Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė?

STEFANO M. LANZA Vytautas Magnus Egyetem A NYELVI MEGÉRZÉS ELVESZTÉSE: VALÓS FENYEGETÉS? KULCSSZAVAK: köznyelv, hangsúly, szóhangsúlyozás, nyelvérzék. A nyelvművelés évében minden nyelvhasználónak el kellene gondolkodnia a közös nemzeti kincshez, az államnyelvhez fűződő viszonyáról. A közös kincset mindenkinek felelősen kell használnia: a nyelvhelyesség semmiképpen sem csupán a nyelvészek ügye. Ez a cikk a litván nyelv fonetikai sajátosságaira és mai használatára kívánja felhívni a figyelmet, kulturális, irodalmi és nyelvtörténeti tényeket bemutatva. Ezzel a nemzeti öntudat bizonyos fokú felébresztéséhez szeretne hozzájárulni. A litván nyelv ápolása során, amelyre a hangsúlyrendszer jellemző1, és amely megkülönbözteti a magánhangzók időtartamát – ez pedig fonológiailag releváns jelenség –, az európai kultúra szempontjából legfontosabb ókori nyelvek hanyatlását elgondolkodásra késztető precedensnek kell tekinteni. Milyen állapotban van ma a litván nyelv hangsúlyrendszere? A cikk célja problémás kérdések felvetése: megállapítható-e, mi okozza a szóhangsúlyozási normáktól való eltéréseket, és milyen intézkedésekkel lehet megőrizni a litván nyelv jellegzetes vonásait. A NYELVI MEGÉRZÉS ELVESZTÉSÉNEK FOLYAMATA: AZ ÓKORI NYELVEK A nyelvek változnak. Hogy fejlődnek, virágoznak, elszegényednek, meghalnak (vagy talán megszületnek-e), alapvetően egyetlen tényezőn, a használókon múlik. A nyelvet a használói csoport (törzs, nép vagy hasonló) megkülönböztető jegyeként már az ókorban is felfogták. Az ókori Görögországban az idegeneket rossz görögtudásukról ismerték fel. Azt, aki görögül csak makogott, barbárnak nevezték (vö. ógörög βάρβαρος „görögül makogó”2). Nyelvpolitika hiányában a régi klasszikus görög nyelv, amelynek alapja az attikai nyelvjárás volt, az azon írt műveknek és szerzőik tekintélyének köszönhetően sokáig fennmaradt. Még a Kr. e. 146-ban bekövetkezett függetlenségvesztés után is az a vélemény uralkodott, hogy „a meghódított Görögország 1 Aligha lehetne a hangsúlyrendszernél sajátosabb fonetikai jellemzőt találni a litván nyelvben. Minden litván nyelvjárásra jellemző. Antanas Pakerys (1995: 301) a litván nyelv fonetikáját az európai nyelvek túlnyomó többségéétől – a szomszédos szláv nyelvekétől is – különbözteti meg, ugyanakkor kiemeli rokonságát a lett nyelvvel; annyira sajátos, hogy a litván nyelv első kutatóinak, akik megpróbálták leírni, komoly nehézséget okozott („hi accentus nequeunt exemplificari vocibus Polonis aut aliis”, azaz „ezeket a hangsúlyokat (=a hangsúlyozási módokat, a hanglejtéseket) nem lehet lengyel vagy más nyelvekből vett példákkal megmagyarázni”; idézet az 1737-es Universitas linguarum Lituaniae című műből; vö. Strockis 2004: 301–302). 2 Hangutánzó eredetű szó (bar-bar). A görögből a kifejezés barbarus alakban került át a latinba (vö. Festus Kr. u. 2. században írt szótárának szócikkét: Barbari dicebantur antiquitus omnes gentes exceptis Graecis „az ókorban a görögök kivételével minden népet barbárnak neveztek”). BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? |2 „leigázta a vad győzőt” (azaz a rómaiakat)3, és egyetlen olyan római sem nevezhette magát műveltnek, aki nem tanult görögül. Ám mint ismeretes, már a Kr. e. II. században különféle politikai és társadalmi okokból4 világos szakadék alakult ki a régi szövegekben használt irodalmi nyelv és a hétköznapokban használt köznyelv, vagyis az úgynevezett κοινή között. Ez utóbbi nyelvet papiruszok tanúsítják széles körben. A hivatali iratokban gyakran összekeverték a hosszú és rövid magánhangzókat, a kettőshangzókat és az egyhangzókat, ami arra enged következtetni, hogy ez a keveredés a beszélt nyelvre is jellemző volt. A hangminőség érzékelésének ilyen mértékű elvesztése azt bizonyítja, hogy ezzel párhuzamosan (bár logikusan azt kellene mondanunk, hogy még korábban) a nyelv egy összetettebb jegye, a hanglejtésrendszer is eltűnt. A folyamat lassan és fokozatosan zajlott, az akkori kultúra alakítói, a szónokok és a retorikatanárok azonban világosan felismerték, milyen veszély fenyegeti a klasszikus nyelv szépségét, sőt magát a fennmaradását is. A jó stílus ápolóinak reakcióját a purista irányzat, az atticizmus testesítette meg. Az atticizmus egyik híve, Halikarnasszoszi Dionüsziosz még a Kr. e. I. században is azt tanította, hogy a klasszikus görög nyelv hangsúlya dallamhangsúly volt, a hangmagasság emelése pedig három egész hangból és egy félhangból álló hangközt határozott meg (Περὶ συνθέσεως ὀνομάτων, XI)5. Erőfeszítéseik ellenére az atticisták arra irányuló kísérlete, hogy mesterségesen életben tartsák a régi prozódiai rendszert – hiszen azt a nyelvváltozatot a hétköznapokban már senki sem beszélte –, kudarcot vallott. Bár a tudósok még mindig nem értenek egyet a latin hangsúly természetét illetően (dinamikai vagy dallamhangsúly volt-e), éppen a latin nyelv esetében dokumentálták a legjobban a nyelvi intuíció elvesztését6. A