Kirtis, priegaidė ir jų poveikis vokalizmui Biržų tarmėje

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA A HANGSÚLY, A HANGLEJTÉS ÉS HATÁSUK A BIRŽAI NYELVJÁRÁS MAGÁNHANGZÓ-RENDSZERÉRE I. JASINSKAITĖ A Biržai nyelvjárásnak ebben az esetben azt a nyelvjárást nevezzük, amelyet Biržai város helyi lakosai és a város körül 5–10 km-es körzetben élők használnak. Ez a nyelvjárás a kelet-aukštaitiai puntininkai csoporthoz tartozik. A Biržai nyelvjárás magánhangzó-rendszerének sajátosságait néhány, a hangsúllyal és a hanglejtéssel szorosan összefüggő folyamat határozza meg. Mielőtt áttekintenénk ezeket a folyamatokat és eredményeiket, röviden érintenünk kell a nyelvjárás hangsúly-visszahúzását és hanglejtését. A hagyományos felfogás szerint Biržai az általános hangsúly-visszahúzási zónához tartozik. Valójában azonban ez nem így van. A Biržai nyelvjárásban a hangsúly bizonyos feltételek mellett visszahúzódik, de nem úgy, ahogyan a feltételes hangsúly-visszahúzás zónájába tartozó más nyelvjárásokban. A feltételes hangsúly-visszahúzásnak általában azt a jelenséget nevezik, amikor a hangsúly a cirkumflex vagy rövid végződésről egy hosszú tőre (vagy a végződés előtti szótagra) húzódik vissza. A Biržai nyelvjárásban azonban nem a tő, hanem a végződés mennyisége a meghatározó. A nyelvjárás hangsúly-visszahúzási szabálya a következő: rövid végződésről a hangsúly visszahúzódik¹, hosszú végződésről (akut vagy cirkumflex) nem húzódik vissza, például: šak < šaka, neš² < nešu, bał̃t̃ < balti, rū̃nks < rankas, vaĩks < vaikus, de šakõs < šakõs, vaĩkẽ < vaikai, sakõ < sakau, vaĩkām < vaikām, katrāi < katrāi. A nyelvjárásban öt hanglejtést különböztetünk meg: 1. Akut (´)—az ai, au, ei kettőshangzókon és a nyelvjárásban a vegyes diftongusok első tagjának megfelelő hangon hallható, például: káims < káimas, káuls < káulas, véids < véidas, máł̃t̃ < málti, pírm̃s < pìrmas, stúm̃t̃ < stùmti, ším̃t̃ < šèmtì, lúŋgs < láŋgas. 2. Cirkumflex (˜)—az ai, au, ei, ui kettőshangzókon és a nyelvjárásban a vegyes diftongusok második tagjának megfelelő hangon hallható, például: vaĩks < vaĩkas, láũks < láũkas, kreĩp̃t̃ < kreĩpti, pùĩks < puĩkus, bał̃ns < bałnas, kìr̃vìs < kìr̃vys (kirvis) rū̃nk < rankà, gùł̃t̃ < gùlti; az akut hangsúlyú tőn, miután a hangsúlyt újonnan oda visszahúzták 1Kivételt képeznek a katrās, anàs, viskàs, kaškàs névmások, amelyeket az egyszótagú kàs, tàs névmásokhoz hasonlóan hangsúlyoznak. 2Az elülső nyelvállású magánhangzók előtti mássalhangzók lágyságát nem jelöljük, mert a nyelvjárásban ilyenkor mindig lágyak (az l kivételével). 189 hangsúly; pl.: kałñ < kalnė, bałt < baltà, lūng < langè, laĩb < laibà (ez megerősíti, hogy minden hangsúly előtti hosszú szótag cirkumflex hangsúlyú). 