Veikalas apie baltiškų vietovardžių slavinimą ir slaviškų lietuvinimą

„yTKa“ =JiKT. ant-uka „eine Schnepfe“ Mielke I 6, afitukas „saxicola oenanthe“ Dūsetos (ep. Vozgéliai), antukys „T.c.“ Veliuona“- s, Str. „Die Metatonie im litauischen und lettischen“ K. Būga nurodo žodžius afitukas ir ifitukas turint priesagą -ukas ir vėl sugretina su žodžiu dntis „„Ente“. E. Frenkelio etimologiniame lietuvių kalbos žodyne žodžio antis „„Ente“ straipsnyje randame žodžius antuka „Schnepfe“, aiitukas.- „saxicola oenanthe, wheat ear, Weisskehchen“, antikas (Dusetos- ), intukas (Tauragnai, Bez. Utena), antukytis (Veliuona) „Steinschmūtzer, Steinschnipper““. Šiais sugretinimais sunku patikėti, nes kūltupys į antį niekuo nėmaž nepanašus. K. Būgą truputį suklaidino, tur būt, Chr. G. Milkės ir kiti žodynai, kur žodžio antuka reikšmė nurodoma,eine Schnepfe, t. y. slanka“. Akademiniame „Lietuvių kalbos žodyne“ šis netikslumas jau pataisytas: žodis antuka jame nukreipiamas į antukyps, o pastarasis į antikas,,- Oenanthe oenanthe- ““. Az antukas és intukas dialektális terminusok képzését pontosabban így lenne helyes magyarázni: anté +-ukas és intė+-ukas. A „Lietuvių kalbos žodyne” megadják, hogy az asité és initė szavak jelentése „pelyva”. Ezenkívül az aritė szó (akárcsak az afitis) „a kemence előtere” jelentéssel is bír. Az „užnarvis, užuolanda” —> „pelyva” jelentéseinek korrelációja nagyon nyilvánvaló. E szavakhoz kapcsolva a felvidéki kūltupis elnevezését, azt meggyőzőbben lehet megmagyarázni. K. Gaivenis MŰ A BALTI HELYSÉGNEVEK SZLAVIZÁLÁSÁRÓL ÉS A SZLÁV HELYSÉGNEVEK LITVÁNOSÍTÁSÁRÓL Jurgen Prinz, Die Slavisierung baltischer und Baltisierung slavischer Ortsnamen im Gebiet des ehemaligen Gouvernements Suvalki, 320 p. su Wiesbaden (Otto Harrassowitz kiadó), 1968, térképpel. A balti helyés személynevek elszlávosításának problémája a nyelvészeti irodalomban nem első alkalommal merül fel — csupán az elmúlt évtizedben több, e kérdésnek szentelt munka jelent meg!. A recenzált J. Prinz-könyv azonban terjedelmét tekintve messze felülmúlja e terület többi művét. A könyv bevezetésből, tíz fejezetből és összefoglalásból áll. A könyv végén a szerző tematikus mutatót közöl. A bevezetőben J. Princas többek között felhívja a figyelmet a szláv vidékeken előforduló balti helynévanyag vizsgálatának nehézségeire. Példákat közöl V. Toporov és O. Trubacsov „A Felső-Dnyeper-vidék vízneveinek nyelvészeti elemzése” (Moszkva, 1962) című könyvéből, valamint H. Schall munkáiból, amelyek azt mutatják, hogy az e szerzők által magyarázott balti helynévi maradványok egy része másképpen is értelmezhető. Az általános megjegyzésekben J. Princas röviden ismerteti, milyen volt a Suwałki kormányzóság etnikai összetétele a XIX. század végén — a XX. század elején, és kritikailag áttekinti a felhasznált 5 K. Būga, Rinktiniai raštai, II, V., 1959, p. 393. 6 E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg—Göttingen, 1955, és köv., p. 11—12. 1 K. O. Falk, Ze studiėw nad slawizacją litewskich nazw miejscowych i osobowych, „„Scando-Slavica- “, IX (1963), p. 87—103; O metodach slawizacji litewskich nazw osobowych i miejscowych. Az -arice végződésű nevek eredetéről és elterjedéséről, „Sprakliga Bidrag“, 4. köt., 19. sz., Lund, 1964, p.1—16; J. Otrebski, A litván vízés helynevek szlavizálása, „Z polskich studiéw slawistycznych“, 2. sorozat, Nyelvészet, Warszawa, 1963, p. 267—286. 