latin nyelvben a hangok mennyiségi, kétértékű (hosszú / rövid) szembenállása nemcsak fonológiailag releváns7, hanem a verselés alapját is képezi. A hexameter átalakulása tanúsítja, hogy alig pár száz év alatt miként hullott teljesen szét a latin nyelv fonetikai rendszere. A különböző hosszúságú szótagok váltakozása adja a klasszikus hexameter szerkezetét: – ∪ ∪, – ∪ ∪, – ∪ ∪, – ∪ ∪, – ∪ ∪, – ∪ Bármely verslábban – az ötödikben csak ritka kivételes esetekben, és akkor is kizárólag stilisztikai okokból – két rövid szótagot egy hosszú válthat fel (vagyis a daktilust helyettesítheti 3 Graecia capta ferum victorem cepit – írja Horatius (Ep. II, 1, 156) 4 Hagyományosan Nagy Sándor hadjáratait hozzák fel, amelyek gyakorlati okokból elősegítették az egyszerűsített nyelv elterjedését (és ezzel együtt a kiejtés fokozatos eltűnését). Magyarul erről lásd: Palionis 1999: 249–250, Poliakov 2008: 152–153. 5 Ez a kvint hangköz, noha Dionüsziosz nem használja ezt a terminust. Ez a fontos forrás, a A szavak elrendezéséről című mű, úgy tűnik, nem volt hozzáférhető Zigmas Zinkevičius számára, mert ő csupán annyit állapított meg: „Feltehető, hogy a görögök a szóvégeken megkülönböztették a hanglejtéseket” (Zinkevičius 1980: 45). 6 Hasonló nézeteltérés van a latin hanglejtések kérdésében is. A latin retorikatanárok fennmaradt írásos megjegyzései ellenére egyes tudósok továbbra is úgy vélik, hogy a latin hanglejtések a késő latin filológusok koholmányai. Erről litvánul lásd: Strockis 2004: 292. 7 A litvánhoz hasonlóan a latinban is a magánhangzó hosszúsága lehet a szavak megkülönböztetésének egyetlen módja, például: pālus „mocsár” és pălus „oszlop”; lēgo „gyűjtök” és lĕgo „ráhagyok (vagyont)”; dīco „kijelölök” és dĭco „mondok”; pōpulus „nép” és pŏpulus „nyárfa”; fūgit „menekül” és fŭgit „elmenekült”. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? | 3 a spondeus), az utolsó „hiányzó” (katalektikus) láb pedig − − formában valósulhat meg (vagyis a spondeus a trocheus helyett szerepel). Ezért a szokásos jelölés a következő: − ∪ ∪, − ∪ ∪, − ∪ ∪, − ∪ ∪, − ∪ ∪, − ∪ A szóhangsúly nem feltétlenül esik egybe a láb erős részével (vagyis az első hosszú elemmel, amelyet arsisnak neveznek), ahogyan a tonális verselésben, például Kristijonas Donelaitis költészetében. A sorvégen, a clausulában azonban rendszerint egybeesnek (a hexameterben ez az utolsó két láb). Íme Vergilius Aeneisének első sora (a hangsúlyos szótagokat félkövérrel emeltük ki): Ar-ma vi-rum-que ca-no Tro-iae qui pri-mus ab o-ris. [ar-ma-vi, rum-que-ca, no-Tro, iae-qui, pri-mu-sa, bo-ris]8 − ∪ ∪, − ∪ ∪, − −, − −, − ∪ ∪, − − Amint látható, a szótagok mennyiségi váltakozása megfelel a hexameter szerkezetének, a szóhangsúly azonban két helyen nem esik egybe az arsisszal: a cano szóban a ca- szótag hangsúlyos, de a versmértékben a daktilus gyenge részének (amelyet thesisnek neveznek) második elemét alkotja, a vonatkozó névmás, a qui pedig a spondeus gyenge részét alkotja9. Vergilius az i. e. I. században alkotott. Egy másik, kevéssé ismert latin költő, Komodianus (Commodianus), három évszázaddal később10 hexameterekben írta meg oktató jellegű művét, az Instructionest („Tanítások”). Ez két könyvre osztott, 80 költeményből álló gyűjtemény. Íme a legelső rész, az első költemény első sora (a hangsúlyos szótagokat félkövérrel emeltük ki): Pri-ma prae-fa-tio no-stra vi-am er-ran-ti de-mon-strat [Pri-ma-prae, fa-ti-o, no-stra, vi-am-er, ran-ti-de, mon-strat] − ∪ −, − ∪ ∪, − ∪, ∪ ∪ −, − − −, − − Sorainak túlnyomó többsége (97 százalék11) ilyen, mintegy véletlenszerű lábkeveredést mutat. A hexameter clausuláit, különösen a sorok utolsó lábait vizsgálva kirajzolódik a költő hajlama arra, hogy minden hangsúlyos szótagot hosszúnak, minden hangsúlytalant pedig rövidnek tekintsen. A metrikai hangsúly helyett a ritmikai hangsúlyt részesíti előnyben. A szabályos klasszikus clausulakombináció (− ∪ ∪, − ∪) mellett szinte az összes többi lehetséges három szótagú és 8 A szótaghatár nem feltétlenül esik egybe a láb vagy a lábrész határával; vö. pri-mu-sa-bo-ris. 9 Az ab elöljárószó a beszédfolyamban önálló hangsúllyal nem rendelkező szónak tekintendő. 10 Nem ismert pontosan, mikor élt Komodianus. Bár a kutatók által javasolt időszakok a II. és az V. század közé esnek, műveiben a III. század közepének történelmi eseményeire utaló nyomok fedezhetők fel (erről részletesen lásd Salvatore 1977). 11 A statisztikát az első könyv 45 költeményéből számították ki (Lanza 1997: 81). Megjegyzendő, hogy a szótagok szabályos minőségi sorozatának hiányában a szótagok lábakba sorolása szubjektívvé válik. Mindenesetre teljesen szabályos hexameterek is előfordulnak. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? |4 kétszótagos versláb12. Ebben a zűrzavarban csak a ritmikai hangsúly kontúrja állandó: egy hangsúlyos szótag, két hangsúlytalan, majd egy hangsúlyos szótag és egy hangsúlytalan. Ez a szillabotonikus verselésre emlékeztet. A sorok többi része azonban nem szabályos, és bármi legyen is Commodianus verselésének alapja – ha egyáltalán van ilyen –, egy dolog világos: ez a költő nem tudta megkülönböztetni a rövid magánhangzókat a hosszúaktól sem a hangsúlyos, sem a hangsúlytalan szótagokban. A latin nyelv fonetikai változásairól, az eltűnt jellegzetességekről, valamint az ismertetett mennyiségi kiegyenlítődés mértékéről leginkább a neolatin nyelvek tanúskodnak. Ahogyan az újgörögben a magánhangzók eltérő időtartama elveszítette fonológiai funkcióját, úgy vált jelentéktelenné a magánhangzók mennyiségi oppozíciója is. Mindezen nyelvekben a hangsúly dinamikus jellegű, hanglejtésük nincs. A LITVÁN NYELV KIEJTÉSÉNEK LEGFONTOSABB KÖVETELMÉNYEI A Litván Nyelvi Állami Bizottság közzétette a litván nyelv kiejtésének legfontosabb követelményeit. Amikor itt litván nyelvről esik szó – magától értetődően – a standard litván nyelvet kell érteni. Az ott felsorolt nyelvhasználati hibák különösen súlyosnak tekintendők, szigorúan javítandók, hiszen ez a lista a Nyelvi hibák jegyzékének egyik alfejezete. Maga a cím kissé zavarba ejtő. Nyilvánvalóan szerencsétlen megfogalmazás. Ha ezek a követelmények „a legfontosabbak”, vajon arra kell következtetnünk, hogy fontosabbak a fontosaknál? Ez nyelvtanilag és logikailag is hibás. Nem azt a gondolatot sugallja-e ez, hogy a szükséges követelmények figyelmen kívül hagyása megengedett (eltűrhető)? A követelmények megfogalmazása egyértelmű. A magánhangzók kiejtéséről: 8.1 Különböztessük meg a rövid magánhangzókat a hosszúaktól mind a hangsúlyos, mind a hangsúlytalan szótagokban; 8.2 Különböztessük meg az e, ė, o magánhangzókat az ie, uo kettőshangzóktól a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagokban; 8.3 Különböztessük meg a kettőshangzók és a vegyes kettőshangzók emelkedő hangsúlyát az ereszkedő hangsúlytól. Ezekhez a következő megjegyzés társul: Kívánatos megkülönböztetni a hosszú magánhangzók és az ie, uo kettőshangzók hangsúlyfajtáit. Ismét egy érdekes gondolatot sugall: a hangsúlyrendszerben nem minden egyformán fontos. Kötelező („a legfontosabb”) megkülönböztetni a lauk – laũk, káltas – kaĩtas, tái – taĩ, rándas – rañdas, téisė – teĩsė és így tovább alakokat, de csak „kívánatos” megkülönböztetni a kóp­ti (felmászni a hegyre) – kõpti (mézet szedni), kóšė (szűrte) – kõšė („kását”) alakokat, vý­tis (főnévi igenév) – Výtis, lýti (főnévi igenév) – lỹti (lyti jelen idő, 3. személy), gėlė (gelti befejezett melléknévi igenév, többes szám, alanyeset) – gėlė (gėlė egyes szám, tárgyeset), siūsi – siūsi, rūgsta – rūkšta, métos 12 A daktilus helyén molosszus (három hosszú szótag; vö. a már idézett példával: Instr. I, 1), anapesztus (két rövid és egy hosszú szótag, pl. dēus aē(ternus), Instr. XXVII, 7), amfibrachisz (egy hosszú szótag két rövid között, pl. lōcō mā(ligno), Instr. XXIV, 19), krétikus (egy rövid szótag két hosszú között, pl. essē dī(cebant), Instr. IV, 6), tribrachisz (három rövid szótag, pl. nēque dō(lores), Instr. XLII, 25), bakcheiosz (egy rövid és két hosszú szótag, pl. dōlō vī(vendi), Instr. VI, 19), valamint antibakcheiosz (két hosszú szótag és egy rövid, pl. Chrīstō bē(nigno), Instr. XXXVI, 16) található; a spondeus (vagy choreus) helyett előfordul a jambus (egy rövid és egy hosszú szótag, pl. (corpore) sītis, Instr. XXX, 4). A két rövid szótagból álló versláb, a pirrichius általában is nagyon ritka a latin verselésben, Commodianus clausuláiban pedig nem fordul elő. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? | 5 (mėtytis jelen idő, 3. személy) – mėtos (mėta többes szám, alanyeset), tiek (határozószó) – tiek (tieti felszólító mód, 2. személy), juosta (egyes szám, alanyeset) – juosta (juosti jelen idő, 3. személy), és így tovább. Milyen elv alapján jártak el itt? Ha csak bizonyos esetekben tilos nem megkülönböztetni a hangsúlyokat, akkor miért kellene egyáltalán tiltani? A példák második csoportjában is kizárólag a hangsúlyok teszik lehetővé a jelentések megkülönböztetését. Ha elfogadjuk, hogy a hangsúlyrendszer a litván nyelv sajátos vonása, egyben kommunikációs eszköze is, akkor ezek az útmutatások úgy hangzanak, mintha tudatosan lemondanánk identitásunk egy részéről. Ha „kívánatos” alapon engedünk, azzal elismerjük, hogy nyelvhasználatunk a saját korunkban önkényesen változik. A 8.1 és 8.2 pont azt a félelmet tükrözi, hogy a beszélők hajlamosak lesznek még több nyelvi sajátosságot figyelmen kívül hagyni, és hogy a nyelv fejlődésének egy bizonyos alapvető szakaszát éljük át: éppen azt a szakaszt, amelyen az ókori görög és latin nyelv változásai során keresztülment. Az ókorral ellentétben ma egyes államokban a nyelvápolást jogszabályok szabályozzák. Litvániában jogi eszközökkel igyekeznek megőrizni a litván nyelvet államnyelvként. A litván nyelvpolitika első alapelve szerint „a litván nyelv az állam és lakosai közötti kommunikáció eszköze a közélet valamennyi területén, az állam szuverenitásának és egységének egyik legfontosabb ismérve”13. A hibákért