Įterpiniai, jų aiškinimas Jono Jablonskio gramatikos darbuose

G. AkelAitis. A közbevetések és magyarázatuk Jonas Jablonskis GINTAUTAS AKELAITIS Mykolo Romerio universitetas grammatikai munkáiban 57 KÖZBEVETÉSEK, MAGYARÁZATUK JONAS JABLONSKIS GRAMMATIKAI MUNKÁIBAN BEVEZETÉS A közbevetések – a litván nyelv mondattani rendszerének és e rendszer leírásának periférikus jelenségei. Tárgyalásuk nélkül azonban a mondattan leírása nemcsak hiányos, hanem befejezetlen is lenne. És egyáltalán nem fontos, hogyan nevezik és értékelik őket: akár hagyományosan közbevetéseknek, akár a német és angol nyelvben – ahol a mondatrészek formális kapcsolatai másképpen fejeződnek ki, mint a litván nyelvben – megfelelő terminusokkal és fogalmakkal Satzadverbiale, Sentence adverbs – mondathatározóknak (lásd Holvoet, Pajėdienė 2005: 107 és köv.), akár a klasszikus retorikából örökölt parentezis terminussal (lásd Koženiauskienė 2001: 176 és köv.; Rulíková 1973). Ma már nyilvánvaló, hogy a közbevetések, mivel nem tartoznak a mondat magvához, a mondat mint megnyilatkozás szintjéhez sorolhatók, és a mondat, sőt a szöveg különböző rétegeibe ékelődnek be – egyrészt a modalitás kialakításának eszközei, másrészt a mondat diskurzivitásának kifejezőelemei, a szövegben pedig a mondatkohézió, vagyis a grammatikai összetartás eszközei is. Annak megértéséhez, milyen volt és milyen jelentőséggel bírt a közbevetések leírása Jonas Jablonskis grammatikai munkáiban, legalább a litván mondattani kutatások történetének rövid áttekintésére van szükség – arra, mit mondtak J. Jablonskis előtt a közbevetésekről. 1. A J. Jablonskis előtti litván nyelvtanokban nem volt semmiféle beékelésekre vonatkozó leírás. A nem litván nyelven írt nyelvtanokban – még August Schleicher és Fridrich Kuršaitis nyelvtanaiban is – magának a mondatnak a leírása is igen szűkös volt; a szintaktikai kérdéseket az úgynevezett szófajok szintaxisának elve alapján fejtették ki (vö. Būda 1987: 13 és másutt). Azonban az első, ma beékeléseknek tekintett példák már megjelentek. Például A. Schleicher az anot prepozíciót tárgyalva, amelyet csak beékelt szerkezetekben használnak, ezt írta: „az anot jelentése számomra nem világos; ő 58 KALBOS KULTūRA | 83 (azaz anot. – G. A.) olyan szókapcsolatokban használatos, mint: anot tevo, anot jo zodzo” (Schleicher 1856: 280). 2. A litván nyelven megjelent nyelvtani leírásokban – Antanas Baranauskas (1896), Petras Gražbylis (Povilas Januševičius) (1905), Adomas Stuobris (1906) munkáiban – bár a közbevetéseket nem írják le, a központozási kérdésekkel foglalkozó fejezetekben megjelennek az első terminusok, amelyekkel azt nevezték meg, amit ma közbevetéseknek nevezünk. Nevezetesen: žodžiai įmestinai, sakynei įmestinai (A. Baranauskas); žodžiai įmesti, sakynjai įbrukti (Gražbylys-Januševičius); įtalpiniai žodžiai ir sakyniai (Adomas Stuobris). Ezek a terminusok kifejező, egyeztetett tagjaikkal együtt sem maradtak fenn hosszabb ideig, és egyikük sem honosodott meg. Így tehát mind a meghonosodott terminusok, mind pedig a közbevetések mint a mondat szintaxisának egységei leírásának elsőbbsége Jonas Jablonskis illeti. sohasem vált tartóssá. semelyikük sem gyökeresedett meg. És így mind a meghonosodott terminusok, mind a közbevetéseknek mint a mondat szintaktikai egységeinek a leírása terén az elsőség Jonas Jablonskist illeti. használt terminusok, valamint a közbevetések mint a mondat szintaxisának egységei leírásának elsőbbsége Jonas Jablonskist