Slavų kalbų lyginamosios gramatikos apybraiža

A SZLÁV NYELVEK ÖSSZEHASONLÍTÓ NYELVTANÁNAK VÁZLATA C. B. Bernštein, A szláv nyelvek összehasonlító nyelvtanának vázlata, A Tudományos Akadémia Kiadója Szovjetunió, Moszkva, 1961, 352 p. S. Bernštein „A szláv nyelvek összehasonlító nyelvtanának vázlata” című műve a szláv összehasonlító nyelvtan része, amely a bevezető kérdéseket és a fonetikai fejezetet foglalja magában. Ez a legújabb tudományos álláspont a szláv nyelvek összehasonlító-történeti fonetikájáról és a szlavisztika általános problémáiról. Ez a mű, véleményünk szerint, messze meghaladja szerény, „hallgatók számára készült tankönyv” feladatát, és A. Meillet, N. van Wijk, A. Selischev és A. Vayen történeti szláv nyelvészeti munkái mellé sorakozik. Mind módszertani szempontból, mind a baltisztika kérdéseit érintő gazdag anyaga, végül pedig a balti–szláv nyelvi kapcsolatok problémájának közvetlen megoldása révén S. Bernštein műve fontos a balti nyelvek történetének kutatói számára. Örvendetes megjegyezni, hogy ebben a műben a baltisztikai kérdéseknek jóval több hely jut, mint a korábbi, hasonló jellegű munkákban. Olvasóink számára minden bizonnyal S. Bernštein könyvének „A balti–szláv nyelvi kapcsolatok” című fejezete (27—37. o.) lesz a legérdekesebb. Az olyan korábbi munkákkal ellentétben, mint például V. Vondrak és J. Mikola művei, amelyeknek szerzői nem vizsgálták külön a balti–szláv nyelvi kapcsolatokat, hanem megelégedtek a fennálló helyzet megállapításával, az új mű szerzője nemcsak ismerteti a régi elméleteket, hanem világosan megfogalmazott saját nézeteit is előadja. S. Bernštein habozás nélkül állást foglal a balti–szláv alapnyelv elméletével szemben, amely – szavai szerint – sok kárt okozott a szláv nyelvek összehasonlító nyelvtanának: ez az elmélet arra ösztönözte a kutatókat, hogy különböző korszakok jelenségeit keverjék össze, mesterséges konstrukciókat és hipotéziseket alkossanak, amelyek akadályozták a prasláv nyelv történetének kutatását (vö. 36. o.). Éppen ezért S. Bernštein véleménye szerint nem lehet elismerni a balti–szláv alapnyelv elméletét: a) A balti és a szláv nyelvekben számos legrégibb folyamat eltérően ment végbe. E tekintetben különösen jellemző a 4, d, a, é magánhangzók története. b) A prasláv nyelv legfontosabb folyamatainak nagy része, amelyek fennállásának legkorábbi időszakában mentek végbe, a prabalti nyelvben egyáltalán nem jelentkezett, vagy csak gyengén tükröződött egyes dialektusaiban. Ez különösen igaz az s sorsára a 313 balti és a szláv nyelvekben. c) A múltban a balti–szláv alapnyelv híveinek bizonyítékrendszere teljes egészében a prasláv és a litván nyelvi tények összevetésén alapult. A litván nyelv tényeit nagyon gyakran balti előzményekként mutatták be. Eközben a balti alapnyelv már a szürke ókorban két fő alapnyelvre szakadt, amelyek egyikéhez a litván és a lett, a másikhoz pedig a porosz nyelvek tartoznak. Az elsősorban a litván nyelvvel való összehasonlítás azért is ellentmondásokhoz vezet, mert a protoszláv törzsek főként a porosz és a jatving törzsekkel érintkeztek. Kétségtelen, hogy a balti–szláv közösség (cooGuHocTs) elsősorban a protoszláv, a porosz' és a jatving nyelveket foglalta magában. A protoszláv nyelv története azt mutatja, hogy