194 toponimikai forrásokat. A szerző elmondja, hogy azokban az esetekben, amikor a helynevek alakjai a különböző forrásokban eltértek, mindegyiket közölte, amikor pedig azonosak voltak, csak az 1923. évi népszámlálás alkalmából kiadott „Lietuvos apgyventos vietos“ (Kaunas, 1925 — a továbbiakban L. 23) című könyvre hivatkozott. A Fordítások („Die Ūbersetzung“) című fejezetben a szerző felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a balti és szláv helynévanyag kölcsönhatásának sajátossága megköveteli, hogy a fordítást (pl. lit. Raudondvaris — lengy. Czerwony Dwér) megkülönböztessük a magyarázattól, a szemantikai értelmezéstől, vagyis lényegében a szemantikai helyettesítéstől (azokra az esetekre gondol, amikor a bizonytalan jelentésű helyneveket valamely más nyelv közszavához való külső hasonlóságuk alapján „értelmezik“, világos jelentésűvé teszik, pl. lit. Višakio Rūda —lengyelül. Wysoka Ruda). J. Princo véleménye szerint gyakrabban fordítják le azoknak a helyneveknek vagy helynévi elemeknek a nevét, amelyek elsődleges jelentése általánosabb és egyszerűbb. Pl. a litván Senieji Alksnėnai —lengyelül. Olkšniany Stare: csak a senieji fogalmát fordítják le, míg az Alksnėnai nevet csupán a lengyel nyelv fonetikai rendszeréhez igazítják. A szerző első pillantásra meglehetősen érdekes gondolatot vet fel: a melléknévi forma attól függ, hogy a minősítő helynév poláris párt alkot-e, vagy sem; ha a minősítő helynév egyúttal poláris is, akkor mellékneve állítólag határozott formájú (a lengyel nyelvben a melléknév a főnév után áll), pl.: litvánul Senieji Alksnėnai és Naujieji Alksnėnai lengyelül. Olkšniany Stare és Olkšniany Nowe; ha a minősítő helynév nem alkot polarizációs párt, akkor a mellékneve állítólag határozatlan (a lengyel nyelvben a főnév előtt áll), pl.: litván Naijas Kdimas lengyelül Nowa Wies. Ez a gondolat azonban kétségesnek tűnik. Mindenekelőtt el kell mondani, hogy a Naujas Kaimas helynévnek ismert a szomszédos Naujasis Kaimas alakja is. Ezenkívül vannak példák arra, hogy a minősítő helynevek polarizációs párokat alkotnak, de mellékneveik határozatlanok, pl. Naiijas Strūnditis és Sėnas Strūnaitis (Švenčionys járás). És fordítva, a polarizációs párt nem alkotó kvalifikáló helynév mellékneve lehet határozott névelős is, például Sendja upé (Alanta). Úgy tűnik, a melléknév alakja nem annyira attól függ, hogy a helynév alkot-e polarizációs párt, mint inkább a határozott névelős melléknevek nyelvjárásbeli népszerűségétől. Ebben a fejezetben a szerző számos érdekes fordítási esetet emel ki: csak az epitetont fordítják (Kirsna, Didžioji — Kirsna Wielka), az egész szót fordítják (Plikakalnis — Lysa Gora, Alksninė, amelyet a szerző pontatlanul Alksynėnek ír — Olszyna), a kicsinyítő képzőt kicsinyítést kifejező szóval fordítják (Likiškėliai — Likiszki Male) stb. A szerző helyesen jegyzi meg, hogy a helynév ilyen „jelentésének” fordítása csak bizonyos bilingvizmusfeltételek mellett lehetséges. A szubsztitúció (magyarázat, interpretáció, die Deutung) című fejezetben J. Princas a helynevek kölcsönhatásának