illeti. corresponde a Jonas Jablonskis. And thus the precedence of both the established terms and the description of parentheticals as units of sentence syntax belongs to Jonas Jablonskis. A KÖZBEVETÉSEK BEMUTATÁSA JONAS JABLONSKIS NYELVTANI MUNKÁIBAN Jonas Jablonskis nyelvtani munkái (azaz tankönyvei) közül a közbevetések természetesen az 1911-es Lietuvjų kalbos sintaksė című műben vannak a legrészletesebben leírva. Az 1901-es Lietuviškos kalbos gramatikában, amelynek megírási és kiadási története a litván nyelvészetben általánosan ismert, a közbevetésekről nincs adat: leírandó objektumként nem kerültek be a „Keli sintaksio įstatymai” című fejezetbe (lásd Jablonskis 1957: 158–177), mivel ebben a fejezetben nem törekedtek a litván mondattan akár tömör, de rendszeres leírására, hanem „csupán a nyelvtan legfontosabb kérdéseit” kívánták érinteni, mégpedig nem a jablonskisi nyelvtan, hanem a korábbi nyelvtankönyvek elvei alapján. Bár van egy „Keli žodžiai apie gramatikos rašybą” című fejezet, a központozásról még csak említés sem esik – vagyis ezen az úton sem kerülhettek a közbevetések az 1901-es nyelvtanba. (Még a Lietuvjų kalbos sintaksė című műben is (p. 102) J. Jablonskis azt állította: „A központozási jelek és tudományuk, szigorúan véve, nem annyira a mondattanhoz, mint inkább a helyesíráshoz tartozó kérdés” – ezzel hangsúlyozta, hogy a helyesírás és a központozás a nyelv írásbeli kifejezésére vonatkozó ismeretek egységét alkotja.) Amit J. Jablonskis a „Pirmųjų sintaksės dalykų” című fejezetekben, valamint az 1922-es (és 1919-es) Lietuvių kalbos gramatikában és az 1925-ös Lietuvių kalbos vadovėlyje található központozási kérdésekről szóló leírásokban a közbevetésekről írt, a kutatás során összehasonlították az 1911-es Lietuvjų kalbos sintaksė megfelelő anyagával. És arra a következtetésre jutottak: mind a nyelvtanban, mind a tankönyv- G. AkelAitis. A közbevetések és magyarázatuk Jonas Jablonskis grammatikai munkáiban A közbevetésekről szóló 59. §-ban J. Jablonskis – saját megítélése szerint – a legfontosabb dolgokat mutatta be, a Lietuvjų kalbos sintaksėből átvéve őket. Csak egy apróság: az 1922-es és 1925-ös grammatikai munkákban már nem használta az interelőtagot az interptinis, interptiniai terminusokban – ezeket a terminusokat már az įelőtaggal adta meg (lásd Jablonskis 1957: 412–413). Így a további elemzés tárgya az, amit J. Jablonskis a közbevetésekről az 1911-es Lietuvjų kalbos sintaksė című művében írt. A KÖZBEVETÉSEK TERMINUSAI, OSZTÁLYOZÁSA ÉS HELYE A SZINTAXIS LEÍRÁSÁBAN J. Jablonskis nem használta a įterpiniai egyszerű terminust – mint már említettük, az įterptinis egyeztetett tagot tartalmazó összetett terminusokat használta. A leginkább kiemelt terminusa az įterptiniai sakiniai. Abból a magyarázatból, hogy „nemcsak közbevetett mondatok vannak, hanem közbevetett és elkülönülő közlések, szavak is” (Lietuvjų kalbos sintaksė, 76. o.; a továbbiakban az S 1911 rövidítést használjuk), egyértelműen kikövetkeztethetők az įterptiniai žodžiai és įterptiniai pasakymai terminusok. Ezeknek a terminusoknak osztályozó jelentőségük van. A közbevetett jelenségek osztályozása pedig valójában kettős: 1) közbevetett mondatok, 2) közbevetett megnyilatkozások és szavak. Az, hogy J. Jablonskis a második fajtájú, kettős közbevetéseket egységként kezelte, azt mutatja, hogy érezte: a közbevetett megnyilatkozások, amelyeket a jelenlegi értelmezés szerint megmerevedett alakulatoknak tekintünk, közel állnak a közbevetett