Įterpiniai, jų aiškinimas Jono Jablonskio gramatikos darbuose

GINTAUTAS AKELAITIS Mykolas Romeris Egyetem A KÖZBEÉKELT ELEMEK ÉS MAGYARÁZATUK JONAS JABLONSKIS NYELVTANI MUNKÁIBAN BEVEZETÉS A közbeékelt elemek a litván nyelv mondattani leírásának periférikus elemei. Tárgyalásuk nélkül azonban a mondattan leírása nemcsak hiányos, hanem befejezetlen is lenne. Teljesen mindegy, hogyan nevezik és értékelik őket: hagyományosan közbeékelt elemeknek, vagy a német és angol nyelvben használatos, a mondatrészek formális kapcsolatainak a litvánétól eltérő kifejezési módjához illő terminusokkal és fogalmakkal Satzadverbiale, Sentence adverbs – mondathatározók (lásd Holvoet, Pajėdienė 2005: 107 és másutt), vagy a klasszikus retorikából örökölt parentete terminussal (lásd Koženiauskienė 2001: 176 és másutt; Rulíková 1973). Ma már nyilvánvaló, hogy a közbeékelt elemek nem tartoznak a mondat magjához, hanem a mondat mint megnyilatkozás szintjéhez sorolhatók; a mondat és még a szöveg különféle szintjeibe ékelődnek be – a modalitás kialakításának eszközei, a mondat diszkurzív jellegének kifejezőelemei, a szövegben pedig a mondat kohéziójának, azaz nyelvtani összetartásának eszközei is. Ahhoz, hogy megértsük, milyen volt, és milyen jelentőséggel bírt a közbeékelt elemek leírása Jonas Jablonskis nyelvtani munkáiban, legalább rövid áttekintésre van szükség a litván mondattan kutatásának történetéről – arról, mit mondtak a közbeékelt elemekről J. Jablonskis előtt. 1. A J. Jablonskis előtti litván nyelvtanokban nem található a közbeékelt elemek valamiféle leírása. A nem litván nyelven írt nyelvtanokban – még August Schleicher és Fridrich Kuršaitis munkáiban is – magáról a mondat leírásáról is kevés szó esett; a mondattani kérdéseket az úgynevezett szófajok mondattanának elve szerint tárgyalták (vö. Būda 1987: 13 és másutt). Az első, ma közbeékelt elemnek tekintett példák azonban már megjelentek. Például A. Schleicher az anot elöljárószót tárgyalva, amely csak közbeékelt szerkezetekben használatos, ezt írta: „az anot jelentése számomra nem világos; ezt G. AKELAITIS. Įterpiniai, jų aiškinimas Jono Jablonskio gramatikos darbuose 57 (azaz anot. – G. A.) ilyen kapcsolatokban használják: anot tevo, anot jo žodzo” (Schleicher 1856: 280). 2. A litván nyelven kiadott nyelvtani leírásokban – Antanas Baranauskas (1896), Petras Gražbylys (Povilas Januševičius) (1905), Adomas Stuobrys (1906) munkáiban – bár a közbeékelt elemek leírása elmarad, az írásjelekről szóló fejezetekben megjelennek az első terminusok, amelyekkel azt nevezik meg, amit ma közbeékelt elemnek hívunk. Nevezetesen: „bevetett szavak”, „a mondatba bevetett szavak” (A. Baranauskas); „bevetett szavak”, „a mondatba beékelt mondatok” (Gražbylys-Januševičius); „beillesztett szavak és mondatok” (Adomas Stuobrys). Ezek a kifejező, egyeztető tagokat tartalmazó terminusok sem hosszabb ideig nem maradtak fenn, sem egyikük sem honosodott meg. Így mind a meghonosodott terminusok, mind a közbeékelt elemek mondattani egységként való leírásának elsőbbsége Jonas Jablonskist illeti. A KÖZBEVETÉSEK BEMUTATÁSA JONO JABLONSKIS NYELVTANI MUNKÁIBAN Jonas Jablonskis nyelvtani munkái (azaz tankönyvei) közül a közbevetések – magától értetődően – az 1911-es Lietuvių kalbos sintaksėje vannak a legrészletesebben leírva. Az 