Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai nuostatų tyrimai

LORETA VAICEKAUSKIENĖ Litván Nyelvi Intézet VAIDA ŠVEŽAITĖ Vilniusi Egyetem NYELVJAVÍTÁS ÉS NYELVI ÖNBIZALOM: A NYELVI ATTITŰDÖK SZOCIOLINGVISZTIKAI VIZSGÁLATA BEVEZETÉS A tanulmány kritikusan elemzi a Litvániában végzett nyelvi attitűdvizsgálatok egy részét, és bemutat egy 2009-ben végzett kvantitatív nyelvi önbizalomkutatást. A felmérésben három nagy litvániai városból és környékükről – Vilniusból, Kaunasból és Šiauliaiból – származó, alacsonyabb (közép- és szakiskolai) végzettségű válaszadók vettek részt. A mintát 200, a „hólabda”, vagyis az ismerősök ismerősei elv alapján kiválasztott, 18–60 éves litván nemzetiségű válaszadó alkotta: 113 nő és 87 férfi. A nyelvi önbizalomról szóló litván kutatások többsége normatív szemléletű; azt vizsgálják, hogy a litván nyelv használói mennyire jónak vagy rossznak ítélik saját nyelvüket. Ezek a kutatások rendszerint abból a feltevésből indulnak ki, hogy a társadalom nem tudja megfelelően az anyanyelvét, ezért többet kell tanulnia. A helyességet a jó nyelv fogalmának alapvető elemének tekintik. De vajon az átlagos nyelvhasználók számára a jó nyelv csak a helyes nyelvet jelenti, és a nyelvi önbizalmat kizárólag a nyelvtani szabályok ismerete határozhatja meg? Tudomásunk szerint ezt a kérdést a litván kutatásokban még nem tették fel. Azt sem vizsgálták, hogyan függ össze a nyelvi önbizalom a nyelvhasználat javítgatásával. Litvániában a szociolingvisztikai kutatások válaszadóinak többségét felsőfokú végzettségű, úgynevezett középosztálybeli személyek közül választják ki; gyakran diákok vagy tanulók is részt vesznek. A tanulmány alacsonyabb végzettségű… L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai tyrimai 235 … válaszadók felmérése abban különbözik, hogy az ilyen válaszadókkal végzett nyelvi attitűdvizsgálatokból Litvániában nagyon kevés készült, és éppen ez a célcsoport szolgáltat érdekes összehasonlítási anyagot.1 1. A NYELVI ÖNBIZALOM KUTATÁSÁNAK ELMÉLETI ALAPJAI Már a múlt század hatvanas éveinek végén beszélni kezdtek arról, hogy a nyelvhasználók más nyelvekhez, ugyanazon nyelv különféle változataihoz, illetve saját nyelvükhöz való viszonyulása fontos adatforrás, amely többek között kiegészíti a nyelvhasználat és a nyelvváltozatok kutatását. Azóta egyre nagyobb az érdeklődés a nyelvhasználók attitűdjei iránt, és egyre több kutatás születik. A nyelvi önértékelés elméleti alapjait William Labov 1966-os New York-i tanulmánya fektette le, amelynek része volt a nyelvi önbizalom vizsgálata. Labov az úgynevezett nyelvi bizonytalansági vagy önbizalomhiány-indexet (angl. index of linguistic insecurity, rövidítése ILI) alkalmazta, vagyis azokat az eseteket számolta, amikor az adatközlő azt állította, hogy maga az egyik változatot használja, de egy másikat nevezett „jónak” (Labov 1991). A Labov által alkalmazott közvetlen, nem strukturált interjú- és tesztmódszeren kívül a nyelvi önbizalmat és az attitűdöket strukturált kvalitatív interjúkkal és közvetett kísérletekkel is vizsgálják.11 A szociolingvisztikai elméletből tudjuk, hogy közvetett módszerekkel végzett vizsgálatok, illetve a tényleges nyelvhasználat megfigyelése esetén leginkább az alsó-középosztály és a társadalom valamennyi rétegéhez tartozó nők mutatnak bizonytalanságot – ezekre a nyelvhasználókra különösen jellemzők a hiperkorrekciók. Ugyanakkor a nők közvetlen kérdésre hajlamosabbak hivatalos, „ideológiailag helyes” attitűdöket hangoztatni. A férfiak kedvezőbben értékelik saját beszélt nyelvüket (szociolektusukat, nyelvjárásukat), és ez állítólag tükröződik nyelvhasználatukban (a fonetikában, morfológiában és lexikában). Az iskolában tanított standardot kevésbé követik (a férfiak és a nők akkomodációjáról bővebben lásd: Pedersen 1998). A szociolingvisztikai munkák a jó nyelv fogalmát is tárgyalják. A szociolingvisták rendkívül kritikusan viszonyulnak a nyelvművelés és a nyelvművelők nyelvi normákkal kapcsolatos ideológiai nézeteihez. A nyelvi normák kodifikálóinak diskurzusában a nyelvi helyesség az alapfogalom, a szociolingvisták nézőpontjából viszont a nyelvváltozatok egyáltalán nem minősíthetők „jobbnak” vagy „rosszabbnak”, a beszélők pedig nem- 1 A szociolingvisztikai elmélet újabb munkáiban a társadalmi státusz meghatározásához az iskolázottság időtartamának (alacsonyabb és magasabb iskolázottság) kritériumát javasolják. 236 KALBOS KULTŪRA | 82 sorolhatók „jónak” vagy „rossznak”. A szociolingvisták szerint a nyelv minőségének mérésére egyáltalán nincsenek eszközök, ezért az ilyen kategorizálás bizonyos személyek vagy intézmények mások feletti hatalmának megnyilvánulásaként tekintendő. Vannak kutatások, amelyek szerint a nyelv javítása még a társadalom saját nyelvével szembeni bizalmatlanságát is fokozza (a normativizmusról lásd Petersen 2007; a preskriptivizmus ideológiájáról lásd Vaicekauskienė 2008).12 Éppen az ideológiai, más szóval szimbolikus hatalmat gyakorolják azok – a politikai és gazdasági hatalom megnyilvánulásai mellett –, akik meghatározzák, mi számít normának, standardnak, magas kultúrának, jó ízlésnek és esztétikusnak, mi pedig a normától való eltérésnek, közönségesnek és csúnyának. Ha a társadalom ezeket az értékítéleteket magától értetődő normaként veszi át, akkor az állítás szerint az ideológusok elérték céljaikat (lásd Bourdieu 1991; valamint Sandøy 2004: 20–21). A litván társadalomban jól ismert a nyelvi tisztaság és helyesség ideológiája, és a nyelvhasználók ezt alkalmazzák saját nyelvük értékelésére. Amint azt alább látni fogjuk, az általunk végzett szociolingvisztikai attitűdvizsgálatok válaszadói könnyen értékelik saját nyelvi képességeiket – akár közvetlenül kérdezik őket, egy adott minőségi skála alapján, akár nyitott kvalitatív interjúk során. Sajnos el kell ismerni, hogy a közvetlen módszerekkel végzett litvániai kutatások eredményeire hatással lehetnek a hivatalos preskriptív nézetek. Ráadásul az ilyen vizsgálatok során igen ritkán kérdeznek rá arra, hogy a válaszadók mire gondolnak, amikor azt mondják: „nem tudok beszélni”. 