szavakhoz. Sajátos kérdés, hogy J. Jablonskis miként illesztette be a közbevetéseket a szintaxis leírásába. A közbevetéseknek nagyon fontos, jóllehet formális státust adott: a mondatok alárendelése, mellérendelése, egybeesése (ma – azonos mondatrészeket tartalmazó mondatok) mellé helyezte a mondatok közbevetését. Vagyis a nyelvész felfogása szerint a közbevetést tartalmazó mondat összetett mondat. Ezt világosan ki is mondta: „Az összetett mondatban megkülönböztetünk: 1) mondatalárendelést, 2) mondatmellérendelést, 3) mondatok egybeesését és 4) mondatok közbevetését.” (S 1911: 87). Másrészt azonban magában a mondattan leírásában a közbevetések nem a „Mondatok megszerkesztése”, vagyis nem a mondatok nyelvtani típusainak leírásával foglalkozó fejezetben találhatók, hanem részletesen a „Mondatok egyéb sajátosságai és változatai” című fejezetben tárgyalja őket. És elsőként tárgyalja őket, csak utánuk következik az egyenes beszéd, annak változatai: az emlékeztető mondatok és az elbeszélő, vagyis függő beszéd, az úgynevezett résztvevők beszéde. Így óvatosan állíthatjuk, hogy J. Jablonskis a közbevetéseket az egyszerű mondat, illetve általában a mondat mint nyelvi egység és a mellékes dolgok körébe tartozónak érezte. 60 NYELVI KULTÚRA | 83 A KÖZBEVETÉSEK FOGALMA A jellemzésből (aligha nevezhető meghatározásnak) látható, hogy J. Jablonskis a közbevetéseket igen tág értelemben és kissé ellentmondásosan értelmezte. A jellemzés jelentős mértékben abból következik, hogy már a terminussal is elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a közbevetések mondatok, és a közbevetéseket tartalmazó mondatokat – amint említettük – összetett mondatoknak tekintette. „Az olyan független mondatot, amely másik mondatba illesztve nem áll vele nyelvtani kapcsolatban (vagyis nyelvtani viszonyban. – G. A.), és az egész közléshez valamiféle gondolati magyarázatot, megjegyzést, szűkítést ad hozzá, – közbevetett mondatnak nevezzük” – J. Jablonskis ekképpen jellemezte (nos, határozta meg) a közbevetéseket. Igaz, rögtön hozzátette, hogy „egyébként kijelentéseket és különálló szavakat is közbe lehet vetni” (S 1911: 76). Az állítások ilyen össze nem illését illetően semmit sem magyarázott meg. Amint maga állította – az akkori „egyszerű szintaxiskönyvekre” támaszkodott. O például az orosz nyelvészek, Dmitrij Ovszjanyiko-Kulikovszkij, később pedig Alekszandr Peszkovszkij rámutattak, hogy a közbeékelt szavak és kifejezések vagy befejezetlen mondat, vagy rövidített mondat elemei. Így óvatosan fogalmazva J. Jablonskis fő meghatározása a közbevetésekről némileg ellentmondásosnak tűnne. J. Jablonskis arra mutatott rá, hogy a közbevetések – mai szóhasználattal élve – csupán másodlagosak: nem fejezik ki a mondattal közölt tartalom elemeit. Erről a nyelvész a következőket írja: „A közbevetett mondatot néha könnyű teljesen elhagyni is, és ez az elhagyás mit sem változtat a mondat teljességének értelmén. A „Te, állítólag, tegnap a városban voltál” kijelentés ugyanazt jelenti, mint a „Te tegnap a városban voltál” mondat. (S 1911: 78). Természetesen egy ilyen, a „néha” magyarázó szóval kísért példában a közbevetés – J. Jablonskis terminusával élve – megkettőzi a résztvevők beszédét. Azt azonban nem vállalta magyarázni, hogy a közbevetések miként módosítják a mondat tartalmát és értelmét. A mai litván nyelvi szintaxis leírásai felől tekintve J. Jablonskis a közbevetések sajátos, tág értelmezését adta. A közbevetések fogalmának, valamint a