1901-es Lietuviškos kalbos gramatikoje, amelynek megírás- és kiadástörténete a litván nyelvtudományban közismert, nincs szó a közbevetésekről: leírandó jelenségként nem kerültek be a „Néhány szintaktikai szabály” című fejezetbe (lásd Jablonskis 1957: 158–177), mert e fejezetben nem törekedtek a litván szintaxis rendszeres, még ha tömör bemutatására sem, hanem „csupán a nyelvtan legfontosabb kérdéseit” kívánták érinteni, ráadásul nem a jablonskisi nyelvtan, hanem a korábbi nyelvtanok elvei alapján. Van ugyan egy „Néhány szó a nyelvtan helyesírásáról” című fejezet, de az írásjelekről még csak említés sem esik – így ezen az úton sem kerülhettek közbevetések az 1901-es nyelvtanba. (Még a Lietuvių kalbos sintaksėje is (102. o.) J. Jablonskis ezt állította: „Az írásjelek és tudományuk, szigorúan véve, nem annyira a szintaxis, mint inkább a helyesírás tárgykörébe tartoznak” – ezzel azt hangsúlyozta, hogy a helyesírás és az írásjelezés egységet alkotnak az írott nyelvi kifejezésre vonatkozó ismeretek körében.) A J. Jablonskis által a „Szintaxis első kérdései” című fejezetekben és az írásjelezésről szóló leírásokban a közbevetésekről írottakat – ezek az 1922-es (és 1919-es) Lietuvių kalbos gramatikoje, valamint az 1925-ös Lietuvių kalbos vadovėlyje találhatók – a vizsgálat során összevetettük az 1911-es Lietuvių kalbos sintaksės megfelelő anyagával. A következtetés a következő volt: mind a nyelvtanban, mind a tankönyv- 58 KALBOS KULTŪRA | 83 ben J. Jablonskis a közbevetésekről az általa legfontosabbnak tartott dolgokat mutatta be, a Lietuvių kalbos sintaksė alapján. Csak egy apró részlet: az 1922-es és 1925-ös nyelvtani munkákban már nem használta az in- előtagot az interptinis, interptiniai terminuselemekben – ezeket már az į- előtaggal adta meg (lásd Jablonskis 1957: 412–413). A további elemzés tárgya tehát az, amit J. Jablonskis a közbevetésekről az 1911-es Lietuvių kalbos sintaksėje írt. TERMINUSOK, OSZTÁLYOZÁS ÉS A KÖZBEVETÉSEK HELYE A SZINTAXIS LEÍRÁSÁBAN J. Jablonskis nem használta az egyszerű įterpiniai terminust – mint már említettük, egyeztetett tagú összetett terminusokat használt, amelyekben a įterptinis volt a tag. Leginkább az įterptiniai sakiniai terminust emelte ki. Abból a magyarázatból, hogy „nemcsak közbevetett mondatok vannak, hanem közbevetett és önálló kijelentések, szavak is” (Lietuvių kalbos sintaksė, 76. o.; a továbbiakban: S 1911), egyértelműen következtetni lehet az įterptiniai žodžiai ir įterptiniai pasakymai terminusokra. Ezek a terminusok osztályozó jelentőségűek. A közbevetett jelenségek osztályozása pedig valójában kéttagú: 1) közbevetett mondatok, 2) közbevetett kijelentések és szavak. Az, hogy J. Jablonskis a második típus kétféle közbevetését együttesen kezelte, arra utal, hogy felismerte: a közbevetett kijelentések, amelyeket a mai értelmezés szerint megkövesedett formáknak tekintünk, közel állnak a közbevetett szavakhoz. Sajátos kérdés, miként illesztette be J. Jablonskis a közbevetéseket a szintaxis leírásába. Nagyon fontos, bár formális státuszt adott nekik: a mondatok alárendelése, mellérendelése, egyeztetése (ma: azonos mondatrészeket tartalmazó mondatok) mellé sorolta a mondatok beékelését. Vagyis a nyelvész felfogása szerint a közbevetést tartalmazó mondat összetett mondat. Ezt egyértelműen