Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste

RITA MILIŪNAITĖ Litván Nyelvi Intézet A LITVÁN KÖZNYELV AZ EURÓPAI NYELVEK POSZTSZTANDARDIZÁCIÓJÁNAK KONTEXTUSÁBAN Néha azt mondják nekem, hogy miért beszélek ilyen kifejezően és helyesen akkor is, amikor nem dolgozom, nem tudok-e egyszerűen beszélni. Már nem igazán tudok, de talán ez nem is olyan nagy baj. Aistė Plaipaitė rádió- és televíziós újságíró1 KULCSSZAVAK: köznyelv, standardizáció, posztstandardizáció, destandardizáció, demotizáció, szociolingvisztika, nyelvi ideológiák. ABSZTRAKT A tanulmány az általános litván nyelv helyzetét vizsgálja az európai nyelvek posztstandardizációjának időszakában. A köznyelvet jellemző legfontosabb vonásokra támaszkodva, amelyek a standarditás paradigmáját alkotják (az egész társadalomra kiterjedő általánosság, a normák homogenitása, a stabil kodifikáció és a társadalmi presztízs), elméleti megfontolásokat kínál arra vonatkozóan, hogy az általános litván nyelvre miként lehetne alkalmazni az európai köznyelvekre jellemző dinamikai modellek valamelyikét (destandardizáció, demotizáció stb.). Kiemeli a regiólektusok és a köznyelv közötti köztes változat, a szubstandard fogalmát, amely segíthet megmagyarázni a mai általános litván nyelv dinamikáját – a nyelvhasználat és a nyelvi attitűdök változásait. BEVEZETÉS Az európai köznyelvek létrejöttének – standardizációjának2 – hosszú, évszázadokon át tartó időszakában az a felfogás alakult ki, hogy az államirányítás, az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás és más közös ügyek nyilvános intézésére a legalkalmasabb nyelvváltozat a nyelv 1 E nyelvi beállítódás tágabb kontextusa (Laimius Strazinskas, Aistė Plaipaitė: „A rádió az első szerelmem, a televízió pedig még mindig kihívást jelent”. Savaitė, 2019 07 25, 30. szám, 30–31. o.): – Elnyerte a „Nyelv védelmezője” díjat, és a legjobb rádiós újságíró lett. A sikerhez vezető dolgokat már munka közben tanulta meg, vagy gyermekkorában sajátította el? – Ami a nyelvet illeti, az egyik nagymamám nagyon szigorú volt, és már kiskoromtól kezdve folyton kijavított, ha például helytelenül hangsúlyoztam a „Raseiniai” vagy a „Kėdainiai” szót. Könyvtárban dolgozott, maga is sokat olvasott, engem pedig nagyon korán megtanított olvasni, és megjegyzéseket tett a nyelvhasználatomra. Az iskolában és az egyetemi újságíró-tanulmányaim alatt is érdekelt a litván nyelv. A szakmai gyakorlat fejlesztette a kiejtésemet, és alakította ki a mai beszédmódomat. 2 Dėl termino standartizacija žr. Miliūnaitė (2017: 1–33). BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 2 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 változata a köznyelv, amely rendszerint tudatosan, kisebb-nagyobb mértékben szabályozott, vagyis normatív formával rendelkező nyelv. Azt mondják, hogy az európai kultúra a köznyelvek kultúrája (Vogl 2012: 12). A köznyelvek többnyire írott formában – könyvekben, majd később a médiában – alakultak ki és kaptak erős támogatást, ezért paradox, hogy manapság a médiát a használat növekvő változatosságával és a köznyelvek destandardizációjával hozzák összefüggésbe (vö. Geeaerts 2001: 281–291; Coupland, Kristiansen 2011: 12–14; Androutsopoulos 2014: 3–48; Nevinskaitė 2019: 83–100). Észrevehetően változik, sokféleséget mutat a litván nyelv nyilvános beszélt és írott használata is, a tömegmédiától a közösségi médiáig. Ezek a változások a tényleges normák és a köznyelvi normák kodifikációja közötti egyre nagyobb távolságot jelzik, és felvetik a kérdést: a litván köznyelv új fejlődési szakaszba lép-e, vagy nyilvános szerepét kezdi átvenni valamilyen másik változat? Hasonló kérdéseket már Litvániánál korábban, a 20. század végén felvetettek különböző európai országok tudósai, akik a köznyelvek fejlődését, valamint a nyelvi közösségeken belül és világszerte zajló változásokkal való kölcsönhatásukat vizsgálták. A politikai, társadalmi és gazdasági tényezők – a globalizáció, a demokratizálódás és az internet elterjedése, valamint a különböző irányú migráció – észrevehető hatást gyakorolnak az európai nyelvekre és azok köznyelvi változataira, ezért aggodalmak merültek fel e változatok normativitását és egységességét fenyegető veszély miatt (lásd Ghyselen és mtsai 2016: 75–76). Az európai köznyelvek fejlődése közötti hasonlóságokat és különbségeket keresve gyakran említik a különösen az olasz nyelvre jellemző esetet: új köznyelvi változatok alakulnak ki, amelyek közelebb állnak a beszélt nyelvhez, mint a hagyományos köznyelvi változat (Berruto 2017: 31–60; Cerruti és mtsai 2017: 3–28). Ezen optimista előrejelzések szerint az egyik standardot egyszerűen egy másik váltja fel, vagyis úgynevezett újrastandardizáció zajlik, tehát a köznyelvek nem tűnnek el, csupán formájuk változik. Azt állítják, hogy a köznyelvet olyan nyelvi (használati) standardok váltják fel, amelyek térnyerése már kevésbé függ a hatalom és az elit választásaitól, inkább a nem hivatalos társadalmi csoportok véleményétől és döntéseitől (vö. Coupland, Kristiansen 2011: 27–28). A pesszimista előrejelzések szerint a mai társadalmakban a köznyelveknek egyáltalán nincs jövőjük. Ulrich Beck német szociológus szerint zombifikáció sújtja őket: a modernitás más fogalmaihoz (társadalmi osztály, házasság, vallás) hasonlóan a köznyelv is zombiszerűvé vált, és bár már halott, továbbra is strukturálja a társadalom gondolkodását és cselekvéseit (bővebben lásd Deumert 2010: 258–260). BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 3 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 A tanulmány célja az európai standard nyelvek változásának alapvető irányait feltárni, valamint összehasonlítani, hogyan mennek végbe ezek a folyamatok Litvániában, és mennyiben felelnek meg az európai standard nyelvek dinamikájára jellemző általános modelleknek. A kitűzött feladatok: 1) áttekinteni az európai standard nyelvek változásának okait és jellemzőit a posztstandardizáció időszakában; 2) megvitatni az európai standard nyelvek dinamikájának modelljeit; 3) bemutatni a standard litván nyelv változásának legfontosabb jellemzőit; 4) meghatározni az európai standard nyelvek dinamikai modelljeinek a standard litván nyelvre való alkalmazásának elméleti lehetőségeit. Az alkalmazott kutatási módszerek: analitikus, leíró és összehasonlító. 1. AZ EURÓPAI STANDARD NYELVEK STANDARDIZÁLTSÁGI PARADIGMÁJA A POSZSTANDARDIZÁCIÓ IDŐSZAKÁBAN A nyelvnek mint társadalmi jelenségnek a változásai szorosan összefüggnek azzal, ami a nyelvet használó társadalomban történik. Az empirikus kutatások megmutathatják, milyen a nyelvhasználat, milyen nyelv jellemző a különböző társadalmi rétegekhez tartozó, eltérő helyeken élő emberekre, és milyenek a nyelvi attitűdjeik. A dinamikai modellek megmagyarázzák, milyen folyamatok mennek végbe, és hogyan. Mindez arra ösztönöz, hogy keressük a változások okait, és előre jelezzük a további fejlődés irányait. Ott, ahol erőteljes a nyelvpolitikai irányvonal, szükség esetén e politika stratégiájának módosítására is ösztönöz. 1.1. Az európai nyelvek változásai és okaik A standard nyelvek kialakulását és felemelkedését különösen a társadalmi, gazdasági, kulturális, gyakran pedig politikai körülmények határozzák meg. Ezért a nyelvi változások tárgyalásakor fontos a tágabb történelmi és társadalmi kontextus. Történeti szempontból az európai standard nyelvek fejlődése főként a nemzeti felszabadító mozgalmakhoz és az államalakulásokhoz kapcsolódott; az egyes országokban azonban nem volt sem azonos, sem teljesen szinkron, és a különböző országok közötti erőviszonyoktól, az országokon belül pedig a társadalmi osztályok közötti viszonyoktól függött. Maga a fejlődési modell azonban hasonló volt: az európai standard nyelvek nagyjából Einar Haugen jól ismert standardnyelv-standardizációs modellje szerint alakultak ki és fejlődtek (Haugen 1966: 933). A standard nyelvek fejlődésének sokféleségét látva ezt a modellt később több ízben továbbfejlesztették, sőt azt is elismerték, hogy a standardizációs folyamat ciklikusan ismétlődhet (Deumert, Vandenbussche 2003: 10). A standard nyelvek standardizációjáról szólva e folyamat két oldalát emelik ki. Egyrészt a standard nyelv nemzeti standarddá emelése azt jelenti, hogy a többi nyelvváltozat alacsonyabb státuszra és kisebb presztízsre tesz szert. Másrészt a standard változat megjelenése természetes módon BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 4 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 gazdasági, társadalmi, politikai, földrajzi és történelmi körülményekkel indokolható, és olyan társadalmi szükségletekhez kapcsolódik, mint az államigazgatás központosítása (lásd Hernández-Campoy, Villena-Ponsoda 2009: 181–204). Időbeli szempontból korai időszakot (a XV–XVI. századtól a XIX. századig kialakult, majd a nemzetközi kommunikáció nyelvévé vált standard nyelvek: angol, francia, német, spanyol stb.), középső időszakot (a XVIII–XIX. század végétől a XX. század elejéig kialakult standard nyelvek: litván, lett, cseh, horvát, belarusz, észt stb.) és késői időszakot (a XX. század közepén–végén kialakult standard nyelvek: moldáv, macedón, számi) különböztetnek meg (bővebben lásd Vogl 2012: 22–26; Miliūnaitė 2018: 184–186, valamint az ott hivatkozott szakirodalmat). Amint látható, a standard litván nyelv a kialakulás középső időszakához tartozik; normáit Jonas Jablonskis csak a XX. század legelején kodifikálta. A XX. század közepére számos európai országban a standard nyelvek már megszilárdultak, elterjedtek a társadalomban, és hatást gyakoroltak a nyelvjárásokra: egyes helyeken a nyelvjárások hanyatlásnak indultak, másutt társadalmi és gazdasági okokból (a nagyobb központokba irányuló migráció