Reikšmingas baltarusių kalbininkų leidinys

rudimentin|is,-ė (1) biol. kezdeményes; kellőképpen ki nem fejlődött, elkorcsosuló, maradványjellegű; ~iai organai (olyan szervek, amelyek az élőlény evolúciós fejlődése során elvesztették jelentőségüket, és a megszűnés útján vannak, például a vakbél féregnyúlványa, a farokcsont stb.) Az rudimentiniai organai összetett terminus meghatározása ebben az esetben csupán megismétli az alapmeghatározást, és véleményünk szerint teljesen szükségtelen. Ilyen esetből DLKŽ-ben elég sok van. Valószínűleg igaza van F. Sorokoletov szovjet nyelvésznek, amikor azt állítja, hogy a magyarázó szótárban a fajfogalmak meghatározásának legjobb módja az, ha a rokon fogalmak csoportjába soroljuk őket, nem pedig részletesen kifejtjük, hogy mi miből készült, mit mire használnak stb.2, mert az ilyen meghatározások (különösen a szerszámoké és a készülékeké) nagyon gyorsan elavulnak. Továbbá ha a meghatározandó fogalmat nem soroljuk be egy tágabb, fölérendelt fogalom alá, vagy hiányos meghatározást alkalmazunk, nagyon könnyű felszínességbe csúszni. Vegyünk néhány példát: daugin|is,-ė (2) → daug: ~iai skaitvardžiai (amelyeket többes számú főnevekkel használnak) mineralin|is,-ė (1) → mineralas: ~ės trąšos. M. aliejus. M. vanduo (amelyben valamely ásványi anyag fel van oldva) Az dauginiai skaitvardžiai összetett terminus hiányos meghatározása alapján az első fent idézett példában arra lehetne következtetni, hogy a penkti metai szókapcsolatban használt számnév sokasító számnévnek tekinthető. A legegyszerűbb kút vizében is vannak oldott ásványi anyagok, de miért nem nevez senki ilyen vizet ásványvíznek? Az összetett terminusok jelzői tagjainak szinonimáit célszerűbb volna nem a teljes összetett terminus után elhelyezni, ahogyan az a DLKŽ legtöbb szócikkében történik (vö. išprūdinės durys — išprūdinis,-ė str., garsinė rašyba — garsinis,-ė str., garankštinis dantis — garankštinis,-ė str. stb.), hanem az összetett terminus közepébe beilleszteni (vö. tvirtapradė || tvirtagalė priegaidė — priegaidė str.), mert sok esetben az összetett terminus szinonimái egyszavas terminusok is lehetnek (vö. smiltinis akmuo: smiltainis — smiltinis,-ė str.). A fent tárgyalt, az összetett terminusok közlésében és meghatározásában tapasztalható következetlenségek egységesítésével a DLKŽ szócikkeinek szerkezete kissé tömörebbé válna, és ami a legfontosabb: az emberek könnyebben használhatnák. K. Gaivenis A BELARUSZ NYELVÉSZEK JELENTŐS KIADVÁNYA Дыялекталагічны атлас беларускай мовы, Мінск, 1963. VIII + 338 žemėl. + 970 p. Az utóbbi években megjelent, nemcsak a belarusz, hanem általában a szovjet nyelvtudományt gazdagító legnagyobb és legjelentősebb kiadványok közé kétségkívül odatartozik a Belorusz SZSZK Tudományos Akadémiája J. Kolasról elnevezett Nyelvtudományi Intézetének „A belarusz nyelv dialektológiai atlasza” című kiadványa. Ez a mű sokéves, jelentős 2 Žr. Ф. П. Сороколетов, Смысловая характеристика терминов в толковых словарях, „Лексикографический сборник“, вып. V, М., 1962, p. 130. 