3. Rövid (˘) — hallható: az egyszótagú szavak rövid magánhangzóin, pl.: màt, bèt, tìk, sù; azokon az újonnan hangsúlyossá vált rövid magánhangzókon, amelyek a hangsúly áthelyezése után kaptak hangsúlyt, pl.: višt < viš t a, gèr < gerà, vĩs < visi, sùk < sukù; egyes igék jövő idejének III. személyében, ahol a nyelvjárásnak az akut hangsúlyúakból megrövidült magánhangzói vannak, míg az irodalmi nyelvben metatoniás alakok szerepelnek, pl.: sakìs < sakýs (sakýs), kùs < káns (kãs), vagy ahol a nyelvjárásban a régi cirkumflexesek helyén rövid magánhangzók állnak, pl.: tìs (tẽs), skìs (skẽs) (ezek a rövid magánhangzók az első eset analógiájára keletkezhettek, vagy egyszerűen a cirkumflexesek rövidültek meg); az anàs, katràs, viskàs, kaškàs névmásokban, amelyek végződéséről a nyelvjárásban nem húzódik vissza a hangsúly az egyszótagú tàs, kàs névmások analógiájára. 4. Közepes (˘) — hallható: a hangsúly után megnyúlt i, u hangokon, pl.: ši.ts < šitas, ri.s < riša, rū.ds < rūdas, tū.r < turi; az újonnan, a hangsúly áthelyezése után hangsúlyossá vált hosszú magánhangzókon és ie, uo kettőshangzókon, pl.: šùns < sūnùs, žmòn < žmonà, dien < dienà, juod < juodà; a hangsúlyos hosszú magánhangzókon és ie, uo kettőshangzókon, pl.: vìrs < vyras, pìkt < pýkti, šòns < šónas, Jõns < Jõnas, piẽns < pienas, šiẽns < šienas, duòn < dúona, juòks < juõkas. 5. Kirstinė (˟) — girdima ant sutrumpėjusių žodžio gale tvirtagalių ė, o, ai, au, ei ir ie, uo, pvz.: katẽs < katės, šakõs < šakõs, gerẽ < gerai, sakõ < sakau, sakẽ < sakei, anẽ < anie, katrõ < katruõ (ę—e su e atspalviu, o—o su a atspalviu, ę—ę su a atspalviu). Megfigyelhető, hogy az irodalmi nyelv magánhangzóinak és kettőshangzóinak szóvégi megfelelői a nyelvjárásban eltérnek a szó elején és közepén jelentkezőktől. Vagyis a nyelvjárás szóvégi szabályai mások, mint a nem szóvégi szótagokéi. A nyelvjárási szóvégekre erős rövidülés hat, amely a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokat egyaránt érinti. Itt ez összefonódik egy másik, a nyelvjárásra ugyancsak jellemző jelenséggel: a hangsúlytalan szótagok rövidülésével. A nyelvjárásban különösen a hangsúlytalan végződések rövidülnek meg, mivel ezekben mindkét folyamat végbemegy. A kettőshangzós végződésekre egy harmadik tényező is hat: a kettőshangzók összetevőinek hasonulása, amely felgyorsítja rövidülésüket. E három, egymással szorosan összefüggő folyamat együtt alakította ki a nyelvjárásban a szóvégződések mai formáit. Áttekintjük a nyelvjárási szóvégződések vokalizmusát, hogy megvilágítsuk e folyamatok menetét és következményeit. 1. A rövid szóvégi magánhangzók a, e, i, u a nyelvjárásban eredetileg vagy a hangsúly visszahúzása miatt hangsúlytalanok voltak. Ilyen helyzetben lekoptak vagy kiestek, pl.: šåk < šakà, vaĩks < vaikas, (su) kàt < katė, kàtẽs < katės, kìt < kiti, ùnt’s < antìs, dìrb < dirbu, vaĩks < vaikus. E magánhangzók kiesése teljesen érthető: megrövidülve már nem tudnak tovább rövidülni, ezért a végződések rövidülésének és a hangsúlytalan szótagok rövidülésének hatására kiesnek. Hangsúlyos helyzetben valószínűleg nem estek volna ki, amint ezt az anàs, katràs, viskàs, kaškàs névmások mutatják. 