„Kaštai“ – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė?

RAMUNĖ VASKELAITĖ Litván Nemzeti Bank A „KAŠTAI” – KERÜLENDŐ IDEGEN SZÓ, VAGY A KÖZGAZDASÁGTAN ELMÉLETÉNEK ELKERÜLHETETLEN SZÜKSÉGSZERŰSÉGE? KULCSSZAVAK: jövevényszó, kerülendő idegen szó, szójelentés, norma, használat, szakkifejezés, fogalom. BEVEZETÉS Azok a körülmények, amelyek között a litván nyelvnek az elmúlt néhány évtizedben működnie kellett, azt eredményezik, hogy a nyelvi normákkal foglalkozók figyelme elsősorban a kölcsönzött szókincs egyik rétegére, nevezetesen az új idegen szavakra irányul. Ezek a körülmények jól ismertek és érthetők: a nyelvhasználó ország politikai, gazdasági, kulturális és szinte valamennyi más területre kiterjedő kapcsolatainak bővülése, e kapcsolatok főként angol nyelvű fenntartása, tagság olyan országcsoportban, amelyben szintén az angol nyelv dominál, valamint az integráció, a konvergencia, a globalizáció és más folyamatok, amelyek még inkább kiemelik e nyelv státuszát. Az új idegen szavakra és normájuk megállapításának elveire összpontosítva kevesebb figyelem jut azokra a szavakra, amelyek régebben kerültek be a litván nyelvbe, vagy próbáltak bekerülni oda. Természetesen a normához való viszonyuk szempontjából kevésbé problematikusak. Ezeket a szavakat hosszabb időn át próbára teszi a nyelvhasználat, és azokat, amelyekre szükség mutatkozik, rendszerint normaként fogadják el. Ezzel szemben a használat szempontjából nem aktuális, könnyen saját megfelelőkkel helyettesíthető idegen eredetű szavak többnyire kívül maradnak a kodifikált norma határain. A használatbeli aktualitás diakrón kritériuma, amelyet az idegen szó nyelvbe kerülése és a jelen közötti időtáv határoz meg, jelentősen leegyszerűsíti a régi idegen szavak normális és nem normális használata közötti választóvonal meghúzását. Megbízhatóan támaszkodnak rá nemcsak a nyelvi normákat rögzítő, hanem a lexikológiai munkák is. Az utóbbiak a litván nyelvbe korábbi korszakokban bekerült szavakat a köznyelvben meghonosodott jövevényszavakra és a használat szempontjából nem aktuális szavakra osztják (Jakaitienė 2010: 233). A normákat rögzítő, illetve a normázással kapcsolatos kiadványokban az előbbieket jövevényszavaknak vagy valódi jövevényszavaknak szokás nevezni, az utóbbiakat pedig – használhatatlanságukat hangsúlyozva – idegen szavaknak (nem ajánlott, kerülendő szavaknak), egyúttal megkülönböztetve őket a jelen korszakban a nyelvbe bekerülő, nem ajánlott szavaktól: régi idegen szavaknak (KPP 1976; KPP 1985; Girčienė 2004; KP4 2005, 2013; Vaicekauskienė 2007). Leggyakrabban azok a jövevényszavak nem aktuálisak a használat szempontjából, amelyeknek vannak megfelelő, az idegen szó jelentését teljesen visszaadó litván helyettesítői. R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 265 a köznyelv számára – idegen szavaknak (nem ajánlott, kerülendő szavaknak), mégpedig azzal a különbségtétellel, hogy a jelen korszakban a nyelvbe bekerülő, nem ajánlott szavaktól eltérően régi idegen szavakról van szó (KPP1 1976; KPP2 1985; Girčienė 2004; KP4 2005, 2013; Vaicekauskienė 2007). Leggyakrabban azok a jövevényszavak nem aktuálisak a használat szempontjából, amelyeknek vannak megfelelő, az idegen szó jelentését teljesen visszaadó litván helyettesítői. A használatbeli aktualitás diakrón kritériuma mintha a használat és a norma teljes összhangját feltételezné, de vajon ez mindig megállapítható? Legalább egy, az idegen szókincs csoportjába sorolt főnév – kaštas – használata és normája között nem mutatkozik ilyen összhang. Az 1976-ban megjelent Kalbos praktikos patarimų című kiadványban (a továbbiakban: KPP1) ezt a szót nem ajánlott idegen szóként jelölték meg (KPP1 1976: 122); a jövevényszavak jelenlegi normáját közreadó Kalbos patarimų című füzetben (a továbbiakban: KP4) szintén meglehetősen szigorúan ítélik meg: kerülendő idegen szóként (KP41 2005: 64); ugyanezt az értékelést tartották meg a füzet nemrég megjelent új kiadásában is (KP42 2013: 37). A köznyelvhasználat olyan fontos területén azonban, mint a közgazdaságtan elmélete, a kaštai széles körben használatosak. E szó és a belőle alkotott terminusok egész csoportja nélkül szinte egyetlen közgazdasági tankönyv sem boldogul – az iskolai tankönyveket is beleértve –, és a terminológiai szótárakba is bekerülnek. Ez mindjárt felveti azt a feltételezést, hogy e szó használata nem a kodifikált norma véletlen megsértése, hanem bizonyos érvekkel alátámasztott, a normával szemben álló használat. Arra, hogy a közgazdászok és a nyelvészek nem értenek egyet a kaštai kérdésében, Zofija Babickienė (2012) hívta fel a figyelmet, de a norma és a használat közötti eltérést nem vizsgálta részletesebben. A kaštai közgazdasági terminusként való kérdése a 2013. június 7-én, az Európai Unió és Litvánia intézményei és szervezetei terminológiai fórumának harmadik konferenciáján került napirendre1, ám egyetlen délutáni vita túl kevés idő a jelenség alapos elemzésére. Éppen ez a vita ösztönözte a cikk szerzőjét arra, hogy részletesebben megvizsgálja a norma és a használat e kivételes eltérését. A jelenség valóban rendkívüli: a csaknem negyven éve javítgatott szó nem tűnik el a használatból, tehát súlyos tényezők állhatnak a háttérben. A közgazdasági nyelvhasználat elemzésének célja éppen ezek feltárása, legalábbis olyan mértékig, amennyire a nyelvész kompetenciája ezt lehetővé teszi. Hiszen a szerző egy összetett terület, a közgazdaságtan elméletének és tudományának vizsgálatára vállalkozik. Ennek finomságait azok a nyelvészek, akik nem végezték el annak 1 A konferenciáról és a kaštai kérdésével kapcsolatos vitákról a fórum honlapján olvasható tájékoztatás; internetes hozzáférés: <http://ec.europa.eu/translation/lithuanian/ltf/index_lt.htm>. 266 KALBOS KULTŪRA | 86 az adott terület tanulmányai nem kínálnak annyi lehetőséget, mint amennyivel a közgazdaságtan teoretikusai rendelkeznek; így egyes tényezők feltáratlanok maradhatnak. Másfelől a nyelvtudományt rendszerint nem tanulmányozó közgazdászok nem képesek átlátni a nyelvi rendszer, annak működése és normája valamennyi finomságát. Ez a kölcsönös lehetőséghiány alighanem annak az oka, hogy a kaštų problémájának nyelvi vonatkozásait mindeddig nem merték vizsgálni, a részletes elemzés hiánya pedig maga is oka lehetett annak, hogy eltérés alakult ki a kodifikált norma és a használat között, vagy legalábbis megszilárdult közöttük a nehézkes viszony. A kodifikált normával való szembenállás megalapozottságát igen célszerű tankönyvek és szótárak jellegű szövegek alapján vizsgálni. Ezekben ugyanis a terminusokat nemcsak használják, hanem magyarázzák is; meghatározzák az általuk jelölt fogalmakat, vagyis feltárják a vizsgált szó valamennyi szemantikai vonatkozását. Mivel a terminusok összességét mutatják be, a terminusok közötti viszonyok is kiderülnek. De ami a legfontosabb: a tankönyvek és szótárak nem a köznyelv peremén vagy határvidékén helyezkednek el. A köznyelv használatának kivételesen fontos területét jelentik, és óriási hatással vannak az egész adott terület, sőt nem csak annak nyelvhasználatára2. A JELENLEGI ÍRÁSBELI NORMA TERJEDÉSE ÉS BIZONYTALANSÁGAI A kaštas főnév megítélését elsősorban a litván nyelv lexikai normáját rögzítő kiadványokban kell keresni. Három ilyen van, bizonyos fenntartásokkal négy. Ezek a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas (a továbbiakban DŽ), a KP41 és a KP42, a Lietuvių kalbos žodynas (a továbbiakban LKŽ) pedig csak fenntartásokkal sorolható ebbe a csoportba, mivel a nyelvi normák rögzítése nem elsődleges célja. Az interneten elérhető elektronikus DŽe és LKŽe ugyanúgy ítéli meg a kaštas szót, mint a nyomtatott kiadások3. A tárgyalt főnév megítélése a különböző kiadványokban eltér. Az LKŽ a költség esetében semmilyen negatív minősítést nem alkalmaz, csupán a szó jelentését adja meg 2 Mire ez a cikk nyomdába került, a probléma gyakorlati megoldása is megkezdődött: a terminust megvitatta a VLKK, és a közgazdasági, valamint számviteli szakemberek érveire támaszkodva úgy döntöttek, hogy bizonyos jelentésekben a közgazdaságtan és a vezetői számvitel szakterületi terminusaként javasolják használni. Így csökkent a norma és a nyelvhasználat közötti eltérés, de amint a hivatalos meghatározásokból is látható (lásd http://www.vlkk.lt/lit/104940),), maradtak megoldatlan kérdések. Ez a cikk hozzájárulhat az eltérés további csökkentéséhez. 3 A továbbiakban az interneten elérhető LKŽe és DŽe kiadásokat használjuk, ezért oldalszámot nem adunk meg. Ha az online és a nyomtatott kiadás között bármilyen eltérés van, a nyomtatott kiadást említjük. R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 267 eredetű forrása a lengyel koszt főnév, továbbá felsorolja azokat a településeket, ahol a jövevényszót feljegyezték. Ezek önmagukban is széles földrajzi elterjedést tárnak fel, amely Litvánia valamennyi régióját felöleli: Léipalingis, Seirijai, Sìmnas, Liškiavà, Rozalìmas, Dùsetos, Joniškėlis, Pasvalỹs, Skìršnemunė, Viekšniai, Mažeikiai, Plùngė. A használati példák Taurágnuból, Daukšiaiból, Bagótsilisből, Alytusból, Geistaraiból (Didvyžiai), Veiviržėnaiból, Alsėdžiaiból, Rietavából és Kùktiškiaiból származnak. Azt, hogy a kaštas az írott nyelvben is használatos volt, az LKŽe által említett, 1747-ben megjelent Pilypas Ruigys-féle Lietuvių–vokiečių ir vokiečių–lietuvių kalbų žodynas (amelyhez litván könyvekből is gyűjtöttek anyagot) és az ő Lietuvių kalbos tyrinėjimas című műve, valamivel később Jurgis Pabrėža (1771–1849) írásai, Mykolas Miežinis Lietuviškai–latviškai–lenkiškai–rusiškas žodynas (1894) és Lietuviška gramatika (1886), valamint Antanas Juškevičius (Juška) Lietuvių kalbos žodynas című művének (1897–1922) példái igazolják. Írott nyelvi használati példákat Simonas Daukantas (1793–1864) írásaiból, az egykori Kelet-Poroszországból és a Klaipėda-vidék kevésbé ismert írott forrásaiból is felvettek. Bár az LKŽe a szó széles elterjedési területét és régi használatát mutatja be, ez még nem volna érv amellett, hogy a mai köznyelvben használjuk. Az LKŽe szerkezete arra utal, hogy azoknak a helyeknek a felsorolása, ahol a szót feljegyezték, inkább annak tájnyelvi jellegét mutatja, a régi írásokban pedig elkerülhetetlenül előfordult idegen szókincs. Másfelől a normák rögzítése nem elsődleges célja az LKŽe-nek. Ez a szótár mindenekelőtt értelmező szótár, tudományos munka. Normatív vonatkozásai azonban szintén vannak: az idegen szavakat × jellel jelöli, a jövevényszavaknál pedig közvetlenül a címszó után, zárójelben megadja annak a nyelvnek a megfelelő szavát, amelyből a szó átvételre került. A kaštas mellett lengyel megfelelő szerepel, de × jel nincs, tehát az LKŽe csupán jövevényszóként értékeli. A psn. (elavult) stilisztikai minősítés sem szerepel, amelyet a szótár ritkán használatos szavak jelölésére alkalmaz. Igaz, × jel áll néhány kašt- tövű szó mellett (kaštaunas, kaštaunus, kaštaunai, kaštaunumas és mások), de nyilvánvaló, hogy ezeket a litván nyelv számára elfogadhatatlan szóalkotási sajátosságok miatt jelölik. A kaštuoti igét, az alapszóhoz hasonlóan, az LKŽ idegen szó státusát jelző jel nélkül tünteti fel, csupán lengyel eredetét jelölve (a kosztować szóból). Ilyen jel nincs a származékokon sem: kaštavimas, kaštytis (és įsikaštyti, išsikaštyti), kaštuodintis (įsikaštuodinti, išsikaštuodinti); a jel és a megadott helyes forma, a kaštuoti azonban a kaštavoti ige mellett arra utalna, hogy ez a szó a nem litván képző miatt elfogadhatatlan. A kaštas használati aktualitás szempontjából való megítélésénél elkerülhetetlenül a DŽ-hez kell fordulnunk, mivel annak bevezetője szerint ez normatív szótár is. A második 268 KALBOS KULTŪRA | 86 az 1972-ben megjelent kiadástól az utolsóig4 mind a kaštas, mind a kaštuoti szócikk mellett a lásd (=tekintsd⟧) utalás szerepel. Ennek az utalásnak a jelentése nem teljesen világos. Az 1972-es kiadás szerint „a nyelvi hibának nem tekintett szótól egy gyakoribb, megszokottabb szóhoz irányítja az olvasót” (DŽ 1972: III), az újabb kiadások szerint pedig „a ritkábban használt, nyelvjárási, elavult, kölcsönzött és más hasonló szavakat vagy képzési változatokat a köznyelvben szélesebb körben használt szavakhoz irányítja” (DŽ 2000: XII). Tehát ezzel az utalással nemcsak a ritkább használat, hanem a szó kölcsönszó volta is jelezhető. Ha csak az utóbbit jelöli, akkor a kaštas a DŽ-ben nem kifogásolt, annál is inkább, mivel az előszó szerint a szótárba azokat a régi kölcsönszavakat veszik fel, amelyek meghonosodtak a köznyelvben, vagy amelyeknek nincs meghonosodott litván megfelelőjük (DŽ 2000: VII). Igaz, a DŽ a köznyelvben nem ajánlott idegen szavakat is felvesz, de idegen szóként való minőségüket az ntk. rövidítés és az egyenlőségjel mutatja (nem ajánlott=). Bármi legyen is az oka annak, hogy a kaštas mellett a lásd utalás szerepel – a szűkebb körű használat, a nyelvjárási jelleg, a kölcsönszó volta vagy több ok miatt –, valószínűleg nem tekintik a mai köznyelvben széles körben elterjedt szónak. Azt a döntést, hogy a kaštas szót a szélesebb körben használt szavakhoz irányítják, úgy is lehetne értelmezni, mint a használatnak biztosított lehetőséget arra, hogy maga döntse el, mennyire van szüksége erre a szóra. Ezt a választási szabadságot azonban jelentősen korlátozza egy másik, a kölcsönszavak normáját rögzítő kiadvány, a már említett KP4 füzet. Itt a kaštai szót (nem egyes, hanem többes számban szerepel) kerülendő idegen szóként minősítik: idegen szó, kerülendő (KP41 2005: 64). Kerülendőnek azokat a minősített nyelvi jelenségeket tekintik, amelyek nincsenek jóváhagyva a köznyelvi norma részeként: ezek vagy már normasértők, és nincs jövőjük, vagy még nem normatívak, nem vizsgálták meg őket kellőképpen stb. (KP41 2005: 11). Egyértelmű, hogy a kaštai szót már normasértőnek, jövő nélkülinek tekintik, de e döntés alapja nem világos. A kiadvány előszavában az áll, hogy a kölcsönszavak jegyzékbe vételénél kétféle forrást vesznek figyelembe: a korábbi vagy jelenlegi írásos javításokat (az 1976-os és 1985-ös KPP-kiadásokat, a VLKK által jóváhagyott „A nagy nyelvi hibák jegyzékét”, Pranas Skardžius és Juozas Vaišnys közölt javításait, az internetes nyelvi tanácsadó adatbázisokat stb.), valamint a beszélt nyelv nyilvános használatát (KP41 2005: 5–6). Azt, hogy az utóbbit is figyelembe vették-e, kétségessé teszi a fin. utalás, amely a sąnaudos megfelelőjét pénzügyi szövegekben ajánlja. „A nagy nyelvi hibák 4 A DŽ kiadásai: I – 1954, II – 1972, III – 1993, IV – 2000, V – 2003, VI – 2006, VII – 2012. Az interneten a 2006-os kiadás érhető el. R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 269 klaidų sąraše“ (LKK 1998: 127–177) nei daiktavardžio kaštai, nei veiksmažodžio kaštuoti nėra. Šie žodžiai taisyti tik 1976 m. KPP1 leidime, tikriausiai ir pasiremta juo, nes į antrąjį leidimą – KPP2, išėjusį 1985 m., žodis kaštai neįtrauktas. DŽe pratarmėje neminimas, bet jei būtų remtasi juo, nebūtų pateikiamas palyginti griežtas žodžio vertinimas. Be to, KP41 teikiamas ir kitoks nei DŽ pakaitas – sąnaudos. Tai, kad vengtina svetimybe laikomas daugiskaita pavartotas daiktavardis ir jis taisomas kaip finansų srities terminas, leistų daryti prielaidą, kad žodis vertinamas kaip leksikalizavęsis, t. y. terminijoje įgijęs kitą reikšmę. E feltételezés valószínűségét azonban csökkenti a KP42. Az itt közölt, a lexikai kölcsönszavak jegyzékében a kaštai szót szintén a pénzügyi terület kerülendő idegen szavaként minősítik (KP42 2013: 37), de három helyettesítő szót adnak meg, amelyek közül kettő – a išlaidos és a lėšos – megegyezik a főként az általános nyelvhasználat alapján összeállított DŽe és LKŽe által megadottakkal. Ez felveti a kérdést, hogy a terminus megítélésekor kellőképpen figyelembe veszik-e a használati területek közötti különbségeket. Három helyettesítő megadása is inkább az általános nyelvhasználatra, semmint a terminológiára jellemző. A terminológiai szinonímiáról különböző nézetek léteznek, de általában a terminológia kezdeti kialakulásának jelének tekintik (Zemlevičiūtė 2001; Umbrasas 2004; Stunžinas 2005; Rimkutė 2007). Ha három szó különböző helyettesítőként szerepel, az szintén az értékelés (vagy az értékelt jelenség) problematikusságára utalna – valószínűleg a javítandó szó jelentését nem adják vissza megfelelően. A kodifikált norma áttekintése azt mutatná, hogy a norma meglehetősen következetlen és homályos: az LKŽe a szót kölcsönszónak, valószínűleg nyelvjárási szónak is tekinti, de nem javítja; a KP41 és a KP4 idegen szónak minősíti és javítja. Hogy a DŽe minek tekinti a kaštas szót, azt a megadott lásd utalás alapján nehéz megállapítani, az azonban nyilvánvaló, hogy nem minősíti nem ajánlott idegen szónak. A norma másik ellentmondása, hogy a KP41 és a KP42 kerülendő idegen szónak tekinti a terminust, miközben egyik szótárban sincs olyan jelölés, amely a kaštas főnév terminus voltát jelezné. Mivel ezek a szótárak alapvetően nem tagadják meg a szó elfogadhatóságát az általános köznyelvi használatban, kevéssé valószínű, hogy egy használható szót egy speciális területen kerülendő terminusnak lehetne tekinteni. Mindazonáltal az, hogy a szótárakban nincs a terminus státuszára utaló jelölés, még nem jelenti azt, hogy a kaštas szót nem tekintik bennük terminusnak. Ezt a továbbiakban próbáljuk tisztázni, de ha kiderül, hogy nem tesznek különbséget a főnév és a terminus között, a norma ellentmondása akkor is fennmarad: a KP41 és a KP42 ezt a terminust jóval szigorúbban minősíti. 