2. A LITVÁNIÁBAN VÉGZETT KUTATÁSOK KRITIKAI ELEMZÉSE A Litván Oktatási és Tudományos Minisztérium megbízásából 2006-ban két aktuális kutatást végeztek: egyebek mellett reprezentatív, közvetlen strukturált interjú módszerével vizsgálták a társadalom nyelvi attitűdjeit. Az első kutatás a diákok, a tanárok és általában a társadalom nyelvhez való viszonyára irányult. 1612 különböző nemzetiségű, 8–12. osztályos tanulót és 240 litván nyelvtanárt kérdeztek meg 2 Például a Feröer-szigeteken, ahol a normativizmus ideológiája különösen erős, és régi purista hagyományok élnek, a beszámolók szerint az emberek úgy vélik, hogy rosszul tudnak feröeriül. Egy középiskolások körében végzett kutatás adatai szerint 17 százalékuk állította, hogy nagyon jól, 58,5 százalékuk jól, 23 százalékuk közepesen, 1,5 százalékuk pedig rosszul tudja az anyanyelvét. A kutatók véleménye szerint az ilyen viszonylag alacsony önértékelést az okozza, hogy a nyelvhasználók a hivatalos, tiszta és helyes nyelvről alkotott elképzelés alapján mérik fel saját kompetenciájukat, és ahhoz a maroknyi emberhez hasonlítják magukat, aki ismeri ezt a nyelvváltozatot. Állítólag az igazi feröeri nyelv nem az, amelyet az emberek használnak, hanem egyfajta ideális tiszta nyelvi forma (Petersen 2007). L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai tyrimai 237 30 különböző iskolából érkező tanár. Ezenkívül reprezentatív felmérést végeztek Litvánia 15–74 éves lakosai körében, 1110 résztvevővel. A második kutatás célcsoportját a felsőoktatási intézmények hallgatói és oktatói alkották: hasonló kérdőívvel 1200 egyetemi és főiskolai hallgatót (közülük 89 százalék litván nemzetiségű) és 414 oktatót kérdeztek meg (lásd: Iskolai kutatás 2006; Felsőoktatási intézmények kutatása 2006). A tanulmány a probléma szempontjából legfontosabb három kérdést emeli ki ezekből a kutatásokból: 1) Ön szerint mi a legfontosabb a litván nyelvet használó mai ember számára?; 2) Hogyan értékeli személyesen a litván nyelvtudását és készségeit?; 3) Személyesen mennyire fontos Önnek, hogy helyesen beszéljen és írjon litvánul, és kifejezze gondolatait [a megjelölt helyzetekben]?. Az első kérdésre adott válaszok azt mutatják, hogy mind az egyes célcsoportok képviselői, mind általában a társadalom a helyes nyelv legfontosabb jellemzőjének a nyelvhelyességet tartja. Ezt az eredményt azonban nem lehet fenntartások nélkül elfogadni, mivel a válaszokat kétségtelenül befolyásolta a kérdés típusa és megfogalmazása: a válaszadóknak a négy megadott válaszlehetőség közül csak egyet kellett megjelölniük, és az első éppen a nyelvhelyességről szólt, ráadásul egyedüliként említette az írott nyelvváltozatot: 1. Helyesen beszélni és írni litvánul; 2. Szabadon és gördülékenyen kifejezni gondolatainkat különféle helyzetekben, különböző témákról (még ha nem is mindig helyesen); 3. Kifejező és gazdag nyelven beszélni; 4. Egyéb3. Az első válaszlehetőséget a hallgatók 42 százaléka, a litván gyerekek 45 százaléka, ugyanennyi tanár, az oktatók 50 százaléka, valamint Litvánia lakosságának 55 százaléka választotta. Nem meglepő, hogy a lányok és a nők nagyobb hangsúlyt fektettek a nyelvhelyességre. A válaszadók több mint egyharmada a nyelvi szabadságot és gördülékenységet választotta elérendő készségként. Úgy tűnik, a saját litván nyelvtudásukra és készségeikre vonatkozó második kérdést csak a tanulóknak és a hallgatóknak tették fel. A tanuló fiatalok célcsoportja igen kedvezően értékelte nyelvi képességeit: a válaszadók leggyakrabban a jól, olykor pedig a nagyon jól választ jelölték meg (lásd az 1. táblázatot)4. 3 Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan alakultak volna az eredmények, ha a válaszlehetőségeket más sorrendben és másképpen fogalmazzák meg (pl. „szabadon és gördülékenyen beszélni és írni”; „kifejező és gazdag nyelven gondolatokat megfogalmazni különféle helyzetekben” stb.). 4 Érdekes, hogy e kutatás eredményei nagyon hasonlóak a korábban említett feröeri kutatás eredményeihez. 238 KALBOS KULTŪRA | 82 1. TÁBLÁZAT. A diákok és tanulók saját nyelvi készségeik értékelése Nagyon jó (százalék) | Jó (százalék) | Közepes (százalék) | Rossz (százalék) | Nagyon rossz (százalék) tan. | diák | tan. | diák | tan. | diák | tan. | diák | tan. | diák Olvasok | 30 | 51 | 49 | 39 | 19 | 9 | 2 | 0 | 0 | 0 Írok | 6 | 17 | 44 | 56 | 42 | 24 | 6 | 3 | 2 | 0 Beszélek | 13 | 17 | 57 | 58 | 28 | 23 | 2 | 1 | 0 | 1 L. V. készítette az alábbiak alapján: Iskolai felmérés 2006; Felsőoktatási felmérés 2006. A válaszokból kiderül, hogy az anyanyelvükbe vetett bizalom attól is függ, melyik nyelvi kompetenciát értékelik: a fiatalok olvasási készségeiket értékelték a legjobbra (természetes, hogy a diákok jobban, mint a tanulók), valamivel rosszabbra a beszédkészségüket, a legrosszabbra pedig az íráskészségüket (különösen a tanulók, akik közül 42 százalék az közepes választ jelölte meg). Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a saját képességekbe vetett bizalom összefügghet a nyelvi javítás gyakorlatával: a tanulók nyelvhasználatát jobban ellenőrzik, mint a diákokét, és feltehetőleg különösen az írott nyelvhasználatukat. Ezt a hivatkozott kutatás adatai is alátámasztják: a főiskolások több mint egyharmada és az egyetemisták mintegy fele, főként a nem bölcsész hallgatók, soha nem kapott oktatójától megjegyzést a nyelvhasználatára, és nem hallotta, hogy diáktársait kijavították volna. A helyes nyelvhasználat szükségességére vonatkozó harmadik kérdésre válaszolva a válaszadók, különösen a lányok, a megszokott módon azt állították, hogy a helyes nyelvhasználat különféle helyzetekben fontos (ezt a kérdést szintén csak a tanulóknak és a diákoknak tették fel). A diákok nem kevesebb mint 97 százaléka választotta a nagyon fontos és a eléggé fontos választ arra, hogy „helyesen fejezzék ki gondolataikat az előadásokon”. A különböző nemzetiségű tanulók 91 százaléka (különösen azok, akiknek magas volt az éves litván nyelvi osztályzatuk átlaga) úgy vélte, hogy a litvánórákon fontos a gondolatok helyes kifejezése, és ezt nagyon fontosnak, illetve eléggé fontosnak tartotta; a tanulók 74 százaléka ugyanezt mondta általában az órákról. A diákok 93 százaléka és a tanulók 88 százaléka szerint az iskolán kívül, a nyilvános térben („különféle intézmények alkalmazottaival való érintkezéskor”) is fontos a helyes beszéd. Még amikor a magán-, családi és baráti szféráról beszéltek, a fiatalok azt állították, hogy fontos helyesen beszélni és írni (a „családban” választ a diákok 58%-a és a tanulók 48%-a választotta (a magyar tanulók 60%-a5); „a kortársaikkal” – 5 A jelentésben a litván tanulók adatait nem mindenütt közlik külön; többnyire csak a valamennyi nemzetiségű válaszadó összesített válaszainak százalékos arányát adják meg. L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai tyrimai 239 – a diákok 55%-a és a tanulók 58%-a; „SMS-ek, e-mailek írásakor”6 – sorrendben 54% és 56%). Az utóbbi válaszok paradox jellege azt mutatja, hogyan befolyásolhatja a kutatási módszer az eredményeket: ha a válaszadót nyilvánvalóan értékalapon irányítják, és csak egyetlen választási lehetőséget kínálnak neki, kívánatos válaszokat kapnak. Az ilyen kutatások eredményeinek értékelésekor (vö. a diákok helyes beszédre irányuló motivációjáról szóló hasonló vizsgálattal; Kruopienė 2006) ezt érdemes szem előtt tartani7. Érdemes még megemlíteni, hogy az említett kutatásokban a társadalmi írástudás csökkenésének okairól és a válaszadók litván nyelvi készségeire kedvezőtlenül ható tényezőkről is érdeklődtek8. A válaszadók leginkább a felsorolt (a megszokott módon normatív, negatív konnotációjú) válaszlehetőségek közül kettőt jelöltek meg: „a média (sajtó, televízió stb.) helytelen nyelvhasználatát” és „egyes litván politikusok és más ismert emberek helytelen nyelvhasználatát”. Ezt a két intézményi szereplőt (különösen a politikusokat) leginkább a tanárok és az oktatók hibáztatták. A fiatalok hozzáállása jóval semlegesebb volt, de figyelemre méltó, hogy a „politikailag korrekt” nézeteket, vagyis a hivatalos állásponthoz és a tanárokéhoz közelebb állókat a lányok és a legjobb tanulók képviselték9. Nemigen értenénk egyet sem azzal, hogy a médiában dolgozók nyelvhasználata ennyire helytelen, sem azzal, hogy akkora (negatív) hatást gyakorolhat, mint ahogyan azt az Oktatási Minisztérium kutatási jelentése sugallja. Maguk a televíziós és rádiós újságírók 6 Érdekes látni, hogy mind a tanulóknak, mind a diákoknak feltett kérdést zárójelben a fiatalok számára megszokott angol elektronikus kommunikációs elnevezésekkel fogalmazzák meg: „Telefonos üzenetek (SMS), elektronikus levelek (e-mail) írása” (az eredetiben az idegen szavakat nem emelték ki dőlt betűvel. – L. V.). 7 A nyilvánosan hozzáférhető jelentések nyelvezete is kétértelmű benyomást kelt: a kérdőívek mindenütt hangsúlyozzák a helyes nyelvhasználat szükségességét, a jelentésekben viszont helyesírási és nyelvi hibák találhatók. 8 Megjegyzendő, hogy e kérdések megfogalmazása szociolingvisztikai szempontból rendkívül tendenciózus (és objektíven nem igazolt) volt: azt kérdezték, mik a társadalmi írástudás csökkenésének okai (vagyis az írástudás kétségkívül csökken), miért nem javul a felsőoktatási hallgatók litván nyelvtudása (vagyis a diákok bizonyára rosszul tudnak litvánul) és így tovább. 9 Azt a kérdést, hogy a média egyáltalán befolyásolhatja-e a válaszadók nyelvhasználatát, mindmáig nem tisztázták. Bár vannak adatok arra, hogy az emberek maguk úgy vélik, nyelvhasználatukra hat a televízió, a szociolingvisták hagyományos nézete szerint azonban a televízió csak a nyelvi attitűdökre van hatással, és legfeljebb szavakat vagy állandósult kifejezéseket terjeszthet el. Magának a nyelvi rendszernek, a fonológiának vagy a szintaxisnak a működésére nincs hatással, kivéve, ha a néző tudatos erőfeszítéseket tesz a sztenderd nyelv elsajátítására (Chambers 1998). Azt mondják, hogy a nyelvhasználat az emberek közötti érintkezés során, egymásra gyakorolt tudattalan hatás révén alakul. Másfelől az elmúlt évtized legújabb adatai, különösen a mobil fiatal közösségekről szólók, arra utalnak, hogy bizonyos nyelvi jegyeket talán nemcsak ismerősöktől, hanem képernyős „sztároktól” is át lehet venni. E probléma alaposabb vizsgálatához egyelőre nem állnak rendelkezésre megbízható adatok, ezért továbbra sincs egyértelmű válaszunk. 