190 2. A hosszú ą, ę, į, y, ų, ū magánhangzók hangsúlyos szóvégződésben megőrzik mennyiségüket (minőségüket nem mindegyik őrzi meg), pl.: nešùs < nešąns (nešąs), anù < anañ (aną), manì < manẽn (mane), gaidìs < gaidỹs, vaikù < vaikų. Amint látható, ebben a helyzetben a végződésrövidülés nem érinti őket. Hangsúlytalan szóvégződésben ezek a magánhangzók félhosszúvá rövidülnek, pl.: dirbùs < dirbans (dirbąs), vaikù. < vaikan (vaika), rašì:s < rašens (rašęs), kátì. < káten (katę), ãvì:s < ávys, ãki. < ãkį, sūnùs < sūnūs, sōdu. < sōdų. 3. A hosszú ė, o magánhangzók nyelvjárási megfelelői nem függnek a hangsúly meglététől vagy hiányától, pl.: katė < katē (katė), bùlbė < bùlbė (bulvė), šakõs < šakós, gẽldos < gėldos. Az abszolút és nem abszolút végződések megfelelései különböznek; a többi hosszú magánhangzónál ilyen különbség nem figyelhető meg. Abszolút szóvégződésben a köznyelvi ė, o a nyelvjárásban e, a hangnak felel meg, pl.: ù:pe (upė), gẽsmẽ (giesmė), varlà (varlė), rašà (rašo), šāvā (savo). Úgy tűnik, ebben az esetben az abszolút végződés még akkor rövidült meg, amikor a köznyelvi ė, o helyén ē, ā állt. Ezek az ē, ā a nyelvjárásban e, a-vá rövidültek, és amikor az ē, ā > e, o folyamat végbement, már nem változhattak meg. Nem abszolút végződésben a köznyelvi ė, o a nyelvjárásban e-t (l után ę-t), illetve o-t ad, pl.: gẽsmẽs < giesmės, giẽsmẽs < giésmės, varlẽs < varlės, varlės < varlės, šakõs < šakós, šākos < šakos. A nem abszolút végződés a nyelvjárásban később rövidült meg, amikor az ē, ā már ė, o-vá változott. A végződés rövidülésekor ezek a ė, o hangok is megrövidültek, és ezért nyíltabbá váltak, rövid e, ę, o hangokat eredményezve. 4. A szóvégi ai, au, ei kettőshangzók egyhangzóvá válnak, ha eredetileg cirkumflexesek voltak (hangsúly nélkül vagy hangsúllyal), pl.: vaikẽ < vaikai, lãukẽs < laukais, sodē < sõdai, matõ < mataũ, sunõs < sūnaũs, válgo < válgau, matē < matẽi, válge < válgei, kátē < káte i. Akut hangsúllyal ezek a kettőshangzók változatlanok maradnak, pl.: anáí < anái, tinái < tenái, táu < táu, sáu < sáu (ei kettőshangzóra ebben az esetben nem találtak példát). Eredetileg akut, de hangsúlytalan helyzetben ezek a kettőshangzók láthatólag redukálódnak, amint az egyetlen ši.tai < šitai példa mutatja (egyes szám, haszn.). Vagyis a nyelvjárás szóvégi ai, au, ei kettőshangzói különféle megfeleléseket mutatnak: néha változatlanok maradnak, néha redukálódnak, máskor pedig egyhangzóvá válnak. Mint látható, a cirkumflexes ai, au, ei kettőshangzók rövidülnek meg leginkább — még egyhangzóvá is válnak. Ezt fonetikai-artikulációs szerkezetük határozza meg. Az ai, au, ei kettőshangzók — a széles és szűk hang összekapcsolódásai — különösen kényelmetlenné válnak, ha cirkumflexesen hangsúlyosak. Ilyenkor az első összetevő, amely ebben az esetben gyengébben ejtődik, redukálódik és a másodikhoz hasonul, hogy könnyebben lehessen kiejteni. A végződésrövidülés még inkább felgyorsítja ezt a folyamatot. Talán a második összetevő is valamelyest hasonul. Amikor a két összetevő azonossá válik és összeolvad (vagy talán a második leválik), a két hangból egy keletkezett, amely