229 kollektív munka eredménye. Az atlasz anyagát külön program alapján a Belorusz SZSZK 1027 lakott településéről gyűjtötték össze. A több mint egy évtizedig tartó anyaggyűjtésbe a minszki J. Kolasról elnevezett Nyelvtudományi Intézet nyelvészein kívül nagyszámú segítőt is bevontak: a köztársaság felsőoktatási intézményeinek oktatóit, aspiránsait, hallgatóit, valamint számos középiskolai tanárt. Az atlaszt sajtó alá egy szintén népes tudományos munkatársi kollektíva készítette elő, a teljes kiadványt pedig R. Avanesov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja, K. Krapiva, a Belorusz SZSZK Tudományos Akadémiájának akadémikusa, valamint J. Mackevics, a filológiai tudományok doktora szerkesztette. „A belarusz nyelv dialektológiai atlasza” két nagy kötetből áll. Az elsőben segéd (belorusz SZSZK-beli közigazgatási, történeti) és nyelvészeti térképek találhatók. Az utóbbiakból 338-at közölnek. Ezek a legfontosabb belarusz nyelvjárások hangtani és alaktani sajátosságainak, egyes szintaktikai szerkezeteknek, frazeologizmusoknak, valamint különféle szavak és terminusok elterjedését, használati területeit mutatják be. E térképek magyarázatainak a atlasz második kötete van szentelve. Ezenkívül a kötet bevezető tanulmányaiban részletesen tárgyalják a nyelvföldrajz egyes kérdéseit, leírják az atlasz keletkezésének történetét és szerkezetét, továbbá közlik a belarusz nyelvjárások kutatásának bibliográfiáját. Példás az atlasz egyes térképeinek, s általában az egész kiadványnak a technikai kivitelezése: ízlésesen megválasztott és összehangolt színek, különféle jelek stb. „A belarusz nyelv dialektológiai atlaszának” kétségkívül a belarusz nyelvtudomány szempontjából van a legnagyobb elméleti és gyakorlati jelentősége. Az atlasz gazdag és változatos nyelvjárási anyaga mindenekelőtt fontos forrás lesz a belarusz irodalmi nyelv gyakorlati művelése számára. Ez az anyag, valamint az egyes nyelvi jelenségek pontos földrajzi elterjedésének feltárása számos, az irodalmi nyelv hangtani, alaktani, mondattani és szókészleti normáinak megállapításával kapcsolatos kérdés jobb megoldását segíti elő. A belarusz irodalmi nyelvben mindmáig számos párhuzamos forma fordul elő, például: цярля, цярлё és (ritkábban) целёнак „borjú”; többes számú birtokos esetben хам és хамаў „kunyhók”; többes számú eszközhatározói esetben плячамі és плячыма „vállakkal”; гэта és гэтая,-ае „ez”; бяром és бярэм „veszünk”; годы és гады „évek”1. Az atlaszban közzétett nyelvjárási adatokra támaszkodva (vö. 84., 101. térkép stb.) a belarusz nyelvészek bizonyára eldöntik, hogy a párhuzamos formák közül melyik felel meg leginkább az irodalmi nyelvnek. Az atlasz lexikai kérdéseknek szentelt részéből kitűnik a belarusz nyelv gazdag szinonimakészlete; vö. a cséphadaró járomszíjának elnevezéseit (2592): гужчык, уж, вуісоўка, прывязка, увязка, завязка, угарўна, каніца, пуціца, рэмень, хамуцік, прузік, сырмац, набойка, вароўка és mások; a beszélni ige szinonimáit (320): гутарыць, гаманіць, балакаць, жгуціць, гукаць, зюкаць, гаварыць. Az atlasz gazdag nyelvjárási lexikai anyaga nélkülözhetetlen forrás lesz a belarusz nyelvészek számára, akik a népgazdaság és a kultúra különböző területeinek nemzeti terminológiáját dolgozzák ki és tökéletesítik. Ez az anyag arra is készteti a nyelvészeket, hogy felülvizsgálják, az eddig használt szinonimák közül melyiket tekintsék az irodalmi nyelv alapszavának vagy terminusának. Például a „kamrácska (kamra)” legelterjedtebb elnevezése, a смо́нка az atlaszban (240) helyesen az első helyre került, 1 Plg. М. Г. Булахоў, Аб некаторых пытаннях нармалізацыі і развіцця беларускай літаратурнай мовы, „Працы Інстытута мовазнаўства АН БССР“, вып. 1, Мінск, 1954, р. 3—21. 