240 KALBOS KULTŪRA | 82 nyelvét egyáltalán nem tartja helytelennek. A Nyelvi Felügyelőség 100 újságíró körében végzett felmérésének adatai szerint a többség azt állította, hogy időnként hibázik, de mindössze 8 válaszadó mondta, hogy helyesen beszél. E kutatás eredményeinek és az újságírók saját nyelvükbe vetett bizalmának értékelésekor szem előtt kell tartani a hatalmi viszonyok aszimmetrikus megoszlását: itt a kérdező az a felügyeleti szerv volt, amely ellenőrzi a válaszadók nyelvhasználatát, és jogában áll megbüntetni őket. Arra a kérdésre, hogy gyakran kapnak-e észrevételeket a Nyelvi Felügyelőségtől, 67 válaszadó azt felelte, hogy „elég gyakran” (lásd az újságírói felmérést)10. Másfelől nem mindig és nem minden újságíró és politikus nyelvhasználatát tekintik rossz példának. Íme, az elit nyelvhasználatnak szentelt egyik kisebb kutatásban a nyelvi etalonnak tekinthető írók és kulturális szereplők mellett 43, a Šiauliaii Egyetemhez tartozó oktató, hallgató és gimnáziumi tanár politikusok és újságírók nevét is megemlítette; a helyességen kívül, amelyet az elit nyelvhasználat kötelező ismérvének tartottak, felsorolták még a logikusságot, a stílusosságot, a szemléletességet, az eredetiséget, az etikusságot és egyéb követelményeket is (Župerka 2005). Amint az alábbiakban látni fogjuk, az alacsonyabb iskolai végzettségű válaszadók körében végzett felmérés hasonló eredményeket hozott. Összességében, bár az adott terület litvániai kutatásai gyakran túlzottan a helyességre összpontosítanak, a normatív szempont mellett a kommunikációs és etikai szempontokat is figyelembe kell venni, különösen a média nyelvhasználatának különféle változatait értékelve (és igazolva!) (vö. Koženiauskienė 2001). A televíziós és rádiós újságírók véleményét egy újabb, a beszélt média nyelvi attitűdjeivel foglalkozó kutatás vizsgálta, amely a nyilvános beszéd standardjaira, normáira és a nyelvpolitikára összpontosított. 2009-ben kvalitatív, strukturált interjú módszerével 24 ismert újságírót és műsorvezetőt kérdeztek meg Litvániában, illetve Lettországban11. Bár a közvetlen kérdezés módszere csak a hivatalos, standardizált attitűdökről szolgáltat adatokat, a kvalitatív interjú mégis lehetővé teszi e nézetek tartalmának feltárását. A feltett kérdések és az elméleti előfeltevések tekintetében ez a kutatás áll a legközelebb a cikkben tárgyalt, alacsonyabb iskolai végzettségű válaszadók körében végzett kutatáshoz. Az adatok elemzése még folyamatban van, de az előzetes eredményeket a cikk további részében a kapott adatok értelmezésére használjuk. Megemlíthető, hogy az interjúk során a litván újságírók a jó nyelvhasználat számos különböző ismérvét sorolták fel. 10 A Nyelvi Felügyelőség honlapján közzétett kutatási jelentés nem jelöli meg, melyik évben végezték a felmérést. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a jelentésben szereplő számadatokban némi pontatlanság maradt. 11 A projektet a Litván Nyelvi Intézet valósította meg, címe pedig Balti szociolingvisztika (BalSoc): a társadalom nyelvi öntudata Litvániában és Lettországban. A Litván Tudományos és Felsőoktatási Alap támogatta. A projekt partnerei a Lettországi Egyetem és a Liepājai Egyetem voltak. A cikkben bemutatott kutatást a BalSoc kísérleti kutatásaként használták. L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai tyrimai 241 ismérvét (szemléletesség, gazdagság, gördülékenység, érdekesség, elevenség, spontaneitás, humor, világosság, logikusság, hangzás, etikusság, kifejezőerő stb.). Az egyik ismérvként említették a helyességet is, de nem fő és nem kizárólagos ismérvként. Érdekes, hogy amikor arra kérték őket, értékeljék saját nyelvi kompetenciájukat, a válaszadók túlnyomó többsége nem alkalmazta saját magára a jó nyelvhasználat fent kifejtett fogalmát, hanem csak a helyesség szempontjából ítélte meg magát, mintha iskolai osztályzatot kellene adnia magának abból, mennyire sajátította el a nyelvtani szabályokat és normákat (vö. Petersen 2007). A többség jónak vagy közepesnek ítélte nyelvi képességeit. Ez arra utal, hogy az újságírók egyrészt gondolkodnak a nyelvről, és szakemberként meg tudják fogalmazni véleményüket, másrészt érzik (és tapasztalják) a preskriptív litván nyelvpolitika jelentős nyomását, amely nem engedi, hogy teljes mértékben bízzanak nyelvi képességeikben. A hivatalos álláspontból és abból, ahogyan a médiában dolgozók magukat értékelik, arra lehet következtetni, hogy nyelvi korrekciójukat azok az intézmények végzik, amelyek hivatalos felhatalmazással bírnak a büntetésre, és amelyek megfigyeléséről az újságírók beszámoltak; ezek az úgynevezett nyelvi deficit, vagyis a hiányos nyelvhasználat szemléletéből indulnak ki. A felsőfokú végzettségű, sokéves munkatapasztalattal rendelkező médiamunkások rosszabbra értékelték saját nyelvi kompetenciájukat, mint az oktatási minisztériumi felmérésben megkérdezett tanulók és hallgatók, és – amint alább látni fogjuk – az alacsonyabb iskolai végzettségű válaszadóknál is rosszabbra. A cikkben ezután bemutatott, alacsonyabb iskolai végzettségű válaszadók körében végzett kutatás hagyományos kvantitatív felmérés módszerével készült, és természetesen szintén hivatalos attitűdöket tár fel. A válaszadók alacsonyabb iskolai végzettségű társadalmi réteghez tartozása azonban lehetővé teszi, hogy a középosztályhoz képest kevésbé standardizált válaszokra számítsunk, a megadott