egy másik esetét vizsgálja, amely az éppen tárgyalttól eltérően bilingvizmus nélkül is lehetséges. Amint azt már fentebb említettük, itt nem a helynév „tartalmát”, „jelentését” „fordítják”, hanem az alakját, amely mindkét nyelvben fonetikailag meglehetősen hasonló. A fordító nyelvben azonban az alig megváltozott alak gyakran (elsősorban az antropalapú helynevek kivételével) egészen más tartalmat kap (a fent említett Višakio Rūda — Wysoka Ruda példán kívül vö. még lit. Molinė: molis — lengy. Malina: malina „málna”). Fontos szem előtt tartani, hogy 13* 195 ebben az esetben sem beszélhetünk semmiféle fonetikai törvényszerűségről, mivel a szubsztitúció ezeket könnyen megsérti. Ebben a fejezetben a következőket vizsgáljuk: a) keresztény nevekből képzett származékok, amelyek a litván és a lengyel (belarusz, orosz) nyelvben hasonlóak, pl. litván Jokūboniai —lengyel Jakubance (vö. Jokūbas, lengyel Jakub); b) köznevekből képzett származékok, pl. litván Pūpasodis —lengyel Popasodzie (vö. litván pupa, lengyel pop „pap”); c) a formánsok szubsztitúciójának esetei, pl. litván Kudrėnai — lengyelül. Kudrany és mások. Különösen részletes és átfogó az appellatívumokból képzett származékokról szóló alfejezet. Ebben a szerző számos érdekes szubsztitúciós esetet figyelt meg (pl.: lengyel gora — a litván giria szóból, lengyel ostrėw — a litván aštrūs szóból, lengyel krasny — a litván krosnis szóból stb.). Csak a Drapaliai és Trumpaliai faluneveknek (60., 83. o.) a — még ha megszorításokkal is — összetett származékok közé sorolása ad okot kétségre; ezek második tagja a szerző véleménye szerint a litván palios appellatívumhoz kapcsolható, amely a lengyelben szubsztitúció következtében pole,laukas® alakra változott. A Drapadliai falunév a Drapėlis tó nevéből származik, ez pedig valószínűleg az -alis képzővel alkotott származék, vö. Tab-alis tó. Srj. Hasonló képzésű valószínűleg a Trumpūliai is (vö. még Trumpaliskiai, pl. a Rokiškis járásban). A „Daiktavardiniai sudurtinių bei sudėtinių vietovardžių sandai” című fejezetben J. Princas részletesen áttekinti, hogyan litvánosodnak a képzett helynevek második elemei, valamint az összetett helynevek második szavai. Ezenkívül a szerző egy-két litvanizálási esetet is bemutat. Pl. a szerző úgy véli, hogy azok az összetett helynevek, amelyeknek második szava a būda, litvánosított szláv szerkezetek lehetnek: lengyel. Debowa Buda — litván AZuolij Būda, lengyel. Czysta Buda — litván Čysta Būda, lengyel. Lipowa Būda — litván. Liepava Būda (74. o.) stb. A szerző ezt az állítást azzal indokolja, hogy a litván nyelvben az összetett oikonimák állítólag nagyon ritkák, míg a lengyelben és általában a szláv nyelvekben különösen népszerűek. Ezzel az utóbbi gondolattal lényegében egyet kell érteni, azonban a Būda elemet tartalmazó teljes helynévi modell eredetét illetően kételyek is felmerülhetnek. Például az AZuolij Būda genitívuszi helynév nem szláv eredetű is lehet. A genitívuszi alakot talán azért őrizte meg, mert első szava, az ąžuolas, képzett szó, a hosszabb képzett tövek pedig a litván nyelvben lényegesen nehezebben kapcsolódnak más szavakhoz. (Vö. még Rugėnų Būda vs., Saravij Būda vs. Kėdainių járás). Ezenkívül az olyan falunevek, mint a