ki is mondta: „Az összetett mondatban megkülönböztetjük: 1) a mondatok alárendelését, 2) a mondatok mellérendelését, 3) a mondatok egyeztetését és 4) a mondatok beékelését.” (S 1911: 87). Másfelől azonban magában a szintaxisleírásban a közbevetések nem a „Mondatok szerkesztése”, vagyis a mondatok nyelvtani típusainak leírását tartalmazó fejezetben szerepelnek, hanem a „Mondatok egyéb sajátosságai és változatai” című fejezetben tárgyalják őket részletesen. Ráadásul elsőként kerülnek sorra; csak utánuk következik az egyenes beszéd, annak változatai, az emlékező mondatok és az elbeszélő beszéd, illetve a függő beszéd, az úgynevezett résztvevői beszéd. Így óvatosan azt állíthatjuk, hogy J. Jablonskis a közbevetéseket egyaránt az egyszerű mondat, illetve általában a mondat mint nyelvi egység körébe tartozónak és a mondaton kívüli jelenségnek érezte. G. AKELAITIS. Įterpiniai, jų aiškinimas Jono Jablonskio gramatikos darbuose 59 A KÖZBEVETÉSEK FOGALMA A leírásból (aligha nevezhető meghatározásnak) látható, hogy J. Jablonskis igen tágan és némiképp ellentmondásosan értelmezte a közbevetéseket. A leírás nagyban összefügg azzal, hogy már a terminussal is elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a közbevetések mondatok, és – mint említettük – a közbevetést tartalmazó mondatokat összetett mondatoknak tekintette. „Az a független mondat, amely egy másikba közbevetve nem áll vele nyelvtani kapcsolatban (vagyis nincs köztük grammatikai viszony. – G. A.), és az egész közléshez valamiféle gondolati magyarázatot, megjegyzést, szűkítést fűz, közbevetett mondatnak neveztetik” – így jellemezte (nos, határozta meg) J. Jablonskis a közbevetéseket. Igaz, rögtön hozzátette azt is, hogy „közbevethetők egyébként közlések és különálló szavak is” (S 1911: 76). Az állítások ilyen össze nem illését nem magyarázta meg. Mint maga mondta, korabeli „egyszerű szintaxiskönyvekre” támaszkodott. Az orosz nyelvészek, például Dimitrij Ovsianiko-Kulikovszkij, később pedig Alekszandr Peskovszkij viszont arra mutattak rá, hogy a közbevetett szavak és kifejezések vagy befejezetlen mondat, vagy rövidült mondat elemei. Óvatosan fogalmazva tehát J. Jablonskis közbevetésekről adott alapvető jellemzése némiképp ellentmondásosnak tűnik. J. Jablonskis szerint a közbevetések – mai szóhasználattal élve – csak mellékes elemek: nem fejezik ki a mondatban közölt tartalom összetevőit. Erről a nyelvész ezt írja: „A közbevetett mondatot olykor könnyű teljesen elhagyni, és ez az elhagyás a mondat teljességének értelmét egyáltalán nem változtatja meg. A »Te, azt mondja, tegnap a városban voltál« közlés ugyanannyit jelent, mint a »Te tegnap a városban voltál« mondat.” (S 1911: 78). Természetesen az ilyen, a „néha” magyarázó szóval kísért példában a közbevetés sako („azt mondja”) – J. Jablonskis terminusával élve – megkettőzi a dalyvų kalbą („a résztvevők beszédét”). Azt azonban nem vállalta magyarázni, miként módosítják a közbevetések a mondat tartalmát és jelentését. A mai litván nyelvtanleírások felől nézve J. Jablonskis a közbevetések sajátos, tág fogalmát adta meg. A közbevetések fogalmának és a mondat konkrét szintaktikai elemeiként vett közbevetések körének tágasságát az határozta meg, hogy amikor J. Jablonskis a nyelvtani munkáit írta, a grammatika formális irányzata