következtében) nagyobb nyelvi alakulatokká, regiolektusokká alakultak. A standard litván nyelvnek ekkor, ahelyett hogy elérte volna az érettséget, az oroszosításnak kellett ellenállnia, normái pedig az 50 évig tartó szovjet megszállás alatt nem fejlődhettek természetes módon3. Az európai standard nyelvek úgy léptek be a XXI. századba, hogy standardizációs szintjük eltérő volt: egyesek már megszilárdultak a társadalom művelt rétegeiben, mások még viszonylag fiatalok voltak, ezért rendszerint állami szinten erősebben szabályozták őket. Ekkor kezdődtek a standard nyelvek azon változásai, amelyek egy új, posztstandardizáció időszakához sorolhatók. Ez lényegében egybeesik a késő modernitás, illetve Zygmunt Bauman lengyel szociológus kifejezésével élve, a folyékony modernitás időszakával, amelynek középpontjában a globális kortárs társadalom áll, a fejlett globális gazdaság és az információs forradalom viszonyai között. E korszak fontos jellemzői a régi tekintélyek megfosztása méltóságuktól és az új véleményformálók felemelkedése. Hatalmuk forrása rendszerint nem a személyiség érettsége, a gondolat ereje vagy az eszmék megalkotása, hanem inkább az a képesség, hogy manipulálják a közvéleményt. A korszakra jellemző továbbá a töredezettség, minden határ elmosódása; különösen fontossá válnak az egyén szükségletei és az emberi jogok. Azok a normák, amelyek alapján az emberek egymás viselkedését megítélik, kevésbé szigorúvá válnak, az azoknak meg nem felelő viselkedést pedig külső tényezőkkel és enyhítő körülményekkel igazolják; sőt az emberek 3 Egyébként a litvániai standardizációról szólva hangsúlyozni kell, hogy a standard litván nyelv normáinak fejlődését és általában a litván nyelv működését – a legközelebbi rokon nyelv, a lett nyelv esetéhez hasonlóan – történetileg nagymértékben befolyásolták és ma is befolyásolják az egyenlőtlen nyelvi kontaktusok. Ezért nem mindig helyénvaló automatikusan átvenni a külföldi kutatóknak a természetes módon élő nyelvekre megfogalmazott szociolingvisztikai axiómáit (erről lásd Coupland, Kristiansen 2011: 17). BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 5 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 már nem korlátozzák őket előre megalkotott szabályok; szabadon határozhatják meg saját szabályaikat és normáikat a körülményeknek megfelelően (vö. Odendaal 2013: 183–187). Sociolingvistų darbuose (žr. Coupland, Kristiansen 2011: 27) konstatuojama, kad vėlyvosios modernybės laikotarpiu, visuomenei individualizuojantis, socialinės jėgos, kurios apibrėždavo, kas yra kalbos standartas, visiškai pasikeitė. Iš valdančiosios klasės, politikos, mokslo ir religijos veikėjų – autoritetų – šios galios pereina individams. Demokratizacija naikina viršūnių galią ir skatina reikštis socialines jėgas „iš apačios“, todėl į viešumą iškyla „apačių“ kalba. Pradedama abejoti bendrinių kalbų, kurių prigimtis yra ideologinė (atliepianti ekonominio, socialinio ir politinio kalbinės bendruomenės elito viešpatavimą), svarbumu: modernioje demokratinėje visuomenėje, sudarytoje iš skirtingų kalbinių bendruomenių, nebėra vietos unifikuotai (vienalytei) bendrinei kalbai, ji nebėra siekiamybė (Coupland, Kristiansen 2011: 27–33; Odendaal 2013: 186). Kita vertus, nors globalizacija niveliuoja tautas, jų kultūras ir kalbas, bet kartu sukelia ir priešingus procesus, skatinančius kalbų įvairovę ir individualumo, kalbinės (kaip ir apskritai kultūrinės) tapatybės išlaikymą. Internetizacija keičia įprastas kalbų funkcionavimo terpes, transformuoja kalbas ir kuria naujus jų pavidalus. Valamennyi európai nyelvben közös, hogy a nyelvjárások helyzete látványosan változik: egyes helyeken eltűnnek, vagy akár már-már teljesen eltűntek, máshol regiolektusokká alakulnak. A régi standard is változik, a hagyományos európai standard nyelvek stabilitásukat vesztik – formájuk, funkcióik és a nyelvi attitűdök szintjén egyaránt. Mindez a nyelvi sokféleség zavart okoz az iskolai nyelvoktatásban (Odendaal 2013: 187). Vannak azonban különbségek is, amelyek nagyban függenek a történelmi kontextustól. Izlandon, Franciaországban és Dániában például erős a standard nyelv ideológiája, ezért a változások nem ezen ideológia gyengülésének irányába, hanem a standard nyelv használatának (a változatosság növekedésének) szintjén mennek végbe (vö. Ghyselen és mtsai. 2016: 78). Megjegyzendő, hogy a kelet-európai országok standard nyelveinek posztstandardizációs folyamatai némi késéssel érték el ezeket az országokat, és kisebb mértékben zajlanak. Ennek oka e országok hosszan tartó politikai függősége volt, amely elfojtotta a demokratizálódás kibontakozását (lásd Kristiansen 2016: 94). 1.2. A standard nyelvek dinamikájának vizsgálati szempontjai Az európai nyelvek említett jelentős változásai közepette nem meglepő, hogy az európai nyelvek kutatói különösen az elmúlt évtizedben nagy érdeklődést tanúsítanak a standard nyelvek fejlődése és a nem standard változatokhoz fűződő viszonyuk változása iránt, és elméleti, valamint empirikus szinten vizsgálják e változatok BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų poststandartizacijos kontekste | 6 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 konvergenciáját (vö. német – Auer, Spiekermann 2011; holland – Grondelaers, Van Hout 2011; olasz – Berruto 2017; norvég – Sandøy 2011; finn – Nuolijärvi, Vaattovaara 2011 stb.). Melyek lehetnének e változások közös viszonyítási pontjai és mérési kritériumai? Mindenekelőtt fontos szem előtt tartani, hogy a nyelvi változásokat meghatározó tényezők hasonlósága ellenére a nyelvi közösségek társadalmi osztályaik, nemük, közösségi kapcsolataik, normáik, presztízsfelfogásuk és funkcióik tekintetében gyökeresen különbözhetnek, ezért minden egyes nyelv fejlődésének adott időszakát és minden nyelvi közösséget e körülmények figyelembevételével kell vizsgálni (vö. Bergs 2012: 96; Smakman, Barasa 2016: 24–25). A standard nyelvek kutatásában leggyakrabban öt szempontot emelnek ki (vö. Smakman, Barasa 2016: 23; Miliūnaitė 2018: 45–70): ▪ történeti megközelítés (kialakulás és fejlődés), ▪ földrajzi megközelítés (viszony ugyanazon nyelv más változataihoz), ▪ strukturális megközelítés (normák, változatok), ▪ normatív megközelítés (a standard változat kodifikáltságának mértéke), ▪ szociolingvisztikai megközelítés (nyelvi ideológiák, társadalmi attitűdök, státusz, presztízs). E szempontok alapján írhatók le legjobban a politikailag és nyelvileg stabil, egynyelvű társadalmak meggyökeresedett standard nyelvei mint a nyelvjárások természetes kontinuuma (Smakman, Barasa 2016: 23). A mai többnyelvű társadalmakban a szociolingvisták újra előveszik a standard nyelv fogalmát és annak meghatározási kritériumait, és azt állítják, hogy Einar Haugen által leírt standardizációs szakaszok már nem elegendőek a standard nyelvek mai dinamikájának bemutatásához: a posztstandardizációs időszakra jellemző jelenségek túlmutatnak Haugen modelljén (Coupland, Kristiansen 2011: 11). Az európai standard nyelvek posztstandardizációs időszakában bekövetkező változások mértékének tisztázásakor azt is felvetik, hogy a standard nyelvek (mind írott, mind beszélt formájukban), különösen a nagyvárosokban, veszítenek-e pozíciójukból, átadva a helyet a korábban alacsonyabb státuszú, presztízs nélküli nem standard változatoknak; illetve hogy a standard nyelv és más változatok viszonyát fenntartó ideológiai rendszerek elveszítik-e erejüket, vagy csupán átszerveződnek. A strukturális és szociolingvisztikai változatosságkutatások korpuszadatok kvantitatív elemzésére épülnek, így konkrét változásokat mutathatnak ki. Ugyanakkor azt is elismerik, hogy a nyelvi attitűdök változásairól beszélni (például annak megállapításáról, hogy az emberek valóban régebben úgy beszéltek BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandardizacijos kontekste | 7 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 normaszerűbb, vagy hogy a múltban másként értékelték a köznyelvi változatot) sokkal nehezebb (Ghyselen ir kt. 2016: 85). 1.3. A köznyelvek standard jellegének paradigmája Az európai köznyelvek dinamikájának modellje, amennyire a témával foglalkozó számos tanulmányból kirajzolódik, leggyakrabban a köznyelv egyik alapvető sajátosságából, a standard jellegből kiindulva épül fel. Hagyományosan a standard jellegnek három vagy négy ismérvét különböztetik meg (vö. Auer, Spiekermann 2011: 164; Grondelaers ir kt. 2016: 119): 1) általános érvényűség az egész területen, ahol nem standard változatok (nyelvjárások) élnek, 2) presztízs (használat hivatalos nyilvános helyzetekben, az oktatási rendszerben), 3) a kifejezőeszközök homogenitása, 4) kodifikáció. A különböző forrásokban leírt standardjelleg-ismérvek vizsgálata és összegzése után az európai köznyelvek dinamikájának kutatásához javasolható a standardjelleg paradigmája és a vizsgálandó kérdések (lásd az 1. táblázatot). 1. TÁBLÁZAT. A standard jelleg paradigmája és a vizsgálandó kérdések A standard jelleg paradigmájaKérdések1.A köznyelv viszonya más változatokhozHogyan változik a köznyelv viszonya a nemzeti nyelv többi változatához?2.VáltozatosságNövekszik vagy csökken a nyilvános nyelvhasználat (különösen a médiában) változatossága?3.Kodifikációs stratégiaHogyan változik a köznyelvi normák kodifikációjának jellege?4.Nyelvi ideológiákHogyan változik a köznyelv ideológiája és e változat társadalmi presztízse? A bemutatott standardjelleg-paradigma a köznyelv dinamikájának kiindulópontja lehet, ha Haugen standardizációs modelljét alapul véve a köznyelv elérte fejlődésének legmagasabb fokát, vagy annak közelében van. A paradigma elemei szorosan összefüggenek, kölcsönhatásuk pedig egy általánosabb kérdést vet fel: milyen viszony áll fenn a nyelvhasználat változásai és a nyelvi ideológiák változásai között? A továbbiakban a fent említett elemeket külön-külön, tömören tárgyaljuk. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 8 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 1.3.1. A köznyelv viszonya más nyelvváltozatokhoz. A köznyelv, különösen annak beszélt formája, akkor éri el a legnagyobb fokú standardizáltságot, ha a köznyelv a teljes nyelvterületet lefedi, vagyis a nyelvjárási beszélők elfogadják a köznyelvet a nyilvános, hivatalos beszéd változataként, még ha maguk nem is feltétlenül képesek kompetensen használni (Auer, Spiekermann 2011: 164). A változások (destandardizáció) megindulásával egyes régiók új standardot alakíthatnak ki, vagy standard nélkül maradhatnak, ha valamilyen okból eltávolodnak a működő köznyelvi változattól. A nyelvek rétegződéséről, vagyis változatokra tagolódásáról és az egyes változatok közötti viszonyokról szólva, olykor a szubstandard kifejezést használják. Ez a standardnál (köznyelvnél) alacsonyabbra értékelt változat, amelynek jellemzőit a nyelvi közösség a presztízsváltozat három variációs dimenziója szerint alacsonyabb rendűnek tartja: diatópia (azaz földrajzi változatosság – nyelvjárások), diastrátia (társadalmi változatosság – szociolektusok) és diafázia (a kommunikációs helyzet szerinti változatosság – funkciolektusok) (vö. Berruto 2017: 32 – E. Coseriu nyomán; Kardelis 2016: 7). A német szociolingvisztikában szubstandardnak gyakran a standard pólusához közeli, regionális változatok által bizonyos mértékben befolyásolt beszélt változatot nevezik, amelynek számos sajátossága azonban sem nem regionális változat, sem nem köznyelvi jelenség (lásd Stoeckle, Svenstrup 2011: 87). A köznyelvek dinamikáját leíró modellek kidolgozásakor a szubstandard fogalma lehetővé teszi a különféle nem köznyelvi változatok általános megnevezését, különösen azokét, amelyek a köznyelv és a nyelvjárások (regionális változatok) közötti rétegként alakulnak ki. Az ehhez hasonlóan jellemzett változatot olykor általános nyelvnek nevezik, hangsúlyozva, hogy ez a változat régiók közötti és régiók feletti kommunikációra szolgál, de nincs hivatalos státusza, és nem vonatkozik rá a helyesség–helytelenség dimenziója (vö. Bartsch 1985: 41). Beszélhetünk-e Litvániában kialakult szubstandardról? Valószínűleg igen. Litvániában a 21. században a nyelvjárások és a köznyelv találkozásánál nemcsak maguk a nyelvjárások változnak – társadalmi és gazdasági okokból, amint említettük, regiolektusok alakulnak ki. Elméletileg feltételezhető, hogy ezen a határterületen, ahogy a köznyelv az oktatási rendszeren és a médián keresztül terjed, már kialakult egy új köztes réteg – a litván nyelv szubstandardja, vagyis az általános litván nyelv. Milyen a viszonya a köznyelvhez? Ma azt mondhatjuk, hogy az írott litván köznyelv ott működik, ahol erre külön felkészült emberek hozzák létre és gondozzák (szerkesztik). Ha szerkesztetlen, kötetlen stílusú szöveget tesznek közzé nyilvánosan (a médiában, a közösségi oldalakon stb.), jelentős az esélye annak, hogy szubstandardról van szó BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 9 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 (erről bővebben lásd a 2.2. fejezetet). A beszélt köznyelv működésének határai még szűkebbek4, mivel a litván köznyelv viszonylagos fiatalsága miatt még nincsenek (és nem is lehetnek) sokan azok a beszélők, akik külön elsajátították a köznyelvi kiejtést, különösen a nyelvjárási környezetben élők, illetve az onnan származók között. 1.3.2. Változatosság. A standardizáltság egyik legfontosabb alapelve a köznyelv belső változatosságának (vagyis kifejezőeszközeinek) csökkentése: a lehető legkevésbé változatos köznyelvi normák meghatározása, az egyes nyelvi szintekhez tartozó kettős alakok elvetésével. Gyakran mondják, hogy a standardizáltság célja a homogén normák kialakítása (Auer, Spiekermann 2011: 164), bár a litván nyelv esetében ez nem teljesen igaz (bővebben lásd az 1.3.3. fejezetet). A társadalomban zajló változások nyitottá teszik a nyelvváltozatokat: a nyelvi jelenségek vándorolnak közöttük, így a nyilvános nyelvhasználat eredménye már nem mindig határozható meg valamely változat megvalósulásaként vagy egy meghatározott funkcionális stílus megnyilvánulásaként. A nyelvhasználati adatok vizsgálatával megállapítható, hogy azokban a helyzetekben, amelyekre rendszerint a köznyelvi normák jellemzők, növekszik-e a kifejezőeszközök heterogenitása (Ghyselen és mtsai 2016: 83). Az alacsonyabb rendű változathoz kötődő, megjelölt jelenségek a semleges nyilvános nyelvhasználatban elveszítik megjelöltségüket, a változatosság pedig az ilyen identitás kialakításának eszközévé válik. Ilyen körülmények között a litván köznyelv normái is instabillá válnak, változatosságuk növekszik; ez a tényleges nyelvhasználat (lényegében mondhatjuk: a szubstandard) nyomásának, olykor pedig a kodifikációs stratégia következménye. 1.3.3. Kodifikáció. A kodifikáció a köznyelvi normák írásbeli rögzítésének módja. Egyes országokban erre külön intézmények vagy ügynökségek szolgálnak, a kodifikált normákat pedig szótárakban, nyelvtanokban és nyelvhasználati útmutatókban rögzítik. A standardizáltságot a köznyelvi változat kialakulásának kezdetén növekvő, később pedig stabil kodifikáció jellemzi. A nyelv változásával a kodifikáció felülvizsgálható; stratégiája az adott ország nyelvpolitikájától függ. A poststandardizáció időszakában megfigyelhető, hogy a köznyelvi norma általában policentrikussá válik, vagyis megszűnik a nyelvi normákat megszabó egyetlen központ (Coupland, Kristiansen 2011: 30; Ammon 2015: 53). 4 Például nem állítható, hogy mondjuk a Litván Köztársaság Seimjének ülésein használt beszélt nyelv teljes egészében köznyelvi. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 10 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 A kodifikáció két lehetséges típusa a köznyelv fejlődéstörténetétől és a köznyelv szabályozásának jellegétől (pontosabban az állami nyelvpolitika meglététől vagy hiányától) függ. Az egyik kodifikációs típus leginkább a tényleges nyelvhasználatra támaszkodik, és a köznyelvi normákat kizárólag az alapján állapítják meg, ami benne működik. A második kodifikációs típus nem csupán a nyelvhasználatra, hanem a nyelvi rendszerre és a normaképzési hagyományra is támaszkodik. Ez utóbbi típus különösen jellemző a fiatalabb köznyelvekre, így a litván köznyelvre is. Normarendszerét a XIX. század végén – a XX. század elején egyetlen nyelvjárás alapján alakították ki, mivel abban az időben még nem formálódott ki olyan elit réteg, amely köznyelvi változatban beszélt volna. A normaképzési hagyomány fontosságát a normák stabilizálására irányuló törekvés magyarázza. A litván köznyelvnek mint elsajátított, nem pedig anyanyelvként tanult nyelvnek az esetét e cikk mottója is szemlélteti. A litván köznyelv kodifikációjának elméletében és gyakorlatában a mérsékelt variabilitást, valamint a változatok stiláris és funkcionális megoszlását (csak nem minden nyelvi szinten egyformán) a norma változásának lehetőségeként ismerik el, hogy a kodifikáció ne szakadjon el a nyelvhasználattól és a köznyelvhasználók igényeitől (lásd Miliūnaitė 2009). Például a XXI. század eleje óta a litván köznyelv kodifikációja egyre következetesebben igyekszik jelölni az úgynevezett funkcionális jegyeket (és velük együtt a stiláris megoszlás eseteit), vagyis rögzíti (kodifikálja) a norma változatait. Azt azonban el kell ismerni, hogy a kodifikáció hatása a litván nyelvben a nyilvános nyelvhasználatra csökken: a nyilvános nyelvhasználók egyre kevésbé veszik figyelembe, és mindinkább a kodifikáció második típusa felé hajlanak, miközben egyes nyelvszakértők megpróbálják a nyelvhasználati kritériumot szinte kizárólagosként előtérbe állítani. 1.3.4. Nyelvi ideológiák, presztízs. A társadalomban uralkodó nyelvi ideológiák – vagyis a nyelvre, annak változataira vagy más nyelvek használatára vonatkozó nyelvi attitűdök összessége – határozzák meg, hogy mely nyelv, nyelvváltozat vagy nyelvváltozatok élveznek presztízst, kapnak a legnagyobb támogatást, és tekinthetők követendőnek. A standard jelleg azt jelenti, hogy a köznyelv státusza erős; a köznyelvet ismerő társadalmi tagokat rendszerint intelligensebbnek, hatalmasabbnak és tekintélyesebbnek tartják (Auer, Spiekermann 2011: 164). A köznyelvi változat standard jellege növekszik, státusza pedig azzal együtt erősödik, ahogy nő hivatalos presztízse, amely elsősorban attól függ, milyen mértékben támogatja a köznyelvet állami szinten az uralkodó réteg. A köznyelvi ideológiát az a felfogás tartja fenn, hogy a modern társadalmakban ez a legmegfelelőbb nyelvváltozat, amelyre az embereknek szükségük van a hatóságokkal, az államigazgatási és jogrendszerrel folytatott kommunikációhoz; a köznyelvet magas szintű szellemi tevékenységben, BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 11 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 szakmai tevékenységben, a gazdaságban, a technológia területén és az oktatási rendszerben használják; a tudás és az információ átadásának, a készségek fejlesztésének, az olvasáskultúra fenntartásának, a nyilvános kommunikációnak, a más nyelvekről történő fordításnak és a nemzeti média működésének eszköze (Odendaal 2013: 188). Néha azt is megjegyzik, hogy a köznyelvi változat rendszerint a legfelsőbb hatalmi szint, például a parlamenti ülések nyelve is (Smakman, Barasa 2016: 23). Európában az egyes országok köznyelvét gyakran a nemzeti identitás, a nemzeti egység, a szolidaritás és a presztízs jelképeként tartják számon (Auer, Spiekermann 2011: 164; Leonard, Árnason 2011: 91–96; Odendaal 2013: 188). A