Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste

BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ Lietuvių kalbos institutas A LITVÁN KÖZNYELV AZ EURÓPAI NYELVEK POSZTSTANDARDIZÁCIÓS KONTEXTUSÁBAN Néha megkérdezik tőlem, miért beszélek ilyen kifejezően és szabályosan nemcsak a munkában, vagy nem tudok-e egyszerűen beszélni. Már nemigen tudok, de talán ez nem is olyan nagy baj. Aistė Plaipaitė rádióés televíziós újságíró 1 KULCSSZAVAK: köznyelv, standardizáció, posztstandardizáció, destandardizáció, demotizáció, szociolingvisztika, nyelvi ideológiák. ABSZTRAKT A tanulmány a sztenderd litván nyelv helyzetét vizsgálja az európai nyelvek posztstandardizációs időszakában. A sztenderd nyelvet jellemző, a sztenderdség paradigmáját alkotó legfontosabb jegyek (az egész társadalomra kiterjedő közösség, a normák homogenitása, a kodifikáció stabilitása és a társadalmi presztízs) alapján olyan elméleti meglátásokat mutat be, amelyek lehetővé tennék, hogy a sztenderd litván nyelvre alkalmazzák az európai sztenderd nyelvekre jellemző dinamika valamely modelljét (destandardizáció, demotizáció stb.). Aktualizálódik a regiolektusok és a sztenderd nyelv közötti köztes változat, a szubsztenderd fogalma, amely segíthet megmagyarázni a kortárs sztenderd litván nyelv dinamikáját – a nyelvhasználat és a nyelvi attitűdök változásait. BEVEZETÉS Az európai sztenderd nyelvek hosszú, évszázadokon át tartó kialakulása – standardizációja – során kialakult az a felfogás, hogy az állam nyilvános irányításához, az 2 oktatáshoz, a kultúrához, a tömegtájékoztatáshoz és más közös ügyekhez a legalkalmasabb nyelv 1 E nyelvi attitűd tágabb kontextusa (Laimius Stražinskas, Aistė Plaipaitė: „A rádió az első szerelmem, a televízió pedig még mindig kihívás.” Savaitė, 2019 07 25., 30. szám, 30–31. o.): – Ön elnyerte a „Nyelvi tisztaság bajnoka” díjat, és a legjobb rádiós újságíró lett. A sikerhez vezető készségeket már a munkája során sajátította el, vagy gyermekkorában szerezte meg? – Ami a nyelvet illeti, az egyik nagymamám nagyon szigorú volt, és már egészen kicsi koromtól mindig kijavított, ha például helytelenül hangsúlyoztam a „Raseiniai” vagy a „Kėdainiai” szót. Könyvtárban dolgozott, maga is sokat olvasott, és engem is nagyon korán megtanított olvasni, valamint megjegyzéseket tett a nyelvhasználatomra. A litván nyelv az iskolában és az egyetemi újságírási tanulmányaim során is érdekes volt számomra. A munkatapasztalat fejlesztette a kiejtésemet, és kialakította a jelenlegi beszédmódomat. 2 Dėl termino standartizacija žr. Miliūnaitė (2017: 1–33). RITA MILIŪNAITĖ. A standard litván nyelv az európai nyelvek posztstandardizációjának kontextusában | 2 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 a változat standard nyelv, amelyet általában tudatosan kisebb-nagyobb mértékben szabályoznak, vagyis normatív formával rendelkező nyelv. Úgy tartják, hogy az európai kultúra a standard nyelvek kultúrája (Vogl 2012: 12). A standard nyelvek többnyire elsősorban írott formában – könyvekben, később pedig a médiában – alakultak ki és részesültek erőteljes támogatásban, ezért paradox, hogy napjainkban a médiát a nyelvhasználat növekvő változatosságával és a standard nyelvek destandardizációjával hozzák összefüggésbe (vö. Geeaerts 2001: 281–291; Coupland, Kristiansen 2011: 12–14; Androutsopoulos 2014: 3–48; Nevinskaitė 2019: 83–100). Észrevehetően változik és sokféleséget mutat a litván nyelv nyilvános beszélt és írott használata is – a médiától a közösségi médiáig. E változások a tényleges normák és a köznyelvi normák kodifikációja közötti egyre nagyobb eltérésre utalnak, és felvetik a kérdést: a litván köznyelv fejlődésének új szakaszába lép-e, vagy helyét a nyilvánosságban valamely másik nyelvváltozat kezdi átvenni? Hasonló kérdéseket már Litvániánál korábban, a 20. század végén felvetettek a különböző európai országok olyan kutatói, akik a köznyelvek fejlődését és a valamely konkrét nyelvi közösségben, illetve az egész világon zajló változásokkal való kölcsönhatásukat vizsgálták. A politikai, társadalmi és gazdasági tényezők – a globalizáció, a demokratizálódás és az internetizáció, valamint a különböző irányú migráció – érzékelhető hatást gyakorolnak az európai nyelvekre és köznyelvi változataikra, ezért aggódni kezdtek e változatok normativitását és homogenitását fenyegető veszély miatt (lásd Ghyselen et al. 2016: panašumų ir skirtumų, dažnai minimas atvejis, ypač būdingas italų kalbai: kuriasi naũjos 75–76). Az európai köznyelvek fejlődését vizsgálva egyes kutatók olyan köznyelvi változat megjelenését jósolják, amely közelebb áll a beszélt nyelvhez, mint a köznyelv hagyományos változata (Berruto 2017: 31–60; Cerruti et al. 2017: 3–28). Ezeknek az optimista előrejelzéseknek megfelelően az egyik standardot egyszerűen egy másik váltja fel, végbemegy az úgynevezett (vartojimo) standartais, kurių įsigalėjimas labiau priklauso jau ne nuo valdžios ir elito újrastandardizáció, vagyis a köznyelvek nem tűnnek el, csupán formájuk változik. Úgy vélik, hogy a standard nyelvet olyan nyelvi választások változtatják meg, valamint a nem hivatalos társadalmi csoportok véleményei és döntései (vö. Coupland, Kristiansen 2011: 27–28). A pesszimista prognózisok szerint a mai társadalmakban a standard nyelveknek egyáltalán nincs jövőjük. Ulrich Beck német szociológus szerint zombifikáció kerítette hatalmába őket: ahogyan a modernitás más koncepciói (a társadalmi osztály, a házasság, a vallás), úgy a standard nyelv is zombikhoz vált hasonlóvá, és bár már halott, továbbra is strukturálja a társadalom gondolkodását és cselekedeteit (bővebben lásd Deumert 2010: 258–260). RITA MILIŪNAITĖ. A standard litván nyelv az európai nyelvek posztstandardizációjának kontextusában | 3 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 Straipsnio tikslas – išryškinti esmines Europos bendrinių kalbų pokyčių kryptis ir összehasonlítani, hogyan zajlanak ezek a folyamatok Litvániában, és mennyiben felelnek meg az európai standard nyelvek dinamikája általános modelljeinek. A kitűzött feladatok: 1) áttekinteni az európai standard nyelvek változásának okait és jellemzőit a posztstandardizáció időszakában; 2) megvitatni az európai standard nyelvek dinamikájának modelljeit; 3) a köznyelvi litván nyelv változásainak legfontosabb jellemzőit leírni; 4) meghatározni az európai köznyelvek dinamikai modelljeinek a köznyelvi litván nyelvre való alkalmazásának elméleti lehetőségeit. Az alkalmazott kutatási módszerek: analitikai, leíró és összehasonlító. 