270 KALBOS KULTŪRA | 86 MEGFELELŐK ÉS JELENTÉSEK AZ ÁLTALÁNOS CÉLÚ SZÓTÁRAKBAN Az LKŽ és a DŽ nem terminológiai szótárak, de nem kerülik a szakterületek szavait sem. Például az LKŽ a nyelvjárásokat jelöli meg a lexika elsődleges forrásaként, ugyanakkor fontos forrásnak tekinti az írott forrásokat is, az első litván könyvtől napjainkig. Az LKŽe szerint a szótár lexikai anyagát nemcsak a szépirodalmi, publicisztikai és más területek legjelentősebb szövegeiből gyűjtötték, hanem tudományos irodalomból is; emellett az összes fontosabb nyomtatott és kéziratos szótárat felhasználták. A DŽ a lexikai források között említi a tudományos népszerűsítő irodalomban, a sajtóban és az általános iskolai tankönyvekben előforduló szakkifejezéseket (DŽ 2000: VII). A tudományos terminológiát különösen a DŽe összeállításakor kellett figyelembe venni, mivel itt „mind a szótárba felvett szavak kiválasztásakor, mind jelentésük magyarázatakor felhasználták a 20. században és a 21. század elején kiadott összes litván értelmező szótárt és litván enciklopédiát. A szavak keresésében és kiválasztásában fontos források voltak a litván terminológiai szótárak, valamint néhány fordító és általános szótár. A szótár összeállításakor a litván nyelvtudományi munkákra és a nyelvhasználati gyakorlat kiadványaira támaszkodtak <...>. Egyes terminusok és más szavak magyarázatához szükség esetén más nyelvek értelmező szótárait és enciklopédiáit is igénybe vették.” A szavak kiválasztásának ilyen leírásából természetesen nem állapítható meg, hogy a kaštas főnév szótárba kerülésekor az általános nyelvhasználatra vagy a terminológiára támaszkodtak-e, ez azonban a közölt példákból, a jelentésmagyarázatból, végül pedig a szótárak szerkezetéből kideríthető. Az, hogy az LKŽe a kaštas szó mellett litván kisvárosokat és falvakat sorol fel, arra utal, hogy fő forrása a régi népnyelv volt, amelyben a szót nem használhatták szakterületi terminusként. Hogy nem is volt ilyen használat, azt a példák is mutatják: Költség nélkül ezt nem lehet megcsinálni (Tauragnai); Az ő költségén utazik (Daukšiai); Sok kiadása volt (Bagotoji); Ez a munka sok költséget ér (Alytus); Nincs költségem – miből csinálnád meg? (Geistarai); A költségei odavesztek, csak az összeget kapta meg (Geistarai); A legnagyobb költségeket vállaltam, hogy valahogyan szerezzek egy tehenet (Veiviržėnai); Csak költség, költség (Alsėdžiai); Költség nélkül nincs írás (Rietavas); Mennyi költséget fordítottam rád (Kuktiškės). A beszélt nyelvhez hasonló használatot az írott nyelv is tükrözi: egy példa S. Daukantas írásaiból (Nagy volt a költség), valamint a volt Kelet-Poroszország és a Klaipėda-vidék kevésbé ismert írásos anyagából (Saját költségükön három füzetet adtak ki). Amint már szó volt róla, az LKŽe a kaštas szót nem minősíti negatívan a norma szempontjából, csupán olyan megfelelőket sorol fel, amelyek a jelentés magyarázatának is tekinthetők. R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 271 A Kaštas jelentése kiadás, pénzösszeg, míg a kiadás és a pénzösszeg közötti különbséget úgy adják meg, hogy a pénzösszeget pénzügyi forrásként, pénzként, hitelként, a kiadást pedig elköltött pénzként, pénzösszegként határozzák meg. A szavak közötti ilyen viszonyt a DŽ is megállapítja. A kiadás és a pénzösszeg jelentését a DŽ szintén így határozza meg, és amint említettük, 1972 óta a kaštas ezekre utal. Mivel ebben a kiadásban a lásd utalás a ritkább, kevésbé megszokott szó jelzése, ebből az következik, hogy 1972-ben úgy döntöttek: a kaštas főnév visszaszorulóban van, és helyettesítheti a kiadás, valamint a pénzösszeg. Az eredet vizsgálata nélkül, pusztán e szótárak alapján feltételezhetnénk, hogy mindkét megfelelő később jelent meg vagy legalábbis később terjedt el, mint a kaštas. Az LKŽe a lėšos főnevet szemléltető példákat csak Jonas Jablonskis írásaitól kezdve közöl (Az ő pénze erre nem elég; Pénzből él – sok mindenük van). A DŽe is meg van jelölve (Megélhetési pénz; Forgótőke), továbbá a következő mondat mellett: A néphatalom hatalmas pénzösszegeket fordít a dolgozók egészségének védelmére, oktatására és a kultúra fejlesztésére álló rövidítés (szov.) sp. azt jelzi, hogy ez a szovjet valóságot tükröző, sajtóból származó szó, és arra enged következtetni, hogy a szovjet korszakban volt népszerű. A népnyelvi anyagban csupán egy, a Ukmergėi járáshoz tartozó Léna településről származó példa szerepel (Nem az ő pénzükből taníttatják a fiukat), de ez is lehet későbbi használatból való. A Išlaidos szót szemléltető mondat: Az ország ipari nyereségének növekedése lehetővé teszi a beruházási építkezésre fordított kiadások növelését (sajtó), valamint a DŽe példái és az a megjegyzés, hogy jelentése ellentétes a jövedelemmel (Sok kiadásom volt a városban; A kiadások és jövedelmek összehangolása), arra ösztönöz, hogy azt gondoljuk: az išlaidos is később vált népszerűvé, mint a kaštas5. Az ilyen példák sokkal inkább a hivatalos, tárgyilagos stílust képviselik, mint a kaštas szót szemléltető példák, a megélhetési pénz, forgótőke kifejezések pedig szakszavak. Mivel a DŽ a kaštas szót az ilyen mondatokkal szemléltetett szavakra utalja, az LKŽ pedig ezekkel magyarázza a kaštas jelentését, feltételezhető, hogy a szótárak nem különböztetik meg a kaštas köznyelvi szót és a kaštai szakkifejezést. Bár a szótárak a kaštas szót csak a kiadásokkal, pénzösszegekkel hozzák kapcsolatba, az LKŽe példái nem mutatnak ilyen jelentésazonosságot. Általában nehéz meghatározni belőlük a jelentést, különösen azért, mert a mondatokban szinte nincsenek olyan szavak, amelyek segítenének ennek tisztázásában. Azokban a példákban, amelyekben a Az az egy kaštas volna, Sok kaštasa volt neki, Csupa kaštas és kaštas, Nagy volt a kaštas főnevet használják, az egyaránt kapcsolható kiadáshoz vagy valamilyen veszteséghez, amely nem feltétlenül pénzbeli. Talán valamivel nyilvánvalóbb a kapcso- 5 Természetesen a išlaidos és a lėšos szavak megjelenésére és meghonosodására vonatkozó megbízhatóbb következtetéseket csak a korábbi szóhasználat vizsgálatával lehetne levonni, ez azonban nem tárgya ennek a cikknek. 272 KALBOS KULTŪRA | 86 desebb kapcsolat a kiadott pénzösszegekkel csak a következő mondatokban látható: Titisnek nagy kaštasa volt a lánya lakodalmára, Saját költségükön három könyvecskét adtak ki. A kaštu származéka, a kaštuoti ige valóban arra utal, hogy a pénzzel való kapcsolat nem feltétlenül áll fenn. Az LKŽe példáiban: Minden apróság pénzbe kerül (Žemaitė), Ez a kalap két rubelbe kerül (J. Jablonskis), Sok pénzbe kerül a lakodalom megrendezése (Leipalingis), Ilyen öltözék bizony ezer aranyba kerül (Jurkšaitis) a pénzzel való kapcsolat nyilvánvaló, de ezt nem az ige, hanem az objektumi vagy körülményhatározói jelentésű bővítmények jelölik: pénzbe kerül, sok pénzbe kerül, két rubelbe kerül, ezer aranyba kerül. Az olyan példákban viszont, mint Azok a gyeplők és a nyereg egy jó ló árába kerültek neki (A. Vienuolis), Ez nekem sok pénzbe, sok munkába került (Kursaitis), a bővítmények (ló árába kerültek, sok munkába került) azt mutatják, hogy nincs pénzbeli vonatkozás. Ha ezt nem jelölik bővítmények, önmagában az ige nem mutatja a pénzzel való kapcsolatot, például: Ó, liliomleányka, mibe kerül a levendulácska? (Rudamina); És mibe került a zöld koszorú? (V. Kalvaitis gyűjtötte: Poroszországi litván népdalok). Ebből az következne, hogy az ige nem fejez ki pénzbeli alapú tulajdonságot. Ezt a megadott megfelelői, a kainuoti és az atsieiti is alátámasztanák. A kainuoti pénzzel kapcsolatos; az LKŽe is megadja, hogy fő jelentése: „pénzben kifejezett értékkel bír”. A másik megfelelő, az atsieiti azonban nem feltétlenül kapcsolódik pénzhez. A következő mondatokban: Drága ruhát olcsóbb megvenni, ha olcsó (Kairiai), A szamár tartása egyáltalán nem kerül sokba (J. Balvočius–Gerutis) ez a kapcsolat felismerhető, de azt is a bővítmények jelzik. A Sok egészségébe került neki (K. Boruta) mondatban viszont ez a bővítmény azt mutatja, hogy ilyen kapcsolat nincs. Tehát a kainuoti és az atsieiti igék jelentése pénzbeli alapon elkülöníthető, a kaštas szó esetében azonban a szótárak nem tesznek lehetővé ilyen megkülönböztetést: jelentését csak kiadásokkal, pénzösszegekkel, más szóval pénzzel kapcsolják össze. A származékkapcsolatok további elemzése azonban általában is kétségessé teszi, hogy a kaštas és a kaštuoti közötti szóképzési kapcsolatot megfelelően tükrözi-e a jelentések magyarázata. Hiszen az egyik megadott, a kaštuoti igének megfelelő kainuoti szó a kaina szóhoz kapcsolódik; e szavak között szemantikai kapcsolatnak is kell lennie. Valóban, mindkét szótár a kainuoti jelentését úgy adja meg, hogy „pénzben kifejezett értékkel bír”, a kaina jelentését pedig úgy, hogy „pénzben kifejezett érték”. Ha a kaštuoti megfelelője a kainuoti, akkor a kaštas szónak is kapcsolódnia kell a kaina szóhoz, és mivel az ár pénzben kifejezett érték, valószínűleg az értékhez is. Az LKŽe által megadott vertė jelentéseinek egyike – „valaminek az a mennyisége, amelyért az egyik dolgot egy másikra cserélik” – azt jelentené, hogy a kaina és a vertė főnevek, R. VASKELAITĖ. Kaštai – veng tina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 273 ahogyan az kainuoti és atsieiti igék is, pénzbeli szempontból különböztetik meg a tárgyat – az érték abban különbözik az ártól, hogy nincs pénzben kifejezve. A jelentés ilyen magyarázatához azonban még hozzáteszik, hogy „ár, a (pénz) vásárlóereje”, ami már azt mutatja, hogy a jelentések azonosíthatók egymással. Ezt a DŽe által közölt egyik vertės jelentés magyarázata is megerősíti: „a dolog pénzbeli kifejezése, ára”. Figyelembe véve a kaštuoti és a kašto közötti képzési kapcsolatot, feltételezhető, hogy a kaštas a kaina, vertė szavak jelentésével is bírhat. Valóban, a verte szóval való kapcsolatra már rámutattak, de csak az LKŽ kötetének (1959) megjelenése után, amelybe a kaštas is bekerült. Pranas Skardžius 1962-ben, a Gimtoji kalba című folyóiratban a Konstantinas Sirvydas lengyel–latin–litván szótárában, a Dictionarium trium linguarum-ban a koszt mellett használt mitas főnevet tárgyalva azt állította, hogy a kaštas mindenekelőtt a lengyel koszt szóból kölcsönzött elem, amely a cseh košt közvetítésével a német Kosten szóból származik (Skardžius 1998: 292). Azt is írja, hogy a németek a Kosten („kiadások, költségek”) szót a neolatin nyelveken keresztül a latin costus (costa) („kiadások, költség”) szóból vették át; megemlíti mind az ófelnémet kosta szót, mind a középfelnémet koste, kost alakot, melyek jelentése „kiadások, ár, érték”. Említi továbbá Viktoras Gailius szótárát, amelyben a német Anschaffungskosten megfelelője įsigijimo išlaidomis, az Auslage fordítása kaštu, a Kosten pedig išlaidomis, iškaščiais, kaštais; ez szintén azt jelezné, hogy a kaštas nem kizárólag a kiadásokkal volt azonosítva. Az LKŽe alapján is felismerve a kaštas és a kaina, vertė közötti kapcsolatokat, felmerül a kérdés, miért kapcsolja mindkét szótár, később pedig a KP4 is ezt a szót a išlaidos, lėšos jelentéséhez. Hiszen a képzési kapcsolat az išlaidas szót az išleisti igéhez köti. A kérdés megválaszolásában a származékok elemzése is segít. Az LKŽ a kašt- tő néhány szavát közvetlenül a kiadásokhoz kapcsolja. Így például a kaštuotis ige magyarázata a „kiadásokat eszközöl” jelentést adja meg; a hozzá mellékelt példák: Kvailas daiktas te[p] kaštuotis dėl mirusio (Skirsnemunė), Todėl tėvai daug dėl to kaštuovos (K. Donelaitis) arra utalnak, hogy inkább az išlaidos főnév išlaidauti származékával írható körül. A įsikaštuoti igekötős ige jelentése („Nepirk, tik be reikalo įsikaštuosi (Vilkaviškis); Jis gerokai įsikaštavo (Skirsnemunė)”) úgy van megadva, hogy „kiadásokat csinál magának”; az išsikaštuoti jelentése „kiadásai vannak” (Su tais svečiais kiek anas išsikaštāvo (Kuktiškės); Kiek išsikaštāvo! (Rumšiškės); Tiek an jo tėvai išsikaštavo (Seinai)); a kaštuodintis ige jelentése „kiadásokat eszközöl, kaštuotis” (Jis, šitą česnį keldams, daug kaštuodinos (Kuršaitis); Vienok gal nenorėsi kaštuodinties?! („Aušra“); Kiti taip daug nenorėjo kaštuodytis (K. Donelaitis)); a kaštytis jelentése „kiadásokat, költségeket eszközöl, kaštuotis” (Be reikalo, Petrai, kaštijys (Žygaičiai); Nekaštykis daug ant iškilmės sodvos, t. y. neišleisk 274 KALBOS KULTŪRA | 86 daug pinigų ir zoposto valgių (A. Juškos žodynas))6. Amint látható, csak a visszaható igéknek van a kiadásokhoz kapcsolódó jelentésük. Ebből az következik, hogy az LKŽe csak a kaštas és a visszaható igék közötti szemantikai kapcsolatokat tünteti fel, a kašto jelentését azonban – amely a kaštuoti alapszava – nem közvetíti. Elképzelhető, hogy a régi nyelvhasználatban, vagyis a nyelvjárásokban és a régi írásokban, a kaštas szót csak az LKŽe által megadott jelentésben használták. A szótárban szereplő példákból ezt nehéz megállapítani. A kaštu képzési kapcsolatban áll azonban a nem visszaható kaštuoti igével is, ezért a kaštas szemantikai kapcsolatokkal kell, hogy rendelkezzen vele is. A költség szót a szótárakban nem említett ár, érték megfelelőkkel társítva feltehető, hogy e szó többjelentésű lehet, hiszen az ár és az érték is több jelentéssel bír. A pénzben kifejezett közvetlen jelentésén kívül az árnak a DŽe átvitt jelentését is megadja: „veszteség, valaminek az eléréséért elszenvedett veszteség” (Az ellenséget bármi áron fel kellett tartóztatni). Az LKŽe ezt így határozza meg: „veszteség értéke; a valami makacs elérésére fordított ráfordítás”, és fordításokból, valamint egyéb írásművekből vett példákkal szemlélteti: Az ellenséget bármi áron fel kell tartóztatni! A háborús győzelmeket csak nagy veszteségek árán sikerült elérni. Az LKŽe az ár „haszon, nyereség” jelentését is megadja. Az érték főnévnek is több jelentését sorolják fel a szótárak, ezek egyike a gazdasági területre jellemző. A DŽe ezt „közg. a tárgy jó minősége, drágasága”, az LKŽe pedig „közg. a tárgy olyan tulajdonsága, amely hasznossá, használhatóvá, értékessé teszi” jelentésben adja meg7. A köznyelv általános használatában és annak kötetlen stílusaiban a többjelentésűség elfogadható, és a szinonímia is. Ha a kaštą a kaina vagy vertė szavakkal, esetleg a lėšos, išlaidos szavakkal is kifejezhető, a kaštuoti ige pedig a kainuoti, atsieiti igékkel, a visszaható kaštytis, kaštuotis igék pedig a prisidaryti išlaidų vagy az išsileisti, išlaidauti kifejezésekkel, akkor ez a nyelvhasználat megvan a kašt- tő szavai nélkül is. Ha az általános nyelvhasználatot kellőképpen tükrözi a Vytautas Magnus Egyetem Számítógépes Nyelvészeti Központja által közzétett mai litván nyelvi szövegkorpusz, megállapítható, hogy a kaštas főnév egyes számban szinte egyáltalán nem használatos. Többes száma nem fordul elő a beszélt nyelvben, szépirodalomban csak ritkán jegyezték fel; a szakirodalmi és publicisztikai szövegekben viszont találni rá példákat. Például az alanyeset a szakirodalmi források 397 377 szavában 738-szor fordul elő, a publicisztikai szövegek 763 798 szavában pedig 402-szer, 6 Egyébként az LKŽe a kaštytis igét az sl. rövidítéssel jelöli, ami arra utal, hogy szláv nyelvből származó jövevényszó, de azt nem állapítja meg, melyikből. 