Septynioliktoji Jono Jablonskio konferencija

Jono Jablonskio septynioliktoji konferencija 351 TIZENHETEDIK JONO JABLONSKIO KONFERENCIA A Litván Nyelvi Intézetben 2009. október 9-én megtartották Jono Jablonskis 17. konferenciáját „A nyelv változatossága és a nyelvi attitűdök” címmel. A Litván Nyelvi Intézet és a Vilniusi Egyetem Litván Nyelvi Tanszéke által szervezett konferencián tizennyolc előadás hangzott el. Az előző évekhez hasonlóan jelentős figyelmet fordítottak a szociolingvisztika kérdéseire is, továbbá bemutatták és megvitatták e nyelvtudományi ág legújabb kutatási eredményeit. Örvendetes, hogy külföldi vendégek is érkeztek – a konferencián négy Lett tudósnők. A konferencia első részében bemutatták a „Baltiak szociolingvisztikája (BalSoc): a társadalom nyelvi önismerete Litvániában és Lettországban” című közös litván–lett projektet (vezetője Loreta Vaicekauskienė), amelyben a litvániai és lettországi újságírók köznyelvvel, a nyelv minőségével és a nyelvpolitikával kapcsolatos attitűdjeit részletes interjúk módszerével vizsgálták. A lett média képviselőinek a nyelvek közötti versengő kapcsolatokhoz és a szókincs nyelvbeli kiválasztásához való viszonyulását vizsgálva kiderült, hogy az újságírók elméleti meggyőződéseit a legtöbb esetben beszédgyakorlatuk is tükrözi (Ina Druvietė, A televíziós és rádiós újságírók nyelvi attitűdjei: elmélet és gyakorlat). Azt is vizsgálták, hogy a normatív nyelvhez való viszonyulás mennyiben függ a válaszadók foglalkozásától és egyéni személyiségjegyeitől. Valószínű, hogy az újságírók többsége a mérsékelt alkotói személyiségtípus felé hajlik, amelyhez olyan sajátosságok tartoznak, mint a nyelv kifejezőereje, szemléletessége és egyedisége, szemben a nyelv standardizáltságával, helyességével és egységességével jellemezhető „konstruktőr” típussal. Úgy vélik, hogy a média képviselőinek szakmaisága nem befolyásolja nyelvi attitűdjeiket, ellentétben az újságírók munkájának jellegével, a műsor címzettjével és típusával (Loreta Vaicekauskienė, „Alkotók” és „konstruktőrök”: a személyiségtípus hatása a nyelvi attitűdökre). A beszéd változatosságát a kommunikáció körülményei és a kommunikációs célok határozzák meg – a gyakorlatban általában elkülönítik a nyelv nyilvános és magánhasználatát, és alkalmazkodnak a címzetthez. Nyilvánosan többnyire igyekeznek beszélni 352 NYELVI KULTÚRA | 82 szabatosabban, gördülékenyebben és esztétikusabban kommunikálva a nyelvhasználók magánbeszélgetésekben többet engednek meg maguknak – szabadabban és durvábban beszélnek (Jurgita Girčienė, Az újságírók a használati terület és a címzett beszédmódra gyakorolt hatásáról). A válaszadók véleménye a litván nyelvet fenyegető lehetséges veszélyekről változó: egyesek szerint nincsenek veszélyek, mások szerint azonban a litván nyelv idővel nyelvek keverékévé válhat, mindazonáltal nem figyeltek meg egyértelmű korrelációt a válaszadóknak a nyelv gondozásával kapcsolatos egyetértése vagy elutasítása és a nyelvet fenyegető észlelt veszélyek között (Laima Nevinskaitė, A nyelvet fenyegető veszélyek és a szabályozásának szükségessége: az újságírók nézetei). A lett kutatási adatokból kiderül, hogy a köznyelv presztízse nagyobb a társadalomban, mint a beszélt nyelvé, amelyet a köznyelv határain kívül eső nyelvváltozatnak tekintenek. Megfigyelték, hogy a nyelvjárási nyelvi kód megoszlása területileg jelölt, míg a társadalmi rétegek