a balti és szláv törzsek szoros kapcsolatának időszakában egységes balti alapnyelv valójában már nem létezett. Ezért nem véletlen, hogy e korszak legfontosabb újításai nem egyformán kapcsolják a protoszláv nyelvet az egyes balti nyelvekhez. d) A balti–szláv alapnyelv elméletének hívei különféle kísérleteik ellenére sem tudják megoldani a balti–szláv rekonstrukciók problémáját. Ezt a problémát tovább nehezíti az a körülmény is, hogy a balti előzmény nyelv rekonstrukciója nagy részben lehetetlen: számos balti nyelv nyomtalanul eltűnt, a fennmaradtak pedig nem teszik lehetővé a balti előzmény nyelv számos jelenségének helyreállítását. e) A balto-szláv alapnyelv elméletét a régészettudomány adatai nem erősítik meg. | Ezt követően S. Bernštein arra a következtetésre jut, hogy a balti és a szláv nyelvek hasonlósága a balti és a szláv törzsek hosszan tartó kapcsolatával magyarázható, amely a balto-szláv közösség kialakulásának oka volt. Ezt a közösséget közös izoglosszák erősítik meg. A kutatók feladata e balto-szláv izoglosszák jellegének, területének és kialakulási idejének meghatározása (vö. 36. o.). A balto-szláv alapnyelv elméletét tagadva S. Bernštein ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a balti nyelvek adatai rendkívül fontosak az ősszláv nyelv történetének tanulmányozásához. A szlavisztika egyes kérdéseit vizsgálva a mű szerzője számos érdekes gondolatot fogalmaz meg, amelyek ilyen vagy olyan módon érintik a balti nyelvek történetének kérdéseit. Kétségtelenül érdekel bennünket az ősszláv nyelv történetének periodizációja. S. Bernštein az ősszláv nyelv történetét két nagy korszakra osztja: a zárt szótagok elvesztése előtti korszakra és a zárt szótagok elvesztésének korszakára. Az első korszakot ezután három időszakra osztja: az indoeurópai alapnyelv felbomlását közvetlenül követő időszakra, a balti–szláv közösség időszakára, valamint a közösség felbomlásától a zárt szótagok elvesztésének korszakáig tartó időszakra. A második korszak két időszakra oszlik: az első a zárt szótagok elvesztésének időszaka, a második a protoszláv nyelv felbomlásának és a szláv népek nyelvei kialakulásának időszaka. Az utóbbi időszak dátumának S. Bernšteinas i. sz. I. évezredének második felét tekinti, rámutatva, hogy pontosabb dátumot — még két évszázados keretek között is —, amint azt a korábbi kutatók többsége tette, nem lehet meghatározni (vö. 51—52. o.). S. Bernšteinas véleménye szerint a balti és szláv törzsek kapcsolatai a Kr. e. II. évezred második felében kezdődtek, és akár a Kr. e. I. évezred közepéig is eltarthattak. Következésképpen a Kr. e. I. évezred közepén a balti–szláv közösség felbomlott (vö. 60—1. o.). S. Bernšteinas egyetért azzal, hogy ezek az állítások egyelőre nagyon hipotetikusak. Van azonban olyan anyag, amely lehetővé teszi pontosításukat. Mindenekelőtt azok a balti és szláv szókincselemek tartoznak ide, amelyek a balti és szláv törzsek közös életének idején alakultak ki. 314 A legfontosabb itt az általános indoeurópai lexikai alap és a balti–szláv közösség újításainak elkülönítése. A mű szerzője megalapozottan veti fel azt a gondolatot, hogy a balti szláv nyelvi kapcsolatok korábbi kutatói túl kevés figyelmet fordítottak a délszláv nyelvekre. ir vų į Kiderül, hogy a balti