7 Az LKŽe a „mennyiség, kapacitás, térfogat” jelentést, valamint azokat a jelentéseket is megadja, amelyekben a vertė fizikai (fiz. „számszerű kifejezés”) vagy nyelvészeti (lingv. „jelentőség”) szakkifejezésként használatos. R. VASKE-LAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 275 A birtokos esetben ezek száma rendre 582 (360 525 szó) és 549 (775 994 szó), a többi eset használati gyakorisága is hasonló (VDU 2013). A szépirodalmon kívüli irodalomban és a publicisztikában tapasztalható gyakoribb előfordulás, valamint a többes szám használata arra utalna, hogy az előfordulások többsége terminus lehet. A kaštuoja ige a közigazgatási szakirodalomban 19 496 szóból csak egyszer fordult elő (a kaštavo alakra nincs adat), a szépirodalmon kívüli irodalomban 92 134 szóból háromszor (a kaštavo alakra nincs adat), a beszélt nyelvben pedig egyáltalán nem jegyeztek fel előfordulást (a kaštavo alak a 962 szó között csak egyszer fordult elő). Az, hogy a származék és az alapszó használati gyakorisága nem egyezik, szintén azt támasztaná alá, hogy az alapszó csak terminusként aktuális. Az általános nyelvhasználatot mindazonáltal külön kellene vizsgálni, mivel a publicisztika a korpusz anyagának 63,8 százalékát, a beszélt nyelv viszont csak 0,3 százalékát teszi ki. Sokkal bonyolultabb kérdés a szinonímia és a többértelműség a köznyelv szaknyelvi területein – a tudományos és a közigazgatási stílusban. Ezekben sok szó terminusfunkciót tölt be, ezért meghatározott jelentésben kell használni őket. Így tehát a szinonimák terminológiai használata nem jelenthet megoldást; az sem lehet megoldás, ha több jelentést adunk olyan szavaknak, mint a išlaidos, lėšos, amelyek, mint látható, nem adják vissza megfelelően a kašto jelentését. A KP4 bevezette a sąnaudos szót. Az LKŽe meghatározása szerint ez a szó valamely célra felhasznált pénzt, munkaerőt, anyagokat stb. jelent; a meghatározást sajtóból vett példák szemléltetik (Darbo sąnaudos net kelis kartus sumažėjo, o kiek sutaupyta laiko! Darbo laiko sąnaudos), valamint az 1971-ben kiadott szakmai szótárak példái (Materialinės sąnaudos, Pašarų sąnaudos). P. Skardžius 1962-ben a Gimtoji kalboje arra a kérdésre adott válasza, hogy megfelelőek-e a Litvániában használt prievaisa és sąnauda neologizmusok, arra utal, hogy ez a szó az orosz terminológia hatására jelent meg a litván nyelvben. Azt állítja, hogy a sąnauda szóval, amely a sunaudoti igéből ered, ez pedig a naudo szóból származik (ezért a sąnaudos jelentése „felhasználás, ami fel lett használva, azaz haszonná alakult”), fordítják az orosz zatrata szót, amelyet a zatratit’. mellett használnak. Az ige jelentése: „(pénzt) költeni, valamilyen eredményt várva”; átvitt értelemben: „munkát, erőfeszítést fordítani, valamilyen eredményt várva: izraschodovat’, upotrebít’ trud, usilija.” P. Skardžius szerint az utóbbi jelentés sunaudoti szóval való fordítása vezethetett a sąnauda szó megjelenéséhez is (Skardžius 1998: 450). A KP4 mindazonáltal azt mutatja, hogy a kölcsönszó sąnaudų nem elegendő a kaštai jelentésének visszaadására; további megfelelőként a lėšos, išlaidos szavakat is megadja. A kaštų terminusjelentését és annak viszonyát a megadott megfelelőkhöz jobban feltárná a terminológiai szótárak elemzése. 276 KALBOS KULTŪRA | 86 A TERMINUS ALAKULÁSA ÉS JELENTÉSE A KÖZGAZDASÁGI TERMINOLÓGIAI SZÓTÁRAKBAN A kaštai terminus régóta szerepel a közgazdasági terminológiai szótárakban. Az 1966-ban kiadott Rusiškai lietuviškame ekonomikos terminų žodyne (a továbbiakban: RLŽ) az orosz издержки megfelelőjeként a kaštai szerepel, és 24 összetett terminust sorol fel: kariniai k., degresyviniai k., papildomieji k., priklausomieji k., nepriklausomieji k., tiesioginiai k., netiesioginiai k., produktyvieji k., neproduktyvieji k., cirkuliacijos k., bendrieji k., prekių laikymo, papildomo apdorojimo, pervežimo, įpakavimo k., gamybos k., visuomeniniai gamybos k., kapitalistiniai gamybos k., prekybos k., transporto k., grynieji k. stb. (RLŽ 1966: 64). A Išlaidos szót ebben a szótárban következetesen az orosz расходы fordítására használják; az ezt a szót tartalmazó terminusokból 100-at sorolnak fel (RLŽ 1966: 187–189). Látható, hogy az išlaidos összetevővel képzett terminusok konkrétabb, fajtajellegű fogalmakat jelölnek (i. naujoms produkcijos rūšims paruošti ir įsisavinti, i. naujai technikai sukurti ir įdiegti, gatavos produkcijos realizavimo i., įrengimų laikymo ir eksploatavimo i., gamybos aptarnavimo ir valdymo i., sandėliavimo i., muitų i., paruošų i., pašto ir telegrafo i., kasos i., komunalinės i., darbo i., kelionės i., reklamos i., prekių i., organizacinės i. stb.), bár vannak általánosabb jellegűek is (būsimosios i., faktinės i., nepaprastos i., laikinos i., pastovios i., kintamosios i., proporcingos i., neproporcingos i., apyvartinės i. stb.). Bizonyos kettőzés is megfigyelhető: nemcsak a neproduktyvūs k., produktyvūs k., hanem a neproduktyvios i., produktyvios i. alakokat is megadják; az ilyen kettőzés példái a karinės i., degresyvinės i., netiesioginės i., tiesioginės i., bendrosios i., prekybos i., transporto i., gamybos i.. Ezekkel a jelzői tagokkal több olyan terminust is felsorolnak, amelyek fő tagja a sąnaudos (oroszul затраты): netiesioginės s., tiesioginės s., produktyvios s., neproduktyvios s., darbo s., faktinės s., s. gamybai, laikinos s. (RLŽ 1966: 60–61). Mivel az RLŽ nem értelmező szótár, a jelentéseket nem lehet belőle megállapítani. Csupán azt feltételezhetjük, hogy a kaštai terminus régi használatú; a szovjet korszak közgazdasági terminológiájában az išlaidos volt elterjedt, a sąnaudos pedig csak akkoriban jelent meg, vagy ritkábban használták; továbbá az orosz издержки szó hangtanilag nem hasonlít a kaštas szóhoz. Az orosz terminológiában, amely kétségkívül hatást gyakorolt az akkori litván terminológiára, az издержки, расходы ir затраты szavakat használták, a lengyelből kölcsönzött koszt szót viszont nem vették át. Abban az időben, amikor az RLŽ készült, nem jelentek meg olyan nyelvhelyességi kiadványok, amelyekben szigorúan bírálták volna a kaštai szót. 1935-ben a Gimtojoje kalboje idegen szóként… R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 277 mybė įvardytas tik veiksmažodis kaštuoti (Skardžius 1998: 42–43). 1962 m. P. Skardžius teigė, kad mitas to meto žmonių kalboje visiškai nežinomas ir jau nuo pradžios neturėjo didesnio pasisekimo kaip terminas, vietoj jo vartotas kaštas. Kartu atkreiptas dėmesys, kad vietoj kaštuoti vartojami savi pakaitai apsieiti, atsieiti, mokėti, bet kaštui neturima vieno pakaito, tinkančio visais atvejais, tik tam tikrais atvejais tinka lėšos, išlaidos. Taigi, primygtinai nebuvo siūlyta kaštą keisti (Skardžius 1998: 293). Be to, RLŽ buvo peržiūrėtas tuometės LTSR MA Lietuvių kalbos ir literatūros instituto Terminologijos komisijos, vadinasi, terminologai kaštams pritarė. Šis žodynas ilgai buvo vienintelė ekonomistų ir redaktorių parankinė knyga, taigi vartosenai ilgai darė poveikį. Nuo RKŽ išleidimo iki KPP1, kuriame kaštas įvertintas kaip neteiktina bendrinei kalbai svetimybė (KPP1 1976: 122), praėjo visas dešimtmetis. Šiuo žodynu buvo naudojamasi ir KPP1 išleidus, juolab kad į KPP2 kaštas neįtrauktas. Skolinio paraginta nevartoti tik praėjus beveik 30 metų nuo RLŽ išleidimo – 1995 m. Gimtosios kalbos 6-ajame numeryje. Čia teigta, kad to meto kalboje kaštuoti beveik nevartojamas, todėl nereikia stengtis išlaikyti ir daiktavardį kaštas, juolab kad turima jį kuo pakeisti (Pupkis 1995). Išlaidos nurodytos kaip bendriausios reikšmės pakaitas, dar nurodyta lėšos ir sąnaudos; beje, pridurta, kad spaudoje kaštas kartais pavartojamas ir retesnėmis reikšmėmis – „vertė“ ar „kaina“. Sena vartojimo tradicija buvo viena iš priežasčių, kad siūlymas žodį keisti sulaukė prieštaravimo. Tų pačių metų žurnalo 10-ajame numeryje buvo išspausdintas skaitytojo laiškas, kuriame rašoma, kad kaštai – seną vartojimo tradiciją turintis ekonomikos terminas, tik primirštas sovietmečiu, be to, žodis pavadintas tarptautiniu. Remiantis to meto ekonomikos darbais – VDU vadovėliu Mikroekonomika ir dviem 1994 m. išleistais žodynais – teigta, kad sąvoka kaštai savu ruožtu skir tina į specialius posričius, o minimi sinonimai yra per daug bendri (Banaitis 1995: 26). Az ebben az időszakban kiadott közgazdasági terminológiai szótárak valóban felvették a kaštai szót, ami arra utal, hogy a terminus jelentősége növekedett. Ezek a szótárak a gazdasági rendszer átalakulásának idején jelentek meg, amikor a Litvániában addig fejlődő közgazdaságtudomány nyugati irányba fordult, és számos új fogalom jelent meg. A régi fogalmakat ki kellett szorítani a használatból vagy át kellett csoportosítani. Az a tény, hogy egyre több, a kaštais szóval képzett terminus jelent meg, arra utal, hogy az új közgazdasági elmélet és terminológiájának rendszere is támogatta őket. Az 1991-ben megjelent Šiuolaikinių ekonomikos terminų enciklopedinis žodynas lietuvių, anglų, vokiečių, rusų kalbomis (a továbbiakban: ŠET) talán az első volt, amely… 278 KALBOS KULTŪRA | 86 … a litván közgazdasági terminológia és a világgazdaságtudomány fejlődése közötti kapcsolatot. Ahogyan az „Előszó” írja, a terminusok többségét „az angol nyelvű közgazdasági szakirodalomból vették át, amely már hosszú ideje biztosítja az új szavak túlnyomó részét” (ŠET 1991: 9). Maga a szótár négy nyelvű, tehát a terminusokat szükségképpen össze kellett vetni a német és az orosz megfelelőkkel is; így kiderülhetett, hogy a kaštai szó hangzásában nagyon hasonlít nemcsak a lengyel koszt, hanem az angol cost és a német Kosten szóra is. Ezt a hasonlóságot – különösen a nem nyelvészek – a nemzetközi szó jelének vélhették, és az, hogy a terminust számos nyelvben használják, jelentős mértékben támogatta ezt az értelmezést. A ŠET olyan, elméleti szintű közgazdasági fogalmak egész csoportját közli, amelyek az RLŽ-ben nem szerepeltek, és minden olyan terminus angol megfelelőjében, amelynek része a kaštai, megtalálható a cost elem, német megfelelőjében pedig a Kosten: kaštų–rezultatų analizė (angolul cost–benefit analysis, németül Kosten-Nutzen-Analyse), a kaštų defliacija (angolul cost-pull deflation, németül Kosten deflation), a kaštų infliacija (angolul cost-push inflation, németül Kosten inflation), a kaštų funkcija (angolul cost function, németül Kosten funktion), a kaštų kontrolė (angolul cost control, németül Kosten kontrolle), a kaštų neefektyvumas (angolul cost inefficiency, németül Ineffektivität der Kosten) stb. A szótárak fordításakor kellett kiderülnie annak is, hogy azokban az összetett terminusokban, amelyekben váltakozott a kaštai, a kiadások és a ráfordítások, az angolban kizárólag a cost szót használják. Valószínűleg ez a rendszer is hozzájárult ahhoz, hogy a litván kaštai jelentésköre bővült, az kiadások jelentésköre pedig szűkült. A ŠET (1991: 90) megadott meghatározása szerint a kiadások csupán az áruk és szolgáltatások vásárlására, adófizetésre stb. fordított pénzeszközök. A Kaštai terminus népszerűségének növekedésére utalhat a gazdasági átmenet időszakának egy másik lexikográfiai munkája is: az 1994-ben kiadott Biznio, bankų, biržos terminų žodynas (a továbbiakban BBB). Ezt is terminológusok lektorálták: a terminusokat Kazimieras Gaivenis ellenőrizte. Az RLŽ-ben szereplő eksploatacinės išlaidos itt már eksploatacijos/naudojimo kaštai formában szerepel (operating/running costs); a normatyvinės i. megfelelője normatyviniai k. (standard c.), a pastovios i. megfelelője pastovieji k. (fixed c.), a kintamosios i. megfelelője kintamieji k. (variable c.); az RLŽ-ben párhuzamosan szereplő terminusok közül a gamybos kaštai, gamybos išlaidos ir sąnaudos gamybai hármasból csak a gamybos kaštai maradt meg; a bendrieji kaštai és a bendrosios išlaidos közül csak a bendrieji kaštai (total c.); a faktinės išlaidos és a faktinės sąnaudos helyett csak a faktiniai kaštai (real c.) maradt meg; a cirkuliacijos kaštai és a cirkuliacijos išlaidos közül csak a cirkuliacijos kaštai stb. (BBB 1994: 105–107). Az išlaidos főelemet tartalmazó terminusok száma az RLŽ-hez képest a felére, 48-ra csökkent, a szóval alkotott igei szerkezeteket is beleszámítva. A BBB R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 279 az alábbi terminológiai csoportosulást mutatja: a cost elemet tartalmazó terminusok megfelelőit többnyire a kaštai terminussal adják meg, míg az angol išlaidos megfelelője többnyire expenses (administracinės i. – office e., iš anksto apmokėtos i. – prepaid e., kanceliarinės i. – office e., komandiruotės i. – travelling e. ir kt.), dar pasitaiko charges (grįžtamosios i. – back c., pervedimo i. – remittance c. ir kt.), spending (visuminės i. – agregate s., deficitinės i. – deficit s.), expenditures (nebalansinės biudžeto i. – e. below line). A sąnaudos elemet tartalmazó terminusok közül mindössze négy szerepel: iš anksto apmokėtosios s. (prepaid expenses), kapitalo s. (capital expenditures), laiko s. (time costs) ir s. padengimas (cost recovery); maga a sąnaudos szó az input és az expenditure(s) terminushoz kapcsolódik. Az ugyanabban az évben megjelent Ekonomikos terminų žodynas első fordításában (a továbbiakban ETŽ1) egyáltalán nem szerepel a sąnaudos, de ez az első szótár, amelyben a kaštai sem fordul elő. Az angol terminusok közül szinte mindegyiket, amelynek része a cost, olyan litván terminussal fordították, amely az išlaidos megfelelőjét tartalmazza. Így a bendrieji k. (total c.) helyett bendrosios i. szerepel, a ribiniai k. (marginal c.) helyett ribinėmis i., a gamybos k. (production c., factor c.) helyett gamybos i., a kaštai (costs) helyett išlaidomis; megjelenik továbbá az i. funkcija (c. function), išlaidų ir pelno analizė (c.