stratifikációja a zsargonhasználat sajátosságainak vizsgálatakor válik hangsúlyossá (Linda Lauzė, A lett nyelvváltozatok funkciói és használati szférái: a rádióés televíziós újságírók véleménye). Általában a presztízsnyelv fogalmát hajlamosak a felsőbb társadalmi rétegekkel összekapcsolni, és úgy vélik például, hogy nincs presztízsű litván nyelv, mert felsőbb társadalmi réteg sincs, vagy presztízsnyelvnek a köznyelvet, a normatív nyelvet tekintik. A nyelvi mintaképeknek a nyilvános tér beszélői – színészek, politikusok, műsorvezetők – tekinthetők, ugyanakkor olyan vélemények is vannak, hogy a nyelvet mint az egyéniség kifejeződését nem lehet lemásolni. A válaszadók arra is felhívták a figyelmet, hogy a nyilvános használatban hajlamosak utánozni a rossz nyelvhasználat példáit (Rasuolė Vladarskienė, Az újságírók véleménye a presztízsnyelvről és a nyelvi mintaképekről). A második ülésen nagy figyelmet fordítottak a „Nyelvhasználat és nemzeti identitás Litvánia városaiban” című, 2007–2009-es projektre (Városok és nyelv, vezető: Meilutė Ramonienė). Célja a litvániai nagyvárosokban használt nyelvek és a nemzeti identitás kapcsolatának vizsgálata, valamint a nyelvhez kapcsolódó nemzeti identitás megőrzésének kilátásainak előrejelzése. A kutatási adatok feltárták, hogy a munkahelyi környezetben leggyakrabban litvánul kommunikálnak. Érdekes, hogy a lengyelek itt leggyakrabban a litván vagy az orosz nyelvet választják, az oroszok pedig az orosz nyelvet. Az angol nyelv munkahelyi elterjedtsége összefügg az életkorral, az iskolai végzettséggel és az anyagi helyzettel (Meilutė Ramonienė, A Vilnius, Kaunas és Klaipėda városában a munkahelyen használt nyelvek). A litvániai lengyel közösségben az orosz nyelvet tartják a legmegszokottabbnak, a litvánt a legszükségesebbnek, a lengyelt pedig a legszebbnek (ahogyan más nyelvi közösségek is saját anyanyelvüket), a műveltség megszerzésére pedig egyre gyakrabban a hivatalos litván nyelven törekednek. Az angol nyelv hatása ebben a nyelvi közösségben csekély, az angol jövevényszavakat kevésbé használják, mint a lengyel köznyelvben (Kinga Geben, A vilniusi lengyelek önazonossága és többnyelvűsége). Jablonskis János tizenhetedik konferenciája 353 Megfigyelték, hogy a fiatalabb vilniusi és klaipėdai lakosok nemzeti identitása gyengébb, mint az idősebbeké; a fiatal litvánok inkább hajlanak arra, hogy európai polgárnak, valamivel ritkábban pedig a világ polgárának tekintsék magukat. Felszínre került az angol nyelv tanulásának igénye – a válaszadók nagy része szeretné, ha gyermekei litván–angol kétnyelvű iskolákban tanulnának; ez utóbbi nyelvet általában a leginkább presztízsértékűnek tartják. Az idegen nyelvek tanulása azonban továbbra sem népszerű, kevés uniós nyelvet tanulnak (Laima Kalėdienė, Litván városlakók szociolingvisztikai portréi). Arra is felhívták a figyelmet, hogy a geopolitikai helyzet változásával mind Litvániában, mind más országokban pontosítani kellene az anyanyelv fogalmát, figyelembe véve a többnyelvűség korszerű helyzetét (Ala Lichačiova, Az anyanyelv fogalma mint a tudomány és a reflexió tárgya). A fent említett projekteken kívül a konferencián a szociolingvisztika egyéb aktuális témáit is megvitatták. A konferencia vendégei bemutatták a Lettországban alkalmazott nyelvi kompetenciaértékelési rendszert és az ahhoz kapcsolódó problémákat (Resija Zauerė, A nyelvi készségek