közbevetések mint konkrét mondatszintaktikai elemek körének tágasságát az határozta meg, hogy abban az időben, amikor J. Jablonskis grammatikai munkáit írta, a grammatika formális irányzata vált uralkodóvá (igaz, ő hű maradt a grammatika logikai irányzatához). Emiatt a grammatikák szerzői kevés figyelmet fordítottak a nyelvi jelenségek szemantikájára. Ez a tendencia J. Jablonskis grammatikai munkáiban is nyilvánvaló. Ezért a közbevetések szemantikáját, vagyis jelentéseit is – amint az a megadott jellemzésből látható volt – nagyon általánosan és hozzávetőlegesen jelölte meg: „az egész közlésbe valamiféle gondolati magyarázatot, megjegyzést, leszűkítést visz bele”. Ráadásul ez a jellemz- G. AkelAitis. A közbevetések, magyarázatuk Jonas Jablonskis nyelvtani munkáiban 61 nem tükrözi J. Jablonskis által elsőként megadott legjellemzőbb litván nyelvi közbevetéseket – sako, girdi, vadinas, rodos, regis, žiūrėk, matyti, anot (ko nors) girdi, „megtaláljuk, ki itt a hibás”. Te, úgy látszik, azon a napon ir pan. – reikšmių. Plg. pateiktus pavyzdžius (S 1911: 76–78) su šiais būdingiausiais lietuvių kalbos įterpiniais: „Dabar eikit“, sako, „namo“, „paskui“, ki sem mozdultál otthonról. Odajött egy tyúk, disznó vagy valamilyen jószág – a verébnek mindegy, továbbra is mellettük csipeget, és még, nézd csak, a hátukra is rááll. Te, úgy látszik, ebből semmit sem nyersz. Akkoriban, látod, ember sem volt sok. Meg kellett volna „tapogatni”, anyám szavai szerint, és többé nem ment volna be. Egyszóval véget kellene vetni neki, és így tovább. J. Jablonskis – ellentétben a későbbi litván mondattani munkákkal – egyáltalán nem próbálta meg az ékeléseket jelentésük szerint felosztani vagy bármilyen módon tárgyalni. A grammatikai ékelések jellemzői közül fontos még az is, hogy J. Jablonskis rámutatott az ékelések szabad, háromféle pozíciójára: „Az ékelt mondatok gyakran állhatnak más mondatok végén és elején is, nem csupán középen.” (S 1911: 78). Tehát az interpozíció az ékelések legjellemzőbb helye. De hogy mi határozza meg az ékelések pozícióját, mitől függ az – ahogyan sok későbbi mondattanász, a maiakat sem kivéve –, nem magyarázta meg. SAJÁTOS ÉKELÉSEK Az ékelések jelentésének nagyon általános jellemzése, valamint az ékelésként szereplő szavak, kifejezések, sőt mondatok megmerevedésének kellő fel nem ismerése lehetővé tette J. Jablonskis számára, hogy az ékelések közé olyan szerkezeteket soroljon, amelyek nem illettek a mondattani jelenségek más csoportjaiba, és az ékelésekkel csak annyiban álltak kapcsolatban, hogy az írott mondatban írásjelekkel, a beszélt mondatban pedig – nyilvánvalóan – kifejezőbb vagy kevésbé kifejező szünetekkel különültek el. Ezért az ékelések között a be szóval álló szerkezetek is megjelentek: Hét férfi volt, Péteren kívül. E bizonyítékokon kívül még számos más, még nagyobb is volt. Litvániában a litvánokon kívül lengyelek, oroszok (fehérek és nagyoroszok), zsidók, németek, továbbá nem csekély számú lettek is élnek... (S 1911: 78). Egyébként a jelenlegi szintaktikai, különösen a központozási leírásokban is, elsősorban a valódi, a „továbbá” nélküli közbevetéshez való hasonlóság alapján, az ilyen szerkezeteket még mindig a közbevetések közé sorolják. Másfelől maga J. Jablonskis is ingadozott a fent említett típusú, be-vel alkotott szerkezetek megítélésében: a „Központozási jelek” című fejezetben a Kitų švenčių, be sekmadienių, anglai beveik neturi mondatban a be sekmadienių szerkezetet értelmezőnek tekintette (lásd S 1911: 97). 