-benefit analysis), i. mažinimas (c. minimization), sandorių i. (transaction c.), visuomeninės i. (social c.), sandorių i. (transaction c.), ekonominės i. (economic c.) stb. A cost olykor kaina (c. of capital – kapitalo k.), gamyba (c. price – g. kaina, average c. price – vidutinė g. kaina) alakban is megjelenik. Mivel az 1991-es és az 1994-es szótárakban semmi sem utal arra, hogy a kaštai terminus aktualitása csökkent volna – ellenkezőleg, azt mutatják, hogy a terminus terjedt –, az ETŽ1 azon döntését, hogy elhagyja a kaštai terminust, nem lehet annak elavultságával magyarázni. Legfeljebb a jövevényszó litvánosítására, illetve a váltakozó fogalmak – kaštai és išlaidos – egységesítésére irányuló törekvés magyarázhatja. Nehéz megállapítani, mennyire megalapozott a második feltevés, de a nemzetközi terminusok és az anglicizmusok kerülésének szándékát valóban megnevezik (ETŽ1 1994: 5). A kaštai szót azonban nem lehetett anglicizmusnak tekinteni, és akkoriban aligha tarthatták nemzetközi szónak. A pontatlanul fordított litván terminusok nem honosodhattak meg. Például az opportunity cost (economic cost) a használatban nem terjedhetett el tinkamiausios išlaidos formában. Az ETŽ1 javaslatát, hogy a cost minden esetben išlaidos alakban fordítsák, szintén hamar elvetették: a szótár három évvel későbbi, 1997-es újrakiadásakor az új kiadásban – az ETŽ2-ben – mindenütt az išlaidos helyébe a sąnaudos: bendrosios s., ribinės s., gamybos s., alternatyviosios s., visuomeninės s., s. funkcija, s. efektyvumas, s. maksimizavimas, sandorių s., implicitinės (netiesioginės) s., eksplicitinės (tiesioginės) s., pridėtinės s. került stb. Pusztán a szótárak fejlődéséből kiindulva, 280 KALBOS KULTŪRA | 86 A megfelelőjeként a „ráfordítások” (sąnaudos) tekinthető a közgazdasági terminológia megoldásának, amelyet azután találtak, hogy abból kiűzték a kaštai kifejezést. Az ETŽ2 nem tér vissza a kaštai terminushoz. Úgy tűnik, hatással volt rá a szó 1995-ös helyesbítése a Gimtoji kalba folyóiratban, valamint az említett ellenvetés nyomán, az olvasói levél alatt közölt szerkesztőségi javaslat, hogy ne ragaszkodjanak görcsösen a kaštai szóhoz, ha már a kaštuoti igét elvetették. A szótárak későbbi fejlődése azonban arra utal, hogy a sąnaudos nem bizonyult a kaštai megfelelő helyettesítőjének. Az 1997-ben megjelent, Antanas Buračas által szerkesztett Bankininkystės ir komercijos terminų žodynas (a továbbiakban: BKT) terminusait is K. Gaivenis vizsgálta felül. A szerkesztő a szótár alapjaként külföldi többnyelvű szótárakat, osztályozó rendszereket és nemzetközi számítógépes adatbázisokat említ (BKT 1997: V–VII), vagyis a külföldi terminológiának jelentős hatást kellett gyakorolnia a BKT terminusaira. Talán ez vezetett ahhoz, hogy a kaštai ismét bekerültek, de a lásd utalással a išlaidos szóhoz kapcsolva. A BKT szerkesztője azonban nem hagyhatta figyelmen kívül az ETŽ1-t, amely az išlaidos alakot javasolta, sem az ETŽ2-t, amelyben az išlaidos alakot sąnaudos alakra javították. Az akkori szóhasználatot is figyelembe kellett venni. Valószínűleg e tényezők miatt a kaštai terminussal alkotott kifejezések mellett egy-egy szinonimát is megadtak: išlaidos (forgalmi k./-i i., esetleges k./-i i., cirkulációs k./i., tényleges k./i., külső k./-i i., változó k./-i i., tranzakciós k./i. stb.), sąnaudos (halasztott k./-i s., általános k./-i s., állandó k./-i s., nettó k./-i s., beszerzési k./s., külső k./s., normatív k./-i s., határköltség k./s., belső k./s. stb.), sőt két szinonimát is (közvetett k./-i s./i., kiegészítő k./-i s./i., állandó k./-i s./i., kezdeti k./-i s./i. stb.). Szinte minden angol megfelelő fő eleme a costs. Összesen 53, a kaštai szót tartalmazó szinonim terminust közölnek. Az ilyen szinonímia és változatosság nem segít eldönteni, melyik terminust használjuk, ez a szótár azonban sem szabványosító, sem normatív jellegű. Csupán a szóhasználatot tükrözi, és azt mutatja, hogy önmagában az išlaidos nem bizonyult elegendőnek, de az sąnaudos sem. A kaštai szót is használják. A sąnaudos elégtelenségének egyik lehetséges okát a BKT által megadott kaštai jelentései tárják fel: 1) kiadások; 2) a ráfordítások pénzben kifejezett értéke (BKT 1997: 165–166). A kaštai nem egyszerűen ráfordítások: a ráfordítások pénzben kifejezett értékét jelentik. A BKT által megadott második kaštai jelentés a sąnaudos szónak is tulajdonítható volna, ha a sąnaudos-t nem határozták volna meg már jó ideje – kezdve az 1991-ben kiadott ŠET-tel – a termelési folyamatban felhasznált erőforrásokként: „Sąnaudos (input) – a termelési folyamatban felhasznált gazdasági erőforrások (munkaerő, anyagok és nyersanyagok, berendezések, tőke stb.).” (ŠET 1991: 190). Egyébként ez a meghatározás megegyezik a litván nyelvi szótárakban közölt definícióval, vagyis ebben a kérdésben az általános szóhasználat R. VASKĖLAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 281 és a szakszótárak egyetértenek. A vállalkozások által termékek előállítására vagy szolgáltatások nyújtására használt erőforrásokként a sąnaudos az 1999-ben megjelent Ekonomikos terminai ir sąvokos című szótárban is meghatározást kap (ETS 1999: 148); a vállalat termeléséhez felhasznált erőforrások pénzben kifejezett összegét pedig a kaštai szó jelöli (ETS 1999: 77). Az sąnaudos-t kizárólag felhasznált erőforrásként határozza meg a 2000-ben kiadott Aiškinamasis įmonės vadybos terminų žodynas is (a továbbiakban: AĮV). Ebben a szótárban sem más, a sąnaudos egyéb jelentését kifejező szó, sem az azt kifejezni képes kaštai terminus nem szerepel (AĮV 2000: 157). Ez a szótár azonban nem közgazdasági, hanem vállalatirányítási szótár. A kaštai mint közgazdaságtani fogalom itt nem szükséges, valószínűleg ezért nem merül fel a terminus problémája. Ez az egyik legújabb gazdasági lexikográfiai munkában, Rūta Vainienė 2005-ben megjelent Ekonomikos terminų žodyne című művében merül fel. A problémát több megfelelő szó megadásával próbálja megoldani. A költségek (cost) mellett feltüntetve a ntk. (=nem ajánlott⟧), megfelelőként a kiadásokat, ráfordításokat, árat, illetve önköltséget sorolja fel; angol megfelelője pedig azt mutatja, hogy ez is cost. A szótár olyan közgazdasági elméleti kifejezéseket tartalmaz, mint a költség-haszon elemzés (cost-benefit analysis), költséginfláció (cost-push inflation), alternatív költségek (opportunity costs), változó költségek (variable costs), a ráfordítás fogalmát pedig „az áruk előállítása és a szolgáltatások nyújtása során felhasznált gazdasági erőforrások értékbeli kifejezéseként” határozza meg (Vainienė 2005: 242). Vagyis a szónak az erőforrások értékéhez kapcsolódó jelentést tulajdonít. Magukat az erőforrásokat a meghatározás körülíró módon nevezi meg, külön szakkifejezésként pedig a termelési erőforrások szerepel. A „lásd” utalással azonban a termelési tényezőkhöz irányít, ez utóbbiakat pedig „a termelési folyamatban felhasznált gazdasági (szűkös) erőforrásokként” határozza meg (Vainienė 2005: 95). Így alighanem úgy véli, hogy a ráfordítás kifejezés funkcióját, vagyis a termeléshez felhasznált erőforrások megnevezését a ráfordítások helyett a két szóból álló termelési tényezők kifejezés töltheti be. Hogy ez a lehetőség mennyire reális, annak a fogalmakkal dolgozó szövegekből kellene kiderülnie – a szótár erre nem ad alkalmat. A közgazdasági terminológiai szótárakból pedig az látható, hogy a kaštai terminus nem tűnt el magától a használatból. Pusztán ezek alapján ítélve, a szovjet időszakban ritkábban használták, mint az išlaidos szót; az átmeneti gazdasági időszak terminológiájában viszont – amelyre a nyugati közgazdasági elmélettel való érintkezés hatott – elterjedt és időszerűvé vált. A terminus egyetlen szótárban történt következetes helyettesítése az išlaidos szóval nem felelhetett meg a terminológiának a jelentések elégtelen egyezése miatt, ezért a szótárakban (vagy a szóhasználatban) más megfelelőket kezdtek keresni. Valószínűleg az ilyen keresések eredményeként jelent meg a kaštai helyett a sąnaudos, ám a szótárak későbbi fejlődése azt mutatja, hogy ez az egyetlen szó nem volt elegendő a kaštai jelentésének kifejezésére. 282 KALBOS KULTŪRA | 86 A David W. Pearce szótárszerkesztésével 2006-ban kiadott Aiškinamasis ekonomikos anglų–lietuvių kalbų žodynas (a továbbiakban: AETŽ) litván fordítása abban különbözik e szakterület más szótáraitól, hogy közgazdászok csoportja készítette a nyelvészek, a Litván Nyelvi Intézet Terminológiai Központja szakértőinek közreműködésével. Úgy tűnik, a közös munka, vagy talán a szóhasználat szívóssága eredményezte, hogy a kaštai terminus hosszú kerülő után visszatért: ezt választották az angol cost megfelelőjeként. A szótár azonban más megfelelőket is megad: a cost fordítása kaštai/sąnaudos/kaina/išlaidos (AETŽ 2006: 131–132). Magában az AETŽ-ben a cost kizárólag kaštai: c.-benefit analysis – k. ir naudos analizė, c.-effectiveness analysis – k. ir veiksmingumo analizė, c.-push inflation (c. inflation) – k. skatinama infliacija, c. minimization – k. minimizavimas, c. of capital – kapitalo k., marginal c. – ribiniai k., variable c. – kintamieji k., fixed c. – pastovieji k., implicit c. – neišreikštiniai k., opportunity c. – pakaitiniai/alternatyvieji/priskirtiniai k., transactions c. – sandorių tvarkymo k. stb. E terminuscsoportban a sąnaudos nem szerepel, az išlaidos pedig csak az expenditure (aggregate e. – bendrosios i., e.-switching policies – i. pertvarkos politika, e. tax – i. mokestis, e.-variation controls – i. pokyčių kontrolė) vagy az expence (e. preference – i. pirmumas) terminushoz kapcsolódik. Az AETŽ-ben közölt, a cost terminust röviden jellemző meghatározás lényegében megvilágítja mind e választás okát, mind pedig – alighanem – a megfelelők sokaságának magyarázatát. Arról a jelentésről van szó, amelyet a közgazdászok a kaštai fogalmának tulajdonítanak. Mint írják, a kaštai-t általában az alternatív költségekkel (opportunity costs) azonosítják, amelyeket mindannak az értékeként írnak le, amiről le kell mondani, ami elveszne vagy amit oda kellene adni valami más megszerzéséért (AETŽ 2006: 131). Ez a meghatározás megerősíti azt a feltételezést, amelyre a litván nyelvi szótárak tárgyalásakor jutottunk: a kaštai szó legalábbis közgazdasági elméleti terminusként nem a kiadásokhoz, hanem inkább az értékhez vagy az árhoz kapcsolódik; ennélfogva az išlaidos nem helyettesítheti. Az AETŽ közvetlenül is rámutat a kaštai és az išlaidos közötti különbségre: a gazdasági értelemben vett kaštai egybeeshetnek a pénzkiadásokkal, de nem mindig azonosak azokkal a kifizetésekkel, amelyeket a könyvelő kiadásként számolna el (AETŽ 2006: 132). A fogalom jellemzéséből a jelentés egy másik árnyalata is kitűnik: az, amit valami más megszerzése érdekében elveszítenénk. Ezt az išlaidos szó sem fejezné ki. Az alternatív költségek fogalma fajfogalom, tehát még ha a közgazdászok azonosítják is a fogalmakat, léteznie kell egy fölérendelt, nemfogalomnak is. A szótár a kaštai terminust nem határozza meg, de az általa jelölt fogalmak némelyikének…8 8 Ebben a szótárban az opportunity costs litván megfelelőiként megadott pakaitiniai kaštai, priskirtiniai kaštai kifejezéseket nem használják a közgazdasági elméleti munkákban; terminusként már az alternatyvieji kaštai honosodott meg (a korábbi időszak tankönyveiben az alternatyviniai kaštai alakot is használták). R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 283 A fogalom jelentésárnyalatait a költség-haszon elemzés (cost-benefit analysis) magyarázata tárja fel. Az állami szektor beruházási projektjeinek értékelési rendszereként meghatározott elemzés abban különbözik a közvetlen pénzügyi értékeléstől, hogy „az összes bevételt (hasznot) és veszteséget (költséget) figyelembe veszi, függetlenül attól, hogy kit illetnek”, a hasznot a jólét növekedéseként, a költségeket pedig annak csökkenéseként magyarázza, amelyet a vizsgált projekt alternatív költsége határoz meg; hozzáteszi továbbá, hogy a legtöbb esetben a haszon nem fejezhető ki pénzben, a költségeket pedig a projekt tényleges pénzkiadásaiként állapítják meg (AETŽ 2006: 132). A költségek tehát itt pénzben kifejezett veszteségként jelennek meg. Mind ebből a magyarázatból, mind a alternatív költségek meghatározásából látható, hogy a költség fogalma nem kapcsolódik a felhasználáshoz vagy az elfogyasztáshoz, így a ráfordítás szó legalábbis ebben a jelentésben nem volna megfelelő. A közgazdasági tankönyvek valóban feltárják, hogy a közgazdaságtanban a költség szakkifejezést a ráfordítás nem helyettesíti, noha az utóbbi szót használják. FOGALMI RENDSZER A TANKÖNYVEKBEN A felsőoktatási közgazdasági tankönyvek között alig akad olyan, amelyből hiányoznának a költségek. Igaz, ezek a tankönyvek nem egyformák. Régóta a közgazdaságtan két ágát különböztetik meg: a mikroökonómiát és a makroökonómiát. A makroökonómia elméletének oktatásakor, amely a gazdaságot egészként vizsgálja, a költségekkel külön nem foglalkoznak; elsősorban olyan alapvető témákra összpontosítanak, mint a munkanélküliség, az infláció és a gazdasági növekedés. Az azonban, hogy egy fogalmat nem tárgyalnak, még nem jelenti azt, hogy nem használják. A különféle gazdasági törvényszerűségek és folyamatok elemzésekor magától értetődőként alkalmazzák, és olyan összetett terminusokban szerepel, mint a hitelfelvétel költségei, a pénztartás költségei, a fogyasztás alternatív költségei, a munkaköltségek, a munkanélküliség költségei, a munkahely elvesztésének alternatív költségei, a menüköltségek, a társadalmi költségek, az inflációs költségek, a várt infláció költségei, a költséginfláció, a gazdasági növekedés költségei, a külső költségek stb. (Wonnacott, Wonnacott 1994; Drilingas ir kt. 1997; Paliulytė 2005; Snieška ir kt. 2005; Skominas 2006; Čiegis 2012). A költségek fogalma közvetlenül a termeléshez kapcsolódik, a termelés pedig elképzelhetetlen vállalatok nélkül – ezek a mikroökonómia egyik fő vizsgálati tárgyai –, ezért valamennyi mikroökonómiai tankönyv részletesen tárgyalja (Wonnacott, Wonnacott 1997; Varian 1999; Snieška ir kt. 2000; Skominas 2000; Rastenienė 2005; Klimašauskienė 2006; Panovas 2011). 284 KALBOS KULTŪRA | 86 A tárgyalt fogalom jelentőségét azok a tankönyvek emelik ki, amelyek a mikroökonómia és a makroökonómia témáit egyaránt felölelik. Ezek a felsőoktatási intézmények számára készült közgazdasági elméleti és közgazdasági alapozó tankönyvek, illetve oktatási segédanyagok. A műfajból adódóan a szövegek jelentős mértékben ismétlődnek, és a tankönyveknek több kiadása is létezik; ezért a bennük kifejtett költségfelfogás és az általa feltételezett terminuscsoport elemzésekor nem törekszünk a teljességre, hanem tipikus példákat választunk ki. A továbbiakban ezeket összefoglalóan közgazdasági tankönyveknek nevezzük, szükség esetén megadva a típusukat. Alternatív költségek és költségek A költségekről szóló fejezet a közgazdasági tankönyvek nélkülözhetetlen része. Rendszerint a piaci mechanizmus és a rugalmasság elméletének tárgyalása után következik, egy fogalmat azonban már a tankönyvek elején megmagyaráznak. Az alternatív költségek lényegét az alapvető gazdasági probléma tárgyalásakor fejtik ki; ezt mindenütt egyformán, a korlátlan szükségletek és a korlátozott erőforrások közötti ellentmondásként írják le (Kerem, Randveer 1998: 16–17; Skominas 2000: 36–38; Martinkus, Žilinskas 2001: 95–99; Jakutis ir kt. 2003: 14–15; Lukoševičius, Stankevičius 2003: 42; Buračas ir kt. 2005: 24; Rastenienė 2005: 13–16; Snieška ir kt. 2005: 26; Jakutis 2006: 15–16; Davulis 2009: 19–22). Az emberi szükségletek korlátlanok, kielégítésükhöz szükséges erőforrások viszont korlátozottak, ezért minden társadalom szembesül az erőforráshiány problémájával. Ez a probléma arra késztet, hogy megválasszuk, miként használjuk fel hatékonyan az erőforrásokat. A különböző gazdasági rendszerek eltérő módon oldják meg ezeket a feladatokat: például központosított tervgazdaságban (parancsgazdaságban) a tervező intézmények válaszolnak az ilyen kérdésekre, piacgazdaságban pedig maga a piac; gyakran a vegyes gazdaságot is említik (Kerem, Randveer 1998: 20; Martinkus, Žilinskas 2001: 16; Lukoševičius, Stankevičius 2003: 42–47; Rastenienė 2005: 20; Snieška ir kt. 2005: 25; Davulis 2009: 35–39). Magát a közgazdaságtant is gyakran úgy határozzák meg, mint annak tudományát, hogy miként választunk a korlátozott erőforrások felhasználásának lehetséges módjai közül a termékek előállítása érdekében (Jakutis ir kt. 2003: 14; Jakutis 2006: 16; Paunksnienė, Liučvaitienė 2009: 7). A választás problémája ezután a társadalmi termeléssel kapcsolódik össze, mivel a gazdasági tevékenység legnagyobb része áruk és szolgáltatások előállítására irányul. Mivel az erőforrások korlátozottak, mindegyikük, ha egy módon használják fel, többé nem használható fel más termékek előállítására. Ha a társadalom úgy dönt, hogy növeli az egyik termék előállítását, kevesebb erőforrása marad egy másik termék előállítására (Martinkus R. VASKE-LAITĖ. Kaštai – veng­tina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 285 tinkus, Žilinskas 2001: 96–99; Jakutis ir kt. 2003: 15–16; Lukoševičius, Stankevičius 2003: 42–47; Rastenienė 2005: 13–17). Taigi, pasirinkimas alternatyvus: pasirinkus vieną, prarandama kita. Vadovėliuose nurodomi prancūziški aptariamą reiškinį įvardijantys atitikmenys: alternatif (Lukoševičius, Stankevičius 2003: 42), alternative (Martinkus, Žilinskas 2001: 19). Su pasirinkimo alternatyva susiję kaštai ir pavadinami alternatyviaisiais kaštais, tik šis terminas, kaip matyti ir iš aptartų ekonomikos terminų žodynų, jau siejamas su anglišku atitikmeniu, t. y. opportunity costs (Martinkus, Žilinskas 2001: 20, 213). Pastarasis junginį leistų versti kaip galimybės ar alternatyvos kaštai, bet kaip terminas beveik be išimties vartojamas junginys su būdvardinio dėmens įvardžiuotine forma, retkarčiais pavartojama neįvardžiuotinė (Jakutis ir kt. 2003; Jakutis 2006). A termék előállításához kapcsolódó alternatív költségeket olyan elveszett termékként értelmezik, amelyet a termék előállításához felhasznált erőforrásokból lehetett volna előállítani: „Bármely termék valós alternatív előállítási költségei úgy határozhatók meg, mint azok az alternatív termékek, amelyeket az adott termék előállításához felhasznált erőforrásokból lehetett volna előállítani.” (Martinkus, Žilinskas 2001: 206). Konkrétabban azoknak az áruknak vagy szolgáltatásoknak a mennyiségeként határozzák meg, amelyekről le kell mondani ahhoz, hogy meghatározott mennyiségű más árut vagy szolgáltatást szerezzünk (Martinkus, Žilinskas 2001: 97), elvont értelemben pedig az erőforrás-felhasználás azon alternatívájaként, amelyről egy adott termék előállításakor lemondunk (Mikučionis 2000: 46; Rastenienė 2005: 14). A tankönyvek azonban a választás problémáját nemcsak a társadalommal és a gazdasági rendszerrel, hanem minden egyes emberrel és vállalkozással is összefüggésbe hozzák: Mindenki szembesül a választás szükségességével és az alternatív költségek problémájával – orvos és jogász, vállalkozó és tanár, hivatalnok és fogyasztó. A fiatal orvosoknak el kell dönteniük, hogy általános orvosi gyakorlatot folytassanak-e, vagy még pénzt áldozzanak a további tanulásra, és szűkebb szakterület specialistájává váljanak. A vállalkozóknak ki kell választaniuk a lehetséges termékfajták egyikét, és úgy kell elosztaniuk pénzüket a berendezések, az anyagok és a dolgozók között, hogy kiadásaik a legnagyobb bevételt hozzák. A fogyasztóknak el kell dönteniük, hogyan költsék el pénzüket a legjobb eredmény (haszon) elérése érdekében: halat vagy húst, kenyeret vagy burgonyát, új ruhát vagy új függönyt, új könyvet vagy koncertjegyet vásároljanak-e, és mennyit vegyenek azokból a termékekből, amelyeket rendszeresen meg kell vásárolniuk. (Martinkus, Žilinskas 2001: 20). Az így tág értelemben vett alternatív költségeket gyakran egyszerűen elveszített lehetőségnek (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), illetve a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során feladott legjobb alternatívának nevezik (Wonnacott, Wonnacott 2001: 20). 