vált uralkodóvá (bár ő hű maradt a grammatika logikai irányzatához). Emiatt a nyelvtanok szerzői kevés figyelmet szenteltek a nyelvi jelenségek szemantikájának. Ez a tendencia J. Jablonskis nyelvtani munkáiban is nyilvánvaló. Ezért a közbevetések szemantikáját, vagyis jelentéseit – amint a fenti leírásból láthattuk – igen általánosan és hozzávetőlegesen jelölte meg: „az egész közléshez valamiféle gondolati magyarázatot, megjegyzést, szűkítést fűz”. Ráadásul ez a jellemzés- 60 KALBOS KULTŪRA | 83 nem tükrözi a J. Jablonskis által elsőként felsorolt, a litván nyelvre legjellemzőbb közbevetések – sako, girdi, vadinas, rodos, regis, žiūrėk, matyti, anot (ko nors) ir pan. – jelentéseit. Vö. a példákat (S 1911: 76–78) ezekkel a litván nyelvre legjellemzőbb közbevetésekkel: „Dabar eikit”, sako, „namo”, „paskui”, girdi, „surasim, kas čia kaltas”. Tu, regis, nebuvai tą dieną nė iš namų išvažiavęs. Priėjo višta, kiaulė arba koks galvijas – žvirbliui nė motais, lesa sau gretymais su jais ir dar, žiūrėk, ant nugaros atsistos. Tu nieko, matyti, iš to nelaimėsi. Tuomet ir žmonių, matai, nedaug buvę. Reikėjo „pačiupinėti“, anot motynos, ir nebebūtų lindęs. Reikėtų jam, vienu žodžiu, galas padaryti ir pan. J. Jablonskis – a későbbi litván szintaxismunkáktól eltérően – meg sem próbálta a közbevetéseket jelentésük szerint osztályozni vagy bármiképpen tárgyalni. A közbevetések nyelvtani jegyei közül az is fontos, hogy J. Jablonskis szerint a közbevetéseknek szabad hármas pozíciójuk van: „A közbevetett mondatok gyakran más mondatok végén és elején is állhatnak, nem csupán középen.” (S 1911: 78). Tehát az ékelődés a közbevetések legjellemzőbb helye. Azt viszont – számos későbbi szintaxisíróhoz hasonlóan, a maiakat sem kivéve – nem magyarázta meg, mi határozza meg a közbevetések pozícióját, mitől függ az. SAJÁTOS KÖZBEVETÉSEK A közbevetések jelentésének igen általános jellemzése, valamint annak elégtelen felismerése, hogy a közbevetésként használt szavak, kifejezések, sőt mondatok megmerevedtek, lehetővé tette J. Jablonskis számára, hogy olyan szerkezeteket is a közbevetésekhez soroljon, amelyek más szintaktikai jelenségcsoportokba nem illettek, és csak annyiban kapcsolódnak a közbevetésekhez, hogy az írott mondatban írásjelek, a beszédben pedig – nyilvánvalóan – kifejezettebb vagy halványabb szünetek különítik el őket. Így a közbevetések közé kerültek a be: Buvo septyni vyrai, be Petro. Be šių išrodymų, buvo daugybė ir kitų, dar didesnių. Lietuvoje, be lietuvių, gyvena dar lenkų, rusų (baltųjų ir didžiųjų), žydų, vokiečių, nemaža latvių... (S 1911: 78) szerkezetek. Egyébként a mai szintaxistani, különösen központozási leírások is elsősorban a valódi közbevetéshez hasonlóságuk alapján, mint amilyen a be to, még mindig a közbevetések közé sorolják ezeket a szerkezeteket. Másfelől maga J. Jablonskis is ingadozott az említett, be elemet tartalmazó szerkezetek megítélésében: a „Központozójelek” című fejezetben, a Kitų švenčių, be sekmadienių, anglai beveik neturi mondatban a be sekmadienių szerkezetet határozónak tekintette (lásd S 1911: 97). G. AKELAITIS. Įterpiniai, jų aiškinimas Jono Jablonskio gramatikos darbuose 61 J. Jablonskis betoldásnak tekintette a szerzőnek az egyenes beszéd mondatába iktatott szavait: „Te, anyám, maradj a beteg mellett” – mondta