnak« magukkal”. J. Veselka parlamenti képviselő parlamenti ülésen elhangzott beszédének idézete. Kauno diena, 2008 11 18) (vö. Miliūnaitė 2005: 47–48). Ez feltehetően arra utal, hogy a zsargon szókincse nem véletlenül szivárog be a köznyelvbe. A kutatás célja annak feltárása, hogy mely, a beszélt nyelvre jellemző szavak használata válik ma gyakoribbá, valamint annak megállapítása, hogy valóban a nem köznyelvi szókincs szivárog-e be a nyilvános használatba. A kutatás eredményei felhasználhatók a beszélt nyelvi adatok készülő szótárakba való kiválasztásának kérdésében. Ehhez a kutatáshoz kérdőíves felmérési módszert választottak. A kérdőívben egy kérdés megválaszolására kérték a résztvevőket: Használja ezeket a szavakat a megadott jelentésekben? G. TAMAŠEVIČIUS. Sociolingvistinis šnekamajai kalbai būdingos leksikos tyrimas 207 Négy lehetséges válaszlehetőséget adnak meg: 1. Igen, használom ebben a jelentésben, de csak magánbeszélgetésben. 2. Igen, ebben a jelentésben nyilvánosan és magánbeszélgetésben egyaránt használom. 3. Nem, de hallottam már, hogy ebben a jelentésben használják. 4. Nem, nem hallottam, hogy ilyen jelentésben használnák. A nyilvános és a magánhasználatra vonatkozó kérdéssel (vö. Pupkis 2005: 18) azt kívánják feltárni, mely szavakat használják a válaszadók nyilvános kommunikáció során, és melyeket nem. A beszélt nyelvi szókincs használatára vonatkozó fő kérdés mellett két társadalmi változó, az életkor és a nem válaszokra gyakorolt hatását is vizsgálni kívánják. A kérdőívbe 22, a beszélt nyelvre jellemző lexikai példát vettek fel (a következő sorban még egységes szövegként, behúzással – megfelelően, jelentésbeli változtatás nélkül). A kérdőívbe 22, a beszélt nyelvre jellemző lexikai példát vettek fel (da- azonban e kutatás másik szócsoportjától eltérően, amely nem került be a DLKŽ-be, ezek hosszabb ideje általánosan elterjedtek. A kérdőív szavainak egy másik csoportja nem található meg a DLKŽ-ben. Egy részük terminológiai eredetű: brutálisan „nagyon, különösen, rendkívül”, szelek „ostobaságok”, versengeni „vetélkedni, szégyenkezni”, felfogni „megérteni, felfogni, elmélyedni benne”, ütődött „ostoba; bolond”, beképzelt „öntelt”, hoppon maradni „minden nélkül maradni, magára hagyottnak lenni”. A nyelvjárási beszélt nyelvi szókincs példáinak tekinthetők, mert csaknem mindegyikük ilyen vagy hasonló jelentésben bekerült az LKŽ-be (csupán a ant ledo sėdėti „semmije sincs” idióma szerepel a Frazeologijos žodynas című frazeológiai szótárban), használati példáik pedig nyelvjárásokból származnak. Egy további részt a zsargon szókincse alkot. A harmadik csoportba azok a szavak tartoznak, amelyeket zsargonjelentésben kezdtek használni (új szemémák). Ezekkel a jelentésekkel a szavak nem kerültek be sem a DLKŽ-be, sem az LKŽ-be: megdermedni „rendkívül meglepődni”, összetörni „elaludni”, fagyos „semmivel sem törődő”, felakasztani „megismerkedni, összebarátkozni”, idegesíteni „terhére lenni, bosszantani”, gombászni „nem érteni a lényeget, nem eligazodni, badarságokat beszélni”, célt tévesztő „pontatlan”. Az ilyen szókincs szerves részét képezik a más nyelvekből származó tükörfordítások. Ezek alkotják a vizsgált szavak negyedik csoportját: átver „becsap” (vö. orosz zsargon проколоться „hibázik, rászedik magát”; Gračev 2006: 487), beilleszkedik „beilleszkedik; elfér” (vö. orosz köznyelvi вписаться „célba talál, elfér”; Kurilova 2007: 72). Ide tartozik továbbá a beszélt angolból átvett nem reális szó „csodálatos, nagyon jó” jelentése is (vö. angol köznyelvi unreal „hihetetlen, csodálatos”; Oxford Dictionary of English 2006: 1932)3. A kutatás során 251 vilniusi lakost kérdeztek meg (159 nőt és 92 férfit). A válaszadók életkora 17 és 80 év között volt (lásd az 1. ábrát). A kutatás során arra törekedtek, hogy minél változatosabb társadalmi rétegekhez és foglalkozási csoportokhoz tartozó embereket kérdezzenek meg. Bár a foglalkozásra vonatkozó kérdést nem tették fel, ismert, hogy a válaszadók között voltak iskolások, egyetemisták, munkások, hivatalnokok, sportolók, művészek, építészek, egészségügyi dolgozók, papok, menedzserek stb. 3 Nemcsak ez a csoport, hanem a kutatási kérdőívbe beválogatott összes szó is (a „pontatlan” kivételével) megtalálható Egidijus Zaikauskas Kalbos paribiai ir užribiai: lietuvių žargono žodynėlis című könyvében. A szótár összeállítója némiképp indokolatlanul tágította ki az argó fogalmát: itt az élőbeszédre jellemző szinte teljes szókészlet argószerűnek minősül, a köznyelvhez közel álló expresszív szavaktól kezdve a vulgáris szókincsen át a szűkebb értelemben vett argóig. A könyvről írt recenziójában Inga Mataitytė számos példát hoz arra, hogy a beszélt köznyelv szavait alaptalanul sorolják az argóhoz (Mataitytė 2007: 22–23). G. TAMAŠEVIČIUS. Sociolingvistinis šnekamajai kalbai būdingos leksikos tyrimas 209 A KUTATÁS EREDMÉNYEI A kutatási eredmények áttekintése megerősíti a várt tendenciákat. A kérdőívbe felvett szavakat leginkább a legfiatalabb válaszadók (17–25 évesek) használják, míg a legidősebbek (61–80 évesek) gyakrabban jelezték, hogy nem használják ezeket a szavakat, de hallották már őket ilyen jelentésben. 1. ÁBRA. A válaszadók megoszlása korcsoportok szerint Ezután bemutatjuk a vizsgálatba bevont négy lexikai csoport használatának kirajzolódó tendenciáit. Elszúrni és megrepedni a DLKŽ-csoport szavai közül a leggyakoribbak (lásd 2. ábra). A legfiatalabb korcsoport képviselőinek nem kevesebb mint 83 százaléka válaszolt igennel az e szavak használatára vonatkozó kérdésre. Ezek a szavak a 36–45 és a 46–60 éves válaszadók körében is népszerűek (a pozitív válaszok aránya majdnem 80 százalék). A legkevesebb pozitív választ a megütni szó kapta. Az összes válaszadó nem kevesebb mint 60 százaléka nem használja; gyakrabban csak a 17–25 és a 46–60 éves férfiak használják. 2. ÁBRA. A DLKŽ-be felvett szavak használatára való hajlam 210 KALBOS KULTŪRA | 81 3. ÁBRA. A šakotis ige használata korcsoportok szerint A šakotis ige az idősebb beszélők körében gyakoribb (lásd a 3. ábrát). A 17–35 éves válaszadók közel fele (40 százaléka) azt válaszolta, hogy nem használja ezt a szót, míg a 36–80 éves válaszadók között csak valamivel több mint egytizedük (13 százalék) volt ilyen. Ez az egyetlen szó a vizsgálatban szereplők közül, amelyet az idősebb válaszadók nagyobb valószínűséggel használnak, mint a fiatalabbak. Ez a tendencia arra utalhat, hogy a šakotis szó a jövőben ebben a jelentésében eltűnhet a beszélt nyelv elterjedtebb szavai közül. A nyelvjárási eredetű szavak csoportjában a žiauriai és a trenk tas szó emelkedik ki (lásd a 4. ábrát). Ezeket valamennyi korcsoport válaszadóinak