1. AZ EURÓPAI KÖZNYELVEK STANDARDIZÁLTSÁGI PARADIGMÁJA A POSZTSTANDARDIZÁCIÓ IDŐSZAKÁBAN A nyelv mint társadalmi jelenség változásai szorosan összefüggnek azzal, ami az adott nyelvet használó társadalomban történik. Az empirikus kutatások megmutathatják, milyen a nyelvhasználat, milyen nyelvhasználat jellemző a különböző társadalmi rétegekhez tartozó, különböző helyeken élő emberekre, és milyenek a nyelvi attitűdjeik. A dinamikai modellek megmagyarázzák, milyen folyamatok zajlanak, és hogyan mennek végbe. Mindez arra ösztönöz, hogy keressük a változások okait, és előre jelezzük a további fejlődés irányait. Ahol erős a nyelvpolitikai irányvonal, ott – szükség esetén e politika stratégiájának kiigazításával együtt. 1.1. Az európai nyelvek változásai és azok okai A standard nyelvek kialakulását és felemelkedését különösen társadalmi, gazdasági, kulturális, gyakran pedig politikai körülmények határozzák meg. Ezért a nyelvi változásokról szólva fontos a tágabb történelmi és társadalmi kontextus. Az európai standard nyelvek fejlődése történelmi szempontból főként a nemzeti felszabadító mozgalmakhoz és az államok kialakulásához kapcsolódott, ám az egyes országokban sem nem volt azonos, sem nem zajlott teljesen egyidejűleg, és függött az országok közötti erőviszonyoktól, az országokon belül pedig a társadalmi osztályok közötti erőviszonyoktól. Maga a fejlődési modell azonban hasonló volt: az európai standard nyelvek nagyjából Einar Haugen jól ismert, a standard nyelvek kalbų raidos įvairovę, šis modelis vėliau buvo ne kartą tobulinamas ir net pripažinta, kad standardizációjára vonatkozó modellje szerint alakultak ki és fejlődtek (Haugen 1966: 933). A standardizáció folyamatát szemlélve az ciklikusan ismétlődhet (Deumert, Vandenbussche 2003: 10). bendrinės kalbõs iškilimas (iškėlimas) iki nacionalinio standarto reiškia, kad kitos ãtmainos A köznyelvek standardizációját illetően e folyamatnak két oldalát emelik ki. Egyrészt RITA MILIŪNAITĖ. Die litauische Standardsprache im Kontext der Poststandardisierung europäischer Sprachen | 4 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 alacsonyabb státuszúvá és kevésbé presztízsessé válik. Másrészt a köznyelvi változat megjelenését természetes módon gazdasági, társadalmi, politikai, földrajzi és történelmi centralizavimas (žr. Hernández-Campoy, Villena-Ponsoda 2009: 181–204). körülmények alapozzák meg, és olyan társadalmi szükségletekkel függ össze, mint az állam irányítása. Időbeli szempontból megkülönböztetik a korai időszakban (a XV–XVI. századtól a XIX. századig kialakult, majd a nemzetközi érintkezés nyelveivé vált angol, francia, német, spanyol stb. köznyelvek), a középső időszakban (a XVIII–XIX. század végétől a XX. század elejéig kialakult litván, lett, cseh, horvát, belarusz, észt stb. köznyelvek) és a késői időszakban (a XX. század közepén–végén kialakult moldvai, macedón, számi köznyelvek) kialakult köznyelveket (bővebben lásd Vogl 2012: 22–26; Miliūnaitė 2018: 184–186, valamint az ott hivatkozott szakirodalmat). A litván köznyelv, mint látható, a kialakulás középső időszakához tartozik; normáit Jonas Jablonskis csak a XX. század legelején kodifikálta. A XX. század közepén számos európai országban a köznyelvek már megszilárdultak, elterjedtek a társadalomban, és hatással voltak a nyelvjárásokra: egyes helyeken a nyelvjárások hanyatlani kezdtek, máshol pedig társadalmi és gazdasági okokból (a nagyobb központokba irányuló migráció következtében) nagyobb egységekké – regiolektusokká – alakultak át. A litván köznyelvnek ekkor ahelyett, hogy elérte volna érettségét, meg kellett 3 küzdenie az oroszosítással, normái pedig a szovjet megszállás 50 éve alatt nem fejlődhettek természetes módon. Die europäischen Standardsprachen traten in das 21. Jahrhundert mit einem unterschiedlichen Standardisierungsgrad ein: Einige waren bereits in der gebildeten Gesellschaftsschicht etabliert, andere noch vergleichsweise jung und daher gewöhnlich stärker auf staatlicher Ebene reguliert. Zu dieser Zeit begannen Veränderungen der Standardsprachen, die der neuen – poststandardisierenden – Periode zugerechnet werden können. Sie fällt im Wesentlichen mit der Spätmoderne oder, nach dem Begriff des polnischen Soziologen Zygmunt Bauman, der flüchtigen Moderne zusammen, deren Achse die globale moderne Gesellschaft bildet, die unter den Bedingungen einer ein hohes Niveau erreichten globalen Wirtschaft und Informationsrevolution lebt. Wichtige Merkmale dieser Periode sind die Entthronung der alten Autoritäten und der Aufstieg neuer Einflussnehmer. Ihre Macht beruht gewöhnlich nicht auf der Reife der ribų nykimas; ypač aktualu tampa individo poreikiai, žmogaus teisės. Normos, pagal kurias žmonės vertina vienas kito elgesį, darosi ne tokios griežtos, o jų neatitinkantis elgesys Persönlichkeit und der Kraft des Denkens oder auf der Hervorbringung von Ideen, sondern eher auf der Fähigkeit, die öffentliche Meinung zu manipulieren. Charakteristisch für diese Periode ist auch die Fragmentierung sowie die Rechtfertigung von allem durch äußere Faktoren und mildernde Umstände; mehr noch – die Menschen 3 Egyébként a litvániai standardizációról szólva hangsúlyozni kell, hogy a litván köznyelvi normák fejlődésére és általában a litván nyelv működésére – a hozzá eredetét tekintve legközelebb álló lett nyelvhez hasonlóan – történelmileg nagy hatással voltak és vannak az egyenlőtlen nyelvi kontaktusok. Ezért itt nem mindig alkalmazhatók automatikusan a külföldi kutatók által a természetes módon élő nyelvekre megfogalmazott szociolingvisztikai axiómák (erről lásd Coupland, Kristiansen 2011: 17). RITA MILIŪNAITĖ. A litván köznyelv Európa nyelveinek posztstandardizációs kontextusában | 5 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 már nem korlátozzák őket előre megalkotott szabályok, szabadon határozhatják meg saját szabályaikat és normáikat a körülményeknek megfelelően (vö. Odendaal 2013: 183–187). A szociolingvisták munkáiban (lásd Coupland, Kristiansen 2011: 27) megállapítást nyer, hogy a késő modernitás időszakában, a társadalom individualizálódásával, teljesen megváltoztak azok a társadalmi erők, amelyek meghatározták, mi a nyelvi standard. Az uralkodó osztály, a politika, a tudomány és a vallás szereplőitől – a tekintélyektől – ezek a hatalmak az egyénekhez kerülnek át. A demokratizálódás megszünteti a csúcsokon lévők hatalmát, és ösztönzi az „alulról” jövő társadalmi erők megnyilvánulását, ezért a nyilvánosságban előtérbe kerül az „alsóbb rétegek” nyelve. Egyre inkább megkérdőjelezik azoknak a standard nyelveknek a fontosságát, amelyek természete ideológiai (a nyelvi közösség gazdasági, társadalmi és politikai elitjének uralmát tükrözik): a különböző nyelvi közösségekből álló modern demokratikus társadalomban már nincs helye az egységes (homogén) standard nyelvnek, az már nem tekintendő elérendő