62 KALBOS KULTŪRA | 83 doktorért hazahozni”. „ Isten ments, nem kell! – kiáltott fel Juozapas: – a gödörbe ásom, és kész” (S 1911: 76). A közbevetések Įterpiniais J. Jablonskis laikė autoriaus žodžius, įterptus į tiesioginės kalbos sakinį: „Tu, motyn, būk prie ligonio“, tarė tėvas, „o aš važiuosiu közé sorolta azokat a szerzői szavakat is, amelyek nem a közvetlen beszédbe vannak beillesztve, hanem utána következnek, vagyis az egész mondat végén állnak: „Előbb le kell mosni” – tette hozzá az öreg (S 1911: 76). A litván tudományos mondattani munkákban J. Jablonskisnak azt a döntését, hogy a szerzői szavakat közbevetéseknek tekintse, nemcsak hogy nem vitatták meg, hanem még csak nem is említették. J. Jablonskis közbevetéseknek tekintette – mai szóhasználattal élve – a teljesen szabad, megmerevedetté nem vált, sőt nem standard, többnyire mondat formájú, a mondatba beillesztett megnyilatkozásokat is. Csakhogy ezek közül egyet sem adott meg a 80 közbevetés leírását tartalmazó példák között, hanem az „Írásjelek” című fejezetbe illesztette őket mint gondolatjelekkel és különösen zárójelekkel elkülönített szerkezeteket, egyértelműen közbevetéseknek nevezve őket. Íme azok a példák: Egyszer – a kislány ekkor már tizenkét éves volt – a földesúri udvarbeliek beszélgetni kezdtek. Ha a forrás kicsi, és nincs benne sok víz, – ami nagyon gyakran előfordul, – akkor egyes emberek isznak. Hamarosan eljön az idő, amikor egyetlen német kivándorló sem (évente több mint százezren vándorolnak ki Németországból Amerikába), aki Amerikában földművelésből szándékozik megélni, nem fog Európából oda hajózni néhány vagy egy tucatnyi verébből álló kalitka nélkül. (S 1911: 100, 101). A példák elhelyezése azt mutatja, hogy a nyelvész a szabadon, közbevetett módon használt szerkezeteket nem tekintette valódi közbevetéseknek, amelyek az élőbeszédben és annak stílusát követő szövegekben ritkák. J. Jablonskis valamennyi munkájának vizsgálói által különösen nagyra értékelt példák ma sok mindent elárulnak a szóban forgó nyelvi jelenségről, vagyis arról, ami a tankönyv szövegében nem került leírásra. És a közbevetéseket tartalmazó mondatokat J. Jablonskis nemcsak az általa különösen értékesnek tartott népnyelvből, hanem szakirodalomból is közölte, jóllehet hangsúlyozta, hogy ezt óvatosan kell tenni; így közvetve némileg a szaknyelvre jellemző közbevetéseket is bemutatta, vö. pl. : A társadalom ingyenélőinek élete, amint észrevehették, számunkra teljesen érthető volt. Fordításaikat, amint mondtam, kijavítottam és összevetettem. Vö. még az egyes közbevetéseket: tulajdonképpen véve, ami a legfontosabb, például a történészek (historiográfusok) véleménye szerint (lásd S 1911: 77–79). Igyekezett egymás mellé állítani ugyanazon szó különböző beékelt alakjait és az e szóval alkotott kifejezéseket, pl.: sako, sako Jurgis; pasakoja, pasakoja seni žmonės és így tovább. J. Jablonskis példái alapján valamennyire következtethetünk a beékelések változására, bár a nyelv fejlődésének csaknem egész évszázada alig mutat G. AkelAitis. A betétek, magyarázatuk Jono Jablonskis nyelvtani munkáiban 63 most csak a galbūt, turbūt formákkal rendelkezünk, J. Jablonskis idejében azonban még beékelten használt változatok is voltak: 1) gali būti, turi būti; 2) gali būt, turi būt; 3) gal būti, tur būti és 4) gal būt, tur būt – az utóbbiakat az előző három változat hátterében két szóból állóként értelmezték. Vö. pl. : Dar, gali būt (turi būt), svečių