való büntetés talán helyénvaló, de célszerűbb megérteni, miért térnek el az emberek a normáktól. A kiejtési követelményeket megszegők nem szándékosan vagy rosszindulatból akarják megsérteni a jogszabályokat. Hiszen ez esetben nem beszélhetünk szándékos jogellenes cselekményről. Emiatt a társadalom hajlamos a nyelvészeket és a nyelvi normák kialakítására irányuló munkájukat a valóságtól elrugaszkodottnak tartani és bírálni. Az embernek meg kell értenie, hogy azért illik helyesen beszélnie a saját nyelvén, mert nem a hibajegyzékek, jogszabályok vagy a büntetéstől való félelem miatt kell elkerülnie a hibákat. A nyelvérzék nem velünk születik. Fejleszteni kell, akárcsak az állampolgári öntudatot, a társas készségeket, a nemzeti önazonosságot és így tovább. A klasszikus nyelvekkel vont párhuzam folytatható. Az ókori görög és latin verselés fejlődése megmutatta, hogyan tompult e nagy népek képviselőinek nyelvérzéke, mígnem végül saját nyelvüket használva már nem tudták megkülönböztetni a rövid magánhangzókat a hosszúaktól sem hangsúlyos, sem hangsúlytalan szótagokban; a magánhangzókat bizonyos kettőshangzóktól hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokban; illetve a magánhangzók és kettőshangzók emelkedő hangsúlyát az ereszkedő hangsúlytól. Mindezeket átgondolva merült fel az ötlet, hogy megvizsgáljunk néhány mindenki által ismert litván verses művet, amelyek az iskolai tantervekben is szerepelnek, hogy képet alkothassunk arról, vajon valós és írásos emlékekkel is alátámasztott jelenség-e a nyelvérzék elvesztésének veszélye a litván nyelvben. 13 A Litván Köztársaság Seimasának határozata „Az államnyelv-politika 2009–2013. évi irányelveiről”, 1. cikk, 4. bekezdés. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? |6 A litván nyelvű verses művek hanglejtéselemzésének példái Ahhoz, hogy a litván nyelvű verselést a nyelvi intuícióval összekapcsoljuk, figyelmet kell fordítani a rímre, mivel ez a sorok prozódiai és fonetikai sajátosságai alapján a legmarkánsabb rész. E vizsgálat szempontjából sem a sorvégi klauzula, sem a teljes utolsó hangsúlyos szótag nem lényeges, hanem csupán az utolsó hangsúlyos szótag magánhangzói alapszerkezete, e magánhangzó (vagy kettőshangzó) időtartama és a hangsúly típusa (hanglejtése). Azt vizsgáljuk, hogy a rímelő szavak illenek-e egymáshoz, illetve hogy hangsúlyos magánhangzóik (vagy kettőshangzóik) mennyiségi és minőségi szempontból azonosak-e. Ezért a pontos rímek (aukštai – kalnai, óras – vóras) mellett a hozzávetőleges rímek (gañdą – atrañda, žẽmė – sẽmia), valamint a pontatlan rímek is (tùrinio – šùlinio, laiką – mainė14) megfelelőek, feltéve, hogy a hangsúlyos magánhangzók (vagy kettőshangzók) azonosak, vagyis azonos artikulációs sorba és nyílásfokba tartoznak. A módszer alkalmazásakor abból indulunk ki, hogy a litván nyelv hat alapvető magánhangzója ([a], [e], [ę], [i], [o], [u]) és valamennyi kettőshangzó még mindig megkülönböztethető15, vagyis ha egy költő olyan szavakat rímeltet össze, mint a ragą és a degą, illetve a pilti és a pulti szavakat, ebből nem következtetünk arra, hogy nem érzékelte az [a] és [e], illetve az [i] és [u] közötti különbséget. Az ilyen eseteket a költői szabadság megnyilvánulásának kell tekinteni. A nyelvi intuíció vizsgálatakor azok az esetek érdemelnek figyelmet, amikor azonos magánhangzójú (vagy kettőshangzójú) szótagok eltérő hosszúságú és eltérő hanglejtésű alapszerkezetei rímelnek. A vizsgálathoz olyan műveket választottunk, amelyekben kétségtelen a költő szándéka a rímrendszer követésére, vagyis amelyekben a rím tudatos művészi eszközként működik. Csak két szerző műveit vettük górcső alá: Maironis széles körben ismert, különböző verseiből összeállított válogatását16, valamint Justinas Marcinkevičius gyermekeknek írt elbeszélő költeményét, a Grybų karas című művet. Ezek terjedelme rendre 156 és 164 sor, a rímek száma pedig 81 és 82. Hasonló terjedelmük lehetővé teszi a statisztikai összehasonlítást. Maironis műveinek rímelését az 1. táblázat mutatja be. 14Juozas Girdzijauskas (1998: 46) kissé eltérő terminológiát használ, lényeges különbség nélkül. 15Nem szabad megfeledkezni arról, hogy hangokról, nem pedig helyesírásról van szó. Maironis rímjeinek magánhangzói például teljesen pontosan illeszkednek: manė – nežinia ar sugrįžę – jaunystė. 16 =Nevezetesen: Mano gimtinė, Užmigo žemė, Augo putinas, Lietuva brangi, Kur bėga Šešupė, Vilnius, Trakų pilis, Milžinų kapai. