Svarbus latvių dialektologijos žingsnis

Zmine DP 31314, 31415, Sune Mit II 40 (diese Formen werden erstmals ir vom Autor I 139, II 171). Be selbst erwähnt p. 295 das kritisierte akademische „Lietuvių kalbos žodynas“ hält už jene M. Daukšas Form nuentiėmus DP 592 darin für ein Partizip; der Autor meint, sie sei ji fehlerhaft geschrieben, und ir gliedert ją į das ir Gerundium in den Dativ des Pronomens (nuefit iemus). Itt minden valószínűség szerint ugyanazzal az abszolút dativusban álló, névmási be értékű igenévvel van dolgunk, mint a bekalbancžėm DP 159,,, regintiėmus DP 2285,, tarintiemus BB Apd 27, 13 ir stb., lásd LKK V 106—107. A könyv pozitívumai közé sorolható a példák gondos kiválasztása, az egész szöveg kiváló műszaki előkészítése és szerkesztése, amely lehetővé teszi az olvasó számára, hogy gyorsan ir és könnyen megtalálja a szükséges adatokat. Befejezésül azt kívánhatjuk, hogy A. Zeno „A litván nyelv kézikönyve” minél több barátja és kutatója előtt nyissa meg a litván nyelv kapuit szerte a világon. V. Ambrazas A LETT DIALEKTOLÓGIA JELENTŐS LÉPÉSE M. Rudzite, Latviešu dialektologija, Riga, 1964, 432 p. Az elmúlt évek a balti nyelvek dialektológiája számára valóban nagyon termékenyek voltak. A számos tanulmány és az egyes nyelvjárások monográfiáinak hátterében végre megjelentek a régóta várt, összefoglaló jellegű dialektológiai művek: a litván nyelv kutatói örülhetnek Z. Zinkevičius „Lietuvių kalbos dialektologija“ (Vilnius, 1966), a lett nyelv kutatói pedig M. Rudzytė „Latviešu dialektologija“ című munkájának. Ez a két, egyébként eltérő módszerrel és részben eltérő célokra írt könyv mintegy a balti nyelvek dialektológiájának sajátos enciklopédiája, amely nélkül e nyelvek egyetlen kutatója sem boldogulhat. Marta Rudzytė már több mint egy évtizede eredményesen dolgozik a lett dialektológia területén: 1958-ban jelent meg a lettországi észak több szomszédos nyelvjárásának terjedelmes leírása? (ezt a munkát már 1954-ben kandidátusi disszertációként védte meg*), 1963-ban pedig megjelent az általa összeállított, oktatási célokra szánt lett nyelvjárási szöveggyűjtemény®. Ezenkívül M. Rudzytė nagy érdeme a lett dialektológiában, hogy az általa vezetett Rigai Egyetem végzett hallgatói számos jó leírást készítettek saját anyanyelvi nyelvjárásaikról, amelyek a nyelvtudomány szempontjából értéküket tekintve nem maradnak el sok kiadott lett dialektológiai kutatástól. M. Rudzytė legnagyobb hozzájárulása azonban a lett nyelvészethez és általában a baltisztikához a „Latviešu dialektologija“ című könyve. Már önmagában e mű terjedelme —432 oldal —kellően mutatja, hogy a szerző valóban hatalmas munkát végzett. Meglehetősen szigorú terv szerint írja le a lett nyelv fő nyelvjárásait —a középső nyelvjárást (vidus dialekts, 59—146. o.), a lív nyelvjárást (libiskais dialekts, 147—255. o.), a felvidéki nyelvjárást (augšzemnieku dialekts, 257—405. o.).而. ]} nå? }ҽа? nchumu? иаа. ажә? }]}♀♀♀♀♀♀? Őszintén szólva; részletesebben csak a nyelvjárások fonetikáját és morfológiáját írja le, a szintaxis kérdéseit pedig itt szinte egyáltalán nem érinti (jellemző, hogy ez a „baj” Z. Zinkevičius „A litván dialektológiája” című művét sem kerülte el — a balti nyelvek szintaxisának, úgy látszik, még mindig nem virradtak fel a derűsebb napjai!). 1 M. Rudzite, Zieme]vidzemes izloksnes Braslava, Vecatė, Baunos un Vilzėnos,,,Valodas un literaturas instituta raksti“, VI, Riga, 1958, p. 101—256. * M. Pyasur, T'oBopki ceBepHoO¥i uacrn Buzeme Bpamissecal; Beuarckuit, bBayubckuii, Bua. 3eHckHii), Astopedepar, Pura, 3 M. Rudzite, Latviešu izlok§gu teksti, Riga, 1963, 108 p. (rotaprinttel kiadva). 