Dėl leksinės sinonimijos santykio su žodžio geografija

LIETUVIŲ AREALINĖS LINGVISTIKOS KLAUSIMAI LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA A. VIDUGIRIS A LEXIKAI SZINONÍMIA ÉS A SZÓ FÖLDRAJZI ELTERJEDÉSE KÖZÖTTI KAPCSOLATRÓL A lexikai, vagyis a szavak közötti szinonímia és a szó földrajzi elterjedése szorosan összefüggő kutatási területei a lexikának. A lexikai szinonímia tisztán nyelvészeti jelenség, és a lexikológia területéhez tartozik, míg a szó földrajzi elterjedése — amely nem csupán a szó elterjedtségét, valamely területen való használatát, vagyis az általa elfoglalt areát, területet jelenti, hanem a lexikai egységek területi, illetve areális-földrajzi vizsgálatát is — a módszertan körébe tartozik. Mind a lexikai szinonímiáról, mind pedig a szó földrajzi elterjedéséről — pontosabban az areális nyelvészetről, vagyis a nyelvföldrajzról1 — külön-külön sokat írnak, kapcsolatukról azonban vagy hallgatnak, vagy csak futólag tesznek említést2. Ennek oka feltehetően e két kutatási tárgy külső összeegyeztethetetlensége: a lexika rendszerszerű jellege megköveteli, hogy valamennyi összetevőjét, így a szinonímiát is, a belső rendszerszerű kapcsolatok alapján vizsgálják, míg e jelenségek areális-földrajzi kutatásának módszerét mintegy kívülről, extralingvisztikusan alkalmazzák. Másfelől a nyelvészeti atlaszok nagyon ritkák, és a bennük közölt lexikai térképek a szókincsnek csupán parányi részét fedik le, ezért a lexika különféle kutatóinak igényeit sem képesek még kielégíteni. E nehéz téma feldolgozására a szerzőt leginkább a Lietuvių kalbos atlaso lexikának szentelt kötetének3 rendkívül változatos és gazdag anyaga, valamint az anyag gyűjtésével, térképezésével és nyomdai előkészítésével töltött sokéves munka ösztönözte. Ezért a cikk főbb állításait is elsősorban ennek az atlasznak az anyagával szemléltetjük. A lexikai egységek (szavak vagy frazeológiai kapcsolatok) kétoldalú — formai és jelentésbeli szintű — nyelvi jelek, amelyek különféle kölcsönös kapcsolatban állnak egymással mind külső formájuk, vagyis kifejezésük, mind belső tartalmuk, vagyis jelentésük szemantikája tekintetében. Általában a belső tartalmi, azaz a szemantikai kritériumé az elsőbbség. Mind a szinonímia, mind az areális nyelvészet esetében a lexikai egységeket rendszerint ugyanazon jelentésbeli, tartalmi alap alapján azonosítják, tekintik azonosnak vagy állítják párhuzamba. A szavakat kifejezésük — külső akusztikai vagy vizuális formájuk — alapján is azonosnak tekinthetjük — 1 Az areális nyelvészet, vagyis a nyelvföldrajz, tág fogalom. Fő kutatási tárgya a nyelvi rendszer különböző szintjeinek (fonetikai, morfológiai, lexikai és szintaktikai jelenségeknek) területi eltérései, valamint részben ezek funkcionális, stilisztikai és kronológiai vonatkozásai, vö. Вопросы теории лингвистической географии, Москва, 1962, p. 9–11. 2 Plg. A. Lyberis, Lietuvių kalbos sinonimų žodynas, Kaunas, 1961, p. 4–5; J. Pikčilingis, Leksinė ir gramatinė sinonimika, Kaunas, 1969, p. 9, 24 ir kt. 3 Lietuvių kalbos atlasas, I, Leksika Vilnius, 1977. 109 szempontjából. Ilyen esetben azonban a szavak homonímiájáról és poliszémiájáról, vagyis többjelentésűségéről kellene beszélni, ezek a jelenségek pedig közvetlenül már nem tartoznak e cikk tárgyához. Az azonosítás terminusa lexikológiai értelemben legalább két lexikai egység azonosságának megállapításaként értelmezhető az egyik szinten, miközben a háttérben a második szinten maximális különbség áll fenn. Vagyis az egyik szint (jelen esetben a jelentés) alapján az egyik szót a másikkal azonosítjuk. Ez lényegében megfelel a szinonimák meghatározásának: „A lexikai szinonimák ugyanazon szófaj eltérő hangzású szavai, amelyek ugyanazt a tárgyat (ola — urvas), ugyanazt a tulajdonságot (uolus — stropus), ugyanazt a cselekvést (bėgioti — lakstyti) jelölik”⁴. A területi nyelvészetben (vagy nyelvföldrajzban) hasonlóképpen azonos jelentés (tartalom) alapján határozzák meg az eltérő hangzású szavak bizonyos használati területek, azaz areák szerinti eloszlását. Gyakran az ilyen, eltérően hangzó szavakat, amelyek a litván nyelvterületen különböző használati területeken fordulnak elő, szinonimának tekintik, pl.: arklas⁵ „ősi szántóeszköz”, žãgrė, žãmbis (és žãmbris), žuobris, stagutė⁶, sklastis „ajtóreteszelő eszköz”, sklendė, velkė (és velkė), stūmà, šovynė (és šovà), kištùvas; vaivorykštė, orãvyrkštė, dangõrykštė, laimės juosta, der̃mjuostė, straublỹs, drignė, linksmynė stb.⁷ Az ilyen, korlátozott használati területű szavak többségének areái különböznek. Más szóval szinte mindegyikük elterjedési területe eltérő. Ezért viszonylag ritkák az olyan szavak, amelyek areái nagyjából egybeesnek. A szinonímiában és a területi nyelvészetben ugyanaz az azonos jelentésre vonatkozó kritérium azonban eltérő szerepet tölt be. A szinonímiában a közös jelentés a különböző alakú szavakat összekapcsoló legfontosabb, lényegi kapocs. A területi nyelvészetben viszont a közös jelentés csupán eszköz vagy feltétel az eltérő hangzású szavak areáinak, illetve izoglosszáinak meghatározásához. E jelentés alapján azonosítja a nyelvész az eltérő szavakat, hogy megtalálja megfelelőiket az adott nyelv teljes területén. Így a közös jelentés csak látszólag teremt kapcsolatot. Valójában itt megkülönböztető szerepet tölt be. A szinonímia legfontosabb jellemzője a rendszerbeliség, hiszen szinonimák csak egyetlen nyelvi rendszerben használt szavak lehetnek. Ezzel szemben a korlátozott használati területű szavak különböző nyelvjárási rendszerekhez tartoznak. Ezek lényegében heteroszisztemikus lexikai egységek, sajátos lexikai megfelelői, vagyis ekvivalensei, amelyeket nem összekapcsol, hanem megkülönböztet az azonos jelentés. Egyesek az ilyen heteroszisztemikus