nagy többsége használja (töb- 4. ÁBRA. A nyelvjárási eredetű szavak használatára való hajlam G. TAMAŠEVIČIUS. Sociolingvistinis šnekamajai kalbai būdingos leksikos tyrimas 211 5. ÁBRA. A szleng legújabb jelentéseinek használatára való hajlam b mint 80 százalék). A legfiatalabb korcsoport néhány válaszadója a trenk­tas szó mellé megjegyezte, hogy „menő” jelentésben használja. A legkevesebb igenlő választ a gyakran frazeológiai kapcsolatokban előforduló vėjai szó kapta. Nem bizonyult különösebben népszerűnek az įkirsti ige sem. Egyes válaszadók a kérdőívekben jelezték, hogy inkább ugyanennek a jelentésnek a visszaható alakját, az įsikirsti igét használják. A pasikėlęs, laužytis szavakat, valamint a likti ant ledo frazeologizmust sokan használják (az igenlő válaszok aránya meghaladja a 60 százalékot), azonban az idősebbek jóval ritkábban élnek a pasikėlęs szóval és a likti ant ledo kifejezéssel (a 46–60 éves válaszadók körülbelül 50 százaléka, a 61–80 éveseknek pedig 44 százaléka használja ezeket). A kérdőívbe felvett szlengszavak közül a pakalęs fordul elő a legritkábban (mindössze 28 százaléknyi igenlő válasz). A pakabinti és a klišas szavakat inkább a 17–25 és a 26–35 éves válaszadók használják. A grybauti, lūžti, užknisti szavak a vizsgálat legtöbb igenlő választ kapott szavai közé tartoznak (lásd az 5. ábrát). Ezek használata minden korcsoport válaszadói számára megszokott, a 61–80 évesek kivételével. A Pakabinti a fiatalabb válaszadók körében megszokott szavak egyike, az idősebbek számára kevésbé releváns (lásd a 6. ábrát). A 17–25 éves válaszadók 83 százaléka, a 26–35 évesek 66 százaléka, míg a 46–60 éveseknek mindössze 39 százaléka válaszolt igennel a szó használatára vonatkozó kérdésre. Az Įs įpaišyti egyik korcsoportban sem népszerű (mindössze 39 százaléknyi igenlő válasz) (lásd a 7. ábrát). Még a legfiatalabb korcsoport képviselői között sem 212 KALBOS KULTŪRA | 81 6. ÁBRA. A pakabinti ige használata korcsoportok szerint 7. ÁBRA. Az egyéb nyelvek hatására megjelent szavak használatára való hajlam vük csak a válaszadók fele használja. A vizsgált szavak közül a leggyakoribbak az išdurti és a nerealus. Ebben a jelentésben az idősebb válaszadók is használják őket. A 46–60 éves válaszadók 27%-a, a 61–80 éveseknek pedig 22%-a jelezte, hogy a nerealus szót nyilvánosan és magánkörben egyaránt használja. Természetesen itt beszélhetnénk e szó különleges divatosságáról, de úgy tűnik, az történhetett, hogy a válaszadók egy része anélkül jelölte meg ezt a választ, hogy alaposan átgondolta volna a kérdőívben megadott, a köznyelvben megszokottól eltérő, „csodálatos, nagyon jó” jelentést, amelyben a nerealus szó szerepel. A válaszadók nyilvános és magánjellegű nyelvhasználatra vonatkozó kérdésre adott válaszait tekintve csak a 17–25 éves férfiak csoportja emelkedett ki. Ők hajlamosak a kérdőívbe felvett szavak egy részét nyilvános és magánkörben egyaránt használni G. TAMAŠEVIČIUS. Sociolingvistinis šnekamajai kalbai būdingos leksikos tyrimas 213 (klišas, grybauti, nerealus, žiauriai, užknisti, nuskilti, trenktas). Ugyanezen korcsoport lányai sem kerülik az ilyen szavak nyilvános és magánkörben történő használatát (užknisti, žiauriai, nerealus). A kutatás eredményei azt mutatják, hogy e korcsoport tagjaiban feltehetően a serdülőkor óta megmaradt a vágy, hogy