kezdetben hosszú lehetett, majd megrövidült. Így válhattak a cirkumflexes ai, au, ei kettőshangzók egyhangzóvá. Az akut ai, au, ei kettőshangzók eredete egészen más: első összetevőjük hangsúlyosan ejtődik, ezért nem hajlamos a gyengülésre, a második pedig nem mutat redukcióra és hasonulásra való hajlamot, mert szűk lévén természetes módon előkészíti a következő mássalhangzó kiejtését vagy a száj zárását. Ezen okokból az akut szóvégi ai, au, ei hangsúlyos helyzetben egyáltalán nem változik, amint a fentebb közölt példák is mutatják; hangsúlytalanul viszont az első összetevő elveszíti a hangsúly nyomatékát, ellenálló képességük megszűnik, és kissé redukálódnak. 191 Tehát a szóvégi kettőshangzók ai, au, ei megfelelései a nyelvjárásban az összetevők hasonulásának és a szóvégek rövidülésének eredményei. 5. A ie, uo kettőshangzók mind hangsúlyos, mind hangsúlytalan szóvégi helyzetben rövid magánhangzókká ė, o monoftongizálódnak, pl.: anė < aniė, naktės < nakties, šitie < šitie, ano < anuo, dainos < dainuos, šito < šituo. Ez szintén a kettőshangzók összetevőinek hasonulása és a szóvégek rövidülése következtében történik. 6. A ui kettőshangzó a szó végén ritka, szókezdő helyzetben egyáltalán nem fordult elő. Tőhangsúlyosan hangsúlyozva ū-vá redukálódik, amelyben az összetevők hasonulása figyelhető meg, pl.: apsukbūi < apsukūi (körül). Hangsúlytalan szóvégi helyzetben úgy tűnik, a ui kiesik, egyetlen másik kettőshangzóhoz hasonlóan, pl.: šūn < šūnui, stāl < stālui. Ha csak az egyes számú részes eset ragjából indulnánk ki, azt gondolhatnánk, hogy itt az -u esett ki, amely a nyelvjárásokban gyakran e rag alakja. Azonban a másodlagos ui kiesése a nyelvjárásban, pl.: tūrg³ < tūrgui < tūrg uje, Vil̃n < Vilniuj < Vilniuje, arra enged következtetni, hogy az egyes számú részes esetben is az ui esett ki. 7. A szóvégi vegyes hangkapcsolatok rendszerint másodlagosak, ezért a nyelvjárásban már nem rövidülnek tovább. Régebbről örökölt szóvégi hangkapcsolatként olykor az ar fordul elő — ekkor elveszíti második összetevőjét, pl.: dā < dār, dabā < dabar. Mint látható, a szóvégi hangtörvények leginkább a rövid magánhangzókat érintik — ezek akár ki is esnek. A szó végén a hosszú magánhangzók megrövidülnek, de nem egyformán: egyesekre inkább a hangsúlytalan szótagok rövidülése hat (a, e, i, y, u, ū), másokra pedig a szóvégek rövidülése (ė, o). A kettőshangzók rövidülése is eltérő: az ai, au, ei kettőshangzókra a szótaghanglejtés van hatással, míg az ie, uo minden szóvégi helyzetben monoftongizálódnak. Bármennyire változatosak is a szóvégi változások a nyelvjárásban, mindig szabályosak. A nem szóvégi szótagokban az irodalmi nyelv magánhangzóinak, kettőshangzóinak és vegyes hangkapcsolatainak a nyelvjárásban némileg eltérő hangok felelnek meg. Ezeket megvizsgálva kiderül, hogy itt is saját fonetikai törvények érvényesülnek. A szóvéghez hasonlóan itt is hat a hangsúlytalan szótagok rövidülésének törvénye, amely egyes magánhangzókat még erősebben érint, mint a