szavak azonos jelentésük miatt a tautonima elnevezést javasolják⁸. Véleményünk szerint a tautonima terminust jobb egyetlen nyelvi rendszeren belüli jelentésazonosságok megnevezésére fenntartani, például a teljes, más szóval abszolút szinonimákéra vagy hasonlókéra. Mivel az egy rendszeren belül jelentésükben egybeeső lexikai egységeket, azaz „homoszemantémákat”⁹ a hagyomány szerint ⁴ J. Pikčilingis, i. m., 4. o. ⁵ Ezeket és a többi példát főként A. Lyberis említett szinonimaszótára alapján közöljük; areáik a „Lietuvių kalbos atlaso” térképeiről olvashatók le. E szavak többsége megtalálható a „Dabartinės lietuvių kalbos žodyne” című szótárban is, Vilnius, 1972 (a továbbiakban — DLKŽ). ⁶ A. Lyberis szinonimaszótárában a stagùtas alak szerepel. A litván nyelvatlasz anyagában csak nőnemű alakokat jegyeztek fel: stagùtė, stùgė. ⁷ Vö. még B. Rokaitė, Vaivorykštės pavadinimai lietuvių kalbos tarmėse, „Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai. Serija A,“ 2(15), 1963, 275—279. o. ⁸ Plg. J. Filipec, Česká synonyma a hlediska stylistiky a lexikologie, Praha, 1961, p. 93; C. Г. Бережан, Семантическая эквивалентность лексических единиц, Кишинев, 1973, p. 303. ⁹ A szinonímia és a szinonima terminus pontatlansága miatt néha azt javasolják, hogy helyettük a homosemijos ir homosemanto terminusokat használjuk, C. Г. Бережан, i. m., 99—102. o. 110 szinonimáknak nevezik, ezért a különböző rendszerek jelentéseinek ekvivalenseit, heteroszisztematikus jellegük hangsúlyozásával, megfelelőbb volna heteronimáknak nevezni10. Következésképpen a heteronimákra jellemző, hogy különböző nyelvjárási rendszerekhez tartoznak, és ezzel együtt területi korlátozottságúak. Korlátozottan azonban nemcsak heteronimák használatosak, hanem különféle néprajzi szavak, ritkább növénynevek stb. is. A meghatározott, korlátozott területen használatos ritka néprajzi szavak vagy botanikai terminusok másutt rendszerint ismeretlenek, mert ott maguk a valóságos tárgyak és jelenségek sincsenek jelen; vö. a szekér lušņies, lušnapancio és šlaunų, illetve a szán užkalų megnevezéseit. Az egy vagy több nyelvterületi részen elterjedt heteronimáknak másutt rendszerint ugyanazon jelentésű megfelelőik vannak, amelyeket feltételesen területi korrelátumoknak nevezhetünk. Tehát heteronimának nevezhető a litván nyelv valamennyi olyan szava, amely nemcsak korlátozott használati területtel rendelkezik, hanem az adott valóságos tárgy vagy jelenség egész elterjedési területén területi korrelátumai is vannak. Ezenkívül maguk a heteronimák sem egyenértékűek mind. Egyesek beépültek az irodalmi nyelv rendszerébe, és annak részévé váltak. Az ilyen heteronimák egyenrangú alapon szinonimapárokat, sorokat vagy blokkokat alkotnak11. Ezért, tekintettel arra, hogy az irodalmi nyelv szavai közül nem mindegyik használatos ősidők óta a teljes litván nyelvterületen, és jelentős részük csak a terület nagyobb vagy kisebb hányadán ismert (azaz hangsúlyozva, hogy különböző nyelvjárási rendszerekből kerültek be az irodalmi nyelvbe), beszélhetünk az irodalmi nyelv szókincse egy részének, s vele együtt egyes szinonimák heteronimikus jellegéről. A szűkebb körben használt, rendszerint már nem az irodalmi nyelv szókészletéhez tartozó egyéb heteronimákat nyelvjárási szavaknak, illetve dialektizmusoknak nevezik. Ezért ezeknek (a DLKŽ rendszerint dz, ryt., žem. rövidítéssel jelöli őket) heteroszisztematikus lexikai egységekként nem kellene az irodalmi nyelv szinonimakészletébe sem bekerülniük. Mivel mind a szinonimák azonosításának, mind a heteronimák elkülönítésének alapja a jelentés azonossága, fontos az összehasonlítás egységének egységes meghatározása, annál is inkább, mert a különböző szavak jelentése gyakran nem egyezik, különösen terjedelmét tekintve. Ilyen egységként rendszerint az összehasonlítás valamennyi tagja közül a legkisebb jelentésterjedelmű, egyjelentésű szót választják, és szemantikai változatnak nevezik12. A szemantikai változat terjedelme legjobban az abszolút szinonimákon, vagyis a homoszemantémákon látható, amelyeket heteronimák alkotnak, például: ántinas, gaigalas; kankorėžis, burkūtis, gurgutis, kirkūžė, žehelýs; karvelis, balandis, vagy egy litván szó és annak nem litván (nemzetközi vagy kölcsönzött) megfelelője, például: kalbotyra, lingvistika; mėšimtis, procentas; pirkia, gryčia, stuba; tvartas, kūtė stb. Szemantikai terjedelmük teljesen azonos, és közöttük semmiféle különbség nincs. Az összehasonlítás minden tagja egyetlen szemantikai változattal rendelkezik, és teljes egészében kimeríti a másik tartalmát. A többjelentésű szavak tartalmát nem egyetlen szemantikai változat, hanem azok összessége alkotja. Más szavakkal egy vagy több jelentésük alapján léphetnek szinonimikus viszonyba, vagy- 10 A heteronímia terminust más nyelvészek is használják; vö. J. Gossens, Strukturelle Sprachgeographie, Heidelberg, 1967, p. 86. 11 A hangzásukban különböző, közeli jelentésű szavak rendszerint egymáson keresztül kapcsolódnak a szinonimasorokba, a szinonimablokkokba pedig áganként, azaz külön-külön, például: a pilkas szó külön-külön kerül szinonimikus viszonyba a palvas, širvas, illetve a širmas, žilas szavakkal; vö. C. Г. Бережан, min. veik., p. 54—77. 12 A szemantikai változat terminus ebben az esetben alkalmasabb, mint a szeméma, és a nyelvtudományban már régóta használatos; vö. Вопросы лингвистической географии, Москва, 1962, p. 149; C. Г. Бережан, min. veik., p. 46. A litván nyelvtudományban sem most használják először; vö. a szerző tanulmányát: Semantinių dialektizmų atrankos ir grupavimo klausimu, — Lietuvių kalbos istorijos ir dialektologijos tyrinėjimai (tezės), Vilnius, 1971, p. 22. 