célnak (Coupland, Kristiansen 2011: 27–33; Odendaal 2013: 186). Másfelől, bár a globalizáció nivellálja a nemzeteket, kultúráikat és nyelveiket, egyúttal ellentétes folyamatokat is kivált, amelyek ösztönzik a nyelvi sokféleséget, valamint az egyediség és a nyelvi (akárcsak általában a kulturális) identitás megőrzését. Az internetizáció megváltoztatja a nyelvek működésének megszokott közegeit, átalakítja a nyelveket, és új formáikat hozza létre. Valamennyi európai nyelvre jellemző, hogy a nyelvjárások helyzete jelentősen változik: egyes helyeken eltűnnek vagy akár már csaknem teljesen eltűntek, máshol regiolektusokká alakulnak. A régi standard szintén változik, a hagyományos európai standard nyelvek pedig veszítenek stabilitásukból – a forma, a funkciók és a nyelvi attitűdök szintjén egyaránt. Mindez a nyelvi sokféleség zavart kelt az iskolákban a nyelvoktatás során (Odendaal 2013: 187). Ugyanakkor különbségek is vannak, amelyek nagymértékben a történelmi kontextustól függenek. Például Izlandon, Franciaországban és Dániában erős a standard nyelv ideológiája, ezért a változások nem ezen ideológia gyengülése, hanem a standard nyelv használatának (a változatosság növekedésének) irányában mennek végbe (vö. Ghyselen és mtsai 2016: 78). Megjegyzendő, hogy a kelet-európai országok standard nyelveit a posztstandardizációs folyamatok némi késéssel érték el, és nem olyan nagy mértékben zajlanak. Ennek oka e’ országok hosszú ideig fennálló politikai függősége, amely elfojtotta a demokratizálódás fejlődését (lásd: Kristiansen 2016: 94). 1.2. A standard nyelvek dinamikája kutatásának szempontjai A fent említett jelentős európai nyelvi változások közepette nem meglepő, hogy az európai nyelvek kutatói különösen az elmúlt évtizedben nagy érdeklődést mutatnak a standard nyelvek fejlődése és a nem standard változatokhoz fűződő viszonyuk változása iránt, elméleti és empirikus szinten vizsgálják e változatok RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 6 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 konvergenciáját (vö. német – Auer, Spiekermann 2011; holland – Grondelaers, Van Hout 2011; olasz – Berruto 2017; norvég – Sandøy 2011; finn – Nuolijärvi, Vaattovaara 2011 stb.). Mik lehetnek e változások közös kiindulópontjai és mérési kritériumai? Mindenekelőtt fontos nem megfeledkezni arról, hogy a nyelvi változásokat meghatározó tényezők hasonlósága ellenére a nyelvi közösségek radikálisan különbözhetnek társadalmi osztályaik, nemük, közösségi kapcsolataik, normáik, valamint a presztízsről alkotott fogalmaik és azok funkciói tekintetében, ezért az egyes nyelvek fejlődésének minden időszakát és minden nyelvi közösséget ezt figyelembe véve kell vizsgálni (vö. Bergs 2012: 96; Smakman, Barasa 2016: 24–25). A standard nyelvek kutatásában leggyakrabban öt szempontot emelnek ki (vö. Smakman, Barasa 2016: 23; Miliūnaitė 2018: 45–70): ▪ történeti szempont (kialakulás és fejlődés), ▪ földrajzi szempont (viszonya ugyanazon nyelv más változataihoz), ▪ strukturális szempont (normák, változatok), ▪ normatív szempont (a standard változat kodifikációjának mértéke), ▪ szociolingvisztikai szempont (nyelvi ideológiák, társadalmi attitűdök, státusz, presztízs). E szempontok alapján írhatók le a legjobban az egynyelvű, politikailag és nyelvileg stabil társadalmak megszilárdult standard nyelvei, mint a nyelvjárások természetes folytatásai (Smakman, Barasa 2016: 23). A modern többnyelvű társadalmakban a szociolingvisták visszatérnek a standard nyelv fogalmához és meghatározásának kritériumaihoz, és azt állítják, hogy Einar Haugen által leírt standardizációs szakaszok már nem elegendőek a standard nyelvek jelenlegi dinamikájának leírásához: a posztstandardizációs időszakra jellemző jelenségek túllépnek Haugen modelljének határain (Coupland, Kristiansen 2011: 11). Az európai standard nyelvek posztstandardizációs időszakában bekövetkező változások mértékének tisztázásakor az a kérdés is felmerül, hogy a standard nyelvek (mind írott, mind beszélt formáikban), különösen a nagyvárosokban, elveszítik-e pozícióikat, átadva helyüket a nem standard, korábban alacsonyabb státuszú, nem presztízses változatoknak; vagy hogy a standard nyelv és más változatok közötti kapcsolatokat fenntartó ideológiai rendszerek elveszítik-e erejüket, vagy csupán átszerveződnek. A variabilitás strukturális és szociolingvisztikai kutatásai korpuszadatok kvantitatív elemzésén alapulnak, így konkrét változásokat is kimutathatnak. Ugyanakkor elismerik, hogy a nyelvi attitűdök változásairól beszélni (például annak megállapítása, RITA MILIŪNAITĖ. A litván köznyelv az európai nyelvek posztstandardizációjának kontextusában | 7 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 hogy az emberek valóban normatívabban beszéltek-e régebben, vagy hogy a múltban másképpen értékelték-e a köznyelvi változatot) jóval problematikusabb (Ghyselen ir kt. 2016: 85). 1.3. Bendrinių kalbų standartiškumo paradigma Az európai köznyelvek dinamikájának modellje – amennyire ez a témával foglalkozó számos munkából kirajzolódik – leggyakrabban a köznyelv egyik alapvető sajátosságából, a standard jellegből kiindulva épül fel. Hagyományosan három vagy négy standard jellegű jellemzőt különböztetnek meg (vö. Auer, Spiekermann 2011: 164; Grondelaers ir kt. 2016: 119): 1) az egész olyan területre kiterjedő általánosság, amelyen nem köznyelvi változatok (nyelvjárások) élnek, 2) presztízs (hivatalos nyilvános helyzetekben, az oktatási rendszerben való használat), 3) a kifejezőeszközök homogenitása, 4) kodifikáció. A különböző forrásokban leírt standard jellegű jellemzők vizsgálata és összegzése alapján az európai köznyelvek dinamikájának kutatásához javasolható a standard jelleg paradigmája és a vizsgálandó kérdések (lásd az 1. táblázatot). 