kitűnjenek a nyelvi közösségből, és nyelvhasználatukkal fejezzék ki generációs identitásukat. Egyébként az iskolások és egyetemisták nyelvére jellemző szókincset a társadalmi zsargon egyik fő változatának tartják (Zaikauskas 2004). Szembetűnő a hirtelen változás a 26–35 éves válaszadók adatainak vizsgálatakor: a nyilvános és magánhasználatra vonatkozó pozitív válaszok gyakorlatilag eltűnnek, a többség pedig azt jelzi, hogy a beszélt nyelvre jellemző szavakat csak magánjellegű kommunikációban használja. Ez az életkori fejlődés társadalmi körülményeivel magyarázható: az ilyen korú emberek általában már befejezték tanulmányaikat és megkezdték munkájukat. A szociolingvisztika elmélete szerint a karrierre törekvő emberek különösen hajlamosak a köznyelvre jellemző formák használatára (Holmes 1994: 171). A presztízsnyelv használatára törekedve (nemcsak a zsargon, hanem a beszélt nyelvi szókincs kerülésével is) igyekeznek hangsúlyozni szakmai hozzáértésüket és társadalmi státuszukat. A 36–45 éves korcsoportban a karrierkérdések nem kevésbé fontosak, ezért a nyelvhasználati tendenciák is változatlanok. Csak az idősebb válaszadók hajlamosak arra, hogy nyilvánosan is többet használjanak a beszélt nyelv szókincséből. A férfiak és nők nyelvhasználata közötti talán egyetlen markánsabb különbség e kutatás összefüggésében a már említett, nyilvános és magánjellegű használatra vonatkozó kérdés. Erre a kérdésre a 17–25 éves nők jóval kevesebb pozitív választ adtak, mint kortárs férfitársaik. A szociolingvisztika elmélete ezeket az eredményeket a nők társadalmi hagyományos szerepéből fakadó kényszerrel magyarázza: nyilvános helyzetekben inkább a köznyelvet használják, míg a férfiakat a nem köznyelvi formák használatára ösztönözheti az a vágy, hogy ily módon fejezzék ki férfiasságukat (Holmes 1994: 171). A férfiak és nők nyelvhasználata közötti, lexikai szempontból egyértelműbb különbségeket feltehetően a kommunikációs környezetre vonatkozó adatok tárnák fel: a beszélgetőpartnerek neme, korkülönbsége, egymáshoz viszonyított társadalmi helyzete4. Feltételezhető, hogy a férfiak és nők eltérően válaszolnának arra a kérdésre, milyen gyakran használják a beszélt nyelv szókincsét. A férfiaknak gyakrabban kellene ilyen szókincset használniuk, amikor beszélget- 4 A Dániában végzett káromkodáskutatás azt mutatta, hogy a fiatalok többféle és másfajta káromkodást használnak, mint az idősebb generációk tagjai. A káromkodást és a szleng szókincsét részben az is összeköti, hogy információt közvetítenek az egyénről, és identitást fejeznek ki. A kutatás kimutatta, hogy a fiatalok akkor káromkodtak a legtöbbet, amikor idősebbekkel beszélgettek, illetve amikor megkezdték a ranglétrán való előrelépést (Rathje 2005). 214 KALBOS KULTŪRA | 81 … egymással a férfiasság kifejezésének és a beszélgetőpartnerrel való szolidaritás vállalásának már említett vágya miatt (Holmes 1994: 171). ÖSSZEFOGLALÓ KÖVETKEZTETÉSEK Bár a vizsgált lexikát véletlenszerűen választottuk ki, elsősorban a használat felületes megfigyelésére és arra a megérzésre támaszkodva, hogy ezek a szavak meglehetősen széles körben használatosak lehetnek a beszélt nyelvben, a válaszadók több mint 50%-a pozitívan válaszolt a 22 vizsgált szó közül tizenhat használatára vonatkozó kérdésre. A válaszadók közel 98%-a egyetlen olyan