111 szemantikai változatokat. Például az egyjelentésű szó tvartas, amelynek összesen csak egy szemantikai változata van, a többjelentésű dagtis szóval csak annak egyik szemantikai változata szerint áll kapcsolatban, más szemantikai változatai szerint viszont a dagtis szinonimikus kapcsolatba kerülhet a stogas, dugnas stb. szavakkal. Hasonló kapcsolatban állnak egymással a kankorėžis: skuja, tvartas, grūbas, namas stb. szavak is. A tágabb fogalmakat kifejező dagtis, grūbas, namas, skuja szavak jelentésterjedelmükbe foglalják a szűkebb jelentésű kankorėžis, tvartas szavak tartalmát (inklúziós esetek). Két vagy több többjelentésű szó esetében, amelyek valamely szemantikai változatuk alapján szinonimikus kapcsolatba kerülnek (pl. klūonas: klojimas, rātai: vežimas), jelentéstartalmuk keresztezi egymást. Mindkét esetben úgynevezett részleges szinonímiáról, vagy paraszinímiáról van szó13. A homoszemikus lexikai viszonyok vizsgálatakor tehát nem a teljes szavakkal, hanem a jelentésstruktúra különálló alkotóelemeivel, a szemantikai változatokkal kell dolgozni. Az ekvivalens szemantikai változatok megállapításához rendszerint elegendők az értelmező szótárak, amelyek kellő képet adnak a poliszém szó szemantikai struktúrájáról, vagyis tükrözik a szemantikai változatok teljes összegét14. A szójelentések, vagyis a szemantikai változatok azonossága a szinonímia alapvető, azonosító vagy releváns ismérve. További releváns ismérvnek tekinthető kategóriális grammatikai jelentésük azonossága, vagyis az, hogy ugyanahhoz a morfológiai osztályhoz, a beszédrészhez tartoznak15, például: klėtis, svīrnas; sunkūs, svārūs, svambūs, smagūs; dirbti, triūšti, plūšti, krutėti, veikti; palengva, pamažu stb. Ugyanilyen terjedelmű szemantikai egység alapján osztályozzák a heteronimákat is. Az egyező szemantikai változat mint osztályozási kritérium itt nem csupán az irodalmi nyelvhez tartozó heteronimákon alapul, hanem a teljes litván nyelvterületen használt szavakon. Az egységes „Program” alapján lejegyzett többjelentésű szavakat is már a kívánt jelentésekvivalens szerint differenciálva adják meg, és elkülönítik más jelentéseiktől. Ha az egész anyag előttünk van, az összehasonlított (osztályozott) szavak szemantikai ekvivalenciaviszonyai rendszerint eléggé nyilvánvalóak. A szinonímiában ezzel szemben ezek a viszonyok nem ilyen egyértelműek. Az összehasonlítás alapjául szolgáló szemantikai változatot meg kell tisztítani, és jelentéseik elemzésével, a jelentésterjedelem felbontásával el kell különíteni a többi jelentéstől. Az areális nyelvészet módszereinek alkalmazása tehát sokat segíthet a szinonímia vizsgálatában. A litván nyelv heteronimáira az is jellemző, hogy sokuk a DLKŽ-ban megadott összes jelentésében, amelyekben az irodalmi nyelvben használhatók, a nyelvjárásokban rendszerint ismeretlen. A nyelvjárásokban többnyire csak bizonyos jelentésekben használatosak: az egyik nyelvjárásban ilyen, a másikban más jelentésben. Például ott, ahol a csépeletlen gabona tárolására szolgáló épületet klojimu néven nevezik (ez a szó rendszerint a cséplőpadlón egy alkalomra kicsépelt gabonát is jelenti), a klūonas a szérűt, a csűr melletti rétet jelenti; ott pedig, ahol ezt az épületet kluonu néven nevezik, a szérűt többnyire kluoniena néven hívják, illetve Žemaitijában, ahol az említett épület neve jauja, jāujė, jāujas, jāujis, rejā, daržinė, a klojimas vagy kluonas szó a cséplőpadlót jelenti. Az említett szavak areális határainak találkozásától eltekintve azonban ritkán használják őket szinonimikusan. A nyelvjárásokban tehát ezek a szavak többnyire nem szinonimák, éppúgy, ahogyan egyes 13 C. Г. Бережан, мин. веик., р. 97. 14 А. П. Евгеньева, A lexikai szinonímia alapvető kérdései, – Tanulmányok a modern orosz irodalmi nyelv szinonímiájáról, Moszkva–Leningrád, 1966, р. 26; В. Г. Гак, A kontrasztív elemzés alkalmazásának tapasztalata a „szó” jelentésszerkezetének vizsgálatában, Вопросы языкознания, 1966, № 2, р. 97; С. Г. Бережан, i. m., р. 50. 15 C. Г. Бережан, min. veik., p. 49–50. 112 valamely nyelvjárási rendszer szempontjából nem is nevezhetők heteronimáknak. Egyszerű heterolexikai és heteroszemantikai (formájukban és tartalmukban különböző) szókincsegységek, amelyek csak a nyelvjárások határain kívül, azaz az irodalmi nyelvben kerülhetnek többjelentésűségük révén homoszemikus szinonimikus kapcsolatba. A nyelvjárásokban csak ritkán válhatnak homoszemantákká, vagyis akkor, amikor valamely nyelvjárás beszélője olyan jelentésben használja ezeket a szavakat, amellyel az irodalmi nyelvben vagy egy szomszédos nyelvjárásban rendelkeznek, és így tovább. A szókincs fejlődését és tökéletesedését az határozza meg, hogy egy adott időszakban lehetőségei (erőforrásai vagy szókészlete) és az emberek növekvő igénye között ellentmondás áll fenn: gondolataikat érthetőbben, változatosabban és pontosabban szeretnék kifejezni16. „A szó keresés” – állítják a pszicholingvisták17. Ennek az ellentmondásnak az eredményei a szinonimák, illetve a homoszemanták is. A lexikai egységek közötti viszonyt legjobban teljes eltérésük, különbözőségük fejezi ki: mind formájuk és kifejezőeszközeik (heterolexia), mind tartalmuk és jelentésük (heteroszémia) tekintetében. A jelentésükben megegyező kommunikációs egységekként a szinonimák tehát redundáns, kiegészítő nyelvi elemek. A nyelv azonban megtűri őket, sőt a kölcsönzés, a szóalkotás, a szemantikai expanzió, valamint a metaforikus és metonimikus jelentésátvitel révén gyarapítja is számukat18. A szinonima nyelvbeli használata megköveteli, hogy miközben a már létező szót helyettesíti és ugyanazt a fogalmat fejezi ki, azt némileg másképpen vagy kissé eltérően fejezze ki. A szinonimák bináris (kétpólusú) elv szerint, oppozíció, vagyis szembeállítás révén jönnek létre: a használatban lévő szóval egy másikat igyekeznek szembeállítani – „hatásosabbat, kifejezőbbet”, például: arklys, žirgas, ašvienis, kūinas; gyvatė, angis, kirmìnas (és kirmėlė), šnibždė, šnypštėlė, piktoji, ilgoji; miškas, giria, medė és medžias. Az ilyen „kifejezőbb” jelentésárnyalatokban különböző szinonimákat (vö. ašvienis, kūinas, žirgas, kirmìnas és kirmėlė, ilgoji, pilkoji, šnypštėlė, giria, medė és medžias) a nyelvészek rendszerint jelölt, „markírozott” oppozíciós tagoknak nevezik, az első, rendszerint semleges, jelöletlen, „nem markírozott” oppozíciós tagokkal szemben (vö. arklys, gyvatė, miškas). A semleges, jelöletlen oppozíciós tagok a szinonimasorokban és -csoportokban a legáltalánosabb jelentést hordozva a domináns19 szerepét töltik be. Mintegy támpillérként szolgálnak, amelyekhez mérve a többi, jelölt (különféle jelentésárnyalatú) szinonimát összehasonlítják és azonosítják. A semleges tagoktól a jelölt oppozíciós tagok, vagyis a szinonimák rendszerint abban különböznek, hogy eltérő mértékben fejezik ki a dolog valamely tulajdonságát és a cselekvés intenzitását, különbözik fogalmi terjedelmük, a dolog vagy jelenség szubjektív értékelése – azaz a beszélő kifejezett tárgyhoz való viszonya –, valamint lexikai környezetük és szintaktikai kapcsolataik (disztribúciójuk) stb.20 Az alapvető információ, vagyis a lexikai jelentéstartalom mellett az ilyen szinonimák expresszív és esztétikai funkciókat is betöltenek. A szinonima tehát a nyelvben már meglévő szó sajátos átalakítása21. 16 P. A. Будагов, Проблемы развития языка, Москва—Ленинград, 1965, p. 33—36. 17 A. A. Леонтьев, Психологическая структура значения, — Семантическая структура слова, Москва, 1971, p. 18. 18 C. Г. Бережан, min. veik., p. 133. 19 J. Pikčilingis, min. veik., p. 24. 20 J. Pikčilingis, min. veik., p. 22—24; Словарь синонимов русского языка, I. Ленинград, 1970, p. 11. 21 C. Г. Бережан, min. veik., p. 150. Az átalakítást átnevezésnek vagy szemantikai átalakításnak is nevezik, vö. B. Г. Гак, Семантическая структура слова, как компонент семантической структуры высказывания, — Семантическая структура слова, Москва, 1971, p. 81—82. §. Užs, Nr. 1026 113 Az azonos lexikai jelentés szemantikai variáns szerint (vagyis mennyiségi paraméter szerint) e szavak ekvivalenciájának legfontosabb ismérve. Csak stilisztikai és funkcionális (minőségi paraméter szerinti) árnyalataik térnek el. Ezek rendszerint az interszinonimikus oppozíciók kialakulásának alapját képezik, és megakadályozhatják, hogy az oppozíció tagjait egymással felcseréljük. Ezek az árnyalatok azonban a szinonímia nem lényegi vagy irreleváns differenciális jegyei, és nem szüntetik meg e szavak szemantikai egyenértékűségét, mivel az érzelmi és expresszív árnyalatok nem érintik a jelentés logikai magját22. Ezek a stilisztikai és funkcionális (minőségi) különbségek nélkülözhetetlenek a szinonimák számára. Általában nemcsak a szinonimák létét határozzák meg, hanem életképességüket és számuk gyarapodását is. „A nyelv «nem tűri» az értelmetlen azonosságokat, és a létrejött abszolút, vagyis teljes szinonima idővel kiszorítja «partnerét», vagy arra kényszeríti, hogy megváltoztassa jelentését és ne teljes szinonimává váljon”23. A heteronimák esetében a rokonított szavak jelentésének ilyen minőségi árnyalatai nemcsak hogy nem jellemzőek, hanem nemkívánatosak is, mivel rombolják szemantikai ekvivalenciájukat. Az areális nyelvészetben a rokonított vagy térképezett tagoknak teljes szemantikai ekvivalenciát kell mutatniuk mind a szemantikai variáns (mennyiségi paraméter), mind a jelentés expresszív, érzelmi árnyalata (minőségi paraméter) szerint. Az „expresszív, érzelmi, stilisztikai és funkcionális jelentésárnyalatok” kifejezések azonban csak akkor használhatók, ha egyazon nyelvi rendszer szavairól, azaz szinonimákról beszélünk. Ezért heteronimák tárgyalásakor csak a lexikai jelentések minőségi különbségeivel, illetve árnyalataival célszerű dolgozni, ezek alkotják ugyanis a szinonimák és a heteronimák közötti legfontosabb különbséget. Tehát az areális nyelvészetben nem rokoníthatók például az arklys, báimė, kūpeta szavak a megfelelő jelentésű žirgas, kūnas; išgąstis, siaubas; kūgis, stirta szavakkal, mert az általuk kifejezett fogalmak jegyei nem egyeznek. Csak akkor lehetne őket összehasonlítani, ha e szavak valamelyike egy adott terület valamely részén a megfelelő csoport más szavaival mindkét paraméter szerint ekvivalens jelentéssel bírna. Például a litván nyelvterület fő részén a miškas és a giria különböző méretű erdőt jelöl (tehát itt és a nyelvjárásokban szinonimák), a nyelvterület peremvidékein azonban a giria szó, mivel bármilyen méretű erdőt jelent, és nincs más szinonimája, heteronimaként értelmezhető, és rokonítható, vagyis szembeállítható a miškas, medė, medžias szavakkal. Vagyis a jelentés minőségi paramétere alapján a szinonimák és a heteronimák kizárják egymást. Ha a szinonimák azonosításának feltétele a szemantikai variáns szerinti azonos jelentés, az oppozíció alapját pedig a jelentés minőségi különbségei, illetve az ezekben megnyilvánuló expresszív, érzelmi árnyalatok alkotják, akkor a heteronimák rokonításának, azaz elkülönítésének feltétele a jelentés mindkét paraméter szerinti teljes egyezése, a heteronimák oppozíciójának alapja pedig a hely (terület, areál, földrajzi elhelyezkedés), vagyis a diatópia, valamint a megnevezés, illetve forma szerinti szembeállításuk. A heteronimák tehát nem a jelentés (tartalom), hanem a diatópiai kifejezés (forma) oppozícióit alkotják; az azonos jelentés pedig ezeknek az oppozícióknak a legfontosabb feltétele, illetve biztosítéka. Szinonimák egyaránt vannak a nyelvjárásokban és az irodalmi nyelvben. Egy részük közös a nyelvjárásokban és az irodalmi nyelvben. Mások csak a nyelvjárásokban ismertek. Különösen az utóbbiak mutatnak nagy változatosságot. A „Litván nyelvatlasz anyaggyűjtési programja” alapján főként az alapvető nyelvjárási elnevezéseket, az úgynevezett heteronimákat jegyezték fel, és csak alkalmanként 22 C. Г. Бережан, мин. veik., p. 68. 