nyelvek jelenségeire gyakran a délszláv nyelvekben, vagy csupán a bolgár nyelvben találunk analógiát. Íme néhány példa. A keleti és ir nyugati szláv nyelvekben használatos a fa ir jo gyümölcsének gruša elnevezése (orosz: Tpywa, ukr. rpywa, lengyelül. grusza, polábul. grčūusėoi, csehül. hruška). A lengyel nyelvjárásokban azonban, o valamint a kasub és luzsicai ir nyelvekben is megtalálható ennek az elnevezésnek a változata su k- (lengyelül. krusza, kasubul. kreša, alsó. luž. jégeső, kšuša, aukšt. luž. krušva). Su kezt a változatot a bolgár, valamint a szerb-horvát nyelvekben ir használják (bolg. kpywa, szerb. -horv. Kkpyuwka). Vagyis itt a déli, egyes nyugati szláv és balti nyelvek ir (vö. litván kridušė, porosz crausy, crausios) fonetikai izoglosszája. ir Előfordulnak közös szóalkotási változatok. Litván torok, gége, porosz. gurcle megfelel a bolgárnak. rptkAsn, szerb–horvát. rpKAban, amelyek a szláv nyelvekben pe egyediek. lit. ūvinas, lett. auns, porosz. awins közös izoglosszát alkot su s. szl. ovens, bolgár. oBén, szerb–horvát. 6Ban, szlovén. 6van. A litván milžti, mėlžiu megfelel s. a szl. milszq, bolgár. milszq, bolgár. mBa3d, szerb–horvát. mysem, szlovén maotzem. Különösen gazdag lexikai változatokban: litván száj, — bolgár 65pxa „ajak”, szerb -horvát 6pHbuga „szájkosár- “; lit. ziūunos — bolg. Oxyna „ajak“; lit. tarpas bolg. — rpan „gödör“, szerb–horvát rpdn; lit. tépni — bolg. dpackam; lit. dėšinas — s. szl. desbnb, bolgár OJecen, szerb-horvát deca: lit. šalna, lett salna — bolgár caana „dér“, szerb -horvát cAdxa, szlovén. sós. Egyes ir szemantikai változatai megtalálhatók. Például a lit. drebulė drebėti) (: megfelel a bolgár rpenerAtika, szerb–horvát rpenėrAbukxa, szlovén trepetljika. E tények alapján arra a következtetésre jutunk, hogy a távoli múltban a balti ir nyelvek és a mai délszláv nyelvek, mindenekelőtt a bolgár nyelv között hosszú időn át szoros kapcsolatok álltak fenn. Mivel a balti törzsek lakóterülete délen nem terjedt tovább a Pripjaty folyónál, kijelenthető, hogy a délszláv nyelveket beszélő szláv törzsek a protoszláv terület ir északi részén éltek (vö. p. 75). | Igaz, itt meg kell jegyezni, hogy az utóbbi V. Toporov ir O. Trubačov a Dnyeper felső folyásvidéke hidronímiájának kutatásai! azt mutatja, hogy a hagyomáir nyos balti–szláv határt a Pripjaty folyó mentén valószínűleg felül kell vizsgálni, mivel balti hidronímiai nyomok találhatók ir į a Pripjaty folyótól délre. Ezért S. Bernštein állítását kissé pontosítani kellene. šį Végül ő maga is, másutt (vö. 60. o.), a baltiak és a szlávok közötti határokról szólva megjegyzi, hogy kisebb balti csoportok hatolhattak be a Pripjaty folyótól délre. Vö., ' ]} Yikes! Need no weird. Need correct JSON. Original B. H. Tonopos, O. H. Tpy6aues, Baaruiickas rnaponnmus Bepxuero [lonuenposBsa, „Lietuvių kalbotyros klausimai, t. 4, Vilnius, 1961, p. 198; JlunrsucruveCKif anaams TruApoHHMOB Bepxnero TlonuenposBsa, Mocksa, 1962, p. 232—233. 