1. TÁBLÁZAT. A standard jelleg paradigmája és a vizsgálandó kérdések A standard jelleg Kérdések 2. Variabilitás Növekszik vagy csökken a nyilvános használat 1. A köznyelv viszonya Hogyan változik a köznyelv viszonya nyelvváltozatnak a viszonya más nemzeti 3. Kodifikációs más nyelvváltozatokhoz? (különösen a média) 4. A nyelvi ideológia paradigmája variabilitás? stratégia Hogyan változik a köznyelvi normák kodifikációja? Hogyan változik a köznyelvi jellege? társadalmi ideológia, és ennek a presztízse? A standarditás bemutatott paradigmája a köznyelv dinamikájának kiindulópontja lehet, amikor Haugen standardizációs modelljét alapul véve a köznyelv elérte a legmagasabb szintet. raidos būvį arba yra netoli jo. Šios paradigmos dėmenys tarpusavyje labai susiję, ir jų sąveika Egy általánosabb kérdést vet fel: mi a használati változások és a nyelvi ideológiák változásai közötti viszony? A továbbiakban valamennyi említett összetevőt röviden, külön-külön tárgyaljuk. RITA MILIŪNAITĖ. A köznyelvi litván nyelv az európai nyelvek posztstandardizációjának kontextusában | 8 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 1.3.1. A köznyelv viszonya más változatokhoz. A köznyelv, különösen annak beszélt formája, akkor válik maximálisan standardizálttá, ha a köznyelv a teljes nyelvterületet lefedi, vagyis a nyelvjárást beszélők a köznyelvet a hivatalos nyilvános beszéd változataként ismerik el, noha maguk esetleg nem teljesen kompetensek annak használatában (Auer, Spiekermann 2011: 164). A változások (desztandardizáció) kezdetekor egyes régiók új standardot alakíthatnak ki, vagy bármiféle standard nélkül maradhatnak, ha valamilyen okból eltávolodnak a működő köznyelvi változattól. A nyelvek stratifikációjáról, vagyis változatokra való felosztásukról és a különböző változatok viszonyáról szólva időnként a szubstandard terminust használják. Ez a standardnál kalbą) vertinama atmaina, kurios ypatybes kalbinė bendruomenė laiko žemesnėmis už tas, kurios priskiriamos prestižinei atmainai pagal tris varijavimo matmenis: diatopiją (t. y. gyengébb (köznyelv – a földrajzi variációt, vagyis a dialektusokat; diasztrátia – a társadalmi variációt, vagyis a szociolektusokat; és diafázia – a kommunikációs helyzet szerinti variációt, vagyis a funkciolektusokat tekintve) (vö. Berruto 2017: 32 – E. Coseriu nyomán; Kardelis 2016: 7). A német szociolingvisztikában szubstandardnak gyakran a standard pólusához közel álló beszélt változatot nevezik, amelyet némileg befolyásolnak a regionális változatok, de számos sajátossága sem nem regionális változat, sem nem a köznyelv jelensége (lásd Stoeckle, Svenstrup 2011: 87). A köznyelvek dinamikájának modelljeit kidolgozva a szubsztenderd fogalma lehetővé teszi a különféle nem köznyelvi változatok általános megnevezését, különösen azokét, amelyek a köznyelv és a nyelvjárások (regionális változatok) közötti rétegként alakulnak ki. Az ehhez hasonlóan jellemzett változatot olykor közös nyelvnek nevezik, hangsúlyozva, hogy ez a változat régiók közötti és régiók feletti kommunikációra szolgál, de nincs hivatalos státusza, és nem vonatkozik rá a helyesség–helytelenség dimenziója (vö. Bartsch 1985: 41). Lehet-e Litvániában kialakult szubsztenderdről beszélni? Nagy valószínűséggel igen. Litvániában a XXI. században a nyelvjárások és a köznyelv találkozási pontján nemcsak maguk a nyelvjárások változnak – mint említettük, társadalmi és gazdasági okok miatt regiolektusok alakulnak ki. Elméletileg feltételezhető, hogy ezen a találkozási ponton, miközben a köznyelv az oktatási rendszeren és a tömegtájékoztatáson keresztül terjed, már létrejött egy új köztes réteg – a litván nyelv szubsztenderdje, vagyis a közös litván nyelv. Mi a viszonya a köznyelvhez? Ma elmondható, hogy az írott standard litván nyelv ott funkcionál, ahol erre külön felkészült emberek hozzák létre és gondozzák (szerkesztik). Ha nyilvánosan szerkesztetlen, szabad stílusú szöveget tesznek közzé (a médiában, a közösségi hálózatokon stb.), meglehetősen nagy a valószínűsége annak, hogy ez alsóbb szintű nyelvváltozat RITA MILIŪNAITĖ. A standard litván nyelv az európai nyelvek posztstandardizációs kontextusában | 9 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 (erről bővebben lásd a 2.2. fejezetet). A beszélt standard nyelv funkcionálásának határai még szűkebbek, mivel a standard kiejtést külön elsajátító beszélők – különösen azok, akik 4 nyelvjárási környezetben élnek (vagy onnan származnak) – a standard litván nyelv fiatalsága miatt még nincsenek (és nem is lehetnek) sokan. 1.3.2. Változatosság. A standardizáltság egyik legfontosabb elve a köznyelvi normák vidinį bendrinės kalbos (t. y. jos raiškos priemonių) variantiškumą, nustatyti kuo mažiau változatosságának csökkentése, a különböző nyelvi szintekhez tartozó kettős változatok elutasításával. Gyakran mondják, hogy a standardizáltság célja a homogén normák Spiekermann 2011: 164), nors lietuvių kalbos atveju tai nėra visai tiesa (plačiau žr. 1.3.3 megteremtése (Auer, fejezet). A társadalomban zajló változások nyelvváltozatokat nyitottá tesznek, bennük a nyelvi jelenségek migrálnak, és a nyilvános nyelvhasználat eredménye már nem mindig határozható meg valamely nyelvváltozat megvalósulásaként vagy egy konkrét funkcionális stílus megnyilvánulásaként. A nyelvhasználati adatok vizsgálata során megállapítható, hogy azokban a helyzetekben, amelyekre rendszerint a köznyelvi normák jellemzők, növekszik-e a kifejezőeszközök heterogenitása (Ghyselen és mtsai 2016: 83). Az alacsonyabb nyelvváltozathoz tartozó, jelölt jelenségek a semleges nyilvános nyelvhasználatban elveszítik jelöltségüket, és a változatosság a képlékeny identitás megteremtésének eszközévé válik. Ilyen körülmények között a litván köznyelv normái is instabillá válnak, változatosságuk növekszik, és ez a tényleges nyelvhasználat (lényegében mondhatjuk úgy is: a szubstandard) nyomásának, esetenként pedig a kodifikációs stratégiának a következménye. 1.3.3. Kodifikáció. A kodifikáció a köznyelvi normák írásban történő jogi elismerésének módja. Egyes országokban ezt különleges intézmények vagy ügynökségek végzik, a kodifikált normákat pedig szótárakban, nyelvtanokban és nyelvi tanácsadó kézikönyvekben rögzítik. A standardizáltságot a köznyelvi változat kialakulásának kezdetén növekvő, később pedig stabil kodifikáció jellemzi. A nyelv változásával felülvizsgálható; stratégiája az adott ország nyelvpolitikájától függ. A posztstandardizáció időszakában megfigyelhető, hogy általában a köznyelv normája többközpontúvá válik, vagyis eltűnik a nyelvi normákat diktáló egyetlen központ (Coupland, Kristiansen 2011: 30; Ammon 2015: 53). 