szót sem jelölt meg, amelyről ne hallotta volna, hogy a beszélt nyelvre jellemző jelentésben használják. Még a legkevesebb pozitív választ kapott szavakat is a válaszadók több mint egyharmada használja. A kutatás kimutatta, hogy hasonló a válaszadók száma azok között, akik a DLKŽ-be felvett, illetve az oda be nem került beszélt nyelvi szavakat használják. Azt is elmondhatjuk, hogy a válaszadók inkább magánjellegű kommunikáció során használják az ilyen lexikát. Ennek a kis léptékű kutatásnak az eredményei megerősítik azt az állítást, hogy a szótárak már nem tudnak lépést tartani a nyelvben zajló változásokkal (Mataitytė 2008: 13). A leendő beszélt nyelvi korpusz adatai, valamint a beszélt nyelv lexikájára és használatára vonatkozó új, részletesebb kutatások várhatóan nemcsak az e tanulmányban bemutatott eredményeket egészítik ki, hanem arra is ösztönzik a lexikográfusokat, hogy mérlegeljék, mennyiben kell tükröződnie a beszélt nyelvre jellemző lexikának a Bendrinės lietuvių kalbos žodyne című szótárban, és miként lehet betölteni a tényleges nyelvhasználat szótárainak hiányát a litván lexikográfiában. LITERATŪRA A k e l a i t i s G. 2002: Pertarai ir šnekamosios kalbos normos. – Bendrinės kal-bos ribos [2001 m. J. Jablonskio konferencijos tezės], 55–56. Č e r n i u t ė V. 2000: Šnekamosios kalbos ir emocinės-ekspresinės leksikos apibūdinimo problemos. – Lietuvių kalbotyros klausimai 42, 160–179. DLKŽ 1954: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. Ats. red. J. Kruopas. Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. DLKŽ 1972: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. Ats. red. J. Kruopas. 2-as leid., Vilnius: Mintis. DLKŽ 1993: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. Vyr. red. S. Keinys. 3-ias leid., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. DLKŽ 2006: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. Vyr. red. S. Keinys. 3-ias elektroninis leid., Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. G r a č e v M. A. 2006: М. А. Грачев. Толковый словарь русского жаргона: Русский язык от А до Я, Москва. G. TAMAŠEVIČIUS. Sociolingvistinis šnekamajai kalbai būdingos leksikos tyrimas 215 Grუმadienė L. 1996: Sociolingvistinis dabartinės šnekamosios lietuvių kalbos tyrimo aspektas. – Lietuvių kalbotyros klausimai 36, 190–198. Holmes J. 1994: An Introduction To Sociolinguistics, London–New York. Kamandulytė L. 2006: Vaikiškosios kalbos ypatybės. – Kalbos kultūra 79, 264–272. Kohrs J. 2007: Äquivalenz oder ethische Zensur? – Kalbotyra 57 (3), 140–148. Kurilova A. D. 2007: А. Д. Курилова. Толковый словарь разговорного русского языка, Москва. Jakaitienė E. 1980: Lietuvių kalbos leksikologija, Vilnius: Mokslas. Jakaitienė E. 2005: Leksikografija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Lėgaudaitė J. 2003: Slang in the Corpus of Kaunas Teenagers. – Baltu Filologija 12 (2), 21–49. LKŽ 2005: Lietuvių kalbos žodynas. 