Mažoji Būda, Sendji Būda, Naujdji Būda (vö. Cysta Būda), szintén azt mutatják, hogy a Būda elemet tartalmazó összetett oikonimák egy része önállóan is kialakulhatott a litván nyelv talaján, noha maga a būda közszó szláv jövevényszó. Azokhoz az összetett oikonimákhoz, amelyeknek a második tagja a galas szóból származik, nem illik megemlíteni a Raugalai falu nevét (76. o.), mert ez nem összetett, hanem személynévi eredetű helynév, amely a Rdugalas vezetéknévből származik (vö. még: Raduga, Rdugas, Rdugala), ez pedig minden valószínűség szerint a rdugalas, rdugti stb. közszavakkal hozható kapcsolatba. Kivételnek tekintik a Pirktavieté, Kepurienės helynevet (91. o.), amely valójában nem összetett falunév, hanem ugyanazon név két különböző változata, amelyek litvánul a következők: Kepurinė vagy Pirktavieté. Érthető, hogy ezek nem válhattak egyetlen összetett helynévvé. A megbízhatatlan források félrevezették a szerzőket az Asiūklės Pamūrgiai helynév eredetével kapcsolatban is, amelyet többféleképpen írnak (Pamurgiai, Asiūklės, Asiūklenskiai, lengyelül: Pomorgi Osiukldnskie) (91. o.). Ennek az oikonimának az első szava, az Asiūklės, a mellette fekvő 196 másik falu nevének, az Asiūklė genitivusa. Vagyis képzését tekintve ez egyszerű birtokos esetű helynév; az elsődlegesir en szláv jo jellegéről nincs alap beszélni. A falu neve Makauskai (lengyelül: Makowszezyzna) elsődleges forrásként J. A herceg egy rekonstruált lengyel vagy orosz előformát vesz alapul *MaxroBcxroe. Itt azonban ši nincs szükség rekonstrukcióra, mert a falu neve A Makauskai a Makduskas vezetéknéviš ből származik. A „Képzők” című fejezet először azt mutatja be, hogyan szlávosítják a litván képzős oikonimákat. A szerző külön-külön tárgyalja az egyes képzőket, megadva jų lengyel változataikat. Be Egyebek mellett a szerző olyan példákat is közöl, amelyekben a litván oikonima kicsinyítő képzője su helyett a lengyel nyelvben olyan minősítő helynév áll, amelynek első szava melléknév, male pan., vö. ar lit. Likiskéliai—lengy. Likiszki Male (p. 105). Ezek nagyon érdekes esetek, azonban néha talán nem helyes ezeket a kicsinyítő képzős tükörforir dítások közé sorolni, különösen azokban az esetekben, amikor ir ismert litván összetett formák állnak rendelkezésre, vö. lit. Geistarūkai, lengyel Giejsztory Male, E. Volterio — Geištarai Kevés.” A helyzet az, hogy a szerző különböző korszakok feljegyzéseit állítja párhuzamba (a jelenlegit ir XIX. a. század vége). Lehetséges, hogy itt a kicsinyítést eltérően ne fejezik ki a litván és a lengyel nyelvben; a lengyel nyelvi ir alakok egy-egy o esetben azt mutatják, hogy létezhetett egy köztes litván szerkezet ir (pl.,* Kis Geistarai). A szerző a képzett és a képzetlen alakokat meglehetősen jól megkülönbözteti egymástól. Csak néhány pontatlanságot figyeltek meg: a helynevet Bedaliai a szerző a képző -el- || -ėl-képzős származék, bár ez valószínűleg csak az appellatívum töve (vö. dalia) többes szám; ugyanezen képző származékának szerzője a helynév A Puskepaliai személynévi eredetű, a iš Puskepalis összetett vezetéknévből származik (vö. pūsė, kėpalas). E fejezet második részében a szerző az első rész sajátos fordított képét tárja elénk, bemutatva, hogy mely litván képzők felelnek