4 Például nem lehetne azt állítani, hogy mondjuk a Litván Köztársaság Szejmjének ülésein használt beszélt nyelv teljes mértékben köznyelvi. RITA MILIŪNAITĖ. A standard litván nyelv az európai nyelvek posztstandardizációjának kontextusában | 16 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 standartizacijai – siekiama ne atmesti netinkamas raiškos priemones ir atriboti socialines a csoportokat, hanem a nyelvi jelenségek elfogadhatóságának határait terjesztik ki. A restandardizáció esetében a nyelvi normákat nem „felülről” írják elő, hanem a tényleges nyelvhasználat, valamint a nyelvhasználók nyelvi viselkedésének vizsgálatára alapozzák. A restandardizációt tehát a standard demokratizálásának nevezik, és többnyire valamilyen társadalmi problémára vagy a sajátos társadalmi csoportokat érintő változásokra adott válasz. A restandardizációnak mint a köznyelv dinamikája modelljének megnyilvánulásának nincs egységes értelmezése. Néha a köznyelv fejlődésének egyik szakaszából a másikba való köztes, átmeneti állapotnak nevezik, vagyis ideiglenes variálódásnak, amikor „alulról” származó változatok hatolnak be a köznyelv használatába (Auer, Spiekermann 2011: 165). Amint említettük, az olaszok széles körben bendrinei kalbai sąveikaujant su šnekamosios, laisvosios ir regioninės kalbos atmainomis, használják a restandardizáció terminusát a XX. század 9. évtizedétől zajló folyamat megnevezésére: a korábbi szubstandard hagyományos sajátosságai felszívódnak a köznyelv használati területein, és mindennek az eredménye egy új standard, vagyis az új olasz köznyelv, amely a hagyományos köznyelvi változattal párhuzamosan létezik (Cerruti és mtsai 2017: 3–28). Más szóval azok a nyelvi formák és struktúrák, amelyek már léteznek az olasz nyelv szubstandardjában, valamint az angol nyelv hatására megjelent innovációk elveszítik alacsony, beszélt nyelvi változati elemként való jelöltségüket, és átkerülnek a művelt emberek nyelvhasználatába és az írott nyelvbe, részben pedig a médiába (Berruto 2017: 31). A restandartizációt néha a nyelvtervezés (vagyis nem a spontán fejlődés, hanem a tudatos nyelvi szabályozás) olyan szakaszának nevezik, amikor új köznyelvi változatot hoznak létre, amelynek célja, hogy átalakítsa a társadalom szükségleteinek már meg nem felelő hagyományos köznyelvet, valamint tudatos erőfeszítésekkel megváltoztassa a nyelvi formákat, funkciókat és a nyelvi viselkedést (vö. Odendaal 2013: 183–203). 2.2. Destandardizáció → szubsztandardizáció A standardizáció a különböző nyelvváltozatok elkülönülését, elhatárolódását, egyikük kiemelését jelenti, a destandardizáció pedig e változatok közeledését, státuszuk kiegyenlítődését. A demokratizálódás megnyitja az utat ahhoz, hogy a köznyelv mellett más nyelvváltozatok is megjelenjenek a nyilvánosságban, az internetizáció pedig eszközöket és hozzáférést teremt mindazok számára, akik nyilvánosan szeretnék kifejezni véleményüket. A destandardizáció azt jelenti, hogy az addig meghonosodott köznyelv strukturálisan szétválik, és elveszíti hivatalos, nyílt presztízsét – ideológiája gyengül (Auer, Spiekermann 2011: 162–164). Nyilvános nyelvhasználat RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 17 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 egyre változatosabbá válik, a korábban nem normatív formák (például a munkásosztály által használtak) alternatív normatív formákká emelődnek. Mivel hiányzik egyetlen idealizált nyelvváltozat, amelyhez az egész társadalom igazodna, a nyelvi attitűdök radikálisan megváltoznak: megszabadulnak az olyan negatív jelenségektől, mint a gúny, a kigúnyolás, a diszkrimináció és a társadalmi kirekesztés, amelyeket a presztízsváltozat nem megfelelő ismerete váltott ki (vö. Coupland, Kristiansen 2011: 29). Bár gyakran állítják, hogy Európában tulajdonképpen nincs destandardizáció, mivel továbbra is fennáll a közélet számára leginkább megfelelő változat iránti igény (Coupland, Kristiansen 2011: 29), a köznyelvi ideológia gyengülésének bizonyos megnyilvánulásai, amikor a norma policentrikussá válik (nem egyetlen hatalmi központból hozzák létre és terjesztik), fellelhetők. A dinamika e modellje különösen a fokozott migrációval áll kapcsolatban, és olyan többnyelvű, illetve multikulturális országokra jellemző, amelyekben aligha lenne lehetséges egyetlen, egységesen elfogadott standard átvétele (különösen a beszélt forma, ezen belül a kiejtés esetében). Miért nem igazodik a nyilvánosságban megnyilvánuló társadalom szükségképpen a köznyelvhez? A köznyelvi változat kifejezőeszközeinek arzenálja rendeltetését tekintve inkább a semleges vagy hivatalos használathoz alkalmazkodik. Az elektronikus kommunikáció elsősorban kötetlen kommunikációra szolgál, és ez más, stilisztikailag és funkcionálisan konnotált kifejezőeszközök választását eredményezi. Emellett a standardizáció időszakában a társadalom nagy része passzívan használta a köznyelvet, azaz csak a nyilvános csatornákon keresztül fogadta be, de nem maga hozta létre. Amikor felmerül az igény a nyilvános megszólalásra, e célra gyakran a megszokott mindennapi (beszélt) változatot használják, amelynek korábban alacsonyabb volt a státusza. A destandardizáció jellegzetes európai példájaként a norvég nyelvet szokták felhozni. Norvégiában a nyelvjárások státusza még hivatalos helyzetekben is erős, a domináns nyelvi ideológia pedig támogatja a regionális beszédmódokat (bővebben lásd Sandøy 2011: 119–126). A demotizáció bizonyos megnyilvánulásának tekinthető a szubsztandardizáció – a szubsztandard és a köznyelvi változat kölcsönhatása –, ennek a folyamatnak a meghatározására azonban úgy tűnik, még nem kristályosodtak ki egyértelmű kritériumok. Például a holland kutatók nem értenek egyet abban, hogy ebben az országban a köznyelv szubsztandardizációja zajlik-e (amikor a szubsztandard kiszorítja a köznyelvet), vagy a változatosság növekedése és a normák nagyobb szabadsága csupán a köznyelvi normák regionális és társadalmi jegyekkel való kibővítését jelenti (Grondelaers, Van Hout 2011: 117). Ha a szubsztandard a köznyelvi változat mellett megszilárdul, és versenyezni kezd vele, akkor elmondható, hogy terjedése hozzájárul a destandardizáció folyamatához. RITA MILIŪNAITĖ. A litván köznyelv az európai nyelvek posztstandardizációjának kontextusában | 18 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 A Litvániában zajló folyamatok magyarázatára a szubsztandard fogalma meglehetősen alkalmas (lásd 2. ábra): lehetővé teszi, hogy megnevezzük a több mint egy évszázada regiolektų) sąveikos su bendrine kalba bei kitomis kalbomis rezultatą. tartó nyelvjárási (a XXI. század elején pedig a 2. ÁBRA. A litván nyelv szubstandardja mint a regiolektusok és a köznyelv közötti, más nyelvek hatása által is befolyásolt köztes réteg 9 A nyilvános, szabad írásbeli nyelvhasználatban (az elektronikus közösségi hálózatok kommunikációjában, blogokban stb.) számos elterjedt, nem normatív változatot rögzítenek, amelyek nem normatív voltát a használók többnyire nem érzékelik, és semleges kifejezőeszközként használják őket. A szubstandardnak nincs kodifikációja és meghatározott normarendszere, azonban a hozzá tartozó nyelvi jelenségek univerzálisak, a regiolektusok fölé emelkednek, a nyilvános nyelvhasználat számára közösek, csupán alacsonyabb szintűek a köznyelvi normáknál. Litvániában felvethető a kérdés, hogy ez a szubstandard – akárcsak Hollandiában – terjeszkedik-e, elfoglalva a köznyelvi használathoz korábban tartozó egyes területeket, vagy maga a köznyelv tesz szert új sajátosságokra, amelyek egy részét a szubstandardból veszi át. Más szóval, vajon az, ami ma 9 Hasonló kúpokat rajzolt Peter Auer is, amikor a tőle diachronikusan értelmezett európai nyelvek nyelvjárásai és a köznyelv közötti viszonyokat magyarázta (lásd Auer 2005: 9–28). A 2. ábrához a szerzők engedélyével regiolektustérkép került felhasználásra (Geržotaitė, Mikulėnienė 2014). A kúpkonstrukció és a városi koiné pontjai a jelen cikk szerzőjének munkái. RITA MILIŪNAITĖ. A standard litván nyelv az európai nyelvek posztstandardizációjának kontextusában | 19 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 az úgynevezett beszélt „vilniusi nyelv”, amelyet az írott sajtóban használnak, a parlamenti üléseken beszélnek, a standard nyelv szabad stílusa vagy a standard nyelv határain kívül funkcionáló szubstandard? 