megfelelő szóvégi magánhangzókat. Emellett érvényesül a rövid hangsúlyos szótagok nyúlásának törvénye is, amelynek értelmében a rövid hangsúlyos magánhangzók megnyúlnak. Ez a törvény a szó végén nem érvényesülhet, mert a szóvégi rövid magánhangzók csak egyszótagú szócskákban és a szó végén újonnan keletkezett szótagokban maradtak fenn, ezeket pedig nem érinti. A nem szóvégi szótagokban a kettőshangzók (valamint a vegyes hangkapcsolatok) összetevőinek hasonulása is végbemegy, amely a szó végéről is ismert. Mindezen törvények összehangolt működése alakította ki a biržai nyelvjárás nem szóvégi magánhangzóinak, kettőshangzóinak és vegyes hangkapcsolatainak mai rendszerét. Ezt tekintjük át az alábbiakban: 1. A nem szóvégi rövid magánhangzók a, e hangsúly alatt megnyúlnak, úgy tűnik, hosszúvá, az o, i, u pedig félig hosszúvá válnak, pl.: tāks < takas, kāšti < kašti, rēts < rėtas, mẽstī < mesti, lā̃k < lėkia, šĩts < šitas, ti.kras < tikras, mū.št < mušti, dū.jė < dūjai (du). Hangsúlytalan helyzetben ezek a magánhangzók rövidek, pl.: sakīk < sakyk, pāmėte < pametė (pamėtė), sudėt < sudėti, tikrę < tikrai. 3 A kemény szóvégi g mutatja, hogy ez a forma nem -a-tövű, mint gondolhatnánk. 192 2. A szóvégi helyzeten kívüli hosszú magánhangzók (ė, o, a, e, i, y, u, ū) hangsúlyos helyzetben megőrzik hosszúságukat, pl.: rėkɪ < rėkti, lėkɪ < lėkti, ųžols < ąžuolas (tölgy), skɪsɪ < skęsti (elsüllyedni), lɪsɪ < lįsti (bemászni), vīrs < vyras (férfi), skūstɪ < skųsti (feljelenteni), būti < būti (lenni). Hangsúlytalan helyzetben ezek a magánhangzók rövidre rövidülnek: az ė, o ebben az esetben kissé nyíltabbá válik, és e-, illetve a-színezetet kap. Az l utáni ė ebben az esetben ę-vé (nyíltabb ė-vé) lesz. Pl.: rekɪms < rėkimas (kiabálás), lėki.ms < lėkimas (repülés), žmōnū < žmonių (embereké), kušnīs < kasnys (kasnis), tisi.ms < tesimas (folytatás), inėšɪ < įnešti (bevinni), ritė < rytai (reggel), skuz-dām < skusdama (borotválkozva), rukīt < rūkyti (dohányozni), rāšims < rašymas (írás), vālgīt < valgyti (enni). 3. A szóvégi helyzeten kívüli ai, au, ei kettőshangzók, ha az első elemükön van a hangsúly, megőrzik mennyiségüket és minőségüket (az l utáni ei kivételével), pl.: kāims < kaimas (falu), dāiktɪs < daiktas (tárgy), sāuj < sauja (marék), lāuktɪ < laukti (várni), vēids < veidas (arc), lāistɪ < leisti (engedni). Ha ezek a kettőshangzók a második elemükön hangsúlyosak, első elemük kissé redukálódik és hasonul a másodikhoz, pl.: žāistɪ < žaisti (játszani), lāiks < laikas (idő), drāugs < draugas (barát), dāug < daug (sok), kreīpɪ < kreipti (fordítani), āitɪ < eiti (menni). Itt ugyanaz az elemhasonulás figyelhető meg, mint a szó végén. Ez ismét azt bizonyítja, hogy a második elemükön hangsúlyos kettőshangzók fonetikai sajátosságai kedvezőbb feltételeket teremtenek az elemek hasonulásához, mint az első elemükön hangsúlyosak esetében. A szóvégi helyzeten kívüli, második elemükön hangsúlyos szótagokban a kettőshangzó elemeinek hasonulása önállóan megy végbe, a szóvégi