az apa –, „én pedig elmegyek az orvosért.” „Isten őrizz, nem kell! – kiáltott fel Juozapas: – belefordítom a gödörbe, és kész” (S 1911: 76). A betoldások közé sorolta azokat a szerzői szavakat is, amelyek nem az egyenes beszédbe vannak beiktatva, hanem utána, vagyis a teljes mondat végén állnak: „Előbb le kell mosni” – tette hozzá az öreg (S 1911: 76). A tudományos litván szintaxis munkáiban J. Jablonskisnak azt a döntését, hogy a szerzői szavakat betoldásnak tekintse, nemcsak hogy nem vitatták meg, de még csak említést sem tettek róla. J. Jablonskis betoldásnak tekintett – mai szóval – teljesen szabad, megmerevedetlen, sőt nem szabványos, többnyire mondat formájú, a mondatba beillesztett megnyilatkozásokat is. Egyet sem közölt azonban ezek közül a betoldások leírásának 80 példája között, hanem az „Írásjelek” című fejezetben, gondolatjelekkel és különösen zárójelekkel elkülönített szerkezetekként szerepeltette őket, és egyértelműen betoldásnak nevezte. Íme ezek a példák: Egyszer – a kislány már tizenkét éves volt – beszélgetni kezdtek az uradalmiak. Ha a forrás kicsi, és kevés benne a víz, – ez nagyon gyakran előfordul, – akkor csak egyes emberek isznak belőle. Hamarosan eljön az idő, amikor egyetlen német kivándorló sem (évente százezren hagyják el Németországot Amerikába), aki Amerikában földművelésből akar megélni, nem indul útnak Európából kalitka nélkül, amelyben néhány vagy egy tucat veréb van. (S 1911: 100, 101). A példák elhelyezése arra utal, hogy a nyelvész a szabad, beillesztve használt szerkezeteket nem tekintette valódi betoldásoknak; ezek ritkán fordulnak elő az élőbeszédben és annak stílusában írt szövegekben. J. Jablonskis munkáinak kutatói különösen nagyra értékelt példái ma sok mindent elárulnak a szóban forgó nyelvi jelenségről, vagyis arról, ami nem került bele a tankönyv szövegébe. J. Jablonskis nemcsak az általa különösen értékesnek tartott beszélt nyelvből közölt betoldásos mondatokat, hanem szakirodalomból is, noha hangsúlyozta, hogy ezt óvatosan kell tenni; így közvetve valamelyest a szaknyelvre jellemző betoldásokat is bemutatta, vö. pl.: A társadalom élősködőinek élete, mint észrevehették, teljesen érthető volt számunkra. Fordításaikat, ahogy mondtam, javítottam és összehasonlítottam. Vö. még az egyes betoldásokat: valójában véve, ami a legfontosabb, például, a történészek (történetírók) véleménye szerint (lásd S 1911: 77–79). Igyekezett egymás mellett közölni ugyanannak a szónak a különféle betoldott alakjait, valamint az e szóval alkotott kifejezéseket, pl.: mondja, mondja Jurgis; mesélik, mesélik az öregek stb. J. Jablonskis példái alapján némi következtetést levonhatunk a betoldások változásáról, bár a nyelvfejlődés csaknem teljes évszázada alig mutat valamit. Íme 62 KALBOS KULTŪRA | 83 ma már csak a talán, valószínűleg alakokkal élünk, J. Jablonskis idejében azonban beillesztve használt változatok is előfordultak: 1) lehet, kell hogy legyen; 2) lehet, kell hogy legyen; 3) talán, kell legyen és 4) talán, kell legyen – ez utóbbiakat az előző három változat hátterében kétszavasnak érzékelték. Vö. pl.: Egyébként, lehet (kell hogy legyen) vendégből bőven. J. Jablonskis följegyezte azt az elöljárószó-alakot is, amely ma már csak a Lietuvių kalbos žodynas alapján ismert: anote: Mit tesz velem az