23 J. Pikčilingis, min. veik., p. 8. 114 izoglosszáik találkozási pontján két vagy több elnevezést is feljegyeztek, amelyek egy része az irodalmi nyelvbe is bekerült, és maga is szinonimasorokat alkot. Az ilyen alapvető elnevezések közül soknak a nyelvjárásokban gyakran szinonimaként használt szavai is lehetnek, ezeket azonban egy-két eset kivételével (vö. arklys ir kuinas) a „Program” nem írta elő feljegyezni. Ezért sok ilyen nyelvjárási szinonima feljegyzése elmaradt. Már a kuinas változatának rokon elnevezéseiből és heteronimáiból is következtethetünk azonban a nyelvjárási szinonimák változatosságára, expresszivitására és érzelmi telítettségére; vö.: dvėsena, dvasna, dienagalys, gausėna, galadienis, kėvė, sprõgena, stipena. Más, a „Program” szerint feljegyzett alapvető elnevezéseknek is lehetnek olykor rokon változatai, például: vaivorykštė, peteliškė, laumžirgis, kraujažolė stb. Egyesek meglehetősen széles körben használatosak lehetnek, összefüggő areálokat alkotva; mások nagyobb területeken ritkásan elszórva fordulnak elő; megint mások csak egy-egy helyen. Ez egyaránt jellemző az alapvető elnevezésekre, vagyis a heteronimákra, valamint azok nyelvjárási, sőt gyakran az irodalmi nyelvi szinonimáira is. Az elnevezések ilyen változatossága és areális eloszlásuk különbözősége magának a nyelvnek a kettős természetéből, dichotómiájából fakad: abból a különbségtételből, amely a nyelvi szint (vagy sík) rendszerszerű tényeit elválasztja a beszéd (mint nyelvi folyamat, vagyis beszédtevékenység, megvalósulás) szintjének esetleges, egyéni tényeitől. A nyelvi szint lexikai egységeit bizonyos állandó, rendszerszerű invariáns sajátosságok jellemzik. A rendszeres használat révén a nyelv szférájába került szó még „a használaton kívüli helyzetben is megőrzi jelentését; az intraverbális viszonyok hálózata mintegy kijelöli a szó lehetséges használati határait — szemantikai potenciálját”. Ez a szó úgynevezett rendszerszerű jelentése, vagyis szemantikája24. A rendszerszerű jelentés mint magasabb szintű nyelvi tény a használatban valósul meg, amely fenntartja állandóságát. Más szóval a használat állandó kapcsolatot, illetve viszonyt teremt a szó (a fonémák és grafémák összessége) és az általa kifejezett fogalom (a szignifikátum) között25. A beszéd, vagyis a megvalósulás esetében ezzel szemben az úgynevezett jelentésadás viszonyai kerülnek előtérbe. Ezek nem állandóak, hiszen egy és ugyanaz a tárgy vagy jelenség (annak tartalma) különféle fogalmakkal fejezhető ki, vagyis különböző nyelvi jeleket — szavakat — kaphat26. A szavak jelentése különféle asszociációk révén közvetíthető, illetve maguk a szavak is másféle jelentést kaphatnak. A beszélőpartnernek (és az írónak) viszonylag sok lehetősége van arra, hogy a valóság tárgyait sokféle jelentésbeli kapcsolatba hozza, és saját egyéni belátása szerint nevezze meg őket — természetesen csak annyira, amennyire a hallgató vagy az olvasó megértheti. Ezenkívül a beszélőket az extralingvisztikai körülmények is segítik27. Így a szó új jelentése a kontextus körülményeitől függ, és mivel csak egyes egyének beszédében jelenik meg, nem kerül be a szó szemantikai struktúrájába annak állandó összetevőjeként28. Ez a szó úgynevezett szituatív jelentése, vagyis szemantikája29. 24 А. А. Брудный, Значение слова и психология противопоставлений, — Семантическая структура слова, Москва, 1971, р. 20. 25 В. Г. Гак, Семантическая структура слова как компонент семантической структуры высказывания, — Семантическая структура слова, Москва, 1971, р. 78—79. 26 Ten pat, р. 79. 27 С. Г. Бережан, min. veik., р. 110. 28 Н. Н. Амосова, К вопросу о лексическом значении слова, „Вестник ленинградского университета. Серия истории, языка и литературы“, № 2, вып. I, Ленинград, 1957, р. 159. 29 А. А. Брудный, min. veik., р. 20. 8* 115 Ahogyan a rendszeres, állandó jelentéseket megkülönböztetjük az állandótlan, kontextuális vagy szituációs jelentésektől, úgy a rendszerbeli szinonimákat is meg kell különböztetni a szituációs vagy kontextuális szinonimáktól, mind az irodalmi nyelvben, mind a nyelvjárásokban. Az ilyen felosztás szigorúbb követelményeit rendszerint a mai irodalmi nyelvek szinonimaszótárainak összeállítóival szemben támasztják. Más követelményekből indulnak ki az egyes írók szépirodalmi műveinek nyelvét vizsgáló elemzések. Itt a szójelentések átvitele és kiterjesztése, valamint a különféle heteronimák vagy azok munka közbeni változatainak találó használata a mű erényének, az író érdemének számít. Végül nemcsak a nyelvi pontosság, hanem a kifejezőerő, a szemléletesség és a rugalmasság is mindenütt elvárás, mind a publicisztikai és a népszerű tudományos irodalomban, mind a beszélt nyelvben. Következésképpen a rendszerbeli és kontextuális szinonimák megkülönböztetése vagy kiválasztása használatuk céljától és rendeltetésétől függ. Másfelől bizonyos szavak jelentésének átvitele hosszabb idő alatt állandósul, és az adott nyelvi közösség valamennyi tagja használni kezdi. Így a beszélt nyelv állandótlan tényei, az úgynevezett okazionalizmusok, a nyelv normatív tényeivé válhatnak, és stilisztikai változatokként a nyelvben már meglévő, azonos vagy közeli jelentésű szavakkal állandó szinonimikus viszonyba kerülhetnek. Összehasonlításképpen megfelelhetnek az előbb említett kígyóelnevezések, amelyeket szinonimáknak tekintenek; közülük a kirmėnas, kirmėlė, šnižbždė, šnypštelė, ilgoji, piktoji egyértelműen a beszélt nyelv szavai. A nyelvjárásokban közülük sok rendszerbeli ténnyé, sajátos