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? |7 1. TÁBLÁZAT. Maironis műveinek rímelése Rímtípus Százalék Megjegyzések a rímekről A hangok teljes egyezése 83,9 prityrėi – didvyriai, áthelyezett hangsúllyal17; gailiai – sopuliai – giliai, áthelyezett hangsúllyal18; didvyriai – išgyrė, áthelyezett hangsúllyal18; mielà – sielà, áthelyezett hangsúllyal19; garsiai – matei, áthelyezett hangsúllyal20; Trakùs – skruostùs, áthelyezett hangsúllyal21. Eltér a hanglejtés 8,7 piev̇as – Diėvas22; tevẏne – pamẏne; tevẏne – gẏne; diėnos – rugiėnos; gẏne – tevẏne; diėną – viėną. Eltér a magánhangzók időtartama 7,4 A Dubysa – valamennyi [2×]; sesytės – įkri̇tės; bekyša – riša; žiba – tikyba; rugpjūtė – matutė. Az itt vizsgált rímek alapja – noha korántsem mindegyik tartozik a tiszta rímek kategóriájába – ugyanaz a magánhangzó. Kevesebb mint egyötödükben tér el a hosszúság és/vagy a hangsúly. Juozas Girdzijauskas a Pavasario balsai (1966: 208–269) című kötetet vizsgálva elsősorban a metrikai és retorikai eszközökre, valamint azok érzelmi tartalommal való összefüggéseire összpontosít23, a rímtechnikáról és a hangzásbeli megfelelésről azonban alig ír. Közvetve mégis elismeri, hogy a magánhangzók időtartama miatt a költészetben „az egyes hangok és szótagok logikai és érzelmi súlyuktól függően hangsúlyosabbá, hosszabbá vagy rövidebbé válnak”. Hogy ez előfordulhat ezekben a rímekben, azt a költői szabadság kérdésének kell tekinteni, mivel Maironist műveiben mindenütt nyilvánvalóan foglalkoztatja a rímek hangzásbeli összecsengése. Éppen a 19. század végén zajlottak heves viták a litván poétikáról, és aligha hihető, hogy Maironist ez közömbösen hagyta volna. Vincas Kudirka az 1898-as „Tiesos eilėms rašyti” című cikkében meglehetősen szigorú követelményeket támasztott a versek metrumával, formájával és tartalmával szemben, 17 A didvyris szó hangsúlyozása a köznyelvben joggal minősül hibásnak. Valószínűleg az állami himnusz hatására is meghonosodik (vö. Tu, didvyrių žemė). Érdekes, hogy elég lenne felcserélni a sor szavait, és a ritmus ismét egybeesne a szavak hangsúlyával: Didvyrių tu žemė. Egy ilyen apró módosítás még felháborodást sem keltene, ha arra gondolunk, hogy a himnusz szövegét már egyszer megváltoztatták: a Tegu dirba tavo naudai helyett Vincas Kudirka szlávos szerkezetet írt: Tegu dirba tau ant naudos. 18 Ez a metrikai hangsúlyáthelyezés esete (a helyes forma: gailiai). A szóvégi hangsúlyozás a nyelvjárásokban sem adatolt. 19 Igaz, a szóvégi hangsúlyozás változata, a sielà szerepel az LKŽe-ben. Ez azonban Maironis verselésében az egyetlen ilyen eset (mindenütt máshol csak siela, sielos fordul elő), ezért inkább költői szabadsággal magyarázható. 20 Ez a metrikai hangsúlyáthelyezés esete (a helyes forma: garsiai). A szóvégi hangsúlyozás a nyelvjárásokban sem található. 21 Ez a metrikai hangsúlyáthelyezés esete (a helyes forma: skruostus). A szó végén a nyelvjárásokban sem hangsúlyos. 22 E szavak hangsúlyváltozatairól sehol sincs adat. A piev̇as szóval alkotott másik rím példáját, emelkedő hangsúllyal, lásd a 34. lábjegyzetben. 23 „Maironis <...>, elérve a tartalom és a forma szerves egységét” (Girdzijauskas 1966: 269). BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? |8 ugyanakkor a költői szabadságot is igazolta: „A költők szabadsága24 (licentia poetica) lehetővé teszi az írónak, hogy eltérjen a verselés szabályaitól (a ritmusban, a rímelésben, a szavak megrövidítésében stb.), de 1. ne túlzottan és ne túl gyakran, 2. a forma látszólagos elhagyását mindig a vers belső értékeivel kell ellensúlyozni” (Kudirka 1909: 67). Maironis verseiben a haza (a haza stb.) szó különleges érzelmi töltettel bír, ezért állandó „költői szabadság” státusz tulajdonítható neki. Rímel mind a cirkumflexes ỹ-vel (Szép vagy, drága hazám, / ország, ahol hősök alszanak a sírokban: / szép vagy égboltod kékjében!), mind az akut ý-vel (Szép vagy, drága hazám, / ország, ahol hősök alszanak a sírokban: / nem hiába védtek téged így az ősök), mind a rövid ì-vel (Ó, reszketek, miután megismertem rettenetes alacsonyságomat, / s reszketve szeretem Atyám magas hazáját25). Az e vizsgálathoz kiválasztott versekben fennmaradó három, a hangsúlyok eltérésével járó eset (vagyis pėvas – Dievas, dienos – rugienos, dieną – vieną) az úgynevezett „ajánlott hangsúlyozás” kategóriájába tartozik (vö. A litván nyelv kiejtésére vonatkozó legfontosabb követelmények 8.3. pontjának megjegyzésével: „Ajánlatos megkülönböztetni a hosszú magánhangzók és az egybeeső kettőshangzók ie, uo hangsúlyait.”) A rímbeli hangsúlyok összevetése és annak ellenőrzése, hogy a rímelő hangok teljesen megegyeznek-e, nem a mai pedáns nyelvész szeszélye. Sokkal inkább az esztétikai értékelés része, hiszen „A litván versekben a hangsúlyoknak is egyezniük kell: emelkedő csak emelkedővel illik össze, a eső pedig esővel: pajuodė – ilgakuodė; rasoto – ploto; tiltas – pripiltas. Ám az igazi rímhez nem illik: žaibas – raibas; išplaukia – laukia; pilkas – šilkas; tėvynė – gadi/nė” (Kudirka 1909: 65–66). Mint látható, V. Kudirka kiválóan érezte a hangsúlyok csengését (pajuodė – ilgakuodė; rasoto – plóto; tiltas – pripiltas, viszont žaibas – ráibas; išplaukia – láukia; pilkas – šílkas), az utolsó példa pedig, a tėvynė – gadi/nė (vagyis gadýinė), talán magának Maironisnak szóló célzásnak is tekinthető. V. Kudirka szigorú útmutatásai egyáltalán nem forradalmi szemléletet tükröznek. Egyszerűen a litván nyelv szépségét értő, művelt nyelvhasználó logikus következtetései. Csaknem száz évvel korábban Kristijonas Gotlibas Milkus, az első litván poétikai teoretikus, egy vitapartnerével polemizálva már ezt írta: „Így például O. [=Ostermejeris; S. M. L.] az énekeskönyvében így rímel: žús és mùs26. 