2 Itt és másutt a zárójelben szereplő szám „A belarusz nyelv dialektológiai atlaszának” térképszámát jelöli. 230 Eközben a „Belarusz–orosz szótár”3 az adott szócikktől egy viszonylag kis közép-belaruszországi területen használatos szóhoz utal: варбу́нá; a бульбоўнік „krumpliszár” (281), a плёскуни „pelyhes kender” (283), a стог „kúp, kazal” (288), valamint a рубель (рубель) „szénahenger” (289) szavak sokkal szélesebb körben használatosak és ismertek, mint a szótárban megadott szinonimáik: бульбянік, манцы, сцірта, жэрдка stb. Az atlasz számos fontos elméleti kérdés tisztázását segíti, köztük a belarusz nyelvjárások kialakulásának és az irodalmi nyelv formálódásának folyamatait, valamint a belaruszok szomszédos szláv (orosz, ukrán, lengyel) és más népekkel fennálló történelmi kapcsolatait. A szláv nyelvek között a belaruszt általában keleti szláv nyelvként tartják számon, amelyben nyugati szláv nyelvi elemek is vannak. Vagyis bizonyos értelemben a belarusz mintegy átmeneti nyelv a keleti és a nyugati szláv nyelvek között. Ezt számos esetben különösen jól igazolja az atlasz lexikai anyaga. Kelet- és északkelet-Belarusz szókincse szorosan kapcsolódik a szomszédos orosz nyelvjárások szókincséhez, vö. ло́вька „bölcső” (247) — orosz ло́вка; адва́л „(az eke) kormánylemeze” (256) — orosz отва́л; ву́тка „kacsa” (297) — orosz у́тка; ска́церць „terítő” (325) — orosz ска́терть; хозя́ин „gazda” (334) — orosz хозя́ин; балны „beteg, egészségtelen” (319) — orosz больной. Nyugat- és délnyugat-Belarusz szókincsének több megfelelője van az ukrán és a lengyel nyelvben; vö. az említett elnevezések e belaruszországi részen használatos szinonimáit: кало́чка, кало́ўка „bölcső” — ukrán колі́ска, lengyel kołyska; палі́ца (па́ліца) „kormánylemez” — ukrán полі́ця; ка́чка „kacsa” — ukrán ка́чка, lengyel kaczka; абрус (абрус, абру́сак) „terítő” — ukrán обру́с, lengyel obrus; гаспадар „gazda” — ukrán госпо́дар, lengyel gospodarz; хворы „beteg, egészségtelen” — ukrán хворий, lengyel chory. Elég sok olyan szó is előfordul, amely a belaruszt csupán az egyik szláv nyelvhez, például a lengyelhez köti: студня „kút” (241) — lengyel studnia; насі́льды, насі́ла „vállrúd” (249) — lengyel nosidło; тэнца „szivárvány” (312) — lengyel tęcza; зі́мна „hideg” (321) — lengyel zimno. Az atlasz lexikai anyaga bemutatja és pontosítja a más nyelvekből a belaruszba került jövevényszavak elterjedését, és segít jobban megérteni terjedésük irányait. Például kirajzolódik az a pontos terület, ahol az olyan, lengyel közvetítéssel átvett germanizmusokat használják, mint: андарак „szoknya” (329) — német Unterrock, lengyel andarok (vö. továbbá a litván nyelvjárási andarokas); шні́хір „magtár” (239) — német (kelet-poroszországi) spiker, lengyel spichler (litván nyelvjárási špykerė, špykeris); шуп, шу́рбк „tető alatti tároló, fészer” (238) — német (kelet-poroszországi) šu(e)r. Mind a lexikai, mind a legfontosabb fonetikai, morfológiai és szintaktikai sajátosságok nyelvjárási különbségei sok esetben megerősítik a belarusz nyelvjárások két fő csoportját — az északkeleti és a délnyugati csoportot. Például az északkeleti nyelvjárásokra jellemző alakok: átmosni „újra megmosni, átöblíteni, kimosni” (10), város „város” (13), gyermek „gyermek” (85), új házat „új parasztházat” (124), vesz „vesz (E/3. személy)” (148), beszél „beszél (E/3. személy)” (149), járnak4 „járnak (T/3. személy)” (157), ülni „leülni” (174); a délnyugati nyelvjárásokban ezeknek a következő megfelelői vannak: átmosni, 3 Lásd: Белорусско-русский словарь, под редакцией академика АН БССР К. К. Крапивы, Москва, 1962. 4 A jelen idő többes szám 3. személyének -уць (-юць) végű összefoglaló alakjait az -аўц (-яўц) helyett a szomszédos orosz nyelvjárások is használják, vö. Ю. Ф. Мацкевіч, Марфалогія дзеяслова ў беларускай мове, Мінск, 1959, p. 175, 251. 231 э́род, дзіўя, новую хату, бярэ, кажа, ходзіць, се́сці. Az Atlasz anyaga alapján a belarusz nyelvészek arra a következtetésre jutnak, hogy Délnyugat-Belarusz nyelvjárásai több archaikus sajátosságot őriztek meg, mint az északkeletiek5. Igaz, a belarusz nyelv számos nyelvjárási jelensége valamelyest másként is oszlik meg. Például az Atlaszból kitűnik, hogy egyes szintaktikai sajátosságok izoglosszái a belarusz nyelvterületet keleti és nyugati részre osztják. Mondjuk, a keleti részen a következő szerkezetek használatosak: пайшоў к бацьку „elment (elmentem, elmentél) az apjához” (217), ехаў на кані „lóval utazott (utaztam, utaztál)” (222), у мяне баліць галава „fáj a fejem” (223), míg a nyugati részen: пайшоў да бацькі, ехаў канём (ez a szerkezet szinte valamennyi déli belarusz nyelvjárásban is elterjedt), мне баліць галава. Az utóbbi szerkezetek, csakúgy mint az Atlaszban bemutatott számos más sajátosság elterjedésének izoglosszái túlnyúlnak Belarusz területén, és átszelik a szomszédos szláv (orosz, ukrán, lengyel) vagy balti (litván, lett) nyelvek területeit6. Így a „Belarusz nyelv dialektológiai atlasza” értékes anyagot szolgáltat majd az össz-szláv nyelvatlasz, a történeti-összehasonlító nyelvtudomány és számos más kutatás számára is. Magától értetődik, hogy ez a kiadvány a litván nyelvtudomány számára is fontos. A balti és szláv népek évszázadokon át tartó szoros kapcsolatai világos nyomokat hagytak e népek nyelveiben is. A nyelvészek figyelmét már régóta különösen a közeli szomszédok, a litvánok és a belaruszok nyelvi közös vonásai, valamint nyelveik egymásra gyakorolt hatása foglalkoztatja. Például a litván keleti nyelvjárásokban az l mássalhangzó keményítése (vö. láDas < lėdas, aukūnė < alkūnė), valamint a c, dz affrikáták kiejtése az irodalmi nyelv t, d mássalhangzói helyett (vö. dúoc, dzienà a dúoti, dienà helyett) a belarusz nyelvre is jellemző (vö. воўк < волк „farkas”; даць < дать „adni”, дзень < день „nap”). Egyes nyelvészek szerint e sajátosságoknak a litván nyelvjárásokban