heteronimává vált. „Beszélt nyelvi” jellegük csak az irodalmi nyelvi gyvatė terminussal összevetve válik nyilvánvalóvá; ezt rendszerint minden nyelvjárásban is ismerik, de bizonyos tabuként gyakran kerülik a használatát. Ezért helyette más elnevezéseket használnak, többnyire eufemisztikus eredetűeket, amelyek a tabukhoz kapcsolódnak (amikor babonából, szerencsétlenségtől tartva kerülik, hogy a veszélyes állatot a valódi nevén nevezzék). Ezeket a másodlagos elnevezéseket, bár nem mindig alkotnak összefüggő elterjedési területeket, néha gyakrabban használják, mint a gyvatė szót, például a kirmėnas egyes žemaitiai nyelvjárásokban stb. Két vagy három elnevezés használata valamely helyen arra utal, hogy ezek a nyelvjárásokban is lehetnek szinonimák. A szinonimapárokat leggyakrabban az „össznemzeti” gyvatė terminus alkotja a fent említett eufemizmusok egyikével vagy kettővel. Csak az angis szinonima különül el, amely eredetét tekintve régi heteronima, és a gyvatė szóval diatopikus oppozíciót alkot. Ez azonban, amely Litvánia délnyugati részének csupán kis területét foglalja el (korábban a volt Kelet-Poroszország litván nyelvjárásaiban is használták), mára átadja helyét a szélesebb körben elterjedt és az irodalmi nyelv terminusává vált gyvatė elnevezésnek. Bár az angis heteronimaként visszaszorul, az irodalmi nyelvben mégis megerősödik szinonimaként: gyakran átvitt értelemben használják, bizonyos fennköltséget és ünnepélyességet sugalló árnyalatokkal stb. Az angis szó jelentésváltozásáért valószínűleg a régi, többnyire vallási jellegű írások felelősek. A heteronimák irodalmi nyelvbe kerülve szinonimákká válását meggyőzően mutatja nemcsak az utóbbi angies eset, hanem a fentebb közölt példák többsége is. Az irodalmi nyelv azonban mint újonnan formálódó nyelvi rendszer normatív jellege miatt meglehetősen erősen korlátozza a bekerült heteronimák közötti viszonyokat, olykor sajátos módon jelentésváltozásra kényszerítve őket stb. Ezért a legjobb azt követni, hogyan alakulnak természetes módon a heteronim eredetű szinonimák a nyelvjárásokban; vö. a klėtis és a svirnas szót. Ott, ahol e szavak közül csak az egyik használatos, mindkettő ugyanazt jelenti — szemantikai terjedelmük a jelentés mindkét paramétere szerint teljesen azonos. Elterjedési területeik találkozásánál azonban jelentésük már differenciálódni kezd: klėtimi alatt rendszerint a paraszti épületet értik 116 a gabona tárolására szolgáló épületet, míg a svirnas nagyobb vagy szebb, gyakran uradalmi, illetve gazdagabb parasztokhoz tartozó klėtist jelent. A klėtis elterjedési területén a svirnas szó egyes helyeken más társadalmi környezetből (elszlávosodott földbirtokos rétegből) visszakerült jövevényszóként is megjelenhetett, mivel a balti eredetű svir-n- tövű elnevezésekkel ugyanezt a tárgyat a szomszédos belarusz nyelvjárásokban meglehetősen széles körben nevezik meg, és az orosz és lengyel nyelvjárásokban is ismert30. A nagyobb klėtis svirnas néven való említésére irányuló tendencia (rendszerint a klėtis elterjedési területén) egy ideig a kolhozrendszer éveiben erősödött fel, amikor megkezdődött a nagy svirnasok (gabonaraktárak) építése. Igaz, mostanában egyre inkább a modernizált gabonatárolók terjednek el, amelyeket sandėliai néven hívnak, míg a klėtis, svirnas szavak továbbra is ugyanazokat a néprajzi tárgyakat jelölik. Már a svirnas szó megváltozott jelentésű gyors terjedése is világosan mutatja azonban, milyen jelentősége van a szemantikai differenciálódásnak a heteronim eredetű szinonimák megléte és sokasága szempontjából. A nyelvjárásokban számos ellentétes eset is megfigyelhető — a jelentések absztrakciójának jelenségei. Egyes nyelvjárásokban két vagy több szó differenciált jelentésekben, szinonimaként használható, másokban — többnyire a peremnyelvjárásokban — közülük valamelyik szó általánosított jelentésben használatos, például a korábban említett miško szinonimája, a giria, vagy a mėgti (änas mėgsta išgért; bernai sa mergomi mėgstasi31 Zietela) és mylėti (aš myliu lietuviškai dudėnc; änas mėlyi vaikus Šalčininkai). Következésképpen azt a folyamatot, amelyben több szinonim szó helyett egyetlen, azokat helyettesítő szó használata kezdődik, rendszerint a jelentések általánosítása vagy a szemantikai absztrakció kíséri. Igaz, nehezebb megállapítani, hogyan válnak a szinonimák heteronimákká, vagyis nem szinonimákká. A deszinonimizáció (amikor a szavak megszűnnek szinonimák lenni) jelenségei viszonylag ritkábbak és kevésbé nyilvánvalóak, mert nem hat rájuk olyan szervező és normáló rendszer, mint az irodalmi nyelv. Valamivel jellemzőbbek főként a kihaló és nivellálódó peremnyelvjárásokra, amelyek a korábbi történelmi, közigazgatási, társadalmi és kulturális megosztottság, valamint az elzártság miatt meglehetősen hosszú időn át formálódtak, és emiatt fokozatosan elszigetelődtek a litván nyelvterület központi nyelvjárásaitól. Deszinonimizációs esetek a központi nyelvjárásokban is előfordulnak, de rendszerint a nyelvfejlődés korábbi időszakához tartoznak. Például a fennmaradt heteronimák — dialektizmusok: mėdė a žemaitiai nyelvjárás északnyugati részén, medžias a kelet-aukštaitiai nyelvjárásokban, továbbá a med- tő viszonylag nagy számban előforduló helynevei és más szavai a különféle nyelvjárásokban, valamint a lett mežs ’erdő’ és a porosz median ’ua.’ arra utalnak, hogy az erdő ősi elnevezése a med- tövet tartalmazta. Később ezt az új képzésű miškas váltotta fel, mert a med- tő származékaival egy konkrét fát kezdték jelölni. E jelenség közvetett szemléltetésére számos etimológiai lexikai vizsgálat alkalmas, amelyek rendszerint a vizsgált szavak használati területeinek megadására is támaszkodnak. Következésképpen a heteronimák és a szinonimák egymással szorosan összefüggő lexikai egységek. A nyelvjárásokban ugyanazok a szavak lehetnek szinonimák és heteronimák is. Kölcsönös összefüggésük átmenetiségükben nyilvánul meg: a heteronimák szinonimákká, a szinonimák pedig heteronimákká válhatnak. Valószínűleg a heteronimák bizonyos nyelvjárási maradványainak tekinthetők egyes elavult és az aktív használatból kikerült vagy éppen kikerülő szavak, az archaizmusok is, a... 30 Plg. Дыялекталагічны атлас беларускай мовы, Мінск, 1963, 239 žemėlapi; В. Даль, Толковый словарь, IV, Москва, 1955, p. 150; Słownik języka polskiego, VI, Warszawa, 1915, p. 791. 