suvažiuos. J. Jablonskis feljegyezte az elöljárószó ma már csak a Lietuvių kalbos žodynasból ismert anote alakját: Ką tas „pasileidėlis“, anote tėvo, man padarys! (S 1911: 77). Hosszú időn át a J. Jablonskis által meghatározott közbevetések fogalmát, valamint a gazdag, általa bemutatott anyagból származó példákat (80, közbevetéseket tartalmazó mondatot) teljes egészében vagy alig módosítva átvették a korabeli iskolák számára írt számos litván nyelvi szintaxiskönyvbe. * valamit. Íme, J. Jablonskis beékelésekről szóló leírására láthatóan két eltérő, a mai litván nyelv beékeléseire vonatkozó tudományos felfogás is támaszkodik. Ez a szűkebb felfogás, amelyet a litván nyelv szintaxisának akadémiai leírásai fejtenek ki (LKG III 1976: 701–713; DLKG 1997: 641–644) – itt beékeléseknek a megmerevedett, standardizált, meghatározott jelentéskörrel rendelkező szavakat és kifejezéseket tekintik; a szabad beékelt szerkezeteket, amelyek „a beszéd síkjának rendszertelen jelenségei” (DLKG 1997: 645), közbevetéseknek nevezik (ezt a koncepciót támasztják alá e cikk szerzőjének a beékelésekkel kapcsolatos kutatásai is). J. Jablonskis, úgy tűnik, a beékelések szűkebb felfogásához hajlott, de a szintaktikai anyag iránti figyelmességéből fakadóan olyan beékelési példákat is közölt, amelyek többé-kevésbé lehetővé tették a beékelések tágabb felfogásának kialakulását – ennek legfontosabb megkülönböztető jegye nem annyira az, hogy a közbevetéseket nem különítik el a beékelésektől, hanem az, hogy a mondat szavaival grammatikailag összefüggő beékeléseket is elkülönítenek (lásd: Balkevičius 1963: 267–281; Labutis 2002: 343–353). KÖVETKEZTETÉSEK 1. Jonas Jablonskis nyelvtani munkáiban nem egyszer tárgyalta a közbevetéseket (1911, 1919 és 1922, 1925-ben), a legrészletesebben pedig – 1911-ben, a Lietuvjų kalbos sintaksė című műben, egy külön fejezetben; némi kiegészítő ismeret található a közbevetésekről e kiadvány „Írásjelek” című fejezetében. Amikor a közbevetések leírásának rövidített változatait későbbi nyelvtani munkáiba illesztette, a nyelvész sem a közbevetések fogalmán, sem az illusztrációs anyagon egyáltalán nem változtatott. 64 KALBOS KULTūRA | 83 2. J. Jablonskis az ékeléseket a mellérendelt mondat predikatív tagjaival (mai terminus) állította párhuzamba, az ékeléseket tartalmazó mondatokat összetett mondatoknak tekintette, magukat az ékeléseket azonban a mondatok sajátosságaként, sokféleségeként tárgyalta. Magukat az ékeléseket szintén mondatokként (vagyis az összetett mondatok predikatív tagjaiként) jellemezte. 3. A mondatszerűség mellett J. Jablonskis az ékelések jellemzésében az ékelések más formáját is megjelölte – a megnyilatkozásokat és az önálló szavakat. Az ékelések jellemzésekor a következő megkülönböztető grammatikai jegyeiket emelte ki: a nyelvtani kapcsolat (vagyis a grammatikai viszony) hiányát a mondat többi szavával, a mondatban elfoglalt hely szabad, háromféle lehetőségét, valamint az ékelések mondatból való elhagyásának lehetőségét (kívülállóság). Az ékelések jelentéseire fordított igen csekély figyelem előfeltétele volt annak, hogy a litván nyelv jellegzetes ékeléseinek uralkodó csoportja mellett olyan mondatelemeket is bemutassanak, amelyek az ékelésekhez hasonlóan intonációs és központozási elkülönítés (ezt J. Jablonskis közvetlenül nem nevezte meg) jegyével rendelkeznek. 