286 KALBOS KULTŪRA | 86 rinkimą (Martinkus, Žilinskas 2001: 20). Iš sąvokos aiškinimo akivaizdžiai matyti, kad žodis išlaidos šios reikšmės neperteiktų. Juk dauguma atvejų nieko neišleidžiama – tiesiog renkantis viena prarandama kita. A tankönyvekben az alternatív költségek fogalmához adott magyarázat mindenekelőtt arra enged következtetni, hogy a jelentés összefügg az általános szótárakban megadott, ár közvetett jelentésével, azaz „a veszteség értékével”; „veszteség, valaminek az elérése érdekében bekövetkező hiány”, különösen mivel ezeket a költségeket is árnak nevezik. Egy tankönyv ezt a jelentést közvetlenül is megfogalmazza: „Az erőforrás-felhasználás alternatívái arra késztetnek bennünket, hogy megértsük az egyszerű igazságot: semmit sem kapunk ingyen. Ezért jön létre a választás ára, vagyis az elveszített lehetőségek ára fogalma. Tudományos megnevezése alternatív érték vagy alternatív költségek. Az elnevezés nem változtat a lényegen, hiszen arról van szó, hogy minden választásnak megvan az ára. Ez egyetemes igazság, de a gazdaságtanban érvényesül a leginkább.” (Mikučionis 2000: 43). Az alternatív költségek összefüggését az ár átvitt értelmével az mutatná, hogy az alternatív költségeket elveszített haszonnak nevezik: „A választott erőforrás-felhasználási alternatívát az elvetettel összehasonlítva az elveszített haszon alkotja az alternatív vagy lehetséges költségeket” (Martinkus, Žilinskas 2001: 213); „Általánosságban az alternatív költségek az erőforrás-felhasználás azon legjobb alternatívájának hasznát jelentik, amelyről lemondtak.” (Skominas 2000: 41). Másutt az áll, hogy az alternatív költségek „a választott tevékenység legjobb alternatívájából származó elveszített haszon”, de rögtön pontosítják, hogy „a gyakorlati elemzésben az alternatív költségeket rendszerint pénzben fejezik ki” (Kerem, Randveer 1998: 35), ami lehetővé tenné, hogy a kifejezést az ár közvetlen jelentésével is összefüggésbe hozzuk. A veszteséget valóban olykor pénzben mérik: például a zenei központ alternatív költségét egy új számítógép árával teszik egyenlővé (Martinkus, Žilinskas 2001: 20). Az alternatív költségek fogalmának meghatározásakor ezt a veszteséget rendszerint értékként nevezik meg: „<...> az alternatív költségek az elvetett vagy visszautasított legjobb alternatíva értékét jelentik.” (Kerem, Randveer 1998: 16); „Az alternatív költségek azon egyéb javak értékét jelentik, amelyeket akkor lehetett volna előállítani, ha az erőforrásokat máshol használták volna fel” (Rastenienė 2005: 14). A költség fogalmát szintén értékként határozzák meg: „A költségek a vállalat termeléséhez felhasznált erőforrások értéke” (Rastenienė 2005: 72). Ez pénzbeli kifejezéssel is összekapcsolható: „A költség a termelésben felhasznált valamennyi termelési tényező értéke, vagyis a ráfordítások folyó árakon számított értéke.” (Skominas 2000: 142). Amikor a költségeket az (elfogyasztott erőforrások) értékeként, az alternatív költségeket pedig az alternatíva értékeként határozzák meg, úgy tűnhet, mintha a veszteség, az elmaradt haszon R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 287 jelentését a kéttagú kifejezés jelzői tagja hordozná, az alaptag pedig az értékhez vagy az árhoz kapcsolódna. A költség és az alternatív költségek fogalma közötti viszony azonban nem ennyire egyértelmű és világos. Egyrészt ezek a fogalmak – amint az AETŽ tárgyalásakor már említettük – azonosnak tekinthetők. Ezt a gazdasági tankönyvek is megállapítják: „A közgazdászok minden költséget elveszített lehetőségként kezelnek, ezért a költség és az alternatív költségek szavak ugyanazt jelentik. A közgazdászok azonban az alternatív szó hozzáadásával emlékeztetnek arra, hogy a választás során valós lehetőségekről mondunk le.” (Martinkus, Žilinskas 2001: 20). Ha elfogadjuk ezt az azonosítást, arra gondolhatunk, hogy elegendő a költségeket elveszített lehetőségként (haszonként), a veszteség értékeként vagy áraként meghatározni, és az alternatív pontosító jelzőre nincs is szükség. A jelzői tag azonban fajtajelleget fejez ki, tehát létezniük kell nem alternatív költségeknek vagy a költségek másfajta értelmezésének is. Ez a mikroökonómiai szinten válik nyilvánvalóvá, pontosabban a termelési folyamatot végző vállalatok esetében. Ezt az értelmezést a továbbiakban tárgyaljuk; a gazdasági tankönyvekben bemutatott alternatívköltség-magyarázatból pedig arra lehet következtetni, hogy a fogalmat egyrészt elvontabb értelemben, vagyis valamiféle veszteségként, másrészt konkrétabban, áruk vagy szolgáltatások mennyiségében, illetve pénzben kifejezett veszteségként is használják. A veszteség megnevezésére a litván nyelvben a következő szavak állnak rendelkezésre: nuostolis, netektis, praradimas, netekimas, nustojimas, žala. Az alternatív költségek fogalma azonban arra utal, hogy a szóban forgó jelenség nem egyszerűen veszteség vagy anyagi kár. Olyan veszteségről van szó, azaz választáskor vagy valami más megszerzésekor elmaradó haszonról, amelynek árnyalatát a litván nyelvben nem fejezi ki külön szó. A köznyelvben ezt a szemantikai hiányt az ár átvitt értelmű használata tölthetné be (például: az élet ára, a szerelem ára), ám a közgazdasági elméletben ezt a szót közvetlen jelentésében és szakkifejezésként használják. Költségek és ráfordítások Bár, mint látható, a költségeket a közgazdasági tankönyvek bármilyen választással összefüggésbe hozzák, mégis elsősorban a termeléssel kapcsolják össze. Leggyakrabban külön fejezetben éppen a termelési költségeket tárgyalják (Kerem, Randveer 1991: 35–40; Martinkus, Žilinskas 2001: 191–222; Žutautienė 2007: 43–46; Davulis 2009: 49–71). Az alternatív költségekhez hasonlóan ezeket is egyszerűen költségeknek nevezik, és értékként vagy árként határozzák meg, de legalábbis a definíciók nem kapcsolják őket veszteséghez. Az 1933-ban megjelent Petro Šalčius-féle Ekonomikos pagrinduose a költségek meghatározására a jószág fogalmát használják: a költségeket úgy határozzák meg, mint egy jószág megszerzéséhez szükséges 288 KALBOS KULTŪRA | 86 išleistų kitų gaminamų ir vartojamų gėrybių kiekis (Šalčius 1991: 60), tačiau pastarųjų dviejų dešimtmečių ekonomikos vadovėliuose gamybos kaštus linkstama apibrėžti vartojant gamybai naudojamų išteklių sąvoką. Tie ištekliai paprastai aptariami vadovėlių pradžioje ir nusakomi kaip visa tai, kas naudojama prekėms ir paslaugoms, t. y. gėrybėms, gaminti (Skominas 2000: 37; Lukoševičius, Stankevičius 2003: 37). Ištekliais laikoma žemė, darbas ir kapitalas, atskirai paminimas verslumas, informacija (Martinkus, Žilinskas 2001: 14; Lukoševičius, Stankevičius 2003: 37–38; Rastenienė 2005: 11–12). Nors neretai terminai ištekliai (ekonominiai ištekliai) ir gamybos veiksniai pavartojami sinonimiškai (pvz.: „Ištekliai – visa tai, kas naudojama prekių ir paslaugų gamyboje, dėl to ištekliai dažnai vadinami gamybos veiksniais“ (Lukoševičius, Stankevičius 2003: 37), kai kur pabrėžiamas terminų skirtumas: „Ekonominiai ištekliai yra tai, kas turi potencinę galimybę dalyvauti prekių ir paslaugų gamybos procese, kas yra riboti, ir kurių apimties didinimas teigiamai veikia visuomenės ūkinės veiklos rezultatus. Dėl šių savybių jie įgyja ekonominį vertingumą, t. y. turi kainą. Gamybos veiksniai yra tik ta ekonominių išteklių dalis, kuri naudojama gamybos procese.“ (Skominas 2000: 235). A termelési költségeket a termelés során felhasznált erőforrások értékeként határozzák meg. A fogalom ilyetén meghatározása látszólag nem hordozza azt a jelentésárnyalatot, amely az alternatív költségek tárgyalásakor vált nyilvánvalóvá. A jelentésbeli hasonlóság azonban csak a definíciókból nem feltétlenül derül ki. Hiszen ugyanezek a tankönyvek a termelést olyan célszerű tevékenységként magyarázzák, amely az emberi szükségletek kielégítésére, az azokat kielégítő jószág előállítására irányul, például: „A termelés áruk és szolgáltatások létrehozása az emberi szükségletek kielégítésére, gazdasági erőforrások felhasználásával.” (Rastenienė 2005: 13). Így szemantikai hasonlóságra következtethetünk: a költségek szó ebben az esetben is mintha azt nevezné meg, amit egy másik dolog megszerzésekor elveszítünk, vagyis egy jószág előállításakor — egy üzleti vállalkozás szemszögéből, amelynek a közgazdasági elmélet szerint a nyereségre törekvés a jellemzője — a nyereség elérésekor. A tankönyvek azonban közvetlenül nem hangsúlyozzák a termelési költségek fogalmának ezt a jelentésárnyalatát. Mivel az erőforrásokat felhasználják a termeléshez, ráadásul ezekkel hasznosságot hoznak létre9, megnevezésükre ezért a ráfordítások szó volna megfelelő. 1962-ben P. Skardžius 9 Vö.: „Más szóval, a termelés olyan folyamat, amelyben a társadalom gazdasági erőforrásait hasznosság létrehozására használják fel, függetlenül attól, milyen formát ölt ez a hasznosság. A termelés tehát szükségleteink kielégítése közben hasznosságot is teremt.” (Martinkus, Žilinskas 2001: 162). R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 289 új szóként tárgyalták, a mai közgazdasági terminológiában meghonosodott. P. Skardžius által felismert összefüggések arra utalnak, hogy e szó jelentése bizonyos tekintetben akár meg is ismételheti a költség szó jelentését: a ráfordítások azok, amelyeket egy eredmény elérése érdekében használnak fel, a költségek pedig azok, amelyek egy adott eredmény elérésekor elvesznek. A közgazdasági tankönyvekben azonban a ráfordítások és a költségek nem helyettesítik egymást. A ráfordítások szót a tankönyvek elvontabb és konkrétabb jelentésben egyaránt használják. Elvontabb értelemben a termeléshez felhasznált erőforrásokkal, vagyis termelési tényezőkkel azonosítják: „A ráfordítások a termelési folyamatban felhasznált gazdasági erőforrások (munkaerő, anyagok és nyersanyagok, berendezések, tőke stb.).” (Martinkus, Žilinskas 2001: 14); „A termelési függvény meghatározza a termelés maximális volumenét (kibocsátását), amely az erőforrások (ráfordítások) adott kombinációja mellett előállítható.” (Bhaskar 2000: 97). A ráfordítások szó konkrét jelentése — „a felhasznált erőforrások mennyisége” — azokban a függvényekben válik nyilvánvalóvá, amelyek a gazdasági összefüggéseket írják le, mindenekelőtt a termelési függvényben. A termelési tényezők bármely kombinációja és az elérhető maximális eredmény közötti kapcsolatot kifejező termelési függvényt így írják fel: Q = f(L, K), ahol a Q az adott technológiai szinten elérhető maximális termelési volument jelöli, az L és a K pedig a fizikai egységekben mért ráfordításokat, rendre a munka és a tőke ráfordításait (Davulis 2009: 189). A fizikai egységekben kifejezett termelési függvény azonban csupán előfeltétele a gazdasági elemzésnek, amely másfajta mennyiségekkel — érték- vagy pénzösszegekkel — dolgozik. Ez utóbbi számára a ráfordítások pénzben kifejezett értéke, az ár fontos, ezt pedig a költség szó jelöli. Ezt az értéket a mennyiség és az ár szorzataként számítják ki, például: „A legegyszerűbb formájú összes változó költség a változó termelési tényező ráfordításaihoz kapcsolódó költség. A változó költségeket úgy számítják ki, hogy a változó termelési tényező ráfordításainak mennyiségét megszorozzák azok árával.” (Jakutis 2006: 6); „Ha feltételezzük, hogy az egyik termelési tényező (a munka) ráfordításai változóak, a másiké (a tőkéé) pedig rögzítettek, akkor az összes változó költség megegyezik a változó tényező ráfordítási egységárának és a ráfordítási egységek számának szorzatával: BKK = WL; itt L a munka ráfordítási egységeinek száma, W pedig a munka ráfordítási egységének ára.” (Jakutis 2006: 63). A vállalati költségek különféle típusai közül egyeseket szintén a ráfordítások áraként határoznak meg: „Az összköltség BK a teljes termék előállításához és értékesítéséhez felhasznált termelési erőforrások ráfordításainak ára.” (Davulis 2003: 17). A ráfordítások és a költségek tehát különböző mennyiségeket jelölnek: a ráfordításokkal a termeléshez felhasznált erőforrások mennyiségét, a költségekkel pedig a ráfordítások pénzben kifejezett értékét, vagyis árát nevezik meg. 290 KALBOS KULTŪRA | 86 A kapott mennyiséget sem lehet költségnek nevezni – ez zavart keltene. Egy olyan közgazdasági tankönyvben, amelyben a kaštai jövevényszó használatát a nyelvi norma betartásával10 próbálták elkerülni, felmerülnek a szó többértelműségéből adódó problémák, például: „Az általános költségek magukban foglalják a termék előállításával kapcsolatos összes költséget.” (Jakutis ir kt. 2007: 66). Igaz, amikor a sąnaudos szó a költségek pénzbeli kifejezésének jelentésében szerepel, e tankönyv kerüli, hogy az elfogyasztott erőforrások mennyiségét ugyanezzel a szóval nevezze meg – helyette az erőforrások (az erőforrások mennyisége), termelési tényezők (a termelési tényezők mennyisége) terminusokat használja. Ez azonban a litván közgazdasági elméletben már régóta kialakuló fogalmi rendszer átrendezését jelentené. Az adott függvényben vagy egyenletben szereplő mennyiséget lehetne az elfogyasztott erőforrások ára, a termelési költségek ára, a költségek pénzbeli kifejezése néven nevezni, a termelési költség azonban nemcsak ez a mennyiség, hanem különféle kritériumok szerint osztályozott elméleti fogalom is; már önmagukban ezek a szókapcsolatok is nehézkesek lennének. Másfelől mind a termelési költségeket, mind azok típusait megnevező fogalmakat rendszerint nem árként, hanem értékként (az elfogyasztott erőforrások értékeként) határozzák meg, ami arra utal, hogy a kaštai terminus csak akkor nyeri el konkrét jelentését, amikor egy bizonyos mennyiséget jelöl. A sąnaudos szóhoz hasonlóan jelentése lehet konkrétabb és elvontabb is. A társadalom termelő tevékenységét tárgyalva az egyik mikroökonómiai tankönyv megállapítja, hogy az árukat és szolgáltatásokat a természet által nyújtott anyagból és energiából, a természet eszközeinek és információinak felhasználásával állítják elő, majd így foglalja össze: „Így előállításukhoz ráfordításokra van szükség (piacgazdaságban – költségekre, pénzben kifejezett ráfordításokra).” (Skominas 2000: 38). A költségek piacgazdasághoz kötése részben azt is megmagyarázza, miért került ismét előtérbe a kaštai terminus a közgazdasági szótárakban, egybeesve az ország gazdaságának és a benne művelt közgazdaságtudománynak az átalakulási időszakával. A nem szakosított szövegekben, elsősorban a publicisztikában és az interneten, ahol nincs szükség a ráfordítások mennyiségének és árának elkülönítésére és külön jelekkel való jelölésére, egyszerűbb a sąnaudos szónak a ráfordítások ára, pénzbeli kifejezése jelentést tulajdonítani. Igaz, a költség-haszon elemzés (költség–haszon elemzés) fogalmának használatakor ezek a szövegek rendszerint megjegyzik, hogy az elemzés során a ráfordításokat pénzben kifejezve vizsgálják, mégis a sąnaudos szót használják11. Ezzel- 10 A nyelvi norma betartását mutatja, hogy e tankönyv korábbi kiadásaiban a kaštai terminust használták. E kiadásra valószínűleg hatással volt a KP₄, amely ezt a terminust kerülendő idegen szóként minősíti. 