31 A példákat a szerző dialektológiai expedíciói során jegyezte fel. 117 régi írásokban vagy nyelvjárásokban őrizték meg, például ažvenis, pėkus stb. Vagyis az idő múlásával mind a szinonimák, mind a heteronimák változnak. Egyesek eltűnnek, mások keletkeznek. Ezeket a jelenségeket rendszerint a jelentések differenciálódási és absztrakciós folyamatai idézik elő. Így a szinonimák és heteronimák közötti viszonyok különböző időszakokban eltérőek. Más szóval mindkettő történetileg meghatározott nyelvi elem. Ezért egyetlen időmetszetben nem lehet diakronikusan különböző jelenségeket összehasonlítani. Mind az irodalmi nyelv és a nyelvjárások, mind pedig kizárólag a nyelvjárások szinonimáinak és heteronimáinak kölcsönös viszonyai csak egy adott időszak, a nyelvfejlődés valamely periódusának keretei között tükröződnek a leghitelesebben, vagyis e jelenségek szinkronitását (egyidejűségét) szem előtt tartva. A beszélt nyelvben különböző társadalmi rendszerek lexikai egységei is kerülhetnek szinonim viszonyba vagy a heteronimák közé, például a társadalmi zsargon elemei, különféle szakmai kifejezések. Ezek többnyire egyes szavak, amelyeket szűk társadalmi csoportok tagjai használnak: az arisztokrácia vagy a városi szegénység, a kézművesek, a tengerészek, a tolvajok, a koldusok, a tanulók stb. szavai. Ezek különböző társadalmi, illetve diasztratikus rendszerek szavai, amelyeket véletlenszerű beszédjelenségeknek, azaz alkalmi szóalkotásoknak tekintünk. A szinonimáknak és a heteronimáknak nemcsak jelentésük és tartalmuk, hanem kifejezésük és formájuk tekintetében is vannak közös vonásaik. Önálló szinonimáknak és heteronimáknak egyaránt a különböző tövű szavak tekinthetők, például: gyvatė, angis, kirminas; miškas, giria, medė; sutemà, sámbreškis, sámblysis stb. Azok a szavak, amelyek megtartják ugyanazt a tövet, de képzőikben, ragozásukban vagy hangsúlyozási paradigmájukban, szabálytalan fonetikai elemeikben különböznek, az előbbiek változatainak tekintendők32, például: kírminas és kirmėlė; medė és medžias; sutemà és sántemis, sámbreškis és brėkšmà, vieversys és voveršys, illetve cyrulys és čyrulys stb. Kétségtelenül vannak kevésbé egyértelmű, jóval problematikusabb szóalakbeli különbségek is, amelyekkel nemcsak a szóalkotás szakemberei, hanem a fonológusok és a lexikológusok is foglalkoznak. A szavaknak ezek a külső különbségei külön tanulmány tárgyát képezhetik. Mindez, amit korábban kifejtettünk, azt mutatja, hogy a szinonimák és a heteronimák szorosan összetartozó nyelvi elemek. Mindkettő eltérően hangzó szó, amelyek legfontosabb összekötő, azonosító eleme az egyenértékű jelentés. Az eltérően hangzó szavak jelentésének egyenértékűsége azonban önmagában még semmit sem mond szinonim vagy heteronim voltukról. Szinonim viszonyok csak akkor alakulnak ki, ha két vagy több szót tartósan használnak egy nyelvi rendszerben. Csak azok a szavak tekinthetők szinonimáknak, amelyek a szókészlet szükséges részét, a mai irodalmi nyelv és az élő, össznemzeti beszélt nyelv részét alkotják33. A szinonímia legfontosabb jellemzője a rendszerszerűség, amelynek alapját az intr aszinonim jelentésellentétek alkotják. Ezért a szinonímia a nyelvi szemléletesség egyik legfontosabb eszköze. A heteronímiát ezzel szemben olyan, jelentésük alapján véletlenül egybeeső, eltérően hangzó szavak alkotják, amelyek heteroszisztemikus lexikai egységek. Semmiféle rendszerszerű kapcsolat nem fűzi őket egymáshoz, és nem alkotnak jelentésellentéteket. Teljes azonosságuk még azt is akadályozza, hogy az irodalmi nyelv szinonimáivá váljanak. E hiányosságot azonban ellensúlyozza a heteronimák rendkívüli hangzatossága és egyszerűsége. Ezért számos heteronimát az irodalmi nyelv szinonimájaként használnak. A heteronimák csak lehetséges, vagyis potenciális szinonimák. Nem mindegyiküknek jut azonban az a sors, hogy szinonimává váljon. Néha még... 32 A Lietuvių kalbos atlaso térképein az ilyen változatokat rendszerint a fő megnevezések jelölésére használt, hasonló sraffozással, jellel vagy izoglosszával térképezték. 33 Az orosz nyelv szinonimaszótára, I, 7. o. 118 egy neves író által használt szűk körű heteronima még nem tekinthető az irodalmi nyelv szinonimájának. Ezért A. Lyberis „Lietuvių kalbos sinonimų žodynas” című művében szereplő számos heteronimát inkább a heteronim eredetű szinonimák bizonyos ajánlási jegyzékeiként kell értelmezni. Még több szerepel belőlük a DLKŽ-ben, de nem annyira ajánlási, mint inkább magyarázó céllal. A heteronim eredetű szinonimákra jellemző, hogy az irodalmi nyelvben felváltva használják őket: vagy az egyiket, vagy a másikat, vagy a harmadikat. Ezért mondhatjuk, hogy még nem rögzültek. Mindenekelőtt az ilyen szinonimasorok nincsenek megszilárdulva, mert rendszerint olyan jelentésazonosságok alkotják őket, amelyek nem képeznek ellentétpárokat. Sok ilyen heteronim szinonima esetében az ellentét egyetlen alapja a funkcionális egyenértékűtlenség. Dominánsnak az irodalmi nyelvben leggyakrabban használt heteronim szinonimák egyikét tekintjük; ezt rendszerint az ellentét semleges tagjaként értelmezik, a többi tagot pedig funkcionálisan korlátozott elemnek vagy bizonyos