válaszlehetőségek közül több kiválasztásának lehetősége pedig nagyobb válaszváltozatosságot ígér. 3. AZ ALACSONYABB ISKOLAI VÉGZETTSÉGŰ VÁLASZADÓK KÖRÉBEN VÉGZETT KUTATÁS EREDMÉNYEI A kutatási kérdőív összeállítása előtt két kísérleti interjúra került sor: ezek lehetővé tették a kérdések megfogalmazásának pontosítását, valamint a kérdésekre adható válaszlehetőségek kidolgozását. A kísérleti interjúk során például a válaszadók leggyakrabban azt említették, hogy tanárok, szülők és barátok javították ki a beszédüket, ezért éppen ezeket a válaszlehetőségeket vették fel a kérdőívbe. Kiderült, hogy a válaszadók nehezen tudták megfogalmazni, pontosan mit javítottak ki a nyelvhasználatukban. Ez bizonyult a legnehezebb kérdésnek. Például az egyik válaszadó válasza… 242 KALBOS KULTŪRA | 82 A kérdés így hangzott: nem tudom, hogy hívják ezt tudományosan, de mondjuk „arc” helyett azt mondom, hogy „pofa”. Ezért ennél a kérdésnél úgy döntöttek, hogy néhány, a beszélgetések során felmerült válaszlehetőséget is megadnak (hangsúlyozás, szókincs, egyéb). A próba-interjúkból az is kiderült, hogy a válaszadók nyelvi képességeikről beszélve különbséget tesznek az írás- és beszédkészség között. A kérdőívben az írott és a beszélt nyelv értékelését külön kérték. A továbbiakban a cikk a kutatás néhány kérdését tárgyalja, és összegzi a válaszadók feleleteit. 3.1. Saját nyelvi kompetenciájának (írás- és beszédkészségének) értékelése A válaszadókat arra kérték, hogy értékeljék nyelvhasználatukat (kérdés: Hogyan értékeli saját nyelvhasználatát a többi litvániai emberéhez képest?). Arra kérték őket, hogy külön értékeljék írás- és beszédkészségüket, az alábbi lehetőségek egyikét választva: kiválóan; jól; közepesen; gyengén; nagyon gyengén. A válaszokból kiderül, hogy a válaszadók nagyon bíznak nyelvhasználatukban – mind az írás-, de különösen a beszédkompetenciájukban. Íráskészségét a válaszadók 81%-a értékelte kiválónak vagy nagyon jónak (18%, illetve 63%); 17% közepesnek, 2% gyengének ítélte íráskészségét, míg a nagyon gyengén lehetőséget senki sem választotta. Beszédkészségét a válaszadók 87%-a értékelte kiválónak vagy nagyon jónak (11%, illetve 76%); 13% a közepesen válaszlehetőséget jelölte meg, míg a gyengén és a nagyon gyengén lehetőséget senki sem választotta. A nemek szerinti válaszok között alig volt eltérés, a nők azonban valamivel jobbnak ítélték íráskészségüket, mint a férfiak (a kiválóan írok és a jól válaszlehetőséget a nők 27%-a, illetve 58%-a választotta – összesen 85%; a férfiak esetében pedig 7%, illetve 70% – összesen 77%). Ezzel szemben a férfiak valamivel jobbnak ítélték beszédkészségüket, mint a nők (a kiválóan beszélek és a jól válaszlehetőséget a nők 12%-a, illetve 72%-a választotta – összesen 84%; a férfiak esetében pedig 9%, illetve 83% – összesen 92%). A vizsgálatban részt vevő férfiak ilyen válaszai megerősítik a szociolingvisták számára ismert tényeket, a nők által jobbnak ítélt íráskészség pedig úgy értelmezhető, mint egy sztereotip válasz, amely azt mutatja, hogy hajlamosak maguknak tulajdonítani a hivatalosan nagyobb presztízsű kompetenciát. A litván írott nyelvet valóban erősebben szabályozzák, és az iskolában nagyobb figyelmet fordítanak rá (vö. az említett oktatási minisztériumi felmérésekkel, amelyekben szintén gyengébbnek értékelték az íráskompetenciát, a standard nyelvi attitűdök pedig különösen a nőkre, a diáklányokra és a legjobb tanulókra voltak jellemzők) (Mokyklų tyrimas 2006; Aukštųjų mokyklų tyrimas 2006). L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai tyrimai 243 A nyelvhasználat értékelése gyakorlatilag a válaszadók életkorától sem függött: minden korcsoport többségében jónak vagy kiválónak ítélte beszéd- és íráskészségét. Csupán az figyelhető meg, hogy a legidősebb válaszadók valamivel kevésbé voltak magabiztosak (lásd a 2. táblázatot). 2. TÁBLÁZAT. A nyelvi készségek értékelése és a válaszadók életkora 18–25 év (százalék) 26–35 év (százalék) 36–45 év (százalék) 46–55 év (százalék) > 55 év (százalék) Kiválóan/jól írok 83 91 78 87 53 Kiválóan/jól beszélek 79 91 93 84 69 Az 1. és 2. ábra a válaszok pontosabb megoszlását mutatja. Amint említettük, a válaszadók többsége jónak, egy részük pedig kiválónak értékelte képességeit. Ebből a szempontból a 26–35 éves felmérésrésztvevők emelkedtek ki: ebben a csoportban volt a legtöbb olyan válaszadó, aki kiválónak értékelte magát. A 26–35 éves válaszadók harmada azt állította, hogy kiválóan ír, ötödük pedig azt, hogy kiválóan beszél. A legfiatalabb (18–25 éves) válaszadók is gyakrabban értékelték kiválónak beszédkészségüket, mint a többi korcsoport. Amint említettük, a korcsoportok közül a legidősebb válaszadók tűntek ki: ők a többieknél gyakrabban választották a közepesen válaszlehetőséget. E korcsoport válaszadóinak csaknem fele közepesnek ítélte íráskészségét, beszédkészségét pedig csaknem harmaduk. 1. ÁBRA. A különböző korcsoportokba tartozó válaszadók beszédkompetenciájának értékelése 244 KALBOS KULTŪRA | 82 2. ÁBRA. A különböző korcsoportok válaszadóinak íráskészség-értékelése 3.2. Nyelvi javítások és a saját nyelvi képességekbe vetett bizalom A válaszadókat arra is kérték, hogy válaszoljanak néhány, a nyelvi javításokkal kapcsolatos kérdésre (a kérdések megfogalmazása: Javította-e már valaki az Ön nyelvhasználatát? (igen vagy nem); Nevezze meg, ki javította az Ön nyelvhasználatát (tanárok; szülők; barátok; egyéb); Mit javítottak? (a szavak hangsúlyozását; egy szó helyett másik szó használatát javasolták; egyéb (ezekhez a válaszlehetőségekhez példákat is kértek). A válaszadók többsége (83%) arról számolt be, hogy már javították a nyelvhasználatát; leggyakrabban a tanárokat, ritkábban a barátokat, illetve mindkettőt említették, mivel több megadott válaszlehetőséget is kiválaszthattak (lásd a 3. ábrát). 