315 A lexikai kölcsönszavakról szólva S. Bernštein megjegyzi, hogy a rokon nyelvekből az ősszláv nyelvbe bekerült legrégebbi kölcsönszavak balti eredetűek. A balti és a szláv nyelvek számos közös eleme nem az indoeurópai alapnyelvből öröklődött, hanem a közösség időszakában kölcsönözték őket egymástól. E kölcsönszavaknak az örökölt szavaktól való elkülönítésére azonban nincsenek szilárd kritériumok. A mű szerzője úgy véli, hogy az ilyen balti kölcsönszavak közé sorolható a kéz szláv elnevezése (orosz pyka és mások), amely a szláv nyelvek talaján nem etimologizálható, a balti nyelvekben viszont megbízható etimológiája van (ranka: rifikti). | A mű a fonetikai helyettesítés néhány érdekes kérdését is tárgyalja. Igaz, ezek főként a germanizmusok kronológiáját érintik. A fonetikai helyettesítés azonban természetesen a balti nyelvekből átvett régi szláv kölcsönszavakat is érintette. A fonetikai helyettesítés jelenségei azt mutatják, hogy a jövevényszavak kronológiájának meghatározásakor nem mindig lehet a fonetikai változások adataira hagyatkozni. Például egészen a közelmúltig zsákutcába vezette a kutatókat az első palatalizáció nyomainak kérdése a germán jövevényszavakban (vö. šelm<xelm, ksnęže< kuning-). Ugyanis a germánból egyébként átvett szavak az ősszláv nyelvben a második és a harmadik palatalizáció nyomait mutatják (vö. cbrky<kirk, ceta<kintus), a szláv és germán törzsek közötti kapcsolatok idején pedig a k'>č', g'>4', x'>š' fonetikai folyamatnak már régen be kellett fejeződnie. Ezért a szláv šelm-, ksnęže megjelenését ma a következőképpen magyarázzák. Az első palatalizáció eredménye itt nem élő fonetikai folyamat, hanem helyettesítési jelenség. Mivel az átvétel idején az ősszláv nyelvben az első palatalizáció következtében már nem léteztek a ke, ge, xe szótagok, a kölcsönzött szavak ke, ge, xe szótagjai törvényszerűen č'e,.j'e, š'e alakra változtak. Ezeket, és nem más megfeleléseket azért választották, mert a k, g, x mássalhangzók az ősszláv nyelvben ugyanazokban a morfémákban váltakozhattak a č', š', š' hangokkal. Következésképpen ebben az esetben a germán ge szláv kölcsönszavakban való j'e megfelelése a jövevényszavak kronológiája szempontjából számunkra nem megbízható érv. A legkorábbi germanizmusok ősszláv nyelvbeli kronológiájának kérdése közvetve a szlávok közvetítésével a balti nyelvekbe bekerült germanizmusok korának kérdését is érinti. Mint tudjuk, K. Būga azt állította, hogy a germán eredetű szláv szavak közül a legrégebbiek nem nyúlnak vissza az i. e. III. századnál korábbra. "2. S. Bernstein a szlávok és a germánok közötti kapcsolatok kezdetét az i. sz. II. századra teszi (vö. 97., 169. o.). A germán jövevényszavak fő része az i. sz. II—V. században került be az ősszláv nyelvbe. Ebben az időszakban a szlávok a germánokból a kotsls, šelm, osbls szavakat is átvették, amelyekből később a mi katilas, šalmas, ūsilas szavaink származtak. S. Bernšteinnek a szláv és germán nyelvek kapcsolatára vonatkozó állításai ellentmondanak annak a hipotézisnek, amelyet újabban ismét felvetettek a szlávok Visztula–- Oder menti őshazájáról®. E hipotézis híveinek érvei azonban egyelőre valójában nagyon hipotetikusak. S. Bernstein rámutat, hogy semmilyen adatunk sincs arra, hogy a szlávok az i. e. I. évezredben a Balti-tenger partján éltek volna. Az ilyen gondolatokat hirdető korábbi kutatók érve a szláv nyelvekben ap- * Vö. K. Būga, Rinktiniai raštai, 2. köt., Vilnius, 1959, 84. o. —* Vö. B. B. Maprunos, K auursucTuyeckoMy 0GOCHOBAHHIO runoTe3hi O BHCJIO- -oaepckoft npapojiuHe caasax, <Bonpochi s3bikO3Hannus», Mocksa, 1961, Ne 3, p. 51—59. 