nyelvjárási alaknak. Ezt gyakran szubjektíven, a saját nyelvjárás alapján ítélik meg: az író saját nyelvjárásából indul ki, és nem ismeri a tárgyak ritkább, irodalmi nyelvi megnevezéseit, amelyek olykor még nem is léteznek. Ezek még csak kialakulóban vannak. Kétségtelen, hogy az ilyen heteronim eredetű normatív megnevezések és szinonimáik jelentős részét a lexikának szentelt Lietuvių kalbos atlaso-kötet a gyakorlatban módosítani fogja. Idővel, a nyelvi kifejezőeszközök gyarapodásával, arra lehet számítani, hogy sok ilyen jelentésazonosság jelentés szerint differenciálódik. Emellett előre látható, hogy még a domináns alakok is változni fognak: helyükre rendszerint a nyugati aukštaitiai nyelvjárás — az irodalmi nyelv alapjául szolgáló nyelvváltozat — szavai, részben pedig más közeli, olykor távolabbi nyelvjárások szavai pályáznak; ezek használati területeinek nagy részét a fent említett atlaszkötet fogja feltárni. Például az A. Lyberis szótárában közölt karvėlis: balañdis, klėtis: svìrnas, rãtai: vežimas párokból és más példákból kiderül, hogy e párok első tagjai tekintendők domináns alakoknak. A használat azonban azt mutatja, hogy a második tagok olykor gyakoribbak, és minden esélyük megvan arra, hogy átvegyék az elsők helyét. A szinonimák száma a nyelvben nem állandó. A beszélők tudatában sem számuk, sem sorrendjük nem rögzített; az emberek műveltségi szintjétől, szakmai jártasságától, lelki alkatától stb. függ34. Ugyanez általában a nyelv szókészletéről, illetve az egyes emberek szókincséről is elmondható. Ez azzal függ össze, hogy a lexika mint rendszer, mivel a szókészlet állománya nem állandó, nyitott a külső hatásokra. A nyelvi lexikai rendszer nyitottsága miatt könnyen bekerülhetnek bele más rendszerek, így más nyelvek szavai is. Ha az irodalmi nyelv lexikai összetétele rendszerint befogadó rendszer, akkor főként a nyelvjárási rendszerek gazdagítják, amelyek lényegében az úgynevezett össznemzeti nyelv alkotórészei. A nyelvjárási rendszerek szavai, vagyis a heteronimák tehát ugyanannak az össznemzeti nyelvnek a szavai. Teljes jogú irodalmi nyelvi szóvá válásukat olykor csupán területi, s ezzel együtt funkcionális-stilisztikai korlátozottságuk akadályozza. Ha a szavak szinonímiája a nyelvi szemléletesség egyik alapvető eszköze, akkor a heteronímia a szinonímia egyik legfontosabb forrásának tekintendő. Vagyis a heteronimák a szinonímia kiegészítő elemei, amelyek csak az úgynevezett kiegészítő viszonyok révén kapcsolódnak a szinonimákhoz. Mivel mind a szinonimák, mind a heteronimák elkülöníthetők az areális nyelvészet módszereivel, ezért kölcsönös viszonyaik areális, vagyis földrajzi megközelítése is lehetséges- 34 С. Г. Бережан, мин. veik., p. 135. 119 …vizsgálat. Bár ez a tanulmány csupán szerény kísérlet egy ilyen megközelítésre, mégis megmutatja, hogy az areális kutatási módszer jelentősen megkönnyítheti nemcsak a gyakorlati nyelvészeti kérdések megoldását, hanem jóval tágabbá teheti az elméleti nyelvészet lehetőségeit is. А. ВИДУГИРИС A lexikai szinonímia és a szó földrajzi elterjedtségének összefüggéséről Összefoglaló A lexikai szinonímia és a szó földrajzi elterjedtsége közötti kapcsolatot vizsgáljuk (e fogalom alatt nemcsak a szó területi értelemben vett használata, azaz az általa elfoglalt areál értendő, hanem a lexikai egységek areális, földrajzi értelmezése is). A tanulmány alapját a „Litván nyelvatlasz” lexikai anyaga, valamint a szerző számos dialektológiai expedíció során gyűjtött bőséges anyaga képezi. A litván irodalmi nyelvre jellemzőek az olyan szinonimasorok, amelyek összetevői a különböző nyelvjárásokban korlátozott területen használatos szavak, például: árklas, žãgrė, žañbis, žiobris „eke”; sklãstis, sklendė, stūmã, šõvynė, kištùvas „ajtóretesz, tolózár”. Az egynyelvi rendszer egységeiként értelmezett szinonimáktól eltérően ezeket az eltérő rendszerekből származó szavakat feltételesen heteronimáknak nevezzük. A szinonimák és a heteronimák csak a jelentés mennyiségi paramétere, vagyis a szemantikai változat tekintetében esnek egybe, minőségi paraméterük szerint azonban kizárják egymást. A szinonimák esetében ezek a minőségi különbségek a létezés alapját képezik, hiszen interszinonimikus oppozíciókat alkotnak, például: arklỹs, žìrgas, kùinas. A heteronimák rendszerint azonosak, és nem alkotnak ilyen oppozíciókat. Ez kedvezőtlenül hat a heteronimikus szinonimasorok, s olykor a domináns elemek stabilitására is. Más tekintetben azonban a szinonimák és a heteronimák szorosan összefüggő lexikai egységek. Közöttük közvetlen és közvetett függés, valamint átmenet figyelhető meg. A heteronimák a szinonimikus kapcsolatokba való természetes belépésükkor rendszerint jelentésdifferenciálódással járnak együtt, például: klė̃tis „közönséges magtár”: svìrnas „szebb magtár” (rendszerint e szavak átmeneti területén). Ezzel szemben a deszinonimizációra a jelentések általánosulása jellemző, például: girià „bármilyen erdő” egyes peremnyelvjárásokban (a központi nyelvjárásokban és az irodalmi nyelvben mìškas „bármilyen erdő”: girià „nagy erdő”). Ez a jelenség azonban csak diakronikus szempontból figyelhető meg. Következésképpen mind a szinonimák, mind a heteronimák elemzésekor szigorúan be kell tartani a szinkronitás elvét, továbbá el kell különíteni a nyelv rendszerszerű tényeit a beszéd rendszeren kívüli, esetleges tényeitől. Ha a szinonímia a nyelvi kifejezőerő fő eszköze, akkor a heteronímia a szinonímia egyik fő forrása. Következésképpen a heteronimák és a szinonimák között további kölcsönös kapcsolat áll fenn. A tanulmány felhívja a figyelmet az areális kutatások jelentőségére nemcsak a litván irodalmi nyelv kialakulása és normáinak rögzítése, hanem a nyelvészeti nyelvelmélet fejlődése szempontjából is.