kutatásának szociolingvisztikai lehetőségei), valamint megvitatták a lettországi általános oktatási intézményekben használt megszólítási formák és a szociolingvisztikai tényezők közötti korrelációkat (Anda Blūmanė, A megszólítás használatának szociolingvisztikai elemzése: a korreláció törvényszerűségei a lettországi általános oktatási intézményekben). Bemutatták továbbá a dialektális beszéd értékelésének vizsgálatát a perceptív dialektológia módszertana alapján, amely kimutatta, hogy a dialektális kód helyességének megítélését a köznyelvi kódhoz való hasonlóság határozza meg, ezért a felső-litván nyelvjárásokat helyesebbnek tartják az alsó-litvánoknál (Daiva Aliūkaitė, Erika Merkytė, A helyesség konceptusa és a dialektális kódok: attitűdvizsgálat). Felhívták a figyelmet a hallássérült személyek és a hallók nyelvi tudatosságának, valamint nyelvi attitűdjeinek különbségeire, amelyeket az eltérő nyelvi környezet és az eltérő nyelvi tapasztalat határoz meg (Benita Sušinskaitė, A hallók és a hallássérült közösség tagjainak nyelvi attitűdjei). A konferencián felvetett kérdések középpontjától kissé távolodva megkísérelték megvitatni a vállalkozások neveiből és egyéb nyilvános feliratokból kirajzolódó kaunasi városképet, amely az előadók szerint egyre inkább a társalgási stílus jegyeit ölti (Lina Bačiūnaitė-Lužinienė, Ramunė Juodeikytė, A Kaunasban szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások neveinek elemzése). A társalgási stílus megnyilvánulásairól a nyilvános beszédben is többet beszéltek. Regina Koženiauskienė professzor (A zsargonlexika rendeltetése a nyilvános újságírói diskurzusban) Rimvydas Valatka újságíró politikai kommentárjainak a nem presztízsű regiszter használata mögött meghúzódó okait vizsgálta, és azt állította, hogy a nem presztízsű zsargonlexika motivált használata a politikai kom- 354 NYELVMŰVELÉS | 82 mentárokban többszólamúságot teremt, ami segít a polemizáló felek pontosabb jellemzésében. Általában véve, a más európai nyelvi közösségekben zajló zsargonizációs és konverzacionalizációs folyamatok perspektívájából szemlélve, a politikai diskurzusban a zsargonizmusok és az expresszív kifejezések, illetve a beszélt nyelv egyéb elemei egyre gyakrabban hangzanak el politikai akciók során, hogy felhívják a választók figyelmét, egyes esetekben pedig a politikai álláspontokat is megmutassák (Giedrius Tamaševičius, Miért szólalnak meg a miniszterek időnként a fiatalok zsargonján?). A konferenciát szépen zárta Rita Miliūnaitė (Az internetes kommentelők a toldalék nélküli női családnevekről), bemutatva az internetes kommentárok kutatásának módszertanát, és felhívva a figyelmet arra, hogy azokban nem a tényszerű (nyelvi), hanem az érzelmi és pragmatikai, valamint az értékalapú és szociálpszichológiai érvelés dominál. Igaz, hozzá kell tenni, hogy a jelentésében tárgyalt, a toldalék nélküli női családnevekről folytatott viták menete feltárta a nyelvi normatívák és a nyelvhasználók közötti párbeszéd hiányát. A konferencia téziseit, amelyeket a Litván Nyelvi Intézet Nyelvművelési Osztálya készített, a Litván Nyelvi Intézet honlapján*1 teszik közzé. Beérkezett 2009. 12. 21-én SKAISTĖ ALEKSANDRAVIČIŪTĖ Litván Nyelvi Intézet P. Vileišio utca 5., LT-10308 Vilnius [email protected] * Lásd http://www.lki.lt/LKI_LT/index.php?option=com_content&view=article&id=469:jonojablonskio-konferencija1&catid=1:naujienos&Itemid=2