meg a szláv képzőknek. Igaz, a második rész nem az első teljes másolata, mivel itt nem találjuk meg az első részben tárgyalt képzők egy részét, illetve az első részben nem említett származékokkal is megismerkedünk. A „Prefixumok” című fejezetben, amely az egyik legrövidebb, mivel a településnevek képzésére használt prefixumok száma viszonylag csekély, a szerző áttekinti, su hogyan szlávosítják (többnyire lengyelesítik) az előtagos lakóhelyneveket. ir A „Végződések” „Végződések” J. Princas mindenekelőtt részletesen bemutatja, hogyan szlávosítják a litván helynevek végződéseit -a, -ė, -ia, -is, -ys, -(i)us, -ai, -ės, -iai, -ys (többes szám), -(i)os. Ezt követően a szerző áttekinti a szláv végződések litvánosításának eseteit. Ši Az áttekintés be többek között szükséges lesz a szláv tulajdonnevek litván nyelvű átírási szabályainak kidolgozásához. į A vokalizmir us fejezete különösen széles körű és részletes. A szerző először bemutatja, hogy a litván magánhangzókat milyen szláv, főként lengyel nyelvi magánhangzókkal helyettesítik. Be Ezenkívül J. Princas igyekszik meghatározni – ahol ez lehetségir es – a változtatások jelentését és gyakoriságát. A fejezetben hiteles formák hiányában ir a nevek változatai szerepelnek. Ez sok esetben hasznos, de néha a szerző ezáltal túlságosan kibővíti a munkát, különösen akkor, amikor a litván formák „változatait” adja meg. „,változatait“. Ezek ,,a variantai® általában egyértelmű torzítások (általában Voltaire-től iš vagy nyelvjárási alakok. Például a litván formák „variantai“ su a vagy o (o. 179 — 180), a lengyel irodalmi o, nyelvben ennek megfelelően vagy magánhangzó, a, vagy o, mindkettő ne egymás mellett áll: Amalviškiai, Mockūbūdžiai, 2 3. Boa bTep, Crikckn nacenennnix MecT Cysazikekoil ryGepumm, C. [lerepGypr, 1901, p. 38 197 Molinė, Pécvietis, Vali ai, Mėgiškės, Noreikai, Panoreikupiai, Ropydai Santaka. E helynevek mind azokból a nyugat-aukštaitis nyelvjárásokból származnak, amelyek az o magánhangzót (hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetben egyaránt) változatlanul megőrzik. A „változatok”: Amoliskés, Mackobūdzis, Malinė stb. csupán eltorzítások, ezért nem állíthatók egy sorba a valódi nyelvi tényekkel. A szerző nem mindig választja el szigorúan a nyelvjárási elemeket az irodalmi nyelv jelenségeitől. Például a lit. a lengyel nyelvbeli megfeleléséről szólva azt mondják, hogy többek között a lit. a-nak a lengyel e is megfelelhet: lit. Alksnekiemis (Alksniakiemisnek kell lennie) —lengy. Elksnokiemie. Ez a példa azonban itt semmit sem bizonyít, mert a szó eleji a vagy e ebben az esetben nem a polonizálás, hanem a nyelvjárás kérdése. Két másik példa (lit. Agliniskiai, lengy. Agliniszki és lit. Eglinčiškė —lengy. Eglincziški) teljesen fölöslegesen szerepel, mivel mindkét nyelvben azonosak a szó eleji magánhangzók. Előfordul, hogy a szerző a helynevek elszlávosított alakjait nyelvjárási alakoknak tekinti. Például nyelvjárási alakoknak tekinti (177. o.) a következő alakokat (Voltertől): Obromžiliai, Olakniškiai, Oleknonys, Otesnykai (a nem egészen világos Oiiciskiai esetét kivéve); ezek csupán a litván Abromžiliai (?), Alėkniškiai, Aleknonys, Atesniūikai helynevek elszlávosított vagy eltorzított alakjai. Előfordulnak