helyzettől eltérően nem segíti elő a szóvégi rövidülés, ezért az eredmény gyengébb — itt nem jutottak el az egy magánhangzóvá válásig. Hangsúlytalan helyzetben az ai, au, ei kettőshangzók ugyanannyira rövidülnek, mint a második elemükön hangsúlyosak, csakhogy itt a második elem nincs hangsúlyozva, pl.: vaikē < vaikai (gyerekek), laimētɪ < laimėti (nyerni), lāuki.ms < laukimas (várakozás), drāugē < draugai (barátok), veīdeli.s < veidelys (veidelis) (arcocska), laidɪ.ms < leidimas (engedély). 4. A szóvégi helyzeten kívüli ie, uo kettőshangzók hangsúlyos helyzetben megőrzik mennyiségüket és minőségüket, pl.: vīens < vienas (egy), šiēns < šienas (széna), pūods < puodas (fazék), juōks < juokas (nevetés). Hangsúlytalan szótagban rövid e-vé, o-vá rövidülnek, pl.: šenāutɪ < šienauti (szénát kaszálni), vęnū < vienų (egyeket), odē < uodai (szúnyogok), kolē < kuolai (karók), joduoj < juoduoja (feketedik), obolīs < obuolys (alma). Ez az egy magánhangzóvá válás szintén az elemek hasonulásának eredménye. Mint látható, a hasonulás itt tovább haladt, egészen az egy magánhangzóvá válásig, míg az ai, au, ei kettőshangzók hangsúlytalan szótagban csak redukálódnak. Ez valószínűleg azért van így, mert az ie, uo kettőshangzók elemei természetüknél fogva közelebb állnak egymáshoz, és szorosabb kapcsolatot alkotnak, ezért könnyebben hasonulnak, és így gyorsabban válnak egy magánhangzóvá. 5. A szóvégi helyzeten kívüli szótagban nem találtunk első elemükön hangsúlyos ui kettőshangzót. Ha a második elemükön hangsúlyosak, bi-vé redukálódnak, pl.: pŏbīks < puikūs (büszke), mbīls < mulas (öszvér). Hangsúlytalan szótagban az ui szintén bi-t ad, pl.: mbilē < muilai (szappanok). 6. Biržai nyelvjárásában a vegyes kettőshangzók am, em, an, en — más puntininkai nyelvjárásokhoz hasonlóan — um, im, un, in alakra változtak, pl.: sūmtɪs < sąntys, sīmtɪ < semti (meríteni), lūnks < lankas (mező), dīnktɪ < dengti (takarni). A változás oka az elemek hasonulása lehetett. Kényelmetlen volt a nyílt magánhangzókat közvetlenül utánuk következő nazális mássalhangzókkal ejteni azokban a második elemükön hangsúlyos kettőshangzókban, amelyekben a hangnyomás a második elemre esik, az elsőt pedig gyengén ejtik. Így bennük először az a, e szűkülhetett u-vá, i-vé, hogy közelebb kerüljön az m, n nazális hangokhoz, majd analógiás úton ez a jelenség átterjedhetett más vegyes kettőshangzókra is — nevezetesen az első elemükön hangsúlyosakra 193 és a hangsúlytalan am, em, an, en kettőshangzókra is. Más nyelvekből is ismert ez a hasonulás, amely egyik vagy másik módon e kettőshangzók valamilyen változásához vezet (pl. a lett és az orosz nyelvben). A második elemükön hangsúlyos és a hangsúlytalan ar, er, al, el vegyes kettőshangzókban szintén megfigyelhető az első elem redukciója és hasonulása, pl.: var̃ds < vardas (név), var̃dė < vardai (nevek), vė̃rkti < verkti (sírni), gerklà < gerklė (torok), kal̃b < kalba (nyelv), vald̃yti < valdyti (irányítani), pẽlns < pelnas (nyereség), kelmė̃ < kelmai (tuskók). Itt az első elem kissé szűkül és elveszíti saját színezetét. Az i, u magánhangzók már nem szűkülhetnek tovább, ezért a vegyes kettőshangzókban épek maradnak akkor is, ha nem esik rájuk hangnyomás. Pl.: šim̃ts < šimtas (száz), šimtė̃ < šimtai (százak), gũlt < gulti (lefeküdni), sunkùms < sunkumas (nehézség). 