1-as elektroninis leid., www.lkz.lt Mataitytė I. 2007: Egidijus Zaikauskas. Kalbos paribiai ir užribiai: lietuvių žargono žodynėlis. [Recenzija.] – Gimtoji kalba 10, 22–28. Mataitytė I. 2008: Žodžių reikšmės žodynuose ir kalboje. – Gimtoji kalba 6, 8–13. Melnikienė D. 2006: Žodyno antraštynas ir nenorminė leksika. – Kalbotyra 56 (3), 108–113. Miliūnaitė R. 2005: Kalba kaip žmogaus įvaizdžio dalis. – Kalbos kultūra 78, 32–55. Orlova N. O. 2004: Н. О. Орлова. Сленг vs жаргон: проблема дефиниции. – Ярославский Педагогический Вестник 3 (40), http://www.yspu.yar.ru/vestnik/novye_Issledovaniy/24_6/ Oxford Dictionary of English, 2006: Oxford–New York. Pupkis A. 2005: Kalbos kultūros studijos, Vilnius: Gimtasisis žodis. Rathje M., Andersen M. A. 2005: Bandeord og andre kraftudtryk i tre generationer. – Nyt fra Sprognævnet 2, www.dsn.dk/nfs/2005-2.htm Savickienė I. 2000: Linksniai šnekamojoje kalboje. – Darbai ir dienos 24, 89–98. Savickienė I. 2006: Komunikacinė pragmatika ir kalbėjimo situacijos tikslas: diminutyvų vartojimo atvejis. – Kalbos kultūra 79, 256–263. Vaicekauskienė L. 2002: Šnekamoji kalba tebelaukia savo eilės. – Bendrinės kalbos ribos [1997 m.]. Jablonskio konferencijos tezės], 62–64. Zaikauskas E. 2004: Bausti negalima pasigailėti, http://www.flf.vu.lt/lkk/Apie%20zargona.htm Zaikauskas E. 2007: Kalbos paribiai ir užribiai: lietuvių žargono žodynėlis, Vilnius: Alma littera. Gauta 2008 11 11 216 KALBOS KULTŪRA | 81 SOCIOLINGUISTIC INVESTIGATION INTO THE LEXIS CHARACTERISTIC OF SPOKEN LANGUAGE S u m m a r y A shortage of data of spoken language in the Dictionary of Contemporary Lithuanian (Dabartinės lietuvių kalbos žodynas) currently poses a serious problem for translators and compilers of bilingual dictionaries where Lithuanian is the main language of explanation; it equally poses a problem for Lithuanian language learners. The paper introduces an investigation into the lexis characteristic of spoken language aimed at identifying words which are most frequent in contemporary spoken Lithuanian and proving or disproving the hypothesis that non-standard language tends to penetrate into public use. The results of the above investigation could be used in selecting spoken language data for the inclusion into currently compiled dictionaries. The above investigation was based on the method of questionnaires. In addition to the main question about the use of the lexis of spoken Lithuanian, there were two other questions included. They focused on the impact of age and gender, two social variables, on the responses. The questionnaires also included words of standard Lithuanian marked as spoken and included into the Dictionary of Contemporary Lithuanian (Dabartinės lietuvių kalbos žodynas) as well as dialectal and jargon words known and widely used by the majority of the Lithuanian language community. The results of the above pilot investigation have shown that the majority of the researched words are used in private discourse by over half of the respondents. The same words in public are mainly used by men in the youngest age group. An absolute majority of the respondents (almost 98 per cent) failed to identify a single word which is not used in the meaning characteristic of spoken language. Similar research should prompt lexicographers that they should consider the amount of spoken lexis to be included in the future Dictionary of Standard Lithuanian (Bendrinės lietuvių kalbos žodynas) and how to fill in the gap of actual use in Lithuanian lexicography. GIEDRIUS TAMAŠEVIČIUS Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius [email protected] G. TAMAŠEVIČIUS. Sociolingvistinis šnekamajai kalbai būdingos leksikos tyrimas 217