10 Pirmuoju atveju, jeigu bendrinė kalba nebepripažįstama kaip prestižinė atmaina, az első esetben destandardizációról beszélnénk, a másodikban pedig, ha a standard nyelv új jellemzőkre tesz szert, – demotizációról. E kérdés megválaszolásakor a standard nyelvi normák egyik alapvető jellemzőjére – kodifikációjukra – támaszkodhatunk. Így mindaddig, amíg a szubstandard sajátosságait nem kodifikálták (vagy negatívan kodifikálták), nincs alapunk azokat a standard nyelv normájának tekinteni. Azokon a használati területeken, ahol a standard nyelvi normákat külön nem tartják fenn (a szöveget nem szerkesztik), a szubstandard terjed. Igaz, megjegyzendő, hogy megfigyelhető az a tendencia, hogy a szubstandard egyes változatait standard nyelvi normaként kodifikálják. Például a Litván Nyelv Állami Bizottsága az elmúlt években jóváhagyta korábban nem normatívnak tekintett hangsúlyozási változatokat, mint az asmẽniškas, visuomẽniškas, -a (greta ãsmeniškas, -a, visúomeniškas, -a); žodžių darybos variantus su svetima laikyta priesaga -iokas, -ė (klasiokas, -ė, grupiokas, -ė, kambariokas, -ė), liberalizavusi -a, valamint a központozást stb. Ez megfelel a köznyelv dinamikája általános jellemzőinek a posztstandardizáció időszakában: a kodifikáció szigorúsága bizonyos esetekben enyhül, a kodifikált norma változatosabbá válik. A litván nyelv esetében azonban az a paradoxon, hogy a köznyelv fiatalsága miatt azok a társadalmi rétegek, amelyeknek normáinak terjesztőivé és a köznyelvi etalon közvetítőivé kellene válniuk, gyakran maguk sem sajátítják el megfelelően. Például mivel nem vették át a 11 köznyelv hangsúlyozási rendszerét, az emberek csodálkoznak, hogy ez a rendszer miért követeli meg a kölcsönzött tulajdonnevek – keresztnevek, vezetéknevek stb. – köznyelvi beszédben a litván nyelv szabályai szerinti hangsúlyozását – Natašà, Nebraskà). A köznyelvet ismerőkben ilyen kérdés egyáltalán nem merül fel – a rendszer automatikusan működik. A társadalom nagy része azonban nem az elérendő, hanem a tényleges normához igazodik 10 A tárgyalt folyamatok újdonságát és összetettségét tekintve meglepő Giedrius Subačius tanulmánya (igaz, nem tudományos jellegű), amelyben e folyamatokra meglehetősen egyoldalúan és leegyszerűsítve tekintett, mindenféle kutatásra való hivatkozás nélkül, és mindent demotizációként (demotikálásnak, demotizálásnak is nevezik), „a köznyelv kiterjedéseként” foglal össze (Subačius 2019: 8–11). 11 G. Subačius nagy optimistának tűnik, amikor az említett tanulmányban ezt állítja: „Nehéz megmondani, mikor tanult meg a litván anyanyelvűek többsége (több mint fele) köznyelven beszélni, talán 1970–1980 körül? Csak amikor a többség megtanul köznyelven beszélni, lehet azt mondani, hogy a köznyelvi beszédet a társadalom elfogadta, Litvániában pedig dominánssá vált.” (Subačius 2019: 9). A köznyelvi kiejtés és hangsúlyozás rendszerét (nem pedig az egyes elemeket) általában csak szakemberek veszik át (például a beszélt média szakembereinek egy része). A szerző vélhetően a köznyelvi beszédre (annak hangzó formájára) gondol; ebben az esetben ez substandartas. RITA MILIŪNAITĖ. A litván köznyelv az európai nyelvek posztstandardizációjának kontextusában | 20 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 mégiscsak létezik, és használják, illetve átveszik. A tényleges norma a nyilvános nyelvhasználatban szembetűnően nem egyezik a kodifikálttal, tehát ha az iskola nem alakítja ki a köznyelvi nyelvi készségeket, akkor ezeket a környezet formálja: az anyanyelvi beszélő lényegében nem a köznyelvet, hanem a Štai keletas būdingų įvairių lygmenų substandarto – realiõsios viešosios normos (bet szubstandardot sajátítja el. negatívan kodifikált vagy a köznyelv normájaként nem kodifikált) példái: ▪ elváló hangsúly (pl. Spinòza, Obãma, Kanãda) vagy áttérés egy másik hangsúlyozásra dėl priegaidžių niveliacijos (griežtùs, baltùs, vienùs, su žmonà); ▪ nem normatív jövevényszavak (pl. durnas, -a, biškį, jo (vö. „igen“), OK (vö. „rendben“)); ▪ szleng elemei (pl. bele(n)kas), išdurti („vö. átverni“)); ▪ a szavak nem normatív (tükörfordítás eredményeként létrejött) jelentései (pl. gautis (vö. „válni valamivé, sikerülni“), perspjauti „megelőzni, felülmúlni“)); ▪ tükörfordítások (pl. išsireikšti, išsireiškimas, kažkas (kažkur...) tai); ▪ nem normatív nyelvtani formák (pl. du tūkstantis pirmais metais, trys rinkimai, penki metai, mėgiamas, -a – ez utóbbi már régen elterjedt a köznyelvi használatban a nyelvjárási területeken kívül is); ▪ nem normatív mondattan (pl. šiai dienai (időhatár vagy időpont kifejezésére), hogy a főnévi igenévvel a cél kifejezésére). Litvánia sajátossága, hogy a regionális elemek mellett rendszertelen, a litván nyelvtől idegen elemek is bekerülnek a köznyelvi használatba, amelyek a standard alatti rétegben léteznek. Ez még változatosabbá teszi a használatot. Ez a körülmény diktálja a választ arra, mi történne abban az esetben, ha a szubstandardot (és vele együtt a „vilniusi nyelvet”) azonosítani kezdenék a presztízsű köznyelvvel, és megpróbálnák új köznyelvi változatként törvényesíteni, amely felváltaná a hagyományos köznyelvet (a restandardizáció esete). Az ilyen szubstandardizált (restandardizált) köznyelv elveszítené rendszerszerűségét, következetesen tanítani és tanulni pedig lehetetlenné válna. Másfelől nyilvánvaló, hogy a köznyelv csak akkor élhet és használható, ha normájának változékony részét (a normák magjával ellentétben) évtizedeken át nem konzerválják. *** A tárgyalt szubstandardizációs és restandardizációs esetekből látható, hogy a köznyelvek dinamikájának e megnyilvánulásai egymásba átmehetnek, illetve párhuzamosan is működhetnek. Ez minden egyes nyelv szociolingvisztikai helyzetétől függ. RITA MILIŪNAITĖ. A litván köznyelv az európai nyelvek posztstandardizációjának kontextusában | 21 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 A standard litván nyelv dinamikájának jellemzőiről még nemigen kézzelfogható módon, inkább hipotetikusan lehet beszélni (lásd a 3. táblázatot). 