a „züllött”, apám, anote! (S 1911: 77). J. Jablonskis betoldásokról kialakított felfogását és gazdag anyagából vett példáit (80 betoldásos mondat) hosszú időn át teljes egészében vagy csak csekély módosítással vették át a korabeli iskolák számára írt számos litván nyelvtani és szintaktikai kézikönyvbe. * J. Jablonskis betoldásleírására nyilvánvalóan a mai litván nyelv betoldásairól alkotott két különböző tudományos felfogás is támaszkodik. Az egyik a szűk felfogás, amelyet a litván szintaxis akadémiai leírásai fejtenek ki (LKG III 1976: 701–713; DLKG 1997: 641–644): eszerint betoldásnak a megmerevedett, szabványos, meghatározott jelentéskörrel rendelkező szavak és kifejezések számítanak; a szabad, beillesztett szerkezeteket, amelyek „a beszéd szintjének rendszertelen jelenségei” (DLKG 1997: 645), közbevetéseknek nevezik (a cikk szerzőjének betoldásokkal kapcsolatos kutatásai is ezen a felfogáson alapulnak). J. Jablonskis nyilvánvalóan a betoldások szűk felfogása felé hajlott, de a szintaktikai anyagra figyelmesen tekintve olyan betoldáspéldákat is közölt, amelyek többé-kevésbé lehetővé tették a tág felfogás kialakulását. Ennek legfontosabb megkülönböztető jegye nem annyira az, hogy a közbevetéseket nem különítik el a betoldásoktól, hanem az, hogy a mondat szavaival grammatikai kapcsolatban álló betoldásokat is megkülönböztetik (lásd Balkevičius 1963: 267–281; Labutis 2002: 343–353). KÖVETKEZTETÉSEK 1. Jonas Jablonskis nyelvtani munkáiban több ízben tárgyalta a betoldásokat (1911-ben, 1919-ben, valamint 1922-ben és 1925-ben), a legrészletesebben pedig 1911-ben, a Lietuvių kalbos sintaksė című mű külön fejezetében; a kiadvány „Írásjelek” című fejezete további némi ismeretet nyújt a betoldásokról. Amikor a betoldások leírásának rövidített változatait későbbi nyelvtani munkáiba illesztette, a nyelvész sem a betoldások fogalmán, sem a szemléltető anyagon nem változtatott. G. AKELAITIS. Įterpiniai, jų aiškinimas Jono Jablonskio gramatikos darbuose 63 2. J. Jablonskis az összetett mondat predikatív tagmondataival (mai terminus) egyenértékűnek tekintette a közbevetéseket; a közbevetéseket tartalmazó mondatokat összetett mondatoknak tartotta, bár magukat a közbevetéseket a mondatok sajátosságaként, sokféleségük részeként tárgyalta. Magukat a közbevetéseket szintén mondatokként jellemezte (vagyis az összetett mondatok predikatív tagmondataiként). 3. A mondatértékű forma mellett J. Jablonskis a közbevetések más formáját is megnevezte: megnyilatkozásokat és különálló szavakat. A közbevetéseket jellemezve a következő megkülönböztető nyelvtani jegyeiket emelte ki: nincs nyelvtani kapcsolódásuk (vagyis nyelvtani viszonyuk) a mondat többi szavával, a mondatban háromféle helyet foglalhatnak el, valamint elhagyhatók a mondatból (mellékesség). A közbevetések jelentésének igen csekély figyelembevétele lehetővé tette, hogy a litván nyelv közbevetéseinek túlnyomórészt jellemző csoportja mellett olyan mondatrészeket is bemutasson, amelyek a közbevetésekhez hasonlóan intonációs és központozási elkülönítés (ezt J. Jablonskis közvetlenül nem nevezte meg) jegyét mutatják. 