poststandardizáció időszakában, amint azt említettük, megváltoznak a nyelvi normákat meghatározó társadalmi erők közötti viszonyok. A Haugen-féle standardizációs modellhez hasonlóan Ulrich Ammon társadalmi erőkről alkotott, a XX. század végén kidolgozott elméleti modellje, amely azt írja le, kik határozzák meg a nyelvi standardot (lásd Ammon 2015: 53–67), már nem felel meg teljes mértékben a valóságnak, mivel a köznyelvi normák „felülről” történő terjesztését tükrözi. U. Ammon a köznyelvi ideológiát fenntartó, valamint a nyelvi normákat létrehozó, terjesztő vagy előíró társadalmi erők közé sorolja a nyelvszakértőket, a nyelvi normák kodifikálóit, a nyelvi normák tekintélyeit (a tudás szakmai közvetítőit, újságírókat, tanárokat, szerkesztőket), a példamutató beszélőket és a szövegek szerzőit. A társadalom demokratizálódásával előtérbe kerülő liberális nyelvi ideológia a hagyományos köznyelvi változatot úgy tekinti, mint amelyet a társadalom nagy részére kényszerítettek, és így diszkriminálja a nyelvi kisebbségeket és a marginalizált csoportokat, továbbá fenyegeti az egyéni szabadságot (lásd Odendaal 2013: 183–203). A „népi” nyelvi tekintélyek előtérbe állításával a liberális nyelvi ideológia hozzájárul ahhoz, hogy a nyilvános nyelvhasználatban megszilárduljon a köznyelv „demokratikusabb” változata, gyakran egy spontán módon kialakuló szubstandard, amely nem alakítja a tényleges normát, hanem átveszi azt. Miközben tekintélyelvűséggel vádolja a köznyelvi ideológiát, maga a liberális nyelvi ideológia is olykor a politikusok, a média képviselői, az új társadalmi véleményformálók (influenszerek), valamint az oktatási rendszer körében keresi hatalmi támaszait; vagyis igyekszik befolyásolni azokat a társadalmi szférákat, amelyektől leginkább függ a köznyelv presztízse és működése, és kritikus hozzáállást kíván meghonosítani a köznyelvi változattal szemben. Litvániában azt próbálják elfogadtatni, hogy presztízsértékű nyelvváltozatként ne a hagyományos köznyelvet, hanem a főváros, Vilnius szubstandard nyelvét tekintsék (lásd Vaicekauskienė, Čičirkaitė 2011: 57–76), ám meglehetősen BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 12 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 ellentmondásos nyelviattitűd-vizsgálatokra támaszkodnak5. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a liberális nyelvi ideológia egyes terjesztői még tovább mennek: a litván nyelv presztízsét csökkentve immár egy évtizede következetesen kedvező attitűdöket alakítanak ki az angol második nyelvként való litvániai használatával kapcsolatban6. Másfelől a litván nyelvváltozatok (variabilitás) perceptuális dialektológiai szempontú vizsgálatai azt mutatják, hogy a litván fiatalokban élő köznyelvkép nemcsak Vilniushoz, hanem más nagyvárosokhoz, valamint leginkább az iskolázottsághoz is kötődik (Aliūkaitė ir kt. 2017: 285–286). A nyelvi ideológiák változásának és a köznyelv presztízsének kérdése tehát különösen fontos a köznyelvek fejlődési dinamikájának tárgyalásakor. 2. AZ EURÓPAI KÖZNYELVEK DINAMIKÁJÁNAK MODELLJEI A POSZTSTANDARDIZÁCIÓ IDŐSZAKÁBAN Figyelembe véve a tárgyalt négyelemű standard(…) 5 Dėl tokių tyrimų vertinimo plg. Pupkis (2019). Beje, suomių sociolingvistų tyrimai atskleidė, kad, nepaisant to, jog visuomenės kalbinės nuostatos rodo esant destandartizacijos požymių, dauguma suomių, ypač vyresnio amžiaus, vis dar nori, kad sakytinėje žiniasklaidoje žinių ir kitose aktualijų laidose būtų kalbama bendrine kalba. Skirtingų Suomijos vietų dialektologinės studijos parodė, kad sostinės Helsinkio regionas dažniau suvokiamas kaip miesto slengo, o ne kaip bendrinės kalbos centras; jame gyvenantys žmonės apibūdinami kaip arogantiški, pasipūtę ir nedraugiški (Nuolijärvi, Vaattovaara 2011: 69–70). 6Jellegzetes példa a legolvasottabb internetes médiában: „<...> milyen tehetetlen a litván nyelv az angollal szemben, amely mindent képes röviden, egy- és kétszótagú szavakkal kifejezni, gyakorlatilag ragok nélkül boldogul, pontos, ráadásul a dalokban szépen hangzik, és mindemellett semmilyen bizottság nem szabályozza” (Andrius Užkalnis. Užkalnio maisto apžvalga perkama už 4000 eurų arba dar vienu būdu. delfi.lt, 2019-12-08. Online elérhető: https://www.delfi.lt/maistas/laukines-zasys/uzkalnio-maisto-apzvalga-perkama-uz-4000-euru-arba-dar-vienu-budu.d?id=82990773). 7Például az olaszok hajlamosak a posztstandardizációs folyamatokat kísérő informalizációról, vagyis a köznyelvnek a kötetlen, beszélt és regionális változatok felé való elmozdulásáról, valamint a dehomogenizációról (a hagyományos köznyelv és az új standard együttéléséről, amely kevésbé kodifikált és regionálisan változatos) beszélni (Cerruti és mtsai. 2017: 3). BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandardizacijos kontekste | 13 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 2. TÁBLÁZAT. A standardnyelviség paradigmájának változása az európai nyelvek dinamikájának modelljei szerint A standardnyelviség paradigmája Kérdések Posztstandardizáció Destandardizáció Demotizáció 1. A köznyelv viszonya más változatokhoz Hogyan változik a köznyelv viszonya a nemzeti nyelv más változataihoz? A demokratizálódás lehetővé teszi, hogy más változatok (nyelvjárások, regiolektusok, szubstandard és mások) is megjelenjenek a nyilvánosság előtt – ezekkel a köznyelv versengeni kezd, és elveszít bizonyos funkciókat a nyelvi közösségben. Megszűnik az igény egy, az egész nyelvi közösség számára közös változatra. Több változat működik párhuzamosan. Újrastandardizáció megy végbe, és a korábban létező vagy kialakulóban lévő, alacsony presztízsű változat a hagyományos köznyelv helyébe lép. 2. Változatosság Nő vagy csökken a nyilvános használat (különösen a média) változatossága? A változatosság nő, a norma többközpontúvá válik. A változatosság nő, megfigyelhető a változatok horizontális és vertikális migrációja. A kötetlen (beszélt nyelvi) stílus sajátosságai átkerülnek a hivatalos használatba és a nyelv írott formájába. 3. Kodifikációs stratégia Hogyan változik a standard nyelv normáinak kodifikációs jellege? A standard nyelvi normák szabályozásának egyetlen központja megszűnik, a kodifikáció szerepe csökken. A tényleges nyelvhasználat tendenciáit figyelembe véve egyre több korábban nem standard változatot kodifikálnak pozitívan; a kodifikált normák egyre változatosabbá válnak. 4. Nyelvi ideológiák Hogyan változik a standard nyelv ideológiája és e nyelvváltozat társadalmi presztízse? A standard nyelv ideológiája gyengül, a standard nyelv elveszíti hivatalos presztízsét és társadalmi kivételes értékét. Több nyelvváltozatot is egyenrangúként ismernek el. A standard nyelv ideológiája fennmarad: ez a nyelvváltozat megőrzi presztízsét, de változik az arról alkotott elképzelés, hogy milyennek kell lennie. Amint e témakör tudományos munkáiból kitűnik, a standard nyelvek dinamikájának vizsgálatakor a következő fenntartásokat kell szem előtt tartani: nincs rögzült terminus, ezért ugyanazokat vagy hasonló modelleket olykor eltérő elnevezésekkel illetik; BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 14 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 ▪ mivel a jelenlegi nyelvek dinamikájáról van szó, a folyamat folyamatosan változik, ezért a dinamika modelljeinek megkülönböztető jegyei nem mindig egyértelműek; ▪ az egyes országok standard nyelveiben a modellek kölcsönhatásának sokféle változata lehetséges; ▪ ezek a modellek leegyszerűsítettek, mivel nem veszik figyelembe a nyelv különböző megnyilvánulásait (a beszélt és az írott nyelvet), amelyek dinamikája ellentétes tendenciákat mutathat. Az európai standard nyelvek dinamikájának folyamatait nem egyformán értelmezik. Egyes szerzők szerint a késő modernitás időszakában a standard nyelvek változásának két alternatív forgatókönyve lehetséges: destandartizacija és demotizacija. Állítólag a második forgatókönyv elterjedtebb az európai országokban (Coupland, Kristiansen 2011: 28). A német szociolingvisták szerint a destandartizacija és a demotizacija nem zárják ki egymást. Ezek a modellek egyidejűleg, egymás mellett is működhetnek, és ez nem feltétlenül jelzi a standard nyelvek fejlődésének ellentétes irányait (lásd Auer, Spiekermann 2011: 162). Az európai standard nyelvek dinamikájának legjellemzőbb modelljeit és azok konkrétabb megnyilvánulásait az alábbiakban részletesebben tárgyaljuk. 