3. ÁBRA. A válaszadók által megnevezett nyelvhasználat-javítók L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai tyrimai 245 A kutatási adatok azt mutatják, hogy összefüggés van a nyelvi javítások és a nyelvi önbizalom között. Azoknak a válaszadóknak, akiknek a nyelvhasználatát valaki javította, valamivel kisebb az önbizalmuk mind írás-, mind beszédkészségük tekintetében, mint azoknak, akiknek a nyelvhasználatát nem javították. Azok körében, akiknek javították a nyelvhasználatát, a válaszadók 80%-a értékelte kiválónak vagy jónak az íráskészségét, míg azok között, akiknek a nyelvhasználatát senki sem javította, ez az arány 88% volt; a beszédkészségét kiválónak vagy jónak értékelte a nyelvhasználatát javítók közül a felmérés résztvevőinek 86%-a, a nyelvhasználatát nem javítók közül pedig a válaszadók 94%-a. Ez az összefüggés még inkább függ a javító „intézményi” helyzetétől, vagyis attól, hogy hivatalos felhatalmazása van-e a javításra, és tekintettel kell-e lenni a hatalmára (ebben az esetben az iskoláról és a tanárokról van szó), vagy a személyes megegyezés gyakorlatán alapul-e (szülők, barátok). Igaz, a javító és a javított közötti hatalmi viszony a szülők és a gyermekek között is egyenlőtlen, és az engedelmesség követelményén alapul, ez azonban a jelen kutatás szempontjából kevéssé releváns, mivel a válaszadóknak csak igen kis része említette a szülőket nyelvhasználat-javítóként. Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogyan különbözött a válaszadók önértékelése attól függően, hogy tanárok vagy nem tanárok javították-e őket (az íráskészség értékelésében mutatkozó nagyobb különbség valószínűleg azzal függ össze, hogy pedagógiai és általában véve normatív gyakorlatunkban többet javítjuk az írott nyelvet) (lásd a 4. és 5. ábrát). 4. ÁBRA. Az íráskészség értékelése aszerint, hogy ki javította a nyelvhasználatot 5. ÁBRA. A beszédkészség értékelése aszerint, hogy ki javította a nyelvhasználatot 246 KALBOS KULTŪRA | 82 Amint a próbakérdőívről szólva említettük, a válaszadóknak nehézséget okozott a nyelvi javítások kategorizálása. Általában véve valószínű, hogy arra is nehezen tudtak pontosan visszaemlékezni, mit javítottak ki az iskolában. Talán ezért a konkrét nyelvi javításokra vonatkozó kérdésnél a kérdőívekben a válaszadók többsége az egyik vagy a másik, illetve – leggyakrabban – mindkét megadott lehetőséget jelölte meg. Az adatok a válaszadók által említett hibapéldákból is származnak. Leggyakrabban a nyelvművelés szempontjából nem ajánlott régi és új jövevényszavakat említették (biškis „egy kevés”, baranka „perec”, benzakolonke „benzinkút”, šniūras „kötél”, papkė „mappa”, sasyska „virsli”, išmiera „méret”, kaldra „paplan”, grafkė „gemkapocs”, čipsai „chips” stb.), nem ajánlott tükörfordításokat (neužilgo „hamarosan”, kaip taisyklė „általában, többnyire”, kas liečia „ami pedig …-t illeti” stb.). A válaszadók szóalkotási hibákat is említettek (morkavas „répás”, batareika „akkumulátor”, davesti „odavezetni”, Vycka „Vitalijus” stb.), valamint a névutók használatával kapcsolatos hibákat (sietek ant autobuso „a buszra”, susižiūnošiu pas vaistininkę „a gyógyszerésztől” stb.). Úgy véljük, hogy ezek a szabványos, valamennyi nyelvművelő tankönyvben említett hibapéldák nem annyira maguknak a válaszadóknak a nyelvhasználati tényeit szemléltetik, mint inkább a litván nyelv oktatásának megmerevedett és hibás gyakorlatát. Amint látható, e kutatás eredményei nagyon hasonlóak az Oktatási Minisztérium kutatásainak eredményeihez: az ott gyakrabban javított tanulók rosszabbra értékelték képességeiket, mint a ritkábban javított egyetemisták. Az eredmények azt mutatják, hogy a preskriptív norma nyomása, valamint azok a nyelvhasználati kontextusok vagy domének, amelyekben a helyesség követelménye közvetlenül érvényesül, és amelyben a javítási gyakorlat révén valósítják meg (ebben az esetben az iskola), gyengébb önértékeléshez és a saját nyelvi képességekbe vetett kisebb bizalomhoz vezetnek. 3.3. A jó nyelv fogalma A kutatás feltételezése szerint a nyelvi javítások mellett a jó nyelv fogalma is összefügghet a saját nyelvi képességek megítélésével. A kérdőívben a válaszadóknak a következő kérdést tették fel: Ön szerint milyen a jó nyelv? (a próbainterjúk alapján a lehetséges válaszok: helyes, hibátlan; gördülékeny, szabad; képszerű, gazdag; egyéb). Több megadott válasz megjelölésére is lehetőség volt. A legtöbben (41 százalék) azt az állítást választották, hogy a jó nyelv gördülékeny, szabad nyelv (a szóban forgó nyelvi jellemzőt az Oktatási Minisztérium említett kutatásának válaszadói közül is több mint 30 százalék jelölte meg a legfontosabbként (Mokyklų tyrimas 2006; Aukštųjų mokyklų ty- L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai tyrimai 247 rimas 2006). Atsakymo variantą taisyklinga, be klaidų pažymėjo 16 proc. apklausos dalyvių. 13 proc. apklaustųjų teigimu, geros kalbos požymis yra jos vaizdingumas, turtingumas. Likę respondentai įvairiai derino atsakymus. 