402,6. visame, dukte. 281,5. davė és nè27. 343,2. draudęs és sugáudęs. 193,8. atlėisk, 24A liuosybė – nem ajánlott germanizmus. Ha azonban meg akarjuk nevezni azt a konkrét esetet, amikor a költői szabadságot alkalmazzák, hiányzik hozzá a szakkifejezés. Megfontolható volna a poetinė laisvybė. 25Ezek Maironis versének, a Dievo meilė című költeménynek az utolsó két sora. Ez nem szerepel az itt vizsgált művek korpuszában. 26A köznyelvben ezek a szavak valóban rímet alkotnak (žus – mus), K. G. Milkus azonban az akutusszal (źús) a žús žemaitiai alakra utal, vö.: „A nyelvjárásokban ugyanannak a szónak gyakran különböző magánhangzó-mennyiségű és hangsúlyú alakjai vannak, például a žemaitiai bùs ‘lesz’” (Zinkevičius 1981: 119). 27Hacsak nem nyomdahiba van itt, ez minden bizonnyal a kényszerrím példája (davė – nė). Vö. Girdzijauskas 1998: 37. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? | 9 nußweisk, ilyen diszharmonikusan kialakított rímek adódnak, hogy kimondva alig hallatszik a rímelés. Ezek szórímek. Valójában csak a hallás dönti el, mi rímel, nem az írott betűk.28“ J. Marcinkevičius Grybų karo című művének rímelemzését a 2. táblázat mutatja be. 2. TÁBLÁZAT. J. Marcinkevičius Grybų karo című művének rímelemzése Rímtípus Százalék Megjegyzések a rímekről A hangok teljes egyezése 57,1 – A hangsúlyok különböznek 22,2 grỹbų – sodýbų; paliẽpė – liẽpė [2×]; gėdai – rėdai, áthelyezett hangsúllyal29; sijõnas – raudónas; pakláusė – Bobauši; Ūmėdėlė – kėlė; atsimérkti – vėrkti; lūšiai – mūšiui; guõlį – užpúolė; gývas – dývas; gáiliai – káiliai; teisýbę – grýbę; pasilýpėjo – praėjo; sermėgą – bėga; taršo – máršo; bėgti – rėkti; susiraitė – egláitė. A magánhangzók időtartama különbözik 20,7 pinavija – lyja; ryto – krito; giria – vyre [2×]; supyko – suriko; pušį – mūšį [2×]; pušys – mūšis [2×]; vyre – girią; ryto – kito; šeimyną – beišmaitina; mano – beišmano; žinių – kaimynę; žinių – pušynę; prikibo – grybo; laiku – vaikų. 28 „Ha tehát O. az énekeskönyvében így rímel: zús és mús. 402,6. wissame, Duktė. 281,5. dawė és nè. 343,2. Draudęs és sugáudęs. 193,8. atlėisk, nußweisk, akkor ezek olyan rosszul összecsengő rímek, hogy kiejtéskor alig hallani, hogy szó szerinti rímek. A rímet ugyanis csak a hallás ítéli meg, nem pedig az odaírt betűk“ (Milkus 1800: 201). 29 A rėdyti szó nem ajánlott. Az eset vitatható, mert a hangsúly áthelyezésével a hangsúly lehetne főhangsúly is. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? | 10 Maironis verseivel összehasonlítva nyilvánvaló, hogy J. Marcinkevičius igen kevés figyelmet fordított a rímekre. Itt szintén hosszú és rövid magánhangzók rímelnek egymással, de olyan gyakran (az összes sor 1/5-ében), hogy aligha indokolt ezt költői szabadsággal mentegetni („ne túl sokat és ne túl sűrűn” – ez volt V. Kudirka feltétele). A hangsúlyozás képe még borúsabb: teljes zűrzavar (az összes sor 22,2 százaléka). Ha kihagyjuk azokat a rímeket, amelyekben a szótag alapjául szolgáló magánhangzó rövidsége miatt nincs hangsúlykülönbség (nuramino – pasivadino), valamint azokat, amelyekben a hangsúlyok nem keverhetők össze, mivel azonos esetragok rímelnek (pušų – lašų), vagy a rímelő szavak végződése azonos (nemadinga – nelaiminga), az arány még nagyobb lenne. Nem szeretnénk egyszerűen arra a következtetésre jutni, hogy J. Marcinkevičius nem érzékelte a hangsúlykülönbséget (vagy akár a magánhangzók időtartamának különbségét). Az azonban, hogy a Bobauši(s) egyszerre rímel a pasiklaũsęs és a paklãusė szóval30, legalábbis annak bizonyítéka, hogy a hangsúlyok összecsengése nem érdekelte31. Természetesen az itt bemutatott elemzési módszer más költők műveinek vizsgálatára is alkalmazható. Feltételezhető, hogy még számos példát találnánk a rímek eltérésére32. A nyelvi intuíció elvesztésének veszélyére való rámutatáshoz elegendőek a bemutatott példák. ÖSSZEFOGLALÁS A cikk nem azt kívánta, hogy egyik vagy másik szerzőt bírálja, költői kultúrájukat értékelje, vagy műveik művészi értékét V. Kudirka, illetve más litván poétikai kutatók által megfogalmazott kritériumok alapján vizsgálja. A litván nyelv prozódiai szempontból igen összetett. Litvánul verset írni nehéz a hangsúly természetéből (fonetikai tulajdonságaiból és szabadságából), valamint a magánhangzók eltérő időtartamából adódóan. A rímelés valóban összetett alkotói folyamatát a litván verselési hagyomány mutatja33. Ha a versek köznyelven készülnek, a forma tökéletességéhez nagy mesterségbeli tudás szükséges. A cikk célja az sem, hogy bebizonyítsa: egyik vagy másik költő nem érzékeli a hangsúlyok vagy a magánhangzók időtartama közötti különbséget (ami egyébként már nem csekély fogyatékosság volna34). Itt azt a kérdést kívánjuk felvetni, hogy 30 Vö.: A nyomorék Bobaušis / Így szólt, miután meghallgatta: és Baravykas megkérdezte... / – Mit fecsegsz itt, Bobauši! Ellenvetésként azt is fel lehetne hozni, hogy éppen az efféle eltérések sokféleségükkel hívják fel az olvasó figyelmét a helyes hangsúlyozásra. A vizsgált probléma azonban nem azért merült fel, mert az emberek túlságosan jól megkülönböztetik a hangsúlyokat, hanem azért, mert nem különböztetik meg őket. Valószínűleg hasonló következtetésekre jutnánk, ha más műveit is megvizsgálnánk. Vö. a Voro vestuvės című mű rímjeivel: puolė – gražuolė, žylė – mažylė; a Lopšinė gimtinei ir motinai című műből: sužėlė – gėlė, nenuskynė – tėvynė, lig šiolei – broliai. 