2.1. Demotizáció → újrastandardizáció A demotizacija kifejezést (németül Demotisierung, < görögül demōs „nép”) 1997-ben alkotta meg Klaus J. Mattheier német nyelvész a műveltség korai modernitás kori, a képzett társadalmi osztályokban való terjedésének megnevezésére. A késő modernitásban ez a kifejezés a standard nyelv népiesedését jelöli. A demotizáció esetében a standard nyelv ideológiája változatlan marad, mivel elismerik, hogy szükség van egy ilyen presztízsű nyelvváltozatra. Vagyis a társadalom nyelvi attitűdjei e tekintetben nem változnak, a beszédmódok értékelése viszont igen – az, hogy milyen legyen ez a standard nyelvváltozat. Rendszerint egy korábban presztízs nélküli nyelvváltozat státuszát emelik. A standard nyelv dinamikájának e modelljére példaként a dán köznyelvi beszédet hozzák fel: a korábban alacsony státuszhoz kapcsolt (munkásosztálybeli) koppenhágai beszédet az ifjúság pozitívabban értékeli, mint a hagyományos, magas presztízsű koppenhágai kiejtést vagy más helyi akcentusokat (Coupland, Kristiansen 2011: 25–26). Egy megszorítás azonban van. Az alacsony státuszú (demotikus) beszéd nem abszolút értelemben emelkedik magasabb státuszba, hanem csak a kommunikációs aktus bizonyos körülményei között, és ez nem gyors, hanem évtizedeken át (a XX. század 60-as évei óta) tartó folyamat (lásd Kristiansen 2016: 96–97). A hagyományos, magas presztízsű koppenhágai kiejtést az elismert (tekintélyes) intézményekhez kapcsolják, a demotikus beszédet pedig BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 15 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 az egyéni beszélő dinamizmusával hozzák összefüggésbe: az ilyen beszélőt tevékeny, közvetlen, bizalmat keltő, érdekes, sikeres médiaszemélyiségként jellemzik (Coupland, Kristiansen 2011: 28–30). Mivel a demotizáció közvetlenül kapcsolódik az új médiakultúra8 terjedéséhez és a nyilvános térnek a társadalom hangja előtti megnyitásához, a médiát egyrészt az új nyelvtudási standard megteremtésének ideológiai eszközének, másrészt e standard terjesztésének eszközének tekintik. Ezek a folyamatok Litvániában is nyilvánvalóak (lásd Nevinskaitė 2019: 83–100). A demotizáció esetében tehát (legalábbis kezdetben) elismerik, hogy egyszerre több presztízsnyelvváltozat létezik, amelyek presztízsre a kommunikáció körülményeitől (a társadalmi kontextusoktól) függően tesznek szert. Ezért a demotizáció a hagyományos standard nyelv státusza részleges csökkenésének és funkciói beszűkülésének tekinthető, amikor funkcióinak egy részét és magas státuszát egy másik nyelvváltozat veszi át. A normák ilyen többközpontúsága a destandardizációhoz kapcsolódik (vö. Coupland, Kristiansen 2011: 30), így látható, hogy a destandardizáció és a demotizáció folyamatai nem feltétlenül a standard nyelvek fejlődésének alternatív modelljei. A demotizáció példájaként a mai standard német nyelvet említik. A beszélt standardot, amelyet korábban az írott nyelvvel együtt tanítottak az iskolában, sok német olyan nyelvváltozatként sajátította el, amelyben felnőtt. A média által támogatott beszélt standard ma mindenki számára hozzáférhetővé vált, és elkülönült az írott standardtól (Auer, Spiekermann 2011: 166–174). A demotizáció következtében ellentmondás alakul ki a tekintélyek által meghatározott hagyományos normák – amelyeket az oktatási intézményeknek követniük kell – és a tényleges nyelvhasználat között (Auer, Spiekermann 2011: 162). Ez Litvániában is megfigyelhető. A nyelvi attitűdöket vizsgáló kutatások szerint a tanárok, különösen a litván nyelv és irodalom tanárai, kettős normarendszerrel szembesülnek: a kodifikált normákkal, amelyeket tanítaniuk kell, és a tényleges normákkal, amelyek főként az iskolán kívül hatnak a tanulókra. A kodifikált és a tényleges normák közötti növekvő szakadék csökkenti a tanulási motivációt, és megnehezíti a tanulási folyamatot. Ugyanez mondható el a beszélt nyelvű médiában dolgozó hivatásos hírolvasókról és nyelvi szerkesztőkről is, akik a kodifikált és a tényleges („népi”) normák között lavíroznak, amikor azok nem esnek egybe. A kibontakozó demotizáció egyik megnyilvánulásának tekinthető az újrastandardizáció – a standardizáció újbóli végbemenetele. Ez hasonlít a standard nyelv kialakulásának folyamatához, de az újrastandardizáció esetében a standard nyelv már létezik, és új normák vagy funkciók kerülnek forgalomba (Odendaal 2013: 189). Más szóval, az újrastandardizáció folyamata ellentétes 8 Nem véletlen, hogy magának a kultūra szónak – amely az ember és a társadalom által létrehozott anyagi és szellemi értékek formáját jelenti – az új médiában kiterjesztik az eredetileg pozitív konnotációjú jelentését, vagyis semlegesítik (vö. a kultūros új kontextusait: patyčių kultūra, neapykantos kultūra stb.). BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 16 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 a standardizáció helyett – nem a helytelen kifejezőeszközök elutasítása és a társadalmi csoportok elkülönítése a cél, hanem a nyelvi jelenségek elfogadhatósági határainak kiterjesztése. A restandardizáció esetében a nyelvi normákat nem „felülről” írják elő, hanem a tényleges nyelvhasználat és a nyelvhasználók nyelvi viselkedésének vizsgálatára alapozzák. A restandardizációt tehát a standard demokratizálásának nevezik, és többnyire valamilyen társadalmi problémára, illetve az egyes társadalmi csoportokat érintő változásokra adott válasz. A restandardizáció mint a köznyelv dinamikai modelljének megnyilvánulása nem egységes fogalom. Néha köztes, átmeneti állapotnak nevezik a köznyelv fejlődésének egyik szakaszából a másikba való átmenet során, vagyis átmeneti variálódásnak, amikor „alulról” érkező változatok szivárognak be a köznyelv használatába (Auer, Spiekermann 2011: 165). Mint említettük, az olaszok széles körben használják a restandardizáció terminust az XX. század 9. évtizedétől zajló folyamat megnevezésére: a hagyományos köznyelv és a beszélt, kötetlen és regionális nyelvváltozatok kölcsönhatása során a szubstandard korábbi sajátosságai beépülnek a köznyelv használati területeibe, és ennek eredményeként új standard jön létre, vagyis az új olasz köznyelv, amely a hagyományos köznyelvi változattal párhuzamosan létezik (Cerruti ir kt. 2017: 3–28). Más szóval az olasz nyelv szubstandardjában már meglévő nyelvi formák és struktúrák, valamint az angol nyelv megjelenése nyomán kialakult újítások elveszítik alacsonyabb rendű, beszélt nyelvi változatokra jellemző voltukat, és a művelt emberek nyelvhasználatába, az írott nyelvbe, részben pedig a médiába is bekerülnek (Berruto 2017: 31). A restandardizációt olykor a nyelvtervezés (vagyis nem a spontán fejlődés, hanem a nyelv tudatos szabályozásának) azon szakaszára is használják, amikor új köznyelvi változatot hoznak létre, amelynek célja a társadalom igényeinek már meg nem felelő hagyományos köznyelv átalakítása, valamint a nyelvi formák, funkciók és nyelvi viselkedés tudatos erőfeszítésekkel történő megváltoztatása (vö. Odendaal 2013: 183–203). 2.2. Destandardizáció → szubstandardizáció A standardizáció a különböző nyelvváltozatok elkülönülését, szétválasztását és egyikük kiemelését jelenti, míg a destandardizáció e változatok közeledését és státuszuk kiegyenlítődését. A demokratizálódás utat nyit annak, hogy a köznyelv mellett más nyelvváltozatok is megjelenjenek a nyilvánosságban, az internet elterjedése pedig eszközöket és hozzáférést biztosít mindazoknak, akik nyilvánosan szeretnék kifejezni véleményüket. A destandardizáció azt jelenti, hogy az addig megszilárdult köznyelv szerkezetileg széttagolódik, elveszíti hivatalos, nyílt presztízsét, és meggyengül az ideológiája (Auer, Spiekermann 2011: 162–164). A nyilvános nyelvhasználat BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postანდartizacijos kontekste | 17 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 egyre változatosabbá válik, és a korábban nem normatív formák (például a munkásosztály által használtak) alternatív normatív formákká emelkednek. Ha nincs többé egyetlen idealizált nyelvváltozat, amelyhez az egész társadalom igazodhatna, a nyelvi attitűdök radikálisan megváltoznak: az emberek megszabadulnak az olyan negatív jelenségektől, mint a gúny, a csúfolódás, a diszkrimináció és a társadalmi kirekesztés, amelyeket a presztízsváltozat elégtelen ismerete idézett elő (vö. Coupland, Kristiansen 2011: 29). Bár gyakran állítják, hogy Európában destandardizáció gyakorlatilag nincs, mivel továbbra is szükség van a közélet számára legalkalmasabb nyelvváltozatra (Coupland, Kristiansen 2011: 29), a gyengülő köznyelvi ideológia bizonyos megnyilvánulásai mégis megfigyelhetők, például amikor a norma többközpontúvá válik (nem egyetlen hatalmi központ alakítja és terjeszti). Ez a dinamikai modell különösen összefügg a megnövekedett migrációval, és a többnyelvű, illetve multikulturális országokra jellemző, ahol aligha lenne lehetséges egyetlen közösen elfogadott standard átvétele (különösen a beszélt nyelvi formáé, beleértve a kiejtést is). Miért nem feltétlenül igazodik a nyilvánosságban megjelenő társadalom a köznyelvhez? A köznyelvi változat kifejezőeszközeinek készlete rendeltetésénél fogva inkább a semleges vagy hivatalos használatra alkalmas. Az elektronikus kommunikáció elsősorban kötetlen kapcsolattartásra szolgál, és ez más, stilisztikailag és funkcionálisan konnotált kifejezőeszközök kiválasztásához vezet. Emellett a standardizáció időszakában a társadalom többsége passzívan használta a köznyelvet, vagyis a nyilvános csatornákon keresztül csupán befogadta, de nem maga hozta létre. Amikor igény támadt a nyilvános, aktív megnyilatkozásra, erre a célra gyakran az addig alacsonyabb státuszú megszokott, mindennapi (beszélt) változatot használták. Az európai destandardizáció jellemző példájaként a norvég nyelvet szokták említeni. Norvégiában a nyelvjárások státusza még hivatalos helyzetekben is erős, az uralkodó nyelvi ideológia pedig támogatja a regionális beszédmódokat (bővebben lásd Sandøy 2011: 119–126). A demokratizálódás egyfajta megnyilvánulásának tekinthető a szubstandardizáció – a szubstandard és a köznyelvi változat kölcsönhatása –, azonban úgy tűnik, e folyamat meghatározására még nem alakultak ki világos kritériumok. Például a holland kutatók nem értenek egyet abban, hogy az országban a köznyelv szubstandardizációja zajlik-e (amikor a szubstandard kiszorítja a köznyelvet), vagy a növekvő változatosság és a normák kötetlenebbé válása csupán a köznyelvi normák regionális és társadalmi jegyekkel történő kibővülését jelenti (Grondelaers, Van Hout 2011: 117). Ha a szubstandard a köznyelvi változat mellett megerősödik és versengeni kezd vele, akkor elmondható, hogy terjedése hozzájárul a destandardizáció folyamatához. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 18 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 A Litvániában zajló folyamatok magyarázatára a szubstandard fogalma igen hasznos (lásd 2. ábra): lehetővé teszi, hogy megnevezzük a tájnyelvek (a XXI. század elejétől pedig a regiolektusok) és a köznyelv, illetve más nyelvek több mint egy évszázadon át tartó kölcsönhatásának eredményét. 