3. TÁBLÁZAT. A standard litván nyelv dinamikájának jellemzői A standard–A standard litván nyelv dinamikájának jellemzői rendszerében (szubstandard) foglalja el. A nyilvános szférák markáns informalizációja (például szerkesztett könyvekben és tankönyvek-2. Variabilitás A valamint részben a tudományos és oktatási köznyelvben a köznyelvi normák variativitása, a normák libera-A hagyományos köznyelvi ideológia XXI. század kodifikációs stratégiája továbbra is fontos marad a hivatalos stílusokban, veszik figyelembe a kodifikációt. A kodifikáció felülvizsgálata során nagy második 3. Kodifikáció A litván köznyelv normáinak „felülről lefelé” történő ahol a nyelvet külön ellenőrzik, míg a kötetlen stílusokban egyre kevésbé mértékű elementų skverbimasis į viešumą). variabilitás nyilvánvaló növekedése (dehomogenizáció), lizuojamose, egyre más (alacsonyabb rangú, inkább a magánkommunikációra jellemző több szubstandard jelenséget kodifikálnak pozitívan; az évtized során előtérbe kerül a liberális nyelvideológia, amely támogatja a mo paradigma liuose). a változatok vertikális és horizontális migrációját. jelenségeit. a változatokkal együtt a nyelv magasabb szintre emelése, azaz a beszélt nyelv szubstandardizációt. 1. A standard A standard nyelv helyét egyes A hagyományos köznyelv ott marad fenn, ahol ellenőrzik és fenntartják: az 4. Nyelv A hagyományos köznyelvet (mind írott, mind beszélt formájában) a nyelvhasználók nem fogadják el, nem értik, néha még gúnyolódnak is rajta, és ideologijos mesterséges, nyelvészek által kitalált nyelvnek nevezik. Nyilvánvaló, hogy a ne visada laikoma prestižiškiausia kalba. Dalies kodifikuotų posztstandardizáció időszakában beszélhetünk a litván köznyelv destandardizációjának megnyilvánulásairól is (a hagyományos köznyelv presztízsének területeken, különösen a médiában, nyelv viszonyát egy másik változat írott nyelvi szövegekben – jogi és közigazgatási dokumentumokban, csökkenésével), valamint 12 12 El kell azonban ismerni, hogy a társadalom egy részének a helyes köznyelv használatára vonatkozó elvárásai – például az internetes médiában – továbbra is meglehetősen erősek (bővebben lásd: Miliūnaitė 2018). RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 22 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 azon nyilvános használati szférák szubstandardizációjáról, amelyek nyelvét már nem ellenőrzik külön. Hogy a szubstandard válik-e az új standarddá, és ezt az egész folyamatot restandardizációnak nevezhetjük-e, ma még túl korai eldönteni. Emellett nem zárható ki az a feltevés sem, hogy az írott köznyelv inkább a demotizációs modell szerint fejlődik, a beszélt nyelv pedig – annak ellenére, hogy megpróbálják „a presztízsre törekvő vilniusi nyelvként” bemutatni – a 13 destandardizációs modellt követi. Ezt a feltevést azzal lehet alátámasztani, hogy az írott köznyelv szerkesztett területein megőrzik a hagyományos köznyelv normáját, ezt tanítják az iskolában, a szerkesztetlen írott köznyelvi használati területeken pedig szintén ehhez a normához igazodnak, csak azt a szubstandard (különösen a lexikai) elemeivel „felhígítják”. Más a helyzet a nyilvános beszélt nyelvvel. Mivel nincs egyetlen, kifejezetten hangsúlyos, ténylegesen működő beszélt köznyelvi norma (annak egyes megnyilvánulásairól beszélhetünk, amikor a köznyelvi kiejtést és hangsúlyozást főként szakmai okokból sajátítják el külön), a nyilvános beszélt köznyelvre erősen hat a szubstandard, a regiolektusok pedig többé-kevésbé erősek maradnak, így a destandardizáció feltételei meglehetősen kedvezően alakulnak. ÖSSZEFOGLALÓ MEGJEGYZÉSEK Különböző külső okok (globalizáció, a társadalom demokratizálódása, az internet térnyerése, az erősödő migráció) miatt a litván köznyelv – más európai köznyelvekhez hasonlóan – a XXI. század elején a posztstandardizáció időszakát éli. Változik a köznyelv hagyományos felfogása, nő a nyelvhasználat variabilitása, változnak a társadalom nyelvi attitűdjei és nyelvideológiái. A folyamat több aspektusa is említésre méltó. 1. A köznyelvek dinamikája leírható és összehasonlítható a standardizáltság paradigmája alapján, amely négy összetevőből áll: a köznyelv viszonya más nyelvváltozatokhoz, a változatosság, a kodifikációs stratégia és a nyelvi ideológiák. 2. A litván köznyelv változási folyamatai szempontjából több olyan tényező fontos, amely megkülönbözteti azt néhány más európai köznyelvtől. 2.1. Bár a XXI. század elején a litván köznyelv már kimozdult a hagyományos standardizáció állapotából, a posztstandardizációs időszakba még meglehetősen fiatalon lépett be, Jonas 13 Vö.: „<...> a média alakítja azt a felfogást, hogy mi a standard litván nyelv. Bár a műsorszolgáltatók, különösen a közszolgálatiak, hivatalosan betartják a köznyelvi standardot, a kutatások azt mutatják, hogy az éter nyelve valójában közelebb áll (de nem azonos) Vilnius nyelvéhez. <...> Mivel a köznyelvhez közelebb álló kiejtés jellemző a bemondók, valamint a komoly műsorok műsorvezetőinek beszédére, valószínű, hogy a bemondói szerep értelmezésének változásával és több pramoginio turinio vilnietiškosios kalbos prestižas augs ir toliau.“ (Nevinskaitė 2019: 97). RITA MILIŪNAITĖ. A standard litván nyelv az európai nyelvek posztstandardizációjának kontextusában | 23 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 Jablonskis kodifikálta a 20. század legelején. Normáinak valamivel több mint százéves kodifikációs és terjesztési múltja még nem bizonyult elegendő időnek ahhoz, hogy e normák minden szinten stabilan meggyökerezzenek a művelt társadalmi rétegekben, ezért a dinamika iránya sem vált még egyértelművé. 2.2. Sok más európai nyelvtől eltérően a litván nyelv hosszú évszázadokon át más nyelvek erős nyomása alatt élt, folyamatosan nyelvi kontaktusok hatásának kitéve. A standard litván nyelv normái az 50 évig tartó szovjet megszállás alatt sem fejlődhettek természetes módon, mivel erős orosz nyelvi hatás érte őket. Ezért a standard nyelv használatának változatossága sem homogén: a változatosság paradigmájában idegen elemek is vannak, amelyek nem illeszkednek a litván nyelv mint egész, mint rendszer és mint norma keretébe. A 20. század végén – a 21. század elején a standard litván nyelv még nem szabadult meg a russzifikáció következményeitől, emellett új nyelvi rendszerekkel (a legtöbb esetben az angol nyelvvel), valamint magának a litván nyelvnek más változataival (a regionelektusokkal és a szubstandarddal) való konvergenciát is megtapasztal. A változatosság mind horizontálisan (az egyes változatokon belül), mind vertikálisan terjed (a változatok egyik változatból a másikba vándorolnak). 