való elterjedését éppen a belarusz nyelv segítette elő. A belarusz nyelv legnagyobb hatása azonban a litván nyelvjárási szókincset érte. Íme néhány szélesebb körben használt belarusz jövevényszó: batviniai „cékla, céklalevél-leves” (belarusz бацвін(н)е „céklalevél, -szár”), bočia, bočius „apa, nagyapa” (belarusz бацька „apa”), bulba „burgonya” (belarusz бульба), uzbonas „korsó” (belarusz збан „korsó, fazék”), ūtar yti „beszélni, csevegni” (belarusz гутарыць). A belarusz nyelvből származó kölcsönszavak közül néhány még a litván irodalmi nyelv szókincsébe is bekerült, például: norągas, priešlas, sijōnas (belarusz нарог; прэсла, прісло; са́йн). Igaz, néha kétséges, hogy valamely litván kölcsönszó a belaruszból vagy egy másik szláv nyelvből (például a lengyelből vagy az oroszból) származik-e. Ilyen esetekben a nyelvészek nagy segítségére lesz a „Belarusz nyelv dialektológiai atlasza”, amely pontos földrajzi adatokat közöl számos belarusz szó és alak elterjedéséről. Az Atlasz tényszerű anyagára támaszkodva sok litván szó eredetmagyarázatát lehet majd pontosítani. Például a nyelvjárási gručkas „karórépa” szó eredetét eddig többféleképpen magyarázták. A szót a lengyel gruszki „egy bizonyos burgonyafajta” szóval is megpróbálták összekapcsolni, továbbá a belarusz бружка8 „karórépa” szóval, illetve litván nyelvjárási alakból eredeztették 5 Vö. Ю. Ф. Мацкевич, А. Г. Мурашко, А. В. Орешонкова, Об итогах работы по составлению атласа белорусских народных говоров, „Вопросы диалектологии восточно-славянских языков“, Москва, 1964, p. 45 tt. 6 Vö. А. П. Непокупный, Ареальные аспекты балто-славянских языковых отношений, Киев, 1964, p. 62 tt. 7 Vö. E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg-Göttingen, 1955 tt., p. 302. 8 Plg. Lietuvių kalbos žodynas, III, Vilnius, 1956, p. 653. 232 krūčkas „griežtis” (e forma helyett, amely szintén a belarusz nyelvből származik, a szókezdő k zöngés g-je feltehetően már magukban a litván nyelvjárásokban alakult ki⁹). Az Atlaszból kiderül, hogy a belarusz nyelv a karórépa egyéb elnevezései (бручка, бручка, бручна, грыжчына, грыжа, кру́чка...) mellett a гру́чка alakot is ismeri (276). Ez utóbbi elnevezés a кру́чка formához hasonlóan a litván határ menti belarusz nyelvjárásokra jellemző (a Glubokai és a Pastovyi járásban). Következésképpen az egyes litván nyelvjárásokban ma használatos krūčkas és grūčkas alakok valószínűleg a belarusz nyelv különböző nyelvjárásaiból kerültek át. A „Belarusz nyelvjárási atlasz” jelentős segítséget nyújt majd azoknak a nyelvészeknek is, akik a balti (litván és lett) nyelvek belarusz nyelvre gyakorolt hatását kutatják. Mindenekelőtt azok a nyelvjárási jelenségek vonják magukra a figyelmet, amelyek főként a litván vagy lett nyelvjárásokkal közvetlenül érintkező belarusz nyelvjárásokban terjedtek el. Ilyen például az -юк (-ук) képző, amely egyes kicsinyítő főnevek alkotására szolgál (296); továbbá az -ене képző, amely olyan szavak képzésében használatos, mint a бульбаве́не ’burgonyaszár’ (vö. litván nyj. bulviẽnis, bulbiẽnis), valamint a кармафле́не ’ugyanaz’ (280–2). Egyes szavak: рэгзіні, ре̨зіні (254) – litván rėžginės; жэгін (234) – litván žaginys; дзірван (275) – litván dirvonas; асве́р, свер, свіршня, свірсня... (242–4) – litván svirtis. A belaruszok meglehetősen széles körben használják a következő balti jövevényszavakat: мянта, мянця, ме́нта, ме́нця... (264) – litván mentė; сіірта (сіірта), сіірда... (288) – litván stirta; свіран, све́ран, свіро́нак (239) – litván svìrnas stb. A feltételezett litvanizmus, a ёўня, ёўня (233) – litván jauja10 – főként a Belarusz SZSZK keleti részén terjedt el, délnyugati sarkában, Poleszjében pedig a клу́ня, клёня (235) – litván klúonas. A keleti litván nyelvjárásokból a szomszédos belarusz nyelvjárásokba feltehetően bizonyos állatokat vagy madarakat hívó szavak is átkerültek, például a teheneké: тпрусь-тпрусь (304) – litván tprus(e)-tprus(e); a juhoké: базь-базь (305) – litván baz-baz; a libáké: зю-зю-зю, зюлю-зюлю, жуль-жуль (307) – litván žiu-žiu-žiu, žiul(e)-žiul(e), žiu-žiu stb. Az Atlaszban közölt lexikai anyag a szóalkotási és egyes jelentéskölcsönzési párhuzamok megértését is megkönnyíti. A főként a nyugati belarusz nyelvjárásokban használatos mažinki, mažilki, mažilnik ’temető’ formák (318) és a mažila ’sír’ szó viszonya analóg a litván kapai, kapinės és a kapas11 viszonyához. A nyugati belaruszok feltehetően a litván nyelvből vették át a rauti szó egyik jelentését; vö. belarusz лён рваць – litván linus rauti ’lent tépni’; a keleti belarusz nyelvjárásokban ebben az esetben azt mondják: лён браць (267). Az Atlasz anyaga révén a balti és a szláv nyelvek egyes közös szavainak Belarusz területén való elterjedése is világosabban kirajzolódik, például: клець (239) – litván klėtis; малака, мо́лака, мало́ка (315) – litván talkė; арúць, о́руць (265) – litván arti. A litván és a belarusz nyelv közös vonásainak, valamint kölcsönös hatásának kutatása még eredményesebb lesz, ha megjelenik a litván nyelv atlasza is. Csak az a kár, hogy a belarusz és a litván nyelv atlaszainak anyaggyűjtéséhez használt „Programokat” előzetesen nem hangolták össze kellőképpen – mindkét „Programban” például szerepelhetett volna 9 Plg. V. Urbutis, Dvi etimologijos pastabos, „Kalbotyra“, I, Vilnius, 1958, p. 220–221. 10 Vö. E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wörterbuch, p. 192. 11 A lengyel nyelv északi nyelvjárásaiban használt mogiłki ’temető’ alak egyes nyelvészek véleménye szerint jelentéskölcsönzés, vagyis úgynevezett tükörfordítás a litván nyelvből; vö. Cz. Kudzinowski, Jacyngowie w języku, „Acta Baltico-slavica“, Białystok, 1964, p. 224. 233 sokkal több közös vagy hasonló szintaktikai és lexikai kérdésnek kell lennie (a nyelvek egymás közötti történeti kapcsolatait éppen a szókincs mutatja meg a legjobban). A „Belorusz nyelv dialektológiai atlasza” felépítésében és összeállításának elveiben bizonyos értelemben nem különbözik a korábban megjelent szovjet12 és számos külföldi nyelvészeti atlasztól. Ez az atlasz csupán a tényszerű anyagot közli (bemutatja a belorusz nyelv legfontosabb nyelvjárási jelenségeinek földrajzi elterjedését), ám az anyag vizsgálatát és tudományos elemzését nem tartalmazza. Remélhető, hogy a belorusz nyelvészek a jövőben elvégzik ezt a munkát, és a