4. J. Jablonskis a példák mennyiségével és bemutatásuk módjával is körülhatárolta és kiemelte a litván nyelv ékeléseinek leltárát alkotó magot, amelyre a szűkebb értelemben vett ékelés mai felfogása is támaszkodik. Azáltal, hogy az ékelésekhez sorolt különféle, valamilyen beékelési jeggyel rendelkező szerkezeteket, a nyelvész megteremtette a tágabb értelemben vett ékelés felfogásának kialakításához szükséges előfeltételt. LITERATūRA Balkevičius J. 1963: Dabartinės lietuvių kalbos sintaksė, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Būda V. 1987: Lietuvių kalbos prijungiamieji sakiniai: tyrimo istorija, Vilnius: Mokslas. DLKG 1997: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika. Red. V. Ambrazas. 3-iasis patais. leid., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Holvoet A., Pajėdienė J. 2005: Aplinkybės ir jų tipai. – Lietuvių kalbos gramatikos darbai 3. Gramatinių funkcijų tyrimai. Red. R. Mikulskas, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Jablonskis J. 1957: Rinktiniai raštai. Sud. J. Palionis, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Koženiauskienė R. 2001: Retorika: iškalbos stilistika. 2-asis patais. leid., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Labutis V. 2002: Lietuvių kalbos sintaksė. 3-iasis patais. leid., Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. LKG III 1976: Lietuvių kalbos gramatika 3. Sintaksė. Vyr. red. K. Ulvydas, Vilnius: Mokslas. G. AkelAitis. Įterpiniai, jų aiškinimas Jono Jablonskio gramatikos darbuose 65 S 1911: Rygiškių Jono Lietuvjų kalbos sintaksė 1, Seinai: Laukaičio, Dvaranausko, Narjausko ir B-vės spaustuvė. Rulíková B. 1973: Parenteze v současné češtinč, Praha: Academia. Schleicher A. 1856: Handbuch der litauischen Sprache von August Schleicher. Uo. 1. Nyelvtan, Prága: Clave. Érkezett: 2010. 11. 03. BETÉTEK ÉS KEZELÉSÜK JONAS JABLONSKIS NYELVTANAIBAN Összefoglalás A standard litván nyelv megalkotója, Jonas Jablonskis, egyben grammatikus is volt, aki több nyelvtankönyvet írt; ezek széles körben használatossá váltak, és jelentős hatást gyakoroltak a későbbi tankönyvszerzők és nyelvészek munkájára. A cikk egy grammatikai (szintaktikai) témát elemez, nevezetesen a közbevetések kezelését J. Jablonskis. J. Jablonskis cikkeinek tanulmányozása több kérdést is feltárt. A Jablonskis előtti nyelvtanokban nem léteztek a közbevetések leírásai, noha egyes források különféle litván terminusokat javasoltak a közbevetésre. Ezek a terminusok azonban nem terjedtek el széles körben. Így az įterpinys terminus szerzőségét J. Jablonskisnak kell tulajdonítani, aki egyben elsőként határozta meg a terminust, és kifejtette annak létrehozási alapelveit. Meghatározása magában foglalja a közbevetés olyan jellemzőit, amelyek az újabb magyarázatokban is előfordulnak, nevezetesen a mondat többi szavával fennálló grammatikai kapcsolat hiányát, a mondatban való szabad elhelyezkedést, valamint a mondat alapjelentéséhez képest másodlagos jelentőséget. J. Jablonskis kevés figyelmet fordított a közbevetések szemantikájára, és közbevetésként kezelt olyan szerkezeteket is, amelyeknek csupán formális intonációs és központozási sajátosságuk volt. E szempontok némelyike vezetett a közbevetések szűk és tág értelmezésének hagyományához a Litván szintaxis. Érdekes, ám nyelvészeti szempontból terméketlen volt J. Jablonskisnak a közbevetésről alkotott felfogása: a közbevetéseket mondatoknak tekintette, és nézete szerint a közbevetést tartalmazó mondat összetett mondat volt. GINTAUTAS AKELAITIS Mykolo Romerio universitetas Ateities g. 20, LT–08303 Vilnius [email protected]