11 Lásd a Google keresését. R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 291 Ebben a szókapcsolatban valószínűleg a hangzásbeli összecsengés tartja fenn. Ezekben a szövegekben még az alternatív ráfordítások12 terminus is előfordul, noha – amint az alternatív költségek közgazdasági tankönyvekben szereplő magyarázatából kitűnik – ennek semmi köze a felhasználáshoz. A publicisztikai és internetes szövegekben nem szükséges közgazdasági elméletet tanítani, fogalmakat meghatározni, még kevésbé azok teljes rendszerét bemutatni, ezért a fogalmak közötti rendszerszerű kapcsolatok vagy a fogalom és az azt jelölő terminus közötti ellentmondás nehezebben válik láthatóvá. A Mai Litván Nyelv Szövegkorpuszának konkordanciái mindazonáltal azt mutatják, hogy a sąnaudos szó publicisztikai használatainak többsége is (például a névszói alanyeset 6 980 355 szó között 1 663 alkalommal fordult elő) a felhasznált erőforrás mennyiségi kifejezéséhez vagy a felhasznált erőforrások általános megnevezéséhez kapcsolódik (VDU 2013). Költségek és kiadások. A számviteli és gazdasági költségek szembeállítása A termelő üzleti vállalkozás költségei részben egybeesnek kiadásaival. Az üzleti vállalkozás erőforrásokat, vagyis termelési tényezőket vásárol áruk előállításához vagy szolgáltatások nyújtásához; ezek alkotják a kiadásait. Az előállított termékek értékesítésével bevételre tesz szert. A kiadások fogalma (a termelő tevékenységre elköltött pénz) szembeállítható a bevételekkel (az értékesítésből vagy a vállalkozás más tevékenységéből származó pénzösszeggel), illetve a jövedelemmel, és széles körben használatos a vállalkozások gyakorlatában. A vállalkozások könyvelésében pénzben kifejezett gazdasági műveleteket és tényeket rögzítenek, osztályoznak, elemeznek és összegeznek, ezek jelentős részét pedig a kiadások teszik ki. Ezért – amint a közgazdasági tankönyvek rámutatnak – a könyvelő mindenekelőtt kiadásként számítaná ki a vállalkozás költségeit. Ez a számítás azonban félreértésekhez vezet a vállalkozás közgazdásza számára, mert az ő szemében a kaštai mindenekelőtt az elveszített alternatívát jelenti: „a közgazdászok számára a költség mindenekelőtt alternatív költséget jelent. Vagyis a közgazdászok nemcsak a nyilvánvaló számviteli, vagyis könyvviteli költségeket veszik figyelembe, hanem a becsült költségeket is, például az alternatív vállalkozásba fektetett tőke után elérhető normál profitot.” (Martinkus, Žilinskas 2001: 214). A közgazdasági tankönyvek a vállalkozás tevékenységéhez kapcsolódó költségek fogalmának e különbségeit a számviteli költségek és a gazdasági költségek fogalmaival mutatják be; a magyarázatokból azonban, amelyek rendszerint zavarosak és ellentmondásosak, az derül ki, hogy ezek nem annyira a költségfogalom különbségeit, mint inkább az üzleti költségek kiszámításának eltérő módjait jelölik. 12 Ezt a Google keresője mutatja. 292 KALBOS KULTŪRA | 86 A könyvviteli költségeket általában a számviteli dokumentumokba bejegyzett kiadásokként határozzák meg: „A könyvviteli költségek olyan kiadások, amelyeket bejegyeznek a könyvelési nyilvántartásokba” (Rastenienė 2005: 72). A gazdasági költségek közé a könyvviteli költségek tartoznak, figyelembe véve azokat a költségeket is, amelyeket nem jegyeznek be a könyvviteli nyilvántartásokba; ezek az elmaradt jövedelmek (pl. kamatok), amelyeket a vállalkozó, az erőforrás tulajdonosa akkor kapna, ha saját erőforrásait egy alternatív vállalkozásba fektetné, épületeit és földterületét egy másik vállalkozónak adná bérbe stb. (Bhaskar 2000: 120–122; Martinkus, Žilinskas 2001: 214; Jakutis ir kt. 2003: 43; Rastenienė 2005: 72). E költségek megnevezésére egy újabb összetett terminust is javasolnak, amelynek alárendelt tagja nem litván eredetű, nevezetesen: implicit költségek. Rendszerint litván megfelelőiket is megemlítik: feltételezett vagy vélhető költségek (Martinkus, Žilinskas 2001: 214; Rastenienė 2005: 72), vélelmezett vagy imputált költségek (Kerem, Randveer 1998: 46; Skominas 2000: 142), közvetett (belső) költségek (Bhaskar 2000: 120; Davulis 2009: 55). Az implicit költségeket „az erőforrás-felhasználás választott alternatívájának az elvetettel való összehasonlításakor megállapított elmaradt haszonként” határozzák meg (Rastenienė 2005: 72), ez a meghatározás pedig egybeesik a tárgyalt alternatív költség fogalmával. E költségeket azonosítják is: „A közvetlen költségeken kívül a közgazdászok a probléma értékelésekor közvetett (vagy alternatív) költségeket is használnak.” (Bhaskar 2000: 120). Következésképpen az alternatív költség – az alternatív választásból eredő veszteségként értelmezve – a vállalkozás tulajdonosa számára olyan elmaradt haszon (jövedelem), amelyhez alternatív befektetés esetén jutott volna. Az implicit költségekkel az explicit költségeket állítják szembe, amelyeket közvetlennek (Bhaskar 2000: 119; Skominas 2000: 142), nyilvánvalónak (Kerem, Randveer 1998: 35–36; Rastenienė 2005: 72) vagy külsőnek (Davulis 2009: 55) is neveznek. A közgazdasági tankönyvek ezeket a könyvviteli költségekkel azonosítják, ezért a gazdasági költségeket nemcsak az implicit és explicit költségek összegeként határozzák meg (Skominas 2000: 142), hanem a könyvviteli költségekként is, a feltételezett költségeket is figyelembe véve (Martinkus, Žilinskas 2001: 214). Így az implicit és explicit költségek, gazdasági és könyvviteli költségek fogalma a vállalkozás költségeiről és a saját erőforrások felhasználásáról szóló tárgyalásokban jelenik meg. A közgazdasági tankönyvek alapján arra lehet következtetni, hogy a könyvviteli és gazdasági költségek szembeállításának igénye abból fakad, hogy a vállalati költségeket a könyvelési nyilvántartásokba bejegyzett kiadásokkal azonosítják. Ez ismét megerősíti, hogy a gazdasági értelemben vett költségek szót a kiadások nem helyettesítheti, a könyvviteli fogalmat azonban mintha mégis kifejezné. A mai litván könyvviteli gyakorlatban valóban széles körben használatos a kiadások terminus. Igaz, e számvitelben Litvániában már egy ideje két típust különböztetnek meg: a pénzügyi és a vezetői számvitelt. R. VASKELAITĖ. Kaštai – veng tina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 293 13A különbségeket többféleképpen is megadják, leggyakrabban azonban a közölt információ felhasználójának szempontjából indulnak ki: a pénzügyi számvitel adatai a külső felhasználóknak (állami szerveknek, részvényeseknek, betéteseknek, beszállítóknak, vásárlóknak stb.), a vezetői számvitel adatai pedig a vállalat és szervezeti egységei vezetőinek, menedzsereinek szólnak (Kalčinskas, Černius 1997; Mackevičius 2003; Kalčinskas 2007; Lakis ir kt. 2010). Mint megjegyzik, a vezetői és pénzügyi számvitel közös területe a költségszámvitel (Lakis ir kt. 2010: 16). Úgy tűnhet, hogy ha a könyvviteli és gazdasági költségfogalmat a szókapcsolat fő tagjai különböztetik meg (kiadások és költségek), akkor talán nincs is szükség a differenciálás alárendelt tagjaira. Valójában a könyvviteli költségek és gazdasági költségek megkülönböztetésének igénye az angol terminológiában gyökerezhet, amely mindkét esetben a cost szót használja: rendre az accounting cost és az economic cost kifejezésekben. Mivel a közgazdasági elméletet főként angolul alkotják meg, és a litván tankönyvek készítői angol nyelvű művekre támaszkodnak, illetve angolból fordítanak, ez a fogalmi megkülönböztetés az angol nyelven kidolgozott közgazdasági elmélet alkalmazásának következménye lehet. Mindazonáltal az, hogy ugyanazt a cost szót használják az angolban a költség könyvviteli és gazdasági fogalmának kifejezésére, aligha véletlen. Ezt már önmagában is mutatja a vezetői számvitel egyik alapfogalmának áttekintése, amelyet litvánul a kiadások szóval választottak megnevezni, s amelyet egy litván vezetői számviteli munkában közöltek: A kiadások jellemzésére sokféle terminust, érvet, bizonyítékot és példát használnak. Nagyon gyakran azt állítják, hogy kiadás minden, ami csökkenti a nyereséget vagy növeli a veszteséget. E meghatározásból nem világos, mi rejlik a minden fogalma mögött. Úgy véljük, hogy a minden mindenekelőtt bizonyos erőforrások felhasználását, elvesztését jelenti. A szakirodalomban bizonyos erőforrások elvesztését gyakran valamiféle áldozatként magyarázzák, az angol sacrifice szó használatával. A kiadások áldozatként, valaminek az elvesztéseként való leírása azonban nem értékelhető kizárólag negatív értelemben. Hiszen a vállalat azért használja fel az erőforrásokat, hogy elérjen egy bizonyos célt. Következésképpen ez az erőforrásvesztés hasznot hoz a vállalatnak, hiszen elérte a célját (például terméket állított elő) (Mackevičius 2003: 132). A tárgyalt költség jelentésével való kapcsolatot nemcsak ez az áttekintés mutatja, hanem az alább említett Robert N. Anthony és James S. Reese-féle meghatározás is, amelyet gyakran idéznek— 13 Ezt a számviteli ágat egyelőre sokféleképpen nevezik: vezetői, menedzsment-, irányítási, menedzseri, költség számvitelnek stb. Mivel az angol elnevezés management accounting, a legpontosabb fordítás a vezetői számvitel lenne. Természetesen figyelembe vehető a meghonosodott litván hagyomány is. E terminusról külön kellene vitát folytatni; itt a versengő elnevezések egyikét közöljük. 294 KALBOS KULTŪRA | 86 A nyugati szerzők munkáiban elterjedt nézet szerint a ráfordítások valamely cél elérése érdekében felhasznált erőforrások pénzben kifejezett értékét jelentik. E meghatározás három fontos tényezőt emel ki: 1) a ráfordításokat a termékek előállítása vagy a szolgáltatások nyújtása során felhasznált erőforrások határozzák meg, 2) a felhasznált erőforrások mennyiségét pénzben fejezik ki, 3) a ráfordítások konkrét célok elérését szolgálják – ezek a jellemzők pedig a közgazdasági tankönyvekben tárgyalt költség fogalmára is jellemzőek. A jelentésbeli összefüggést még inkább alátámasztaná Alicja Jaruga meghatározása, amely szerint a számvitel szempontjából a ráfordítások a termelési folyamat során felhasznált, hasznos termékekké és szolgáltatásokká feldolgozott erőforrások összességeként határozhatók meg; különösen pedig David Myddleton meghatározása, mely szerint a ráfordítás az, amiről le kell mondanunk ahhoz, hogy megkapjuk azt, amit kívánunk (Mackevičius 2003: 133). A litván számviteli terminológia fejlődése oda vezetett, hogy az angol costs három szóval fejeződik ki benne: kiadások, ráfordítások és önköltség. A vállalati számvitelt szabályozó 11. üzleti számviteli standard a kiadásokat az eszközök felhasználásával és értékcsökkenésével kapcsolja össze: a kiadásokat az eszközök vagy szolgáltatások felhasználásaként, valamint az eszközök értékének csökkenéseként határozza meg a beszámolási időszakban; azokat a kiadásokat pedig, amelyek a jövőben bevételt hoznak, az eszközök közé sorolja, míg azokat, amelyek a beszámolási időszak bevételének megszerzése érdekében merültek fel, az adott időszak ráfordításainak tekinti (VAS 2013). A vezetői számviteli munkák arra utalnak, hogy a kiadásokat 27 szempont szerint lehet osztályozni: állandó, változó és vegyes; közvetlen és közvetett; termelési és nem termelési; hosszú és rövid távú stb. kiadásokra (Mackevičius 2003: 135–137). Mindazonáltal a litván számviteli terminológiában is érezhető az igény egy „nemfogalomra”, amely egyetlen szóval nevezné meg a kiadásokat, a ráfordításokat és az önköltséget (angolul mindez cost); ilyen fogalmat használnak is: ez a kaštai14 (Kalčinskas, Černius 1997; Kalčinskas 2007). Az, hogy e fogalom iránti igény elsősorban a vezetői számvitelben merül fel, szintén bizonyos jelentésbeli rokonságot jelez a kaštai mint közgazdasági elméleti fogalom jelentésével. A vezetői számvitel adatait a vállalat menedzsereinek adják át elemzés és stratégiai döntéshozatal céljából; számukra nem a kiadások múltbeli alakulása, hanem azok előrejelzése és alternatívái fontosak. Másfelől a kiadások terminust nemcsak a könyvvitelben használják. A közgazdasági tankönyvekben is előfordul. A költségfajták némelyike— 14 Vö.: „A nemfogalomként használt kaštai fogalom a vezetői számvitel három legfontosabb mutatóját fejezi ki: a kiadásokat, a ráfordításokat és az önköltséget. Mindezek a terminusok egyformán fontosak. A kaštai az általános fogalmak kifejezésére szolgál, de nem helyettesítheti a konkrét terminusokat, amikor konkrét mutatókról van szó.” (Kalčinskas 2007: 781) (Itt a zárójel után már nincs pont) R. VASKE LAITĖ. Kaštai – veng tina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 295 …tások is költségként vannak meghatározva: például a állandó költségeket úgy írják le, mint „olyan költségeket, amelyek a termelt termékek (szolgáltatások) mennyiségének változásával (növekedésével vagy csökkenésével) nem változnak”, a változó költségeket pedig mint „olyan költségeket, amelyek a termelt termékek (szolgáltatások) mennyiségétől függően változnak” (Martinkus, Žilinskas 2001: 190). Egy középiskolai közgazdasági tankönyvben a meghatározások kombinálódnak: például a termelési költségeket egyrészt a termelés során felhasznált összes termelési tényező értékeként, másrészt valamennyi termelési tényező kifizetéséhez szükséges kiadásként határozzák meg (Makutėnas, Makutėnienė 2004: 94), az összköltséget pedig egy bizonyos időszak állandó és változó költségeinek összegeként, egyben pedig termékek előállítására vagy szolgáltatások nyújtására fordított összes pénzkiadásként (Makutėnas, Makutėnienė 2004: 95). Gediminas Davulis Közgazdaságtan-elméletében a termelési költségek terminust használva rendszerint zárójelben megadja a kiadások szót (Davulis 2009: 56). A közgazdasági tankönyvekben azonban terminusként és osztályozási fogalomként – ellentétben a vezetői számvitel legtöbb munkájával – a költség szerepel. Megkülönböztetik a vállalat rövid távú és hosszú távú költségeit, az állandó és változó költségeket, az összköltséget, az átlagköltséget és a határköltséget (Kerem, Randveer 1998: 38–40; Varian 1999: 347–366; Bhaskar 2000: 122–135; Skominas 2000: 149–156; Martinkus, Žilinskas 2001: 193–208; Jakutis ir kt. 2003: 44–52; Lukoševičius, Stankevičius 2003: 76–78; VDU 2005: 80; Davulis 2009: 49–55; Panovas 2013: 123–129). A vállalati költségtípusok meghatározásai mindazonáltal szintén a költség. Állandó költségek fogalmából indulnak ki: azokat olyan költségekként írják le, amelyek nem változnak, amikor a vállalat módosítja a termelés volumenét; a változó költségeket olyan költségekként határozzák meg, amelyek a termelési volumen vállalati módosításával változnak; az összköltség az állandó és változó költségek összege; az átlagköltség pedig az összköltség és az előállított termékmennyiség hányadosa (Kerem, Randveer 1998: 38; Lukoševičius, Stankevičius 2003: 76–77; Skominas 2000: 149–150; Davulis 2009: 51). A közgazdasági elméletben a kiadások helyett a költségek választására való hajlam okait mindenekelőtt talán a megadott termelésiköltség-meghatározásokban kell keresni. A termelési költségeket ugyan a vállalat kiadásaiként magyarázzák, de a közgazdasági elméletben – amelyet gyakran a szűkös erőforrások felhasználásának tudományaként határoznak meg – az erőforrások felhasználásához kapcsolják, és a termelés során felhasznált erőforrások értékeként, illetve a ráfordítások áraként, pénzben kifejezett ráfordításként határozzák meg. Tehát a költség szó jelentése eltér a „kiadott pénzösszeg” jelentésétől. Nem a kiadásokkal, hanem inkább az árral függ össze, és ez az ár a ráfordítások, vagyis a haszon elérése érdekében felhasznált dolgok költsége. A gazdálkodó vállalat termelési költségei lényegében megegyeznek az általa el- 296 KALBOS KULTŪRA | 86 költött pénzösszeggel. A terminológiai különbségeket tehát valószínűleg a jelenség eltérő nézőpontból történő értékelése okozza. A költségek a közgazdaságtan számára nem a kiadott pénzösszegekről szóló kronologikus feljegyzésekként, hanem elméleti fogalomként