1954. 197 A baltisták talán kissé sajnálják, hogy M. Rudzyté nem lett lett dialektológiai tanulmányt írt, hanem a hallgatók számára dialektológiai tankönyvet. A didaktikai célok arra késztették, hogy a dialektológia tudományának bizonyos elemi kérdéseit is tárgyalja, ezenkívül a tankönyv jellege mintha megbéklyózta volna a szerző gondolatait, korlátozta volna önállóságát. Úgy tűnik, tudatosan kerülte a dialektológia történetének bonyolultabb kérdéseit, és többnyire megelégedett nagy tanítómestere, J. Endzelīns akadémikus munkáira való hivatkozásokkal. Ily módon a szerző, mivel nem akarta megrövidíteni hallgatóit, időnként kissé „megrövidítette” a balti nyelvek kutatóit. Mindazonáltal mindenki bizonyára megérti, hogy ugyanabban a könyvben mindkét félnek megfelelni rendkívül nehéz. Akárhogy is, M. Rudzytė munkája bőséges, igen rendszeresen elrendezett anyaga miatt (e tekintetben valóban messze túllépi a tankönyv kereteit) jelentős lépés a lett dialektológiában, szerzője pedig megérdemli valamennyi baltista őszinte köszönetét. Még szeretnénk felhívni a figyelmet néhány apróságra, amelyek e munka lapjainak átlapozása közben tűntek fel. A szerző minden tárgyalt kérdéshez meglehetősen részletesen megadta az adott kérdésre vonatkozó szakirodalmat, azonban amikor a kursok problémájáról beszél (vö. 32., 64. o.), valamiért nem hivatkozott a problémának szentelt legnagyobb munkára — V. Kiparsky „Kurenfrage” című művére (Helsinki, 1939). Ugyancsak talán fölöslegesen sorolja a kursokat egy csoportba a poroszokkal (vö. 20. o.), mintegy elkülönítve őket az olyan balti törzsektől, mint a sėliaiak vagy a žiemgaliaiak. A krustoties terminus abban a jelentésben, ahogyan M. Rudzytė használja (vö. 34. o.), nem egészen megfelelő, mert az utóbbi időben a nyelvészetben valamelyest eltérő jelentésben használják- *. A. Sabaliauskas ÚJ HELYNÉVSZÓTÁR B. A. Huxouos, Kparkni Tononamuueckuii caosapb, Mocksa, 1966, 510 o. Hazánkban meglehetősen sok helynévszótárt adtak ki. Olyanok is megjelentek, amelyek profiljuk alapján a recenzált munka elődeinek tekinthetők'. Többségük azonban már egyértelműen nem felelt meg sem hazánk, sem a világ helynévkutatásának követelményeinek, noha némelyikük viszonylag nemrég jelent meg. Ezért nagyon időszerű volt egy, a mai helynévkutatás tudományának alapjain összeállított új szótár elkészítése. A nemrég megjelent V. Nikonov „Rövid helynévszótára” a Föld valamennyi lakott helyének, folyójának, tavának, tengerének és óceánjának, vidékének, népének és egyéb nevének mintegy négyezer nevét foglalja magában. Nem nehéz elképzelni, milyen hatalmas munkát végzett a szerző, amikor a világ több tucat nyelvének helyneveit válogatta ki, illetve olykor értelmezte is. A helynévkutatás szakirodalma igen gazdag, minősége azonban egyenetlen. Emellett az egyes országokban a helynévkutatás színvonala is nagyon eltérő. Ezért a szakirodalom „rostálásának” és értékelésének nehézségei a gyakorlatban nehezen küzdhetők le. A fent említett okok kétségtelenül ahhoz vezettek, hogy V. Nikonov szótárában sem minden tökéletes, nem min1 Vö. O. C. Axmanosa, CjioBnapb JiKHTBHCTHUEeCKHX TepMHHOB, Mocksa, 1966, p. 417. i M. H. Measxees, T'eorpagduueckue umena. TonokumMuueckuiėt cJioBapb, Mocksa, 1961; M. C. Boanapckuii, Crosaps reorpaduuecknx Haspauuii, Haj. 2-oe, Mocksa, 1958; A. A. UsanoBckHu it, leorpaduueckne umena, Mocksa, 1914 és mások. Lásd továbbá. J. Haliczer, Stownik geograficzny. A földrajzi nevek eredete és jelentése, Tarnopol, 1935. 198