olyan esetek, amikor a szerző pontatlan vagy nem világos helynévalakokból vezet le szabályt. Például a szerző azt állítja, hogy a litván -e/-, a szláv nyelvekben -il-, -irhangkapcsolatoknak felelhet meg, és a következő példákat hozza: lit. Aviernyčia, Daugerdiškių k., Pošervintis — szláv. Asupnuua, Dowgirdyszki, TlonmiupBunTei. A fent említett litván helynévi alakok azonban vagy nyilvánvalóan eltorzultak (Pošervintis — helyesen Pasirvintis, vö. Širvinta), vagy szabálytalanul, minden bizonnyal a lengyel nyelv hatására változtak meg (Aviernyčia — vö. Aviris). Csak a Daiigerdiskiai falunév esetében lehet kételkedni, mivel a nyelvjárásban ma is -erhangkapcsolattal ejtik. Ez a kiejtés azonban minden bizonnyal újabb keletű, mivel a helynév kétségtelenül a Daigirdas személynévből származtatható (a *Daugerdas alak sem az élő nyelvből, sem az írott forrásokból nem ismert). Egyébként azt, hogy a tőben korábban -ir-, nem pedig -erhangkapcsolat volt, e helynév lengyel alakja, a Dowgirdyszki (1881) is mutatja. Következésképpen az a szabály, hogy a litván -el-, -era szláv nyelvekben -il-, -irhangkapcsolatnak felelhet meg, semmivel sincs alátámasztva, ezért csak félrevezetheti az olvasókat. Hasonló módon keletkezhetett a litván e — szláv i, y megfeleléséről szóló rész is (201. o.). A szerző által felhozott valamennyi példa, amikor a litván e helyén a szláv nyelvekben i, y áll, kétséges. Így például, litvánul Didvyžiai || Dedvyžiai (a szerző csak a második változatot közli) — lengy. Dydwiże, Volter [luasuxke: itt a szláv alakok a litván Didvyžiai alaknak felelnek meg, nem pedig annak, hogy a litván e a szláv nyelvekben i, y-vá változik. Litvánul Kreštėnai — lengy. Krekszzany; Volter a litván alakot pontatlanul adja meg — Krištėnai, és ennek megfelelően, érthető módon, a szláv alakot is pontatlanul: Kpuxmiransl. Következésképpen itt sincs semmiféle e → i, y változás. Volternél a „Litvánia lakott helyei” című műben Neviedys,, Niviedé — lengy. A Niewietka szintén nem mutatja, hogy a litván e i-vé, y-ná változhat, mivel a Niviedė alak pontatlan (Neviedė-- nek kell lennie), a szó lengyel alakjának elején álló nie- (Niewietka) pedig a lengyel nie tagadószó hatására jelenhetett meg. Végül, függetlenül attól, hogy a litván helyén milyen módon jelent meg a lengyel nie-, a litván e—lengyel i, y megfeleléséről semmiképpen sem lehet beszélni. Hasonlóképpen magyarázhatók e szakaszban bemutatott egyéb példák is. Vagyis az az állítás, hogy a litván e a szláv nyelvekben i-vé, y-ná változhat, megalapozatlan. Nyilvánvalóan az anyag megbízhatatlansága miatt alakult ki. 198 A valódi alakoknak a tájszavaktól vagy torzulásoktól való megkülönböztetésének hiánya ebben (és a következő, „Konsonantizmas“ című) fejezetben meglehetősen gyakori (például p. 186, c alfejezet; p. 197, c alfejezep. 201, c t; alfejezet; p. 207, c alfejezet; p. 215,c alfejezep. 216, a t; alfejezet, p. 244—247, 1.1.2—1.1.6 alfejezep. 