fontosak. Ezt az olyan származtatott fogalmak egész csoportja is mutatja, mint a költségfüggvény, rövid távú költségfüggvény, hosszú távú költségfüggvény, költségminimalizálás, költséggörbe, költséginfláció stb. A gazdasági összefüggéseket kifejező említett függvények is megerősítik, hogy a kiadás terminus nem alkalmas az összefüggések megfelelő kifejezésére: ha a ráfordítások mennyiségét megszorozzuk az árral, az így kapott értéket nehéz kiadásnak nevezni. A termelési költségeknek – amelyek a vállalatok működési gyakorlatában egybeesnek a kiadásokkal – a költség terminussal való megnevezésére irányuló hajlamot azonban talán leginkább az magyarázza, hogy a közgazdasági tankönyvekben törekvés mutatkozik arra, hogy a költségeket egy általános költségosztályozási rendszerbe illesszék. A költségek általános osztályozása és a fogalmak közötti viszony A közgazdasági tankönyvekben megadott meghatározásokból a költség szó nem egészen egységes jelentése rajzolódik ki: az alternatív költség szókapcsolatban olyan veszteséget jelöl, amely egy másik lehetőség választásakor keletkezik, az elmaradt hasznot vagy a lehetőség költségét; a termelési költségek szókapcsolatban pedig a termeléshez használt erőforrások értékét, többnyire pénzben kifejezve, pontosabban a ráfordítások árát. Ha e szó különböző jelentéseket vagy legalábbis jelentésárnyalatokat fejez ki, akkor az általános költség fogalma talán meg sem határozható. Valóban, mind a közgazdasági tankönyvekben, mind a terminológiai szótárakban kerülik a meghatározását; ha pedig mégis meghatározzák, akkor a termelési költségek rövidítéseként. Egy középiskolai tankönyvben mégis található ilyen meghatározás, és alapul véve egyedül az a jelentés kapcsolhatja össze az alternatív költség és a termelési költségek fogalmát, amely azzal a veszteséggel függ össze, amely valaminek a megszerzésekor keletkezik: „A költség az, amit elveszítünk, amikor úgy döntünk, hogy teszünk vagy vásárolunk valamit.” (Makutėnas, Makutėnienė 2004: 192). Ez mintha kapcsolatot teremtene az alternatív költség és a termelési költségek szókapcsolatok között, egyúttal megmagyarázná a költség szó jelentését, és azt is, miért él tovább a kölcsönszó a közgazdasági elméletben: e jelentés kifejezésére nincs megfelelő litván szó. A fogalom makroökonómiai tankönyvekben való használata is arra utal, hogy a szónak hasonló jelentést tulajdonítanak. Például a gazdasági növekedés személyes költségei – a feszültebb, érzelmekkel, stresszel, konfliktusokkal és a jövővel kapcsolatos fokozott bizonytalansággal „megterhelt” élet – olyan költségekként szerepelnek, „amelyeket az embernek és a családnak kell viselnie ahhoz, hogy a gazdasági növekedés által biztosított magasabb anyagi jólétet elérje” (Buračas ir kt. 2005: 255), ami azt mutatja, R. VASKĔLAITĖ. Kaštai – veng­tina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 297 hogy költségnek nevezik azt a veszteséget, amelyet valami más megszerzéséért szenvedünk el, pontosabban az anyagi jólét árát. Másutt a munkanélküliség költségeit közvetlenül is árként nevezik meg, átvitt értelemben használva ezt a szót: „A munkanélküliségnek jelentős gazdasági költségei vannak (economic costs). A munkanélküliség fő gazdasági ára az elmaradt (meg nem termelt) kibocsátás.” (Čiegis 2012: 125). Egyes megfogalmazások azonban arra utalnak, hogy a költség jelentése teljesen megközelíti a veszteség, következmény, hatás szavak jelentését. Például a „Munkanélküliség költségei” című alfejezetben a termelési volumen vagy a bruttó hazai termék csökkenését, a személyes jövedelem és a szakképzettség elvesztését stb. sorolják fel (Kerem, Randveer 1998: 104), amit a munkanélküliség negatív következményeinek is lehetne nevezni. Az inflációs költségeknek tekintett vagyon-újraelosztást és az ország exportpiaci versenyképességének csökkenését (Kerem, Randveer 1998: 105–106) az infláció következményeinek lehet nevezni. A gazdasági növekedés olyan társadalmi költségeit, mint az ipar fejlődését kísérő urbanizáció, a természet gyors ütemű kiaknázása és az emberek életmódjának alapvető megváltozása (Buračas ir kt. 2005: 255), a gazdasági növekedés miatt elszenvedett veszteségeknek vagy a gazdasági növekedés következményeinek is lehetne nevezni. Ezek a jelenségek azonban úgy is értelmezhetők, mint a munkanélküliség, az infláció vagy a gazdasági növekedés áraként fizetendő tételek. Mivel a szemantikai határ nem éles, másutt e jelenségek tárgyalásakor a következmény, hatás, veszteség szavakat használják (Snieška ir kt. 2005: 403–406; 448–454), vagy ezeket és a költség szót szinonimaként alkalmazzák (Kerem, Randveer 1998: 104, 106–107; Čiegis 2012: 128). Bármilyen jelentést is tulajdonítsanak a költség szónak, a meghatározásokból látható, hogy az alternatív költség szókapcsolatban inkább az egy másik lehetőség választásakor elszenvedett veszteséghez, vagyis az ár szó átvitt értelméhez kapcsolódik, a termelési költségek szókapcsolatban pedig a pénzben kifejezett ráfordításokhoz, a ráfordítások árához, vagyis az ár szó szó szerinti jelentéséhez. Ez arra utal, hogy a költségek mint fölérendelt fogalom osztályozásának közös alapját nehéz lehet megtalálni. S valóban, a felsőoktatási tankönyvek szinte mindegyike a költségek osztályozását és típusaik meghatározását anélkül tárgyalja, hogy a fölérendelt fogalmat meghatározná. A megkülönböztetett osztályozási egységek többsége a vállalati termelési költségek említett típusa, az általános rendszerbe azonban más alapon elkülönített alternatív költségeket, számviteli és gazdasági költségeket, implicit és explicit költségeket is bevonnak. Egyes helyeken az egyéni és társadalmi költségeket is említik (Jakutis 2006: 58; Davulis 2009: 56). Az alternatív költség és a termelési költségek fogalmát úgy próbálják összekapcsolni, hogy mindkettőt értékként határozzák meg; az érték azonban nem olyan alap, amely lehetővé tenné e fogalmak különböző bővítményekkel való megkülönböztetését. Va- 298 KALBOS KULTŪRA | 86 A tankönyvekben a költségek tárgyalása azt mutatja, hogy az alternatív költségek nem a termelési költségek egyik fajtája, amilyen fajtákat egyébként megkülönböztetnek (változó, állandó, átlagköltségek stb.). Következésképpen nem lehetséges valamennyi fogalmat egyetlen alap szerint megkülönböztetni. Másfelől az alternatív költségek és a termelési költségek nem egymástól független fogalmak. Mint már kiderült, az alternatív költségeket a tankönyvek a termelési költségek értékelésének egyfajta mércéjeként kezelhetik. Más szóval a termelési költségek a választás miatt elmaradt haszonnal mérhetők: a társadalmi termelésről szólva az erőforrások egyik módon történő felhasználásából származó, az így felhasznált erőforrásokkal előállítható, de elő nem állított árukból vagy szolgáltatásokból eredő elmaradt haszonnal, a vállalkozás saját erőforrásainak felhasználásáról szólva pedig az elmaradt bevételekkel. Csak a fogalmak ilyen összekapcsolása indokolná a melléknévi tag használatát. A közgazdasági tankönyvek elején tárgyalt, bármilyen választásra alkalmazható fogalmat viszont inkább az alternatíva költségének lehetne nevezni, vagyis az alternatíváért fizetett költségnek, illetve – a tankönyvek megfogalmazása szerint – alternatív árnak, alternatív értéknek, lehetőségköltségnek, elszalasztott lehetőségnek vagy hasonlónak. A tág értelemben vett alternatív költségeket és a mikroökonómiai fogalomként értett költségeket alapvető szóval megkülönböztetni szinte csak egyetlen közgazdasági tankönyvben próbálták: itt az alternatív költségek és termelési ráfordítások fogalmakat használják (Maldeikienė 2003). Mivel azonban másfajta költségeket nem említenek, felmerül a kérdés, hogy mihez képest alternatívak az alternatív költségek. Másfelől az elvégzett elemzésből kiderült, hogy a termelési ráfordítások helyettesítő kifejezés nem adja vissza megfelelően a termelési költségek fogalmát. Az említett tankönyv a 9–10. osztályosoknak szól; nem tárgyalja sem a termelési, sem a költségfüggvényt, így nincs szükség a termeléshez kapcsolódó mennyiségi és értékbeli nagyságok megkülönböztetésére, ezért a terminológiai probléma sem merül fel. A ráfordítások fogalmának megadott magyarázata is csak a tanulók számára lehet elegendő: „Célja eléréséhez a termelőnek tehát kiadásai vannak. Az ilyen kiadásokat rendszerint ráfordításoknak nevezzük. A ráfordítások tehát mindenekelőtt a vállalat pénzkiadásai.” (Maldeikienė 2003: 58). Más próbálkozás arra, hogy a fogalmakat eltérő alaptaggal különböztessék meg, nem fordul elő. A különféle helyettesítő kifejezések keresését talán az is hátráltatja, hogy az angol nyelvű közgazdasági elméletben ugyanaz a szó, a cost jelöli mind a választási alternatívához kapcsolódó haszonveszteséget, mind a vállalat termelési költségeinek pénzben kifejezett összegét. Ha úgy döntenek, hogy kerülik az idegen eredetű szót, mindkét esetben egyetlen megfelelő kifejezést választanak: ráfordítások (Jakutis ir kt. 2007) vagy kiadások (Paunksnienė, Liučvaitienė 2009). Ha el akarjuk kerülni az idegen eredetű szót, talán lehetne különböző helyettesítő kifejezéseket keresni a fogalmak kifejezésére, de felmerül a kérdés, hogy egyáltalán szükséges-e keresni őket. Hiszen a szó R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 299 A kaštai szónak hosszú használati hagyománya van a közgazdasági terminológiában – olyan hosszú, hogy terminusként is elfogadható, és a régi jövevényszó ma is használatos. A szovjet időszakban uralkodó gazdasági berendezkedés terminológiájában ez a szó talán kevésbé volt időszerű, a piacgazdaságban azonban az ár és a pénzbeli kifejezés kiemelt jelentőségű. Amint látható, a termelési költségeket is a ráfordítások árával hozzák összefüggésbe. Másfelől nincs olyan litván szó, amely közgazdasági terminusként megfelelően fejezné ki a „valaminek az elvesztése, miközben valami mást megszerzünk” jelentést. Valószínűleg főként ezek a szemantikai tényezők magyarázzák, hogy a jövevényszót, a kaštai szót használják. A NORMA ÉS A HASZNÁLAT KÖZÖTTI SZAKADÉK OKAI A kaštai főnév normájának és a közgazdasági tankönyvekben való használatának elemzése feltárja, hogy a kialakult szakadéknak több, meglehetősen összetett oka van. Amint az elemzésből kiderült, a legfontosabbak közé tartozik a szó jelentésének és használati területe sajátosságainak elégtelen figyelembevétele. A kaštas főnevet a litván szótárak csak „kiadás, pénzeszköz” jelentésben határozzák meg, így a szó jelentésárnyalatai közül csupán egyet tárnak fel. Közgazdasági terminusként azonban éppen olyan kaštas-jelentésekhez kapcsolódik, amelyeket a szótárak nem tüntetnek fel, azaz „ár” és „érték”. A közgazdasági elméletben a jövevényszót olyan jelentésben is használják, amelynek kifejezésére nincs litván szó. Ez a választás, megszerzés vagy birtokbavétel során elszenvedett veszteség. Nem egyszerűen veszteségről van szó, ezért a veszteség, kár, hiány, megfosztottság, elvesztés szavak nem adják vissza megfelelően a jelentést. A köznyelvben ezt a jelentést többé-kevésbé kifejezi az átvitt értelemben használt ár szó, a közgazdaság területén azonban többértelműségi problémákat okozna. A kodifikált norma azonban még csak nem is kínálja helyettesítőként az ár, érték szavakat. A normatív lexikai munkák és a jelentéseket magyarázó litván szótárak a kaštai jövevényszó helyettesítőiként a kiadások, pénzeszközök és a ráfordítások kifejezéseket jelölik meg. A közgazdasági elmélet szövegein alapuló, tényleges nyelvhasználatot vizsgáló elemzés feltárja, hogy ezeknek a helyettesítőknek a használata nem jellemző, a szövegekben szereplő fogalommeghatározások pedig azt mutatják, hogy nem is használhatók. A ráfordítások helyettesítő kifejezést – ahogy egy másik szótár javasolja – ugyanazon a területen más jelentésben használják: a termelés során felhasznált erőforrásokat vagy azok mennyiségét megnevező terminusként. A kiadások a közgazdasági elméletben szintén nem honosodnak meg, valószínűleg szemantikai okok miatt 300 KALBOS KULTŪRA | 86 okból: ezen a területen a jelenséget az elhasznált erőforrások értékeként, áraként értelmezik, nem pedig az erőforrások beszerzésére a vállalat által fordított pénzként. A lėšos helyettesítését a közgazdasági tankönyvekben meg sem próbálták, mert jelentése egyáltalán nem alkalmas a vizsgált jelenség megnevezésére. A sąnaudos és a išlaidos helyettesítő szavak egyáltalán nem tárnák fel az alternatyvieji kaštai fogalmának lényegét, mivel az egy alternatíva választásakor elszenvedett bizonyos veszteséggel függ össze, a gazdaságelméletet pedig főként angolul közvetítő közgazdasági tankönyvekben az alternatyvieji kaštai és a gamybos kaštai fogalmakat rendszerint ugyanazzal az alaptaggal kapcsolják össze. Az angol nyelv hatása teljesen nem zárható ki, mivel mind Litvániában, mind az Európai Unió más országaiban az angolul művelt gazdaságelmélet dominál, és litván nyelvű oktatásakor figyelembe veszik a fogalmi rendszert. Ez a hatás a közgazdasági szakszótárakból is látható: ahogy a közgazdaság-tudomány a Nyugat felé fordult, jelentősen megnőtt bennük a kaštai szót tartalmazó terminusok száma. Számos elméleti szintű fogalom jelent meg, amelyek a cost szót foglalják magukba; ezzel a szóval olyan összetett terminusokat is elkezdtek megadni, amelyeknek korábbi szótárakban az išlaidos volt az alaptagja. Másfelől a kaštai szó normatív megítélése nem következetes. A kodifikált norma nem egységes – sem szinkrón, sem diakrón szempontból. A szót még ma is a köznyelvben szűkebb körben használt szóként vagy egyszerűen jövevényszóként (DŽ), nyelvjárási színezetű jövevényszóként (LKŽ), illetve kerülendő idegen szóként (KP4) tartják számon. A kaštai terminust csak az első negatív értékelés (ntk.) után több mint 30 évvel minősítették kerülendő idegen szónak; ez a KPP₁-ben jelent meg (1976). Addigra a terminus használata már meghonosodott. Az is a norma ingadozására utal, hogy a kaštai nem került be az 1985-ben kiadott KPP₂-be. A szó időszaki sajtóban való megítélése szintén ingadozást mutat. Miután P. Skardžius 1962-ben az išlaidos és a lėšos szavakat ajánlotta helyettesítőként, felhívták a figyelmet arra, hogy ezek csak bizonyos esetekben megfelelőek. 1995-ben azt is megjegyezték, hogy a publicisztikában a kaštai szót ár, érték jelentésben is használják, helyette azonban a lėšos, sąnaudos, išlaidos szavakat javasolták (Pupkis 1995: 14). Emellett a kaštai szó kapcsán nem vették figyelembe a jelentés egy további árnyalatát: a valami más megszerzése során elszenvedett veszteséggel, annak értékével való kapcsolatot. A javítandónak minősített főnevet a kaštuoti igével hozták kapcsolatba, és az utóbbi használatból való visszaszorulására hivatkoztak. A közgazdasági szövegek elemzése azt mutatja, hogy a kaštuoti igét ma már egyáltalán nem használják, a főnév azonban a gazdaságelmélet számára releváns terminus. A gazdaságelmélet művelésében domináló angol nyelv nemcsak a fogalmi megfeleltetések figyelembevételére ösztönöz, hanem az angol cost és a litván kaštai fonetikai összecsengésére is rámutat- R. VASKELAITĖ. Kaštai – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 301 ására. Mint már említettük, a német Kosten fonetikai szerkezete is hasonló. A más világnyelvekkel való mai érintkezés azt mutatja, hogy ugyanezt a tövű szót sok más nyelvben is használják: spanyolul costo (coste), olaszul costo, portugálul custo, hollandul kosten, franciául coût, norvégul kostnad, belaruszul koum, dánul omkostning, finnül kustannus stb. Z. Babickienė cikke megerősíti P. Skardžius etimológiai meglátásait: a kaštai terminus indoeurópai eredetű. A cikk szerzője szerint az ófranciából került a középangolba: cocter, to cost – lot. cōnstāre, „to be fixed”, const (Babickienė 2012: 57). A szó ilyen eredete módosítja idegen szóként való státuszát, és további, használatát támogató tényező. Eredetétől függetlenül azonban fonetikailag és morfológiailag teljesen meghonosodott, és nem különbözik az olyan, idegen szónak nem tekintett szavaktól, mint a paštas, raštas stb. Amint látható, a közgazdasági terminológiában a kaštai szót támogató tényezők erősek, a probléma pedig többrétegű és több területet érint. A használat és a norma eltérésének további tényezői más használati területek, elsősorban a számvitel alaposabb vizsgálatával tárulnának fel. A bemutatott elemzést jelentősen kiegészítené a szó szélesebb körű használatának vizsgálata, különösen a közgazdasági vagy számviteli tudományos cikkekben, valamint a terminus fejlődésének részletesebb elemzése. A vizsgálati irányok tehát még számosak; ez a cikk inkább kezdeményező próbálkozás arra, hogy megvizsgálja a használat és a kodifikált norma viszonyát, valamint annak összhanghiányát előidéző tényezőket. KÖVETKEZTETÉSEK 1. A kodifikált norma legújabb kiadványaiban (KP41 és KP42) a kaštai szót a norma szempontjából negatívan értékelik, azaz kerülendő idegen szónak tartják, a gazdaságelméleti szövegekben, különösen a felsőoktatási közgazdasági tankönyvekben azonban széles körben használják. Ez a viszony a norma és a használat közötti eltérésként értékelhető. 