32 Mindenki bizonyára fel tudna idézni emlékezetből néhány általa ismert verssort. Ezek származhatnak az Anykščių šilelis című költeményből (Csak zeng, csak zeng az erdő: itt a sárgarigó lágyan / trillázik: „Ieva, Ieva! ne legeltesd a réten!), gyermekversekből (Mostohaanyád vastagorrú / nem tudod, hogy kedvére tegyél; S. Nėris, Našlaite) vagy dalokból (Fiatalok vagyunk, még nem öregedtünk meg, annyi mindent átéltünk. / Az anya arca könnyek között csendesen lebeg; Aktorių trio, Motinos veidas). 33 J. Girdzijauskas Antanas Baranauskas verselését vizsgálva ezt is megjegyzi: az „Lietuva” szót A. Baranauskas leggyakrabban olyan metrikai pozícióban használja, amely a „Lietuvą” szó hangsúlyozását követeli meg (1966: 181); vö. a Dainų dainelė című műből: a litván föld / nem úgy írásból / ott Litvánia / évszázadokon át volt (II, 1–4). 34 Vö. „A litván köznyelv hangjainak legfontosabb jellemzője a magánhangzók időtartama” (Pakerys 1995: 44). A beszédtémánk szempontjából nem lényeges, hogy a költő saját nyelvjárása miatt helyezi-e máshová a hangsúlyt. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? | 11 Hozzájárulnak az ilyen versek a nyelvi érzék fejlesztéséhez? Vagy talán inkább ellenkező irányban hatnak? Hogyan lehet a magánhangzók időtartamának és a hangsúlyoknak az elsimításával elvenni a gyerekektől anyanyelvük szépségét és egyediségét? Akárhogy is gondoljuk, a fiatal közönségnek szánt J. Marcinkevičius-versek itt bemutatott darabjai nem fejlesztik a nyelvi érzéket. A verses irodalom történetének és kritikájának forrásai azt mutatják, hogy a magánhangzók időtartamának és a hangsúlyoknak az elsimítása már régen elkezdődött. Úgy tűnik, a művelt emberek aggodalma nem volt alaptalan. A hangsúlyok megkülönböztetésére való, ma elterjedt képtelenség nem magyarázható (még kevésbé igazolható) a nyelvjárások hatásával. Ez inkább az oktatás és a tanulás hiányosságainak következménye, hiszen helyesen beszélni meg lehet tanulni. A tudatlanság pedig nem szolgálhat alapul a nyelv megváltoztatásához. Manapság gyakrabban hallani azt az állítást is, hogy a nyelvi változások elkerülhetetlenek, és nem kell aggódni miattuk. De vajon normális-e, hogy egy nemzet megrontja a saját és ősei nyelvét? Nemcsak a nyelv, hanem maga a nemzet is veszélybe kerül, ha elfelejtik, amit örökül kaptak. Ez már nem egyszerűen a nyelvtudás hiánya, hanem annak lebecsülése35. Az igazság egyszerű: a nyelvhasználókat tanítani kell. Ha az érettségizők 12 proc.-a nem teszi le a litván nyelvi vizsgát, annak mélyebb oka van, mint egy lusta diák hiányos tudása. Nap mint nap hallani, hogyan ejtenek és hangsúlyoznak ismert és hétköznapi emberek egyaránt, akár a televíziós műsorokból is. A modern technológiával készített felvételek megcáfolhatatlan bizonyítékul szolgálnak majd utódainknak arra, hogyan kezdték el a litvánok elfelejteni anyanyelvüket. Ahhoz, hogy megállítsuk a nyelv folyamatos romlását (és hosszabb távon – eltűnését), ma sokkal több eszköz áll rendelkezésre, mint az ókori puristák korában. Tanult társadalmat kell nevelni, tanárokat kell képezni, ápolni kell a média helyes nyelvhasználatát, és akár ugyanazokat az eszközöket is alkalmazni kell, amelyekkel a külföldieket litvánul tanítják (például a szövegek hangsúlyjelekkel való ellátását). Végül is célszerű szigorítani a kiejtési követelményeket, a megengedő megfogalmazásokat pedig – mint a „legszükségesebb”, „kívánatos”, „különösen nem elfogadható” – elhagyni. LITERATŪRA Commodianus 1965–1966: Instructiones. Testo critico e traduzione di A. Salvatore, Napoli: LSE. Fraenkel E. 1962–1965: Litauisches etymologisches Wörterbuch 1–2, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag; Göttingen: Vandenhoek and Ruprecht. Girdzijauskas J. 1966: Lietuvių eiledara, Vilnius: Vaga. Girdzijauskas J. 1998: Literatūros terminų žodynas: eiledara, Vilnius: Baltos lankos. 