15 proc. respondentų pažymėjo visus siūlomus variantus ir teigė, kad gera kalba turi būti ir taisyklinga, be klaidų, ir sklandi, laisva, ir vaizdinga, turtinga. Kad, be vaizdingumo ir turtingumo, gera kalba dar turi būti ir sklandi, laisva, manė 9 proc. respondentų; 3 proc. apklausos dalyvių nuomone, gera kalba yra taisyklinga, be klaidų ir vaizdinga, turtinga. Atsakymo variantą kitą pažymėjo 2 proc. respondentų, tik, deja, nė vienas nepaaiškino, kokius kalbos bruožus turi galvoje. 1 proc. respondentų gerą kalbą manė esant taisyklingą, be klaidų ir sklandžią, laisvą. Ha ezeket az adatokat a litván nyelvoktatás restriktív hagyományának szemszögéből értékeljük, elmondható, hogy a nyelvi javítók által hangsúlyozott helyesség a kutatás válaszadóinak véleménye szerint a jó nyelv egyik jellemzője lehet, de nem feltétlenül a legfontosabb. A válaszadók többsége (63 százalék) egyáltalán nem jelölte meg a helyességet. Ezeknek az eredményeknek némileg ellentmond a korábban említett iskolai és társadalmi kutatás, amely szerint az alacsonyabb végzettségű emberek viszonylag nagyra értékelik a nyelv helyességét: ezt az alacsonyabb végzettségű válaszadók 57 százaléka, a felsőfokú végzettségűeknek pedig 49 százaléka választotta (az utóbbiak éppen azt tartották fontosabbnak, hogy gondolataikat szabadon és gördülékenyen, bár nem mindig helyesen fejezhessék ki) (lásd Mokyklų tyrimas 2006). Ez reprezentatív kutatás, eredményeinek megbízhatónak kell lenniük, ugyanakkor – amint említettük – jelentős fenntartásokkal kell élni a kérdőív válaszadókra gyakorolt lehetséges hatása, vagyis a helyesség túlzott hangsúlyozása miatt. Ebből a szempontból meglehetősen érdekesek a korábban említett újságírói kutatás eredményei. Amint említettük, az újságírók az interjúk során a képszerűségen, gazdagságon és gördülékenységen kívül a jó nyelv számos egyéb jellemzőjét is megnevezték, saját nyelvi kompetenciájuk értékelésekor azonban a jó nyelv fogalmát gyakorlatilag nem alkalmazták, és kizárólag a helyes nyelv fogalmára támaszkodtak. A szóban forgó kutatás válaszadóinak viszonylag magas önértékelésével összevetve a nyelvet munkaeszközként használó újságírók értékelései paradox módon alacsonynak tűnnek12. Figyelemre méltó, hogy amikor a cikkben bemutatott kutatásban arra kérték a válaszadókat, hogy nevezzenek meg példát a jó nyelvre, többségük (több mint 70 százalékuk) a médiát említette. Ez az ellentmondás a korábban említett Oktatási Minisztérium kutatásával összevetve, amelyben 12 Természetesen továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy a válaszadók hajlamosak kissé alulértékelni magukat. 248 KALBOS KULTŪRA | 82 a média (és a politikusok) rossz hatással való vádolása ismét felhívja a figyelmet az ilyen kutatások fontos módszertani problémájára, valamint az eredményeknek a kérdőív megfogalmazásától való függésére. A válaszadók konkrét neveket is említettek: az újságírók közül Gražina Sviderskytė, Edmundas Jakilaitis, Gintaras Deksnys, Vilma Čereškienė, Rolandas Vilkončius, Marius Veselis és Algimantas Čėkuolis; a színészek közül Andrius Žebrauskas és Saulius Balandis; a politikusok közül pedig Rokas Žilinskas, Arūnas Valinskas és Inga Valinskienė13. A jó nyelvhasználat példáiként leggyakrabban az LRT, az LNK és a TV3 televíziót, a Lietuvos radiót, a Lietuvos rytas című újságot és portált, valamint a Žmonės című magazint említették. A kita (egyéb) válaszlehetőséget választó válaszadók leggyakrabban litván nyelvtanárokat és nyelvészeket neveztek meg. Ha a válaszadók a megfogalmazott jó nyelvhasználati koncepciót nemcsak nyelvi eszményként, hanem önmagukra is alkalmazzák, akkor feltételezhető, hogy viszonylag magasra értékelt nyelvi képességeiket nem feltétlenül a helyesség követelménye határozza meg. Az értékeléseket az is befolyásolhatta, hogy a válaszadók feltehetőleg a számukra megszokott környezet nyelvhasználati viselkedését értékelik, vagyis a magánjellegű vagy korlátozott nyilvánosság előtt zajló beszédet, amelyre nem vonatkoznak az előíró norma követelményei. KÖVETKEZTETÉSEK Bár a kutatás mintája viszonylag kicsi volt (200, alacsonyabb – közép- és szakiskolai – végzettségű, nagyvárosi litván lakost kérdeztek meg), eredményei bizonyos tendenciákat mutatnak. Úgy tűnik, hogy a válaszadók bíznak nyelvi képességeikben: 87%-uk (különösen a fiatal férfiak) kiválónak vagy jónak ítélte beszédkészségét, az íráskészségét pedig 81% (különösen a fiatal nők) értékelte ugyanígy. Kiderült, hogy a nyelvhelyességi javítások befolyásolják a saját nyelvi kompetencia értékelését. Azoknak a válaszadóknak, akiknek a nyelvhasználatát már javította valaki, kisebb a bizalmuk írás- és beszédkészségükben, mint azoknak, akiknek a nyelvhasználatát nem javították. Ezen és hasonló eredmények értelmezésekor lényeges tényező, hogy ki javította a válaszadó nyelvhasználatát. Azok a résztvevők, akiknek nyelvhasználatát aszimmetrikus hatalmi viszonyok között javították (vagyis tanárok javították, egy olyan intézmény képviselőiként, amely felhatalmazással rendelkezik a javításra), kevésbé bíznak litván nyelvű beszéd- és különösen íráskészségükben, mint azok, akiknek nyelvhasználatát nem tanárok javították. Ezek az eredmények alátámasztják azt a nézetet, hogy a litván nyelv oktatásának 13 Feltételezésünk szerint e politikusok említése inkább korábbi televíziós munkájukkal hozható összefüggésbe. L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai tyrimai 249 gyakorlata meglehetősen korlátozó: ahelyett, hogy ösztönözné a nyelvhasználók anyanyelvük erejébe vetett büszkeségét és bizalmát, inkább csökkenti