250—251, 1.2.3—1.2.6. tek; alfejezetek; p. 256, 1.4.4. alfejezir et stb. ). Ez csökkenti a következtetések precizitását és ir megbízhatósáir gát, ezért a vokalizmus és a konsonantizmir us fejezeteit nagyon óvatosan, sőt kritikusan kell ir értékelni. Úgy látszik, hogy a megbízható anyaggal nem rendelkező szerzőnek más utat kellett volna választania: először a kétségtelen, tisztán nyelvészeti, a nyelvi rendszerek által meghatározott megfeleléseket és változásokat kellett volna bemutatnia, o po to majd megvitatnia (nyilván minden esetben külön-külön) a sporadikus, nem szabályos párhuzamokat. Most, amikor a į vokalizmus fejezetébe, amely különösen „érzékeny”, és ékszerészi pontosságot igényel, számos teljesen ne egyértelmű, kétes, sőt pontatlan ar forma, valamint megbízhatatlan összevetés került, az egész fejezet értéke észrevehetően csökkent. Mindazonáltal, a nemkívánatos keveredések ellenére, a litván és a ir szláv magánhangzórendszer megfeleléseinek általános képét összességében mégis ki lehet alakítani. Ebben a fejezetben a szerző áttekinti a ir szláv magánhangzók litván nyelvi megfeleléseit. A mássalhangzó-- rendszer fejezetében a szerző először azt mutatja be, hogy a szláv nyelvekben milyen mássalhangzókkal helyettesítik a litvánokat. Be egyebek közt, amikor a lit. mássalhangv zó lengyel nyelvi megfeleléséJ. ről beszél, Princ teljes joggal vitatkozik J. Otrębski ellen a helynevek Valkinijikai ir Varėna magyarázata miatt, amely szerint a szláv formák OubkeHHKH ir Úgy tűnik, hogy dekompozíció útján keletkeztek (litvánul: Varėnoje->v-arėnoje—> B Opanax). A továbbiakban a szerző bemutatja, hogyan felelnek meg a szláv mássalhangzók a litván nyelvben. Az utolsó előtti, tizedik fejezetben a szerző a helynevek hangalaki változásának, hangalaki „alkalmazkodásának” néhány általános kérdését į tárgyalja, felhívva a figyelmet a balti (litván) ir szláv a (lengyel) nyelvek vokalizmuir sés konsonantizmusrendszereinek ir hasonlóságait és különbségeit. A könyv utolsó fejezetét a következtetések alkotják, ahol a szerző többek között pontosítja és be megszigorítja a munkában felhasznált legfontosabb fogalmak meghatározásait: az áthelyezését (Umsetzung), a szubsztitúcióét, az értelmezését (Deutung), a fordításét (Ūbersetzung) ir stb. Végezetül J. A herceg röviden kitér a helynév „nyelvészeti pozíciójának” problémájára. Érdekes a szerzőnek az a gondolata, hogy a helynév előalakja (archetípusa) csak akkor tekinthető megtaláltnak, ha hangtanilag, morfológiailag és ji szemantikailag motiváltnak mutatkozik a ir helynév kialakulásának idején fennálló nyelvi rendszerben. Így tehát, amint látható ir iš ezen áttekintés recenzált műve csupán terjedelmes, de érdekes és ne szükséges. ir Jo Gyakorlati haszna elsősorban abban áll majd, hogy támaszkodni lehet rá a lengyel–litván, illetve litván–lengyel helynevek és személynevek átírási ir szabályainak kidolgozásakor. Az egész munka összességében gondosan készült, módszertanilag jól átgondolt és tervszerű. A munka legfontosabb hiányossága az anyag pontatlansága, amelyre a szerző támaszkodik. A fentebb iš közölt példákból már látható, mennyire félrevezette a szerzőt a megbízhatatlan anyag. A munkában nagyon sok pontatlan helynév található —ezeket egyenként felsorolni ti sem szükséges, sem értelme nincs, hiszen ebben legalább annyira ne hibás a szerző, mint azok, akik a helynévjegyzékeket világra bocsátottáį k, amelyekben hemzsegnek a hibák és torzítások. ir Csak annyit lehet mondani, hogy ha J. Ha a herceg pontos irodalmi és nyelvjárási helynévi alakokkal rendelkezett 199 volna, munkája sokkal tömörebb és pontosabb lett volna. Az egyes alfejezetek és szakaszok természetesen egészen más formát öltöttek volna. A kisebb hiányosságok és pontatlanságok közül meg lehet említeni az előforduló kétes etimológiákat, különösen azokban az esetekben, amikor a képzős oikonimát közvetlenül közszóból vezetik le. Például a szláv eredetű pdpas, patasas (< ném. Pottasch), randas (< lengy. rząd „hatalom, igazgatóság.