levont általánosításokat, valamint következtetéseket más kiadványokban teszik közzé13. Néhány további kritikai megjegyzés, amelyet a „Belorusz nyelv dialektológiai atlaszának” összeállítóihoz intézhetünk, többnyire lényegtelen kérdéseket, egyes módszertani apróságokat érint. Ezek közül egyet-kettőt itt is megemlítünk. Az atlaszban akadnak olyan térképek, amelyek olyan megnevezéseknek vagy terminusoknak a földrajzi elterjedését ábrázolják, amelyek jelentése nincs pontosabban részletezve vagy elkülönítve. Például a 231. számú térkép a juhhodály különféle elnevezéseinek elterjedését mutatja be. Az egyik legelterjedtebb elnevezés az аўчарнік, amely azonban Belarusz különböző vidékein nem teljesen ugyanazt a dolgot jelenti: ezzel a névvel illetik a közös istállóban levő juhkarámot, az istállóhoz épített juhólat, valamint az önálló juhistállót (kolhozi istállót) is. A térképről nem derül ki az аўчарнік szó és egyéb szinonimáinak jelentésbeli különbsége, illetve az egyes jelentések földrajzi elterjedése. Igaz, ezek a hiányosságok bizonyos objektív okokra is visszavezethetők, elsősorban arra, hogy az Atlasz anyaggyűjtői nem elegendő vagy nem teljesen pontos nyelvi és néprajzi adatokat jegyeztek fel. Úgy tűnik, indokolatlanul maradt el az Atlasz térképeiről az olyan szép vagy viszonylag széles körben használt szinonimák földrajzi elterjedésének bemutatása, mint a істомка, барання a стомка, варыўня mellett: „kamra, tárolóhelyiség” (240); a сіверна, се́верна a холодна, сцюдзёна, зімна mellett: „hideg” (321) stb. A szintaktikai szerkezetek közlése nem teljesen egységes: egyes szerkezetekben minden szó ékezetet kapott (208, 209, 212, 213, 216, 217, 219), másokban viszont nem (206, 207, 214, 215, 218). Az Atlasz egyes térképeinek címei túlságosan tömörek, ezért az olvasó számára nem mindig világos belőlük a térkép tartalma. Ez különösen akkor fordul elő, ha a címszó többjelentésű; vö. a 229. számú térkép kétértelmű címét: „Назвы гары” – a térkép a padlás (tetőtér) elnevezéseinek elterjedését mutatja be, a belorusz гара szó azonban nemcsak „padlást”, hanem „hegyet” is jelent (a szótár ezt az utóbbi jelentést adja meg elsőként). A növényeket jelölő címszavak mellett célszerű lett volna a latin terminusokat is feltüntetni. Az Atlasz segédtérképei közül hiányoljuk a Belorusz SZSZK földrajzi (domborzati) térképét, amely talán segítene jobban megérteni az egyes nyelvjárási sajátosságok izoglosszáinak kialakulását és elhelyezkedését. K. Morkūnas és A. Vidugiris 12 Vö. például: Атлас русских народных говоров центральных областей к востоку от Москвы, под редакцией Р. И. Аванесова, Москва, 1957; Й. О. Дзензелівський, Лінгвістичний атлас українських народних говорів Закарпатської області УРСР (Лексика), 1, Ужгород, 1958. 13 A belorusz nyelvészek az Atlasz anyagára támaszkodva már közöltek néhány általánosító jellegű munkát; vö. a jelentős kollektív munkát, a „Нарысы па беларускай дыялекталогіі” című kötetet (Мінск, 1964, 416 р.), továbbá egyes tanulmányokat a „Вопросы диалектологии восточно-славянских языков” (Москва, 1964), a „Беларуская мова”. Даследаванні па лексікalogіі (Мінск, 1965) kiadványokban stb. 234