4. J. Jablonskis példáinak számával és bemutatásuk módjával is kirajzolta a litván nyelvi közbevetések készletének magját, amelyre a közbevetések mai, szűkebb felfogása is épül. Azáltal, hogy a közbevetésekhez sorolta a különféle, valamiféle közbevetésjellegű jeggyel rendelkező szerkezeteket, a nyelvész megteremtette a közbevetések tágabb felfogása kialakításának előfeltételét. LITERATŪRA Balkevičius J. 1963: Dabartinės lietuvių kalbos sintaksė, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Būda V. 1987: Lietuvių kalbos prijungiamieji sakiniai: tyrimo istorija, Vilnius: Moks las. DLKG 1997: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika. Red. V. Ambrazas. 3-iasis patais. leid., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Holvoet A., Pajėdienė J. 2005: Aplinkybės ir jų tipai. – Lietuvių kalbos gramatikos darbai 3. Gramatinių funkcijų tyrimai. Red. R. Mikulskas, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Jablonskis J. 1957: Rinktiniai raštai. Sud. J. Palionis, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Koženiauskienė R. 2001: Retorika: iškalbos stilistika. 2-asis patais. leid., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Labutis V. 2002: Lietuvių kalbos sintaksė. 3-iasis patais. leid., Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. LKG III 1976: Lietuvių kalbos gramatika 3. Sintaksė. Vyr. red. K. Ulvydas, Vilnius: Mokslas. 64 KALBOS KULTŪRA | 83 S 1911: Rygiškių Jono Lietuvių kalbos sintaksė 1, Seinai: Laukaičio, Dvaranausko, Narjausko ir B-vės spaustuvė. Rulíková B. 1973: Parenteze v současné češtinč, Praha: Academia. Schleicher A. 1856: Handbuch der litauischen Sprache von August Schleicher. Bd. 1. Grammatik, Prag: Clave. Gauta 2010 11 03 INSERTS AND THEIR TREATMENT IN JONAS JABLONSKIS’ GRAMMARS S u m m a r y The creator of Standard Lithuanian, Jonas Jablonskis, was also a grammarian who wrote several grammar books that became widely used and that had a major impact on the work of future textbook authors and linguists. The article analyzes one grammatical (syntactical) topic, namely, the treatment of inserts by J. Jablonskis. The study of J. Jablonskis articles revealed several issues. There had been no descriptions of inserts in pre-Jablonskis grammars though some sources had proposed various Lithuanian terms for the insert. These terms, however, were not broadly accepted. Thus the authorship of the term įterpinys should be ascribed to J. Jablonskis who was also the first to define the term and explain the principles of its establishment. His definition includes such features of the insert that do occur in more recent explanations, namely, the absence of grammatical relation to the other words of the sentence, a free placement in the sentence, secondary importance to the basic meaning of the sentence. J. Jablonskis paid little attention to the semantics of inserts and he treated as inserts such constructions that only had a formal intonational and punctuational feature. Some of these aspects gave rise to the tradition of narrow and broad treatment of inserts in the Lithuanian syntax. An interesting yet linguistically unfruitful was J. Jablonskis’ understanding of the insert: he treated inserts as sentences, and a sentence with an insert, in his view, was a complex sentence. GINTAUTAS AKELAITIS Mykolo Romerio universitetas Ateities g. 20, LT–08303 Vilnius [email protected] G. AKELAITIS. Įterpiniai, jų aiškinimas Jono Jablonskio gramatikos darbuose 65