- ..“), sabalas, tūboras, važnyčia közszavakból levezetett Papiškės, Papiškiai (55. o.), Patūšinė (J. Prințnél pontatlanul Patašynė), Patūšiškės, Patūšiškė (55. o.), Randiškė (55. o.), Sabališkėnai, Sabališkės (56. o.), Tabarai, Tabarauskai (56. o.), Vazniškiai (Gudeliai; J. Prințnél pontatlanul —Važniškiai), Vazniškiai (Liudvinavas; 57. o.) helynevek valójában a -išk képzővel képzett alakok a Papas, Patūšius, Randis, Sabalys, Tabaras, Tabarauskas, Vaznis, Vaznys, Vaznius személynevekből. Más kérdés, hogy e személynevek egy része szláv eredetű lehet. A Demeniškiai (44. o.) falunév nem az orosz ĮJleMban vagy a lengy. Dominik névből, hanem a Dėmenas tó litván nevéből vezetendő le. A Pakuonis (lengy. Pokojnie) és Salūperaugis (lengy. Salopirogi) helynevek a helyettesítés (Deutung) világos példái, a szerző azonban csak a végződések elszlávosításáról szóló részben említi őket. Előfordulnak olyan esetek, amikor a helynév litván és szláv formájának összevetése még nem elegendő annak megállapításához, melyik közülük az elsődleges. Íme, a szerző a képzők és ragok változásairól szólva azt állítja, hogy az Alšėnai (65., 126. o.; Garliava), Barsūkai (164. o.; Liudvinavas), Bundériai (166. o.; Alytus) helynevek lengyel formái, az Olszany, Borsuki, Bondary korábbiak, litván megfelelőik pedig a lengyelből átalakított formák. Az ilyen állítás azonban bizonyítást, pontosabban a helynév történetének feltárását igényli. Hiszen például a Barsūkai helynév később is kialakulhatott, mint ahogy a barsūkas közszó bekerült a litván nyelvbe. Következésképpen a litván barsūkas szóból (jövevényszóból) is származhat. Ebben az esetben a helynév lengyel -i végződése csupán a litván -ai megfelelője, nem pedig fordítva, ahogyan J. Princas állítja. : A könyv végén a szerző hozzáadta az egykori Suwałki kormányzóság térképét. Ez nagyon szükséges melléklet, azonban a térképen szereplő helynevek litván alakjait is meg lehetett volna adni, legalább a leginkább litván hangzású helynevekét. Előfordul egy-két pontatlanság az idézésben, például: L. 23, p. | helyett Likiškėlio áll, J. Princas pedig Likiškėliai alakot ad; Sabeliškeniai (a pontos forma: Sabaliskénai) L. 23, p. 2,0, nem pedig p. 1; Jokūboniai — L. 23, p. 281, nem pedig p. 218. A. Vanagas ÚJ OROSZ–LITVÁN SZÓTÁR Orosz–litván szótár. A J. Baronas által összegyűjtött nyomtatott és kéziratos anyag felhasználásával összeállította. Készítette V. Baronas és V. Galinis. Szerkesztette: A–H B. Larinas professzor, K–H és T–§ J. Macaitis (felelős szerkesztő), O–C K. Musteikis. „Mintis”, Vilnius, 1967 (I. rész 569 p., II. rész 622 p.). A híres pedagógus és lexikográfus, J. Baronas (1873—1952- ), „Orosz–litván szótárát” 1924-ben adta ki. Szótárának második, jelentősen bővített és át200