35 Ir puolama vis labiau žemyn. Lietuva jau vartoja valiutą, kur netgi ardoma linksnių sistema. Ant eurų kupiūrų parašyta 5 euro, 10 euro, 20 euro ir t. t. Įdomu, kad teisės aktuose pagal naujai priimtą įstatymo papildymą jau leidžiama vartoti vardininką euro. Tik reikia jį grafiškai išskirti, kaip citatą užsienio kalba. Kam išvis ši išlyga? BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? | 12 Kudirka V. 1909: Raštai, Tilžė: TMD. Lanza S. 1997: L’esametro di Commodiano: il primo libro delle Instructiones [Magistro darbas, apdovanotas žyma „Vertas spausdinti“]. Bologna. LKŽe – Lietuvių kalbos žodynas, elektroninis variantas. Red. kolegija: Gertrūda Naktinienė (vyr. red.), Jonas Paulauskas, Ritutė Petrokienė, Vytautas Vitkauskas, Jolanta Zabarskaitė, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2005. – Atnaujinta versija, 2008. Prieiga internete: www.lkz.lt. Migliorini B. 1927: Dal nome proprio al nome comune, Firenze: Olschki. Milkus K. G. 1800: Anfangs-Gründe einer littauischen Sprach-Lehre (Lietuvių kalbos mokslo pradmenys). Palionis J. 1999: Kalbos mokslo pradmenys, Vilnius: Jandrija. Pakerys A. 1995: Lietuvių bendrinės kalbos fonetika, Vilnius: Žara. Poliakovas O. 2008: Pasaulis ir lietuvių kalba. Indoeuropiečių ir lietuvių kalbų giminystė, Vilnius: Enciklopedija. Salvatore A. 1977: Commodiano: Carme Apologetico. Corona Patrum 5. Torino: Società Editrice Internazionale. Strockis M. 2004: Graikų ir lotynų kirčiavimo įtaka lietuvių kirčio žymėjimui. – Baltistika XXXIX (2), 289–307. Universitas linguarum Litvaniae. Iš lotynų kalbos vertė ir įvadą parašė K. Eigminas. Vilnius: Mokslas, 1981. Zinkevičius Z. 1981: Lietuvių kalbos istorinė gramatika 2, Vilnius: Mokslas. Gauta 2016 11 15 Priimta 2017 01 20 STEFANO M. LANZA Vytauto Didžiojo universitetas Humanitarinių mokslų fakulteto Užsienio kalbų, literatūros ir vertimo katedra Kristijono Donelaičio g. 52-205, LT-44244 Kaunas [email protected] BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? | 13 Santrauka Autorius pateikia medžiagos atvirai diskusijai apie plačiai pripažįstamą dabartinės lietuvių kalbos reiškinį, t. y. lietuvių gimtakalbių nesugebėjimą skirti priegaidžių. Lietuvių kalbos padėtį palyginus su klasikinių kalbų nuopuoliu, išnagrinėjus lotynų ir graikų kalbų balsių kiekybinės priešpriešos kitimą ir skiemenų priegaidžių išnykimą, straipsnyje aptariama lietuvių kalbos priegaidžių svarba, remiantis Valstybinės lietuvių kalbos komisijos nurodymais. Antroji straipsnio dalis – praktinio pobūdžio. Pateikiama dviejų lietuvių poetų, Maironio ir Justino Marcinkevičiaus, atrinktų eiliuotų kūrinių rimų priegaidžių analizė. Remiantis poetikos teoretikų jau nuo XVIII a. nustatytais eilėdaros principais, vertinama rimavimo kokybė, ar rimuojamų žodžių priegaidė ta pati (pajuodę – ilgakūodė tipas). Trumpa analizė parodo gana dažną rimuojamų žodžių priegaidžių fonetinį neatitikimą]. Marcinkevičiaus eilėse (pilkas – vilkas tipas), o retesnę Maironio kūryboje. Kadangi daugelis šių kūrinių vaikams ir pačių vaikų skaitomi, autorius daro išvadą, kad netinkamas rimavimas gali būti kliūtis ugdant kalbinę nuojautą. Iš tiesų, ir gimtakalbiai savo kalbą turi iš pradžių išmokti. Todėl, jeigu kalbos priežiūros institucijos tikrai ketina ginti ir puoselėti lietuvių kalbą, jos privalo imtis priemonių gerinti gimtosios kalbos mokymą nuo pat vaikystės. Tik aplinkoje, kur taisyklinga kalba vartojama ir jos mokoma, pradedant nuo kalbiškai išprususių tėvų, gali augti taisyklingai kalbantys vaikai. LOSS OF LANGUAGE SENSITIVITY: IS THIS A REAL THREAT? Summary The author provides material for an open discussion on a widely recognized linguistic phenomenon of contemporary Lithuanian, i.e. the loss of intonation perception by native language speakers. After a comparison with the decline of classical languages (Latin and Greek), where the phonetic evolution of quantity opposition in vowels and the disappearance of syllable intonation is thoroughly described, the article offers an overview of the importance of intonation in Lithuanian according to the indications of the Commission of the Lithuanian language. The second, practical part of the article, offers an analysis of rhymes where intonation is relevant in a few works of two Lithuanian poets, Maironis and J. Marcinkevičius. Principles of rhyming laid down since the XVIII c. by poetics theorists are here taken into account as a means to determine whether rhymes are well conceived, when words share the same intonation BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? | 14 (the type pajuõdė – ilgakuõdė). The results of this brief analysis show that in J. Marcinkevičius verses, much more than in Maironis’, phonetic discrepancy between rhyming words is very frequent (the type pilkas – vìlkas). Since many of these works are read to and by children, the author arrives to the conclusion that bad rhyming could hinder from building language sensitivity. Since native speakers also need to study their language, if there is a real commitment by authorities to safeguard and foster the Lithuanian language, measures have to be taken in order to improve its teaching from childhood onwards. An environment where good language is spoken and taught, starting from educated parents, leads to educated children. KEY WORDS: standard language, accent and intonation, stress, language sensitivity. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204