7. A nyelvjárásban a hangsúly ereje megnyújtja a kettőshangzó vagy vegyes kettőshangzó azon elemét, amelyre esik. A megnyúlás mértékét megfelelő műszerek nélkül nehéz meghatározni, de úgy tűnik, hogy a magánhangzós elem félig hosszúvá válik, vagy a mássalhangzó kissé megnyúlik. Mivel ez a megnyúlás nincs teljesen feltárva, írásban nem jelöljük. Ezért például így írunk: káims < káimas, laĩks < laĩkas, píl̇ns < píl̇nas, šílts < šíl̇tas. Mint látható, a Biržai nyelvjárás magánhangzórendszerének jellegét meghatározó fő folyamatok a következők: a) a szóvégek rövidülése, b) a hangsúlytalan szótagok rövidülése, c) a rövid, hangsúlyos szótagok megnyúlása, d) a kettőshangzók és vegyes kettőshangzók elemeinek hasonulása. Mindezek a folyamatok szorosan összefüggenek és összefonódnak, ezért néha nehéz megállapítani, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. Ezek a folyamatok nem egyformán mennek végbe a szó végén és a szóvégi helyzeten kívüli szótagokban. Mivel a nyelvjárás különböző hangjainak fonetikai-artikulációs sajátosságai és a szóban elfoglalt helyük eltérő, egyes hangokban az egyik, másokban a másik folyamat megy végbe erőteljesebben. Biržai nyelvjárásának magánhangzórendszere alapjában véve e folyamatok eredménye. A hangsúly, a hanglejtés és ezek hatása a biržai nyelvjárás magánhangzórendszerére И. П. ЯШИНСКАЙТЕ Összefoglaló A biržai nyelvjárás a kelet-aukštaitiai nyelvjárás azon részéhez tartozik, amelyben az am, an, em, en kettőshangzók um, un, im, in hangokká változtak. Ezt a nyelvjárást Biržai város lakói és a környező, 5–10 km sugarú terület lakói használják. A nyelvjárásban érvényesül az a szabály, hogy a hangsúly a rövid végződésről az előző szótagra helyeződik át. A hosszú végződésről (a hanglejtéstől függetlenül) nem kerül át a hangsúly. A nyelvjárásra öt hanglejtés jellemző: ereszkedő (ˈ), emelkedő (~), rövid (˘), közepes (ˑ) és közepes-szakaszos (˟). 194 A biržai nyelvjárás magánhangzórendszerének jellegét meghatározó, hangsúllyal és hanglejtéssel összefüggő fő folyamatok a következők: 1) a végződések megrövidülése, 2) a hangsúlytalan szótagok megrövidülése, 3) a rövid, hangsúlyos szótagok megnyúlása, 4) a kettőshangzók sándhiasszimilációja. Mindezek a folyamatok úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy olykor nehéz megállapítani, hol ér véget az egyik folyamat, és hol kezdődik a másik. A szó elején, közepén és végén eltérően mennek végbe. A különböző hangok fonetikai-artikulációs tulajdonságai és a szóban elfoglalt helyzetei is különböznek; ezért az egyik folyamat bizonyos hangokban erősebben, a másik más hangokban megy végbe. A biržai nyelvjárás magánhangzórendszere mindezen változások eredménye.