2. ÁBRA. A litván nyelv szubstandardja mint a regiolektusok és a köznyelv közötti réteg, más nyelvek hatásával is ábrázolva9 A nyilvános, kötetlen írásbeli nyelvhasználatban (az elektronikus közösségimédia-kommunikációban, blogokban stb.) számos elterjedt, nem normatív változat figyelhető meg, amelyek nem normatív voltát a használók többnyire nem érzékelik, és semleges kifejezőeszközként használják őket. A szubstandardnak nincs kodifikációja és meghatározott normarendszere, de a hozzá tartozó nyelvi jelenségek univerzálisak, a regiolektusok fölé emelkednek, a nyilvános nyelvhasználatban közösek, csupán alacsonyabb szintűek a köznyelvi normáknál. Litvániában feltehető a kérdés, hogy ez a szubstandard – akárcsak Hollandiában – terjed-e, elfoglalva a köznyelvi használathoz korábban tartozó területek egy részét, vagy maga a köznyelv vesz fel új sajátosságokat, részben a szubstandardtól átvéve azokat. Más szóval, vajon ami ma 9 Peter Auer hasonló kúpokat rajzolt fel az európai nyelvek nyelvjárásai és köznyelve közötti viszony dia krónikus értelmezése során (lásd Auer 2005: 9–28). A 2. ábrához a regiolektusok térképét a szerzők engedélyével használtuk fel (Geržotaitė, Mikulėnienė 2014). A kúpszerkezet és a városi koiné pontjai a jelen tanulmány szerzőjétől származnak. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 19 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 a beszélt „vilniusi nyelvnek” neveznek, amit az írott médiában használnak, a parlamenti üléseken beszélnek, a köznyelv kötetlen stílusa-e, vagy a köznyelv határain kívül működő szubstandard10? Az első esetben, ha a köznyelvet már nem ismerik el presztízsváltozatként, destandardizációról beszélnénk; a másodikban, ha a köznyelv új jegyeket vesz fel, demotizációról. A kérdés megválaszolásakor a köznyelvi normák egyik alapvető jellemzőjére, a kodifikációjukra támaszkodhatunk. Tehát amíg a szubstandard sajátosságait nem kodifikálják (vagy negatívan kodifikálják), nincs alap arra, hogy a köznyelv normájának tekintsük őket. Azokon a használati területeken, ahol a köznyelvi normákat nem tartják fenn külön (a szöveget nem szerkesztik), a szubstandard terjed. Megjegyzendő azonban, hogy van törekvés egyes szubstandard változatok köznyelvi normaként való kodifikálására. Például a Litván Nyelvi Állami Bizottság az utóbbi években korábban nem normatívnak tekintett hangsúlyozási változatokat hagyott jóvá asmeniškas, –a, visuomeniškas, –a (a ãsmẽniškas, –a, visúomeniškas, –a mellett); idegennek tekintett –iokas, –ė képzős szóalkotási változatokat (klasiokas, –ė, grupiokas, –ė, kambariokas, –ė), liberalizálta a központozást stb. Ez megfelel a köznyelv dinamikájának általános jellemzőinek a posztstandardizáció időszakában: a kodifikáció szigorúsága bizonyos esetekben enyhül, a kodifikált norma változatosabbá válik. A litván nyelv esetében azonban az a paradoxon, hogy a köznyelv viszonylagos fiatalsága miatt azok a társadalmi rétegek, amelyeknek a normákat terjeszteniük és a köznyelvi mintát népszerűsíteniük kellene, gyakran maguk sem sajátítják el megfelelően11. Például, mivel nem vették át a köznyelv hangsúlyozási rendszerét, az emberek csodálkoznak azon, miért követeli meg ez a rendszer, hogy a kölcsönzött tulajdonneveket – utóneveket, vezetékneveket stb. – köznyelvi beszédben a litván nyelv szabályai szerint hangsúlyozzák: Natašà, Nebraškà). A köznyelvet ismerőkben fel sem merül ilyen kérdés – a rendszer automatikusan működik. A társadalom többsége azonban nem az elérendő, hanem a tényleges normához igazodik 10 Figyelembe véve a tárgyalt folyamatok újszerűségét és összetettségét, meglepő Giedrius Subačius cikke (igaz, nem tudományos írás), amely meglehetősen egyoldalúan és leegyszerűsítve közelíti meg ezeket a folyamatokat, mindenféle kutatásra való hivatkozás nélkül, és az egészet demotizációként (más néven demotizálásként, demotizálódásként), „a köznyelv kiterjesztéseként” foglalja össze (Subačius 2019: 8–11). 11 G. Subačius nagy optimistának tűnik, amikor az említett cikkben azt állítja: „Nehéz megmondani, mikor tanult meg a litván anyanyelvűek többsége (több mint a fele) köznyelven beszélni, talán 1970–1980 körül? Csak miután a többség megtanult köznyelven beszélni, mondhatjuk, hogy a beszélt köznyelvet a társadalom elfogadta, és az Litvániában dominánssá vált.” (Subačius 2019: 9). A köznyelvi kiejtési és hangsúlyozási rendszert (nem egyes elemeit) általában csak a szakemberek veszik át (például a beszélt média szakembereinek egy része). A szerző által említett beszélt köznyelv (annak hangzó formája) ebben az esetben nagy valószínűséggel mégis szubstandard. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 20 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 és használja, illetve átveszi. A tényleges norma a nyilvános nyelvhasználatban számottevően eltér a kodifikálttól, tehát ha az iskola nem alakítja ki a standard nyelvi készségeket, azokat a környezet formálja: az anyanyelvi beszélő lényegében nem a standard nyelvet, hanem a szubstandardot sajátítja el. Íme néhány példa a szubstandard különböző szintjeire jellemző jelenségekre – a tényleges nyilvános normára (amelyet azonban negatívan kodifikáltak, vagy nem kodifikáltak a standard nyelv normájaként): ▪ a hangsúly visszahúzása (pl. Spinòza, Obãma, Kanãda), vagy átlépés egy másik hangsúlyozási típusba a hanglejtés-különbségek kiegyenlítődése miatt (griežtùs, baltùs, vienùs, su žmonà); ▪ nem normatív kölcsönszavak (pl. durnas, –a, biškį, jo (helyesebben: „taip” [igen]), OK (helyesebben: „gerai” [jó]); ▪ szlengbeli elemek (pl. bele(n)kas, išdurti (helyesebben: „apgauti” [becsapni]); ▪ a szavak nem normatív (tükörfordításból eredő) jelentései (pl. gautis (helyesebben: „pasidaryti, išeiti” [sikerülni, kijönni]), perspjauti „pralenkti, pranokti” [megelőzni, felülmúlni]); ▪ tükörfordítások (pl. išsireikšti, išsireiškimas, kažkas (kažkur...) tai); ▪ nem normatív nyelvtani alakok (pl. du tūkstantis pirmais metais, trys rinkimai, penki metai, mėgiamas, –a – ez utóbbi régóta elterjedt a nyilvános nyelvhasználatban, a nyelvjárási területeken kívül is); ▪ nem normatív mondattan (pl. šiai dienai (időhatár vagy időpont kifejezésére), kad su főnévi igenévvel cél kifejezésére). Litvánia sajátossága, hogy a regionális elemek mellett rendszertelen, a litván nyelvtől idegen elemek is beszivárognak a nyilvános nyelvhasználatba, amelyek a szubstandard rétegben léteznek. Ez még változatosabbá teszi a nyelvhasználatot. Ez a körülmény arra késztet, hogy megválaszoljuk, mi történne abban az esetben, ha a szubstandardot (és vele együtt a „vilniusi nyelvet”) a presztízsértékű standard nyelvvel kezdenék azonosítani, és megpróbálnák új standard változatként legitimálni, amely felváltaná a hagyományos standard nyelvet (a restandardizáció esete). Az ilyen szubstandardizált (restandardizált) standard nyelvből hiányozna a rendszerszerűség, következetesen tanítani és tanulni pedig lehetetlen lenne. Másfelől nyilvánvaló, hogy a standard nyelv csak akkor maradhat fenn és használható, ha normájának változó része (a normák magjával ellentétben) évtizedeken át nincs konzerválva. *** A szubstandardizáció és a restandardizáció tárgyalt eseteiből látható, hogy a standard nyelvek dinamikájának e megnyilvánulásai átmehetnek egymásba, illetve párhuzamosan is működhetnek. Ez az egyes nyelvek szociolingvisztikai helyzetétől függ. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 21 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 A standard litván nyelv dinamikájának jegyeiről még nem igazán kézzelfogható módon, inkább hipotetikusan beszélhetünk (lásd a 3. táblázatot). 3. TÁBLÁZAT. A standard litván nyelv dinamikájának jegyei Standardizációs paradigma A standard litván nyelv dinamikájának jegyei 1. A standard nyelv viszonya más nyelvváltozatokhoz A standard nyelv helyét egyes területeken, különösen a médiában, egy másik nyelvváltozat (a szubstandard) veszi át. A nyilvános szférák erőteljes informalizálódása figyelhető meg (az alacsonyabb rangú, inkább a magánjellegű kommunikációra jellemző nyelv magasabb szintre emelése, vagyis a beszélt nyelvi elemek behatolása a nyilvánosságba). A hagyományos standard nyelv ott marad fenn, ahol felügyelik és támogatják: az írott nyelvi szövegekben – jogi és közigazgatási dokumentumokban –, valamint részben a tudományos és oktatási rendszerben (például szerkesztett könyvekben és tankönyvekben). 2. Változatosság A változatosság (dehomogenizáció) egyértelmű növekedése, a változatok vertikális és horizontális migrációja. 3. Kodifikációs stratégia A standard litván nyelvi normák „felülről” történő kodifikációja továbbra is fontos a hivatalos stílusokban, ahol a nyelvet külön felügyelik, a kötetlen stílusokban viszont egyre kevésbé veszik figyelembe a kodifikációt. A kodifikáció felülvizsgálata során a standard nyelvi normák nagyfokú változatosságát rögzítik, a normákat liberalizálják, és a szubstandard egyre több jelenségét kodifikálják pozitívan. 