azt. E következtetést alátámasztja a kutatás eredményeinek összevetése a tanulók, egyetemisták, valamint – különösen – a litván televízió- és rádióújságírók körében végzett kutatásokkal. A hosszú munkatapasztalattal rendelkező médiaszakemberek értékelték a legrosszabbra nyelvi kompetenciájukat. Ez arra enged következtetni, hogy az előíró norma nyomása azokon a nyelvhasználati területeken, ahol a helyesség követelménye közvetlenül érvényesül, és a javítás gyakorlatán keresztül valósul meg (az iskolában, a médiában), alacsonyabb önértékeléshez és a saját nyelvi képességekbe vetett kisebb bizalomhoz vezet. A cikkben tárgyalt kutatás válaszadói, az alacsonyabb végzettségű emberek, sajátos célcsoportot alkotnak. Tanulmányaik időtartama nem hosszú, és esetükben a normatív javítások gyakorlata feltehetőleg csak a korábbi iskolai évekre korlátozódott. Emellett a nyilvános beszélőkkel ellentétben, akiknek a nyelv munkaeszközük, jóval ritkábban kell hivatalos környezetben megszólalniuk. Feltételezhető, hogy a válaszadók a számukra megszokott magánjellegű vagy korlátozott nyilvánosság előtti nyelvhasználatot értékelték, amelyre nem vonatkoznak az előíró norma követelményei. A válaszadók a gördülékeny, szabad nyelvhasználatot hajlamosak jó nyelvhasználatnak tekinteni; erre alkalmazható a helyesség követelménye, de nem feltétlenül szükséges. Ez arra enged következtetni, hogy az alacsonyabb végzettségű válaszadók nagyobb nyelvi önbizalmát az is meghatározza, ahogyan maguk értelmezik, milyen a jó nyelvhasználat. LITERATŪRA Aukštųjų mokyklų tyrimas 2006 – Lietuvių kalbos vartojimas aukštosiose mokyklose. Tyrimo ataskaita Lietuvos Respublikos Švietimo ir mokslo ministerijai, Universitetinių studijų skyriui. – Prieiga per internetą: http://www.smm.lt/svietimo_bukle/docs/tyrimai/ataskaita_liet_aukst.pdf (žiūrėta 2009 08 24). B o u r d i e u P. 1991: Language and symbolic power. Ed. John B. Thompson. Polity Press. C h a m b e r s J. K. 1998: Myth 15. TV Makes People Sound the Same. – Language Myths. L. Bauer, P. Trudgill (ed.). Penguin. K o ž e n i a u s k i e n ė R. 2001: Žiniasklaidos retorika ir elitinė kalba. – Kalbos kultūra 74, 74–81. K r u o p i e n ė I. 2006: Taisyklingos kalbos vartosena studentų akimis. – Žmogus ir žodis 1, 74–79. L a b o v W. 1991: Sociolinguistic patterns, Philadelphia: University of Pennsylvania Press. Mokyklų tyrimas 2006 – Lietuvių kalbos (gimtosios ir valstybinės) ugdymo organizavimas bendrojo lavinimo mokyklose. Tyrimo ataskaita Švietimo ir mokslo 250 KALBOS KULTŪRA | 82 ministerijai. – Prieiga per internetą: http://www.smm.lt/svietimo_bukle/docs/tyrimai/galutine_lietuviu_klb_ugdymo_org.pdf (žiūrėta 2009 08 24). Pedersen I. L. 1998: Livsformer og sprogformer i forandringens tegn. – M. Reinhammar (red.), Nordiske dialektstudier. Föredrag vid Femte nordiska dialektologkonferencen Sigtuna 17–21 augusti 1994. Uppsala, 223–232. Petersen P. H. 2007: Sprog og identitet på Færøerne. Et spørgsmål om ord. – Språk og identitet, 26. Sandøy H. 2004: Språkstyring og språkendring i Noreg. Politikk eller kulturelt hegemoni? – Prieiga per internetą: http://www.sprakrad.no/upload/sandoy.pdf (žiūrėta 2009 06 02). Vaicekauskienė L. 2008: Preskriptyvumas ir deskriptyvumas (skolinių) norminimo politikoje. – Darbai ir dienos 50, 31–41. Župerka K. 2005: Elitinė kalba ir jos atstovai. – Parlamento studijos 4. Žurnalistų tyrimas – Radijo ir televizijos žurnalistų apklausa. Atliko Valstybinė kalbos inspekcija. – Prieiga per internetą: http://vki.lrs.lt/doc/tv_anketa.pdf (žiūrėta 2009 07 14). Gauta 2009 11 13 LANGUAGE ERRORS AND LINGUISTIC SELF-CONFIDENCE: A SOCIOLINGUISTIC RESEARCH INTO LINGUISTIC ATTITUDES Summary The paper introduces the results of research conducted in 2009 and based on questionnaires collected from 200 respondents of lower than higher education (secondary and specialised) in the age group of 18–60 years. The respondents were from three major cities of Lithuania and their neighbourhood: Vilnius, Kaunas and Šiauliai. The investigation was aimed at identifying how the concept of well-formed language and how correcting language errors influenced the respondents’ linguistic self-confidence. Differently from traditional studies focusing on the norm, the present investigation presupposes that for ordinary language users, well-formed language is not confined to grammatically correct language and that linguistic self-confidence should be determined by other factors not limited to the knowledge of language rules. The results of the investigation have shown that the representatives of the above social group give a fairly high evaluation to their own language skills, especially speaking, and a well-formed language for them is fluent, free language which L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai tyrimai 251 might be grammatically acceptable but could also be ungrammatical. At the same time, it can be seen that linguistic self-confidence might be reduced by language errors which are corrected: the respondents whose language was corrected in situations with an asymmetric distribution of power (e.g. the corrections were made by teachers), expressed less positive attitudes towards their own skills. The conclusion is supported by preliminary data obtained from television and radio journalists of Lithuania. LORETA VAICEKAUSKIENĖ Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius [email protected] 252 KALBOS KULTŪRA | 82