316 megfelelő szó a mor'e. Ez a szó számos indoeurópai nyelvben ismert, vö. lat. mare, óír. muir, gót. marei, lit. mūrės, mdrios, lett. mare, porosz. mary ir stb. Azonban S. Bernšteinas, be többek ko között K. Būga ir A. Isačenko állításaira támaszkodva rámutat, hogy a szláv mor'e szó „tenger” jelentése újabb keletű. Korábban ez a szó azt jelentette, hogy „mocsár, állóvíz”. Eszerint a protoszláv nyelvben korábban jelent meg, mint ahogy a szlávok megismerkedtek a su nyílt tengerrel (vö. p. 63—64). Így tehát ez egyáltalán nem érv amellett, hogy a praszláv nyelvet beszélő emberek a tenger közelében éltek volna. A mű szerzője a baltisztika egyes kérdéseit meglehetősen széles körben érinti, jellemezve a baltiszláv nyelvi unió időszakához kapcsolódó praszláv nyelvi változásokat. su Megállapítja, hogy már a baltiszláv közösség idején a balti alapnyelv számos nyelvjárásra szakadt. į Ezért sok ir baltiszláv izoglossza a praszláv nyelvet különböző módokon su kapcsolja az egyes balti nyelvekhez. A legősibb baltiszláv izoglosszák közé kell sorolni a vokális szonánsok szótagképző szerepének elvesztését és kettőshangzókká, valamint ur, il; ul, im, um, in, un alakokká válását. Igaz, hogy sok más indoeurópai nyelv sem ir őrizte meg a szótagképző szonánsokat, ezekben azonban ez a folyamat eltérő módon ment végbe, míg a praszláv és az 0 ősporosz ir nyelvekben bámulatosan egybeesett. : A baltiszláv közösség idején a praszláv nyelv fonetikai és ir grammatikai szerkezetében a hanglejtés kezd fontos szerepet játszani. Önálló nyelvi rendszeralkotó tényezővé válik. E területen a balti és a szláv nyelvekre számos közös folyamat jellemző. Az egyes különbségek a balti alapnyelv dialektális szétválásával is magyarázhatók. Feltételezik, hogy az intonáció tekintetében a szláv alapnyelvhez az óporosz és a jatving nyelvjárások álltak a legközelebb (vö. p. 159—60). A balti–szláv közösség időszakához valószínűleg a szláv alapnyelv szótagvégi mássalhangzó-szonánsának, az m-nek n-né válását is hozzá kell sorolni (vö. 165. o.). Ehhez az időszakhoz sorolják a j előtt álló mássalhangzók változásának jelenségeit is. A balti és a szláv nyelvek közös vonásai mellett itt számos lényeges különbséget is látunk. Ezért okkal feltételezhető, hogy ez a folyamat, amely az ősszláv nyelvben nagyon sokáig tartott, már a balti–szláv közösség felbomlásakor elkezdődött. A j előtt álló mássalhangzók sorsát tekintve az ősszláv nyelvhez a lett és részben az óporosz nyelvjárások állnak a legközelebb (vö. 166—167. o.). Befejezésül nem lehet nem megjegyezni, hogy S. Bernštein művében a balti nyelvek példái nagyon találóan vannak megválasztva és gondosan ellenőrizve. Talán csak F. Kuršaitis által közölt žvaigzdė (vö. 153. o.), dėdė (vö. 148. o.) alakok helyett kellett volna az irodalmi litván nyelv žvaigždė, dėdė alakjait megadni, és a porosz nyelvi emlékekben nem tanúsított rinkt főnévi igenév (vö. 92. o.) helyett e ige senrinka alakját megadni. Örömmel elolvasva S. Bernštein „A szláv nyelvek összehasonlító grammatikájának vázlatai” című művének egyik részét, várjuk e mű következő részének megjelenését is, amelyben szintén számos, a balti nyelvek tudománya számára jelentős tényre számítunk. Vilnius A. Sabaliauskas