3. A standard litván nyelv fejlődésének és a nyelvi attitűdöknek a kutatásai Litvániában még kevéssé elterjedtek (több kutatás foglalkozik a változatossággal – a perceptív dialektológia szempontjából –, valamint a nyelvi attitűdökkel, mint a nyelvhasználattal), rövid időszakot įvertinimo galimybę. Nors vartosenos stebėsena ir kalbinių nuostatų tyrimai rodo pokyčių ölelnek fel, és szinte teljesen kiküszöbölik a változások vizsgálatát mind a strukturális, mind a nyelvszabályozási, mind pedig a nyelvi ideológiák szintjén, de ezek alapján, a többirányú tényezőket figyelembe véve, egyelőre nem lenne helyénvaló fenntartások nélkül kategorizálni a standard litván nyelv dinamikájának jellegét. Vannak kísérletek arra, hogy a végbemenő változásokat a demotizációs modellhez igazítsák, ez azonban nem foglalja magában az egyidejűleg zajló valamennyi procesų. 4. A standard litván nyelv jelenlegi fejlődési időszakában a kodifikált és a tényleges norma között növekvő távolság egy szubstandard – a regiolektusok és a standard nyelv közötti köztes réteg – kialakulásaként értelmezhető. A szubstandard – mindeddig a litván nyelvtudományban szinte alig aktualizált fogalom, azonban segíthet megmagyarázni a mai standard litván nyelv dinamikáját. 5. A nyelvi ideológiák változásait illetően megjegyzendő, hogy ezt a folyamatot természetellenesen igyekeznek felgyorsítani azáltal, hogy a nyilvános térben negatív attitűdöket alakítanak ki mind a standard nyelv hagyományos normáival, mind annak felügyeleti intézményeivel, valamint az állam által folytatott nyelv RITA MILIŪNAITĖ. A standard litván nyelv Európa nyelveinek posztstandardizációs doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 kontextusában | 24 politikájával, az elmúlt évtizedben pedig általában véve a litván nyelvvel kapcsolatban is, kiemelve az angol nyelv előnyeit. Ez kettős társadalmi elégedetlenséget vált ki: egyrészt a nyelv fejlődését állítólag akadályozó standardnyelvi ideológiával, másrészt egyes szociolingvisták és befolyásos személyek drasztikus kijelentéseivel szemben, amelyek mögött a nyelvpolitikai hatalmi központok átvételének, valamint a standard nyelvi normákhoz és azok felügyeletéhez való hozzáállás liberalizálásának szándéka húzódik meg. 6. Az európai standard nyelvek változásait kutatók megjegyzik, hogy a társadalom nyelvi attitűdjei a legtöbb esetben nem kérdőjelezik meg maguknak a standard változatoknak a szükségességét. A változások általános tendenciája gyakrabban nem a standard nyelvi ideológia, hanem a nyelvi rendszer (nyelvhasználat) szintjén mutatkozik meg. A litván standard nyelv számára különösen fontos az a gondolat, hogy a globális világközösségben a kevés beszélővel rendelkező nyelv túlélési, fejlődési és újjáéledési esélyei nagyobbak, ha az adott nyelvnek van standard változata (Odendaal 2013: 188). Ezért még a posztstandardizáció időszakában sem szabad a litván standard nyelv működését és változását önfejlődésre hagyni. LITERATŪRA A l i ū k a i t ė D . , M ik u lė ni e n ė D ., Č e p a it i e n ė A ., G e r ž o t a i t ė L . 2017: Kalbos variantiškumas ir jo vertinimas perceptyviosios dialektologijos požiūriu: variantų ir vietų vaizdiniai. Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. A mm o n U . 2015: On the Social Forces that Determine what is Standard in a Language – With a Look at Thenorms of Non-standard Language Varieties. – Bulletin VALS–ASLA, 3, 53–67. A n d rou ts op o u l os J . 2014: Mediatization and Sociolinguistic Change. Key Concepts, Research Traditions, Open Issues. – Mediatization and Sociolinguistic Change. Linguae & Litterae 36. J. Androutsopoulos (ed.). Berlin, Boston: Walter de Gruyter, 3–48.A u e r P. 2005: Europe’s Sociolinguistic Unity, or: A Typology of European Dialect / Standard Constellations. – Perspectives on Variation. Sociolinguistic, Historical, Comparative. N. Delbecque, J. van der Auwera, D. Geeraerts (eds.). Berlin, New York: Mouton de Gruyter, 7–42. A ue r P . , Sp ie k e rm a n n H . 2011: Demotisation of the Standard Variety or Destandardisation? The Changing Status of German in Late Modernity (with special reference to south-western Germany). – Standard Languages and Language Standards in a Changing Europe. T. Kristiansen, N. Coupland (eds.). Oslo: Novus Press, 161–176. RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 25 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 B a r t sc h R . 1985: The Influence of Language Standardization on Linguistic Norms. – Studia Linguistica 39(1), 23–50. B e r g s A . 2012: The Uniformitarian Principle and the Risk of Anachronisms in Language and Social History. – The Handbook of Historical Sociolinguistics. J. M. HernándezCampoy, J. C. Conde-Silvestre (eds.). Wiley-Blackwell, 80–98. B e r r u t o G . 2017: What is Changing in Italian Today? Phenomena of Restandardization in Syntax and Morphology: An Overview. – Towards a New Standard: Theoretical and empirical Studies on the Restandardization of Italian. M. Cerruti, C. Crocco, S. Marzo (eds.). Walter de Gruyter Inc., Boston / Berlin, 31–60. C e r r u t i M . , C r o c c o C ., M a r z o S . 2017: On the Developement of a New Standard Norm in Italian. – Towards a New Standard: Theoretical and Empyrical Studies on the Restandardization of Italian. M. Cerruti, C. Crocco, S.Marzo (eds.). Walter de Gruyter Inc., Boston / Berlin, 3–28. C o u p l a n d N . , K r i s t ia n s e n T . 2011: SLICE: Critical Perspectives on Language (De)standardization. – Standard Languages and Language Standards in a Changing Europe. T. Kristiansen, N. Coupland (eds.). Oslo: Novus Press, 161–176. D eu m e r t A . 2010: Imbodela Zamakhumsha – Reflections on Standardization and Destandardization. – Multilingua 29, 343–264. D eu m e r t A . , V a nd e n b u s s c he W . 2003: Standard Languages: Taxonomies and Histories. – Germanic Standardizations. Past to Present. A. Deumert, W. Vandenbussche (eds.). Philadelphia: John Benjamins Publishing Company, 1–14. Geržotaitė L., Mikulėnienė D. 2014: Geolektų ir regiolektų formavimasis Lietuvoje: žemėlapis ir komentarai. – XXI a. pradžios lietuvių tarmės: geolingvistinis ir sociolingvistinis tyrimas (žemėlapiai ir jų komentarai), sud. D. Mikulėnienė, V. Meiliūnaitė. Vilnius: Briedis, XIII žemėlapis ir komentaras (sp. įklija). G e e a e r ts D . 2001: Everyday Language in the Media: The Case of Belgian Duch Soap Series. Sprache im Alltag. Beiträge zu neuen Perspektiven in der Linguistik. Herbert Ernst Wiegand zum 65. Geburstag gewidmet. A. Lehr, M. Kammerer, K. P. Konerding, A. Storrer, W. Wolski, C. Thimm (eds.). Berlin / New York: Walter de Gruyter, 281–291. G h ys el e n A .S . , D e l a r u e S ., L yb a e rt C h . 2016: Studying Standard Language Dynamics in Europe. – Taal en Tongval 68 (2), 75–91.