2. Az eltérés egyik oka maga a norma következetlensége – a jelenlegié és a korábbié egyaránt. Az LKŽe a kaštas szót csupán a nyelvjárásokban elterjedt jövevényszóként (a lengyelből) tartja számon; a DŽe-ben megadott „lásd” utalás csupán azt javasolja, hogy a szót a gyakoribb használatú, litván eredetű išlaidos, lėšos szavakkal helyettesítsék, a KP4 pedig a szót a pénzügyek területén kerülendő idegen szónak minősíti. A kaštai szót a KKP1 szigorúan elutasította – nem ajánlott idegen szóként –, a KKP2-be azonban nem vették fel- 302 KALBOS KULTŪRA | 86 Ezért 1976 és 2005 között meglehetősen hosszú idő telt el a nyelvi norma kialakítására irányuló munka során. 3. A főnevet a nyelvhasználati kiadványokban rendszerint az kaštuoti igéből képzett származék önkéntes visszaszorulására hivatkozva javítják. Ez a származék nem fordul elő a közgazdaságtan elméleti szövegeiben, a kaštai főnév azonban meghonosodott szakkifejezésként. A használat elemzése feltárja, hogy a közgazdaságtan elméletében ez a kölcsönszó a „valaminek a megszerzésével járó veszteség” speciális jelentést fejezi ki, amelynek megnevezésére nincs litván szó. A nuostolis, netektis, praradimas, žala szavak ezt nem adják vissza kellőképpen. Az általános használatban ezt a jelentést nagyjából a kaina szó átvitt értelme fejezné ki, a közgazdaságtan elméletében azonban ez a szó többértelműsége miatt nem megfelelő. A termelési költségeket és azok fajtáit jelölő szakkifejezésként a kaštai szó rendszerint az érték pénzbeli kifejezéséhez – az árhoz – kapcsolódik, tehát inkább az kainos szó közvetlen jelentéséhez. 4. A nyelvi normát meghatározó kiadványokban javasolt lėšos, išlaidos, sąnaudos helyettesítő szavak nem adják vissza kellőképpen a fogalom jelentését, ráadásul ugyanazon a szakterületen más jelentésekben is használatosak. Az išlaidos szakkifejezés emellett különválasztja a közgazdasági elmélet és a könyvviteli elszámolás területét. 5. A közgazdaságtan elméletében a kaštai szó használatát támogató egyik tényező az általános költségosztályozási rendszer kidolgozásának szándéka; ezt a törekvést befolyásolja az angol nyelven művelt közgazdaságtan elmélete és a fogalmak angol nyelvű elrendezése. Ezt igazolják az angolból fordított, illetve az angol közgazdasági terminológiát figyelembe véve összeállított közgazdasági szakszótárak. 6. A kaštai szakkifejezés használata a közgazdaságtanban meglehetősen régi. A szovjet időszak közgazdasági szakszótárában is szerepelt (1966-ban), a piacgazdaságra való áttérés idején, illetve annak elveit megfogalmazó közgazdasági tudomány számára készült szótárak pedig azt mutatják, hogy a kifejezés még inkább időszerűvé vált. 7. A közgazdasági terminológiában való használatát más nyelvek hasonló kifejezéseivel való hangtani hasonlóság is támogatja. Ez a szó nem lengyel, hanem indoeurópai eredetű, és a litván nyelvben hangtani és morfológiai szempontból is meghonosodott. 8. A Kaštus közgazdasági szakkifejezésként való használatát támogató tényezők meglehetősen súlyosak, az eddig javasolt helyettesítő szavak pedig nem alkalmasak a jelentés megfelelő kifejezésére. Ezért a további szaknyelvi használat során kell eldönteni, hogy új helyettesítőket keressünk-e, vagy a stabilitás elvét követve továbbra is a kaštai szakkifejezést használjuk. Mindazonáltal, tekintettel arra, hogy a közgazdaságtan elméletében a kaštai jelentésárnyalatai különböznek – jelölheti mind a választás szükségességéből fakadó veszteség értékét (árát), mind a ráfordítások értékét (árát) –, érdemes megfontolni, nem okoz-e zavart a közgazdasági terminológiában, hogy mindkét esetben ugyanazt a szót használják. R. VASKELAITĖ. Kaštai – veng­tina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 303 ŠALTINIAI AĮV 2000: Martin kus B., Neverauskas B., Sakalas A., Venskus R., Žilinskas V. Aiškinamasis įmonės vadybos terminų žodynas, Kaunas: Technologija. BBB 1994: Buračas A., Svecevičius B. Biznio, bankų, biržos terminų žodynas, Vilnius: Žodynas. Bhaskar J. D. 2000: Vadybinė ekonomika, Kaunas: Technologija. BKT 1997: Buračas A. Bankininkystės ir komercijos terminų žodynas. I dalis: Bankininkystės ir komercijos terminų aiškinamasis žodynas, Vilnius, Kaunas: Vilniaus universitetas, Kauno humanitarinis fakultetas. Buračas A., Jakutis A., Petraškevičius V., Stepanovas A., Šečkutė L., Zaicev V. S. 2003: Ekonomikos teorija. 5 leidimas, Vilnius: Eugrimas. Čiegis T. 2012: Makroekonomika. Vilniaus universiteto vadovėlis, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. Davulis G. 2009: Ekonomikos teorija. Vadovėlis aukštųjų mokyklų studentams. Antroji papildyta ir pataisyta laida, Vilnius: Mykolo Romerio universitetas. Drilingas B., Čiburienė J., Snieška V. 1997: Makroekonomikos pagrindai, Kaunas: Technologija. ETS 1999: Ekonomikos terminai ir sąvokos. Mokomasis žodynas, Vilnius: Vilniaus pedagoginis universitetas. ETŽ₁: Pass Ch., Lowes B., Davies L. 1994: Ekonomikos terminų žodynas. Redaktorius A. Pupkis, ekonomikos terminijos redaktorius konsultantas St. Vaitkevičius, Vilnius: Baltijos biznis. ETŽ₂: Pass Ch., Lowes B., Davies L. 1997: Ekonomikos terminų žodynas. Antrasis papildytas ir pataisytas leidimas. Iš anglų k. vertė Z. Bareikytė, L. B. Žemaitvtė, K. Francūzevičienė. Redagavo ir tikslino A. V. Rutkauskas, St. Vaitkevičius, Vilnius: Baltijos biznis. Jakutis A. 2006: Ekonomikos teorijos pagrindai. Mokomoji knyga. 6-asis pataisytas ir papildytas leidimas, Vilnius: Vilniaus Gedimino technikos universitetas. Jakutis A., Petraškevičius V., Stepanovas A., Šečkutė L., Zaicevas S. 2003: Ekonomikos teorijos pagrindai. Ketvirtas pataisytas leidimas, Kaunas: Smaltija. Jakutis A., Petraškevičius V., Stepanovas A., Šečkutė L., Zaicev S. 2007: Ekonomikos teorija. Šeštas pataisytas leidimas, Kaunas: Eugrimas. Kalčinskas G. 2007: Buhalterinės apskaitos pagrindai. Šeštoji laida, Vilnius:ス Pačiolis. Kalčinskas G., Černius G. 1997: Finansinė ir menedžmento apskaita 1: Įmonių apskaitos pagrindai, Vilnius: Pačiolis. 304 KALBOS KULTŪRA | 86 Kerem K., Randveer M. 1998: Ekonomikos pagrindai. Studijų Baltijos valstybėse įvadas, Vilnius: UAB „Jonas ir partneriai“. Klimašauskienė Z. 2006: Mikroekonominė analizė. Mokomoji knyga, Šiauliai: VŠĮ Šiaulių universiteto leidykla. Lakis V., Mackevičius J., Gaižauskas L. 2010: Valdymo apskaitos teorija ir praktika. Vadovėlis, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. Lukoševičius V., Stankevičius P. 2003: Teorinė ekonomika. Metodinė mokymo priemonė. I dalis, Vilnius: Vilniaus pedagoginis universitetas. Mackevičius J. 2003: Valdymo apskaita: koncepcija, metodika, politika, Vilnius: TEV. Mackevičius J., Poškaitė D. 2003: Finansinė analizė, Vilnius: Katalikų pasaulis. Makutėnas V. Makutėnienė D. 2004: Ekonomika. Vadovėlis XI–XII klasei. Pirmoji knyga, Kaunas: Šviesa. Maldeikienė A. 2003: Ekonomika. Vadovėlis 9–10 klasėms, Vilnius: Tyto alba. Martinkus B., Žilinskas V. 2001: Ekonomikos pagrindai. Antrasis pataisytas ir papildytas leidimas, Kaunas: Technologija. Mikučionis P. 2000: Ekonomikos teorijos pradmenys. Mokomoji knyga, Vilnius: Vilniaus universitetas. Paliulytė R. 2005: Makroekonomika: paskaitų ciklas, Vilnius: Vilniaus vadybos aukštoji mokykla. Panovas I. 2013: Mikroekonomika: vadovėlis, Vilnius: Mykolo Romerio universitetas. Paunksienė J., Liučvaitienė A. 2009: Mikroekonomika: mokomoji knyga, Vilnius: Technika. Rastenienė A. 2005: Mikroekonomika. Paskaitų ciklas. Antras papildytas ir pataisytas leidimas, Vilnius: Vilniaus vadybos akademija. RLŽ 1966: Rusiškai lietuviškas ekonomikos terminų žodynas. Redakcinė kolegija: K. Meškauskas (ats. red.), A. Poviliūnas, V. Puronas, A. Skupeika, Vilnius: Mintis. Skominas V. (ats. red.) 2000: Mikroekonomika, Vilnius: Enciklopedija. Skominas V. (sud.) 2006: Makroekonomika, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. Snieška V., Ambrasienė I., Bernatonytė D., Dapkus M. ir kt. 2000: Mikroekonomika. Antrasis pataisytas ir papildytas leidimas, Kaunas: Technologija. Snieška V., Baumilienė V., Bernatonytė D. ir kt. 2005: Makroekonomika. Vadovėlis. Trečiasis pataisytas ir papildytas leidimas, Kaunas: Technologija. R. VASKELAITĖ. Kaštai – veng­tina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 305 Šalčius P. 1991: Petras Šalčius. Raštai. Teorinė ekonomika ir ekonominės minties istorija, Vilnius: Mintis. ŠET: Auštrevičius P., Pupkevičius D., Treigienė D. 1991: Šiuolaikinių ekonomikos terminų enciklopedinis žodynas lietuvių–anglų–vokiečių–rusų kalbomis. Ats. red. A. Miškinis, Vilnius: Lietuvos laisvosios rinkos institutas, Lietuvos komersantas. Vainienė R. 2005: Ekonomikos terminų žodynas, Vilnius: Tyto alba. Varian H. R. 1999: Mikroekonomika: šiuolaikinis požiūris, Vilnius: Margi raštai. VAS: 2013: 11-asis verslo apskaitos standartas „Pardavimo savikaina ir veiklos sąnaudos“. Prieiga per internetą: <http://www.administratorius.com/wp-content/uploads/11vas.pdf>. VDU 2005: Ekonomika. Mokomoji knyga, Kaunas: Vytauto Didžiojo universitetas. VDU 2013: Vytauto Didžiojo universiteto Kompiuterinės lingvistikos centras. Dabartinės lietuvių kalbos tekstynas. Prieiga per internetą: <www.tekstynas.vdu.lt>. Wonnacott P., Wonnacot R. 1994: Makroekonomika, Kaunas: Litterae Universitatis. Wonnacott P., Wonnacott P. 1997: Mikroekonomika. Antrasis pataisytas leidimas. Moksl. Red. Z. Lydeka, Kaunas: Poligrafija ir informatika. Žutautienė J. 2007: Verslo ekonomika, Klaipėda: Klaipėdos universiteto leidykla. LITERATŪRA Babickienė Z. 2012: Ekonomikos terminų gramatinių ir leksinių variantų sklaida: norma ir realybė. – Specialybės kalba: gramatika ir logika. Mokslinių straipsnių rinkinys, Vilnius: Mykolo Romerio universitetas, 51–64. Banaitis P. 1995: Dėl ekonomikos terminų [su redakcijos prier.]. – Gimtoji kalba 10, 25–26. DŽ 2000: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. DŽe 2011: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. Internetinė versija, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Prieiga per internetą: < http://dz.lki.lt/>. Girčienė J. 2004: Skoliniai ir bendrinė kalba, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla. Jakaitienė E. 2010: Leksikologija: studijų knyga, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. KPP1 1976: Kalbos praktikos patarimai. Sudarė A. Paulauskienė, Vilnius: Mokslas. KPP2 1985: Kalbos praktikos patarimai. Sudarė A. Pupkis, Vilnius: Mokslas. 306 KALBOS KULTŪRA | 86 KP4₁ 2005: Kalbos patarimai 4. Leksika: skolinių vartojimas (svetimybės, tarptautiniai žodžiai), Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. KP4₂ 2013: Kalbos patarimai 4. Leksika: skolinių vartojimas (Leksikos skolinių sąrašas ir Senųjų svetimybių sąrašas). Antrasis pataisytas ir papildytas leidimas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras. LKK 1998: Lietuvių kalbos komisijos nutarimai 1977–1998, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. LKŽ 1959: Lietuvių kalbos žodynas. V tomas, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. LKŽₑ 2011: Lietuvių kalbos žodynas, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Prieiga per internetą: <http://www.lkz.lt/startas.htm> (žiūrėta 2013). Pupkis A. 1995: Ar vartotinas žodis kaštai? [Klausimų kraitelė]. – Gimtoji kalba 6, 14. Rimkutė A. 2007: Kai kurie sinoniminių religijos terminų vartosenos atvejai katekizmuose (XVI a. ir XIX a. galas – XX a. pradžia). – Terminologija 14, 135–145. Skardžius P. 1998: Rinktiniai raštai 3, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Stunžinas R. 2005: Statybos terminijos sinonimija. – Terminologija 12, 7–26. Umbrasas A. 2004: Bendrašakniai dvižodžių teisės terminų sinonimai ir variantai 1918–1940 m. Lietuvos kodeksuose. – Terminologija 12, 7–26. Vaicekauskienė L. 2007: Naujoji lietuvių kalbos svetimžodžiai: kalbos politika ir vartosena, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. VLKK 2013: Valstybinė lietuvių kalbos komisija. Konsultacijų bankas. Prieiga per internetą: <www.vlkk.lt> (žiūrėta 2013 12 02). Zemlevičiūtė P. 2001: Sinoniminiai „Medicinos enciklopedijos“ terminai. – Terminologija 8, 34–49. Gauta 2013 12 09 Priimta 2013 12 20 KAŠTAI – A BARBARISM TO BE AVOIDED OR AN INEVITABILITY OF ECONOMIC THEORY? Summary The article addresses a case of word use which is in disagreement to the codified norm – the use of the noun kaštas (English cost) in the economic language. Based on the analysis of the use of this word and the whole group of terms formed with it in the economic theory textbooks for higher education institutions as well as the R. VASKE LAITĖ. Kaštai – veng­tina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė? 307 treatment of the term in the dictionaries of economic terms, the article aims to find out the factors determining the contradiction between the norm and actual use. A rather varied evaluation of the noun kaštas in terms of norm in various dictionaries and standardising publications is considered one of such factors. Such norm variations is one of the factors of the spread of this word in the actual use, however, this loanword is special by its spread in a special area exclusively – economic theory. It means that the theory employs this word as a term for rendering a special meaning. The analysis of the texts on economic theory, revealing the meaning of the word kaštai as a term of economic theory, also unravels the reasons of the word’s insusceptibility to corrections: the proposed replacements išlaidos (expenses), lėšos (funds), sąnaudos (expenditure) do not render the meaning of the word; what is more, they are used in the same area in different meanings. The term išlaidos also separates the spheres of economic theory and accounting. Whereas a Lithuanian word rendering the specific meaning is lacking, the loanword is used. One of the factors in favour of the use of the loanword is also its spread in various languages, not only Polish, which was considered the source of arrival of this word in Lithuanian dialects. Contemporary interaction with other world languages shows that the word of this root is also used in other European languages. The loanword is also supported by the fact that economic theory is predominantly created in English and the arrangement of concepts in it has influence on the arrangement of Lithuanian concepts. On the other hand, the use of the term kaštai in the economic sphere is rather old. As the norm of this word tends to vary and it is being corrected from time to time, it has already established itself in the economic language and, in contrast to the new Anglicisms, it has been adapted in Lithuanian phonetically and morphologically. Its replacement would mean the reformation of the long-established system of concepts in the science of economics; however, the major problem pertains to the fact that the replacements proposed to date do not render the meanings of this word in the economic theory. It should be up to the representatives of the economic theory, i.e. authors of new textbooks and compilers of the dictionaries of terms, to decide whether it is meaningful to search for new replacements or to support the long-established system of concepts. KEYWORDS: loanword, barbarism to be avoided, meaning of the word, norm, use, term, concept. RAMUNĖ VASKELAITĖ Lietuvos bankas Gedimino pr. 6, LT-01103 Vilnius [email protected] 308 KALBOS KULTŪRA | 86