4. Nyelvi ideológiák A hagyományos standard nyelvet (írott és beszélt formájában egyaránt) nem mindig tekintik a legnagyobb presztízsű nyelvváltozatnak. A nyelvhasználók a kodifikált normák egy részét nem fogadják el, nem értik, olykor még gúnyolják is, és a nyelvészek által mesterségesen kitalált nyelvnek nevezik. A hagyományos standard nyelvi ideológia mellett a XXI. század második évtizedében megjelenik a szubstandardizációt támogató liberális nyelvi ideológia. Nyilvánvaló, hogy a posztstandardizáció időszakában a standard litván nyelv destandardizációs megnyilvánulásairól is beszélhetünk (a hagyományos standard nyelv presztízsének csökkenésével12), valamint 12 Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a társadalom egy részének elvárásai a helyes standard nyelvhasználattal kapcsolatban – például az internetes médiában – továbbra is meglehetősen erősek (bővebben lásd Miliūnaitė 2018). BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 22 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 azokat a nyilvános használati területeket, amelyek nyelvét már nem felügyelik külön, a szubstandardizáció felé tereli. Ma még túl korai eldönteni, hogy a szubstandard új standarddá válik-e, és ezt a folyamatot restandardizációnak nevezhetjük-e. Emellett nem zárható ki az a feltevés sem, hogy az írott köznyelv inkább a demotizáció modellje szerint fejlődik, míg a beszélt nyelv – annak ellenére, hogy megpróbálják „a presztízsre pályázó vilniusi nyelvként” bemutatni¹³ – a destandardizáció modelljét követi. Ezt a feltevést az támasztja alá, hogy az írott köznyelv szerkesztett használati területein megőrzik a hagyományos köznyelvi normát, ezt tanítják az iskolában, a köznyelvi írásbeliség nem szerkesztett területein pedig szintén ehhez a normához igazodnak, ám azt a szubstandard elemeivel (különösen a szókincs terén) „felhígítják”. Más a helyzet a nyilvános beszélt nyelvvel. Mivel nincs egyetlen, markánsan és ténylegesen működő köznyelvi beszélt norma (beszélhetünk annak elszórt megnyilvánulásairól, amikor a köznyelvi kiejtést és hangsúlyozást elsősorban szakmai okokból sajátítják el tudatosan), a nyilvános köznyelvi beszédet erősen befolyásolja a szubstandard, a regiolektusok pedig többé-kevésbé erősek maradnak, így a destandardizáció feltételei meglehetősen kedvezőek. ÖSSZEFOGLALÓ MEGJEGYZÉSEK Különböző külső okok (globalizáció, a társadalom demokratizálódása, internetizáció, erősödő migráció) következtében a litván köznyelv – más európai köznyelvekhez hasonlóan – a XXI. század elején a standardizáció utáni időszakot éli. Változik a köznyelv hagyományos felfogása, nő a használat változatossága, módosulnak a társadalom nyelvi attitűdjei és nyelvideológiái. E folyamat néhány aspektusa emelendő ki. 1. A köznyelvek dinamikája a standarditás paradigmája alapján írható le és hasonlítható össze; ezt négy összetevő alkotja: a köznyelv viszonya más nyelvváltozatokhoz, a változatosság, a kodifikációs stratégia és a nyelvideológiák. 2. A litván köznyelv változási folyamatai szempontjából több olyan tényező fontos, amely megkülönbözteti néhány más európai köznyelvtől. 2.1. Bár a XXI. század elejére a litván köznyelv már kimozdult a hagyományos standardizáció állapotából, a standardizáció utáni időszakba még viszonylag fiatalon lépett be, Jonas 13 Vö.: „<...> a média alakítja azt, hogy mit tekintenek standard litván nyelvnek. Bár a műsorszolgáltatók, különösen a közszolgálati, hivatalosan a köznyelvi standardhoz tartják magukat, a kutatások azt mutatják, hogy az adásban hallható nyelv valójában közelebb áll (de nem azonos) a vilniusi nyelvhez. <...> Mivel a köznyelvhez közelebb álló kiejtés a bemondók és a komoly műsorok vezetőinek beszédére jellemző, valószínű, hogy a bemondói szerep értelmezésének változásával és a szórakoztató tartalmak térnyerésével a vilniusi nyelv presztízse tovább növekszik.” (Nevinskaitė 2019: 97). BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 23 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 Jablonskis kodifikálta a XX. század legelején. Alig több mint száz évnyi kodifikáció és elterjedés még nem volt elegendő ahhoz, hogy ezek a normák a társadalom művelt rétegeiben minden szinten stabilan meggyökerezzenek, ezért a változások dinamikája sem öltött még egyértelmű irányt. 2.2. Sok más európai nyelvtől eltérően a litván évszázadokon át más nyelvek erős nyomásának kitéve élt, és folyamatosan nyelvi kontaktusok hatottak rá. A litván köznyelv normái az ötven évig tartó szovjet megszállás alatt sem fejlődhettek természetes módon, mert erős orosz hatás érte őket. Ezért a köznyelvi használat változatossága sem egynemű: a változatosság paradigmájában olyan idegen elemek is vannak, amelyek kilógnak a litván nyelv egészének rendszeréből és normájából. A XX. század végén és a XXI. század elején a litván köznyelv még nem szabadult meg az oroszosítás következményeitől; ezzel egyidejűleg új nyelvi rendszerekkel (sok esetben az angollal), valamint magának a litván nyelvnek más változataival (regionális nyelvváltozatokkal és a szubstandarddal) is konvergál. A változatosság horizontálisan (magukon a nyelvváltozatokon belül) és vertikálisan is terjed (a változatok egyik nyelvváltozatból a másikba vándorolnak). 3. Litvániában a litván köznyelv fejlődéséről és a nyelvi attitűdökről még kevés kutatás készült (a használat vizsgálatánál több foglalkozik a változatossággal – a perceptív dialektológia szempontjából – és a nyelvi attitűdökkel); ezek rövid időszakot ölelnek fel, és szinte teljesen kizárják a változások értékelésének lehetőségét. Bár a nyelvhasználat megfigyelése és a nyelvi attitűdök vizsgálata változásokat mutat a struktúra, a nyelvszabályozás és a nyelvideológiák szintjén egyaránt, az eredmények alapján, a többirányú tényezőket is figyelembe véve, egyelőre nem lenne helyénvaló fenntartások nélkül kategorizálni a litván köznyelv dinamikájának jellegét. Vannak kísérletek arra, hogy a zajló változásokat a demotizáció modelljéhez igazítsák, ez azonban nem foglalja magában az egyidejűleg zajló valamennyi folyamatot. 4. A litván köznyelv fejlődésének jelenlegi szakaszában a kodifikált norma és a tényleges norma közötti növekvő távolság a szubstandard kialakulásával magyarázható: ez a regiolektusok és a köznyelv közötti köztes réteg. A szubstandard fogalma a litván nyelvtudományban mindeddig alig kapott figyelmet, mégis segíthet megmagyarázni a mai litván köznyelv dinamikáját. 5. A nyelvideológiák változásairól szólva megjegyzendő, hogy ezt a folyamatot igyekeznek mesterségesen felgyorsítani azáltal, hogy a nyilvánosságban negatív attitűdöket alakítanak ki mind a hagyományos köznyelvi normákkal, mind pedig azok felügyeleti intézményeivel és az állam által folytatott nyelv BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 24 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 a nyelvpolitikáról, az utóbbi évtizedben pedig általában a litván nyelvről is, az angol nyelv előnyeit hangsúlyozva. Ez kettős társadalmi elégedetlenséget vált ki: egyrészt a standard nyelvi ideológia miatt, amely állítólag gátolja a nyelv fejlődését, másrészt egyes szociolingvisták és véleményformálók drasztikus kijelentései miatt, amelyek mögött az a törekvés húzódik meg, hogy átvegyék a nyelvpolitika hatalmi központjait, és liberalizálják a standard nyelvi normákhoz, valamint azok felügyeletéhez való viszonyt. 6. Az európai standard nyelvek változásait kutatók rámutatnak, hogy a társadalom nyelvi attitűdjei az esetek többségében nem kérdőjelezik meg maguknak a standard nyelvváltozatoknak a szükségességét. A változás általános tendenciája gyakrabban a nyelvi struktúra (nyelvhasználat), nem pedig a standard nyelvi ideológia szintjén figyelhető meg. A litván standard nyelv számára különösen fontos az a gondolat, hogy a globális világközösségben a kevés beszélővel rendelkező nyelvek nagyobb eséllyel maradnak fenn, fejlődnek és élednek újjá, ha az adott nyelvnek van standard változata (Odendaal 2013: 188). Ezért még a posztstandardizáció időszakában sem szabad a standard litván nyelv működését és változását magára hagyni. LITERATŪRA Aliūkaitė D., Mikulėnienė D., Čepaitienė A., Geržotaitė L. 2017: Kalbos variantiškumas ir jo vertinimas perceptyviosios dialektologijos požiūriu: variantų ir vietų vaizdiniai. Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. Ammon U. 2015: On the Social Forces that Determine what is Standard in a Language – With a Look at The norms of Non-standard Language Varieties. – Bulletin VALS–ASLA, 3, 53–67. Androutsopoulos J. 2014: Mediatization and Sociolinguistic Change. Key Concepts, Research Traditions, Open Issues. – Mediatization and Sociolinguistic Change. Linguae & Litterae 36. J. Androutsopoulos (ed.). Berlin, Boston: Walter de Gruyter, 3–48. Auer P. 2005: Europe’s Sociolinguistic Unity, or: A Typology of European Dialect / Standard Constellations. – Perspectives on Variation. Sociolinguistic, Historical, Comparative. N. Delbecque, J. van der Auwera, D. Geeraerts (eds.). Berlin, New York: Mouton de Gruyter, 7–42. Auer P., Spiekermann H. 2011: Demotisation of the Standard Variety or Destandardisation? The Changing Status of German in Late Modernity (with special reference to south-western Germany). – Standard Languages and Language Standards in a Changing Europe. T. Kristiansen, N. Coupland (eds.). Oslo: Novus Press, 161–176. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 25 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 Bartsch R. 1985: The Influence of Language Standardization on Linguistic Norms. – Studia Linguistica 39(1), 23–50. Bergs A. 2012: The Uniformitarian Principle and the Risk of Anachronisms in Language and Social History. – The Handbook of Historical Sociolinguistics. J. M. Hernández-Campoy, J. C. Conde-Silvestre (eds.). Wiley-Blackwell, 80–98. Berruto G. 2017: What is Changing in Italian Today? Phenomena of Restandardization in Syntax and Morphology: An Overview. – Towards a New Standard: Theoretical and empirical Studies on the Restandardization of Italian. M. Cerruti, C. Crocco, S. Marzo (eds.). Walter de Gruyter Inc., Boston / Berlin, 31–60. Cerruti M., Crocco C., Marzo S. 2017: On the Developement of a New Standard Norm in Italian. – Towards a New Standard: Theoretical and Empirical Studies on the Restandardization of Italian. M. Cerruti, C. Crocco, S.Marzo (eds.). Walter de Gruyter Inc., Boston / Berlin, 3–28. Coupland N., Kristiansen T. 2011: SLICE: Critical Perspectives on Language (De)standardization. – Standard Languages and Language Standards in a Changing Europe. T. Kristiansen, N. Coupland (eds.). Oslo: Novus Press, 161–176. Deumert A. 2010: Imbodela Zamakhumsha – Reflections on Standardization and Destandardization. – Multilingua 29, 343–264. Deumert A., Vandenbussche W. 2003: Standard Languages: Taxonomies and Histories. – Germanic Standardizations. Past to Present. A. Deumert, W. Vandenbussche (eds.). Philadelphia: John Benjamins Publishing Company, 1–14. Geržotaitė L., Mikulėnienė D. 2014: Geolektų ir regiolektų formavimasis Lietuvoje: žemėlapis ir komentarai. – XXI a. pradžios lietuvių tarmės: geolingvistinis ir sociolingvistinis tyrimas (žemėlapiai ir jų komentarai), sud. D. Mikulėnienė, V. Meiliūnaitė. Vilnius: Briedis, XIII žemėlapis ir komentaras (sp. įklija). Geeaerts D. 2001: Everyday Language in the Media: The Case of Belgian Duch Soap Series. Sprache im Alltag. Beiträge zu neuen Perspektiven in der Linguistik. Herbert Ernst Wiegand zum 65. Geburtstag gewidmet. A. Lehr, M. Kammerer, K. P. Konerding, A. Storrer, W. Wolski, C. Thimm (eds.). Berlin / New York: Walter de Gruyter, 281–291. Ghyselen A.S., Delarue S., Lybaert Ch. 2016: Studying Standard Language Dynamics in Europe. – Taal en Tongval 68 (2), 75–91. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandardizacijos kontekste | 26 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 Grondelaers S., Van Hout R. 2011. The Standard Language Situation in the Netherlands. – Standard Languages and Language Standards in a Changing Europe. T. Kristiansen, N. Coupland (eds.). Oslo: Novus Press, 113–118. Haugen E. 1966: Dialect, Language, Nation. – American Anthropologist, New Series 68(4), 922–935. Prieiga internete: https://alogro.files.wordpress.com/2010/05/haugen_1_d_n.pdf (žiūrėta 2019 11 20). Hernández-Campoy J. M., Villena-Ponsoda J. A. 2009: Standardness and Non-standardness in Spain: Dialect Attrition and Revitalization of Regional Dialects of Spanish. – International Journal of the Sociology of Language 196–197, 181–204. Kardelis V. 2016: Septyni lietuvių dialektologijos žingsniai. – Lietuvių kalba 10. Prieiga internete: www.lietuviukalba.lt. Kristiansen T. 2016: Contemporary Standard Language Change: Weakening or Strenghtening? – Taal en Tongval68 (2), 93–117. Leonard S. P., Árnason K. 2011: Language Ideology and Standardisation in Iceland. – Standard Languages and Language Standards in a Changing Europe. T. Kristiansen, N. Coupland (eds.). Oslo: Novus Press, 91–96. Miliūnaitė R. 2009: Dabartinės lietuvių kalbos vartosenos variantai. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Miliūnaitė R. 2017: Dėl terminų standartizacija, norminimas ir kodifikacija santykio dabartinėje norminamojoje kalbotyroje. – Bendrinė kalba 90, 1–33. Prieiga internete: http://www.bendrinekalba.lt/Straipsniai/90/Miliunaite_BK_90_straipsnis.pdf. Miliūnaitė R. 2018. Kalbos normos ir jų savireguliacija interneto bendruomenėje [Language Norms and their Self-Regulation in the Internet Community]. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Nevinskaitė L. 2019: Nes taip kalba žurnalistai: kaip radijas ir TV veikia lietuvių kalbos pokyčius. – Darbai ir dienos 71, 83–100. Nuolijärvi P., Vaattovaara J. 2011. De-standardisation in Progress in Finnish Society? – Standard Languages and Language Standards in a Changing Europe. T. Kristiansen, N. Coupland (eds.). Oslo: Novus Press, p. 67–74. Odendaal G. 2013: Restandardisation Defined as Democratising Language Planning. – Stellenbosch Papers in Linguistics Plus 42, 183–203. Doi: 10.5842/42-0-165. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351–7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandardizacijos kontekste | 27 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 Pupkis A. 2019: Ypatingoji Vilniaus miesto tartis – fikcija ar tikrovė? – delfi.lt, rugsėjo 5 d. Prieiga internete: https://www.delfi.lt/miestai/vilnius/ypatingoji-vilniaus-miesto-tartis-fikcija-ar-tikrove.d?id=82170237 (žiūrėta 2019 11 20). Ruettei T., Ehretij K., Szmrecsanyi B. 2016: A Lectometric Analysis of Aggregated Lexical Variation in Written Standard English with Semantic Vector Space Models. – International Journal of Corpus Linguistics 21 (1), 48–79. Sandøy H. 2011: Language Culture in Norway: A tradition of Questioning Standard Language Norms. – Standard Languages and Language Standards in a Changing Europe. T. Kristiansen, N. Coupland (eds.). Oslo: Novus Press, 119–126. Smakman D., Barasa S.N. 2016: Defining 'Standard': Towards a Cross-cultural Definition of the Language Norm. – Prescription and Tradition in Language. Establishing Standards across Time and Space. I. Tieken-Boon van Ostade, C. Percy (eds.). Bristol/Buffalo, NY/Toronto: Multilingual Matters, 23–38. Stoeckle P., Svenstrup Ch. H. 2011: Language Variation and (De-) standardisation Processes in Germany. – Standard Languages and Language Standards in a Changing Europe. T. Kristiansen, N. Coupland (eds.). Oslo: Novus Press, 83–90. Subačius G. 2019: Bendrinės lietuvių kalbos demotikavimo etapas. – Kultūros barai 5, 8–11. Vaicekauskienė L., Čičirkaitė R. 2011: Vilniaus klausimas bendrinės lietuvių kalbos sampratose: metalingvistinių vilniečių komentarų tyrimas. – Darbai ir dienos 56, 57–76. Vogl U. 2012: Multilingualism in a Standard Language Culture. – Standard Languages and Multilingualism in European History (Multilingualism and Diversity Management). M. Hüning, U. Vogl, M. Olivier (eds.). Amsterdam, Philadelphia: John Benjamins, 1–44. Gauta 2019 12 09 Priimta 2019 12 30 BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 28 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 STANDARD LITHUANIAN IN THE CONTEXT OF POST-STANDARDIZATION OF EUROPEAN LANGUAGES Summary During the past few decades, the European languages and their standard varieties have experienced significant changes. The reasons of these changes (due to the political, social, economic, cultural development of European countries) are common: globalization, democratization and internetization, as well as different intensity and directions of migration. Unsurprisingly, researchers of the European languages show considerable interest in the development of standard languages and changes in their relationship with non–standard varieties. There are a lot of theoretical and empirical studies of the convergence processes of these varieties. Standard language is usually defined by the following attributes: commonality to society as a whole, homogeneity of norms, stable codification and prestige. Thus the scope of issues related to the dynamics of standard languages is broad: 1) changing relation with other varieties of the national language, 2) increasing or decreasing variability of public usage (especially mass-media), 3) changing the nature of the codification of standard language norms, 4) changing the ideology and prestige of the standard language, 5) relation between changes in usage and language ideologies. The European standard languages are experiencing two-fold (structural and ideological) changes in different degree. In the level of usage variability and colloquialization increases, in the level of language ideology prestige of the standard language weakens or a new standard forms. According to these changes various models of the post-standardization period of standard languages are being developed, such as destandardisation, demotization, restandardisation, ect. At the same time, it should be taken into account the fact that “specific nature of these language dynamics differs from nation to nation, dependent on the (historical) context” (Ghyselen et al. 2016). The development of standard Lithuanian has several specific features. First, its norms could not develop naturally within 50 years of Soviet occupation as they experienced a BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RITA MILIŪNAITĖ. Bendrinė lietuvių kalba Europos kalbų postandartizacijos kontekste | 29 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.10 significant impact of the Russian language and currently they are influenced by the English language and its growing prestige. Second, standard Lithuanian entered the post-standardisation process rather young in comparison with some other European standard languages (it was codified by Jonas Jablonskis in the very beginning of the 20th century). During the current development period, the gap between codified norms and real usage is growing and it can be treated as the formation of a substandard variety – an intermediate layer between regiolects and standard language. The concept of substandard was almost not being employed until now in the Lithuanian linguistics, but it can help to explain current dynamics of standard Lithuanian.Studies in this field in Lithuania are still rather fragmented and it would not be reasonable to categorize the dynamics of standard Lithuanian according to one concrete model. Although there are attempts to adapt the ongoing changes to the demotization model (when the standard language ideology stays intact and the usage becomes more and more informalized), this does not include all processes that are currently in progress. KEYWORDS: standard language, standardization, post-standardization, destandardization, demotisation, sociolinguistics, language ideologies. RITA MILIŪNAITĖ Lietuvių kalbos institutas Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius [email protected] BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204